Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 121 (2401. - 2420. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420
2420. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-14 22:40:22
Üzenet elküldve: 2026-04-14 22:40:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*A szeme mögötti nyomás egyre erősebben lüktet, de a hangja nem remeg meg; egy szótagot sem ejt ki rosszul, tisztán beszél, és ennek megvan az eredménye. A szellemalak megjelenik, és a gyorsan felvázolt helyzetismertetést alig várja meg, máris az ijászok felé mozog. Így pedig Gaerralos megteheti, hogy körülnéz a csatatéren.
A zsoldosok - végre! - lemészárolják a földön tartott orkokat. Fontos fejlemény, hiszen ennyi ellenféllel talpon aligha tudna megküzdeni alakulatuk. A mágus röviden még kivár; időt ad az orkoknak, hogy kiszenvedjenek. Tapasztalatból tudja, hogy a szürkebőrűek szívósságuk és vérszomjuk révén a halál kapujában meglepő erővel képesek megbosszulni magukat.
Aztán meghallja, amire várt; Bredoc visszavonulót fúj.*
- Fél perc, aztán indulunk!
*Közli a körülötte levőkkel. A hullarablás megakadályozását meg sem kísérli, de keretet ad neki az alapján, hogy Bredocéknak mennyi időbe telhet rendezni soraikat és visszaérni hozzájuk. Ő pedig addig potenciális fenyegetéseket keres a csatatéren. Az íjászokat egyelőre lefoglalja a szellemalak, de ki tudja, meddig marad itt, így Gaerralos megpróbál tenni azért, hogy inkább ezek is eliszkoljanak.
Kiszemeli magának az egyik íját, és egy rövid igével igyekszik azt - karostól-húrostól - egy kőburkolattal használhatatlanná tenni. Reményei szerint a szellemalakkal együttvéve ez elég lesz, hogy visszavonulásra késztesse az íjászokat - ha pedig nem, úgy legalább megfelezi a potenciálisan érkező nyilak számát.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy legfeljebb a varázsló méretével egyenlő, tetszése szerint választott tárgy kőburkolatot kap, melynek következtében tompa, ellenálló és nehéz lesz. A varázslat hatóideje három kör.
*A szeme mögötti nyomás egyre erősebben lüktet, de a hangja nem remeg meg; egy szótagot sem ejt ki rosszul, tisztán beszél, és ennek megvan az eredménye. A szellemalak megjelenik, és a gyorsan felvázolt helyzetismertetést alig várja meg, máris az ijászok felé mozog. Így pedig Gaerralos megteheti, hogy körülnéz a csatatéren.
A zsoldosok - végre! - lemészárolják a földön tartott orkokat. Fontos fejlemény, hiszen ennyi ellenféllel talpon aligha tudna megküzdeni alakulatuk. A mágus röviden még kivár; időt ad az orkoknak, hogy kiszenvedjenek. Tapasztalatból tudja, hogy a szürkebőrűek szívósságuk és vérszomjuk révén a halál kapujában meglepő erővel képesek megbosszulni magukat.
Aztán meghallja, amire várt; Bredoc visszavonulót fúj.*
- Fél perc, aztán indulunk!
*Közli a körülötte levőkkel. A hullarablás megakadályozását meg sem kísérli, de keretet ad neki az alapján, hogy Bredocéknak mennyi időbe telhet rendezni soraikat és visszaérni hozzájuk. Ő pedig addig potenciális fenyegetéseket keres a csatatéren. Az íjászokat egyelőre lefoglalja a szellemalak, de ki tudja, meddig marad itt, így Gaerralos megpróbál tenni azért, hogy inkább ezek is eliszkoljanak.
Kiszemeli magának az egyik íját, és egy rövid igével igyekszik azt - karostól-húrostól - egy kőburkolattal használhatatlanná tenni. Reményei szerint a szellemalakkal együttvéve ez elég lesz, hogy visszavonulásra késztesse az íjászokat - ha pedig nem, úgy legalább megfelezi a potenciálisan érkező nyilak számát.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy legfeljebb a varázsló méretével egyenlő, tetszése szerint választott tárgy kőburkolatot kap, melynek következtében tompa, ellenálló és nehéz lesz. A varázslat hatóideje három kör.
2419. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-13 20:32:06
Üzenet elküldve: 2026-04-13 20:32:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Nem ernyed a görcsössé kövült izomzat, a derekát érő fa okozta tompa fájdalom sem józanít, nem térít észhez. Feszülten figyel minden egyes mozdulatot, hátha meglátja a sötétet, amit a félvérben keres, ami egy pillanattal ezelőtt bármire esküdne, hogy ott volt. Kevesen mozgolódnak körötte, hogy természetessé váljon, hogy fókuszt vesztve egy testet egyszer csak messzebb lát, mint annak lennie kéne. Van, ki már megtanulta mikor kerülje el, s ez éppen az az állapot, mikor senkinek nincs keresnivalója mellette. Mégis ő maga jött. Kifehérednek a szorítástól az ujjai, ahogy lassan próbál meg újra ülőpozícióba ereszkedni. Nehezen rendeződik a légzése, ha egyáltalán…
Hogy nincs neve a macskának, segítség. Van min elvesznie újra gondolatainak labirintusában, addig sem a jelen tébolyult eseményeit vizsgálja. Hogy mikor hagyta egyedül a névtelen ebet, nem tudná megmondani, de tán „vérének” van annyi esze, hogy helyette is ellátja. Lemondóan szökik ki orrán a levegő a felismerésre, hogy bár egy házat a romjaiból építtetett fel, minden más csak enyészik. Kergetőznek az önostorozó foszlányok, se eleje, se vége, de elnyomják egy röpke időre paranoid képzelgéseit. Még mindig bizsereg tőle a tarkója, de képtelen nem darabjaira szakadni. Egyetlen gondolat sem ül le, egymáson át ugrálnak, mivel szívének dobbanása sem képes felvenni a ritmust. Ismét mellkasát érintené, de hangra még inkább szétreppen minden. Hirtelen kapja tekintetét a pontra, ami emlékezteti arra, hogy kire kellene figyelnie. A tollazattal is úgy babrál, mintha boszorkány készítene eszközt egy rituálé megkezdéséhez. Persze csak saját szorongása és félsze vezeti minduntalan tévútra. Elmarni mindenkit és senkit nem belevonni saját esztelenségébe lenne a valaha volt legegészségesebb lépése. De hogyan is ismerné fel?
Meredten bámulja a tollakat, a másik keze munkáját, miközben szavakat szeretne formálni. Értelmes szavakat, a legnagyobb ostobaságra. Felnevet, ahogy az eltelt idő alatt már sokszor, de mint a zihálása, úgy hal el szép lassan, keserű pihegéssé válva. *
- Íjat, baszd meg… Íjat. *Lejjebb hajol, homloka szinte térdét érinti, ahogy görnyed és próbálja kierőltetni magából a mondanivalót.* - Hiszen be sem fejeztelek. *Aranyait továbbra is a fél-elfen szeretné tartani, de képtelen azonnal felegyenesedni. Néhány lélegzetvételnyi időre szüksége van, de azzal a lendülettel fel is áll.* - Kurvára nem kell rá emlékeztetnetek, minden nap. *Samyrn idegesítően gondoskodó szavai visszhangzanak most benne, s határozottságot mímelve igyekszik néhány lépésnyit tenni az ajtó felé. Ha nem is tudatos, de talán épp a másik csendje hiányzott, most pedig az sem tesz mást, mint emlékeztet, „óv”. Sokkal jobban kedveli a néma összezörrenéseiket.* - Jövök, ha már… *Legyint egyet, kár ígéretekbe bocsátkozni, noha talán bele is pusztulna, ha nem tartaná be végül.*
//Füstbe ment//
*Nem ernyed a görcsössé kövült izomzat, a derekát érő fa okozta tompa fájdalom sem józanít, nem térít észhez. Feszülten figyel minden egyes mozdulatot, hátha meglátja a sötétet, amit a félvérben keres, ami egy pillanattal ezelőtt bármire esküdne, hogy ott volt. Kevesen mozgolódnak körötte, hogy természetessé váljon, hogy fókuszt vesztve egy testet egyszer csak messzebb lát, mint annak lennie kéne. Van, ki már megtanulta mikor kerülje el, s ez éppen az az állapot, mikor senkinek nincs keresnivalója mellette. Mégis ő maga jött. Kifehérednek a szorítástól az ujjai, ahogy lassan próbál meg újra ülőpozícióba ereszkedni. Nehezen rendeződik a légzése, ha egyáltalán…
Hogy nincs neve a macskának, segítség. Van min elvesznie újra gondolatainak labirintusában, addig sem a jelen tébolyult eseményeit vizsgálja. Hogy mikor hagyta egyedül a névtelen ebet, nem tudná megmondani, de tán „vérének” van annyi esze, hogy helyette is ellátja. Lemondóan szökik ki orrán a levegő a felismerésre, hogy bár egy házat a romjaiból építtetett fel, minden más csak enyészik. Kergetőznek az önostorozó foszlányok, se eleje, se vége, de elnyomják egy röpke időre paranoid képzelgéseit. Még mindig bizsereg tőle a tarkója, de képtelen nem darabjaira szakadni. Egyetlen gondolat sem ül le, egymáson át ugrálnak, mivel szívének dobbanása sem képes felvenni a ritmust. Ismét mellkasát érintené, de hangra még inkább szétreppen minden. Hirtelen kapja tekintetét a pontra, ami emlékezteti arra, hogy kire kellene figyelnie. A tollazattal is úgy babrál, mintha boszorkány készítene eszközt egy rituálé megkezdéséhez. Persze csak saját szorongása és félsze vezeti minduntalan tévútra. Elmarni mindenkit és senkit nem belevonni saját esztelenségébe lenne a valaha volt legegészségesebb lépése. De hogyan is ismerné fel?
Meredten bámulja a tollakat, a másik keze munkáját, miközben szavakat szeretne formálni. Értelmes szavakat, a legnagyobb ostobaságra. Felnevet, ahogy az eltelt idő alatt már sokszor, de mint a zihálása, úgy hal el szép lassan, keserű pihegéssé válva. *
- Íjat, baszd meg… Íjat. *Lejjebb hajol, homloka szinte térdét érinti, ahogy görnyed és próbálja kierőltetni magából a mondanivalót.* - Hiszen be sem fejeztelek. *Aranyait továbbra is a fél-elfen szeretné tartani, de képtelen azonnal felegyenesedni. Néhány lélegzetvételnyi időre szüksége van, de azzal a lendülettel fel is áll.* - Kurvára nem kell rá emlékeztetnetek, minden nap. *Samyrn idegesítően gondoskodó szavai visszhangzanak most benne, s határozottságot mímelve igyekszik néhány lépésnyit tenni az ajtó felé. Ha nem is tudatos, de talán épp a másik csendje hiányzott, most pedig az sem tesz mást, mint emlékeztet, „óv”. Sokkal jobban kedveli a néma összezörrenéseiket.* - Jövök, ha már… *Legyint egyet, kár ígéretekbe bocsátkozni, noha talán bele is pusztulna, ha nem tartaná be végül.*
2418. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-12 15:51:13
Üzenet elküldve: 2026-04-12 15:51:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Végül kénytelen a tündér megoldani saját maga a nyíl problémáját. Ez van, de valahogy csak sikerül beforrasztani azt a sebet. Innentől kicsit felgyorsulnak az események a tündér számára. A többiek legyőzik az ellenfeleiket, aztán főleg Ettvallder elkezdi lemészárolni a szerencsétlen mozdulni nem bíró orkokat.*
- Húh! Ez tényleg egy szörnyeteg.* Jegyzi meg. Most már ő is kezd előbújni a fedezéke mögül. Az íjászok az idézet lény ellen hadakoznak, amit jól megbámul mielőtt keresne magának halott orkokat. Azért úgy mozog, hogy lehetőleg a két harcos lefedje. Nem kíván még egy lövést a lábacskájába.*
- Gyere Zápor, menjünk fosztogatni.* Kuncogja és megpróbál összeszedni valami trófea féleséget. Kifejezetten orkos dolgokra vadászik. Nyaklánc, talizmán, vagy kisebb tőrök, kések. Végtére is ő neki majd a történetet elmesélnie. Egy jó kis bizonyíték neki pont kapóra is jönne. Elsőnek, azért óvatosan megnézi, hogy biztosan halottak azok akiktől fosztogatni akar. Nem örülne egy váratlan meglepetésnek. A mai napra már így is sok volt neki a váratlan meglepetésekből.*
*Végül kénytelen a tündér megoldani saját maga a nyíl problémáját. Ez van, de valahogy csak sikerül beforrasztani azt a sebet. Innentől kicsit felgyorsulnak az események a tündér számára. A többiek legyőzik az ellenfeleiket, aztán főleg Ettvallder elkezdi lemészárolni a szerencsétlen mozdulni nem bíró orkokat.*
- Húh! Ez tényleg egy szörnyeteg.* Jegyzi meg. Most már ő is kezd előbújni a fedezéke mögül. Az íjászok az idézet lény ellen hadakoznak, amit jól megbámul mielőtt keresne magának halott orkokat. Azért úgy mozog, hogy lehetőleg a két harcos lefedje. Nem kíván még egy lövést a lábacskájába.*
- Gyere Zápor, menjünk fosztogatni.* Kuncogja és megpróbál összeszedni valami trófea féleséget. Kifejezetten orkos dolgokra vadászik. Nyaklánc, talizmán, vagy kisebb tőrök, kések. Végtére is ő neki majd a történetet elmesélnie. Egy jó kis bizonyíték neki pont kapóra is jönne. Elsőnek, azért óvatosan megnézi, hogy biztosan halottak azok akiktől fosztogatni akar. Nem örülne egy váratlan meglepetésnek. A mai napra már így is sok volt neki a váratlan meglepetésekből.*
2417. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-11 18:30:48
Üzenet elküldve: 2026-04-11 18:30:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
* Vad dühtől vezérelve ront bele a térden lévő orkok közé és bár majdnem egy nyílvessző végzi benne, valami csoda folytán épp megússza, hogy egy levegővétellel később már a lebénult orkok között kaszaboljon kedve szerint. Az első orkok, akikkel szembe találja magát, igen hamar és igen könyörtelenül oltja ki a szemük fényét. Bár erőteljesen és elszántan rontott nekik, minden egyes csapás, minden porba hullott ork után érzi vérszomjának gyengülését. Nem leli örömét a megbéklyózott ellenfelek lekaszabolásában, de mivel ők kezdték ezt az egészet, így nem is hagyja abba egyhamar. Miután a környező föld immáron ork vérben tündököl, csak egy pillanatra áll meg, hogy körbenézhessen maga körül. Kardja, ruhája, de még az arca is ork vérben úszik. Akárhogy is, az előtte elterülő holttestek miatt többet nem kell aggódnia senkinek. Leülni már nem ül le, ugyanis a veszélynek közel sincs vége. Ha az íjászok nem veszik sortűz alá, úgy társára hallgatva a kőfal felé veszi az irányt. Útközben persze hanyagul körbetekint a holttestek között és ha lát valami érdekeset, azt sebtében magához veszi. Hacsak nem kap néhány nyilat a lábába, hamarosan átveti magát a kőfal túloldalára. *
* Vad dühtől vezérelve ront bele a térden lévő orkok közé és bár majdnem egy nyílvessző végzi benne, valami csoda folytán épp megússza, hogy egy levegővétellel később már a lebénult orkok között kaszaboljon kedve szerint. Az első orkok, akikkel szembe találja magát, igen hamar és igen könyörtelenül oltja ki a szemük fényét. Bár erőteljesen és elszántan rontott nekik, minden egyes csapás, minden porba hullott ork után érzi vérszomjának gyengülését. Nem leli örömét a megbéklyózott ellenfelek lekaszabolásában, de mivel ők kezdték ezt az egészet, így nem is hagyja abba egyhamar. Miután a környező föld immáron ork vérben tündököl, csak egy pillanatra áll meg, hogy körbenézhessen maga körül. Kardja, ruhája, de még az arca is ork vérben úszik. Akárhogy is, az előtte elterülő holttestek miatt többet nem kell aggódnia senkinek. Leülni már nem ül le, ugyanis a veszélynek közel sincs vége. Ha az íjászok nem veszik sortűz alá, úgy társára hallgatva a kőfal felé veszi az irányt. Útközben persze hanyagul körbetekint a holttestek között és ha lát valami érdekeset, azt sebtében magához veszi. Hacsak nem kap néhány nyilat a lábába, hamarosan átveti magát a kőfal túloldalára. *
2416. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-11 11:27:41
Üzenet elküldve: 2026-04-11 11:27:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Pajzsos támadása szerencsésen rövidre zárja küzdelmét az orkkal, amin ő maga is meglepődik kissé. Hallott már ugyan olyanról, hogy valakit egy orrbavágással megölhatnak, de ő maga még sose csinált ilyet. Persze sima ököllel nem is sikerült volna, ellenben a pajzsával csak összejött a dolog. Örül ennek, mert ellenfele nagy kihívásnak bizonyult.
Miután vele végzett, gyorsan felméri a helyzetet. Látja a furcsa szellemalakot és meg is lepődik, de aztán megállapítja, hogy a furcsa jelenség az orkokat fenyegeti. Bizonyára mágusuk újabb hasznos segítsége. Látja, hogy Ettvallder a megzavarodott ork harcosok közé veti magát, és őt követi végül. Benne nem tombol a vérszomj, ölésvágy, úgyhogy nem hevességből vagdalkozik, hanem inkább kihasználja a másra koncentráló ellenfelek figyelmetlenségét, meg Ettvallder előrenyomulását fedezi (ha valaki a félvérre mozdulna).
Aztán meghallja Bredoc kiáltását, és megismétli - főleg Ettvalldernek, hogy ezzel kirántsa a vérszomjas tombolásból.*
- Visszavonulunk! Gyere, vissza a mieinkhez!
*azzal hártálni kezd, majd futva visszavonulni, de azért sűrűn figyelve a háta mögé. Ha nyilak kezdenek feléjük szállni, meg akar fordulni, hogy pajzzsal védekezhessen.
Ha viszont akadálytalanul eléri a helyet, ahol Gaerralos és Alesian maradtak, akkor nekik segít a visszavonulásban (egyik fáradt, másikat találat érte, ha valamelyiküket támogatni kell, akkor megteszi).*
*Pajzsos támadása szerencsésen rövidre zárja küzdelmét az orkkal, amin ő maga is meglepődik kissé. Hallott már ugyan olyanról, hogy valakit egy orrbavágással megölhatnak, de ő maga még sose csinált ilyet. Persze sima ököllel nem is sikerült volna, ellenben a pajzsával csak összejött a dolog. Örül ennek, mert ellenfele nagy kihívásnak bizonyult.
Miután vele végzett, gyorsan felméri a helyzetet. Látja a furcsa szellemalakot és meg is lepődik, de aztán megállapítja, hogy a furcsa jelenség az orkokat fenyegeti. Bizonyára mágusuk újabb hasznos segítsége. Látja, hogy Ettvallder a megzavarodott ork harcosok közé veti magát, és őt követi végül. Benne nem tombol a vérszomj, ölésvágy, úgyhogy nem hevességből vagdalkozik, hanem inkább kihasználja a másra koncentráló ellenfelek figyelmetlenségét, meg Ettvallder előrenyomulását fedezi (ha valaki a félvérre mozdulna).
Aztán meghallja Bredoc kiáltását, és megismétli - főleg Ettvalldernek, hogy ezzel kirántsa a vérszomjas tombolásból.*
- Visszavonulunk! Gyere, vissza a mieinkhez!
*azzal hártálni kezd, majd futva visszavonulni, de azért sűrűn figyelve a háta mögé. Ha nyilak kezdenek feléjük szállni, meg akar fordulni, hogy pajzzsal védekezhessen.
Ha viszont akadálytalanul eléri a helyet, ahol Gaerralos és Alesian maradtak, akkor nekik segít a visszavonulásban (egyik fáradt, másikat találat érte, ha valamelyiküket támogatni kell, akkor megteszi).*
2415. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-11 10:22:44
Üzenet elküldve: 2026-04-11 10:22:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Szűknek érződik a kis lak tere. Ha eddig nyugalom is volt a falai között, az elf érkezése mindent felkavarni látszik. Hiába pillant azonban fel a lába mellett besurranó macska sötét alakjáról a kinti ködbe, a szemközti fák vonalát is alig tudja kivenni a gomolygó szürkeségben. Ragad a bőrén a küszöbön túlról beszivárgó hideg, hiába esik jól a hűvösebb levegő, elfordulva zárja rá az ajtó fáját, hallgatagon indulva vissza a kisasztal felé, mintha az ott félbehagyott munka szólítaná, s nem csak a felkavart gondolatait próbálná lekötni valamivel. Járkálással, vízforralással, a macska beengedésével. Ha nem is hazája az itteni lombos erdőség, mégis szívesebben járna még odakint a fák között szitáló ködben, mint a tűz árnyaitól meleg, száraz házban.
Nem figyeli a hosszúéletű mit csinál, amíg nem nyúl újra a pipájáért nem érdekli, azonban a maga kevésbé hegyes füleit sem kerüli el a légzés súlyának hirtelen változása. Félszemmel pillant csak oldalra a kérdésre, s a padon hátráló nőre, aki feltette. Mozdulatlanok maradnak a vonások az arcán, állandósul köztük a rosszkedvű töprengés vonta ránc a szemöldöke között.*
- Semmi, amire hallgatna..
*Morogja végül, s tovább indulnak a tűz mellett megállt léptek, visszatelepedve az ablak mellé tolt ládára. Az asztalon csak ugyanaz a kép fogadja, mint annak előtte, szét hevernek a fonalak, fekete tollak, nyitott láda, üres vesszők, nyílhegyek, köztük a vadászkés. Mégsem nyúl egyikért sem, csak bámul közéjük. A csend lehet a legrosszabb, amit tehet, mégsem engednek a megfeszült izmok az állkapcsán, hogy enyhítsék. Tompán fordulnak a gondolatok, fáradt, hogy élesen lásson, rendet tegyen köztük. Hunyorogva veszi el újra a megkezdett kötést a többi közül, az ujjai között fordítva rajta egyet. Mégis idehozta a baját.. Ha haragszik is a másikra, nem szól, egyedül a homloka lesz sötétebb, ahogy félretéve a gyantára váró vesszőt egy másikért nyúl.*
- Amíg meg nem gyógyul, íjat sem tudsz fogni.
*Közli tényszerűen, a baljába emelve a kést, annak hegyével pattintva fel az öreg tollazáson a kötést.*
//Füstbe ment//
*Szűknek érződik a kis lak tere. Ha eddig nyugalom is volt a falai között, az elf érkezése mindent felkavarni látszik. Hiába pillant azonban fel a lába mellett besurranó macska sötét alakjáról a kinti ködbe, a szemközti fák vonalát is alig tudja kivenni a gomolygó szürkeségben. Ragad a bőrén a küszöbön túlról beszivárgó hideg, hiába esik jól a hűvösebb levegő, elfordulva zárja rá az ajtó fáját, hallgatagon indulva vissza a kisasztal felé, mintha az ott félbehagyott munka szólítaná, s nem csak a felkavart gondolatait próbálná lekötni valamivel. Járkálással, vízforralással, a macska beengedésével. Ha nem is hazája az itteni lombos erdőség, mégis szívesebben járna még odakint a fák között szitáló ködben, mint a tűz árnyaitól meleg, száraz házban.
Nem figyeli a hosszúéletű mit csinál, amíg nem nyúl újra a pipájáért nem érdekli, azonban a maga kevésbé hegyes füleit sem kerüli el a légzés súlyának hirtelen változása. Félszemmel pillant csak oldalra a kérdésre, s a padon hátráló nőre, aki feltette. Mozdulatlanok maradnak a vonások az arcán, állandósul köztük a rosszkedvű töprengés vonta ránc a szemöldöke között.*
- Semmi, amire hallgatna..
*Morogja végül, s tovább indulnak a tűz mellett megállt léptek, visszatelepedve az ablak mellé tolt ládára. Az asztalon csak ugyanaz a kép fogadja, mint annak előtte, szét hevernek a fonalak, fekete tollak, nyitott láda, üres vesszők, nyílhegyek, köztük a vadászkés. Mégsem nyúl egyikért sem, csak bámul közéjük. A csend lehet a legrosszabb, amit tehet, mégsem engednek a megfeszült izmok az állkapcsán, hogy enyhítsék. Tompán fordulnak a gondolatok, fáradt, hogy élesen lásson, rendet tegyen köztük. Hunyorogva veszi el újra a megkezdett kötést a többi közül, az ujjai között fordítva rajta egyet. Mégis idehozta a baját.. Ha haragszik is a másikra, nem szól, egyedül a homloka lesz sötétebb, ahogy félretéve a gyantára váró vesszőt egy másikért nyúl.*
- Amíg meg nem gyógyul, íjat sem tudsz fogni.
*Közli tényszerűen, a baljába emelve a kést, annak hegyével pattintva fel az öreg tollazáson a kötést.*
2414. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-09 20:44:05
Üzenet elküldve: 2026-04-09 20:44:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 613
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 613
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Bredoc kardja az ellenség húsába mar, nem először önti el őt a csata heve, de valahogy sosem tudja megunni az érzést. Talán a korral jár, hogy hajszolja az ember a határait, míg végül el nem éri azokat. Bizonyára Bredoc is el fogja őket érni, de nem ma. Eeyr vele van. Az ellenség lándzsája kettétörik, ez is mutatja, hogy bizonyára roppant erővel sújthatott a veterán lovagra, isteni szerencse hogy nála volt a pajzsa. Most már csak egy ellenfele maradt, legalábbis legjobb tudomása szerint, talán most van ideje maga mögé tekinteni, hogy Naesala merre nyargalt el mellette. Ekkor tudatosul benne, hogy bizony megmentette a hátsóját az elf. Nagyokat fújtatva kiált rá az egyetlen megmaradt, törött fegyverű orkra.*
-Takarodj! Gyerünk!
*Kardjával pedig a monumentális ork sereg felé int. Ha az ork eliszkol, úgy hagyja futni, fontosabb dolguk is akad, minthogy minden egyes haramiát levágjanak. Ahogy látja Naesala is elbánt az orkajival, a maradék pedig menekülőre fogja. ~Bölcs döntés.~ *
-Visszavonulás! Naesala, a dombra! Ne űzzük tovább őket.
*Természetesen ha maradt még harci kedv az orkban, úgy készen áll, hogy az ő életének is gyors véget vessen. De ha nem, úgy igyekszik társaihoz visszarendeződni, közben pedig füttyszóval próbálja a lovát magához hívni. Hátha nem menekült messzire.*
*Bredoc kardja az ellenség húsába mar, nem először önti el őt a csata heve, de valahogy sosem tudja megunni az érzést. Talán a korral jár, hogy hajszolja az ember a határait, míg végül el nem éri azokat. Bizonyára Bredoc is el fogja őket érni, de nem ma. Eeyr vele van. Az ellenség lándzsája kettétörik, ez is mutatja, hogy bizonyára roppant erővel sújthatott a veterán lovagra, isteni szerencse hogy nála volt a pajzsa. Most már csak egy ellenfele maradt, legalábbis legjobb tudomása szerint, talán most van ideje maga mögé tekinteni, hogy Naesala merre nyargalt el mellette. Ekkor tudatosul benne, hogy bizony megmentette a hátsóját az elf. Nagyokat fújtatva kiált rá az egyetlen megmaradt, törött fegyverű orkra.*
-Takarodj! Gyerünk!
*Kardjával pedig a monumentális ork sereg felé int. Ha az ork eliszkol, úgy hagyja futni, fontosabb dolguk is akad, minthogy minden egyes haramiát levágjanak. Ahogy látja Naesala is elbánt az orkajival, a maradék pedig menekülőre fogja. ~Bölcs döntés.~ *
-Visszavonulás! Naesala, a dombra! Ne űzzük tovább őket.
*Természetesen ha maradt még harci kedv az orkban, úgy készen áll, hogy az ő életének is gyors véget vessen. De ha nem, úgy igyekszik társaihoz visszarendeződni, közben pedig füttyszóval próbálja a lovát magához hívni. Hátha nem menekült messzire.*
2413. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-09 19:27:23
Üzenet elküldve: 2026-04-09 19:27:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 109
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 109
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Az orkok nyomában//
*Az ork még mindig szorítja a zsoldos karját, de a súly, amely Gaerralos varázslatából nehezedik rá, már most is alig engedi mozdulni. Amikor Mykael hirtelen előrelendül, a zöldbőrű nem tudja időben visszanyerni az egyensúlyát. A pajzs tompa, súlyos csattanással találja el az arcát, s a csont mögötte hangosan reccsen. A csapás ereje egyértelműen betörte a zöldbőrű koponyáját, a szorítás azonnal megszűnik, a test pedig élettelenül rogy a sárba.
Ahogy Ettvallder megrohamozza a bénult orkok csapatát, egy nyílvessző suhan el a félvér mellett. Hála a mágus fedezékének az íjászok kénytelenek voltak új célpont után kutatni. Akárhogy is, újabb lövedék nem érkezik. Ha Ettvallder ennek okát keresné, láthatja, hogy egy ezüstösen derengő szellemalak az íjászok előtt lebeg. Kardja látványos ívekben suhan a levegőben, a penge fénycsíkokat húz maga után, miközben a szellemalak újra és újra feléjük vág. A csapások nem érnek testet, de az orkok nem kívánják kipróbálni, hogy a lény valóban árt-e nekik vagy sem. Inkább igyekeznek kitérni a suhintások elől, figyelmük teljesen a szellemalakra tapad.
Így Ettvallder előtt senki nem marad, aki megzavarhatná.
A varázslat által sújtott zöldbőrűek térdre rogyva, görnyedten állnak a sárban. Fegyvereik lassan emelkednek, ha egyáltalán mozdulnak. Amikor a félvér közéjük ront, a kardja könyörtelenül jár közöttük. A harci düh helyét most már valami más váltja fel a zöldbőrűek szemében. A félelem. Kapkodó tekintetek, rekedt hörgések és a felismerés, hogy ebben a pillanatban ők lettek a vadászat prédái.
Ami Bredocot illeti, a korábbi támadása megtette a magáét ellenfelén, elvégre a pozícióváltással, annak szemmel láthatóan a korábbitól lassabb csapását is képes elkerülni. Ezt pedig követi az ellentámadás. A bárdos már nem tudja kivédeni a döfést sem pedig eltéríteni. A penge mélyre fut, az ork pedig összerogy. A lándzsás ekkor szúr Bredocra, de a lovag a pajzsával könnyedén hárít. A hegy tompa csattanással csapódik az acélba, majd nyél száraz reccsenéssel kettétörik. A zöldbőrű kezében csak egy haszontalan csonk marad.
Naesala rohama gyorsan zárja a távolságot. Görény patái csúszva kapaszkodnak a felázott talajon, miközben az elf előredől a nyeregben. Kardja lefelé suhan, a vágás a váll és a nyak közé érkezik, pont oda, ahova a hosszúfülű szánta. A penge mélyen a húsba mar, a zöldbőrű meginog a csapás erejétől. A nő viszont hiába emeli kardját, hogy lesújtson a másik zöldbőrűre is. Annak már legfeljebb csak a hátát látja. Tény, az ork közel sem futott ilyen rövid idő alatt olyan messzire, hogy ne érje könnyedén utol, de a nő karja még a kardjával együtt sem elég hosszú, hogy egy csapással elérje a menekülőt.*
*Az ork még mindig szorítja a zsoldos karját, de a súly, amely Gaerralos varázslatából nehezedik rá, már most is alig engedi mozdulni. Amikor Mykael hirtelen előrelendül, a zöldbőrű nem tudja időben visszanyerni az egyensúlyát. A pajzs tompa, súlyos csattanással találja el az arcát, s a csont mögötte hangosan reccsen. A csapás ereje egyértelműen betörte a zöldbőrű koponyáját, a szorítás azonnal megszűnik, a test pedig élettelenül rogy a sárba.
Ahogy Ettvallder megrohamozza a bénult orkok csapatát, egy nyílvessző suhan el a félvér mellett. Hála a mágus fedezékének az íjászok kénytelenek voltak új célpont után kutatni. Akárhogy is, újabb lövedék nem érkezik. Ha Ettvallder ennek okát keresné, láthatja, hogy egy ezüstösen derengő szellemalak az íjászok előtt lebeg. Kardja látványos ívekben suhan a levegőben, a penge fénycsíkokat húz maga után, miközben a szellemalak újra és újra feléjük vág. A csapások nem érnek testet, de az orkok nem kívánják kipróbálni, hogy a lény valóban árt-e nekik vagy sem. Inkább igyekeznek kitérni a suhintások elől, figyelmük teljesen a szellemalakra tapad.
Így Ettvallder előtt senki nem marad, aki megzavarhatná.
A varázslat által sújtott zöldbőrűek térdre rogyva, görnyedten állnak a sárban. Fegyvereik lassan emelkednek, ha egyáltalán mozdulnak. Amikor a félvér közéjük ront, a kardja könyörtelenül jár közöttük. A harci düh helyét most már valami más váltja fel a zöldbőrűek szemében. A félelem. Kapkodó tekintetek, rekedt hörgések és a felismerés, hogy ebben a pillanatban ők lettek a vadászat prédái.
Ami Bredocot illeti, a korábbi támadása megtette a magáét ellenfelén, elvégre a pozícióváltással, annak szemmel láthatóan a korábbitól lassabb csapását is képes elkerülni. Ezt pedig követi az ellentámadás. A bárdos már nem tudja kivédeni a döfést sem pedig eltéríteni. A penge mélyre fut, az ork pedig összerogy. A lándzsás ekkor szúr Bredocra, de a lovag a pajzsával könnyedén hárít. A hegy tompa csattanással csapódik az acélba, majd nyél száraz reccsenéssel kettétörik. A zöldbőrű kezében csak egy haszontalan csonk marad.
Naesala rohama gyorsan zárja a távolságot. Görény patái csúszva kapaszkodnak a felázott talajon, miközben az elf előredől a nyeregben. Kardja lefelé suhan, a vágás a váll és a nyak közé érkezik, pont oda, ahova a hosszúfülű szánta. A penge mélyen a húsba mar, a zöldbőrű meginog a csapás erejétől. A nő viszont hiába emeli kardját, hogy lesújtson a másik zöldbőrűre is. Annak már legfeljebb csak a hátát látja. Tény, az ork közel sem futott ilyen rövid idő alatt olyan messzire, hogy ne érje könnyedén utol, de a nő karja még a kardjával együtt sem elég hosszú, hogy egy csapással elérje a menekülőt.*
2412. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-09 11:24:47
Üzenet elküldve: 2026-04-09 11:24:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Kardját sikerül végül az ork nyakába mártania, hamarosan támadója a sárba rogy, buzogánya pedig súlytalanul hullik a földre mellette. Sajnos nem igazán akad ideje kiélvezni a diadalt, nem ér rá kedélyesen konstatálni, hogy az Őrség kötelékén kívül töltött években sem rozsdált be, elvégre még közel sincsen vége az ütközetnek. Ezek az átkozott zöld bestiák egyszerűen nem bírnak elfogyni.
Már fordul is Görénnyel, patái felverik a sarat ahogy nagy lendülettel egykori parancsnoka segítségére siet. Tekintete kapkodva cikázik, ahogy próbálja felmérni a helyzetet, rögvest a hátulról érkező bestiák felé veszi az irányt lendületesen. Igyekszik kihasználni a sebességet és a meglepetést, kardját már emeli is, teste előredől a nyeregbe. Ahogy eléri az egyiket egy lefelé sújtó vágással a váll és a nyak közé céloz, s amennyiben ez ki is veszi az orkot a harcból, már lendíti ismét pengéjét, hogy a másikra is könyörtelenül lecsaphasson. Bízik abban, hogy Bredoc egyelőre még megbirkózik az ellenfeleivel, de amint ezzel a kettővel sikeresen végzett, az elf rögvest a többi támadó felé veszi az irányt.*
*Kardját sikerül végül az ork nyakába mártania, hamarosan támadója a sárba rogy, buzogánya pedig súlytalanul hullik a földre mellette. Sajnos nem igazán akad ideje kiélvezni a diadalt, nem ér rá kedélyesen konstatálni, hogy az Őrség kötelékén kívül töltött években sem rozsdált be, elvégre még közel sincsen vége az ütközetnek. Ezek az átkozott zöld bestiák egyszerűen nem bírnak elfogyni.
Már fordul is Görénnyel, patái felverik a sarat ahogy nagy lendülettel egykori parancsnoka segítségére siet. Tekintete kapkodva cikázik, ahogy próbálja felmérni a helyzetet, rögvest a hátulról érkező bestiák felé veszi az irányt lendületesen. Igyekszik kihasználni a sebességet és a meglepetést, kardját már emeli is, teste előredől a nyeregbe. Ahogy eléri az egyiket egy lefelé sújtó vágással a váll és a nyak közé céloz, s amennyiben ez ki is veszi az orkot a harcból, már lendíti ismét pengéjét, hogy a másikra is könyörtelenül lecsaphasson. Bízik abban, hogy Bredoc egyelőre még megbirkózik az ellenfeleivel, de amint ezzel a kettővel sikeresen végzett, az elf rögvest a többi támadó felé veszi az irányt.*
2411. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-09 00:25:50
Üzenet elküldve: 2026-04-09 00:25:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Hezitál, és ennek megvan az ára. Az, hogy ezt az árat a tündér fizeti, bűntudatot ébresztene benne, ha Alesian eddig erre érdemesnek bizonyult volna, így viszont inkább csak várja, hogy az abbahagyja az óbégatást.*
- Szedd ki magadnak! A varázslat megszakad, ha felemelem a kezem.
*Sziszeg vissza a tündérnek; a felcserkedésnél százszor sürgősebb dolga is akad. Kivárja, amíg a nyilak becsapódnak a fedezékbe, majd felemeli a fejét, hogy pillanatok alatt felmérje, miként is alakult a csata. Mykael és Ettvallder még ha nincsenek is remek helyzetben, úgy tűnik, elbánnak a maguk orkjaival, ám Bredoc és Naesala már szorultabb helyzetben vannak.
Ő maga még egyelőre jól bírja a terhelést, de már kezdi a szemei mögött érezni a tompa lüktetést, ami migrénné nőheti ki magát, ha tovább pazarolja a manakészletét. Egy, talán kettő bonyolultabb varázslatra vannak tartalékai, utána pihennie kell. Így pedig valami egyszerűbbel próbálkozik meg, hogy változtasson a csata menetén.
Egy röviden elmormolt ige, a föld helyett a hold nyelvén. Ha sikerrel jár, materializálódik is előtte egy fegyveres szellemalak, ez esetben pedig azonnal beszélni kezd.*
- Az orkok támadnak minket. Amíg a lenti bajtársaim nem szabadulnak, nem tudunk visszavonulni. Íjászaik is vannak.
*Nem parancsot ad; minden forrás, ami a varázslattal kapcsolatban ír, egyetért abban, hogy a szellemalak nem követ utasításokat. Ám a segítő szándék is univerzálisan elismert tulajdonságuk ezen idézett lényeknek. Reménykedik hát abban, hogy ha jellemzi a veszély mikéntjét, a szellemalak a fennálló probléma megoldásában próbál majd segítséget nyújtani.*
A hozzászólás írója (Gaerralos Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.09 00:29:18
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
*Hezitál, és ennek megvan az ára. Az, hogy ezt az árat a tündér fizeti, bűntudatot ébresztene benne, ha Alesian eddig erre érdemesnek bizonyult volna, így viszont inkább csak várja, hogy az abbahagyja az óbégatást.*
- Szedd ki magadnak! A varázslat megszakad, ha felemelem a kezem.
*Sziszeg vissza a tündérnek; a felcserkedésnél százszor sürgősebb dolga is akad. Kivárja, amíg a nyilak becsapódnak a fedezékbe, majd felemeli a fejét, hogy pillanatok alatt felmérje, miként is alakult a csata. Mykael és Ettvallder még ha nincsenek is remek helyzetben, úgy tűnik, elbánnak a maguk orkjaival, ám Bredoc és Naesala már szorultabb helyzetben vannak.
Ő maga még egyelőre jól bírja a terhelést, de már kezdi a szemei mögött érezni a tompa lüktetést, ami migrénné nőheti ki magát, ha tovább pazarolja a manakészletét. Egy, talán kettő bonyolultabb varázslatra vannak tartalékai, utána pihennie kell. Így pedig valami egyszerűbbel próbálkozik meg, hogy változtasson a csata menetén.
Egy röviden elmormolt ige, a föld helyett a hold nyelvén. Ha sikerrel jár, materializálódik is előtte egy fegyveres szellemalak, ez esetben pedig azonnal beszélni kezd.*
- Az orkok támadnak minket. Amíg a lenti bajtársaim nem szabadulnak, nem tudunk visszavonulni. Íjászaik is vannak.
*Nem parancsot ad; minden forrás, ami a varázslattal kapcsolatban ír, egyetért abban, hogy a szellemalak nem követ utasításokat. Ám a segítő szándék is univerzálisan elismert tulajdonságuk ezen idézett lényeknek. Reménykedik hát abban, hogy ha jellemzi a veszély mikéntjét, a szellemalak a fennálló probléma megoldásában próbál majd segítséget nyújtani.*
A hozzászólás írója (Gaerralos Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.09 00:29:18
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy ezüstös fényű, kardot hordozó szellemalak jelenik meg előtte, és siet a varázsló segítségére. A kerubi NJK-nak számít, nem szolga, és nem lehet utasítani. Megsegíti a veszélybe került varázshasználót, de nem öl, alapvetően jó és könyörületes. Ha a közvetlen veszély elmúlik, a szellem szertefoszlik.
2410. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-08 19:54:15
Üzenet elküldve: 2026-04-08 19:54:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Képtelen felmérni a másikból kiszikrázó dühöt. Talán ha amaz ordítana sem értené, hogy miért teszi és már nem is érdekelné. Hosszú fülei egészében érzi szívének dobbanásait, ahogy a pipa koppan az asztalon, majd mintha fejét víz alá merítette volna hosszasan, úgy tekint annak sértetlensége után. A saját hangja sem e világinak szól számára. Kimondta egyáltalán? Megremeg a keze, maga elé vonja, s tenyerét kezdi el nézni. A hevenyészett kötés alól kikandikáló sebszél vörössége tátongó lyukként hat, pedig csupán egy gondozatlan forradás. Nem szép látvány, de semmi egyéb.
Hirtelen fordul a távolodó alak felé, s mintha egyetlen szemvillanás alatt tűnt volna el a test, s jelenik meg újra a kandallónál. Meg kell dörzsölnie az óaranyakat, hogy tisztán lásson, de csak a paranoia horgonyzik le mellkasa belsejében. Nem tudná megmagyarázni, csupán idegen félelem lesz rajta úrrá. Mintha mágiával élt volna, egyik pillanatban még mellette volt pipával a kézben, a másikban már vizet mer bögrébe. Ledermedve nézi a félvért, nem veheti le róla többé a szemét, látnia kell, hogy hogyan tér vissza a közelébe. Ha nemrégiben ő is kínálta volna Elija csókjával, most fel kellene ismernie, hogy mit tett a forróvízbe a másik. De nem akarja levenni róla a lélektükröket.
Tőle szokatlanmód húzza be nyakát, s görnyed, híre sincs már a magabiztos tartásnak. Lábait felhúzza, miközben tovább kíséri az utat, de csak akkor siklik le a fél-elfről, mikor a macska surran, hogy melegben tudja magát. Szinte megemelkedik ültében, és mélyen, mégis gyorsan kezdi kapkodni a levegőt. Rögvest visszatér a férfi alakjához.*
- Lett neve? *Kérdi halkan, de zihálva, bár megesküdni nem merne rá, hogy hang is kijött a torkán. Elméje küzd, hogy némi józan gondolat is megfoganjon, de teste másként reagál: egyre csak hátrál, úgy, a padon ülve - jószerivel guggolva - miközben dereka már az asztal lapjához nyomódik teljesen. Nincs hely tovább húzódni. *
//Füstbe ment//
*Képtelen felmérni a másikból kiszikrázó dühöt. Talán ha amaz ordítana sem értené, hogy miért teszi és már nem is érdekelné. Hosszú fülei egészében érzi szívének dobbanásait, ahogy a pipa koppan az asztalon, majd mintha fejét víz alá merítette volna hosszasan, úgy tekint annak sértetlensége után. A saját hangja sem e világinak szól számára. Kimondta egyáltalán? Megremeg a keze, maga elé vonja, s tenyerét kezdi el nézni. A hevenyészett kötés alól kikandikáló sebszél vörössége tátongó lyukként hat, pedig csupán egy gondozatlan forradás. Nem szép látvány, de semmi egyéb.
Hirtelen fordul a távolodó alak felé, s mintha egyetlen szemvillanás alatt tűnt volna el a test, s jelenik meg újra a kandallónál. Meg kell dörzsölnie az óaranyakat, hogy tisztán lásson, de csak a paranoia horgonyzik le mellkasa belsejében. Nem tudná megmagyarázni, csupán idegen félelem lesz rajta úrrá. Mintha mágiával élt volna, egyik pillanatban még mellette volt pipával a kézben, a másikban már vizet mer bögrébe. Ledermedve nézi a félvért, nem veheti le róla többé a szemét, látnia kell, hogy hogyan tér vissza a közelébe. Ha nemrégiben ő is kínálta volna Elija csókjával, most fel kellene ismernie, hogy mit tett a forróvízbe a másik. De nem akarja levenni róla a lélektükröket.
Tőle szokatlanmód húzza be nyakát, s görnyed, híre sincs már a magabiztos tartásnak. Lábait felhúzza, miközben tovább kíséri az utat, de csak akkor siklik le a fél-elfről, mikor a macska surran, hogy melegben tudja magát. Szinte megemelkedik ültében, és mélyen, mégis gyorsan kezdi kapkodni a levegőt. Rögvest visszatér a férfi alakjához.*
- Lett neve? *Kérdi halkan, de zihálva, bár megesküdni nem merne rá, hogy hang is kijött a torkán. Elméje küzd, hogy némi józan gondolat is megfoganjon, de teste másként reagál: egyre csak hátrál, úgy, a padon ülve - jószerivel guggolva - miközben dereka már az asztal lapjához nyomódik teljesen. Nincs hely tovább húzódni. *
2409. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-07 09:46:29
Üzenet elküldve: 2026-04-07 09:46:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
* Számára eddig még nem látott dolgot tapasztal. Az ellene fellépő ork eddigi magabiztos tekintélye oly hamar válik a múlt martalékává, mintha mindig is múlt időben kellett volna róla nyilatkozni. Nem kell sok biztatás a félvérnek; egy apró szökkenést kihasználva végez a fáradtnak tűnő orkkal. Nem kérdőjelezi meg annak hirtelen lelassulását, csak kihasználja. A kérdések ráérnek később is. Még mielőtt az ork teste porba hullana, tekintete már a következő pácienst keresi. Nem időzik sokat a döntésen. Mellette lévő társa láthatólag jól elboldogul a saját ellenfelével, így a fáradtnak tűnő orkok felé indít rohamot. Miközben vészesen zárja a távot közte és a célpontjai között, igyekszik minél jobban összehúzni magát, hogy kisebb célpont legyen. Nem szeretné, ha kilőnék valamelyik szemét, bár ez még így is opció, de akkor sem hátrál meg, sőt, talán még gyorsabban rohamozna ha eltalálnák valamivel. *
- Ne mondjátok, hogy máris vége férgek!
* Kiáltja egy hátborzongatóan széles vigyorral az arcán. Amint felzárkózik, próbál minél gyorsabban minél több értékelhető találatot bevinni. Nem érdekli, ha néhány ütés eltalálja, bár próbál kitérni a legtöbb elől, mégis a támadást tartja előnyben. *
//Aktív – Vérszomj//
* Számára eddig még nem látott dolgot tapasztal. Az ellene fellépő ork eddigi magabiztos tekintélye oly hamar válik a múlt martalékává, mintha mindig is múlt időben kellett volna róla nyilatkozni. Nem kell sok biztatás a félvérnek; egy apró szökkenést kihasználva végez a fáradtnak tűnő orkkal. Nem kérdőjelezi meg annak hirtelen lelassulását, csak kihasználja. A kérdések ráérnek később is. Még mielőtt az ork teste porba hullana, tekintete már a következő pácienst keresi. Nem időzik sokat a döntésen. Mellette lévő társa láthatólag jól elboldogul a saját ellenfelével, így a fáradtnak tűnő orkok felé indít rohamot. Miközben vészesen zárja a távot közte és a célpontjai között, igyekszik minél jobban összehúzni magát, hogy kisebb célpont legyen. Nem szeretné, ha kilőnék valamelyik szemét, bár ez még így is opció, de akkor sem hátrál meg, sőt, talán még gyorsabban rohamozna ha eltalálnák valamivel. *
- Ne mondjátok, hogy máris vége férgek!
* Kiáltja egy hátborzongatóan széles vigyorral az arcán. Amint felzárkózik, próbál minél gyorsabban minél több értékelhető találatot bevinni. Nem érdekli, ha néhány ütés eltalálja, bár próbál kitérni a legtöbb elől, mégis a támadást tartja előnyben. *
//Aktív – Vérszomj//
2408. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-06 15:28:25
Üzenet elküldve: 2026-04-06 15:28:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Sikerül ellenfelét lábon döfnie, méghozzá veszélyes helyen. Mykael épp elég lábvágást látott, hogy tudja: kis szerencsével olyan eret is elmetszhetett, amiből percek alatt kizuboghat az éltető vér. De egyelőre nem tudja megítélni, hogy döfése végzetes volt-e, vagy sem, mert ellenfele megragadja az alkarját és olyan erővel fogja, amiből nincs szabadulás.
Ha nem lennének alkarvédői, alighanem komoly fájdalmat okozna neki ez a szorítás. Így viszont esélyes, hogy inkább az orkot éri kellemetlen meglepetés. Ha azt hitte, hogy ócska bőr karvédőre fogott rá, amit akár össze is tud préselni, akkor csalódni fog, mert Mykael alkarvédőjén az ócska bőr edzett páncéllapot takar. Ezzel együtt béklyóba fogja a karját, miközben a penge még mindig a lábába fúródott.
Mykael úgy tesz, mintha hátrálni próbálna és szabadulni, hogy ezzel ösztönös ellenállásra bírja az orkot. Amint azt érzi, hogy ellenfele erősebben húzza maga felé (próbálva megakadályozni az ő látszólagos menekülését), azonnal előrelendül. Ezzel remélhetőleg az egyensúlyából is kibillenti kicsit az orkot, azt is elérheti, hogy a pengéje visszaszaladjon a korábbi sebbe és tovább mélyítse azt. De az igazi cél egy komolyabb ütés az orra, méghozzá a maga elé emelt pajzsával és testének lendületével.*
*Sikerül ellenfelét lábon döfnie, méghozzá veszélyes helyen. Mykael épp elég lábvágást látott, hogy tudja: kis szerencsével olyan eret is elmetszhetett, amiből percek alatt kizuboghat az éltető vér. De egyelőre nem tudja megítélni, hogy döfése végzetes volt-e, vagy sem, mert ellenfele megragadja az alkarját és olyan erővel fogja, amiből nincs szabadulás.
Ha nem lennének alkarvédői, alighanem komoly fájdalmat okozna neki ez a szorítás. Így viszont esélyes, hogy inkább az orkot éri kellemetlen meglepetés. Ha azt hitte, hogy ócska bőr karvédőre fogott rá, amit akár össze is tud préselni, akkor csalódni fog, mert Mykael alkarvédőjén az ócska bőr edzett páncéllapot takar. Ezzel együtt béklyóba fogja a karját, miközben a penge még mindig a lábába fúródott.
Mykael úgy tesz, mintha hátrálni próbálna és szabadulni, hogy ezzel ösztönös ellenállásra bírja az orkot. Amint azt érzi, hogy ellenfele erősebben húzza maga felé (próbálva megakadályozni az ő látszólagos menekülését), azonnal előrelendül. Ezzel remélhetőleg az egyensúlyából is kibillenti kicsit az orkot, azt is elérheti, hogy a pengéje visszaszaladjon a korábbi sebbe és tovább mélyítse azt. De az igazi cél egy komolyabb ütés az orra, méghozzá a maga elé emelt pajzsával és testének lendületével.*
2407. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-02 21:54:59
Üzenet elküldve: 2026-04-02 21:54:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 613
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 613
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Bredoc érzi, ahogy a vére forr a csata hevében. Az a különös bizsergés, melyet évek óta nem érzett, most ismét keblére öleli őt. Nagyokat szuszog a sisakja alatt, s ahogy a pajzsát tompa puffanás éri, karjában is érzi, ahogy szétterjed az erő. Még hevesebben veti magát a csatába, az ellenség vére pedig csak hab a tortán. Oldalra lép, és igyekszik úgy helyezkedni, hogy a lándzsást a bárdos mögött tudja. Így próbál egyszerre kitérni a csapás elől, és távolságot is nyerni a másik orkkal szemben. Pajzsát tartja előre, ha mégis fel kellene fognia az ütést, és igyekszik mesterkardjával ismét a már sebzett vadat támadni, hátha ezúttal véget vethet a nyomorult életének. Szeme sarkából látja Naesalát is közeledni, ez ad neki némi nyugalmat, hisz kétli, hogy életveszélyes sérülést tudnának neki okozni, hisz olyan akár egy sündisznó, a páncéljában és a pajzsában nyugszik minden bizodalma. No meg persze a hosszú évek tapasztalatában. Ha marad ereje és ideje, mielőtt újabb támadás érné, úgy igyekszik arra koncentrálni, hogy még jobban tudja kivédeni azt.*
//Képességhasználat: Vértviselet//
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.02 21:56:14
*Bredoc érzi, ahogy a vére forr a csata hevében. Az a különös bizsergés, melyet évek óta nem érzett, most ismét keblére öleli őt. Nagyokat szuszog a sisakja alatt, s ahogy a pajzsát tompa puffanás éri, karjában is érzi, ahogy szétterjed az erő. Még hevesebben veti magát a csatába, az ellenség vére pedig csak hab a tortán. Oldalra lép, és igyekszik úgy helyezkedni, hogy a lándzsást a bárdos mögött tudja. Így próbál egyszerre kitérni a csapás elől, és távolságot is nyerni a másik orkkal szemben. Pajzsát tartja előre, ha mégis fel kellene fognia az ütést, és igyekszik mesterkardjával ismét a már sebzett vadat támadni, hátha ezúttal véget vethet a nyomorult életének. Szeme sarkából látja Naesalát is közeledni, ez ad neki némi nyugalmat, hisz kétli, hogy életveszélyes sérülést tudnának neki okozni, hisz olyan akár egy sündisznó, a páncéljában és a pajzsában nyugszik minden bizodalma. No meg persze a hosszú évek tapasztalatában. Ha marad ereje és ideje, mielőtt újabb támadás érné, úgy igyekszik arra koncentrálni, hogy még jobban tudja kivédeni azt.*
//Képességhasználat: Vértviselet//
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.02 21:56:14
2406. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-02 20:27:13
Üzenet elküldve: 2026-04-02 20:27:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Teysus biztosan jó kedvében van ma. A kis tündért rendesen csecsre rántja. Nem elég, hogy a varázslata besült, de most az egyik ork nyila is célt ért. Bele áll egyenesen az apró kis lábába. Rögtön felkiált fájdalmasan és elborul, mint egy zsák krumpli. Aztán, ahogy az égő fájdalom el kezd megjelenni elkezd sírni, ordítani és átkozódni, mindezt egyszerre.*
- Ááááh! Azt az agyaras kúrva anyád basznám meg! Áhh! Meghalok. Áááááh!* Meg így tovább megy a vergődés. Talán túlzásnak tűnik, hiszen egy ilyen sebet a legtöbben szinte meg sem éreznének, de az ő fájdalomküszöbe nagyon mélyen van. Jelenleg a poklok poklát éli meg. Rámarkol a nyílvesszőre, de rögtön el is engedi visítva, mert hát fáj. Vérezni talán csak egy kicsit vérzik még, mert a nyíl benne van. Elkezd a kis utazó tatyójában matatni a varázsital után. Amikor a kezébe kerül, akkor már hevesen kiabál Gaernek.*
- Szedd kiiii! Meghalok, úgy fáj. Csak szedd ki hamar.* Esdekel neki, de azért kalimpál kézzel lábbal. Ha éppen elfoglalt a férfi, akkor a saját húsából magának fogja jobb híján kikapni egy nem túl határozott mozdulattal. Akárhogy is, valahogy biztosan ki fog jönni az a nyíl, akkor pedig bevedeli a varázsitalt, amit még a gnóm lánytól vett meg. Azt mondta, hogy az nagyon hatékony, hát el is kell, mert most az élete a tét. A smaragzöldzöld varázsital hatalmas pazarlás, ha valaki hozzáértő látná felsírna, de itt talán csak a kivénhedt városőr fogja csóválni a fejét, feltéve, ha nincs jobb dolga. Mire megissza a varázsitalt, már tiszta takony meg könny az arca. Zápor meg csak értetlenül nézi, hogy a gazdája mi a fenét művel. Sőt még a hóbortos állat utánozni is kezdi, a mozdulatait, ahogy a lábát markolászta. Viszont, amint megitta a varázsitalt a seb rögtön elmúlik, így a fájdalom is megszűnik. Reflexből még kiabál, de aztán meglepett arccal nézi majd, hogy már nem is fáj. Meg is tapogatja, de csak a lyuk van ott a csizmáján.*
- Nem is rossz.* Oldalt kipillant, hogy vessen egy pillantást a két orkra, aki rájuk lövöldöznek.*
- A kurva anyátok!* Kiabálja feléjük, amíg azok az íjat töltik újra.*
- Megbasznám azt az agyaras kurva anyátokat, ha nem egy koszos disznó lenne. Mocskos faszt szopkodó szarházik.* Jó hangosan kiabál, hátha meghallják, de aztán gyorsan be is húzza a fejét. Kell egy kis idő, hogy megnyugodjon. Zápor meg közben elkezdi nyalogatni a véres nyílhegyet.*
- He! Hülye vagy? Már a gazdádat is meg akarod enni?* Teremti le a jószágot.*
- Maradj a seggeden, mert kilyukasszák a bőröd.* Add neki határozott parancsot. Kérdően felnéz Gaerre.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán hárommal növeli az állóképességet a következő két körre.
*Teysus biztosan jó kedvében van ma. A kis tündért rendesen csecsre rántja. Nem elég, hogy a varázslata besült, de most az egyik ork nyila is célt ért. Bele áll egyenesen az apró kis lábába. Rögtön felkiált fájdalmasan és elborul, mint egy zsák krumpli. Aztán, ahogy az égő fájdalom el kezd megjelenni elkezd sírni, ordítani és átkozódni, mindezt egyszerre.*
- Ááááh! Azt az agyaras kúrva anyád basznám meg! Áhh! Meghalok. Áááááh!* Meg így tovább megy a vergődés. Talán túlzásnak tűnik, hiszen egy ilyen sebet a legtöbben szinte meg sem éreznének, de az ő fájdalomküszöbe nagyon mélyen van. Jelenleg a poklok poklát éli meg. Rámarkol a nyílvesszőre, de rögtön el is engedi visítva, mert hát fáj. Vérezni talán csak egy kicsit vérzik még, mert a nyíl benne van. Elkezd a kis utazó tatyójában matatni a varázsital után. Amikor a kezébe kerül, akkor már hevesen kiabál Gaernek.*
- Szedd kiiii! Meghalok, úgy fáj. Csak szedd ki hamar.* Esdekel neki, de azért kalimpál kézzel lábbal. Ha éppen elfoglalt a férfi, akkor a saját húsából magának fogja jobb híján kikapni egy nem túl határozott mozdulattal. Akárhogy is, valahogy biztosan ki fog jönni az a nyíl, akkor pedig bevedeli a varázsitalt, amit még a gnóm lánytól vett meg. Azt mondta, hogy az nagyon hatékony, hát el is kell, mert most az élete a tét. A smaragzöldzöld varázsital hatalmas pazarlás, ha valaki hozzáértő látná felsírna, de itt talán csak a kivénhedt városőr fogja csóválni a fejét, feltéve, ha nincs jobb dolga. Mire megissza a varázsitalt, már tiszta takony meg könny az arca. Zápor meg csak értetlenül nézi, hogy a gazdája mi a fenét művel. Sőt még a hóbortos állat utánozni is kezdi, a mozdulatait, ahogy a lábát markolászta. Viszont, amint megitta a varázsitalt a seb rögtön elmúlik, így a fájdalom is megszűnik. Reflexből még kiabál, de aztán meglepett arccal nézi majd, hogy már nem is fáj. Meg is tapogatja, de csak a lyuk van ott a csizmáján.*
- Nem is rossz.* Oldalt kipillant, hogy vessen egy pillantást a két orkra, aki rájuk lövöldöznek.*
- A kurva anyátok!* Kiabálja feléjük, amíg azok az íjat töltik újra.*
- Megbasznám azt az agyaras kurva anyátokat, ha nem egy koszos disznó lenne. Mocskos faszt szopkodó szarházik.* Jó hangosan kiabál, hátha meghallják, de aztán gyorsan be is húzza a fejét. Kell egy kis idő, hogy megnyugodjon. Zápor meg közben elkezdi nyalogatni a véres nyílhegyet.*
- He! Hülye vagy? Már a gazdádat is meg akarod enni?* Teremti le a jószágot.*
- Maradj a seggeden, mert kilyukasszák a bőröd.* Add neki határozott parancsot. Kérdően felnéz Gaerre.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán hárommal növeli az állóképességet a következő két körre.
2405. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-04-01 19:38:49
Üzenet elküldve: 2026-04-01 19:38:49
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 109
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 109
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Az orkok nyomában//
*Mykael és Ettvallder ellenfelei egyaránt hátralépnek vagy épp szökkennek egyet, hogy mentsék az irhájuk és biztos távból támadjanak vissza. Hogy ennek köszönhető-e, ami történik, vagy az időzítés a ludas, azt az idők végezetéig jótékony balladai homály fogja fedni. Akárhogy is, ebben a pillanatban kerülnek Gaerralos varázslatának hatása alá ők is. A zöldbőrűek mozdulata megtorpan. Testük hirtelen megnehezül, mintha láthatatlan kövek húznák vállukat és karjaikat a föld felé. Az egyik ork térdre rogy, a másik csak fél lépést tud tenni, mielőtt izmai megtagadják az engedelmességet.
Mykael nem habozik. Féltérdről előreszúr, pengéje az ork combja fölött csúszik be a páncél alá. A zöldbőrű felhördül, s dacolva a mágiával egy hirtelen mozdulattal a zsoldos keze felé kap és rászorít, valószínűsíthetően teljes erővel. Eközben az ork végig vicsorog s próbálja felemelni a fegyvert tartó kezét is a fegyverével együtt.
Ettvallder ellenfele még próbálná újra felemelni lándzsáját, de a súly lehúzza a karját. Így a félvérnek elég egyetlen szökkenés, hogy jó pozícióba kerüljön és egyetlen csapással könnyedén kivégezhesse a kellemetlen helyzetbe került zöldbőrűt.
Bárhogy is alakul, ha félvér körbe néz, még bőven van számára feladat. Egyrészt bajtársa ellenfele nem adja magát oly könnyen, mint az övé, másrészt pedig még mindig ott van előtte legalább kéttucat ork melyeket nem tudni meddig köt még a mágus varázslata.
Ami társaság mágiára hajlékonyabb tagjait illeti. Az íjak idegei ismét megpendülnek és újabb vesszők suhannak a tündér és az ember párosa felé.
Az egyik Gaerralos válla fölött suhan el, a másik azonban alacsonyan érkezik. A nyílvessző Alesian bokájába csapódik, a hegy átüt a csizmán és a húsba mar. A fájdalom éles és forró, mintha parázs fúródott volna a lábába. A tündér lába megremeg, a seb azonnal lüktetni kezd, minden mozdulatnál újabb fájdalomhullámot küldve fel a lábszárába.
Ekkor érkezik csak az erőteljes dobbantás a földbe, és a nedves talaj engedelmeskedik. A sár és kövek felgyűrődnek, majd egy alacsony, vastag földfal emelkedik ki előttük. Nem sokkal később tompa puffanások jelzik, hogy újabb nyilak csapódnak bele a frissen emelt fedezékbe.
Bredoc közben már a földön áll ellenfelei előtt. A zöldbőrűek elégedett vigyorral fogadják, ahogy a harcos elhagyja a nyerget.
A csatabárdos támad először. A fegyver széles ívben csap le, de Bredoc pajzsa tompa dörrenéssel felfogja az ütést. A veterán azonnal visszatámad. Kardja döfése mélyen az ork oldalába fúródik. A seb súlyos, de a bestia még talpon marad.
A következő pillanatban a lándzsás lép előre. A hegy gyorsan szúr Bredoc combja felé. A találat csattan a páncéllemezen, a szúrás ereje elvész az acélon.
A csatabárdos azonban már újra lendíti fegyverét. A vérgőzös ork üvöltve húzza vissza a bárdot, majd vállból csap le ismét a harcos felé.
Nem messze tőlük Naesala fegyvere villan. A láncos buzogány elől elrántja karját, majd visszavág. Kardja gyors, rövid ívben vág, és a penge az ork nyakába mélyed. A zöldbőrű hörögve rogy össze.
Az elf már fordítja is Görényt. A ló patái sáros csomókat vernek fel, ahogy Bredoc felé indul segítségére. Az útját senki nem állja, azonban jobb, ha siet, ugyanis a veteránt nem csak a jelenlegi ellenfelei fenyegetik. Két újabb zöldbőrű közelíti meg a harcost, hátulról.*
*Mykael és Ettvallder ellenfelei egyaránt hátralépnek vagy épp szökkennek egyet, hogy mentsék az irhájuk és biztos távból támadjanak vissza. Hogy ennek köszönhető-e, ami történik, vagy az időzítés a ludas, azt az idők végezetéig jótékony balladai homály fogja fedni. Akárhogy is, ebben a pillanatban kerülnek Gaerralos varázslatának hatása alá ők is. A zöldbőrűek mozdulata megtorpan. Testük hirtelen megnehezül, mintha láthatatlan kövek húznák vállukat és karjaikat a föld felé. Az egyik ork térdre rogy, a másik csak fél lépést tud tenni, mielőtt izmai megtagadják az engedelmességet.
Mykael nem habozik. Féltérdről előreszúr, pengéje az ork combja fölött csúszik be a páncél alá. A zöldbőrű felhördül, s dacolva a mágiával egy hirtelen mozdulattal a zsoldos keze felé kap és rászorít, valószínűsíthetően teljes erővel. Eközben az ork végig vicsorog s próbálja felemelni a fegyvert tartó kezét is a fegyverével együtt.
Ettvallder ellenfele még próbálná újra felemelni lándzsáját, de a súly lehúzza a karját. Így a félvérnek elég egyetlen szökkenés, hogy jó pozícióba kerüljön és egyetlen csapással könnyedén kivégezhesse a kellemetlen helyzetbe került zöldbőrűt.
Bárhogy is alakul, ha félvér körbe néz, még bőven van számára feladat. Egyrészt bajtársa ellenfele nem adja magát oly könnyen, mint az övé, másrészt pedig még mindig ott van előtte legalább kéttucat ork melyeket nem tudni meddig köt még a mágus varázslata.
Ami társaság mágiára hajlékonyabb tagjait illeti. Az íjak idegei ismét megpendülnek és újabb vesszők suhannak a tündér és az ember párosa felé.
Az egyik Gaerralos válla fölött suhan el, a másik azonban alacsonyan érkezik. A nyílvessző Alesian bokájába csapódik, a hegy átüt a csizmán és a húsba mar. A fájdalom éles és forró, mintha parázs fúródott volna a lábába. A tündér lába megremeg, a seb azonnal lüktetni kezd, minden mozdulatnál újabb fájdalomhullámot küldve fel a lábszárába.
Ekkor érkezik csak az erőteljes dobbantás a földbe, és a nedves talaj engedelmeskedik. A sár és kövek felgyűrődnek, majd egy alacsony, vastag földfal emelkedik ki előttük. Nem sokkal később tompa puffanások jelzik, hogy újabb nyilak csapódnak bele a frissen emelt fedezékbe.
Bredoc közben már a földön áll ellenfelei előtt. A zöldbőrűek elégedett vigyorral fogadják, ahogy a harcos elhagyja a nyerget.
A csatabárdos támad először. A fegyver széles ívben csap le, de Bredoc pajzsa tompa dörrenéssel felfogja az ütést. A veterán azonnal visszatámad. Kardja döfése mélyen az ork oldalába fúródik. A seb súlyos, de a bestia még talpon marad.
A következő pillanatban a lándzsás lép előre. A hegy gyorsan szúr Bredoc combja felé. A találat csattan a páncéllemezen, a szúrás ereje elvész az acélon.
A csatabárdos azonban már újra lendíti fegyverét. A vérgőzös ork üvöltve húzza vissza a bárdot, majd vállból csap le ismét a harcos felé.
Nem messze tőlük Naesala fegyvere villan. A láncos buzogány elől elrántja karját, majd visszavág. Kardja gyors, rövid ívben vág, és a penge az ork nyakába mélyed. A zöldbőrű hörögve rogy össze.
Az elf már fordítja is Görényt. A ló patái sáros csomókat vernek fel, ahogy Bredoc felé indul segítségére. Az útját senki nem állja, azonban jobb, ha siet, ugyanis a veteránt nem csak a jelenlegi ellenfelei fenyegetik. Két újabb zöldbőrű közelíti meg a harcost, hátulról.*
2404. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-30 19:33:28
Üzenet elküldve: 2026-03-30 19:33:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
// Az orkok nyomában //
*Az acél kíméletlenül szalad az ork vállába. A csapás erős, de úgy tűnik ahhoz nem eléggé, hogy kibillentse az egyensúlyából a bestiát. Már mozdulna újra, amikor egy hajított lándzsa süvít el mellette, hogy a másik támadó torkába fúródjon. Csak egy pillanatra van lehetősége szeme sarkából egykori parancsnokára sandítani, hogy némi nyugalommal konstatálja, kitől is érkezett a segítség.
Éppen csak összerogy az egyik test mellette, amikor a harmadik ork már lendíti is láncos buzogányát. A fegyver súlya hallhatóan hasítja a levegőt, egyenesen Naesala kardot tartó keze felé. Igyekszik gyorsan reagálni, fegyverével együtt elrántani az útból karját, s ha sikerül az ellenségnek elvéteni a találatot, azonnal visszatámad: rövid, gyors vágással próbálja elérni az ork karját vagy nyakát, mielőtt az újra lendületet vehetne. Csak egy futó pillantást enged meg magának oldalra, Bredoc körül is úgy tűnik egyre inkább sűrűsödik a harc, több fegyver villan felé. Ha sikerül kiszabadulnia végre a saját kis párbajából, Görényt azonnal a férfi felé fordítja, hogy közelebb kerüljön hozzá, s minél előbb a segítségére siethessen.*
*Az acél kíméletlenül szalad az ork vállába. A csapás erős, de úgy tűnik ahhoz nem eléggé, hogy kibillentse az egyensúlyából a bestiát. Már mozdulna újra, amikor egy hajított lándzsa süvít el mellette, hogy a másik támadó torkába fúródjon. Csak egy pillanatra van lehetősége szeme sarkából egykori parancsnokára sandítani, hogy némi nyugalommal konstatálja, kitől is érkezett a segítség.
Éppen csak összerogy az egyik test mellette, amikor a harmadik ork már lendíti is láncos buzogányát. A fegyver súlya hallhatóan hasítja a levegőt, egyenesen Naesala kardot tartó keze felé. Igyekszik gyorsan reagálni, fegyverével együtt elrántani az útból karját, s ha sikerül az ellenségnek elvéteni a találatot, azonnal visszatámad: rövid, gyors vágással próbálja elérni az ork karját vagy nyakát, mielőtt az újra lendületet vehetne. Csak egy futó pillantást enged meg magának oldalra, Bredoc körül is úgy tűnik egyre inkább sűrűsödik a harc, több fegyver villan felé. Ha sikerül kiszabadulnia végre a saját kis párbajából, Görényt azonnal a férfi felé fordítja, hogy közelebb kerüljön hozzá, s minél előbb a segítségére siethessen.*
2403. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-30 11:43:50
Üzenet elküldve: 2026-03-30 11:43:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
* Igyekszik saját ellenfelére koncentrálni, ám igazán megnehezíti a dolgát, ha társai ellenfelei is őt veszik célba. Bár itt nem ez a helyzet, azért hálát ad az isteneknek, hogy a felé irányuló csapás csak a kettejük közti levegőt súrolja. Ezt is csak akkor veszi észre, mikor már vészesen késő lenne. Mi tagadás, ha a csapás valóban őt célozta volna, úgy lehet nem ment volna tovább a saját lábain. Az első (második) felé irányuló támadást könnyen hárítja, és bár a visszatámadását nem követi siker, az ork hátrálásával csupán saját kezére játszik, ugyanis miután egyszer visszalépett, a félvér igyekszik felzárkózni, hogy dárdája alkalmatlan legyen. Minden egyes hátralépéssel a félvér eggyel közelebb lép és nem hagyja, hogy az ork, akár csak egy pillanatra is fellélegezhessen a nyomás alatt. Főleg a kezeit és a lábait célozza, hogy azzal hatástalanítsa támadóját. *
* Igyekszik saját ellenfelére koncentrálni, ám igazán megnehezíti a dolgát, ha társai ellenfelei is őt veszik célba. Bár itt nem ez a helyzet, azért hálát ad az isteneknek, hogy a felé irányuló csapás csak a kettejük közti levegőt súrolja. Ezt is csak akkor veszi észre, mikor már vészesen késő lenne. Mi tagadás, ha a csapás valóban őt célozta volna, úgy lehet nem ment volna tovább a saját lábain. Az első (második) felé irányuló támadást könnyen hárítja, és bár a visszatámadását nem követi siker, az ork hátrálásával csupán saját kezére játszik, ugyanis miután egyszer visszalépett, a félvér igyekszik felzárkózni, hogy dárdája alkalmatlan legyen. Minden egyes hátralépéssel a félvér eggyel közelebb lép és nem hagyja, hogy az ork, akár csak egy pillanatra is fellélegezhessen a nyomás alatt. Főleg a kezeit és a lábait célozza, hogy azzal hatástalanítsa támadóját. *
2402. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-29 15:17:50
Üzenet elküldve: 2026-03-29 15:17:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 368
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Füstbe ment//
*Nem hatják meg a hallottak, a kérdésére kapott válasz csak ami megállítja egy pillanatra a gondolatait. Miután eljött. Összehúzza a szemét, ahogy utolérik a felismerések az emlékeket; nem tart soká, amíg világ gyúl az eddig sötétben hagyott tettek, szavak, kérések mögött.
Bosszúsan feszül meg az állkapcsa a nevetésre. Egy szó nem sok, annyit sem felel, egyedül a meginduló léptei, az elkapott, kezébe szorított pipa ami beszél helyette, a vonásain megült harag, amivel elhajítja azt az asztalon. Látja ugyan a másik mozdulatát de nem érdekli, úgy lehet ha megütnék sem térne ki előle. Ostoba hegyesfülű, és az esztelensége. Mégis itt ül, bár már abban sem biztos, hogy a nő valójában tudná hol van. A szeme sarkából pillant csak félre dühösen maga mellé az elkésett tiltásra. Mintha érdekelné mit ne. Majd pont most, pont ő fogja megmondani, mit ne.. Élesen töri az árnyékot az állkapcsán kirajzolódó izom, ahogy elhúzódva a közeléből elfordul a nőtől. Nincs miért fenyegetőznie, hogy legközelebb a tűzbe hajítja az egészet, pipástul, táskástul, akármit is tömött bele onnan a hosszúéletű.
Hátat fordítva indul vissza a kandallóhoz, aprót fújva közben maga elé ingerülten. Visszaguggol a gőzölögni hagyott teához. A kisasztalra készített bögréért nyúl, oda sem figyelve közben a másik alakjára a padon. Kimértek a mozdulatok, amivel futólag kitölt valamennyi forró vizet, hogy néhány száraz levél is kerül bele. Nem érdekli. Visszatolja a fémedényt a parázs mellé, a bögre köré fonva az ujjait emelkedve fel újra a tűz mellől.
Ha bosszúsak is a vonások az arcon, mégsem koppan hangosan a pohár a fán, ahogy az asztalra teszi a nő elé, fel sem nézve rá lépve tovább az ajtóhoz, hogy beengedje a teraszon rekedt macskát.*
//Füstbe ment//
*Nem hatják meg a hallottak, a kérdésére kapott válasz csak ami megállítja egy pillanatra a gondolatait. Miután eljött. Összehúzza a szemét, ahogy utolérik a felismerések az emlékeket; nem tart soká, amíg világ gyúl az eddig sötétben hagyott tettek, szavak, kérések mögött.
Bosszúsan feszül meg az állkapcsa a nevetésre. Egy szó nem sok, annyit sem felel, egyedül a meginduló léptei, az elkapott, kezébe szorított pipa ami beszél helyette, a vonásain megült harag, amivel elhajítja azt az asztalon. Látja ugyan a másik mozdulatát de nem érdekli, úgy lehet ha megütnék sem térne ki előle. Ostoba hegyesfülű, és az esztelensége. Mégis itt ül, bár már abban sem biztos, hogy a nő valójában tudná hol van. A szeme sarkából pillant csak félre dühösen maga mellé az elkésett tiltásra. Mintha érdekelné mit ne. Majd pont most, pont ő fogja megmondani, mit ne.. Élesen töri az árnyékot az állkapcsán kirajzolódó izom, ahogy elhúzódva a közeléből elfordul a nőtől. Nincs miért fenyegetőznie, hogy legközelebb a tűzbe hajítja az egészet, pipástul, táskástul, akármit is tömött bele onnan a hosszúéletű.
Hátat fordítva indul vissza a kandallóhoz, aprót fújva közben maga elé ingerülten. Visszaguggol a gőzölögni hagyott teához. A kisasztalra készített bögréért nyúl, oda sem figyelve közben a másik alakjára a padon. Kimértek a mozdulatok, amivel futólag kitölt valamennyi forró vizet, hogy néhány száraz levél is kerül bele. Nem érdekli. Visszatolja a fémedényt a parázs mellé, a bögre köré fonva az ujjait emelkedve fel újra a tűz mellől.
Ha bosszúsak is a vonások az arcon, mégsem koppan hangosan a pohár a fán, ahogy az asztalra teszi a nő elé, fel sem nézve rá lépve tovább az ajtóhoz, hogy beengedje a teraszon rekedt macskát.*
2401. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2026-03-28 17:36:39
Üzenet elküldve: 2026-03-28 17:36:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*A varázslat sikerül, és hatását azonnal látni. Amelyik orkok épp futnak, azok megtántorodnak, és akik harcolnak, azoknak sincs könnyebb dolga emiatt. Tudja, hogy az idő haladásával csak egyre nehezebb talpon maradni, akit pedig térdre, hasra vitt a varázslat, annak reménye sem marad a feltápászkodásra, hiszen a súly időközben nem megy sehova.
A tündért, mint haszontalan ingert, igyekszik kizárni. Nem igazán érdekli annak véleménye, és arra sincs ideje, hogy érdemi segítségre utasítsa. Pozíciójából - amit csak kimondott fantáziával lehet kutyapóznak nevezni, hiszen fél térdre ereszkedett csak, és keze is csak egy van a földön - inkább a csatateret próbálja figyelni.
Az orkcsapat, akit elgáncsolt, még mindig elég közel vannak egymáshoz, így már épp készülné egy újabb varázslattal végképp tökretenni a napjukat, mikor befúródik mellé az a nyílvessző. Alig pár pillanat megtalálni, hogy honnan jött, és már épp készülne megoldani a problémát, mikor Alesian megpróbálkozik valamivel.
Egy másodpercig kivár. Kettő. Nem történik semmi, így azt a lábát, alivel eddig sem térdelt, most megemeli és dobbant vele egy erőset. Varázslata nyomán - ha sikerrel jár -, hozzá és Alesianhoz kimondottan közel egy újabb földfal emelkedik a nyilak útjában.
A fal alacsonyabb, mint lehetne - olyan egy méter körüli, hogy teljesen elfedje Gaerralost, de ha akarja, akkor a fejét felemelve még ellásson fölötte.*
- Földre!
*Morran rá Alesianra, így ha sikerült a varázslat, mindketten fedezékként tudják használni a rögtönzött barrikádot. Egyéb esetben pedig Gaerralos jobb híján hasra veti magát, hogy minél nehezebb célpontot nyújtson az íjászoknak.*
//Aktív képességhasználat - Oszlatás//
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására az általa kijelölt helyen egy két méter széles és magas, vékony fal keletkezik, ami az ottani talajból épül föl. A fal maradandó, de nem tartja össze mágikus erő.
*A varázslat sikerül, és hatását azonnal látni. Amelyik orkok épp futnak, azok megtántorodnak, és akik harcolnak, azoknak sincs könnyebb dolga emiatt. Tudja, hogy az idő haladásával csak egyre nehezebb talpon maradni, akit pedig térdre, hasra vitt a varázslat, annak reménye sem marad a feltápászkodásra, hiszen a súly időközben nem megy sehova.
A tündért, mint haszontalan ingert, igyekszik kizárni. Nem igazán érdekli annak véleménye, és arra sincs ideje, hogy érdemi segítségre utasítsa. Pozíciójából - amit csak kimondott fantáziával lehet kutyapóznak nevezni, hiszen fél térdre ereszkedett csak, és keze is csak egy van a földön - inkább a csatateret próbálja figyelni.
Az orkcsapat, akit elgáncsolt, még mindig elég közel vannak egymáshoz, így már épp készülné egy újabb varázslattal végképp tökretenni a napjukat, mikor befúródik mellé az a nyílvessző. Alig pár pillanat megtalálni, hogy honnan jött, és már épp készülne megoldani a problémát, mikor Alesian megpróbálkozik valamivel.
Egy másodpercig kivár. Kettő. Nem történik semmi, így azt a lábát, alivel eddig sem térdelt, most megemeli és dobbant vele egy erőset. Varázslata nyomán - ha sikerrel jár -, hozzá és Alesianhoz kimondottan közel egy újabb földfal emelkedik a nyilak útjában.
A fal alacsonyabb, mint lehetne - olyan egy méter körüli, hogy teljesen elfedje Gaerralost, de ha akarja, akkor a fejét felemelve még ellásson fölötte.*
- Földre!
*Morran rá Alesianra, így ha sikerült a varázslat, mindketten fedezékként tudják használni a rögtönzött barrikádot. Egyéb esetben pedig Gaerralos jobb híján hasra veti magát, hogy minél nehezebb célpontot nyújtson az íjászoknak.*
//Aktív képességhasználat - Oszlatás//
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására az általa kijelölt helyen egy két méter széles és magas, vékony fal keletkezik, ami az ottani talajból épül föl. A fal maradandó, de nem tartja össze mágikus erő.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420