Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 50 (981. - 1000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
//Eseménydús nap//
//Olvasgatás//
-Mese? -
*Ízlelgeti a szót egy darabig, már nem mintha nem ismerné, de ez egy régi világ rég elfeledett szereplőit jutatja eszébe. Egy olyan tragédiát, ami fenekestül felforgatta az életét, mégsem lesz több egy hülye kis széljegyzetnél a világ memoárjában. *
-Azt hiszem... Azt hiszem az jó lesz, de csak akkor ha te találod ki. És ne legyen boldog a befejezése azok a mesék csak tévútra viszik az embert. És nehogy ork legyen a f főszereplő. Már nagyon elegem van ebből a fajból. Gondolom neked is. -
*Kacsint a lányra. Majd nem kis érdeklődéssel várja, hogy a lány végre belekezdeni a lehetőleg ork nélküli mesébe. *
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
1000. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-30 16:30:38
Üzenet elküldve: 2017-01-30 16:30:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
*Meruwiel számára nem telt túlzottan eseménydúsan ez a nap. Inkább csak pihenéssel töltötte el az időt, és szinte ki sem mozdult a szobából. Evett, ivott, olvasgatott, aztán elment fürdeni, hogy aztán ismét egy kis falatozgatás közben tovább olvasson.
Közben gondol rá, hogy esetleg meglátogatja Trayt, de hagy egy kis teret is a férfinak, hadd jusson levegőhöz. Végül is neki is vannak dolgai, alapvető kötelezettségei, és nem lehetnek állandóan egymás nyakán. Mindenkinek szüksége van magányra is, és egyedüli kikapcsolódásra. Majd a mélységi felkeresi őt ha akarja. Ezúttal hagyja, hadd vegye át az irányítást egy kicsit ő. Már így is eleget lépett az elf lány a kapcsolatukban, legalábbis megítélése szerint. Ha a sötételf betér hozzá, akkor biztosan izgalmasabban alakul majd a napja... ha meg nem... hát egy ideig olvasgat tovább, aztán majd kiderül, mi történik majd.*
Közben gondol rá, hogy esetleg meglátogatja Trayt, de hagy egy kis teret is a férfinak, hadd jusson levegőhöz. Végül is neki is vannak dolgai, alapvető kötelezettségei, és nem lehetnek állandóan egymás nyakán. Mindenkinek szüksége van magányra is, és egyedüli kikapcsolódásra. Majd a mélységi felkeresi őt ha akarja. Ezúttal hagyja, hadd vegye át az irányítást egy kicsit ő. Már így is eleget lépett az elf lány a kapcsolatukban, legalábbis megítélése szerint. Ha a sötételf betér hozzá, akkor biztosan izgalmasabban alakul majd a napja... ha meg nem... hát egy ideig olvasgat tovább, aztán majd kiderül, mi történik majd.*
999. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-27 14:09:44
Üzenet elküldve: 2017-01-27 14:09:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Eseménydús nap//
//Olvasgatás//
*Sharall maga elé veszi a pergament és egy darabig tanulmányozza, mielőtt megszólal. Olvasni kezd és, hangja eleinte akadozó, néha bizonytalan, de ahogy kezdi felvenni a történet fonalát, egyre kevésbé figyel a szavakra, és így egyre jobban is megy neki. Mély, kellemesen morgó hangja betölti a szobát és Nara egy percre még a szemét is lehunyja, úgy hallgatja a megelevenedő mesét.*
~Nagyon tetszik a hangja. Olyan jó hallgatni, hogy örökké ellennék itt, miközben ő felolvas.~
*A férfi érezhetően belelendül és érdekli a történet, mert hangja egyre gyorsul, sürgetőn pörgeti a szavakat, míg el nem hallgat. A csendben Nara kinyitja a szemét, és a férfi meglepett, vagy csalódott, vagy nem is egészen tudja milyen arcát látja.*
-Ez csak az eleje. Folytathatom, ha szeretnéd.
*Sharall érdekes megjegyzést tesz, és ugyan nem látható, de Nara szívét átjárja a melegség, hiszen az édesanyjához hasonlítja. Ezt azonban még nem mondja el. A férfi valószínűleg úgyis rájön. A szabadkozását ellenben nem egészen érti.*
-Semmi gond. Én nem bánom, hogy az vagyok, aki. Mindkét felemre büszke vagyok, az emberre éppúgy, mint az elfre.
*Elmosolyodva hozzáteszi.*
-És az orkokkal sincs semmi gond. Csak azért vannak felétek előítélettel, mert mások vagytok, másként gondolkodtok, ami persze igaz a törpökre is akár, de titeket nem értenek. Azt hiszem. De persze lehet, hogy butaság ahogy én látom ezt.
*A végére elbizonytalanodik és kissé elpirulva lesüti a szemét. A pennával kezd babrálni, de aztán ráveszi magát a folytatásra.*
-Nem. Nem rólam szól, de igaz történet.
*A fenyegetésre elneveti magát és megadón emeli fel a kezét, mintha hosszas ellenkezés végén adná be a derekát.*
-Jól van, jól van. Folytatom. Add vissza a pergament!
*Nyúl még mindig mosolyogva a papírért és a pennát ismét a tintába meríti. Némán átfutja az utolsó mondatot, majd írni kezd.*
~Myliantis anyja tajtékzott a dühtől és nem fukarkodott lánya szidásával sem, amiben azt emelte ki leginkább, mekkora szégyent hozott az Ő fejére és ne merjen többé a szemébe nézni, mert bemocskolta a nemes elf vérvonalat. Myliantis eleinte nem hagyta magát, és próbálta elmondani anyjának, hogy a szíve választott, annak pedig nem mondhat ellent, mert akit neki szántak, a nyomába sem érhet Dharyusnak. Nem érti meg, és soha nem is fogja, ha pedig hozzámegy, azzal önmagát tagadná meg. Dharyustól olyat kapott, amit hiába magyarázott, az anyja sosem érthetett volna meg. Az apja csak némán üldögélt a kereveten és pipázgatva hallgatta a vitát. Myliantis próbálta a segítségét kérni, hiszen apjával mindig nagyon szoros volt a viszonya, de a férfi csak füstfelhőbe és némaságba burkolózva fürkészte lánya arcát. Az anyja minden áron helyre akarta hozni a család becsületét, amíg nem késő, ezért követelte az esküvő minél előbbi megrendezését, addig pedig Myliantist a szobájába zárta, és megfenyegette, hogy ha kiteszi onnan a lábát, örökre kitagadják a családból és a vagyonból. Myliantis az első éjjelt tervezgetéssel, és reménykedéssel töltötte, másnap azonban anyja minden reményét lerombolta. A reggeli után nem sokkal megjelent a szobájában, és közölte, hogy a következő napon, mielőtt a fényes korong a föld alá bukik, megköttetik a házasság.
Myliantis aznap már nem evett és nem ivott semmit, csupán némán siratta szíve szerelmét, és kiapadhatatlan könnyei áztatták arcát, miközben az ablakában ülve a tájat kémlelte.
Leszállt az éjszaka, és Myliantis szívében megfogant az elhatározás. Ha Dharyusé nem lehet, senkié sem lesz. Gondosan kitervelte, mit fog mondani az édesanyjának, milyen virágokat szeretne a hajába tűzetni. Az anyja azonban nem ismerte a növényeket, így sosem jött volna rá, hogy ő maga adja lánya kezébe a halált. Myliantis ennek a tervnek a birtokában, békével a szívében hajtotta álomra a fejét, és már nem búsult semmin.
Éjfél után nem sokkal azonban finom kopogás hangzott fel ajtaján, majd halk léptekkel egy magas férfi lépett a szobájába. Apja halkan, nyugodtan kezdett beszélni, de testén látszott, hogy izgatottan megfeszülnek izmai.
Teljes szívedből szereted Dharyus Regnist? Miért gondolod, hogy méltó a szívedre?
Myliantis, ágyában ülve, apja szemébe nézett és határozottan felelt.
Igen Apám. Úgy szeretem, ahogy senki mást. Tiszta, igaz szerelemmel. Tudom, hogy méltó rá, mert a lelkembe lát, én pedig az övébe.
Engem szeretsz-e, leányom? Kérdezte feszült hangon az apja.
Myliantis szemét elfutotta a könny és szája mosolyra húzódott válasz közben.
Sosem tudnálak nem szeretni, Apám. Bármit kérj is tőlem.
Örülök, hogy ezt mondod. Kelj hát fel leányom, öltözz és szedd össze a legszükségesebb holmidat, de úgy, hogy ide többé nem jössz vissza.
Myliantis lélegzete elakadt, és egy pillanatig csak meredten nézett apjára.
Eljött hozzám. Magam is úgy hiszem, hogy méltó hozzád. Jobban, mint anyád választottja.
Nem mondott mást, csak sürgetőn bólintott, mire ő villámként pattant fel az ágyból és apja nyakába vetette magát. Ritka pillanat volt ez, és mikor elváltak, apja az ablakhoz fordult, és észrevétlen megtörölte a szemét, mintha csak jobban akarna látni valamit. Pár perccel később, mikor Myliantis indulásra készen állt apja előtt, a férfi egy lepecsételt levelet nyújtott át neki, majd levezette az istállóba, ahol már egy felnyergelt, és néhány holmival megpakolt ló állt. Apja felsegítette rá lányát, és utoljára nyitotta szóra száját.
Ne gondolj haraggal édesanyádra! Mindig a legjobbat akarta neked, de nem látta, hogy te más vagy, mint Ő.
Rövid, nehéz csend után még hozzá tette.
Engem se felejts el, egyetlen leányom!
Soha. Felelte Myliantis, majd összeszoruló szívvel sarkallta lovát indulásra és merev háttal nézett a sötétbe, noha könnyeitől összemosódott minden. Nem nézett vissza, mert tudta, hogy apja azt szeretné, ha erős és bátor nő lenne, akiben megvan az igazi tartás. Így hagyta el Myliantis örökre az otthonát, hogy újat teremtsen Dharyussal, aki az erdő szélén várta kedvesét.~
*Nara kezében ekkor megáll a penna, de nem néz fel, csak mélyet sóhajt, és Sharall elé tolja a pergament egy halk megjegyzéssel.*
-Sajnálom, ha hosszú lett. Nem muszáj elolvasnod.
//Olvasgatás//
*Sharall maga elé veszi a pergament és egy darabig tanulmányozza, mielőtt megszólal. Olvasni kezd és, hangja eleinte akadozó, néha bizonytalan, de ahogy kezdi felvenni a történet fonalát, egyre kevésbé figyel a szavakra, és így egyre jobban is megy neki. Mély, kellemesen morgó hangja betölti a szobát és Nara egy percre még a szemét is lehunyja, úgy hallgatja a megelevenedő mesét.*
~Nagyon tetszik a hangja. Olyan jó hallgatni, hogy örökké ellennék itt, miközben ő felolvas.~
*A férfi érezhetően belelendül és érdekli a történet, mert hangja egyre gyorsul, sürgetőn pörgeti a szavakat, míg el nem hallgat. A csendben Nara kinyitja a szemét, és a férfi meglepett, vagy csalódott, vagy nem is egészen tudja milyen arcát látja.*
-Ez csak az eleje. Folytathatom, ha szeretnéd.
*Sharall érdekes megjegyzést tesz, és ugyan nem látható, de Nara szívét átjárja a melegség, hiszen az édesanyjához hasonlítja. Ezt azonban még nem mondja el. A férfi valószínűleg úgyis rájön. A szabadkozását ellenben nem egészen érti.*
-Semmi gond. Én nem bánom, hogy az vagyok, aki. Mindkét felemre büszke vagyok, az emberre éppúgy, mint az elfre.
*Elmosolyodva hozzáteszi.*
-És az orkokkal sincs semmi gond. Csak azért vannak felétek előítélettel, mert mások vagytok, másként gondolkodtok, ami persze igaz a törpökre is akár, de titeket nem értenek. Azt hiszem. De persze lehet, hogy butaság ahogy én látom ezt.
*A végére elbizonytalanodik és kissé elpirulva lesüti a szemét. A pennával kezd babrálni, de aztán ráveszi magát a folytatásra.*
-Nem. Nem rólam szól, de igaz történet.
*A fenyegetésre elneveti magát és megadón emeli fel a kezét, mintha hosszas ellenkezés végén adná be a derekát.*
-Jól van, jól van. Folytatom. Add vissza a pergament!
*Nyúl még mindig mosolyogva a papírért és a pennát ismét a tintába meríti. Némán átfutja az utolsó mondatot, majd írni kezd.*
~Myliantis anyja tajtékzott a dühtől és nem fukarkodott lánya szidásával sem, amiben azt emelte ki leginkább, mekkora szégyent hozott az Ő fejére és ne merjen többé a szemébe nézni, mert bemocskolta a nemes elf vérvonalat. Myliantis eleinte nem hagyta magát, és próbálta elmondani anyjának, hogy a szíve választott, annak pedig nem mondhat ellent, mert akit neki szántak, a nyomába sem érhet Dharyusnak. Nem érti meg, és soha nem is fogja, ha pedig hozzámegy, azzal önmagát tagadná meg. Dharyustól olyat kapott, amit hiába magyarázott, az anyja sosem érthetett volna meg. Az apja csak némán üldögélt a kereveten és pipázgatva hallgatta a vitát. Myliantis próbálta a segítségét kérni, hiszen apjával mindig nagyon szoros volt a viszonya, de a férfi csak füstfelhőbe és némaságba burkolózva fürkészte lánya arcát. Az anyja minden áron helyre akarta hozni a család becsületét, amíg nem késő, ezért követelte az esküvő minél előbbi megrendezését, addig pedig Myliantist a szobájába zárta, és megfenyegette, hogy ha kiteszi onnan a lábát, örökre kitagadják a családból és a vagyonból. Myliantis az első éjjelt tervezgetéssel, és reménykedéssel töltötte, másnap azonban anyja minden reményét lerombolta. A reggeli után nem sokkal megjelent a szobájában, és közölte, hogy a következő napon, mielőtt a fényes korong a föld alá bukik, megköttetik a házasság.
Myliantis aznap már nem evett és nem ivott semmit, csupán némán siratta szíve szerelmét, és kiapadhatatlan könnyei áztatták arcát, miközben az ablakában ülve a tájat kémlelte.
Leszállt az éjszaka, és Myliantis szívében megfogant az elhatározás. Ha Dharyusé nem lehet, senkié sem lesz. Gondosan kitervelte, mit fog mondani az édesanyjának, milyen virágokat szeretne a hajába tűzetni. Az anyja azonban nem ismerte a növényeket, így sosem jött volna rá, hogy ő maga adja lánya kezébe a halált. Myliantis ennek a tervnek a birtokában, békével a szívében hajtotta álomra a fejét, és már nem búsult semmin.
Éjfél után nem sokkal azonban finom kopogás hangzott fel ajtaján, majd halk léptekkel egy magas férfi lépett a szobájába. Apja halkan, nyugodtan kezdett beszélni, de testén látszott, hogy izgatottan megfeszülnek izmai.
Teljes szívedből szereted Dharyus Regnist? Miért gondolod, hogy méltó a szívedre?
Myliantis, ágyában ülve, apja szemébe nézett és határozottan felelt.
Igen Apám. Úgy szeretem, ahogy senki mást. Tiszta, igaz szerelemmel. Tudom, hogy méltó rá, mert a lelkembe lát, én pedig az övébe.
Engem szeretsz-e, leányom? Kérdezte feszült hangon az apja.
Myliantis szemét elfutotta a könny és szája mosolyra húzódott válasz közben.
Sosem tudnálak nem szeretni, Apám. Bármit kérj is tőlem.
Örülök, hogy ezt mondod. Kelj hát fel leányom, öltözz és szedd össze a legszükségesebb holmidat, de úgy, hogy ide többé nem jössz vissza.
Myliantis lélegzete elakadt, és egy pillanatig csak meredten nézett apjára.
Eljött hozzám. Magam is úgy hiszem, hogy méltó hozzád. Jobban, mint anyád választottja.
Nem mondott mást, csak sürgetőn bólintott, mire ő villámként pattant fel az ágyból és apja nyakába vetette magát. Ritka pillanat volt ez, és mikor elváltak, apja az ablakhoz fordult, és észrevétlen megtörölte a szemét, mintha csak jobban akarna látni valamit. Pár perccel később, mikor Myliantis indulásra készen állt apja előtt, a férfi egy lepecsételt levelet nyújtott át neki, majd levezette az istállóba, ahol már egy felnyergelt, és néhány holmival megpakolt ló állt. Apja felsegítette rá lányát, és utoljára nyitotta szóra száját.
Ne gondolj haraggal édesanyádra! Mindig a legjobbat akarta neked, de nem látta, hogy te más vagy, mint Ő.
Rövid, nehéz csend után még hozzá tette.
Engem se felejts el, egyetlen leányom!
Soha. Felelte Myliantis, majd összeszoruló szívvel sarkallta lovát indulásra és merev háttal nézett a sötétbe, noha könnyeitől összemosódott minden. Nem nézett vissza, mert tudta, hogy apja azt szeretné, ha erős és bátor nő lenne, akiben megvan az igazi tartás. Így hagyta el Myliantis örökre az otthonát, hogy újat teremtsen Dharyussal, aki az erdő szélén várta kedvesét.~
*Nara kezében ekkor megáll a penna, de nem néz fel, csak mélyet sóhajt, és Sharall elé tolja a pergament egy halk megjegyzéssel.*
-Sajnálom, ha hosszú lett. Nem muszáj elolvasnod.
998. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-24 20:35:21
Üzenet elküldve: 2017-01-24 20:35:21
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Eseménydús nap//
//Olvasgatás//
*Elveszi a pergament és egy darabig értő arccal fürkészi. Próbálja magabiztossággal leplezni hiányosságát, mégpedig, hogy a szavak egy részével, még köszönőviszonyban sincs. Valahogy úgy is megoldja majd,ha kell saját szavakkal helyettesít, vagy köhög egyet, hogy ki nem mondva is tudtára adja Narának, hogy ezt a rész jobb ha átugorja. Végül csak összeszedi magát és belevág. Érces hangja bejárja a teret, majd visszatér önnön fülébe és úgy hallja nem megy olyan rosszul. Teljesen belelendül elvész körülötte a külvilág. Tudta már mielőtt belekezdett volna, sőt már akkor mikor megkérte a lányt, hogy írjon neki, hogy olyat fog tapasztalni, mint azelőtt soha. Kíváncsiság, izgalom és egy gyomorkörnyéki furcsa bizsergés furcsa keverékét. Hangja egyre emelkedik egyre gyorsul, míg végül véget ér. *
-Ennyi?
*Kérdi fásult hanggal. *
-Itt nem érthet véget ez... ez... csodálatos, vagyis, nem tudom... jó volt azt hiszem. A lány akár te is lehetnél, de te csak félig vagy elf. *Hirtelen elhallgat, mert leesik neki mint mondott. Gyors szabadkozásba kezd. * - Nem mintha bármi baj lenne vele. Sőt ha az embereknek megvan az orkokról a véleményük, hát az orkoknak meg az elfekről. Az emberekről is biztos megvan, de ahonnan én jöttem ott inkább számítanak különleges ételnek, mint nemezisnek. Viszont a lány te is lehetnél, tényleg. Ugye nem rólad szól? Te nem dobnád el a családod holmi férfiért. Legalább is a szavaidból, meg az eddig rólad nagy nehezen összeszedett infókból ez jött le.
*Hirtelen nagy levegőt vesz és újból elvörösödik. *
-Már nem mintha... de mindegy is. Remélem szándékodban áll folytatni és nem jössz olyan hülyeségekkel, hogy a holnapnak is hagyni kell elmesélendő szavakat, mert elhiheted egész nap és este képes leszek és dörömbölni fogok az ajtódon. Ha nem vagy ott akkor is.
*Mosolyog a lányra miközben visszanyújtja a pergament. *
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.01.25 16:11:36, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
//Olvasgatás//
*Elveszi a pergament és egy darabig értő arccal fürkészi. Próbálja magabiztossággal leplezni hiányosságát, mégpedig, hogy a szavak egy részével, még köszönőviszonyban sincs. Valahogy úgy is megoldja majd,ha kell saját szavakkal helyettesít, vagy köhög egyet, hogy ki nem mondva is tudtára adja Narának, hogy ezt a rész jobb ha átugorja. Végül csak összeszedi magát és belevág. Érces hangja bejárja a teret, majd visszatér önnön fülébe és úgy hallja nem megy olyan rosszul. Teljesen belelendül elvész körülötte a külvilág. Tudta már mielőtt belekezdett volna, sőt már akkor mikor megkérte a lányt, hogy írjon neki, hogy olyat fog tapasztalni, mint azelőtt soha. Kíváncsiság, izgalom és egy gyomorkörnyéki furcsa bizsergés furcsa keverékét. Hangja egyre emelkedik egyre gyorsul, míg végül véget ér. *
-Ennyi?
*Kérdi fásult hanggal. *
-Itt nem érthet véget ez... ez... csodálatos, vagyis, nem tudom... jó volt azt hiszem. A lány akár te is lehetnél, de te csak félig vagy elf. *Hirtelen elhallgat, mert leesik neki mint mondott. Gyors szabadkozásba kezd. * - Nem mintha bármi baj lenne vele. Sőt ha az embereknek megvan az orkokról a véleményük, hát az orkoknak meg az elfekről. Az emberekről is biztos megvan, de ahonnan én jöttem ott inkább számítanak különleges ételnek, mint nemezisnek. Viszont a lány te is lehetnél, tényleg. Ugye nem rólad szól? Te nem dobnád el a családod holmi férfiért. Legalább is a szavaidból, meg az eddig rólad nagy nehezen összeszedett infókból ez jött le.
*Hirtelen nagy levegőt vesz és újból elvörösödik. *
-Már nem mintha... de mindegy is. Remélem szándékodban áll folytatni és nem jössz olyan hülyeségekkel, hogy a holnapnak is hagyni kell elmesélendő szavakat, mert elhiheted egész nap és este képes leszek és dörömbölni fogok az ajtódon. Ha nem vagy ott akkor is.
*Mosolyog a lányra miközben visszanyújtja a pergament. *
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.01.25 16:11:36, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása.
997. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-20 13:07:41
Üzenet elküldve: 2017-01-20 13:07:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Nem csak a bőréhez érő hó okozza a reszketését, de a csontjáig maró hideg is. Talán immár mellékesnek tűnhet, hogy kellően sajog a hátsó fele az esés következtében, és abban sem biztos, hogy lábra tud állni, eddig még ugyanis nem próbálkozott vele. A gödör kellően mélynek tűnik ahhoz, hogy tudja, feleslegesen ugrándozna, ehelyett inkább megvárja, hogy Khan, mint korábban sokszor, most is a segítségére érkezzen.*
~Ha nem falja fel addig a warg…~
*A gondolat hatására enyhén megrándul a gyomra, majd egy gyors fejrázással elűzi fejéből ennek a lehetőségét. A férfi is túlélő, és már sikeresen visszahozta magát korai fizikumára is.
Szorosan magához öleli a rumosüveget, és felhúzza a térdeit az álla alá. Nincs is más dolga, csak kivárni, hogy a számára gondolatban továbbra is csak Félszeműként emlegetett férj, néhány csípős megjegyzéssel, esetleg némi váratással, de kezét nyújtsa a gödör mélyére, hogy aztán még évekig felemlegesse a lány balul sikerült expedícióját.
Számára éveknek tűnő percek elteltével lesz figyelmes a felszíni mocorgásra, majd a fejére hulló nagyobb hóadag hatására megkönnyebbülten, de mégis hallhatóan ingerülten sóhajt fel.*
- Na végre már! Húzz ki innen és minél gyorsabban kaparjunk vissza a védbe, mert valami van odakint. *Nyöszörögve igyekszik felemelkedni, bal bokája ugyan sajog, de a verem peremét jelentő földnek támasztva hátát, gond nélkül felegyenesedik, és a lehulló pelyheken között hunyorítva pillant fel, hogy azokon át találkozzon tekintete számára sokat jelentő, rókákról mintázott ravasz vigyorral. Ez azonban elmarad, ahogy a sikítás is, amellyel a legtöbb nő megajándékozná most az erdőt. Ő csak meredten bámul felfelé, szó nélkül.
Hogy mi járhat ilyenkor az ember fejében? Talán az, hogy ez lehet az a warg, amelyről eddig csak történeteket hallott, s amely korábban a fa tetején lopakodva beborította a fejét? Az, hogy mindez talán annak köszönhető, hogy nem volt elegendő áldozat, amelyet az Erdő szellemének nyújtottak a növényért cserébe, amely egy időre elodázza előlük a harmadik fél iránti gondoskodást? Nem, az ő első gondolata nem ez.*
~Sylweran ki fog nyírni.~
*Igen, a következőben már teljesen biztos benne, hogy egy warg lesi fentről. Előkaphatná a kardját, vagy legalább az egyik dobótőrét, ehelyett ő ahhoz folyamodik, amelyet már korábban bevetett egy kéretlen négylábú teremtés látogatása idején. A diplomáciával.*
- Na jó, higgadjunk le a mindketten. Te nem jössz le ide, én meg nem megyek fel oda. Hmm? *A háta mögé rejti a rumot, ki tudja mit művelne ez a valami, ha megcsillanna a fény az üvegen. De nagyképű beszéd ide, vagy oda, most pont annak az ellentéte, aminek már lennie kellene, nem szörnyvadász ő, sokkal inkább úgy érzi, hogy egy préda.*
*Nem csak a bőréhez érő hó okozza a reszketését, de a csontjáig maró hideg is. Talán immár mellékesnek tűnhet, hogy kellően sajog a hátsó fele az esés következtében, és abban sem biztos, hogy lábra tud állni, eddig még ugyanis nem próbálkozott vele. A gödör kellően mélynek tűnik ahhoz, hogy tudja, feleslegesen ugrándozna, ehelyett inkább megvárja, hogy Khan, mint korábban sokszor, most is a segítségére érkezzen.*
~Ha nem falja fel addig a warg…~
*A gondolat hatására enyhén megrándul a gyomra, majd egy gyors fejrázással elűzi fejéből ennek a lehetőségét. A férfi is túlélő, és már sikeresen visszahozta magát korai fizikumára is.
Szorosan magához öleli a rumosüveget, és felhúzza a térdeit az álla alá. Nincs is más dolga, csak kivárni, hogy a számára gondolatban továbbra is csak Félszeműként emlegetett férj, néhány csípős megjegyzéssel, esetleg némi váratással, de kezét nyújtsa a gödör mélyére, hogy aztán még évekig felemlegesse a lány balul sikerült expedícióját.
Számára éveknek tűnő percek elteltével lesz figyelmes a felszíni mocorgásra, majd a fejére hulló nagyobb hóadag hatására megkönnyebbülten, de mégis hallhatóan ingerülten sóhajt fel.*
- Na végre már! Húzz ki innen és minél gyorsabban kaparjunk vissza a védbe, mert valami van odakint. *Nyöszörögve igyekszik felemelkedni, bal bokája ugyan sajog, de a verem peremét jelentő földnek támasztva hátát, gond nélkül felegyenesedik, és a lehulló pelyheken között hunyorítva pillant fel, hogy azokon át találkozzon tekintete számára sokat jelentő, rókákról mintázott ravasz vigyorral. Ez azonban elmarad, ahogy a sikítás is, amellyel a legtöbb nő megajándékozná most az erdőt. Ő csak meredten bámul felfelé, szó nélkül.
Hogy mi járhat ilyenkor az ember fejében? Talán az, hogy ez lehet az a warg, amelyről eddig csak történeteket hallott, s amely korábban a fa tetején lopakodva beborította a fejét? Az, hogy mindez talán annak köszönhető, hogy nem volt elegendő áldozat, amelyet az Erdő szellemének nyújtottak a növényért cserébe, amely egy időre elodázza előlük a harmadik fél iránti gondoskodást? Nem, az ő első gondolata nem ez.*
~Sylweran ki fog nyírni.~
*Igen, a következőben már teljesen biztos benne, hogy egy warg lesi fentről. Előkaphatná a kardját, vagy legalább az egyik dobótőrét, ehelyett ő ahhoz folyamodik, amelyet már korábban bevetett egy kéretlen négylábú teremtés látogatása idején. A diplomáciával.*
- Na jó, higgadjunk le a mindketten. Te nem jössz le ide, én meg nem megyek fel oda. Hmm? *A háta mögé rejti a rumot, ki tudja mit művelne ez a valami, ha megcsillanna a fény az üvegen. De nagyképű beszéd ide, vagy oda, most pont annak az ellentéte, aminek már lennie kellene, nem szörnyvadász ő, sokkal inkább úgy érzi, hogy egy préda.*
996. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-17 21:37:23
Üzenet elküldve: 2017-01-17 21:37:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Nem érti - még ha ennek ellenkezőjéről magát és a lányt is megpróbálta újratalálkozásuk alkalmával meggyőzni és olyan válasszal szolgálni amit ők, halandóként felfoghatnak és elfogadhatnak. De a természet örök törvénye ellen való, hogy az, akinek egyszer (erőszakkal vagy szelíden) lehunyják a szemét, az újra felnyissa. Ez egyben azt is jelenti, hogy maradt egy kiegyenlítetlen számla, hisz a másik oldalról elkallódott egy lélek. Márpedig ami jár a Kárpiton túli hatalmaknak, azt vaskézzel be is hajtják az élőkön, így vagy úgy. Khan ezt elfogadta igazságnak és azóta is jó néhányszor végigpörgette már a gondolatot, hogy vajon egy állat élete ugyanolyan súllyal esik-e latba mint egy emberé, vagy a holtak ínyére kifejezetten a humán tudattal rendelkezők lelke a való?
De nem is számít, mert tesznek-vesznek és a komisz Vörös már nem is jár a közelben, hogy ezt a képet és a vele járó gondolatokat tovább boncolgathassák. Talán, ha majd lecsúszik a nő torkán az utolsó csepp rum is és kibírja, hogy ne a férj vállán kelljen hazahimbálóznia Vadvédbe, még visszatérnek ehhez, hiszen az eltelt idő dacára, még mindig szép lajstrom vethető azokból a kérdéses eseményekből, amelyek homályos-érthetetlenné teszik a felemás szemű közelmúltját.*
- Gihihi. *Szájra tapasztott kézzel göcög, guggolva az ágon, utóbb pedig le is ülve rá, hogy lábát lógatva nézze, miként küzdi szabad levegőre magát a tetemes hóhant alól Dyn. Kísérteties hasonlóságot vél felfedezni mostani húzása és a néhány órával ezelőtti között, amikor Dyn kamuterhességének hírével indult volna Sylweranhoz. Akkor szűk híja volt annak, hogy nagy pofonnak legyen kisgazdája és hacsak a kapott ajándékital nem lágyította/melegítette meg úgy a lány szívét, akkor az a kihagyott képen törlés most bepótlásra kerülhet. Persze ahhoz előbb a lánynak tudomásul kellene vennie, hogy mi történt, ahelyett, hogy a wargot kiáltó kisfiú meséjét életre keltve, még mélyebbre venné magát a vadonban.*
- Nem is te lennél, kedvesem. *Belesóhajt az enyhe, hideg levegőbe: a Vörös rossz szokása volt ez mindig is, vagy legalábbis azóta biztosan, amióta ő ismeri. Az "előbb cselekszem, aztán megbánom". Gyanítja, hogy ezt a habitust a hajdani urától való elszökés után vette fel és csak felerősítette benne, miután új "családra" talált a barlangban élő, tengerjáró alkoholista kalózok között. És ez csak az egy, azon szokások közül, amiket innen eredeztet a férfi.
Ámde az események nem érnek (hogyan is érhetnének, mikor éppen kettejükről szólnak) véget, mert alig kerül feje búbjáig eltemetve a hó alá, a Vörös rémülten dugja ki a fejét, mint korai álmából ébredő mormota, hogy riadalommá cserélje eddigi játékos hangulatát és mire ezt Khan is felfogja, Dyn még mélyebbre veti magát a vadonba. Teljesen biztossá akkor válik, hogy most már nem csínyről van szó, amikor a kopár favárosban csak a havat hordó szél felerősödő zúgásával találkozik. Szólítja hitvesét, de hangját mintha elragadná a szomszédos hegyormokról leszakadó vihar: néma sikoltásnak hallik a fagyott erdőben.
A nő némasága a kulcs, mert Dyn csak három esetben zárja teljesen csendre a száját: ha eszik, alszik vagy épp nyakig ül a bajban. A percekkel ezelőtti arckifejezése alapján nem az első kettő miatt rohant el előle, szinte fejvesztve.
Az biztos, hogy jó néhány perc eltelik, mire a hófúváson kívül más is történik a farkasverem pereme mentén. Jókora adag havat lök le a láb, ami megáll a kiásott csapda szélén. A leguggoló alak emberinek tűnik első ránézésre, de ahogy közelebb kerül a veremben rekedthez, úgy válik egyértelművé, hogy csak nagy vonalakban idézi a humanoidok fizikumát.
Csontgyűrűs fonatokba rendezett, vastag haj bukik előre a vállán, az oldalán hordott övön fogazott élű vadászkést hord. Lábain és kezein (mancsain?) karmokban végződnek végtagjai, az arca pedig olyan, mint egy... oroszláné.
Az, aki a lányra talált, egészen biztosan nem Khan.*
*Nem érti - még ha ennek ellenkezőjéről magát és a lányt is megpróbálta újratalálkozásuk alkalmával meggyőzni és olyan válasszal szolgálni amit ők, halandóként felfoghatnak és elfogadhatnak. De a természet örök törvénye ellen való, hogy az, akinek egyszer (erőszakkal vagy szelíden) lehunyják a szemét, az újra felnyissa. Ez egyben azt is jelenti, hogy maradt egy kiegyenlítetlen számla, hisz a másik oldalról elkallódott egy lélek. Márpedig ami jár a Kárpiton túli hatalmaknak, azt vaskézzel be is hajtják az élőkön, így vagy úgy. Khan ezt elfogadta igazságnak és azóta is jó néhányszor végigpörgette már a gondolatot, hogy vajon egy állat élete ugyanolyan súllyal esik-e latba mint egy emberé, vagy a holtak ínyére kifejezetten a humán tudattal rendelkezők lelke a való?
De nem is számít, mert tesznek-vesznek és a komisz Vörös már nem is jár a közelben, hogy ezt a képet és a vele járó gondolatokat tovább boncolgathassák. Talán, ha majd lecsúszik a nő torkán az utolsó csepp rum is és kibírja, hogy ne a férj vállán kelljen hazahimbálóznia Vadvédbe, még visszatérnek ehhez, hiszen az eltelt idő dacára, még mindig szép lajstrom vethető azokból a kérdéses eseményekből, amelyek homályos-érthetetlenné teszik a felemás szemű közelmúltját.*
- Gihihi. *Szájra tapasztott kézzel göcög, guggolva az ágon, utóbb pedig le is ülve rá, hogy lábát lógatva nézze, miként küzdi szabad levegőre magát a tetemes hóhant alól Dyn. Kísérteties hasonlóságot vél felfedezni mostani húzása és a néhány órával ezelőtti között, amikor Dyn kamuterhességének hírével indult volna Sylweranhoz. Akkor szűk híja volt annak, hogy nagy pofonnak legyen kisgazdája és hacsak a kapott ajándékital nem lágyította/melegítette meg úgy a lány szívét, akkor az a kihagyott képen törlés most bepótlásra kerülhet. Persze ahhoz előbb a lánynak tudomásul kellene vennie, hogy mi történt, ahelyett, hogy a wargot kiáltó kisfiú meséjét életre keltve, még mélyebbre venné magát a vadonban.*
- Nem is te lennél, kedvesem. *Belesóhajt az enyhe, hideg levegőbe: a Vörös rossz szokása volt ez mindig is, vagy legalábbis azóta biztosan, amióta ő ismeri. Az "előbb cselekszem, aztán megbánom". Gyanítja, hogy ezt a habitust a hajdani urától való elszökés után vette fel és csak felerősítette benne, miután új "családra" talált a barlangban élő, tengerjáró alkoholista kalózok között. És ez csak az egy, azon szokások közül, amiket innen eredeztet a férfi.
Ámde az események nem érnek (hogyan is érhetnének, mikor éppen kettejükről szólnak) véget, mert alig kerül feje búbjáig eltemetve a hó alá, a Vörös rémülten dugja ki a fejét, mint korai álmából ébredő mormota, hogy riadalommá cserélje eddigi játékos hangulatát és mire ezt Khan is felfogja, Dyn még mélyebbre veti magát a vadonba. Teljesen biztossá akkor válik, hogy most már nem csínyről van szó, amikor a kopár favárosban csak a havat hordó szél felerősödő zúgásával találkozik. Szólítja hitvesét, de hangját mintha elragadná a szomszédos hegyormokról leszakadó vihar: néma sikoltásnak hallik a fagyott erdőben.
A nő némasága a kulcs, mert Dyn csak három esetben zárja teljesen csendre a száját: ha eszik, alszik vagy épp nyakig ül a bajban. A percekkel ezelőtti arckifejezése alapján nem az első kettő miatt rohant el előle, szinte fejvesztve.
Az biztos, hogy jó néhány perc eltelik, mire a hófúváson kívül más is történik a farkasverem pereme mentén. Jókora adag havat lök le a láb, ami megáll a kiásott csapda szélén. A leguggoló alak emberinek tűnik első ránézésre, de ahogy közelebb kerül a veremben rekedthez, úgy válik egyértelművé, hogy csak nagy vonalakban idézi a humanoidok fizikumát.
Csontgyűrűs fonatokba rendezett, vastag haj bukik előre a vállán, az oldalán hordott övön fogazott élű vadászkést hord. Lábain és kezein (mancsain?) karmokban végződnek végtagjai, az arca pedig olyan, mint egy... oroszláné.
Az, aki a lányra talált, egészen biztosan nem Khan.*
995. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-14 12:01:53
Üzenet elküldve: 2017-01-14 12:01:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Őrség//
* Az őrködés szépsége; a csend, és nyugalom, mely körülöleli mind az őrt, mind a képzeletünk által kreált laikus megfigyelőt. Hát nem csodálatos? Az emberek génjeibe van írva a sötétségtől való félelem, de az olyan nyugodt, és természetes, nem igazán érthető, miért nem bírják olyan sokan elfogadni a létezését. Még érthetetlenebb, hogy miért rettegnek tőle annyian? Hát mi lehetne ennél is nyugodtabb. Eyldana csak őrködik, néha-néha elbóbiskol, majd felriadván folytatja az őrködést. Mindemellett még van fölös energiája és ideje őrködni is. Az őrök élete a legjobb, talán a legbiztonságosabb is, nem kell mást tenniük, csak őrködniük. Őrködni, és őrködni, amíg el nem fáradnak, aztán aludni, egy-fél napot szabadon tölteni, és ismét, társukat leváltva őrködni.
Ilyen ez az őr szakma.
Az új nap első sugarai a szobájában találnak rá, a hideg miatt a tőle telhető leggyorsabban öltözik fel, és szokásához híven, nem a konyha, hanem az Irarrának állított oltár felé veszi az irányt. Az étkezés sosem élvezett elsődleges prioritást nála. A visszatérő venár, és leendő venárok, azaz venárkák az oltárnál, vagy a folyosón futhatnak össze az öreglánnyal. *
* Az őrködés szépsége; a csend, és nyugalom, mely körülöleli mind az őrt, mind a képzeletünk által kreált laikus megfigyelőt. Hát nem csodálatos? Az emberek génjeibe van írva a sötétségtől való félelem, de az olyan nyugodt, és természetes, nem igazán érthető, miért nem bírják olyan sokan elfogadni a létezését. Még érthetetlenebb, hogy miért rettegnek tőle annyian? Hát mi lehetne ennél is nyugodtabb. Eyldana csak őrködik, néha-néha elbóbiskol, majd felriadván folytatja az őrködést. Mindemellett még van fölös energiája és ideje őrködni is. Az őrök élete a legjobb, talán a legbiztonságosabb is, nem kell mást tenniük, csak őrködniük. Őrködni, és őrködni, amíg el nem fáradnak, aztán aludni, egy-fél napot szabadon tölteni, és ismét, társukat leváltva őrködni.
Ilyen ez az őr szakma.
Az új nap első sugarai a szobájában találnak rá, a hideg miatt a tőle telhető leggyorsabban öltözik fel, és szokásához híven, nem a konyha, hanem az Irarrának állított oltár felé veszi az irányt. Az étkezés sosem élvezett elsődleges prioritást nála. A visszatérő venár, és leendő venárok, azaz venárkák az oltárnál, vagy a folyosón futhatnak össze az öreglánnyal. *
994. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-12 16:29:39
Üzenet elküldve: 2017-01-12 16:29:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Sosem kérdezte arról Khant, milyen volt megélni mindazt, ami történt vele, mielőtt visszatért hozzá. Nem kérdezte, mert nem is érti, továbbra sem. Talán maga a férfi sem, ennél fogva sem tudott a lánynak épeszű magyarázatokkal szolgálni, legalábbis azokon túl, amiket elmondott a faházban. Éppen ezért is fülel most annyira, amikor ha csak apró foszlányokkal, de némileg közelebb kerül a képhez, amelyet teljes egészében szeretne egyszer látni. Nem kételkedik pedig benne, hogy ha létezik is élet azután, hogy ezen a síkon kudarcot vallanak, akkor nem a felhőkön fognak ugrándozni, hanem méltó helyüket nyerik el a hasonszőrűek között.
Már-már megszokott mosollyal buktatja fejét a válla irányában, hallgatva a férfi elkalandozását az ő örökkévalóságában. Nem tud csatlakozni hozzá ebben a képben, minthogy ennél a percnél tovább, ő sosem akarta látni a világot.*
- Olyan időben élünk, amikor élőholtak árasztják el a világot és istenek hullanak alá az égből, téged mégis az foglalkoztat, hogy mi lesz a távoli jövőben. *Ujjával megszabadítja a férfi vállát pár nagyobb pehelytől, majd összenyomja őket.* Elolvadunk majd mi is, és jön valami nagyobb. De, majd elmeséled, ha letelt a halhatatlanságod és találkozunk a túlvilágon. Mire megérkezel te is, szervezek egy kisebb ünnepséget. Kivéve persze, ha csak nem telik el olyan hosszú idő, hogy mindketten elfeledkezzünk a másikról. Téged az e világi lét kötne le, engem pedig a lassan rothadó kezeim.
*A kapott kérdésére reagálva, gyanúsan beleszippant az üveg tartalmába, mint egy igazi szakértő. Végül csak megvonja a vállát és meghúzza a tartalmát. Ha a férfi hazudott az ital eredetéről és mégsem telt le a megfelelő érlelési idő, majd úgyis neki kell hazacipelnie a lányt és elviselnie a belőle kitörő gonosz énjét. Ízre egyébként nem rossz, csak kissé már elszokott az alkohol maró hatásától, így vélhetőleg a tűrőképessége sem lehet már a régi, ezt perceken belül meg is érzi, amikor zsibbadni kezd az ujja vége és ég az arca. Régen látott barátként fogadja ezt a hatást, csak úgy, mint a bódulást is.*
- Majd azt mondom, hogy ellopta egy mókus. *Kuncogva kortyol újabbat.* Komisz kis lények tudnak ám lenni. Elmesélem, hogy miként küzdöttünk meg vele, majd vallottunk kudarcot és a kis rágcsáló éteri gonosz kacagással távozott az ablakon át, ahonnan még egyszer egy pillanatra visszanézett ránk, mintha azt sugallaná: Ne keressétek, vagy meghaltok! *Nyilvánvalóan hamarabb is megüti az elméjét a rum szokatlan hatása a vártnál.
Miután otthagyja a férfit, hogy áldozzon a természetnek, s ő sikolyával akarja a közelbe csalogatni, csalódnia kell. Ugyanis a fa vaskos törzse mellől kipillantva nem látja férjét, aki gyilkos mókusokon és a gallyakon át gázolna, hogy megmentse élete szerelmét. Szét is roppantja mérgében a hógolyót a kezében.*
- Az átkozott!
*Észleli ő a magasból érkező fehér felhőt. Az a pillanat ez, amikor már csírát hajt az ember fejében a gondolat, hogy lépésre bírja lábait és kitérjen a becsapódás elől, de a cselekvésre már nincs idő. A hószikla úgy teríti be, mintha lavina vonta volna maga alá. Nem pusztán a lángokat oltja el a feje tetején, és nem csak a köpenyét borítja be, de jut az alá is. A tarkójánál a hátához becsorgó, a bőrén megolvadó jég hatására egyenesebben húzza ki magát, mintha jó viselkedésért cserébe rumért állna sorba (ha lenne ilyen). Hang sem szökik ki a száján, néma sikolyt hallat, vállai közé vonja a fejét.
Nem Khan hibája, sőt inkább az érdeme az, hogy Dynti fejében nem fordul meg annak lehetősége, hogy az ő keze közül érkezett az áldás. Közismert tény, hogy nagyjából annyit tud a világból, amennyit szükségesnek érez, ennél fogva vannak bizonyos hiányosságai a természetben élő lényekről. Az viszont az ő kudarca, hogy a leendő hivatása ellenére is van egyetlen egy olyan lény, amelyet mások szörnynek neveznek, neki viszont még évek után sincs fogalma róla, miként nézhet ki, hiszen soha egyszer sem feleltek az ezt érintő kérdésére.*
- WARG! Khan, itt egy warg! *A legelső, ami eszébe jut, hogy egy warg settenkedhet a feje felett, ki tudja, talán nem csak fára mászni, de még repülni is tud? Ezúttal már sokkal őszintébb sikollyal iramodik meg az erdő mélye felé, az üveget természetesen úgy szorítva magához, mint a gyermekét védő anya. Akkor is magához öleli, amikor már nem a földön fut, hanem a levegőben kalimpálnak lábai egy röpke másodpercre, utána pedig már zuhan is lefele, hogy hátsójára essen egy gödör mélyén. Talán nevezhető mázlinak, hogy sikeresen megtalálta az egyetlen olyan csapdát az erdőben, amelynek alját nem bélelték ki kihegyezett cölöpökkel.*
- Kha…? *Gyengén elhaló hanggal pillant felfelé a ráhulló hópelyhek között. Már megint magának kereste a bajt persze.*
*Sosem kérdezte arról Khant, milyen volt megélni mindazt, ami történt vele, mielőtt visszatért hozzá. Nem kérdezte, mert nem is érti, továbbra sem. Talán maga a férfi sem, ennél fogva sem tudott a lánynak épeszű magyarázatokkal szolgálni, legalábbis azokon túl, amiket elmondott a faházban. Éppen ezért is fülel most annyira, amikor ha csak apró foszlányokkal, de némileg közelebb kerül a képhez, amelyet teljes egészében szeretne egyszer látni. Nem kételkedik pedig benne, hogy ha létezik is élet azután, hogy ezen a síkon kudarcot vallanak, akkor nem a felhőkön fognak ugrándozni, hanem méltó helyüket nyerik el a hasonszőrűek között.
Már-már megszokott mosollyal buktatja fejét a válla irányában, hallgatva a férfi elkalandozását az ő örökkévalóságában. Nem tud csatlakozni hozzá ebben a képben, minthogy ennél a percnél tovább, ő sosem akarta látni a világot.*
- Olyan időben élünk, amikor élőholtak árasztják el a világot és istenek hullanak alá az égből, téged mégis az foglalkoztat, hogy mi lesz a távoli jövőben. *Ujjával megszabadítja a férfi vállát pár nagyobb pehelytől, majd összenyomja őket.* Elolvadunk majd mi is, és jön valami nagyobb. De, majd elmeséled, ha letelt a halhatatlanságod és találkozunk a túlvilágon. Mire megérkezel te is, szervezek egy kisebb ünnepséget. Kivéve persze, ha csak nem telik el olyan hosszú idő, hogy mindketten elfeledkezzünk a másikról. Téged az e világi lét kötne le, engem pedig a lassan rothadó kezeim.
*A kapott kérdésére reagálva, gyanúsan beleszippant az üveg tartalmába, mint egy igazi szakértő. Végül csak megvonja a vállát és meghúzza a tartalmát. Ha a férfi hazudott az ital eredetéről és mégsem telt le a megfelelő érlelési idő, majd úgyis neki kell hazacipelnie a lányt és elviselnie a belőle kitörő gonosz énjét. Ízre egyébként nem rossz, csak kissé már elszokott az alkohol maró hatásától, így vélhetőleg a tűrőképessége sem lehet már a régi, ezt perceken belül meg is érzi, amikor zsibbadni kezd az ujja vége és ég az arca. Régen látott barátként fogadja ezt a hatást, csak úgy, mint a bódulást is.*
- Majd azt mondom, hogy ellopta egy mókus. *Kuncogva kortyol újabbat.* Komisz kis lények tudnak ám lenni. Elmesélem, hogy miként küzdöttünk meg vele, majd vallottunk kudarcot és a kis rágcsáló éteri gonosz kacagással távozott az ablakon át, ahonnan még egyszer egy pillanatra visszanézett ránk, mintha azt sugallaná: Ne keressétek, vagy meghaltok! *Nyilvánvalóan hamarabb is megüti az elméjét a rum szokatlan hatása a vártnál.
Miután otthagyja a férfit, hogy áldozzon a természetnek, s ő sikolyával akarja a közelbe csalogatni, csalódnia kell. Ugyanis a fa vaskos törzse mellől kipillantva nem látja férjét, aki gyilkos mókusokon és a gallyakon át gázolna, hogy megmentse élete szerelmét. Szét is roppantja mérgében a hógolyót a kezében.*
- Az átkozott!
*Észleli ő a magasból érkező fehér felhőt. Az a pillanat ez, amikor már csírát hajt az ember fejében a gondolat, hogy lépésre bírja lábait és kitérjen a becsapódás elől, de a cselekvésre már nincs idő. A hószikla úgy teríti be, mintha lavina vonta volna maga alá. Nem pusztán a lángokat oltja el a feje tetején, és nem csak a köpenyét borítja be, de jut az alá is. A tarkójánál a hátához becsorgó, a bőrén megolvadó jég hatására egyenesebben húzza ki magát, mintha jó viselkedésért cserébe rumért állna sorba (ha lenne ilyen). Hang sem szökik ki a száján, néma sikolyt hallat, vállai közé vonja a fejét.
Nem Khan hibája, sőt inkább az érdeme az, hogy Dynti fejében nem fordul meg annak lehetősége, hogy az ő keze közül érkezett az áldás. Közismert tény, hogy nagyjából annyit tud a világból, amennyit szükségesnek érez, ennél fogva vannak bizonyos hiányosságai a természetben élő lényekről. Az viszont az ő kudarca, hogy a leendő hivatása ellenére is van egyetlen egy olyan lény, amelyet mások szörnynek neveznek, neki viszont még évek után sincs fogalma róla, miként nézhet ki, hiszen soha egyszer sem feleltek az ezt érintő kérdésére.*
- WARG! Khan, itt egy warg! *A legelső, ami eszébe jut, hogy egy warg settenkedhet a feje felett, ki tudja, talán nem csak fára mászni, de még repülni is tud? Ezúttal már sokkal őszintébb sikollyal iramodik meg az erdő mélye felé, az üveget természetesen úgy szorítva magához, mint a gyermekét védő anya. Akkor is magához öleli, amikor már nem a földön fut, hanem a levegőben kalimpálnak lábai egy röpke másodpercre, utána pedig már zuhan is lefele, hogy hátsójára essen egy gödör mélyén. Talán nevezhető mázlinak, hogy sikeresen megtalálta az egyetlen olyan csapdát az erdőben, amelynek alját nem bélelték ki kihegyezett cölöpökkel.*
- Kha…? *Gyengén elhaló hanggal pillant felfelé a ráhulló hópelyhek között. Már megint magának kereste a bajt persze.*
993. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-10 17:00:12
Üzenet elküldve: 2017-01-10 17:00:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
- Igen is, meg nem is. *A világ legsemmitmondóbb válasza is lehetne ez, mert ugyanannyit árul el, amennyit eltitkol arról, aki így fogalmazza meg a feleletét. Khan „vétlen” áldozata most annak az egybeesésnek, hogy éppen ez adja a legteljesebb körű gondolatait erről. De mint az tudvalévő, sohasem fogja be a száját csupán ennyinél: ha nem az Acél Útját választja (vagy bírják rá, hogy azt válassza) annak idején, ma minden bizonnyal abból élne meg, hogy kibeszélné az embereket a vagyonukból és eszükből. Utóbbiak szinte minden esetben nők lennének, de tekintettel házastársi státuszára és a Vörösben megismert habitusra, ez a keresztút már nem tartozik a járhatók közé. Nem is tehetne meg rajta túl sok lépést, mielőtt a csipkét kalózkardra cserélő lány kiszagolná a tilosban járást és egy fűz ágára hurkolna… mindenkit.*
- Mivel tudom, hogy milyen Odaát, ezért kipróbálnám azt is, hogy milyen, amikor nem fenyeget annak veszélye, hogy odakerülj. Csúnya, hideg és sötét hely, tele rosszindulattal és még több régi „ismerőssel”. Már ami megmarad belőlük, miután a csontról lemarják a hollók a húst. *Nem borzad el a felfestett szókép kifejtésekor, milyen bérkard is lenne az olyan, aki megriad a holtak emlegetésétől. Plusz, ő látta őket és mi több, beszélt és harcolt is velük. Ha majdan maradandóan is a Kárpit másik oldalára kényszerül költözni, már népes sereglet fogja őt várni, ki-ki milyen érzésű szívvel viseltetve az eljövendő találkozás iránt.*
- Megtelepednék egy szil tövében, valahol távol a városoktól és végignézném, ahogy a fajtánkat elrágja az idő. Mi jönne miutánunk? A minket teremtő föld visszavenné magának azt, amit odaadott és amiből nekünk mohón soha nem volt elég? Vagy legyőznénk „anyánkat” és nem kellene többet elfogadnunk, hogy akkor és ott fordul ellenünk, amikor ő akar? Fejlődnénk vagy elbuknánk? *Szórakozott, mosolyra görbülő szájjal fantáziál az emberiség jövőjéről, nem különben arról a szerepről, amit ő, halhatatlan entitásként abban a világban betölthetne.
Az érlelt-főzött szesz kapcsán feltett kérdésre hezitálva bólint csak, ezzel pedig biztosan mélyebb gyanút ébresztve a lányban aziránt, hogy a rumról alkotott sztori nem teljesen lehet kerek.*
- Ja, hát benne volt a kezem a dologban. Mondták, hogy mi kell hozzá, én meg felhajtottam. Aztán bevágták valami hordóba, hogy a mágia majd elvégzi a többit. *Ferdít is persze, de csak mert tudja, hogy az ilyen ködösítésre hogyan reagál általában Dyn. Most kifejezetten azért kíváncsi rá, mert a kedvenc italáról van szó, amihez talán jobban ragaszkodik mint bármi élő vagy élettelen dologhoz ezen a bolygón, éppen ezért nagyon furdalja oldalát a kíváncsiság, hogy megkockáztat-e olyasmit, minthogy kiköpje a tisztázatlan eredetű italt.*
- Sokat fürdőztek és a meleg forrásvíz leégette arcukról a szőrt. De olyan hosszúkarúakat én is láttam a déli tengervilágban. Mármint a szárazföldön, a vízben csak a darabjaik fordultak elő, három sornyi fog között forogva, hehe. *A kulcsot átveszi és gyanús szemmel méregetni kezdi, ahogy a gazdáját is.*
- De ha kiderül, hogy ezek a Védbeli szobád kulcsai, akkor kínos lesz részletekbe menően elmondani Sylnek, hogy ugyan hol hagytad el őket. És még kellemetlenebb lesz, ha egy erre járó őrcsapat megtalálja a faágon lógva. *Ettől függetlenül még elég kretén gondolatmenetnek tartja a dolgot ahhoz, hogy belemenjen, de nem az ágra akasztja (nehogy véletlenül is megtalálják a jövőben, ha tényleg kiderülne, hogy fontos dolgot nyitnának), hanem a földbe ássa el, hiszen eredendően onnan való, mint minden más, feldolgozatlan fémmatéria. Kerít még a maga részéről is valamit, amit felajánlhat a nagyobb porció növényért cserébe: a kedvenc pár, mókusprém kesztyűjét ajánlja fel a célra, noha elképzelése nincs, hogy az erdőszellemek mi hasznát veszik egy használt kézbelinek meg a földbe ágyazott kulcscsomónak.
Mire kerül-fordul, a Vörösnek hűlt helye sem marad és egy pisszenés sok, annyit nem hall felőle. Ghhh – hörög-sóhajt fel: épp az erdőre ülő szürkületkor kell a lánynak a tűzzel játszania, mintha nem tudná, hogy amikor egymást ugratni próbálják, abból rendre halálközeli eseménysorozat kerekedik.*
- Tartsátok meg a visszajárót. *Mondja el ceremoniálisan azt az áldozattételi szöveget, aminek keretében alkut kötnek az erdővel, hogy cserébe azért, hogy ők elvesznek néhány szál gazt, az nem öli meg őket.
A sikítást persze csak akkor nem hallaná meg, ha süket és/vagy halott lenne és el is indul arra, ahonnan a lány hangját hallja, de nem a talajon. Felkapaszkodik a megkopaszodott fák tetejébe, amelyek ilyen mélyen Erdőmélyén vannak olyan kegyesek, hogy összehajló és vastag ágaikkal tökéletes országutat alkotnak az olyanoknak, akik tudják, hogyan járják őket. Khan történetesen elég fürge és ügyes is hozzá, nem mellesleg gyakorló tolvaj is volt hajdanán, úgyhogy néhány lendülés és rugaszkodás után 4-5 láb magasan találja magát. Irányt lő, aztán szökkenésekkel és ugrásokkal folytatja az utat tovább, mígnem alant ki nem szúrja szemét a hó fehérjétől élesen elütő vörös színű üstök. Látja a hógolyót is: szép, kereken meggyúrt darab, készen arra, hogy képen törölje. Mostanra elég sok összegyűlt már körötte lombmagasságban is ahhoz, hogy munkába foghasson. Ő is kereket gyúr, de vagy három emberfejnyi nagyságút. Innen meg még dobnia se kell, mert a gravitáció elvégzi helyette az összes munkát, ő csak annyit tesz, hogy pont Dyn feje fölött engedi el a testes rakományt.*
- Kekeke.
- Igen is, meg nem is. *A világ legsemmitmondóbb válasza is lehetne ez, mert ugyanannyit árul el, amennyit eltitkol arról, aki így fogalmazza meg a feleletét. Khan „vétlen” áldozata most annak az egybeesésnek, hogy éppen ez adja a legteljesebb körű gondolatait erről. De mint az tudvalévő, sohasem fogja be a száját csupán ennyinél: ha nem az Acél Útját választja (vagy bírják rá, hogy azt válassza) annak idején, ma minden bizonnyal abból élne meg, hogy kibeszélné az embereket a vagyonukból és eszükből. Utóbbiak szinte minden esetben nők lennének, de tekintettel házastársi státuszára és a Vörösben megismert habitusra, ez a keresztút már nem tartozik a járhatók közé. Nem is tehetne meg rajta túl sok lépést, mielőtt a csipkét kalózkardra cserélő lány kiszagolná a tilosban járást és egy fűz ágára hurkolna… mindenkit.*
- Mivel tudom, hogy milyen Odaát, ezért kipróbálnám azt is, hogy milyen, amikor nem fenyeget annak veszélye, hogy odakerülj. Csúnya, hideg és sötét hely, tele rosszindulattal és még több régi „ismerőssel”. Már ami megmarad belőlük, miután a csontról lemarják a hollók a húst. *Nem borzad el a felfestett szókép kifejtésekor, milyen bérkard is lenne az olyan, aki megriad a holtak emlegetésétől. Plusz, ő látta őket és mi több, beszélt és harcolt is velük. Ha majdan maradandóan is a Kárpit másik oldalára kényszerül költözni, már népes sereglet fogja őt várni, ki-ki milyen érzésű szívvel viseltetve az eljövendő találkozás iránt.*
- Megtelepednék egy szil tövében, valahol távol a városoktól és végignézném, ahogy a fajtánkat elrágja az idő. Mi jönne miutánunk? A minket teremtő föld visszavenné magának azt, amit odaadott és amiből nekünk mohón soha nem volt elég? Vagy legyőznénk „anyánkat” és nem kellene többet elfogadnunk, hogy akkor és ott fordul ellenünk, amikor ő akar? Fejlődnénk vagy elbuknánk? *Szórakozott, mosolyra görbülő szájjal fantáziál az emberiség jövőjéről, nem különben arról a szerepről, amit ő, halhatatlan entitásként abban a világban betölthetne.
Az érlelt-főzött szesz kapcsán feltett kérdésre hezitálva bólint csak, ezzel pedig biztosan mélyebb gyanút ébresztve a lányban aziránt, hogy a rumról alkotott sztori nem teljesen lehet kerek.*
- Ja, hát benne volt a kezem a dologban. Mondták, hogy mi kell hozzá, én meg felhajtottam. Aztán bevágták valami hordóba, hogy a mágia majd elvégzi a többit. *Ferdít is persze, de csak mert tudja, hogy az ilyen ködösítésre hogyan reagál általában Dyn. Most kifejezetten azért kíváncsi rá, mert a kedvenc italáról van szó, amihez talán jobban ragaszkodik mint bármi élő vagy élettelen dologhoz ezen a bolygón, éppen ezért nagyon furdalja oldalát a kíváncsiság, hogy megkockáztat-e olyasmit, minthogy kiköpje a tisztázatlan eredetű italt.*
- Sokat fürdőztek és a meleg forrásvíz leégette arcukról a szőrt. De olyan hosszúkarúakat én is láttam a déli tengervilágban. Mármint a szárazföldön, a vízben csak a darabjaik fordultak elő, három sornyi fog között forogva, hehe. *A kulcsot átveszi és gyanús szemmel méregetni kezdi, ahogy a gazdáját is.*
- De ha kiderül, hogy ezek a Védbeli szobád kulcsai, akkor kínos lesz részletekbe menően elmondani Sylnek, hogy ugyan hol hagytad el őket. És még kellemetlenebb lesz, ha egy erre járó őrcsapat megtalálja a faágon lógva. *Ettől függetlenül még elég kretén gondolatmenetnek tartja a dolgot ahhoz, hogy belemenjen, de nem az ágra akasztja (nehogy véletlenül is megtalálják a jövőben, ha tényleg kiderülne, hogy fontos dolgot nyitnának), hanem a földbe ássa el, hiszen eredendően onnan való, mint minden más, feldolgozatlan fémmatéria. Kerít még a maga részéről is valamit, amit felajánlhat a nagyobb porció növényért cserébe: a kedvenc pár, mókusprém kesztyűjét ajánlja fel a célra, noha elképzelése nincs, hogy az erdőszellemek mi hasznát veszik egy használt kézbelinek meg a földbe ágyazott kulcscsomónak.
Mire kerül-fordul, a Vörösnek hűlt helye sem marad és egy pisszenés sok, annyit nem hall felőle. Ghhh – hörög-sóhajt fel: épp az erdőre ülő szürkületkor kell a lánynak a tűzzel játszania, mintha nem tudná, hogy amikor egymást ugratni próbálják, abból rendre halálközeli eseménysorozat kerekedik.*
- Tartsátok meg a visszajárót. *Mondja el ceremoniálisan azt az áldozattételi szöveget, aminek keretében alkut kötnek az erdővel, hogy cserébe azért, hogy ők elvesznek néhány szál gazt, az nem öli meg őket.
A sikítást persze csak akkor nem hallaná meg, ha süket és/vagy halott lenne és el is indul arra, ahonnan a lány hangját hallja, de nem a talajon. Felkapaszkodik a megkopaszodott fák tetejébe, amelyek ilyen mélyen Erdőmélyén vannak olyan kegyesek, hogy összehajló és vastag ágaikkal tökéletes országutat alkotnak az olyanoknak, akik tudják, hogyan járják őket. Khan történetesen elég fürge és ügyes is hozzá, nem mellesleg gyakorló tolvaj is volt hajdanán, úgyhogy néhány lendülés és rugaszkodás után 4-5 láb magasan találja magát. Irányt lő, aztán szökkenésekkel és ugrásokkal folytatja az utat tovább, mígnem alant ki nem szúrja szemét a hó fehérjétől élesen elütő vörös színű üstök. Látja a hógolyót is: szép, kereken meggyúrt darab, készen arra, hogy képen törölje. Mostanra elég sok összegyűlt már körötte lombmagasságban is ahhoz, hogy munkába foghasson. Ő is kereket gyúr, de vagy három emberfejnyi nagyságút. Innen meg még dobnia se kell, mert a gravitáció elvégzi helyette az összes munkát, ő csak annyit tesz, hogy pont Dyn feje fölött engedi el a testes rakományt.*
- Kekeke.
992. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-06 08:22:16
Üzenet elküldve: 2017-01-06 08:22:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Nem a teljes napot tölti a kedvesével, ez is egy lopott pillanat, amit a szívének legkedvesebb kutyájával tölt. Mióta a jó szerencse a kettejük útját eggyé kovácsolta, elválaszthatatlan barátok jóban rosszban. Az utóbbi hónapokban szerencsére csak a jóból jutott ki, az apróbb malőröket leszámítva, mint ez a mostani.*
-Tegyél úgy, mintha még nem láttál volna csalánt.
*Jegyzi meg cinikusan a mélységi, miközben valami beazonosíthatatlan alkoholpárlatba áztatott kötést teker a kutya jobb mellső mancsára. A fene sem tudja ki issza ezt a borzalmat, de most már két korttyal kevesebb fog jutni neki.*
-De hogy miután beleléptél, mi a fenéért kellett még fel is zabálnod? Nem fájt a lábad eléggé?
*Emeli fel a tekintetét az eredeti méretének kétszeresére dagadt kutyapofára, amire Bolhás csak néhány fájdalmas nyüszítéssel válaszol.*
-Azzal nem tudok mit kezdeni. Majd elmúlik. Remélem most megtanultad.
*Dorgálja még egy picit az amúgy is pórul járt kutyát, miközben az utolsó centimétereket tekeri a lábára, és a végét a kettővel korábbi kanyar alá betűri.*
-Jól van, nem bántalak. Elég büntetés volt ez önmagában is.
*Jegyzi meg, majd leül mellé, és a tepsi méretű fejet az ölébe húzza és simogatni kezdi, meg a füle tövét vakarni.*
-Tegyél úgy, mintha még nem láttál volna csalánt.
*Jegyzi meg cinikusan a mélységi, miközben valami beazonosíthatatlan alkoholpárlatba áztatott kötést teker a kutya jobb mellső mancsára. A fene sem tudja ki issza ezt a borzalmat, de most már két korttyal kevesebb fog jutni neki.*
-De hogy miután beleléptél, mi a fenéért kellett még fel is zabálnod? Nem fájt a lábad eléggé?
*Emeli fel a tekintetét az eredeti méretének kétszeresére dagadt kutyapofára, amire Bolhás csak néhány fájdalmas nyüszítéssel válaszol.*
-Azzal nem tudok mit kezdeni. Majd elmúlik. Remélem most megtanultad.
*Dorgálja még egy picit az amúgy is pórul járt kutyát, miközben az utolsó centimétereket tekeri a lábára, és a végét a kettővel korábbi kanyar alá betűri.*
-Jól van, nem bántalak. Elég büntetés volt ez önmagában is.
*Jegyzi meg, majd leül mellé, és a tepsi méretű fejet az ölébe húzza és simogatni kezdi, meg a füle tövét vakarni.*
991. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-06 07:01:02
Üzenet elküldve: 2017-01-06 07:01:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
* Az őrködés szépsége; a csend, és nyugalom, mely körülöleli mind az őrt, mind a képzeletünk által kreált laikus megfigyelőt. Hát nem csodálatos? Az emberek génjeibe van írva a sötétségtől való félelem, de az olyan nyugodt, és természetes, nem igazán érthető, miért nem bírják olyan sokan elfogadni a létezését. Még érthetetlenebb, hogy miért rettegnek tőle annyian? Hát mi lehetne ennél is nyugodtabb. Eyldana csak őrködik, néha-néha elbóbiskol, majd felriadván folytatja az őrködést. Mindemellett még van fölös energiája és ideje őrködni is. Az őrök élete a legjobb, talán a legbiztonságosabb is, nem kell mást tenniük, csak őrködniük. Őrködni, és őrködni, amíg el nem fáradnak, aztán aludni, egy-fél napot szabadon tölteni, és ismét, társukat leváltva őrködni. *
990. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-05 12:38:57
Üzenet elküldve: 2017-01-05 12:38:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Eseménydús nap//
//Olvasgatás//
~Mese... mese... hmm...~
*Gondolkodik egy picit.*
-Oké. Orkok nélküli szomorú mese. Lássuk csak...
*Egy percig mélyen elgondolkodik, kezében a penna, az pedig a papír felett várakozik a levegőben. Aztán eszébe jut egy történet és a szíve finoman megrándul a fájdalomtól, de mélyet sóhajt, és írni kezd. Hangosan serceg a penna a pergamenen, és a szavak csak úgy ömlenek.*
~Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal elf lány, Myliantis, akinek rangos, befolyásos szülei szigorúan és kemény kézzel bántak vele. Cserébe alaposan kitaníttatták, így mesterévé vált a druidák képességeinek, a gyógyító növényekből készült teák és olajok készítésének, és úgy általában a növények kiváló ismerője lett. Úgy ismerte az Arthenior környéki erdőket, és azok növényvilágát, mint senki más. Szinte minden betegségre, nyavalyára tudott adni krémet, teát, illóolajat, vagy akár rágcsálandó leveleket. Az évek alatt különös kapcsolat alakult ki közte, és a vadon között. Minél idősebb lett, annál inkább választotta az erdőjárást, mint az elegáns teadélutánokat, vagy vacsorákat, amiket a szülei adtak. Elfordult a nemesi világtól, és az egyszerűséget, természetességet kereste maga körül. Anyja persze nem nézte jó szemmel, kiszemelte a neki alkalmasnak vélt társat, aki nem értette meg Myliantist és erőszakosan próbálta rábírni, hogy hagyjon fel ezzel a hóborttal. A lány azonban egy nap, az erdőt járva összetalálkozott egy különleges, messziről jött férfival. Dharyus Regnisből éppen az a nyers, őszinte természetesség áradt, amit Myliantis keresett, és azonnal megragadta a szívét. Dharyus északról érkezett Artheniorba. Kalandor és a legkülönfélébb bestiák ismerője volt, aki szenvedélyesen rajongott a világ sokszínűségéért. Titkos találkákba kezdtek, aminek hála végletesen egymásba szerettek. De aztán Myliantis szülei persze mindent megtudtak...~
*Hirtelen elhal a penna sercegése, és csönd telepedik a szobára. A papír aljára ér, de ahelyett, hogy megfordítaná, megáll, és a férfi elé tolja a félbe hagyott történetet.*
~Ha nem tetszik neki, nem folytatom. Talán ennyi elég is neki, ki tudja hogy halad az olvasással. Esetleg máskor is folytathatom.~
-Egyelőre ennyi. Nem kínoználak feleslegesen.
*Mosolyog Sharallra és várakozón kényelembe helyezi magát, hogy vissza hallgassa a történetét, közben pedig a férfi arcát, vonásait tanulmányozza.*
-Na lássuk, hogy megy!
//Olvasgatás//
~Mese... mese... hmm...~
*Gondolkodik egy picit.*
-Oké. Orkok nélküli szomorú mese. Lássuk csak...
*Egy percig mélyen elgondolkodik, kezében a penna, az pedig a papír felett várakozik a levegőben. Aztán eszébe jut egy történet és a szíve finoman megrándul a fájdalomtól, de mélyet sóhajt, és írni kezd. Hangosan serceg a penna a pergamenen, és a szavak csak úgy ömlenek.*
~Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal elf lány, Myliantis, akinek rangos, befolyásos szülei szigorúan és kemény kézzel bántak vele. Cserébe alaposan kitaníttatták, így mesterévé vált a druidák képességeinek, a gyógyító növényekből készült teák és olajok készítésének, és úgy általában a növények kiváló ismerője lett. Úgy ismerte az Arthenior környéki erdőket, és azok növényvilágát, mint senki más. Szinte minden betegségre, nyavalyára tudott adni krémet, teát, illóolajat, vagy akár rágcsálandó leveleket. Az évek alatt különös kapcsolat alakult ki közte, és a vadon között. Minél idősebb lett, annál inkább választotta az erdőjárást, mint az elegáns teadélutánokat, vagy vacsorákat, amiket a szülei adtak. Elfordult a nemesi világtól, és az egyszerűséget, természetességet kereste maga körül. Anyja persze nem nézte jó szemmel, kiszemelte a neki alkalmasnak vélt társat, aki nem értette meg Myliantist és erőszakosan próbálta rábírni, hogy hagyjon fel ezzel a hóborttal. A lány azonban egy nap, az erdőt járva összetalálkozott egy különleges, messziről jött férfival. Dharyus Regnisből éppen az a nyers, őszinte természetesség áradt, amit Myliantis keresett, és azonnal megragadta a szívét. Dharyus északról érkezett Artheniorba. Kalandor és a legkülönfélébb bestiák ismerője volt, aki szenvedélyesen rajongott a világ sokszínűségéért. Titkos találkákba kezdtek, aminek hála végletesen egymásba szerettek. De aztán Myliantis szülei persze mindent megtudtak...~
*Hirtelen elhal a penna sercegése, és csönd telepedik a szobára. A papír aljára ér, de ahelyett, hogy megfordítaná, megáll, és a férfi elé tolja a félbe hagyott történetet.*
~Ha nem tetszik neki, nem folytatom. Talán ennyi elég is neki, ki tudja hogy halad az olvasással. Esetleg máskor is folytathatom.~
-Egyelőre ennyi. Nem kínoználak feleslegesen.
*Mosolyog Sharallra és várakozón kényelembe helyezi magát, hogy vissza hallgassa a történetét, közben pedig a férfi arcát, vonásait tanulmányozza.*
-Na lássuk, hogy megy!
989. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-03 10:24:21
Üzenet elküldve: 2017-01-03 10:24:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két nappal később//
*Azt a vigyort és az ábrándot, amivel Khan a halhatatlanságról beszél, nem először tapasztalja embereken, és mint máskor is, most félrebillenti a fejét, megfeszítve ezzel a nyakát, hogy feltegye azt a kérdést, ami ilyenkor leginkább foglalkoztatja.*
- És te szeretnél az lenni? *Már a kérdésből is kitűnik az ő saját válasza egy ilyen lehetőségre: nem. Még csak megöregedni sem szeretne. Abban ugyan nem kételkedik, hogy a férfi pengéjétől még így is többen vérezhettek, mint az övétől, bár ez nem rövidíti meg a saját listáját sem, pusztán így egyikük élete talán a kétszerese lenne a másikénak. Mára pedig mára Dynti is eljutott arra a szintre, hogy nem rest beismerni, hogy annyira hozzánőtt a másik, hogy az önző, irigy, szerető énje nem tudna nyugodtan elhalálozni azzal a gondolattal, hogy Khan majd nélküle dorbézoljon az életben. Inkább visszatérne a holtakkal és egy sodrófával verné agyon.*
- Ezt te főzted? *Gyanús szemekkel mered a kezében tartott üvegre. Nem, mintha nem lenne kedves gesztus a férfitől, ha titokban szeszt főzne a nejének, de ő már ivott egyszer olyan rumot, amit nem hagytak érlelődni néhány évig és katasztrofális vége lett. Már, ami a részeg Vörös viselkedését illeti. Úgy tűnik van egy sötét és gonosz, gonoszabb énje, amit a frissen főzött pia hoz elő belőle, és ha teheti, azt a Dyntit inkább lakat alá zárná.* Arról nem olvastál véletlenül, hogy mi a teendő, ha akad egy dögös vörös *Széles vigyorral kacsint egyet* meg egy dögös exfélszemű öt méteres körzetben? *Még a vállát is megrángatja párszor. No, nem azért, mert az ideg mozgatja a testét és lassan összeesik, csak, hogy a kacérkodó kép is teljesebb legyen.*
- Majmok? Rózsaszínképű majmok? *Megvakarja a homlokát. Melyik is a majom? Mintha egyszer látott volna egyet az egyik szigeten. Kicsi volt, láthatóan puha lehetett a szőre, de a karjai bizarrul hosszúak voltak és a szemei pedig túl nagyok a koponyájához. Aranyos is lehetett volna, de ettől az összképtől ő megzavarodott. Szóval az ő fejében nem merül fel, hogy többféle majom is létezne, miután viszonylag keveset látott még.* Mitől lett rózsaszín a fejük? Lemarta a víz? És mit keresnek ott, új bérlők? *A sok kérdés annak köszönhető, hogy nem igazán mérte fel a férfi szavai mögött a komolytalanságot. Talán már túl régen ivott, és túlságosan is egészségesen élt ahhoz, hogy egy-két korty az isteni nedűből megártson?
A kompenzálás nem az erőssége. Sosem lopott úgy, hogy cserébe adott volna bármit is, hiszen az már nem is lenne tolvajlás. A szellemvilágtól viszont mindig erősen írtózott és, ha tényleg valami entitás őrzi ezt a kárhozott erdőt, úgy azt jobb lenne nem magára haragítani.*
- És mit ültetünk a helyére? Én viszonylag ritkán hordok magammal magokat. *Ledobja a táskáját, a gyorsan felépülő hótakaróba, majd melléguggolva kotorászni kezd benne, valami után, amit felajánlhat.*
- Párlatot kell főzni belőle, úgyhogy néhány tő nem elég. *Jegyzi meg fel sem nézve a táskájából, ami lassan ki is ürül, ahogy mindent kipakol belőle a földre. A számtalan kacat, mint a leszakadt ingujj, a kiürült parfümös fiola, papírba csomagolt széndarabka, valami kókányul összetákolt apró szalmabábú, az egykori Khantól kapott szemfedő mellett talál három kulcsot is. Még Bresstől kapta őket évekkel ezelőtt, amikor az elment a tengerre, fene sem tudja mit csinálni.* Ez jó is lesz. Fémből van, tehát a természettől vették el az anyagot, hogy ezt műveljék vele. *Visszapakol a táskába és felegyenesedik, majd a férfi kezébe adja.* Öhm… mondj valamit te, jobban értesz a szavakhoz, aztán mondjuk lógasd fel arra a faágra. Addig én el is megyek keresgélni. *A vállára löki a batyut és megindul a fák közé. Lehetőleg minél gyorsabban, hogy Khan ne tudja követni. Kissé átlátszó ugyan. Mikor éppen annyi fa mellett haladt el, hogy biztos legyen benne, hogy egyedül van, tenyérnyi nagyságú gömböt gyúr a hóból, már amennyi most még kezére áll, lévén, hogy annyira régóta azért nem esik, majd pedig hátát egy fának dönti, majd jól hallhatóan felsikít, mint aki bajba jutott, utána pedig lesben vár és fülel.*
*Azt a vigyort és az ábrándot, amivel Khan a halhatatlanságról beszél, nem először tapasztalja embereken, és mint máskor is, most félrebillenti a fejét, megfeszítve ezzel a nyakát, hogy feltegye azt a kérdést, ami ilyenkor leginkább foglalkoztatja.*
- És te szeretnél az lenni? *Már a kérdésből is kitűnik az ő saját válasza egy ilyen lehetőségre: nem. Még csak megöregedni sem szeretne. Abban ugyan nem kételkedik, hogy a férfi pengéjétől még így is többen vérezhettek, mint az övétől, bár ez nem rövidíti meg a saját listáját sem, pusztán így egyikük élete talán a kétszerese lenne a másikénak. Mára pedig mára Dynti is eljutott arra a szintre, hogy nem rest beismerni, hogy annyira hozzánőtt a másik, hogy az önző, irigy, szerető énje nem tudna nyugodtan elhalálozni azzal a gondolattal, hogy Khan majd nélküle dorbézoljon az életben. Inkább visszatérne a holtakkal és egy sodrófával verné agyon.*
- Ezt te főzted? *Gyanús szemekkel mered a kezében tartott üvegre. Nem, mintha nem lenne kedves gesztus a férfitől, ha titokban szeszt főzne a nejének, de ő már ivott egyszer olyan rumot, amit nem hagytak érlelődni néhány évig és katasztrofális vége lett. Már, ami a részeg Vörös viselkedését illeti. Úgy tűnik van egy sötét és gonosz, gonoszabb énje, amit a frissen főzött pia hoz elő belőle, és ha teheti, azt a Dyntit inkább lakat alá zárná.* Arról nem olvastál véletlenül, hogy mi a teendő, ha akad egy dögös vörös *Széles vigyorral kacsint egyet* meg egy dögös exfélszemű öt méteres körzetben? *Még a vállát is megrángatja párszor. No, nem azért, mert az ideg mozgatja a testét és lassan összeesik, csak, hogy a kacérkodó kép is teljesebb legyen.*
- Majmok? Rózsaszínképű majmok? *Megvakarja a homlokát. Melyik is a majom? Mintha egyszer látott volna egyet az egyik szigeten. Kicsi volt, láthatóan puha lehetett a szőre, de a karjai bizarrul hosszúak voltak és a szemei pedig túl nagyok a koponyájához. Aranyos is lehetett volna, de ettől az összképtől ő megzavarodott. Szóval az ő fejében nem merül fel, hogy többféle majom is létezne, miután viszonylag keveset látott még.* Mitől lett rózsaszín a fejük? Lemarta a víz? És mit keresnek ott, új bérlők? *A sok kérdés annak köszönhető, hogy nem igazán mérte fel a férfi szavai mögött a komolytalanságot. Talán már túl régen ivott, és túlságosan is egészségesen élt ahhoz, hogy egy-két korty az isteni nedűből megártson?
A kompenzálás nem az erőssége. Sosem lopott úgy, hogy cserébe adott volna bármit is, hiszen az már nem is lenne tolvajlás. A szellemvilágtól viszont mindig erősen írtózott és, ha tényleg valami entitás őrzi ezt a kárhozott erdőt, úgy azt jobb lenne nem magára haragítani.*
- És mit ültetünk a helyére? Én viszonylag ritkán hordok magammal magokat. *Ledobja a táskáját, a gyorsan felépülő hótakaróba, majd melléguggolva kotorászni kezd benne, valami után, amit felajánlhat.*
- Párlatot kell főzni belőle, úgyhogy néhány tő nem elég. *Jegyzi meg fel sem nézve a táskájából, ami lassan ki is ürül, ahogy mindent kipakol belőle a földre. A számtalan kacat, mint a leszakadt ingujj, a kiürült parfümös fiola, papírba csomagolt széndarabka, valami kókányul összetákolt apró szalmabábú, az egykori Khantól kapott szemfedő mellett talál három kulcsot is. Még Bresstől kapta őket évekkel ezelőtt, amikor az elment a tengerre, fene sem tudja mit csinálni.* Ez jó is lesz. Fémből van, tehát a természettől vették el az anyagot, hogy ezt műveljék vele. *Visszapakol a táskába és felegyenesedik, majd a férfi kezébe adja.* Öhm… mondj valamit te, jobban értesz a szavakhoz, aztán mondjuk lógasd fel arra a faágra. Addig én el is megyek keresgélni. *A vállára löki a batyut és megindul a fák közé. Lehetőleg minél gyorsabban, hogy Khan ne tudja követni. Kissé átlátszó ugyan. Mikor éppen annyi fa mellett haladt el, hogy biztos legyen benne, hogy egyedül van, tenyérnyi nagyságú gömböt gyúr a hóból, már amennyi most még kezére áll, lévén, hogy annyira régóta azért nem esik, majd pedig hátát egy fának dönti, majd jól hallhatóan felsikít, mint aki bajba jutott, utána pedig lesben vár és fülel.*
988. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-01-02 20:11:39
Üzenet elküldve: 2017-01-02 20:11:39
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Eseménydús nap//
//Olvasgatás//
-Mese? -
*Ízlelgeti a szót egy darabig, már nem mintha nem ismerné, de ez egy régi világ rég elfeledett szereplőit jutatja eszébe. Egy olyan tragédiát, ami fenekestül felforgatta az életét, mégsem lesz több egy hülye kis széljegyzetnél a világ memoárjában. *
-Azt hiszem... Azt hiszem az jó lesz, de csak akkor ha te találod ki. És ne legyen boldog a befejezése azok a mesék csak tévútra viszik az embert. És nehogy ork legyen a f főszereplő. Már nagyon elegem van ebből a fajból. Gondolom neked is. -
*Kacsint a lányra. Majd nem kis érdeklődéssel várja, hogy a lány végre belekezdeni a lehetőleg ork nélküli mesébe. *
987. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-31 15:36:58
Üzenet elküldve: 2016-12-31 15:36:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
- Naná. Tudod, én valamiféle fizetett gyilok voltam úgy bő... *gyors számvetést tart ujjain, de amikor túllépi a tizediket és újra kellene kezdenie a számolást, inkább zavartan int a kezével* szóval sokáig. Az izgágaság nem honorálja túl hosszú élettartammal az olyan hivatást űzőket mint én. Nem mintha ezen kívül ne lennének egyéb olyan dolgok, amik a mérleget a kedvezőtlenebb oldal felé billentenék. Képzeld csak, milyen lenne, ha valósággá válhatna az, hogy minden megölt ellenfeled életerejét elnyerhetnéd és a haláluk pillanatában fennmaradó éveik hossza hozzáadódna a tiédhez. *Szélesen elterülő vigyort láttat, ahogy arcát a havat hullajtó ég felé fordítja. Száján és orrán át tömött pamacsokként illan el lélegzete.*
- Halhatatlan lennék. *Ámde lévén, hogy a kulcsot egyszer már sikerrel beadta, ez a rege sem több azoknál a mondáknál, amikből könyvtárnyi nagyságrendekben sorakoznak könyvek szkriptóriumokban.
Nem buzdítja és nem is próbál maga ellen beszélni azzal, hogy Dyn eltökéltségét kikezdi, ugyanakkor számol azzal is, hogy mostantól kifejezetten sok erőforrást fog a lány abba fektetni, hogy megtalálja a férfi nyugalmához vezető gyutacsot, aminek végére azonnal szikrát is pattinthat. Dyn kivételes fantáziáról képes tanúbizonyságot tenni olyan dolgok kapcsán, amelyek igazán érdeklik, míg minden egyéb iránt, amit kötelességből kellene elvégeznie, csak annyit fecsérel, amennyi feltétlenül szükséges az elégséges teljesítéshez - lusta dög.*
- Arra gondolsz, hogy már így is túl okos lennék? *Összehúzza szemeit, kancsal embert imitálva vele.* Olvastam ám arról, hogyan főzik a kedvenc mérgedet.
*A hasas üvegre mutat, ami ugyan még nem a saját készítményét rejti, de tény, hogy a leírások alapján nem tűnt olyan bonyolult folyamatnak, amihez egy alkimista segítsége kellene. A komponensek megfelelő elegye az előírt hőfokon és kellő időhosszig, semmi különös. A mágiát is az elérhetetlen fortélyok közé sorolta mindaddig, amíg az első igék meg nem fogantak az ajkán. Azóta tudja, hogy az állati intelligenciánál többel rendelkezők bármelyike elsajátíthatja ezeket és a következetes gyakorlás pedig hozzájuttathatja a veszedelmesebb bűbájokhoz is az arra törekvőt. Persze ő megdöglött, mielőtt ezek bármelyikét is a birtokába vehette volna, aztán ébredésekor tudomásul kellett vennie, hogy az agya olyan, mint a padlás tavaszidőn: cirokseprűvel pucolták ki a téli koszt.
A Vöröst most már probléma nélkül megtartja, hiába szokása a lánynak, hogy fékevesztett lendülettel csinál szinte mindent. Sylweran keménykezű kiképző, de arra mindig van gondja, hogy az emberei jól tápláltak legyenek: Khan visszanyerte az elveszített kilókat, így a szemtapaszt és hajhosszt (meg még néhány apróbb, jelentéktelen dolgot) leszámítva éppúgy fest, mint annak idején, néhány éve. Örömmel tölti el asszonya boldogsága, az ő egyszerű értelmezésében ettől lesz működőképes kettejük viszonya.*
- Rég láttam már a sziklafürdőt. Le merném fogadni, hogy benőtte már a dudva és arra is mérget vennék, hogy vadmajmok áztatják már magukat benne. Tudod, azok a rózsaszínképű kis rohadékok. *Fél szemmel (merthogy most már tud ilyesmire egy felet szánni) azért a körülírt növényformát is nézegeti, amihez felidézi az elf tanóráin hallottakat is. Túl gyorsan azért nem haladnak, mert a gyógynövénykeresés csak az egyik ok, amiért kint járnak Vadvéd falain kívül: a másik célja nyilván az, hogy kiszabaduljanak egy kicsit a cölöpfalak mögül és _ténylegesen_ is maguk lehessenek, vagy mi.*
- Imádom a meglepetéseket, kicsim. Lepj meg! *A kacsintása továbbra is kretén, de ez nem szegi a kedvét a próbálkozásoktól, úgyhogy most is megereszt egyet a Vörösnek.* Ha én erdőszellem lennék, fair üzletnek tartanám, ha cserébe azért, amit elvesznek tőlem, kapnék valami egyenértékűt.
*Az egyetemes alkímia princípiumát fogalmazza meg ezzel, ami nagyjából ugyanezt jelenti. Valaki nem vehet el egyik oldalról úgy, hogy ne kompenzálná valami ugyanolyan súlyúval azt: az egyenértékű csere törvénye.*
- Izé, ültetni kéne helyette valamit. Akkor veszel is, meg adsz is. *Leguggol, hogy megkopogtassa a fagyott földfelszínt.* Persze ehhez jó lenne egy ásó vagy ha az ujjaink acélkarmokban végződnének.
*Ki sem térve arra, hogy nála történetesen semmi olyan nincs, amit földbe temethetnének annak reményében, hogy az néhány hónap múltán majd szárba szökken.*
- Mennyi kéne ebből a növényből? Talán ha csak néhány tő... *Szemforgatásba kezd.*
- Naná. Tudod, én valamiféle fizetett gyilok voltam úgy bő... *gyors számvetést tart ujjain, de amikor túllépi a tizediket és újra kellene kezdenie a számolást, inkább zavartan int a kezével* szóval sokáig. Az izgágaság nem honorálja túl hosszú élettartammal az olyan hivatást űzőket mint én. Nem mintha ezen kívül ne lennének egyéb olyan dolgok, amik a mérleget a kedvezőtlenebb oldal felé billentenék. Képzeld csak, milyen lenne, ha valósággá válhatna az, hogy minden megölt ellenfeled életerejét elnyerhetnéd és a haláluk pillanatában fennmaradó éveik hossza hozzáadódna a tiédhez. *Szélesen elterülő vigyort láttat, ahogy arcát a havat hullajtó ég felé fordítja. Száján és orrán át tömött pamacsokként illan el lélegzete.*
- Halhatatlan lennék. *Ámde lévén, hogy a kulcsot egyszer már sikerrel beadta, ez a rege sem több azoknál a mondáknál, amikből könyvtárnyi nagyságrendekben sorakoznak könyvek szkriptóriumokban.
Nem buzdítja és nem is próbál maga ellen beszélni azzal, hogy Dyn eltökéltségét kikezdi, ugyanakkor számol azzal is, hogy mostantól kifejezetten sok erőforrást fog a lány abba fektetni, hogy megtalálja a férfi nyugalmához vezető gyutacsot, aminek végére azonnal szikrát is pattinthat. Dyn kivételes fantáziáról képes tanúbizonyságot tenni olyan dolgok kapcsán, amelyek igazán érdeklik, míg minden egyéb iránt, amit kötelességből kellene elvégeznie, csak annyit fecsérel, amennyi feltétlenül szükséges az elégséges teljesítéshez - lusta dög.*
- Arra gondolsz, hogy már így is túl okos lennék? *Összehúzza szemeit, kancsal embert imitálva vele.* Olvastam ám arról, hogyan főzik a kedvenc mérgedet.
*A hasas üvegre mutat, ami ugyan még nem a saját készítményét rejti, de tény, hogy a leírások alapján nem tűnt olyan bonyolult folyamatnak, amihez egy alkimista segítsége kellene. A komponensek megfelelő elegye az előírt hőfokon és kellő időhosszig, semmi különös. A mágiát is az elérhetetlen fortélyok közé sorolta mindaddig, amíg az első igék meg nem fogantak az ajkán. Azóta tudja, hogy az állati intelligenciánál többel rendelkezők bármelyike elsajátíthatja ezeket és a következetes gyakorlás pedig hozzájuttathatja a veszedelmesebb bűbájokhoz is az arra törekvőt. Persze ő megdöglött, mielőtt ezek bármelyikét is a birtokába vehette volna, aztán ébredésekor tudomásul kellett vennie, hogy az agya olyan, mint a padlás tavaszidőn: cirokseprűvel pucolták ki a téli koszt.
A Vöröst most már probléma nélkül megtartja, hiába szokása a lánynak, hogy fékevesztett lendülettel csinál szinte mindent. Sylweran keménykezű kiképző, de arra mindig van gondja, hogy az emberei jól tápláltak legyenek: Khan visszanyerte az elveszített kilókat, így a szemtapaszt és hajhosszt (meg még néhány apróbb, jelentéktelen dolgot) leszámítva éppúgy fest, mint annak idején, néhány éve. Örömmel tölti el asszonya boldogsága, az ő egyszerű értelmezésében ettől lesz működőképes kettejük viszonya.*
- Rég láttam már a sziklafürdőt. Le merném fogadni, hogy benőtte már a dudva és arra is mérget vennék, hogy vadmajmok áztatják már magukat benne. Tudod, azok a rózsaszínképű kis rohadékok. *Fél szemmel (merthogy most már tud ilyesmire egy felet szánni) azért a körülírt növényformát is nézegeti, amihez felidézi az elf tanóráin hallottakat is. Túl gyorsan azért nem haladnak, mert a gyógynövénykeresés csak az egyik ok, amiért kint járnak Vadvéd falain kívül: a másik célja nyilván az, hogy kiszabaduljanak egy kicsit a cölöpfalak mögül és _ténylegesen_ is maguk lehessenek, vagy mi.*
- Imádom a meglepetéseket, kicsim. Lepj meg! *A kacsintása továbbra is kretén, de ez nem szegi a kedvét a próbálkozásoktól, úgyhogy most is megereszt egyet a Vörösnek.* Ha én erdőszellem lennék, fair üzletnek tartanám, ha cserébe azért, amit elvesznek tőlem, kapnék valami egyenértékűt.
*Az egyetemes alkímia princípiumát fogalmazza meg ezzel, ami nagyjából ugyanezt jelenti. Valaki nem vehet el egyik oldalról úgy, hogy ne kompenzálná valami ugyanolyan súlyúval azt: az egyenértékű csere törvénye.*
- Izé, ültetni kéne helyette valamit. Akkor veszel is, meg adsz is. *Leguggol, hogy megkopogtassa a fagyott földfelszínt.* Persze ehhez jó lenne egy ásó vagy ha az ujjaink acélkarmokban végződnének.
*Ki sem térve arra, hogy nála történetesen semmi olyan nincs, amit földbe temethetnének annak reményében, hogy az néhány hónap múltán majd szárba szökken.*
- Mennyi kéne ebből a növényből? Talán ha csak néhány tő... *Szemforgatásba kezd.*
986. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-28 12:39:54
Üzenet elküldve: 2016-12-28 12:39:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
- Áhhh… *Ökölbe szorul a keze. Hogy miért ideges, első pillanatban maga sem tudná megmondani, de nem sokkal később már tudatosul is benne.* Te mindig ilyen higgadt vagy?! *Egy olyan ösztönlénynek és néha fúriaként tomboló teremtésnek, mint ő maga, nehezére esik elhinni, hogy vannak olyanok, akiket még egy efféle hazugság sem hoz ki a sodrukból. Visszaidézve a jó pár esztendőre visszavethető ismeretségüket, egyetlen pillanatot sem tudna felhozni, amikor Khant magán kívül látta volna. Talán, amikor véletlen felgyújtottak egy házat, de akkor is hamar lecsillapodott.*
- Megfogom, én egészen biztosan megfogom találni azt a pontodat, amikor úgy feltudlak idegesíteni, hogy nem látsz a vörös ködtől! Bizony! *Csípőjére teszi a kezét, arcát pedig a kihívást büszkén elvállalók öntelt vigyorával vértezi fel. Tudja, hogy valahol ezért működik kettőjük között minden, mert bizonyos szinteken nagyon is hasonlóak, de mégis kiegészítik egymást más tereken. Persze pont ez a hidegvér, ami vonzóvá teszi a férfit, de ő maga szereti a határokat feszegetni, és pontosan ezért nagyon jól tudja, mindenkinél el tud szakadni a cérna, ő pedig túl kíváncsi ahhoz, hogy ezt mindenképpen ki akarja tapasztalni.*
- A kik? *Kérdez vissza a „silbakok” kifejezés hallatán, de ez már amolyan megszokott dolog. Khan mond valami újat, ő rákérdez, de az egész csak úgy leng a levegőben válasz nélkül. Ezért nem is vár feleletet, nagyot bólint és megindul szó nélkül a szobája felé.*
*Számára két dolog volt fontos, amikor elhagyta a szobáját kalandra készen. Az első, hogy visszalophassa a fegyvereit a tárolóból ahova rejtették őket a felettesei. A másik pedig némi melegebb és kevésbé szakadt öltözet. Ezekből persze kellően hiányt szenved. Szőrmekabátot kap magára, amelyet már sokadik éve visel. A rumosban találta, egy a piától ideje korán kidőlt nő hagyta ott, akit a társai kedélyesen felvittek a szobájába, hogy lefektessék „aludni”. Tudta mi lesz nemtársának a sorsa, de nem az foglalkoztatta, hogy megmentse, hanem, hogy a kabátnak újabb és figyelmesebb gazdát találjon saját személyében. Így most is ebben díszeleg. Nem tűnik benne semmivel sem tehetősebbnek, mint amikor a kutya és molyrágta köpenyt viseli, de szándékosan igyekszik magáról minél szegényesebb képet alkotni. Hordhatott volna ő is olyan puha, gondosan varrt kabátot, mint a nemesek, de ettől a léttől már messze rugaszkodott.
A leszakadó hó ellen pedig nem áll szándékában megvédeni a feje búbját. Élvezi, ahogy rászáll az arcára és a hajára, mivel ez az egyedüli dolog, amit a zord északi időjárásból hiányolt. A kikötőben olyannyira nem látni havat, hogy emlékszik még Nadae arckifejezésére, amikor először látott fehér pelyhet életébe. Ezekből most néhány a lassan vörösödő orrára hull, néhány pedig a szempillájára, amitől furán sokat kell pislognia.*
- Lassan le kéne róla szoknod. *Fordul cinkos mosollyal az ura felé. Khan ugyancsak belejött az olvasásba az elmúlt időszakban.
Közben talppal ugrik bele a földön réteget képező szűzhóba, hogy nyomot hagyjon benne. Ezért csak a férfi hangját hallja, de nem igazán néz felé, csak a legvégén. A meglepett arc hamar átvált hasonlóba, mint amilyen az új játékszert kapó gyereké, a szegény emberéhez, aki hosszú idő először vehet magának köpenyt, vagy pedig olyanná, mint amilyen a végtelenségig dicsért kutyáké lehet.
Pislog előbb kettőt, majd átveszi a szalaggal átkötött üveget, végül a férfi nyakába veti magát egy nagyobb örömujjongás keretében. Nem csak a rum látványa és birtoklásának a tudata hozza őt ilyen állapotba, de a törődés is. Lábujjhegyre kell ugyan emelkednie, és arra sem árt ügyelni, hogy közben ki ne essen kezéből az üveg, na meg, hogy nehogy hevességében nehogy kiszorítsa a maradék szuszt is a férfiből.*
- Ez a legjobb házasságom! *Nyilván viccet csinál korábbi életéből, miközben csókot dob a férfi arcára.* Eddig. *Ócska tréfa, de ő jót kacag rajta, majd visszahúzódik kissé, hogy kiránthassa a dugót a palackból és átmelegítse magát az itallal. Ő nem készült meglepetéssel, bár lehet egy ittas Vöröske is elengedő ajándék lesz.
Több kisebb, vagy nagyobb korty után, megtörli a száját, majd átnyújtja az üveget.*
- Tudod, ha annak idején a forrásban, a hóvihar idején azt mondod, hogy jó pár év múlva közösen csapunk neki az életnek, hát lehet megpróbáltam volna lentebb vinni a lázadat néhány vizes kendő segítségével, vagy sikítva ott hagylak. Most viszont azt mondom, hogy ajándékért cserébe illik valamit adni, úgyhogy kiválaszthatod, mi legyen az. Vagy dönthetsz a meglepetés mellett is, de akkor arra várnod kell kicsit.*Átdörzsölgeti a tenyereit.*
- A növény, amit keresünk egyébként, olyan ekkora *A hidegtől pirosló ujjaival mutatja a mércét.* Sárga szirmai vannak és egészen hosszú porzói. Alacsonyan nő, úgyhogy iparkodnunk kell, mielőtt a hó teljesen befedi az avart. *Meg is indulna a kutatásnak, de még egy pillanatra visszafordul.* Gondolod, hogy… szóval nem kéne mondanunk valamit ennek az erdő szellemnek, vagy kinek előtte? Mondjuk, hogy: Szia, bocsi, hogy lopkodunk, de irtózatos szülők lennénk?
A hozzászólás írója (Dyntina Danbur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.12.28 12:40:24
- Áhhh… *Ökölbe szorul a keze. Hogy miért ideges, első pillanatban maga sem tudná megmondani, de nem sokkal később már tudatosul is benne.* Te mindig ilyen higgadt vagy?! *Egy olyan ösztönlénynek és néha fúriaként tomboló teremtésnek, mint ő maga, nehezére esik elhinni, hogy vannak olyanok, akiket még egy efféle hazugság sem hoz ki a sodrukból. Visszaidézve a jó pár esztendőre visszavethető ismeretségüket, egyetlen pillanatot sem tudna felhozni, amikor Khant magán kívül látta volna. Talán, amikor véletlen felgyújtottak egy házat, de akkor is hamar lecsillapodott.*
- Megfogom, én egészen biztosan megfogom találni azt a pontodat, amikor úgy feltudlak idegesíteni, hogy nem látsz a vörös ködtől! Bizony! *Csípőjére teszi a kezét, arcát pedig a kihívást büszkén elvállalók öntelt vigyorával vértezi fel. Tudja, hogy valahol ezért működik kettőjük között minden, mert bizonyos szinteken nagyon is hasonlóak, de mégis kiegészítik egymást más tereken. Persze pont ez a hidegvér, ami vonzóvá teszi a férfit, de ő maga szereti a határokat feszegetni, és pontosan ezért nagyon jól tudja, mindenkinél el tud szakadni a cérna, ő pedig túl kíváncsi ahhoz, hogy ezt mindenképpen ki akarja tapasztalni.*
- A kik? *Kérdez vissza a „silbakok” kifejezés hallatán, de ez már amolyan megszokott dolog. Khan mond valami újat, ő rákérdez, de az egész csak úgy leng a levegőben válasz nélkül. Ezért nem is vár feleletet, nagyot bólint és megindul szó nélkül a szobája felé.*
*Számára két dolog volt fontos, amikor elhagyta a szobáját kalandra készen. Az első, hogy visszalophassa a fegyvereit a tárolóból ahova rejtették őket a felettesei. A másik pedig némi melegebb és kevésbé szakadt öltözet. Ezekből persze kellően hiányt szenved. Szőrmekabátot kap magára, amelyet már sokadik éve visel. A rumosban találta, egy a piától ideje korán kidőlt nő hagyta ott, akit a társai kedélyesen felvittek a szobájába, hogy lefektessék „aludni”. Tudta mi lesz nemtársának a sorsa, de nem az foglalkoztatta, hogy megmentse, hanem, hogy a kabátnak újabb és figyelmesebb gazdát találjon saját személyében. Így most is ebben díszeleg. Nem tűnik benne semmivel sem tehetősebbnek, mint amikor a kutya és molyrágta köpenyt viseli, de szándékosan igyekszik magáról minél szegényesebb képet alkotni. Hordhatott volna ő is olyan puha, gondosan varrt kabátot, mint a nemesek, de ettől a léttől már messze rugaszkodott.
A leszakadó hó ellen pedig nem áll szándékában megvédeni a feje búbját. Élvezi, ahogy rászáll az arcára és a hajára, mivel ez az egyedüli dolog, amit a zord északi időjárásból hiányolt. A kikötőben olyannyira nem látni havat, hogy emlékszik még Nadae arckifejezésére, amikor először látott fehér pelyhet életébe. Ezekből most néhány a lassan vörösödő orrára hull, néhány pedig a szempillájára, amitől furán sokat kell pislognia.*
- Lassan le kéne róla szoknod. *Fordul cinkos mosollyal az ura felé. Khan ugyancsak belejött az olvasásba az elmúlt időszakban.
Közben talppal ugrik bele a földön réteget képező szűzhóba, hogy nyomot hagyjon benne. Ezért csak a férfi hangját hallja, de nem igazán néz felé, csak a legvégén. A meglepett arc hamar átvált hasonlóba, mint amilyen az új játékszert kapó gyereké, a szegény emberéhez, aki hosszú idő először vehet magának köpenyt, vagy pedig olyanná, mint amilyen a végtelenségig dicsért kutyáké lehet.
Pislog előbb kettőt, majd átveszi a szalaggal átkötött üveget, végül a férfi nyakába veti magát egy nagyobb örömujjongás keretében. Nem csak a rum látványa és birtoklásának a tudata hozza őt ilyen állapotba, de a törődés is. Lábujjhegyre kell ugyan emelkednie, és arra sem árt ügyelni, hogy közben ki ne essen kezéből az üveg, na meg, hogy nehogy hevességében nehogy kiszorítsa a maradék szuszt is a férfiből.*
- Ez a legjobb házasságom! *Nyilván viccet csinál korábbi életéből, miközben csókot dob a férfi arcára.* Eddig. *Ócska tréfa, de ő jót kacag rajta, majd visszahúzódik kissé, hogy kiránthassa a dugót a palackból és átmelegítse magát az itallal. Ő nem készült meglepetéssel, bár lehet egy ittas Vöröske is elengedő ajándék lesz.
Több kisebb, vagy nagyobb korty után, megtörli a száját, majd átnyújtja az üveget.*
- Tudod, ha annak idején a forrásban, a hóvihar idején azt mondod, hogy jó pár év múlva közösen csapunk neki az életnek, hát lehet megpróbáltam volna lentebb vinni a lázadat néhány vizes kendő segítségével, vagy sikítva ott hagylak. Most viszont azt mondom, hogy ajándékért cserébe illik valamit adni, úgyhogy kiválaszthatod, mi legyen az. Vagy dönthetsz a meglepetés mellett is, de akkor arra várnod kell kicsit.*Átdörzsölgeti a tenyereit.*
- A növény, amit keresünk egyébként, olyan ekkora *A hidegtől pirosló ujjaival mutatja a mércét.* Sárga szirmai vannak és egészen hosszú porzói. Alacsonyan nő, úgyhogy iparkodnunk kell, mielőtt a hó teljesen befedi az avart. *Meg is indulna a kutatásnak, de még egy pillanatra visszafordul.* Gondolod, hogy… szóval nem kéne mondanunk valamit ennek az erdő szellemnek, vagy kinek előtte? Mondjuk, hogy: Szia, bocsi, hogy lopkodunk, de irtózatos szülők lennénk?
A hozzászólás írója (Dyntina Danbur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.12.28 12:40:24
985. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-26 16:53:04
Üzenet elküldve: 2016-12-26 16:53:04
ÚJ
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
//Két hattal később//
*A reggeli kényelmébe puhán takarózva veti fel lábait az ülőkére, miközben tányérját maga elé húzza. Egyszerű, majszolgatni való zöldségek, az evőeszköz használata nem csak hogy a praktikusságot nélkülözné, hanem fölöslegesnek is mondható. Egy kukoricaszemet pakol jobb hüvelykujjára, majd azt a mutatóujjához feszítve elegáns mozdulattal felpattintja. Az éhes száj irányba fordul, s nagy rutinnal húzza le a csemegét. Kis híján ugyan sötételfútra megy, de megússza egy enyhébb lefolyású, gyönge köhögőrohammal. Kénytelen leöblíteni korábban kiöntött teájával A dobálgatást viszont abbahagyja, innentől kezdve a hagyományos úton csemegézi ki a többit. Sehová sem siet, ha már egyszer szabadnapot dobtak nekik az égiek, kiélvezi minden egyes pillanatát.*
*A reggeli kényelmébe puhán takarózva veti fel lábait az ülőkére, miközben tányérját maga elé húzza. Egyszerű, majszolgatni való zöldségek, az evőeszköz használata nem csak hogy a praktikusságot nélkülözné, hanem fölöslegesnek is mondható. Egy kukoricaszemet pakol jobb hüvelykujjára, majd azt a mutatóujjához feszítve elegáns mozdulattal felpattintja. Az éhes száj irányba fordul, s nagy rutinnal húzza le a csemegét. Kis híján ugyan sötételfútra megy, de megússza egy enyhébb lefolyású, gyönge köhögőrohammal. Kénytelen leöblíteni korábban kiöntött teájával A dobálgatást viszont abbahagyja, innentől kezdve a hagyományos úton csemegézi ki a többit. Sehová sem siet, ha már egyszer szabadnapot dobtak nekik az égiek, kiélvezi minden egyes pillanatát.*
984. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-24 14:28:42
Üzenet elküldve: 2016-12-24 14:28:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
- Miért kellett volna dühöt éreznem emiatt? Nem vágyom arra, hogy egy születendő gyerek apjának tartsanak máris, de mégis úgy alakulna, beleállnék a dologba és megtennék mindent a képességeimhez mérten. *Még ha azokból rengeteget kellene is elsajátítania, amíg a kölyök megérkezik a világra. Véleménye szerint ez sem különb dolog mindazoknál, amelyekkel az ember számolhat és bizonyos mértékig rá is készülhet, de olyan, hogy késznek mutatkozzék, hibák és felsülés nélkül… sohasem lesz. Ahogyan megtanulta helyesen fogni a kardmarkolatot majd megtisztítani a pengét, miután vérzivatar látta meztelen acélját, ugyanúgy annak meglennének a szülővé válásnak is a stációi. Nyomokban és mára még kopottasabban ugyan, de emlékszik még saját gyermekkorára, hiszen nem a háború szülte. Az csak felnevelte és formálta a férfivá érés útján. Ismeri apja és anyja arcát, fel tudja idézni fivérei és leánytestvérei nevét is, még akkor is, ha az elmúlt harminc évben egyszer sem kanyarított magára mentét, hogy felkutassa őket odahaza. Az otthont más helyütt és más személyben találta meg, aztán, hogy elvették tőle azt is, egy ideig hontalan maradt és zsoldosként azt tette, ami a legkézenfekvőbb volt: keresztül-kasul beutazta az emberek lakta világrészt, harcolt a sivatag perzselő homokjában és észak hófödte hegyláncai között. Vitorlázott a déli tengereken és farkasszemet nézett a nyugatra nyíló mocsárvidék útvesztőjével is, ám végül itt, Arthenior holdudvarában találta meg azt, aki mellől nem akar többé elmozdulni.*
~ Vén és szentimentális bolonddá öregedtünk, barátom. ~
*Elmarad belőle az őszinte, de még a tettetett felindultság is, minthogy ismeretlen eredetű forrásból táplálkozó nyugalom szállja meg egészében, így se karszorítás, se parazsas indultsággal lobogó tekintete nem érkezik válaszul, csak egy, már-már talán bosszantóan belenyugvó helyeslés arról, hogy kióvakodjanak Vadvédből.*
- Gyere Véd dél-nyugati sarkába, ott a legkönnyebb kijutni anélkül, hogy a toronyban elkezdenének sipítozni a silbakok. *A cinkos játékra hívók arckifejezésével fordul el Dyntől, és mintha még kacsintana is mellé, mielőtt elindulna, hogy felkapja az akcióhoz szükséges felszerelések egyikét, meg egy kis extrát.*
*Valamikor, úgy két fertályórával a „csatatervben” való megállapodást követően, mászóvasak és kötél segítségével áthoppannak a falnak onnansó oldalára. Khan oldalán lifeg egy táska is, amit nyilvánvalóan a begyűjtendő herbáriák tárolása végett hozott magával. Nyaka köré sálat tekert, kezeire szarvasbőr kesztyűt húzott és nem felejtette el magára kapcsolni a legújabb szerzeményét, a mókusprémmel szegett, vastag köpenyt is, amiről nem sokra rá ki is derül, hogy nagy szolgálatot fog tenni: alig marad el hátuk mögött Vadvéd cölöpfalainak utolsó hírmondója, a hasas, szürke fellegek alja felszakad és mint dunnából a beléjük tömött tollak, úgy kezdik el jól felhízlalt hópelyhekkel teleszórni az alant elterülő világot. Dyn üstöke is egykettőre kifehéredik, ha nem húz arcába csuklyát.*
- Olvastam ám a napokban. *Ez még önmagában nem számítana túl nagy dolognak, tekintve, hogy amióta megkezdődtek Sylweran tanórái ez szinte napi szintű kötelességeik közé tartozik.* Valamikor jó rég, amikor állítólag csak emberek lakták a világot, volt mindenféle szokás közöttük. Nem mintha most nem léteznének, de mindegy, most nem ez a lényeg. Szóval találtam egyet, ami PONT ehhez a naphoz kapcsolódik. Arról nem szólt az írás, hogy mitől volt különleges, de úgy járta, hogy az emberek megajándékozták azokat, akiket szerettek. Szóval… *Beletúr a táskába, amiből egy piros szalaggal áttekert nyakú, öblös üveget húz elő. A kreténül megkötött, aszimmetrikus masni az egyik oldalán sokkal nagyobb lett mint a másikon, de ez az értő szemet nem zavarhatja meg abban, hogy észrevegye, mi lötyög a butéliában és arról sem tudja elvonni a figyelmet (talán), hogy miért éppen most nyújtja azt át szeretett Vörösének.*
- Boldog Különleges Napot, Dyn.
- Miért kellett volna dühöt éreznem emiatt? Nem vágyom arra, hogy egy születendő gyerek apjának tartsanak máris, de mégis úgy alakulna, beleállnék a dologba és megtennék mindent a képességeimhez mérten. *Még ha azokból rengeteget kellene is elsajátítania, amíg a kölyök megérkezik a világra. Véleménye szerint ez sem különb dolog mindazoknál, amelyekkel az ember számolhat és bizonyos mértékig rá is készülhet, de olyan, hogy késznek mutatkozzék, hibák és felsülés nélkül… sohasem lesz. Ahogyan megtanulta helyesen fogni a kardmarkolatot majd megtisztítani a pengét, miután vérzivatar látta meztelen acélját, ugyanúgy annak meglennének a szülővé válásnak is a stációi. Nyomokban és mára még kopottasabban ugyan, de emlékszik még saját gyermekkorára, hiszen nem a háború szülte. Az csak felnevelte és formálta a férfivá érés útján. Ismeri apja és anyja arcát, fel tudja idézni fivérei és leánytestvérei nevét is, még akkor is, ha az elmúlt harminc évben egyszer sem kanyarított magára mentét, hogy felkutassa őket odahaza. Az otthont más helyütt és más személyben találta meg, aztán, hogy elvették tőle azt is, egy ideig hontalan maradt és zsoldosként azt tette, ami a legkézenfekvőbb volt: keresztül-kasul beutazta az emberek lakta világrészt, harcolt a sivatag perzselő homokjában és észak hófödte hegyláncai között. Vitorlázott a déli tengereken és farkasszemet nézett a nyugatra nyíló mocsárvidék útvesztőjével is, ám végül itt, Arthenior holdudvarában találta meg azt, aki mellől nem akar többé elmozdulni.*
~ Vén és szentimentális bolonddá öregedtünk, barátom. ~
*Elmarad belőle az őszinte, de még a tettetett felindultság is, minthogy ismeretlen eredetű forrásból táplálkozó nyugalom szállja meg egészében, így se karszorítás, se parazsas indultsággal lobogó tekintete nem érkezik válaszul, csak egy, már-már talán bosszantóan belenyugvó helyeslés arról, hogy kióvakodjanak Vadvédből.*
- Gyere Véd dél-nyugati sarkába, ott a legkönnyebb kijutni anélkül, hogy a toronyban elkezdenének sipítozni a silbakok. *A cinkos játékra hívók arckifejezésével fordul el Dyntől, és mintha még kacsintana is mellé, mielőtt elindulna, hogy felkapja az akcióhoz szükséges felszerelések egyikét, meg egy kis extrát.*
*Valamikor, úgy két fertályórával a „csatatervben” való megállapodást követően, mászóvasak és kötél segítségével áthoppannak a falnak onnansó oldalára. Khan oldalán lifeg egy táska is, amit nyilvánvalóan a begyűjtendő herbáriák tárolása végett hozott magával. Nyaka köré sálat tekert, kezeire szarvasbőr kesztyűt húzott és nem felejtette el magára kapcsolni a legújabb szerzeményét, a mókusprémmel szegett, vastag köpenyt is, amiről nem sokra rá ki is derül, hogy nagy szolgálatot fog tenni: alig marad el hátuk mögött Vadvéd cölöpfalainak utolsó hírmondója, a hasas, szürke fellegek alja felszakad és mint dunnából a beléjük tömött tollak, úgy kezdik el jól felhízlalt hópelyhekkel teleszórni az alant elterülő világot. Dyn üstöke is egykettőre kifehéredik, ha nem húz arcába csuklyát.*
- Olvastam ám a napokban. *Ez még önmagában nem számítana túl nagy dolognak, tekintve, hogy amióta megkezdődtek Sylweran tanórái ez szinte napi szintű kötelességeik közé tartozik.* Valamikor jó rég, amikor állítólag csak emberek lakták a világot, volt mindenféle szokás közöttük. Nem mintha most nem léteznének, de mindegy, most nem ez a lényeg. Szóval találtam egyet, ami PONT ehhez a naphoz kapcsolódik. Arról nem szólt az írás, hogy mitől volt különleges, de úgy járta, hogy az emberek megajándékozták azokat, akiket szerettek. Szóval… *Beletúr a táskába, amiből egy piros szalaggal áttekert nyakú, öblös üveget húz elő. A kreténül megkötött, aszimmetrikus masni az egyik oldalán sokkal nagyobb lett mint a másikon, de ez az értő szemet nem zavarhatja meg abban, hogy észrevegye, mi lötyög a butéliában és arról sem tudja elvonni a figyelmet (talán), hogy miért éppen most nyújtja azt át szeretett Vörösének.*
- Boldog Különleges Napot, Dyn.
983. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-22 13:34:40
Üzenet elküldve: 2016-12-22 13:34:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
*Különös dolog a pihenés annyi munkával töltött nap után. Egyfelől szívesen feküdné végig a napot az ágyában, másfelől rettentő haszontalannak érzi magát, és még unatkozik is. Az erdő legalább átláthatóbb lett így télire, valami különös oknál fogva a hidegben amúgy is nagyobb biztonságban érzi magát, hiszen bizonyára az is mind fázik aki nekik rosszat akarna, miért mászkálna akkor errefelé? Ez persze badarság, főleg az erdő közepén ahol leginkább vadállatoktól és mágikus lényektől kell tartaniuk, mégis könnyebb szívvel sétál körbe a védfalon, hogy szemrevételezze a vidéket. Az őrtoronynál megáll kicsit beszélgetni az éppen oda beosztott társával, de csak pár percre jött ki így kevésbé öltözött a hidegnek megfelelően, hamar fázni kezd és visszavonul az épületbe.*
982. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-21 11:50:42
Üzenet elküldve: 2016-12-21 11:50:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Eseménydús nap//
//Olvasgatás//
*Nem sokáig kell ácsorognia, mert Sharall ülőhellyel kínálja.*
~Az ágyon. Hol máshol?~
*Ő is tisztában van vele, hogy nincs más opció a szobában, és hogy minden megváltozott, és ez most más látogatás, de a fantáziájának mégsem tud parancsolni, így az igencsak meglódul. Finoman megrázza a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai, közben pedig kényelmesen helyet foglal az ágyon és törökülésbe húzza a lábait.*
~Hogy nem tűnt fel soha, hogy nem tud olvasni? És így hogy tudja megtanulni azt a sok információt, amit Sylweran az elmúlt két hatban mondott nekünk és amit a könyvtárban megtalálunk?~
-Hozzak esetleg valamit a könyvtárból? Vagy...
*De az ork már közben elő is szedett tollat és pergament.*
-Hogy én? De hát mit írjak? Miről szeretnél olvasni?
*Néz meglepetten a férfire, majd finom mosoly kúszik az arcára, ahogy eszébe jut, mit szeretne hallani.*
-Vagy szeretnél egy mesét?
*Vigyorodik el pajkosan, és várakozón néz a férfire, aki közben mellé telepedett az ágyon.*
~Közel van, de nem elég közel.~
*Fut át az agyán, és bele is pirul, de nem fordítja el a tekintetét.*
//Olvasgatás//
*Nem sokáig kell ácsorognia, mert Sharall ülőhellyel kínálja.*
~Az ágyon. Hol máshol?~
*Ő is tisztában van vele, hogy nincs más opció a szobában, és hogy minden megváltozott, és ez most más látogatás, de a fantáziájának mégsem tud parancsolni, így az igencsak meglódul. Finoman megrázza a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai, közben pedig kényelmesen helyet foglal az ágyon és törökülésbe húzza a lábait.*
~Hogy nem tűnt fel soha, hogy nem tud olvasni? És így hogy tudja megtanulni azt a sok információt, amit Sylweran az elmúlt két hatban mondott nekünk és amit a könyvtárban megtalálunk?~
-Hozzak esetleg valamit a könyvtárból? Vagy...
*De az ork már közben elő is szedett tollat és pergament.*
-Hogy én? De hát mit írjak? Miről szeretnél olvasni?
*Néz meglepetten a férfire, majd finom mosoly kúszik az arcára, ahogy eszébe jut, mit szeretne hallani.*
-Vagy szeretnél egy mesét?
*Vigyorodik el pajkosan, és várakozón néz a férfire, aki közben mellé telepedett az ágyon.*
~Közel van, de nem elég közel.~
*Fut át az agyán, és bele is pirul, de nem fordítja el a tekintetét.*
981. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-12-21 10:18:23
Üzenet elküldve: 2016-12-21 10:18:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal később//
*Khan még mindig képes olyan zavarba ejtően viselkedni vele szemben, hogy legszívesebben felképelné érte. Pontosabban nem ezért, hanem, mert lassan úgy olvas a lányból, ahogy olvasna egy könyvből is. Ő még mindig nem képes az ellenkezőjére, mert hitvesének legtöbb mozdulata, beszéde és mimikája is olyan kétértelmű, hogy teljesen megzavarja vele.
A bűneiket többszörösen is bánók tekintetével néz most a felemás színű szemekbe, ha már kikényszerítik belőle. Pedig egyszerűbb dolga lenne a csizma orrával, az legalább nem vár tőle válaszokat és nem vörösödik el a füle végéig tőle, bár ez ebben a félhomályban aligha észrevehető, de aki már egy kicsit is ismeri a Vöröskét, az így is odalátja a pírt a szemei alatt.*
- Ezt a kérdést szerintem fel sem kellett volna tenned. *Megvakarja a tarkóját.* És ne nézz már így rám! Te komolyan, egy pillanatra sem húztad fel magad azon, hogy képes voltam egy ilyen dologról hazudni a móka kedvéért? Legyél mérges! Most! *Hogy Khan sem teljesen épeszű, azt pontosan a most tanúsított viselkedése támasztja alá, hiszen milyen ember nem veszi zokon, ha egy ilyen komoly kérdésben „füllentenek” neki? Hát úgy tűnik a Khanfélék, már, ha egyáltalán létezik még hozzá hasonló, amiben őszintén kételkedik.* Rajta, ordibáld csak le a fejem, még talán azt is megengedem, hogy megbökd érte a vállam. Mondd csak, hogy el mennyire erkölcstelen és gyerekes ez a viselkedés, hogy ennyi idős létemre lehetne több eszem. Sőt, még talán meg is rángathatnál érte. *Nem sokat tud a párban levők viselkedési formájáról, de számtalan veszekedő társat látott már az utcán és a férfiak ilyenkor erőszeretettel mutatják ki erőfölényüket a hibákat ejtő nővel szemben, ez pedig többnyire abban merül ki, hogy rászorítanak annak karjára és kemény szavakat intéznek hozzájuk. Na persze vannak azok is, akik ok nélkül is lekevernek egy pofont az asszonynak, mint a volt férje, de abban még ő is biztos, hogy az már eléggé szélsőséges helyzet.
Van abban valami elgondolkodtató, amit a férfi a közös gyerek jelleméről elmond, ez pedig egy röpke pillanatra ugyan, de azért mégis csak kizökkenti a helyzetéből.*
- És olyan szép lenne, mint az… apja. *Zavart nevetgélés.* Nézd Khan. A gyerek mindenképpen egy istennő lenne, merthogy Mialie biztosan lány lenne. És ez mind szép és jó. De, a nászom idején kaptam egy különleges wegtoreni növényt, ami nem igényel különösebb gondoskodást. Elég néhány hetente megöntözni és évekig elél. Hát tudod, mi történt az enyémmel? Megdöglött! Kipusztult röpke két hét alatt! Nem akarok belegondolni mi történne egy gyerekkel. Mi van, ha elfelejtem megetetni? Vagy elhagyom? És mi lenne akkor, ha megharap? *Nyilvánvalóan hiányosak az ismeretei a gyereknevelésről.* Egyszer a lovam is megharapott. Itt. *Felhúzza az oldaláról a ruhát és a már igen csak fakón látszó hegre mutat, amit nem penge, vagy forró acél okozott.* Megharapott! A lovam!
*Több bizonyítékot egyelőre nem tud maga ellen felhozni, így csak reménykedik benne, hogy így eleget sorakoztatott fel, persze a maga módján.*
- Mindenképpen szeretném kihívni az Erdő szellemeit egy keringőre. *Más lehetőség az ő fejében fel sem merült. Az itteni készleteket elég ideig csapolta már, arról nem is szólva, hogy lassan kezd bezártság érzete lenni, amelyből jó lenne kicsit kimozdulni és megnézni mik vannak a fal mögött.*
- De azért a fegyvereinket is hozzuk. Biztos, ami biztos. Még a végén ránk támad egy vérszomjas fa, vagy bokor.
*Khan még mindig képes olyan zavarba ejtően viselkedni vele szemben, hogy legszívesebben felképelné érte. Pontosabban nem ezért, hanem, mert lassan úgy olvas a lányból, ahogy olvasna egy könyvből is. Ő még mindig nem képes az ellenkezőjére, mert hitvesének legtöbb mozdulata, beszéde és mimikája is olyan kétértelmű, hogy teljesen megzavarja vele.
A bűneiket többszörösen is bánók tekintetével néz most a felemás színű szemekbe, ha már kikényszerítik belőle. Pedig egyszerűbb dolga lenne a csizma orrával, az legalább nem vár tőle válaszokat és nem vörösödik el a füle végéig tőle, bár ez ebben a félhomályban aligha észrevehető, de aki már egy kicsit is ismeri a Vöröskét, az így is odalátja a pírt a szemei alatt.*
- Ezt a kérdést szerintem fel sem kellett volna tenned. *Megvakarja a tarkóját.* És ne nézz már így rám! Te komolyan, egy pillanatra sem húztad fel magad azon, hogy képes voltam egy ilyen dologról hazudni a móka kedvéért? Legyél mérges! Most! *Hogy Khan sem teljesen épeszű, azt pontosan a most tanúsított viselkedése támasztja alá, hiszen milyen ember nem veszi zokon, ha egy ilyen komoly kérdésben „füllentenek” neki? Hát úgy tűnik a Khanfélék, már, ha egyáltalán létezik még hozzá hasonló, amiben őszintén kételkedik.* Rajta, ordibáld csak le a fejem, még talán azt is megengedem, hogy megbökd érte a vállam. Mondd csak, hogy el mennyire erkölcstelen és gyerekes ez a viselkedés, hogy ennyi idős létemre lehetne több eszem. Sőt, még talán meg is rángathatnál érte. *Nem sokat tud a párban levők viselkedési formájáról, de számtalan veszekedő társat látott már az utcán és a férfiak ilyenkor erőszeretettel mutatják ki erőfölényüket a hibákat ejtő nővel szemben, ez pedig többnyire abban merül ki, hogy rászorítanak annak karjára és kemény szavakat intéznek hozzájuk. Na persze vannak azok is, akik ok nélkül is lekevernek egy pofont az asszonynak, mint a volt férje, de abban még ő is biztos, hogy az már eléggé szélsőséges helyzet.
Van abban valami elgondolkodtató, amit a férfi a közös gyerek jelleméről elmond, ez pedig egy röpke pillanatra ugyan, de azért mégis csak kizökkenti a helyzetéből.*
- És olyan szép lenne, mint az… apja. *Zavart nevetgélés.* Nézd Khan. A gyerek mindenképpen egy istennő lenne, merthogy Mialie biztosan lány lenne. És ez mind szép és jó. De, a nászom idején kaptam egy különleges wegtoreni növényt, ami nem igényel különösebb gondoskodást. Elég néhány hetente megöntözni és évekig elél. Hát tudod, mi történt az enyémmel? Megdöglött! Kipusztult röpke két hét alatt! Nem akarok belegondolni mi történne egy gyerekkel. Mi van, ha elfelejtem megetetni? Vagy elhagyom? És mi lenne akkor, ha megharap? *Nyilvánvalóan hiányosak az ismeretei a gyereknevelésről.* Egyszer a lovam is megharapott. Itt. *Felhúzza az oldaláról a ruhát és a már igen csak fakón látszó hegre mutat, amit nem penge, vagy forró acél okozott.* Megharapott! A lovam!
*Több bizonyítékot egyelőre nem tud maga ellen felhozni, így csak reménykedik benne, hogy így eleget sorakoztatott fel, persze a maga módján.*
- Mindenképpen szeretném kihívni az Erdő szellemeit egy keringőre. *Más lehetőség az ő fejében fel sem merült. Az itteni készleteket elég ideig csapolta már, arról nem is szólva, hogy lassan kezd bezártság érzete lenni, amelyből jó lenne kicsit kimozdulni és megnézni mik vannak a fal mögött.*
- De azért a fegyvereinket is hozzuk. Biztos, ami biztos. Még a végén ránk támad egy vérszomjas fa, vagy bokor.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346