// Reysikla Synastl //
*Draenon már éppen kezdte volna magát abba a hitbe ringatni, hogy az útja eseménytelen lesz, s az elfogyasztott rum is csak fokozta ezt a csalfa, vak reményt, mert mit ad a Sors, kedélyes fütyörészése közepette, valaki nem átall hozzá szólni. A bizonyosság kedvéért azért még körül is néz, hogy a felé vágtató, hangját hallató idegen tényleg, csakugyan, minden kétséget kizáróan neki óbégat-e.
Olybá tűnik, igen, a rumosüveg gyorsan el is tűnik, mert hát az értékeire már csak vigyáz az ember fia, ugye, ha idegenekkel találkozik az útja során.
A jobb kéz hanyagul, már-már megszokásból és teljesen jelentéktelennek tetsző mozdulattal kerül a rövidkard markolatához kényelmes közelségbe, a markolat gombján pihentetve tenyerét. Enyhén hátradőlve a nyeregben, szorosabbra fogja a kantárt, megállítja a lovat.
Enyhén hunyorogva pillant végig a nem is egy, na de egyből máris két idegenre, akik száma igen hirtelen és rohamosan nőtt, néhány pillanat leforgása alatt a duplájára.
Valamiféle harcoskisasszony-szerűség lehet, aki oly hanyatt-homlok letámadta se szó, se beszéd itt a semmi ótvaros közepén. Az lepi meg a legjobban, hogy ez tulajdonképpen már meg sem lepi. Úgy tűnik, a szürrealitás mára kezd megszokottá válni.*
-Öhm... igen. *megtörli a száját, hátratúrja a haját a szeméből, majd a háta mögé nézve elmereng a tájon, igen mélyen belenézve a messzeségbe. Észbe kap és visszafordulva felvillantja a csibészes vigyorát, előveszi a legkellemesebb hangját:*
-Elnézést kisasszony, be kell valljam, egy kissé váratlanul ért a becses társaságuk, itt, ahol még a madár sem, jár, meg én is csak félig...
*Az alkoholtól kissé bő lére ereszti mondandóját, de voltaképpen még teljesen képben van, mit neki pár deci, ugyan már. Ugye.*
-Hogy válasz nélkül ne hagyjam az elhangzott kérdést... *húzza az időt, mert nehogy már ne. Elvégre ő ráér.*
-Az attól függ, ugye. Mármint a nemesektől. Hogy mit értünk alatta pontosan? *köti az ebet a karóhoz, mintha muszáj volna.*
-Mert lakik erre felé, nem annyira messze ám, csak éppen egy kicsikét amarra...*mutat irányban a Thargodar-felségterület irányába, nagyjábólilag Amon Ruadh felé.*
-Egy afféle uraság, már persze ha életben van még ugye, mert hát ki tudja, na mindegy is. *krákog egyet, majd folytatja.*
-Amolyan... hűbérúr volt ő, bár egy ideje nem jártam arra felé, de ha mondjuk úgy döntenének, hogy meglátogatják, akkor üdvözletem küldöm neki. Aztán...*elfordul, s irányban Arthernior felé is megmutatja a társaságának, milyen szép a látóhatár, ami ugye jelen esetben a nagy büdös semmit takarja, szántóföldeket, meg erdőket legfeljebb. Persze egy jó tengerész, mindig tudja, merre van arccal előre. Meg hát itt is nőtt fel, ezen a vidéken, úgyhogy szégyenére válna, ha nem tudna útbaigazítani egy akárkit is.*
-Arra van a Levegő Városa, hát ott aztán mindenféle nemes urak, úrfiak, úrhölgyek, s miegyéb is található. Ízlés szerint, választható színben és formában. *utal ezzel az artheniori nemesség cseppet sem homogén összetételére.*
-Viszont, ahol majdnem kizárt, hogy lennének, az meg arra van. *mutat irányban arra, amerre épp a lova is áll, s ez alapján egészen okkal feltételezhető, hogy ő nem mellesleg éppen arra tart.*
-Arra a kikötő van, nem túl nemes, ám annál izgalmasabb hely. Már akinek...*vonja meg végezetül a vállát, mint egy konklúzióképpen, s igen büszke magára, hogy jelen helyzetét, s úgy minden körülményt figyelembe véve, ilyen összeszedett választ tudott produkálni.*