//Második szál//
*Ha valaki sokat tud a magányról, az a csuhás. Bár az ő magánya választott, tudatos döntés volt, melynek hosszú hónapjai alatt közelebb került az Erdőszellemhez, megismerhette lelkének olyan mélységeit, melyekhez egy átlagos városlakó sohasem kerülhet közel, testileg megerősödött. Olykor a magány jobb tanítómester, mint bármelyik tudor, de ez az út teljesen más, mint a lovagoké vagy a mágia használóié. Minden kasztnak megvannak a maga módszerei tudásuk elmélyítéséhez és csiszolásához, hogy elérjék a tökéletességet választott hivatásukban.
A csuhás rendbe tette a kertet, foglalkozott, beszélgetett a növényekkel, ami miatt esetleg bolondnak is nézhetnék, de az erőd lakói talán már megismerték annyira, hogy tudják, számára az erdő és a növények éppen olyan közel állnak, ha nem közelebb, mint bármilyen faj gyermeke. De a lombzöld szemű hosszéletű akkor sem bosszankodna, ha valaki lenézné együgyűnek ható viselkedése miatt. Mindenki szabadon nyilváníthat véleményt.
A kert után halk imát mondott a Darennel ültetett magocska előtt. A kis magból apró facsemete cseperedett már azóta, melyet drágakőként őriz a csuhás.
Az ájtatoskodás után megtisztálkodott és evett, majd meditációval zárta le a napot, hogy most tiszta csuhát öltve induljon szokásos esti sétájára. Szokásává vált, hogy a nap leszállta után felmegy a falakra, hogy onnan csodálja az esti erdőt, mely oly sok csodát enged látni és minden este képes ugyanazon a szépségek mellett új, mesébe illő dolgokat mutatni.
Az udvarra visszatérve a konyha felől lép a főépületbe, ahol már csak az ork szakácsnő szorgoskodik. Mosolyogva köszönti, majd megindul szobája felé, amikor megpillant egy pokróchalmot. Elindul a terasz felé, léptei nemigen vetnek zajt, de nem azért, mert direkt így akarná, talán faji sajátosság vagy belé ivódott ösztön.
Közelebb érve ismerős kócos haj ölt alakot, halovány mosoly árnyékát rajzolva a szépen metszett arcra. Hangtalan megáll a szép mellett-mögött, lombzöld tekintete követi Aenae pillantását. Pár szívdobbanásra elfeledkezik arról, miért is jött, mert a csillagok ragyogása magával ragadja, az éjjeli égbolt szikrázó csillag-térképe minden figyelmét elrabolja.*
- Ugye, milyen gyönyörűek? *Szólal meg alig hallhatóan kis idő múlva, amikor már képes megszólalni. Semmi másra nem cserélné el ezt a látványt, nincs olyan és annyi kincs, amelyért megérné feledni ezt a mágia nélküli varázslatot.*