Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 116 (2301. - 2320. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2349-2368
2320. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-11 12:49:25
Üzenet elküldve: 2026-02-11 12:49:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
* Ugyan eddig sem érezte magát védtelennek, sem az út folyamán, sem pedig mikor egyedül nézett körbe a faluban, ám mikor mindenki összegyűlik a téren, azzal valahogy megnő a biztonságérzete. Ha valaki hátba is támadná őket, van ki reagáljon arra. *
- Fattyak, mi?
* Visszhangozza Gaerralos iménti megszólalásának egy részletet. Főleg azt, ami igazán bántja a fülét. Furcsa úgy hallani ezt a szót, hogy ezúttal nem rá értik. Ezért is csak egy félmosollyal tekint előre, azt is csak azért, hogy amögé rejthesse az előbbi érzéseit. Mérges, ez nem kérdés, ám nem csupán a parasztok lemészárlása végett. Nem, ami igazán feldühíti, az a tudat, hogy ezek még esélyt sem kaptam saját maguk megvédésére. Még akkor is, ha ez már önmagában reménytelen lett volna. A tündér szavaira csak félig figyel, de a lényeget elkapja. Sem a szavak, sem a látottak nem változtatnak semmit a félvérben. Lassan, de határozottan fordul a tündér irányába. Már az elején tudta, legalábbis sejtette, hogy valami hasonló szituáció fog kialakulni, nem is bosszankodik azon, ami hamarosan következik. Kardját visszacsúsztatja annak hüvelyébe még mielőtt megszólalna. Nem fogja azt hazudni a többiek előtt, hogy a látottak miatt változnak az eredeti terveik, mert hát azok eddig is azok voltak, hogy többet tudjanak meg. Ha most visszamennek, csak az idejüket pazarolnák. *
- Fogd a kocsist és térj vissza az előző faluba. Tudniuk kell, hogy sem segítségre, sem búzára nem számíthatnak a továbbiakban, csupán halálra és szenvedésre. Ha a vashegy nem védte meg ezt falut, akkor azt sem fogja.
* Mondja, már egy nyugodtabb hangnemben. Mykael javaslata nem nyeri el a tetszését. Ennyi erővel le is ülhetnének kártyázni, amíg nem érnek vissza. Számára a halottak most nem lényeg, nem mintha máskor több figyelmet szentelt volna rájuk, de most végképp nem szeretne ezzel foglalkozni. Az egyetlen dolog, amit csinál, s csakis egy halottal, ha Alesian visszafordul a küldetésükről, de akkor is csak annyit, hogy az elöljárótól elvesz valami olyan tárgyat, amiről talán könnyen felismeri a másik falu valamely tagja. Egy kalap, egy címer, bármi, majd ezt átadja a tündérnek. Ha viszont mégis velük fog tartani, úgy felesleges minden további csevej. Az exprancsnokot követve, maga is a domb felé veszi az irányt. *
* Ugyan eddig sem érezte magát védtelennek, sem az út folyamán, sem pedig mikor egyedül nézett körbe a faluban, ám mikor mindenki összegyűlik a téren, azzal valahogy megnő a biztonságérzete. Ha valaki hátba is támadná őket, van ki reagáljon arra. *
- Fattyak, mi?
* Visszhangozza Gaerralos iménti megszólalásának egy részletet. Főleg azt, ami igazán bántja a fülét. Furcsa úgy hallani ezt a szót, hogy ezúttal nem rá értik. Ezért is csak egy félmosollyal tekint előre, azt is csak azért, hogy amögé rejthesse az előbbi érzéseit. Mérges, ez nem kérdés, ám nem csupán a parasztok lemészárlása végett. Nem, ami igazán feldühíti, az a tudat, hogy ezek még esélyt sem kaptam saját maguk megvédésére. Még akkor is, ha ez már önmagában reménytelen lett volna. A tündér szavaira csak félig figyel, de a lényeget elkapja. Sem a szavak, sem a látottak nem változtatnak semmit a félvérben. Lassan, de határozottan fordul a tündér irányába. Már az elején tudta, legalábbis sejtette, hogy valami hasonló szituáció fog kialakulni, nem is bosszankodik azon, ami hamarosan következik. Kardját visszacsúsztatja annak hüvelyébe még mielőtt megszólalna. Nem fogja azt hazudni a többiek előtt, hogy a látottak miatt változnak az eredeti terveik, mert hát azok eddig is azok voltak, hogy többet tudjanak meg. Ha most visszamennek, csak az idejüket pazarolnák. *
- Fogd a kocsist és térj vissza az előző faluba. Tudniuk kell, hogy sem segítségre, sem búzára nem számíthatnak a továbbiakban, csupán halálra és szenvedésre. Ha a vashegy nem védte meg ezt falut, akkor azt sem fogja.
* Mondja, már egy nyugodtabb hangnemben. Mykael javaslata nem nyeri el a tetszését. Ennyi erővel le is ülhetnének kártyázni, amíg nem érnek vissza. Számára a halottak most nem lényeg, nem mintha máskor több figyelmet szentelt volna rájuk, de most végképp nem szeretne ezzel foglalkozni. Az egyetlen dolog, amit csinál, s csakis egy halottal, ha Alesian visszafordul a küldetésükről, de akkor is csak annyit, hogy az elöljárótól elvesz valami olyan tárgyat, amiről talán könnyen felismeri a másik falu valamely tagja. Egy kalap, egy címer, bármi, majd ezt átadja a tündérnek. Ha viszont mégis velük fog tartani, úgy felesleges minden további csevej. Az exprancsnokot követve, maga is a domb felé veszi az irányt. *
2319. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-11 00:18:30
Üzenet elküldve: 2026-02-11 00:18:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 418
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Miután beszámolt mindenről, amit a faluban tapasztalt, látja a többieken, hogy ők is mindenütt ugyanazt látták. A támadók alapos munkát végeztek, ők is felkutatták a zugokat, ők is végigjárták a földön heverőket. Nem maradt senki rejtőzve, nem hagytak hátra lassan haldokolni senkit. Mykael azt is megállapítja, hogy valószínűleg válogatás nélkül leöltek mindenkit a faluban: látott fiatal leányzókat, akiket esetleg összegyűjthettek és elhurcolhattak volna. De itt nem, ők is ugyanolyan halottak, mint mindenki más. Az egész falunép, nem hiányoznak se a férfiak, se az asszonyok, se az öregek, se a fiatalok, se a szépek, se a csúnyák. Itt van mindenki, halottan.
Végül Bredoc szavaira így felel.*
- Egyetértek. De a falvak riasztása most fontosabb, mint a küldetésünk. És nem is okozna nagy késedelmet. Én azt mondom, akinek lova van, nyargaljon el, legalább addig a faluig, ahonnan jöttünk. Legalább nekik mondjuk el, mit láttunk itt, aztán ők majd megviszik a hírt mindenki másnak, és elmenekülhetnek mind. Ha eljutnak Artheniorba, legalább a város is megtudja, mi volt. Mi meg közben nyomába eredhetünk ennek a bandának.
*feleli, kölyökképűsége ellenére eléggé érzelemmentes és lényegre törő módon. Látszik rajta a komorság, de hevesebb érzelem (düh, félelem, rosszulét) nem igazán.*
- A lovas egy óra alatt visszaérhet. Ezek úgyis régebben elvonultak, de nyomuk követhető. Bárhova mentek, már odaértek, szóval felesleges rohanni utánuk.
Addig mi meg legalább egy helyre összerendezhetjük a halottakat. Tömegsírt ásni túl hosszú idő, halotti máglyával meg csak felhívnánk magunkra a figyelmet. De legalább hordjuk be a halottakat egy épebben megmaradt épületbe, hogy ne lakmározzanak belőlük a vadak! Aztán, ha túléljük ezt, visszajöhetünk és gondoskodhatunk a tetemekről valami tisztességesebb módon.
*Nem tudja, mi lesz a többiek véleménye a javaslatáról, de ha megfogadják, akkor ő munkához is lát. Kerít valami kendőt az arca elé, aztán elkezdi behurcolni a hullákat valami épületbe. Nem kutatja át őket, és nagyjából egymás hegyére hátára polcolva rakosgatja a tetemeket. Ez most nem a végtisztesség megadásáról szól, legalábbis nem úgy, ahogy illene, inkább csak praktikusan. Ha marad idő, még valami kötés segítségével a kútból is kihalássza a hullákat, aztán rámázol a kútra egy koponyát, így figyelmeztetve mindenkit a víz mérgezett voltára. Ennyi munka belefér, amíg a lovasok megjárják a falut.
(Már ha megfogadják a javaslatát. Ha nem, akkor elfogadja a kijelölt felettes döntését.)*
*Miután beszámolt mindenről, amit a faluban tapasztalt, látja a többieken, hogy ők is mindenütt ugyanazt látták. A támadók alapos munkát végeztek, ők is felkutatták a zugokat, ők is végigjárták a földön heverőket. Nem maradt senki rejtőzve, nem hagytak hátra lassan haldokolni senkit. Mykael azt is megállapítja, hogy valószínűleg válogatás nélkül leöltek mindenkit a faluban: látott fiatal leányzókat, akiket esetleg összegyűjthettek és elhurcolhattak volna. De itt nem, ők is ugyanolyan halottak, mint mindenki más. Az egész falunép, nem hiányoznak se a férfiak, se az asszonyok, se az öregek, se a fiatalok, se a szépek, se a csúnyák. Itt van mindenki, halottan.
Végül Bredoc szavaira így felel.*
- Egyetértek. De a falvak riasztása most fontosabb, mint a küldetésünk. És nem is okozna nagy késedelmet. Én azt mondom, akinek lova van, nyargaljon el, legalább addig a faluig, ahonnan jöttünk. Legalább nekik mondjuk el, mit láttunk itt, aztán ők majd megviszik a hírt mindenki másnak, és elmenekülhetnek mind. Ha eljutnak Artheniorba, legalább a város is megtudja, mi volt. Mi meg közben nyomába eredhetünk ennek a bandának.
*feleli, kölyökképűsége ellenére eléggé érzelemmentes és lényegre törő módon. Látszik rajta a komorság, de hevesebb érzelem (düh, félelem, rosszulét) nem igazán.*
- A lovas egy óra alatt visszaérhet. Ezek úgyis régebben elvonultak, de nyomuk követhető. Bárhova mentek, már odaértek, szóval felesleges rohanni utánuk.
Addig mi meg legalább egy helyre összerendezhetjük a halottakat. Tömegsírt ásni túl hosszú idő, halotti máglyával meg csak felhívnánk magunkra a figyelmet. De legalább hordjuk be a halottakat egy épebben megmaradt épületbe, hogy ne lakmározzanak belőlük a vadak! Aztán, ha túléljük ezt, visszajöhetünk és gondoskodhatunk a tetemekről valami tisztességesebb módon.
*Nem tudja, mi lesz a többiek véleménye a javaslatáról, de ha megfogadják, akkor ő munkához is lát. Kerít valami kendőt az arca elé, aztán elkezdi behurcolni a hullákat valami épületbe. Nem kutatja át őket, és nagyjából egymás hegyére hátára polcolva rakosgatja a tetemeket. Ez most nem a végtisztesség megadásáról szól, legalábbis nem úgy, ahogy illene, inkább csak praktikusan. Ha marad idő, még valami kötés segítségével a kútból is kihalássza a hullákat, aztán rámázol a kútra egy koponyát, így figyelmeztetve mindenkit a víz mérgezett voltára. Ennyi munka belefér, amíg a lovasok megjárják a falut.
(Már ha megfogadják a javaslatát. Ha nem, akkor elfogadja a kijelölt felettes döntését.)*
2318. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-10 21:36:48
Üzenet elküldve: 2026-02-10 21:36:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Végtelennek tűnik az idő, míg meg nem nyikordul az ajtót tartó zsanér. Megborzong a fejbőre, tán haja is égnek állna, ha nem volna fonatba rendezve, mi ziláltabb a megszokottnál, noha legalább a látszatát kelti annak, hogy némileg foglalkozott magával az elmúlt időszakban. A kikandikáló szálak mutatják csak, hogy ugyan nem ma reggel tekeregtek a tincsek ujjai között... Tompa fájdalomérzet szűkíti szemeit, ahogy figyeli a fát, mi árnyékot vet, miközben rányílik az, amit a legszívesebben elkerülne. Ha ismeri is az érzést, ritkán fut végig a gyomrától a mellkasáig, még ritkábban kell visszanyelnie a hányingert, mit okoz. Nem keresi a szürkéket, vontatottan nedvesíti be amennyire tudja alsó ajkát nyelvével, majd hirtelen szívja be a levegőt, amit kifújni sem kíván. Nem érdekli, hogy a másik mit lát belőle, csak a szavakat keresi, elég annak éppen-hegyes füle, mi úgyis jó hallgatóság. Csak a száj ne nyíljon szóra, ha eddig is olyan szűkösen bánt a hangjával a félvér.
Hirtelen szűkül össze a tér, majd nyílik ki a világ, ahogy a padlóról felfelé irányítja óarany íriszeit. Ha nem szokta volna meg a napokban az érzést, tán megugrana, ahogy játszik vele a szoba… hullámzik, majd megáll, érzékeit ejtve csapdába. Nem tud lépni, hiába áll félre a másik. Falfehér ábrázata, ha nem is mutat sokat, nélkülözi a máskor rákövült színtelenséget. Nem mutat sokat, de ki eleget nézte éppen tudhatja, hogy nincs rendben, éppen tudhatja, hogy eleget tett azért, hogy nincs rendben.
Újfent a semmit nyeli, majd lassan kúszik keze a félfára, mintha támaszkodni volna szüksége. Nem áll meg a szeszélyesen játszó világ, az elsuhanó fekete árnyékra pedig csak szeme rebben, de arcizmai merevebbek, mint bármikor. Végül elhagyja tüdejét a bennrekedt levegő és felnéz a szemekig, de hamar siklik róla tova. Tétova lépést tesz, ha tudna ezen gondolkodni, hát nem értené, mégis hogyan hozta el eddig a lába. Nem imbolyog, csupán bizonytalan, ahogy megteszi az első mozdulatokat annak érdekében, hogy bejusson a házba. Épphogy az asztalig jut el, belül vágyódva néz az ülőalkalmatosságra, de nem ereszkedik rá, megfordul, majd további szótlanságba burkolódzva keresi meg ismét a szemeket, amikben nem akar látni semmit. Legyen szobor, mint a legtöbb esetben, tűnjön falnak, mihez beszél, aztán egy morranással zavarja aludni. Nem kívánna mást. Ökölbe szorított kezére próbál rá újra egy pulzáló mozdulattal, lenéz rá, majd újra fel. A szerek egyvelege, mit magába juttatott máskor segítség, most a legnagyobb ellensége. Kihangosít mindent, felnagyítja a démonokat… csendet csak addig adott, míg nem kellett találkoznia kudarcával.*
- Sajnálom. *Hangja karcos, száraz torkából más elő sem törhetne. Hiába nyel, nem könnyebb legördíteni a nyelvéről a továbbiakat.*
- Nem megy. *Lendíti meg kissé karját, majd szétnyitja tenyerét, hogy amaz láthassa, ami úgyis egyértelmű. Erővel fogja vissza, hogy ne remegjen meg a mozdulat hevében.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.10 22:29:37
//Füstbe ment//
*Végtelennek tűnik az idő, míg meg nem nyikordul az ajtót tartó zsanér. Megborzong a fejbőre, tán haja is égnek állna, ha nem volna fonatba rendezve, mi ziláltabb a megszokottnál, noha legalább a látszatát kelti annak, hogy némileg foglalkozott magával az elmúlt időszakban. A kikandikáló szálak mutatják csak, hogy ugyan nem ma reggel tekeregtek a tincsek ujjai között... Tompa fájdalomérzet szűkíti szemeit, ahogy figyeli a fát, mi árnyékot vet, miközben rányílik az, amit a legszívesebben elkerülne. Ha ismeri is az érzést, ritkán fut végig a gyomrától a mellkasáig, még ritkábban kell visszanyelnie a hányingert, mit okoz. Nem keresi a szürkéket, vontatottan nedvesíti be amennyire tudja alsó ajkát nyelvével, majd hirtelen szívja be a levegőt, amit kifújni sem kíván. Nem érdekli, hogy a másik mit lát belőle, csak a szavakat keresi, elég annak éppen-hegyes füle, mi úgyis jó hallgatóság. Csak a száj ne nyíljon szóra, ha eddig is olyan szűkösen bánt a hangjával a félvér.
Hirtelen szűkül össze a tér, majd nyílik ki a világ, ahogy a padlóról felfelé irányítja óarany íriszeit. Ha nem szokta volna meg a napokban az érzést, tán megugrana, ahogy játszik vele a szoba… hullámzik, majd megáll, érzékeit ejtve csapdába. Nem tud lépni, hiába áll félre a másik. Falfehér ábrázata, ha nem is mutat sokat, nélkülözi a máskor rákövült színtelenséget. Nem mutat sokat, de ki eleget nézte éppen tudhatja, hogy nincs rendben, éppen tudhatja, hogy eleget tett azért, hogy nincs rendben.
Újfent a semmit nyeli, majd lassan kúszik keze a félfára, mintha támaszkodni volna szüksége. Nem áll meg a szeszélyesen játszó világ, az elsuhanó fekete árnyékra pedig csak szeme rebben, de arcizmai merevebbek, mint bármikor. Végül elhagyja tüdejét a bennrekedt levegő és felnéz a szemekig, de hamar siklik róla tova. Tétova lépést tesz, ha tudna ezen gondolkodni, hát nem értené, mégis hogyan hozta el eddig a lába. Nem imbolyog, csupán bizonytalan, ahogy megteszi az első mozdulatokat annak érdekében, hogy bejusson a házba. Épphogy az asztalig jut el, belül vágyódva néz az ülőalkalmatosságra, de nem ereszkedik rá, megfordul, majd további szótlanságba burkolódzva keresi meg ismét a szemeket, amikben nem akar látni semmit. Legyen szobor, mint a legtöbb esetben, tűnjön falnak, mihez beszél, aztán egy morranással zavarja aludni. Nem kívánna mást. Ökölbe szorított kezére próbál rá újra egy pulzáló mozdulattal, lenéz rá, majd újra fel. A szerek egyvelege, mit magába juttatott máskor segítség, most a legnagyobb ellensége. Kihangosít mindent, felnagyítja a démonokat… csendet csak addig adott, míg nem kellett találkoznia kudarcával.*
- Sajnálom. *Hangja karcos, száraz torkából más elő sem törhetne. Hiába nyel, nem könnyebb legördíteni a nyelvéről a továbbiakat.*
- Nem megy. *Lendíti meg kissé karját, majd szétnyitja tenyerét, hogy amaz láthassa, ami úgyis egyértelmű. Erővel fogja vissza, hogy ne remegjen meg a mozdulat hevében.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.10 22:29:37
2317. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-10 21:06:13
Üzenet elküldve: 2026-02-10 21:06:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Kiáltására nem érkezik válasz, sem baráttól sem ellenségtől. Szomorúan fogadja el a fájdalmas tényt. Egy darabig nem is tudja mitévő legyen, keserű arccal nézi a csavarodott holttestet, mélyen beszippantja a bűzt és közben érzi, ahogy az a fekete massza, mit oly sok éve eltemetett magában ismét felé nyúl. Rátelepszik elméjére, és éles, koszos karmaival mar belé. Tekintetét Naesalára fordítja, majd vissza a testre. Lomhán bólint az elf szavaira, és sokáig nem is tud elmozdulni onnan. Az önvád, a keserűség, a harag egyre csak gyűlik és gyűlik benne. Társai érkezése az, ami arra sarkalja, hogy átlendüljön ezen a ponton, legalábbis egyelőre. Főleg a tündér szavai azok, amik egy másféle haragot váltanak ki belőle.*
-Akkor eredj haza kölyök.
*Válaszolja neki ridegen, s aztán Gaerralosra, és végig a többiekre néz.*
-Megmondom én mit lépünk barátom. Megöljük mind.
*Oldalra köp, és visszaül a lovára amiről korábban pattant le, hogy jobban megnézhesse a leégett falut.*
-A többi falvat is evakuálni kell, azonnal! A várost fel kell készítenünk, a tanács pedig vagy meghajol az emberek akarata előtt, vagy eltörik. Ezt... Ezt nem lehet eltitkolni. Láttam nyomokat, még éppen követhetőek a hamutól és a mocsoktól, és biztosan ti is halljátok a hangokat.
*Elnéz a dombok irányába, s tart egy kis hatásszünetet, mielőtt folytatná.*
-Azt mondom nézzük meg mi lehet a dombon túl, aki pedig egy gyáva szar hozzá az legyen hasznos máshol.
*Aztán ellentmondást nem tűrve elindul a hangok irányába, s ezúttal ha meg akarja állítani őt Gaerralos valóban földmágiára lesz szüksége. ~Nem fogok még egyszer elkésni!~*
*Kiáltására nem érkezik válasz, sem baráttól sem ellenségtől. Szomorúan fogadja el a fájdalmas tényt. Egy darabig nem is tudja mitévő legyen, keserű arccal nézi a csavarodott holttestet, mélyen beszippantja a bűzt és közben érzi, ahogy az a fekete massza, mit oly sok éve eltemetett magában ismét felé nyúl. Rátelepszik elméjére, és éles, koszos karmaival mar belé. Tekintetét Naesalára fordítja, majd vissza a testre. Lomhán bólint az elf szavaira, és sokáig nem is tud elmozdulni onnan. Az önvád, a keserűség, a harag egyre csak gyűlik és gyűlik benne. Társai érkezése az, ami arra sarkalja, hogy átlendüljön ezen a ponton, legalábbis egyelőre. Főleg a tündér szavai azok, amik egy másféle haragot váltanak ki belőle.*
-Akkor eredj haza kölyök.
*Válaszolja neki ridegen, s aztán Gaerralosra, és végig a többiekre néz.*
-Megmondom én mit lépünk barátom. Megöljük mind.
*Oldalra köp, és visszaül a lovára amiről korábban pattant le, hogy jobban megnézhesse a leégett falut.*
-A többi falvat is evakuálni kell, azonnal! A várost fel kell készítenünk, a tanács pedig vagy meghajol az emberek akarata előtt, vagy eltörik. Ezt... Ezt nem lehet eltitkolni. Láttam nyomokat, még éppen követhetőek a hamutól és a mocsoktól, és biztosan ti is halljátok a hangokat.
*Elnéz a dombok irányába, s tart egy kis hatásszünetet, mielőtt folytatná.*
-Azt mondom nézzük meg mi lehet a dombon túl, aki pedig egy gyáva szar hozzá az legyen hasznos máshol.
*Aztán ellentmondást nem tűrve elindul a hangok irányába, s ezúttal ha meg akarja állítani őt Gaerralos valóban földmágiára lesz szüksége. ~Nem fogok még egyszer elkésni!~*
2316. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-09 22:00:28
Üzenet elküldve: 2026-02-09 22:00:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*A dombon állva mély levegőket véve igyekszik még csillapítani zihálásán, mikor tekintete a szürke esőfüggönyön túl megakad azon, melyre eddig gondolni sem mert. Végtelennek tűnő, hömpölygő ork hadak, rendezett sorokban, fegyelmezetten várják, hogy a thargok maradék harcosait különösebb nehézség nélkül morzsolják fel. A diadal íze, melyet a varangy hadvezér lefejezése után érzett, most keserűvé válik a szájában. A vérmes, kimeríthetetlennek tűnő harci kedvnek egy hosszú, néma pillanatig nyoma sincsen, hideg, józan felismerés kúszik a helyére. Ezt a csatát nem lehet megnyerni. Kayaerr ajkáról akaratlanul is kiszakad egy tompa káromkodás.*
- A kurva életbe *nincs benne él, lemondó suttogás csupán, borostyánjait alig képes elszakítani a látványról. Yagnar hangja téríti magához, akire rögvest odakapja tekintetét, ahogy a parancs elhangzik. Úgy zúg a füle, alig hallotta, amit előtte mondott a jarl, de a tekintélyt parancsoló pillantásokból rögvest tudja mit vár tőle. Ujjai megfeszülnek a pajzson, gyomra rögvest összerándul, nem képes egyből mozdulni. Szíve szerint maradna, harcolna a férfi oldalán, vállt vállnak vetve, az utolsó leheletéig. Mi másért hívta volna őt álmában ide a farkas, ha nem ezért? Hogy a Visszatértet kövesse és vele együtt érje a vég? Vezérük a biztos halálba veti magát, miért sodorta ide a sors, ha többet nem szolgálhatja?
A kötelesség azonban, bármennyire is kapaszkodik a kétely és a dac, most felülkerekedik. Amon népét nem hagyhatja cserben, tudniuk kell, mi közeledik, őket még megmenthetik.*
- Az Ősök kísérjenek Yagnar *van valami fojtott szomorúság a hangjában* - A Vashegy népe tudni fogja, kinek köszönhetik az életüket.
*Hátralép, hangját felemeli, int a megmaradt harcosoknak, hogy induljanak.*
- Induljunk nővérem! *rándul valami keserű mosolyfélére az arca, mikor Karheiara pillant, megemlékezve arról, mikor ő is a testvérének nevezte, s hamarosan mellé is sorol. Látja, mennyire fáradt, így ha útnak indulnak, el sem mozdul mellőle, pajzsát maga előtt tartva készen áll, hogy megvédje magukat az ellentől.*
//Középhad//
*A dombon állva mély levegőket véve igyekszik még csillapítani zihálásán, mikor tekintete a szürke esőfüggönyön túl megakad azon, melyre eddig gondolni sem mert. Végtelennek tűnő, hömpölygő ork hadak, rendezett sorokban, fegyelmezetten várják, hogy a thargok maradék harcosait különösebb nehézség nélkül morzsolják fel. A diadal íze, melyet a varangy hadvezér lefejezése után érzett, most keserűvé válik a szájában. A vérmes, kimeríthetetlennek tűnő harci kedvnek egy hosszú, néma pillanatig nyoma sincsen, hideg, józan felismerés kúszik a helyére. Ezt a csatát nem lehet megnyerni. Kayaerr ajkáról akaratlanul is kiszakad egy tompa káromkodás.*
- A kurva életbe *nincs benne él, lemondó suttogás csupán, borostyánjait alig képes elszakítani a látványról. Yagnar hangja téríti magához, akire rögvest odakapja tekintetét, ahogy a parancs elhangzik. Úgy zúg a füle, alig hallotta, amit előtte mondott a jarl, de a tekintélyt parancsoló pillantásokból rögvest tudja mit vár tőle. Ujjai megfeszülnek a pajzson, gyomra rögvest összerándul, nem képes egyből mozdulni. Szíve szerint maradna, harcolna a férfi oldalán, vállt vállnak vetve, az utolsó leheletéig. Mi másért hívta volna őt álmában ide a farkas, ha nem ezért? Hogy a Visszatértet kövesse és vele együtt érje a vég? Vezérük a biztos halálba veti magát, miért sodorta ide a sors, ha többet nem szolgálhatja?
A kötelesség azonban, bármennyire is kapaszkodik a kétely és a dac, most felülkerekedik. Amon népét nem hagyhatja cserben, tudniuk kell, mi közeledik, őket még megmenthetik.*
- Az Ősök kísérjenek Yagnar *van valami fojtott szomorúság a hangjában* - A Vashegy népe tudni fogja, kinek köszönhetik az életüket.
*Hátralép, hangját felemeli, int a megmaradt harcosoknak, hogy induljanak.*
- Induljunk nővérem! *rándul valami keserű mosolyfélére az arca, mikor Karheiara pillant, megemlékezve arról, mikor ő is a testvérének nevezte, s hamarosan mellé is sorol. Látja, mennyire fáradt, így ha útnak indulnak, el sem mozdul mellőle, pajzsát maga előtt tartva készen áll, hogy megvédje magukat az ellentől.*
2315. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-09 19:02:41
Üzenet elküldve: 2026-02-09 19:02:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Az orkok nyomában//
*Bredoc kiáltására nem érkezik válasz. A hangja elhal a füstben, visszaverődik a csonka falakról, majd végleg elnyeli a romok közti üresség. Se jajszó, se mozgás, se válasz.
A kutatás sem szolgál nagyobb sikerrel. A legtöbb ház eleve romként végezte, a tetejük beszakadt, a falaik ledőltek, vagy részben vagy egészben így a titkos zugok felkutatása eleve nem egy egyszerű feladat. Mindössze két pincelejáratot találnak, anélkül, hogy ne kellene égett gerendákat eltakarítani az útból. Az egyik pince üres, a másikban újabb halottak. A kút felé közelítve a hamu vékony rétegben úszik a víz felszínén. Alaposabb vizsgálatnál két test rajzolódik ki odalent, összegabalyodva, mintha együtt lökték volna őket a mélybe. Az egyik idősebb férfi, a másik fiatalabb asszony. A bőrük felpuhult, az arcuk eltorzult, a víz már elkezdte kivenni belőlük az élet utolsó nyomait is. Körülbelül két napja lehetnek ott. A kút használhatatlan.
Ha a szanaszét heverő holtestek sebeit vizsgálják meg a kép egyértelmű. Többségük durva, széles vágás, zúzott csont, eltört bordák, ork fegyverek nyomai. Ugyanakkor itt-ott feltűnik egy-egy tisztább szúrás, idegenebb ívű vágás: kard, lándzsa, talán nem is ork kézben kovácsolt darab. Amit használni tudtak, azt használták. A falusiakon nem látszik hosszabb ellenállás nyoma. Rajtaütés volt. Gyors és könyörtelen.
A nyomok kuszák a falu belsejében, sokukat vastagon borítja a hamu, ezek a mészárlás óráiból maradtak hátra. A frissebb lábnyomok azonban tisztábban rajzolódnak ki. Ezek nem orkoké. Csizmák, sietős léptek. A Kalácsfalvából elindult férfiak nyomai. Áthaladtak a romokon, meg sem álltak, és továbbmentek.
A nyomok egy domb felé vezetnek. A túloldal nem látható innen. A szél onnan érkezik, tompán hozva magával valami távoli zajt. Nem tisztán kivehető hangot, inkább csak egyfajta mély, folyamatos morajt, amit a romok között állva nehéz értelmezni.
A hamu viszont lassan tovább hull. Ami most még olvasható a földön, nem marad sokáig az.*
*Bredoc kiáltására nem érkezik válasz. A hangja elhal a füstben, visszaverődik a csonka falakról, majd végleg elnyeli a romok közti üresség. Se jajszó, se mozgás, se válasz.
A kutatás sem szolgál nagyobb sikerrel. A legtöbb ház eleve romként végezte, a tetejük beszakadt, a falaik ledőltek, vagy részben vagy egészben így a titkos zugok felkutatása eleve nem egy egyszerű feladat. Mindössze két pincelejáratot találnak, anélkül, hogy ne kellene égett gerendákat eltakarítani az útból. Az egyik pince üres, a másikban újabb halottak. A kút felé közelítve a hamu vékony rétegben úszik a víz felszínén. Alaposabb vizsgálatnál két test rajzolódik ki odalent, összegabalyodva, mintha együtt lökték volna őket a mélybe. Az egyik idősebb férfi, a másik fiatalabb asszony. A bőrük felpuhult, az arcuk eltorzult, a víz már elkezdte kivenni belőlük az élet utolsó nyomait is. Körülbelül két napja lehetnek ott. A kút használhatatlan.
Ha a szanaszét heverő holtestek sebeit vizsgálják meg a kép egyértelmű. Többségük durva, széles vágás, zúzott csont, eltört bordák, ork fegyverek nyomai. Ugyanakkor itt-ott feltűnik egy-egy tisztább szúrás, idegenebb ívű vágás: kard, lándzsa, talán nem is ork kézben kovácsolt darab. Amit használni tudtak, azt használták. A falusiakon nem látszik hosszabb ellenállás nyoma. Rajtaütés volt. Gyors és könyörtelen.
A nyomok kuszák a falu belsejében, sokukat vastagon borítja a hamu, ezek a mészárlás óráiból maradtak hátra. A frissebb lábnyomok azonban tisztábban rajzolódnak ki. Ezek nem orkoké. Csizmák, sietős léptek. A Kalácsfalvából elindult férfiak nyomai. Áthaladtak a romokon, meg sem álltak, és továbbmentek.
A nyomok egy domb felé vezetnek. A túloldal nem látható innen. A szél onnan érkezik, tompán hozva magával valami távoli zajt. Nem tisztán kivehető hangot, inkább csak egyfajta mély, folyamatos morajt, amit a romok között állva nehéz értelmezni.
A hamu viszont lassan tovább hull. Ami most még olvasható a földön, nem marad sokáig az.*
2314. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-09 16:30:55
Üzenet elküldve: 2026-02-09 16:30:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 249
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 249
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Alesian is követi a többieket a faluba, de azért óvatosan lép ki a búzatenger rejtekéből, ami eddig jóságosan anyaként rejtette el a feltételezett ellenség árgus szemei elől. Elsőnek, a szagot érzi meg. A megpörkölődött hús illata nem feltétlen lenne rossz, ha nem tudná a tündér, hogy nem egy ügyetlen szakács műve ez és nem vegyülne az alvadó vér és zsigerek gusztustalan szagával. A gyomra már ettől fordul kettőt, de amikor meglátja az első hullákat, akkor diszkréten kiadja gyomra tartalmát az egyik félreeső ház fala mellett. Látott márt vért és halált, főleg, akkor amikor a Pirtianesben jártak a társulattal. Az arénában egymást öldöklő elfszabásúak látványa morbid volt, de élvezhető. Ez viszont nem. Az útszéli banditák munkájára emlékeztette, igaz, azok a gyerekeket meg az asszonyokat javarészt kímélték, mert eladásra vagy szolgálatra még hasznosak lehettek. Záport nem igen rázza meg az itt történt borzalom, sőt még a fiú hányását is érdeklődve szemléli meg. Alesiannak kell egy kis idő, hogy itt magához térjen és megszokja a szagot, meg a látványt, de miután ez megtörténik már sokkal hidegebb fejjel személi az eseményeket. Teysusban való hite segíti ebben. Istene tanai minden helyzetben jól használhatóak. A tündér biztosan nem fog rosszakat álmodni ezen látvány után. Az élet és a halál a mérleg serpenyőjének két oldala. Egyszer fent másszor lent. Arra kell vigyázni, hogy a jó végén legyünk. A falu tragédiája meg majd jó szolgálatot tesz neki, amikor megénekli. Minél drasztikusabb a háttér, annál ütősebb a történet. Jól szemügyre is veszi a megkínzott testet is, hogy minél hitelesebben tudja majd visszaadni a hallgatóságnak a látottakat. Ezután itt kószál majd a többiek körül és nézelődik hallótávolságon belül. Zápor pedig szorosan a nyomában kíváncsiskodik. Rájuk hagyja, hogy ezután mi legyen, de azért egy véleményt megereszt.*
- Nekem mindegy, hogy mit döntöttök, de remélem a harag és a bosszúvágy nem fog senkit ostoba cselekedetekre sarkallni. Igen dühítő, ami itt történt, de vérbosszú csak akkor megoldás, hogy öngyilkos küldetés.* Ezeket főleg Bredocnak mondja, aki amolyan vezető szerűsége a csapatnak. Itt mindenki zsoldos, vagy exvárosőr vagy valamilyen fegyverrel hadonászó akármi, de ő nem. Csupán harcos eszmékért és becsületért aztán nem fogja a bőrét vásárra vinni.*
*Alesian is követi a többieket a faluba, de azért óvatosan lép ki a búzatenger rejtekéből, ami eddig jóságosan anyaként rejtette el a feltételezett ellenség árgus szemei elől. Elsőnek, a szagot érzi meg. A megpörkölődött hús illata nem feltétlen lenne rossz, ha nem tudná a tündér, hogy nem egy ügyetlen szakács műve ez és nem vegyülne az alvadó vér és zsigerek gusztustalan szagával. A gyomra már ettől fordul kettőt, de amikor meglátja az első hullákat, akkor diszkréten kiadja gyomra tartalmát az egyik félreeső ház fala mellett. Látott márt vért és halált, főleg, akkor amikor a Pirtianesben jártak a társulattal. Az arénában egymást öldöklő elfszabásúak látványa morbid volt, de élvezhető. Ez viszont nem. Az útszéli banditák munkájára emlékeztette, igaz, azok a gyerekeket meg az asszonyokat javarészt kímélték, mert eladásra vagy szolgálatra még hasznosak lehettek. Záport nem igen rázza meg az itt történt borzalom, sőt még a fiú hányását is érdeklődve szemléli meg. Alesiannak kell egy kis idő, hogy itt magához térjen és megszokja a szagot, meg a látványt, de miután ez megtörténik már sokkal hidegebb fejjel személi az eseményeket. Teysusban való hite segíti ebben. Istene tanai minden helyzetben jól használhatóak. A tündér biztosan nem fog rosszakat álmodni ezen látvány után. Az élet és a halál a mérleg serpenyőjének két oldala. Egyszer fent másszor lent. Arra kell vigyázni, hogy a jó végén legyünk. A falu tragédiája meg majd jó szolgálatot tesz neki, amikor megénekli. Minél drasztikusabb a háttér, annál ütősebb a történet. Jól szemügyre is veszi a megkínzott testet is, hogy minél hitelesebben tudja majd visszaadni a hallgatóságnak a látottakat. Ezután itt kószál majd a többiek körül és nézelődik hallótávolságon belül. Zápor pedig szorosan a nyomában kíváncsiskodik. Rájuk hagyja, hogy ezután mi legyen, de azért egy véleményt megereszt.*
- Nekem mindegy, hogy mit döntöttök, de remélem a harag és a bosszúvágy nem fog senkit ostoba cselekedetekre sarkallni. Igen dühítő, ami itt történt, de vérbosszú csak akkor megoldás, hogy öngyilkos küldetés.* Ezeket főleg Bredocnak mondja, aki amolyan vezető szerűsége a csapatnak. Itt mindenki zsoldos, vagy exvárosőr vagy valamilyen fegyverrel hadonászó akármi, de ő nem. Csupán harcos eszmékért és becsületért aztán nem fogja a bőrét vásárra vinni.*
2313. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-08 22:45:51
Üzenet elküldve: 2026-02-08 22:45:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 557
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 557
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Szokatlanul csöndes minden. A lovak patáinak tompa puffanása hallatszik, ütemesen visszhangzik az úton, a szürke hamu pedig minden lépésnél felkavarodik. A levegő fojtó, égett fa és nedves föld szaga keveredik benne, a füst kellemetlenül marásától megköszörüli a torkát. Kissé könnybe lábadt szemén törölni kénytelen csuklójával, mikor a faluba érve egy rövid időre megállnak. Tekintete alaposan pásztázza a romokat. Félig álló falak, megfeketedett gerendák, üszkös tetők, a nyitva hagyott ajtók mögött azonban üresség tátong, se hangok, se mozgás.
A gyomra összerándul, amikor megpillantja az első testet. Az, aki városőrködésre vagy bérkardkodásra adja a fejét, gyakrabban lát ilyen borzasztó dolgokat, mint szeretné, a látványhoz azonban lehetetlen hozzászokni. A legrosszabb az egészben talán az érzés, hogy elkéstek, egykori parancsnoka pedig ezen bűnüket visszavonhatatlanul olvassa csapatukra helyette. Vennie kell egy mély, józanító levegőt, hogy ne uralkodjon el rajta a tehetetlen méreg.*
- Sajnos el *ismeri be halkan, s a férfi kékjeibe pillantva a saját keserű önvádját látja derengeni. Biztos benne, hogy ugyanarra gondol most, mint ő, de a bénító önostorozás ebben a pillanatban egy olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak.*
- Talán mindkettő *felel a kérdésre, miközben a karóhoz kötözött testet figyeli, akármennyire is nyámnyilaság, nem bírja most sokáig nézni. Inkább további nyomok után kutatva pillant maga is körbe.*
- Lehet, hogy még mindig keresik azt a valamit. *igaz, kötve hiszi, hogy egyszerű jobbágyoktól bármiféle hasznos információt kaphattak volna. A borzasztó látvány mögé féktelen haragot képzel, talán dühükben tették mindezt. Az pedig jelentheti azt, hogy nem találták még meg, amit olyannyira keresnek, s így még lehet esélyük előttük meglelni.
Amíg Bredoc kiabál, veszi a bátorságot, hogy lovon közelebb merészkedve egy-két épülethez ráérősen nézzen körbe, hátha túlélőre, netán újabb nyomra bukkan.*
*Szokatlanul csöndes minden. A lovak patáinak tompa puffanása hallatszik, ütemesen visszhangzik az úton, a szürke hamu pedig minden lépésnél felkavarodik. A levegő fojtó, égett fa és nedves föld szaga keveredik benne, a füst kellemetlenül marásától megköszörüli a torkát. Kissé könnybe lábadt szemén törölni kénytelen csuklójával, mikor a faluba érve egy rövid időre megállnak. Tekintete alaposan pásztázza a romokat. Félig álló falak, megfeketedett gerendák, üszkös tetők, a nyitva hagyott ajtók mögött azonban üresség tátong, se hangok, se mozgás.
A gyomra összerándul, amikor megpillantja az első testet. Az, aki városőrködésre vagy bérkardkodásra adja a fejét, gyakrabban lát ilyen borzasztó dolgokat, mint szeretné, a látványhoz azonban lehetetlen hozzászokni. A legrosszabb az egészben talán az érzés, hogy elkéstek, egykori parancsnoka pedig ezen bűnüket visszavonhatatlanul olvassa csapatukra helyette. Vennie kell egy mély, józanító levegőt, hogy ne uralkodjon el rajta a tehetetlen méreg.*
- Sajnos el *ismeri be halkan, s a férfi kékjeibe pillantva a saját keserű önvádját látja derengeni. Biztos benne, hogy ugyanarra gondol most, mint ő, de a bénító önostorozás ebben a pillanatban egy olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak.*
- Talán mindkettő *felel a kérdésre, miközben a karóhoz kötözött testet figyeli, akármennyire is nyámnyilaság, nem bírja most sokáig nézni. Inkább további nyomok után kutatva pillant maga is körbe.*
- Lehet, hogy még mindig keresik azt a valamit. *igaz, kötve hiszi, hogy egyszerű jobbágyoktól bármiféle hasznos információt kaphattak volna. A borzasztó látvány mögé féktelen haragot képzel, talán dühükben tették mindezt. Az pedig jelentheti azt, hogy nem találták még meg, amit olyannyira keresnek, s így még lehet esélyük előttük meglelni.
Amíg Bredoc kiabál, veszi a bátorságot, hogy lovon közelebb merészkedve egy-két épülethez ráérősen nézzen körbe, hátha túlélőre, netán újabb nyomra bukkan.*
2312. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-08 18:53:17
Üzenet elküldve: 2026-02-08 18:53:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Középhad//
*Éppen csak, hogy kifújná magát abban a néhány pillanatban, mikor körbenéz a dombtetőről. A kezében szorongatott orkfej undok csattanással ér földet a sárban. Orktábor s haderő, míg a szem ellát. A tekintetét is nehéz a látványon tartani. Egy hitetlenkedő prüszkölés szalad ki bajsza alatt, ahogy a földbe szúrt kardján megtámaszkodik. Kell egy rövidke idő, míg zavaros gondolatai révbe érnek. Nincs oly szellem, mi megmentheti itt őket a vereségtől. Nincs oly hatalom, mi megállítja az ellenük törő haderőt. Miért van ő itt tehát? Mi végre küldték vissza az istenek?
Meggörnyed. A gondolatok szétfutnak, s nem marad más helyettük, mint az üresség. Nem akar sajátjai tekintetébe nézni, főleg nem Karheiába. Tudja, érzi, ugyanaz köszönne vissza a borostyán szempárban, mint sajátjában.
Nagyot sóhajt, majd felegyenesedik. Ahogy visszafordul a néhány száz harcos felé, tekintete ugyanúgy lángol, ahogy eddig. Előbb Kayaerrt keresi meg magának, majd jól láthatóan bólint. Itt az idő.
Az ég felé emeli karját. Nem retteg a haláltól. Hisz egyszer már utolérte a vég.*
-Megtettétek, mire megesküdtetek! Megmentettétek a Szántókat a pusztulástól. Most menjetek a Vashegyre, s védjétek meg sajátjainkat! Kayaerr! Ez parancs! *Vezéreit, vérlovagjait szólítja most. A leghűségesebbeket. Egyesével rájuk mutat.*
-Ti, kik nem félitek a halált... Ti, kik ÉGTEK A VÁGYTÓL, HOGY ŐSEINK CSARNOKÁBAN ÚJRA KOCCINTSATOK EGYMÁSSAL! TARTSATOK VELEM, ÉS A SZELLEMEK FIGYELŐ TEKINTETE KÍSÉRI MAJD UTATOK A TÚLVILÁGRA! *Elvigyorodik. Ábrázatán nyoma sincs félelemnek. Régi ismerősként üdvözli arcán a vég legyintésének simítását, ráadásul ezúttal önszántából hajol bele.*
-Karheia! *Vakkantja, majd ha megleli rokonát, úgy odasiet hozzá.*
-Menj a Vashegyre. Védd meg őket. A lelküket. Ne térjenek le az ösvényről. *Magához öleli a lányt, majd homlokát a homlokához érinti.*
-Hosszú volt az út, mire az ösvényeink keresztezték egymást, Holdam és Csillagom. Hosszú lesz az út a Vashegyig is. Indulj hát mielőbb. *Felegyenesedik. Magához rendeli azokat, kiket maradásra szólított, s int a többinek, hogy mielőbb forduljanak vissza, s a legrövidebb úton vegyék az irányt a Vashegy felé. Nem lesz könnyű.*
-Utat faragunk nektek! Ti pedig lóhalálában mentek a Vashegyre! Előre! *Kardjával mutatja az irányt, s neki is lódul, dombról le. A terve egyszerű; míg ők feltartják az ellent, a többieknek lesz lehetőségük elhagyni a csatateret, vagy legalábbis könnyebben keresztülvágniuk magukat addig.*
//Középhad//
*Éppen csak, hogy kifújná magát abban a néhány pillanatban, mikor körbenéz a dombtetőről. A kezében szorongatott orkfej undok csattanással ér földet a sárban. Orktábor s haderő, míg a szem ellát. A tekintetét is nehéz a látványon tartani. Egy hitetlenkedő prüszkölés szalad ki bajsza alatt, ahogy a földbe szúrt kardján megtámaszkodik. Kell egy rövidke idő, míg zavaros gondolatai révbe érnek. Nincs oly szellem, mi megmentheti itt őket a vereségtől. Nincs oly hatalom, mi megállítja az ellenük törő haderőt. Miért van ő itt tehát? Mi végre küldték vissza az istenek?
Meggörnyed. A gondolatok szétfutnak, s nem marad más helyettük, mint az üresség. Nem akar sajátjai tekintetébe nézni, főleg nem Karheiába. Tudja, érzi, ugyanaz köszönne vissza a borostyán szempárban, mint sajátjában.
Nagyot sóhajt, majd felegyenesedik. Ahogy visszafordul a néhány száz harcos felé, tekintete ugyanúgy lángol, ahogy eddig. Előbb Kayaerrt keresi meg magának, majd jól láthatóan bólint. Itt az idő.
Az ég felé emeli karját. Nem retteg a haláltól. Hisz egyszer már utolérte a vég.*
-Megtettétek, mire megesküdtetek! Megmentettétek a Szántókat a pusztulástól. Most menjetek a Vashegyre, s védjétek meg sajátjainkat! Kayaerr! Ez parancs! *Vezéreit, vérlovagjait szólítja most. A leghűségesebbeket. Egyesével rájuk mutat.*
-Ti, kik nem félitek a halált... Ti, kik ÉGTEK A VÁGYTÓL, HOGY ŐSEINK CSARNOKÁBAN ÚJRA KOCCINTSATOK EGYMÁSSAL! TARTSATOK VELEM, ÉS A SZELLEMEK FIGYELŐ TEKINTETE KÍSÉRI MAJD UTATOK A TÚLVILÁGRA! *Elvigyorodik. Ábrázatán nyoma sincs félelemnek. Régi ismerősként üdvözli arcán a vég legyintésének simítását, ráadásul ezúttal önszántából hajol bele.*
-Karheia! *Vakkantja, majd ha megleli rokonát, úgy odasiet hozzá.*
-Menj a Vashegyre. Védd meg őket. A lelküket. Ne térjenek le az ösvényről. *Magához öleli a lányt, majd homlokát a homlokához érinti.*
-Hosszú volt az út, mire az ösvényeink keresztezték egymást, Holdam és Csillagom. Hosszú lesz az út a Vashegyig is. Indulj hát mielőbb. *Felegyenesedik. Magához rendeli azokat, kiket maradásra szólított, s int a többinek, hogy mielőbb forduljanak vissza, s a legrövidebb úton vegyék az irányt a Vashegy felé. Nem lesz könnyű.*
-Utat faragunk nektek! Ti pedig lóhalálában mentek a Vashegyre! Előre! *Kardjával mutatja az irányt, s neki is lódul, dombról le. A terve egyszerű; míg ők feltartják az ellent, a többieknek lesz lehetőségük elhagyni a csatateret, vagy legalábbis könnyebben keresztülvágniuk magukat addig.*
2311. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-08 18:26:02
Üzenet elküldve: 2026-02-08 18:26:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* A ló és a lándzsa még nem teszi majd lovaggá, ezt a vidéki zsoldos is tudja. Talán, valamivel többet kérhet a munkájáért, de ennyi. *
- Igen. De, lovag nem lehetek. Csak egy zsoldos lóval és lándzsával. * Mondja egyszerűen és kissé lemondóan a hangjában. *
- Érdekes, de leginkább fárasztó. Minden nyájnak, kondának, ménnek vagy csordának megvan a maga dinamikája. Legtöbbször azért maradnak egyben, mert mindig van egy állat, amit a többi követ, egy vezér. Ha pedig az az egy állat jól van terelve, akkor a többi is követi. Kivéve, ha megijesztik őket, akkor hajlamosak szét futni. Ezért nem mindegy, ha kutyákkal dolgoznak, hogy az melyik irányból és mennyire szalad be a többi állat közé. * Meséli a terelés mikéntjét a vidéki. A táncot végül nem erőlteti egyikük sem. Így, ezen könnyedén túl jutnak. A barát és barátnő kérdésen már kevésbé. A zsoldos érvelését egy vékony hangú nevetés fogadja. Végül is, igaz az, amit a lány mondott. *
-Ez igaz. De a puszikat, meg csókokat megúszod. Szóval lehet, hogy jobban is jársz így. Nem kértem eddig visszajelzést, hogy jó vagyok-e benne. Ha rossz, akkor éppen ezt úszod meg. * Vonja meg a vállát Markondenten. *
//Danki//
* A ló és a lándzsa még nem teszi majd lovaggá, ezt a vidéki zsoldos is tudja. Talán, valamivel többet kérhet a munkájáért, de ennyi. *
- Igen. De, lovag nem lehetek. Csak egy zsoldos lóval és lándzsával. * Mondja egyszerűen és kissé lemondóan a hangjában. *
- Érdekes, de leginkább fárasztó. Minden nyájnak, kondának, ménnek vagy csordának megvan a maga dinamikája. Legtöbbször azért maradnak egyben, mert mindig van egy állat, amit a többi követ, egy vezér. Ha pedig az az egy állat jól van terelve, akkor a többi is követi. Kivéve, ha megijesztik őket, akkor hajlamosak szét futni. Ezért nem mindegy, ha kutyákkal dolgoznak, hogy az melyik irányból és mennyire szalad be a többi állat közé. * Meséli a terelés mikéntjét a vidéki. A táncot végül nem erőlteti egyikük sem. Így, ezen könnyedén túl jutnak. A barát és barátnő kérdésen már kevésbé. A zsoldos érvelését egy vékony hangú nevetés fogadja. Végül is, igaz az, amit a lány mondott. *
-Ez igaz. De a puszikat, meg csókokat megúszod. Szóval lehet, hogy jobban is jársz így. Nem kértem eddig visszajelzést, hogy jó vagyok-e benne. Ha rossz, akkor éppen ezt úszod meg. * Vonja meg a vállát Markondenten. *
2310. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-08 14:42:45
Üzenet elküldve: 2026-02-08 14:42:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
* Érdeklődve hallgatja a fiú beszámolóját a falusi életről, miközben azon gondolkodik, hogy milyen furcsán, szinte félelmetesen néz ki ebből a szögből a másik. Ezen a tábortűz fénye se segít. Az is eszébe jut, hogyha beledugna egy botot Markondenten orrába, akkor vajon felmenne az agyáig vagy a másik orrlyukán jönne ki? Esetleg valahol félúton az orrnyílás és az agy között van egy gát, ami megakadályozná abban, hogy ilyen módon megvakarja a fiú agyát? De persze figyel közben. *
– Lándzsával lóhátról? Mint a lovagok a mesékben! * Szól közbe. A lényeget érti, tehát a fiú ilyen lovag féle. Csak még nincs lova. Meg lándzsája se, bár az kevésbé is fontos. A lényeg, hogy legalább a páncélzatát már beszerezte, és a szíve is a helyén van, talán. Dänkijinkilinkilinkilinkijnek úgy tűnik legalábbis. *
– Ó tényleg? És milyen volt? Izgalmas? * Kérdez rá lelkesen, mert ez már olyan téma, ami sokkal jobban érdekli, mint az, hogy a parasztok hogyan terelik a nyájaikat. Persze, ha egyszer lenne egy kosnyája, akkor majd hasznos lehetne ez a tudás, de ez a veszély egyelőre nem fenyegeti a kis tündért.
A táncolás kérdésére csak szemét forgatja, és elhatározza, hogy amikor majd több energiája lesz, akkor táncolni fog Markondentennel, De erre ma már biztosan nem fog sor kerülni, mert mindjárt elalszik az ölében fekve. De azért annyi energiája még van, hogy a következőket hallva jóízűen felnevessen vékony kis hangján. *
– De hát azt veled is tudok!
//Mark//
* Érdeklődve hallgatja a fiú beszámolóját a falusi életről, miközben azon gondolkodik, hogy milyen furcsán, szinte félelmetesen néz ki ebből a szögből a másik. Ezen a tábortűz fénye se segít. Az is eszébe jut, hogyha beledugna egy botot Markondenten orrába, akkor vajon felmenne az agyáig vagy a másik orrlyukán jönne ki? Esetleg valahol félúton az orrnyílás és az agy között van egy gát, ami megakadályozná abban, hogy ilyen módon megvakarja a fiú agyát? De persze figyel közben. *
– Lándzsával lóhátról? Mint a lovagok a mesékben! * Szól közbe. A lényeget érti, tehát a fiú ilyen lovag féle. Csak még nincs lova. Meg lándzsája se, bár az kevésbé is fontos. A lényeg, hogy legalább a páncélzatát már beszerezte, és a szíve is a helyén van, talán. Dänkijinkilinkilinkilinkijnek úgy tűnik legalábbis. *
– Ó tényleg? És milyen volt? Izgalmas? * Kérdez rá lelkesen, mert ez már olyan téma, ami sokkal jobban érdekli, mint az, hogy a parasztok hogyan terelik a nyájaikat. Persze, ha egyszer lenne egy kosnyája, akkor majd hasznos lehetne ez a tudás, de ez a veszély egyelőre nem fenyegeti a kis tündért.
A táncolás kérdésére csak szemét forgatja, és elhatározza, hogy amikor majd több energiája lesz, akkor táncolni fog Markondentennel, De erre ma már biztosan nem fog sor kerülni, mert mindjárt elalszik az ölében fekve. De azért annyi energiája még van, hogy a következőket hallva jóízűen felnevessen vékony kis hangján. *
– De hát azt veled is tudok!
2309. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-07 20:55:03
Üzenet elküldve: 2026-02-07 20:55:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 318
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Ez nem az a harc amit várt. Ha valamire büszkék lehettek az ő szemében a thargok azok eddig a harcosaik voltak. Ez az óriás is méltó ellenfélnek tűnt, de mikor Zopal már másodjára érzi meg azt a kellemetlen érzést a karjában akkor egyértelművé válik számára a dolog, hogy mit csinál a másik és visszaüvölt rá. Fülbevalója felszikrázik közben.*
-Mágia mögé bújsz te gyáva!
*Ő tisztességes harcot akart vívni, de ha a másik nem hajlandó erre akkor neki sincs mit tennie. Ki tudja meddig lesz képes még küzdeni. Érzi már a fáradtság jeleit. A következő csapás valóban halálos lehet. Ha talál akkor a nehéz fém se nagyon mentheti meg, de ő taktikát vált. Fegyverével a másik felé mutat és elméjében megpróbálja aktiválni a fülbevalója képességét. A célja, hogy füstfelhőként az óriás mögé kerüljön és hátba szúrja a thargot.*
//Jobbszárny//
*Ez nem az a harc amit várt. Ha valamire büszkék lehettek az ő szemében a thargok azok eddig a harcosaik voltak. Ez az óriás is méltó ellenfélnek tűnt, de mikor Zopal már másodjára érzi meg azt a kellemetlen érzést a karjában akkor egyértelművé válik számára a dolog, hogy mit csinál a másik és visszaüvölt rá. Fülbevalója felszikrázik közben.*
-Mágia mögé bújsz te gyáva!
*Ő tisztességes harcot akart vívni, de ha a másik nem hajlandó erre akkor neki sincs mit tennie. Ki tudja meddig lesz képes még küzdeni. Érzi már a fáradtság jeleit. A következő csapás valóban halálos lehet. Ha talál akkor a nehéz fém se nagyon mentheti meg, de ő taktikát vált. Fegyverével a másik felé mutat és elméjében megpróbálja aktiválni a fülbevalója képességét. A célja, hogy füstfelhőként az óriás mögé kerüljön és hátba szúrja a thargot.*
2308. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-07 19:56:48
Üzenet elküldve: 2026-02-07 19:56:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Danki//
* A holnap még egy éjszakával odébb van. Azonban azt a vidéki zsoldos eldöntötte, hogy nem akar hazamenni. Inkább a város felé veszi az irányt. *
- Nem, eddig még nem. * Vallja be Mark. Az ő világa a falu határán belül zajlott le eddig. Egészen addig, amíg el nem indult onnan.
A vacsora sült hús. Nincs köret se fűszer. Azonban, sokkal finomabb így is a fiúnak, mint más ételek. Karfiolon, nem tudna élni, sem csillagtökön. A hús már magában is sokkal jobb étel. *
- Nekem nincs, de a családomnak volt. De, majd veszek egyet, ha már lesz valami jó munkám. És akkor lándzsával már komolyabb ellenfele lehetek bárkinek. * Mondja határozottan a zsoldos. *
- Egy falu önellátó, vannak lovak, vannak marhát és vannak disznók, mindet egy-egy család vállalja, olykor pedig kérnek segítséget. Így, mindenki ért a faluban mindenhez. Terelni legeltetni a lovak tökéletes segítségek. * Meséli a fiú. *
- Ha szeretnél és lesz min megtanulj mindenképpen. * Mondja Mark, ha valakit megkedvel, annak szokott segíteni és szívesen adja az idejét annak. *
- Hát a tengert én is csak pár hete láttam, amikor egy karavánnal a kikötőbe mentünk. Kísérőnek fogadtak fel. * Nyugtatja meg a másikat, hogy nem lehetetlen a tengerhez eljutni. *
- Nem, tényleg nem tudok táncolni. * Mondja zavart mosollyal Markondenten. Közben a vacsora után a lány már békésen pihen, miközben a fejét a férfi ölébe helyezte. *
- Talán, hogy tudj vele beszélgetni, vagy veszekedni, vagy csak együtt utazni. * Vonja meg a vállát Mark. *
//Danki//
* A holnap még egy éjszakával odébb van. Azonban azt a vidéki zsoldos eldöntötte, hogy nem akar hazamenni. Inkább a város felé veszi az irányt. *
- Nem, eddig még nem. * Vallja be Mark. Az ő világa a falu határán belül zajlott le eddig. Egészen addig, amíg el nem indult onnan.
A vacsora sült hús. Nincs köret se fűszer. Azonban, sokkal finomabb így is a fiúnak, mint más ételek. Karfiolon, nem tudna élni, sem csillagtökön. A hús már magában is sokkal jobb étel. *
- Nekem nincs, de a családomnak volt. De, majd veszek egyet, ha már lesz valami jó munkám. És akkor lándzsával már komolyabb ellenfele lehetek bárkinek. * Mondja határozottan a zsoldos. *
- Egy falu önellátó, vannak lovak, vannak marhát és vannak disznók, mindet egy-egy család vállalja, olykor pedig kérnek segítséget. Így, mindenki ért a faluban mindenhez. Terelni legeltetni a lovak tökéletes segítségek. * Meséli a fiú. *
- Ha szeretnél és lesz min megtanulj mindenképpen. * Mondja Mark, ha valakit megkedvel, annak szokott segíteni és szívesen adja az idejét annak. *
- Hát a tengert én is csak pár hete láttam, amikor egy karavánnal a kikötőbe mentünk. Kísérőnek fogadtak fel. * Nyugtatja meg a másikat, hogy nem lehetetlen a tengerhez eljutni. *
- Nem, tényleg nem tudok táncolni. * Mondja zavart mosollyal Markondenten. Közben a vacsora után a lány már békésen pihen, miközben a fejét a férfi ölébe helyezte. *
- Talán, hogy tudj vele beszélgetni, vagy veszekedni, vagy csak együtt utazni. * Vonja meg a vállát Mark. *
2307. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-07 17:35:50
Üzenet elküldve: 2026-02-07 17:35:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Szépen, folyamatosan haladnak előre, át a gabonamezőn. Valahol belül arra számít, hogy valaki orra fog bukni nagy csörömpöléssel, vagy felvinnyog a tündér mosómedvéje, vagy valami hasonló módon esik szét hirtelen a csapat kohéziója.
De nem, sikerül viszonylagos csöndben előrehaladniuk a falu felé, és míg a falu felől jönnek hangok, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy aki itt volt, már rég továbbállt. A füstcsíkok alapján pedig nincs sok kétség afelől, hogy mi történt itt; a racionális elmének tehát nem okoz nagy meglepetést az, ammit itt találnak.
Ám az elme nem tisztán racionális. Gaerralos nyugaton töltött évei megedzették a gyomrát. A Pirtianesi Gárdában sok mindent elkövetett, amit nem szívesen vállalna fel. Viszont ha van, amit utólag sosem kérdőjelezne meg, az a Vas Kompánia leverésében játszott része. A kiürített falu látványa azokat az éveket hozza most a felszínre.
Kifejezéstelen arccal kezdi el ő is átkutatni a falut. Apróbb zugokat, búvóhelyeket keres, ahol egy féltő anya esetleg gyerekét rejthette volna el, ám nem reménykedik különösebben. Teljesen hangtalanul dolgozik, és kívülről úgy tűnhet, nem érinti meg a helyzet. Talán csak azt vehetik észre a szemfülesebbek, hogy míg arckifejezése általában kontrollált, de élő, úgy most akár halott is lehetne; arcizma sem rezdül, teljesen merev.*
- Itt van pár frissebb nyom.
*Jelenti ki színtelen hangon, mikor elér a faluból elvezető nyomokhoz. Mykaelhez hasonlóan ő is nyomokat számol.
Mikor a falu főterén összegyülnek, mindenki jól megnézi magának a kifeszített hullát, és míg többek számára indulatot vált ki a dolog, addig Gaerralostól csak egy halk megjegyzést hallani.*
- Üzentek, jól láthatóan és egyértelműen. "Mit léptek, emberek fattyai? Ők csak az elsők."
*Szépen, folyamatosan haladnak előre, át a gabonamezőn. Valahol belül arra számít, hogy valaki orra fog bukni nagy csörömpöléssel, vagy felvinnyog a tündér mosómedvéje, vagy valami hasonló módon esik szét hirtelen a csapat kohéziója.
De nem, sikerül viszonylagos csöndben előrehaladniuk a falu felé, és míg a falu felől jönnek hangok, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy aki itt volt, már rég továbbállt. A füstcsíkok alapján pedig nincs sok kétség afelől, hogy mi történt itt; a racionális elmének tehát nem okoz nagy meglepetést az, ammit itt találnak.
Ám az elme nem tisztán racionális. Gaerralos nyugaton töltött évei megedzették a gyomrát. A Pirtianesi Gárdában sok mindent elkövetett, amit nem szívesen vállalna fel. Viszont ha van, amit utólag sosem kérdőjelezne meg, az a Vas Kompánia leverésében játszott része. A kiürített falu látványa azokat az éveket hozza most a felszínre.
Kifejezéstelen arccal kezdi el ő is átkutatni a falut. Apróbb zugokat, búvóhelyeket keres, ahol egy féltő anya esetleg gyerekét rejthette volna el, ám nem reménykedik különösebben. Teljesen hangtalanul dolgozik, és kívülről úgy tűnhet, nem érinti meg a helyzet. Talán csak azt vehetik észre a szemfülesebbek, hogy míg arckifejezése általában kontrollált, de élő, úgy most akár halott is lehetne; arcizma sem rezdül, teljesen merev.*
- Itt van pár frissebb nyom.
*Jelenti ki színtelen hangon, mikor elér a faluból elvezető nyomokhoz. Mykaelhez hasonlóan ő is nyomokat számol.
Mikor a falu főterén összegyülnek, mindenki jól megnézi magának a kifeszített hullát, és míg többek számára indulatot vált ki a dolog, addig Gaerralostól csak egy halk megjegyzést hallani.*
- Üzentek, jól láthatóan és egyértelműen. "Mit léptek, emberek fattyai? Ők csak az elsők."
2306. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:50:21
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:50:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 361
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Odébb libben a karjára hulló vastagabb, homokszín anyag, ahogy a kandalló mellé guggolva előrehajol a parázsba állított vizes edényhez. Összehúzza a szemét, óvatosan fordítva odébb a felszálló gőz fölé tartott tollat. Szárazon éri a hátára terített kendő alatt fedetlenül hagyott mellkasát az izzó szén melege. Vár. Mint valami állandó zümmögés visszhangzik egy régi dallam a füle mögött a csendben. Fokozatosan zárnak össze a vessző végén szétnyílt fénylő, fekete szálak. Az ujjával simít végig rajtuk, miközben megemelkedve visszafordul az ablak alatti kis asztal felé.*
- Am miir..
*Morran halkan, megszokásból a két lépte között átsikló macskára.*
~Útban vagy.~
*A heverő melletti székre telepő árny a széthagyott dolgok között követi a vékony selyemfonalért nyúló ujjak útját.*
~Ez nem hús..~
*S ha az volna sem járna ebben az időpontban.
Az asztal mellé húzott láda szélére ülve szorítja a fonal végét a tollak alá, apró hurkot kanyarítva, azzal kötve le a megkezdett szálat. A szemközt ülő macska fekete feje mellett néha felsötétlik a kíváncsiságtól imbolygó farka vége; a módszeresen a tollszálak közé fűzött, s ott meghúzott fonal vége minden mozdulatnál kihívóan rezzen a földön.
A kinti nyálkás idő mintha összenyomná a teret. A kandalló mellé száradni akasztott ingekből, s kabátból lassan párolog a kint töltött napok esőzése után maradt nyirkosság. Odébbfordítva a kezében tartott vesszőt kötözi körbe rajta a tollakat. Hűvösen kúszik a gerince mentén a fáradtság, a semmiben visszhangzó dallam távoli tájakra húzza a gondolatokat. A macska talpa puhán dobban a padlón. Összevonja a szemöldökét; egy újabb hurok kerül, az asztal tetején hagyott késért nyúl, miközben a szekrény körül manőverező fekete folt közelebb húzódik.*
- Ammir!
*Mordul bosszúsan a lába előtt a fonal levágott végéért vetődő macskára. Visszadobva a vadásztőrt az asztalra lép újra a kandallóhoz. A lábszára köré tekeredő állat újra csak két lépés ritmusa között szökik keresztül a meleg kövekre, hogy ott megülve figyeljen tovább, csak a füle botját fordítva közben a terasz felé.
Idegenek a máskor nyitva hagyott ajtó fáját érő koppanások. Megakasztják a mozdulatot. Oldalt fordulva egyenesedik fel a tűzhely mellett, hirtelen éberen érzékelve maga körül a csendet.
Meglibben a válláról aláhulló homokszín anyag széle, ahogy ajtót nyit. A kezében tartva a nyílvesszőt pillant le a nőre. Ha éled is bármi a kunyhó küszöbén látott ismerős alak láttán, nem árulja el az arca. Egykedvű közönybe kövülve nézi a hosszúéletűt, nem kerüli el a figyelmét sem a másik ábrázata, sem a bekötözött kéz. Egy lélegzetvétellel több, mielőtt dönt, mielőtt mozdulna. Odébb fordítva a testét enged utat maga mellett. Ha éled is bármi, nem a teraszon fogják megbeszélni.*
//Füstbe ment//
*Odébb libben a karjára hulló vastagabb, homokszín anyag, ahogy a kandalló mellé guggolva előrehajol a parázsba állított vizes edényhez. Összehúzza a szemét, óvatosan fordítva odébb a felszálló gőz fölé tartott tollat. Szárazon éri a hátára terített kendő alatt fedetlenül hagyott mellkasát az izzó szén melege. Vár. Mint valami állandó zümmögés visszhangzik egy régi dallam a füle mögött a csendben. Fokozatosan zárnak össze a vessző végén szétnyílt fénylő, fekete szálak. Az ujjával simít végig rajtuk, miközben megemelkedve visszafordul az ablak alatti kis asztal felé.*
- Am miir..
*Morran halkan, megszokásból a két lépte között átsikló macskára.*
~Útban vagy.~
*A heverő melletti székre telepő árny a széthagyott dolgok között követi a vékony selyemfonalért nyúló ujjak útját.*
~Ez nem hús..~
*S ha az volna sem járna ebben az időpontban.
Az asztal mellé húzott láda szélére ülve szorítja a fonal végét a tollak alá, apró hurkot kanyarítva, azzal kötve le a megkezdett szálat. A szemközt ülő macska fekete feje mellett néha felsötétlik a kíváncsiságtól imbolygó farka vége; a módszeresen a tollszálak közé fűzött, s ott meghúzott fonal vége minden mozdulatnál kihívóan rezzen a földön.
A kinti nyálkás idő mintha összenyomná a teret. A kandalló mellé száradni akasztott ingekből, s kabátból lassan párolog a kint töltött napok esőzése után maradt nyirkosság. Odébbfordítva a kezében tartott vesszőt kötözi körbe rajta a tollakat. Hűvösen kúszik a gerince mentén a fáradtság, a semmiben visszhangzó dallam távoli tájakra húzza a gondolatokat. A macska talpa puhán dobban a padlón. Összevonja a szemöldökét; egy újabb hurok kerül, az asztal tetején hagyott késért nyúl, miközben a szekrény körül manőverező fekete folt közelebb húzódik.*
- Ammir!
*Mordul bosszúsan a lába előtt a fonal levágott végéért vetődő macskára. Visszadobva a vadásztőrt az asztalra lép újra a kandallóhoz. A lábszára köré tekeredő állat újra csak két lépés ritmusa között szökik keresztül a meleg kövekre, hogy ott megülve figyeljen tovább, csak a füle botját fordítva közben a terasz felé.
Idegenek a máskor nyitva hagyott ajtó fáját érő koppanások. Megakasztják a mozdulatot. Oldalt fordulva egyenesedik fel a tűzhely mellett, hirtelen éberen érzékelve maga körül a csendet.
Meglibben a válláról aláhulló homokszín anyag széle, ahogy ajtót nyit. A kezében tartva a nyílvesszőt pillant le a nőre. Ha éled is bármi a kunyhó küszöbén látott ismerős alak láttán, nem árulja el az arca. Egykedvű közönybe kövülve nézi a hosszúéletűt, nem kerüli el a figyelmét sem a másik ábrázata, sem a bekötözött kéz. Egy lélegzetvétellel több, mielőtt dönt, mielőtt mozdulna. Odébb fordítva a testét enged utat maga mellett. Ha éled is bármi, nem a teraszon fogják megbeszélni.*
2305. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-07 13:02:04
Üzenet elküldve: 2026-02-07 13:02:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 172
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mark//
* Az új harcmodorok megtanulásától hamar elmegy a kedve, hiszen nem elég erős és ügyes, és ami őt illeti, egyszer se akarja eltalálni magát véletlenségből eltalálni egy kaviccsal. Legalább van egy tőre, amitől legalább egy picivel félelmetesebbnek tűnik, mint egyébként. Habár lássuk be, egy orkot aligha rémítene meg vele.
Markondenten javaslatára bólint. *
– Holnap úgyis visszaindulok. Velem jöhetnél a városba, akkor meg tudom mutatni, hogy mi merre van. Még sosem jártál Artheniorban? * Vonja fel szemöldökét. Bár a fiú mondta, hogy valami kis faluból jött, de azért nincs olyan nagyon messze a város. Jóllehet, ő meg a városban van már évek óta, és sosem látogatta meg a másik faluját, mert mi dolga lett volna ott.
Esznek, beszélnek az evésről. Ez a téma nagyon kedves Dänkijinkilinkilinkilinkijnek. Elképzeli, hogy a hús, amit esznek, jól meg van fűszerezve és finom salátával eszik, amire még valami öntet is került. Így a fantáziájával kiegészítve már egész finom a vacsora. Meg amúgy is éhes, úgyhogy örül annak, ami van. *
– Van lovad?! * Szűri ki a lényeget a következőkből. Lelkesen kiált fel, de aztán eszébe jut, hogy buta kérdés volt, hiszen ha lenne, bizonyára most is azzal jött volna ide a senki földjére. *
– Vagyis… Hol tanultál meg lovagolni? Engem is megtanítasz? * Persze Dänkijinkilinkilinkilinkijhez inkább egy póni illene vagy még az sem, de amennyire tudja, ugyanannyi pónijuk van kettejüknek, mint telivérük vagy griffjük. De attól még lehet majd egyszer. És, ha lesz, akkor meg is akar majd tanulni lovagolni rajtuk. Egyelőre csak koslatni tud, kosháton. A visszakérdezésre elgondolkodik. *
– Szeretek utazni, sétálni, szeretem az állatokat, a virágokat, a madarakat, a fákat, a folyókat, a tengert – bár azt még nem láttam soha –, a szivárványokat… Ja, hogy csinálni… Hát, szeretek mindent! Mi az, hogy nem tudsz táncolni?! Mindenki tud táncolni. * Jelenti ki végül. Most nem fogja bebizonyítani ezt az elméletét, mert olyan kényelmesen fekszik Markondenten ölében, de ha nem így lenne, már táncra is perdülne. De most ezt egyelőre megússza a fiú. *
– Hm. * Mosolyodik el a fiú szavain. Hát, ő azért biztosan nem eredt volna útnak, hogy találjon magának egy udvarlókat. Örül, hogy nem kell azzal foglalkoznia, hogy mindet visszautasítsa. *
– Miért kérdezi mindenki ezt? * Forgatja meg szemeit. *
– Nincs senkim! * Jelenti ki egyértelműen. *
– Mit kezdenék egy udvarlóval? * Kérdezi, miközben továbbra is a fiú ölében fekszik és onnan néz fel a barna szemeire. *
//Mark//
* Az új harcmodorok megtanulásától hamar elmegy a kedve, hiszen nem elég erős és ügyes, és ami őt illeti, egyszer se akarja eltalálni magát véletlenségből eltalálni egy kaviccsal. Legalább van egy tőre, amitől legalább egy picivel félelmetesebbnek tűnik, mint egyébként. Habár lássuk be, egy orkot aligha rémítene meg vele.
Markondenten javaslatára bólint. *
– Holnap úgyis visszaindulok. Velem jöhetnél a városba, akkor meg tudom mutatni, hogy mi merre van. Még sosem jártál Artheniorban? * Vonja fel szemöldökét. Bár a fiú mondta, hogy valami kis faluból jött, de azért nincs olyan nagyon messze a város. Jóllehet, ő meg a városban van már évek óta, és sosem látogatta meg a másik faluját, mert mi dolga lett volna ott.
Esznek, beszélnek az evésről. Ez a téma nagyon kedves Dänkijinkilinkilinkilinkijnek. Elképzeli, hogy a hús, amit esznek, jól meg van fűszerezve és finom salátával eszik, amire még valami öntet is került. Így a fantáziájával kiegészítve már egész finom a vacsora. Meg amúgy is éhes, úgyhogy örül annak, ami van. *
– Van lovad?! * Szűri ki a lényeget a következőkből. Lelkesen kiált fel, de aztán eszébe jut, hogy buta kérdés volt, hiszen ha lenne, bizonyára most is azzal jött volna ide a senki földjére. *
– Vagyis… Hol tanultál meg lovagolni? Engem is megtanítasz? * Persze Dänkijinkilinkilinkilinkijhez inkább egy póni illene vagy még az sem, de amennyire tudja, ugyanannyi pónijuk van kettejüknek, mint telivérük vagy griffjük. De attól még lehet majd egyszer. És, ha lesz, akkor meg is akar majd tanulni lovagolni rajtuk. Egyelőre csak koslatni tud, kosháton. A visszakérdezésre elgondolkodik. *
– Szeretek utazni, sétálni, szeretem az állatokat, a virágokat, a madarakat, a fákat, a folyókat, a tengert – bár azt még nem láttam soha –, a szivárványokat… Ja, hogy csinálni… Hát, szeretek mindent! Mi az, hogy nem tudsz táncolni?! Mindenki tud táncolni. * Jelenti ki végül. Most nem fogja bebizonyítani ezt az elméletét, mert olyan kényelmesen fekszik Markondenten ölében, de ha nem így lenne, már táncra is perdülne. De most ezt egyelőre megússza a fiú. *
– Hm. * Mosolyodik el a fiú szavain. Hát, ő azért biztosan nem eredt volna útnak, hogy találjon magának egy udvarlókat. Örül, hogy nem kell azzal foglalkoznia, hogy mindet visszautasítsa. *
– Miért kérdezi mindenki ezt? * Forgatja meg szemeit. *
– Nincs senkim! * Jelenti ki egyértelműen. *
– Mit kezdenék egy udvarlóval? * Kérdezi, miközben továbbra is a fiú ölében fekszik és onnan néz fel a barna szemeire. *
2304. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-07 07:11:21
Üzenet elküldve: 2026-02-07 07:11:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Jobbszárny//
*Akaaruush nagy odafigyeléssel keresgél a holttestek között bármit ami segíthetne Gobán. Túl nagy sikerrel nem jár, habár ami értékeset talál, azt elteszi. Keze ügyébe kerül egy jó állapotú fokos. Nem is gondolkozik rajta, hogy eltegye-e. Egy ilyen fegyvernek bármikor a hasznát veheti. A további kutakodása nem jár különösebb sikerrel. Ép ruhadarabokat sem talál, amivel Goba sebét bekötözhetnék. Ahogy eltávolodik az egyik szerencsétlenül járt jobbágytól, szeme megakad egy ismerős arcon. Kicsi Worg az.*
-Hé, Worg!
*Szólítja meg a másikat, miközben botladozva közelít felé.*
-Találtál valamit amivel tudnánk segíteni Goba barátunkon?
*Mutat Goba felé. A férfin látható a súlyos sérülés nyoma. Ha nincs is nála semmi, attól még érthet a sebek kezeléséhez. Túl kevés időt töltött a klánjával. Ha ezt túlélik, akkor kijavítja ezt a hibáját.*
//Jobbszárny//
*Akaaruush nagy odafigyeléssel keresgél a holttestek között bármit ami segíthetne Gobán. Túl nagy sikerrel nem jár, habár ami értékeset talál, azt elteszi. Keze ügyébe kerül egy jó állapotú fokos. Nem is gondolkozik rajta, hogy eltegye-e. Egy ilyen fegyvernek bármikor a hasznát veheti. A további kutakodása nem jár különösebb sikerrel. Ép ruhadarabokat sem talál, amivel Goba sebét bekötözhetnék. Ahogy eltávolodik az egyik szerencsétlenül járt jobbágytól, szeme megakad egy ismerős arcon. Kicsi Worg az.*
-Hé, Worg!
*Szólítja meg a másikat, miközben botladozva közelít felé.*
-Találtál valamit amivel tudnánk segíteni Goba barátunkon?
*Mutat Goba felé. A férfin látható a súlyos sérülés nyoma. Ha nincs is nála semmi, attól még érthet a sebek kezeléséhez. Túl kevés időt töltött a klánjával. Ha ezt túlélik, akkor kijavítja ezt a hibáját.*
2303. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-06 21:04:56
Üzenet elküldve: 2026-02-06 21:04:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Só és füst //
*Különös. Talán a rohadtul kínzó álmosság teszi, talán a szesz, netán az öregedés, de oly nehezen tudja most felélénkíteni magában a Sellőházban töltött időszakot. Akadnak persze benyomások, arcok, nevek, az érzés, hogy nagyon kellemes időszak volt az életében, mégis mintha hosszú-hosszú ideje enné a rozsda az emléket. Egy kicsit szorosabban fogja most közre az előtte ülő félvért, nem hergelésből vagy illetlenségből, puszta elővigyázatosságból. Érzi, hogy nem olyan stabil most abban a nyeregben.*
- Most arra utalgatsz Szépfiú, hogy valaki netán kifingatta őket? *nem a leggyorsabb jelen pillanatban az észjárása, de azért még ennyit nagyjából ki tud hámozni az utalgatásból* - Kötve hiszem. *megdörzsöli most kicsit az arcát, mintha ezzel képes volna némi éberséget erőltetni magára.*
- A Patkányok valamelyik embere vezeti tudomásom szerint. Annak idején Ralas és Zammiria is különösen jó kapcsolatot ápoltak velük, ezért nem hinném, hogy ők mozgatták volna el őket. De hát ugye *megvonja a vállát* - Én csak egy mezei bordélyőr voltam.
*A két tulajjal túl sokat sohasem találkozott, mindig nagyon elfoglaltak voltak, tőlük aztán aligha kaphatott volna átfogó képet a Kikötőben folyó történésekről. Kollégáit is sokkalta inkább lekötötte a munka, minthogy holmi hatalmi játszmákkal legyenek elfoglalva - és Shant sem érdekelte valahogy soha az ilyesmi. Fiatalkorában épp eleget volt benne akarata ellenére a sűrűjében, azóta egy porcikája se vágyott soha visszakerülni ebbe a mételyező vérkeringésbe. Bízik benne, hogy kísérői szerepe ellenére azért a javából most is kimarad.*
- Úgy hallottam senki nincs már ott a régiek közül. Talán az új tulaj nem volt nekik olyan szimpatikus. *persze nem tudja, hogy a sellőket merre sodorhatta így a sors, nem nagyon akad más bordély ugyebár a környéken. Csak remélni tudja, hogy azért jól megy soruk.*
- A Sellőház érdekli oly nagyon a megbízóidat? *nagyon lassú most, és nem igazán érti, mindezek az információk hogyan is fognak a félvér hasznára válni. Van egy olyan sejtése azonban, hogy erről nem szándékszik felvilágosítani a zsoldost. Talán jobb is így.*
*Különös. Talán a rohadtul kínzó álmosság teszi, talán a szesz, netán az öregedés, de oly nehezen tudja most felélénkíteni magában a Sellőházban töltött időszakot. Akadnak persze benyomások, arcok, nevek, az érzés, hogy nagyon kellemes időszak volt az életében, mégis mintha hosszú-hosszú ideje enné a rozsda az emléket. Egy kicsit szorosabban fogja most közre az előtte ülő félvért, nem hergelésből vagy illetlenségből, puszta elővigyázatosságból. Érzi, hogy nem olyan stabil most abban a nyeregben.*
- Most arra utalgatsz Szépfiú, hogy valaki netán kifingatta őket? *nem a leggyorsabb jelen pillanatban az észjárása, de azért még ennyit nagyjából ki tud hámozni az utalgatásból* - Kötve hiszem. *megdörzsöli most kicsit az arcát, mintha ezzel képes volna némi éberséget erőltetni magára.*
- A Patkányok valamelyik embere vezeti tudomásom szerint. Annak idején Ralas és Zammiria is különösen jó kapcsolatot ápoltak velük, ezért nem hinném, hogy ők mozgatták volna el őket. De hát ugye *megvonja a vállát* - Én csak egy mezei bordélyőr voltam.
*A két tulajjal túl sokat sohasem találkozott, mindig nagyon elfoglaltak voltak, tőlük aztán aligha kaphatott volna átfogó képet a Kikötőben folyó történésekről. Kollégáit is sokkalta inkább lekötötte a munka, minthogy holmi hatalmi játszmákkal legyenek elfoglalva - és Shant sem érdekelte valahogy soha az ilyesmi. Fiatalkorában épp eleget volt benne akarata ellenére a sűrűjében, azóta egy porcikája se vágyott soha visszakerülni ebbe a mételyező vérkeringésbe. Bízik benne, hogy kísérői szerepe ellenére azért a javából most is kimarad.*
- Úgy hallottam senki nincs már ott a régiek közül. Talán az új tulaj nem volt nekik olyan szimpatikus. *persze nem tudja, hogy a sellőket merre sodorhatta így a sors, nem nagyon akad más bordély ugyebár a környéken. Csak remélni tudja, hogy azért jól megy soruk.*
- A Sellőház érdekli oly nagyon a megbízóidat? *nagyon lassú most, és nem igazán érti, mindezek az információk hogyan is fognak a félvér hasznára válni. Van egy olyan sejtése azonban, hogy erről nem szándékszik felvilágosítani a zsoldost. Talán jobb is így.*
2302. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-06 20:28:24
Üzenet elküldve: 2026-02-06 20:28:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 492
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Ködfedte a táj, tejfehérben úszik a lak, mit tisztes távolról bámul, összeszűkült szemeivel. Száraz torkát nedvesíti egy kortynyi párás levegővel, ahogy megtorpan, majd lehunyja pilláit, tesztelve hogy képes-e egyáltalán megtenni a maradék távot. Csak fejben, a lábait ugyanis lehetetlennek tűnik további mozdulatokra bírni, mik majd elvezetik a vallomáshoz, minek ki kell buknia cserzett ajkain. Csak egy lépés, aztán még egy. Sosem esett még ennyire nehezére a kitaposott ösvényen végigcaplatni. Lassan törnek be a képek, hányszor volt itt kellemetlen, hányszor volt kellemes. A szürke szemek ítélete lebeg, mintha számítana egyáltalán. Nem volt még feladat, mit nem fejezett be. Nem volt még, hogy megfutamodott, mert képtelen volt beváltani az ígéretet. Ha elszámolnivalója volt is, befejezetlen ügye még soha.
A vízcseppektől nehéz levelek nesze ébreszti fel a pillanatra beállt mélységesen nyomasztó csendből. Szarvas vágtat, honnan tudná, hogy közel van egyáltalán, vagy távol? Honnan tudná, hogy létezett-e, vagy csupán tudata jelezte, hogy nincs mire várni. Egy utolsó mélyet szív a pipájába tömött Hodarilból, hogy aztán hanyag mozdulattal rázza ki belsejéből a hamut. Megfeketíti a bakancsa előtti földet, de azt bámulni is kényelmesebb, mint végre mozdulni. A szájába gyűlt nyálat eresztené szabadjára, ha nem volna szüksége még arra a kevésre is, hogy egyáltalán beszélni tudjon, hogy forgatni legyen képes csontszáraz nyelvét.
Aztán az undor. Mégis mióta kell számot adjon bárkinek is… Mióta eltörölte az utolsót, kinek tán adózhatott volna efféle tettekkel, már senki nem követelhet tőle. Egyébként is csupán késik a megrendelés, nem pedig visszakozik. Élesen nyilall tenyerébe a fájdalom, ahogy ökölbe szorítja tessék-lássék módon bekötözött kézfejét. Az örök emlékeztetője annak, hogy már az sem megy, ami olyannyira természetes volt, mint levegőt venni.
A nedves fű lenyomatát figyeli lábbelijének orrán, ahogy az végre megteszi az utolsó lépések egyikét. Nem néz feljebb, nem néz körbe, csak halad, míg deszkákon nem koppan a talpa, majd meg nem állítja a küszöb, mi mintha lángcsóvafalat képezne előtte.
A napcsókolta szín, mit a Világítótoronynál szerzett még a nagy meleg idején, már nyomokban sem látszik. Falfehér bőre alatt futó érhálók olyannyira áttetszenek, mintha a legvékonyabb pergamen simulna csak húsára. Az óarany szemek alatt sötétellő karikák sem tesznek hozzá, hogy megjelenése kellemesnek hasson, tökéletesen nyilvánvaló a napok, vagy inkább hatok óta tartó folyamatos bódulat. Nehezen emeli a kezét, hogy átnyúljon az égetőnek képzelt csóvákon, hogy kopogtatni tudjon. Ha tárva-nyitva találja sem lép beljebb, de jelezni óhajtja, hogy megérkezett.*
//Füstbe ment//
*Ködfedte a táj, tejfehérben úszik a lak, mit tisztes távolról bámul, összeszűkült szemeivel. Száraz torkát nedvesíti egy kortynyi párás levegővel, ahogy megtorpan, majd lehunyja pilláit, tesztelve hogy képes-e egyáltalán megtenni a maradék távot. Csak fejben, a lábait ugyanis lehetetlennek tűnik további mozdulatokra bírni, mik majd elvezetik a vallomáshoz, minek ki kell buknia cserzett ajkain. Csak egy lépés, aztán még egy. Sosem esett még ennyire nehezére a kitaposott ösvényen végigcaplatni. Lassan törnek be a képek, hányszor volt itt kellemetlen, hányszor volt kellemes. A szürke szemek ítélete lebeg, mintha számítana egyáltalán. Nem volt még feladat, mit nem fejezett be. Nem volt még, hogy megfutamodott, mert képtelen volt beváltani az ígéretet. Ha elszámolnivalója volt is, befejezetlen ügye még soha.
A vízcseppektől nehéz levelek nesze ébreszti fel a pillanatra beállt mélységesen nyomasztó csendből. Szarvas vágtat, honnan tudná, hogy közel van egyáltalán, vagy távol? Honnan tudná, hogy létezett-e, vagy csupán tudata jelezte, hogy nincs mire várni. Egy utolsó mélyet szív a pipájába tömött Hodarilból, hogy aztán hanyag mozdulattal rázza ki belsejéből a hamut. Megfeketíti a bakancsa előtti földet, de azt bámulni is kényelmesebb, mint végre mozdulni. A szájába gyűlt nyálat eresztené szabadjára, ha nem volna szüksége még arra a kevésre is, hogy egyáltalán beszélni tudjon, hogy forgatni legyen képes csontszáraz nyelvét.
Aztán az undor. Mégis mióta kell számot adjon bárkinek is… Mióta eltörölte az utolsót, kinek tán adózhatott volna efféle tettekkel, már senki nem követelhet tőle. Egyébként is csupán késik a megrendelés, nem pedig visszakozik. Élesen nyilall tenyerébe a fájdalom, ahogy ökölbe szorítja tessék-lássék módon bekötözött kézfejét. Az örök emlékeztetője annak, hogy már az sem megy, ami olyannyira természetes volt, mint levegőt venni.
A nedves fű lenyomatát figyeli lábbelijének orrán, ahogy az végre megteszi az utolsó lépések egyikét. Nem néz feljebb, nem néz körbe, csak halad, míg deszkákon nem koppan a talpa, majd meg nem állítja a küszöb, mi mintha lángcsóvafalat képezne előtte.
A napcsókolta szín, mit a Világítótoronynál szerzett még a nagy meleg idején, már nyomokban sem látszik. Falfehér bőre alatt futó érhálók olyannyira áttetszenek, mintha a legvékonyabb pergamen simulna csak húsára. Az óarany szemek alatt sötétellő karikák sem tesznek hozzá, hogy megjelenése kellemesnek hasson, tökéletesen nyilvánvaló a napok, vagy inkább hatok óta tartó folyamatos bódulat. Nehezen emeli a kezét, hogy átnyúljon az égetőnek képzelt csóvákon, hogy kopogtatni tudjon. Ha tárva-nyitva találja sem lép beljebb, de jelezni óhajtja, hogy megérkezett.*
2301. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-02-06 13:55:39
Üzenet elküldve: 2026-02-06 13:55:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
* Az erdőség után megjelenő szántóföldek már az otthoni földeket juttatja eszébe, azt is, hogy régebbe miképpen élte a falujában az életét. A telet szerette, mert több szabadideje volt. Ilyenkor mindig kiszökött nyulakra vadászni. Ez pedig útban a város felé igencsak hasznos tapasztalat számára, hiszen sikerült mindig vacsorát lőni saját magának. Így, minden egyes nap a menetelését, friss húsból készült vacsora táplálta.
Az útja végtelen hosszúságúnak tűnt számára, de tudta, hogy az a cél amiért elindul, idővel elérhető, csak erősen hinnie kell benne. Markondenten pedig erősen hisz abban, hogy idővel nagy harcos lesz, és hősies dolgokat fog tenni. *
A hozzászólás írója (Markondenten Landiran) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.06 13:57:11
Az útja végtelen hosszúságúnak tűnt számára, de tudta, hogy az a cél amiért elindul, idővel elérhető, csak erősen hinnie kell benne. Markondenten pedig erősen hisz abban, hogy idővel nagy harcos lesz, és hősies dolgokat fog tenni. *
A hozzászólás írója (Markondenten Landiran) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.06 13:57:11
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2349-2368