//Étkezőben – vacsora//
//Ishala, Seles//
*Láthatóan, Seles nem érti, hogy miért kell a tanácskozóba jönnie, de Pycta nem fejtette ki, így Lyz sem tud többet mondani. Egyébkét is, csak fél napot kell várni. Mi az egy elf vadász lányak. Ahogy elfordulna, egy pillantást még vet a többiekre, a beszélgető sokaságra. A hevesen beszélgető Shenre, milyen életvidám, még egy ilyen hosszú út után is, ő persze teljesen kimerült, és nyúzott.
Már éppen indulóban van, mikor Ishala megakasztja, így érdeklődve fordul felé.*
- Mondd, Ishala *pillant a vörös ruhás elfre kérdőn.*
- Ó, hogyne, örülnék neki *mosolyodik el, amikor meghallja, hogy máris hasznossá szeretne válni. Az jut eszébe, hogy ő maga is csak erre tudott gondolni, amikor ide került. Hogy hasznos legyen, hogy tegyen valami értelmeset a közösségért. S most Seles után, Ishala vállára simítja tenyerét, mely Ishalának talán csak kedvesség, de Lyztől ez egy szótlan köszönet, az emlékeztetőért. Ishala nem is tudja milyen jól jött ez most. Arra emlékezteti, nyúzott pillanatának tetőfokán, miért is maradt itt. Kissé el is szégyelli magát emiatt. Hát hogyan érezheti ezt kimerítőnek, amikor pontosan azt teheti, amiért ide jött. És még új otthonra is lelt.*
- Holnap megbeszéljük a részleteket, ha megfelel. Akkor lőhetünk is párat a gyakorlótéren, ha szeretnél *Egészen felvillanyozódik, s már sokkal kevésbé érzi a nyomást.* Akkor megbeszéljük a következő vadászat idejét is. Most hagylak is benneteket, érezzétek jól magatokat. *Még egy mosolygós biccentés, és pár pillanat múlva már a lépcső tetején sétál, végig a galérián, a leghátsó szobák egyikéhez.*
//Emeleti fürdő//
//Lyz szobája//
*Már ahogy felér, észreveszi az átalakítás nyomait. Nem áll meg nézelődni, majd holnap felfedezi, hogy mit műveltek, amíg odavolt. A szobájához érve, csak az üvegcséjét és a fésűjét veszi magához, azokkal indul vissza a fürdőhöz.
Az ominózus fürdőzés óta, nem próbált bejutni az emeletibe, de most valahogy semmi kedve újabb kört tenni a lépcsőkön. Az ajtó nem nyílik elsőre, úgy ahogy eddig egyszer sem, de többszöri erőteljes próbálkozás után, nagy nehezen, de valóban sikerül kinyitnia.
Halkan felnevet, mikor eszébe jut a beszélgetés, ahogy célozgattak Aenaenek, hogy Pycta biztosan szándékosan zárja az ajtót. Ha akkor a topázszemű nem mondja, hogy csak szorul, ő most is lement volna a földszintre. Éppen ezen oknál fogva viszont szinte biztos benne, hogy más is zárva hiszi a helységet, s a legtöbben meg sem próbálnak benyitni. Most viszont, ugyan olyan nehezen, de visszaszuszakolja maga mögött a rakoncátlan ajtót.
Az üvegcse és a fésű egy hordóra kerül, miként a ruhái is, szépen összehajtva, s ő jólesőn ereszkedik a meleg vízbe, talán kicsit meg is szundít, mire újra eszmél, és egy gyors hajmosás után, minél szárazabbra törli a hajzuhatagot, hogy aztán befésüljön egy pár csepp aranyszín olajt. Módszeresek a mozdulatok és alaposak is. Törölközőt teker maga köré, felnyalábolja szennyesét, s a szobájába indul. Ott, az asztalára teszi a koszos ruhát, tudja, másnap Lealla elviszi a szennyest, így ezzel nem is törődik tovább. Csak félszáraz hajjal, a derengő kandallóhoz teríti a törölközőit, s a takaróba csavarva ágyába dől. Egy pillanat, míg újra felkel, s néhány mezítlábas lépés után, kulcsra zárja ajtaját. De aztán semmi nem akadályozza tovább, hogy úgy aludjon reggelig, mint akit leütöttek.*