Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 69 (1361. - 1380. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
1380. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-26 16:39:38
Üzenet elküldve: 2017-07-26 16:39:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
*Kettesben marad hát a gardedámmal, akit megbíztak a "szemmel tartásával". Nem veszi rossz néven a fogadtatást, hisz ismeri a világot és a benne lévő borzalmakat is, ennek megfelelően hasonlóan óvatos volna az ismeretlenekkel, de ugyanilyen barátságos, mint a korábban távozott lovag vagy éppen a széles vállú harcos.
A bemutatkozás alatt alkalma nyílik szemügyre vennie közelebbről is a bajszos férfit, természetesen nem túl feltűnően, csak felszínesen végigfutva a figyelemre méltóbb dolgokon. Így nem kerüli el a figyelmét a másik jobb szemén átfutó - talán friss - heg, mely a hunyorgást okozhatja. A termet és a fizikum most már egyértelmű válasszal szolgál, valóban valami kardforgató lehet a férfi. Talán nem is akármilyen. Bár a sebet, mely a szemsérülést okozta, valószínűleg nem penge volt, ez biztos.
A mosollyal kísért pillantásban, melyet a bajszostól kap, van valami furcsa, de egyelőre nem tulajdonít neki komolyabb gondolatokat, hagyja, hogy az események megválaszolják feltett és fel nem tett kérdéseit. Csak figyelnie kell. De nem csak a szavakra, de a körülötte feltáruló dolgokra is.
Egy kérdésre már válasz is kap, amint belép a kapun. A lovagféle, aki fogadta, nem más, mint Darenn, aki talán valami vezetőféle lehet az erdőmélyi erődben, Felth pedig talán egy régebbi ismerőse, hisz ha nem így volna, a Darennek nevezett nem hagyta volna rá, hogy körbevezesse otthonukban.
Végignéz a mutatott épületeken, a lakhelyeken. Barátságos mosollyal odaint a tar fejű óriásnak, de a következő pillanatban már zavart tekintettel néz kalauzára.*
- Szentély az Erdőszellemnek? Egyezség? Szövetség? *Mintha nem is érdekelné más, megindul a szentély épülete felé, légies, könnyed mozgásával könnyedén egy-két lépés előnyre tehet szert a darabosabb mozgású Felthel szemben. Ám a szentély közelébe érve lelassítja lépteit, arcán áhítat, lombzöld tekintetében különös fények csillognak.
Szinte nem is hallja Felth ateista szavait. Míg életét Erdőmélye fái közt élte, tökéletesen kimaradt mindenből. Az istenek megjelenéséből, harcából, bármiből. Számára az Erdőszellem mindig is létezett, megtalálta mindenben, a fákban, a levelekben, a földben, az erdei állatokban, növényevőkben, ragadozókban. Az Erdőszellem ott van mindenben.
A főépület nem nagyon hozza lázba, ahogy a trófeák említése sem. Tisztában van azzal, hogy az erdőben akadnak olyan vadak is, melyek nem szolgálják az Erdőszellemet, de arról fogalma sem volt, hogy akadnak olyanok, akik vadásznak ezekre a káros parazitákra, akik az erdő éltető energiáit dézsmálják istentelen jelenlétükkel.*
- Venárok. *Formálják cserepes ajkai a hangtalan szót.*
- Hát ezért. *Halovány mosoly váltja fel az áhítatot, szomjasan nyalja meg szikkadt ajkait. Sohasem gondolta volna, hogy ezért vezette ide az Erdőszellem. Lehunyja szemeit, magában rövid fohászt mormol patrónusához, amiért ilyen kegyben részesítette és épségben elvezett ide. Az egy év alatt, melyet az erdőben töltött, az olykor fél napi is tartó meditációk, a böjtölések, az aszkézis kínterhes hetei mind ezt az utat kövezték ki hívének.
Elmorzsol egy könnycseppet, ahogy kinyitja lombzöld tekintetét és Felth felé fordul. Nem szeretné, ha nyámnyila alaknak tartaná a harcos, de mit is tudhat egy ateista a szakrális kiteljesedésről? Nem szánja érte, mindenki másképp keresi a tökéletesedés felé vezető utat. A harcosok acéllal és vassal, a szerzetesek hittel és imával. Két különböző út egyazon cél felé.*
- Hosszú, igen. De talán megérkeztem. *Válaszol, hangja még nem elég erős az átélt élménytől.*
- Köszönöm, elfogadom. *Köszörüli meg a torkát, majd Felth oldalán megindul a főépület felé egy alig hallható, megkönnyebbült sóhajjal, mint amikor a nehéz felszerelést dobja le válláról a vándor, ha elérte úti célját.*
- A nevem Pycta del Ventus. Vándor, szerzetes és aszkéta. Magam sem tudom pontosan mióta, de tavaly nyár óta élek Erdőmélye erdejében magányos remeteként. *Kezd bele, ahogy lassan elérik a főépületet, ahol a harcos szerint az a temérdek trófea van. Láthatóan elmúltak a kétségei, könnyeden és mosolyogva fűzi szavainak fonalát, várva, hogy minél többet megtudjon Vadvédről és lakóinak szent feladatáról.*
*Kettesben marad hát a gardedámmal, akit megbíztak a "szemmel tartásával". Nem veszi rossz néven a fogadtatást, hisz ismeri a világot és a benne lévő borzalmakat is, ennek megfelelően hasonlóan óvatos volna az ismeretlenekkel, de ugyanilyen barátságos, mint a korábban távozott lovag vagy éppen a széles vállú harcos.
A bemutatkozás alatt alkalma nyílik szemügyre vennie közelebbről is a bajszos férfit, természetesen nem túl feltűnően, csak felszínesen végigfutva a figyelemre méltóbb dolgokon. Így nem kerüli el a figyelmét a másik jobb szemén átfutó - talán friss - heg, mely a hunyorgást okozhatja. A termet és a fizikum most már egyértelmű válasszal szolgál, valóban valami kardforgató lehet a férfi. Talán nem is akármilyen. Bár a sebet, mely a szemsérülést okozta, valószínűleg nem penge volt, ez biztos.
A mosollyal kísért pillantásban, melyet a bajszostól kap, van valami furcsa, de egyelőre nem tulajdonít neki komolyabb gondolatokat, hagyja, hogy az események megválaszolják feltett és fel nem tett kérdéseit. Csak figyelnie kell. De nem csak a szavakra, de a körülötte feltáruló dolgokra is.
Egy kérdésre már válasz is kap, amint belép a kapun. A lovagféle, aki fogadta, nem más, mint Darenn, aki talán valami vezetőféle lehet az erdőmélyi erődben, Felth pedig talán egy régebbi ismerőse, hisz ha nem így volna, a Darennek nevezett nem hagyta volna rá, hogy körbevezesse otthonukban.
Végignéz a mutatott épületeken, a lakhelyeken. Barátságos mosollyal odaint a tar fejű óriásnak, de a következő pillanatban már zavart tekintettel néz kalauzára.*
- Szentély az Erdőszellemnek? Egyezség? Szövetség? *Mintha nem is érdekelné más, megindul a szentély épülete felé, légies, könnyed mozgásával könnyedén egy-két lépés előnyre tehet szert a darabosabb mozgású Felthel szemben. Ám a szentély közelébe érve lelassítja lépteit, arcán áhítat, lombzöld tekintetében különös fények csillognak.
Szinte nem is hallja Felth ateista szavait. Míg életét Erdőmélye fái közt élte, tökéletesen kimaradt mindenből. Az istenek megjelenéséből, harcából, bármiből. Számára az Erdőszellem mindig is létezett, megtalálta mindenben, a fákban, a levelekben, a földben, az erdei állatokban, növényevőkben, ragadozókban. Az Erdőszellem ott van mindenben.
A főépület nem nagyon hozza lázba, ahogy a trófeák említése sem. Tisztában van azzal, hogy az erdőben akadnak olyan vadak is, melyek nem szolgálják az Erdőszellemet, de arról fogalma sem volt, hogy akadnak olyanok, akik vadásznak ezekre a káros parazitákra, akik az erdő éltető energiáit dézsmálják istentelen jelenlétükkel.*
- Venárok. *Formálják cserepes ajkai a hangtalan szót.*
- Hát ezért. *Halovány mosoly váltja fel az áhítatot, szomjasan nyalja meg szikkadt ajkait. Sohasem gondolta volna, hogy ezért vezette ide az Erdőszellem. Lehunyja szemeit, magában rövid fohászt mormol patrónusához, amiért ilyen kegyben részesítette és épségben elvezett ide. Az egy év alatt, melyet az erdőben töltött, az olykor fél napi is tartó meditációk, a böjtölések, az aszkézis kínterhes hetei mind ezt az utat kövezték ki hívének.
Elmorzsol egy könnycseppet, ahogy kinyitja lombzöld tekintetét és Felth felé fordul. Nem szeretné, ha nyámnyila alaknak tartaná a harcos, de mit is tudhat egy ateista a szakrális kiteljesedésről? Nem szánja érte, mindenki másképp keresi a tökéletesedés felé vezető utat. A harcosok acéllal és vassal, a szerzetesek hittel és imával. Két különböző út egyazon cél felé.*
- Hosszú, igen. De talán megérkeztem. *Válaszol, hangja még nem elég erős az átélt élménytől.*
- Köszönöm, elfogadom. *Köszörüli meg a torkát, majd Felth oldalán megindul a főépület felé egy alig hallható, megkönnyebbült sóhajjal, mint amikor a nehéz felszerelést dobja le válláról a vándor, ha elérte úti célját.*
- A nevem Pycta del Ventus. Vándor, szerzetes és aszkéta. Magam sem tudom pontosan mióta, de tavaly nyár óta élek Erdőmélye erdejében magányos remeteként. *Kezd bele, ahogy lassan elérik a főépületet, ahol a harcos szerint az a temérdek trófea van. Láthatóan elmúltak a kétségei, könnyeden és mosolyogva fűzi szavainak fonalát, várva, hogy minél többet megtudjon Vadvédről és lakóinak szent feladatáról.*
1379. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-26 08:43:14
Üzenet elküldve: 2017-07-26 08:43:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel - Pycta//
- Természetesen segítek.
*Dörmögi halkan, mélyen orra alatt Darennek, bár szemét nem reá szegezi, mint inkább a jövevényre. Ha a férfi jó megfigyelő, vagy netán a távolban ácsorgó elf éles szemeivel kilesi, láthatják, hogy jobb szemére -melyen keresztülfut a hatalmas heg-, jócskán hunyorog. Sajna egy szekérméretű óriáspók karmolása nem tesz jót a látásnak, bár ez kissé evidens. Az viszont már nagyobb gond, hogy látása egyre romlik. Félelmetes lenne belegondolni, hogy egyik szemére megvakulhat. Újra meg kéne tanulnia térlátás nélkül járni, fogni, és... Harcolni.
Közben figyel a lovagra, aki kiadja az utasítást. Amikor felszáll a lóra, és bizalma felől kérdez, leveszi szemét a vándorról, mélyen a harcoséba néz, határozottan, de némán biccentve. Bajsza epikusan meglibben a mozdulatra, csak úgy, mint amikor az erdőszemű felé fordítja vissza tekintetét.
Mereven áll, mint egy földbe vert cövek, amíg Pycta be nem mutatkozik. Szusszan egy hangosat, leveszi balját a kardgombról, majd az elfnek is biccent, bár sokkal könnyedebbet és barátságosabbat, mint az eltávozott lovagnak. Ez a köszöntés, semmint a parancsteljesítés biccentése.*
- Üdvözöllek Vadvédben, Pycta. *A tekintete is másabbá válik, az előbbi sziklaszilárdat lecseréli a fiatalos, életerős tekintetét. Kegyetlen oximoron külsejével szemben, ezt talán a másik ki is szúrja. Végtére is, nem titok, hogy ő csak egy öreg testbe zárt ifjú.* - Felthys vagyok a Belaldur házból.
*Az erdőszemű kérdésén kicsit elmélázik, látható, hogy pontosan még ő maga sem tudja.*
- Vadvéd? Kerülj beljebb. Meglátod saját szemeddel, lévén én is csupán tegnap érkeztem, így sok tudásom nincs e hellyel kapcsolatban. Viszont az előbbi férfi, Darenn, rengeteget mesélt a helyről. Sétáljunk!
*Inti beljebb a vándort, és ha ketten megindulnak, körbevezeti.*
- Ha bármiféle kérdésed van, szólj, válaszolok neked. Amarra vannak a lakhelyek, és a szentély. *Mutat északnak* - Az Erdőszellemé van középütt, s a legnagyobb is mind közül, Darenn elmondása szerint egyezséget, avagy szövetséget kötöttek vele. Ámbátor én nem hiszek az ilyenekben. Nevetséges, hogy előttem harcoltak az új istenek, de tagadom az ő létüket is. Számomra csupán emberfeletti entitások. Egy isten teremt, nem rombol. De visszatérve: *mosolyodik el* - Ha akármilyen isten lelkedhez s szívedhez van, imádkozhatsz neki, nem rekesztünk ki senkit azért, mert mást imád. Amarra van a főépület. *Mutat a falként szolgáló nagycsarnokra* - Tele van trófeákkal, mind-mind hatalmas besték, az erdő szörnyetegei. Ehhez el is értünk a lényeghez; Vadvértet venárok lakják, szörnyvadászok, akik az erdő gonosz parazitáit, a sötétség aberrált gyermekeit pusztítják. Ezért vagyunk itt, nem csak a gyönyörű, nyugodt táj miatt, bár... *Nevet fel.* - Nekem az áll a szívemhez legközelebb.
*Mosolyog az erdőszeműre, majd megkérdi:*
- Esetleg éhes vagy? Hosszú út állhat mögötted. Jöjj, együnk valamit! A reggeli edzésemnek kellemes meglepetés vetett véget ugyan, de attól a kevés mozgástól is kellőképp megéheztem!
*Ha a férfi nem bánja, elvezeti a főépület bejáratához, ahol belépvén a hosszú padok egyikén helyet foglalhatnak.*
- Mesélj. Ki vagy? Ki voltál eddig? Mi a célod? *Faggatja kedvesen újdonsült venárjelöltjét.*
- Természetesen segítek.
*Dörmögi halkan, mélyen orra alatt Darennek, bár szemét nem reá szegezi, mint inkább a jövevényre. Ha a férfi jó megfigyelő, vagy netán a távolban ácsorgó elf éles szemeivel kilesi, láthatják, hogy jobb szemére -melyen keresztülfut a hatalmas heg-, jócskán hunyorog. Sajna egy szekérméretű óriáspók karmolása nem tesz jót a látásnak, bár ez kissé evidens. Az viszont már nagyobb gond, hogy látása egyre romlik. Félelmetes lenne belegondolni, hogy egyik szemére megvakulhat. Újra meg kéne tanulnia térlátás nélkül járni, fogni, és... Harcolni.
Közben figyel a lovagra, aki kiadja az utasítást. Amikor felszáll a lóra, és bizalma felől kérdez, leveszi szemét a vándorról, mélyen a harcoséba néz, határozottan, de némán biccentve. Bajsza epikusan meglibben a mozdulatra, csak úgy, mint amikor az erdőszemű felé fordítja vissza tekintetét.
Mereven áll, mint egy földbe vert cövek, amíg Pycta be nem mutatkozik. Szusszan egy hangosat, leveszi balját a kardgombról, majd az elfnek is biccent, bár sokkal könnyedebbet és barátságosabbat, mint az eltávozott lovagnak. Ez a köszöntés, semmint a parancsteljesítés biccentése.*
- Üdvözöllek Vadvédben, Pycta. *A tekintete is másabbá válik, az előbbi sziklaszilárdat lecseréli a fiatalos, életerős tekintetét. Kegyetlen oximoron külsejével szemben, ezt talán a másik ki is szúrja. Végtére is, nem titok, hogy ő csak egy öreg testbe zárt ifjú.* - Felthys vagyok a Belaldur házból.
*Az erdőszemű kérdésén kicsit elmélázik, látható, hogy pontosan még ő maga sem tudja.*
- Vadvéd? Kerülj beljebb. Meglátod saját szemeddel, lévén én is csupán tegnap érkeztem, így sok tudásom nincs e hellyel kapcsolatban. Viszont az előbbi férfi, Darenn, rengeteget mesélt a helyről. Sétáljunk!
*Inti beljebb a vándort, és ha ketten megindulnak, körbevezeti.*
- Ha bármiféle kérdésed van, szólj, válaszolok neked. Amarra vannak a lakhelyek, és a szentély. *Mutat északnak* - Az Erdőszellemé van középütt, s a legnagyobb is mind közül, Darenn elmondása szerint egyezséget, avagy szövetséget kötöttek vele. Ámbátor én nem hiszek az ilyenekben. Nevetséges, hogy előttem harcoltak az új istenek, de tagadom az ő létüket is. Számomra csupán emberfeletti entitások. Egy isten teremt, nem rombol. De visszatérve: *mosolyodik el* - Ha akármilyen isten lelkedhez s szívedhez van, imádkozhatsz neki, nem rekesztünk ki senkit azért, mert mást imád. Amarra van a főépület. *Mutat a falként szolgáló nagycsarnokra* - Tele van trófeákkal, mind-mind hatalmas besték, az erdő szörnyetegei. Ehhez el is értünk a lényeghez; Vadvértet venárok lakják, szörnyvadászok, akik az erdő gonosz parazitáit, a sötétség aberrált gyermekeit pusztítják. Ezért vagyunk itt, nem csak a gyönyörű, nyugodt táj miatt, bár... *Nevet fel.* - Nekem az áll a szívemhez legközelebb.
*Mosolyog az erdőszeműre, majd megkérdi:*
- Esetleg éhes vagy? Hosszú út állhat mögötted. Jöjj, együnk valamit! A reggeli edzésemnek kellemes meglepetés vetett véget ugyan, de attól a kevés mozgástól is kellőképp megéheztem!
*Ha a férfi nem bánja, elvezeti a főépület bejáratához, ahol belépvén a hosszú padok egyikén helyet foglalhatnak.*
- Mesélj. Ki vagy? Ki voltál eddig? Mi a célod? *Faggatja kedvesen újdonsült venárjelöltjét.*
1378. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-25 19:29:38
Üzenet elküldve: 2017-07-25 19:29:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
*Bó a reggelét a szokások jegyében, földműveléssel kezdi. A felkelő napot megelőzvén, már jóllakottan lép ki a fal tövében még épülőfélben lévő viskójából, ami egyelőre gyakorlatilag csak egy kis raktárként funkcionál, és nekilát a napi munkájának. Ez a nap viszont más lesz mint a többi, ugyanis a szokásos dolga végeztével belekezd a szívéhez legközelebb álló munka végzéséhez, és felépíti a zümidobozt, amit egész Artheniortól a hátán cipelt Vadvédig. Aztán ha még jut ideje, keres is magának egy kaptárat, amit beköltöztethet.*
~Csíp.~
*Gondolja magában, már előre érezve a méh védők vérmes támadását.*
*Bó a reggelét a szokások jegyében, földműveléssel kezdi. A felkelő napot megelőzvén, már jóllakottan lép ki a fal tövében még épülőfélben lévő viskójából, ami egyelőre gyakorlatilag csak egy kis raktárként funkcionál, és nekilát a napi munkájának. Ez a nap viszont más lesz mint a többi, ugyanis a szokásos dolga végeztével belekezd a szívéhez legközelebb álló munka végzéséhez, és felépíti a zümidobozt, amit egész Artheniortól a hátán cipelt Vadvédig. Aztán ha még jut ideje, keres is magának egy kaptárat, amit beköltöztethet.*
~Csíp.~
*Gondolja magában, már előre érezve a méh védők vérmes támadását.*
1377. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-25 12:10:01
Üzenet elküldve: 2017-07-25 12:10:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
*Nem nehéz nem észrevennie a páncélos mellé álló, izmos másikat. Amaz is valami lovagféle lehet, a kard, a széles vállak és a nehéz vasakhoz szokott alkat ritkán kerüli el annak a figyelmét, akinek egy kis rálátása van ezekre a dolgokra. Ó, nem. A vándor nem visel hasonló páncélokat, de még csak kardot sem forgat, egyszerűen van szeme a dolgokhoz. Amikor a városban járt, annak talán több is mint egy éve, gyakran ült le a piac közelében, hogy a járókelőket figyelje. Az élet nyomot hagy a halandókon, s aki figyel ezekre a nyomokra, nem túl messzemenő következtetéseket vonhat le a látottakból. Ezek persze csak a nyilvánvalók, a felszínnél mélyebbre nem lát, de ez alkalommal nem is próbál meg mélyebbre látni.
~ Vadvéd. ~ Ízlelgeti magában a szót. Egyszerre veszélyesnek hangzó és barátságos, illik az erdőhöz. A szakállas férfi további szavai már visszacsalogatják a mosolyt az arcára, közelebb is lép, úgy érzi, nincs mitől tartania, ha ártani akartak volna neki, már rég megtették volna. Láthatóan nem adja jelét, hogy megzavarta volna a nagydarab lovagféle megjelenése, öt lépésre közelíti immáron meg a kaput és az ott állókat.*
- Hogy remek hely, magam sem firtatom. Nemcsak látom a szépségét, de érzem is. *Emeli balját a mellkasa felé, oda, ahol a szívét tudja. Mióta beköltözött az erdőbe, együtt dobban a szíve az erdővel, felvette a ritmusát, ahogy az Erdőszellem magába fogadta, úgy fogadta magába az erdőt.*
- Biztosíthatlak felőle, nincs bennem rossz szándék.
*Nem kerülheti el a figyelmét, ahogy a szakállas férfi a társához szól, hisz már egészen közel van hozzájuk, kérve, hogy foglalkozzon a vándorral, derítse ki jövetelének célját és "tartsa rajta a szemét". Előzékenyen oldalra pillant, mintha nem hallaná az elhangzottakat, tökéletesen megérti, hogy kellő fenntartásokkal kezelik érkeztét.
A fogadója máris indulni készül, felpattan a lovára, a csuhás pedig kap pár bocsánatkérő szót. Félreáll a kapuból, hogy a páncélos kilovagolhasson.*
- Nem illendő feltartani az útjára indulót. *Mosolyog barátságosan.*
- Köszönöm, mindenképp megkóstolom. *Fejet hajt a távozó lovas előtt, majd pár szívdobbanásnyi ideig még pillantásával követi a távolodó lovast.
Semmiről nincs tudomása, ami a fallal körülvett erődben folyik, így a szakács kivoltáról sincsenek információi, de ez egy cseppet sem zavarja. Az Erdőszellem terveit mindig is homály fedte, ködös intuícióiból pedig a legvégső esetekben derült ki a valódi szándék. Ide kellett jönnie, hát itt van.
A Felthként bemutatott kardos férfi felé fordul mosolyogva.*
- Üdv, a nevem Pycta. *Mutatkozik be enyhe meghajlással, arcán továbbra is ott honol a mások által talán bárgyúnak mondott, nyugodt félmosoly. Lombzöld pillantása a kapun túl feltáruló világot fürkészi.*
- Miféle hely ez a Vadvéd? Kik lakják? *Teszi fel a kérdést kalauzának, bár míg nem invitálja beljebb a széles vállú férfi, nem mozdul egy tapodtat sem.*
*Nem nehéz nem észrevennie a páncélos mellé álló, izmos másikat. Amaz is valami lovagféle lehet, a kard, a széles vállak és a nehéz vasakhoz szokott alkat ritkán kerüli el annak a figyelmét, akinek egy kis rálátása van ezekre a dolgokra. Ó, nem. A vándor nem visel hasonló páncélokat, de még csak kardot sem forgat, egyszerűen van szeme a dolgokhoz. Amikor a városban járt, annak talán több is mint egy éve, gyakran ült le a piac közelében, hogy a járókelőket figyelje. Az élet nyomot hagy a halandókon, s aki figyel ezekre a nyomokra, nem túl messzemenő következtetéseket vonhat le a látottakból. Ezek persze csak a nyilvánvalók, a felszínnél mélyebbre nem lát, de ez alkalommal nem is próbál meg mélyebbre látni.
~ Vadvéd. ~ Ízlelgeti magában a szót. Egyszerre veszélyesnek hangzó és barátságos, illik az erdőhöz. A szakállas férfi további szavai már visszacsalogatják a mosolyt az arcára, közelebb is lép, úgy érzi, nincs mitől tartania, ha ártani akartak volna neki, már rég megtették volna. Láthatóan nem adja jelét, hogy megzavarta volna a nagydarab lovagféle megjelenése, öt lépésre közelíti immáron meg a kaput és az ott állókat.*
- Hogy remek hely, magam sem firtatom. Nemcsak látom a szépségét, de érzem is. *Emeli balját a mellkasa felé, oda, ahol a szívét tudja. Mióta beköltözött az erdőbe, együtt dobban a szíve az erdővel, felvette a ritmusát, ahogy az Erdőszellem magába fogadta, úgy fogadta magába az erdőt.*
- Biztosíthatlak felőle, nincs bennem rossz szándék.
*Nem kerülheti el a figyelmét, ahogy a szakállas férfi a társához szól, hisz már egészen közel van hozzájuk, kérve, hogy foglalkozzon a vándorral, derítse ki jövetelének célját és "tartsa rajta a szemét". Előzékenyen oldalra pillant, mintha nem hallaná az elhangzottakat, tökéletesen megérti, hogy kellő fenntartásokkal kezelik érkeztét.
A fogadója máris indulni készül, felpattan a lovára, a csuhás pedig kap pár bocsánatkérő szót. Félreáll a kapuból, hogy a páncélos kilovagolhasson.*
- Nem illendő feltartani az útjára indulót. *Mosolyog barátságosan.*
- Köszönöm, mindenképp megkóstolom. *Fejet hajt a távozó lovas előtt, majd pár szívdobbanásnyi ideig még pillantásával követi a távolodó lovast.
Semmiről nincs tudomása, ami a fallal körülvett erődben folyik, így a szakács kivoltáról sincsenek információi, de ez egy cseppet sem zavarja. Az Erdőszellem terveit mindig is homály fedte, ködös intuícióiból pedig a legvégső esetekben derült ki a valódi szándék. Ide kellett jönnie, hát itt van.
A Felthként bemutatott kardos férfi felé fordul mosolyogva.*
- Üdv, a nevem Pycta. *Mutatkozik be enyhe meghajlással, arcán továbbra is ott honol a mások által talán bárgyúnak mondott, nyugodt félmosoly. Lombzöld pillantása a kapun túl feltáruló világot fürkészi.*
- Miféle hely ez a Vadvéd? Kik lakják? *Teszi fel a kérdést kalauzának, bár míg nem invitálja beljebb a széles vállú férfi, nem mozdul egy tapodtat sem.*
1376. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-24 21:35:27
Üzenet elküldve: 2017-07-24 21:35:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
*Szemöldök felvonva, és érdeklődő ábrázattal figyeli a válaszadó messzi vándort. Ámbár épp olyan távol van, hogy szinte alig veheti ki mimikájának, kifejező arcának részleteit. Felth mellé állt, és egy szempillantással, és egy enyhe biccentéssel köszöni meg, mind a segítséget, mind azt hogy első, és egyetlen feladatát, ilyen serénnyel végzi, miszerint védje meg az otthonukat. A kérdésre egyelőre nem válaszol. Új társához fordítja fejét, és szeme sarkából keresi a szemkontaktust. Ha megtalálja, és felveszi a kapcsolatot akkor halkabban folytatja.*
-Segítened kell.
*Mondja, és aztán fejét, és fókuszát az idegenre emeli.*
~Hirtelen milyen sokan jelennek meg itt~
*Gondolja magában, és kis késlekedéssel válaszol a feltett kérdésre. Öblös, mély hangját messze viszi a tér. Nem kell kiabálnia.*
-Ez itt Vadvéd. Az otthonunk, és másoké is ha érdemesek rá. Erdőmélye pedig remek hely, ha meglátod benne a szépséget. Nem kell tartanod. Ha nincs rossz szándékod, nekünk sincs.
*Teszi hozzá, ezzel azt is jelezve, hogy nyugodtan közelebb jöhet. Fölösleges a távolságtartása, és ezt egy kézmozdulattal is jelzi, mely magához hívja.*
~Jobban mondva...~
*Ekkor Felthez fordul, és az előbbi hangot megütve folytatja.*
-Kérlek foglalkozz ezzel a fickóval. Derítsd ki mit akar, és legyen rajta a szemed.
*Mondja, és lovához fordul, majd mintha egy utolsó jó tanácsot mondana, hozzáteszi.*
-Vitás kérdésben keresd Vicket. Bízhatok benned?
*A kérdés költői. Egyetlen ugrással a lován van, és meg is simogatja négylábú barátja nyakát. A feltehetően közeledő idegenhez még intéz egy két szót.*
-Tudom, nem illendő vendéget magára hagyni, de mennem kell. Felth majd körbevezet. Biztosan éhes vagy. Fogyassz bátran. Piszkosul jó a szakácsunk.
*Mondja, és azzal felkacag kicsit. Sejtelme sem lehet arról az idegennek, hogy egy az erdőből beszökött Banya névre hallgató ork főzi itt az étkeket.*
~Tény ami tény! Az étel jó.~
*Teszi, hozzá magában, de ekkor már a ló patáinak ütemes kopogása tompítja hallását.*
*Szemöldök felvonva, és érdeklődő ábrázattal figyeli a válaszadó messzi vándort. Ámbár épp olyan távol van, hogy szinte alig veheti ki mimikájának, kifejező arcának részleteit. Felth mellé állt, és egy szempillantással, és egy enyhe biccentéssel köszöni meg, mind a segítséget, mind azt hogy első, és egyetlen feladatát, ilyen serénnyel végzi, miszerint védje meg az otthonukat. A kérdésre egyelőre nem válaszol. Új társához fordítja fejét, és szeme sarkából keresi a szemkontaktust. Ha megtalálja, és felveszi a kapcsolatot akkor halkabban folytatja.*
-Segítened kell.
*Mondja, és aztán fejét, és fókuszát az idegenre emeli.*
~Hirtelen milyen sokan jelennek meg itt~
*Gondolja magában, és kis késlekedéssel válaszol a feltett kérdésre. Öblös, mély hangját messze viszi a tér. Nem kell kiabálnia.*
-Ez itt Vadvéd. Az otthonunk, és másoké is ha érdemesek rá. Erdőmélye pedig remek hely, ha meglátod benne a szépséget. Nem kell tartanod. Ha nincs rossz szándékod, nekünk sincs.
*Teszi hozzá, ezzel azt is jelezve, hogy nyugodtan közelebb jöhet. Fölösleges a távolságtartása, és ezt egy kézmozdulattal is jelzi, mely magához hívja.*
~Jobban mondva...~
*Ekkor Felthez fordul, és az előbbi hangot megütve folytatja.*
-Kérlek foglalkozz ezzel a fickóval. Derítsd ki mit akar, és legyen rajta a szemed.
*Mondja, és lovához fordul, majd mintha egy utolsó jó tanácsot mondana, hozzáteszi.*
-Vitás kérdésben keresd Vicket. Bízhatok benned?
*A kérdés költői. Egyetlen ugrással a lován van, és meg is simogatja négylábú barátja nyakát. A feltehetően közeledő idegenhez még intéz egy két szót.*
-Tudom, nem illendő vendéget magára hagyni, de mennem kell. Felth majd körbevezet. Biztosan éhes vagy. Fogyassz bátran. Piszkosul jó a szakácsunk.
*Mondja, és azzal felkacag kicsit. Sejtelme sem lehet arról az idegennek, hogy egy az erdőből beszökött Banya névre hallgató ork főzi itt az étkeket.*
~Tény ami tény! Az étel jó.~
*Teszi, hozzá magában, de ekkor már a ló patáinak ütemes kopogása tompítja hallását.*
1375. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-24 20:36:41
Üzenet elküldve: 2017-07-24 20:36:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Venár gyorstalpaló//
*A bűvölet nem vész el, csak átalakul. Zsákmányra éhes ragadozómadárként kapaszkodik Yeza szavaiba, minden idegszálával rá koncentrálva. A rejtőző bujaság átszivárog a talmi szavakon, majd a könyv puffanásával átszakítja a kitartó munkával felépített gátakat. Már mozdul is, hogy adja a várt támaszt. Vagy valami egészen mást. A vörösnél sosem lehet tudni, miért bújik ki kötelezettség alól, ezúttal azonban jó sejtelmei vannak. A többiek ellesznek nélkülük, efelől kétsége sincsen. Nem csak kezét adja, vállára is támaszkodhat a másik. Utolsó pillantás, mellyel kimenti kettejüket, aztán távoznak is szobájuk irányába.*
//Később//
*Pusztaság, színtelenség telepszik újonnan birtokba vett világukra. A napok szürkébbé válnak, az élet termékeny párája tűnni látszik az erőd falai közül. Egyre kevesebb ismerős arc bukkan fel, amit távolléttel igyekeznek ellensúlyozni. Az átmenet baljós csendje ül a tájon. A régi már elporladt, az új még nem nőtt bele feladatába. Yeza az állandóság az illékony zűrzavarban, kettejük sorsának szorosabbra fonása jelen helyzet egyetlen pozitív hozadéka. Most is a leányra vár az udvaron, készen egy reggeli sétára.*
*A bűvölet nem vész el, csak átalakul. Zsákmányra éhes ragadozómadárként kapaszkodik Yeza szavaiba, minden idegszálával rá koncentrálva. A rejtőző bujaság átszivárog a talmi szavakon, majd a könyv puffanásával átszakítja a kitartó munkával felépített gátakat. Már mozdul is, hogy adja a várt támaszt. Vagy valami egészen mást. A vörösnél sosem lehet tudni, miért bújik ki kötelezettség alól, ezúttal azonban jó sejtelmei vannak. A többiek ellesznek nélkülük, efelől kétsége sincsen. Nem csak kezét adja, vállára is támaszkodhat a másik. Utolsó pillantás, mellyel kimenti kettejüket, aztán távoznak is szobájuk irányába.*
//Később//
*Pusztaság, színtelenség telepszik újonnan birtokba vett világukra. A napok szürkébbé válnak, az élet termékeny párája tűnni látszik az erőd falai közül. Egyre kevesebb ismerős arc bukkan fel, amit távolléttel igyekeznek ellensúlyozni. Az átmenet baljós csendje ül a tájon. A régi már elporladt, az új még nem nőtt bele feladatába. Yeza az állandóság az illékony zűrzavarban, kettejük sorsának szorosabbra fonása jelen helyzet egyetlen pozitív hozadéka. Most is a leányra vár az udvaron, készen egy reggeli sétára.*
1374. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-23 23:53:32
Üzenet elküldve: 2017-07-23 23:53:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
*Alig pereg le kevéske homok az idő kerekén, amikor nyílik a kapu. A csuhás meg is lepődik egy kissé, hisz nem gondolja, hogy jövetelének szólna a kapunyitás. Igazából elkerülte a figyelmét, hogy valaki észrevette odafentről, most pedig lombzöld tekintetét a nyitott kapu négyszögére szegezi, érdeklődő mosollyal várva, hogy ki jelenik meg ott.
Barátságos arcú, megtermett férfi lép a kapuba, vértben és fegyverrel felszerelkezve, mögötte felnyergelt, felszerszámozott hátassal. Láthatóan hosszabb útra készülve.*
- A nevem Pycta. *Mutatkozik be barátságos mosollyal, kissé meg is hajtja magát, hisz láthatóan valami nemesfélével akadt dolga. Legalábbis a mellvérten látható címerből erre következtet. Nem ismeri ő a címereket, sohasem mozgott efféle körökben.
Közelebb lép, karjait eltartja oldalra, hogy a férfi láthassa, teljesen fegyvertelen, leszámítva persze a botot, ami inkább vándorbot, mint fegyver, bár értő kezekben sem vetekedhetne a fickó kardjával.
Nem szeretne kiabálni, márpedig nyíllövésnyi távolságról igencsak fülelnie kell, hogy értse a másik szavait. Jól esik neki újra emberi hangot hallania, csak most döbben rá, hogy mennyire jó volna elbeszélgetni valakivel. Természetesen nem ejti szerét ennek azonnal, hisz a páncélos láthatóan indulóban van, a csuhás pedig nem szeretné feltartani.*
- Csak azok tévelyegnek a fák közt, akik nem tekintik otthonuknak az erdőt. * Válaszolja mosolyogva, de azonnal folytatja is.*
- Nem kerestem ezt a helyet, mégis ide érkeztem. *Teszi hozzá, elhallgatva, hogy valójában az Erdőszellem vezette lépteit. Az embernépek furcsának tarthatják, ha valaki szakrális sugallatokra hallgatva keresi a kiteljesülést az anyagi világban.*
- Ha így vesszük, akkor éppen ezt a helyet kerestem. *Mondja még, majd tesz még három lépést a kapu felé, a mosoly helyét kissé értetlen vonások veszik át, mintha olyat készülne kérdezni, amit szégyell. Sajnos nem kerülheti el a kérdést, amiért nem csodálkozna, ha bolondnak nézné bárki, hisz az előbb jelentette ki, hogy ide tartott.*
- Ki vagy te és kik vagytok ti, akik Erdőmélyét választottátok otthonotoknak? *Komoly arccal tekint a másik szemeibe. Aggályok nélkül követte mindig az Erdőszellem intuícióit, sohasem kételkedett a rá szabott sorsban, de tudnia kell, miért talált ide.
Közel egy évig élte remeteéletét a fák között, magába szívta az erdő csendjét és nyugalmát, töltekezett az energiával, mely mindent áthatott körülötte.
Most valamiért mégis ide kellett jönnie, az Erdőszellem szerzetesét ide vezette az erdő, derüljön ki hát, hogy milyen sorsot szánt neki.*
*Alig pereg le kevéske homok az idő kerekén, amikor nyílik a kapu. A csuhás meg is lepődik egy kissé, hisz nem gondolja, hogy jövetelének szólna a kapunyitás. Igazából elkerülte a figyelmét, hogy valaki észrevette odafentről, most pedig lombzöld tekintetét a nyitott kapu négyszögére szegezi, érdeklődő mosollyal várva, hogy ki jelenik meg ott.
Barátságos arcú, megtermett férfi lép a kapuba, vértben és fegyverrel felszerelkezve, mögötte felnyergelt, felszerszámozott hátassal. Láthatóan hosszabb útra készülve.*
- A nevem Pycta. *Mutatkozik be barátságos mosollyal, kissé meg is hajtja magát, hisz láthatóan valami nemesfélével akadt dolga. Legalábbis a mellvérten látható címerből erre következtet. Nem ismeri ő a címereket, sohasem mozgott efféle körökben.
Közelebb lép, karjait eltartja oldalra, hogy a férfi láthassa, teljesen fegyvertelen, leszámítva persze a botot, ami inkább vándorbot, mint fegyver, bár értő kezekben sem vetekedhetne a fickó kardjával.
Nem szeretne kiabálni, márpedig nyíllövésnyi távolságról igencsak fülelnie kell, hogy értse a másik szavait. Jól esik neki újra emberi hangot hallania, csak most döbben rá, hogy mennyire jó volna elbeszélgetni valakivel. Természetesen nem ejti szerét ennek azonnal, hisz a páncélos láthatóan indulóban van, a csuhás pedig nem szeretné feltartani.*
- Csak azok tévelyegnek a fák közt, akik nem tekintik otthonuknak az erdőt. * Válaszolja mosolyogva, de azonnal folytatja is.*
- Nem kerestem ezt a helyet, mégis ide érkeztem. *Teszi hozzá, elhallgatva, hogy valójában az Erdőszellem vezette lépteit. Az embernépek furcsának tarthatják, ha valaki szakrális sugallatokra hallgatva keresi a kiteljesülést az anyagi világban.*
- Ha így vesszük, akkor éppen ezt a helyet kerestem. *Mondja még, majd tesz még három lépést a kapu felé, a mosoly helyét kissé értetlen vonások veszik át, mintha olyat készülne kérdezni, amit szégyell. Sajnos nem kerülheti el a kérdést, amiért nem csodálkozna, ha bolondnak nézné bárki, hisz az előbb jelentette ki, hogy ide tartott.*
- Ki vagy te és kik vagytok ti, akik Erdőmélyét választottátok otthonotoknak? *Komoly arccal tekint a másik szemeibe. Aggályok nélkül követte mindig az Erdőszellem intuícióit, sohasem kételkedett a rá szabott sorsban, de tudnia kell, miért talált ide.
Közel egy évig élte remeteéletét a fák között, magába szívta az erdő csendjét és nyugalmát, töltekezett az energiával, mely mindent áthatott körülötte.
Most valamiért mégis ide kellett jönnie, az Erdőszellem szerzetesét ide vezette az erdő, derüljön ki hát, hogy milyen sorsot szánt neki.*
1373. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-23 17:09:12
Üzenet elküldve: 2017-07-23 17:09:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
//Darenn//
*Ahogy ott ül, beszélgetőpartnere tekintetét fürkészi, közben pedig a bort szopogatja kupájából.
~ Ahhoz képest, hogy utálom a bort... Meglepően finom. ~
Egy darabig bele is tekint a kupába, meglepettsége jeleként. Elfogadni elfogadta az italt, pusztán illemből, el is határozta, hogy megissza, szintén illedelemből, de az első korty után már inkább az ízlelőbimbói és mája, mintsem a jó modor hajtja.*
- Apropó. Myna merre van? Beszélnem kell vele. Eleinte talán fel sem fog ismerni, de a tetoválásom helyéről mindenképpen rájön, ki is vagyok valójában. *Néz komolyan, majd hirtelen feleszmél.* - Minő modortalan lélek vagyok, hisz gondolom nem érted, amit mondok! Hosszú történet. A lényeg annyi, hogy nyugodtan megüthetsz velem barátibb hangszínt is a formai tisztelet helyett, lévén veled hasonló korban járok. Majd ha lesz időd, egy ilyen finom kupa bor mellett szívesen elmesélem. *Mosolyodik el, aztán figyel tovább.* - Tudom, milyen ez a erdő. Mutat az arcán végigfutó nagy hegekre. Szekérméretű pókok, őrült vademberek, szellemek, és ez még csak a föle!
*Emlékszik vissza a találkozására azzal a pókkal. A kinti tájból ítélve nem lehet messze az a templomrom, hasonló fák és dombok voltak arrafelé is.*
- Igen. *Bólint.* - Arthenior mesterkardját nem mindenkinek adatik oldalán tudni, de évek gyakorlásának hála, méltó lehetek hozzá. A lovagi kiképzésem hagytam félbe, nem pedig a lovagi kötelességem nem teljesedett be. *Javítja ki kedvesen.* - De ettől függetlenül természetesen szolgálok, védek. Ha kell, a falra is kimegyek, egész jó lövő vagyok, főleg ezzel a nomád íjjal. Ez az íj is egy hosszú történet, tettem a pusztában egy egyszemélyes hadjáratot két éve. Tényleg sok minden mesélni valóm lesz, ha meg akarsz ismerni. *Nevet fel harsányan, öblösen, majd hirtelen belé akad a levegő.
~ Mintha apámat hallanám nevetni... ~*
- Barátod. *Jelenti ki lágyan, majd jobbját nyújtja a férfinak.*
//Reggel//
*A vacsorán mindenkinek készséggel bemutatkozott, evett-ivott, jól érezte magát, majd álomra hajtotta a fejét.
A reggel néma tündöklésével jött el, a hűvös korai levegő betelíti a féllovag tüdejét, ahogy a tegnap már kiszemelt gyakorlótér felé baktat. Elég hamar van még, a fényes korongnak csak a búbja kandikál ki a horizont alól, de Felthys nem lazsálhat. Kardja nála van, szokásosan oldalán, azonban vértjét a szobájában levedlette, így egy egyszerű vászoning, lovaglónadrágja, és csizmája feszül rajta.
Kirántja kardját, a bőrnek súrlódó acél hangja kora reggel olyan édeskésen hat, mint egy szerető csókja a hosszú nap után. Képzelt ellenségek. Hárman, a harcost közrefogva közelítenek felé. Mint a cserkésző vadállatok, kushadva araszolnak, kezükben rövidkard. A férfi balja meglendül, srég vágás felfelé, enyhe jobbos ívvel, ekkora erő mellett ha az egyik haramia hárított is, a kezét valószínűleg összezúzta a saját markolata, hála az ütközésnek.
Így táncolja sziluettjét kardjával, mikor megpillantja Darennt az istállónál. Ki tudja, mióta lehetett már ott, talán végignézte képzeletbeli harcát. Felthys kicsit bele is pirul a gondolatba, milyen vicces lehet egy öregembert látni, ahogy úgy mozog, mint egy elemében lévő fiatal.
Úgy gondolja, megadhat magának egy kis pihenőt. Kifújja a levegőt, elteszi a kardot, majd a lovaghoz sétál.*
- Szép reggelt! Ilyen korán indulsz is?
*Természetesen ez csak költői kérdés, egyértelmű a válasz, ha most szerszámozza a lovat.
Ha válaszol a férfi, ha nem, ott sertepertél mellette, hogy segítse az indulásban, ahol tudja, és ennek hála, ő is tanúja az új jövevénynek.
A kifelé szóló Darenn mellé áll, kérdőn tekint rá, miközben bal kezét kardja markolatán pihenteti, hogy bármikor kihúzhassa.
Tekintete mintha azt súgná;
~ Szólj, ha harcra kerül a sor! ~*
*Ahogy ott ül, beszélgetőpartnere tekintetét fürkészi, közben pedig a bort szopogatja kupájából.
~ Ahhoz képest, hogy utálom a bort... Meglepően finom. ~
Egy darabig bele is tekint a kupába, meglepettsége jeleként. Elfogadni elfogadta az italt, pusztán illemből, el is határozta, hogy megissza, szintén illedelemből, de az első korty után már inkább az ízlelőbimbói és mája, mintsem a jó modor hajtja.*
- Apropó. Myna merre van? Beszélnem kell vele. Eleinte talán fel sem fog ismerni, de a tetoválásom helyéről mindenképpen rájön, ki is vagyok valójában. *Néz komolyan, majd hirtelen feleszmél.* - Minő modortalan lélek vagyok, hisz gondolom nem érted, amit mondok! Hosszú történet. A lényeg annyi, hogy nyugodtan megüthetsz velem barátibb hangszínt is a formai tisztelet helyett, lévén veled hasonló korban járok. Majd ha lesz időd, egy ilyen finom kupa bor mellett szívesen elmesélem. *Mosolyodik el, aztán figyel tovább.* - Tudom, milyen ez a erdő. Mutat az arcán végigfutó nagy hegekre. Szekérméretű pókok, őrült vademberek, szellemek, és ez még csak a föle!
*Emlékszik vissza a találkozására azzal a pókkal. A kinti tájból ítélve nem lehet messze az a templomrom, hasonló fák és dombok voltak arrafelé is.*
- Igen. *Bólint.* - Arthenior mesterkardját nem mindenkinek adatik oldalán tudni, de évek gyakorlásának hála, méltó lehetek hozzá. A lovagi kiképzésem hagytam félbe, nem pedig a lovagi kötelességem nem teljesedett be. *Javítja ki kedvesen.* - De ettől függetlenül természetesen szolgálok, védek. Ha kell, a falra is kimegyek, egész jó lövő vagyok, főleg ezzel a nomád íjjal. Ez az íj is egy hosszú történet, tettem a pusztában egy egyszemélyes hadjáratot két éve. Tényleg sok minden mesélni valóm lesz, ha meg akarsz ismerni. *Nevet fel harsányan, öblösen, majd hirtelen belé akad a levegő.
~ Mintha apámat hallanám nevetni... ~*
- Barátod. *Jelenti ki lágyan, majd jobbját nyújtja a férfinak.*
//Reggel//
*A vacsorán mindenkinek készséggel bemutatkozott, evett-ivott, jól érezte magát, majd álomra hajtotta a fejét.
A reggel néma tündöklésével jött el, a hűvös korai levegő betelíti a féllovag tüdejét, ahogy a tegnap már kiszemelt gyakorlótér felé baktat. Elég hamar van még, a fényes korongnak csak a búbja kandikál ki a horizont alól, de Felthys nem lazsálhat. Kardja nála van, szokásosan oldalán, azonban vértjét a szobájában levedlette, így egy egyszerű vászoning, lovaglónadrágja, és csizmája feszül rajta.
Kirántja kardját, a bőrnek súrlódó acél hangja kora reggel olyan édeskésen hat, mint egy szerető csókja a hosszú nap után. Képzelt ellenségek. Hárman, a harcost közrefogva közelítenek felé. Mint a cserkésző vadállatok, kushadva araszolnak, kezükben rövidkard. A férfi balja meglendül, srég vágás felfelé, enyhe jobbos ívvel, ekkora erő mellett ha az egyik haramia hárított is, a kezét valószínűleg összezúzta a saját markolata, hála az ütközésnek.
Így táncolja sziluettjét kardjával, mikor megpillantja Darennt az istállónál. Ki tudja, mióta lehetett már ott, talán végignézte képzeletbeli harcát. Felthys kicsit bele is pirul a gondolatba, milyen vicces lehet egy öregembert látni, ahogy úgy mozog, mint egy elemében lévő fiatal.
Úgy gondolja, megadhat magának egy kis pihenőt. Kifújja a levegőt, elteszi a kardot, majd a lovaghoz sétál.*
- Szép reggelt! Ilyen korán indulsz is?
*Természetesen ez csak költői kérdés, egyértelmű a válasz, ha most szerszámozza a lovat.
Ha válaszol a férfi, ha nem, ott sertepertél mellette, hogy segítse az indulásban, ahol tudja, és ennek hála, ő is tanúja az új jövevénynek.
A kifelé szóló Darenn mellé áll, kérdőn tekint rá, miközben bal kezét kardja markolatán pihenteti, hogy bármikor kihúzhassa.
Tekintete mintha azt súgná;
~ Szólj, ha harcra kerül a sor! ~*
1372. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-23 13:27:32
Üzenet elküldve: 2017-07-23 13:27:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Felth//
*Tetszik neki az öregúr tisztes fellépése. Mikor nevét említi, gondolkozóba esik, s mire a várost is leszögezi a férfi, Soreylnek azonnal beugrik. Apja, még közös vadászatokat, és ünnepélyeket is szervezett a Belaldur házzal. Soreyl nagybátyjának lánya mintha oda házasodott volna be, mikor a lovag útra kelt.*
~Fene sem emlékszik már arra.~
*Gondolja magában bizonytalan, de egy biztos*
~Ha ez a korosodó férfi az örökös... Lehetetlen~
*Ugyebár az átokról nem tud, és a bemutatkozás is jól meg lett toldva jelzőkkel, és rangokkal. Mindenesetre, kétség kívül, és barátilag fogadja. De az sok mindent elárul, hogy felismeri nevében a nemesi ház nevét, és megtévesztethetetlenül az utónevét mondja. Talán az egyetlen ház, mely fordítva írja, kereszt és családnevét.*
~Ha rosszak a szándékai, legalább okos és utána nézett... Bár azt nem tudhatta, hogy én várom itt és nem Sylweran. És Myna is megbízhatónak látszott. Életemet bíznám rá. De már nem csak az enyémről van szó~
*Mikor helyet foglalnak, a férfi, tölt egy kupa bort az asztaltársának, és felvezeti aggályait.*
-Noha én Mynában megbízom, és éppen miatta a Vércsek neve is sokat nőtt a szememben, és még ha a térkép is pontos, tehát csak itteni adhatta neked, akkor is muszáj óvatosnak lennem. Sok mostanában a furcsaság. Bocsánat ha goromba voltam. Sajnálom, de Myna ígérete nem teljesen igaz. Vadvéd mindenkinek otthont ad, de sok mostanában a veszély. Az igazság hogy megfogyatkoztunk. Kevesen vagyunk, és veszélyes az erdő.
*Elgondolkozik. Hosszan gyűri agyának szövetét, mire átvált arra, hogy hangosan gondolkozzék. Tárgyilagos felsorolását, egy egy korty bor, vagy egy erős pillantás állítja meg. Utóbbi pillantások arra várnak, hogy az idegen kissé megerősítse a férfit gondolatmenetében.*
-Tehát te értesz a kardforgatáshoz ugye? Ahogy látom sok mindent megéltél. Kalandor vagy. Otthont keresel. Nekünk emberre van szükségünk, olyanra aki ért a harchoz. Nekünk van otthonunk. Tegyük fel megbízom benned. Ha eddig tetszik a dolog, lássuk mit kell még tudnod.
*Igenlő válasz esetén, még hosszan beszélgetnek. Ha minden jól megy, kicsit össze is barátkoznak. Soreyl fel ajánlja, hogy itt maradhat, ha a klán szolgálatában ténykedik tovább.*
~Az ügyes bajos dolgokra is ráférne egy külső szemlélő.~
*Gondolja magában, tekintve, hogy a pergamen felett való görnyedéses gondolkozást, nem bízhatná Bóra. Jobb ha inkább mástól kér ehhez segítséget. A végső ajánlata a hosszabb beszélgetésnek csak ennyi.*
-Azt mondat el nem ismert lovag. Egy lovagnak szolgálnia kell valamit nem igaz?
*Neveti el magát kissé. Hiszen, noha így van a legtöbb lovag csak a maga szolgálatában áll.*
-Szolgálj hát minket, mi pedig téged fogunk szolgálni. Nem vagyunk senkinek az ura, és nekünk sincsenek uraink. Otthon, és biztonságot kapsz, ha ugyan ezt adod nekünk.
*Mondja, és barátságosan elmosolyodik.*
-Nos? Barátom?
*Az utóbbi kérdés inkább arra vonatkozik, hogy szólíthatja e így. Minden remélhető esetben, megmutatja a szobáját. Este már együtt vacsorázhat a többiekkel.*
//Venártoborzó//
//Reggel//
*Az esti vacsorán, mindenkinek bemutatta Felthet, és közölte, hogy kissé magukra maradnak. Muszáj elmennie Artheniorba, és ma reggelre tűzte ki az indulás időpontját. Este még ezt is megbeszélte Vickel, hogy maradjon itt Bóval, és végezzék el a feladatot, majd a férfi vigyáz magára, és olyan gyorsan siet vissza a csatahajadonhoz amilyen gyorsan csak tud. Reggel, felöltözvén, és amint összecsomagolt, olyat csinál amit csak régen. Lóra pattan. Azaz csak pattanna, hiszen kardjával, vértjével ez kissé nehéz, és még a kaput is ki kell nyitnia. Egy szürke, foltos kancához lép oda, és meglapogatja a nyakát. Amint felszerszámozta, ellépdel az ajtóig, és kinyitja egyik szárnyát. Ekkor hallja a pisszenést a toronyból. A küldetésre utazott tagok miatt lecsökkent létszám következtében, csak a cselédlány fia van az őrtoronyba, mondván ő jó hangosan fütyül. Biztos megijedt mikor látta reggel a férfit, és most sem tesz mást csak a felnéző Soreylre bámulva ujjával bököd a kapun túlra. A lovag összeráncolt szemöldökkel keresi a pisszegés okát, és megpillantja a botjára támaszkodó elfet. Azonnal nyúlna a kardjáért, de a tegnap este bebizonyította, hogy nem minden az aminek látszik. Harckész, de mindig az. Bármikor kardjáért kap ha kell, viszont most csak áll, és megkérdezi az idegent.*
-Ki vagy jó lélek? És mit keresel itt. Ide csak olyan jön aki eltévedt, vagy ide akar jönni.
*Mondja és, kemény tekintetével várja a választ. Nem mindenki kelt jó benyomást aki a kapualjban settenkedik.*
*Tetszik neki az öregúr tisztes fellépése. Mikor nevét említi, gondolkozóba esik, s mire a várost is leszögezi a férfi, Soreylnek azonnal beugrik. Apja, még közös vadászatokat, és ünnepélyeket is szervezett a Belaldur házzal. Soreyl nagybátyjának lánya mintha oda házasodott volna be, mikor a lovag útra kelt.*
~Fene sem emlékszik már arra.~
*Gondolja magában bizonytalan, de egy biztos*
~Ha ez a korosodó férfi az örökös... Lehetetlen~
*Ugyebár az átokról nem tud, és a bemutatkozás is jól meg lett toldva jelzőkkel, és rangokkal. Mindenesetre, kétség kívül, és barátilag fogadja. De az sok mindent elárul, hogy felismeri nevében a nemesi ház nevét, és megtévesztethetetlenül az utónevét mondja. Talán az egyetlen ház, mely fordítva írja, kereszt és családnevét.*
~Ha rosszak a szándékai, legalább okos és utána nézett... Bár azt nem tudhatta, hogy én várom itt és nem Sylweran. És Myna is megbízhatónak látszott. Életemet bíznám rá. De már nem csak az enyémről van szó~
*Mikor helyet foglalnak, a férfi, tölt egy kupa bort az asztaltársának, és felvezeti aggályait.*
-Noha én Mynában megbízom, és éppen miatta a Vércsek neve is sokat nőtt a szememben, és még ha a térkép is pontos, tehát csak itteni adhatta neked, akkor is muszáj óvatosnak lennem. Sok mostanában a furcsaság. Bocsánat ha goromba voltam. Sajnálom, de Myna ígérete nem teljesen igaz. Vadvéd mindenkinek otthont ad, de sok mostanában a veszély. Az igazság hogy megfogyatkoztunk. Kevesen vagyunk, és veszélyes az erdő.
*Elgondolkozik. Hosszan gyűri agyának szövetét, mire átvált arra, hogy hangosan gondolkozzék. Tárgyilagos felsorolását, egy egy korty bor, vagy egy erős pillantás állítja meg. Utóbbi pillantások arra várnak, hogy az idegen kissé megerősítse a férfit gondolatmenetében.*
-Tehát te értesz a kardforgatáshoz ugye? Ahogy látom sok mindent megéltél. Kalandor vagy. Otthont keresel. Nekünk emberre van szükségünk, olyanra aki ért a harchoz. Nekünk van otthonunk. Tegyük fel megbízom benned. Ha eddig tetszik a dolog, lássuk mit kell még tudnod.
*Igenlő válasz esetén, még hosszan beszélgetnek. Ha minden jól megy, kicsit össze is barátkoznak. Soreyl fel ajánlja, hogy itt maradhat, ha a klán szolgálatában ténykedik tovább.*
~Az ügyes bajos dolgokra is ráférne egy külső szemlélő.~
*Gondolja magában, tekintve, hogy a pergamen felett való görnyedéses gondolkozást, nem bízhatná Bóra. Jobb ha inkább mástól kér ehhez segítséget. A végső ajánlata a hosszabb beszélgetésnek csak ennyi.*
-Azt mondat el nem ismert lovag. Egy lovagnak szolgálnia kell valamit nem igaz?
*Neveti el magát kissé. Hiszen, noha így van a legtöbb lovag csak a maga szolgálatában áll.*
-Szolgálj hát minket, mi pedig téged fogunk szolgálni. Nem vagyunk senkinek az ura, és nekünk sincsenek uraink. Otthon, és biztonságot kapsz, ha ugyan ezt adod nekünk.
*Mondja, és barátságosan elmosolyodik.*
-Nos? Barátom?
*Az utóbbi kérdés inkább arra vonatkozik, hogy szólíthatja e így. Minden remélhető esetben, megmutatja a szobáját. Este már együtt vacsorázhat a többiekkel.*
//Venártoborzó//
//Reggel//
*Az esti vacsorán, mindenkinek bemutatta Felthet, és közölte, hogy kissé magukra maradnak. Muszáj elmennie Artheniorba, és ma reggelre tűzte ki az indulás időpontját. Este még ezt is megbeszélte Vickel, hogy maradjon itt Bóval, és végezzék el a feladatot, majd a férfi vigyáz magára, és olyan gyorsan siet vissza a csatahajadonhoz amilyen gyorsan csak tud. Reggel, felöltözvén, és amint összecsomagolt, olyat csinál amit csak régen. Lóra pattan. Azaz csak pattanna, hiszen kardjával, vértjével ez kissé nehéz, és még a kaput is ki kell nyitnia. Egy szürke, foltos kancához lép oda, és meglapogatja a nyakát. Amint felszerszámozta, ellépdel az ajtóig, és kinyitja egyik szárnyát. Ekkor hallja a pisszenést a toronyból. A küldetésre utazott tagok miatt lecsökkent létszám következtében, csak a cselédlány fia van az őrtoronyba, mondván ő jó hangosan fütyül. Biztos megijedt mikor látta reggel a férfit, és most sem tesz mást csak a felnéző Soreylre bámulva ujjával bököd a kapun túlra. A lovag összeráncolt szemöldökkel keresi a pisszegés okát, és megpillantja a botjára támaszkodó elfet. Azonnal nyúlna a kardjáért, de a tegnap este bebizonyította, hogy nem minden az aminek látszik. Harckész, de mindig az. Bármikor kardjáért kap ha kell, viszont most csak áll, és megkérdezi az idegent.*
-Ki vagy jó lélek? És mit keresel itt. Ide csak olyan jön aki eltévedt, vagy ide akar jönni.
*Mondja és, kemény tekintetével várja a választ. Nem mindenki kelt jó benyomást aki a kapualjban settenkedik.*
1371. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-23 12:10:14
Üzenet elküldve: 2017-07-23 12:10:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
*A hajnallal ébred, mint mindig. Hátát a széles törzsű fának vetve, egyenes tartással, lábain keresztben a vándorbottal. Az éjszaka hagyta pihenni az Erdőszellem, amiért igencsak hálás, Erdőmélyén ritka kincs a zavartalan pihenés éjjel.
A mögötte álló, fallal körülvett terület lakói talán fel sem fedezték a csillagpettyes ég alatt érkező vándort, vagy ha fel is fedezték nem tulajdonítottak neki figyelmet, esetleg veszélytelennek gondolták. De hát ki tartana egyetlen, magányos utazót veszélyesnek egy erődített helyről?
A csuhás könnyedén feláll, megszokta már, hogy a szabad ég alatt tölti az estét, az elmúlt egy évben nem akadt alkalom, hogy avarral vagy puha levelekkel kibélelt fekhelyen kívül máshol hajthatta álomra a fejét. Talán már nem is volna nyugodt az álma egy rendes ágyban.
Tüdejébe szívja a friss, ropogós erdei hajnal levegőjét és szertartásos mozdulattal köszönti a reggelt.*
- Jó reggelt, Erdőszellem. *Suttogja maga elé.
Az égen madarak szállnak, az erdő lélegzik, lüktet körülötte, diadalát ünnepli az élet. Tiszta és makulátlan minden. Mosollyal az arcán lép ki a fa takarásából és indul el a fal felé, arra, amerre a bejáratot sejti. Tartása egyenes, jobbjában az embermagas vándorbottal vezetve lépteit, barátságos tekintettel néz fel az őrtoronyra, hátha megpillant valakit, akivel szólhat.
Ha torony van, akkor őrnek is lennie kell, ezt diktálja a józan ész, hisz ki építene őrtornyot, ha nem volna benne őr. A tréfás gondolat kiszélesíti a mosolyát, de aztán abbahagyja, hisz nem akarja, hogy bolondnak néznék.
Egy nyíllövésnyire közelíti meg a kaput, nem tudja, miféle szerzetek élnek a falakon belül, jobb az óvatosság. Bár az Erdőszellem valószínűleg nem tűrné meg erdeiben a haramiákat, mégis ésszerűbb távolról szemlélődnie.
Megáll, vállának támasztja a botot és lombzöld tekintettel fürkészi a tornyot, a falakat, csak megpillantja valaki a magasból.*
*A hajnallal ébred, mint mindig. Hátát a széles törzsű fának vetve, egyenes tartással, lábain keresztben a vándorbottal. Az éjszaka hagyta pihenni az Erdőszellem, amiért igencsak hálás, Erdőmélyén ritka kincs a zavartalan pihenés éjjel.
A mögötte álló, fallal körülvett terület lakói talán fel sem fedezték a csillagpettyes ég alatt érkező vándort, vagy ha fel is fedezték nem tulajdonítottak neki figyelmet, esetleg veszélytelennek gondolták. De hát ki tartana egyetlen, magányos utazót veszélyesnek egy erődített helyről?
A csuhás könnyedén feláll, megszokta már, hogy a szabad ég alatt tölti az estét, az elmúlt egy évben nem akadt alkalom, hogy avarral vagy puha levelekkel kibélelt fekhelyen kívül máshol hajthatta álomra a fejét. Talán már nem is volna nyugodt az álma egy rendes ágyban.
Tüdejébe szívja a friss, ropogós erdei hajnal levegőjét és szertartásos mozdulattal köszönti a reggelt.*
- Jó reggelt, Erdőszellem. *Suttogja maga elé.
Az égen madarak szállnak, az erdő lélegzik, lüktet körülötte, diadalát ünnepli az élet. Tiszta és makulátlan minden. Mosollyal az arcán lép ki a fa takarásából és indul el a fal felé, arra, amerre a bejáratot sejti. Tartása egyenes, jobbjában az embermagas vándorbottal vezetve lépteit, barátságos tekintettel néz fel az őrtoronyra, hátha megpillant valakit, akivel szólhat.
Ha torony van, akkor őrnek is lennie kell, ezt diktálja a józan ész, hisz ki építene őrtornyot, ha nem volna benne őr. A tréfás gondolat kiszélesíti a mosolyát, de aztán abbahagyja, hisz nem akarja, hogy bolondnak néznék.
Egy nyíllövésnyire közelíti meg a kaput, nem tudja, miféle szerzetek élnek a falakon belül, jobb az óvatosság. Bár az Erdőszellem valószínűleg nem tűrné meg erdeiben a haramiákat, mégis ésszerűbb távolról szemlélődnie.
Megáll, vállának támasztja a botot és lombzöld tekintettel fürkészi a tornyot, a falakat, csak megpillantja valaki a magasból.*
1370. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-23 10:37:17
Üzenet elküldve: 2017-07-23 10:37:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
//Darenn//
*Odabenn, a közeledő vihar sűrű, állott levegőjében a férfi úgy érzi, talán pont a legrosszabbkor jött. Csak áll az elf lány mellett, és figyeli a sürgés-forgást.
~ Mint a hangyák az eső előtt. Kirajzanak, megkergülnek a levegőben tolongó erőktől. Talán most is épp így van. ~ Tekint fel a felhőre. ~ És ha ez a vihar miatt van így, hát reszkethetünk, mert most mi vagyunk a hangyák hozzá képest. ~
Elmélkedéséből egy férfi kelti ki, aki hozzájuk lép, és menten bemutatkozik.
~ Talán velem egyidős lehet, vagy nálam egy-két évvel idősebb. Ő pedig talán azt gondolja, lehetek kétszer annyi idős, mint ő. ~*
- Üdvözöllek, Darenn. Felthys Belaldur, a lihanechi Belaldur ház jogos örököse, Dallmahyr Belaldur egyetlen fia. *Ha a férfi ismerős Lihanechben, az egyik legnagyobb, hadászatban mozgó nemesi házat biztos ismeri.* - Emellett imposztornak titulált kalandor, törvényen kívüli, el nem ismert lovag, néhai Vörös Vércse, és most átkozott. Myna Foks hívott ide még régebben, és ezt a térképet adta nekem. Azt mondta, itt otthonra lelhetek.
*Mondja szelíden, majd ha a férfi is engedi, átadja neki a térképet, amit valójában Mira, nem is Myna adott neki. Bár ő ezt nem tudja.*
- Barát. *Jelenti ki egyszerűen, határozottan, a felesleges, fennkölt és formai töltelékeket teljesen mellőzve.
Ha Aryna kettesben hagyja őket, a távozó lánynak némán, hálás tekintettel biccent búcsút, úgy foglal helyet a nagyterem egyik székén.*
- Rendben. Kérdezz bármit, válaszolok neked, Darenn, a Soreyl ház sarja. *Mosolyodik el, midőn eszébe jut, miért csengett a férfi második neve oly ismerősen.*
*Odabenn, a közeledő vihar sűrű, állott levegőjében a férfi úgy érzi, talán pont a legrosszabbkor jött. Csak áll az elf lány mellett, és figyeli a sürgés-forgást.
~ Mint a hangyák az eső előtt. Kirajzanak, megkergülnek a levegőben tolongó erőktől. Talán most is épp így van. ~ Tekint fel a felhőre. ~ És ha ez a vihar miatt van így, hát reszkethetünk, mert most mi vagyunk a hangyák hozzá képest. ~
Elmélkedéséből egy férfi kelti ki, aki hozzájuk lép, és menten bemutatkozik.
~ Talán velem egyidős lehet, vagy nálam egy-két évvel idősebb. Ő pedig talán azt gondolja, lehetek kétszer annyi idős, mint ő. ~*
- Üdvözöllek, Darenn. Felthys Belaldur, a lihanechi Belaldur ház jogos örököse, Dallmahyr Belaldur egyetlen fia. *Ha a férfi ismerős Lihanechben, az egyik legnagyobb, hadászatban mozgó nemesi házat biztos ismeri.* - Emellett imposztornak titulált kalandor, törvényen kívüli, el nem ismert lovag, néhai Vörös Vércse, és most átkozott. Myna Foks hívott ide még régebben, és ezt a térképet adta nekem. Azt mondta, itt otthonra lelhetek.
*Mondja szelíden, majd ha a férfi is engedi, átadja neki a térképet, amit valójában Mira, nem is Myna adott neki. Bár ő ezt nem tudja.*
- Barát. *Jelenti ki egyszerűen, határozottan, a felesleges, fennkölt és formai töltelékeket teljesen mellőzve.
Ha Aryna kettesben hagyja őket, a távozó lánynak némán, hálás tekintettel biccent búcsút, úgy foglal helyet a nagyterem egyik székén.*
- Rendben. Kérdezz bármit, válaszolok neked, Darenn, a Soreyl ház sarja. *Mosolyodik el, midőn eszébe jut, miért csengett a férfi második neve oly ismerősen.*
1369. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-19 00:19:42
Üzenet elküldve: 2017-07-19 00:19:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Csillagok alatt//
*Csillagokkal pettyes már az ég, amikor eléri a kis patakot, s hálát ad érte az erdőszellemnek, amiért erre vezette lépteit. Leoldja hátáról a könnyű zsákot, majd a földre téve térdel le a patak partjára, hogy szomját oltsa a hűs vízzel. Miután ivott, alaposan megmossa arcát. Hirtelen ötlettől vezérelve leveszi a koszos csuhát és gondosan megmosakszik a patak vizében. Jó ideje, hogy nem volt hasonlóban része, s bár magányos kóborlása alatt az erdőben nem számított, mennyire koszos vagy szagos, most mégis jólesik neki, hogy lemoshatja magáról az út porát, s vele együtt a hosszú barangolás fáradtságát is.
Amikor végzett leül a fűbe, fejét megtámasztja a csuhából hajtogatott párnával és egyik kedvenc időtöltésének kezd hódolni, a csillagok figyelésének.
Vannak bölcsek, akik a csillagokból sorsokat, ahogy mondják a jövőt is képesek kiolvasni, de a csuhás sohasem tartozott közéjük, de nem is akart soha.
Sorsának fonalát már előre megszőtték gondos kezek, neki csak arra kellett figyelnie, hogy útja során le ne térjen a helyes irányról.
A patak nyugtató csobogása és a jó levegő, a tisztaság érzése talán álomba is ringatja, annyi bizonyos, amikor újra kinyitja lombzöld szemeit, a csillagok már jócskán elvándoroltak korábbi helyükhöz képest. A tettenérés nem aggasztja, ha mennie kellene, az erdőszellem nem hagyná itt a patak partján pihengetni, űzné, ha kell hajtaná. De most nem kell rohannia sehova, a megérkezettek nyugalma honol homloka mögött, azoké az utazóké, kik megtalálták, amit kerestek.
A gondolat kelti fel fektéből, kirázza csuhájának durva szövetéből a rátapadt fűszálakat, majd kezébe fogja embermagas vándorbotját, hogy a sötétben induljon el a kis patak mentén, amikor ritkuló fák hívják fel figyelmét, valami nagy lapul az erdő mélyén.
Közelebb merészkedik, hogy lássa, mi bontja meg az erdő fáinak természet tervezte harmóniáját, amikor húsz-huszonöt lépésre tőle fából emelt falakat pillant meg. Homlokráncolva lép közelebb, de igyekszik a fák takarásában maradva fedezni fel a fal környékét. Dolgos kezek emelték, ez bizonyos, ahogy az is, hogy nem néptelen a fallal körbezárt terület.
Léptei alig vetnek zajt, keménnyé kérgesedett talpa alatt szinte hallhatatlan serceg a friss fű. Nem lopózik, nem tolvaj vagy holmi besurranó ő, nem is ért az efféle praktikákhoz, csak az erdőszellem jóindulatában bízva halad az egyik széles törzsű fától a másikig. Nincs benne rossz akarás, ahogy gyarló tervek sem, csak szeretné minél diszkrétebben felderíteni a fallal körülvett építményt.
Így jut el ahhoz a falrészhez, ahol a bejáratot sejti. A kelet felé néző falnál még egy őrtornyot is megpillant, ami további óvatosságra ösztönzi. Nem szeretné, ha valami latornak néznék és nyilat kapna settenkedéséért.
A fák vaskos koronáinak takarásába húzódik, oda, ahol egy nagyobb fatörzs rejti el a kaputól, de ő maga biztonságosan kémlelhet rá a tornyot tartó falrészre.
Nincs tudása róla, hogy az erdőszellem miért vezette ide léteit, de annyit már megtudott az erdőről az elmúlt csaknem egy év alatt, hogy véletlenek nincsenek. Hátát a vaskos törzsnek veti, hogy egy kisebb mozdulattal kileshessen a háta mögött lévő falrészre, majd szorosan csuhájába burkolózik. Úgy dönt, kivárja a napfelkeltét, mielőtt további kutatásokba kezd, már ha nem fedezték fel már korábban, úgy legalább kisebb eséllyel nézik haramiának.
Ha az erdőszellem hagyja, álomba szenderül, fejét oldalra hajtja, keresztbe vetve maga előtt az embermagas vándorbotot és hagyja, hogy a fák suhogása elcsendesítse elméjét, a levelek közt suttogó szél kifújja fejéből a felesleges kérdéseket, melyeken hiába is töprengene álmatlanul. Pihennie kell, holnap talán megválaszolja mind az erdő.*
*Csillagokkal pettyes már az ég, amikor eléri a kis patakot, s hálát ad érte az erdőszellemnek, amiért erre vezette lépteit. Leoldja hátáról a könnyű zsákot, majd a földre téve térdel le a patak partjára, hogy szomját oltsa a hűs vízzel. Miután ivott, alaposan megmossa arcát. Hirtelen ötlettől vezérelve leveszi a koszos csuhát és gondosan megmosakszik a patak vizében. Jó ideje, hogy nem volt hasonlóban része, s bár magányos kóborlása alatt az erdőben nem számított, mennyire koszos vagy szagos, most mégis jólesik neki, hogy lemoshatja magáról az út porát, s vele együtt a hosszú barangolás fáradtságát is.
Amikor végzett leül a fűbe, fejét megtámasztja a csuhából hajtogatott párnával és egyik kedvenc időtöltésének kezd hódolni, a csillagok figyelésének.
Vannak bölcsek, akik a csillagokból sorsokat, ahogy mondják a jövőt is képesek kiolvasni, de a csuhás sohasem tartozott közéjük, de nem is akart soha.
Sorsának fonalát már előre megszőtték gondos kezek, neki csak arra kellett figyelnie, hogy útja során le ne térjen a helyes irányról.
A patak nyugtató csobogása és a jó levegő, a tisztaság érzése talán álomba is ringatja, annyi bizonyos, amikor újra kinyitja lombzöld szemeit, a csillagok már jócskán elvándoroltak korábbi helyükhöz képest. A tettenérés nem aggasztja, ha mennie kellene, az erdőszellem nem hagyná itt a patak partján pihengetni, űzné, ha kell hajtaná. De most nem kell rohannia sehova, a megérkezettek nyugalma honol homloka mögött, azoké az utazóké, kik megtalálták, amit kerestek.
A gondolat kelti fel fektéből, kirázza csuhájának durva szövetéből a rátapadt fűszálakat, majd kezébe fogja embermagas vándorbotját, hogy a sötétben induljon el a kis patak mentén, amikor ritkuló fák hívják fel figyelmét, valami nagy lapul az erdő mélyén.
Közelebb merészkedik, hogy lássa, mi bontja meg az erdő fáinak természet tervezte harmóniáját, amikor húsz-huszonöt lépésre tőle fából emelt falakat pillant meg. Homlokráncolva lép közelebb, de igyekszik a fák takarásában maradva fedezni fel a fal környékét. Dolgos kezek emelték, ez bizonyos, ahogy az is, hogy nem néptelen a fallal körbezárt terület.
Léptei alig vetnek zajt, keménnyé kérgesedett talpa alatt szinte hallhatatlan serceg a friss fű. Nem lopózik, nem tolvaj vagy holmi besurranó ő, nem is ért az efféle praktikákhoz, csak az erdőszellem jóindulatában bízva halad az egyik széles törzsű fától a másikig. Nincs benne rossz akarás, ahogy gyarló tervek sem, csak szeretné minél diszkrétebben felderíteni a fallal körülvett építményt.
Így jut el ahhoz a falrészhez, ahol a bejáratot sejti. A kelet felé néző falnál még egy őrtornyot is megpillant, ami további óvatosságra ösztönzi. Nem szeretné, ha valami latornak néznék és nyilat kapna settenkedéséért.
A fák vaskos koronáinak takarásába húzódik, oda, ahol egy nagyobb fatörzs rejti el a kaputól, de ő maga biztonságosan kémlelhet rá a tornyot tartó falrészre.
Nincs tudása róla, hogy az erdőszellem miért vezette ide léteit, de annyit már megtudott az erdőről az elmúlt csaknem egy év alatt, hogy véletlenek nincsenek. Hátát a vaskos törzsnek veti, hogy egy kisebb mozdulattal kileshessen a háta mögött lévő falrészre, majd szorosan csuhájába burkolózik. Úgy dönt, kivárja a napfelkeltét, mielőtt további kutatásokba kezd, már ha nem fedezték fel már korábban, úgy legalább kisebb eséllyel nézik haramiának.
Ha az erdőszellem hagyja, álomba szenderül, fejét oldalra hajtja, keresztbe vetve maga előtt az embermagas vándorbotot és hagyja, hogy a fák suhogása elcsendesítse elméjét, a levelek közt suttogó szél kifújja fejéből a felesleges kérdéseket, melyeken hiába is töprengene álmatlanul. Pihennie kell, holnap talán megválaszolja mind az erdő.*
1368. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-17 21:21:01
Üzenet elküldve: 2017-07-17 21:21:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Változások vihara//
*Megnyugtató fordulatok következnek. Bó, és Velyse könnyen fogadta a feladatokat, és úgy követték, mintha ő lenne Sylweran.*
~Bár ez ebben a formában nem nagyon számít. Ők engem ismertek előbb. Elég fura helyzet.~
*Gondolja magában, de nincs mit tenni. Ez van. A csatahajadon válláról, finoman a könyökére csúztatja a kezét. Végtére itt vannak még néhányan, egy kis sóhajtással teszi hozzá megnyugtató hanggal.*
-Meglátjuk! Ha minden jól alakul, én szeretném, hogy velem gyere.
*Mondja egy kellemes mosollyal, és elereszti a lányt. Ekkor kezd megremegni a táj édes, kellemes, állott levegője. Hatalmas viharfelhők kezdik maguk alá gyűrni a fák lombkoronáit. Reccsenő fák, és törzsek zaja vegyül a szél magas fütyülésével, és a mély dörgésekkel a távolban.*
~Egy fertályóra és ideér.~
*Gondolja magában, és éppen ekkor nyikordul meg a nagy fémkapu ajtaja. Egy öreg férfi, és Aryna lép be rajta. Rég találkozott a pallostolvaj kis máguslánnyal. Találkozásuk tréfás története mindig megmosolyogtatja. Most is. Egy elhümmentett nevetésféleséggel visszafordul Vick felé.*
-Majd megkereslek. Most kérlek menj.
*Mondja kedvesen, és fele annyira tárgyilagosan, mint az hangzik. Ha a lány felért a lépcsőn, az újonnan érkezettek felé fordul.*
//Felth és Ary//
*Odalép hozzájuk a lovag, és udvariasan köszön. Ariynának elég egy biccentés viszont az idegen, kardos fickónak bemutatkozik.*
-Darenn Soreyl vagyok. Mit keresel erre?
*Vág a kellős közepébe. Nincs ideje ezen felüli, kötelező formális körök megtételére. Úgyhogy, ezt meg is toldja, egy nem túl barátságos mondattal.*
-És barát vagy ellenség?
*Mondja, de ezt sem olyan támadó szándékkal, mint az kiérződhet belőle. Hangja, mint mindig, kellemesen halk. Arynát, ha teheti elküldi, és csak kettesben folytatja a beszélgetést az idegennel.*
-Ary! Ha megkérhetlek, négyszemközt hagynál minket?
*Mondja, kicsit sejtelmes, de kedves mosolyával. Ha minden elrendeződött, és kettesben maradnak a nagyteremben, akkor mellé lép, és széket mutat az öregnek.*
-Ülj le kérlek. Beszélgessünk!
*Megnyugtató fordulatok következnek. Bó, és Velyse könnyen fogadta a feladatokat, és úgy követték, mintha ő lenne Sylweran.*
~Bár ez ebben a formában nem nagyon számít. Ők engem ismertek előbb. Elég fura helyzet.~
*Gondolja magában, de nincs mit tenni. Ez van. A csatahajadon válláról, finoman a könyökére csúztatja a kezét. Végtére itt vannak még néhányan, egy kis sóhajtással teszi hozzá megnyugtató hanggal.*
-Meglátjuk! Ha minden jól alakul, én szeretném, hogy velem gyere.
*Mondja egy kellemes mosollyal, és elereszti a lányt. Ekkor kezd megremegni a táj édes, kellemes, állott levegője. Hatalmas viharfelhők kezdik maguk alá gyűrni a fák lombkoronáit. Reccsenő fák, és törzsek zaja vegyül a szél magas fütyülésével, és a mély dörgésekkel a távolban.*
~Egy fertályóra és ideér.~
*Gondolja magában, és éppen ekkor nyikordul meg a nagy fémkapu ajtaja. Egy öreg férfi, és Aryna lép be rajta. Rég találkozott a pallostolvaj kis máguslánnyal. Találkozásuk tréfás története mindig megmosolyogtatja. Most is. Egy elhümmentett nevetésféleséggel visszafordul Vick felé.*
-Majd megkereslek. Most kérlek menj.
*Mondja kedvesen, és fele annyira tárgyilagosan, mint az hangzik. Ha a lány felért a lépcsőn, az újonnan érkezettek felé fordul.*
//Felth és Ary//
*Odalép hozzájuk a lovag, és udvariasan köszön. Ariynának elég egy biccentés viszont az idegen, kardos fickónak bemutatkozik.*
-Darenn Soreyl vagyok. Mit keresel erre?
*Vág a kellős közepébe. Nincs ideje ezen felüli, kötelező formális körök megtételére. Úgyhogy, ezt meg is toldja, egy nem túl barátságos mondattal.*
-És barát vagy ellenség?
*Mondja, de ezt sem olyan támadó szándékkal, mint az kiérződhet belőle. Hangja, mint mindig, kellemesen halk. Arynát, ha teheti elküldi, és csak kettesben folytatja a beszélgetést az idegennel.*
-Ary! Ha megkérhetlek, négyszemközt hagynál minket?
*Mondja, kicsit sejtelmes, de kedves mosolyával. Ha minden elrendeződött, és kettesben maradnak a nagyteremben, akkor mellé lép, és széket mutat az öregnek.*
-Ülj le kérlek. Beszélgessünk!
1367. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-15 10:27:24
Üzenet elküldve: 2017-07-15 10:27:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
//Aryna Yji//
- Hmm, üdvözletem, Aryna.
*~ Basszus, ez a morgás de öregesre sikerült. Mint amikor egy öreg katona elgondolkodik egy neki feltett ajánlaton, vagy valamin. Teysusra mondom, kezdek meghülyülni a külsőm miatt. ~
A gyilokjárón álló őrök és a kapu nyílása elkápráztatja a koravén féllovagot, nem gondolta volna, hogy Vadvéd egy ilyen erősen őrzött, harcosok által ekkora összhangban vezetett erődítmény. Egy kis földvárra gondolt, netán a régi Thargarodhoz hasonlító cölöpkerítésre, de ilyen fejlett létesítményre az erdő közepén... Hát, egyáltalán nem.*
- Lenyűgöző! *Ocsúdik fel az euforikus bambulásból, midőn észbe kap, hogy azért a külvilágot se kéne elveszteni.* - Mennyi harcost számláltok? Mennyi idő alatt sikerült ezt felépíteni? Myna nagyjából fél-egy éve szólt nekem erről a helyről, de ennyi idő alatt ekkorát fejlődni? Lefogadom, van benne mágia is! Vagy ha nem, akkor valami istenséggel paktáltatok le, hogy segítsen a felemelésében! És... *Kezdené, de magába fojtja a szót. Nagy hülyeség ez a kifakadás, meg az, hogy alig van még itt, de máris az erejükről kérdezi őket. Tisztára úgy hangzik, mintha egy kém kíváncsiskodna. Reméli, Aryna ezt nem gondolja így.* - Akarom mondani, bocsánat. Csak annyira felcsigázott ez a hely.
- Hmm, üdvözletem, Aryna.
*~ Basszus, ez a morgás de öregesre sikerült. Mint amikor egy öreg katona elgondolkodik egy neki feltett ajánlaton, vagy valamin. Teysusra mondom, kezdek meghülyülni a külsőm miatt. ~
A gyilokjárón álló őrök és a kapu nyílása elkápráztatja a koravén féllovagot, nem gondolta volna, hogy Vadvéd egy ilyen erősen őrzött, harcosok által ekkora összhangban vezetett erődítmény. Egy kis földvárra gondolt, netán a régi Thargarodhoz hasonlító cölöpkerítésre, de ilyen fejlett létesítményre az erdő közepén... Hát, egyáltalán nem.*
- Lenyűgöző! *Ocsúdik fel az euforikus bambulásból, midőn észbe kap, hogy azért a külvilágot se kéne elveszteni.* - Mennyi harcost számláltok? Mennyi idő alatt sikerült ezt felépíteni? Myna nagyjából fél-egy éve szólt nekem erről a helyről, de ennyi idő alatt ekkorát fejlődni? Lefogadom, van benne mágia is! Vagy ha nem, akkor valami istenséggel paktáltatok le, hogy segítsen a felemelésében! És... *Kezdené, de magába fojtja a szót. Nagy hülyeség ez a kifakadás, meg az, hogy alig van még itt, de máris az erejükről kérdezi őket. Tisztára úgy hangzik, mintha egy kém kíváncsiskodna. Reméli, Aryna ezt nem gondolja így.* - Akarom mondani, bocsánat. Csak annyira felcsigázott ez a hely.
1366. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-11 16:21:45
Üzenet elküldve: 2017-07-11 16:21:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Változások vihara//
*Kérdésére megnyugtató és mégis aggasztó választ kap, de mikor Soreyl megfogja a kezét, egy pillanatra teljesen ledermed és válaszolni sem tud, így csak meredten hallgatja a feladatokat. Mikor Bónak is elhangzik a kissé nyersnek ható változat, Velsie kedves mosollyal veszi élét az utasításoknak.*
-Segítek mindenben.
*Még ha valószínűleg az óriás nem is szorul az ő segítségére, szeretné, ha tudná Bó, hogy rá mindenben számíthat. Így Soreyl megint csak kedves és féltő szavaira természetesen bólogat, az újabb érintés azonban ismét lefagyasztja és eltereli a gondolatait.*
~Hogy számíthat-e rám? Ezt komolyan meg kell kérdeznie? Jó, bizonyára nem úgy értette, hiszen ez a hang, és a tekintete... egészen mást mond.~
-Ahogy mindig.
*Mondja röviden, de tőle szokatlan gyengédséggel a hangjában, aztán össze is szedi magát, de csak látszólag, mert gondolatait igencsak szétzilálja ez a pár kedves, közvetlen gesztus a több hatos néma elzárkózás, és ritka, rövid beszélgetések után. Persze amióta megjöttek, érzi, hogy a férfi előszeretettel keresi ő és Bó társaságát, de sosem tulajdonított neki jelentőséget, csupán az újak pesztrálását látta benne. Most azonban az érintéssel együtt furcsa hatást kelt benne. Kavargó gondolatoktól ködös fejjel indul meg az elbocsátó szóra a szobája felé, illetve Bóé felé, de Soreyl még visszainti, és a hangjára olyan hirtelen torpan meg és fordul vissza, mintha tudat alatt várta volna a marasztaló szavakat. Ettől függetlenül csodálkozó és érdeklődő arccal siet vissza a férfihez, aki szintén felé indul. Csak akkor szólal meg, mikor egész közel ér hozzá, de hangjában megint van valamiféle belsőségesség, ami veszélyesen lebénítja a lányt. Mikor eljutnak agyáig a szavak, egy gondolat tör fel belőle.*
~NE! Nem mehetsz el! Egyedül biztosan nem!~
*De persze ő is tudja, hogy ugyan ki más mehetne vele, hiszen alig maradtak, és Vadvéd sem maradhat üresen, így csöndben hallgatja tovább, de arcára már kiül az aggodalom, amit nem is próbál palástolni. Aztán Soreyl még közelebb lép és Velsieben érthetetlen feszültség gyűlik. Nem fél a másiktól, és egyszerre élvezi a közelségét, jól esik neki a másik testéből áradó meleg, ugyanakkor szeretne elhátrálni, mert hirtelen mintha nem kapna levegőt, és meg lenne kötözve.*
~Mi ez? Miért? Én... otthonunk... egyedül... ne!~
*Tekintetét nem tudja elfordítani a másikéról, de reszkető kezét lassan a háta mögé rejti, majd megköszörüli a torkát és válasz helyett előbb inkább kérdés, sőt kérdések buknak ki belőle, arcán pedig még mindig az aggodalom az uralkodó, de tekintetében ha a férfi nagyon figyelt, mikor közelebb lépett, megvillant a félelem is.*
-Muszáj elmenned? Egyedül menned? Nem mehetek veled?
*Aztán persze észbe kap, hogy a vezér kért valamit, hát neki teljesítenie kell, ez nem kívánság műsor, így újra felveszi keményen megnevelt és megedzett arcát és katona modorát. Aprót ráz a fején, és elszántan megfeszíti állkapcsát.*
-Akarom mondani... Természetesen. Az életem árán is megvédem Vadvédet.
*Teste megfeszül, reszkető kezét ökölbe szorítja a háta mögött, de tekintetében mégis van valami kedvesség a másik iránt, ami felszínre is tör egy kis megjegyzés formájában.*
-De vigyázz magadra, és siess haza!
~Haza... milyen furcsa... a közös otthonunk... és mégis... áh, ne most! ~
*Kérdésére megnyugtató és mégis aggasztó választ kap, de mikor Soreyl megfogja a kezét, egy pillanatra teljesen ledermed és válaszolni sem tud, így csak meredten hallgatja a feladatokat. Mikor Bónak is elhangzik a kissé nyersnek ható változat, Velsie kedves mosollyal veszi élét az utasításoknak.*
-Segítek mindenben.
*Még ha valószínűleg az óriás nem is szorul az ő segítségére, szeretné, ha tudná Bó, hogy rá mindenben számíthat. Így Soreyl megint csak kedves és féltő szavaira természetesen bólogat, az újabb érintés azonban ismét lefagyasztja és eltereli a gondolatait.*
~Hogy számíthat-e rám? Ezt komolyan meg kell kérdeznie? Jó, bizonyára nem úgy értette, hiszen ez a hang, és a tekintete... egészen mást mond.~
-Ahogy mindig.
*Mondja röviden, de tőle szokatlan gyengédséggel a hangjában, aztán össze is szedi magát, de csak látszólag, mert gondolatait igencsak szétzilálja ez a pár kedves, közvetlen gesztus a több hatos néma elzárkózás, és ritka, rövid beszélgetések után. Persze amióta megjöttek, érzi, hogy a férfi előszeretettel keresi ő és Bó társaságát, de sosem tulajdonított neki jelentőséget, csupán az újak pesztrálását látta benne. Most azonban az érintéssel együtt furcsa hatást kelt benne. Kavargó gondolatoktól ködös fejjel indul meg az elbocsátó szóra a szobája felé, illetve Bóé felé, de Soreyl még visszainti, és a hangjára olyan hirtelen torpan meg és fordul vissza, mintha tudat alatt várta volna a marasztaló szavakat. Ettől függetlenül csodálkozó és érdeklődő arccal siet vissza a férfihez, aki szintén felé indul. Csak akkor szólal meg, mikor egész közel ér hozzá, de hangjában megint van valamiféle belsőségesség, ami veszélyesen lebénítja a lányt. Mikor eljutnak agyáig a szavak, egy gondolat tör fel belőle.*
~NE! Nem mehetsz el! Egyedül biztosan nem!~
*De persze ő is tudja, hogy ugyan ki más mehetne vele, hiszen alig maradtak, és Vadvéd sem maradhat üresen, így csöndben hallgatja tovább, de arcára már kiül az aggodalom, amit nem is próbál palástolni. Aztán Soreyl még közelebb lép és Velsieben érthetetlen feszültség gyűlik. Nem fél a másiktól, és egyszerre élvezi a közelségét, jól esik neki a másik testéből áradó meleg, ugyanakkor szeretne elhátrálni, mert hirtelen mintha nem kapna levegőt, és meg lenne kötözve.*
~Mi ez? Miért? Én... otthonunk... egyedül... ne!~
*Tekintetét nem tudja elfordítani a másikéról, de reszkető kezét lassan a háta mögé rejti, majd megköszörüli a torkát és válasz helyett előbb inkább kérdés, sőt kérdések buknak ki belőle, arcán pedig még mindig az aggodalom az uralkodó, de tekintetében ha a férfi nagyon figyelt, mikor közelebb lépett, megvillant a félelem is.*
-Muszáj elmenned? Egyedül menned? Nem mehetek veled?
*Aztán persze észbe kap, hogy a vezér kért valamit, hát neki teljesítenie kell, ez nem kívánság műsor, így újra felveszi keményen megnevelt és megedzett arcát és katona modorát. Aprót ráz a fején, és elszántan megfeszíti állkapcsát.*
-Akarom mondani... Természetesen. Az életem árán is megvédem Vadvédet.
*Teste megfeszül, reszkető kezét ökölbe szorítja a háta mögött, de tekintetében mégis van valami kedvesség a másik iránt, ami felszínre is tör egy kis megjegyzés formájában.*
-De vigyázz magadra, és siess haza!
~Haza... milyen furcsa... a közös otthonunk... és mégis... áh, ne most! ~
1365. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-11 12:14:34
Üzenet elküldve: 2017-07-11 12:14:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
//Felthys Belaldur//
*Hiába sorol fel a férfi nagynak hangzó neveket, amazok semmit sem mondanak a lánynak.
Ezért kicsit szégyelli is magát, de nem tehet róla.*
- Majd bent utána járunk.
*Mosolyog kedvesen a másikra, majd végre elindulnak hazafelé. A bemutatkozásra viszont olyan zavarba jön, hogy a füle hegyéig is elpirul.*
- Aryna vagyok. Aryna Yji.
~Hogy lehetsz ennyire figyelmetlen és illetlen?~
*Dorgálja magát vörös ábrázattal. Innentől ő nem is kérdez, ha nem muszáj, inkább csak az utat mutatja.
Kisvártatva megérkeznek a már jól ismert erődhöz, az őrnek jelez, a kapuk nyílnak, ők pedig hivatalosan is megérkeznek Vadvédbe.
~ Kár, hogy most alig vagyunk itt. ~
Aztán mosolyogva megfordul. *
- Üdv Vadvédben!
*Hiába sorol fel a férfi nagynak hangzó neveket, amazok semmit sem mondanak a lánynak.
Ezért kicsit szégyelli is magát, de nem tehet róla.*
- Majd bent utána járunk.
*Mosolyog kedvesen a másikra, majd végre elindulnak hazafelé. A bemutatkozásra viszont olyan zavarba jön, hogy a füle hegyéig is elpirul.*
- Aryna vagyok. Aryna Yji.
~Hogy lehetsz ennyire figyelmetlen és illetlen?~
*Dorgálja magát vörös ábrázattal. Innentől ő nem is kérdez, ha nem muszáj, inkább csak az utat mutatja.
Kisvártatva megérkeznek a már jól ismert erődhöz, az őrnek jelez, a kapuk nyílnak, ők pedig hivatalosan is megérkeznek Vadvédbe.
~ Kár, hogy most alig vagyunk itt. ~
Aztán mosolyogva megfordul. *
- Üdv Vadvédben!
1364. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-06 23:12:59
Üzenet elküldve: 2017-07-06 23:12:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
//Változások vihara//
*Míg a halandók apró problémáikat tárgyalják és folytatják a rájuk mért örök és reménytelen küzdelmet, esendő szívük vágyainak kielégítését, odakint náluk sokkal nagyobb erőkben gyűlik a harag. Az égen, mint hatalmas, szürke vár, tornyosulnak egyre magasabb oszlopokba a felhők, mind jobban eltakarva a fényt, hogy végül már éjszakát idéz a sötétség. Az ősi indulat meg-megvillan a baljós fodrok mögött és a lombok között egyre hangosabban zúgva bejelenti magát a vihar. A szél egyre csak erősödik, egyre nagyobb dühvel csap le a tisztásra, mintha csak a falak erejét próbálgatná. Aztán iszonyú dörrenés hallatszik és mint a nehéz bárd, lezuhan az eső. Aki nincs fedél alatt, az egy pillanat alatt ázik bőrig, aki pedig menedékbe rohanna, annak csak a egyre-másra csapkodó villámok szolgáltatnak fényt a túlviláginak ható sötétben.
Lelket rengető vihar dúl a végtelen erdőségek felett. Akit pedig nem rettent az elemek tombolása és merészel belefülelni az égi háborúba, a dörgéseket hallgatva furcsa felfedezést tehet. Egyik-másik horizontrepesztő reccsenés egészen olyan, mintha valami hatalmas lény az ízületeit ropogtatná, mielőtt mozdul. A villámok pillanatnyi pislantásainál pedig a felhők között lelhet furcsa formát, akinek jó szeme és fantáziája van. Mintha egy gigászi szörnyeteg karmos ujjai nyúlnának le az alacsonyra ereszkedett fellegekből, hogy lecsapjanak Vadvértre...
Baljós jelek, annyi bizonyos. Azt is hiheti, aki hinni tud ilyesmiben, hogy valami jön.*
*Míg a halandók apró problémáikat tárgyalják és folytatják a rájuk mért örök és reménytelen küzdelmet, esendő szívük vágyainak kielégítését, odakint náluk sokkal nagyobb erőkben gyűlik a harag. Az égen, mint hatalmas, szürke vár, tornyosulnak egyre magasabb oszlopokba a felhők, mind jobban eltakarva a fényt, hogy végül már éjszakát idéz a sötétség. Az ősi indulat meg-megvillan a baljós fodrok mögött és a lombok között egyre hangosabban zúgva bejelenti magát a vihar. A szél egyre csak erősödik, egyre nagyobb dühvel csap le a tisztásra, mintha csak a falak erejét próbálgatná. Aztán iszonyú dörrenés hallatszik és mint a nehéz bárd, lezuhan az eső. Aki nincs fedél alatt, az egy pillanat alatt ázik bőrig, aki pedig menedékbe rohanna, annak csak a egyre-másra csapkodó villámok szolgáltatnak fényt a túlviláginak ható sötétben.
Lelket rengető vihar dúl a végtelen erdőségek felett. Akit pedig nem rettent az elemek tombolása és merészel belefülelni az égi háborúba, a dörgéseket hallgatva furcsa felfedezést tehet. Egyik-másik horizontrepesztő reccsenés egészen olyan, mintha valami hatalmas lény az ízületeit ropogtatná, mielőtt mozdul. A villámok pillanatnyi pislantásainál pedig a felhők között lelhet furcsa formát, akinek jó szeme és fantáziája van. Mintha egy gigászi szörnyeteg karmos ujjai nyúlnának le az alacsonyra ereszkedett fellegekből, hogy lecsapjanak Vadvértre...
Baljós jelek, annyi bizonyos. Azt is hiheti, aki hinni tud ilyesmiben, hogy valami jön.*
1363. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-06 22:53:59
Üzenet elküldve: 2017-07-06 22:53:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Változások vihara//
*Soreyl türelmesen vár. Kellemes mosoly fogja el a férfit, mikor Bó azonnal ott terem, már az első szóra. Addigra érkezik vissza az ibrik sörrel amit le is tesz az óriás elé.*
-Egészségedre.
*Mondja kedvesen, és visszaül a helyére. Addig még elkortyol néhány kisebb, csak ízlelgetésnek nevezhető falatot a finom vörösborból, és mintha hallaná Perchipfell gondolatait.*
~Ha itt lenne azt mondaná: Valami más, édeset, és vöröset akarnál most kóstolgatni.~
*Mondja magának Soreyl gúnyos őszinteséggel, de ezt most félre kell tennie. Egy ideig minden ilyesmit hanyagolnia kell, de egy biztos: a vörös csatahajadont nehezen fogja elengedni az erdőből. Amint egyenesbe fordul a klán útja, a férfi azonnal célba venné Vicket. Amíg borát ízlelgeti, és még elolvas egy csíknyi pergament, az említett személy is megérkezik a nagyterembe. Miután mindenki megérkezett, felváltva beszélget hozzájuk. Van, hogy csak tisztázásképp fordul Bó felé, hogy egyszerűsítse a dolgokat a számára, de elég kacifántos a helyzet, így mindenben a Nő segítségét kéri kezdetnek. Odafordul hozzá, és kicsit halkabban mondja neki.*
-Jól, csak kissé gondterhelten. Nem tudok mindenre figyelni. Kérlek segíts nekem.
*Utolsó mondatával kicsit megfogja és megszorítja a nő kezét finoman miközben mélyen a szemébe néz. Mély, telt hangját, csak ezután fordítja mindkettőjük felé.*
-Örülök, hogy ilyen gyorsan itt termettetek.
*Kezdi egy enyhítő mosollyal.*
-Több dologra is szeretnélek titeket megkérni, és egyik sem egy egyszerű dolog. Sok hattal ezelőtt, egy böhöm, nagy rondaság nekivetődött a falnak. A hibát kijavítottuk, de nem volt akkora erő a kezünkben, mint a tied Bó, hogy egészen újjáépítsük a rönkfalat.
*Mondja, és jobb hüvelykujjával jelzi az irányt, ahol a cölöpgerendákból két sorban összepántolt védfal csálén éktelenkedik.*
-Mindemellett, Bónak kell egy külső ház a fal mellett, a földjéhez közel.
*Tudja, hogy az óriás nincs tisztában a ragokkal, toldalékokkal, de azért erősen megnyomja a birtokos személyragot. Az a föld Bóé. Senki sem veheti el tőle már soha.*
-És az erdőben sok a méhkas, fel kellene kutatni őket.
*Végzi az összegzést, és innentől a melákhoz fordul, Soreylnek kissé már modortalannak tűnő egyszerűséggel parancsosztás céljából.*
-Vágj fát, és javítsd meg a falat! Építs kunyhót! És keress zümiket.
*Az utolsó mondatot nem bírja ki mosoly nélkül.*
~Annyira szeretni való ez a melák a maga módján. Csak ne essen semmi baja.~
*Mondja magának. És ha már a bajnál tart, az asztal túl felére fordul, és elkomorodik kissé.*
-Kérlek vigyázz rá, és magadra. Veszélyes az erdő, még akkor is ha az a tisztáshoz közel vagytok. Én egy darabig innen nem mozdulok, csak egy hangosabb kiáltás, és már ott is vagyok.
*Egy pillanatra elgondolkozik. Még egyszer Vick kezéhez ér, és újra halkabbra veszi a hangját.*
-Számíthatok rád?
*Igenlő válasz esetén Bót elküldi, azzal, hogy még csak holnap induljanak, ma még fejezze be amit elkezdett. Aztán Vicket, még ott fogja egy szóra. Mikor a csatahajadon már épp elérné a lépcsőt utána szól, és magához inti, miközben ő is feláll a székéből, és felé lépdel. Mikor egészen közel értek egymáshoz, csak akkor mondja, ismét csak halkan. Nem mintha bárki hallaná, de így hangulatosabb.*
-Csak rád számíthatok, és ne haragudj, hogy erre kérlek, de...
*Elgondolkodik kissé, s csak aztán folytatja.*
-Nekem két haton belül fel kell mennem a fővárosba, az eltávozottak ügyében. Vadvéd, csak rátok marad, ha addig nem történik valami csoda. Mint mondtam veszélyes az erdő, s nem csak a vadak.
*Elkomolyodik, és még közelebb áll, szinte egészen összeér a válluk.*
-Az értelmesebb lények a veszedelmesebbek. Vigyáznál az otthonunkra míg távol leszek?
*Kérdezi, s már le is ejtette válláról a terhet. Megfogja óvatosan a lány jobb vállát, és várja a választ. Mosolya, arca barátságos, mint mindig mikor Vickre néz.*
*Soreyl türelmesen vár. Kellemes mosoly fogja el a férfit, mikor Bó azonnal ott terem, már az első szóra. Addigra érkezik vissza az ibrik sörrel amit le is tesz az óriás elé.*
-Egészségedre.
*Mondja kedvesen, és visszaül a helyére. Addig még elkortyol néhány kisebb, csak ízlelgetésnek nevezhető falatot a finom vörösborból, és mintha hallaná Perchipfell gondolatait.*
~Ha itt lenne azt mondaná: Valami más, édeset, és vöröset akarnál most kóstolgatni.~
*Mondja magának Soreyl gúnyos őszinteséggel, de ezt most félre kell tennie. Egy ideig minden ilyesmit hanyagolnia kell, de egy biztos: a vörös csatahajadont nehezen fogja elengedni az erdőből. Amint egyenesbe fordul a klán útja, a férfi azonnal célba venné Vicket. Amíg borát ízlelgeti, és még elolvas egy csíknyi pergament, az említett személy is megérkezik a nagyterembe. Miután mindenki megérkezett, felváltva beszélget hozzájuk. Van, hogy csak tisztázásképp fordul Bó felé, hogy egyszerűsítse a dolgokat a számára, de elég kacifántos a helyzet, így mindenben a Nő segítségét kéri kezdetnek. Odafordul hozzá, és kicsit halkabban mondja neki.*
-Jól, csak kissé gondterhelten. Nem tudok mindenre figyelni. Kérlek segíts nekem.
*Utolsó mondatával kicsit megfogja és megszorítja a nő kezét finoman miközben mélyen a szemébe néz. Mély, telt hangját, csak ezután fordítja mindkettőjük felé.*
-Örülök, hogy ilyen gyorsan itt termettetek.
*Kezdi egy enyhítő mosollyal.*
-Több dologra is szeretnélek titeket megkérni, és egyik sem egy egyszerű dolog. Sok hattal ezelőtt, egy böhöm, nagy rondaság nekivetődött a falnak. A hibát kijavítottuk, de nem volt akkora erő a kezünkben, mint a tied Bó, hogy egészen újjáépítsük a rönkfalat.
*Mondja, és jobb hüvelykujjával jelzi az irányt, ahol a cölöpgerendákból két sorban összepántolt védfal csálén éktelenkedik.*
-Mindemellett, Bónak kell egy külső ház a fal mellett, a földjéhez közel.
*Tudja, hogy az óriás nincs tisztában a ragokkal, toldalékokkal, de azért erősen megnyomja a birtokos személyragot. Az a föld Bóé. Senki sem veheti el tőle már soha.*
-És az erdőben sok a méhkas, fel kellene kutatni őket.
*Végzi az összegzést, és innentől a melákhoz fordul, Soreylnek kissé már modortalannak tűnő egyszerűséggel parancsosztás céljából.*
-Vágj fát, és javítsd meg a falat! Építs kunyhót! És keress zümiket.
*Az utolsó mondatot nem bírja ki mosoly nélkül.*
~Annyira szeretni való ez a melák a maga módján. Csak ne essen semmi baja.~
*Mondja magának. És ha már a bajnál tart, az asztal túl felére fordul, és elkomorodik kissé.*
-Kérlek vigyázz rá, és magadra. Veszélyes az erdő, még akkor is ha az a tisztáshoz közel vagytok. Én egy darabig innen nem mozdulok, csak egy hangosabb kiáltás, és már ott is vagyok.
*Egy pillanatra elgondolkozik. Még egyszer Vick kezéhez ér, és újra halkabbra veszi a hangját.*
-Számíthatok rád?
*Igenlő válasz esetén Bót elküldi, azzal, hogy még csak holnap induljanak, ma még fejezze be amit elkezdett. Aztán Vicket, még ott fogja egy szóra. Mikor a csatahajadon már épp elérné a lépcsőt utána szól, és magához inti, miközben ő is feláll a székéből, és felé lépdel. Mikor egészen közel értek egymáshoz, csak akkor mondja, ismét csak halkan. Nem mintha bárki hallaná, de így hangulatosabb.*
-Csak rád számíthatok, és ne haragudj, hogy erre kérlek, de...
*Elgondolkodik kissé, s csak aztán folytatja.*
-Nekem két haton belül fel kell mennem a fővárosba, az eltávozottak ügyében. Vadvéd, csak rátok marad, ha addig nem történik valami csoda. Mint mondtam veszélyes az erdő, s nem csak a vadak.
*Elkomolyodik, és még közelebb áll, szinte egészen összeér a válluk.*
-Az értelmesebb lények a veszedelmesebbek. Vigyáznál az otthonunkra míg távol leszek?
*Kérdezi, s már le is ejtette válláról a terhet. Megfogja óvatosan a lány jobb vállát, és várja a választ. Mosolya, arca barátságos, mint mindig mikor Vickre néz.*
1362. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-06 22:32:13
Üzenet elküldve: 2017-07-06 22:32:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Venár gyorstalpaló//
*A többiek talán nem is igazán értik az egészet, de Wäorban nem csalatkozik, ő azonnal ráhangolódik.
Az az egyetlen mondat, ami elhagyja a vadász száját, megborzongatja Yeza bőrét. Mintha egyszerre szólna neki és a története titokzatos lényének.
Elvigyorodik. Az élénken csillogó barna tekintet a férfiébe fúrja magát. A könyv halk puffanással csukódik be Yeza tenyerében.*
- Azt hiszem, egy kicsit megszédültem *mondja, még mindig csak Wäor pillantást fürkészve. Csak egy-két szívdobbanásnyi késéssel fordul kirendelt Venár-pesztrájuk felé és veszi fel a gyengélkedők nyomorult arckifejezését.* - Ugye nem gond, ha egy kicsit visszavonulok? Wäor, segítenél? *leheli erőtlenül és már nyúl is a vadász keze felé, hogy lovagias támaszává avanzsálja.
Talán nem volt a legtisztább húzás mindjárt az elején lógással megkurtítani a napot, de úgy vette észre, amúgy se tartogattak már a számukra túl sok teendőt, így nem vesződik olyasmivel, mint a bűntudat.*
//Később//
*Ami azt illeti, az utóbbi időben elég sokat voltak a falakon kívül. Bánja is meg nem is. Nem cserélné el, de így szinte alig-alig illeszkedtek be a többiek közé.
Amikor ide érkeztek, egészen másra számított, de az élet már csak ilyen. Végül nem úgy alakultak a dolgok. Ennyi eltelt idő után is inkább érzi magát vendégnek, mint valakinek, aki otthon van itt. Persze lehet, hogy vele van a baj. Mert ugyan honnan is tudná ő, milyen is az: otthon lenni valahol?
Most, hogy Vadvéd így kiürült, talán ő az egyetlen, akiben ez nem kelt kellemetlen érzéseket. Az északit azért néha keresi a pillantása. A Baldrollal való évődés mindig kedves kis szeglete volt az itteni életének. De egy ideje már nem látta őt sem. Nem tudja, elment-e a többiekkel vagy csak nagyon is összemelegedett a kis vörössel. Majd alkalomadtán azért megkérdez valakit. Bár mostanság nem egyszerű összefutni akárkivel is ebben a kísértetházban.*
*A többiek talán nem is igazán értik az egészet, de Wäorban nem csalatkozik, ő azonnal ráhangolódik.
Az az egyetlen mondat, ami elhagyja a vadász száját, megborzongatja Yeza bőrét. Mintha egyszerre szólna neki és a története titokzatos lényének.
Elvigyorodik. Az élénken csillogó barna tekintet a férfiébe fúrja magát. A könyv halk puffanással csukódik be Yeza tenyerében.*
- Azt hiszem, egy kicsit megszédültem *mondja, még mindig csak Wäor pillantást fürkészve. Csak egy-két szívdobbanásnyi késéssel fordul kirendelt Venár-pesztrájuk felé és veszi fel a gyengélkedők nyomorult arckifejezését.* - Ugye nem gond, ha egy kicsit visszavonulok? Wäor, segítenél? *leheli erőtlenül és már nyúl is a vadász keze felé, hogy lovagias támaszává avanzsálja.
Talán nem volt a legtisztább húzás mindjárt az elején lógással megkurtítani a napot, de úgy vette észre, amúgy se tartogattak már a számukra túl sok teendőt, így nem vesződik olyasmivel, mint a bűntudat.*
//Később//
*Ami azt illeti, az utóbbi időben elég sokat voltak a falakon kívül. Bánja is meg nem is. Nem cserélné el, de így szinte alig-alig illeszkedtek be a többiek közé.
Amikor ide érkeztek, egészen másra számított, de az élet már csak ilyen. Végül nem úgy alakultak a dolgok. Ennyi eltelt idő után is inkább érzi magát vendégnek, mint valakinek, aki otthon van itt. Persze lehet, hogy vele van a baj. Mert ugyan honnan is tudná ő, milyen is az: otthon lenni valahol?
Most, hogy Vadvéd így kiürült, talán ő az egyetlen, akiben ez nem kelt kellemetlen érzéseket. Az északit azért néha keresi a pillantása. A Baldrollal való évődés mindig kedves kis szeglete volt az itteni életének. De egy ideje már nem látta őt sem. Nem tudja, elment-e a többiekkel vagy csak nagyon is összemelegedett a kis vörössel. Majd alkalomadtán azért megkérdez valakit. Bár mostanság nem egyszerű összefutni akárkivel is ebben a kísértetházban.*
1361. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-07-06 20:26:32
Üzenet elküldve: 2017-07-06 20:26:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Artheniori kiruccanás//
//Érkezés//
*Bónak mindig furcsák voltak a falak. Bizonyára meg van a funkciójuk, de az óriásnak még nem volt alkalma megtapasztalni a védő alkalmatosság praktikumát, így csak a vállát megvonva veszi tudomásul az eléjük táruló építményt. Méretes tisztás terül el a fal túloldalán. Már el is képzeli, ahogy a sorokat szántja és veti a magokat, meg ahogy a zümik zümmögnek a tisztás túloldalán. Be is vackolja magát mindkét új érkező egy-egy szobába, másnap pedig már kezdi is kialakítani a fal tevétől a tisztás túloldaláig a szántót.*
//Változások vihara//
*A hetek alatt eléggé megcsappant a létszám, de ez Bót a legkevésbé sem izgatja fel. Ő újult erővel és lelkesedéssel dolgozik a jövőjén. Hivatását megtalálva gondozza a kertjében a fejüket már ki-ki dugó finomságokat, de a sok gyakorlatozás, és az ici-pici vörös nőstény ténykedése nyomán sok fémet is meg kell javítani, így bár ezt a mesterséget is művelte korábban, a saját igényeinek jócskán könnyebb volt alkotni, most viszont kénytelen volt minden tudását felülteljesíteni, és heves koncentráció árán napról napra jobban elsajátítani a kovácsolás művészetét. Borús fellegek alatt gyászhangulattal körbe lengve intett búcsút egy karaván, az erődöt kongó ürességgel megtöltve. Üres folyosókon visszhangzó léptekkel szellemként járja az épületet, mert a viskója még a hirtelen nyakába szakadt munka miatt nem tudta befejezni. A tevékeny hatokban a korábban kissé mélabús óriás szinte kivirult a munka terhe alatt. Nem túl velős gondolatainak minden maradékát is lefoglalja az újonnan jött élet és cél. Arthenior tövében megfogyatkozott földjén és gyakorlatilag a semmi pénzéből már a legkedvesebb időtöltését sem tudta élvezni. Most viszont hajnaltól estig tevékenyen tölti az óráit, enni, inni és néha megpihenni jár vissza a szobájába. Egy ilyen alkalommal vehette észre Soreyl, az újonnan kinevezett vezető, s nem is habozott felkeresni őt. A rövid mondandóját követően Bó homloki igencsak gyöngyözni kezd. Tekintetére a letaglózó aggodalom ül ki, persze ezt igyekszik leplezni, de éppen mintha egy kanállal próbálna az ember fia erdőtüzet oltani, csak annyira sikeres a kísérlet. Leül az ágya szélére, minden egyéb teendőjét az agya egy eldugott zugába zsúfolja, és minden agykapacitását a fél órára fordítja. Izgatottan mocorog, tördeli a kezét, és próbálja nem elrontani az időt ezúttal. Hosszú, óráknak tűnő percek telnek el, Bó fejében Soreyl már a kardját kivonva várja őt, és az órás késést fővesztéssel óhajtja bitorolni. Nem ilyennek ismeri meg, de sajnos az óriás nincs tisztában sem az idővel, sem annak a fontosságával, így jobb, ha a legrosszabbra készül. Nyolc feszült perc után idegesen, meglepő fürgeséggel és elvárható ügyetlenséggel csörtet le a nagyterembe, és kétségbeesett tekintettel pillant Soreylre, hogy minden rendben van-e. Mikor megbizonyosodik afelől, hogy semmi gond, leült a lovaggal szemben és ott várakozik tovább, a lány feltűnéséig. Ha megkapja a sörét, jóízűen kortyolgatja, de ha Soreyl elkezdi a mondandóját, félreteszi azt, hogy ne kelljen két felé osztani a figyelmét.*
//Érkezés//
*Bónak mindig furcsák voltak a falak. Bizonyára meg van a funkciójuk, de az óriásnak még nem volt alkalma megtapasztalni a védő alkalmatosság praktikumát, így csak a vállát megvonva veszi tudomásul az eléjük táruló építményt. Méretes tisztás terül el a fal túloldalán. Már el is képzeli, ahogy a sorokat szántja és veti a magokat, meg ahogy a zümik zümmögnek a tisztás túloldalán. Be is vackolja magát mindkét új érkező egy-egy szobába, másnap pedig már kezdi is kialakítani a fal tevétől a tisztás túloldaláig a szántót.*
//Változások vihara//
*A hetek alatt eléggé megcsappant a létszám, de ez Bót a legkevésbé sem izgatja fel. Ő újult erővel és lelkesedéssel dolgozik a jövőjén. Hivatását megtalálva gondozza a kertjében a fejüket már ki-ki dugó finomságokat, de a sok gyakorlatozás, és az ici-pici vörös nőstény ténykedése nyomán sok fémet is meg kell javítani, így bár ezt a mesterséget is művelte korábban, a saját igényeinek jócskán könnyebb volt alkotni, most viszont kénytelen volt minden tudását felülteljesíteni, és heves koncentráció árán napról napra jobban elsajátítani a kovácsolás művészetét. Borús fellegek alatt gyászhangulattal körbe lengve intett búcsút egy karaván, az erődöt kongó ürességgel megtöltve. Üres folyosókon visszhangzó léptekkel szellemként járja az épületet, mert a viskója még a hirtelen nyakába szakadt munka miatt nem tudta befejezni. A tevékeny hatokban a korábban kissé mélabús óriás szinte kivirult a munka terhe alatt. Nem túl velős gondolatainak minden maradékát is lefoglalja az újonnan jött élet és cél. Arthenior tövében megfogyatkozott földjén és gyakorlatilag a semmi pénzéből már a legkedvesebb időtöltését sem tudta élvezni. Most viszont hajnaltól estig tevékenyen tölti az óráit, enni, inni és néha megpihenni jár vissza a szobájába. Egy ilyen alkalommal vehette észre Soreyl, az újonnan kinevezett vezető, s nem is habozott felkeresni őt. A rövid mondandóját követően Bó homloki igencsak gyöngyözni kezd. Tekintetére a letaglózó aggodalom ül ki, persze ezt igyekszik leplezni, de éppen mintha egy kanállal próbálna az ember fia erdőtüzet oltani, csak annyira sikeres a kísérlet. Leül az ágya szélére, minden egyéb teendőjét az agya egy eldugott zugába zsúfolja, és minden agykapacitását a fél órára fordítja. Izgatottan mocorog, tördeli a kezét, és próbálja nem elrontani az időt ezúttal. Hosszú, óráknak tűnő percek telnek el, Bó fejében Soreyl már a kardját kivonva várja őt, és az órás késést fővesztéssel óhajtja bitorolni. Nem ilyennek ismeri meg, de sajnos az óriás nincs tisztában sem az idővel, sem annak a fontosságával, így jobb, ha a legrosszabbra készül. Nyolc feszült perc után idegesen, meglepő fürgeséggel és elvárható ügyetlenséggel csörtet le a nagyterembe, és kétségbeesett tekintettel pillant Soreylre, hogy minden rendben van-e. Mikor megbizonyosodik afelől, hogy semmi gond, leült a lovaggal szemben és ott várakozik tovább, a lány feltűnéséig. Ha megkapja a sörét, jóízűen kortyolgatja, de ha Soreyl elkezdi a mondandóját, félreteszi azt, hogy ne kelljen két felé osztani a figyelmét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346