// Beszerző körút //
*Ernusst nem hatja meg a rossz időjárás, még tanoncként, a mestere mellett átélt rosszabbakat is, mint egy kis megázás, mindezt állítólag a saját, lelki fejlődésének érdekében. Elvileg.
A ló hirtelen megáll, megmakacsolja magát, és nem hajlandó elindulni. Wrexan próbálkozik nála, ám mindhiába.*
- Az állatok bölcsek, gyakran bölcsebbek nálunk, érdemes hallgatni rájuk *osztja meg Wrexannal a napi bölcsességet. A bűzt maga is érzi, tekintete pedig végigköveti a madarat is, amint továbbáll.*
- A halál szaga *feleli egyszerűen és kimérten, mindenféle idegeskedés nélkül, mint mindig. Még a szekéren állva környezetét kémleli, figyel minden apró rezdülést. Nem száll le, felesleges bujkálni, bármi is van a közelben, az tudja, hogy itt vannak.
Ekkor azonban a fiú elkezd óbégatni, mintha az bármit is javítana a helyzeten: sőt, ellenkezőleg, inkább csak ront. Ernuss csak halkan sóhajt.*
- Ne palánkolj, csak könnyebben halsz meg.
*Bár lehet, nem így kellett volna fogalmaznia, mert most a fiú talán még jobban pánikolni fog. Nem lényeg, Ernussnak most nincs ideje arra, hogy órák hosszat lévő beszédet tartson a fiú lelki fejlődésének, és belső harmóniájának könnyebb elérése érdekében.
Amikor a bozótban megmozdul valami, leakasztja az egyik tőrét, és Wrexan kezébe nyomja. Leugrik a szekérről, és lassan minden érzékszervével a hang forrása felé fókuszál. Egyelőre nem vesz elő fegyvert, nem tudja, hogy állat csak ember az, mi rá akar támadni. Pusztakézzel sokkal jobb harcos, mint fegyverrel, ám egy állat ellen nem sokat ér. Keze a tőrének markolatán van, ez tűnik a legideálisabb állapotnak. Ha kell, elengedi és pusztakézzel támad ha kell, gyorsan előrántja. Bár ha már fegyver, a dupla tőröket, úgynevezett "pillangózást", ahogyan mestere nevezte mindig, jobban szereti, ám tőrének párját talán éppen Wrexan szorongatja magához.*