Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 71 (1401. - 1420. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
1420. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-17 19:38:18
Üzenet elküldve: 2017-08-17 19:38:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Ahogy hallgatja az elfet, elragadják a gondolatai, és bár biztos benne, hogy Pyctát jó, mi több, segítő szándék vezérli, neki mind inkább elfacsarodik a szíve.*
- Maga a szabadság... *ismétli kicsit maga elé merengve.* - Tudod, egyesek a zuhanásról mondják ugyanezt *pillant fel végül.* - Pedig tudjuk, annak mi a vége. *Fanyarkás mosolyra húzódik Yeza ajka, aztán csak mélyet sóhajt és hátradönti a fejét a falnak.*
- Tudom, hogy vannak szépségek az erdőben is. És elhiheted, a városoknak én leginkább nem a szebbik arcát láttam. Mégis, sokkal inkább vágyom oda, mint az erdő akármilyen csodái közé. A város mocskát ismerem, értem a nyelvet, amit az árnyai beszélnek, és én is szót értek velük, ha kell.
*Oldalvást sandít az elfre és megvonja a vállát.*
- Az ember értékelheti a világ más helyeinek a szépségeit, de az otthon... az otthon az mélyebben lakik, mint amire bármi döntésünk kiterjed.
*Elhallgat egy kicsikét. Mint amikor összeszorítjuk a fogunkat, ha sebek szakadnak fel. Csak néhány szívdobbanás után folytatja, egészen csendesen.*
- Nem is olyan rég még én is elhittem, hogy új életet kezdhetek itt. De hát *sóhajt keserűn* - az élet nem olyasmi, amit újra lehet kezdeni. Az életnek egy eleje van, meg egy vége. A kettő közötti részen pedig leginkább csak becsapjuk magunkat.
*Ahogy hallgatja az elfet, elragadják a gondolatai, és bár biztos benne, hogy Pyctát jó, mi több, segítő szándék vezérli, neki mind inkább elfacsarodik a szíve.*
- Maga a szabadság... *ismétli kicsit maga elé merengve.* - Tudod, egyesek a zuhanásról mondják ugyanezt *pillant fel végül.* - Pedig tudjuk, annak mi a vége. *Fanyarkás mosolyra húzódik Yeza ajka, aztán csak mélyet sóhajt és hátradönti a fejét a falnak.*
- Tudom, hogy vannak szépségek az erdőben is. És elhiheted, a városoknak én leginkább nem a szebbik arcát láttam. Mégis, sokkal inkább vágyom oda, mint az erdő akármilyen csodái közé. A város mocskát ismerem, értem a nyelvet, amit az árnyai beszélnek, és én is szót értek velük, ha kell.
*Oldalvást sandít az elfre és megvonja a vállát.*
- Az ember értékelheti a világ más helyeinek a szépségeit, de az otthon... az otthon az mélyebben lakik, mint amire bármi döntésünk kiterjed.
*Elhallgat egy kicsikét. Mint amikor összeszorítjuk a fogunkat, ha sebek szakadnak fel. Csak néhány szívdobbanás után folytatja, egészen csendesen.*
- Nem is olyan rég még én is elhittem, hogy új életet kezdhetek itt. De hát *sóhajt keserűn* - az élet nem olyasmi, amit újra lehet kezdeni. Az életnek egy eleje van, meg egy vége. A kettő közötti részen pedig leginkább csak becsapjuk magunkat.
1419. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-15 11:09:58
Üzenet elküldve: 2017-08-15 11:09:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Nehéz dolog elmagyarázni, hogy miben is testesül meg az Erdőszellem teológiája, főleg egy olyan személynek, aki zsigerből másképpen áll a dolgokhoz. Ez nem elítélendő vagy hiba, egyszerűen csak másmilyenek a halandók. Van, aki hisz és van, aki nem. De a dolog nem csak fekete és fehér, ezernyi árnyalat, sok-sok látásmód létezik, amelyeket nem szabad eleve rosszindulattal megközelíteni. Türelmesnek kell lenni, mert csak úgy lehet megtalálni a helyes utat, a helyes szavakat, hogy ne olcsó közhelyeknek érezze a másik a magyarázatot.
A szúrós pillantás nem kerüli el a csuhás figyelmét, de a pillanatnyi zavar nem befolyásolja. Csak egy folyóba hajított kő, melynek hullámai csak pár szívdobbanásnyi ideig zavarják meg a víz folyását.
Nem szól közbe, míg a vörös beszél, hagyja, hogy szavain keresztül ismerje meg a lány hozzáállását a hithez és az Erdőszellemhez. Semmiféle mozdulattal nem reagál, amikor Kíváncsi mellé telepszik, még csak el sem húzódik, kényelmesen elférnek az ágyon ketten is. Hallgatja a szomorúnak tetsző szavakat, lombzöld tekintetét a szemközti falra szegezve, igyekszik nemcsak meghallani, de átérezni is a hallottakat.
Az utolsó szavakra alig láthatóan bólint, majd a vörös felé fordulva, halovány mosollyal kezd bele a válaszba.*
- Azt gondoltam korábban, hogy az erőd nem az otthonod, hanem búvóhelyed inkább és most meg is erősítetted ez a gondolatot. Ha megengeded, éppen ebben látom a problémák forrását. Figyeltél, meghúzódtál és tisztelted az erdőt, de mindezt kívülállóként teszed, nem is akarsz ide tartozni, megelégedsz az élni és élni hagyni elvével. Ha úgy tetszik, saját magadat zártad börtönbe, pedig az erdő maga a szabadság. *Rövid időre elhallgat, hogy hagyja gondolattá érni szavait a vörösben, pedig tudja, hogy megfelelő hozzáállás híján ugyanúgy csak közhelynek fog hatni mondanivalója.*
- Igazad van, én sem érzem magam jól a városban, de nyitott szemmel járok, hogy megláthassam szépségeit, a kövek mögött megbújó jószándékot. Látni akarom, ami szép, amiben van érték. Egy szép kertet, egy lugast, egy vidáman csobogó szökőkutat. *Megvonja a vállát, szomorkás mosollyal folytatva fejtegetését.*
- Valódi közhely, de minden azon múlik, milyen szemmel nézed a világot körülötted. Én nem tudlak megváltoztatni téged, a válaszokat sem tudom megmondani. Meg tudom mutatni az értékeket, de csak te érezehted át, te tudod befogadni. *Széttárja karjait, mintha ezzel az egyetlen mozdulattal körbefoghatná az erdőt.*
- Erdőmélye hatalmas, az erdő csak azokat engedi be, akik jó szándékkal érkeznek, de befogad, ha te is készen állsz rá. Ne börtönt láss a fákban, hanem új lehetőségeket. Csak egyetlen ember van, aki azonnal és gyökeresen képes megváltoztatni téged és az te magad vagy.
*Persze ezek csak szavak, megeshet, hogy elutasítást, újabb érveket kap válaszul az erdő és az erdőszellem ellen, de nem akarja mindenképp jó belátásra téríteni a lányt. Meghagyja neki a döntés jogát, s ahogy tiszteletben tartotta korábban a véleményét, a döntését is tiszteletben fogja tartani.*
*Nehéz dolog elmagyarázni, hogy miben is testesül meg az Erdőszellem teológiája, főleg egy olyan személynek, aki zsigerből másképpen áll a dolgokhoz. Ez nem elítélendő vagy hiba, egyszerűen csak másmilyenek a halandók. Van, aki hisz és van, aki nem. De a dolog nem csak fekete és fehér, ezernyi árnyalat, sok-sok látásmód létezik, amelyeket nem szabad eleve rosszindulattal megközelíteni. Türelmesnek kell lenni, mert csak úgy lehet megtalálni a helyes utat, a helyes szavakat, hogy ne olcsó közhelyeknek érezze a másik a magyarázatot.
A szúrós pillantás nem kerüli el a csuhás figyelmét, de a pillanatnyi zavar nem befolyásolja. Csak egy folyóba hajított kő, melynek hullámai csak pár szívdobbanásnyi ideig zavarják meg a víz folyását.
Nem szól közbe, míg a vörös beszél, hagyja, hogy szavain keresztül ismerje meg a lány hozzáállását a hithez és az Erdőszellemhez. Semmiféle mozdulattal nem reagál, amikor Kíváncsi mellé telepszik, még csak el sem húzódik, kényelmesen elférnek az ágyon ketten is. Hallgatja a szomorúnak tetsző szavakat, lombzöld tekintetét a szemközti falra szegezve, igyekszik nemcsak meghallani, de átérezni is a hallottakat.
Az utolsó szavakra alig láthatóan bólint, majd a vörös felé fordulva, halovány mosollyal kezd bele a válaszba.*
- Azt gondoltam korábban, hogy az erőd nem az otthonod, hanem búvóhelyed inkább és most meg is erősítetted ez a gondolatot. Ha megengeded, éppen ebben látom a problémák forrását. Figyeltél, meghúzódtál és tisztelted az erdőt, de mindezt kívülállóként teszed, nem is akarsz ide tartozni, megelégedsz az élni és élni hagyni elvével. Ha úgy tetszik, saját magadat zártad börtönbe, pedig az erdő maga a szabadság. *Rövid időre elhallgat, hogy hagyja gondolattá érni szavait a vörösben, pedig tudja, hogy megfelelő hozzáállás híján ugyanúgy csak közhelynek fog hatni mondanivalója.*
- Igazad van, én sem érzem magam jól a városban, de nyitott szemmel járok, hogy megláthassam szépségeit, a kövek mögött megbújó jószándékot. Látni akarom, ami szép, amiben van érték. Egy szép kertet, egy lugast, egy vidáman csobogó szökőkutat. *Megvonja a vállát, szomorkás mosollyal folytatva fejtegetését.*
- Valódi közhely, de minden azon múlik, milyen szemmel nézed a világot körülötted. Én nem tudlak megváltoztatni téged, a válaszokat sem tudom megmondani. Meg tudom mutatni az értékeket, de csak te érezehted át, te tudod befogadni. *Széttárja karjait, mintha ezzel az egyetlen mozdulattal körbefoghatná az erdőt.*
- Erdőmélye hatalmas, az erdő csak azokat engedi be, akik jó szándékkal érkeznek, de befogad, ha te is készen állsz rá. Ne börtönt láss a fákban, hanem új lehetőségeket. Csak egyetlen ember van, aki azonnal és gyökeresen képes megváltoztatni téged és az te magad vagy.
*Persze ezek csak szavak, megeshet, hogy elutasítást, újabb érveket kap válaszul az erdő és az erdőszellem ellen, de nem akarja mindenképp jó belátásra téríteni a lányt. Meghagyja neki a döntés jogát, s ahogy tiszteletben tartotta korábban a véleményét, a döntését is tiszteletben fogja tartani.*
1418. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-15 09:53:07
Üzenet elküldve: 2017-08-15 09:53:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Érdeklődő tekintete már az első pár mondat után lapos, picikét szúrós pillantássá változik. Igen, igen, ez is csak a szokásos nóta, amit már majd' mindenkitől hallott az itteniek közül. Ami viszont kissé meglepi, hogy az elf végeredményben igazat ad neki abban, hogy az erdő bizony magának való közeg.
Egyszerűen nem jönnek ki egymással. Mint a madarak meg a bányászat. Igaz, szokás kanárit vinni az aknába az őrláng mellé, biztos, ami biztos, de nem hinné, hogy bármelyik szárnyas lelkesedne ezért a munkakörért.
A megszólításra cinkos vigyort villant. A kényszerűség mellett mintha egy kis komiszságot is felfedezni vélne a dologban. És ez tetszik neki. Talán mégsem reménytelen a nyurga szerzetes.*
- Azért vagyok itt, mert a világon kevés hely van, ahol ezt megtehetem. Ez az egyik. *Ez az ő biztos kis kalitkája. Nem boldog benne, még csak igazán kényelmesen se érzi magát, de túl keresettek a tollai, hogy röptében élvezze a szabadságot. Legfeljebb abban reménykedhet, hogy ez idővel változni fog.*
- És az ég a tanúm rá *tárja szét a karjait, aztán ujja Pyctára mutat, mint félrevezető tanok szószólójára* - én megpróbáltam. Nem bántottam. Figyeltem. Tisztelettel voltam *forgatja a szemét* -, de nem működik. Az erdő és én, nos, azt kell, hogy mondjam, mi sosem leszünk barátok.
*Megvonja a vállát és sóhajt. Aztán feltápászkodik és egészen otthonosan odaballag a szerzeteshez és lehuppan mellé az ágyra. Még a csizmáit is lerúgja, hogy aztán hasonló pozícióba helyezkedjen, mint az imént az ajtónál. Az igazat megvallva már egészen elülte a hátsóját a kemény padlón. Így azért sokkal kényelmesebb.
Nem érdeklődik igazán az elf iránt. A fajtája valahogy sosem keltette fel igazán az érdeklődését. Viszont menni sincs kedve, és Pycta könnyelműen fel is ajánlotta, hogy maradhat, ameddig akar.*
- Szerintem akármit is csinálnék, nem lenne ez másképp. Az erdő is tudja, én is tudom, hogy nem tartozom ide. Te is így lehetsz a városokkal, igazam van? *mosolyodik mindentudó kifejezéssel a képén. Különös, ellentétes pólusú sorsközösség ez, hiszen bizonyára Pycta is járt már hasonló cipőben, amikor zajos, zsúfolt, macskaköves pokolba keveredett, csak épp ez a közeg most Yezának nem kedvez.*
*Érdeklődő tekintete már az első pár mondat után lapos, picikét szúrós pillantássá változik. Igen, igen, ez is csak a szokásos nóta, amit már majd' mindenkitől hallott az itteniek közül. Ami viszont kissé meglepi, hogy az elf végeredményben igazat ad neki abban, hogy az erdő bizony magának való közeg.
Egyszerűen nem jönnek ki egymással. Mint a madarak meg a bányászat. Igaz, szokás kanárit vinni az aknába az őrláng mellé, biztos, ami biztos, de nem hinné, hogy bármelyik szárnyas lelkesedne ezért a munkakörért.
A megszólításra cinkos vigyort villant. A kényszerűség mellett mintha egy kis komiszságot is felfedezni vélne a dologban. És ez tetszik neki. Talán mégsem reménytelen a nyurga szerzetes.*
- Azért vagyok itt, mert a világon kevés hely van, ahol ezt megtehetem. Ez az egyik. *Ez az ő biztos kis kalitkája. Nem boldog benne, még csak igazán kényelmesen se érzi magát, de túl keresettek a tollai, hogy röptében élvezze a szabadságot. Legfeljebb abban reménykedhet, hogy ez idővel változni fog.*
- És az ég a tanúm rá *tárja szét a karjait, aztán ujja Pyctára mutat, mint félrevezető tanok szószólójára* - én megpróbáltam. Nem bántottam. Figyeltem. Tisztelettel voltam *forgatja a szemét* -, de nem működik. Az erdő és én, nos, azt kell, hogy mondjam, mi sosem leszünk barátok.
*Megvonja a vállát és sóhajt. Aztán feltápászkodik és egészen otthonosan odaballag a szerzeteshez és lehuppan mellé az ágyra. Még a csizmáit is lerúgja, hogy aztán hasonló pozícióba helyezkedjen, mint az imént az ajtónál. Az igazat megvallva már egészen elülte a hátsóját a kemény padlón. Így azért sokkal kényelmesebb.
Nem érdeklődik igazán az elf iránt. A fajtája valahogy sosem keltette fel igazán az érdeklődését. Viszont menni sincs kedve, és Pycta könnyelműen fel is ajánlotta, hogy maradhat, ameddig akar.*
- Szerintem akármit is csinálnék, nem lenne ez másképp. Az erdő is tudja, én is tudom, hogy nem tartozom ide. Te is így lehetsz a városokkal, igazam van? *mosolyodik mindentudó kifejezéssel a képén. Különös, ellentétes pólusú sorsközösség ez, hiszen bizonyára Pycta is járt már hasonló cipőben, amikor zajos, zsúfolt, macskaköves pokolba keveredett, csak épp ez a közeg most Yezának nem kedvez.*
1417. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-14 15:26:05
Üzenet elküldve: 2017-08-14 15:26:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*A türelem ezúttal is meghozza gyümölcsét, s egyszerre két dologra is fény derül a vörös egyetlen mondatából. Elsőként arra, hogy érdekli a véleménye az Erdőszellemről, még akkor is, ha az érdeklődés nem több esetleg időhúzásnál. A második pedig a név, még akkor is, ha biztos lehet benne, hogy nem Kíváncsinak hívják a vörös hajú lányt. Egy civilizált társadalomban fontosak a nevek, de az erdőben magányosan eltöltött egy esztendő alatt a csuhás neve teljesen lényegtelenné vált. Az erdő nem kérdezte, ő pedig nem mutatkozott be egyik fának vagy bokornak sem. Ennél fogva szinte egyezik a véleményük a neveket illetően, ám persze mindez nem kerül említésre.
Halovány mosollyal hajt fejet újra az érdeklődés láttán, majd pár szívdobbanásnyi idő csendben hagyva átgondolja szavait.*
- Az Erdőszellemet hiba volna meghatározható fogalomként leírni, istenként definiálni vagy akár entitásnak nevezni. Ennélfogva nem lehet "magának való" sem. Ott van mindenütt, a fákban, a földben, a virágokban és mindenben, mely az erdőt erdővé teszi. Nem értünk van és nem miattunk, nem függ tőlünk vagy a hitünktől. Ha egyetlen híve sem volna, akkor is létezne. Az elmúlt több mint egy évben magányosan jártam az erdőt, de egyetlen halni vágyóval sem találkoztam. Ha valaki mégis Erdőmélyét választja elmúlása helyéül, az akkor csakis a saját döntése lehet. Persze az erdő veszélyes, főleg azoknak, akik nem tisztelik törvényeit. *Ugyanazzal a nyugodt tónussal fűzi szavainak fonalát, mint eddig, nem gesztikulál, mint valami hitbuzgó pap, de lombzöld szemeiben különös fények csillognak.*
- Ha egyetlen halandó sem lépne soha a fák közé, nem volna magányos, ugyanúgy zajlana az élet, mint velünk. Ám így akár igazad is lehet, magának való. Ha úgy határozunk, hogy mégis útra kelünk az erdőben, úgy mi vagyunk a vendégek és megfelelő alázattal kell viseltetnünk irányába. Ha valaki nem akarja elfogadni ezt, akkor sohasem érti meg az erdőt, soha nem lesz az otthona, idegen lesz. *Mióta megérkezett, a vörös a második, aki hasonló problémákkal küzd. Otthon akarja érezni magát, de nem hajlandó elég időt szánni arra, hogy megértse az erdőt. Azt hiszi, ráerőltetheti akaratát az erdőre, hogy ha falakkal veszi körbe magát, akkor az erdő kint marad a falakon kívül. Az Erdőszellem bármikor visszavehetné azt, ami az övé, csakis jószándékának köszönhető, hogy a venárok erődöt emelhettek Erdőmélye közepén.*
- Te miért vagy itt, Kíváncsi? *Teszi fel a kérdést komoly arccal, a fák lombját idéző tekintetében őszinte kíváncsiság csillog. Lehet, hogy ezzel a kérdéssel újra felszítja a vörös haragját, de felesleges volna most teológiai fejtegetésbe bocsátkoznia. Az, aki nem akarja megérteni az Erdőszellem lényegét, annak akár naphosszat beszélhetne, akkor sem érne el semmit. A vörös szavaiból viszont kiderülhet, hogy miért választott az erdőt otthon helyett búvóhelyéül. Persze csak akkor, ha kap választ a kérdésére.*
*A türelem ezúttal is meghozza gyümölcsét, s egyszerre két dologra is fény derül a vörös egyetlen mondatából. Elsőként arra, hogy érdekli a véleménye az Erdőszellemről, még akkor is, ha az érdeklődés nem több esetleg időhúzásnál. A második pedig a név, még akkor is, ha biztos lehet benne, hogy nem Kíváncsinak hívják a vörös hajú lányt. Egy civilizált társadalomban fontosak a nevek, de az erdőben magányosan eltöltött egy esztendő alatt a csuhás neve teljesen lényegtelenné vált. Az erdő nem kérdezte, ő pedig nem mutatkozott be egyik fának vagy bokornak sem. Ennél fogva szinte egyezik a véleményük a neveket illetően, ám persze mindez nem kerül említésre.
Halovány mosollyal hajt fejet újra az érdeklődés láttán, majd pár szívdobbanásnyi idő csendben hagyva átgondolja szavait.*
- Az Erdőszellemet hiba volna meghatározható fogalomként leírni, istenként definiálni vagy akár entitásnak nevezni. Ennélfogva nem lehet "magának való" sem. Ott van mindenütt, a fákban, a földben, a virágokban és mindenben, mely az erdőt erdővé teszi. Nem értünk van és nem miattunk, nem függ tőlünk vagy a hitünktől. Ha egyetlen híve sem volna, akkor is létezne. Az elmúlt több mint egy évben magányosan jártam az erdőt, de egyetlen halni vágyóval sem találkoztam. Ha valaki mégis Erdőmélyét választja elmúlása helyéül, az akkor csakis a saját döntése lehet. Persze az erdő veszélyes, főleg azoknak, akik nem tisztelik törvényeit. *Ugyanazzal a nyugodt tónussal fűzi szavainak fonalát, mint eddig, nem gesztikulál, mint valami hitbuzgó pap, de lombzöld szemeiben különös fények csillognak.*
- Ha egyetlen halandó sem lépne soha a fák közé, nem volna magányos, ugyanúgy zajlana az élet, mint velünk. Ám így akár igazad is lehet, magának való. Ha úgy határozunk, hogy mégis útra kelünk az erdőben, úgy mi vagyunk a vendégek és megfelelő alázattal kell viseltetnünk irányába. Ha valaki nem akarja elfogadni ezt, akkor sohasem érti meg az erdőt, soha nem lesz az otthona, idegen lesz. *Mióta megérkezett, a vörös a második, aki hasonló problémákkal küzd. Otthon akarja érezni magát, de nem hajlandó elég időt szánni arra, hogy megértse az erdőt. Azt hiszi, ráerőltetheti akaratát az erdőre, hogy ha falakkal veszi körbe magát, akkor az erdő kint marad a falakon kívül. Az Erdőszellem bármikor visszavehetné azt, ami az övé, csakis jószándékának köszönhető, hogy a venárok erődöt emelhettek Erdőmélye közepén.*
- Te miért vagy itt, Kíváncsi? *Teszi fel a kérdést komoly arccal, a fák lombját idéző tekintetében őszinte kíváncsiság csillog. Lehet, hogy ezzel a kérdéssel újra felszítja a vörös haragját, de felesleges volna most teológiai fejtegetésbe bocsátkoznia. Az, aki nem akarja megérteni az Erdőszellem lényegét, annak akár naphosszat beszélhetne, akkor sem érne el semmit. A vörös szavaiból viszont kiderülhet, hogy miért választott az erdőt otthon helyett búvóhelyéül. Persze csak akkor, ha kap választ a kérdésére.*
1416. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-14 14:55:12
Üzenet elküldve: 2017-08-14 14:55:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Nem udvariatlanságból vagy ellenszenvből nem viszonozta a bemutatkozást. Egyszerűen kiment a fejéből. Amúgy se tartja túl sokra a neveket. A legtöbbet megjegyezni is nehezére esik. Általában passzoló, jól jellemző szócskákkal, jelzőkkel illeti magában a népeket. A nevek úgyis hamar kikopnak.
~ Tiszteletben tartom a véleményedet... ~ utánozza le magában Pycta mondatát, persze gondolatban jócskán karikírozva. Ettől legalább felderül egy kicsit, és eltávolodik valamelyest a nyomasztó gondoktól.*
- A Kíváncsi a középső nevem *vigyorodik és kicsit előre dől, ahogy a figyelmes hallgatóságtól elvárható.
Az elf szörnyen kimért figura. Még a beszéde is olyan, mint ahogy a fák lombja hajlik a könnyű, kitartó szélben. Yeza se az a hadarós fajta, de ő tipikusan olyan, aki gyakran engedi a szavait a gondolatai elé. Sylweran mondjuk pont nem olyan, mint a legtöbb hosszúéletű. Most, hogy így belegondol, nagyra becsült vezérük temperamentuma sokkal inkább hajaz az emberekére. De ez a szerzetes... ő igazi, telivér elf. Yeza pedig már alig várja, hogy egy hamisítatlan elf vélemény fültanúja legyen.*
*Nem udvariatlanságból vagy ellenszenvből nem viszonozta a bemutatkozást. Egyszerűen kiment a fejéből. Amúgy se tartja túl sokra a neveket. A legtöbbet megjegyezni is nehezére esik. Általában passzoló, jól jellemző szócskákkal, jelzőkkel illeti magában a népeket. A nevek úgyis hamar kikopnak.
~ Tiszteletben tartom a véleményedet... ~ utánozza le magában Pycta mondatát, persze gondolatban jócskán karikírozva. Ettől legalább felderül egy kicsit, és eltávolodik valamelyest a nyomasztó gondoktól.*
- A Kíváncsi a középső nevem *vigyorodik és kicsit előre dől, ahogy a figyelmes hallgatóságtól elvárható.
Az elf szörnyen kimért figura. Még a beszéde is olyan, mint ahogy a fák lombja hajlik a könnyű, kitartó szélben. Yeza se az a hadarós fajta, de ő tipikusan olyan, aki gyakran engedi a szavait a gondolatai elé. Sylweran mondjuk pont nem olyan, mint a legtöbb hosszúéletű. Most, hogy így belegondol, nagyra becsült vezérük temperamentuma sokkal inkább hajaz az emberekére. De ez a szerzetes... ő igazi, telivér elf. Yeza pedig már alig várja, hogy egy hamisítatlan elf vélemény fültanúja legyen.*
1415. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-14 11:33:46
Üzenet elküldve: 2017-08-14 11:33:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Igen, az ellenszenv azonnal feltűnik neki. Hogy mi okozza, egyelőre rejtély marad a csuhás előtt, de mint minden rejtélyre, mellyel beavatása után szembe került, erre sem keres azonnal és kapkodva választ. A vörös nem is tudja, mennyire ráérzett gondolatával a vándor viselkedésére. Ez a szituáció sem különbözik bármelyik akadálytól, melyet a sors elé gördített idáig vezető útja során. A válaszok már készen vannak, s csak türelem kell hozzájuk, hogy megismerje őket. Kevés dolog van, mely nem érdemel türelmet. Ez a mostani sem tartozik közéjük.
A kérdésre először csak egy nyugodt mosoly a válasz, de a mosoly nem a kérdésnek szól, inkább a bizonyosságnak, hogy jól érezte. A lány valamiért nem találja szimpatikusnak, de bizonyos, hogy nem a személyét vagy a hivatását sérelmezné, valami más történés bújhat meg a háttérben, s a csuhás csak szerencsétlen elszenvedője lehet a következményeknek. Ennek megfelelően, továbbra is nyugalommal válaszol.*
- Szerzetes vagyok, de nem azért érkeztem, hogy a szentélyeteknél imádkozzam. *Halkan, mégis érthetően fűzi szavait, tartása, gerince egyenes, de mégsem karótnyelt. Más magyarázattal nem szolgál, mert tudja, hogy csak olaj volna a vörös lány haragjának tüzére, de a következő szavakat már nem hagyhatja reakció nélkül.*
- Tiszteletben tartom a véleményedet. *Hajtja meg kissé magát ültében, de lombzöld szemei nem engedik a vörös tekintetét.*
- Kíváncsi vagy az enyémre? *Kérdi mosolytalanul.
Láthatóan nem zavarja a bemutatkozás viszonzatlansága vagy a szavakból áradó ellenszenv, mintha kőszikla volna a lány keserűségének viharában.
Ha úgy tetszik, párbajra hívja a vihart, azon a páston, ahol kard helyett, szavakkal, ütések helyett érvekkel mérettetik meg az egyén.*
*Igen, az ellenszenv azonnal feltűnik neki. Hogy mi okozza, egyelőre rejtély marad a csuhás előtt, de mint minden rejtélyre, mellyel beavatása után szembe került, erre sem keres azonnal és kapkodva választ. A vörös nem is tudja, mennyire ráérzett gondolatával a vándor viselkedésére. Ez a szituáció sem különbözik bármelyik akadálytól, melyet a sors elé gördített idáig vezető útja során. A válaszok már készen vannak, s csak türelem kell hozzájuk, hogy megismerje őket. Kevés dolog van, mely nem érdemel türelmet. Ez a mostani sem tartozik közéjük.
A kérdésre először csak egy nyugodt mosoly a válasz, de a mosoly nem a kérdésnek szól, inkább a bizonyosságnak, hogy jól érezte. A lány valamiért nem találja szimpatikusnak, de bizonyos, hogy nem a személyét vagy a hivatását sérelmezné, valami más történés bújhat meg a háttérben, s a csuhás csak szerencsétlen elszenvedője lehet a következményeknek. Ennek megfelelően, továbbra is nyugalommal válaszol.*
- Szerzetes vagyok, de nem azért érkeztem, hogy a szentélyeteknél imádkozzam. *Halkan, mégis érthetően fűzi szavait, tartása, gerince egyenes, de mégsem karótnyelt. Más magyarázattal nem szolgál, mert tudja, hogy csak olaj volna a vörös lány haragjának tüzére, de a következő szavakat már nem hagyhatja reakció nélkül.*
- Tiszteletben tartom a véleményedet. *Hajtja meg kissé magát ültében, de lombzöld szemei nem engedik a vörös tekintetét.*
- Kíváncsi vagy az enyémre? *Kérdi mosolytalanul.
Láthatóan nem zavarja a bemutatkozás viszonzatlansága vagy a szavakból áradó ellenszenv, mintha kőszikla volna a lány keserűségének viharában.
Ha úgy tetszik, párbajra hívja a vihart, azon a páston, ahol kard helyett, szavakkal, ütések helyett érvekkel mérettetik meg az egyén.*
1414. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-14 07:35:31
Üzenet elküldve: 2017-08-14 07:35:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Érdekes. Már-már zavaró ez a nyugalom, ami a fickóból árad. Yeza szempontjából legalábbis. Nem kedveli az olyanokat, akik nem zökkennek ki az ütemükből. Illetve, akiket nem lehet kizökkenteni belőle. Igaz, ez a Pycta mutatott azért némi kilengést, amikor a szituáció széttárta a karját a tetőfokán. Mondjuk azt is inkább csak udvarias kitérésnek címkézné.
Az elf az ágyra ül, méghozzá elég rendhagyó módon. A daróccsuha pedig visszakerül a székre. Őt pedig továbbra se tessékelik ki, de azt sem mondhatni, hogy azért, mert a személye felkeltette volna a fickó figyelmét. Talán ez is csak az az udvarias kitérés, amivel ez az alak ezek szerint a kényes helyzeteket előre engedi, hadd alakuljanak, amerre a legkevesebb ellenállásba ütköznek.
~ Halvérű facsókoló...~
Viszont annyi legalább kiderült, hogy valószínűleg újsütetű bajtársról van szó. Bár az kétséges, hogy ki az a Felthys. Mostanság nem igazán követte az itteni jövés-menést. Pár dologról bizonyára lemaradt.*
- Talán valami szent ember vagy? *kérdi az állát a térdének támasztva.* - És? Kinek hajtod az imamalmot? Esetleg épp a mi Erdőszellemünknél jöttél a tiszteletedet tenni?
- Elég magának való, ha engem kérdezel *teszi hozzá némi fintorgó grimasszal.* - Nem csoda, ha ide leginkább meghalni jönnek csak a népek *vonja le a konzekvenciát gyermekien bizarr mosollyal.
Haragszik erre a rohadt erdőre. Még az ennél barátságosabb rengetegeket se kedvelte igazán sose. Ezért aztán nagyon is megfelelő célpont hozzá, hogy a dühével, a csalódottságával és a keserűségével kibélelje.*
*Érdekes. Már-már zavaró ez a nyugalom, ami a fickóból árad. Yeza szempontjából legalábbis. Nem kedveli az olyanokat, akik nem zökkennek ki az ütemükből. Illetve, akiket nem lehet kizökkenteni belőle. Igaz, ez a Pycta mutatott azért némi kilengést, amikor a szituáció széttárta a karját a tetőfokán. Mondjuk azt is inkább csak udvarias kitérésnek címkézné.
Az elf az ágyra ül, méghozzá elég rendhagyó módon. A daróccsuha pedig visszakerül a székre. Őt pedig továbbra se tessékelik ki, de azt sem mondhatni, hogy azért, mert a személye felkeltette volna a fickó figyelmét. Talán ez is csak az az udvarias kitérés, amivel ez az alak ezek szerint a kényes helyzeteket előre engedi, hadd alakuljanak, amerre a legkevesebb ellenállásba ütköznek.
~ Halvérű facsókoló...~
Viszont annyi legalább kiderült, hogy valószínűleg újsütetű bajtársról van szó. Bár az kétséges, hogy ki az a Felthys. Mostanság nem igazán követte az itteni jövés-menést. Pár dologról bizonyára lemaradt.*
- Talán valami szent ember vagy? *kérdi az állát a térdének támasztva.* - És? Kinek hajtod az imamalmot? Esetleg épp a mi Erdőszellemünknél jöttél a tiszteletedet tenni?
- Elég magának való, ha engem kérdezel *teszi hozzá némi fintorgó grimasszal.* - Nem csoda, ha ide leginkább meghalni jönnek csak a népek *vonja le a konzekvenciát gyermekien bizarr mosollyal.
Haragszik erre a rohadt erdőre. Még az ennél barátságosabb rengetegeket se kedvelte igazán sose. Ezért aztán nagyon is megfelelő célpont hozzá, hogy a dühével, a csalódottságával és a keserűségével kibélelje.*
1413. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-13 18:58:23
Üzenet elküldve: 2017-08-13 18:58:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Mi veszélyes lehet egy holmiját markoló, fáradt szemű vándorban? Mezítláb, félmeztelen áll az ágy mellett, s bár láthatóan távozni készül, nincs semmi kapkodó vagy követelőző mozdulatlanságában. Alkatra inkább szíjas, mint vékony, karjait, mellkasát nem fonták hajókötél vastag izmokból, a válla mégis széles, szálkás izmaiban kitörni kész energiák lapulnak.
A földön ülő lányt nem képes ilyen részletességgel végigmérni, hisz szinte csak az arcát látja. Igen, rögtön leesik neki, hogy a vörös valószínűleg az erőd egyik lakója. Hogy miért választotta búvóhelyéül a szobát, egyelőre titok, de az azonnal látszik, hogy magányra vágyva érkezett a szobába. Bár csalatkoznia kellett, mégsem mozdul az ajtóból, így a csuhás sem tudja elhagyni a szobát.
Zavar nélkül áll továbbra is, amikor a szavakat hallja, mosoly nélkül válaszol.*
- Mert csak ma reggel érkeztem. Felthys azt mondta, válasszak egy szobát magamnak, s erre a szobára esett a választásom. Ha nem a tiéd, akkor mégis az enyém. *Hangja nyugodt, minden lenézéstől, provokációtól mentes, puszta tényközlés.
Miután tisztázták a szoba tulajdonának kérdését, a csuhás visszahelyezi ruháit a székre, majd könnyed mozdulattal, maga alá húzva lábait ül az ágyra, könyökeit megtámasztva térdein.*
- Maradj ameddig jól esik. Az én nevem Pycta. *Könnyed mosoly árnyéka tűnik fel a vándor arcán, nem követelőzik hasonló bemutatkozás után, nyugodt türelme belengi a szobát.*
*Mi veszélyes lehet egy holmiját markoló, fáradt szemű vándorban? Mezítláb, félmeztelen áll az ágy mellett, s bár láthatóan távozni készül, nincs semmi kapkodó vagy követelőző mozdulatlanságában. Alkatra inkább szíjas, mint vékony, karjait, mellkasát nem fonták hajókötél vastag izmokból, a válla mégis széles, szálkás izmaiban kitörni kész energiák lapulnak.
A földön ülő lányt nem képes ilyen részletességgel végigmérni, hisz szinte csak az arcát látja. Igen, rögtön leesik neki, hogy a vörös valószínűleg az erőd egyik lakója. Hogy miért választotta búvóhelyéül a szobát, egyelőre titok, de az azonnal látszik, hogy magányra vágyva érkezett a szobába. Bár csalatkoznia kellett, mégsem mozdul az ajtóból, így a csuhás sem tudja elhagyni a szobát.
Zavar nélkül áll továbbra is, amikor a szavakat hallja, mosoly nélkül válaszol.*
- Mert csak ma reggel érkeztem. Felthys azt mondta, válasszak egy szobát magamnak, s erre a szobára esett a választásom. Ha nem a tiéd, akkor mégis az enyém. *Hangja nyugodt, minden lenézéstől, provokációtól mentes, puszta tényközlés.
Miután tisztázták a szoba tulajdonának kérdését, a csuhás visszahelyezi ruháit a székre, majd könnyed mozdulattal, maga alá húzva lábait ül az ágyra, könyökeit megtámasztva térdein.*
- Maradj ameddig jól esik. Az én nevem Pycta. *Könnyed mosoly árnyéka tűnik fel a vándor arcán, nem követelőzik hasonló bemutatkozás után, nyugodt türelme belengi a szobát.*
1412. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-13 16:58:25
Üzenet elküldve: 2017-08-13 16:58:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Hangos és érthetetlen áradat zakatol a fejében, őrli a gondolatait, mint rohanó folyó az uszadékfát. Nem tudná megmondani, a mozgás vagy a halk nesz rezzenti fel. A háta nekifeszül az ajtónak, ahogy ijedten próbál hőkölni.
~ Mi a...~
Szapora pislogás közepette próbál fókuszálni az idegenre. Szerencsére egészen gyorsan felméri a helyzetet, és szerencsére az elf hangjában és gesztusaiban a legapróbb jele sincs semminek, amit fenyegetőnek értékelhetne.
Amint kissé hozzászokott a szeme a félhomályhoz, alaposan végigméri az ismeretlen lakót meg a holmijait. S habár az elf olybá tűnik, a mihamarábbi távozás útjára kíván lépni, Yeza nem moccan az ajtóból. A közreműködés legapróbb jele nélkül ül tovább, és ráérősen szemrevételezi a holmijait szorongató fickót.*
- Nem az én szobám *közli végiül.* - Egészen eddig úgy tudtam, hogy senkié.
*Elég fura helyzet. Ő is egy ölnyi motyóval, az elf is, és néznek egymásra egy bizonytalan státuszú szobában. Igaz, Yeza nem igazán jött zavarba a dologtól. Főleg, hogy van egy olyan érzése, hogy ő a rangidős. Persze könnyen lehet, hogy a fickó egy hazatérő "tékozló Venár", de mintha nem mozogna itt túl otthonosan.*
- Még nem láttalak itt *mondja egy egyértelmű kérdés helyett, és persze a saját bemutatkozását is odázza, pedig akárhogy is nézzük, a tényeket tekintve, jelen helyzetben ő itt a betolakodó. Az ilyen apróságok tekintetében azonban a vörös rendszerint eléggé nagyvonalú magával szemben. És talán direkt sem könnyíti meg a dolgot. Legalább ezek a történések elterelik egy kicsit a figyelmét Wäorról.*
*Hangos és érthetetlen áradat zakatol a fejében, őrli a gondolatait, mint rohanó folyó az uszadékfát. Nem tudná megmondani, a mozgás vagy a halk nesz rezzenti fel. A háta nekifeszül az ajtónak, ahogy ijedten próbál hőkölni.
~ Mi a...~
Szapora pislogás közepette próbál fókuszálni az idegenre. Szerencsére egészen gyorsan felméri a helyzetet, és szerencsére az elf hangjában és gesztusaiban a legapróbb jele sincs semminek, amit fenyegetőnek értékelhetne.
Amint kissé hozzászokott a szeme a félhomályhoz, alaposan végigméri az ismeretlen lakót meg a holmijait. S habár az elf olybá tűnik, a mihamarábbi távozás útjára kíván lépni, Yeza nem moccan az ajtóból. A közreműködés legapróbb jele nélkül ül tovább, és ráérősen szemrevételezi a holmijait szorongató fickót.*
- Nem az én szobám *közli végiül.* - Egészen eddig úgy tudtam, hogy senkié.
*Elég fura helyzet. Ő is egy ölnyi motyóval, az elf is, és néznek egymásra egy bizonytalan státuszú szobában. Igaz, Yeza nem igazán jött zavarba a dologtól. Főleg, hogy van egy olyan érzése, hogy ő a rangidős. Persze könnyen lehet, hogy a fickó egy hazatérő "tékozló Venár", de mintha nem mozogna itt túl otthonosan.*
- Még nem láttalak itt *mondja egy egyértelmű kérdés helyett, és persze a saját bemutatkozását is odázza, pedig akárhogy is nézzük, a tényeket tekintve, jelen helyzetben ő itt a betolakodó. Az ilyen apróságok tekintetében azonban a vörös rendszerint eléggé nagyvonalú magával szemben. És talán direkt sem könnyíti meg a dolgot. Legalább ezek a történések elterelik egy kicsit a figyelmét Wäorról.*
1411. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-13 11:24:06
Üzenet elküldve: 2017-08-13 11:24:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*Nem csak a szellemi átlényegülés az egyetlen fejlődés, melyen átesett az erdőben eltöltött egy év alatt. Érzékei olyannyira ráhangolódtak az erdő életére, hogy szinte ésszel felfoghatatlan érzékekkel fogja fel a külvilágot. Nevezheti bárki veszélyérzéknek, hatodik érzéknek vagy egyszerűen életösztönnek, az a valami visszarángatja a valóságba az álmok homálybirodalmából. Persze ez az ösztön ugyanúgy jelezne, ha egy ártalmatlan nyúl, esetleg egy vérszomjas szörnyeteg jelenne meg a közelében. Az érzékek nem tesznek különbséget veszélyes és veszélytelen között.
Eltart egy ideig, míg teljesen tudatába kerül, hogy nem álmodik már, s hogy valami - ez esetben persze valaki - megjelent a közelében. Az álomtól kábán, először kényszerképzetek jelennek meg még hunyt pillái előtt. Kaput lát maga előtt, homályos alakok táncolnak egy hallhatatlan dal ritmusaira. Fény gyúl a távolban, de forrását képtelen meghatározni.
Aztán ráébred, hogy csak az álom és az ébrenlét határán egyensúlyozik és lassan kinyitja lombzöld szemeit. Percek is eltelhettek közben, de nem mozdul meg, ugyanúgy fekszik a hátán, ahogy elnyomta az álom, hirtelen azt sem tudja, hol is van. Lassan kúszik tudatába a felismerés az elmúlt reggel eseményeit illetően. Rájön, hogy a koradélelőtti fény a hevenyészetten elhúzott függönyön keresztül világít be a szobába, a falak és a plafon pedig ahhoz az erődhöz tartoznak, melyet a venárok, Vadvéd lakói tudhatnak magukénak.
Ahogy újra teljes figyelemmel fordulhat a külvilág felé, azonnal feltűnik neki, hogy nincs egyedül. Egy rőtvörös üstököt lát az ajtó belső felénél, egy nő öleli át térdeit lehajtott fejjel válaszott szobájának bejárata előtt a földön ülve.
Lassan felül, az ágy nem nyikordul meg súlytalan súlya alatt, mozdulatai nem kapkodóak.*
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ez a te szobád.
*Szólal meg halkan, hangja egyszerre nyugodt és bocsánatkérő. Úgy látszik, mégsem mérte fel jól a szobákat és sikerült egy olyat választania, melyet már valaki lefoglalt magának. Megesik.
Lassan felkel, a székre akasztott csuhája és csizmája felé nyúl. Mezítláb, félmeztelen készül elhagyni a szobát minél előbb, hisz nem szeretné késlekedésével tovább tetézni hibáját.*
- Azonnal távozom.
*Nem csak a szellemi átlényegülés az egyetlen fejlődés, melyen átesett az erdőben eltöltött egy év alatt. Érzékei olyannyira ráhangolódtak az erdő életére, hogy szinte ésszel felfoghatatlan érzékekkel fogja fel a külvilágot. Nevezheti bárki veszélyérzéknek, hatodik érzéknek vagy egyszerűen életösztönnek, az a valami visszarángatja a valóságba az álmok homálybirodalmából. Persze ez az ösztön ugyanúgy jelezne, ha egy ártalmatlan nyúl, esetleg egy vérszomjas szörnyeteg jelenne meg a közelében. Az érzékek nem tesznek különbséget veszélyes és veszélytelen között.
Eltart egy ideig, míg teljesen tudatába kerül, hogy nem álmodik már, s hogy valami - ez esetben persze valaki - megjelent a közelében. Az álomtól kábán, először kényszerképzetek jelennek meg még hunyt pillái előtt. Kaput lát maga előtt, homályos alakok táncolnak egy hallhatatlan dal ritmusaira. Fény gyúl a távolban, de forrását képtelen meghatározni.
Aztán ráébred, hogy csak az álom és az ébrenlét határán egyensúlyozik és lassan kinyitja lombzöld szemeit. Percek is eltelhettek közben, de nem mozdul meg, ugyanúgy fekszik a hátán, ahogy elnyomta az álom, hirtelen azt sem tudja, hol is van. Lassan kúszik tudatába a felismerés az elmúlt reggel eseményeit illetően. Rájön, hogy a koradélelőtti fény a hevenyészetten elhúzott függönyön keresztül világít be a szobába, a falak és a plafon pedig ahhoz az erődhöz tartoznak, melyet a venárok, Vadvéd lakói tudhatnak magukénak.
Ahogy újra teljes figyelemmel fordulhat a külvilág felé, azonnal feltűnik neki, hogy nincs egyedül. Egy rőtvörös üstököt lát az ajtó belső felénél, egy nő öleli át térdeit lehajtott fejjel válaszott szobájának bejárata előtt a földön ülve.
Lassan felül, az ágy nem nyikordul meg súlytalan súlya alatt, mozdulatai nem kapkodóak.*
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ez a te szobád.
*Szólal meg halkan, hangja egyszerre nyugodt és bocsánatkérő. Úgy látszik, mégsem mérte fel jól a szobákat és sikerült egy olyat választania, melyet már valaki lefoglalt magának. Megesik.
Lassan felkel, a székre akasztott csuhája és csizmája felé nyúl. Mezítláb, félmeztelen készül elhagyni a szobát minél előbb, hisz nem szeretné késlekedésével tovább tetézni hibáját.*
- Azonnal távozom.
1410. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-12 22:49:36
Üzenet elküldve: 2017-08-12 22:49:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Később//
*Foganatja van a felszólításnak, Yeza szinte azonnal a talpa alatt érezheti újra az anyaföldet. Nem nehéz rájönnie arra sem, hogy a vadász szinte azonnal kiszúrta a bújtatott pengét. Az a megvető kis rezzenés a szája szegletén... Mintha úgy gondolná, a vörös előle rejtegeti a kését. Pedig ő csak eme erdei menedékhely szemén igyekszik a kendőt tartani. Mindannyiuk érdekében. Ám a férfi sok mást is másképp gondol. A saját torka alá fordítja a pengét, míg a szavai bezárnak egy kört. Yeza már a mozdulat elején ellentart, és ahogy Wäor elengedi a kezét, már rántja is vissza a teste mellé a kését. Sosem volt vele támadó szándéka, de nem véletlen, hogy önkéntelenül is a tenyerébe simult az a markolat.
Hátrébb lép egy lépést, de aggodalmait nem feszíti tovább a helyzet. Wäor sarkon fordul és otthagyja.
Miután a férfi eltűnik az épület gyomrában, Yeza izmai csak lassan engednek lazábbra, és a szíve üteme is csak nehézkesen talál lassabb taktusra. Nagyot, szárazat nyel. A gondolatai nehezek és szinte szétesnek, felmorzsolódnak, mire végigvezetné őket az útjukon. Biztos, szépséges tornya habarcs nélkül csak ingatag képzet. Nem is meri érinteni, bolygatni igazán sem a múlt, sem a minap dolgait. Még nem. Majd csak szépen lassacskán, amikor már nem reszket a keze.
A tények egyszeriben omlottak rá. Egészen megszédülve kóvályog a feje a tudattal, hogy az élete egy fontos része talán leginkább csak önámítás volt. Túlbuzgó elképzelés, ami önmagát táplálta. Egy pillanatra bűntudat facsarodik belé. Wäor talán csak áldozata az egésznek? Nem... erről még túl korai gondolkodni. Túl zavaros még minden. Magát is alig találja a romok alatt, nem hogy Wäort.*
//Reggel után//
*Ácsorog még egy darabig az udvaron, csak aztán indul befele ő is. Kicsit tétován, hiszen nem igazán tudja, hová viszik a lábai. A Wäorral közös szobájukat most messze elkerüli, de most nagyon szüksége lenne egy helyre, ahol összekucorodhat egy kicsit. A kisebb szobák felé veszi hát az irányt. Nagyjából tudja már melyik kié. Amúgy is időszerű, hogy egy üres vackot válasszon, ahová majd áthurcolkodhat. Igazából akármelyik megteszi. Ha csak a lovak mellett lenne egy szabad állás, most még azzal is kibékülne, de szerencsére elég nagy az épület, hogy ne fanyalodjon ilyesmire.
Sötétbe hajló félhomály üli meg a szobát a hevenyészve behúzott függönyök mögött, ő pedig örül, hogy végre kizárhatja a külvilágot és az ajtó belső felének dőlve lecsúszhat a padlóra. Karjaival átfonja a kis batyuba kötött cókmókját meg a térdeit és lehorgasztja a fejét. Más esetben biztos feltűnt volna neki a csuha, a csizma meg az egyéb holmik, az ágyban fekvő alak meg pláne. De most épp elég neki az érzékelésből annyi, hogy négy fal, padló, plafon, ami legjobb tudomása szerint egy üres szobát határol.*
*Foganatja van a felszólításnak, Yeza szinte azonnal a talpa alatt érezheti újra az anyaföldet. Nem nehéz rájönnie arra sem, hogy a vadász szinte azonnal kiszúrta a bújtatott pengét. Az a megvető kis rezzenés a szája szegletén... Mintha úgy gondolná, a vörös előle rejtegeti a kését. Pedig ő csak eme erdei menedékhely szemén igyekszik a kendőt tartani. Mindannyiuk érdekében. Ám a férfi sok mást is másképp gondol. A saját torka alá fordítja a pengét, míg a szavai bezárnak egy kört. Yeza már a mozdulat elején ellentart, és ahogy Wäor elengedi a kezét, már rántja is vissza a teste mellé a kését. Sosem volt vele támadó szándéka, de nem véletlen, hogy önkéntelenül is a tenyerébe simult az a markolat.
Hátrébb lép egy lépést, de aggodalmait nem feszíti tovább a helyzet. Wäor sarkon fordul és otthagyja.
Miután a férfi eltűnik az épület gyomrában, Yeza izmai csak lassan engednek lazábbra, és a szíve üteme is csak nehézkesen talál lassabb taktusra. Nagyot, szárazat nyel. A gondolatai nehezek és szinte szétesnek, felmorzsolódnak, mire végigvezetné őket az útjukon. Biztos, szépséges tornya habarcs nélkül csak ingatag képzet. Nem is meri érinteni, bolygatni igazán sem a múlt, sem a minap dolgait. Még nem. Majd csak szépen lassacskán, amikor már nem reszket a keze.
A tények egyszeriben omlottak rá. Egészen megszédülve kóvályog a feje a tudattal, hogy az élete egy fontos része talán leginkább csak önámítás volt. Túlbuzgó elképzelés, ami önmagát táplálta. Egy pillanatra bűntudat facsarodik belé. Wäor talán csak áldozata az egésznek? Nem... erről még túl korai gondolkodni. Túl zavaros még minden. Magát is alig találja a romok alatt, nem hogy Wäort.*
//Reggel után//
*Ácsorog még egy darabig az udvaron, csak aztán indul befele ő is. Kicsit tétován, hiszen nem igazán tudja, hová viszik a lábai. A Wäorral közös szobájukat most messze elkerüli, de most nagyon szüksége lenne egy helyre, ahol összekucorodhat egy kicsit. A kisebb szobák felé veszi hát az irányt. Nagyjából tudja már melyik kié. Amúgy is időszerű, hogy egy üres vackot válasszon, ahová majd áthurcolkodhat. Igazából akármelyik megteszi. Ha csak a lovak mellett lenne egy szabad állás, most még azzal is kibékülne, de szerencsére elég nagy az épület, hogy ne fanyalodjon ilyesmire.
Sötétbe hajló félhomály üli meg a szobát a hevenyészve behúzott függönyök mögött, ő pedig örül, hogy végre kizárhatja a külvilágot és az ajtó belső felének dőlve lecsúszhat a padlóra. Karjaival átfonja a kis batyuba kötött cókmókját meg a térdeit és lehorgasztja a fejét. Más esetben biztos feltűnt volna neki a csuha, a csizma meg az egyéb holmik, az ágyban fekvő alak meg pláne. De most épp elég neki az érzékelésből annyi, hogy négy fal, padló, plafon, ami legjobb tudomása szerint egy üres szobát határol.*
1409. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-12 20:39:35
Üzenet elküldve: 2017-08-12 20:39:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Később//
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmaz//
*Az a vadász, akit a vörös kutatna, már régen nincs közöttük. Egy idegen házban végezte, végtelen bizalommal és betört koponyával, a saját vérében fekve. Teysus ugyan megmentette, mert az istenek útjai kifürkészhetetlenek, de a padlóról már egy másik ember kelt fel.
Ahogy a hátára vette Yezát, fordul is vissza, precíz mozdulattal, s állítja talpra a lányt. Arcát az arany öntudat varázsolja kifürkészhetetlenné. Egy csepp megvetés kúszik tán szája szegletére a sunnyogó kéz láttán. Egy vadászt megvezetni veszélyes kísérlet, főként ha fegyverrel teszik. Hacsak a másik el nem mozdul, karja hirtelen csap le, nem erősen, csak annyira, hogy átvegye az irányítást, s a saját torkához fordítsa a pengét.*
- Még egyszer megölnél?
*A bőr engedelmesen hajlik a fém alatt, épp csak vére nem serken. Szeme hidegebb, mint maga a kés.*
- Ajánlom, hogy most tedd meg, mert több alkalmad nem lesz rá, Teysus engem úgy segéljen!
*A másik kezére markoló ujjak engednek, csak a fegyver marad ott, ahol volt. Nem gördít akadályt, talán még a tiszteletet is kiérdemelné a lánghajú, ha megtenné, arra a néhány pillanatra, míg a bugyogó vöröslés engedi. Amennyiben viszont nincs vér a másik pucájában, hátat fordít neki, s megindul a szobája felé, dolgait intézendő. Yeza pedig megy amarra, amerre önnön tömlöcébe zárt elméje vezérli. Nincsenek összekötve és nem kötelező minden lélegzetvételnyi idejüket együtt tölteniük.*
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmaz//
*Az a vadász, akit a vörös kutatna, már régen nincs közöttük. Egy idegen házban végezte, végtelen bizalommal és betört koponyával, a saját vérében fekve. Teysus ugyan megmentette, mert az istenek útjai kifürkészhetetlenek, de a padlóról már egy másik ember kelt fel.
Ahogy a hátára vette Yezát, fordul is vissza, precíz mozdulattal, s állítja talpra a lányt. Arcát az arany öntudat varázsolja kifürkészhetetlenné. Egy csepp megvetés kúszik tán szája szegletére a sunnyogó kéz láttán. Egy vadászt megvezetni veszélyes kísérlet, főként ha fegyverrel teszik. Hacsak a másik el nem mozdul, karja hirtelen csap le, nem erősen, csak annyira, hogy átvegye az irányítást, s a saját torkához fordítsa a pengét.*
- Még egyszer megölnél?
*A bőr engedelmesen hajlik a fém alatt, épp csak vére nem serken. Szeme hidegebb, mint maga a kés.*
- Ajánlom, hogy most tedd meg, mert több alkalmad nem lesz rá, Teysus engem úgy segéljen!
*A másik kezére markoló ujjak engednek, csak a fegyver marad ott, ahol volt. Nem gördít akadályt, talán még a tiszteletet is kiérdemelné a lánghajú, ha megtenné, arra a néhány pillanatra, míg a bugyogó vöröslés engedi. Amennyiben viszont nincs vér a másik pucájában, hátat fordít neki, s megindul a szobája felé, dolgait intézendő. Yeza pedig megy amarra, amerre önnön tömlöcébe zárt elméje vezérli. Nincsenek összekötve és nem kötelező minden lélegzetvételnyi idejüket együtt tölteniük.*
1408. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-12 09:58:37
Üzenet elküldve: 2017-08-12 09:58:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Később//
*Valóban. A durcásság tüze semmivé lesz arra a mondatra. Yeza megáll. Ha dühös volna, már pördülne is, mint valami rőt bosszútüze. De nem dühös. Döbbent. És ez a fagyos döbbenet úgy szorítja a mellkasát, hogy alig bír levegőt venni.
~ Amikor az égiek fogakat adtak... ~ futtatja végig Wäor szavait. Mi?
Értetlenség és hitetlenkedés grimasza kezd a vonásaira kúszni. Újra és újra nekifut a hallottaknak. Nem érti, vagy győzködi magát, hogy nem érti, mert sokkal inkább nem is akarja érteni. Tudni se akar erről a mondatról.
Hallja Wäor beszédét a háta mögül, de nem bír másra gondolni, mint hogy nem ismeri ezt az embert. Tépi a kétely, hogy mi is ez az egész. Csak ő volt vak eddig, és látott bele önmaga által szőtt képzetet ebben a csapongó románcban? Vagy történt valami a vadásszal?
Szinte megdermed, amikor a férfi felkapja. Védekezése ösztönös és riadt. Hirtelen a legszívesebben segítségért kiáltana, de a bizonytalanság a torkára forrasztja. Valami szörnyűséget érez. Egy idegent. Egyszerűen egyetlen porcikája sem hiszi el, hogy ez itt a vadász. Az ő vadásza. Egy hangocska azt súgja, rántsa ki a tőrt az övéből és vágja a férfi tarkójába, különben vége. Felrémlik benne az a furcsa, hátborzongató pillanat, még a Fürdőházban, amikor Wäor elsuttogta a képzetet, ahogy feltépi a torkát és élvezettel nézi végig Yeza haldoklását. S hogy ettől végre élőnek érezné magát.
Igyekezett kiverni a fejéből az egészet, és úgy hitte, sikerült is, de most ugyanazt a hidegséget érzi. És cseppet sem akar vele egy zárt szobába kerülni.
Mire a következő gondolathoz ér, csak akkor realizálódik benne, hogy a kése már a kezébe is csusszant az övéből, mielőtt Wäor megfordult volna vele. Igyekszik úgy tartani, hogy rejtve maradjon. Amíg lehet, nem szívesen keverne bele ebbe mást.*
- Tegyél le *mondja hideg, tárgyilagossággal. Bárki is legyen ez a férfi, a szemébe akar nézni. De még így is... talán jobban szeretné, ha valami borzalmat látna ott, aminek semmi köze a vadászhoz, mint hogy Wäort ismerje fel benne. Wäort, aki talán sosem volt az, akinek ő látta.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.08.29 14:47:56, a következő indokkal:
Jelek javítása, pótlása.
*Valóban. A durcásság tüze semmivé lesz arra a mondatra. Yeza megáll. Ha dühös volna, már pördülne is, mint valami rőt bosszútüze. De nem dühös. Döbbent. És ez a fagyos döbbenet úgy szorítja a mellkasát, hogy alig bír levegőt venni.
~ Amikor az égiek fogakat adtak... ~ futtatja végig Wäor szavait. Mi?
Értetlenség és hitetlenkedés grimasza kezd a vonásaira kúszni. Újra és újra nekifut a hallottaknak. Nem érti, vagy győzködi magát, hogy nem érti, mert sokkal inkább nem is akarja érteni. Tudni se akar erről a mondatról.
Hallja Wäor beszédét a háta mögül, de nem bír másra gondolni, mint hogy nem ismeri ezt az embert. Tépi a kétely, hogy mi is ez az egész. Csak ő volt vak eddig, és látott bele önmaga által szőtt képzetet ebben a csapongó románcban? Vagy történt valami a vadásszal?
Szinte megdermed, amikor a férfi felkapja. Védekezése ösztönös és riadt. Hirtelen a legszívesebben segítségért kiáltana, de a bizonytalanság a torkára forrasztja. Valami szörnyűséget érez. Egy idegent. Egyszerűen egyetlen porcikája sem hiszi el, hogy ez itt a vadász. Az ő vadásza. Egy hangocska azt súgja, rántsa ki a tőrt az övéből és vágja a férfi tarkójába, különben vége. Felrémlik benne az a furcsa, hátborzongató pillanat, még a Fürdőházban, amikor Wäor elsuttogta a képzetet, ahogy feltépi a torkát és élvezettel nézi végig Yeza haldoklását. S hogy ettől végre élőnek érezné magát.
Igyekezett kiverni a fejéből az egészet, és úgy hitte, sikerült is, de most ugyanazt a hidegséget érzi. És cseppet sem akar vele egy zárt szobába kerülni.
Mire a következő gondolathoz ér, csak akkor realizálódik benne, hogy a kése már a kezébe is csusszant az övéből, mielőtt Wäor megfordult volna vele. Igyekszik úgy tartani, hogy rejtve maradjon. Amíg lehet, nem szívesen keverne bele ebbe mást.*
- Tegyél le *mondja hideg, tárgyilagossággal. Bárki is legyen ez a férfi, a szemébe akar nézni. De még így is... talán jobban szeretné, ha valami borzalmat látna ott, aminek semmi köze a vadászhoz, mint hogy Wäort ismerje fel benne. Wäort, aki talán sosem volt az, akinek ő látta.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.08.29 14:47:56, a következő indokkal:
Jelek javítása, pótlása.
1407. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-11 21:42:10
Üzenet elküldve: 2017-08-11 21:42:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Később//
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmaz//
*Morcosság jelei után kutakodna a lánghajú hölgy? Fába faragott tekintet, vasat metsző fogak, homlokba szántott barázdák lehetnének árulói annak, aki nem vadászok között nő bele a világ áramába, s tartja fejét a habok felett, hogy lelkének párája örökre el ne vesszen. Ujjainak mozgása kívánna nagyobb figyelmet, terveinek s gondolatainak egyetlen árulójaként. Hamis csontot vetett az imént a rókadémonnak, hadd marakodjék rajta, dühét látszat burkába vont részletekre irányítva. Nincs annál veszélyesebb fegyver, mint gyöngének látszani vérmes vagy dühödt préda előtt. Tán még a fogát is engedné magába mártani némi borzongató kéjért, mielőtt fény derülne a valódi erőviszonyokra.*
- Amikor az égiek fogakat adtak, egy állati jó hátsót csesztek el, vörös! *morran fejrázással kontrázva, helyreutasítón, aláásva, vagy éppen szítva a durcatüzet. Harag egy csöpp sincsen benne, inkább egy kevés fajtájának vadságából, amikor egy nőstény ficánkolása magára vonja a figyelmét. Szemének acélja most sötéten villan.*
- Nem így vélekedtél, mikor a pagonyszéli házikóban felfedték légyottunkat, és az volt az egyetlen ruhadarabom, kevéssé szokványos helyen. Persze csak amíg ki nem nőttem.
*Ami hamar megtörtént hamvas, ugyancsak alulöltözött kedvesének köszönhetően. Kénytelen volt konstatálni, hogy a lámpaernyő sem sokat fed. Főként, ha fejre teszik. Kiadós este volt. Sok sérülttel. No meg tanulságokkal. És az éjjeli farkas bundája nélkül is veszélyes szólásmondás születésével. Két gyors lépés az induló felé. Fordulatból indított hátrakarolással kanyarítja hátára szeretőjét, ha el nem engedi, a málhájával együtt. Fogása szikla.*
- Azért megajándékoztak néhány formás kinccsel is, más tájékokon *simulnak végig ujjai az egyik említett területen, hogy végső nyughelyet leljenek. Kalandozott már vidékükön nem egyszer, de aki egyszer ráérez a természetes domborulatok bebarangolására, azt örökké űzni fogja a vágy, hogy visszatérjen hozzájuk. Irány a szoba a kis kötekedővel.*
//A hozzászólás +16 elemeket tartalmaz//
*Morcosság jelei után kutakodna a lánghajú hölgy? Fába faragott tekintet, vasat metsző fogak, homlokba szántott barázdák lehetnének árulói annak, aki nem vadászok között nő bele a világ áramába, s tartja fejét a habok felett, hogy lelkének párája örökre el ne vesszen. Ujjainak mozgása kívánna nagyobb figyelmet, terveinek s gondolatainak egyetlen árulójaként. Hamis csontot vetett az imént a rókadémonnak, hadd marakodjék rajta, dühét látszat burkába vont részletekre irányítva. Nincs annál veszélyesebb fegyver, mint gyöngének látszani vérmes vagy dühödt préda előtt. Tán még a fogát is engedné magába mártani némi borzongató kéjért, mielőtt fény derülne a valódi erőviszonyokra.*
- Amikor az égiek fogakat adtak, egy állati jó hátsót csesztek el, vörös! *morran fejrázással kontrázva, helyreutasítón, aláásva, vagy éppen szítva a durcatüzet. Harag egy csöpp sincsen benne, inkább egy kevés fajtájának vadságából, amikor egy nőstény ficánkolása magára vonja a figyelmét. Szemének acélja most sötéten villan.*
- Nem így vélekedtél, mikor a pagonyszéli házikóban felfedték légyottunkat, és az volt az egyetlen ruhadarabom, kevéssé szokványos helyen. Persze csak amíg ki nem nőttem.
*Ami hamar megtörtént hamvas, ugyancsak alulöltözött kedvesének köszönhetően. Kénytelen volt konstatálni, hogy a lámpaernyő sem sokat fed. Főként, ha fejre teszik. Kiadós este volt. Sok sérülttel. No meg tanulságokkal. És az éjjeli farkas bundája nélkül is veszélyes szólásmondás születésével. Két gyors lépés az induló felé. Fordulatból indított hátrakarolással kanyarítja hátára szeretőjét, ha el nem engedi, a málhájával együtt. Fogása szikla.*
- Azért megajándékoztak néhány formás kinccsel is, más tájékokon *simulnak végig ujjai az egyik említett területen, hogy végső nyughelyet leljenek. Kalandozott már vidékükön nem egyszer, de aki egyszer ráérez a természetes domborulatok bebarangolására, azt örökké űzni fogja a vágy, hogy visszatérjen hozzájuk. Irány a szoba a kis kötekedővel.*
1406. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-11 21:21:27
Üzenet elküldve: 2017-08-11 21:21:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*A lépcsőn való üldögélés lassan érdektelenné válik, az óriás és az elf nő minden bizonnyal jól ellesznek kettesben. A csuhás mégis úgy dönt, hogy elfogad egyet a felajánlott ágyak közül, éppen ideje kipihennie magát. Idejét sem tudja pontosan mikor aludt utoljára vetett ágyban, így érthető, ha megmagyarázhatatlan lelkesedéssel indul el a lakószobák felé. Lelkesedését csak a helyismeret hiánya árnyékolja be kissé, hisz nem szeretne alkalmatlankodni vagy olyan szobát elfoglalni, amelyet esetleg már korábban lefoglalt valaki magának, de még nem költözött be.
Óvatos léptekkel lép be a szobákat magába foglaló épületbe, majd végigjárja a szobákat, míg egyértelműen meg nem győződik róla, hogy melyik foglalt és melyik szabad. Amikor megtalálja a számára legmegfelelőbbet, kissé tanácstalanul álldogál kicsit a szobácska közepén. Odakint, az erdőben meg volt már a rutinja, de ez most egy egészen más környezet. Végül sóhajtva leveszi hátizsákját, a sarokba támasztja vándorbotját és leveszi a csuhát. Igencsak ráfér egy mosás már a viseletes, durva anyagból készült ruhadarabra. Ha kipihente magát, lehet, hogy kér valakitől cérnát és tűt, hogy az erdei életben szerzett szakadásokat megvarrja. A csuhát egy arra alkalmas bútorra akasztja, majd lerúgja lábáról a csizmát, leveszi a bal karját szabadon hagyó felsőrészt is. A medált az asztalra teszi, végül lecsatolja az egyetlen olyan felszerelését, mely arra engedhet következtetni, nem olyan jámbor szerzetes ő, az acél alkarvédőket.
Amikor végzett az ágy mellé állva veszi szemügyre kényelmesnek tűnő fekhelyét. Pár vizsgálódó nyomással leteszteli az ágy puhaságát, majd mosolyogva fekszik le. Valóban kényelmes, ki is nyújtja a lábát, karjait a feje alá teszi. Jóleső érzéssel tanulmányozza a plafont, teljesen felvillanyozza a nem várt luxus.
Ám az elmúlt év, hónapok, hetek és napok fáradalmai éhes farkasként vetik elméjére magukat, hirtelen ólomnehéznek kezdi érezni szemhéjait. Nincs szüksége semmiféle mantrára, hogy lecsendesítse elméjének hullámveréseit, az álom kellemes homálya cirógató szeretőként simít végig fáradt testén. Nem tudná megmondani mikor ragadja magával az a másik világ. Több mint egy éve először úgy hajtja álomra a fejét, hogy nem kell attól tartania, hogy miközben alszik, valami éjjeli rém fel akarja falni.*
*A lépcsőn való üldögélés lassan érdektelenné válik, az óriás és az elf nő minden bizonnyal jól ellesznek kettesben. A csuhás mégis úgy dönt, hogy elfogad egyet a felajánlott ágyak közül, éppen ideje kipihennie magát. Idejét sem tudja pontosan mikor aludt utoljára vetett ágyban, így érthető, ha megmagyarázhatatlan lelkesedéssel indul el a lakószobák felé. Lelkesedését csak a helyismeret hiánya árnyékolja be kissé, hisz nem szeretne alkalmatlankodni vagy olyan szobát elfoglalni, amelyet esetleg már korábban lefoglalt valaki magának, de még nem költözött be.
Óvatos léptekkel lép be a szobákat magába foglaló épületbe, majd végigjárja a szobákat, míg egyértelműen meg nem győződik róla, hogy melyik foglalt és melyik szabad. Amikor megtalálja a számára legmegfelelőbbet, kissé tanácstalanul álldogál kicsit a szobácska közepén. Odakint, az erdőben meg volt már a rutinja, de ez most egy egészen más környezet. Végül sóhajtva leveszi hátizsákját, a sarokba támasztja vándorbotját és leveszi a csuhát. Igencsak ráfér egy mosás már a viseletes, durva anyagból készült ruhadarabra. Ha kipihente magát, lehet, hogy kér valakitől cérnát és tűt, hogy az erdei életben szerzett szakadásokat megvarrja. A csuhát egy arra alkalmas bútorra akasztja, majd lerúgja lábáról a csizmát, leveszi a bal karját szabadon hagyó felsőrészt is. A medált az asztalra teszi, végül lecsatolja az egyetlen olyan felszerelését, mely arra engedhet következtetni, nem olyan jámbor szerzetes ő, az acél alkarvédőket.
Amikor végzett az ágy mellé állva veszi szemügyre kényelmesnek tűnő fekhelyét. Pár vizsgálódó nyomással leteszteli az ágy puhaságát, majd mosolyogva fekszik le. Valóban kényelmes, ki is nyújtja a lábát, karjait a feje alá teszi. Jóleső érzéssel tanulmányozza a plafont, teljesen felvillanyozza a nem várt luxus.
Ám az elmúlt év, hónapok, hetek és napok fáradalmai éhes farkasként vetik elméjére magukat, hirtelen ólomnehéznek kezdi érezni szemhéjait. Nincs szüksége semmiféle mantrára, hogy lecsendesítse elméjének hullámveréseit, az álom kellemes homálya cirógató szeretőként simít végig fáradt testén. Nem tudná megmondani mikor ragadja magával az a másik világ. Több mint egy éve először úgy hajtja álomra a fejét, hogy nem kell attól tartania, hogy miközben alszik, valami éjjeli rém fel akarja falni.*
1405. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-10 10:46:00
Üzenet elküldve: 2017-08-10 10:46:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 855
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Később//
*Őszintén szólva, azt gondolta, Wäor majd morcos lesz amiatt, hogy nem találta meg a sisakot. De ez nem úgy tűnik, mint a morcosság vagy egy "még ennyit sem lehet rád bízni" szótlan elvonulása, hogy a maga kezébe vegye a dolgokat. Ez valami más, amire meglehetős értetlenség kúszik ki Yeza vonásaira.
A helyzetüket tekintve csak lassacskán rakja össze a képet, így Wäor már bővel ellépett mellette, mire levonja a következtetéseket.
Összeszorulnak a finom ívű ajkak és lángocska éled a barna tekintetben.*
- Egyedül biztos hamarabb megtalálod *bukik ki belőle végül a már szinte feledett csípősség.* - És a világért se akarnálak zavarni a hozzá nem értésemmel.
*Mert ha a vadász azt hiszi, hogy a történtek után majd bármit is kaphat belőle, mert pár nap böjt után kedve szottyanna valami finomságra, hát nagyon téved! Ráadásul ilyen ócska alakoskodással. Vajon a felvetésnél egyáltalán még komoly volt a terv, hogy Artheniorba menjenek? Vagy úgy gondolja, hogy Yeza is pont olyan, mint a kis csitrik, akiket már puszta ígérgetéssel levehet a lábukról, hogy megkapván, amit akar, a többit elsumákolja? Ígéret vagy sem, a fenét se érdekli! Azért mindennek van határa! És ha ez a felfuvalkodott hólyag azt hiszi, hogy ennyire rá van utalva, hát majd megnézheti magát.
Ha amúgy is ilyen értéktelen kolonc, nem fogja magát még inkább lealacsonyítani vele, hogy hitványságát az orra alá dörgöljék. Ha a vadász ilyen "éjbe nyúló keresgélésre" vágyik, bizonyosan talál valaki olyat, aki méltóbb a társaságára. Talán mindenkinek jobb is lesz így!*
- Te raktad el a nyüves sisakod *kanyarítja a hátára a hiába összepakolt málhát durcásan.* - És amúgy is nevetségesen festesz benne *teszi még hozzá félhangosan, ahogy elindul, hogy szerezzen magának egy kupa sört a konyhán, hogy egy kicsit lehűtse az idegeit.*
*Őszintén szólva, azt gondolta, Wäor majd morcos lesz amiatt, hogy nem találta meg a sisakot. De ez nem úgy tűnik, mint a morcosság vagy egy "még ennyit sem lehet rád bízni" szótlan elvonulása, hogy a maga kezébe vegye a dolgokat. Ez valami más, amire meglehetős értetlenség kúszik ki Yeza vonásaira.
A helyzetüket tekintve csak lassacskán rakja össze a képet, így Wäor már bővel ellépett mellette, mire levonja a következtetéseket.
Összeszorulnak a finom ívű ajkak és lángocska éled a barna tekintetben.*
- Egyedül biztos hamarabb megtalálod *bukik ki belőle végül a már szinte feledett csípősség.* - És a világért se akarnálak zavarni a hozzá nem értésemmel.
*Mert ha a vadász azt hiszi, hogy a történtek után majd bármit is kaphat belőle, mert pár nap böjt után kedve szottyanna valami finomságra, hát nagyon téved! Ráadásul ilyen ócska alakoskodással. Vajon a felvetésnél egyáltalán még komoly volt a terv, hogy Artheniorba menjenek? Vagy úgy gondolja, hogy Yeza is pont olyan, mint a kis csitrik, akiket már puszta ígérgetéssel levehet a lábukról, hogy megkapván, amit akar, a többit elsumákolja? Ígéret vagy sem, a fenét se érdekli! Azért mindennek van határa! És ha ez a felfuvalkodott hólyag azt hiszi, hogy ennyire rá van utalva, hát majd megnézheti magát.
Ha amúgy is ilyen értéktelen kolonc, nem fogja magát még inkább lealacsonyítani vele, hogy hitványságát az orra alá dörgöljék. Ha a vadász ilyen "éjbe nyúló keresgélésre" vágyik, bizonyosan talál valaki olyat, aki méltóbb a társaságára. Talán mindenkinek jobb is lesz így!*
- Te raktad el a nyüves sisakod *kanyarítja a hátára a hiába összepakolt málhát durcásan.* - És amúgy is nevetségesen festesz benne *teszi még hozzá félhangosan, ahogy elindul, hogy szerezzen magának egy kupa sört a konyhán, hogy egy kicsit lehűtse az idegeit.*
1404. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-09 18:50:25
Üzenet elküldve: 2017-08-09 18:50:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 135
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Később//
*Ritka szokása, hogy tétlenséggel üti agyon az időt. Az idő eme kis szegletében azonban ezt az utat választja, egy kevéskét még malmozhat is az ujjaival, hogy szinten tartsa a feszültség nélküliséget. Izgulnia nincs miért, legfeljebb a hangulatra ereszkedő köd oszlatása miatt fájhat egy kevéssé a feje. Kissé odébb somfordál, a tűzróka iménti távozásának irányába, talán a ringatózó hátsó iránti vonzalma utánérzéseként, magában fogadásokat kötve a visszatérés mikéntjére. Magában somolyog egy keveset, ki tudja miért, kifelé viszont igyekszik azt elfojtani, amikor a vörös újra vele van.*
- Ez bizony felettébb szomorú. Anélkül képtelenség itt hagynom ezt a helyet *kanyarítja úgy hanglejtését, hogy akár az ellenkezője is belehallható az elmondottaknak. Nem úgy tűnik, mintha túlzottan megtörte volna dolog, legfeljebb mintha ürügyet keresne.*
- Akkor kénytelenek leszünk együtt előkeríteni. Még akkor is, ha hosszan nyúlik bele az éjbe, és kemény napunk lesz miatta. Még szerencse, hogy nem szerszámoztuk fel a lovakat.
*Nem lesz könnyű feladatuk. Egész biztosan valami kutatásbiztos helyre ásta be magát az a fránya sisak. Van ez így, főként, ha még netán segítsége is akad benne. Persze az roppant szemtelen dolog volna tőle. Elrontaná a komolykodást, hogy a keresés huncutságának adja át a helyét. Holmijával együtt indul vissza a szobába.*
- Ugyan mi téríthetne el tőle?
*Alkarja véletlen balesetként simul végig szemnek kedves domborulatokon. Még véletlenül sem néz oda közben, hogy a szándékosságnak még a gyanúját is elkerülje.*
*Ritka szokása, hogy tétlenséggel üti agyon az időt. Az idő eme kis szegletében azonban ezt az utat választja, egy kevéskét még malmozhat is az ujjaival, hogy szinten tartsa a feszültség nélküliséget. Izgulnia nincs miért, legfeljebb a hangulatra ereszkedő köd oszlatása miatt fájhat egy kevéssé a feje. Kissé odébb somfordál, a tűzróka iménti távozásának irányába, talán a ringatózó hátsó iránti vonzalma utánérzéseként, magában fogadásokat kötve a visszatérés mikéntjére. Magában somolyog egy keveset, ki tudja miért, kifelé viszont igyekszik azt elfojtani, amikor a vörös újra vele van.*
- Ez bizony felettébb szomorú. Anélkül képtelenség itt hagynom ezt a helyet *kanyarítja úgy hanglejtését, hogy akár az ellenkezője is belehallható az elmondottaknak. Nem úgy tűnik, mintha túlzottan megtörte volna dolog, legfeljebb mintha ürügyet keresne.*
- Akkor kénytelenek leszünk együtt előkeríteni. Még akkor is, ha hosszan nyúlik bele az éjbe, és kemény napunk lesz miatta. Még szerencse, hogy nem szerszámoztuk fel a lovakat.
*Nem lesz könnyű feladatuk. Egész biztosan valami kutatásbiztos helyre ásta be magát az a fránya sisak. Van ez így, főként, ha még netán segítsége is akad benne. Persze az roppant szemtelen dolog volna tőle. Elrontaná a komolykodást, hogy a keresés huncutságának adja át a helyét. Holmijával együtt indul vissza a szobába.*
- Ugyan mi téríthetne el tőle?
*Alkarja véletlen balesetként simul végig szemnek kedves domborulatokon. Még véletlenül sem néz oda közben, hogy a szándékosságnak még a gyanúját is elkerülje.*
1403. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-06 17:31:31
Üzenet elküldve: 2017-08-06 17:31:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel után//
*A szférák közti utazás után, a színek tompák, a hangok pedig konganak, mintha víz alól jönnének, a való világba visszatérve ékkőként ragyognak a színek, élesen csengenek a zajok az erőd udvarán. A test ugyan mozdulatlan, de a szellem megpróbáltatásai az anyagi világban is lenyomatot hagynak a fizikai testen. Nem olyan fáradtság ez, ami az izmok munkájától alakul ki, hanem inkább szellemi, az elme fáradtsága.
Halkan nyögve ül le a lépcsőre, mintha öreg volna, pedig éveinek száma csekély még, kényelmesen nyújtja ki maga elé a lábát, a vándorbotot maga mellé fekteti. Az erőd kellemes változatosság az erdőben eltöltött hónapok után, de érzi, hogy ha ugyanennyit kellett volna eltöltenie idebent, sokkal rosszabbul viselte volna. Nincs problémája a falakkal, vagy az épületekkel, mégis kissé bezárva érzi magát, mint egy énekesmadár, melyet kalitkába zártak. Hiába látja maga felett elterülni a kék eget, a fából emelet fal ketrecként záródik össze lelke körül. A szabadság olyan neki, mint a levegő, nélküle megfulladna.
Ám most mosolyogva pihen azon a lépcsőfokon és kedvtelve figyeli az udvaron ténykedőket. Ha Felthys és a lány nincsenek is már ott, hisz órák teltek el a meditációban, a barátságos képű óriás és a társa talán akkoriban végezhetnek a munkájukkal.
Kedves halandóknak tűnnek az itteniek, szívesen megismerné őket és az életüket közelebbről, ám tartózkodik mások nyakára járni. Egy szerzetes türelmet tanul meg elsőként.
Szinte maga előtt látja a vénségesen vén férfit, a nevetségesen hosszú szakállával és bozontos, szürke szemöldökével, csak a pillantása ragyogott, mint a frissen fent acél.
Abban az évben a Némaság fogadalmának hónapjait élte, s az ősz mester messzire küldte, hogy keressen fel egy körtefát az erdő közepén minden évszakban egyszer, majd amikor letelik a fogadalma, mondja el, milyennek látta.
Az első alkalommal, amikor felkereste az egy heti járóföldre lévő fát, tél volt. Térdig érő hóban gázolva, átfagyva érte el a célját. A telet tavasz követte, majd nyár és ősz. Minden alkalommal egy napig ült a fával szemben és figyelt. Nem csak a szemével, de a szellemével is.
A következő télen, amikor leült a mesterével szemben elmondta neki, hogy első alkalommal halottnak látta a fát. Lehullatva leveleit, szürkén meredt az ólomszín ég felé. Ám tavasszal gyönyörű virágkoronával ünnepelte az életet. Nyáron szinte semmivel nem különbözött a többi fától, dús, zöld lombkoronával hajladozott a szélben. Ősszel pedig roskadozott az érett, aranysárga körtéktől.
A mester azt kérdezte tőle, mit tanult meg ebből a leckéből. Az ifjú Pycta pedig elmondta neki, hogy türelmesnek kell lennie, ha meg akar ismerni másokat. Nem szabad az alapján ítélnie, hogy milyennek lát valakit a bánat, az öröm, a dolgos hétköznapok vagy éppen a bőség napjaiban.
Persze mindezt el is mondhatta volna az ősz mester, de ahogy fáradtságos dolog valóban, nem csak felületesen megismerni valakit, elég erőt próbáló volt felkeresni minden évszakban a körtefát.
Az emlék nosztalgikus mosolyt csal keskeny ajkaira, halk sóhajjal tér vissza a régmúlt világból.
Talán épp ekkor tart az óriás és az elf lány az étkező felé, ahol korábban a vándor is früstökölt a bajszos férfival. Ha feléje pillantanak barátságos mosollyal biccent nekik, ha tekintetük is összeakad, akkor szavakkal is köszönti őket.*
- Az Erdőszellem áldjon benneteket!
*A szférák közti utazás után, a színek tompák, a hangok pedig konganak, mintha víz alól jönnének, a való világba visszatérve ékkőként ragyognak a színek, élesen csengenek a zajok az erőd udvarán. A test ugyan mozdulatlan, de a szellem megpróbáltatásai az anyagi világban is lenyomatot hagynak a fizikai testen. Nem olyan fáradtság ez, ami az izmok munkájától alakul ki, hanem inkább szellemi, az elme fáradtsága.
Halkan nyögve ül le a lépcsőre, mintha öreg volna, pedig éveinek száma csekély még, kényelmesen nyújtja ki maga elé a lábát, a vándorbotot maga mellé fekteti. Az erőd kellemes változatosság az erdőben eltöltött hónapok után, de érzi, hogy ha ugyanennyit kellett volna eltöltenie idebent, sokkal rosszabbul viselte volna. Nincs problémája a falakkal, vagy az épületekkel, mégis kissé bezárva érzi magát, mint egy énekesmadár, melyet kalitkába zártak. Hiába látja maga felett elterülni a kék eget, a fából emelet fal ketrecként záródik össze lelke körül. A szabadság olyan neki, mint a levegő, nélküle megfulladna.
Ám most mosolyogva pihen azon a lépcsőfokon és kedvtelve figyeli az udvaron ténykedőket. Ha Felthys és a lány nincsenek is már ott, hisz órák teltek el a meditációban, a barátságos képű óriás és a társa talán akkoriban végezhetnek a munkájukkal.
Kedves halandóknak tűnnek az itteniek, szívesen megismerné őket és az életüket közelebbről, ám tartózkodik mások nyakára járni. Egy szerzetes türelmet tanul meg elsőként.
Szinte maga előtt látja a vénségesen vén férfit, a nevetségesen hosszú szakállával és bozontos, szürke szemöldökével, csak a pillantása ragyogott, mint a frissen fent acél.
Abban az évben a Némaság fogadalmának hónapjait élte, s az ősz mester messzire küldte, hogy keressen fel egy körtefát az erdő közepén minden évszakban egyszer, majd amikor letelik a fogadalma, mondja el, milyennek látta.
Az első alkalommal, amikor felkereste az egy heti járóföldre lévő fát, tél volt. Térdig érő hóban gázolva, átfagyva érte el a célját. A telet tavasz követte, majd nyár és ősz. Minden alkalommal egy napig ült a fával szemben és figyelt. Nem csak a szemével, de a szellemével is.
A következő télen, amikor leült a mesterével szemben elmondta neki, hogy első alkalommal halottnak látta a fát. Lehullatva leveleit, szürkén meredt az ólomszín ég felé. Ám tavasszal gyönyörű virágkoronával ünnepelte az életet. Nyáron szinte semmivel nem különbözött a többi fától, dús, zöld lombkoronával hajladozott a szélben. Ősszel pedig roskadozott az érett, aranysárga körtéktől.
A mester azt kérdezte tőle, mit tanult meg ebből a leckéből. Az ifjú Pycta pedig elmondta neki, hogy türelmesnek kell lennie, ha meg akar ismerni másokat. Nem szabad az alapján ítélnie, hogy milyennek lát valakit a bánat, az öröm, a dolgos hétköznapok vagy éppen a bőség napjaiban.
Persze mindezt el is mondhatta volna az ősz mester, de ahogy fáradtságos dolog valóban, nem csak felületesen megismerni valakit, elég erőt próbáló volt felkeresni minden évszakban a körtefát.
Az emlék nosztalgikus mosolyt csal keskeny ajkaira, halk sóhajjal tér vissza a régmúlt világból.
Talán épp ekkor tart az óriás és az elf lány az étkező felé, ahol korábban a vándor is früstökölt a bajszos férfival. Ha feléje pillantanak barátságos mosollyal biccent nekik, ha tekintetük is összeakad, akkor szavakkal is köszönti őket.*
- Az Erdőszellem áldjon benneteket!
1402. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-06 15:19:27
Üzenet elküldve: 2017-08-06 15:19:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
//Mira//
*A nyakba ugrás kisebb-nagyobb kívánnivalókkal meg is valósul, bár a férfi hallhatóan sípol egyet, ahogy a mellkasának ütközik a bot. Nehezebben is vette a levegőt az örömkiáltáshoz, de van annyi fájdalomtűrése, hogy ez alig látszódjék rajta. Mire lehuppan a lány nyakából, felocsúdván a fojtogatásból, már nem is érzi a néhai mellbevágó cselekedetet.
Azonban most így szemtől szemben áll a lánnyal. Már várja, sőt, talán fél is tőle, hogy amaz mit reagál külsejére. Bőven kétszer annyinak néz ki, mint amikor elváltak. Pedig már akkor is idősebbnek tűnt koránál, a szakállnak hála. Most meg... Ráncos bőr, tipikus bölcsességbajusz, olyan, ami az öreges, mogorva szemöldökráncoláshoz elengedhetetlen kellék, és még bőven több a repertoár a felsoroltakon felül.*
- Ez történt velem. *Mondja egy kicsit komoran, úgy folytatja.* - Felkerekedtem az istenek csatája után, nem leltem örömöm a városban. Utam pedig ide vezetett. Hála a térképnek, amit még a folyónál adtál. Féltem, hogy nem lesz elég pontos, de útban idefelé szó szerint belebotlottam az elf lányba. Arnya, ugye?
*Kérdezi. Ha jól emlékszik, így hívják. Na mindegy, nem is fontos, a férfi inkább kíváncsi tekintetét a lányra szegezi. A szeme mit sem öregedett, ezt látni lehet. Pontosabban a tekintete a régi.*
- Veled mi történt eddig? Mesélj. Hol vannak a többiek? A régi Vércsék? Hiányoztatok.
*A nyakba ugrás kisebb-nagyobb kívánnivalókkal meg is valósul, bár a férfi hallhatóan sípol egyet, ahogy a mellkasának ütközik a bot. Nehezebben is vette a levegőt az örömkiáltáshoz, de van annyi fájdalomtűrése, hogy ez alig látszódjék rajta. Mire lehuppan a lány nyakából, felocsúdván a fojtogatásból, már nem is érzi a néhai mellbevágó cselekedetet.
Azonban most így szemtől szemben áll a lánnyal. Már várja, sőt, talán fél is tőle, hogy amaz mit reagál külsejére. Bőven kétszer annyinak néz ki, mint amikor elváltak. Pedig már akkor is idősebbnek tűnt koránál, a szakállnak hála. Most meg... Ráncos bőr, tipikus bölcsességbajusz, olyan, ami az öreges, mogorva szemöldökráncoláshoz elengedhetetlen kellék, és még bőven több a repertoár a felsoroltakon felül.*
- Ez történt velem. *Mondja egy kicsit komoran, úgy folytatja.* - Felkerekedtem az istenek csatája után, nem leltem örömöm a városban. Utam pedig ide vezetett. Hála a térképnek, amit még a folyónál adtál. Féltem, hogy nem lesz elég pontos, de útban idefelé szó szerint belebotlottam az elf lányba. Arnya, ugye?
*Kérdezi. Ha jól emlékszik, így hívják. Na mindegy, nem is fontos, a férfi inkább kíváncsi tekintetét a lányra szegezi. A szeme mit sem öregedett, ezt látni lehet. Pontosabban a tekintete a régi.*
- Veled mi történt eddig? Mesélj. Hol vannak a többiek? A régi Vércsék? Hiányoztatok.
1401. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-08-04 12:54:12
Üzenet elküldve: 2017-08-04 12:54:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
//Renoválás//
*A kesztyű, és az óriás szavai csak azt érik el, hogy az egyébként kevés dolgon meglepődő Velsie szeme és szája is elkerekedik, és döbbenten mered a mosolygóra.*
~Ez megveszett... biztosan ez lehet. Mi más magyarázná, hogy kézben akar elkapni egy méhrajt és idehozni? Ez őrület...~
*De még jó, hogy hangot nem ad az értetlenségének, mert Bó folytatja a mélyre ható magyarázatot és a lány fejében is kezd valami derengeni, azonban még mindig nem biztos benne, hogy ezt így kellene csinálni, de jobbnak látja nem szólni semmit, csak bólintva követi a kesztyűs, bárgyú mosolyú melákot.*
~Furán hangzik, de hát neki már voltak méhei, csak tudja hogyan kell ezt...~
*Győzködi magát, de azért kissé vonakodva lép ki a kapun. Amúgy sem nagy erdőjáró. Most azonban jól esik neki az óriás nyugodtsága, és a békés csend, ami körbe veszi őket. A kérdésre rövid, kedves mosollyal felel, aztán csendben sétálnak és keresgélnek, mintha a hangzavar elijesztené a kis méheket.*
-Igen, nagyon.
*Szerencsére nem kell órákig baktatniuk, mert nem is olyan messze egy édes illatú málnásra bukkannak, amit a kis apróságok is felfedeztek. A mézédes, érett gyümölcsöket még Velsie orra is kiszagolta, ám csak óvatosan közelít a bokrokhoz. Nem tesz semmi hirtelen mozdulatot, csak lassan elkezdi megdézsmálni az egyik bokor tartalmát, épp csak fél szemmel pillantva néha Bóra. Még alig nyel le néhány szemet, amikor az óriás kijelenti, hogy indulhatnak, és meg is lódul, Velsie pedig a kezében tartott méhkaptár láttán kissé lemaradva, de sietős léptekkel követi.*
~Tényleg megfogta! Őrületes ez az óriás!~
*Álmélkodik magában, és kocogásra vált, hogy tarthassa a tempót Bóval, és már messziről előre kiabál, hogy nyissák nekik a kaput. Azért reméli, hogy az hamarabb kinyílik, mint hogy a melák az ajtó nyitóval együtt betolja. Érdeklődve nézi az óriás nem túl finom, és meglepően gyors mozdulatait, de hiába tartja a tisztes távolságot, mikor a kaptárat elroppantja, bizony Velsiet is utolérik az apróságok mérges kis fullánkjai.*
-Au! Hess!
*Söpri le magáról vigyázva azt az egy-egy harcias zümit, ami őt szemelte ki, de mielőtt többen lehetnének, Bó hangos csattanással ráteszi a fedelet a dobozra, és arcán újra elégedett mosoly jelenik meg. Velsie persze csak értetlenül néz rá, majd kisvártatva mégis megkérdezi.*
-Ennyi?
*Ha végeztek, akkor mély sóhajjal kifújja a levegőt, és megkönnyebbül, hogy ezeken is túl vannak. Most már csak várniuk kell a hazaérkezőket és vigyázni az erődre.*
~Innentől gyerekjáték... azt hiszem. Vajon hol járhatnak?~
*Mélázik el, a kapu felé pillantva. Soreyl mielőtt elment, a megszokottnál is közvetlenebb volt vele. Először nem tudta mire vélni, de aztán végül úgy ítélte, jól esik neki ez a figyelmesség. Most azonban, hogy nincs itt, Velsieben kételyek merülnek fel. Olyan gondolatok, amik nem túl jó fényben tüntetik fel a lovag közeledését.*
~Valószínűleg csak azt akarta ily módon kipuhatolni, hogy mennyire bízhat bennünk, és ki akarta alakítani a kötődést. Őt nem azért követik a megmaradt venárok, és az újak, amiért Sylwerant. Az elfet tisztelték. Neve volt és jó cselekedetei. Ismerte az övéit, és törődött velük.~
*Idézi fel a rövid személyes ismeretség alatt is jól kirajzolódó személyiséget és az apró gesztusokat, amiket a férfitől látott.*
~Soreyl sokkal inkább magába forduló, csendes. Magányos farkas, aki erővel vezet, nem szívvel, és ezt mindenki érzi, akinek van szíve és egy kis esze. Persze nincs ezzel semmi baj! Én így is követem.~
*De ennek a gondolatnak a fényében átértékeli a kedves szavakat és gesztusokat, amiket tőle kapott az indulása előtt. Velsie nem tudhatja persze, hogy az emlékei vezetik a gondolatait. A rejtett, elfojtott félelem, és a bizalmatlanság színezi újra a kapcsolatait. Ezért is szeret úgy Bóval lenni. Mert talán ő az egyetlen, akitől nem fél, hanem biztonságban van. Neki sosem voltak barátai, módja és igénye sem volt rá. Jóformán nem is egészen tudja, milyen az, de ha valakire azt kéne mondania, ő a barátom, hát Bó az. Néma merengéséből ez a gondolat ébreszti, és ha még ott van, az óriás felé fordulva, kedvesen kérdezi.*
-Nem vagy éhes? Együnk!
*Minden dolgukat befejezték, és nem is telt olyan sok idejükbe, mint gondolta. Bó erejével és az ő koordinációs képességeivel fél nap nem sok, annyi se kellett nekik. De most már ő is éhes azért.*
//Renoválás//
*A kesztyű, és az óriás szavai csak azt érik el, hogy az egyébként kevés dolgon meglepődő Velsie szeme és szája is elkerekedik, és döbbenten mered a mosolygóra.*
~Ez megveszett... biztosan ez lehet. Mi más magyarázná, hogy kézben akar elkapni egy méhrajt és idehozni? Ez őrület...~
*De még jó, hogy hangot nem ad az értetlenségének, mert Bó folytatja a mélyre ható magyarázatot és a lány fejében is kezd valami derengeni, azonban még mindig nem biztos benne, hogy ezt így kellene csinálni, de jobbnak látja nem szólni semmit, csak bólintva követi a kesztyűs, bárgyú mosolyú melákot.*
~Furán hangzik, de hát neki már voltak méhei, csak tudja hogyan kell ezt...~
*Győzködi magát, de azért kissé vonakodva lép ki a kapun. Amúgy sem nagy erdőjáró. Most azonban jól esik neki az óriás nyugodtsága, és a békés csend, ami körbe veszi őket. A kérdésre rövid, kedves mosollyal felel, aztán csendben sétálnak és keresgélnek, mintha a hangzavar elijesztené a kis méheket.*
-Igen, nagyon.
*Szerencsére nem kell órákig baktatniuk, mert nem is olyan messze egy édes illatú málnásra bukkannak, amit a kis apróságok is felfedeztek. A mézédes, érett gyümölcsöket még Velsie orra is kiszagolta, ám csak óvatosan közelít a bokrokhoz. Nem tesz semmi hirtelen mozdulatot, csak lassan elkezdi megdézsmálni az egyik bokor tartalmát, épp csak fél szemmel pillantva néha Bóra. Még alig nyel le néhány szemet, amikor az óriás kijelenti, hogy indulhatnak, és meg is lódul, Velsie pedig a kezében tartott méhkaptár láttán kissé lemaradva, de sietős léptekkel követi.*
~Tényleg megfogta! Őrületes ez az óriás!~
*Álmélkodik magában, és kocogásra vált, hogy tarthassa a tempót Bóval, és már messziről előre kiabál, hogy nyissák nekik a kaput. Azért reméli, hogy az hamarabb kinyílik, mint hogy a melák az ajtó nyitóval együtt betolja. Érdeklődve nézi az óriás nem túl finom, és meglepően gyors mozdulatait, de hiába tartja a tisztes távolságot, mikor a kaptárat elroppantja, bizony Velsiet is utolérik az apróságok mérges kis fullánkjai.*
-Au! Hess!
*Söpri le magáról vigyázva azt az egy-egy harcias zümit, ami őt szemelte ki, de mielőtt többen lehetnének, Bó hangos csattanással ráteszi a fedelet a dobozra, és arcán újra elégedett mosoly jelenik meg. Velsie persze csak értetlenül néz rá, majd kisvártatva mégis megkérdezi.*
-Ennyi?
*Ha végeztek, akkor mély sóhajjal kifújja a levegőt, és megkönnyebbül, hogy ezeken is túl vannak. Most már csak várniuk kell a hazaérkezőket és vigyázni az erődre.*
~Innentől gyerekjáték... azt hiszem. Vajon hol járhatnak?~
*Mélázik el, a kapu felé pillantva. Soreyl mielőtt elment, a megszokottnál is közvetlenebb volt vele. Először nem tudta mire vélni, de aztán végül úgy ítélte, jól esik neki ez a figyelmesség. Most azonban, hogy nincs itt, Velsieben kételyek merülnek fel. Olyan gondolatok, amik nem túl jó fényben tüntetik fel a lovag közeledését.*
~Valószínűleg csak azt akarta ily módon kipuhatolni, hogy mennyire bízhat bennünk, és ki akarta alakítani a kötődést. Őt nem azért követik a megmaradt venárok, és az újak, amiért Sylwerant. Az elfet tisztelték. Neve volt és jó cselekedetei. Ismerte az övéit, és törődött velük.~
*Idézi fel a rövid személyes ismeretség alatt is jól kirajzolódó személyiséget és az apró gesztusokat, amiket a férfitől látott.*
~Soreyl sokkal inkább magába forduló, csendes. Magányos farkas, aki erővel vezet, nem szívvel, és ezt mindenki érzi, akinek van szíve és egy kis esze. Persze nincs ezzel semmi baj! Én így is követem.~
*De ennek a gondolatnak a fényében átértékeli a kedves szavakat és gesztusokat, amiket tőle kapott az indulása előtt. Velsie nem tudhatja persze, hogy az emlékei vezetik a gondolatait. A rejtett, elfojtott félelem, és a bizalmatlanság színezi újra a kapcsolatait. Ezért is szeret úgy Bóval lenni. Mert talán ő az egyetlen, akitől nem fél, hanem biztonságban van. Neki sosem voltak barátai, módja és igénye sem volt rá. Jóformán nem is egészen tudja, milyen az, de ha valakire azt kéne mondania, ő a barátom, hát Bó az. Néma merengéséből ez a gondolat ébreszti, és ha még ott van, az óriás felé fordulva, kedvesen kérdezi.*
-Nem vagy éhes? Együnk!
*Minden dolgukat befejezték, és nem is telt olyan sok idejükbe, mint gondolta. Bó erejével és az ő koordinációs képességeivel fél nap nem sok, annyi se kellett nekik. De most már ő is éhes azért.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346