//Hazatérés//
*Követi az instrukciókat, de elég görcsös és darabos a mozgása. Nehezére esik elengedni a nyerget, de amikor már nincs más választása, lendületet vesz és ellöki magát a lótól. Félve várja a kemény föld érkezését, de alig hogy elereszti Bellát, erős karok ragadják meg a derekát és megnyugtatóan kellemesen ér földet.*
~Nem is volt olyan nehéz.~
*Megint elönti a hála és a lelkesedés, és most, hogy végre stabilan áll a lábán, nem is gondolkodik, csak megpördül és úgy öleli át a férfit.*
-Annyira köszönöm! Fantasztikus érzés volt! Még soha nem ültem lovon!
*Meg sem fordul a fejében, hogy kellemetlen helyzetbe hozza Giust, vagy akarata ellenére tör be a személyes terébe. Nem is tudja, hogy máshogy fejezhetné ki a háláját. Lelkét azonban sok más érzés is elönti, és a pillanat nem múlik el olyan gyorsan, ahogy jött. Sőt.*
~Nem is tudom, mióta nem kaptam valódi ölelést.~
*De pontosan tudja. Amióta egyedül maradt, az pedig nem mostanában volt. Sharall volt sok idő után az első, akihez vonzódása okán megpróbált közeledni, de az Ő ölelése mégis más volt.*
~Ez annyival könnyebb, természetesebb. Hmm, és milyen finom illata van...~
*Érzi, hogy talán kezd kínos lenni a dolog, de még ad magának egy utolsó sóhajnyi időt, mielőtt megkeresi Sharallt, hogy megbeszéljék a dolgaikat. Még átfut az agyán egy gondolat, de azonnal el is fojtja.*
~Bármeddig így maradnék.~
*Ha Gius még nem tette meg, akkor most vonakodva, de lehámozza magát a férfiről, mélyen a szemébe nézve nagy nehezen még mond pár szót, de zavarában nem is tudja mit beszél, így végül csak félig tűnik értelmesnek amit mond.*
-Tényleg hálás vagyok az élményért, és az első lovagló leckéért. Remélem még sokban lesz részem...
*Úgy érzi illetlen amit csinál, ezért Bellának címezve folytatja, hogy eltávolodjon a férfitől.*
-Neked is köszönöm kislány! Remélem nem vagyok reménytelen eset.
*Mosolyogva megsimogatja Bella nyakát, amire csak elnéző prüszkölés a válasz, meg egy kis fejcsóválás.*
-Mi nem tetszik szépségem? Nem voltam elég jó?
*Nevet fel a ló reakcióján, de amikor az felszegi a fejét, gyors puszit nyom a kanca orrára, majd a megtorlástól tartva visszalép Gius mellé, és sokkal tisztább fejjel próbál elköszönni.*
~Bár ne kéne.~
-Ahogy látom, rám már nincs szükség, a sok dolgos kéz gyorsan pakol, de jó végre megint itt lenni. Olyan otthonos.
*Mosolyog lelkesen.*
-Veszek egy forró fürdőt, és kipakolom a táskám...
~És letudok egy kellemetlen és fájdalmas beszélgetést.~
-...a vacsoránál azt hiszem találkozunk.
-Szia kislány.
*Még egy utolsó sugárzó mosolyt vet a férfire, és persze Bellára is, majd számba vesz mindenkit az udvaron, Sharallt keresve, de sehol nem tűnik ki a többiek közül a nagy, zöld ork.*
~Pedig elindult velünk az biztos.~
*Tanácstalanul fordul vissza a kapuhoz, de már nem tud kinézni, mert be is zárják mögöttük, ő pedig értetlenül fordul megint a többiek felé.*
~Nem mehetett be. Hiszen még mindenki itt van Sylweran körül. Vagy mégsem? Ennyire jól sikerült volna elkerülnöm, hogy észre sem vettem, hogy...~
*És akkor valami látszólag a helyére kerül benne.*
-Elment.
*Suttogja maga elé, és ahogy megérti ennek a távol maradásnak az üzenetét, a szíve ezzel egy időben össze is törik. Az utolsó furcsa, de üres tekintete, és a némasága a kérdésére, majd az, hogy ugyan elindult velük, ebben biztos, de végül nem érkezett meg, beszédesebb minden szónál. Nara hirtelen úgy érzi, alig kap levegőt. Csak mered maga elé, de nem lát senkit, mert a szeme megtelik könnyel. Meghallja, Sylweran hangját és ettől kizökkenve kipislog pár könnycseppet, de hogy ne legyen feltűnő bárkinek, gyors léptekkel indul meg a bejárat és a szobája felé. Senkinek nem áll meg és nem lassít le, sőt, futásnak ered, mert érzi, hogy talán a szobájáig sem fogja kibírni. Ahogy bejut, bevágja az ajtót és nekidőlve szép lassan leroskad.*
//Egy tűz kihuny, egy másik lángra kap//
*Sírdogál egy ideig a szobájában, de végül minél többet gondolkodik, annál jobban megnyugszik.*
~Vissza fog jönni.~
*Hajtogatja magának biztatásul, de egyre inkább megérti, hogy ha Sharall vissza is jön, az nem miatta lesz. A múltjában annyi a fájó esemény, ami úgy összetörte a férfit, hogy sokáig, vagy talán soha nem lesz már képes úgy szeretni, ahogy arra Nara vágyik. Ezt az állandó se veled, se nélküled állapotot pedig ő sem elég erős, hogy elviselje.*
~El kell engednem. Nem akar engem.~
*Olyan jó érzés volt valakihez megint közel érezni magát, és a vágy új, ismeretlen érzése is úgy megzavarta a fejét, hogy észre sem vette, amit mindenki más furcsállva nézett. A köztük lévő nyilvánvaló különbségeket.*
~De olyan jó volt vele aludni.~
*Csapongnak a gondolatai és az érzései, de aztán hirtelen ötlettől vezérelve felpattan, felkap egy törölközőt és kiviharzik a szobából.*
~A fürdő majd megnyugtat és ellazít. Segít tisztán látni.~
*Elszántan a fürdőhöz lépdel és miután üresen találja azt, az ajtót becsukva félre dobja a törölközőt és a tűzre teszi a vizet melegíteni. Néhány mély sóhaj és kósza könnycsepp után elkezdi lehámozni magáról a ruháit. Nem törődik vele, hogy összehajtsa, csak a földre dobál mindent, de előtte egy apró üvegcsét halász ki az egyik zsebéből. A második adag forró vízre várva kibontja a haját is, és amikor kész a fürdő, az üvegcse tartalmát a vízbe önti, majd maga is belép a dézsába. Ő szinte elveszik benne, de így lehetősége van kicsit kinyújtózni, ellazulni. A virágokból készült olaj, amit a vízbe öntött, kellemes illattal árasztja el a helyiséget és nyugalommal öleli körbe Nara minden érzékét.*
~Minden rendben lesz. Ha itt maradok, már így sem leszek egyedül.~
*Beugrik neki Soreyl a páncélos északi, Szana kedves arca, és még Gius is, aki meglepően szimpatikus neki, és őszinte izgatottsággal várja a következő lovagló leckéjét. Végül nagyot sóhajtva kiüríti a fejét és a szívét. Szemét lehunyja, mély levegőt vesz, és elmerül a vízben.*
A hozzászólás írója (Mylnara Regnae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.16 21:23:04