//Az első megbízatás//
//Arl, Nille//
*Csendes madárléptekkel követi a vezetőjét, aprócska talpai érzékenyen idomulnak az avar rücskös, örökké nedvesen síkos felületéhez. Az elpusztult levelek sokaságából furcsa szagok szabadulnak fel, mikor súlyát megérezve elcsúsznak egymáson. Néma marad, nem szokása beszélni akkor, ha nem kérdezik, megszokta már, hogy ha másként tesz könnyedén az orrára koppinthatnak, teljes joggal és okkal. Magában mereng azon, vajon mi lesz a munka, vajon sikeres lesz-e, vajon használhatónak bizonyul-e. Végül egy halk, de annál mélyebb sóhajjal elengedi a gondolatot. Semmi értelme előre aggódni ezen. Csak jöjjön, aminek jönnie kell, már nem fordulhat vissza.
Tekintetét felemelve az elmélyülés percei után csodálkozva tapasztalja, hogy az erdő ágas-bogas világa helyett hatalmasnak tetsző tér veszi körül. Újra a szántóföldeken járnak, ahonnan nem is olyan rég érkezett. Murin is megérzi ezt, nyugtalankodva fészkelődik. ~ Biztosan szeretnél egy kis repetát... Nagyon sajnálom, kicsi kincsem, de most nem engedhetlek el. Majd este kapsz abból a kicsit rohadt almából, amit tegnap tettem félre a szemétből. ~ A lány magában mosolyogva megpaskolja a táskát, s az állat elnyugszik végre, mintha hallotta volna gazdája gondolatait. A kérdésre felkapja a fejét, s a férfira néz. Néhány pillanatig hümmögve gondolkozik, hiszen igazából sosem volt semmi köze olyan felesleges élvezeti cikkekhez, mint a zene. Végül kiböki a választ.*
- Tulajdonképpen nincsen vele semmi bajom. Miért?