//Éné és a buzgó vére//
- Azt hiszem.
*Mióta a férfi legutóbb elhagyta a kúriát, nem találkoztak. Igaz, Effy csak a megfelelő alkalomra várt, hogy bemutassa atyjának, aki elviekben hajlik az egyezségekre, gyakorlatban meg ki tudja.*
- Hát mert...
*Kezdené is a mondókáját, de a kérdésözönnek nincs vége.*
- Épp ez az hogy...
*Aenae végre hátratekint, s ha egy kicsit is megfigyeli, egy vészterhes és kínlódó arcot vélhet felfedezni. Türelmesen végighallgatja, amint a leány egyre inkább felpörögve kezd érvelni annak megfelelően, amit sejteni vél. Erre csak sóhajt egy nagyot, majd belátja, hogy nincs miért húzni az időt.*
- Egyáltalán nem a kedvesem miatt indultam útnak. Ó, ha csak ennyi volna a probléma! Szóval... Tudod, atyám új testőrt rendelt mellém, egy hasonló korú lányt. Szimpatikus volt. Elkísértem őt a kovácshoz, hogy legyenek pengéi, hisz milyen testőr az, akinek nincsenek! Nagyon nyugodt volt a város, egészen nyugodt. És sütött a nap, nagyon szépen sütött. Azután visszatértünk, és én elkezdtem körbevezetni a kúriában.
*Az előttük és mellettük elterülő tájra emeli a tekintetét, de elmében a tegnapban jár. Még mosolyog is.*
- Épp az átriumot mutattam neki, az első emelet folyosójának egyik ablakából. Tiszta volt az üveg, Arave tegnapelőtt törölte le. Láttam a testőröm arcán, hogy tetszik neki a hely. Aztán jött Tizio, hármasával vette a lépcsőfokokat. Azt mondta, vészhelyzet van. Én kinéztem a szobám erkélyén és láttam mindent, de a lány visszahúzott. El tudod ezt képzelni?
*Homlokát újra ráncok barázdálják, a szeme is egészen elhomályosul.*
- Azt a világot, azt a várost, ahol reggel béke és derű honol, és ahol estére az elfajzott nép vért kezd ontani és halál költözik a házak közé? Mert ezzé lett Arthenior. A szegények és nincstelenek elözönlötték az utcákat és mint a lélek és emberség nélküli vadállatok, úgy ölték egymást... De legfőképp azt, akinek kicsivel is több jutott nekik. Az olyanokat, mint én. Átöltöztem gyorsan Arave nyűtt ruháiba és menekültem a testőrömmel. Sokat néztem hátra, és láttam ahogy ég a kúria. Láttam a füstöt, a lángokat. Éjjel itt aludtunk egy tanyán. A leány azért nincs most itt, mert ahová megyek, ő nem tarthat velem. Másfelé visz az utunk, így elbúcsúztunk.
*Visszatérve a jelenbe, megrázza a fejét. Felzaklatta a visszaemlékezés.*
- Szóval ezért megyek Amon Ruadhra. Nem tudom, hol van a családom, hogy élnek-e még. Segítség és ideiglenes szállás reményében tartok a thargokhoz.
*Persze vannak más tervei is, de ezeknek a boncolásába nemigen akar még belekezdeni. Elsődleges cél, hogy érjenek oda épségben.*
A hozzászólás írója (Ephemia d'Aquista) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.05.12 21:53:14