Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Niavi Rajea [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/226_ember-elf-felelf_no.jpg)
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
300. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 23:13:23
Üzenet elküldve: 2016-07-21 23:13:23
ÚJ
![>Niavi Rajea [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/226_ember-elf-felelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Soreyl és Gius//
*Végül Niavi is felegyenesedik, és aggódva tekint a társára.*
~ Baj? Miféle baj?~
*Szótlanul áll, de még ő sem gondolta komolyan a kísértet históriát, olykor olykor néha elcsípve egy két mondatot, hogy Shiriqáéknak volt "szerencséjük" szellemekkel is találkozni, ám a lány reméli, hogy ilyenről szó sincs.*
~ Még is mit jelentsen ez?~
*Értetlenül néz a lovag felé, s Giusra pillant, hogy most erre hogyan kéne reagálni?
Vajon őt is ennyire foglalkoztatja? A Lány félve nézi, a pillanatot, hogy mi fog történni, s reménykedik nem a vihar előtti csendet látja.*
~ Mintha teljesen megváltozott a kisugárzása... Még is mi volt néhány perccel ezelőtt?~
*Meg se mer szólalni a félvér, de határozottan nem tetszik, tudatlansága, jelenleg sok fejtörést okoz.
Lány arcán igen csak látszik a zavarodottság, de Soreyl nem láthatja, mert háttal van. Nem szívesen mutatná feléje a bizonytalanságát.*
~ Valami megváltozott, és nem tetszik nekem.~
//Pszciho-horror//
//Soreyl és Gius//
*Végül Niavi is felegyenesedik, és aggódva tekint a társára.*
~ Baj? Miféle baj?~
*Szótlanul áll, de még ő sem gondolta komolyan a kísértet históriát, olykor olykor néha elcsípve egy két mondatot, hogy Shiriqáéknak volt "szerencséjük" szellemekkel is találkozni, ám a lány reméli, hogy ilyenről szó sincs.*
~ Még is mit jelentsen ez?~
*Értetlenül néz a lovag felé, s Giusra pillant, hogy most erre hogyan kéne reagálni?
Vajon őt is ennyire foglalkoztatja? A Lány félve nézi, a pillanatot, hogy mi fog történni, s reménykedik nem a vihar előtti csendet látja.*
~ Mintha teljesen megváltozott a kisugárzása... Még is mi volt néhány perccel ezelőtt?~
*Meg se mer szólalni a félvér, de határozottan nem tetszik, tudatlansága, jelenleg sok fejtörést okoz.
Lány arcán igen csak látszik a zavarodottság, de Soreyl nem láthatja, mert háttal van. Nem szívesen mutatná feléje a bizonytalanságát.*
~ Valami megváltozott, és nem tetszik nekem.~
299. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 22:51:36
Üzenet elküldve: 2016-07-21 22:51:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Gius, és Nia//
*Dühödt légzése lecsillapodik. Bele telik, egy pillanatba mire felismerheti, hogy nem a férfi hibája. Azért, mert Perchipfell őt választotta ki hangjául, elméjének kísérteteiről nem ő tehet. Feláll, két lábra. Kardját, lassan, előre szegezi, majd a legkisebb fenyegetettség érzése mellet, lassan fordul vele, és az ágy porrá vert helyére dobja. Tisztán lát, realizálja a történteket, de épkézláb cselekedetre ne várjunk tőle.*
-Baj.
*Mondja ki rövid cinizmussal, és a férfi is, és Perchipfell is nevet magában ezen a viccen.*
-Baj történt. Ha ez nem lett volna világos barátom.
*Folytatja kioktatóan. És kicsit fel is nevet. Ez persze kicsit köhögésbe fullad, mikor elindul kifele az ajtón. Még jó három lépésről szól a férfinak, aki az ajtófélfát támaszthatja.*
-Most lezuhanyoznék. Szabad lesz?
*Kérdezi további szarkazmussal, és fekete humorral, melyet Perchitől tanult, olyan hangsúllyal mondja, mint egy átlagos, vigadós, hullócsillagos, lágy nyári estén szokás. Ha a férfi odébb áll, akkor a padlót, ha pedig nem akkor pedig a mellkasát célozza meg az túlterheltségtől, és az ájulástól felakadt szemű arca. Újabb három perc sötétség.*
//Pszciho-horror//
//Gius, és Nia//
*Dühödt légzése lecsillapodik. Bele telik, egy pillanatba mire felismerheti, hogy nem a férfi hibája. Azért, mert Perchipfell őt választotta ki hangjául, elméjének kísérteteiről nem ő tehet. Feláll, két lábra. Kardját, lassan, előre szegezi, majd a legkisebb fenyegetettség érzése mellet, lassan fordul vele, és az ágy porrá vert helyére dobja. Tisztán lát, realizálja a történteket, de épkézláb cselekedetre ne várjunk tőle.*
-Baj.
*Mondja ki rövid cinizmussal, és a férfi is, és Perchipfell is nevet magában ezen a viccen.*
-Baj történt. Ha ez nem lett volna világos barátom.
*Folytatja kioktatóan. És kicsit fel is nevet. Ez persze kicsit köhögésbe fullad, mikor elindul kifele az ajtón. Még jó három lépésről szól a férfinak, aki az ajtófélfát támaszthatja.*
-Most lezuhanyoznék. Szabad lesz?
*Kérdezi további szarkazmussal, és fekete humorral, melyet Perchitől tanult, olyan hangsúllyal mondja, mint egy átlagos, vigadós, hullócsillagos, lágy nyári estén szokás. Ha a férfi odébb áll, akkor a padlót, ha pedig nem akkor pedig a mellkasát célozza meg az túlterheltségtől, és az ájulástól felakadt szemű arca. Újabb három perc sötétség.*
298. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 22:36:42
Üzenet elküldve: 2016-07-21 22:36:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Niavi Rajea, Darenn Soreyl//
*Mindenre számított, csak erre nem. Niavi válaszára megdermed, döbbenten mered a lányra, fejében forgószélként kavarognak a gondolatok. ~Ez most hülyéskedik? Szellem?! Mi volt itt? Berúgott a lovag? Vagy megszállta valami? Tényleg szellem lett volna? Vagy a lány őrült meg és Ő tette ezt?~ Nem jut szóhoz, csak mered ki a fejéből a két alakra. Közben a kardját azért nem engedi le, de mást sem tesz vele, csak áll és néz. Ahogy Soreyl moccan, rá kezd figyelni. A hirtelen hevessé váló lélegzést nem tudja hová tenni. ~Talán szólni kéne Jezabielnek vagy valakinek, biztos, hogy ezzel a kerge lovaggal valami gond van.~ Nem fűzik különösebben meleg érzések társához, de nem kívánja a vesztét és a férfi szemmel láthatóan rosszul van.*
-Mi a… jól vagy? Szóljak… de egyébként mi a fekete vész történt?!
*Giusban újra tudatosodik, hogy egy szétvert szobában áll. Nem érti a helyzetet, de veszélyesnek érzi és ettől vad lesz, mint egy sarokba szorított állat. Megváltásként várja a feszültség feloldását egy megnyugtató magyarázat, vagy harc, esetleg üldözés vagy menekülés formájában.*
//Pszciho-horror//
//Niavi Rajea, Darenn Soreyl//
*Mindenre számított, csak erre nem. Niavi válaszára megdermed, döbbenten mered a lányra, fejében forgószélként kavarognak a gondolatok. ~Ez most hülyéskedik? Szellem?! Mi volt itt? Berúgott a lovag? Vagy megszállta valami? Tényleg szellem lett volna? Vagy a lány őrült meg és Ő tette ezt?~ Nem jut szóhoz, csak mered ki a fejéből a két alakra. Közben a kardját azért nem engedi le, de mást sem tesz vele, csak áll és néz. Ahogy Soreyl moccan, rá kezd figyelni. A hirtelen hevessé váló lélegzést nem tudja hová tenni. ~Talán szólni kéne Jezabielnek vagy valakinek, biztos, hogy ezzel a kerge lovaggal valami gond van.~ Nem fűzik különösebben meleg érzések társához, de nem kívánja a vesztét és a férfi szemmel láthatóan rosszul van.*
-Mi a… jól vagy? Szóljak… de egyébként mi a fekete vész történt?!
*Giusban újra tudatosodik, hogy egy szétvert szobában áll. Nem érti a helyzetet, de veszélyesnek érzi és ettől vad lesz, mint egy sarokba szorított állat. Megváltásként várja a feszültség feloldását egy megnyugtató magyarázat, vagy harc, esetleg üldözés vagy menekülés formájában.*
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 22:20:38
Üzenet elküldve: 2016-07-21 22:20:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Soreyl és Gius//
*Soreyl megmozdul, Niavi megbizonyosodik, róla, hogy visszatér hozzájuk a valóságba.*
~ Jaj de örülök, ugye minden rendben van?~
*Mikor megszólal a lovag, fülel figyelmesen, még is mit fog mondani.*
~ "El sem tudod képzelni." Mi az? Mit látott? Tényleg valami szellemet látott? Démonok jártak itt?~
*Következő mondatra, egy kis könnycseppet elporít a szeme szélén.*
~ Oh, te ezt nekem kellett volna mondanom és nem neked, olyan boldog vagyok, hogy nincs semmi bajod.~
*A férfi erőt vesz magán és féltérdre kecmereg, hallja a lány a lépteket. Nem sokkal később Gius is megjelenik. Ahhoz képest, hogy számított rá azért igen csak meglepődött.* ~ Hűha vajon mit fog szólni?~ *Eléggé meglepetnek látszik, habár őt inkább inkább a megváltozott beltér aggasztja.*
- Úgy néz ki valami kísértet volt itt.
*Próbál aszerint fogalmazni, hogy azért mindkét szemszögből megállja a helyét, nem lenne értelme ilyen állapotban bárkit is faggatni.*
//Pszciho-horror//
//Soreyl és Gius//
*Soreyl megmozdul, Niavi megbizonyosodik, róla, hogy visszatér hozzájuk a valóságba.*
~ Jaj de örülök, ugye minden rendben van?~
*Mikor megszólal a lovag, fülel figyelmesen, még is mit fog mondani.*
~ "El sem tudod képzelni." Mi az? Mit látott? Tényleg valami szellemet látott? Démonok jártak itt?~
*Következő mondatra, egy kis könnycseppet elporít a szeme szélén.*
~ Oh, te ezt nekem kellett volna mondanom és nem neked, olyan boldog vagyok, hogy nincs semmi bajod.~
*A férfi erőt vesz magán és féltérdre kecmereg, hallja a lány a lépteket. Nem sokkal később Gius is megjelenik. Ahhoz képest, hogy számított rá azért igen csak meglepődött.* ~ Hűha vajon mit fog szólni?~ *Eléggé meglepetnek látszik, habár őt inkább inkább a megváltozott beltér aggasztja.*
- Úgy néz ki valami kísértet volt itt.
*Próbál aszerint fogalmazni, hogy azért mindkét szemszögből megállja a helyét, nem lenne értelme ilyen állapotban bárkit is faggatni.*
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:51:13
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:51:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Nia, és Gius//
*Lassanként mintha kezdene hinni a lánynak. Mintha anyai csitítgatása, és megnyugtató ígéretei hatnának Soreyl agyának. Nyugalmában görcsös izom szorításai is engednek hogy akarattal mozgatható legyen. Mozgatni kezdi kezét, fejét lassanként a lábait is. Szeme realizálja ahogy a lányra néz, hogy érintetlen. Nincs sebe, él és virul.*
~Legalább él.~
*Mondja magában, és lassanként ténylegesen eléri a nyugalomnak nevezhető állapotot. Könnyei elapadtak. Ezt azonnal megzavarja hogy Perchi, sohasem tudja mikor kell viccelni, s mikor nem.*
~Lakberendezőnek ne menj el.~
*Gius hangján csattan a vicc, és hat. Soreyl, felkuncog kissé. Nem az első, hogy kardja hangot vált, de még nem azonosította a karakteres férfihang tulajdonosát. Tudja hogy hallotta már, de nem tudja hol.*
-El sem tudod képzelni.
*Nyitja zihált beszédre a száját.*
-Hogy mennyire örülök hogy élsz.
*Lépéseket hall a folyosóról. Odakapja tekintetés, és hamar féltérdre kecmereg, mire a férfi berúgja az ajtót, és felteszi a kérdést. Soreyl szeme felakad. Kezd vérben forogni a tekintete. És fújtat mint egy vadállat. És ez most nem démona elemi lényéből fakad. Megtalálta a hangforrást.*
//Pszciho-horror//
//Nia, és Gius//
*Lassanként mintha kezdene hinni a lánynak. Mintha anyai csitítgatása, és megnyugtató ígéretei hatnának Soreyl agyának. Nyugalmában görcsös izom szorításai is engednek hogy akarattal mozgatható legyen. Mozgatni kezdi kezét, fejét lassanként a lábait is. Szeme realizálja ahogy a lányra néz, hogy érintetlen. Nincs sebe, él és virul.*
~Legalább él.~
*Mondja magában, és lassanként ténylegesen eléri a nyugalomnak nevezhető állapotot. Könnyei elapadtak. Ezt azonnal megzavarja hogy Perchi, sohasem tudja mikor kell viccelni, s mikor nem.*
~Lakberendezőnek ne menj el.~
*Gius hangján csattan a vicc, és hat. Soreyl, felkuncog kissé. Nem az első, hogy kardja hangot vált, de még nem azonosította a karakteres férfihang tulajdonosát. Tudja hogy hallotta már, de nem tudja hol.*
-El sem tudod képzelni.
*Nyitja zihált beszédre a száját.*
-Hogy mennyire örülök hogy élsz.
*Lépéseket hall a folyosóról. Odakapja tekintetés, és hamar féltérdre kecmereg, mire a férfi berúgja az ajtót, és felteszi a kérdést. Soreyl szeme felakad. Kezd vérben forogni a tekintete. És fújtat mint egy vadállat. És ez most nem démona elemi lényéből fakad. Megtalálta a hangforrást.*
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:39:07
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:39:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
~Ez a nap is eltelt.~ *Gius kissé melankolikus hangulatban baktat a szobája felé. Arcáról, nyakáról még csöpög a víz, egyenesen a pataktól érkezett, ahol igyekezett kimosakodni a kora esti futás és az előtte végzett munka koszából-verítékéből. Mióta nem favágással telnek a napjai, újra igyekszik edzeni magát, karban tartani az izmait. ~Még a végén eltunyulok ebben a nagy erdei boldogságban!~ Így legalább jóleső fáradtsággal térhet nyugovóra. Bár ez a napja éppen tevékenyen telt, Sylweran ma rá osztotta a konyhai kisegítést. Ha van munka, amit Gius utál, az a háztartás vezetése, főleg ekkora házak esetén. A hozzáállásán a mai nap sem segített, vezérük a konyha állati tetemek feldolgozására használt, vérmocskos részlegének kisúrolását bízta rá. A néhány óra hosszat tartó sikálást végigmorogta. Ráadásul meg mert volna esküdni rá, hogy az elf szája sarkában egy kis mosoly látszott, ahogy elküldte, ahogy Ő mondta, „bélmaradékot vakarni.” ~Hogy akadna bele valamibe az a hegyes füle!~ Nem egyszer futott ez át a fején, miközben a tisztáson rótta a köröket. De közel már az ágy és a testmozgás kiégette a férfiból a dühöt. Szobájához közeledve egyre jobban nehezülnek a szemei* ~Nem lesz gond az elalvással...~
~Mi volt ez?!~ *Valami csattant, biztosan hallotta. Megáll, fülel. Megint puffan valami. És megint. Mintha enyhén megremegne egy közeli fal. A lakószobák felől határozottan valami szokatlan zaj érkezik. Gius kicsit tétovázva indul el, még nem nagyon tudja, hogy kezelje, hogy ennyi emberrel és más, értelmes lénnyel él együtt, nem szereti ennyi személyes tér közelségét, de ezek a hangok… ~Talán meg kéne nézni…~ Még mérlegel, mikor egy lány kiabálását hallja, hangjába félelem vegyül és Gius a következő pillanatban már karddal a kézben, mindenről megfeledkezve rohan a hang irányába. Bele sem gondol, kinek a szállása felé rohan. Az egyik szobából fény szűrődik, bentről szívszaggató férfizokogás hallatszik ki. Gius az ajtó előtt csúszva fékez, nyitna be, de az ajtó nem enged. Gondolkozás nélkül veti meg a lábát és fog a nyílászáró szétrúgásába. Harmadik próbálkozására az ajtó enged, reccsenve ad utat, bentről hallatszik, hogy valami más is megadta magát. A férfi csapásra készen ront be és méri fel a terepet. A szoba közepén Soreyl félig kiterülve, könnyek közt, Niavi hajol fölé. Körülöttük a szoba romokban, tán egy ép bútor nem maradt.*
-Mi történt, ki tette ezt?! *A férfi szava vad számonkérésként csattan, tekintete a támadókat keresi, kardja támadásra emelve.*
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
~Ez a nap is eltelt.~ *Gius kissé melankolikus hangulatban baktat a szobája felé. Arcáról, nyakáról még csöpög a víz, egyenesen a pataktól érkezett, ahol igyekezett kimosakodni a kora esti futás és az előtte végzett munka koszából-verítékéből. Mióta nem favágással telnek a napjai, újra igyekszik edzeni magát, karban tartani az izmait. ~Még a végén eltunyulok ebben a nagy erdei boldogságban!~ Így legalább jóleső fáradtsággal térhet nyugovóra. Bár ez a napja éppen tevékenyen telt, Sylweran ma rá osztotta a konyhai kisegítést. Ha van munka, amit Gius utál, az a háztartás vezetése, főleg ekkora házak esetén. A hozzáállásán a mai nap sem segített, vezérük a konyha állati tetemek feldolgozására használt, vérmocskos részlegének kisúrolását bízta rá. A néhány óra hosszat tartó sikálást végigmorogta. Ráadásul meg mert volna esküdni rá, hogy az elf szája sarkában egy kis mosoly látszott, ahogy elküldte, ahogy Ő mondta, „bélmaradékot vakarni.” ~Hogy akadna bele valamibe az a hegyes füle!~ Nem egyszer futott ez át a fején, miközben a tisztáson rótta a köröket. De közel már az ágy és a testmozgás kiégette a férfiból a dühöt. Szobájához közeledve egyre jobban nehezülnek a szemei* ~Nem lesz gond az elalvással...~
~Mi volt ez?!~ *Valami csattant, biztosan hallotta. Megáll, fülel. Megint puffan valami. És megint. Mintha enyhén megremegne egy közeli fal. A lakószobák felől határozottan valami szokatlan zaj érkezik. Gius kicsit tétovázva indul el, még nem nagyon tudja, hogy kezelje, hogy ennyi emberrel és más, értelmes lénnyel él együtt, nem szereti ennyi személyes tér közelségét, de ezek a hangok… ~Talán meg kéne nézni…~ Még mérlegel, mikor egy lány kiabálását hallja, hangjába félelem vegyül és Gius a következő pillanatban már karddal a kézben, mindenről megfeledkezve rohan a hang irányába. Bele sem gondol, kinek a szállása felé rohan. Az egyik szobából fény szűrődik, bentről szívszaggató férfizokogás hallatszik ki. Gius az ajtó előtt csúszva fékez, nyitna be, de az ajtó nem enged. Gondolkozás nélkül veti meg a lábát és fog a nyílászáró szétrúgásába. Harmadik próbálkozására az ajtó enged, reccsenve ad utat, bentről hallatszik, hogy valami más is megadta magát. A férfi csapásra készen ront be és méri fel a terepet. A szoba közepén Soreyl félig kiterülve, könnyek közt, Niavi hajol fölé. Körülöttük a szoba romokban, tán egy ép bútor nem maradt.*
-Mi történt, ki tette ezt?! *A férfi szava vad számonkérésként csattan, tekintete a támadókat keresi, kardja támadásra emelve.*
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:28:54
Üzenet elküldve: 2016-07-21 21:28:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
*Ha az eszére hallgat, akkor eleget tesz a lovag kérésének, és elengedi őt, ha pedig a szívére, akkor még szorosabban öleli magához. Ilyen helyzetet senkinek nem ajánlom, mert sosem lehet tudni ilyen esetben mi az ami ront a helyzeten vagy segít, főleg úgy hogy a lány igen csak laikusként áll a dologhoz, de egyet biztosan ki lehet jelenti, hogy semmiképp sem hagyja magára a bajtársát, nem érdekli, az a tény, hogy mit csinált előbb, csak a jelen pillanatban támaszra van szüksége, ezért a szívére teszi a voksot*
- Shh. *Próbálja nyugtatni a férfit, a kezét meg fogja, hiszen látja, minden porcikája remeg.
Lány igyekszik erős maradni, hogy támaszt nyújthasson Soreylnek, viszont kimondhatatlanul fél ő is, helyesen cselekszik? Ne szóljon a többieknek?*
- Nyugodj, meg most már vége, minden rendben van.
~ Kérlek gyere vissza.~
*Sajnos nem se nem jós se nem gondolatolvasó, de szeretné ha a társa minél előbb visszatérne a valóságba. Kiáltani nem mer és magára sem akarja hagyni, egyelőre csak annyit tud tenni, hogy mellette marad.
Végig néz a szobán, melyen hatalmas pusztítás ment végbe. Ez nem számít egy cseppet sem, ezek mind javíthatóak és cserélhetők, ha egyszer megcsinálták, akkor majd készítenek újat, ez legyen a legkevesebb.*
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
*Ha az eszére hallgat, akkor eleget tesz a lovag kérésének, és elengedi őt, ha pedig a szívére, akkor még szorosabban öleli magához. Ilyen helyzetet senkinek nem ajánlom, mert sosem lehet tudni ilyen esetben mi az ami ront a helyzeten vagy segít, főleg úgy hogy a lány igen csak laikusként áll a dologhoz, de egyet biztosan ki lehet jelenti, hogy semmiképp sem hagyja magára a bajtársát, nem érdekli, az a tény, hogy mit csinált előbb, csak a jelen pillanatban támaszra van szüksége, ezért a szívére teszi a voksot*
- Shh. *Próbálja nyugtatni a férfit, a kezét meg fogja, hiszen látja, minden porcikája remeg.
Lány igyekszik erős maradni, hogy támaszt nyújthasson Soreylnek, viszont kimondhatatlanul fél ő is, helyesen cselekszik? Ne szóljon a többieknek?*
- Nyugodj, meg most már vége, minden rendben van.
~ Kérlek gyere vissza.~
*Sajnos nem se nem jós se nem gondolatolvasó, de szeretné ha a társa minél előbb visszatérne a valóságba. Kiáltani nem mer és magára sem akarja hagyni, egyelőre csak annyit tud tenni, hogy mellette marad.
Végig néz a szobán, melyen hatalmas pusztítás ment végbe. Ez nem számít egy cseppet sem, ezek mind javíthatóak és cserélhetők, ha egyszer megcsinálták, akkor majd készítenek újat, ez legyen a legkevesebb.*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 20:12:19
Üzenet elküldve: 2016-07-21 20:12:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
*A bizonyára sajgó hatású tompa puffanásokkal tarkított szobabevételi manőver sikerével, Soreyl még mindig az agyának sötét zugában történteket, és tehetetlen mozdulatlanságát, próbálja valahogy feldolgozni. Több-kevesebb sikerrel.*
~Mi ez?~
*Kérdezi, a magában először a szoba berendezésére, majd a lányra pillantva. Látása egyelőre akár egy csecsemőé. A közeledő, veszélytelennek ítélt homályos foltot figyeli. Aztán mikor kontúrosodik Niavi alakja, félelem ittasan hunyja be a szemét. Ez az egyetlen amit jelenleg végezni tud testével, meg persze a remegés, és bőgés. Bár utóbbi mintha csitulna. Érződik a férfin a félelem. Retteg, hogy aki az ajtón bejött is halott, mint mindenki más. Nehéz dolga van felemelni a lánynak a testes férfit, de talán-talán összejön. Nem igazán hisz a szavaknak, amit a csengő hangon hallat. Arcizmaiba visszatér az erő, melyek a rettegés mimikáját veszik fel. Nem tud beszélni, nem is próbál, hiszen azt hiszi, hogy csak az átkozott visszhang válaszát hallaná. Minden erejét összeszedi, és ellöki magától a lányt. Bár ezt soha nem tenné, rendes körülmények között, s ezt Niavi bizonyára tudja. Sőt!*
~Menj innen! Menj innen!~
*Utasítja magában a lányt, közben tovább hever mint egy zsák liszt. Perchipfell nem igazán érti a dolgot.*
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
*A bizonyára sajgó hatású tompa puffanásokkal tarkított szobabevételi manőver sikerével, Soreyl még mindig az agyának sötét zugában történteket, és tehetetlen mozdulatlanságát, próbálja valahogy feldolgozni. Több-kevesebb sikerrel.*
~Mi ez?~
*Kérdezi, a magában először a szoba berendezésére, majd a lányra pillantva. Látása egyelőre akár egy csecsemőé. A közeledő, veszélytelennek ítélt homályos foltot figyeli. Aztán mikor kontúrosodik Niavi alakja, félelem ittasan hunyja be a szemét. Ez az egyetlen amit jelenleg végezni tud testével, meg persze a remegés, és bőgés. Bár utóbbi mintha csitulna. Érződik a férfin a félelem. Retteg, hogy aki az ajtón bejött is halott, mint mindenki más. Nehéz dolga van felemelni a lánynak a testes férfit, de talán-talán összejön. Nem igazán hisz a szavaknak, amit a csengő hangon hallat. Arcizmaiba visszatér az erő, melyek a rettegés mimikáját veszik fel. Nem tud beszélni, nem is próbál, hiszen azt hiszi, hogy csak az átkozott visszhang válaszát hallaná. Minden erejét összeszedi, és ellöki magától a lányt. Bár ezt soha nem tenné, rendes körülmények között, s ezt Niavi bizonyára tudja. Sőt!*
~Menj innen! Menj innen!~
*Utasítja magában a lányt, közben tovább hever mint egy zsák liszt. Perchipfell nem igazán érti a dolgot.*
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 19:54:36
Üzenet elküldve: 2016-07-21 19:54:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
*Niavi estig edz a szabadnapját erre használja ki, hogy tökéletesítse az íjász tudását. Szeretne ő is a Meruwiel nyomdokaiba lépni, vadászatokon volt szerencséje élőben is látni, hogy igen csak megszolgált a hírnevére.
Félelf, próbálja tökéletesíteni az íjász tudását, és olykor olykor elgondolkozik, hogy milyen eszközök segíthetik az elképzelését. Ha lesz egyszer alkalma és lehetősége, akkor lehet Jezabielhez egy igen érdekes kéréssel fog majd hozzá fordulni, viszont ez a problémának csak ez az első fele, az eszközök. A másik fele pedig, legalább alapfokon az anatómiát az eszébe kell vésni, mert a szegényes tudása miatt, ha nem is szándékosan, de egy artériát simán el tud találni, s a tudatlanság nem mentesít a felelősség alól.
Nagyon sokat foglalkozik a testével, ha nem is fizikai erőben akar kimagaslóan teljesíteni, viszont az ügyességére sok energiát fordít, mindig kondiban akarja tartani magát. A ruházata az pont olyan hogy a mozgásban ne akadályozza, testfelépítése amúgy sem alkalmas, hogy nehéz páncélzatot viseljen, ezért agilitásával ellensúlyozza. Azon a területen még jócskán van hová fejlődni, az egyensúlya sem az igazi még.
Miután a gyakorlással végez fáradtan, gyorsan lemossa magáról, az egész napos testmozgás nyomait, majd nyugovóra szeretne térni.
Soreyl és Niavi szobája, egymás mellett van, és mielőtt belépne a kis saját helyiségébe, furcsa hangokra lesz figyelmes. Először még csak beszédet hal.*
~Kivel beszélhet? Vagy csak hangosan gondolkozik? Tudtommal nincs szobatársa.~
*Hallgatózik az ajtó mögül, és egy ismerős szóra lesz nagyon figyelmes. Akkor nem nagyon tulajdonított nagy jelentőséget neki.*
~ Perchipfell? Múltkor, mintha már hallottam volna még is ki vagy mi lehet az?~
*Félvér nem lát semmit, hogy még is mi folyik odabent, de az arcán nagyon jól látszódik az érthetetlenség grimasza. Tanakodik magában, mivel olyan érzése van mintha nem egyedül lenne a szobában. Egyre több kérőjel jelenik meg magában, miután egyre többször hallja, a kardnak a nevét, és becézett formáit, egyelőre még nem is sejti, hogy a lovag pallosáról van szó.
Nem sokkal később egyre aggódóbb hangszínt fest a társa hangja.*
~ Valaki biztosan van bent vele, habár...~
*Úgy tűnik mintha valaki meghalt volna... szépen csendben nyomja is le kilincset, hogy ne hogy megzavarja a társát. Abból egy kicsit illetlen dolog, hiszen nem kopogott előtte. A lány fejében csak ennyi zajlott le. Nem akarja megzavarni. Ámbár az ajtó zárva van. Ezek szerint okkal van.*
~ Biztos, hogy itt kint kell kíváncsiskodnom? Ugye nem történt semmibaj?~
*Pár pillanattal később minden beszéd megszűnik, elkezd aggódni a lány ezért bekopog az ajtón. Válasz csakhogy nem érkezik semmilyen formában.
Ismét bekopog, kicsit erősebb, esetleg nem hallotta meg.*
- Soreyl bejöhetek? Én vagyok az Niavi.
*Visszajelzésként egy hatalmas zajra lesz figyelmes. Ekkor sújt a polcba a lovag. Szíve egyre jobban kalapál, most vár igen is van indoka benézni hozzá.*
- Soreyl kérlek, és engedj be!
*Ezt már igen csak fennhangon mondja, ám semmi reakció ismét, zúzás és rombolás hangja követi; a szekrény becspodása az teljesen körbejárja az épületet. Félelfet elkapja a halál félelem, egyre jobban próbálja nyitni az ajtót, és közben kiabálja a férfi nevét! Sajnos eredménytelenül*
- Soreyl! Soreyl! Soreyl! Engedj be
~Nyugodj meg nyugodj meg, ez nem vezet sehova, minél előbb be kell jutni, muszáj lesz a zárat feltörni.~
*Elővesz a tört a zsebéből és egy hajcsatot amivel megkíséreli a betörést. Amennyire engedi a vérmérséklete annyira lenyugszik, s pár próbálgatás után kattan a zár. Nyitná is az ajtót, ámde valami eltorlaszolja valami az ajtót, alig pár centis rés van. Vállal próbál berontani, alig egy centit tágul. Később távolabbról és nagyobb lendületet vesz. Ugyanaz a helyzet nem nyílt ki jobban az ajtó. Addig addig ismétli, hogy a válla teljesen belesajdul. A nyílás nem túl nagy, habár a vékony a lány vékonyka kis teste átfér rajta. Átpasszírozza magát, hogy bejuthasson végre a társához.
Rögtön megpillantja a zokogó társát, nem érdekli a szoba állapota, csak az, hogy minél előbb a bajtársa segítségére siessen.
Ott fekszik a földön magatehetetlenül, könnyekkel küszködve.
Nem szól semmit, csak felülteti, és magához öleli. Mintha csak egy sugallat tudná, hogy most mire van szükség, akár egy ösztönnek is mondható. A lovag épp a démonával küzdött meg, hanem is tudja biztosan, ám a körülmények eléggé ezt bizonyítják.*
- Shh... *Minél lágyabban próbálja.*
- Nincs semmibaj, minden rendben van, most már megnyugodhatsz...
//Pszciho-horror//
//Darenn Soreyl//
*Niavi estig edz a szabadnapját erre használja ki, hogy tökéletesítse az íjász tudását. Szeretne ő is a Meruwiel nyomdokaiba lépni, vadászatokon volt szerencséje élőben is látni, hogy igen csak megszolgált a hírnevére.
Félelf, próbálja tökéletesíteni az íjász tudását, és olykor olykor elgondolkozik, hogy milyen eszközök segíthetik az elképzelését. Ha lesz egyszer alkalma és lehetősége, akkor lehet Jezabielhez egy igen érdekes kéréssel fog majd hozzá fordulni, viszont ez a problémának csak ez az első fele, az eszközök. A másik fele pedig, legalább alapfokon az anatómiát az eszébe kell vésni, mert a szegényes tudása miatt, ha nem is szándékosan, de egy artériát simán el tud találni, s a tudatlanság nem mentesít a felelősség alól.
Nagyon sokat foglalkozik a testével, ha nem is fizikai erőben akar kimagaslóan teljesíteni, viszont az ügyességére sok energiát fordít, mindig kondiban akarja tartani magát. A ruházata az pont olyan hogy a mozgásban ne akadályozza, testfelépítése amúgy sem alkalmas, hogy nehéz páncélzatot viseljen, ezért agilitásával ellensúlyozza. Azon a területen még jócskán van hová fejlődni, az egyensúlya sem az igazi még.
Miután a gyakorlással végez fáradtan, gyorsan lemossa magáról, az egész napos testmozgás nyomait, majd nyugovóra szeretne térni.
Soreyl és Niavi szobája, egymás mellett van, és mielőtt belépne a kis saját helyiségébe, furcsa hangokra lesz figyelmes. Először még csak beszédet hal.*
~Kivel beszélhet? Vagy csak hangosan gondolkozik? Tudtommal nincs szobatársa.~
*Hallgatózik az ajtó mögül, és egy ismerős szóra lesz nagyon figyelmes. Akkor nem nagyon tulajdonított nagy jelentőséget neki.*
~ Perchipfell? Múltkor, mintha már hallottam volna még is ki vagy mi lehet az?~
*Félvér nem lát semmit, hogy még is mi folyik odabent, de az arcán nagyon jól látszódik az érthetetlenség grimasza. Tanakodik magában, mivel olyan érzése van mintha nem egyedül lenne a szobában. Egyre több kérőjel jelenik meg magában, miután egyre többször hallja, a kardnak a nevét, és becézett formáit, egyelőre még nem is sejti, hogy a lovag pallosáról van szó.
Nem sokkal később egyre aggódóbb hangszínt fest a társa hangja.*
~ Valaki biztosan van bent vele, habár...~
*Úgy tűnik mintha valaki meghalt volna... szépen csendben nyomja is le kilincset, hogy ne hogy megzavarja a társát. Abból egy kicsit illetlen dolog, hiszen nem kopogott előtte. A lány fejében csak ennyi zajlott le. Nem akarja megzavarni. Ámbár az ajtó zárva van. Ezek szerint okkal van.*
~ Biztos, hogy itt kint kell kíváncsiskodnom? Ugye nem történt semmibaj?~
*Pár pillanattal később minden beszéd megszűnik, elkezd aggódni a lány ezért bekopog az ajtón. Válasz csakhogy nem érkezik semmilyen formában.
Ismét bekopog, kicsit erősebb, esetleg nem hallotta meg.*
- Soreyl bejöhetek? Én vagyok az Niavi.
*Visszajelzésként egy hatalmas zajra lesz figyelmes. Ekkor sújt a polcba a lovag. Szíve egyre jobban kalapál, most vár igen is van indoka benézni hozzá.*
- Soreyl kérlek, és engedj be!
*Ezt már igen csak fennhangon mondja, ám semmi reakció ismét, zúzás és rombolás hangja követi; a szekrény becspodása az teljesen körbejárja az épületet. Félelfet elkapja a halál félelem, egyre jobban próbálja nyitni az ajtót, és közben kiabálja a férfi nevét! Sajnos eredménytelenül*
- Soreyl! Soreyl! Soreyl! Engedj be
~Nyugodj meg nyugodj meg, ez nem vezet sehova, minél előbb be kell jutni, muszáj lesz a zárat feltörni.~
*Elővesz a tört a zsebéből és egy hajcsatot amivel megkíséreli a betörést. Amennyire engedi a vérmérséklete annyira lenyugszik, s pár próbálgatás után kattan a zár. Nyitná is az ajtót, ámde valami eltorlaszolja valami az ajtót, alig pár centis rés van. Vállal próbál berontani, alig egy centit tágul. Később távolabbról és nagyobb lendületet vesz. Ugyanaz a helyzet nem nyílt ki jobban az ajtó. Addig addig ismétli, hogy a válla teljesen belesajdul. A nyílás nem túl nagy, habár a vékony a lány vékonyka kis teste átfér rajta. Átpasszírozza magát, hogy bejuthasson végre a társához.
Rögtön megpillantja a zokogó társát, nem érdekli a szoba állapota, csak az, hogy minél előbb a bajtársa segítségére siessen.
Ott fekszik a földön magatehetetlenül, könnyekkel küszködve.
Nem szól semmit, csak felülteti, és magához öleli. Mintha csak egy sugallat tudná, hogy most mire van szükség, akár egy ösztönnek is mondható. A lovag épp a démonával küzdött meg, hanem is tudja biztosan, ám a körülmények eléggé ezt bizonyítják.*
- Shh... *Minél lágyabban próbálja.*
- Nincs semmibaj, minden rendben van, most már megnyugodhatsz...
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 13:35:41
Üzenet elküldve: 2016-07-21 13:35:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
//Pszciho-horror//
//Niavi//
*Mindig magára zárja az ajtót éjszaka, ha aludni tér. Rossz szokás. De így könnyebben útóléri az álom.*
*Soreyl felkel reggel. Egy teljesen átlagos nap, teljesen átlagos kezdete. Gyéren berendezett szobájában kel fel, újdonsült otthonában. A napfény éppen csak szűrődik a szobába. A világosság derengeti a dolgokat, mint amikor az ember, mindent olyan szürkén lát. Ebbe a hajnali felemásságban mégis vidám mosollyal ébred. A napokban egésszé megszokta a páncél viselését. A szerencsétlenül mozgathatatlan, fém végtagbilincseket nem csatolja magára, csak a gondosan kidolgozott mellvértet teszi fel. Az aranyozott fa címeres fémlapokat kitölti domborodó mellizmai.*
~Igazítani kellene rajta.~
*Gondolja magában, és meg is teszi. Hosszasan babrál a bőrszíjakkal. Pallosforgatásra edződött ujjai nem erre lettek teremtve. Elüt ezzel néhány percet. Mire megtalálja a méretéhez passzoló csatolási helyeket, már egészen felderül a szoba. Mára nincs semmi dolga. Sorra veszi fejében a mai teendőket, és délelőttre nem talál semmit. Eszébe jut a múltkori képzelt bűvtánca, amit mumusai ellen harcolt. Azonnal szeme elé ugranak a bestiáknak ítélt, rég nem látott haramiák arcképei. Valami bosszúféle érzés kezd lassanként eluralkodni a férfin.*
~Bosszantó hogy ezek tengetik a napjaikat, míg ártatlan emberek meghalnak.~
*Gondolja ezt úgy, hogy az is megeshet, hogy ők sem élnek már. Gondolatfoszlánya második feléről eszébe ugrik a házaspár, és az idegen is akivel ő érkezett. A halottat akit karjában hozott, és hamvasztásánál, mutatkozott be új családjának. Hátán kiemelkednek a libabőrök. Futkos rajta a hideg. Újabb perceket tékozol arra, hogy az emlékek támasztotta, testi viszketést megszüntesse páncélja alatt. Vicces mutatvány, és egy igen nehéz, már-már lehetetlen manőver. Habár lazábbra vette, nem árt ha egy páncél feszesen marad viselője hátán. Rátámasztja a derekat. Mire végre sikerül, egy megnyugodó sóhajtással megpróbálja elterelni gondolatait a haldokló nosztalgiáról, amivel Scymára gondol. Mintha leheleteivel együtt préselné ki tüdejéből a rossz emlékek füstjét, de a sérült látványa nem megy ki a fejéből, ahogy a kezében rázkódik, míg a mező felé futnak.*
~Furcsa. Szerencsétlen párát nem is ismertem. Mintha mégis... Na mindegy. Az akkori réten most egy otthon-erőd-kastély áll. És valahogy a halott férfi is biztosan segített ebben. Talán a természettel egyé olvadva, halála után ő tartotta nekünk vissza ez esőfelhőket, míg el nem készült csodás lakunk. Tényleg. Mit csináltunk a hamvaival?~
*Kérdezi magától. Nem tud visszaemlékezni a férfi utolsó maradványainak végkimenetelére, pedig nagyon szeretne. Egy szomorú hümmögéssel kíséri a történetet. Majd ezen is elszégyenli magát.*
~Ennyi maradt belőle. Egy szomorú sóhajtás.~
*Egy Perchipfellnek szánt viccelődéses, élc hagyja el eztán a száját.*
-Szegény Pára.
*Mondja magát nem kissé szégyellve ugyan, de reméli ezzel okozhat Perchinek egy vidám pillanatot. Ő értékeli az ilyen vicceket. Válasz, és reakció sem érkezik. Soreylnek, hamarost elkerekedik a szeme. Körbeles a szobában. Egy ilyen éretlen tréfa hallatán is hallgatag Perchipfell, nem szokványos dolog. Elsőre azt hinné, nincs a szobában. De azonnal megtalálja, méghozzá ott a helyén, a széken ahova minden éjjel teszi. Homlokráncoló értetlen tekintettel lépeget oda a kardjához. A pallos mozdulatlan, fényes csillanások közepette alszik a tokjában. Felemeli, és tokostul mustrálni kezdi, nem e talál rajta valami hibát. Közben halkan szólongatja.*
-Perchi! Perchipfell! Perchi drága barátom. Megnémultál? Alszol te lusta dög?
*Próbál tréfálni barátjával, de nem érkezik agyába a válasz a csengő hangon ahogy szokott. Megrendült szívdobogással, húzza ki a pengét, hüvelyéből, úgy egy arasznyira. Látja arcának torzított tükörképét, mint mindig, és a penge is sértetlen. Nem törött, vagy repedt meg. És nem is cserélte el. Azt az indákkal díszített keresztvasat, gondosan kötött nyelet, és vörösessárgán csillogó fémfoglalatba fogott kővel ékeskedő kardgombot, nagybátyja kovácsoltatta. Közben pedig, erősödni, odaküldte inasnak. Maga hajlítgatta rá az izzó fémet, a penge kezdeti felére, ahogy az indázó díszítés az éles fémlappal egybeolvasztja a keresztvasat.*
-Erdeipenge Perchipfell! Figyelsz te rám egyáltalán?!
*Emeli fel férfias hangját Soreyl, és egy hangosabb megszólalással, bírná szóra barátját. Aggodalom telin ejti ki kardjának teljes nevét. Talán hangja is megremeg. Persze ha nem hallja senki, ez lényegtelen. Ám ha valaki éppen a szobája körül járkál ezt biztosan meghallotta. Esetleg Niavi, akinek a szobája mellett helyezkedik el Soreylé. Aggódó pillantásokkal kísért kardrántást produkál. Pallosát teljesen kirántja a hüvelyéből, de az még mindig néma, mint a hajnal itt Erdőmélyén. Vizsgáló tekintete végigköveti a kard egészét.*
~Mi van veled barátom? Meghaltál? Vagy mágia ez? Talán a semmittevésbe rekkentél bele, vagy netán alszol? Hiszen egy kard vagy. Mibe fáradtál volna el te barom.~
*Szidja legkevesebb barátját. Mert, hát, van az a pillanat, mikor gyászos kétségeink közepette csak erre vagyunk képesek. Soreyl agyát ellepi a zavaros köd. Annyira megretten, hogy talán elveszíti pallosának szellemét, gyerekkori támaszát, és egyetlen társát aki mindig vele van, hogy ha esetleg kopogtatnának sem hallja meg. Most őrült tekintettel, a kardot bámulja. Elgyötörten. Majdnem alig egy hüvelyknyiről. Légzése szapora, pupillái a fém tükrének visszájában is szinte az írisz pereméig nyújtózkodnak. Libabőrt ereszt a keze, a feje, ha tehetné, pedig nemsokára füstöt... gőzt... lávát...
Bármit csak ez a feszültség, mely agyát, és ennél fogva egész testét kínozza, szűnjön meg, és hogy hallja újra kardjának szavait, Niavi lágy hajlású csengésével. Lábai elengednek. Térdre rogyva a földre puffan. Elméjét kusza gondolatokkal televillámló, zavart esőfelhőit megereszti, és nyelvére folyik a csapadék, mely szavak formájában hagyja el azt.*
-Tudom hogy sokszor kérlek hallgatásra, és nem mindig bánok veled hozzád mérten, de ezért eltűnni nem kell. Élcelődős vicceid inkább mulattatnak mintsem bosszantanak, bevallom. De hát mocskos tréfákon nem nevethetek, hiszen mocskosak... És csak én hallom őket senki más, hát kérlek ne sértődj meg rám. Szólalj meg. Barátom.
*Térdelésében, is megtartja férfiúi sármját, és ilyen furcsa pózban, halk hangon kérleli a kardot. Ezt persze már tényleg csak a hallgatózó fülek hallhatják, meg persze maga a pallos. Minden bizonnyal hallania kellene, hiszen Soreyl agyának szüleménye, vagy varázslat, vagy már maga sem tudja pontosan, de nem szól egy szót sem semmi reakció. Néma csend. Soreyl semmit sem hall, és ez nem a fizikai valóra vonatkozik. Ha csend van, vagy zaj mindegy, hiszen agyában végigmenő érzelmi metamorfózis, és az őrület szikrája, most minden mást kizár ami ami behatásként érné. Tekintete is bamba lesz. Mint akinek évek óta nem zavarta meg a fejét gondolat, pislog maga elé mint egy agyhalott. Elméje pedig nem lát mást csak kardjának fémes csillogásait.*
*Ami történik: Soreyl lassan, de biztosan a talpára emelkedik. Mozgása esetlen, és koordinálatlan, akár egy rongybabának. Mire két lábon áll a talajon támaszkodik a kardja, miközben ő azon markol, tehát így a férfi támasza. Megveti mindkét lábát, és mikor ez stabilnak tetszik, mintha izmai sorvadásnak indultak volna, hatalmas lendületet kell vennie kardja felemeléséhez. Őrült, megtébolyodott tekintettel, emeli égnek a pallosát, és belesújt az éjjeliszekrénynek tetsző ki polcocskába. Szinte darabokra zúzva ezzel. Persze itt nem áll le. A darabok is kapnak még egyet-kettőt, majd teste keres másik bútoráldozatot. Teste keresi, mert szeme mereven néz előre, azaz inkább sehova. Még mindig elméje akar kiesni a tekintetén. Rongymozgása, és esztelen csapkodása következtében, a szobájába tett szekrény egy nagyobb része az ajtó elé zuhan, ezzel az ajtó betörésének lehetőségét is meggátolva. A fal is kap egy két lendítést. Az ágyat sem hagyja ki. Tökéletes a rombolás amelyet tudatlan végez, akár egy részeg szélmalom. Percekig tart a mutatvány.*
*Eközben Soreyl agyában: Semmi. Az ég egy adta világon semmi. Foltok villanását, és tompa puffanások hangjai közepette vesztette el irányítását teste fölött. Karjai, lábai mintha megszűntek volna létezni, nem is érzi őket. Érzékeli testének súlyát, és hogy pont olyan nyugodtan veszi a levegőt, amennyire esetleg alvás közben szuszog az ember. Próbálja nyugodttá kontrollálni mozgását, sikertelenül. Teste az őrületé most. De ezt ő maga nem tudja. Lassanként, talán mikor a szekrényt kezdte lapjaira szedni, elsötétül az a kis minimális információ mely látás néven eddig elszivárgott az agyáig. Teljes sötétséget lát számára szinte órákig. Elméjének szobájában másképp zakatol az idő. És zakatol. Ezt ő is hallja.*
~Akár a patadobogás.~
*Mondja magában, mely itt hangosnak hat, és visszáját is hallja akárha barlangba kiabálta volna. Niavi, azaz Perchipfell hangján generálja a visszhangot az őrület. Csak sokkal zajosabban, és rekedtes démoni hangzással.*
~Mi történik?~
*Kérdezi magától Soreyl ijedezve, de semmi válasz. Nem cseng le a folytonosan halkuló, ismétlődő hanggal a nyomasztó szorongás, ami mos a férfi képzeletbeli térdeit rázza. Ez a tér vacogásra készteti álombéli önmagát. Fél. Nem érti mi történt, és reszket. Gondolkodni sem mer, mert akkor újra az ijesztő hang ismétlődne. Persze ez nem jön össze.*
~Gyerünk Soreyl! Ne gondolj semmire!~
*Utasítja magát, kérlelő hangon, ami persze nehezen teszi ezt lehetővé, mert újra indul a visszhang. Rémisztő ez a semmi. A félelem markában, még egyet felkiált az ijedtségre.*
~MI A FRANC!~
*Kiabál önnön magában, s a másik is dobhártya repesztő erővel jön létre. Többször. Semmi más csak szorongató éteri rázkódás, amit az ismétlődéses hanghatás kelt. Soreylnek ez sok.*
~Hagyd abba!~
*Utasítja a hangot, olyan vérmérséklettel, hogy ne legyen fülsüketítő a repetitív válasz mint az előbb. És itt keletkezik az első interakció.*
~Nem hagyom.~
*Nem cseng-bong a válasz, játékos, gyermeteg, hátborzongató őrültséggel.*
~Miért?~
*Hangzik el a férfi kétségbeesett kérdése.*
~Mert élvezem.~
*Tébolyultságának tőmondata, egy pokolbéli kacajjal a végén pont helyett.*
~M-m-m-it akarsz tőlem?~
*Még sosem késztette Soreylt dadogásra félelem. Most pedig, mint egy kisfiú remegő szájjal, esetlen csukladozó hangon kérdezget.*
~Semmit.~
*Válaszol elméjének démona.*
~Hát akkor... Mi... Meg hogy...~
*Hebeg-habog össze-vissza a férfi.*
~Semmit sehogy. Nekem most mennem kell. Szia.~
*Szólal meg, a már megszokott riadalommal kezelt hang. Ám itt nincs vége. A gyermeteg vidám lejtésű, halál hangú búcsúzkodás után, mintha kezdene felderengeni valami a sötétségben. Hirtelen maga mögé fordul, és ott lát egy a semmiben ragyogó, tizenegy-két éves, tejföl szőke kislányt. Csillogón hideg kék szemekkel, kék matrózblúzban, göndör hajával, mezítláb, tejfog villantós édes mosollyal. Megremeg a szíve erre a látványra. Könnyei is megerednek. A szegényház lakóinak, legnagyobb lánya. A kis Eyrenn. A vidám kislány ott áll előtte, néhány lépésnyire, s vidáman integet, átvágott torokkal... Csinos kis életvidám mosolyával, és tekintetének gyermeki szűziessége megható. Ezen az esetlenül szívet melengető kislányon ejtett seb teljes felületéből, özönlik ki a vér. Rá a frissen mosott kék matrózblúzra, és porcelánbőrének ragyogására. Majd megfordul, és vidám kacarászással tovafut. Soreyl szeméből patakzik a könny, és térdre rogyva rángatja a sírás. De lépni egy tapodtat nem tud. Csak így maga alá zuhanni. Jobb oldalán indul a következő derengés. Sebbitar. A szegényház tisztes ura, aki befogadta, áll előtte. Szintén elegánsan, drága, tiszta ruhákba bújtatva. Férfias kiállását, kedves mosolyát, és őszinte szemét ugyan az töri meg. A fültől fülig metszett nyakból áradó vérfolyó. Persze még mindig nincs megállás. Baljára kapja, az anyát a csecsemővel. Oda se mer nézni. Könnyeitől nem is nagyon látná. Persze mégis odavet egy-egy pillantást. A kíváncsiság nagy úr. Ismét az orra elé kerül egy életvidám halott. Az idegen akit karjában hozott a táborba. Ő maga alig emlékszik az arcára, de agya tökéletes képet tud elé vetíteni. Még nem kezdett el hátrálni mint az összes többi, mire megjelenik Soreyl anyja, és apja mindkét oldalán. Ugyan az az eset. A férfi a fejét fogja, sarkán ülve nem akar felnézni a holtakra. Szüleiről nem is tudja pontosan, hogy élnek e. De hibátlanul el tudja képzelni. És még emberek arctalan sokasága tűnik fel és veszi őt körbe. Mind integetve, vidáman köszönik meg integetésükkel, hogy Soreyl engedte őket a halálba menni. Sylweran, és Jezabiel is feltűnik közöttük. Sőt Baldrol is ott van középen. Majd aki megköszönte, hogy Soreyl tehetetlen gyengesége miatt meghalhatott, elhátrált, és elsétált. A rémképek által támasztott férfiben mardosó bűntudat, és a képek szívszaggató iróniája lassanként kezdi felzabálni az elméjét. Eltűnik a tömeg. Lassanként a távolból sétál felé egy alak. Elsőre kivehetetlen. Aztán kezd körvonalazódni egy nőalak.*
~Ne!~
*Kérleli baljós sejtelmek között önmagát. A lány hamar felismerhetővé válik. Niavi integetése, a kegyelemdöfés, és a végső csapás Soreylre.*
~Ne.~
*Teszi még a velőt rázó bőgése közé. Behunyja a szemét. Úgy szorítja, ahogy tudja. Mire kinyitja, újra világos, valós fények kezdenek a szemébe szivárogni.*
*A rommá vert szoba padlóján ébred. Fuldoklik a sírástól. Kezében a kardja. Foltokat lát még, látása fokozatosan tisztul, persze, nehéz átlátni a könnyfátylon. Észleli mekkora pusztítást végez maga körül. Hirtelen megszólal Gius.*
~Most mit bőgsz mint egy csecsemő?~
*Soreyl már tényleg a végleges őrület határán, és az öngyilkosság gondolataival, forgatja körbe a fejét a padlón.*
~Én lennék. Akivel eddig ordibáltál. Perchipfell itt a kezedben.~
*Érkezik a sötét lelkű férfi karcos hangján a cinikus válasz. A hanglejtést, és a stílust akárhol felismeri. Ez tényleg Perchipfell. Értetlen módon, még mindig bőg. Nem tudja kiverni a fejéből, a lány arcát. Sem Eyrennét, sem Niaviét. A halottak örökre az agyába fészkelték magukat. Füle most kezd helyreállni. Most hallhatja először, a kopogás, dörömbölés, esetleges ajtóbetörések kísérletét, Persze mozdulni még nem tud. Csak bőgve feküdni a padlón, és nem gondolni a halottakra. Még mindig fuldokol. Alig kap levegőt. Szeme véres. Feje sajog. Önnön maga halálát kívánja, de annyira tehetetlen, hogy még erre sem képes.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.07.21 13:36:29
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
//Pszciho-horror//
//Niavi//
*Mindig magára zárja az ajtót éjszaka, ha aludni tér. Rossz szokás. De így könnyebben útóléri az álom.*
*Soreyl felkel reggel. Egy teljesen átlagos nap, teljesen átlagos kezdete. Gyéren berendezett szobájában kel fel, újdonsült otthonában. A napfény éppen csak szűrődik a szobába. A világosság derengeti a dolgokat, mint amikor az ember, mindent olyan szürkén lát. Ebbe a hajnali felemásságban mégis vidám mosollyal ébred. A napokban egésszé megszokta a páncél viselését. A szerencsétlenül mozgathatatlan, fém végtagbilincseket nem csatolja magára, csak a gondosan kidolgozott mellvértet teszi fel. Az aranyozott fa címeres fémlapokat kitölti domborodó mellizmai.*
~Igazítani kellene rajta.~
*Gondolja magában, és meg is teszi. Hosszasan babrál a bőrszíjakkal. Pallosforgatásra edződött ujjai nem erre lettek teremtve. Elüt ezzel néhány percet. Mire megtalálja a méretéhez passzoló csatolási helyeket, már egészen felderül a szoba. Mára nincs semmi dolga. Sorra veszi fejében a mai teendőket, és délelőttre nem talál semmit. Eszébe jut a múltkori képzelt bűvtánca, amit mumusai ellen harcolt. Azonnal szeme elé ugranak a bestiáknak ítélt, rég nem látott haramiák arcképei. Valami bosszúféle érzés kezd lassanként eluralkodni a férfin.*
~Bosszantó hogy ezek tengetik a napjaikat, míg ártatlan emberek meghalnak.~
*Gondolja ezt úgy, hogy az is megeshet, hogy ők sem élnek már. Gondolatfoszlánya második feléről eszébe ugrik a házaspár, és az idegen is akivel ő érkezett. A halottat akit karjában hozott, és hamvasztásánál, mutatkozott be új családjának. Hátán kiemelkednek a libabőrök. Futkos rajta a hideg. Újabb perceket tékozol arra, hogy az emlékek támasztotta, testi viszketést megszüntesse páncélja alatt. Vicces mutatvány, és egy igen nehéz, már-már lehetetlen manőver. Habár lazábbra vette, nem árt ha egy páncél feszesen marad viselője hátán. Rátámasztja a derekat. Mire végre sikerül, egy megnyugodó sóhajtással megpróbálja elterelni gondolatait a haldokló nosztalgiáról, amivel Scymára gondol. Mintha leheleteivel együtt préselné ki tüdejéből a rossz emlékek füstjét, de a sérült látványa nem megy ki a fejéből, ahogy a kezében rázkódik, míg a mező felé futnak.*
~Furcsa. Szerencsétlen párát nem is ismertem. Mintha mégis... Na mindegy. Az akkori réten most egy otthon-erőd-kastély áll. És valahogy a halott férfi is biztosan segített ebben. Talán a természettel egyé olvadva, halála után ő tartotta nekünk vissza ez esőfelhőket, míg el nem készült csodás lakunk. Tényleg. Mit csináltunk a hamvaival?~
*Kérdezi magától. Nem tud visszaemlékezni a férfi utolsó maradványainak végkimenetelére, pedig nagyon szeretne. Egy szomorú hümmögéssel kíséri a történetet. Majd ezen is elszégyenli magát.*
~Ennyi maradt belőle. Egy szomorú sóhajtás.~
*Egy Perchipfellnek szánt viccelődéses, élc hagyja el eztán a száját.*
-Szegény Pára.
*Mondja magát nem kissé szégyellve ugyan, de reméli ezzel okozhat Perchinek egy vidám pillanatot. Ő értékeli az ilyen vicceket. Válasz, és reakció sem érkezik. Soreylnek, hamarost elkerekedik a szeme. Körbeles a szobában. Egy ilyen éretlen tréfa hallatán is hallgatag Perchipfell, nem szokványos dolog. Elsőre azt hinné, nincs a szobában. De azonnal megtalálja, méghozzá ott a helyén, a széken ahova minden éjjel teszi. Homlokráncoló értetlen tekintettel lépeget oda a kardjához. A pallos mozdulatlan, fényes csillanások közepette alszik a tokjában. Felemeli, és tokostul mustrálni kezdi, nem e talál rajta valami hibát. Közben halkan szólongatja.*
-Perchi! Perchipfell! Perchi drága barátom. Megnémultál? Alszol te lusta dög?
*Próbál tréfálni barátjával, de nem érkezik agyába a válasz a csengő hangon ahogy szokott. Megrendült szívdobogással, húzza ki a pengét, hüvelyéből, úgy egy arasznyira. Látja arcának torzított tükörképét, mint mindig, és a penge is sértetlen. Nem törött, vagy repedt meg. És nem is cserélte el. Azt az indákkal díszített keresztvasat, gondosan kötött nyelet, és vörösessárgán csillogó fémfoglalatba fogott kővel ékeskedő kardgombot, nagybátyja kovácsoltatta. Közben pedig, erősödni, odaküldte inasnak. Maga hajlítgatta rá az izzó fémet, a penge kezdeti felére, ahogy az indázó díszítés az éles fémlappal egybeolvasztja a keresztvasat.*
-Erdeipenge Perchipfell! Figyelsz te rám egyáltalán?!
*Emeli fel férfias hangját Soreyl, és egy hangosabb megszólalással, bírná szóra barátját. Aggodalom telin ejti ki kardjának teljes nevét. Talán hangja is megremeg. Persze ha nem hallja senki, ez lényegtelen. Ám ha valaki éppen a szobája körül járkál ezt biztosan meghallotta. Esetleg Niavi, akinek a szobája mellett helyezkedik el Soreylé. Aggódó pillantásokkal kísért kardrántást produkál. Pallosát teljesen kirántja a hüvelyéből, de az még mindig néma, mint a hajnal itt Erdőmélyén. Vizsgáló tekintete végigköveti a kard egészét.*
~Mi van veled barátom? Meghaltál? Vagy mágia ez? Talán a semmittevésbe rekkentél bele, vagy netán alszol? Hiszen egy kard vagy. Mibe fáradtál volna el te barom.~
*Szidja legkevesebb barátját. Mert, hát, van az a pillanat, mikor gyászos kétségeink közepette csak erre vagyunk képesek. Soreyl agyát ellepi a zavaros köd. Annyira megretten, hogy talán elveszíti pallosának szellemét, gyerekkori támaszát, és egyetlen társát aki mindig vele van, hogy ha esetleg kopogtatnának sem hallja meg. Most őrült tekintettel, a kardot bámulja. Elgyötörten. Majdnem alig egy hüvelyknyiről. Légzése szapora, pupillái a fém tükrének visszájában is szinte az írisz pereméig nyújtózkodnak. Libabőrt ereszt a keze, a feje, ha tehetné, pedig nemsokára füstöt... gőzt... lávát...
Bármit csak ez a feszültség, mely agyát, és ennél fogva egész testét kínozza, szűnjön meg, és hogy hallja újra kardjának szavait, Niavi lágy hajlású csengésével. Lábai elengednek. Térdre rogyva a földre puffan. Elméjét kusza gondolatokkal televillámló, zavart esőfelhőit megereszti, és nyelvére folyik a csapadék, mely szavak formájában hagyja el azt.*
-Tudom hogy sokszor kérlek hallgatásra, és nem mindig bánok veled hozzád mérten, de ezért eltűnni nem kell. Élcelődős vicceid inkább mulattatnak mintsem bosszantanak, bevallom. De hát mocskos tréfákon nem nevethetek, hiszen mocskosak... És csak én hallom őket senki más, hát kérlek ne sértődj meg rám. Szólalj meg. Barátom.
*Térdelésében, is megtartja férfiúi sármját, és ilyen furcsa pózban, halk hangon kérleli a kardot. Ezt persze már tényleg csak a hallgatózó fülek hallhatják, meg persze maga a pallos. Minden bizonnyal hallania kellene, hiszen Soreyl agyának szüleménye, vagy varázslat, vagy már maga sem tudja pontosan, de nem szól egy szót sem semmi reakció. Néma csend. Soreyl semmit sem hall, és ez nem a fizikai valóra vonatkozik. Ha csend van, vagy zaj mindegy, hiszen agyában végigmenő érzelmi metamorfózis, és az őrület szikrája, most minden mást kizár ami ami behatásként érné. Tekintete is bamba lesz. Mint akinek évek óta nem zavarta meg a fejét gondolat, pislog maga elé mint egy agyhalott. Elméje pedig nem lát mást csak kardjának fémes csillogásait.*
*Ami történik: Soreyl lassan, de biztosan a talpára emelkedik. Mozgása esetlen, és koordinálatlan, akár egy rongybabának. Mire két lábon áll a talajon támaszkodik a kardja, miközben ő azon markol, tehát így a férfi támasza. Megveti mindkét lábát, és mikor ez stabilnak tetszik, mintha izmai sorvadásnak indultak volna, hatalmas lendületet kell vennie kardja felemeléséhez. Őrült, megtébolyodott tekintettel, emeli égnek a pallosát, és belesújt az éjjeliszekrénynek tetsző ki polcocskába. Szinte darabokra zúzva ezzel. Persze itt nem áll le. A darabok is kapnak még egyet-kettőt, majd teste keres másik bútoráldozatot. Teste keresi, mert szeme mereven néz előre, azaz inkább sehova. Még mindig elméje akar kiesni a tekintetén. Rongymozgása, és esztelen csapkodása következtében, a szobájába tett szekrény egy nagyobb része az ajtó elé zuhan, ezzel az ajtó betörésének lehetőségét is meggátolva. A fal is kap egy két lendítést. Az ágyat sem hagyja ki. Tökéletes a rombolás amelyet tudatlan végez, akár egy részeg szélmalom. Percekig tart a mutatvány.*
*Eközben Soreyl agyában: Semmi. Az ég egy adta világon semmi. Foltok villanását, és tompa puffanások hangjai közepette vesztette el irányítását teste fölött. Karjai, lábai mintha megszűntek volna létezni, nem is érzi őket. Érzékeli testének súlyát, és hogy pont olyan nyugodtan veszi a levegőt, amennyire esetleg alvás közben szuszog az ember. Próbálja nyugodttá kontrollálni mozgását, sikertelenül. Teste az őrületé most. De ezt ő maga nem tudja. Lassanként, talán mikor a szekrényt kezdte lapjaira szedni, elsötétül az a kis minimális információ mely látás néven eddig elszivárgott az agyáig. Teljes sötétséget lát számára szinte órákig. Elméjének szobájában másképp zakatol az idő. És zakatol. Ezt ő is hallja.*
~Akár a patadobogás.~
*Mondja magában, mely itt hangosnak hat, és visszáját is hallja akárha barlangba kiabálta volna. Niavi, azaz Perchipfell hangján generálja a visszhangot az őrület. Csak sokkal zajosabban, és rekedtes démoni hangzással.*
~Mi történik?~
*Kérdezi magától Soreyl ijedezve, de semmi válasz. Nem cseng le a folytonosan halkuló, ismétlődő hanggal a nyomasztó szorongás, ami mos a férfi képzeletbeli térdeit rázza. Ez a tér vacogásra készteti álombéli önmagát. Fél. Nem érti mi történt, és reszket. Gondolkodni sem mer, mert akkor újra az ijesztő hang ismétlődne. Persze ez nem jön össze.*
~Gyerünk Soreyl! Ne gondolj semmire!~
*Utasítja magát, kérlelő hangon, ami persze nehezen teszi ezt lehetővé, mert újra indul a visszhang. Rémisztő ez a semmi. A félelem markában, még egyet felkiált az ijedtségre.*
~MI A FRANC!~
*Kiabál önnön magában, s a másik is dobhártya repesztő erővel jön létre. Többször. Semmi más csak szorongató éteri rázkódás, amit az ismétlődéses hanghatás kelt. Soreylnek ez sok.*
~Hagyd abba!~
*Utasítja a hangot, olyan vérmérséklettel, hogy ne legyen fülsüketítő a repetitív válasz mint az előbb. És itt keletkezik az első interakció.*
~Nem hagyom.~
*Nem cseng-bong a válasz, játékos, gyermeteg, hátborzongató őrültséggel.*
~Miért?~
*Hangzik el a férfi kétségbeesett kérdése.*
~Mert élvezem.~
*Tébolyultságának tőmondata, egy pokolbéli kacajjal a végén pont helyett.*
~M-m-m-it akarsz tőlem?~
*Még sosem késztette Soreylt dadogásra félelem. Most pedig, mint egy kisfiú remegő szájjal, esetlen csukladozó hangon kérdezget.*
~Semmit.~
*Válaszol elméjének démona.*
~Hát akkor... Mi... Meg hogy...~
*Hebeg-habog össze-vissza a férfi.*
~Semmit sehogy. Nekem most mennem kell. Szia.~
*Szólal meg, a már megszokott riadalommal kezelt hang. Ám itt nincs vége. A gyermeteg vidám lejtésű, halál hangú búcsúzkodás után, mintha kezdene felderengeni valami a sötétségben. Hirtelen maga mögé fordul, és ott lát egy a semmiben ragyogó, tizenegy-két éves, tejföl szőke kislányt. Csillogón hideg kék szemekkel, kék matrózblúzban, göndör hajával, mezítláb, tejfog villantós édes mosollyal. Megremeg a szíve erre a látványra. Könnyei is megerednek. A szegényház lakóinak, legnagyobb lánya. A kis Eyrenn. A vidám kislány ott áll előtte, néhány lépésnyire, s vidáman integet, átvágott torokkal... Csinos kis életvidám mosolyával, és tekintetének gyermeki szűziessége megható. Ezen az esetlenül szívet melengető kislányon ejtett seb teljes felületéből, özönlik ki a vér. Rá a frissen mosott kék matrózblúzra, és porcelánbőrének ragyogására. Majd megfordul, és vidám kacarászással tovafut. Soreyl szeméből patakzik a könny, és térdre rogyva rángatja a sírás. De lépni egy tapodtat nem tud. Csak így maga alá zuhanni. Jobb oldalán indul a következő derengés. Sebbitar. A szegényház tisztes ura, aki befogadta, áll előtte. Szintén elegánsan, drága, tiszta ruhákba bújtatva. Férfias kiállását, kedves mosolyát, és őszinte szemét ugyan az töri meg. A fültől fülig metszett nyakból áradó vérfolyó. Persze még mindig nincs megállás. Baljára kapja, az anyát a csecsemővel. Oda se mer nézni. Könnyeitől nem is nagyon látná. Persze mégis odavet egy-egy pillantást. A kíváncsiság nagy úr. Ismét az orra elé kerül egy életvidám halott. Az idegen akit karjában hozott a táborba. Ő maga alig emlékszik az arcára, de agya tökéletes képet tud elé vetíteni. Még nem kezdett el hátrálni mint az összes többi, mire megjelenik Soreyl anyja, és apja mindkét oldalán. Ugyan az az eset. A férfi a fejét fogja, sarkán ülve nem akar felnézni a holtakra. Szüleiről nem is tudja pontosan, hogy élnek e. De hibátlanul el tudja képzelni. És még emberek arctalan sokasága tűnik fel és veszi őt körbe. Mind integetve, vidáman köszönik meg integetésükkel, hogy Soreyl engedte őket a halálba menni. Sylweran, és Jezabiel is feltűnik közöttük. Sőt Baldrol is ott van középen. Majd aki megköszönte, hogy Soreyl tehetetlen gyengesége miatt meghalhatott, elhátrált, és elsétált. A rémképek által támasztott férfiben mardosó bűntudat, és a képek szívszaggató iróniája lassanként kezdi felzabálni az elméjét. Eltűnik a tömeg. Lassanként a távolból sétál felé egy alak. Elsőre kivehetetlen. Aztán kezd körvonalazódni egy nőalak.*
~Ne!~
*Kérleli baljós sejtelmek között önmagát. A lány hamar felismerhetővé válik. Niavi integetése, a kegyelemdöfés, és a végső csapás Soreylre.*
~Ne.~
*Teszi még a velőt rázó bőgése közé. Behunyja a szemét. Úgy szorítja, ahogy tudja. Mire kinyitja, újra világos, valós fények kezdenek a szemébe szivárogni.*
*A rommá vert szoba padlóján ébred. Fuldoklik a sírástól. Kezében a kardja. Foltokat lát még, látása fokozatosan tisztul, persze, nehéz átlátni a könnyfátylon. Észleli mekkora pusztítást végez maga körül. Hirtelen megszólal Gius.*
~Most mit bőgsz mint egy csecsemő?~
*Soreyl már tényleg a végleges őrület határán, és az öngyilkosság gondolataival, forgatja körbe a fejét a padlón.*
~Én lennék. Akivel eddig ordibáltál. Perchipfell itt a kezedben.~
*Érkezik a sötét lelkű férfi karcos hangján a cinikus válasz. A hanglejtést, és a stílust akárhol felismeri. Ez tényleg Perchipfell. Értetlen módon, még mindig bőg. Nem tudja kiverni a fejéből, a lány arcát. Sem Eyrennét, sem Niaviét. A halottak örökre az agyába fészkelték magukat. Füle most kezd helyreállni. Most hallhatja először, a kopogás, dörömbölés, esetleges ajtóbetörések kísérletét, Persze mozdulni még nem tud. Csak bőgve feküdni a padlón, és nem gondolni a halottakra. Még mindig fuldokol. Alig kap levegőt. Szeme véres. Feje sajog. Önnön maga halálát kívánja, de annyira tehetetlen, hogy még erre sem képes.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.07.21 13:36:29
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-21 02:10:54
Üzenet elküldve: 2016-07-21 02:10:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Készülődés a fogadtatásra.//
*Mire nosztalgikus eszmefuttatásának, életrajzi elbeszélésének, és rémtörténeteinek az érdekesebb részei felé evickél, a lány teljes figyelmét neki szentelheti. Dolga végeztével, átadja koncentrációját a férfinak, és ez neki nagyon jól is esik. Valóban egy melengető érzéssel tölti el a dolog, hiszen eddig talán Niavi, és Baldrol volt a két beszélgető társa a táboriak közül. Persze mindenkivel megismerkedett már. Voltak futó beszélgetések, arcról, névről mindenkit ismer, és egy álmatlan éjszaka, tulajdonságokat is kezdet társítani családtagjaihoz. "Okos, tudálékos, stílusos Jezabiel. Barátságos, kedves, sokat látott Baldrol. A furcsán borzongató, és mindig csinos Niavi. Az erőszakos, de belül persze "jófiú" cinikus, Tray, és Gius..."
Napestig tartana felsorolni a teljes tábort. Ő megtette, s le is jegyezte. Biztos ami biztos. Persze ne számítsunk tőle művészi jellemrajzot. Mikor befejezi mondandóját, mintha azt venné észre hogy elmélázott a fél-elf. Aztán megnyugszik, mikor kapcsol, és újra rá figyel, bár mintha hatott volna a lelkére a történet.*
~Nem akartam elszomorítani.~
*Magyarázkodik magának. De fölöslegesen, mert a kérdése, viszont őt készteti újabb mélyebb vájkálódásra magában. Leírhatatlanul furcsa, és semmitmondó képet vág akár több percig.*
~Mondtam volna hogy nemes származású volnék? Még Sylwerannak sem említettem. Talán a viselkedésem? Ennyire pökhendi volnék? Vagy netalán fennhéjázón bántam vele? Most bizonyára azt hiszi hogy én is egy ilyen felsőbbrendű piperkőcnek képzelem magam. Pedig azt hittem ki tudom kerülni azokat akik között felnőttem.~
*Szomorú őszinteséggel hátrál ki elmélkedésének, és feleszmélésének bűvköréből. Kedves, és bús hangon kezdi dörmögni, őszinte mondanivalóját.*
-Nem. Így én öltözködöm.
*Hangsúlyozza ki, a most valahogy nem önzőnek tűnő névmást.*
-Nem vagyok nemes. Az voltam, de már nem. A nemességhez, kell egy nemesi család.
*Mondja, és itt elmosolyodik kedvesen, és maga is megvilágosodik ekkor. Fel is tárul kékes szeme. Megragadja Niavi vállait, és gyermeki örömmel mondja az arcába.*
-Nekem új családom van. Ti vagytok a családom, és vadvért az otthonom.
*Mondja olyan lelkesedéssel mintha, most tudatosulna benne először Szinte ujjong az örömtől, hogy erre rájött. Ebben az érzelmi kavalkádban, mintegy lovagias bocsánatkérés, és szeretet fényjelzése, felrántja a lányt és szorosan magához öleli. A testvéri venárölelés jóleső szorítása, egy sokkal érzékibb karolássá puhul egy-két perc alatt. Ilyen közelből alaposan elbambul a lány arcának hajlásait figyelve, ha azt ő is engedi, és nem mutatja jelét, hogy kínos lenne ez az ölelés. Persze mikor Soreyl rájön mit is csinál éppen. Kicsit zavarba jön. Elpirult arccal, elengedi a lányt, és el is hátrál pár lépést. Zavartságát leplezi nem múló öröme. Persze pírja így sem múlik. Újra délcegen kihúzza magát.*
-Így a lovagok öltöznek. Látom kész vagy. Nincs kedved valamihez itt a tábor környékén?
*Kérdezi Soreyl, amit nem hagyhat a kardja élc nélkül.*
~Persze. Elcsábítanád mi? Kis kéjenc.~
*Lesújtó hangnemű válasz érkezik.*
~Sétálnék egyet.~
*A kijelentésből érződik hogy nem vicc tárgya a dolog. Azért Soreyl szúr egyet kardjának.*
~Mindemellett az ő hangján beszélsz. Izgató volt ez a: "Kis kéjenc."~
*Csak ketten hallják ezt persze, és csak ketten tudják, hogy ez Perchipfellnek mennyire sértő.*
*Mire nosztalgikus eszmefuttatásának, életrajzi elbeszélésének, és rémtörténeteinek az érdekesebb részei felé evickél, a lány teljes figyelmét neki szentelheti. Dolga végeztével, átadja koncentrációját a férfinak, és ez neki nagyon jól is esik. Valóban egy melengető érzéssel tölti el a dolog, hiszen eddig talán Niavi, és Baldrol volt a két beszélgető társa a táboriak közül. Persze mindenkivel megismerkedett már. Voltak futó beszélgetések, arcról, névről mindenkit ismer, és egy álmatlan éjszaka, tulajdonságokat is kezdet társítani családtagjaihoz. "Okos, tudálékos, stílusos Jezabiel. Barátságos, kedves, sokat látott Baldrol. A furcsán borzongató, és mindig csinos Niavi. Az erőszakos, de belül persze "jófiú" cinikus, Tray, és Gius..."
Napestig tartana felsorolni a teljes tábort. Ő megtette, s le is jegyezte. Biztos ami biztos. Persze ne számítsunk tőle művészi jellemrajzot. Mikor befejezi mondandóját, mintha azt venné észre hogy elmélázott a fél-elf. Aztán megnyugszik, mikor kapcsol, és újra rá figyel, bár mintha hatott volna a lelkére a történet.*
~Nem akartam elszomorítani.~
*Magyarázkodik magának. De fölöslegesen, mert a kérdése, viszont őt készteti újabb mélyebb vájkálódásra magában. Leírhatatlanul furcsa, és semmitmondó képet vág akár több percig.*
~Mondtam volna hogy nemes származású volnék? Még Sylwerannak sem említettem. Talán a viselkedésem? Ennyire pökhendi volnék? Vagy netalán fennhéjázón bántam vele? Most bizonyára azt hiszi hogy én is egy ilyen felsőbbrendű piperkőcnek képzelem magam. Pedig azt hittem ki tudom kerülni azokat akik között felnőttem.~
*Szomorú őszinteséggel hátrál ki elmélkedésének, és feleszmélésének bűvköréből. Kedves, és bús hangon kezdi dörmögni, őszinte mondanivalóját.*
-Nem. Így én öltözködöm.
*Hangsúlyozza ki, a most valahogy nem önzőnek tűnő névmást.*
-Nem vagyok nemes. Az voltam, de már nem. A nemességhez, kell egy nemesi család.
*Mondja, és itt elmosolyodik kedvesen, és maga is megvilágosodik ekkor. Fel is tárul kékes szeme. Megragadja Niavi vállait, és gyermeki örömmel mondja az arcába.*
-Nekem új családom van. Ti vagytok a családom, és vadvért az otthonom.
*Mondja olyan lelkesedéssel mintha, most tudatosulna benne először Szinte ujjong az örömtől, hogy erre rájött. Ebben az érzelmi kavalkádban, mintegy lovagias bocsánatkérés, és szeretet fényjelzése, felrántja a lányt és szorosan magához öleli. A testvéri venárölelés jóleső szorítása, egy sokkal érzékibb karolássá puhul egy-két perc alatt. Ilyen közelből alaposan elbambul a lány arcának hajlásait figyelve, ha azt ő is engedi, és nem mutatja jelét, hogy kínos lenne ez az ölelés. Persze mikor Soreyl rájön mit is csinál éppen. Kicsit zavarba jön. Elpirult arccal, elengedi a lányt, és el is hátrál pár lépést. Zavartságát leplezi nem múló öröme. Persze pírja így sem múlik. Újra délcegen kihúzza magát.*
-Így a lovagok öltöznek. Látom kész vagy. Nincs kedved valamihez itt a tábor környékén?
*Kérdezi Soreyl, amit nem hagyhat a kardja élc nélkül.*
~Persze. Elcsábítanád mi? Kis kéjenc.~
*Lesújtó hangnemű válasz érkezik.*
~Sétálnék egyet.~
*A kijelentésből érződik hogy nem vicc tárgya a dolog. Azért Soreyl szúr egyet kardjának.*
~Mindemellett az ő hangján beszélsz. Izgató volt ez a: "Kis kéjenc."~
*Csak ketten hallják ezt persze, és csak ketten tudják, hogy ez Perchipfellnek mennyire sértő.*
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-20 11:50:09
Üzenet elküldve: 2016-07-20 11:50:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Készülődés a fogadtatásra.//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Persze, tudok figyelni, akár két füllel is.
*Nem sokkal később, már minden kupa tányér evőeszköz kint van az asztalon, előtte szépen fel volt söpörve ahogyan az kell, amivel illő módon lehet fogadni a vendégeket. Szakácskodást, már Sylweranra bízza, mivel olyan ételek kerülnek a terítékre amit még sosem, ízlelhetett meg az előtt, viszont amit tudott, azt feldolgozta, pucolt szeletelt, pácokban megforgatta. De a gomba...
Azért abba még egy kicsit besegít, hogy a lehető legfinomabb legyen, egy igazi csemege, az erdő ajándékaként.
Miután végzett az ő részével, elővesz Niavi is egy széket háttámláját fordítva teszi a férfivel szemben leül és hallgatja a kis mese délutánt.*
~ Vajon miért hagyta el az otthonát? Remélem nem történt valami baj a családi tájékon?
Vagy talán szerencsét próbált? Ki tudja.~
*Semmi esetre sem szól közben, csak hallgatja, miután a szegényházra kerül a szó egy idilli kép tárul elé, még mielőtt idejött volna volt "szerencséje" egy szerzetestől a sötét oldalát is meghallgatni elég részletesen, akár nézzük pesszimista szemmel vagy reálisan a valóságon így se úgy se fog változtatni, de becsukott szemmel meg nem lehet élni a világban.*
~ Szívesen megismerném őket. Azért nem mindenhol a nyers ösztön dolgozik.~
*Ám hamar a meghitt hangulat vérben tocsogva, változik meg.
Mélységesen elítéli a banditákat amit tettek, innen is látszik, hogy aki a sorsba kapaszkodik, mert el van rendelve a számára valami azt mérhetetlenül ostobának tartja. Nekik eddig volt megírva? Áldozatok? Még is kinek vagy minek?
Félvér keze egyelőre tiszta, semmilyen vér nem tapad a kezéhez, lehet a legrosszabbul áll az egészhez, jelen pillanatában úgy érzi, ha még egy ilyen csúszómászó életét venné el, akkor már valamit egyúttal el is vesztene önmagában.
Nem lehet az ember egyszerre szűz és kurva, ennek ellenére, ő sem nézné tétlenül végig a mészárlást. Sajnos túlságosan naivan és pacifista szemszögből áll az egészhez. Elmélázik azon egy picit, hogy amit a varázsló mondott, aki szemmel láthatóan harci tapasztalatokban is jobb és sok mindent megélt a hegek láttán, viszont ha hihet a szavának és a félelf az életére tört volna is a férfi csak egyszerűen elkábítja a lányt. A harc végkimenetele ugyan az. Mikor a íjászkodást gyakorolja a bábukon ott sem a létfontosságú szerveket célozza, azonban mára már ez sem okozna gondot elég sokat fejlődött ezen a téren, viszont a nyílnak a hegye nem megfelelő azok a inkább a gyilkolást segítik elő.
Utána meg egy kis tündér is nagy hatással volt rá. "Az, aminek köze van a gyilkossághoz az rossz dolog." "Nem lehet olyat a bűneiért meglakoltatni, aki nem tudja, hogy azoknak milyen súlya van."
Vagyis valamilyen szinten különbséget tesz élet és élet között, egy farkast nem lehet elítélni ha egy őzet elejt az életben maradásért, viszont aki tudja, hogy egy léleknek a fényét oltja ki az megbocsájthatatlan.
Nem a félvér fog rajtuk ítélkezni s eldönteni a súlyosságát, mivel nem fogja visszahozni az élettelen testeket.*
*Ahogy a történet végéhez ér, biccent egyet, különösebben jelét nem adta az arca az együttérzésnek, hiszen a halottak nem éreznek semmit, csak akiket hátrahagytak. Szomorú történet, azonban csak azok érthetik meg akik ott voltak és látták az eseményeket, olyanról meg felesleges beszélni ami legfeljebb a saját képzeletünkben zajlik le.*
- Szívesen. *Egy komor arccal feleli, ámbár hamar eltűnik ez a csúf ábrázat miután a lovag felpattan.*
- Még nem igen volt szerencsém. Szóval így öltöznek a nemesek?
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
- Persze, tudok figyelni, akár két füllel is.
*Nem sokkal később, már minden kupa tányér evőeszköz kint van az asztalon, előtte szépen fel volt söpörve ahogyan az kell, amivel illő módon lehet fogadni a vendégeket. Szakácskodást, már Sylweranra bízza, mivel olyan ételek kerülnek a terítékre amit még sosem, ízlelhetett meg az előtt, viszont amit tudott, azt feldolgozta, pucolt szeletelt, pácokban megforgatta. De a gomba...
Azért abba még egy kicsit besegít, hogy a lehető legfinomabb legyen, egy igazi csemege, az erdő ajándékaként.
Miután végzett az ő részével, elővesz Niavi is egy széket háttámláját fordítva teszi a férfivel szemben leül és hallgatja a kis mese délutánt.*
~ Vajon miért hagyta el az otthonát? Remélem nem történt valami baj a családi tájékon?
Vagy talán szerencsét próbált? Ki tudja.~
*Semmi esetre sem szól közben, csak hallgatja, miután a szegényházra kerül a szó egy idilli kép tárul elé, még mielőtt idejött volna volt "szerencséje" egy szerzetestől a sötét oldalát is meghallgatni elég részletesen, akár nézzük pesszimista szemmel vagy reálisan a valóságon így se úgy se fog változtatni, de becsukott szemmel meg nem lehet élni a világban.*
~ Szívesen megismerném őket. Azért nem mindenhol a nyers ösztön dolgozik.~
*Ám hamar a meghitt hangulat vérben tocsogva, változik meg.
Mélységesen elítéli a banditákat amit tettek, innen is látszik, hogy aki a sorsba kapaszkodik, mert el van rendelve a számára valami azt mérhetetlenül ostobának tartja. Nekik eddig volt megírva? Áldozatok? Még is kinek vagy minek?
Félvér keze egyelőre tiszta, semmilyen vér nem tapad a kezéhez, lehet a legrosszabbul áll az egészhez, jelen pillanatában úgy érzi, ha még egy ilyen csúszómászó életét venné el, akkor már valamit egyúttal el is vesztene önmagában.
Nem lehet az ember egyszerre szűz és kurva, ennek ellenére, ő sem nézné tétlenül végig a mészárlást. Sajnos túlságosan naivan és pacifista szemszögből áll az egészhez. Elmélázik azon egy picit, hogy amit a varázsló mondott, aki szemmel láthatóan harci tapasztalatokban is jobb és sok mindent megélt a hegek láttán, viszont ha hihet a szavának és a félelf az életére tört volna is a férfi csak egyszerűen elkábítja a lányt. A harc végkimenetele ugyan az. Mikor a íjászkodást gyakorolja a bábukon ott sem a létfontosságú szerveket célozza, azonban mára már ez sem okozna gondot elég sokat fejlődött ezen a téren, viszont a nyílnak a hegye nem megfelelő azok a inkább a gyilkolást segítik elő.
Utána meg egy kis tündér is nagy hatással volt rá. "Az, aminek köze van a gyilkossághoz az rossz dolog." "Nem lehet olyat a bűneiért meglakoltatni, aki nem tudja, hogy azoknak milyen súlya van."
Vagyis valamilyen szinten különbséget tesz élet és élet között, egy farkast nem lehet elítélni ha egy őzet elejt az életben maradásért, viszont aki tudja, hogy egy léleknek a fényét oltja ki az megbocsájthatatlan.
Nem a félvér fog rajtuk ítélkezni s eldönteni a súlyosságát, mivel nem fogja visszahozni az élettelen testeket.*
*Ahogy a történet végéhez ér, biccent egyet, különösebben jelét nem adta az arca az együttérzésnek, hiszen a halottak nem éreznek semmit, csak akiket hátrahagytak. Szomorú történet, azonban csak azok érthetik meg akik ott voltak és látták az eseményeket, olyanról meg felesleges beszélni ami legfeljebb a saját képzeletünkben zajlik le.*
- Szívesen. *Egy komor arccal feleli, ámbár hamar eltűnik ez a csúf ábrázat miután a lovag felpattan.*
- Még nem igen volt szerencsém. Szóval így öltöznek a nemesek?
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-20 10:53:35
Üzenet elküldve: 2016-07-20 10:53:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Shiriqa//
*Elnéz arra, amerre a lány mutat. A távolban a vihar sokkal hevesebben dúl, éles felvillanások jelzik az elemek dühét. Giust jóleső borzongás járja át, mindig is érzett valami sötét vonzódást a viharokhoz. Nem mintha szeretne csuromvizes lenni vagy arra vágyott volna, hogy agyonvágja a villám, inkább a tombolás vadsága, fékezhetetlensége ragadta magával. Mintha a földrengető energiákból belé is szivárgott volna valami. Persze azért jobb az ilyesmit tető alatt, egy fűtött szoba ablakából nézni. Aztán arra gondol, hogy mi lenne, ha nem lenne itt az erőd, nem Vadvéd falai mögött, biztosan álló épületekben kellene átvészelni a vihart, hanem kint, a fák között. Nem, azt semmiképpen nem szeretné. Eszébe jut Jezabiel, Meruwiel és Trayak távolodó alakja. Talán mégis Ő járt jobban, hogy itt maradt… Aztán Shiriqa megerősíti aggodalmát és közli, hogy ki kell menniük oda.*
-Valóban elég veszélyesnek tűnik az a villogás. Gondolod, hogy Jezabiel és a többiek segítségre szorulhatnak? *Nehéz elképzelni, hogy a mélynövésű varázslóval az oldalukon bajba kerülnének, de nem tud más okot, ami indokolná, hogy kimenjenek a viharba, az istenek tudják, milyen szörnyűségek közé. ~Szörnyűségek? Ez meg hogy jutott eszembe? Mi rosszabb lehet kint, mint vadállatok?~ Shiriqa történetei jutnak eszébe árnylényekről és bogarak formázta arcról. Régóta nem gondolt ezekre, de ahogy most a villanásokat nézi a horizonton, ráragad valami a lány félelmeiből. Ha ki kell oda menni, akkor megteszi, de karddal a kézben és lehetőleg a pallosokat fél kézzel forgató óriás lány oldalán.*
*A konyhai feladatok említésétől elfintorodik. Na persze, nyilván mindenkinek dolgoznia kell, de, hogy Ő, Gius odaálljon egy késsel répát, karalábét és hagymát pucolni, szeletelni… Valószerűtlen és a férfinak egyáltalán nem tetsző kép. Bár azt sem hitte volna, hogy hónapokon keresztül fát fog vágni, ez azért mégis más. Női munka, szolgáknak való. Viszont abban is biztos, hogy ezekkel az érvekkel nem sok barátot fog szerezni Vadvédben, úgyhogy igyekszik megbékélni a hámozókés forgatásának gondolatával. Egyelőre kevés sikerrel.*
-Igazad lehet. Azért nem leszek boldogabb az ötlettől. *A lány önkritikájától elvigyorodik és önkéntelenül a kezére pillant.*
-Nem lehet könnyű. Gondolom, a mosogatás réme sem fenyeget. Ha pohár vagy tányér lennék, nem szívesen kerülnék a kezeid közé. *Egy pillanatra elkalandozik, vajon hogy nézhet ki egy óriás háztartása? ~Nyilván ugyanúgy, csak minden nagyobb. Az óriások élete is csak egy ugyanolyan élet, mint a többi, csak nagyobb.~ Bár a szépségét már a kezdetektől elismerte és csodálta, sosem tudott nőként tekinteni az óriásra. Túl nagy. Egy másik világ. De abba csak most gondolt bele először, hogy a lány hogy élheti ezt meg. Hogy esetleg magányos lehet emiatt. Hiszen csak Ő ilyen hatalmas Vadvédben. Egyedül az az égimeszelő Sylweran érhet a közelébe, de még Ő sem egykönnyen tudná homlokon csókolni a lányt. ~Ha jobban belegondolok…~ Felsejlik benne egy gondolat, de elhessegeti. ~Voltaképpen semmi közöm hozzá.~ Gondolataival visszatér a beszélgetés témájához.*
-Ha már konyhai munka, legalább valami állat feldarabolását bízzák rám. Hús tisztítása, nyúzás, belezés, darabolás, szeletelés, ezeket szívesen csinálnám. A vér, a tocsogós belső szervek sosem zavartak. De a zöldségeket csak a tányéromon szeretem látni, előtte nem.
*A lány véleménye a favágással kapcsolatban egyezik Gius véleményével, egyetértően bólogat. Tényleg sokkal egyszerűbb volt. Idejük meg energiájuk ugyan nem sok mindenre maradt, de Gius nem is nagyon vágyott másra. Így, hogy alig van feladata, többet gondolkozik, emlékezik. Bár már nem mardossa a fájdalom, azért jobb, ha le tudja kötni magát. Mire azonban ezt megfogalmazhatná, valami elrepül felettük. Valami nagy. A szárnyak ijesztően közel suhannak el, Gius még az általuk keltett szelet is érezni véli az arcán, persze ez egy viharban akár egy véletlenül éppen akkor érkező széllökés is lehet. Reflexből behúzza a nyakát és lekapja a fejét, de keze már a kardja markolatán. Ha támadni akar az a valami, hát kettévágja, csak lássa meg végre, de úgy tűnik, a lénynek vagy akárminek nem voltak ilyen szándékai. Ahogy azonban Shiriqa rámutat, váratlan látogatójuk még okozhat gondot, nem is kicsit.*
-Valamelyik elf íjász kéne most ide, bár ebben a sötétségben szerintem még Ők sem látnak. Vagy Jezabiel. Vagy nem tudom.
*Gius is tanácstalan. Akármivel szembeszáll, ha szükséges, de ha valami repül, akkor, amíg nem jön a közelébe, tehetetlen a kardjával.*
*Elnéz arra, amerre a lány mutat. A távolban a vihar sokkal hevesebben dúl, éles felvillanások jelzik az elemek dühét. Giust jóleső borzongás járja át, mindig is érzett valami sötét vonzódást a viharokhoz. Nem mintha szeretne csuromvizes lenni vagy arra vágyott volna, hogy agyonvágja a villám, inkább a tombolás vadsága, fékezhetetlensége ragadta magával. Mintha a földrengető energiákból belé is szivárgott volna valami. Persze azért jobb az ilyesmit tető alatt, egy fűtött szoba ablakából nézni. Aztán arra gondol, hogy mi lenne, ha nem lenne itt az erőd, nem Vadvéd falai mögött, biztosan álló épületekben kellene átvészelni a vihart, hanem kint, a fák között. Nem, azt semmiképpen nem szeretné. Eszébe jut Jezabiel, Meruwiel és Trayak távolodó alakja. Talán mégis Ő járt jobban, hogy itt maradt… Aztán Shiriqa megerősíti aggodalmát és közli, hogy ki kell menniük oda.*
-Valóban elég veszélyesnek tűnik az a villogás. Gondolod, hogy Jezabiel és a többiek segítségre szorulhatnak? *Nehéz elképzelni, hogy a mélynövésű varázslóval az oldalukon bajba kerülnének, de nem tud más okot, ami indokolná, hogy kimenjenek a viharba, az istenek tudják, milyen szörnyűségek közé. ~Szörnyűségek? Ez meg hogy jutott eszembe? Mi rosszabb lehet kint, mint vadállatok?~ Shiriqa történetei jutnak eszébe árnylényekről és bogarak formázta arcról. Régóta nem gondolt ezekre, de ahogy most a villanásokat nézi a horizonton, ráragad valami a lány félelmeiből. Ha ki kell oda menni, akkor megteszi, de karddal a kézben és lehetőleg a pallosokat fél kézzel forgató óriás lány oldalán.*
*A konyhai feladatok említésétől elfintorodik. Na persze, nyilván mindenkinek dolgoznia kell, de, hogy Ő, Gius odaálljon egy késsel répát, karalábét és hagymát pucolni, szeletelni… Valószerűtlen és a férfinak egyáltalán nem tetsző kép. Bár azt sem hitte volna, hogy hónapokon keresztül fát fog vágni, ez azért mégis más. Női munka, szolgáknak való. Viszont abban is biztos, hogy ezekkel az érvekkel nem sok barátot fog szerezni Vadvédben, úgyhogy igyekszik megbékélni a hámozókés forgatásának gondolatával. Egyelőre kevés sikerrel.*
-Igazad lehet. Azért nem leszek boldogabb az ötlettől. *A lány önkritikájától elvigyorodik és önkéntelenül a kezére pillant.*
-Nem lehet könnyű. Gondolom, a mosogatás réme sem fenyeget. Ha pohár vagy tányér lennék, nem szívesen kerülnék a kezeid közé. *Egy pillanatra elkalandozik, vajon hogy nézhet ki egy óriás háztartása? ~Nyilván ugyanúgy, csak minden nagyobb. Az óriások élete is csak egy ugyanolyan élet, mint a többi, csak nagyobb.~ Bár a szépségét már a kezdetektől elismerte és csodálta, sosem tudott nőként tekinteni az óriásra. Túl nagy. Egy másik világ. De abba csak most gondolt bele először, hogy a lány hogy élheti ezt meg. Hogy esetleg magányos lehet emiatt. Hiszen csak Ő ilyen hatalmas Vadvédben. Egyedül az az égimeszelő Sylweran érhet a közelébe, de még Ő sem egykönnyen tudná homlokon csókolni a lányt. ~Ha jobban belegondolok…~ Felsejlik benne egy gondolat, de elhessegeti. ~Voltaképpen semmi közöm hozzá.~ Gondolataival visszatér a beszélgetés témájához.*
-Ha már konyhai munka, legalább valami állat feldarabolását bízzák rám. Hús tisztítása, nyúzás, belezés, darabolás, szeletelés, ezeket szívesen csinálnám. A vér, a tocsogós belső szervek sosem zavartak. De a zöldségeket csak a tányéromon szeretem látni, előtte nem.
*A lány véleménye a favágással kapcsolatban egyezik Gius véleményével, egyetértően bólogat. Tényleg sokkal egyszerűbb volt. Idejük meg energiájuk ugyan nem sok mindenre maradt, de Gius nem is nagyon vágyott másra. Így, hogy alig van feladata, többet gondolkozik, emlékezik. Bár már nem mardossa a fájdalom, azért jobb, ha le tudja kötni magát. Mire azonban ezt megfogalmazhatná, valami elrepül felettük. Valami nagy. A szárnyak ijesztően közel suhannak el, Gius még az általuk keltett szelet is érezni véli az arcán, persze ez egy viharban akár egy véletlenül éppen akkor érkező széllökés is lehet. Reflexből behúzza a nyakát és lekapja a fejét, de keze már a kardja markolatán. Ha támadni akar az a valami, hát kettévágja, csak lássa meg végre, de úgy tűnik, a lénynek vagy akárminek nem voltak ilyen szándékai. Ahogy azonban Shiriqa rámutat, váratlan látogatójuk még okozhat gondot, nem is kicsit.*
-Valamelyik elf íjász kéne most ide, bár ebben a sötétségben szerintem még Ők sem látnak. Vagy Jezabiel. Vagy nem tudom.
*Gius is tanácstalan. Akármivel szembeszáll, ha szükséges, de ha valami repül, akkor, amíg nem jön a közelébe, tehetetlen a kardjával.*
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-20 01:10:12
Üzenet elküldve: 2016-07-20 01:10:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Gius//
*Bólintva engedi dolgozni a férfit, néha felé pillant hogy hogyan áll a munkálatokkal, megmosolyogja ahogy szenved, de sosem időzik el rajta. Most ő az őr, ritkán kerül ide fel, legalább olyankor jól végezze a dolgát. Szépen elkezd sötétedni is, annál inkább oda kell figyelnie. Gondolataiba merülve bámul a különös villámok felé mikor Gius felszól, ellöki magát a peremről amin eddig támaszkodott és úgy fordul hátra. Mosolyra is derül, amolyan baráti káröröm, ő itt a tető alatt szinte egyáltalán nem ázott, annyira biztosan nem mint az ember. Csak int neki hogy jöjjön fel, de valószínűleg amúgy is ez lenne a szándék, aztán fordul is vissza támaszkodva az erdőt kémlelni.*
- Érdekes... Különös inkább. Nézőpont kérdése.
*Elmutat az irányba ahonnan néha felvillannak a fények, aztán egy sóhajjal húzza vissza a kezét hogy ismét a párkányra támaszkodjon.*
- Holnap el kell mennünk megnézni.
*A mosoly azért nem tűnt el az arcáról, nem akar ő lenni a vészmadár, se ráhozni a frászt az emberre. Inkább ismét ellöki magát és az egyik saroknak vetve a hátát összefonja karjait mellkasa előtt.*
- Azért jobb ha hozzászoksz a gondolathoz hogy néha zöldséget kell aprítani meg segédkezni a sütésfőzésben, nem húzhatjuk mindig ki alóla magunkat.
*Vidámabb dolgokra terelné inkább a szót.*
- Mondjuk nekem könnyű, eszükbe se jut ilyesmire kérni általában, nem nézik ki a nagy praclimból hogy elég vékonyra szeletelné a répát. Meg túl sok felesleget hámozok le a krumpliról...
*Vállat von, de közben vigyorog. Már-már hiányzott neki hogy kettesben legyen Giussal, úgy hozzászokott a favágásokhoz. Kétségtelenül hozzá fűzi a legszorosabb kötelék Sylweran után, bár az elffel mostanában elég különös a viszonyuk. Valahogy mindig félreértik egymást, vagyis, ő pontosan érti hogy Sylweran mit akar mondani, csak ő nem fogja fel amit Shiriqa mond. Az ő szemszögéből legalábbis ez teljesen világos. A többiek előtt persze sosem történik ilyesmi, csak ha végre magukra maradnak és tudnának normálisan beszélgetni... Amióta beköltöztek a házba nem alszanak egy szobában, hiszen csak a kényszer miatt laktak kint is egy sátorban. Mármint... Ez lett volna az ürügy, de Shiriqa örült neki. Remélte hogy tud majd egyszer végre beszélni vele rendesen, de csak nem jött össze. Egyszer szedte össze a bátorságát, az elf akkor is elaludt és nem hallott semmit. Most viszont fogalma sincs hogy mi van, vagy éppen mi nincs, de inkább nem firtatja. Egyelőre. Gius más, vele olyan egyszerű és természetes minden. Persze előtte is megjátssza magát, hiszen az a feladata hogy mindig mindenkinek a támasza legyen, hogy nyugodtak maradjanak társai és biztonságban érezzék magukat. Pedig eléggé rossz érzései vannak a vihar és a villámok láttán. De menniük kell, megígérték az erdőnek, egyességet kötöttek, maradhatnak, cserébe segítenek ha kell. El kell majd menniük megnézni hogy mi ez az egész...*
- Azért jó hogy rendes tető van a fejünk felett, hogy állnak a falak, van saját szobánk meg otthonunk meg minden... De néha visszasírom a favágást. Olyan egyszerű volt, fát vágtunk és pont. Most meg néha fogalmam sincs mit kezdjek magammal. Rengeteg munka van még az erőd körül, de...
*Szárnysuhogás szakítja félbe a monológját, tőlük nem messze húz el valami a fejük felett. A sötétben nem igazán lehet kivenni az alakját, de meglehet vagy két méter a szárnya kitárva.*
- mi az isten?
*Ki is hajol a párkányon hogy utánanézzen de persze most pont nem villámlik hogy láthasson is valamit. A felhők miatt amúgy is sötét az éjszaka és a bestia hamar eltűnik szem és fül elől egyaránt.*
- ' a franc volt ez?
*Látszólag nem érdekelte a jelenlétük sem maga az erőd.*
- Ez még felkapja az egyik gnómot ha kint kószálnak éjszaka...
*Tanácstalanul pislog az emberre, hátha neki van valami ötlete, aztán tovább kémleli az eget. Egy ilyet még ő se kívánna a hajába...*
*Bólintva engedi dolgozni a férfit, néha felé pillant hogy hogyan áll a munkálatokkal, megmosolyogja ahogy szenved, de sosem időzik el rajta. Most ő az őr, ritkán kerül ide fel, legalább olyankor jól végezze a dolgát. Szépen elkezd sötétedni is, annál inkább oda kell figyelnie. Gondolataiba merülve bámul a különös villámok felé mikor Gius felszól, ellöki magát a peremről amin eddig támaszkodott és úgy fordul hátra. Mosolyra is derül, amolyan baráti káröröm, ő itt a tető alatt szinte egyáltalán nem ázott, annyira biztosan nem mint az ember. Csak int neki hogy jöjjön fel, de valószínűleg amúgy is ez lenne a szándék, aztán fordul is vissza támaszkodva az erdőt kémlelni.*
- Érdekes... Különös inkább. Nézőpont kérdése.
*Elmutat az irányba ahonnan néha felvillannak a fények, aztán egy sóhajjal húzza vissza a kezét hogy ismét a párkányra támaszkodjon.*
- Holnap el kell mennünk megnézni.
*A mosoly azért nem tűnt el az arcáról, nem akar ő lenni a vészmadár, se ráhozni a frászt az emberre. Inkább ismét ellöki magát és az egyik saroknak vetve a hátát összefonja karjait mellkasa előtt.*
- Azért jobb ha hozzászoksz a gondolathoz hogy néha zöldséget kell aprítani meg segédkezni a sütésfőzésben, nem húzhatjuk mindig ki alóla magunkat.
*Vidámabb dolgokra terelné inkább a szót.*
- Mondjuk nekem könnyű, eszükbe se jut ilyesmire kérni általában, nem nézik ki a nagy praclimból hogy elég vékonyra szeletelné a répát. Meg túl sok felesleget hámozok le a krumpliról...
*Vállat von, de közben vigyorog. Már-már hiányzott neki hogy kettesben legyen Giussal, úgy hozzászokott a favágásokhoz. Kétségtelenül hozzá fűzi a legszorosabb kötelék Sylweran után, bár az elffel mostanában elég különös a viszonyuk. Valahogy mindig félreértik egymást, vagyis, ő pontosan érti hogy Sylweran mit akar mondani, csak ő nem fogja fel amit Shiriqa mond. Az ő szemszögéből legalábbis ez teljesen világos. A többiek előtt persze sosem történik ilyesmi, csak ha végre magukra maradnak és tudnának normálisan beszélgetni... Amióta beköltöztek a házba nem alszanak egy szobában, hiszen csak a kényszer miatt laktak kint is egy sátorban. Mármint... Ez lett volna az ürügy, de Shiriqa örült neki. Remélte hogy tud majd egyszer végre beszélni vele rendesen, de csak nem jött össze. Egyszer szedte össze a bátorságát, az elf akkor is elaludt és nem hallott semmit. Most viszont fogalma sincs hogy mi van, vagy éppen mi nincs, de inkább nem firtatja. Egyelőre. Gius más, vele olyan egyszerű és természetes minden. Persze előtte is megjátssza magát, hiszen az a feladata hogy mindig mindenkinek a támasza legyen, hogy nyugodtak maradjanak társai és biztonságban érezzék magukat. Pedig eléggé rossz érzései vannak a vihar és a villámok láttán. De menniük kell, megígérték az erdőnek, egyességet kötöttek, maradhatnak, cserébe segítenek ha kell. El kell majd menniük megnézni hogy mi ez az egész...*
- Azért jó hogy rendes tető van a fejünk felett, hogy állnak a falak, van saját szobánk meg otthonunk meg minden... De néha visszasírom a favágást. Olyan egyszerű volt, fát vágtunk és pont. Most meg néha fogalmam sincs mit kezdjek magammal. Rengeteg munka van még az erőd körül, de...
*Szárnysuhogás szakítja félbe a monológját, tőlük nem messze húz el valami a fejük felett. A sötétben nem igazán lehet kivenni az alakját, de meglehet vagy két méter a szárnya kitárva.*
- mi az isten?
*Ki is hajol a párkányon hogy utánanézzen de persze most pont nem villámlik hogy láthasson is valamit. A felhők miatt amúgy is sötét az éjszaka és a bestia hamar eltűnik szem és fül elől egyaránt.*
- ' a franc volt ez?
*Látszólag nem érdekelte a jelenlétük sem maga az erőd.*
- Ez még felkapja az egyik gnómot ha kint kószálnak éjszaka...
*Tanácstalanul pislog az emberre, hátha neki van valami ötlete, aztán tovább kémleli az eget. Egy ilyet még ő se kívánna a hajába...*
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-19 23:07:12
Üzenet elküldve: 2016-07-19 23:07:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Készülődés a fogadtatásra.//
*Elmélázásából a lány hangja rázza fel. Hirtelen azt hitte Kardja szólt, hozzá, már épp pisszegte le gondolatban.*
~Meg sem szólaltam.~
*Mondja a lány sértett hangján Perchipfell.*
~Ne haragudj. Félre értettem.~
*Szabadkozik Soreyl magában, majd Niavira tekint. Szemében a nosztalgia szikrája csillan. A pallos jól tudja mi jön most.*
~Jaj ne! Mesedélután következik.~
*Mondja unottan a kard. Soreyl bele is kezd, mit sem törődve éles kardjának, életlen viccein.*
-Gyakran mélázom a múlton. Van egy érdekes emlékem ami nem hagy nyugodni.
*Kezdi mély, férfias dörmögéssel. És elengedő mosollyal.*
-Egyáltalán nem indiszkrét. Ha fél füllel tudsz figyelni, szívesen mesélek róla.
*Válaszol Niavinak, majd finoman, tényleg mint egy jó hanglejtésű, tapasztalt mesemondó nagymama, folytatja élettörténetének részletét. Mély hangja, csengve, bongva betölti a termet.*
-Amint megkaptam a lovagi címemet otthagytam apám otthonát, és nem használom azóta nemesi címemet, bár nem váltam meg tőle. Első éjszaka, a egy kastély közeli faluban szálltam meg, egy szegényház tisztes házaspárja befogadott. Étel, ital ágy. Útszéli kis ház volt. Kertel, állatokkal, két gyermekkel. Az egyik jó ha egy telet élt meg élete során. Pontosan így képzeltem akkor a szegényeket. Pénz nélkül szeretetben. Persze már tudjuk hogy ez nem mindig van így.
*Tart egy hatásszünetet, és magát is felkészíti lelkileg, hogy megrázó története, megrázó pontjára ért. Nyel egyet, akárha gombóc volna a torkában.*
-Fosztogató banda áthaladtával, aludt volna egy jót... Már csak akkor kelhettem a család segítségére, mire a gyermekek kerültek sorra. A legmocskosabb patkány az alvó csecsemő torkát metszette át. A lépcsőn állva néztem végig, vérbe fagyva. Végeztem négy haramiával, a többi fáklyát dobott a nádtetőre és elszaladt. Vérszemet kapva, magamon kívül ontottam a vért. Alig emlékszem rá. Csak néhány rémálom maradt az egészből, és hogy sok sebből patakzó vérrel tértem magához, az akkorra már porig égett ház előtt fekve.
*Itt fejezte be könnyed, kis délutáni teameséjét. Nem szomorkodik miatta, furcsa módon megkönnyebbült.*
-Nem volt bosszúhadjárat. Csak belefutottam még egy-kettőbe a fajtájukból. Még három
~Ha jól számoltál.~
*Teszi hozzá Perchipfell.*
-Tengeti valahol mocskos napjait. Köszönöm hogy meghallgattál. Igazán jól esett elmondani valakinek.
*Mondja őszinte, hálateli mosollyal a lány felé fordítva fejét. Helyrerázódik kissé, újra felveszi a beszélgetés folyamát.*
-Igen a karaván fogadtatására. Egy lovagnak illik díszviseletben fogadni vendégeit. Főleg egy ünnepségen.
*Kacag fel, hiszen ez fekszik északi humorának. Eztán kapcsol csak igazából.*
-Nemes atyám szerelmére! Hiszen te még nem is láttál díszvértben.
*Szörnyülködik Játékosan Soreyl, és felpattanva kihúzza magát. Kardját pedig maga mellé állítja. Délcegen kihúzza magát, és lovagias hiúsággal kérdezi.*
-Nos? Tetszik?
*Elmélázásából a lány hangja rázza fel. Hirtelen azt hitte Kardja szólt, hozzá, már épp pisszegte le gondolatban.*
~Meg sem szólaltam.~
*Mondja a lány sértett hangján Perchipfell.*
~Ne haragudj. Félre értettem.~
*Szabadkozik Soreyl magában, majd Niavira tekint. Szemében a nosztalgia szikrája csillan. A pallos jól tudja mi jön most.*
~Jaj ne! Mesedélután következik.~
*Mondja unottan a kard. Soreyl bele is kezd, mit sem törődve éles kardjának, életlen viccein.*
-Gyakran mélázom a múlton. Van egy érdekes emlékem ami nem hagy nyugodni.
*Kezdi mély, férfias dörmögéssel. És elengedő mosollyal.*
-Egyáltalán nem indiszkrét. Ha fél füllel tudsz figyelni, szívesen mesélek róla.
*Válaszol Niavinak, majd finoman, tényleg mint egy jó hanglejtésű, tapasztalt mesemondó nagymama, folytatja élettörténetének részletét. Mély hangja, csengve, bongva betölti a termet.*
-Amint megkaptam a lovagi címemet otthagytam apám otthonát, és nem használom azóta nemesi címemet, bár nem váltam meg tőle. Első éjszaka, a egy kastély közeli faluban szálltam meg, egy szegényház tisztes házaspárja befogadott. Étel, ital ágy. Útszéli kis ház volt. Kertel, állatokkal, két gyermekkel. Az egyik jó ha egy telet élt meg élete során. Pontosan így képzeltem akkor a szegényeket. Pénz nélkül szeretetben. Persze már tudjuk hogy ez nem mindig van így.
*Tart egy hatásszünetet, és magát is felkészíti lelkileg, hogy megrázó története, megrázó pontjára ért. Nyel egyet, akárha gombóc volna a torkában.*
-Fosztogató banda áthaladtával, aludt volna egy jót... Már csak akkor kelhettem a család segítségére, mire a gyermekek kerültek sorra. A legmocskosabb patkány az alvó csecsemő torkát metszette át. A lépcsőn állva néztem végig, vérbe fagyva. Végeztem négy haramiával, a többi fáklyát dobott a nádtetőre és elszaladt. Vérszemet kapva, magamon kívül ontottam a vért. Alig emlékszem rá. Csak néhány rémálom maradt az egészből, és hogy sok sebből patakzó vérrel tértem magához, az akkorra már porig égett ház előtt fekve.
*Itt fejezte be könnyed, kis délutáni teameséjét. Nem szomorkodik miatta, furcsa módon megkönnyebbült.*
-Nem volt bosszúhadjárat. Csak belefutottam még egy-kettőbe a fajtájukból. Még három
~Ha jól számoltál.~
*Teszi hozzá Perchipfell.*
-Tengeti valahol mocskos napjait. Köszönöm hogy meghallgattál. Igazán jól esett elmondani valakinek.
*Mondja őszinte, hálateli mosollyal a lány felé fordítva fejét. Helyrerázódik kissé, újra felveszi a beszélgetés folyamát.*
-Igen a karaván fogadtatására. Egy lovagnak illik díszviseletben fogadni vendégeit. Főleg egy ünnepségen.
*Kacag fel, hiszen ez fekszik északi humorának. Eztán kapcsol csak igazából.*
-Nemes atyám szerelmére! Hiszen te még nem is láttál díszvértben.
*Szörnyülködik Játékosan Soreyl, és felpattanva kihúzza magát. Kardját pedig maga mellé állítja. Délcegen kihúzza magát, és lovagias hiúsággal kérdezi.*
-Nos? Tetszik?
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-19 19:58:33
Üzenet elküldve: 2016-07-19 19:58:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 77
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Rémálmok//
*Syma kimaradva mindenből hamar nyugovóra tért, hiszen a karaván érkezésére szeretné magát kellően kipihenni. Végre oly sok nap után végre kereskedhet és üzletelhet majd a maga módján és megmutathatja, hogy van amihez mindennél jobban ért. Kellemesen elterülve az ágyán szenderül mély álomba, ami hamar rémálommá válik. Oly rég nem álmodott a kikötős incidensről, ám most megint ott találja magát, mintha érezné a szelet az arcán, mintha tényleg ott lenne. Az érmén és a raktáron található jel villan fel előtte és egy mély hang a fejében azt mondja neki, hogy vissza kell mennie oda, mert otthagyott valami nagyon értékeset. Hirtelen riad fel és ül fel zihálva.*
-Vissza kell mennem oda. *Mondja kicsit hipnotikusan és fel is kapja magára a ruháját. Egy papírra lerajzolja a furcsa jelet, hogy ne felejtse el és a zsebébe dugja.
Nagy a készülődés odakinn, így elkerülve mindenkit indul meg kifelé a Vadvéd adta biztonságból. Igyekszik nem szem előtt kiosonni és arra menni, amerre nem veszik észre az őrök a toronyból.*
*Syma kimaradva mindenből hamar nyugovóra tért, hiszen a karaván érkezésére szeretné magát kellően kipihenni. Végre oly sok nap után végre kereskedhet és üzletelhet majd a maga módján és megmutathatja, hogy van amihez mindennél jobban ért. Kellemesen elterülve az ágyán szenderül mély álomba, ami hamar rémálommá válik. Oly rég nem álmodott a kikötős incidensről, ám most megint ott találja magát, mintha érezné a szelet az arcán, mintha tényleg ott lenne. Az érmén és a raktáron található jel villan fel előtte és egy mély hang a fejében azt mondja neki, hogy vissza kell mennie oda, mert otthagyott valami nagyon értékeset. Hirtelen riad fel és ül fel zihálva.*
-Vissza kell mennem oda. *Mondja kicsit hipnotikusan és fel is kapja magára a ruháját. Egy papírra lerajzolja a furcsa jelet, hogy ne felejtse el és a zsebébe dugja.
Nagy a készülődés odakinn, így elkerülve mindenkit indul meg kifelé a Vadvéd adta biztonságból. Igyekszik nem szem előtt kiosonni és arra menni, amerre nem veszik észre az őrök a toronyból.*
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-19 14:02:29
Üzenet elküldve: 2016-07-19 14:02:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Shiriqa//
*Gius elégedetten nyugtázza, hogy Shiriqa partner a konyhai munka elkerülésében. Egyébként is szívesebben tölti az időt az óriás lánnyal, akit már ismer, mint, hogy olyanokkal legyen kis helyre összezárva, akikkel ugyan már együtt él sok hat óta, mégsem beszéltek néhány mondatnál többet.*
-Rendben, behordom, amit találok, aztán csatlakozom.
*Körülnéz az udvaron. A lány tanácsát követve a céltáblákkal kezdi. Ahhoz képest, hogy nagy részüket a töltelék széna teszi ki, meglepően nehezek, ráadásul jó fogás sem esik rajtuk. Ami könnyű alibifeladatnak indul, az izzadós, botladozós cipekedéssé lesz. Emiatt aztán Gius már javában ázik, mire végez. Ennek megfelelően csökkent lelkesedéssel pillant körül még egyszer, de semmi olyat nem talál, ami még tető alá kívánkozna az esőben, a korábban pakolók jó munkát végeznek. A gyakorló bábuk szomorúan csöpögnek a nyílt téren, de azok meg jó mélyen be vannak ásva, értük igazán nem tehet semmit. Talán keríthetne egy-két ponyvát a műhelyben… de akkor Jezabiel haragját vonhatja a fejére, ha valami olyasmihez ér, amihez a gnóm lány nem szeretné. ~Ez semmiképpen nem éri meg a kockázatot.~ Így hát úgy dönt, munkája véget ért, ezért az őrtorony felé veszi az irányt. A létra aljánál állva még felkiált, azt ne gondolja a lány, hogy valaki a hátába akar kerülni.*
-Megjöttem!
*Majd fürgén felkapaszkodik. Köpenyét lekapja és a korlátra teríti, hogy lecsöpögjön róla a víz, majd az erdőt kémlelő lány mellé támaszkodik.*
-Mi újság? Történik mostanában valami érdekes?
*Gius elégedetten nyugtázza, hogy Shiriqa partner a konyhai munka elkerülésében. Egyébként is szívesebben tölti az időt az óriás lánnyal, akit már ismer, mint, hogy olyanokkal legyen kis helyre összezárva, akikkel ugyan már együtt él sok hat óta, mégsem beszéltek néhány mondatnál többet.*
-Rendben, behordom, amit találok, aztán csatlakozom.
*Körülnéz az udvaron. A lány tanácsát követve a céltáblákkal kezdi. Ahhoz képest, hogy nagy részüket a töltelék széna teszi ki, meglepően nehezek, ráadásul jó fogás sem esik rajtuk. Ami könnyű alibifeladatnak indul, az izzadós, botladozós cipekedéssé lesz. Emiatt aztán Gius már javában ázik, mire végez. Ennek megfelelően csökkent lelkesedéssel pillant körül még egyszer, de semmi olyat nem talál, ami még tető alá kívánkozna az esőben, a korábban pakolók jó munkát végeznek. A gyakorló bábuk szomorúan csöpögnek a nyílt téren, de azok meg jó mélyen be vannak ásva, értük igazán nem tehet semmit. Talán keríthetne egy-két ponyvát a műhelyben… de akkor Jezabiel haragját vonhatja a fejére, ha valami olyasmihez ér, amihez a gnóm lány nem szeretné. ~Ez semmiképpen nem éri meg a kockázatot.~ Így hát úgy dönt, munkája véget ért, ezért az őrtorony felé veszi az irányt. A létra aljánál állva még felkiált, azt ne gondolja a lány, hogy valaki a hátába akar kerülni.*
-Megjöttem!
*Majd fürgén felkapaszkodik. Köpenyét lekapja és a korlátra teríti, hogy lecsöpögjön róla a víz, majd az erdőt kémlelő lány mellé támaszkodik.*
-Mi újság? Történik mostanában valami érdekes?
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-16 17:52:03
Üzenet elküldve: 2016-07-16 17:52:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 286
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Gius//
- Te is röhögnél ha én mentem volna arccal a falnak.
*Nem veszi a lelkére a dolgot, csak visszacsipkelődik vigyorogva. Gius magyarázatát is ugyanilyen ábrázattal hallgatja, valahogy meg tudja érteni.*
- Én mindenesetre felmegyek a helyemre, nekem megvan az alibim. Hogy te mit csinálhatnál... fene tudja, cipeld be a mozdítható dolgokat a raktárba, ne ázzanak idekint. Berohadna a céltáblákban a széna, senki nem örülne neki. Nem tudom ez jobb-e mint az étkészletet kipakolni. Zöldségaprításra szerintem vannak bent lányok elegen, mindenki úgysem fér az asztalhoz. Látott amúgy valaki, szóltak konkrétan neked, vagy rá tudod fogni hogy te nem hallottad hogy segíteni kéne?
*Igazából ami fontos volt azt már összepakolták mielőtt Gius kijött volna. Shiriqa meg nem akar feleslegesen ázni, úgyhogy el is indul a létrán felfelé a toronyba, onnan is le tud még beszélni.*
- Gyere fel ha gondolod, szerintem vannak már bent elegen és senkinek nem fog eszébe jutni hogy kellene még két kéz. Ha meg mégis számon kérnek mondd, hogy nem hallottad és persze mész szívesen.
*Nem is bánná ha ő sem unatkozna idekint egyedül, legalább lenne aki szóval tartja.*
A hozzászólás írója (Fényvér Shiriqa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.07.16 17:53:20
- Te is röhögnél ha én mentem volna arccal a falnak.
*Nem veszi a lelkére a dolgot, csak visszacsipkelődik vigyorogva. Gius magyarázatát is ugyanilyen ábrázattal hallgatja, valahogy meg tudja érteni.*
- Én mindenesetre felmegyek a helyemre, nekem megvan az alibim. Hogy te mit csinálhatnál... fene tudja, cipeld be a mozdítható dolgokat a raktárba, ne ázzanak idekint. Berohadna a céltáblákban a széna, senki nem örülne neki. Nem tudom ez jobb-e mint az étkészletet kipakolni. Zöldségaprításra szerintem vannak bent lányok elegen, mindenki úgysem fér az asztalhoz. Látott amúgy valaki, szóltak konkrétan neked, vagy rá tudod fogni hogy te nem hallottad hogy segíteni kéne?
*Igazából ami fontos volt azt már összepakolták mielőtt Gius kijött volna. Shiriqa meg nem akar feleslegesen ázni, úgyhogy el is indul a létrán felfelé a toronyba, onnan is le tud még beszélni.*
- Gyere fel ha gondolod, szerintem vannak már bent elegen és senkinek nem fog eszébe jutni hogy kellene még két kéz. Ha meg mégis számon kérnek mondd, hogy nem hallottad és persze mész szívesen.
*Nem is bánná ha ő sem unatkozna idekint egyedül, legalább lenne aki szóval tartja.*
A hozzászólás írója (Fényvér Shiriqa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.07.16 17:53:20
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-16 15:32:05
Üzenet elküldve: 2016-07-16 15:32:05
ÚJ
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
//Jez, majd vissza a szobájába//
*Jezabiel hirtelen nem tud mit reagálni arra, hogy ő most itt van, de ami után visszatér a karaván kíséréséből biztos több idejük lesz beszélgetni. Azért pár fontosabb dolgokat megemlít még, már csak azért is, hogy ne Mynaként szólítsa majd meg gnóm barátnője.*
-Szerintem a vércséknek vége van és önmagamként távoztam onnan és ide sodort a sors vagy véletlen, jó utat és vigyázz magadra. *Nem akar nagyon zavarni és vissza is megy a szobájába, hogy lepihenhessen. Ledobálja a földre a páncélját és mint egy bábu kidől az ágyra.*
*Jezabiel hirtelen nem tud mit reagálni arra, hogy ő most itt van, de ami után visszatér a karaván kíséréséből biztos több idejük lesz beszélgetni. Azért pár fontosabb dolgokat megemlít még, már csak azért is, hogy ne Mynaként szólítsa majd meg gnóm barátnője.*
-Szerintem a vércséknek vége van és önmagamként távoztam onnan és ide sodort a sors vagy véletlen, jó utat és vigyázz magadra. *Nem akar nagyon zavarni és vissza is megy a szobájába, hogy lepihenhessen. Ledobálja a földre a páncélját és mint egy bábu kidől az ágyra.*
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2016-07-16 11:50:13
Üzenet elküldve: 2016-07-16 11:50:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 170
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Készülődés a fogadtatásra.//
*Megint végig méri Soreylt a vértjében, mert nem volt szerencséje sokszor látni betenne.*
- Remélem nem csatába készülődsz, hogy így beöltöztél, vagy inkább a Karaván fogadtatására akarod őket lovagi módon üdvözölni a vendégeket?
*Hallja, hogy szegény nem félbeszakadt az edzése, próbál egy kicsit kedvesen szólni hozzá, de nem tudja a társa beosztását.*
- Inkább most lazíts, az se jó ha csak edzel mindennap.
*Később helyet is foglal egy széken.*
- Látom megy ez, hehe...
*Csak sürög forog, de mindig hallótávolságban van a férfitől.
Mikor a kis monológjába kezd a lovag, csak némán hallgatja végig, mert ő úgy gondolja, hogy neki szólnak válaszként azok a mondatok, de az utolsó szóra, felvonja a szemöldökét.*
- Ellenség? Talán mást gondoltak a "barát" szó alatt?
*Kérdezi gyanakvóan, viszont Niavi inkább feltételezi a jót elsősorban valakiről, mint a rosszat. Paru elég félelmetes látványt nyújt, azonban szeretné azt hinni, hogy ez csak külcsín.
még mielőtt Soreyl választ adna szemmel láthatóan elmereng.*
- Néha, látlak elmerengeni. Min szoktál töprengeni?
*Itt gyorsan próbál észhez térni, mi van ha valami fájdalmas emlékről van szó. De akkor egy kérdés. Azt nem jobb kiadni mint magunkba fojtani?*
- Csak ha publikus különben ignorálhatod a kérdésemet, mindenkinek vannak titkai...
~ Vajon az én múltam milyen, számít az, hogy honnan jövünk? Vira az egy becenév volt, vagy valami más?~
*Nem sokkal később ismét a földön jár, mikor lovag hangot, hogy izgalmakat akar*
- Használjuk ki, ezt a kis időt, később lesz lehetőségünk ezen agyalni. Eddig a lakhelyünket építettük fel, de a terültet is érdemes lesz felfedezni.
~ Kicsit húzom az orrát még.~
- Mi az nagyapó, itt a vége fuss el véle?
*Visszább vesz a tréfálgatásból, mivel nem sértegetni akarja a társát, nem az ő stílusa.*
- Sylwerannak segítek a főzősben, én most inkább csak előkészületeket vállaltam, hiszen időben el akarunk készülni a fogadtatásukra.
*Megint végig méri Soreylt a vértjében, mert nem volt szerencséje sokszor látni betenne.*
- Remélem nem csatába készülődsz, hogy így beöltöztél, vagy inkább a Karaván fogadtatására akarod őket lovagi módon üdvözölni a vendégeket?
*Hallja, hogy szegény nem félbeszakadt az edzése, próbál egy kicsit kedvesen szólni hozzá, de nem tudja a társa beosztását.*
- Inkább most lazíts, az se jó ha csak edzel mindennap.
*Később helyet is foglal egy széken.*
- Látom megy ez, hehe...
*Csak sürög forog, de mindig hallótávolságban van a férfitől.
Mikor a kis monológjába kezd a lovag, csak némán hallgatja végig, mert ő úgy gondolja, hogy neki szólnak válaszként azok a mondatok, de az utolsó szóra, felvonja a szemöldökét.*
- Ellenség? Talán mást gondoltak a "barát" szó alatt?
*Kérdezi gyanakvóan, viszont Niavi inkább feltételezi a jót elsősorban valakiről, mint a rosszat. Paru elég félelmetes látványt nyújt, azonban szeretné azt hinni, hogy ez csak külcsín.
még mielőtt Soreyl választ adna szemmel láthatóan elmereng.*
- Néha, látlak elmerengeni. Min szoktál töprengeni?
*Itt gyorsan próbál észhez térni, mi van ha valami fájdalmas emlékről van szó. De akkor egy kérdés. Azt nem jobb kiadni mint magunkba fojtani?*
- Csak ha publikus különben ignorálhatod a kérdésemet, mindenkinek vannak titkai...
~ Vajon az én múltam milyen, számít az, hogy honnan jövünk? Vira az egy becenév volt, vagy valami más?~
*Nem sokkal később ismét a földön jár, mikor lovag hangot, hogy izgalmakat akar*
- Használjuk ki, ezt a kis időt, később lesz lehetőségünk ezen agyalni. Eddig a lakhelyünket építettük fel, de a terültet is érdemes lesz felfedezni.
~ Kicsit húzom az orrát még.~
- Mi az nagyapó, itt a vége fuss el véle?
*Visszább vesz a tréfálgatásból, mivel nem sértegetni akarja a társát, nem az ő stílusa.*
- Sylwerannak segítek a főzősben, én most inkább csak előkészületeket vállaltam, hiszen időben el akarunk készülni a fogadtatásukra.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346