//A múlt nyomában//
- Igen-igen! Biztos a fűző miatt. *Talán kicsit gyorsan és hevesen helyesel, de Khan olyan kapaszkodót nyújtott felé, amire rögtön rá kell csavarni az ujjait. Egyébiránt, az emlegetett női ruha valóban fojtogató és kényelmetlen, főleg az olyanok számára, akiknek egyébként is jobban meg kellett húzni a mellrészét, hogy azt a látszatot kelthessék, mintha valóban olyan domborulatai lennének, mintha saját életük lenne. Csak míg mások ezt úgy tekintették, hogy egy nőnek olykor szenvednie kell a külsejéért, addig Dynti már akkor is úgy gondolta, egy férfi ágyába talán így vezet az út, de ha komolyabban meg akar valakit fogni, ahhoz ez édes kevés, vagy talán, inkább túl sok.*
- Pedig tényleg így történt. Na jó, nem teljesen. *Megráncolja a homlokát, miközben próbálja felidézni az emléket.* Igazából mázlim volt. Belefutottam az egyik késdobálóban néhány matrózba. Az egyiknek véletlenül kiborítottam a sörét, ebből pedig lett egy kisebb incidens. Úgy másfél órát vitatkozhattam a fickóval, minek a végére az lett, hogy az illető próbált erőszakhoz folyamodni, azt gondolván, hogy törékeny lánnyal van dolga, csak hát… Ő húzta a rövidebbet, a többiek pedig jót röhögtek rajta, ahogy gyakorlatilag elvertem a társukat. A mázli azonban az volt, hogy egyikük volt a Sinistra Mosolyának elsőtisztje és minél többször futottunk egymásba annál nagyobb érdeklődést mutatott irányomba, amellyel én kedélyesen vissza is éltem. Általa kerültem a hajóra, de nem, mint egyszerű matróz, inkább mint valami kis háziállat, akit csellel ráengedtek az ellenségre. Hogy bizonyítsam, hogy közéjük való vagyok, első feladatomként rögtön az egyik riválist kellett el tennem láb alól egyszerű szajha bőrébe bújva. Onnantól könnyű dolgom volt, az elsőtiszt védelme alatt pedig kitüntetett pozícióba kerültem. Kár, hogy egy-két év után kiderült róluk, hogy ugyanolyan áruló patkányok, mint bárki más. Még Nathalon is, aki azzal akarta bizonyítani a kapitányunk felé a hűségét, hogy megpróbáltak kiadni Legadonnak. *Nem mesélte még Khannak az életének ezt a részét, és vélhetőleg még azt sem említette meg, hogy már jóval a Kárhozottak előtt megkezdte kalózi karrierjét, pedig legalább olyan fontos ez is, mint a gyerekkora, abból a szempontból, hogy miért lett ilyen bizalmatlan és paranoiás mindenkivel szemben, és hogy eddig miért nézte semmibe, ha egy férfi gyengédebb érzelmekkel vett őt körül.* Emiatt vállaltam később újra, hogy kalózkodjak, de a Sinistrát mintha a tenger nyelte volna el. Vagyis remélem így van.
*Nem feszegeti tovább a lihanechi témát, a maga részéről úgyis arra számít, nem lesz rá alkalom, hogy oda kerüljenek, mert, ha mégis így lenne, ő nem rendelkezik olyan pozitív felfogással, mint a férje, nagyon is jól tudja mi lenne a történet vége, minthogy a sors elől még ők sem menekülhetnek el mindig.*
- Ki gondolta volna, hogy a zsoldosok ilyesmire használják a szabadidőt. A legtöbb, akivel életemben találkoztam ebből a szempontból mit sem különbözik a tengerre merészkedő társaiktól. Ugyanúgy egy kocsmában tengetik ezen napjaikat és a kemény munkával megszerzett pénzüket, könnyedén potyogtatják különféle szajhák zsebeibe, vagy kezdeményeznek kocsmai verekedést. *Mintha egyébként meg kellene lepődnie bármin is Khannal kapcsolatban. Ismeretségük alatt már megtanulta róla azt, hogy örömmel bújtatja magát olyan szerepekbe, amelyek az egyszerűbb életvitelre utalnak, bizonyítja ezt Rickert esete is. Persze ettől függetlenül a korábban elmondott lehetőséget is kinézi belőle. De nem sodródtak volna egymás mellé életükben, ha a férfi aznap éppen a sört, a bunyót és egy könnyed nő ölét választja. Ahogy akkor sem, ha Dynti nem téveszti el az úti célt.
Azt örömmel látja, hogy a kunyhó változatlan állapotok között várta őket, magányosan és kihasználatlanul.*
- Hogy… mi? *Sűrűn pislog zavarában. Talán az maradt meg leginkább nemesi életéből, hogy a munka nem harcias részeit mindig is örömmel engedte át másoknak. Persze egy hajón senki sem úszhatja meg a padló sikálásának örömét, így, ha már azt néha bevállalta, most sem fogja előadni a kényes úri hölgyet. És egyébként is, inkább a seprés, mint az, amit a forrásnál kellene tennie, bármi is legyen az.*
- Izé, hogyne persze. Menj csak. Mire visszaérsz, itt minden úgy fog csillogni, mint hőn szeretett nagyanyám homloka. *Eltökélten húzza ki magát, most az egyszer tényleg rendesen akarja csinálni a rá bízott feladatot, így miután a kunyhónál lepakoltak, és Khan megindult, hogy azt a valamit csinálja a magánfürdőjükkel, ő kinyitja az ajtót. Az fel sem tűnik neki, hogy legutóbbi itt tartózkodásuk idején ez a nyílászáró keservesen hullott a földre, férje hatásos belépője következtében. Ennek ellenére belépve, semmi különlegest nem talál, sem élőlényt, sem egyéb dolgokat, amely feltűnne neki. Hiszen ők is felborogattak néhány széket, amikor itt voltak, és sohasem nézett ki ez az épület úgy, mint egy nemesi kúria. A motyókat az ajtó mellett teszi le a földre, különös törődéssel teszi ezt az italt tartalmazó zsákocskából, és rögtön ki is vesz egyet, hogy kupakjától megfoszhassa és erőt nyerjen a nagy munkából egy korty által. Vagy kettővel, ki számolja.
Egyik kezében az üveggel, másikkal a seprűvel áll neki, egész groteszk módon és teljesen hatás nélkül ide-oda tologatni a takarítóeszközt a padlón. Közben dalolgat, néha még tánclépésekkel is megdobja a munkát. Emiatt persze a kelleténél több időbe telik a takarításnak csak ezen része, és a felgyűlt koszt, ő egyszerűen kikíséri az ajtón kívülre. Miközben felidézi magában az itt töltött két alkalom emlékeit, és azt, hogy azóta mennyi minden változott. Már nem fog a fal mellé menekülni a férfi elől, és arra sincs szükség, hogy asztalt állítson kettejük közé, mondván, hogy a barátságot meg kell védeni. Ezen a ponton még el is röhögi magát. A seprűt végül a falnak támasztja, majd nekiáll az elborult székeket visszaállítani. Az idegen ruhadarabok láttán már húzza ugyan a száját, de azokat csak félredobálja, majd jó lesz törölgetni velük. Ami inkább megzavarja a munkában, az a konyha környékén és a lakás egyéb pontjaiban talált néhány levél, vagy azoknak töredéke.*
- Ez már nem rémlik. *Összegyűjti a kezébe végül mindet, így mire Khan visszatér a saját munkájából a Vöröst a ház közepén találja a földön ülve, egy üveg itallal a kezében, ahogy bőszen próbálja összerakni a szétszakított papírokat.*