//Második szál//
*Seles elnézi Pyctát, akinek a vonásai ugyanolyan nyugodtak maradnak, mint eddig, mégis látszik, hogy mély gondolatok kavarognak a fejében. Selesnek már sokszor volt olyan benyomása, hogy Pycta nagyon gazdag belső világában jár-kel ilyenkor, nem is akarja őt megzavarni benne. Erre való a dombocskája, hogy töprengjenek mindazon, ami jó, ami rossz, vagy ami egyszerűen csak régen történt, és időnként fel kell idézni. Azért sem aggódik, hogy valami bántót mondott volna, vagy valami rosszat juttatott volna Pycta eszébe az előbb, mert az elf végül elmosolyodik.
Amikor a kérés elhangzik, Seles nagyon izgatott, hogy mit szól majd Pycta, de meglepetésére nem úgy reagál, ahogy számított rá. Seles nem tartja magát nagyon fontosnak, nem érzi magát abban a helyzetben, hogy bárki másnak gondot okozzon a babával, az Leon és az ő felelőssége. Nem is szereti, ha nagyon ő van a középpontban, amikor másnak esetleg nagyobb támogatásra lenne szüksége. Ezért gondolja úgy, hogy a kérése egyfajta szívesség, amit vezérük majd persze elfogad, mert úgy illik, de megtartja közben nyugodt, megfontolt hozzáállását. De nem: Pycta egészen zavarba jön a dologtól. Seles nem tudja leplezni a mosolyát, annyira jól esik ez neki. Ezek szerint a csuhás érti, hogy milyen fontos dologról van itt szó, és nagyra értékeli a lányt.*
~ Meg a babát is. Pedig még nincs is. Milyen jó dolga lesz itt! ~ *Örül magában Seles, és még a szeme is könnyes egy kicsit, úgy el van érzékenyülve.*
- Ó, nagyon köszönöm! *Kiáltja, és hiába ülnek, azért valahogy ügyesen, ha hagyja, megöleli Pyctát, amolyan barátságosan, csupa szeretettel, pont, amilyen Seles. A venárok többsége már tudja, hogy a lány szerint nincs is jobb egy nagy ölelésnél, akár vigasztalásra vágyik valaki, akár együtt örülnek éppen. Persze ez most az utóbbi, vidámabb esetre példa. Mikor kibontakozik az ölelésből, azért kuncog egy kicsit.*
- Őszintén, el sem tudom képzelni, milyen lenne, ha az erődben lakna egy kisbaba is. Kíváncsi lennék, ki hogy reagálna. Először szerintem berzenkednének, aztán hirtelen az összes venár azon kapná magát, hogy őt tutujgatja. *Mondja, aztán legyint, mert ez tényleg a jövő zenéje még.* Meglátjuk. *Mondja, és ingujjával azért megtörli a szemét, mert csak összegyűlt benne a könny, hiába volt minden igyekezete. Talán azok után, amiket mesélt, Pycta nem nézi ezért bolondnak.
Feltápászkodik, és leporolja köpenyét, amin eddig ücsörgött. Még mindig mosolyog.*
- Nagyon köszönök mindent, igazán! Azt hiszem, lassan jobb lenne, ha visszamennék. Banyának kellhet a segítség az ebédhez. *Pillant Vadvéd kapuja felé.* És Leon is felkel lassan, aztán elújságolhatom neki, hogy igent mondtál. További jó sétát vagy meditálást nektek! *Mondja, és rámosolyog az irbiszre, akivel már egészen megbékélt végre.* Viszlát Xauzur!
*Persze ha valami mondandója van Pyctának, nagyon szívesen meghallgatja még, de utána magára hagyja az elfet a kedvenc kis dombocskáján, amin mindenkivel szívesen osztozik.*