//Második szál//
//Konyha//
~ De még a csúnya elfek is vannak olyan szépek, mint a szép emberek. ~ *Gondolja magában Seles, de nem akar vitatkozni a lánnyal, elvégre így is sokkal kedvesebb vele, mint ahogy az első találkozásuk indokolná.*
- Hát, nem sok elfet ismerek, de csúnyát, azt egyet sem. *Nevet.* Egy Arthenior melletti faluból jöttem, amit csak emberek laktak. Az első elf ismerőseim tulajdonképpen ti vagytok itt, Vadvédben. *Elnézi egy ideig, milyen jóízűen fal Zsenge, és csak utána válaszol, egy kicsit komolyabban.*
- A kalózok igenis veszélyesek és „kemény fiúk”, ahogy mondod. Leon… Hogy is mondjam… Érződik rajta, hogy látott már egy s mást. Csak néha mesél nekem arról, hogy mit, de látszik rajta, hogy nem egyszerű feldolgozni. *Tekintetével most Zsengéét keresi, most már kifejezetten azért, hogy kihúzzon belőle valami információt arról, hogy keveredett ide. Továbbra sem kérdez semmit, de érdeklődő figyelmét nehéz lenne az elf lánynak nem észrevenni, pillantásában saját szomorúsága tükröződik.* Szerintem ne becsüld alá. Mármint nem Leont – ő nyilván nem fog bántani, bár tény, hogy erősebb nálunk. A veszélyes alakokat. Én már egyszer alábecsültem azokat. *Kezében a megmaradt szem süteménnyel most a távolba réved, és egy régi emléken töpreng, amíg hallgatja Zsengét. Meg is lepődik egy kissé.*
- Dehogynem találkoztál, hiszen a kis Pyr barátod is egy tündér! Vagy el is feledkeztél róla? Állandóan vele látlak. *Vigyorog rá.* Őt még nem ismerem, de aranyos kis fickónak tűnik.
- Szóval hús, értem. Valamiért… *Eltöpreng egy pillanatra.* Valamiért mindig azt hittem, hogy az elfek nem esznek húst. Ne kérdezd, miért, de olyan furcsa ez még nekem. Viszont ha te szereted a csípőset, meg a húst… *Ellöki magát az asztaltól, és beles a gyertyafényben a kamrába.* Hm, hm, megpróbálhatnék csinálni mondjuk egy fűszeres ragut. Vagy valami ilyesmit. Minden van hozzá. *Visszatér, és tovább majszolja a süteményt.*
- Muszáj leülnöm. *Közli, és egy széket húz Zsenge mellé, majd mint egy terhes nő, a szendvics elöl maradt alkotóelemeit is majszolni kezdi.* Nem tudom, minek eszem ezeken a napokon, mindenképpen fáj a hasam. Csak még el is hízok. *Nem mintha valaha sikerült volna igazán sokat híznia, de a lehetőség azért fennáll. Egy pillanatra ennek ellenére lebizonytalanodik, hogy Zsenge egyáltalán tudja-e, miről beszél. Viszont jobban érdekli az, hogy a lány hogy keveredett ide. Belekezd saját meséjébe, hátha ettől megered a nyelve.*
- Még nagyon régen találkoztam Xotarával, a sötételf lánnyal, és segítettünk egymáson a bajban. Aztán elment, és sokáig nem is hallottam felőle. Egyik este azonban volt egy álmom, talán nem is álom volt, hanem sejtelem… Szerepelt benne Xot, és követni kezdtem a megérzést. *Mosolyog sejtelmesen.* Isqeha hitt nekem, velem tartott végig a nagy erdőn át. A megérzésem helyes volt, mert az otthonomat kerestem, és itt megtaláltam.
*Ahogy ránéz Zsengére, szemében földöntúli áhítat látszik.*
- Nem tudom, mi szólított meg akkor, de lehet, egyre inkább el tudnám hinni, hogy az Erdőszellem volt az. Lehet, hogy nevetni fogsz, de ezt gondolom.
- És te hogy találtál rá Vadvédre, Zsenge? *Kérdezi hirtelen, mikor már úgy látja, társa jól lakott azzal a jókora étellel.* Azon kívül, hogy Pycta meg Leon cipelt be, mert én ennyit tudok.