//Palánta//
-Annak is el fog jönni az ideje fiú, mikor Caerun bevégezte velem a dolgát és megengedi, hogy hazatérjek hozzá. Akkor, s nem előbb.
*~Te pedig szomorú leszel, gyásznap lesz az a számodra, szaros…~gondolja magában, míg indulatosan lök egyet a kölyök vállán, így taszítva helyes irányba, s lódítva meg. A boszorka nem visel lábbelit, pőre talpa érinti a magas, puha füvet, ahogy sudár alakja átszeli a tisztást, s a fák irányába indul. A gyermeket maga előtt vezetteti, nem téveszti szem elől, türelemmel hallgatja, rágja beszámolóját.
A girhes alakot figyeli, a csapzott, mocskos hajat, a helytelen, túlságosan is szoros fonásokat. A korán gondolkodik, a faján. A szülőanyján, a nemzőjén, azon, aki a boszorkának adhatta. Látja a gyermekben magát s saját vérét, azt amelyiket az erdőnek áldozták és azt, melyet ő maga adott a Vérbajadér keze alá boszorkányinasnak, hogy vasmarokkal neveljen belőle jó erejű boszorkánymestert. Lyr…
Amaz sem lehet most sokkal idősebb, mint a csontos, kisnövésű kormos.*
-Aztán tanított-e téged főzni? Hát igét mondani, átkot szórni? Szolgáltatok-e istent? A fajtád úgy hiszem a Pókanyát szolgálja… sötételf vagy, ha nem tévedek.
*A szántóra érnek. Az éjszaka ott éri őket. A tér kihalt, túlontúl nyugodt. Alszanak a sötéten ásító házak, elvétve pilácsol csak világ a sötét ablakokban. A boszorka karját még mindig ott van a kosara, benne füvekkel és a váltás ruhával. Türelemmel hallgatja a gyermek válaszait, arckifejezéséből nem lehet semmit sem kiolvasni.*
-Van egy barátom, aki olyan, mint te. Mikor legközelebb látom, megkérem, tanítson neked egyet, s mást. Ő ért a pengéhez. Fontos, hogy te is érts hozzá. Ha a halálom kívánod egy nap, több fog kelleni, mint csúnya hunyorgás és szidalmazás.
*A nő hangjában nincs rosszallás, megrovás sem, mi több, egészen szórakozottnak hangzik, mintha vidítaná a kölyök harciassága.*
-Emlékeztetsz magamra. Én sem voltam sokkal nagyobb, mint te, erősebb sem, de parázslott bennem az a düh, ami benned is. Szerettem mulatni járni, táncolni, ott láttam meg egy férfit, különös kutyával. Tetszett nekem a kutya, megkívántam venni tőle, de nem akarta eladni. Jegyese voltam egy bolondnak, megpróbáltam a jegygyűrűvel megvenni a kutyát. A férfi elvette a gyűrűm és elment a kutyával együtt. Kikacagott. Tudod mit éreztem? Dühöt…pontosan, mint te.
*Hátrabillenti a fejét, egy pillanatra elhallgat, a tiszta eget, a hideg csillagokat és az erősen fénylő holdat figyeli. Mélyre szívja a tüdejében a hűvös levegőt. Érzi, közeleg az évszak változása, már erőst derekán járnak.*
-Az én istenem, Caerun, az agancsos erdei minden áldozásod után ajándékot ad neked. Olyan képességet, mellyel a legjobban szolgálhatod őt. Az én képességem az illúzió volt, az elme megtévesztése. Még aznap éjszaka megtévesztettem hát a férfit. Meglátogattam, elbódítottam a kutyát, mielőtt megkaphatott volna, aztán némi széptevés után felajánlottam a férfinek, hogy megfürdetem. Megengedte nekem. A háta mögé ültem a dézsánál, nekiláttam mosni, aztán elővettem a fojtózsinórt, amit becsempésztem és megpróbáltam elvágni a torkát. Nem halt meg… megmérgesedett, jól megvert, három csontom is az arcom is beletört, de nem ölt meg. A tanítványává fogadott. Neked ügyesebbnek kell lenned, Maelgek, mert én nem vagyok olyan nagyvonalú, mint az én mesterem volt. Ha meglátom ugyanazt a csillogást a szemedben, mikor rám nézel amit ismerek a magaméból, álmodban fojtalak meg. A kovácsműhely előtt megláttam. Még egyszer nem fogom.
*Hamarosan eltűnik mögöttük a szántó, hogy más tér kerüljön a szemük elé.*
-Háború közeleg, hamarosan nem lesz biztonságos a város és annak környéke. A háború alatt a lápban húzzuk meg magunkat. Ismerem a mocsár titkait, neked is meg fogom tanítani, ahogy minden mást is. Hiszel-e bármilyen istenben? Hagyta-e neked a birtoklód, hogy higgy?