//Még a csapatláng, tábortűz előtt//
*A többiek talán az előkészületeket végzik az esti hacacáréra, azonban Soreyl, még kér magának egy utolsó "pihenő" napot. Úgy gondolja kiérdemelte, és tagadhatatlanul sok munkája van az épületben, viszont most edzeni akar. Nagyon rákapott a Percgipfellel folytatott, tét nélküli pengetáncra. A lendület, a nyers, folyékony erő, ami csak irányításra vár. A fémen csillanó fény, az izgalomtól, és fáradástól sajgó izmok. A verejték sós íze, hogy Perchipfell szinte magától mozog, és ez nem az erőre értendő. Minden irányt, minden hajlítást, nyújtást, és minden körülfonódó mozdulatot, mintha a kard, vagy maga a szimulált harci képzelet keltette érzet hozná létre. Kicsit megáll pihenni. Perchit a földbe szúrja, és keresztvasára támaszkodva, vigyorogva liheg.*
~Izzasztó vagy Perchi!~
*Érkezik az első gondolatbeszéd foszlánya. A pallos visszavág.*
~Te meg büdös. Azt mi van akkor?~
*Soreyl kicsit felkacag.*
~Mókás vagy barátom.~
*Teszi hozzá a férfi lekezelő hangnemben.*
~Nélkülem semmire sem mennél.~
*Soreyl erre felhúzza a fél szemöldökét. Felegyenesedik, és elsétál. Vajon így Perchi, mire megy a férfi nélkül?*
~TUDOM MIRE MEGY KI A JÁTÉK TE FÉLNÓTÁS! Szedj ki a földből, vagy elhúzom a nótád másik felét.~
*Fenyegetőzik a tehetetlen fémpenge. Soreyl persze, visszalépdel, és újra nekilát a bűvharcnak. Harcállást vesz fel. Két kézzel fogja pallosát, és egészen közel a testéhez, csípőhöz szorítva, feszesen az égnek tartja, biztonságos terpeszben. És szabadjára engedi fantáziáját. Elképzeli magának a három haramiát, akit anno futni hagyott. Furcsa részletekre emlékszik. Például az egyik félfülű, a másik tetovált. Szóval részletesen elképzeli, realizálja a három gyűlölt támadót.*
~Perchipfell! Segíts!~
*És hirtelen robbannak az izmai. Agya nem gondolkodik. A képzelt harc izgalmával, minden lényegtelen kacat, kimosódik elméjéből. Lába magától lép előre. Szintúgy, mintha önálló akarata lenne, karja előre robban, hatalmas erővel átütve az első, képzelt fosztogatót. De figyelnie kell, mert félhátulról, érkezik egy csapás a vállára, amit egy finom elkerüléssel kell veszélytelen csapkodássá változtatni. Ennek a fordulatnak a lendületét használja, hogy a vagdosódót oldalba vágja Perchivel. A mandró sikeresen hárít, de egy pallos, meg a lendület, meg az erő, nem viaskodhat egy szablyával. A férfi vágás nélkül ugyan, de métereket repül balra, hogy utat nyisson az utolsó támadónak. A tetovált harmadik rohamra indul. Soreyl kihúzza magát, és elkezdi a "cséphadarót". Ezt éppen a rohamozó ellenfelek ellen tanulta, és mestere nevezte így. Pillangó vágásokat ismételget, egyik oldalról a másikra irányított, fektetett nyolcas alakú, köríves vágások folytonos lendületével. "Aki egy ilyen pallosra eszkábált fűrésztelepbe fut bele, az lapra szerelve jön ki." Mestere szerint. A képzelt ellenfélből, is bútoralapanyag lett. Nem tudta fékezni magát, és jobb válla, és nyaka szirtjén hatol be a hideg fém. Soreyl, lihegve kapod levegőért, mikor kinyitja a szemét. Az adrenalin még tombol a testében, szívverése pedig az egekben szárnyal. Mosolyog. Bódult vigyor kúszik az arcára, ahogy lehuppan a földre. Valami sötétebb tónusú kacaj is kicsúszik a torkán, ami kuncogásból kezdődött.*
~Ez csak a képzeleted barátom.~
*Magyarázza Perchipfell a férfinek.*
~Ezt ne felejtsd el!~
*És Soreyl nem is fogja elfelejteni. Nem az a fajta. De most valami extázisban kezdhet neki az esti dőzsölésnek.*