//Vacsorához készülődve//
*Umon derűs tekintete kíséri Xotara felhördülését és pillanatnyi ijedtségét:*
- Bocsánat!* mondja látens vidámsággal. Immár teljesen tiszta szemei sarkában apró nevetőráncok gyűlnek, bár stigmáitól ez minden bizonnyal nehezen észrevehető.*
- Azért azt egy picit sajnálom, hogy te nem estél át semmin!* Nevet fel egy pillanatra, s a felé nyújtott evőeszközöket egy határozott mozdulattal átveszi Xotarától, majd az asztalhoz viszi, ahol a hiányzó helyeket sorban feltölti. Ezzel ezt a feladatát is elvégzi, majd elégedetten tekint végig a termen, illetve munkájukon, a megterített asztalon, a lobogó tűzön a kandallóban. Tekintete már nem réved el, apró lépéseket tűz ki maga elé, melyeket sorban követ, egyiket, a másik után. A konyhából kiszűrődő illatok, ismét megerősítik benne, hogy napok óta nem evett egy falatot sem, gyomra óriásit kordul, melyet a mellette álló Xotara meghallhat, de még az is lehet, hogy az időközben konyhából kilépő és asztalhoz közeledő Pycta is. A vezér venár feltett kérdésére egy pillanatra elgondolkodik, miközben a felkínált vizet egy tompa, de tiszteletteljes biccentéssel elfogadja.*
- Hogy mi végre vagyok Erdőmélyben, hogy mi végre vagyok közöttetek? Nehéz kérdés, de azt gondolom elsősorban az öntudatlan, belsőmből fakadó természetszeretet az oka. Másodsorban… *itt hangját halkabbra veszi, mert nem akarja, hogy hármójukon kívül más is hallja válaszát:*
- Másodsorban úgy gondolom, hogy amiatt, mert errefelé vajmi kevés az esély, hogy másokkal találkozzam.* Itt immár hangosan felnevet.* - De vagy a Szellemed, ki Fákban Lakó, vagy a Fekete Fa mohos oldala, mégis olyan helyre kísért eme embertől mentes világon, hol emlékeim visszatérésében, problémáim megoldásában segítséget kaphatok. Azt csak remélni tudom, hogy nem a Kígyó rossz természete vezérelt közétek, hogy ártsak bárkinek is.* Egy pillanatra arcára komorság ül ki, de emlékezve Pycta első leckéjére, valamint apái tanítására, komor hangulata, ahogy érkezett úgy száll tovább, s arca ismét mosolyra derül.*
- Van egy negyedik ok is… Valószínűleg azért is, hogy ingemet Xotarának adhassam és a szanaszét lévő hordókat a helyére gurítsam.* Ekkorra már nem tud uralkodni érzelmein, s az eddig hosszú ideje reszelősen suttogó hangon megnyilvánuló szerzetesből kipukkad a nevetés, majd nem sokkal utána, önuralmát visszanyerve, fulladozva azonnal elnézést is kér:*
- Természetesen nem a helyzetet akarom elodázni, vagy komolytalanná tenni, kérlek, bocsássatok meg nekem. Oly régen nevettem már, igazából nem is tudom mikor, utoljára.* A derült kifejezést nehéz letörölni arcáról és csak remélni tudja, hogy nem Pycta rosszalló, bosszús tekintete és sértett Xotara jobb tenyere lesz a következő, ami szemei elé kerül. Szerencsére, mintegy menekülésként ekkor észreveszi a megérkező Baydet, akit természetesen azonnal üdvözöl:*
- Fogadjon az Erdő, Bayde! Pyctától tudom a neved, de nekem még nem volt lehetőségem bemutatkozni neked. Umon vagyok. Umon Palasan. Tőled is elnézést kérek eddigi titkolózásomért, arcom elrejtéséért, remélem így, hogy már látod, megérted miért. Senkinek nem akartam álmatlan éjszakákat okozni. Pycta útmutatása alapján és saját elhatározásomból úgy döntöttem, nem rejtőzöm tovább előletek. Ti rendes emberek vagytok, befogadtatok. Természetesen megértem, ha emiatt, továbbra is fenntartással kezelsz, mindazonáltal csak remélni tudom, hogy így is el tudsz fogadni.* Arca immár komoly, amikor Bayde előtt bemutatkozása és üdvözlése jeléül mélyen meghajol.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.12.27 19:00:51