//Második szál//
- Nem gondoltalak ilyennek.
*Igazából ő bárkinek kész elhinni bármit, hiszen nincs oka kételkedni.*
- Persze, mindenki abban hisz, amiben csak szeretne.
*A thargok abban hisznek, hogy őseik szellemei hatással vannak az élőkre. Aenaenek pedig hajlik arra, hogy ez valóban így van, bár nem pont úgy, ahogyan azt mások elképzelik. Nem láncokat zörgetnek, nem folyatnak ragacsos folyadékot a plafonból és kulcslyukakból. Egyszerűen csak beférkőznek az ember agyába, a bőre alá, nem feltétlenül azért, mert valójában léteznek, hanem mert annyira hinni akarnak bennük. Vagy mert kicsit több ördögvigyort szívtak a kelleténél és az eleve kimerült agyuk csúfos játékot űz velük. Aenae elég racionális elme ahhoz, hogy így gondolja. Lepillant alkarjára, valahogy viszketni kezd a bőrébe vésett rúna. Ellenáll a vágynak, hogy megvakarja.*
- Néz én annyit ígérhetek, hogy beszélek a barátommal. Ha ő rábólint, akkor a többi már rajtad múlik, hogy bebizonyítsd, megéred a bizalmam és az övét.
*Végül is a bizalom nem kerül semmibe és a Yagnaros eset után ki van éhezve arra, hogy valaki normálisan viselkedjen, hogy ne akarjon se kifosztani, se megölni senkit. Ha pedig Lily nem szolgálná meg ezt a bizalmat? Akkor Aenae számtalan eszközzel rendelkezik az enyhétől egészen a durváig. Az előbb a vakarózást állta meg, most pedig azon, hogy megsimítsa Yagnar fokosát, amit az eset óta magánál tart.*
- Igen, a tied. Igazából személyeket nem nagyon szoktam rajzolgatni, de ha mégis, akkor mindig nekik adom.
*A "mindig" talán igen erős túlzás, mert Lily a második, akit megörökített, az első Habrertus volt, aki valószínűleg csak udvariasságból fogadta el a Yagnar teteme fölött papírra vetett skiccet és azóta egy fiók mélyén pihen. Aenae persze nem sértődne meg azon, ha valóban így lenne, de Lily öröme teljesen őszintének tűnik és ez Aenaet teljesen zavarba is hozza. Az ölelés meg? Ha nem lenne mögötte a fa, akkor valószínűleg hátrahőkölne, de így csak megmerevedik. Egy végtelennek tűnő pillanat múlva már képes arra, hogy meglapogassa Lily hátát, viszont amíg amaz el nem engedi, addig bent tartja a levegőt. Nem szokta meg, hogy mások csak úgy, váratlanul behatolna a személyes terébe és ami azt illeti nem is szereti az ilyesmit, de megembereli magát és igyekszik úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne ezzel. Elég hamar rendezi is a vonásait, a kérdésre csak legyint.*
- Ugyan, semmiség.