//A múlt homálya//
*Egyre inkább hatnak tudatára a környezet borzalmai, mintha tisztulna elméje. Legalábbis már érzi teljes valójában a hideget, a kényelmetlenséget, mit a ráerőszakolt testhelyzet, és a szoros kötelek okoznak, érzi a szomjúságot, a torkát kaparó por, füst, könnyek, és vér ízét, a fájdalmat is, szinte minden tagjában, legerősebben mégis arca, s háta lángol, érzi, minként vére a kulacs vizével keveredve csörgedezik le dereka mentén és gyűlik alatta tócsába. Mindeközben belülről is égeti valami, melytől minden ízében remeg, a gyász, az átélt trauma, a mérhetetlen veszteség, talán a láz is.
Ajkába harapva fojtja el a fájdalom hangjait apró nyögéssé, hangtalan sírássá.
Közben a zsongás is igyekszik szavakká formálódni, bár értelműket továbbra sem találja meggyötört elméje.*
-Nem az vagyok akinek gondolsz.
*Leheli halkan, nem is igazán egyértelmű ez immár egy szándékos, tudatos kijelentés, vagy csupán megtörten ismétli el amit hallott.
Mindenesetre a bejelentésre, miszerint az ideje még nem jött el aprócskát mozdul feje, mintha bólintani próbálna beletörődően jelezve, tudomásul vette, megértette, nem lázong ez ellen sem.
A kiáltásra összerezzen, de érzi, az, és a benne sürgető tehetetlen harag nem neki szól. Még nem, ami pedig a kámzsás szerint rá vonatkozna, abból ismét csak keveset ért. A pofont igen, szisszen fel halkan, mikor az ütés éri, holott még csak kitérni, elhajolni, védekezni sem próbált ellene.
Szipogva nyel nagyot, igyekszik ismét bólintani, egyetlen ártatlan embert ismer csupán, de már azt sem meri vitatni ő megérdemelte-e a halált, avagy érdemeik alapján kapják-e azt a halandók.*
-Nagyapa.
*Hangzik fel szomorúan, ám vád nélkül. A bejelentés váratlanul éri, zokog fel halkan, végképp megtörten, bárki is legyen a férfi, most vett el tőle mindent, utolsó megmaradt reményét is, pusztán azzal, hogy nem a Halál. Nem az ő Halála. Az ezt követő vallomásra nyugszik meg, pillant fel hálásan, engedve láttatni egy megkönnyebbült mosolyt.*
-Szeretném.
*Akár romantikus is lehetne a kép, ha nem lenne a rengeteg vér, a gúzsba kötött, szinte csupasz, összevert lány. És mellette az álarcos őrült fickó. És ha nem gyilkosságot fontolgatna az egyik, saját halált a másik.
Az utóbbi szavak legalábbis úgy hullanak csendesen közéjük, mintha szerelmesek vallanák meg bátortalanul, hosszú időt felölelő sóvárgás után érzelmeiket.
Ismét modul a kéz, bár még az előző ütés nyoma is lángol arcán, a könnyek még csak végig sem járták útjukat, hunyja le szemét, várva a következő csapást, ami elmarad, a gyengéd érintésre keresi újból a Kámzsás pillantását. Lehet, hogy ő nem a Halál. De lenne Iwaaé. És a kis vörös is átadná neki magát teljes egészében.*
-Ígéred?
*Sóhajtja kérdését először tegezve le a másikat, alig hallhatóan, inkább csak ajkáról olvasható le a kifejezés, próbál tenni egy tétova mozdulatot, hogy elérje kezével a férfiét, de a próbálkozás is nyomban elhall, inkább tűnik az csak önkéntelen rándulásnak feltépett háta, és a csuklóját fogva tartó kötelek miatt.*