//Második szál//
//Zsenge szobája este//
*Ahogy elnézi a lányt és sündörgését, önkéntelenül is mosolyogni támad kedve. Bár nem bizonyos benne, hogy Zsenge a levágós akcióját nem gondolja komolyan, de nem akar ebbe az értekezésbe most belemenni. A lány vissza válaszára hátára fordul és két tenyerébe temeti arcát, de közben látszódik, hogy jóízűen nevet.*
~ Hogyan tudsz mindig megnevettetni? Hát miféle lény vagy te? Bájos egyszerűség, kifinomult, cserfes humor. Varázslat. ~ *Magvas, suttogó gondolatai fejében cikáznak, mint az apró világító rovarok a nyári estén a fák lombja körül.*
- Mi az, hogy nem használom?! *Kérdezi színlelt felháborodással, közben nevetve.* Kérem szépen nagyon is használom. Nem csak _arra_ jó! *Kacag.*
~ Bár, ami azt illeti lehet, hogy jelen pillanatban másra nem tudnám használni. Az istenekre... ~ *Gondolatainak persze nem ad hangot, tenyerébe temetett arcán pedig nem látszódnak az érzelmek, majd miután a jóízű nevetés abbamarad, megpróbálja figyelmen kívül hagyni és csak mosolyogva oldalt néz a lányra, aki éppen a felsőjét próbálja ültében lekínlódni. Legszívesebben kinyújtaná karját, hogy ujjbegyeivel az izgő-mozgó lány hátán és tarkóján simítson végig csak egy pillanatra, de valamiért mégsem teszi, csak nézi, s a hópehelyszín tekintetét a lányon legelteti. Zsenge ruganyos mozdulatokkal fordul, s céloz, ahogy a levetett felső célba ér, Pyrnek ismét láttat magából, mert bizony a nadrágból és a tépett szoknya nélkül kivillanó idomok nem kerülik el figyelmét. Hasának kedves íve, a fordulattól kissé meghajlott háta, melyen néhány helyen a lány izmainak játéka látszik. Pyr fejében az eddig szelíd gondolatok kusza hóviharrá terebélyesednek, s lassan behálózzák elméjét. Fizikailag és lelkiekben is itt van, de valahogy nem is akar máshol lenni. Mással lenni.*
~ Egy este. Egyetlen este! Mit teszel velem? Miféle játékot űzöl? ~ *Aprót sóhajt csak, szinte lehelet sem hagyja el száját, sóhaja csak épp annyit kavar a szoba levegőjébe, mint békésen szálló tollpehely íve, mely alá egy szelíd légi fuvallat kap. A lány végez, s Pyr mosolyog, ő is oldalról nézi őt, s saját mellkasán kezeivel játszik, ujjait összefonja, majd kibogozza.*
- Ha rémálmaid lesznek, itt vagyok. *Súgja szelíden, majd ismét felnevet.*
- Köszönöm, ez jólesik, bár bevallom ezt nekem még senki sem mondta, kicsit furán is hangzik. *Nevet, majd azért persze gyorsan hozzáfűzi.*
- De tőled szívesen hallom! Viszont... viszont... *Ugrik fel az ágyban, s nadrágját kezdi el bogozni.*
- Ha te alhatsz pelusban, akkor én is. *Villan meg kék szeme a lány felé, s a nadrág pillanatokon belül kezében van. A lánnyal ellentétben mindezt a takaró alatt csinálja.*
- Merthogy én nem szoktam gatyában aludni. *Mondja magyarázatképpen, s immár zavarát kissé elfeledve hajítja ő is az asztalra a ruhadarabot.*
- Na, így jobb lesz. *Ismétli meg vigyorogva immár ismét oldalvást nézve a lánynak korábbi szavait. Majd önkéntelenül is nyakát figyeli, a néhol kidudorodó ereket, melyen ha alaposabban megnézi a szívverés is látszik. A szürke tekintetek felé irányulnak, s Pyrben lassan elindul valami, mi hosszú ideje nem volt már.*
- Megijesztesz. *Mondja halkan még mindig mosolyogva, de komoly tekintettel.*
- Ugye nem csak játszol velem? *Régi emlékek tolakodnak előtérbe, melyek a jelenlegi érzelmes játék ízét kissé elsózzák. Volt már ilyen a tündér életében, akkor majdnem az életébe került, nem kívánja megismételni. Ahogy a hazugságra való képtelenség, úgy érzelmei is stabilak, nehezen megdönthetők, ha egyszer elköteleződik szinte képtelen a váltásra, képtelen arra, hogy bántsa azt, aki fontos számára. Talán ez karizmájának része, vagy egyszerűen csak ilyen a természete, Zsenge viszont fiatal még, Pyr azt gondolja, hogy jelenlegi állapota csupán csapongás, csupán a kialakuló és feltörő érzelmei játszanak vele. Hátán fekve addig játszó lányhoz közelebbi kezét jobbra nyújtja, s játékosan nyújtózkodik egyet, közben kezének súlyát óvatosan a lány arcára helyezi, betakarva ezzel azt.*
- Ááááá... *nyújtózkodik.* Mégsem olyan nagy ez az ágy! Oh, fejbecsaptalak? Bocsiiiii! *Vigyorog, mint a vadalma, majd ellensúlyozván előbbi komolyabb kérdését és gonosz, de jóindulatú humorát, immár kissé komolyabban, ha a lány hagyja, iménti kezét az oldalról néző lány nyaka alá fúrja, hogy a lány azon feküdjön.*
- Ugye nem zavar a... pppelusom? *Mondja, a "p" betűt szándékosan jó alaposan megnyomva. Hogy aztán így nevessen fel.*