//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Az a fajta lány ez, akinek mindig kell hallatnia a hangját és még az utolsó szó jogával is élni akar. A szemeit forgatja mögötte, de meghagyja neki. Bizonyos, hogy a békés vidéki lelkek az istállójukba akarnak engedni idegeneket, akik a fegyvereikkel védik őket azok elől, akiket jobban ismernek saját tenyerüknél is. Nem érdekli, pusztán a szemforgatásnyi időre. Haladni akar, s ez meg is történik.
Amint megpillantja a növényt, amiből leszakajt néhány levelet, a másik is talál belőle. Nem tudja, hogy ismeri-e igazán őket, vagy nem, de végignéz a másikon, aki az egyezségükkel ellentétben nem adja a kezébe a talált Fyruis-t, de nem érdekli, ha kellene belőle még egy, eltenné. Bár igazából nem fektettek le szabályokat sem, neki egyértelmű az, hogy a bőrrajzért cserébe minden az övé, azon kívül, amit átenged. Így működik. Nehezen tér el attól, ami a terv, még ha az csak és kizárólag az ő terve is. *
- Tudod mire jó? *Nézi a barna szemeket. Már kezd megenyhülni az irányába, akkor is, ha túl cserfes. Talán nem tartaná magához közel, de itt és most nem terhes a jelenléte és még a mágiát sem használta ellene. Persze töredék idő alatt fordulhat meg minden. Amint érzékeli, hogy annak tudása kissé hiányos, bele is kezd, ahogy elindulnak tovább gyalogszerrel.*
- Ha kiszárítod a levelet és egy pépet készítesz belőle, akkor átmelegíti azt a részedet, ahová kented. Csak egy kis víz és a széttört darabok kellenek, gyorsan megvan. Jó akkor is, ha fázik a kezed, de... *Kezd magyarázatba, mintha a világon mindenkit érdekelnének a növényei. Talán nincs is más, amiről szívesebben beszél, ha már egyszer szóra nyílnak azok a csendes ajkak.* - ... ha régóta fáj valamid, mert megrándult, vagy megerőltetted, akkor arra is hatásos. De a legtöbben semmi másra nem használják, mint tűzrakáshoz. Nagyon hamar lángra kap a levele. *A röpke előadás végén már érezni a hangjában az élt, hogy az talán a legpazarlóbb módja ennek a levélnek a használatára, de végtére is sokszínűség miatt is lehet kedvelni valamit, még ha sokkalta jobban járnak a száraz őrleményével is. Neki, akinek mindig gondot okoz a tűz meggyújtása, még segítségére is van, de ezt nem vallaná be. Nem ezt kellene rá eltékozolni. De eszébe jut valami más is, így letép egy pici darabot abból, amit az imént tett el és egy időre megáll.*
- Mutasd a kezed. *Kéri el Leina tagját, hogy aztán szemléltetni is tudjon valamit. A növény nedvéből egy vékony vonalnyit ken annak fehér bőrére, hogy a nyomán vörössé válhasson.*
- Így szinte éget.
*Sétájuk a végéhez közeledik a szántón, mintha az utolsó búzatábla is csak azt hirdetné, hogy a határhoz értek. Hamar láthatóvá válik az erdőség, de még van hely, amit átkutathatnak, főleg akkor, ha nem éppen magyarázni kíván, hanem keresni. Furcsa érzés, hogy egyáltalán volt kedve beszélni. Abba is hagyja egy időre, amíg a jellegzetes helyeket nézi át. Az első látványos mosoly, ami ráhúzódik ezidáig rezzenéstelen arcára, mikor lehajolva egy igen különleges apró virágot talál. *
- Gyere, nézd.
*Maga sem érti minek tanítgat, azért hívta magával, mert ismeri amaz elméletben amiket keres. De neki már az is jó, ha csak néhány éket talál meg. Széthúzza kissé az egymás mellett sűrűn növő búza szárait, s közöttük lehet megpillantani az egyikre felkúszó, indáival kapaszkodó, legyezőforma, narancsszín szirmokat.*
- Sárga Lyrdec.
*Tépi is le, nagyon ritkán lát ilyet, lévén ritkán jár hasonló helyszíneken.*