//Második szál//
//Lagzi Sziritánban - három évvel korábban//
//Zárás//
- Igazad van. *ismeri el, bár gyanúja szerint édesanyja éppen vígan táncol a korábban látott férfival, vagy egy másikkal, és nem is különösen aggódik érte. Ettől még tudja, hogyha ennél is tovább lenne egyetlen szó nélkül tőle távol, akkor minden bizonnyal még is megtenné, szóval tényleg jó lesz visszamenni és életjelet adni magáról.
A búcsúzóul kapott kedves fejsimogatás külön jól esik neki, nem véletlenül, hiszen ilyet is még csak édesanyjától kapott eddig.*
- Én is nagyon örülök, hogy megismertelek. Ígérem, hogy nagyon fogok vigyázni a babádra, köszönöm szépen még egyszer! És a sütiket is! Te is vigyázz magadra! Remélem találkozunk még.
*Persze szomorú is, csak nem mutatja ki, legalább is mosolyog, miközben jobb kezéből átrakja barátait a balba, hogy ügyesebb kezével integethessen búcsúzóul.
Maga sem tudja miért, de kicsit olyan számára az egész, mintha ezer éve ismert, régi baráttól búcsúzna éppen. Tisztában van vele, hogy a lánynak zenélnie kell, ő pedig amúgy sem lóghat a nyakán egész éjjel. Édesanyját is tényleg meg kellene keresnie. Ettől még nagyon reméli, hogy egyszer majd még tényleg találkoznak, noha tudja, hogy elég kevés esély van erre, hogyha a lány a világot járja, miközben ő egy világtól elzárt faluban kuksol az erdő mélyén valahol, ahová édesanyja nélkül még csak haza sem találna.
Minderről persze elég hamar eszébe jut az, hogy ez nem lehet így örökké. Odahaza senki és soha nem venné úgy feleségül őt, hogy sosem lehet gyereke. Ilyenre nyilván csak egy másik félvér lenne képes, akinek szintén nem lehet. Otthon viszont ő az egyetlen.
Inkább játéknyulára és babájára pillant, és próbál nem gondolni arra, hogy egyszer majd úgy is el kell otthonról mennie. Nem mintha annyira szeretne ott élni, de hát édesanyja hiányozna nagyon.
Igyekszik nem gondolni erre sem, és tényleg megfordul, hogy mihamarabb megkeresse őt. Bár elég nagy lett a tömeg, - talán nagyobb, mint akkor volt, amikor Zarával elsétáltak, - a fiatal elf nő ragyogó szőkeségét, és karcsúságát nem nehéz azonnal kiszúrnia, főleg úgy nem, hogy a közelében táncol. Súg is valamit a vele lévő férfi fülébe, amikor meglátja őt, és kibontakozik egy kicsit a táncból, hogy hozzá sétálhasson. Láthatóan jókedvű, és nem aggódott nagyon.*
- Örülök, hogy meg vagy. *mondja még is mosolyogva, amikor odaér hozzá.*
- Képzeld a lány, aki az előbb zenélt, és most is lassan újra fog, adott nekem egy ajándékot. *mutatja fel mosolyogva új babáját Luni.*
- Így már lesz vendégünk is az esküvőn. Róla neveztem el Zarának. Nagyon kedves volt. Ettem süteményt is, megmutatott egy nagy kőházat belülről, és jót beszélgettünk. *tart élménybeszámolót, megelőzve a várható kérdéseket.*
- Örülök, hogy jól érezted magad. *guggol le hozzá ismét édesanyja, hogy megsimogathassa az arcát.*
- Ez a jóképű férfi itt mögöttem Elgbron. *mutat a háta mögé.* Azt mondta kicsit korábban, a két dal közötti szünetben, hogy van itt két veled nagyjából egykorú unokahúga. Csak azt vártuk, hogy visszagyere igazából. Mit szólnál, ha megkeresnénk őket, és eljátszanál velük addig, amíg én is eltűnök kicsit, mert ő mutatni szeretne nekem valamit?
*Édesanyja kicsit furcsa hangsúllyal teszi fel a kérdést, és valahogy a mögötte pár méterrel tébláboló férfi is furcsán izgatottnak tűnik, ő pedig van már elég nagy ahhoz, hogy érteni vélje az okát.*
- Persze anya, menjünk! *bólogat azonnal lelkesen.* Majd később elmesélem, hogy miről beszélgettünk Zarával.
*Kezét nyújtja édesanyjának, majd játéknyulával és babájával, meg az anyja által megismert férfival együtt el is indulnak, hogy megkeressék az ő rokonait. Reméli, hogy valahol közel ülnek a színpadhoz, így újra közelről láthatja és hallhatja a lányt, miközben zenél.
Boldog, amiért édesanyja is és ő is megtalálta itt maga módján a saját szórakozását, és biztos benne, hogyha ma este és éjjel már nem fog történni semmi, ez a lagzi az emberek között akkor is örökké emlékezetes fog maradni számára.
A rákövetkező órák aztán gyorsabban és észrevétlenebbül telnek el, mint arra bármikor számított volna korábban, de édesanyja is, ő is tényleg mind a ketten nagyon jól érzik magukat egészen kora reggelig az emberek között, talán éppen csak azt sajnálják mind a ketten, hogy a test is elfárad és az ilyen éjszakák nem tartanak örökké.
Ami őt illeti számára még is a Zarával töltött kis idő marad az egészből a legemlékezetesebb.*