Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 60 (1181. - 1200. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160
1200. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-28 19:23:01
Üzenet elküldve: 2024-05-28 19:23:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Visszafordul az ég felé, ahogy a nő beszélni kezd mellette. Talán tényleg ez a legtöbb, amit reggel óta mondott az elf, de ez csöppet sem zavarja a maga gondolatai közé merült férfit. Hogy butaság-e, amit hall, ki tudná megmondani. Ő meg sem próbálja. A monológszerű válasz végére ezúttal nem kerül kérdőjel, mégis érzi, hogy talán annak szánta a másik. Hiszen ugyanezt kérdezte az előbb is. Nem mintha ezúttal készebb lenne bármi a fejében, amivel szolgálhatna.*
- Ha a magad válaszát tudod, mit változtat, hogy másnak mi a fontos.
*Tudja, hogy létezik olyasmi elvontság egy-egy társadalmon belül, hogy egyének alkalmazkodni akarnak egymáshoz, megfelelni az alkotott közösség többi tagjának, de ezt sosem volt képes megérteni vagy átérezni, legfeljebb csak elfogadni. De talán a nő kérdése mögött ez a fajta vágy húzódik. Bár nem nézné ki a másikból, hogy ilyesmire törekedne. Elég önállónak tűnik. Nem olyasvalakinek, akit zavarna, ha nem fogadják el.
A fűből felhangzó halk nevetésre az elázásra elégedetten húzódik a jellegzetes félmosolyra a szája széle. Az eső. Még az illatát is szereti. A napfény is jó, persze, és kell is, de ha rajta múlna, többször esne. Hogy elázna, őt ugyanúgy nem érdekelné, ahogy ezek szerint a hosszúéletűt sem, aki mellett csakhamar hanyatt dől maga is. Az erősödő szél és gyülekező felhők a legkisebb sietséget sem váltják ki belőle, maga fölé meredve figyeli a ragadozómadár mozgását. A nő házra vonatkozó megjegyzésére szótlan marad, bár lenne ideje válaszolni. Nem cáfolja meg, de nem is ad neki igazat. Az a ház valójában jelentéssel bír számára, de hosszú volna megmagyaráznia hogy milyennel és miért, és nem is kíván belemenni ilyesmi kérdésekbe.
A kettejük közé telepedő csend olyan, mintha évek óta tartó ismeretség előzte volna meg. Nem gondolkozik a beállt szünetben a miérteken, és nem érzi annak a kényszerét, hogy bármit is csinálnia kellene a másik társaságában, ezért valójában ebben a pillanatban maga sem vágyik el innen. Amíg szabadnak érzi magát, miért menekülne. Önmagának sem akarná azonban bevallani, hogy miért nem mozdul, amikor az elf feltámaszkodik mellette – mint egy nagyobb darab kőtömb fekszik tovább a fűben.*
~Nem tartasz fel..~
*Érzi a felé forduló arany szemeket, de sürgetést nem érzékel bennük. Rezzenéstelen marad a helyén, de az idővel nem küzdhet, hiába is feszül ellene a lelke mélyén. Ha kellene, valóban szoborrá kövülne, csak néha, hogy feltartsa a világot..*
- Vágjak neked?
*Kérdezi végül halkan, bár továbbra sem mozdul a helyéről. Nyugodtan bámulja a fölöttük feszülő végtelen égboltot.*
//Második szál//
*Visszafordul az ég felé, ahogy a nő beszélni kezd mellette. Talán tényleg ez a legtöbb, amit reggel óta mondott az elf, de ez csöppet sem zavarja a maga gondolatai közé merült férfit. Hogy butaság-e, amit hall, ki tudná megmondani. Ő meg sem próbálja. A monológszerű válasz végére ezúttal nem kerül kérdőjel, mégis érzi, hogy talán annak szánta a másik. Hiszen ugyanezt kérdezte az előbb is. Nem mintha ezúttal készebb lenne bármi a fejében, amivel szolgálhatna.*
- Ha a magad válaszát tudod, mit változtat, hogy másnak mi a fontos.
*Tudja, hogy létezik olyasmi elvontság egy-egy társadalmon belül, hogy egyének alkalmazkodni akarnak egymáshoz, megfelelni az alkotott közösség többi tagjának, de ezt sosem volt képes megérteni vagy átérezni, legfeljebb csak elfogadni. De talán a nő kérdése mögött ez a fajta vágy húzódik. Bár nem nézné ki a másikból, hogy ilyesmire törekedne. Elég önállónak tűnik. Nem olyasvalakinek, akit zavarna, ha nem fogadják el.
A fűből felhangzó halk nevetésre az elázásra elégedetten húzódik a jellegzetes félmosolyra a szája széle. Az eső. Még az illatát is szereti. A napfény is jó, persze, és kell is, de ha rajta múlna, többször esne. Hogy elázna, őt ugyanúgy nem érdekelné, ahogy ezek szerint a hosszúéletűt sem, aki mellett csakhamar hanyatt dől maga is. Az erősödő szél és gyülekező felhők a legkisebb sietséget sem váltják ki belőle, maga fölé meredve figyeli a ragadozómadár mozgását. A nő házra vonatkozó megjegyzésére szótlan marad, bár lenne ideje válaszolni. Nem cáfolja meg, de nem is ad neki igazat. Az a ház valójában jelentéssel bír számára, de hosszú volna megmagyaráznia hogy milyennel és miért, és nem is kíván belemenni ilyesmi kérdésekbe.
A kettejük közé telepedő csend olyan, mintha évek óta tartó ismeretség előzte volna meg. Nem gondolkozik a beállt szünetben a miérteken, és nem érzi annak a kényszerét, hogy bármit is csinálnia kellene a másik társaságában, ezért valójában ebben a pillanatban maga sem vágyik el innen. Amíg szabadnak érzi magát, miért menekülne. Önmagának sem akarná azonban bevallani, hogy miért nem mozdul, amikor az elf feltámaszkodik mellette – mint egy nagyobb darab kőtömb fekszik tovább a fűben.*
~Nem tartasz fel..~
*Érzi a felé forduló arany szemeket, de sürgetést nem érzékel bennük. Rezzenéstelen marad a helyén, de az idővel nem küzdhet, hiába is feszül ellene a lelke mélyén. Ha kellene, valóban szoborrá kövülne, csak néha, hogy feltartsa a világot..*
- Vágjak neked?
*Kérdezi végül halkan, bár továbbra sem mozdul a helyéről. Nyugodtan bámulja a fölöttük feszülő végtelen égboltot.*
1199. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-28 15:38:21
Üzenet elküldve: 2024-05-28 15:38:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A dallamok sohase tiszták//
*Miközben jegyzeteiben gyarapítja a sorokat, meg-megáll, hogy Rasdehert hallgassa. Fejét enyhén oldalra billentve, érdeklődve figyel nem csak a férfi szavaira, de minden mozdulatát, arcának rezdülését is megpróbálja az elhangzó történetekhez társítani. A gyengéd szavak melegséggel töltik el gyötrődő lelkét, s egyúttal végképp elaltatják a másikkal szembeni gyanakvását. Röviden papírra veti a hallottakat, és bár így nem hangzik olyan jól, mint Rasti szájából, irányadónak még jók lehetnek később. Bár ne lenne rájuk többé szüksége! Sóhajtva pakolja el írószereit, megmossa könnyáztatta arcát, és bár gondolatai örvényként kavarognak fejében, enged Ras kérésének, és álomra hajtja a fejét. Összegömbölyödik takaróként használt köpenye alatt, de alvás helyett egy ideig még a férfi sötét alakját figyeli. Már nem igazán fél tőle, attól sokkal inkább, hogy felébredve rájön, különös álomkép volt csupán. Végül a kimerültség felülkerekedik rajta, szempillái elnehezülnek, és álomtalan álomba merül.
Másnap hajnalban már jobb kedvvel ébred. Ras jelenléte táplálja elszántságának tüzét. Gyorsan készülődik, így hamarosan maguk mögött hagyhatják táborhelyüket, tovább folytatva útjukat a város felé. Nem maradhat ebben az állapotban! Minél hamarabb ott akar lenni, hogy visszakaphassa önmagát. Ehhez azonban előbb falvak, tanyák és szántók végtelennek tűnő során kell átvágniuk. Az útirányt illetően, s nagyjából minden másban is, kénytelen Rasdeherre hagyatkozni. A táj olyan új neki, mintha még sosem járt volna a környéken, őt mégis inkább a vele utazó, baljós kisugárzású alak foglalkoztatja. A lankás domborzat helyett sokkal inkább a széles vállakon időznek szemei. Megpróbál párjaként gondolni a mellette haladóra. Szörnyen zavarba ejtő és kellemetlen lehetne a másik társasága, ha Rasdeher nem lenne ilyen türelmes és óvó vele szemben. Megnyugtató, egyben határozott szavaival és kitartó, hamiskás mosolyával azonban nem csak teret hagy Rovénának, hogy újra felfedezhesse párja elfeledett vonásait, hanem egyre inkább magára vonja a lány növekvő érdeklődését. Ám hiába lépked rendületlen eltökéltséggel Rové mellett, jelenleg hallgatag madárkája mégis nehezen hiszi el, hogy ez a tengerszemű árny tényleg hozzá tartozik. Pillantása elidőzik megnyerő vonásain, kékeszöld szemein, s elmereng ajkainak ízén. Maga sem érti, miért töpreng épp ezen. Annyi máson is törhetné a fejét, mégis nehéz lenne nem gondolnia az őt kísérő férfira. Vajon ezt tenné minden vonzó külsejű idegennel, vagy csak ez az akvamarin szemű fantom tudja ennyire magával ragadni a figyelmét? Talán azért olyan hívogató, mert valahol legbelül még mindig ismeri ezeket az ajkakat, még ha képtelen is felidézni emléküket?*
- Ajj Rasti, akkora a zűrzavar a fejemben! *sóhajt fel, miközben a sokadik gabonatábla mellett haladnak el, valamilyen poros, szekérnyomoktól csíkos földúton. Mindkét kezével beletúr gesztenyeszín hajába, és egy pillanatra lehunyva szemeit, hátrasimítja a hosszú tincseket. Megáll az út szélén, és vesz egy mély levegőt, mialatt megpróbálja némiképp rendezni kusza gondolatait. Mikor újra felnyitja mélybarna lélektükreit, felpillant velük a tengerzöldekbe.*
- Itt vagy mellettem, mégsem tudom elhinni, hogy valóban az enyém vagy! Mit jelent ez egyáltalán? És ki vagyok én?! Milyen az a Rovéna, akit szeretsz? Még mindig olyan vagyok? *újra szedni kezdi a lábait, miközben egyre több kérdést zúdít a férfira. Mindeddig meglehetősen csendben volt, főleg a tőle megszokotthoz képest. Igyekezete, hogy napirendre térjen az elméjében lévő káosz fölött, mégis sikertelennek bizonyul. Hirtelen megered a nyelve, mint amit egyszerűen nem lehet tovább féken tartani.*
- Az érzéseim… összevesznek a józannak tűnő gondolataimmal. Azokkal, amik azt mondják, hülye ötlet egy idegent megcsókolni a semmi közepén. Talán tényleg az, de nem akarom, hogy csak egy idegen legyél. *Halkan, kissé kényszeredetten felnevet saját össze-visszaságán. Megrázza fejét, a megkezdett gondolatmenettől mégsem tud már szabadulni. Túl könnyelmű lehet, mégis jól esett kimondania ezeket. Rájön, hogy még saját gondolkodásmódja is újszerűnek tűnik számára. Bár nem emlékszik rá, legutóbb rengeteg időt töltött egyedül, s valamennyire megtanult újfent kiigazodni magán. Most egyszerre kellene ugyanezt tennie Rasdeherrel is, és talán éppen akkor cselekszik rosszul, amikor megpróbálja magába fojtani még meg nem értett érzéseit. Enged a késztetésnek, és odalép Rashoz, egyik kezével megfogva köpenye szegélyét. Így egészen közelről pillant fel a kékeszölden csillogó kristályokba, és néhány lomhán múló másodpercig csak szótlanul tanulmányozza őket.*
- Talán valahol benned megtalálhatnám önmagamat is, Rasti. *mosolyodik el, miközben ujjaival óvatosan a dús, sötétbarna tincsekbe túr.*
*Miközben jegyzeteiben gyarapítja a sorokat, meg-megáll, hogy Rasdehert hallgassa. Fejét enyhén oldalra billentve, érdeklődve figyel nem csak a férfi szavaira, de minden mozdulatát, arcának rezdülését is megpróbálja az elhangzó történetekhez társítani. A gyengéd szavak melegséggel töltik el gyötrődő lelkét, s egyúttal végképp elaltatják a másikkal szembeni gyanakvását. Röviden papírra veti a hallottakat, és bár így nem hangzik olyan jól, mint Rasti szájából, irányadónak még jók lehetnek később. Bár ne lenne rájuk többé szüksége! Sóhajtva pakolja el írószereit, megmossa könnyáztatta arcát, és bár gondolatai örvényként kavarognak fejében, enged Ras kérésének, és álomra hajtja a fejét. Összegömbölyödik takaróként használt köpenye alatt, de alvás helyett egy ideig még a férfi sötét alakját figyeli. Már nem igazán fél tőle, attól sokkal inkább, hogy felébredve rájön, különös álomkép volt csupán. Végül a kimerültség felülkerekedik rajta, szempillái elnehezülnek, és álomtalan álomba merül.
Másnap hajnalban már jobb kedvvel ébred. Ras jelenléte táplálja elszántságának tüzét. Gyorsan készülődik, így hamarosan maguk mögött hagyhatják táborhelyüket, tovább folytatva útjukat a város felé. Nem maradhat ebben az állapotban! Minél hamarabb ott akar lenni, hogy visszakaphassa önmagát. Ehhez azonban előbb falvak, tanyák és szántók végtelennek tűnő során kell átvágniuk. Az útirányt illetően, s nagyjából minden másban is, kénytelen Rasdeherre hagyatkozni. A táj olyan új neki, mintha még sosem járt volna a környéken, őt mégis inkább a vele utazó, baljós kisugárzású alak foglalkoztatja. A lankás domborzat helyett sokkal inkább a széles vállakon időznek szemei. Megpróbál párjaként gondolni a mellette haladóra. Szörnyen zavarba ejtő és kellemetlen lehetne a másik társasága, ha Rasdeher nem lenne ilyen türelmes és óvó vele szemben. Megnyugtató, egyben határozott szavaival és kitartó, hamiskás mosolyával azonban nem csak teret hagy Rovénának, hogy újra felfedezhesse párja elfeledett vonásait, hanem egyre inkább magára vonja a lány növekvő érdeklődését. Ám hiába lépked rendületlen eltökéltséggel Rové mellett, jelenleg hallgatag madárkája mégis nehezen hiszi el, hogy ez a tengerszemű árny tényleg hozzá tartozik. Pillantása elidőzik megnyerő vonásain, kékeszöld szemein, s elmereng ajkainak ízén. Maga sem érti, miért töpreng épp ezen. Annyi máson is törhetné a fejét, mégis nehéz lenne nem gondolnia az őt kísérő férfira. Vajon ezt tenné minden vonzó külsejű idegennel, vagy csak ez az akvamarin szemű fantom tudja ennyire magával ragadni a figyelmét? Talán azért olyan hívogató, mert valahol legbelül még mindig ismeri ezeket az ajkakat, még ha képtelen is felidézni emléküket?*
- Ajj Rasti, akkora a zűrzavar a fejemben! *sóhajt fel, miközben a sokadik gabonatábla mellett haladnak el, valamilyen poros, szekérnyomoktól csíkos földúton. Mindkét kezével beletúr gesztenyeszín hajába, és egy pillanatra lehunyva szemeit, hátrasimítja a hosszú tincseket. Megáll az út szélén, és vesz egy mély levegőt, mialatt megpróbálja némiképp rendezni kusza gondolatait. Mikor újra felnyitja mélybarna lélektükreit, felpillant velük a tengerzöldekbe.*
- Itt vagy mellettem, mégsem tudom elhinni, hogy valóban az enyém vagy! Mit jelent ez egyáltalán? És ki vagyok én?! Milyen az a Rovéna, akit szeretsz? Még mindig olyan vagyok? *újra szedni kezdi a lábait, miközben egyre több kérdést zúdít a férfira. Mindeddig meglehetősen csendben volt, főleg a tőle megszokotthoz képest. Igyekezete, hogy napirendre térjen az elméjében lévő káosz fölött, mégis sikertelennek bizonyul. Hirtelen megered a nyelve, mint amit egyszerűen nem lehet tovább féken tartani.*
- Az érzéseim… összevesznek a józannak tűnő gondolataimmal. Azokkal, amik azt mondják, hülye ötlet egy idegent megcsókolni a semmi közepén. Talán tényleg az, de nem akarom, hogy csak egy idegen legyél. *Halkan, kissé kényszeredetten felnevet saját össze-visszaságán. Megrázza fejét, a megkezdett gondolatmenettől mégsem tud már szabadulni. Túl könnyelmű lehet, mégis jól esett kimondania ezeket. Rájön, hogy még saját gondolkodásmódja is újszerűnek tűnik számára. Bár nem emlékszik rá, legutóbb rengeteg időt töltött egyedül, s valamennyire megtanult újfent kiigazodni magán. Most egyszerre kellene ugyanezt tennie Rasdeherrel is, és talán éppen akkor cselekszik rosszul, amikor megpróbálja magába fojtani még meg nem értett érzéseit. Enged a késztetésnek, és odalép Rashoz, egyik kezével megfogva köpenye szegélyét. Így egészen közelről pillant fel a kékeszölden csillogó kristályokba, és néhány lomhán múló másodpercig csak szótlanul tanulmányozza őket.*
- Talán valahol benned megtalálhatnám önmagamat is, Rasti. *mosolyodik el, miközben ujjaival óvatosan a dús, sötétbarna tincsekbe túr.*
1198. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-28 13:46:34
Üzenet elküldve: 2024-05-28 13:46:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 372
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tilosban//
* Tölt magának még egy kupicával, mielőtt a meglepődött házigazdának a meglepettségére reagálna. Kell is néhány másodperc, hogy összerakja a fejében a gondolatait. *
- Minden színtiszta üzlet. * Megrántja vállát * Elvégre, ha minden ital erős lenne, akkor mi lenne abban az üzlet? Ekkor szállunk be a játékba mi, az alkimisták.
* Dobálózik itt a szavakkal jobbra-balra. Hogy ebből mennyi igaz azt maga sem tudhatja. Elvégre stabil bizonyítéka arról, hogy így készül, azt ne tud felmutatni. Pusztán saját következtetéseit vonta le a történtekből. Újfent elgondolkodik, hogy mit is mondjon erre. *
- Hát. Képzeld úgy, mint ezt az alkoholt. * Megfogja az üvegét, amibe még félig van pálinka * Erős, jó, kemény. Nos, ha én több italt akarok eladni, akkor egyszerűen feltöltöm vízzel, jól felrázom, adok az új gyengébb italnak egy frappáns nevet, majd eladom az eredeti ár töredékén. Legalábbis én erre tudok gondolni. Én ezt megfelelő felszereléssel és stabilizátorokkal megoldom, hogy eltűnjön ez a víz és újra erősebb legyen.
* A többire csak vigyorog és fejét rázza, ha tudná, piszok gazdag lehetne. De az élet nem repít sült galambot az ork szájába. Közben figyeli, ahogyan társa nemcsak nyársa húzza, de még valami finom ízesítővel kenegeti az ételt. Jaj, mit meg nem tenne most egy finom köretért. *
- Hát először is, engem nem orkok neveltek. Szóval, ha reménykedtél, hogy esetleg előfordulhat egy teljes ork család, akik az intelligenciát előrébb helyezik az erőnél, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Emberek neveltek és tőlük sajátítom el a mesterséget, míg maguk közé nem emeltek.
* Tölt magának még egy kupicával, mielőtt a meglepődött házigazdának a meglepettségére reagálna. Kell is néhány másodperc, hogy összerakja a fejében a gondolatait. *
- Minden színtiszta üzlet. * Megrántja vállát * Elvégre, ha minden ital erős lenne, akkor mi lenne abban az üzlet? Ekkor szállunk be a játékba mi, az alkimisták.
* Dobálózik itt a szavakkal jobbra-balra. Hogy ebből mennyi igaz azt maga sem tudhatja. Elvégre stabil bizonyítéka arról, hogy így készül, azt ne tud felmutatni. Pusztán saját következtetéseit vonta le a történtekből. Újfent elgondolkodik, hogy mit is mondjon erre. *
- Hát. Képzeld úgy, mint ezt az alkoholt. * Megfogja az üvegét, amibe még félig van pálinka * Erős, jó, kemény. Nos, ha én több italt akarok eladni, akkor egyszerűen feltöltöm vízzel, jól felrázom, adok az új gyengébb italnak egy frappáns nevet, majd eladom az eredeti ár töredékén. Legalábbis én erre tudok gondolni. Én ezt megfelelő felszereléssel és stabilizátorokkal megoldom, hogy eltűnjön ez a víz és újra erősebb legyen.
* A többire csak vigyorog és fejét rázza, ha tudná, piszok gazdag lehetne. De az élet nem repít sült galambot az ork szájába. Közben figyeli, ahogyan társa nemcsak nyársa húzza, de még valami finom ízesítővel kenegeti az ételt. Jaj, mit meg nem tenne most egy finom köretért. *
- Hát először is, engem nem orkok neveltek. Szóval, ha reménykedtél, hogy esetleg előfordulhat egy teljes ork család, akik az intelligenciát előrébb helyezik az erőnél, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. Emberek neveltek és tőlük sajátítom el a mesterséget, míg maguk közé nem emeltek.
1197. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-27 18:02:58
Üzenet elküldve: 2024-05-27 18:02:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Iménti gondolatai a fontosságról a fejében jobban hangzanak, mint amit ki tudna ezzel kapcsolatban mondani. Ő nem tervez választ kerülni, mert magával is ismerkedik még, így talán jó támpontokat ad saját személyiségére vonatkozóan, ha cenzúra nélkül ejti ki a gondolatait ajkain.*
- Látni az egyensúlyt. Valami hogyan pusztul el és mi születik belőle újjá. Hogyan kapcsolódik egymáshoz minden. *Mosolyodik el, talán ez a leghosszabb gondolatmenete ezidáig a másikhoz.* - Itt kint érzem még a levegővételt is, amit máskor olyan könnyű elfeledni, mintha természetes volna. Ez új. Sosem figyeltem ilyesmikre. Ezért is érdekel másnak mi a fontos. Mi a fontos neked.
*Helyesbít a mondat végén. Ma minden más. Odafigyelni, merengeni, érezni. Mintha csak most bújt volna elő valahonnan. Egy ideig nézi szavai közben a másikat, de aztán az égnek beszél, mert maga sem tudja, hogy butaság-e, amit mondd, vagy nem. Megfejthetetlen művészet ez.
A sokasodó felhők még nem tűnnek baljósnak, a feltámadó szél annál inkább, de nem ijed meg tőle. A másik kijelentésére csak szélesebb lesz a mosolya, mert ugyanazt gondolja most arról is, amit a nap sugarairól. *
- Az jó.
*Még halkan fel is nevet. Talán a reszketés és az utána következő nedves-hűvös érzés nem a legjobb, ami vele történhet, de legalább történik valami.
Akkor fordítja újra a fejét Kyr irányába, amikor amaz ledől mellé. Jólesően nyugtázza, hogy szép lassan elkezdenek valami beszélgetésbe elegyedni az ő maguk módján. A felszínt kapargatni túl egyszerű és cseppet sem érdekes, így valahol örül annak, hogy hasonlóakat lehet tőle kérdezni. Kevésbé reagál rosszul, mint amikor megpróbálta megkérni a tanításra. Kép még nem áll össze róla, de valamiért ismerős az érzet még mindig, hogy ott van mellette és amilyen.*
- Te sem úgy beszélsz róla, mintha vágynál az alváson kívül másra is attól a háztól. De lehet, hogy tévedek.
*Leviszi a hangsúlyt, de még mondana valamit. Egy cseppet viszont megint átadná magát a csöndnek, akkor is, ha talán az utolsó fertályórát töltik együtt ebben az életben. Meg akarja jegyezni az érzést. Ha már annyit gondolkodott a fontosságról, most ez inkább tűnik annak, mint cseverészni. De azért kiböki végül, amit szeretne.*
- Én nem vágyok vissza tényleg. Sosem érdekelt, hogy hol szállok meg, pedig most az az enyém. Nem kell folyton fogadót keresgélni. És még így sem érdekel.
*Sóhajt fel, de nincs benne keserűség, puszta ténymegállapítás. Talán az az otthon kérdés tényleg nem azon múlik, hogy valahol elidőzhet-e hosszabban, hanem, hogy milyen érzésekkel teszi azt. Feltolja magát végül, s megtámaszkodik két alkarján, de még nem ül fel teljesen. *
- Együnk, aztán menj, ha gondolod, nem tartalak fel.
*Fordítja újfent az óaranyakat a másik arcára. Nem akarja, hogy menjen, de a szabadságnál nincs fontosabb. Ő biztosan otthagyná, ha nem kívánna a társaságában maradni még egy kicsit.*
//Második szál//
*Iménti gondolatai a fontosságról a fejében jobban hangzanak, mint amit ki tudna ezzel kapcsolatban mondani. Ő nem tervez választ kerülni, mert magával is ismerkedik még, így talán jó támpontokat ad saját személyiségére vonatkozóan, ha cenzúra nélkül ejti ki a gondolatait ajkain.*
- Látni az egyensúlyt. Valami hogyan pusztul el és mi születik belőle újjá. Hogyan kapcsolódik egymáshoz minden. *Mosolyodik el, talán ez a leghosszabb gondolatmenete ezidáig a másikhoz.* - Itt kint érzem még a levegővételt is, amit máskor olyan könnyű elfeledni, mintha természetes volna. Ez új. Sosem figyeltem ilyesmikre. Ezért is érdekel másnak mi a fontos. Mi a fontos neked.
*Helyesbít a mondat végén. Ma minden más. Odafigyelni, merengeni, érezni. Mintha csak most bújt volna elő valahonnan. Egy ideig nézi szavai közben a másikat, de aztán az égnek beszél, mert maga sem tudja, hogy butaság-e, amit mondd, vagy nem. Megfejthetetlen művészet ez.
A sokasodó felhők még nem tűnnek baljósnak, a feltámadó szél annál inkább, de nem ijed meg tőle. A másik kijelentésére csak szélesebb lesz a mosolya, mert ugyanazt gondolja most arról is, amit a nap sugarairól. *
- Az jó.
*Még halkan fel is nevet. Talán a reszketés és az utána következő nedves-hűvös érzés nem a legjobb, ami vele történhet, de legalább történik valami.
Akkor fordítja újra a fejét Kyr irányába, amikor amaz ledől mellé. Jólesően nyugtázza, hogy szép lassan elkezdenek valami beszélgetésbe elegyedni az ő maguk módján. A felszínt kapargatni túl egyszerű és cseppet sem érdekes, így valahol örül annak, hogy hasonlóakat lehet tőle kérdezni. Kevésbé reagál rosszul, mint amikor megpróbálta megkérni a tanításra. Kép még nem áll össze róla, de valamiért ismerős az érzet még mindig, hogy ott van mellette és amilyen.*
- Te sem úgy beszélsz róla, mintha vágynál az alváson kívül másra is attól a háztól. De lehet, hogy tévedek.
*Leviszi a hangsúlyt, de még mondana valamit. Egy cseppet viszont megint átadná magát a csöndnek, akkor is, ha talán az utolsó fertályórát töltik együtt ebben az életben. Meg akarja jegyezni az érzést. Ha már annyit gondolkodott a fontosságról, most ez inkább tűnik annak, mint cseverészni. De azért kiböki végül, amit szeretne.*
- Én nem vágyok vissza tényleg. Sosem érdekelt, hogy hol szállok meg, pedig most az az enyém. Nem kell folyton fogadót keresgélni. És még így sem érdekel.
*Sóhajt fel, de nincs benne keserűség, puszta ténymegállapítás. Talán az az otthon kérdés tényleg nem azon múlik, hogy valahol elidőzhet-e hosszabban, hanem, hogy milyen érzésekkel teszi azt. Feltolja magát végül, s megtámaszkodik két alkarján, de még nem ül fel teljesen. *
- Együnk, aztán menj, ha gondolod, nem tartalak fel.
*Fordítja újfent az óaranyakat a másik arcára. Nem akarja, hogy menjen, de a szabadságnál nincs fontosabb. Ő biztosan otthagyná, ha nem kívánna a társaságában maradni még egy kicsit.*
1196. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-27 16:44:08
Üzenet elküldve: 2024-05-27 16:44:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A másik kérdésére lassú mosoly húzódik az arcára. Jó kérdés. Olyan, amit neki is újra és újra fel kell tennie önmagának, akkor is, ha tudja, hogy talán sosem remélhet rá valódi választ.*
- Neked mi a fontos?
*Kérdezi inkább, ahelyett, hogy felelne rá. Sóhajszerűen hagyják el az ajkait a szavak, oldalt pillant a földön fekvő nőre. Nem pusztán az időnyerés, vagy a válasz elodázása – esetleg egészében elterelése, – a célja a kérdésnek; valóban érdekli, hogy a másik erre mit mond. Az eltelt órák alatt nem sokat tudott meg a társaságául szegődött elfről, s bár nem kenyere más dolgait firtatni, főleg a felszínes témákat nem, ez, és az ehhez hasonló kérdések kivételt jelentenek. Persze ebben jelentősen közrejátszik az is, hogy jelenleg épp olyasvalakinek tartja a hosszúéletűt, akinek lehet, érdemes meghallgatni az erre vonatkozó gondolatait. Ha sokat valóban nem is, annyit mindenképpen megsejtett a közösen töltött idő alatt, hogy talán valamennyire hasonlítanak a másikkal, még ha ez elsőre nem is olyan egyértelmű.
A tűz és a nyúl körüli teendői végeztével visszaül a földre, hátradöntve a fejét merülve bele a felhők bámulásába. Magától sosem keres bennük alakzatokat, s így annak az egy, szarvas vagy párduc formájú felhőnek a megszűnésével el is felejti az ilyesmi játékokat. Gondolat nélkül figyeli csupán a szél fútta, lassan gyülekező fellegeket.*
- Lehet, hogy el fogsz ázni.
*Szólal meg halkan, nem mozdulva a merengéséből, arra reagálva, hogy a nő kikötőbe megy vissza innen. Talán tényleg ott is lakik. Mit is változtatna ez bármin?
A megérzése még mindig lehet rossz, s könnyen lehet, hogy a szél ahogyan hozza, úgy el is viszi a hegyként tornyosuló, egyelőre azonban még fehér felhőket. Egy idő után hátradől ő is a földön az elf mellé. A tarkója alá tolja az összefűzött ujjait.
Sötét folt az ölyv alakja az égen. Az újabb kérdésre elbambulja a magasan vitorlázó madarat. Szárnycsapások nélkül emelkedik és süllyed az áramlatok közt.*
- A szarvasok szürkületig nem mennek sehova.
*Mondja, bár ez valójában nem ad választ a kérdésre. Mozdulatlan figyeli a ragadozót, ahogy irányt vált a magasban. Hogy hova haza?*
- Van egy ház.
*Feleli röviden. Látszik, hogy ennél nem tervez bővebben magyarázkodni. Egykedvűen követi a tekintetével a madarat.*
- Talán visszamegyek oda *mormolja csendben, miközben az egerész lassan kikerül a látóteréből.* - Aludni néhány órát.
*Behunyja a szemét.
Bár kétséges, ha lefekszik, nem fog tudni felkelni, amikorra kellene. Talán elég lesz csak egy kis hideg víz a kútból, hogy kibírja talpon még a ma éjszakát. Majd holnap alszik.*
//Második szál//
*A másik kérdésére lassú mosoly húzódik az arcára. Jó kérdés. Olyan, amit neki is újra és újra fel kell tennie önmagának, akkor is, ha tudja, hogy talán sosem remélhet rá valódi választ.*
- Neked mi a fontos?
*Kérdezi inkább, ahelyett, hogy felelne rá. Sóhajszerűen hagyják el az ajkait a szavak, oldalt pillant a földön fekvő nőre. Nem pusztán az időnyerés, vagy a válasz elodázása – esetleg egészében elterelése, – a célja a kérdésnek; valóban érdekli, hogy a másik erre mit mond. Az eltelt órák alatt nem sokat tudott meg a társaságául szegődött elfről, s bár nem kenyere más dolgait firtatni, főleg a felszínes témákat nem, ez, és az ehhez hasonló kérdések kivételt jelentenek. Persze ebben jelentősen közrejátszik az is, hogy jelenleg épp olyasvalakinek tartja a hosszúéletűt, akinek lehet, érdemes meghallgatni az erre vonatkozó gondolatait. Ha sokat valóban nem is, annyit mindenképpen megsejtett a közösen töltött idő alatt, hogy talán valamennyire hasonlítanak a másikkal, még ha ez elsőre nem is olyan egyértelmű.
A tűz és a nyúl körüli teendői végeztével visszaül a földre, hátradöntve a fejét merülve bele a felhők bámulásába. Magától sosem keres bennük alakzatokat, s így annak az egy, szarvas vagy párduc formájú felhőnek a megszűnésével el is felejti az ilyesmi játékokat. Gondolat nélkül figyeli csupán a szél fútta, lassan gyülekező fellegeket.*
- Lehet, hogy el fogsz ázni.
*Szólal meg halkan, nem mozdulva a merengéséből, arra reagálva, hogy a nő kikötőbe megy vissza innen. Talán tényleg ott is lakik. Mit is változtatna ez bármin?
A megérzése még mindig lehet rossz, s könnyen lehet, hogy a szél ahogyan hozza, úgy el is viszi a hegyként tornyosuló, egyelőre azonban még fehér felhőket. Egy idő után hátradől ő is a földön az elf mellé. A tarkója alá tolja az összefűzött ujjait.
Sötét folt az ölyv alakja az égen. Az újabb kérdésre elbambulja a magasan vitorlázó madarat. Szárnycsapások nélkül emelkedik és süllyed az áramlatok közt.*
- A szarvasok szürkületig nem mennek sehova.
*Mondja, bár ez valójában nem ad választ a kérdésre. Mozdulatlan figyeli a ragadozót, ahogy irányt vált a magasban. Hogy hova haza?*
- Van egy ház.
*Feleli röviden. Látszik, hogy ennél nem tervez bővebben magyarázkodni. Egykedvűen követi a tekintetével a madarat.*
- Talán visszamegyek oda *mormolja csendben, miközben az egerész lassan kikerül a látóteréből.* - Aludni néhány órát.
*Behunyja a szemét.
Bár kétséges, ha lefekszik, nem fog tudni felkelni, amikorra kellene. Talán elég lesz csak egy kis hideg víz a kútból, hogy kibírja talpon még a ma éjszakát. Majd holnap alszik.*
1195. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-26 20:53:35
Üzenet elküldve: 2024-05-26 20:53:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Érdeklődve figyeli a szavakat és hagyja, hogy elméjét megtöltsék a kérdések. Magára is figyel közben, mert minden impulzus új, ami most jön létre. Cél nélkül érdeklődni és odafigyelni arra, hogy tényleg mi számít érdekesnek, mi pedig csak valamilyen berögződött kérdéssorozat, hogy felállítson egy képet arról, kivel is van dolga. Ahogy a fűben a másik felé fordulva néz fölfelé a sokszor szoborszerű arcra, tudatosul végül, hogy tényleg csak azért érdeklődik, mert pusztán így jó neki. Nincs lista a fejében, amit kipipálhat azokról a dolgokról, amit muszáj megtudnia. Erre gondolva még el is mosolyodik, de aztán visszatér a felhőkhöz. Még emészti a hallottakat, s nem fogja tömegével rázúdítani a gondolatokat, amik megfogantak benne. *
-És mi a fontos?
*Böki ki végül csak ezt az egyet azok közül, amik felsejlettek benne. Ahogy vár az esetleges válaszra, már a sajátját is érzi a saját bőrén.
A nyugalom. Hogy mindennek megvan a helye és saját rendje, amit ma éppen ők bontottak meg, vagy talán csak egyensúlyt tartottak fent a kis állat elfogyasztásával. Mind ezt csinálják. Még az égen szálló ragadozómadarak is, akik mintha előrejeleznének valamit, amit a feljebb támadó szél is megismétel az arcán. De nem ül még fel, élvezi, hogy része lehet ennek a létnek. Távol a mocsoktól, a bűztől, vagy éppen a sós tenger illatától. Távol az üres kis lakástól, amit megvett, hogy bezárva töltse az életét a lakónegyedben ahelyett, hogy itt érhetné megint a reggeli nap első meleg sugara. Sosem hitte volna, hogy így tud majd kedvelni valamit és azt sem, hogy ebbe nem zavar bele más jelenléte. Sőt. Ő is az eget kémleli vele és fel is kuncog azon, hogy Kyr mit lát benne. *
- Hm, igen, oda.
*Mintha elgondolkodna most az egyértelműn. Nem vágyik vissza tényleg. Nem az otthona, csak a lakása és nagy a különbség, bár arról sincs halvány lila gőze sem, hogy ő egyáltalán tudja, hogy melyik mit jelent. Hogy mi a különbség. Ha valamivel össze lehetne hasonlítani, akkor az pont az, ahol most fekszik az egyre sokasodó fellegek alatt. Otthonosabb, mint bármi. Tán még ijesztő is lenne ez a sok ráébredés, ha nem pont azt tenné a természet, ami a dolga: egyensúlyt teremt.*
- És te hova térsz haza? Vagy folytatod, amit elkezdtél?
*Jót mosolyog most saját rajzán, amit a táskájába rejtett. Most kezd összeállni benne, hogy mit is jelent igazán.*
//Második szál//
*Érdeklődve figyeli a szavakat és hagyja, hogy elméjét megtöltsék a kérdések. Magára is figyel közben, mert minden impulzus új, ami most jön létre. Cél nélkül érdeklődni és odafigyelni arra, hogy tényleg mi számít érdekesnek, mi pedig csak valamilyen berögződött kérdéssorozat, hogy felállítson egy képet arról, kivel is van dolga. Ahogy a fűben a másik felé fordulva néz fölfelé a sokszor szoborszerű arcra, tudatosul végül, hogy tényleg csak azért érdeklődik, mert pusztán így jó neki. Nincs lista a fejében, amit kipipálhat azokról a dolgokról, amit muszáj megtudnia. Erre gondolva még el is mosolyodik, de aztán visszatér a felhőkhöz. Még emészti a hallottakat, s nem fogja tömegével rázúdítani a gondolatokat, amik megfogantak benne. *
-És mi a fontos?
*Böki ki végül csak ezt az egyet azok közül, amik felsejlettek benne. Ahogy vár az esetleges válaszra, már a sajátját is érzi a saját bőrén.
A nyugalom. Hogy mindennek megvan a helye és saját rendje, amit ma éppen ők bontottak meg, vagy talán csak egyensúlyt tartottak fent a kis állat elfogyasztásával. Mind ezt csinálják. Még az égen szálló ragadozómadarak is, akik mintha előrejeleznének valamit, amit a feljebb támadó szél is megismétel az arcán. De nem ül még fel, élvezi, hogy része lehet ennek a létnek. Távol a mocsoktól, a bűztől, vagy éppen a sós tenger illatától. Távol az üres kis lakástól, amit megvett, hogy bezárva töltse az életét a lakónegyedben ahelyett, hogy itt érhetné megint a reggeli nap első meleg sugara. Sosem hitte volna, hogy így tud majd kedvelni valamit és azt sem, hogy ebbe nem zavar bele más jelenléte. Sőt. Ő is az eget kémleli vele és fel is kuncog azon, hogy Kyr mit lát benne. *
- Hm, igen, oda.
*Mintha elgondolkodna most az egyértelműn. Nem vágyik vissza tényleg. Nem az otthona, csak a lakása és nagy a különbség, bár arról sincs halvány lila gőze sem, hogy ő egyáltalán tudja, hogy melyik mit jelent. Hogy mi a különbség. Ha valamivel össze lehetne hasonlítani, akkor az pont az, ahol most fekszik az egyre sokasodó fellegek alatt. Otthonosabb, mint bármi. Tán még ijesztő is lenne ez a sok ráébredés, ha nem pont azt tenné a természet, ami a dolga: egyensúlyt teremt.*
- És te hova térsz haza? Vagy folytatod, amit elkezdtél?
*Jót mosolyog most saját rajzán, amit a táskájába rejtett. Most kezd összeállni benne, hogy mit is jelent igazán.*
1194. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-26 18:53:02
Üzenet elküldve: 2024-05-26 18:53:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem utánozza a másikat, ahogy az bedörzsöli a húst a medvehagymával, csupán némán figyeli a dolgot, visszafordulva a tűz felé a mozdulatsor végeztével. A nő váratlan s kétségkívül őszinte szavaira viszont megtörnek a merengésbe kövült vonásai: elégedett félmosolyra húzódnak az ajkai, mintha magában szórakozna valamin, lepillantva maga elé. Szó azonban nem hagyja el a száját, csupán a második falat húst rágja szét csendesen, a maradék levéllel kísérve. Kurtán biccent közben a viszonzott udvariasságra, bár maga sem ragaszkodik ilyesmihez, csupán egy rossz beidegződés mondatta vele. Ha valóban éhes lenne őt sem zavarnák az illemszabályok, ahogyan az sem érdekli, hogy a másik végül elfekszik mellette a fűben. Meghagyja a csendet, annak, ami; szótlanul rágja szét az utolsó falatot a szájában. A nő újabb kérdésen viszont valóban gondolkodnia kell egy csöppet. Elemel egy újabb medvehagymát a kupacról, visszafektetve a kezét a térdére. Az ujjai közé veszi a levelet, összébb húzva a szemöldökét. Több válasz is átfut az agyán, mielőtt végül válaszolna:*
- Az egyszerűségét. *Megforgatja a levelet a kezében.* Idekint.. könnyű meglátni, hogy mi fontos, és mi nem az. *Elhallgat egy pillanatra. Talán mondana még valamit, de végül mégsem teszi; a szájába tolva a levelet harap belőle egyet.*
- Ez a dolgom.
*Teszi még hozzá arra vonatkozólag, hogy szereti-e kint tölteni az idejét. Ha más ember lenne, talán egy vállrándítás is követné a szavait. Az azért nem kerüli el a figyelmét - még ha nem is jegyzi meg ezúttal sem hangosan, - hogy a hosszúéletű szó szerint megjegyezte, amit még kora hajnalban, első haragjában mondott neki. Közben újra egy fáért nyúl, hogy ezúttal végleg szétkotorja a nyúl alól a tüzet; félretolja a még lángoló ágakat, hogy ne érjék már a húst. E közben látja a szeme sarkából a nő felemelt karját. Utána fordul a kinyújtott mutatóujjnak, de a szarvas formájának már csak a végét kapja el.*
- Mh.. *Egy másodpercre elidőzik a tekintete az átalakuló felhőkön.* Most már inkább egy ugró irbisz *fordul vissza a megkezdett feladata felé, bár jószerével már végzett vele.
A nyulat a nyárson hagyja, nem tervezi levenni, egyrészt mert forró lenne még, másrészt mert nem tudná hová tenni, és harmadrészt mert nem úgy tűnik, mintha a másik most éppen enni akarna belőle. Csak a maga kedvéért pedig még annyira sem lenne érdemes bajlódnia vele. Így melegen tudja tartani addig is, anélkül, hogy elégetné.*
- A kikötőbe mész innen?
*Kérdezi nyugodtan, miközben ismét elfogynak körülötte a tennivalók, s visszaül a földre. Hátrahajtva a fejét bámulja ő is a fodrozódó felhőket.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.26 18:55:06
//Második szál//
*Nem utánozza a másikat, ahogy az bedörzsöli a húst a medvehagymával, csupán némán figyeli a dolgot, visszafordulva a tűz felé a mozdulatsor végeztével. A nő váratlan s kétségkívül őszinte szavaira viszont megtörnek a merengésbe kövült vonásai: elégedett félmosolyra húzódnak az ajkai, mintha magában szórakozna valamin, lepillantva maga elé. Szó azonban nem hagyja el a száját, csupán a második falat húst rágja szét csendesen, a maradék levéllel kísérve. Kurtán biccent közben a viszonzott udvariasságra, bár maga sem ragaszkodik ilyesmihez, csupán egy rossz beidegződés mondatta vele. Ha valóban éhes lenne őt sem zavarnák az illemszabályok, ahogyan az sem érdekli, hogy a másik végül elfekszik mellette a fűben. Meghagyja a csendet, annak, ami; szótlanul rágja szét az utolsó falatot a szájában. A nő újabb kérdésen viszont valóban gondolkodnia kell egy csöppet. Elemel egy újabb medvehagymát a kupacról, visszafektetve a kezét a térdére. Az ujjai közé veszi a levelet, összébb húzva a szemöldökét. Több válasz is átfut az agyán, mielőtt végül válaszolna:*
- Az egyszerűségét. *Megforgatja a levelet a kezében.* Idekint.. könnyű meglátni, hogy mi fontos, és mi nem az. *Elhallgat egy pillanatra. Talán mondana még valamit, de végül mégsem teszi; a szájába tolva a levelet harap belőle egyet.*
- Ez a dolgom.
*Teszi még hozzá arra vonatkozólag, hogy szereti-e kint tölteni az idejét. Ha más ember lenne, talán egy vállrándítás is követné a szavait. Az azért nem kerüli el a figyelmét - még ha nem is jegyzi meg ezúttal sem hangosan, - hogy a hosszúéletű szó szerint megjegyezte, amit még kora hajnalban, első haragjában mondott neki. Közben újra egy fáért nyúl, hogy ezúttal végleg szétkotorja a nyúl alól a tüzet; félretolja a még lángoló ágakat, hogy ne érjék már a húst. E közben látja a szeme sarkából a nő felemelt karját. Utána fordul a kinyújtott mutatóujjnak, de a szarvas formájának már csak a végét kapja el.*
- Mh.. *Egy másodpercre elidőzik a tekintete az átalakuló felhőkön.* Most már inkább egy ugró irbisz *fordul vissza a megkezdett feladata felé, bár jószerével már végzett vele.
A nyulat a nyárson hagyja, nem tervezi levenni, egyrészt mert forró lenne még, másrészt mert nem tudná hová tenni, és harmadrészt mert nem úgy tűnik, mintha a másik most éppen enni akarna belőle. Csak a maga kedvéért pedig még annyira sem lenne érdemes bajlódnia vele. Így melegen tudja tartani addig is, anélkül, hogy elégetné.*
- A kikötőbe mész innen?
*Kérdezi nyugodtan, miközben ismét elfogynak körülötte a tennivalók, s visszaül a földre. Hátrahajtva a fejét bámulja ő is a fodrozódó felhőket.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.26 18:55:06
1193. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-26 16:11:30
Üzenet elküldve: 2024-05-26 16:11:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Neki ez így sokkal jobb, hogy a férfi elveszi tőle a húst, majd ketté szeli és közösen fogyaszthatják az első falatokat. Még ha nem is testvéries az arány, legalább nem kell foglalkozni olyasmivel innentől, hogy valaki kedves vele. A jó érzés így is megmarad, de mégis ő foglalkozott jobban az állat elkészítésével, s bár még a nagyja ott pirul a tűz fölött, nem érezné komfortosan, ha csak ő eszegetne.
Elnyúl a medvehagyma kupacért, s azt teszi, amit tervezett, a kissé kérgesebb felszínt bedörzsöli a levéllel, hogy plusz ízt adjon neki. Most ő nem figyeli, hogy Kyr magáévá teszi-e a mozdulatsort. Mikor végez a kis rituáléval, a levél maradékát egyszerűen csak megeszi, azzal is időt kap a füles, hogy hűlhessen. Óvatosan harap bele, majd minden nőiességet nélkülözve szólal meg, miután lenyelte az első gondosan megrágott falatot.*
- Ez de kurva jó.
*Még fel is sóhajtana, de azért ezt már visszafogja, mégiscsak esznek. Ő csak ott viselkedik igazán illedelmesen, ahol muszáj, egyébként teljesen jól el van azzal is, ha nem kívánnak neki jó étvágyat, vagy épp úgy zabálnak mellette, mint az állatok. Kicsit későn is ér el az agyáig a mondat, ekkor fordul csak a félvér felé.*
- Neked is jó étvágyat.
*Majd fordul vissza a maradékhoz és elfogyasztja azt. Elégedetten pakolja le a tányérul szolgáló levelet maga mellé és, mint aki jól végezte dolgát fekszik le hanyatt a fűbe, felhúzott térdekkel és bámulja a felhőket, amik egyre sebesebben futnak el szeme elől, vagy éppen váltanak alakzatot. Neki nem vészjósló ez, sokkal inkább meditatív.
Figyeli, ahogy a hatalmas békának tűnő alak szétfolyik, majd bomlik több darabra, újabb egyveleget alkotva azzal, amivel útja során találkozik.*
- Mit szeretsz legjobban ebben? *Fordítja oldalvást a fejét, miközben néhány fűszál csiklandozza homlokát. Olyan jó érzés most így elnyúlni, hogy kedve lenne megmutatni a másiknak, de tudja jól, hogy úgysem marad egy helyben túl sokáig. Vagy nekiáll kapargatni a tűz alatt békésen elfeketedő hajdanvolt fadarabokat, vagy a nyulat istápolja. *
- Azt mondtad négy napja követted a szarvasokat. Gondolom szereted kint tölteni az idődet.
*Teszi hozzá, mert az lehet, hogy ő tudja mire gondolt, de a kérdéséből még nem biztos, hogy a másiknak is egyértelmű az, hogy a természetre gondol, amit most megint védőburokként érez maguk körül.
Feje visszafordul az ég irányába, s ujjával felmutat az égre. Bár nemrég még azt gondolta, hogy ez az, amit bizton nem lehet csinálni a másikkal, most még is kiszalad a száján.*
- Az pont olyan, mint egy szarvas.
*Ejti le kezét, amikor annak képe is szétszéled, de ő akkor is mered tovább az óaranyakkal felfelé, mintha csak valami új helyre repítené a látvány.*
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Neki ez így sokkal jobb, hogy a férfi elveszi tőle a húst, majd ketté szeli és közösen fogyaszthatják az első falatokat. Még ha nem is testvéries az arány, legalább nem kell foglalkozni olyasmivel innentől, hogy valaki kedves vele. A jó érzés így is megmarad, de mégis ő foglalkozott jobban az állat elkészítésével, s bár még a nagyja ott pirul a tűz fölött, nem érezné komfortosan, ha csak ő eszegetne.
Elnyúl a medvehagyma kupacért, s azt teszi, amit tervezett, a kissé kérgesebb felszínt bedörzsöli a levéllel, hogy plusz ízt adjon neki. Most ő nem figyeli, hogy Kyr magáévá teszi-e a mozdulatsort. Mikor végez a kis rituáléval, a levél maradékát egyszerűen csak megeszi, azzal is időt kap a füles, hogy hűlhessen. Óvatosan harap bele, majd minden nőiességet nélkülözve szólal meg, miután lenyelte az első gondosan megrágott falatot.*
- Ez de kurva jó.
*Még fel is sóhajtana, de azért ezt már visszafogja, mégiscsak esznek. Ő csak ott viselkedik igazán illedelmesen, ahol muszáj, egyébként teljesen jól el van azzal is, ha nem kívánnak neki jó étvágyat, vagy épp úgy zabálnak mellette, mint az állatok. Kicsit későn is ér el az agyáig a mondat, ekkor fordul csak a félvér felé.*
- Neked is jó étvágyat.
*Majd fordul vissza a maradékhoz és elfogyasztja azt. Elégedetten pakolja le a tányérul szolgáló levelet maga mellé és, mint aki jól végezte dolgát fekszik le hanyatt a fűbe, felhúzott térdekkel és bámulja a felhőket, amik egyre sebesebben futnak el szeme elől, vagy éppen váltanak alakzatot. Neki nem vészjósló ez, sokkal inkább meditatív.
Figyeli, ahogy a hatalmas békának tűnő alak szétfolyik, majd bomlik több darabra, újabb egyveleget alkotva azzal, amivel útja során találkozik.*
- Mit szeretsz legjobban ebben? *Fordítja oldalvást a fejét, miközben néhány fűszál csiklandozza homlokát. Olyan jó érzés most így elnyúlni, hogy kedve lenne megmutatni a másiknak, de tudja jól, hogy úgysem marad egy helyben túl sokáig. Vagy nekiáll kapargatni a tűz alatt békésen elfeketedő hajdanvolt fadarabokat, vagy a nyulat istápolja. *
- Azt mondtad négy napja követted a szarvasokat. Gondolom szereted kint tölteni az idődet.
*Teszi hozzá, mert az lehet, hogy ő tudja mire gondolt, de a kérdéséből még nem biztos, hogy a másiknak is egyértelmű az, hogy a természetre gondol, amit most megint védőburokként érez maguk körül.
Feje visszafordul az ég irányába, s ujjával felmutat az égre. Bár nemrég még azt gondolta, hogy ez az, amit bizton nem lehet csinálni a másikkal, most még is kiszalad a száján.*
- Az pont olyan, mint egy szarvas.
*Ejti le kezét, amikor annak képe is szétszéled, de ő akkor is mered tovább az óaranyakkal felfelé, mintha csak valami új helyre repítené a látvány.*
1192. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-26 15:10:16
Üzenet elküldve: 2024-05-26 15:10:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
- Mh..
*Hümment csupán egyet halkan, ahogy a nő megköszöni a kezébe tett levelet a nyúllal. Nem fűz hozzá mást a dologhoz, s ahogy elfordul az elftől annak döbbenetet tükröző tekintete is elkerüli a figyelmét. Ő nem tartja ezt többre egy apró gesztusnál, ami nála valóban magától értetődő: az is, hogy a nőnek adja az első szeletet, és az is, hogy nem a tenyerébe helyezi a forró, zsíros húst. Nem híve a civilizációs csecsebecséknek, de egy tányérként használt levél még szerinte is több szempontból praktikus.
Sejtelme sincs róla, hogy milyen megdöbbenést és érzelmeket vált ki a másikból ez a legtöbbek számára valószínűleg elhanyagolható részlet. A tűz sorsát rendezgeti szótlanul, ezúttal már úgy piszkálva szét az elégett darabokat, és úgy helyezve a lángok közé az új gallyakat, hogy tudja, nemsokára, ha megsült a nyúl maradéka is, el kell majd oltaniuk a tüzet. A folyamatosan erősödő szélben nem hagyhatnak még olyan parazsat sem a rögtönzött tűzrakóban, ami esetleg visszalobbanhatna. Bár nincs aszályos időszak, az útszéli fű így is gyorsan lángra tud kapni. Felpillant az égre, miután végzett, és visszaült a földre. Nem tetszik neki, amit a felhőkön lát, bár ez egyelőre inkább csak egy megérzés, mintsem valódi látvány. A tüzet ennyitől még semmiképp sem hagyná magára, anélkül, hogy biztosra ment volna benne, hogy eloltotta.
A nő váratlan kérésére aztán oldalt néz rá. Nem pontosan érti, miért szeretné a másik, ha osztoznának a falaton, miközben a nyúl egésze a másik gerincfilével még a nyárson van, s lassan kész lesz az is, de annyit megtanult reggel óta, hogy nem érdemes vitába szállni a hosszúéletűvel; beleegyezően nyújtja a kezét a nő felé annak levélre rakott húsáért. Ha megkapja, óvatosan a másikra teszi a földön, kihúzva alóla a kését; levág egy kisebb darabot magának, az ujjai közé fogva azt, a többit visszanyújtva az elfnek. Leteszi a kést az előző helyére, és elemel egy medvehagymát a kupacról.*
- Jó étvágyat.
*Reflex, hogy kicsúszik a száján halkan a mondat, melyet valójában csupán a másik társasága vált ki belőle. A gyerekként tanult, akkor még megszokott udvarias forma keserű ízt hagy a szájában; lassan harap egyet a még forró, falatnyi húsból, a hagymaízű levelet csak egyszerűen rágcsálva hozzá. Bár a nő azt mondta, rákenné azt a húsra, s ha belefogna hasonlóba a férfi felé fordulna, hogy megnézze a módját, de ő valójában elvan a zöldséggel így is. Nem úgy eszik azonban, mint aki valóban éhes, inkább csak mint megszokás, vagy testi kényszer, közben a még nyárson lévő nyúlon tartva a szemét, hogy az se égjen el. *
//Második szál//
- Mh..
*Hümment csupán egyet halkan, ahogy a nő megköszöni a kezébe tett levelet a nyúllal. Nem fűz hozzá mást a dologhoz, s ahogy elfordul az elftől annak döbbenetet tükröző tekintete is elkerüli a figyelmét. Ő nem tartja ezt többre egy apró gesztusnál, ami nála valóban magától értetődő: az is, hogy a nőnek adja az első szeletet, és az is, hogy nem a tenyerébe helyezi a forró, zsíros húst. Nem híve a civilizációs csecsebecséknek, de egy tányérként használt levél még szerinte is több szempontból praktikus.
Sejtelme sincs róla, hogy milyen megdöbbenést és érzelmeket vált ki a másikból ez a legtöbbek számára valószínűleg elhanyagolható részlet. A tűz sorsát rendezgeti szótlanul, ezúttal már úgy piszkálva szét az elégett darabokat, és úgy helyezve a lángok közé az új gallyakat, hogy tudja, nemsokára, ha megsült a nyúl maradéka is, el kell majd oltaniuk a tüzet. A folyamatosan erősödő szélben nem hagyhatnak még olyan parazsat sem a rögtönzött tűzrakóban, ami esetleg visszalobbanhatna. Bár nincs aszályos időszak, az útszéli fű így is gyorsan lángra tud kapni. Felpillant az égre, miután végzett, és visszaült a földre. Nem tetszik neki, amit a felhőkön lát, bár ez egyelőre inkább csak egy megérzés, mintsem valódi látvány. A tüzet ennyitől még semmiképp sem hagyná magára, anélkül, hogy biztosra ment volna benne, hogy eloltotta.
A nő váratlan kérésére aztán oldalt néz rá. Nem pontosan érti, miért szeretné a másik, ha osztoznának a falaton, miközben a nyúl egésze a másik gerincfilével még a nyárson van, s lassan kész lesz az is, de annyit megtanult reggel óta, hogy nem érdemes vitába szállni a hosszúéletűvel; beleegyezően nyújtja a kezét a nő felé annak levélre rakott húsáért. Ha megkapja, óvatosan a másikra teszi a földön, kihúzva alóla a kését; levág egy kisebb darabot magának, az ujjai közé fogva azt, a többit visszanyújtva az elfnek. Leteszi a kést az előző helyére, és elemel egy medvehagymát a kupacról.*
- Jó étvágyat.
*Reflex, hogy kicsúszik a száján halkan a mondat, melyet valójában csupán a másik társasága vált ki belőle. A gyerekként tanult, akkor még megszokott udvarias forma keserű ízt hagy a szájában; lassan harap egyet a még forró, falatnyi húsból, a hagymaízű levelet csak egyszerűen rágcsálva hozzá. Bár a nő azt mondta, rákenné azt a húsra, s ha belefogna hasonlóba a férfi felé fordulna, hogy megnézze a módját, de ő valójában elvan a zöldséggel így is. Nem úgy eszik azonban, mint aki valóban éhes, inkább csak mint megszokás, vagy testi kényszer, közben a még nyárson lévő nyúlon tartva a szemét, hogy az se égjen el. *
1191. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-26 11:15:12
Üzenet elküldve: 2024-05-26 11:15:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Szótlanul nézi a másik serénykedését. A válaszok mindig váratnak magukra, szinte már hozzászokott ehhez, így nem is vár semmit. Még szórakoztatja is. Úgyis fel kell ocsúdnia saját gondolataiból. Nemrég még nem ilyen élőnek látta maga előtt a másikat, most pedig mégis a nyúllal munkálkodik.
A mozdulatait még mindig fegyelmezettnek látja, akkor is, ha takarásban van, akármit is csinál. Valahogy mindenhez úgy nyúl, hogy nem járja át hezitálás, kételkedés. Vannak, akik képesek akkor is megremegni, ha közelítenek a tűzhöz, de egy mozgó szobrot lát, kifinomult, határozott mozdulatokkal. Furcsa kép ez, de jó a szemének. Nem sokat lát ugyan a füst miatt abból, hogy mit is művel, na meg éppen csak a férfi hátát tudja vizslatni, amíg meg nem fordul felé és nyújtja a levélen tálalt gerincfilét, amit pontosan jól tud, hogy milyen értékes és finom falatjai az állatnak. És most az ő kezében landol, tekintetére pedig megengedi, hogy kiüljön egy halovány döbbenet.
Apróságnak tűnő, mégis nemes gesztus ez. Kaphatta volna egy újabb botra szúrva, vagy tényleg szaftosan csöpögő mázzal egyenest a tenyerébe, hogy bőrét is megsüsse vele. Lassan alakul mimikája, az arany szemek pedig most hálásan csillognak.*
- Köszönöm.
*Nem tud mást mondani, de nem is kell. Nézi a gőzölgő darabot, majd a mellé visszaülőt, aki magának nem is vágott semmit. Talán, ami nála van azon kellene megosztozni. Egészen esetlen ennek felajánlásában, hiszen az nem mozdult felé, hogy enne. Pedig, ha valaki, éppen az érdemli meg ezt a részét, aki ilyen erőteljesen részt vett annak megsütésében. Ril igazából még tűzőrzőnek sem bizonyult, csak az állat kivégzésében töltött be nagyobb szerepet. Na meg a medvehagyma vadászatban. Az sem elhanyagolható.*
- Vágd ketté, aztán ehetünk.
*Nem parancsoló a hangnem, inkább kérő. Bök állával a levélre helyezett késre, aminek segítségével ezt meg is lehet tenni. Aztán visszanéz a másikra, még mindig nem teljesen érzelemmentes arcával, valahogy egyáltalán nem tud még mindig mit kezdeni ezzel az egészen apró kedvességgel sem, ami máshol alapvetés is lehetne akár. Az ő világában nem az.*
//Második szál//
*Szótlanul nézi a másik serénykedését. A válaszok mindig váratnak magukra, szinte már hozzászokott ehhez, így nem is vár semmit. Még szórakoztatja is. Úgyis fel kell ocsúdnia saját gondolataiból. Nemrég még nem ilyen élőnek látta maga előtt a másikat, most pedig mégis a nyúllal munkálkodik.
A mozdulatait még mindig fegyelmezettnek látja, akkor is, ha takarásban van, akármit is csinál. Valahogy mindenhez úgy nyúl, hogy nem járja át hezitálás, kételkedés. Vannak, akik képesek akkor is megremegni, ha közelítenek a tűzhöz, de egy mozgó szobrot lát, kifinomult, határozott mozdulatokkal. Furcsa kép ez, de jó a szemének. Nem sokat lát ugyan a füst miatt abból, hogy mit is művel, na meg éppen csak a férfi hátát tudja vizslatni, amíg meg nem fordul felé és nyújtja a levélen tálalt gerincfilét, amit pontosan jól tud, hogy milyen értékes és finom falatjai az állatnak. És most az ő kezében landol, tekintetére pedig megengedi, hogy kiüljön egy halovány döbbenet.
Apróságnak tűnő, mégis nemes gesztus ez. Kaphatta volna egy újabb botra szúrva, vagy tényleg szaftosan csöpögő mázzal egyenest a tenyerébe, hogy bőrét is megsüsse vele. Lassan alakul mimikája, az arany szemek pedig most hálásan csillognak.*
- Köszönöm.
*Nem tud mást mondani, de nem is kell. Nézi a gőzölgő darabot, majd a mellé visszaülőt, aki magának nem is vágott semmit. Talán, ami nála van azon kellene megosztozni. Egészen esetlen ennek felajánlásában, hiszen az nem mozdult felé, hogy enne. Pedig, ha valaki, éppen az érdemli meg ezt a részét, aki ilyen erőteljesen részt vett annak megsütésében. Ril igazából még tűzőrzőnek sem bizonyult, csak az állat kivégzésében töltött be nagyobb szerepet. Na meg a medvehagyma vadászatban. Az sem elhanyagolható.*
- Vágd ketté, aztán ehetünk.
*Nem parancsoló a hangnem, inkább kérő. Bök állával a levélre helyezett késre, aminek segítségével ezt meg is lehet tenni. Aztán visszanéz a másikra, még mindig nem teljesen érzelemmentes arcával, valahogy egyáltalán nem tud még mindig mit kezdeni ezzel az egészen apró kedvességgel sem, ami máshol alapvetés is lehetne akár. Az ő világában nem az.*
1190. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-25 20:54:19
Üzenet elküldve: 2024-05-25 20:54:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mivel továbbra is főleg egy alkimista, vagy legalábbis valami afféle kép él a fejében nőről, ezért nem tudja elképzelni, hogy a kíváncsiságon túl hajtaná bármi más is, hogy megtanulja hogyan kell használni az íjat. Bár a kikötő említése belezavart ebbe az elképzelésbe, valójában nem arról volt szó, hogy az elf ott is élne, csupán hogy most onnan jött. S különben is, ha a növényekre és azok hatásaira vonatkozó tudását kevésbé a segítés, mint inkább az ártás kedvéért használja, attól még nem csupán ugyanolyan-e, mint bármelyik másik kuruzsló? Bár attól, hogy a mérges fajtákat ismeri, még lehet, hogy nem méregkeverő, sőt. Nem mélázik azonban sokat azon, hogy a hosszúéletű kiféle, miféle – amióta ismeri nem találta úgy, mintha ártani kívánna akár neki, akár a környezetük bármely más élőlényének s ez neki elég. Ezért merte letenni az íját, levenni az alkarvédőit, és végül egy az egyben hátat is fordítani neki. Bár a vadászkésnek használt tőre ezúttal is ott van az övébe tűzve a dereka mögött, az inkább csak egy állandó, hasznos eszköz, mint valódi fegyver. Maga sosem volt igazi harcos alkat, így nem kétséges, hogy a nő, akinek egész életét ez tette ki, fegyverrel, közelharcban elbírna vele, talán még a meglepetés erejére sem volna szükség hozzá. S bár ha a másik megtámadná, védekezésképp biztosan visszaütne, de vonakodna ennél tovább menni, ám ez nála se nem bizonyítja, se nem ellentételezi a barátság érzését. Hogy akkor mi tesz egy érzést, ő sem tudná megmondani. Ilyesmin azonban ő nem is gondolkozik. Ez a dilemma nem az övé, hogy választ találjon rá.
Rövid sétája eredménye a mozgástól valamivel tisztább tudat, és az a két levél, mellyel végül visszatér, a medvehagymák tőszomszédságába helyezve őket. A késéért nyúl, miközben oldalt, ahol nem érte a meleg ráfog a nyársra, hogy megtartsa, ahogy belevág a húsba, hogy megnézze, átsült-e.
A hosszúéletű kérdésének válasza pedig ismét várat magára egy keveset, amíg óvatosan elkezdi leszelni a nyúl oldaláról a gerincfilét; elengedi a nyárs végét, amikor már csak egy kevés tartja a helyén a darabot, a szabad kezével emelve fel az egyik levelet. Arra vágja rá a húst, a nő felé fordulva nyújtva neki a nyúl legnemesebbnek tartott részét, amiről biztosan tudja, hogy kellőképpen megsült mostanra.*
- Azt mégsem engedhetem, hogy a tenyeredből egyél.
*Feleli végül halkan, visszanézve a tűzre. Összehúzza a szemét, ahogy a füstöt az arca elé csavarja a szél. Odébb fordítja a nyársat a lángok fölött, feljebb tolva egy kicsit, hogy a hátsó combokat érje jobban a meleg, bár azoknak sem kell már sok.
A tiszta levélre fektetve az összekenődött kését hajol odébb, hogy tegyen még egy-két ágat a tűzre. Kisebb parázsfelhőt lobbant egy vizesebb fa roppanása, ahogy odébb piszkálja az egyik bottal az elszenesedett darabokat; szótlanul ül vissza a földre, a felhúzott térdeire támasztva a könyökét.*
//Második szál//
*Mivel továbbra is főleg egy alkimista, vagy legalábbis valami afféle kép él a fejében nőről, ezért nem tudja elképzelni, hogy a kíváncsiságon túl hajtaná bármi más is, hogy megtanulja hogyan kell használni az íjat. Bár a kikötő említése belezavart ebbe az elképzelésbe, valójában nem arról volt szó, hogy az elf ott is élne, csupán hogy most onnan jött. S különben is, ha a növényekre és azok hatásaira vonatkozó tudását kevésbé a segítés, mint inkább az ártás kedvéért használja, attól még nem csupán ugyanolyan-e, mint bármelyik másik kuruzsló? Bár attól, hogy a mérges fajtákat ismeri, még lehet, hogy nem méregkeverő, sőt. Nem mélázik azonban sokat azon, hogy a hosszúéletű kiféle, miféle – amióta ismeri nem találta úgy, mintha ártani kívánna akár neki, akár a környezetük bármely más élőlényének s ez neki elég. Ezért merte letenni az íját, levenni az alkarvédőit, és végül egy az egyben hátat is fordítani neki. Bár a vadászkésnek használt tőre ezúttal is ott van az övébe tűzve a dereka mögött, az inkább csak egy állandó, hasznos eszköz, mint valódi fegyver. Maga sosem volt igazi harcos alkat, így nem kétséges, hogy a nő, akinek egész életét ez tette ki, fegyverrel, közelharcban elbírna vele, talán még a meglepetés erejére sem volna szükség hozzá. S bár ha a másik megtámadná, védekezésképp biztosan visszaütne, de vonakodna ennél tovább menni, ám ez nála se nem bizonyítja, se nem ellentételezi a barátság érzését. Hogy akkor mi tesz egy érzést, ő sem tudná megmondani. Ilyesmin azonban ő nem is gondolkozik. Ez a dilemma nem az övé, hogy választ találjon rá.
Rövid sétája eredménye a mozgástól valamivel tisztább tudat, és az a két levél, mellyel végül visszatér, a medvehagymák tőszomszédságába helyezve őket. A késéért nyúl, miközben oldalt, ahol nem érte a meleg ráfog a nyársra, hogy megtartsa, ahogy belevág a húsba, hogy megnézze, átsült-e.
A hosszúéletű kérdésének válasza pedig ismét várat magára egy keveset, amíg óvatosan elkezdi leszelni a nyúl oldaláról a gerincfilét; elengedi a nyárs végét, amikor már csak egy kevés tartja a helyén a darabot, a szabad kezével emelve fel az egyik levelet. Arra vágja rá a húst, a nő felé fordulva nyújtva neki a nyúl legnemesebbnek tartott részét, amiről biztosan tudja, hogy kellőképpen megsült mostanra.*
- Azt mégsem engedhetem, hogy a tenyeredből egyél.
*Feleli végül halkan, visszanézve a tűzre. Összehúzza a szemét, ahogy a füstöt az arca elé csavarja a szél. Odébb fordítja a nyársat a lángok fölött, feljebb tolva egy kicsit, hogy a hátsó combokat érje jobban a meleg, bár azoknak sem kell már sok.
A tiszta levélre fektetve az összekenődött kését hajol odébb, hogy tegyen még egy-két ágat a tűzre. Kisebb parázsfelhőt lobbant egy vizesebb fa roppanása, ahogy odébb piszkálja az egyik bottal az elszenesedett darabokat; szótlanul ül vissza a földre, a felhúzott térdeire támasztva a könyökét.*
1189. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-25 14:40:17
Üzenet elküldve: 2024-05-25 14:40:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mindketten gondolati síkon jók, vagy épp nagyon rosszak. Elmerülni a saját tengerükben veszélyes vállalkozás. Elmélkedni és lecsendesíteni a kavargást nem rossz tulajdonság, de önmagukban játszani sosem tükrözi az igazi valóságot, csak amit annak képzelnek. Nincsenek megtámadható érvek, csak az évek alatt tudatosan, vagy tudat alatt beszívott hiedelmek, amik nagyon rossz útra is téríthetik a filozofálót. Lévén Ril sem mond ki mindent, amit gondol, hanem magában veszi fontolóra benyomásait, bőven lehet, hogy tévúton jár a félelf kapcsán. Amikor munkáról volt szó, szabad volt nyíltnak lennie, de azok a hamis egységek másért köttettek, hiányzott belőle a jó és rosszindulat is, csak egy célja volt; bevégezze feladatát. Most is felsejlik néha benne, hogy milyen lenne, ha úgy tekintene rá, mint megoldandó feladatra. Vajon könnyebb lenne? Lehetne a saját munkaadója? És mégis hogyan tudna rájönni, hogy mit is érez valakivel kapcsolatban az, aki eddig egyszer engedte csak meg magának azt, hogy közel kerüljön egy idegenhez? A barátság érzése is csak valami torz képzet volt? Nem hagyja most békén a saját elméje. Ugyan nyugodtan peregnek a képek fejében, minden zaklatottságot mellőzve, mégis kérdések százai fogalmazódnak meg, amit nem ártana helyre tenni, ha élhető életet akar magának.
Próbál ugyan nem teljesen csöndben ücsörögni a férfi mellett, de két ilyen belső harcokat vívó lény között nem egyszerű utat találni valamihez, aminek a létezéséről sem biztos, hogy tudnak. Ril legalábbis biztosan nem ismer semmit, ami természetes. Még a halált is természetellenesé tette. Ki lehet ebből keveredni? Nagyot sóhajt, mikor rájön, hogy szavai szinte fölöslegesek, csak a horkantásra és arra az egy rövid mondatra mosolyodik el szelíden és forgatja meg szemeit.*
- Maradnom kell az apró, könnyű játékszereimnél hát.
*Méri végig játszott csalódottsággal Kyr-t, majd szemeivel követi végig annak távolodását.
Visszaengedve magát nem régi gondolatmenetéhez, azon próbál meg túljutni, hogy vajon mit kell figyelni akkor, amikor rá kíván jönni másoknak benne elfoglalt helyének minőségére. Talán onnan, hogy mennyire sajnálná, ha meg kéne ölnie? Zävyr-nél fájt. Talán az egy jelzés volt. Akaratlan képzeli, hogy a távolodó alakot meglepve állítaná annak csinos kis koponyájába legnagyobb csillagát. Milyen szépen repülne felé, s bár életveszélyes sérülést nem okozna, megtorpantaná annyira, hogy ha magával hozta volna rövid kardját, könnyűszerrel elbánhasson vele. Gúnyosan horkant fel most ő, de ezt már nem hallhatja a másik. Magára morrant, mert szánalmasnak tetszik, hogy ennyire ne tudjon mit kezdeni egy normális élettel. De még nem tud máshogy gondolkodni. Arra legalább ráébred, hogyha lenne választása, bizony nem tenné meg mindezt, mert minden testi érzete arra enged következtetni, hogy bizony sajnálná, ha kilehelné az utolsó lélegzetét, főleg, ha egyenesen bele az arcába. Ennél tovább viszont nem jut, mert már előtte is terem a férfi, akit szinte nem is látott visszatérni, annyira beforgatta magát a képzelgésbe.*
- Azok?
*Pislog párat, mert a növényeket ismeri, de ezt megenni tán nem lehet, vagy hiányos a szakértelme. ~Talán tányér~. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.25 15:46:36
//Második szál//
*Mindketten gondolati síkon jók, vagy épp nagyon rosszak. Elmerülni a saját tengerükben veszélyes vállalkozás. Elmélkedni és lecsendesíteni a kavargást nem rossz tulajdonság, de önmagukban játszani sosem tükrözi az igazi valóságot, csak amit annak képzelnek. Nincsenek megtámadható érvek, csak az évek alatt tudatosan, vagy tudat alatt beszívott hiedelmek, amik nagyon rossz útra is téríthetik a filozofálót. Lévén Ril sem mond ki mindent, amit gondol, hanem magában veszi fontolóra benyomásait, bőven lehet, hogy tévúton jár a félelf kapcsán. Amikor munkáról volt szó, szabad volt nyíltnak lennie, de azok a hamis egységek másért köttettek, hiányzott belőle a jó és rosszindulat is, csak egy célja volt; bevégezze feladatát. Most is felsejlik néha benne, hogy milyen lenne, ha úgy tekintene rá, mint megoldandó feladatra. Vajon könnyebb lenne? Lehetne a saját munkaadója? És mégis hogyan tudna rájönni, hogy mit is érez valakivel kapcsolatban az, aki eddig egyszer engedte csak meg magának azt, hogy közel kerüljön egy idegenhez? A barátság érzése is csak valami torz képzet volt? Nem hagyja most békén a saját elméje. Ugyan nyugodtan peregnek a képek fejében, minden zaklatottságot mellőzve, mégis kérdések százai fogalmazódnak meg, amit nem ártana helyre tenni, ha élhető életet akar magának.
Próbál ugyan nem teljesen csöndben ücsörögni a férfi mellett, de két ilyen belső harcokat vívó lény között nem egyszerű utat találni valamihez, aminek a létezéséről sem biztos, hogy tudnak. Ril legalábbis biztosan nem ismer semmit, ami természetes. Még a halált is természetellenesé tette. Ki lehet ebből keveredni? Nagyot sóhajt, mikor rájön, hogy szavai szinte fölöslegesek, csak a horkantásra és arra az egy rövid mondatra mosolyodik el szelíden és forgatja meg szemeit.*
- Maradnom kell az apró, könnyű játékszereimnél hát.
*Méri végig játszott csalódottsággal Kyr-t, majd szemeivel követi végig annak távolodását.
Visszaengedve magát nem régi gondolatmenetéhez, azon próbál meg túljutni, hogy vajon mit kell figyelni akkor, amikor rá kíván jönni másoknak benne elfoglalt helyének minőségére. Talán onnan, hogy mennyire sajnálná, ha meg kéne ölnie? Zävyr-nél fájt. Talán az egy jelzés volt. Akaratlan képzeli, hogy a távolodó alakot meglepve állítaná annak csinos kis koponyájába legnagyobb csillagát. Milyen szépen repülne felé, s bár életveszélyes sérülést nem okozna, megtorpantaná annyira, hogy ha magával hozta volna rövid kardját, könnyűszerrel elbánhasson vele. Gúnyosan horkant fel most ő, de ezt már nem hallhatja a másik. Magára morrant, mert szánalmasnak tetszik, hogy ennyire ne tudjon mit kezdeni egy normális élettel. De még nem tud máshogy gondolkodni. Arra legalább ráébred, hogyha lenne választása, bizony nem tenné meg mindezt, mert minden testi érzete arra enged következtetni, hogy bizony sajnálná, ha kilehelné az utolsó lélegzetét, főleg, ha egyenesen bele az arcába. Ennél tovább viszont nem jut, mert már előtte is terem a férfi, akit szinte nem is látott visszatérni, annyira beforgatta magát a képzelgésbe.*
- Azok?
*Pislog párat, mert a növényeket ismeri, de ezt megenni tán nem lehet, vagy hiányos a szakértelme. ~Talán tányér~. *
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.25 15:46:36
1188. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-25 09:47:47
Üzenet elküldve: 2024-05-25 09:47:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha a tetoválásokat magukat nem érti, azt még kevésbé, hogy bárki anélkül akarná őket, hogy értékelné a mivoltukat. A szépség mint olyan, nem egy rendeltetés. A rendeltetés pedig számára mindig elsődleges. Persze, ha a nő pénzért dolgozik – s miért is ne tenné, – akkor nem más, mint egy kereskedő. Őket pedig sosem érdekelte, hogy a vevőjük miért veszi meg az árut. A lényeg, hogy megveszi. Talán nincs ez másképp a művészekkel sem, akik szakmájukká tették a tehetségüket. Kérdés, hogy művészet-e még az, ami pénzért eladható..? Megvannak a kérdései, de megtartja őket azoknak, amik – a saját kételyeinek. A mezőszéli földúton ülve egy idegennel, egy hajdanvolt nyulat sütögetve ezek azok a zajai a világnak, amik hirtelen nevetségesen marginálissá válnak. Mi egy tetoválás egy a szélhez képest? Mi egy egész élet az évszakok változásához képest? Talán azért sem szeret tétlen egy helyben lenni, mert a gondolatatai akaratlanul is vonzza a víz mélye, s másodpercek alatt képes belemerülni.
Ezúttal egy reflexszerű hümmentéssel sem nyugtázza, hogy a másik a kikötőből jött, a válaszát kísérő kérdő tekintet pedig, ha el is jut a tudatáig, nem reagál rá. Ha nem venne levegőt, valóban egy magába merült szobornak nézhetné bárki. Ebből a merengésbe kövült állapotból az elf íjára tett megjegyzése rántja csak vissza a valóságba – mordul rá egyet, ezúttal valóban nem igazi haragból, mint inkább egy nemtetszést kifejező utalásként, a tekintetét azonban továbbra sem emeli fel a tűzről.*
- Talán túl erős is lenne még neked.
*Nem azt kívánja kifejezni, hogy a nő egyszer sem tudná kihúzni az íját, hiszen félvérként maga sem az erejéről híres, de ahhoz, hogy valóban megtanítsa a másikat, olyan íj kellene neki, amit napjában százszor, kétszázszor, ezerszer képes egymás után ugyanúgy, ugyanolyan hibátlan technikával kihúzni. Ez pedig ahhoz talán tényleg erős lenne, elsőre. Persze, ezzel is meg lehet mutatni az alapokat, amire ezúttal már nem mondja egyértelműen, hogy nem fogja. De az félreértés, hogy minél erősebb egy íj, annál jobb az íjász; máson van a hangsúly, de pontosan ezért kell egy finomabbal kezdeni.
Vesz egy mélyebb levegőt, megemelkedve a helyén. Szótlanul indul el lefelé az úton. Ahogy a közelébe ér vet egy behatóbb pillantást a nő által felakasztott bundára, mielőtt zsebre tenné a kezét, és hol maga elé meredve, hol a széles szántó felé fordítva a fejét tovább sétálna.
Mennie kell egy darabig, amíg megtalálja, amit keresett, de közben legalább kimozogja a rátelepedett fáradtságot; két szélesebb, lapulevélszerű növénnyel a kezében tér vissza. Leteszi őket a medvehagymák mellé, s a tűzrakó mellé guggol, hogy a késével megszurkálja a húst, hogy átsült-e már kellőképpen.*
//Második szál//
*Ha a tetoválásokat magukat nem érti, azt még kevésbé, hogy bárki anélkül akarná őket, hogy értékelné a mivoltukat. A szépség mint olyan, nem egy rendeltetés. A rendeltetés pedig számára mindig elsődleges. Persze, ha a nő pénzért dolgozik – s miért is ne tenné, – akkor nem más, mint egy kereskedő. Őket pedig sosem érdekelte, hogy a vevőjük miért veszi meg az árut. A lényeg, hogy megveszi. Talán nincs ez másképp a művészekkel sem, akik szakmájukká tették a tehetségüket. Kérdés, hogy művészet-e még az, ami pénzért eladható..? Megvannak a kérdései, de megtartja őket azoknak, amik – a saját kételyeinek. A mezőszéli földúton ülve egy idegennel, egy hajdanvolt nyulat sütögetve ezek azok a zajai a világnak, amik hirtelen nevetségesen marginálissá válnak. Mi egy tetoválás egy a szélhez képest? Mi egy egész élet az évszakok változásához képest? Talán azért sem szeret tétlen egy helyben lenni, mert a gondolatatai akaratlanul is vonzza a víz mélye, s másodpercek alatt képes belemerülni.
Ezúttal egy reflexszerű hümmentéssel sem nyugtázza, hogy a másik a kikötőből jött, a válaszát kísérő kérdő tekintet pedig, ha el is jut a tudatáig, nem reagál rá. Ha nem venne levegőt, valóban egy magába merült szobornak nézhetné bárki. Ebből a merengésbe kövült állapotból az elf íjára tett megjegyzése rántja csak vissza a valóságba – mordul rá egyet, ezúttal valóban nem igazi haragból, mint inkább egy nemtetszést kifejező utalásként, a tekintetét azonban továbbra sem emeli fel a tűzről.*
- Talán túl erős is lenne még neked.
*Nem azt kívánja kifejezni, hogy a nő egyszer sem tudná kihúzni az íját, hiszen félvérként maga sem az erejéről híres, de ahhoz, hogy valóban megtanítsa a másikat, olyan íj kellene neki, amit napjában százszor, kétszázszor, ezerszer képes egymás után ugyanúgy, ugyanolyan hibátlan technikával kihúzni. Ez pedig ahhoz talán tényleg erős lenne, elsőre. Persze, ezzel is meg lehet mutatni az alapokat, amire ezúttal már nem mondja egyértelműen, hogy nem fogja. De az félreértés, hogy minél erősebb egy íj, annál jobb az íjász; máson van a hangsúly, de pontosan ezért kell egy finomabbal kezdeni.
Vesz egy mélyebb levegőt, megemelkedve a helyén. Szótlanul indul el lefelé az úton. Ahogy a közelébe ér vet egy behatóbb pillantást a nő által felakasztott bundára, mielőtt zsebre tenné a kezét, és hol maga elé meredve, hol a széles szántó felé fordítva a fejét tovább sétálna.
Mennie kell egy darabig, amíg megtalálja, amit keresett, de közben legalább kimozogja a rátelepedett fáradtságot; két szélesebb, lapulevélszerű növénnyel a kezében tér vissza. Leteszi őket a medvehagymák mellé, s a tűzrakó mellé guggol, hogy a késével megszurkálja a húst, hogy átsült-e már kellőképpen.*
1187. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-23 21:37:46
Üzenet elküldve: 2024-05-23 21:37:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Csak egy apró gesztus volt részéről, ha aprónak számít, hogy még aranyat sem kért volna érte. Nem kenyere az ilyesmi, ha csak nem kap cserébe valamit. Amit eddig kapott azon felül, hogy alkothatott, az nagy mennyiségű felhasználható információ, amit a meglehetősen bizalmas helyzet hozott ki élő vásznaiból. Itt erre most nincs szükség, bár nem utolsó a gondolat, hogy kicsit többet tudjon meg erről az idegenről. Akiket valaha ismert, azokat nem lehet sehogyan nevezni, maximum munkáltatónak. Vagy munkának. Az, hogy olyasvalakivel tölti az idejét, aki egyik kategóriába sem tartozik, az teljes újdonság. De ezt valahol ő akarta.
Nem veszi elutasításnak, vagy sértésnek, de észreveszi a korrigálást a másik részéről. Halvány mosollyal felel rá először, csak utána nyílnak szóra ajkai.*
- Bölcs döntés. Sokak nem értékelik, mégis kérik. Annak tényleg nincs sok értelme.
*Az is feltűnik neki, hogy a félvér fáradt. Ő sem biztos, hogy szívesen elaludna egy jóformán ismeretlen mellett, de ha akar, neki ez nem fog gondot okozni. Őrizni a tüzet ő is tudja. Furcsamód az éhség belőle is elpárolgott, de majd csak visszatér az, ha egyáltalán elkészül a sült.*
- Biztosan rengeteg jó van benne. *Mélázik el egy cseppet. Nagyon szívesen töltene egy ilyen helyen rengeteg időt, de valamiért elkezdte vonzani, hogy új ingereket kapjon az élettől. Aztán a másik pillanatban pedig elzárkózna mindentől.*
- Igen, onnan. *Néz kérdően a másikra akkor is, ha ő maga nem kérdezett vissza a kérdése mivoltjára. Végigméri a fáradt tekintetet, a mozdulatokat, már majdhogynem megesik a szíve azon, amit lát.*
- Olyan fáradtnak tűnsz, hogy még én is elálmosodok. *Húzódik enyhe vigyorra az ajka.* - Ha pihennél, nem tartalak szóval. Ígérem nem gyakorlok az íjaddal egyedül.
*Kacag fel halkan, de szórakozottan utalva vissza annak elutasítására, de már nem érzi, hogy ezzel nagy haragot gerjeszthetne. Mindössze az ő játékos módján akarta biztosítani arról, hogy nincs mitől tartania. Bár kérdés, hogy ki hiszi ezt el? Talán csak az együtt töltött idő nyugalma adhat rá egy kis biztosítékot.*
//Második szál//
*Csak egy apró gesztus volt részéről, ha aprónak számít, hogy még aranyat sem kért volna érte. Nem kenyere az ilyesmi, ha csak nem kap cserébe valamit. Amit eddig kapott azon felül, hogy alkothatott, az nagy mennyiségű felhasználható információ, amit a meglehetősen bizalmas helyzet hozott ki élő vásznaiból. Itt erre most nincs szükség, bár nem utolsó a gondolat, hogy kicsit többet tudjon meg erről az idegenről. Akiket valaha ismert, azokat nem lehet sehogyan nevezni, maximum munkáltatónak. Vagy munkának. Az, hogy olyasvalakivel tölti az idejét, aki egyik kategóriába sem tartozik, az teljes újdonság. De ezt valahol ő akarta.
Nem veszi elutasításnak, vagy sértésnek, de észreveszi a korrigálást a másik részéről. Halvány mosollyal felel rá először, csak utána nyílnak szóra ajkai.*
- Bölcs döntés. Sokak nem értékelik, mégis kérik. Annak tényleg nincs sok értelme.
*Az is feltűnik neki, hogy a félvér fáradt. Ő sem biztos, hogy szívesen elaludna egy jóformán ismeretlen mellett, de ha akar, neki ez nem fog gondot okozni. Őrizni a tüzet ő is tudja. Furcsamód az éhség belőle is elpárolgott, de majd csak visszatér az, ha egyáltalán elkészül a sült.*
- Biztosan rengeteg jó van benne. *Mélázik el egy cseppet. Nagyon szívesen töltene egy ilyen helyen rengeteg időt, de valamiért elkezdte vonzani, hogy új ingereket kapjon az élettől. Aztán a másik pillanatban pedig elzárkózna mindentől.*
- Igen, onnan. *Néz kérdően a másikra akkor is, ha ő maga nem kérdezett vissza a kérdése mivoltjára. Végigméri a fáradt tekintetet, a mozdulatokat, már majdhogynem megesik a szíve azon, amit lát.*
- Olyan fáradtnak tűnsz, hogy még én is elálmosodok. *Húzódik enyhe vigyorra az ajka.* - Ha pihennél, nem tartalak szóval. Ígérem nem gyakorlok az íjaddal egyedül.
*Kacag fel halkan, de szórakozottan utalva vissza annak elutasítására, de már nem érzi, hogy ezzel nagy haragot gerjeszthetne. Mindössze az ő játékos módján akarta biztosítani arról, hogy nincs mitől tartania. Bár kérdés, hogy ki hiszi ezt el? Talán csak az együtt töltött idő nyugalma adhat rá egy kis biztosítékot.*
1186. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-23 20:42:06
Üzenet elküldve: 2024-05-23 20:42:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Mindent sikerült, csak a magányt, egyedül azt nem. Ironikus. Nem kommentálja azonban a nő mondatát, hagyja elveszni a fejében felmerült, futó gondolatot. Még ahhoz is kevés, hogy önmagát megmosolyogtassa, elmerengve bámulja csupán a tüzet, ahogy az új erőre kap a rárakott fáktól.
Lenéz az elf fedetlenné váló karjára, ahogy az felhúzza a ruhaujját, az arcának nyugodt egykedvűségével pillantva végig a mintákon. Továbbra is kuszának tűnnek számára, de az anyag takarásából kiszabadítva egy-két alakzatot már ki tud venni, bár érteni nem érti őket mélyebben, mint formájukban s színeikben. A miértekbe nem lát bele, de meg meri kockáztatni, hogy nem véletlenül kerültek a másik bőrére. Nem ért azonban sokat a tetoválásokhoz, így a minőségüket nem tudja megítélni. Ahogy a rajzolás, úgy az alkotás ezen formája sem áll közel hozzá, de ha valaki egy életet képes leélni egy mintával, amögött úgy gondolja, több lehet, mint egy szép kép. Ha maga akarna ilyesmit legalábbis, biztosan így lenne. S ha már arról van szó, hogy ő akarna tetoválást - a nő felajánlására szótlanul járatja tovább a tekintetét a motívumok között, a térdeire támasztott karjain nyugtatva az állát.*
- Sosem érdekelt az ilyesmi. *Válaszolja végül egyszerűen, de érzi, hogy az őszintesége ezúttal talán túl nyers. Ha a hosszúéletűnek is esetleg annyit jelentenek a képek, mint neki jelentenének, és magától ajánlotta fel a lehetőséget, hogy megossza, ami neki fontos..* - Azt hiszem, nem tudnám kellőképpen értékelni.
*Húzódik udvariasan egy fáradt mosolyra a szája, hogy élét vegye az elutasításnak. Bár valójában az az ő hiányossága, hogy nem ért valamit, s ez nem feltétlen jelenti, hogy az a valami nem lehet értékes, mégis szükségét érzi biztosítani a nőt arról, hogy a probléma nem az ő oldalán van: a férfi az, akinek a személyében nem talált értő közönségre csupán.
A lángok bámulásába merül, miközben az elf megforgatja a húst a tűz fölött. Percről percre tompul a világ, minél tovább ül egy helyben, és már felmerül benne az ötlet, hogy behúzódik a fa alatti cuccai mellé pihenni, amíg el nem készül a nyúl, de hamar elhessegeti magától a vágyképet. Álmos, olyannyira, hogy talán már nem is éhes, de nem fog a tulajdonképpen még mindig idegen nő mellett lefeküdni aludni.*
- Az a legjobb benne, hogy távol van mindentől..
*Hajtja a karjára a fejét, lehunyva a szemét, de valamin azért megakad a füle.*
- A kikötőből jössz? *Emeli vissza a tekintetét.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.23 20:44:31
//Második szál//
*Mindent sikerült, csak a magányt, egyedül azt nem. Ironikus. Nem kommentálja azonban a nő mondatát, hagyja elveszni a fejében felmerült, futó gondolatot. Még ahhoz is kevés, hogy önmagát megmosolyogtassa, elmerengve bámulja csupán a tüzet, ahogy az új erőre kap a rárakott fáktól.
Lenéz az elf fedetlenné váló karjára, ahogy az felhúzza a ruhaujját, az arcának nyugodt egykedvűségével pillantva végig a mintákon. Továbbra is kuszának tűnnek számára, de az anyag takarásából kiszabadítva egy-két alakzatot már ki tud venni, bár érteni nem érti őket mélyebben, mint formájukban s színeikben. A miértekbe nem lát bele, de meg meri kockáztatni, hogy nem véletlenül kerültek a másik bőrére. Nem ért azonban sokat a tetoválásokhoz, így a minőségüket nem tudja megítélni. Ahogy a rajzolás, úgy az alkotás ezen formája sem áll közel hozzá, de ha valaki egy életet képes leélni egy mintával, amögött úgy gondolja, több lehet, mint egy szép kép. Ha maga akarna ilyesmit legalábbis, biztosan így lenne. S ha már arról van szó, hogy ő akarna tetoválást - a nő felajánlására szótlanul járatja tovább a tekintetét a motívumok között, a térdeire támasztott karjain nyugtatva az állát.*
- Sosem érdekelt az ilyesmi. *Válaszolja végül egyszerűen, de érzi, hogy az őszintesége ezúttal talán túl nyers. Ha a hosszúéletűnek is esetleg annyit jelentenek a képek, mint neki jelentenének, és magától ajánlotta fel a lehetőséget, hogy megossza, ami neki fontos..* - Azt hiszem, nem tudnám kellőképpen értékelni.
*Húzódik udvariasan egy fáradt mosolyra a szája, hogy élét vegye az elutasításnak. Bár valójában az az ő hiányossága, hogy nem ért valamit, s ez nem feltétlen jelenti, hogy az a valami nem lehet értékes, mégis szükségét érzi biztosítani a nőt arról, hogy a probléma nem az ő oldalán van: a férfi az, akinek a személyében nem talált értő közönségre csupán.
A lángok bámulásába merül, miközben az elf megforgatja a húst a tűz fölött. Percről percre tompul a világ, minél tovább ül egy helyben, és már felmerül benne az ötlet, hogy behúzódik a fa alatti cuccai mellé pihenni, amíg el nem készül a nyúl, de hamar elhessegeti magától a vágyképet. Álmos, olyannyira, hogy talán már nem is éhes, de nem fog a tulajdonképpen még mindig idegen nő mellett lefeküdni aludni.*
- Az a legjobb benne, hogy távol van mindentől..
*Hajtja a karjára a fejét, lehunyva a szemét, de valamin azért megakad a füle.*
- A kikötőből jössz? *Emeli vissza a tekintetét.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.23 20:44:31
1185. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-23 15:40:26
Üzenet elküldve: 2024-05-23 15:40:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A másik visszatért nyugalma, az ő haloványan morajló lelkét is visszacsendesíti. Nem sokan kapták még meg tőle azt, hogy hatással lehessen egy egészem kicsit is belsőjére. Nem tűnik kifejezetten nagy eseménynek, hiszen mások a világban mindig éreznek dolgokat. Valakit zaklat, ha éppen előtte állnak, vagy ha kedvenc kerti viráguk száradásnak indul. Boldogok egy új ruhától. Szeszélyes érzelmi viharokban érzik élőnek magukat. Ril ehelyett úgy evickél végig az életében, hogy semmi ne hozhasson elő igazi tombolást benne. Az első őt megkapó érzelemmel mit sem törődve folytatta a megkezdett útját, s éppen ez térítette le róla. Így hát most itt van és próbálja felvenni a ritmust új életével. Még nem döntött arról, hogy ez vezet-e valahová. Meg kellene vele barátkozni, de nem tud mit kezdeni azzal, ha mások hatással vannak rá bármilyen formában is. Legjobbkor jött, hogy visszacsendesednek. Úszni ebben az idillben sokkalta könnyebb. Hallgatni a tűz ropogását, a másik motoszkálását, ahogy táplálja azt, na meg az őket körbefonó természet halk zaját. Bármeddig tudná élvezni. A fáradtságot ő nem érzi, pedig már hosszú ideje ilyen tájt alszik, mert este él. Fogalma sincs mikor fog rájuk köszönni újra a sötét, csak az égre tekintve tud némi információhoz jutni, mert az időérzékét elvesztette. Mintha túl sok ideje lenne itt, mégsem eléggé.
Visszahelyezkedve a megszokott törökülésbe, egy hanyag mozdulattal húzza fel az áttetsző anyagot Kyr-hez közelebb eső karján, ha akarja a másik megnézhesse a díszeit, ha már felé tekintett. Mesteri munka, s mindennek van története. Összefüggéstelen, cseppet sem hasonlító képek ezek, mégis harmóniában élnek meg egymás mellett a bőrén. Mint ők ketten.
Látható rajta rúna, szimbólumok, egymást ölelő árnyak, egy molylepke és penge, de hosszú ideig kéne vizslatni, hogy mindent be lehessen fogadni. *
- Eddig még mindent sikerült, csak azt nem.
*Tekint a férfi szürkéibe. Kisimult vonásai sokkal jobban állnak neki, mint a sokszor morcosnak tűnők.*
- A legtöbbet igen. Ha szeretnéd, csinálok neked is.
*Mondja csak úgy mellékesen, persze komolyan gondolja. Mi mást is csinálna szívesebben, mint azt, amiben ki tudja élni magát.
Eztán mozdul, s ő fordít egyet az állaton, ami talán időszerű lenne, ha már kész lenne. De még egy kis ideje van hátra, hogy megajándékozza őket végre saját húsával.*
- Nem hiányzik a kikötő mocska. Ha nem lenne távol mindentől, itt lenne a legjobb.
*Szól, miután kiszakadva a másik tekintetéből újra körbenéz, mintha még nem látott volna eleget. S pont így van ezzel, nem elég ebből a tájból. Újra hátra dől, maga mögött tenyereivel megtámaszkodva.*
//Második szál//
*A másik visszatért nyugalma, az ő haloványan morajló lelkét is visszacsendesíti. Nem sokan kapták még meg tőle azt, hogy hatással lehessen egy egészem kicsit is belsőjére. Nem tűnik kifejezetten nagy eseménynek, hiszen mások a világban mindig éreznek dolgokat. Valakit zaklat, ha éppen előtte állnak, vagy ha kedvenc kerti viráguk száradásnak indul. Boldogok egy új ruhától. Szeszélyes érzelmi viharokban érzik élőnek magukat. Ril ehelyett úgy evickél végig az életében, hogy semmi ne hozhasson elő igazi tombolást benne. Az első őt megkapó érzelemmel mit sem törődve folytatta a megkezdett útját, s éppen ez térítette le róla. Így hát most itt van és próbálja felvenni a ritmust új életével. Még nem döntött arról, hogy ez vezet-e valahová. Meg kellene vele barátkozni, de nem tud mit kezdeni azzal, ha mások hatással vannak rá bármilyen formában is. Legjobbkor jött, hogy visszacsendesednek. Úszni ebben az idillben sokkalta könnyebb. Hallgatni a tűz ropogását, a másik motoszkálását, ahogy táplálja azt, na meg az őket körbefonó természet halk zaját. Bármeddig tudná élvezni. A fáradtságot ő nem érzi, pedig már hosszú ideje ilyen tájt alszik, mert este él. Fogalma sincs mikor fog rájuk köszönni újra a sötét, csak az égre tekintve tud némi információhoz jutni, mert az időérzékét elvesztette. Mintha túl sok ideje lenne itt, mégsem eléggé.
Visszahelyezkedve a megszokott törökülésbe, egy hanyag mozdulattal húzza fel az áttetsző anyagot Kyr-hez közelebb eső karján, ha akarja a másik megnézhesse a díszeit, ha már felé tekintett. Mesteri munka, s mindennek van története. Összefüggéstelen, cseppet sem hasonlító képek ezek, mégis harmóniában élnek meg egymás mellett a bőrén. Mint ők ketten.
Látható rajta rúna, szimbólumok, egymást ölelő árnyak, egy molylepke és penge, de hosszú ideig kéne vizslatni, hogy mindent be lehessen fogadni. *
- Eddig még mindent sikerült, csak azt nem.
*Tekint a férfi szürkéibe. Kisimult vonásai sokkal jobban állnak neki, mint a sokszor morcosnak tűnők.*
- A legtöbbet igen. Ha szeretnéd, csinálok neked is.
*Mondja csak úgy mellékesen, persze komolyan gondolja. Mi mást is csinálna szívesebben, mint azt, amiben ki tudja élni magát.
Eztán mozdul, s ő fordít egyet az állaton, ami talán időszerű lenne, ha már kész lenne. De még egy kis ideje van hátra, hogy megajándékozza őket végre saját húsával.*
- Nem hiányzik a kikötő mocska. Ha nem lenne távol mindentől, itt lenne a legjobb.
*Szól, miután kiszakadva a másik tekintetéből újra körbenéz, mintha még nem látott volna eleget. S pont így van ezzel, nem elég ebből a tájból. Újra hátra dől, maga mögött tenyereivel megtámaszkodva.*
1184. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-22 20:34:48
Üzenet elküldve: 2024-05-22 20:34:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Talán rajzolni és felhőket nézni nem is annyira különböző tevékenységek, mint amennyire elsőre annak tűnhetnek. Végeredményben mindkettő azt szolgálja, hogy a művelőiknek ne kelljen szembesülnie azokkal a dolgokkal, amikkel nem akarnak szembesülni. Más irányból közelítenek a problémához, de ugyanazt csinálják.
A férfi fejében nincsenek azonban ilyesmi gondolatok, talán hasonlók sem. Hogy miért nézi a felhőket és az alattuk vitorlázó ölyvet nem feltétlenül tudná megfogalmazni szavakkal, legkevésbé az érzést. De mivel nem kérdezik, így nincs mire felelnie, szótlanul issza csupán a szeme a látványt, miközben lassan megnyugszik bele, s vele együtt a hirtelen gerjedő haragja is. Az elf helyezkedik mögötte, de nem néz felé, csak a választ követően fordul vissza a tűzhöz, akkor sem a másikat figyelve. Mostanra érzi a tagjaiba telepedett fáradtságot a többnapos túra után. Ilyenkor már javában a szarvasokkal aludt mélyen bent a bozótosban. Talán ez teszi, és a fejében kéretlenül kavargó melankólia árnya, hogy tompábban figyeli a lángokat.
A nő pedig olyan választ ad, amiből biztosan tudhatja, hogy a hosszúéletű is tudja, miről beszél. Talán tényleg könnyebb, talán nem; az egyik pillanatban maga a levegő a magány, a másikban a tengerfenéken uralkodó sötét nyomás és hidegen örvénylő víz, ami a puszta tömegével fojtja meg azt, aki egyszer igazán belemerül. Kifejezéstelen mered a lángok közé, miközben az elf ismét mocorogni kezd. Akkor sem pillant fel, amikor az megnézi közelebbről a nyulat. Ha úgy találja, majd úgyis fordít rajta egyet. Csak azért mozdul meg ismét, hogy a tűz ne aludjon ki, s kellően meleg legyen, hogy megsüljön felette a hús. Mint egy gépezet teszi a dolgát, bár fejben egészen máshol jár közben. Valahol fent, magasan, a fák fölötti hűvös szélen osztozva a vijjogó ragadozóval.
Visszadob a helyére néhány gallyat, amik végül nem kellettek, s visszateszi a könyökét a térdére, úgy hallgatva a másik szavait az egyedüllétről. A nevetés az ő arcától messze van, de ha hallaná a hosszúéletű gondolatait azt mondaná, nem tartja butaságnak őket. Azt nem tudja milyen lehet alkotni, de azt az érzést, amiről beszél ismeri, és azt tudja, hogy az nem ostobaság. Őrültség, lehet, de nem ostobaság.
Visszahajtja a karjára az állát.*
- Talán nem mindent lehet lerajzolni..
*Mormolja maga elé, mozdulatlanul bámulva a lángokat.*
- Te csináltad őket?
*Kérdezi aztán csendesen, csak a fejével bökve utalásszerűen a nő karját borító minták felé. Kivenni pontosan továbbra sem tudja őket, de eddig nem gondolta, hogy ő maga készítette volna őket.
Nem emelve meg az állát néz az aranyszemű arcba.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.22 20:38:07
//Második szál//
*Talán rajzolni és felhőket nézni nem is annyira különböző tevékenységek, mint amennyire elsőre annak tűnhetnek. Végeredményben mindkettő azt szolgálja, hogy a művelőiknek ne kelljen szembesülnie azokkal a dolgokkal, amikkel nem akarnak szembesülni. Más irányból közelítenek a problémához, de ugyanazt csinálják.
A férfi fejében nincsenek azonban ilyesmi gondolatok, talán hasonlók sem. Hogy miért nézi a felhőket és az alattuk vitorlázó ölyvet nem feltétlenül tudná megfogalmazni szavakkal, legkevésbé az érzést. De mivel nem kérdezik, így nincs mire felelnie, szótlanul issza csupán a szeme a látványt, miközben lassan megnyugszik bele, s vele együtt a hirtelen gerjedő haragja is. Az elf helyezkedik mögötte, de nem néz felé, csak a választ követően fordul vissza a tűzhöz, akkor sem a másikat figyelve. Mostanra érzi a tagjaiba telepedett fáradtságot a többnapos túra után. Ilyenkor már javában a szarvasokkal aludt mélyen bent a bozótosban. Talán ez teszi, és a fejében kéretlenül kavargó melankólia árnya, hogy tompábban figyeli a lángokat.
A nő pedig olyan választ ad, amiből biztosan tudhatja, hogy a hosszúéletű is tudja, miről beszél. Talán tényleg könnyebb, talán nem; az egyik pillanatban maga a levegő a magány, a másikban a tengerfenéken uralkodó sötét nyomás és hidegen örvénylő víz, ami a puszta tömegével fojtja meg azt, aki egyszer igazán belemerül. Kifejezéstelen mered a lángok közé, miközben az elf ismét mocorogni kezd. Akkor sem pillant fel, amikor az megnézi közelebbről a nyulat. Ha úgy találja, majd úgyis fordít rajta egyet. Csak azért mozdul meg ismét, hogy a tűz ne aludjon ki, s kellően meleg legyen, hogy megsüljön felette a hús. Mint egy gépezet teszi a dolgát, bár fejben egészen máshol jár közben. Valahol fent, magasan, a fák fölötti hűvös szélen osztozva a vijjogó ragadozóval.
Visszadob a helyére néhány gallyat, amik végül nem kellettek, s visszateszi a könyökét a térdére, úgy hallgatva a másik szavait az egyedüllétről. A nevetés az ő arcától messze van, de ha hallaná a hosszúéletű gondolatait azt mondaná, nem tartja butaságnak őket. Azt nem tudja milyen lehet alkotni, de azt az érzést, amiről beszél ismeri, és azt tudja, hogy az nem ostobaság. Őrültség, lehet, de nem ostobaság.
Visszahajtja a karjára az állát.*
- Talán nem mindent lehet lerajzolni..
*Mormolja maga elé, mozdulatlanul bámulva a lángokat.*
- Te csináltad őket?
*Kérdezi aztán csendesen, csak a fejével bökve utalásszerűen a nő karját borító minták felé. Kivenni pontosan továbbra sem tudja őket, de eddig nem gondolta, hogy ő maga készítette volna őket.
Nem emelve meg az állát néz az aranyszemű arcba.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.22 20:38:07
1183. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-22 18:12:40
Üzenet elküldve: 2024-05-22 18:12:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem könnyű kihozni a sodrából. A legnagyobb erénye az, hogy hideg fejjel tud gondolkodni a legnagyobb káosz közepette is. Olyannyira le tudja csendesíteni a gondolatait, hogy elnyomja vele azt a neszt is egy időre, amit a másik elutasítása kezdett duruzsolni a fülébe. Egy ideig kizárja a félvér jelenlétét, mert így könnyebb. Ha hallgatna arra, amit módszeresen elnyom, akkor zaklatottá válna és az nem megengedhető. Így temetkezik hát bele a kis rajzába. Nincs vele célja, csak azokat a gondolatokat veti papírra kép formájában, amit nem is tud, hogy gondol, csak lágy kézmozdulatokká alakított belül minden sejtje.
Egy idő után megunja a pózt, amiben ücsörög, s hogy még nehezebb legyen mindenfajta kemény alátét nélkül alkotnia, hasra fekszik, úgy könyököl fel, megemelve felsőtestét, és a göröngyös földön próbál úrrá lenni az alakzaton. Most hátát érik a sugarak, langyosan csiklandozva őt. Kiszakadva mindenből megint átjárja az a varázs, amit a természet ad neki. Valahogy mégis visszakúszik a pillanatokra elzárt elméjébe az érzés, hogy valami zavarja. Utálja ezt, mert ettől ő sokkal fegyelmezettebb. Nem jó önmagának lenni, ha a bőszen letakart érzelmek kikúsznak a fedésből, mintha csak hangyákra dobott volna egy pokrócot. Motoszkálnak, s először édes sötétség van ugyan, de kijutnak a fényre. Éppen ezért is teszi fel a kérdését.
A válaszra csak elmosolyodik orra alatt, nem néz fel Kyr-re, hanem átgondolja a hallottakat. Talán azért ismerős annyira a másik jelenléte, mert hasonlóan érezhetik magukat. Ő ezt persze nem tudhatja, de mintha mégis sugározná a férfi. Egyedül lenni valóban könnyebb, főleg, ha nem hajlandó gondolkodni a miérteken valaki. Mert amint elkezdené, kígyóméregként áradna szét ereiben a bénító érzés. Most mégis hagyja egy kicsit, hogy érezzen. *
- Talán tényleg.
*Hiszen ki is akarna olyan társaságában lenni, aki azzal kereste meg a kenyerét, hogy mástól vette el a lehetőséget arra, hogy társ lehessen. Azok örök magányra vannak kárhoztatva akik ilyesféle dolgokat űznek. Talán jobb lenne, ha nem tehette volna fel ezt a kérdést senkinek, akkor valóban azt jelezné, hogy egyedül van. De van kinek feltenni. *
- Talán nem.
*Hajtja végül félbe a művét, majd visszateszi a táskába, mintha soha nem is foglalkozott volna vele. Fellöki magát négykézlábra, s közelebb hajol a nyúlhoz, megnézni, hogy mennyi idő kellhet még neki. A tűz sercegése, szép dallam most a fülének.
Mikor újra megpakolja a tüzet, csak akkor néz újra a másikra. Elkezdte éhezni a tudást, hogy miért van hasonlóan így bárki más rajta kívül. Nem tűnik rossznak a szürke szemű, csak kissé meggyötörtnek, de annak is mindig oka van.*
- Ha le tudnám rajzolni az egyedüllétet, biztosan magamra vésném, de még nem jöttem rá. Tök fekete foltot mégsem szurkálhatok magamba.
*Nevet fel halkan, s bár egészen ostobaságnak hangzik amit mond, cseppet sem az. Mindent a műveivel fejez ki, de arra még nem talált megoldást, hogy a megfoghatatlan legjobb barátját képpé alakíthassa. Azt bezzeg sikerült, amit a mai nappal kapcsolatban érez, csak még nem pontosan tudná megfogalmazni.*
//Második szál//
*Nem könnyű kihozni a sodrából. A legnagyobb erénye az, hogy hideg fejjel tud gondolkodni a legnagyobb káosz közepette is. Olyannyira le tudja csendesíteni a gondolatait, hogy elnyomja vele azt a neszt is egy időre, amit a másik elutasítása kezdett duruzsolni a fülébe. Egy ideig kizárja a félvér jelenlétét, mert így könnyebb. Ha hallgatna arra, amit módszeresen elnyom, akkor zaklatottá válna és az nem megengedhető. Így temetkezik hát bele a kis rajzába. Nincs vele célja, csak azokat a gondolatokat veti papírra kép formájában, amit nem is tud, hogy gondol, csak lágy kézmozdulatokká alakított belül minden sejtje.
Egy idő után megunja a pózt, amiben ücsörög, s hogy még nehezebb legyen mindenfajta kemény alátét nélkül alkotnia, hasra fekszik, úgy könyököl fel, megemelve felsőtestét, és a göröngyös földön próbál úrrá lenni az alakzaton. Most hátát érik a sugarak, langyosan csiklandozva őt. Kiszakadva mindenből megint átjárja az a varázs, amit a természet ad neki. Valahogy mégis visszakúszik a pillanatokra elzárt elméjébe az érzés, hogy valami zavarja. Utálja ezt, mert ettől ő sokkal fegyelmezettebb. Nem jó önmagának lenni, ha a bőszen letakart érzelmek kikúsznak a fedésből, mintha csak hangyákra dobott volna egy pokrócot. Motoszkálnak, s először édes sötétség van ugyan, de kijutnak a fényre. Éppen ezért is teszi fel a kérdését.
A válaszra csak elmosolyodik orra alatt, nem néz fel Kyr-re, hanem átgondolja a hallottakat. Talán azért ismerős annyira a másik jelenléte, mert hasonlóan érezhetik magukat. Ő ezt persze nem tudhatja, de mintha mégis sugározná a férfi. Egyedül lenni valóban könnyebb, főleg, ha nem hajlandó gondolkodni a miérteken valaki. Mert amint elkezdené, kígyóméregként áradna szét ereiben a bénító érzés. Most mégis hagyja egy kicsit, hogy érezzen. *
- Talán tényleg.
*Hiszen ki is akarna olyan társaságában lenni, aki azzal kereste meg a kenyerét, hogy mástól vette el a lehetőséget arra, hogy társ lehessen. Azok örök magányra vannak kárhoztatva akik ilyesféle dolgokat űznek. Talán jobb lenne, ha nem tehette volna fel ezt a kérdést senkinek, akkor valóban azt jelezné, hogy egyedül van. De van kinek feltenni. *
- Talán nem.
*Hajtja végül félbe a művét, majd visszateszi a táskába, mintha soha nem is foglalkozott volna vele. Fellöki magát négykézlábra, s közelebb hajol a nyúlhoz, megnézni, hogy mennyi idő kellhet még neki. A tűz sercegése, szép dallam most a fülének.
Mikor újra megpakolja a tüzet, csak akkor néz újra a másikra. Elkezdte éhezni a tudást, hogy miért van hasonlóan így bárki más rajta kívül. Nem tűnik rossznak a szürke szemű, csak kissé meggyötörtnek, de annak is mindig oka van.*
- Ha le tudnám rajzolni az egyedüllétet, biztosan magamra vésném, de még nem jöttem rá. Tök fekete foltot mégsem szurkálhatok magamba.
*Nevet fel halkan, s bár egészen ostobaságnak hangzik amit mond, cseppet sem az. Mindent a műveivel fejez ki, de arra még nem talált megoldást, hogy a megfoghatatlan legjobb barátját képpé alakíthassa. Azt bezzeg sikerült, amit a mai nappal kapcsolatban érez, csak még nem pontosan tudná megfogalmazni.*
1182. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-22 17:10:32
Üzenet elküldve: 2024-05-22 17:10:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A nő halvány mosolyát látva elfordul tőle. Nem elemzi ki, hogy milyen érzelmet rejt az a mosoly, épp elég önmagában a gesztus. Az elf egyszavas válaszára sem változik az arckifejezése – a bosszús ránccal a szemöldöke között mered a medvehagyma levelére. Nem töri meg a sajnálkozás. Sokkal több kellene ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalást, vagy egyáltalán rossz érzést keltsen benne, s még több, hogy ilyesmivel valaki elérje nála, hogy tegyen is ellene, még esetleg bocsánatot is kérjen. Azonban amilyen gyorsan tud elutasítóvá válni, olyan hamar képes újra felengedni, a nő ezért talán a lehető legjobb taktikát választja azzal, hogy egyelőre annyiban hagyja az íjászat dolgát.
Hogy elterelje a saját figyelmét az alkarvédői levételére koncentrál, miközben a másik maga is a saját dolgával kezd törődni. A szeme sarkából látja csupán, ahogy a rőzsekupachoz megy egy ágért, s a tűzből kitúr vele egy elszenesedett botot. A táskából előkerülő papír dolgát furcsállja ugyan, hogy valaki azzal induljon nyúlra vadászni, de azt már kora reggel megállapította a nőről, hogy hóbortos, így nem is fűz hozzá semmit a dologhoz. A beálló néhány percnyi csendben azonban keveset változik a vonásain megült sötét kifejezés: megkövül csak rajta, mint egy kőszobor arcán; nem fakul, de nem is lesz indulatosabb. Könyékig hajtja az ingujját, visszatámasztva a karjait a térdére. A mező felé fordítja a tekintetét, miközben a hosszúéletű rajzolni kezd.
Ami másnak a szilárd talaj, az neki a nyugodtan vonuló felhők látványa. Könnyű elvéteni, ha valaki nem keresi a korai tücsköket, az útszéli virágokon döngicsélő méheket, a madarak csicsergését a fák közül, a könnyű szélben lobogó lángok hangját a vizesebb fák időnkénti roppanásaival, de ahogy a beállt csendben fokozatosan melegedő levegővel egyre hangosabb lesz mindez körülöttük, úgy veszi vissza ő is újra a nyugalmát.
Az ég kékje előtt köröző ragadozómadarat figyeli a mező fölött. A nő újabb kérdésére ugyan még reflex volna az elutasító, dühös morranás, de már nem olyan, amit ne csitítana a jobbérzésű énje. Hiszen alapvetően nem akarta megbántani a másikat. Nincs miért bántania. Kifeszülnek egy pillanatra az izmok az állkapcsán; behunyja a szemét az arcát érő napsütés melegében.*
- Egyedül könnyebb.
*Feleli végül halkan. Ez persze, ha valaki tudja mi van mögötte, szemen szedett hazugság. S ha azt mondta volna, hogy 'egyszerűbb' sem biztos, hogy az igazat mondta volna. Ki viselné el vajon az ő szeszélyeit. És fordítva: ő vajon kit viselne el egyáltalán maga mellett..? Kinyitja a szemét, visszafordulva előre. A térdein fekvő karjára támasztja az állát a tüzet figyelve, kis idő múlva kinyúlva a tüzelőkupac felé, hogy egy keveset ismét rakjon rá.*
//Második szál//
*A nő halvány mosolyát látva elfordul tőle. Nem elemzi ki, hogy milyen érzelmet rejt az a mosoly, épp elég önmagában a gesztus. Az elf egyszavas válaszára sem változik az arckifejezése – a bosszús ránccal a szemöldöke között mered a medvehagyma levelére. Nem töri meg a sajnálkozás. Sokkal több kellene ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalást, vagy egyáltalán rossz érzést keltsen benne, s még több, hogy ilyesmivel valaki elérje nála, hogy tegyen is ellene, még esetleg bocsánatot is kérjen. Azonban amilyen gyorsan tud elutasítóvá válni, olyan hamar képes újra felengedni, a nő ezért talán a lehető legjobb taktikát választja azzal, hogy egyelőre annyiban hagyja az íjászat dolgát.
Hogy elterelje a saját figyelmét az alkarvédői levételére koncentrál, miközben a másik maga is a saját dolgával kezd törődni. A szeme sarkából látja csupán, ahogy a rőzsekupachoz megy egy ágért, s a tűzből kitúr vele egy elszenesedett botot. A táskából előkerülő papír dolgát furcsállja ugyan, hogy valaki azzal induljon nyúlra vadászni, de azt már kora reggel megállapította a nőről, hogy hóbortos, így nem is fűz hozzá semmit a dologhoz. A beálló néhány percnyi csendben azonban keveset változik a vonásain megült sötét kifejezés: megkövül csak rajta, mint egy kőszobor arcán; nem fakul, de nem is lesz indulatosabb. Könyékig hajtja az ingujját, visszatámasztva a karjait a térdére. A mező felé fordítja a tekintetét, miközben a hosszúéletű rajzolni kezd.
Ami másnak a szilárd talaj, az neki a nyugodtan vonuló felhők látványa. Könnyű elvéteni, ha valaki nem keresi a korai tücsköket, az útszéli virágokon döngicsélő méheket, a madarak csicsergését a fák közül, a könnyű szélben lobogó lángok hangját a vizesebb fák időnkénti roppanásaival, de ahogy a beállt csendben fokozatosan melegedő levegővel egyre hangosabb lesz mindez körülöttük, úgy veszi vissza ő is újra a nyugalmát.
Az ég kékje előtt köröző ragadozómadarat figyeli a mező fölött. A nő újabb kérdésére ugyan még reflex volna az elutasító, dühös morranás, de már nem olyan, amit ne csitítana a jobbérzésű énje. Hiszen alapvetően nem akarta megbántani a másikat. Nincs miért bántania. Kifeszülnek egy pillanatra az izmok az állkapcsán; behunyja a szemét az arcát érő napsütés melegében.*
- Egyedül könnyebb.
*Feleli végül halkan. Ez persze, ha valaki tudja mi van mögötte, szemen szedett hazugság. S ha azt mondta volna, hogy 'egyszerűbb' sem biztos, hogy az igazat mondta volna. Ki viselné el vajon az ő szeszélyeit. És fordítva: ő vajon kit viselne el egyáltalán maga mellett..? Kinyitja a szemét, visszafordulva előre. A térdein fekvő karjára támasztja az állát a tüzet figyelve, kis idő múlva kinyúlva a tüzelőkupac felé, hogy egy keveset ismét rakjon rá.*
1181. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:01:59
Üzenet elküldve: 2024-05-21 20:01:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 462
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Okítására nem lát elismerő bólintást, de abban teljesen biztos, hogy a másik az emlékezetébe véste, aminek örül. Legalább nem ér oly csúfos véget az élete a félvérnek, ha rákapna a medvehagyma gyönyöreire és elvéti a gyűjtögetést. Neki ez bőven elég, de fogalma sincs arról, hogy miért is érdekli ez egyáltalán. Szavaiban semmi óvó él nem volt, belül mégis dolgozott valami hasonló, amit nem tud és nem is akar hová tenni.
Sokkalta fontosabb most, hogy végre tanuljon valami olyasmit, ami érdekli. Viszont amit ekkor tapasztal, azt nem várta. Talán kopott az emberismerete, vagy elfelejtett rárezonálni a másikra, aki még a kósza érintése miatt is villámokat szórt kettejük közé. Botor dolog volt elfelejtenie, hogy erre odafigyeljen. Mivel nem munkaként tekint a másikra és nem az a célja, hogy mindenét megismerje, így nem is tette ezt meg. Furcsa gondolat szökik ezáltal az elméjébe, az, hogy milyen is ő, amikor csak úgy önmaga. Önmaga nem olyan óvatos, ami egyszer az életébe is kerülhet. Nem most, hiszen nem emiatt fog rátámadni a férfi, de lehetett volna ez a helyzet más is. Bár mit is ér egy élet, ha folyamatos készenlét nyomorítja?
Nyugalma viszont sosem hagyja cserben, szemeinek erőteljes kutatásából ki is huny a szigorú fény, amint meglátja a mérges ráncot annak szürkéi között. Halovány mosollyal illeti, de cseppet sem gunyoros, inkább ráébredő. Ha most kínozni akarná a másikat, biztosan olyat szólna, ami miatt végleg tönkretenné közöttük az amúgy is képlékeny idillt, ezért teljesen más szökik ki ajkai résén, mint az tőle várható lenne.*
- Kár.
*Még azt sem teszi hozzá, hogy pedig jónak tűnt annyira, hogy őt kívánja tanárául. Inkább csak elhúzza sajnálkozóan a száját, mintha nem esett volna túl jól neki az elutasítás.
Feláll, hogy a rőzsekupacból elcsenhessen egy botot, amivel kipiszkál egy szenesedésnek indult másikat a tűz alól. Nem ijesztő a mozdulat, látni, hogy nem fogja tönkretenni Kyr művét.
Vissza is ül, pontosan ugyan oda, ahová az előbb, s a táskájáért nyúl, hagyva, hogy az előkotort szén kihűlhessen.
Egy többször hajtogatott papírdarabot szed elő, amit gondosan csomagol ki, s a térdén próbálja meg tenyere csúszó mozdulataival kilapogatni. Eztán már a fekete darabkáért nyúl, ami, mint kiderülhet a másik számára, rajzeszköznek lett szánva. Bele is merül egy kis ideig a saját alkotásába, gyors és precíz mozdulatokkal kezd kirajzolódni az alakzat, ami eszébe jutott. Addig hátha a félvér dühe is elpárolog. Nem néz most rá, csak a papirost bámulja, de nem bír tovább csöndben maradni. Úgy fest zaklatja, hogy a másik ilyen zokon vette a kérését, de igyekszik nem mutatni felé.*
- Mindent egyedül csinálsz?
*Nem biztos benne, de elég magányosnak hat a másik. Nem szereti az érintést, zokon veszi, ha akarnak tőle valamit, na meg beszédesnek sem igazán mondható. Érdekes érdeklődés van a hangjában, mintha neki is éppoly ismerős lenne ez az életmód. Viszont ő szívesen felhagyna ezzel mára legalábbis biztosan. Ha ezzel tovább szítja a másik haragját, nos akkor vissza kell telepedniük az édes csöndbe.*
//Második szál//
*Okítására nem lát elismerő bólintást, de abban teljesen biztos, hogy a másik az emlékezetébe véste, aminek örül. Legalább nem ér oly csúfos véget az élete a félvérnek, ha rákapna a medvehagyma gyönyöreire és elvéti a gyűjtögetést. Neki ez bőven elég, de fogalma sincs arról, hogy miért is érdekli ez egyáltalán. Szavaiban semmi óvó él nem volt, belül mégis dolgozott valami hasonló, amit nem tud és nem is akar hová tenni.
Sokkalta fontosabb most, hogy végre tanuljon valami olyasmit, ami érdekli. Viszont amit ekkor tapasztal, azt nem várta. Talán kopott az emberismerete, vagy elfelejtett rárezonálni a másikra, aki még a kósza érintése miatt is villámokat szórt kettejük közé. Botor dolog volt elfelejtenie, hogy erre odafigyeljen. Mivel nem munkaként tekint a másikra és nem az a célja, hogy mindenét megismerje, így nem is tette ezt meg. Furcsa gondolat szökik ezáltal az elméjébe, az, hogy milyen is ő, amikor csak úgy önmaga. Önmaga nem olyan óvatos, ami egyszer az életébe is kerülhet. Nem most, hiszen nem emiatt fog rátámadni a férfi, de lehetett volna ez a helyzet más is. Bár mit is ér egy élet, ha folyamatos készenlét nyomorítja?
Nyugalma viszont sosem hagyja cserben, szemeinek erőteljes kutatásából ki is huny a szigorú fény, amint meglátja a mérges ráncot annak szürkéi között. Halovány mosollyal illeti, de cseppet sem gunyoros, inkább ráébredő. Ha most kínozni akarná a másikat, biztosan olyat szólna, ami miatt végleg tönkretenné közöttük az amúgy is képlékeny idillt, ezért teljesen más szökik ki ajkai résén, mint az tőle várható lenne.*
- Kár.
*Még azt sem teszi hozzá, hogy pedig jónak tűnt annyira, hogy őt kívánja tanárául. Inkább csak elhúzza sajnálkozóan a száját, mintha nem esett volna túl jól neki az elutasítás.
Feláll, hogy a rőzsekupacból elcsenhessen egy botot, amivel kipiszkál egy szenesedésnek indult másikat a tűz alól. Nem ijesztő a mozdulat, látni, hogy nem fogja tönkretenni Kyr művét.
Vissza is ül, pontosan ugyan oda, ahová az előbb, s a táskájáért nyúl, hagyva, hogy az előkotort szén kihűlhessen.
Egy többször hajtogatott papírdarabot szed elő, amit gondosan csomagol ki, s a térdén próbálja meg tenyere csúszó mozdulataival kilapogatni. Eztán már a fekete darabkáért nyúl, ami, mint kiderülhet a másik számára, rajzeszköznek lett szánva. Bele is merül egy kis ideig a saját alkotásába, gyors és precíz mozdulatokkal kezd kirajzolódni az alakzat, ami eszébe jutott. Addig hátha a félvér dühe is elpárolog. Nem néz most rá, csak a papirost bámulja, de nem bír tovább csöndben maradni. Úgy fest zaklatja, hogy a másik ilyen zokon vette a kérését, de igyekszik nem mutatni felé.*
- Mindent egyedül csinálsz?
*Nem biztos benne, de elég magányosnak hat a másik. Nem szereti az érintést, zokon veszi, ha akarnak tőle valamit, na meg beszédesnek sem igazán mondható. Érdekes érdeklődés van a hangjában, mintha neki is éppoly ismerős lenne ez az életmód. Viszont ő szívesen felhagyna ezzel mára legalábbis biztosan. Ha ezzel tovább szítja a másik haragját, nos akkor vissza kell telepedniük az édes csöndbe.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160