//A Vadászlaki rém//
*Kissé megsavanyodik a nyál a szájában Cagon szavaitól. Bármennyire is nyikhajnak ismerte meg Merlas-t a futó találkozásuk során, és hiába ő a rém -talán? Talán!-, azért nem feltétlenül kívánja a halálát. Hiszen ha a legény akaratán kívül került ebbe a helyzetbe, milyen jogon tagadnák meg tőle a gyógyulás esélyét? Bár az igaz, hogy az önvédelem más kérdés. Bár -gondolja- akkor már inkább csak a keze-lába legyen szilánkosra törve hogy mozdulni se tudjon, de maradjon életben.
Önkéntelen mozdulattal nyúl a kinyújtott könyv és írószer felé szabad kezével, másik karja alatt még mindig Kormi urat tartva. Faerum-ra pislant, egy pillanatig nem tudja, hogy az ork szavai után mit is válaszoljon neki.*
- Há’ a fene tuggya. *-szólal meg őszintén, és a kis fóliánsra pislant.-* Ha mán’ széjjel válunk, akkó’ tán úgy kéne, hogy Cagonna’ menjé’.
*Tekintete az öreg íjára villan, és ez talán befejezi a gondolatát szavak nélkül is. Ha Faerum nem is megy túl közel hozzájuk, akár húsz- vagy még több lépés távolságból is támogatni tudja nagydarab társukat.*
- Én meg akkó’ gyorsba’ megjárom megin’ azt a hidat. Meg mos’má’ hogy tuggyuk hogy mi köze van a rémhez, tán’ máshogy nézek széjje’ én ’es.
*Még le se engedi maga mellé a könyvecskét tartó kezét, amikor a levegőbe belehasít a sikoly. Egy pillanatra megdermed, és a hang felé kapja a fejét; azonnal rosszat érez. Tekintete társaira villan, majd hóna alatt továbbra is a macskát tartva, a többiekre nem is várva megindul arra, amerre a falusiak is tartanak. Közben magában talán valamiféle fohászt is mormol, hogy ama tumultus egy megtépett kutyát vagy birkát álljon körbe, se ne egy…
…egy asszonyt.
Orra alatt halkan s kissé oda nem illőn káromkodik egy rövidet, és oldalra-hátra pislant, hogy az öreg és az ork követték-e. Ezt ugyanis ők is látni akarják majd, ebben biztos. A falusiak és az Elöljáró is sújtva vannak az esettől, ez egyértelműen látszik. Az ő gyomra is úgy érződik, mintha vibrálna kissé. Egy haláleset sosem jó, egy ilyen erőszakos meg aztán különösen nem az. Komoran biccent aprót az Elöljáró szavaira, tekintetével még mindig a letakart testen; mintha csak átlátna a foltokban bordóval átütő pokrócon.*
- Tán’ nem csak éjje’ vá’tozik át. *-dörmögi az orra alá, olyan halkan, hogy csupán társai hallhassák a szavait. Innentől kezdve nem kérdéses, hogy veszélyes-e vagy sem megkeresni Merlas-t, és az sem kérdéses, hogy van-e szüksége Cagon kétkezi erejének olyan támogatásra, amiket Faerum tapasztalt kezei között az íj és a nyilak jelentenek.
Felemeli a tekintetét a letakart testről, és körbenéz az arcokon. Egyértelműen látja, hogy akárki is volt Peronas asszonya, sokan ismerték, s most megannyian sajnálják is. Összeszorított szájakat lát az embereken, sopánkodó-jajveszékelő szavakat hall az asszonyok felől, és.. egy meglehetőst oda nem illő kérdést egy leánytól. Kissé megütközve pislant oda, szemöldökei között talán a rosszallás árkával. Nem tudja, ki lehet az a lány, de jó sejtése van arról, hogy épp annyira ebbe a faluba való, mint ők hárman.*
A hozzászólás írója (Alaver Raanus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.12.14 10:34:56