//Karaván érkezése//
//Vallomások esője//
*Sharall hosszan és némán nézi a lányt, többször végig futtatva tekintetét a csapzott ruháján és még mindig vizesen lógó haján, de még nem szól semmit, arcán különféle érzelmek suhannak át, de olyan gyorsan, hogy Nara egyet sem tud beazonosítani.*
~Talán mégis át kellett volna előtte öltöznöm. Talán ide se kellett volna jönnöm.~
*Az ork ekkor végre megszólal, de szavaiból csak úgy süt a gúny és megvetés, amitől Nara ijedten hőköl hátra.*
~Ki? Baldrol? De hát ő csak segített. Ő legalább segített!~
*A lány zavarodottan nézi Sharall arcát, aki elkapja a fejét és nem hajlandó ránézni.*
~Most meg mi baja? Csak nem félt…?~
*Narában kipattan a remény szikrája, de csírájában elfojtja magában, nehogy nagyobb fájdalmat okozzon a kelleténél.*
~Nem. Az lehetetlen. Hisz semmit nem érez irántam. Vagy…? Nincs vagy!~
*Végül néhány füst felső után mintha valami megváltozna Sharallban. A hangja nyugodtan csendül, bár Nara egy kis csüggedést is kihallani vél belőle. Mintha a férfi egy belső tusa végén elvesztette volna a csatát önmagával szemben. Megnyugtató a bocsánat kérése, de nincs is miért haragudni rá. Aztán az ork olyan hirtelen fordul meg és zárja karjaiba a lányt, hogy Nara a meglepetéstől levegőt is elfelejt venni. Nem tudja mi játszódik le a férfi fejében, de nem is gondolkodik, csak átadja magát a pillanatnak és olyan közel simul hozzá, amennyire csak tud. Behunyja a szemét és mélyen beszívja a férfi bódító illatát. Talán soha nem érezte még ilyen boldognak magát. Nem érzi sem az esőt, sem a hideget, csak a köré záródó erős karokat, a csodás illatot és a mély szívdobbanásokat a széles mellkasból.*
~Eszem ágában sincs egyedül hagyni! Ha te nem taszítasz el magadtól, nem megyek sehova.~
-Én pedig csak veled érzem magam biztonságban.
*Mondja halkan, nehogy megtörje a pillanat varázsát. De az ellazult boldogságnak egyszer csak vége szakad, és Sharall egész testében megfeszül, megragadja Narát és határozottan eltolja magától és még egy lépést is tesz hátra, mielőtt belekezd a furcsa kérdés áradatba.*
~Mit akarok?~
-Én csak…
~Más? Mi az hogy más? Valami baj van velem?~
*Nara teljesen össze van zavarodva és egyáltalán nem ért már semmit, mert fogalma sincs mi játszódik le Sharall agyában. Ő nem érti a férfi kételyeit, nem érti a bizonytalanságát, nem érti az érzéseit. Narát úgy nevelték a szülei, hogy nem minden ork gonosz, és nem minden elf makulátlan és tökéletes, nem minden kalóz becstelen és nem minden ember kapzsi és semmire kellő. Ezért olyan kedves és nyitott mindenki felé, mert neki azt tanították, hogy mindenkinek jár egy esély, hogy megmutassa milyen valójában. Sharall pedig sok minden, de nem átlagos ork és végképp nem egy ostoba, félelmetes vadállat, aki az ösztönei után megy és csak a nyers erőt tiszteli. Narának csak férfiak, és nők vannak, akik a fajukból kifolyólag kívülről különböznek, de belül mindenkiben más lakozik. Sharall pedig férfi, de még milyen. Ám ahogy a lány túllép a másság zavaró gondolatán és újra lejátssza magába a férfi szavait, úgy érzi, mintha gyomron vágták volna.*
~Elzavarni? De az előbb azt kérte ne menjek el.~
-Hát ezt akarod? Elzavarni engem?
*Kérdezi halkan, elszoruló torokkal, miközben szeme megtelik könnyel és a férfi arca, és a kifújt füst elmosódik előtte.*
~Most mit csináljak? Mit akar? Menjek el?~
*A férfi elsuttogott szavaira ledöbben és végképp teljesen összezavarodik, tétován tesz ő is egy kis lépést hátra. Úgy érzi nem kap levegőt, mintha valaki a mellkasára ült volna.*
~Mit tettem? De hát én semmit. Én csak… én… nem tudom. Mit érzel?~
*Kapja fel a fejét az utolsó mondatra, de nem tudja, hogy akarja-e hallani. Szaggatott mély levegőt vesz és szorosan lehunyja a szemét, hogy megpróbálja felvértezni magát az ellen, ami jön. De ezzel már elkésett. A higgadtság reménye is elszáll, mert szívét a szomorúság, mellkasát a csalódottság, torkát a félelem és a sírás szorítja össze. Megint körbeveszi a hideg és megborzong a vizes ruhák alatt.*
~De tudnom kell! Tőle kell hallanom és ha elküld, hát elmegyek és többé nem zaklatom. Légy erős! Már csak egyszer fáj!~
*Hazudja magának és mikor kinyitja a szemét mélyen a férfi szemébe néz és egyetlen pillantásba próbál belezsúfolni mindent, amit iránta érez, miközben még mindig halkan, reszkető hangon teszi fel a kérdést, ami akár mindkettejüknek is szólhatna.*
-Mit érzel?
A hozzászólás írója (Mylnara Regnae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.26 10:46:02