Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 56 (1101. - 1120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
1120. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-26 11:02:56
Üzenet elküldve: 2017-03-26 11:02:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Úgy látszik, Sylweran átlátott a kis tervén. Az ütéskettőse második felében már bőven szablyatávon belül van, és vezére talpraesettebb mint számította. A meglendített pallos noha nem gyilkos szándékkal, de azért valós erővel állt könyék körüli pályájára egyenesen a férfi felé. Ha minden igaz, bár Soreyl nem látta jól, hisz nem is hisz a szemének, a kétkezes csapást, ügyes elvezetéssel, ő sikeresen hárította a bal pengéjével. A lovag a meglepődöttségtől elkerekedő szemmel, és félrecsúszó mosollyal próbál nem figyelni Perchi szidalmaira.*
~Észnél vagy te mamlasz? Ez baromira tudna fájni. Szerencséd hogy nem valami ember a legjobb barátod. Azt is szablyákhoz csapdosnád így?~
*Azonban, míg Soreyt elterelik az ilyen gondolatok, mint például a kép amely megjelenik fejében, ahogy fogja Sylweran bokáját és rendíthetetlenül harcol vele, addig Perci analizálta a helyzetet mondandója alatt.*
~Fentről te barom!~
*És a kar már meg is indul felfelé. Veszélyes vállalkozás, de ha ő nem veszi komolyan akkor Sylweran sem. A jobbról érkező csapás, neki a balján találna be, így begyakorolt mozdulattal, a bal karját pajzs ként használja. Az északi vérten csattanó penge lelassul annyira, hogy ne vágjon el a csontig. Még az izmok úgy ahogy épek és most jön a nagyja a munkának.*
~Forgasd.~
*Ha elég meglepő volt a manőver ahhoz, hogy vezére egy picit, alább hagyjon reflexileg, akkor sikerülhet a páncélba, és karba ékelődött pengét kicsavarni a kezéből. Persze az alkarba vájódott penge baromira fáj, de a lovag jól bírja a fájdalmat. Ha nem mozdul bele a sajgás görcsétől, és normális forgató mozdulatot hajt végre, akkor már a következő pillanatban legalább kardszámban egyenlőek lehetnek.*
*Úgy látszik, Sylweran átlátott a kis tervén. Az ütéskettőse második felében már bőven szablyatávon belül van, és vezére talpraesettebb mint számította. A meglendített pallos noha nem gyilkos szándékkal, de azért valós erővel állt könyék körüli pályájára egyenesen a férfi felé. Ha minden igaz, bár Soreyl nem látta jól, hisz nem is hisz a szemének, a kétkezes csapást, ügyes elvezetéssel, ő sikeresen hárította a bal pengéjével. A lovag a meglepődöttségtől elkerekedő szemmel, és félrecsúszó mosollyal próbál nem figyelni Perchi szidalmaira.*
~Észnél vagy te mamlasz? Ez baromira tudna fájni. Szerencséd hogy nem valami ember a legjobb barátod. Azt is szablyákhoz csapdosnád így?~
*Azonban, míg Soreyt elterelik az ilyen gondolatok, mint például a kép amely megjelenik fejében, ahogy fogja Sylweran bokáját és rendíthetetlenül harcol vele, addig Perci analizálta a helyzetet mondandója alatt.*
~Fentről te barom!~
*És a kar már meg is indul felfelé. Veszélyes vállalkozás, de ha ő nem veszi komolyan akkor Sylweran sem. A jobbról érkező csapás, neki a balján találna be, így begyakorolt mozdulattal, a bal karját pajzs ként használja. Az északi vérten csattanó penge lelassul annyira, hogy ne vágjon el a csontig. Még az izmok úgy ahogy épek és most jön a nagyja a munkának.*
~Forgasd.~
*Ha elég meglepő volt a manőver ahhoz, hogy vezére egy picit, alább hagyjon reflexileg, akkor sikerülhet a páncélba, és karba ékelődött pengét kicsavarni a kezéből. Persze az alkarba vájódott penge baromira fáj, de a lovag jól bírja a fájdalmat. Ha nem mozdul bele a sajgás görcsétől, és normális forgató mozdulatot hajt végre, akkor már a következő pillanatban legalább kardszámban egyenlőek lehetnek.*
1119. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-25 15:06:28
Üzenet elküldve: 2017-03-25 15:06:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
- Igen bölcs kardod van. *vigyorodik el Sylweran, kissé tréfálkozva is ezzel. Hát... ha már ez így van, akkor hozzák ki belőle a legjobbat. Egy "beszélő" kard még mókás is lehet. És ha ő el tudja ezt fogadni, bizonyára a többiek is el tudnák. Na de ettől még ugyanúgy titokban tartja a dolgot. Ha Soreyl akar beszélni róla bárki másnak, akkor majd ő beszél.
Kezdetét is veszi a harc. Sylweran pedig meglepetésszerűen támad baloldalról, és lentről. Soreyl viszont úgy tűnik rengeteget fejlődött az elmúlt hatokban. A kiképzés is jót tehetett neki. Így amikor könnyeden elugrik a csapás elől, Sylweran nem bosszús lesz, hanem elvigyorodik, és valahol már most büszkeséget érez ennyitől. Persze a férfi érdeme az egész, de azért szereti ilyenkor azt gondolni, hogy neki is része van benne. Jó venár lesz belőle.*
- Ügyes!
*A férfi kikerüli a pengét, és még egy jót oda is suhint. Sylweran kivédi az esetleges támadást, amennyire tudja, és jobb kézzel már indítja is a következőt. Ezúttal valóban fentről. Nem lesz könnyű szegény lovagnak a dolga két pengével szemben, de eddig a kezdeteknél is már jól indított.*
- Igen bölcs kardod van. *vigyorodik el Sylweran, kissé tréfálkozva is ezzel. Hát... ha már ez így van, akkor hozzák ki belőle a legjobbat. Egy "beszélő" kard még mókás is lehet. És ha ő el tudja ezt fogadni, bizonyára a többiek is el tudnák. Na de ettől még ugyanúgy titokban tartja a dolgot. Ha Soreyl akar beszélni róla bárki másnak, akkor majd ő beszél.
Kezdetét is veszi a harc. Sylweran pedig meglepetésszerűen támad baloldalról, és lentről. Soreyl viszont úgy tűnik rengeteget fejlődött az elmúlt hatokban. A kiképzés is jót tehetett neki. Így amikor könnyeden elugrik a csapás elől, Sylweran nem bosszús lesz, hanem elvigyorodik, és valahol már most büszkeséget érez ennyitől. Persze a férfi érdeme az egész, de azért szereti ilyenkor azt gondolni, hogy neki is része van benne. Jó venár lesz belőle.*
- Ügyes!
*A férfi kikerüli a pengét, és még egy jót oda is suhint. Sylweran kivédi az esetleges támadást, amennyire tudja, és jobb kézzel már indítja is a következőt. Ezúttal valóban fentről. Nem lesz könnyű szegény lovagnak a dolga két pengével szemben, de eddig a kezdeteknél is már jól indított.*
1118. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-25 12:08:39
Üzenet elküldve: 2017-03-25 12:08:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
*Nem is olyan túl régi énje szokása szerint, ha a szerelem szót hallotta, vagy valaki kapcsolatosan használta gúnyosan felröhögött, néha még talán túlerőltetve is. Ez még akkor is ekképpen működött, amikor már maga is tudta valahol mélyen, hogy ezt a sorsot, szerencsétlenségére, vagy utólag másként tekintve; szerencséjére, de nem tudta elkerülni. Nem is véletlenül lécelt le mindig időben, mielőtt a fenomenon nyakon csíphette volna, és azóta nem ereszti, mióta elfogadta. Így most nem ciccen fel Khan szavaira sem, csak puszit küld felé a levegőben, hogy enyhítse az álduzzogást.
Valahol ehhez a jelenséghez szokták kötni egyes népszólásokban, ha az asszony kissé túlízesíti az ételt. Ez Dynnél természetesen nem jelent problémát, miután a só, mint a főzés során gyakran felhasznált eszköz eszébe sem jut az egyébként pofonegyszerű reggeli elkészítése során. Talán maga sem ismeri fel, hiszen leginkább tagadja, de származásának nyomai még a mai napig megmutatkoznak személyiségében. Így például az, hogy a kiszolgáláshoz szokott kényelmes életforma által, nála kimaradtak az egyszerű háziasszonyhoz szükséges tapasztalatok, és ezen nem igazán akar változtatni. A menekülésben töltött évei alatt tökéletesen elélt gyümölcsökön, bogyókon, és azt tökéletesen ki is tapasztalta már, hogy melyiktől fog napokig gyomorgörccsel küszködni, és melyik ehető.*
- Tudod ez fogós kérdés. Szerintem már az is diadalnak számít, ha egy egészen aprócska győzelmet is elérsz a csata alatt, főleg, ha életben is maradsz, attól függetlenül, hogy a számokat tekintve az ütközet a másik fél oldalára terhelődik. *Annyira túltekeri a szavakat, hogy a mondat végére már maga sem tudja igazán mit akart ebből kihámozni, de egy biztos, valami nagyon bölcs dolog lehetett. Kár, hogy már sosem derül ki. Viszont nem búslakodik, és rendkívüli mód értékeli is, hogy férje nem csak egyszerűen leül az asztalhoz és késsel-villával dörömböl az asztallapon, sürgetve az étel elkészültét, hanem leköti egy kis meséléssel. Az viszont már Khan hibája, hogy emiatt a kelleténél is jobban megosztódik figyelme aközött, amit hall, és a főzés (?!) között.*
- Szeretem, amikor sztorizol. *Még akkor is, ha még mindig nem tudja eldönteni igaz-e a történet, vagy csak légből kapott hanta, de gyermeteg fantáziája szereti inkább elhinni ezeket. Az ő fejében az egykori zsoldos képe már így is túl van misztifikálva.*
- Ú, kitalálom! *Sipítja, mielőtt még a tányért a férfi elé tenné.* Felléptél a rámpára és ráfutottál, a gyorsaságod kihasználva ejtettél pár kellemetlen sebet a lábára, miután azok a gyengepontjai ezeknek a monstrumoknak, aztán kihasználva, hogy ezzel még inkább lelassítottad, megpróbáltad kifárasztani, fürgén kitértél a csapásai elől, jobbra, balra is ugrándozva, rákényszerítve, hogy utánad kelljen forognia, és apró vágásokat ejtettél rajta folyamatosan, majd amikor elért az ereje végéhez, bevégezted a feladatot azzal, hogy brutálisan felnyársaltad. *Kicsit túl is szárnyal az elméje, és beszéd közben hevesen próbál gesztikulálva, ami nehezen megy, lévén, hogy két tányérnyi étellel egyensúlyozgat.* Vagy elvitte a szélhűdés mielőtt még odaértél volna.
*Miután felvázolja az ő befejezését a történetnek, megengedi, hogy Khan megkóstolja az óhajtott csodát.
Tényleg szereti őt, és emiatt szeretne mindig a kedvében járni, vagy jókedvében tudni, de nem tehet róla. A felemás tekintetű olyan feladattal bízta meg, amelyben nem tud magabiztosan eljárni, és a bosszúja pontosan az, hogy kárörvendő vigyorral nézi végig, amint az első falatok lecsúsznak a torkán.*
~Sose csinálj semmit elsőre semmit jól, mert onnantól mindig rád bízzák.~
*Nem mintha ez lenne az oka a balul sikerült étkezésnek, de most ráfogja. Egy ideig hagyja a másikat szenvedni, majd megsajnálja, és egy csík szalonnát, valamint néhány karéj kenyeret tesz elé, a „rántottás” tányért pedig elhúzza.*
- Írni, olvasni, táncolni, énekelni, torkot vágni, belezni, szabadharcokban részt venni, párbajozni, kalózkodni, kormányozni és vitorlát kezelni, inni, embereket kihasználni és manipulálni, parancsolgatni, flörtölni és légből kapott törvényeket alkotni. *Sorolja végig egy levegővel.* Ezekben jeleskedem. De azt hiszem, hogy az átlag asszonyi teendőket ellátni, eltekintve persze egy bizonyostól, nos, azokra nem hiszem, hogy valaha is alkalmas leszek. *Húzza el a száját a magyarázkodás végén.*
- És mi lett a lovaggyilkossal?
*Nem is olyan túl régi énje szokása szerint, ha a szerelem szót hallotta, vagy valaki kapcsolatosan használta gúnyosan felröhögött, néha még talán túlerőltetve is. Ez még akkor is ekképpen működött, amikor már maga is tudta valahol mélyen, hogy ezt a sorsot, szerencsétlenségére, vagy utólag másként tekintve; szerencséjére, de nem tudta elkerülni. Nem is véletlenül lécelt le mindig időben, mielőtt a fenomenon nyakon csíphette volna, és azóta nem ereszti, mióta elfogadta. Így most nem ciccen fel Khan szavaira sem, csak puszit küld felé a levegőben, hogy enyhítse az álduzzogást.
Valahol ehhez a jelenséghez szokták kötni egyes népszólásokban, ha az asszony kissé túlízesíti az ételt. Ez Dynnél természetesen nem jelent problémát, miután a só, mint a főzés során gyakran felhasznált eszköz eszébe sem jut az egyébként pofonegyszerű reggeli elkészítése során. Talán maga sem ismeri fel, hiszen leginkább tagadja, de származásának nyomai még a mai napig megmutatkoznak személyiségében. Így például az, hogy a kiszolgáláshoz szokott kényelmes életforma által, nála kimaradtak az egyszerű háziasszonyhoz szükséges tapasztalatok, és ezen nem igazán akar változtatni. A menekülésben töltött évei alatt tökéletesen elélt gyümölcsökön, bogyókon, és azt tökéletesen ki is tapasztalta már, hogy melyiktől fog napokig gyomorgörccsel küszködni, és melyik ehető.*
- Tudod ez fogós kérdés. Szerintem már az is diadalnak számít, ha egy egészen aprócska győzelmet is elérsz a csata alatt, főleg, ha életben is maradsz, attól függetlenül, hogy a számokat tekintve az ütközet a másik fél oldalára terhelődik. *Annyira túltekeri a szavakat, hogy a mondat végére már maga sem tudja igazán mit akart ebből kihámozni, de egy biztos, valami nagyon bölcs dolog lehetett. Kár, hogy már sosem derül ki. Viszont nem búslakodik, és rendkívüli mód értékeli is, hogy férje nem csak egyszerűen leül az asztalhoz és késsel-villával dörömböl az asztallapon, sürgetve az étel elkészültét, hanem leköti egy kis meséléssel. Az viszont már Khan hibája, hogy emiatt a kelleténél is jobban megosztódik figyelme aközött, amit hall, és a főzés (?!) között.*
- Szeretem, amikor sztorizol. *Még akkor is, ha még mindig nem tudja eldönteni igaz-e a történet, vagy csak légből kapott hanta, de gyermeteg fantáziája szereti inkább elhinni ezeket. Az ő fejében az egykori zsoldos képe már így is túl van misztifikálva.*
- Ú, kitalálom! *Sipítja, mielőtt még a tányért a férfi elé tenné.* Felléptél a rámpára és ráfutottál, a gyorsaságod kihasználva ejtettél pár kellemetlen sebet a lábára, miután azok a gyengepontjai ezeknek a monstrumoknak, aztán kihasználva, hogy ezzel még inkább lelassítottad, megpróbáltad kifárasztani, fürgén kitértél a csapásai elől, jobbra, balra is ugrándozva, rákényszerítve, hogy utánad kelljen forognia, és apró vágásokat ejtettél rajta folyamatosan, majd amikor elért az ereje végéhez, bevégezted a feladatot azzal, hogy brutálisan felnyársaltad. *Kicsit túl is szárnyal az elméje, és beszéd közben hevesen próbál gesztikulálva, ami nehezen megy, lévén, hogy két tányérnyi étellel egyensúlyozgat.* Vagy elvitte a szélhűdés mielőtt még odaértél volna.
*Miután felvázolja az ő befejezését a történetnek, megengedi, hogy Khan megkóstolja az óhajtott csodát.
Tényleg szereti őt, és emiatt szeretne mindig a kedvében járni, vagy jókedvében tudni, de nem tehet róla. A felemás tekintetű olyan feladattal bízta meg, amelyben nem tud magabiztosan eljárni, és a bosszúja pontosan az, hogy kárörvendő vigyorral nézi végig, amint az első falatok lecsúsznak a torkán.*
~Sose csinálj semmit elsőre semmit jól, mert onnantól mindig rád bízzák.~
*Nem mintha ez lenne az oka a balul sikerült étkezésnek, de most ráfogja. Egy ideig hagyja a másikat szenvedni, majd megsajnálja, és egy csík szalonnát, valamint néhány karéj kenyeret tesz elé, a „rántottás” tányért pedig elhúzza.*
- Írni, olvasni, táncolni, énekelni, torkot vágni, belezni, szabadharcokban részt venni, párbajozni, kalózkodni, kormányozni és vitorlát kezelni, inni, embereket kihasználni és manipulálni, parancsolgatni, flörtölni és légből kapott törvényeket alkotni. *Sorolja végig egy levegővel.* Ezekben jeleskedem. De azt hiszem, hogy az átlag asszonyi teendőket ellátni, eltekintve persze egy bizonyostól, nos, azokra nem hiszem, hogy valaha is alkalmas leszek. *Húzza el a száját a magyarázkodás végén.*
- És mi lett a lovaggyilkossal?
1117. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-24 18:36:56
Üzenet elküldve: 2017-03-24 18:36:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
- Köszönöm szívem, így már világos. *Abbéli szándékukat, hogy elsunnyogják jelenlétüket talán most rúgja tökön azzal, hogy a lánynak már valahonnan a féltetőről válaszol, hangos szóval, hátha a még udvaron maradottak vagy a környező szobákban lévők meghallják. Ez is jellemző karakterisztikája a férfinek, nem ritka eset az olyan, hogy először cselekszik és utána vet csak számot a gondolataival (vagy rosszabb esetben még azután sem, hogy a baj már megtörtént). Ráadásul most már arra sem foghatja a dolgot, hogy az ember csak egyszer él, hiszen ő maga az élő tanúbizonysága ennek ellenkezőjének.
Az ablak felé visszaint még, kacska ívű szívet formálva ujjaiból, de Dyn lehet, hogy csak egy elnagyolt távcső utánzatának fogja majd látni a próbálkozást. Mindenesetre a tojásgyűjtő akciót hamar lezavarja, a tyúkok engedelmesek, főleg ha róka jár az ólban és mire kettőt kottyannak, a tolvaj már odébb is állt a szerzeménnyel, amit reggelikészítés céljából prezentál percekkel később Dynnek. Mindezt falról lógó szalonnák és sonkák füzérei, tejfeles, vajas és még vagy tucatnyi másik dolgot tartalmazó vájdlingok sorai között állva. A skála széles, Khan viszont tudja, hogy a Vöröst nem ez fogja kétségbe ejteni, hanem pusztán annak ténye, hogy egy ígéretet vasal be rajta, amit most már fix, hogy meg is bánt ez a szeretett paranoiagombóc.*
- Azt hittem, hogy a szerelem részegített meg. *Lebiggyeszti ajkait, tettetetten persze és lélekben már most felkészíti magát rá, hogy a hamar elkövetkező jövőben Dyn is módot talál rá, hogy kimozdítsa komfortzónájából és valami olyanra kérje, ami kívül esik mindazon, amit kellő magabiztossággal képes volna elvégezni. Kettejük közül egyébként talán Khannal lesz nehezebb ilyen szempontból "elbánni", mert mindig is a rókaarcú bizonyult adaptívabbnak, noha a legutóbbi, balul elsült kiruccanásuk során éppen asszonya volt az, aki gyorsan feltalálta magát a helyzetben és egy olyan döntést hozott, ami nem csak saját irhájukat mentette meg, hanem azét a kis szőrgolyóét is, amit azóta is jó néhányszor nevezett szimplán csak "Warginak".
Akarva vagy akaratlanul, egymáshoz is idomulnak és olyan habitusokat vesznek fel vagy hagynak épp el, amelyek egészen addig, amíg egyedül járták a Kék Ég Alattit, mindennapjaik szerves részét képezték. Bárki másnak ez semmit se mondana, de Khan ide sorolja azt, hogy ma már nem úgy ébred, hogy Dyn éppen a zárral vagy az ablakszárnnyal matat, hogy még azelőtt olajra lépjen, hogy ő megébredne. Korai találkozásaik rendre értek hasonlóval véget, kivéve azt az esetet, amikor kénytelenek voltak mindketten sürgetett tempóban kirohanni a körülöttük lángoló házból.*
- Egy idő után már nem számolja az ember, na meg, mit sorolunk a győztes háborúk közé. Az például annak számít, amit Lihanech mezején vívtunk és aminek a nap végére azzal lett vége, hogy az ellenséges tábor felvásárolt minket, amitől a korábbi munkaadók inkább úgy döntöttek, hogy nem erőltetik tovább a hadjáratot? Volt egy olyan is, amit én egyedül nyertem meg, többé-kevésbé. Meséltem már arról, hogyan gyűjtöttem be tizenévesen életem első trófeáját? *Még mielőtt másfajta skalpra gondolna a Vörös, gyorsan meg is emeli a megadás egyezményes jeléül kezeit és az előzőekhez hozzárakja a korrekciót.* Lovaggyilkosnak hívták, mármint ez volt a gúnyneve. Hatalmas állat volt, a te súlyodnak úgy lehetett a négyszerese is és akkora alabárdot forgatott mint nyurga elf vezetőnk. A katonák között az a szóbeszéd járta, hogy az ostrom harmadik napjára kilencvenkilenc derék vitézzel végzett már és hogy sajátjai fogadásokat is kezdtek kötni arra, hogy kit, hány csapásból végez be. Én a századikként léptem elé, miután négyszeres fejpénzt tűztek ki rá, na meg valószínűleg csapataink moráljának is jót tett volna már, ha ezt az akadályt elgördítjük az útból. Szóval vállamra csaptam a kardot, fejembe húztam csöbörsisakom és felléptem a Lovaggyilkoshoz vezető rámpára. *Mint mindig, a történet csúcspontját jelentő rész előtt megáll, bár most kivételesen azért, mert Dyn elkészül a früstökkel, amit szervíroz is.*
~ Azt mondják mindig az első lépés a legnehezebb. ~
*Szóval nem tököl sokat, kikanyarít egy testesebb darabot abból ami a tojásokból készült és ráharap. A reakció sem marad el, pedig az összes olyan isten nevére, ami valaha létezett e világ kerekén, próbálja palástolni.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.03.30 10:45:46, a következő indokkal:
OOC megjegyzés reagban + hibás jelhasználat.
- Köszönöm szívem, így már világos. *Abbéli szándékukat, hogy elsunnyogják jelenlétüket talán most rúgja tökön azzal, hogy a lánynak már valahonnan a féltetőről válaszol, hangos szóval, hátha a még udvaron maradottak vagy a környező szobákban lévők meghallják. Ez is jellemző karakterisztikája a férfinek, nem ritka eset az olyan, hogy először cselekszik és utána vet csak számot a gondolataival (vagy rosszabb esetben még azután sem, hogy a baj már megtörtént). Ráadásul most már arra sem foghatja a dolgot, hogy az ember csak egyszer él, hiszen ő maga az élő tanúbizonysága ennek ellenkezőjének.
Az ablak felé visszaint még, kacska ívű szívet formálva ujjaiból, de Dyn lehet, hogy csak egy elnagyolt távcső utánzatának fogja majd látni a próbálkozást. Mindenesetre a tojásgyűjtő akciót hamar lezavarja, a tyúkok engedelmesek, főleg ha róka jár az ólban és mire kettőt kottyannak, a tolvaj már odébb is állt a szerzeménnyel, amit reggelikészítés céljából prezentál percekkel később Dynnek. Mindezt falról lógó szalonnák és sonkák füzérei, tejfeles, vajas és még vagy tucatnyi másik dolgot tartalmazó vájdlingok sorai között állva. A skála széles, Khan viszont tudja, hogy a Vöröst nem ez fogja kétségbe ejteni, hanem pusztán annak ténye, hogy egy ígéretet vasal be rajta, amit most már fix, hogy meg is bánt ez a szeretett paranoiagombóc.*
- Azt hittem, hogy a szerelem részegített meg. *Lebiggyeszti ajkait, tettetetten persze és lélekben már most felkészíti magát rá, hogy a hamar elkövetkező jövőben Dyn is módot talál rá, hogy kimozdítsa komfortzónájából és valami olyanra kérje, ami kívül esik mindazon, amit kellő magabiztossággal képes volna elvégezni. Kettejük közül egyébként talán Khannal lesz nehezebb ilyen szempontból "elbánni", mert mindig is a rókaarcú bizonyult adaptívabbnak, noha a legutóbbi, balul elsült kiruccanásuk során éppen asszonya volt az, aki gyorsan feltalálta magát a helyzetben és egy olyan döntést hozott, ami nem csak saját irhájukat mentette meg, hanem azét a kis szőrgolyóét is, amit azóta is jó néhányszor nevezett szimplán csak "Warginak".
Akarva vagy akaratlanul, egymáshoz is idomulnak és olyan habitusokat vesznek fel vagy hagynak épp el, amelyek egészen addig, amíg egyedül járták a Kék Ég Alattit, mindennapjaik szerves részét képezték. Bárki másnak ez semmit se mondana, de Khan ide sorolja azt, hogy ma már nem úgy ébred, hogy Dyn éppen a zárral vagy az ablakszárnnyal matat, hogy még azelőtt olajra lépjen, hogy ő megébredne. Korai találkozásaik rendre értek hasonlóval véget, kivéve azt az esetet, amikor kénytelenek voltak mindketten sürgetett tempóban kirohanni a körülöttük lángoló házból.*
- Egy idő után már nem számolja az ember, na meg, mit sorolunk a győztes háborúk közé. Az például annak számít, amit Lihanech mezején vívtunk és aminek a nap végére azzal lett vége, hogy az ellenséges tábor felvásárolt minket, amitől a korábbi munkaadók inkább úgy döntöttek, hogy nem erőltetik tovább a hadjáratot? Volt egy olyan is, amit én egyedül nyertem meg, többé-kevésbé. Meséltem már arról, hogyan gyűjtöttem be tizenévesen életem első trófeáját? *Még mielőtt másfajta skalpra gondolna a Vörös, gyorsan meg is emeli a megadás egyezményes jeléül kezeit és az előzőekhez hozzárakja a korrekciót.* Lovaggyilkosnak hívták, mármint ez volt a gúnyneve. Hatalmas állat volt, a te súlyodnak úgy lehetett a négyszerese is és akkora alabárdot forgatott mint nyurga elf vezetőnk. A katonák között az a szóbeszéd járta, hogy az ostrom harmadik napjára kilencvenkilenc derék vitézzel végzett már és hogy sajátjai fogadásokat is kezdtek kötni arra, hogy kit, hány csapásból végez be. Én a századikként léptem elé, miután négyszeres fejpénzt tűztek ki rá, na meg valószínűleg csapataink moráljának is jót tett volna már, ha ezt az akadályt elgördítjük az útból. Szóval vállamra csaptam a kardot, fejembe húztam csöbörsisakom és felléptem a Lovaggyilkoshoz vezető rámpára. *Mint mindig, a történet csúcspontját jelentő rész előtt megáll, bár most kivételesen azért, mert Dyn elkészül a früstökkel, amit szervíroz is.*
~ Azt mondják mindig az első lépés a legnehezebb. ~
*Szóval nem tököl sokat, kikanyarít egy testesebb darabot abból ami a tojásokból készült és ráharap. A reakció sem marad el, pedig az összes olyan isten nevére, ami valaha létezett e világ kerekén, próbálja palástolni.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2017.03.30 10:45:46, a következő indokkal:
OOC megjegyzés reagban + hibás jelhasználat.
1116. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-24 14:21:12
Üzenet elküldve: 2017-03-24 14:21:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
//Aktív: Vértviselet//
-Igen. Teljesen biztos.
*Mondja rendületlen és várja az első csapást.*
-Perchipfell csak annyit mondott mire figyeljek... S leginkább rád.
*Nem sokkal később érkezik is vezére, lába megfeszül kitámaszt és pallosa tanácsa szerint kitér. Ezt még egyszerűen, de nem lát át a trükkön, csak sejti. A bal alsó vágást Perchi súgja le.*
~Háríts lefelé!~
*S szinte magától mozog a keze. Ha minden jól megy és elég gyors, akkor megpattan a penge kardjának markolatán, s azonnal hátraugrik. Új alapbeállást választ. Melléhez emeli kardját, és egyenesen előre szegezi, mint egy ostromtorlasz dárdáját. Ezzel próbál távolságot tartani. Kardja lassúságát, a hosszával ellenpontozva.*
~Okos gondolat. Megtartva a távolságot jobban mehet Soreyl.~
*Így is tesz. Most ő jön soron. Egyenest lép előre addig míg távolságon kívül marad. És az egyenes kardal előre szúr, amit egész könnyű hárítani.*
~Figyeld a mozgását, és irányba sújts.~
*Így is történik. Ha hárít, akkor egy finom könyökfordítással az elterelés irányába továbforgatva a pallost, egy ugrással közelebb lépve, de még szablyahatáron kívül, csap le. Ha ehelyett kikerüli a pengét, akkor szembefordul vele, és utána fordítja kardját. Persze figyelve hogy ne teljes erejéből suhintsa meg. Ám ha kikerülés után, még hárítja a támadást, akkor erős ütés éri a szablyákat.*
//Aktív: Vértviselet//
-Igen. Teljesen biztos.
*Mondja rendületlen és várja az első csapást.*
-Perchipfell csak annyit mondott mire figyeljek... S leginkább rád.
*Nem sokkal később érkezik is vezére, lába megfeszül kitámaszt és pallosa tanácsa szerint kitér. Ezt még egyszerűen, de nem lát át a trükkön, csak sejti. A bal alsó vágást Perchi súgja le.*
~Háríts lefelé!~
*S szinte magától mozog a keze. Ha minden jól megy és elég gyors, akkor megpattan a penge kardjának markolatán, s azonnal hátraugrik. Új alapbeállást választ. Melléhez emeli kardját, és egyenesen előre szegezi, mint egy ostromtorlasz dárdáját. Ezzel próbál távolságot tartani. Kardja lassúságát, a hosszával ellenpontozva.*
~Okos gondolat. Megtartva a távolságot jobban mehet Soreyl.~
*Így is tesz. Most ő jön soron. Egyenest lép előre addig míg távolságon kívül marad. És az egyenes kardal előre szúr, amit egész könnyű hárítani.*
~Figyeld a mozgását, és irányba sújts.~
*Így is történik. Ha hárít, akkor egy finom könyökfordítással az elterelés irányába továbforgatva a pallost, egy ugrással közelebb lépve, de még szablyahatáron kívül, csap le. Ha ehelyett kikerüli a pengét, akkor szembefordul vele, és utána fordítja kardját. Persze figyelve hogy ne teljes erejéből suhintsa meg. Ám ha kikerülés után, még hárítja a támadást, akkor erős ütés éri a szablyákat.*
1115. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-24 00:39:38
Üzenet elküldve: 2017-03-24 00:39:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
- Hát, nos. Igen, ez így tényleg furán hangzik. *Megvakarja a halántékát. Persze Khan hajlamos szánt szándékkal kiforgatni a lány szavait, átforgatni őket és más sorrendbe helyezni, azzal a céllal, hogy megakassza vele őt. Ez mindig sikerülni is szokott, most viszont csak visszaismételi, amit a lánytól hallott.* De, hogy értsd a lényegét: Nem mindig választottam volna egy férfi társaságát, ha egy üveg rum potyára ment a földön. Tudod, hogy… van némi… hát van egy kis dühkezelési problémám, hehe. *A zavart nevetés a végére egész vékony hangon sikerül. Emlékszik még arra, amikor Tarannal ordibált, mert azt hitte megitta a rumot, ahogy arra is, hogy mekkorát rúgott Nadaeba, amikor az a falhoz vágott egyet. Ehhez képest, az, hogy a férfit már akkor is megkínálta az itallal, amikor még csak fél szemmel vizsgálta a világot (persze a kimért adagra mindig kínosan ügyelt), és az előző esti viselkedése az üveg repedése hallatán, inkább furcsa tőle.* Szóval igenis érezd magad ettől kitüntetve.
*Nem mondaná magát alkoholistának, még akkor sem, ha a világ összes lénye, köztük férje is ezt címkézné a homlokára. Inkább azt vallja, hogy az ital sokat segített neki feldolgozni momentumokat, nem töprengeni egyes felesleges dolgokon, és sokkal többet merengeni más felesleges dolgokon, melyeket másnapra elfelejtett. Ahogy azt is bőszen vallja, hogy bármikor el tudna állni a rumfogyasztástól, ha akarna. Szóval pontosan azt mondja, amit az alkoholisták is.*
- Nagyjából születésem óta. *Morogja a párna közé a szavakat, miközben felszisszen egy görcsösebb pontja érintése nyomán.* Amikor pedig legutóbb megpróbáltam igazán ellazulni, arra riadtam, hogy vörös lett a hajam. Azóta nem próbálkoztam vele.
*Nagyot nyújtózik, és, amint visszatér testébe az élet, már fel is ül az ágy szélére.*
- Hmm, én csak kettőről tudok. Az egyiket a halállal vívtad, a másikat velem. De igen, hány háborút is nyertél meg? *Pillant vissza a homlokát ráncolva. A férfi mindig is kétes sztorikkal látta el őt, vagy egyetlen egyet mesélt el kétféleképpen, de mindig is rábízta, hogy eldöntse, mi lehet az igazság. Ezzel szemben Dynti sosem akart magáról beszélni, s mégis ott járnak, hogy még mindig róla derült ki több.
Most rajta a sor, hogy vízzel frissítse magát, és kénytelen a ruháit is magára kapni. Az idő mára kellemesebbnek tűnik, így a hatalmasnak éppen nem mondható ruhatárából, a cikkcakkosra szaggatott egykor még fehér, mára inkább koszos, szürkének tűnő szoknyáját, és fűzőjét kapja magára. Miután a már megszokott tengerész csizma is a helyére kerül, az asztalhoz lép, hogy összeszedje a földről az üvegdarabokat.*
- Nem is, mivel legközelebb jössz velem. Na, nem a barlangba, hanem ki a tengerre. Hajóval. *Maga az ötlet olyan hirtelen pattan ki a fejéből, hogy egy pillanatra eltűnődik eredetén.* Én szeretem, ha ruhában vagy, másként hogy lehetne leöltöztetni?
*Bólint a kilátásba helyezett tervre, és, amint összeszedi magát, ő is megindul. Na, nem olyan alternatív megoldásokhoz jut, mint Khan. Ő az ajtót használja, és a lépcsőt, csak éppen minden lépés után az árnyékba húzódik, és még a légy zajának hallatán is beugrik az oszlopok mögé. Szerencséjükre mindenki a dolgát végzi éppen, így a konyha csak az ő kiszolgálásukra szolgál ebben a pillanatban. Végtére is Sylweran sem győzte kihangsúlyozni, milyen fontos a reggeli étkezés. Bár az ő esetükben ez inkább első, mintsem reggeli.
Nagy örömmel fordul meg, amikor a Félszemű betoppan az ajtón, de annak tettei és szavai után a képére is ragad ez a széles mosoly, és már nem is tűnik annyira örömtelinek.*
- Óh, tényleg ezt mondtam volna? Pompás. *Nagyon próbál továbbra is vigyorogni és át is veszi a tojásokat, hogy megfordulva az asztalra tegye őket.* Biztos részeg lehettem. *Motyogja maga elé, és letöröl egy izzadtságcseppet a homlokáról.*
~Mindig az a nagy pofád.~
*Igyekszik nem adni látszatát annak, hogy nem éppen erre számított, és, hogy minden nagyképűsége ellenére rendkívül zavarban is van az adott feladattól. Ez viszont kevésbé jön össze, és még a felemás tekintetek is hamar felismerhetik a vörösből vibráló tanácstalanságot, ahogy a tojásokkal néz farkasszemet.*
~Semmi baj. Hiszen rontottak már meg, kínoztak meg, és onnan is megmenekültél. Szúrtak már hasba, vágtak oldalba, voltál már olyan másnapos, hogy azt hitted a túlvilágon vagy… Ez meg csak egy reggeli.~
*Gyors mosolyt küld Khan felé.*
~Csak egy, aha.~
*Kezébe fog pár tojást és vélhetőleg a legváratlanabb dolgot műveli velük. A logika, és az, amit olykor látott főzés előtt azt kívánja meg, hogy mindent meg kell mosni. Halat, zöldséget, gyümölcsöt. A tojást vajon megszokták? Ártani nem árthat neki, úgyhogy neki is áll, de már a második dörzsölgetése közben megakad és maga elé mered.*
~A tojás törékeny és… ~ *Egybeolvad az arca és a haja, legalábbis színügyileg.*
- Izé, tudod, ez ilyen lihanechi szokás. *A rövid magyarázkodás után el is fordul.
Az általa készített rántotta természetesen nem a megszokott lett. Azt ugyan tudja, hogy több tojást kell egybe kisütni, de soha senki sem tanította meg arra, hogy ezeket előtte össze kell kavarni, így ez kimarad, és az ő rántottájuk, inkább sok egybesülő tükörtojás egyvelegévé válik. Na meg persze nem mindegyik élte meg, hogy a serpenyőben végezze, néhány sárga folt és törött héj a padlón jelzi, hogy volt, ami bizony kicsúszott a kezéből. Lehet nem kellett volna megmosni.
Ám, mind ezek ellenére, a kezdeti zavartság után mégis magabiztosan és lelkesen készíti el az elfuserált reggelit, úgy csinál, mintha vérbeli profi lenne, aki minden nap ezt műveli. De nem hülye, ő is látja, hogy ez az étel nem éppen úgy alakult, ahogy kellett volna, így már könnyeivel küszködve, a visszafojtott nevetéstől rázkódva teszi az asztalra, tányérra kiszedve a remekművet.*
- Ha máskor ilyet találok mondani, inkább hallgattass el.
- Hát, nos. Igen, ez így tényleg furán hangzik. *Megvakarja a halántékát. Persze Khan hajlamos szánt szándékkal kiforgatni a lány szavait, átforgatni őket és más sorrendbe helyezni, azzal a céllal, hogy megakassza vele őt. Ez mindig sikerülni is szokott, most viszont csak visszaismételi, amit a lánytól hallott.* De, hogy értsd a lényegét: Nem mindig választottam volna egy férfi társaságát, ha egy üveg rum potyára ment a földön. Tudod, hogy… van némi… hát van egy kis dühkezelési problémám, hehe. *A zavart nevetés a végére egész vékony hangon sikerül. Emlékszik még arra, amikor Tarannal ordibált, mert azt hitte megitta a rumot, ahogy arra is, hogy mekkorát rúgott Nadaeba, amikor az a falhoz vágott egyet. Ehhez képest, az, hogy a férfit már akkor is megkínálta az itallal, amikor még csak fél szemmel vizsgálta a világot (persze a kimért adagra mindig kínosan ügyelt), és az előző esti viselkedése az üveg repedése hallatán, inkább furcsa tőle.* Szóval igenis érezd magad ettől kitüntetve.
*Nem mondaná magát alkoholistának, még akkor sem, ha a világ összes lénye, köztük férje is ezt címkézné a homlokára. Inkább azt vallja, hogy az ital sokat segített neki feldolgozni momentumokat, nem töprengeni egyes felesleges dolgokon, és sokkal többet merengeni más felesleges dolgokon, melyeket másnapra elfelejtett. Ahogy azt is bőszen vallja, hogy bármikor el tudna állni a rumfogyasztástól, ha akarna. Szóval pontosan azt mondja, amit az alkoholisták is.*
- Nagyjából születésem óta. *Morogja a párna közé a szavakat, miközben felszisszen egy görcsösebb pontja érintése nyomán.* Amikor pedig legutóbb megpróbáltam igazán ellazulni, arra riadtam, hogy vörös lett a hajam. Azóta nem próbálkoztam vele.
*Nagyot nyújtózik, és, amint visszatér testébe az élet, már fel is ül az ágy szélére.*
- Hmm, én csak kettőről tudok. Az egyiket a halállal vívtad, a másikat velem. De igen, hány háborút is nyertél meg? *Pillant vissza a homlokát ráncolva. A férfi mindig is kétes sztorikkal látta el őt, vagy egyetlen egyet mesélt el kétféleképpen, de mindig is rábízta, hogy eldöntse, mi lehet az igazság. Ezzel szemben Dynti sosem akart magáról beszélni, s mégis ott járnak, hogy még mindig róla derült ki több.
Most rajta a sor, hogy vízzel frissítse magát, és kénytelen a ruháit is magára kapni. Az idő mára kellemesebbnek tűnik, így a hatalmasnak éppen nem mondható ruhatárából, a cikkcakkosra szaggatott egykor még fehér, mára inkább koszos, szürkének tűnő szoknyáját, és fűzőjét kapja magára. Miután a már megszokott tengerész csizma is a helyére kerül, az asztalhoz lép, hogy összeszedje a földről az üvegdarabokat.*
- Nem is, mivel legközelebb jössz velem. Na, nem a barlangba, hanem ki a tengerre. Hajóval. *Maga az ötlet olyan hirtelen pattan ki a fejéből, hogy egy pillanatra eltűnődik eredetén.* Én szeretem, ha ruhában vagy, másként hogy lehetne leöltöztetni?
*Bólint a kilátásba helyezett tervre, és, amint összeszedi magát, ő is megindul. Na, nem olyan alternatív megoldásokhoz jut, mint Khan. Ő az ajtót használja, és a lépcsőt, csak éppen minden lépés után az árnyékba húzódik, és még a légy zajának hallatán is beugrik az oszlopok mögé. Szerencséjükre mindenki a dolgát végzi éppen, így a konyha csak az ő kiszolgálásukra szolgál ebben a pillanatban. Végtére is Sylweran sem győzte kihangsúlyozni, milyen fontos a reggeli étkezés. Bár az ő esetükben ez inkább első, mintsem reggeli.
Nagy örömmel fordul meg, amikor a Félszemű betoppan az ajtón, de annak tettei és szavai után a képére is ragad ez a széles mosoly, és már nem is tűnik annyira örömtelinek.*
- Óh, tényleg ezt mondtam volna? Pompás. *Nagyon próbál továbbra is vigyorogni és át is veszi a tojásokat, hogy megfordulva az asztalra tegye őket.* Biztos részeg lehettem. *Motyogja maga elé, és letöröl egy izzadtságcseppet a homlokáról.*
~Mindig az a nagy pofád.~
*Igyekszik nem adni látszatát annak, hogy nem éppen erre számított, és, hogy minden nagyképűsége ellenére rendkívül zavarban is van az adott feladattól. Ez viszont kevésbé jön össze, és még a felemás tekintetek is hamar felismerhetik a vörösből vibráló tanácstalanságot, ahogy a tojásokkal néz farkasszemet.*
~Semmi baj. Hiszen rontottak már meg, kínoztak meg, és onnan is megmenekültél. Szúrtak már hasba, vágtak oldalba, voltál már olyan másnapos, hogy azt hitted a túlvilágon vagy… Ez meg csak egy reggeli.~
*Gyors mosolyt küld Khan felé.*
~Csak egy, aha.~
*Kezébe fog pár tojást és vélhetőleg a legváratlanabb dolgot műveli velük. A logika, és az, amit olykor látott főzés előtt azt kívánja meg, hogy mindent meg kell mosni. Halat, zöldséget, gyümölcsöt. A tojást vajon megszokták? Ártani nem árthat neki, úgyhogy neki is áll, de már a második dörzsölgetése közben megakad és maga elé mered.*
~A tojás törékeny és… ~ *Egybeolvad az arca és a haja, legalábbis színügyileg.*
- Izé, tudod, ez ilyen lihanechi szokás. *A rövid magyarázkodás után el is fordul.
Az általa készített rántotta természetesen nem a megszokott lett. Azt ugyan tudja, hogy több tojást kell egybe kisütni, de soha senki sem tanította meg arra, hogy ezeket előtte össze kell kavarni, így ez kimarad, és az ő rántottájuk, inkább sok egybesülő tükörtojás egyvelegévé válik. Na meg persze nem mindegyik élte meg, hogy a serpenyőben végezze, néhány sárga folt és törött héj a padlón jelzi, hogy volt, ami bizony kicsúszott a kezéből. Lehet nem kellett volna megmosni.
Ám, mind ezek ellenére, a kezdeti zavartság után mégis magabiztosan és lelkesen készíti el az elfuserált reggelit, úgy csinál, mintha vérbeli profi lenne, aki minden nap ezt műveli. De nem hülye, ő is látja, hogy ez az étel nem éppen úgy alakult, ahogy kellett volna, így már könnyeivel küszködve, a visszafojtott nevetéstől rázkódva teszi az asztalra, tányérra kiszedve a remekművet.*
- Ha máskor ilyet találok mondani, inkább hallgattass el.
1114. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-23 12:53:24
Üzenet elküldve: 2017-03-23 12:53:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Soreyl bevallja, és erre tisztelettel bólint is a férfi egy halovány félmosollyal az arcán. De ennyivel még nem tudja le. Végső soron tisztában van már bizonyos dolgokkal. Például, hogy a kard "él", és a dolog szó szoros értelmében. Nem úgy, hogy éle van meg ilyenek. Persze igazán nem találtak rá magyarázatot, szóval az a bizonyosabb, hogy Soreyl hiszi ezt, de mivel az ég világon semmi gond nem volt a férfival egyetlen egészen békés rongálást kivéve... mit számít, ha valaki egy kissé bogaras?*
- Na és mit mondott? *érdeklődik. Kíváncsi rá, hogy milyen tanácsot adhat a férfi saját magának. Aztán pedig csak biccent.*
- Rendben van, kezdjük. És... biztosan ezt akarod? *kérdezi meg azért óvatosan arra célozva, hogy Soreyl azt ismételgeti folyton, ne fogja vissza magát. Ha megkapja az utolsó megerősítést akkor hát mély levegőt vesz, és... hát kezdhetik is.
De, hogy ne fogja vissza magát? Ezzel kapcsolatban dilemmában van a férfi. Mégis csak egy remek harcosnak mondják... és mégis csak két penge van a kezében. Vissza kéne fognia magát mégis... ami annyit jelentene, hogy jobbjával fentről suhint a férfira kezdésként... de nem lenne ez túl visszafogottnak tűnő?
Hát nem fogja vissza magát akkor... esetleg majd ezután. Ami pedig annyit tesz, hogy a jobbról lefelé sujtás helyett egy balról és oldalról induló csapás kezd el száguldani Soreyl csípője felé. A bal kézre ritkán számítanak először... ez Sylweran ösztöneiben van.*
*Soreyl bevallja, és erre tisztelettel bólint is a férfi egy halovány félmosollyal az arcán. De ennyivel még nem tudja le. Végső soron tisztában van már bizonyos dolgokkal. Például, hogy a kard "él", és a dolog szó szoros értelmében. Nem úgy, hogy éle van meg ilyenek. Persze igazán nem találtak rá magyarázatot, szóval az a bizonyosabb, hogy Soreyl hiszi ezt, de mivel az ég világon semmi gond nem volt a férfival egyetlen egészen békés rongálást kivéve... mit számít, ha valaki egy kissé bogaras?*
- Na és mit mondott? *érdeklődik. Kíváncsi rá, hogy milyen tanácsot adhat a férfi saját magának. Aztán pedig csak biccent.*
- Rendben van, kezdjük. És... biztosan ezt akarod? *kérdezi meg azért óvatosan arra célozva, hogy Soreyl azt ismételgeti folyton, ne fogja vissza magát. Ha megkapja az utolsó megerősítést akkor hát mély levegőt vesz, és... hát kezdhetik is.
De, hogy ne fogja vissza magát? Ezzel kapcsolatban dilemmában van a férfi. Mégis csak egy remek harcosnak mondják... és mégis csak két penge van a kezében. Vissza kéne fognia magát mégis... ami annyit jelentene, hogy jobbjával fentről suhint a férfira kezdésként... de nem lenne ez túl visszafogottnak tűnő?
Hát nem fogja vissza magát akkor... esetleg majd ezután. Ami pedig annyit tesz, hogy a jobbról lefelé sujtás helyett egy balról és oldalról induló csapás kezd el száguldani Soreyl csípője felé. A bal kézre ritkán számítanak először... ez Sylweran ösztöneiben van.*
1113. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-23 04:13:19
Üzenet elküldve: 2017-03-23 04:13:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
- Hadd fordítsam le kedvesem szavait, csak a tisztánlátás végett: tehát az, hogy nem estél a döngölt padlóra ömlött italnak, ami helyett az én társaságomat választottad, már olyan előny engem illetően, hogy be is kellene érnem vele? *Mintha valós nemtetszésének adna hangot halk morgással, valamit eldörmög az orra alatt arról is, hogy talán bele fog nyúlni a házastársi viszonyokat rendezni óhajtó (és a lány által nyilván légből kapott) szóbeli szerződés azon pontjaiba, amelyek az ő kötelezettségeit és jogköreit sorolják. Amit eddig megtárgyaltak ugyanis belőle, az javarészt a lány érdekeit képviselte (Khan hathatós közreműködésével persze) és kevéssé fókuszált arra, hogy Khannak milyen opciói vannak akarata érvényesítésére.
Kitartóan végzi ujjaival a masszírozást, nem siet túl egyetlen ponton még akkor sem, amikor a lány nyárfalevélként kezd el reszketni alatta a nevetés miatt.*
- Tarts ki, már nincs sok hátra. *Ezt valahol félúton mondja, amikor a hátközép és csípővonal között jár. Természetesen onnantól fogva még lassabb iramra fogja magát, "büntetésül" mérve ezt neje fejére azért, amiért... szóval bármiért, mert miért ne.* Borzasztóan feszült vagy drágám, mióta tartasz vissza ennyi indulatot magadban?
*Nem sokkal később, mindössze néhány perccel a kérdés elhangzása után persze más módját is megtalálják annak, hogy egy jókora adag gőzt levezessenek, ami során nem csak Dyn szabadulhat meg a vállait ülő tehertől, hanem Khan is. Olyanok ők ketten mint azok a ragadozók, akik ugyanabba a vadonba születtek és bár természetüknél fogva ellenségeknek kellene lenniük, mégis úgy sodortatnak egymás mellé, hogy gyűlölet helyett békét leljenek egymás oldalán. Szelídítetlenek, de értik egymás szavát és ha nem is fogadják el mindig fenntartások nélkül a másikét, a közelségből nyert biztonság és béke fontosabb annál, minthogy lemondanának ezért minderről.*
- Tudod, hogy hány háborút nyertem én meg? *Nem teljesen költői kérdés, belegondolva ugyanis még talán sohasem beszéltek mélyebben a férfi előéletéről. Itt-ott persze elhintett egy-egy történetet múltbéli találkozásaik során, amelyek éppen csak annyira voltak hihetőek, amennyire az ember annak akarta tudni őket. Sokról maga vallotta meg, hogy fantáziájának puszta kreálmánya csak, míg jó néhányról sohasem rántotta le a leplet, szándékkal hagyva meg Dynt abban a szürke zónában, ami egyébként paranoiáját a legnagyobb mértékben táplálja azóta, hogy elhagyta szülőotthonát, Lihanechet. A kétely.*
- Akkor ne hagyj hátra már, soha többet. *Egyszerű kérésnek hangzik és némi figyelemráfordítással könnyen teljesíthetőnek is, viselkedésük ennek ellenére szeret rácáfolni erre és a mostanihoz hasonló türelem(?)próbák elé állítani őket. Elképzelni sem tudja, hogy milyen érzés lehetett a Vörösnek eltemetni őt azok után, hogy évek hosszán át hírét sem hallotta, mert ő puszta szeszélyből éppen a tengerek rettegett kalózfejedelmének címét hajszolta ismeretlen vizeken. Aztán egy napon meg partra mosták a hullámok olyan állapotban, mint aki menten beadja a kulcsot, ha nem kap segítséget.
Nem, nincsen joga kérdőre vonni azért a lányt, hogy időről-időre visszalátogat övéihez a Barlangba.*
- Kelleni is fog a plusz energia, mert holnaptól addig dolgoztatnak minket amíg mindkét karunk és lábunk kiszakad a helyéről. Ha hátulról megyünk, elkerülhetünk minden kényes kérdést a raktár felé vezető úton. *Lázas tervezésbe kezd, most kivételesen serkentően hat agyára egy kiadós zabálás kilátásba helyezése, osztozik hát kedvese lelkesedésében. Arról a fura álomról pedig amire csak nyomokban emlékszik most, hogy egy rövid álom elnyomta őket meg is feledkezik.*
- Ennék egy jó tojásrántottát. Megnézem, van-e friss a tyúkok alatt. *Annyira azért persze nem siet, hogy belegabalyodjon a lepedőbe és nagy igyekezetében kiessen az ágyból, de az elszórt ruhadarabokat komótosan magára akasztja megint.* Jobban szeretem, amikor az öltöztetés ellenkező irányban halad.
*Kedvenc bejáróhelyét használja a közlekedéshez és úti célja eléréséhez: az ablakpárkányt használja ugródeszkának, utána pedig a féltetőn keresztül ereszkedik az udvarra, ahonnét már csak egy kőhajítás a baromfiudvart kaparászó tyúkszállás. Amikor újra találkoznak a Vörössel, ingjébe rejtve egy délidőt jócskán elhagyott reggeli hozzávalóival: másféltucat tojással.*
- Tegnap azt mondtad, hogy készítesz nekem reggelit. *Ezzel a mondattal és egy széles vigyorral övezve, át is nyújtja a tojásokat Dynnek.*
- Hadd fordítsam le kedvesem szavait, csak a tisztánlátás végett: tehát az, hogy nem estél a döngölt padlóra ömlött italnak, ami helyett az én társaságomat választottad, már olyan előny engem illetően, hogy be is kellene érnem vele? *Mintha valós nemtetszésének adna hangot halk morgással, valamit eldörmög az orra alatt arról is, hogy talán bele fog nyúlni a házastársi viszonyokat rendezni óhajtó (és a lány által nyilván légből kapott) szóbeli szerződés azon pontjaiba, amelyek az ő kötelezettségeit és jogköreit sorolják. Amit eddig megtárgyaltak ugyanis belőle, az javarészt a lány érdekeit képviselte (Khan hathatós közreműködésével persze) és kevéssé fókuszált arra, hogy Khannak milyen opciói vannak akarata érvényesítésére.
Kitartóan végzi ujjaival a masszírozást, nem siet túl egyetlen ponton még akkor sem, amikor a lány nyárfalevélként kezd el reszketni alatta a nevetés miatt.*
- Tarts ki, már nincs sok hátra. *Ezt valahol félúton mondja, amikor a hátközép és csípővonal között jár. Természetesen onnantól fogva még lassabb iramra fogja magát, "büntetésül" mérve ezt neje fejére azért, amiért... szóval bármiért, mert miért ne.* Borzasztóan feszült vagy drágám, mióta tartasz vissza ennyi indulatot magadban?
*Nem sokkal később, mindössze néhány perccel a kérdés elhangzása után persze más módját is megtalálják annak, hogy egy jókora adag gőzt levezessenek, ami során nem csak Dyn szabadulhat meg a vállait ülő tehertől, hanem Khan is. Olyanok ők ketten mint azok a ragadozók, akik ugyanabba a vadonba születtek és bár természetüknél fogva ellenségeknek kellene lenniük, mégis úgy sodortatnak egymás mellé, hogy gyűlölet helyett békét leljenek egymás oldalán. Szelídítetlenek, de értik egymás szavát és ha nem is fogadják el mindig fenntartások nélkül a másikét, a közelségből nyert biztonság és béke fontosabb annál, minthogy lemondanának ezért minderről.*
- Tudod, hogy hány háborút nyertem én meg? *Nem teljesen költői kérdés, belegondolva ugyanis még talán sohasem beszéltek mélyebben a férfi előéletéről. Itt-ott persze elhintett egy-egy történetet múltbéli találkozásaik során, amelyek éppen csak annyira voltak hihetőek, amennyire az ember annak akarta tudni őket. Sokról maga vallotta meg, hogy fantáziájának puszta kreálmánya csak, míg jó néhányról sohasem rántotta le a leplet, szándékkal hagyva meg Dynt abban a szürke zónában, ami egyébként paranoiáját a legnagyobb mértékben táplálja azóta, hogy elhagyta szülőotthonát, Lihanechet. A kétely.*
- Akkor ne hagyj hátra már, soha többet. *Egyszerű kérésnek hangzik és némi figyelemráfordítással könnyen teljesíthetőnek is, viselkedésük ennek ellenére szeret rácáfolni erre és a mostanihoz hasonló türelem(?)próbák elé állítani őket. Elképzelni sem tudja, hogy milyen érzés lehetett a Vörösnek eltemetni őt azok után, hogy évek hosszán át hírét sem hallotta, mert ő puszta szeszélyből éppen a tengerek rettegett kalózfejedelmének címét hajszolta ismeretlen vizeken. Aztán egy napon meg partra mosták a hullámok olyan állapotban, mint aki menten beadja a kulcsot, ha nem kap segítséget.
Nem, nincsen joga kérdőre vonni azért a lányt, hogy időről-időre visszalátogat övéihez a Barlangba.*
- Kelleni is fog a plusz energia, mert holnaptól addig dolgoztatnak minket amíg mindkét karunk és lábunk kiszakad a helyéről. Ha hátulról megyünk, elkerülhetünk minden kényes kérdést a raktár felé vezető úton. *Lázas tervezésbe kezd, most kivételesen serkentően hat agyára egy kiadós zabálás kilátásba helyezése, osztozik hát kedvese lelkesedésében. Arról a fura álomról pedig amire csak nyomokban emlékszik most, hogy egy rövid álom elnyomta őket meg is feledkezik.*
- Ennék egy jó tojásrántottát. Megnézem, van-e friss a tyúkok alatt. *Annyira azért persze nem siet, hogy belegabalyodjon a lepedőbe és nagy igyekezetében kiessen az ágyból, de az elszórt ruhadarabokat komótosan magára akasztja megint.* Jobban szeretem, amikor az öltöztetés ellenkező irányban halad.
*Kedvenc bejáróhelyét használja a közlekedéshez és úti célja eléréséhez: az ablakpárkányt használja ugródeszkának, utána pedig a féltetőn keresztül ereszkedik az udvarra, ahonnét már csak egy kőhajítás a baromfiudvart kaparászó tyúkszállás. Amikor újra találkoznak a Vörössel, ingjébe rejtve egy délidőt jócskán elhagyott reggeli hozzávalóival: másféltucat tojással.*
- Tegnap azt mondtad, hogy készítesz nekem reggelit. *Ezzel a mondattal és egy széles vigyorral övezve, át is nyújtja a tojásokat Dynnek.*
1112. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-22 20:09:18
Üzenet elküldve: 2017-03-22 20:09:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Lehunyja a szemét, olyan kis bevallón. Leereszti a fejét, és hümment egy behatárolhatatlant. Most az igazából milyen érzelmet tükrözött lehetetlen eldönteni.*
-Igen. Hozzá.
*Emeli fel egy kisit a pallost, hogy meg is mutathassa barátja igazi szépségét, ha már lelkét nem ismertetheti meg vele.*
-Perchipfell. Majd közelebbről is találkozhattok.
*Mondja, várva hogy érti a tréfát, és nem veszi fenyegetésnek.*
-Elég a szócséplésből. Csépeljük egymást. Mint már mondtam ne fogd vissza magad.
*Ő már a küzdőtéren áll. Teljesen felé fordul, és a jól kigyakorolt tartást veszi fel. Tudja mire képes vezére, vagy legalábbis sejti. Szinte mindenre fel van készülve. Ha Sylweran is kész, akkor a csatatéren állva, mindenképp kivárja, hogy előbb a vezér csapjon. Utána próbál előnyt kovácsolni a hátrányából.*
~Valószínű hogy sokkal gyorsabb nálad Soreyl. Két penge ellen, sokkal nehezebb dolgod van. Ha profi kétkezes, akkor mindenre figyelned kell. Ha tudod ne hárítsd, hanem térj ki, és engem inkább támadásra használj.~
*Kezdi alapvető gyors tanácsait Perchi. Erős legény a lovag, de nem fog lépést tartani egy pallossal, két gyors kard ellenében.*
~A harcstílusát sem tudod. Ne csak a kardjait nézd. Ne fókuszálj. Őt figyeld, de ne csak a kardjait. Sok mindent elárulhat a lába, vagy teste helyzete.~
*Ez mind olyan gyorsan megy mint a gondolat. Hiszen az is. Még az első ütés előtt elhangzanak a fontos tanácsok.*
*Lehunyja a szemét, olyan kis bevallón. Leereszti a fejét, és hümment egy behatárolhatatlant. Most az igazából milyen érzelmet tükrözött lehetetlen eldönteni.*
-Igen. Hozzá.
*Emeli fel egy kisit a pallost, hogy meg is mutathassa barátja igazi szépségét, ha már lelkét nem ismertetheti meg vele.*
-Perchipfell. Majd közelebbről is találkozhattok.
*Mondja, várva hogy érti a tréfát, és nem veszi fenyegetésnek.*
-Elég a szócséplésből. Csépeljük egymást. Mint már mondtam ne fogd vissza magad.
*Ő már a küzdőtéren áll. Teljesen felé fordul, és a jól kigyakorolt tartást veszi fel. Tudja mire képes vezére, vagy legalábbis sejti. Szinte mindenre fel van készülve. Ha Sylweran is kész, akkor a csatatéren állva, mindenképp kivárja, hogy előbb a vezér csapjon. Utána próbál előnyt kovácsolni a hátrányából.*
~Valószínű hogy sokkal gyorsabb nálad Soreyl. Két penge ellen, sokkal nehezebb dolgod van. Ha profi kétkezes, akkor mindenre figyelned kell. Ha tudod ne hárítsd, hanem térj ki, és engem inkább támadásra használj.~
*Kezdi alapvető gyors tanácsait Perchi. Erős legény a lovag, de nem fog lépést tartani egy pallossal, két gyors kard ellenében.*
~A harcstílusát sem tudod. Ne csak a kardjait nézd. Ne fókuszálj. Őt figyeld, de ne csak a kardjait. Sok mindent elárulhat a lába, vagy teste helyzete.~
*Ez mind olyan gyorsan megy mint a gondolat. Hiszen az is. Még az első ütés előtt elhangzanak a fontos tanácsok.*
1111. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-22 12:50:10
Üzenet elküldve: 2017-03-22 12:50:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
*A hirtelen kivételezett masszázs ellen nincs kivetnivalója, ugyanakkor nem tudja megállni, hogy a görcsösebb pontok érintésére ne ránduljon meg egész testében, az érzékenyebbek esetén pedig ne kuncogja el magát, mint egy csiklandós kislány. De mindezektől eltekintve, még úgy sincs kifogása az egész ellen, hogy le van korlátozva a mozgástere, hiszen mennyivel is idillibb így tölteni egy reggelt, minthogy a pázsiton, csipás szemüket dörzsölgetve arra a vezényszóra várjanak, amely megadja nekik az engedélyt a néhány kör futásra.
Az évek során felgyűlt feszültség, mint a savba mártott test, olyan könnyedén oldódik fel Khan érintése során, ujjaival könnyedén győzi le a szorongást összetartó erőket. Nem is marad elismerés nélkül ez a hatás sem, bár fejét a párnába temeti, még így is hallható az elégedettségét jelző mély dorombolás, csak úgy, mint, ahogy érezhető a helyzetéből megengedhető nyújtózkodás.
Ezt a tevékenységét azzal szakítja meg, hogy képtelen megállni, hogy belenevessen az ágyneműbe, annak hallatán, miszerint a férfi egész egyszerűen, kötözött zöldséghez hasonlítja. Meg is emeli kissé a fejét, hogy elválassza arcát, a ruhaanyagtól, aminek redőzése már így is vöröslő nyomokat vájt a bőrébe. Hüvelykjével kidörzsöli a szeme sarkába gyűlt könnycseppeket, amiket az őt rázó kacagás váltott ki, és próbál a nyakát kitekerve hátrapillantani.*
- Jól hallottam, hogy nyamvadtnak nevezted? *Még a szemöldöke is kérdőjelet formáz, nem csak a tekintete számonkérő.* Az én háborús hősöm talán nem vette észre, amikor múlt éjjel, ahelyett, hogy a földről nyaltam volna fel a kiömlő rumot, inkább őt magát vettem célba? *A maga igazát tudó elégedett mosollyal fordul vissza, mintegy ezzel a mondatával válaszolva meg a zsoldos fejében felmerülő kérdést.*
- Ühm… hát izé. Sajnálom, hogy szó nélkül elmentem. *A semmiből jön a mondat, de a bűntudat, még az esti sajnálkozás is után is tüskeként marja tovább a gyomrát. Ugyan nem érzi, hogy a felemás tekintetű még mindig tartogatná haragját, hiszen azzal is egészen sokáig és a megfelelő helyzetig várt, hogy a vörös képébe vágja csavargását.* Többet nem teszem, sem ebben az életben, sem azon túl. És nem azért, mert a bosszúságodtól tartanék, vagyis persze attól is! *Gyorsan javít a helyzeten, minthogy bár Khan sosem mutatta számára a tomboló énjét, ez még nem vesz vissza abból a tényből, hogy még mindig ő a férfi kettőjük között, és bár ezt eddigi életében soha senkinél nem vette figyelembe, ő az egyetlen, akit nem csak, hogy tiszteletben tart, de kifejezetten élvezi is a fennálló helyzetet. Szívesen a képébe vágná saját, eddig ismeretlen kiegyensúlyozottságának és vidámságának okát a múltját kísértő rémeknek, de már annyit sem érdemelnek, hogy papírra vessen nekik szavakat.* Hanem, mert, amíg oda voltam, ugyanazt a feszengést éreztem, mint, amit néhány napi rummegvonás után, csak ezt a hiányt nem tudtam mással pótolni.
*Miután ehhez megfelelő helyzetbe engedték fordulni, karját a férfié alá csúsztatja, hogy onnan fúrhassa ujjait annak hajába, és egy görbe ívvel az arcán jelezze, amíg ő itt van, addig feltámadásra nem lesz már szükség. Amíg bőr a bőrnek feszülve kiélvezik a rögtönzött szabadnap és a természet vonzásának előnyeit, addig ezen borús gondolatokat ideje mélyre űzni, és csak azzal foglalkozni, amit Khan javasolt éppen csak jó néhány perccel ezelőtt, a mosttal, és egymással.
Jóval később, már pihegve, zsibbadó tagokkal és a végtelenségig szétborzolt vörös hajzuhataggal pihenteti könnyűvé vált fejét örökös lovagja mellkasán, tenyerét a bordáin nyugtatva, szívverésének ütemét hallgatva. Egyszerű módja ez az örökösen járó szájának elhallgattatására, minthogy nem csak az éteri örömök keresése közben, de azt követően is sokáig nem érzi szükségét arra, hogy hangszálait munkára bírhassa. Még akkor is csak nehezen veszi erre rá magát, amikor már a tudata is ébredezni kíván. De nem afelőli gondolatait adja nyilvánosságra, hogy kemény büntetést fognak kapni az ellógott testedzés miatt.*
- Második pont. *A levegőben rajzol pipát a kezével.* Mit szólnál, ha a gyakorlótér helyett a titkos kamrát vennénk célba, amint mozgásra bírjuk magunkat? *Ezt korgó gyomra is nyomatékosítja. Most, hogy elsőszámú igényeinek eleget tettek, idejét érzi a szervezete egy másiknak is. A kaja.*
*A hirtelen kivételezett masszázs ellen nincs kivetnivalója, ugyanakkor nem tudja megállni, hogy a görcsösebb pontok érintésére ne ránduljon meg egész testében, az érzékenyebbek esetén pedig ne kuncogja el magát, mint egy csiklandós kislány. De mindezektől eltekintve, még úgy sincs kifogása az egész ellen, hogy le van korlátozva a mozgástere, hiszen mennyivel is idillibb így tölteni egy reggelt, minthogy a pázsiton, csipás szemüket dörzsölgetve arra a vezényszóra várjanak, amely megadja nekik az engedélyt a néhány kör futásra.
Az évek során felgyűlt feszültség, mint a savba mártott test, olyan könnyedén oldódik fel Khan érintése során, ujjaival könnyedén győzi le a szorongást összetartó erőket. Nem is marad elismerés nélkül ez a hatás sem, bár fejét a párnába temeti, még így is hallható az elégedettségét jelző mély dorombolás, csak úgy, mint, ahogy érezhető a helyzetéből megengedhető nyújtózkodás.
Ezt a tevékenységét azzal szakítja meg, hogy képtelen megállni, hogy belenevessen az ágyneműbe, annak hallatán, miszerint a férfi egész egyszerűen, kötözött zöldséghez hasonlítja. Meg is emeli kissé a fejét, hogy elválassza arcát, a ruhaanyagtól, aminek redőzése már így is vöröslő nyomokat vájt a bőrébe. Hüvelykjével kidörzsöli a szeme sarkába gyűlt könnycseppeket, amiket az őt rázó kacagás váltott ki, és próbál a nyakát kitekerve hátrapillantani.*
- Jól hallottam, hogy nyamvadtnak nevezted? *Még a szemöldöke is kérdőjelet formáz, nem csak a tekintete számonkérő.* Az én háborús hősöm talán nem vette észre, amikor múlt éjjel, ahelyett, hogy a földről nyaltam volna fel a kiömlő rumot, inkább őt magát vettem célba? *A maga igazát tudó elégedett mosollyal fordul vissza, mintegy ezzel a mondatával válaszolva meg a zsoldos fejében felmerülő kérdést.*
- Ühm… hát izé. Sajnálom, hogy szó nélkül elmentem. *A semmiből jön a mondat, de a bűntudat, még az esti sajnálkozás is után is tüskeként marja tovább a gyomrát. Ugyan nem érzi, hogy a felemás tekintetű még mindig tartogatná haragját, hiszen azzal is egészen sokáig és a megfelelő helyzetig várt, hogy a vörös képébe vágja csavargását.* Többet nem teszem, sem ebben az életben, sem azon túl. És nem azért, mert a bosszúságodtól tartanék, vagyis persze attól is! *Gyorsan javít a helyzeten, minthogy bár Khan sosem mutatta számára a tomboló énjét, ez még nem vesz vissza abból a tényből, hogy még mindig ő a férfi kettőjük között, és bár ezt eddigi életében soha senkinél nem vette figyelembe, ő az egyetlen, akit nem csak, hogy tiszteletben tart, de kifejezetten élvezi is a fennálló helyzetet. Szívesen a képébe vágná saját, eddig ismeretlen kiegyensúlyozottságának és vidámságának okát a múltját kísértő rémeknek, de már annyit sem érdemelnek, hogy papírra vessen nekik szavakat.* Hanem, mert, amíg oda voltam, ugyanazt a feszengést éreztem, mint, amit néhány napi rummegvonás után, csak ezt a hiányt nem tudtam mással pótolni.
*Miután ehhez megfelelő helyzetbe engedték fordulni, karját a férfié alá csúsztatja, hogy onnan fúrhassa ujjait annak hajába, és egy görbe ívvel az arcán jelezze, amíg ő itt van, addig feltámadásra nem lesz már szükség. Amíg bőr a bőrnek feszülve kiélvezik a rögtönzött szabadnap és a természet vonzásának előnyeit, addig ezen borús gondolatokat ideje mélyre űzni, és csak azzal foglalkozni, amit Khan javasolt éppen csak jó néhány perccel ezelőtt, a mosttal, és egymással.
Jóval később, már pihegve, zsibbadó tagokkal és a végtelenségig szétborzolt vörös hajzuhataggal pihenteti könnyűvé vált fejét örökös lovagja mellkasán, tenyerét a bordáin nyugtatva, szívverésének ütemét hallgatva. Egyszerű módja ez az örökösen járó szájának elhallgattatására, minthogy nem csak az éteri örömök keresése közben, de azt követően is sokáig nem érzi szükségét arra, hogy hangszálait munkára bírhassa. Még akkor is csak nehezen veszi erre rá magát, amikor már a tudata is ébredezni kíván. De nem afelőli gondolatait adja nyilvánosságra, hogy kemény büntetést fognak kapni az ellógott testedzés miatt.*
- Második pont. *A levegőben rajzol pipát a kezével.* Mit szólnál, ha a gyakorlótér helyett a titkos kamrát vennénk célba, amint mozgásra bírjuk magunkat? *Ezt korgó gyomra is nyomatékosítja. Most, hogy elsőszámú igényeinek eleget tettek, idejét érzi a szervezete egy másiknak is. A kaja.*
1110. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-21 23:54:08
Üzenet elküldve: 2017-03-21 23:54:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Mikor indulna fel a szablyáiért Soreyl hirtelen megállítja. Megtorpan a férfi és hallgatja a másikat... aztán halovány mosolyra húzódnak ajkai.*
- Én köszönöm, hogy a barátod lehetek. És, hogy Te is az vagy nekem. *válaszolja halkan, lágy hangon. Ha most ezt valaki hallaná a lányok közül, bizonyára a markába kell kuncognia, bármilyen fájdalmas témák után is következik az ilyen. A férfiak sosem érzelmeskednek mások előtt, máskor meg, amikor négyszemközt vannak, ilyesféle dolgok történnek. Szinte látja maga előtt, hogyan Shiriqa is felvonná a szemöldökét... Jezabiel meg alighanem fel is horkanna. Soreyl pedig még folytatja. Nem tudja megállni a gyors vigyort ami néhány másodpercre az arcára telepedik.*
- Köszönöm... *biccent egyet.*- De ezt hagyjuk most abba, mielőtt megölellek, és szedek neked virágot. *próbálkozik egy gyenge tréfával, hogy talán valamit segítsen a hangulaton is, habár ez ilyen helyzetekben nem biztos, hogy sikeres lesz.*
- Hozom a szablyákat... csépeljük agyon egymást, hogy még férfinak érezhessük magunkat. *teszi még hozzá, egy utolsó tréfával aztán elsiet. Nem időzik sokat a szobájában. Tudja, hogy barátja várja őt. De azért jólesően elmereng a szívét melengető szavakon. Ha másért nem is... ezért már megérte ez az egész, amit itt, együtt létrehoztak.
Mikor visszaér, a férfi éppen háttal áll neki. Hallja a hangját, mintha beszélgetne valakivel. De nem hall válasz hangot, pedig úgy tűnik a beszélgetés folytonos. Megáll, nem sokkal a férfi mögött. Nem akarja zavarni, de azt sem szeretné, ha Soreyl azt hinné, kihallgatja. Így néhány pillanat elteltével hangosabban vesz levegőt, és a férfi meg is fordul felé.*
- Akkor kezdhetjük. *mondja, ám tétovázik egy kissé. Kell néhány lélegzetvételnyi idő, majd újra megszólal.*
- A kardodhoz beszéltél?
*Hangjában nincs semmi gyanakvás, sem pedig megrovás vagy számonkérés. Csak egyszerűen, könnyeden, szokványosan teszi fel a kérdést. Mintha csak arról érdeklődne, mennyire felhős az égbolt.*
*Mikor indulna fel a szablyáiért Soreyl hirtelen megállítja. Megtorpan a férfi és hallgatja a másikat... aztán halovány mosolyra húzódnak ajkai.*
- Én köszönöm, hogy a barátod lehetek. És, hogy Te is az vagy nekem. *válaszolja halkan, lágy hangon. Ha most ezt valaki hallaná a lányok közül, bizonyára a markába kell kuncognia, bármilyen fájdalmas témák után is következik az ilyen. A férfiak sosem érzelmeskednek mások előtt, máskor meg, amikor négyszemközt vannak, ilyesféle dolgok történnek. Szinte látja maga előtt, hogyan Shiriqa is felvonná a szemöldökét... Jezabiel meg alighanem fel is horkanna. Soreyl pedig még folytatja. Nem tudja megállni a gyors vigyort ami néhány másodpercre az arcára telepedik.*
- Köszönöm... *biccent egyet.*- De ezt hagyjuk most abba, mielőtt megölellek, és szedek neked virágot. *próbálkozik egy gyenge tréfával, hogy talán valamit segítsen a hangulaton is, habár ez ilyen helyzetekben nem biztos, hogy sikeres lesz.*
- Hozom a szablyákat... csépeljük agyon egymást, hogy még férfinak érezhessük magunkat. *teszi még hozzá, egy utolsó tréfával aztán elsiet. Nem időzik sokat a szobájában. Tudja, hogy barátja várja őt. De azért jólesően elmereng a szívét melengető szavakon. Ha másért nem is... ezért már megérte ez az egész, amit itt, együtt létrehoztak.
Mikor visszaér, a férfi éppen háttal áll neki. Hallja a hangját, mintha beszélgetne valakivel. De nem hall válasz hangot, pedig úgy tűnik a beszélgetés folytonos. Megáll, nem sokkal a férfi mögött. Nem akarja zavarni, de azt sem szeretné, ha Soreyl azt hinné, kihallgatja. Így néhány pillanat elteltével hangosabban vesz levegőt, és a férfi meg is fordul felé.*
- Akkor kezdhetjük. *mondja, ám tétovázik egy kissé. Kell néhány lélegzetvételnyi idő, majd újra megszólal.*
- A kardodhoz beszéltél?
*Hangjában nincs semmi gyanakvás, sem pedig megrovás vagy számonkérés. Csak egyszerűen, könnyeden, szokványosan teszi fel a kérdést. Mintha csak arról érdeklődne, mennyire felhős az égbolt.*
1109. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-21 22:32:13
Üzenet elküldve: 2017-03-21 22:32:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Jól esnek neki vezére szavai. Olykor egy két rútul fájdalmas mosolyféle szájrándítás is kiül az arcára. Átjárja a gondolat, hogy megnézze a szomszéd szobát, amely most megüresedett.*
~Jobbra az első ajtó volt az övé. Ha nincs ott... Akkor amikor... Már lehet nem élnék.~
*Gondolkozik el ezen kissé. Igen igen sok mindent köszönhet a lánynak, és még csak alakalma sem volt elmondani neki.*
-Köszönöm. Lehet, hogy élek vele.
*Mondja kis nehézkes lassúsággal, mint az öregember ki valami nagy titkot akarna mondani. Már a küzdőtéren áll, és várja a harcot. A szablyákra természetesen bólint. Már Sylweran épp indulna felfele, már mellette halad el, mikor megszólítja.*
-Sylweran! Tudod...
*Kicsit elszégyenli magát. Ha a sötét nem takarná, látná a férfi hogy a lovag kicsit elpirul.*
-Még ha nem is tettem semmit azért, hogy megtörténjen, úgy nem tettem semmit ellene. De végül is...
*Még jobban zavarba jön.*
-Köszönöm hogy a barátom vagy.
*Majd bólint egyet. Lesüti szemét. Biztos, hogy nem bírná ki ezt most, barátja nyugtató szavai nélkül. Még annyit mond utána, ha már ez az őszinteségek estélye, hogy teljes legyen a kép.*
-És remek vezér vagy Sylweran.
*Mondja, majd elfordul. Perchipfell hallgat. Ő már lélekben a harcra készül, de ha beszélne is csak helyeselne. És egyébként is. Ez most a lovag dolga, nem az övé. Amíg a férfire vár, addig az eget bámulja, amerre nem fedi viharfelhő. Az ég súlyos színei nehezednek rá keletről, ám a nyugati horizonton felsejlő fehér kis pöttyök megbabonázzák a férfit. Már az sem érdekli ha meghallja valaki. Félhangosan beszélget kardjával egy kis idő után.*
-Tudod Perchi, lehet csak az ember ilyen, és ha elvesztünk valamit, valakit... Azt mindig belelátjuk a környező dolgokba. De te csak egy pallos vagy. Egy tárgy. Elfogulatlan. Mondd! A csillagok, nem épp olyanok mint az ő arca? Mintha a feketeség mögül, pontokban láthatnánk porcelán sápadt bőrét, fehér haját.
*Perchipfell picit hallgat, mielőtt körmönfont válaszát fogalmazza.*
~Igen is. Nem is. Ez az ő halotti tora. Ma igen. Ma érte ragyognak a csillagok.~
*Soreyl elmosolyodik, és fel is hümmög kicsit.*
-Csak nem elérzelmesedtél barátom? Még te is?
*Mondja szórakozottam, és kardjának keresztvasára tekint. A pallos együtt érző cinkossággal válaszol.*
~Nincs mit tenni. Nekem is van szívem.~
*Soreyl felnevet, olyan keserédesen mint ilyenkor szokás.*
-Nem Perchi. Egy kard vagy. Lelked lehet, de szíved...
*Mondja bús szórakozottsággal. Hátra tekint. Már ott áll Sylweran. Nem tudja mennyit hallott az egészből, s talán nem is érdekli. Bólintással, és alapállással válaszol, de azért megtoldja szavakkal.*
-Készen. Teljesen készen.
*Jól esnek neki vezére szavai. Olykor egy két rútul fájdalmas mosolyféle szájrándítás is kiül az arcára. Átjárja a gondolat, hogy megnézze a szomszéd szobát, amely most megüresedett.*
~Jobbra az első ajtó volt az övé. Ha nincs ott... Akkor amikor... Már lehet nem élnék.~
*Gondolkozik el ezen kissé. Igen igen sok mindent köszönhet a lánynak, és még csak alakalma sem volt elmondani neki.*
-Köszönöm. Lehet, hogy élek vele.
*Mondja kis nehézkes lassúsággal, mint az öregember ki valami nagy titkot akarna mondani. Már a küzdőtéren áll, és várja a harcot. A szablyákra természetesen bólint. Már Sylweran épp indulna felfele, már mellette halad el, mikor megszólítja.*
-Sylweran! Tudod...
*Kicsit elszégyenli magát. Ha a sötét nem takarná, látná a férfi hogy a lovag kicsit elpirul.*
-Még ha nem is tettem semmit azért, hogy megtörténjen, úgy nem tettem semmit ellene. De végül is...
*Még jobban zavarba jön.*
-Köszönöm hogy a barátom vagy.
*Majd bólint egyet. Lesüti szemét. Biztos, hogy nem bírná ki ezt most, barátja nyugtató szavai nélkül. Még annyit mond utána, ha már ez az őszinteségek estélye, hogy teljes legyen a kép.*
-És remek vezér vagy Sylweran.
*Mondja, majd elfordul. Perchipfell hallgat. Ő már lélekben a harcra készül, de ha beszélne is csak helyeselne. És egyébként is. Ez most a lovag dolga, nem az övé. Amíg a férfire vár, addig az eget bámulja, amerre nem fedi viharfelhő. Az ég súlyos színei nehezednek rá keletről, ám a nyugati horizonton felsejlő fehér kis pöttyök megbabonázzák a férfit. Már az sem érdekli ha meghallja valaki. Félhangosan beszélget kardjával egy kis idő után.*
-Tudod Perchi, lehet csak az ember ilyen, és ha elvesztünk valamit, valakit... Azt mindig belelátjuk a környező dolgokba. De te csak egy pallos vagy. Egy tárgy. Elfogulatlan. Mondd! A csillagok, nem épp olyanok mint az ő arca? Mintha a feketeség mögül, pontokban láthatnánk porcelán sápadt bőrét, fehér haját.
*Perchipfell picit hallgat, mielőtt körmönfont válaszát fogalmazza.*
~Igen is. Nem is. Ez az ő halotti tora. Ma igen. Ma érte ragyognak a csillagok.~
*Soreyl elmosolyodik, és fel is hümmög kicsit.*
-Csak nem elérzelmesedtél barátom? Még te is?
*Mondja szórakozottam, és kardjának keresztvasára tekint. A pallos együtt érző cinkossággal válaszol.*
~Nincs mit tenni. Nekem is van szívem.~
*Soreyl felnevet, olyan keserédesen mint ilyenkor szokás.*
-Nem Perchi. Egy kard vagy. Lelked lehet, de szíved...
*Mondja bús szórakozottsággal. Hátra tekint. Már ott áll Sylweran. Nem tudja mennyit hallott az egészből, s talán nem is érdekli. Bólintással, és alapállással válaszol, de azért megtoldja szavakkal.*
-Készen. Teljesen készen.
1108. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-21 15:42:10
Üzenet elküldve: 2017-03-21 15:42:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
- Aranyszabály, hogy a páros szerveket nem bántjuk. Már persze ha nem valami tartós dolgot akarsz az illetőnek emlékeztetőül hagyni, például egy vakságot. *Khané csak részleges volt és amíg tartott sem tudta kibogozni pontosan, hogy miért is telepedett jobb szemére, s mire már elég közel juthatott volna egy elfogadható válaszhoz, az élet fordult egy újabbat és visszaadta a látását. Azóta néz ki úgy, mint azok a felemás szemű szánhúzó ebek.
Ellenáll a lány kísérletének, hogy teljesen a hátára fordulhasson, kényelmes ülése esik most Dyn derekán, így ujjaival is könnyebben kitapinthatja a másik bőre alatt húzódó, szálkás izmokat, de még inkább azokat a csomókat, amiket egy egész életnyi teher gyűrt oda, mint például az az iránti páni félelem, hogy a világ egyszer kifut a rumból vagy minden olyan alapanyagból, amiből nyomokban arra hasonlító párlatot készíteni lehetne. Ékes helyet foglalna ez el egy olyan képzeletbeli listán, ami a Vörös paranoiáit gyűjtené össze. Módszeres precizitással nekiáll felkutatni ezeket a gócpontokat, hogy aztán ujjaival kiegyengesse őket. Ami a homlokra gyűrődött ráncokat illeti, azt egy fejbúbra mért csókkal próbálja meg elsimítani.*
- Szerintem a halálból nem szokás úgy visszajönni, hogy ne hagynál ott valamit, de mit tudhatok én, egy alkalom még nem teszi mesterré az embert. A pihenőnapjainkon majd elgyakorlom, csak el ne felejtsek jegyzeteket készíteni a találásaimról. *A nyaknál kezdi, onnét halad lefelé, a vállak, felkarok, utóbb a lapockák, majd a gerincmente és csípő irányába. Az utolsó stációknál azért valamivel többet elidőzik, nem burkolt szándékkal aziránt, hogy a lány koncentrációját ennyivel is megnehezítse. Ezt valószínűleg azzal sem segíti túlságosan elő, hogy a kezelt felületeket egy-egy csókkal hagyja „magára”, mint amikor egy mesterember felbiggyeszti kézjegyét az általa készített munkára.*
- A lázálmos agonizálás nem teljesen légből kapott fóbia, kedvesem: mindig is úgy gondoltam, ha nem kapnád meg a napi adag rumodat, egy haton belül apátiába süllyedve feküdnél, mint egy köteg petrezselyem és csak az menthetne meg tőle, hogy tényleg zöldséggé változz, ha valaki közvetlenül a testedbe erőltetne egy egész üveggel abból a szeszből. Gyengébb napjaimon még ma is irigységgel tekintek erre a nyamvadt italra és komolyan elgondolkozom azon, melyikünk nélkül bírnád tovább. *Odalentről felhangzanak az első vezényszavak: ahogy ők idefent, úgy leendő venár társaik odalent elkezdték a reggeli átmozgatást. Az, hogy nem jött értük senki az ajtón dörömbölve, sokkal rosszabb előjel, mintha történetesen rájuk rúgják tokostól az egészet. Így biztosak lehetnek benne, hogy holnaptól duplaannyi munkát végeztetnek majd velük, mint bárki mással. Mindezt figyelembe véve is megfizethető árnak tartja csak azért, hogy a Vörössel maguk maradhassanak még néhány órára.*
- Egyelőre elegem van a megdöglésből, fárasztó. Az is, hogy utána visszaszedd magadra az elhagyott kilókat. *Khannak is beletelt jó néhány hatjába, amíg újra egy olyan férfi képe tekintett vissza rá a tükörből, aminek nem kell szégyellve azt mondania magáról, hogy valaha fizetett bérkard volt.* De az ártalmadra törőket életen innen és túl is üldözném, hogy tudd.
*Nem reagál ugyan rá közvetlenül, de az arcára igyekvő vigyor egyértelművé teszi, hogy észrevette Dyn nyelvbotlását, így a lány mérget is vehet rá, hogy alkalomadtán fel fogja ellene használni. Egyelőre viszont mérsékeltté teszik a szóhasználatot, egy sokkal kellemesebb és kevesebb verbális magyarázatot igénylő nyelvezetre térnek, amit senki nem tanul, többé-kevésbé mégis jól megért.
Mostanra már megengedni a lánynak, hogy szembe forduljon vele, de csakis azért, mert ehhez most önös érdekek is fűzik: Dynhez simul és meg sem fordul a fejében, hogy ennél távolabbra engedje a másikat a következő… időszakban.*
- Újra feltámadnék érted. *Üzekedésük jóval tovább tart annál, mint amit a gyakorlótéren társaikkal végeztetnek: mire a nap is határozottabb fénnyel kezd uralkodni Erdőmélyén, Dyn és Khan gyűrött és helyenként használhatatlanná vált takarók között hevernek. Élete javán átlépve, elmondhatja magáról, hogy egy fiatal kalóznőben megtalálta boldogságát, s ezt esze ágában sincs elhagyni.
Soha többé.*
- Aranyszabály, hogy a páros szerveket nem bántjuk. Már persze ha nem valami tartós dolgot akarsz az illetőnek emlékeztetőül hagyni, például egy vakságot. *Khané csak részleges volt és amíg tartott sem tudta kibogozni pontosan, hogy miért is telepedett jobb szemére, s mire már elég közel juthatott volna egy elfogadható válaszhoz, az élet fordult egy újabbat és visszaadta a látását. Azóta néz ki úgy, mint azok a felemás szemű szánhúzó ebek.
Ellenáll a lány kísérletének, hogy teljesen a hátára fordulhasson, kényelmes ülése esik most Dyn derekán, így ujjaival is könnyebben kitapinthatja a másik bőre alatt húzódó, szálkás izmokat, de még inkább azokat a csomókat, amiket egy egész életnyi teher gyűrt oda, mint például az az iránti páni félelem, hogy a világ egyszer kifut a rumból vagy minden olyan alapanyagból, amiből nyomokban arra hasonlító párlatot készíteni lehetne. Ékes helyet foglalna ez el egy olyan képzeletbeli listán, ami a Vörös paranoiáit gyűjtené össze. Módszeres precizitással nekiáll felkutatni ezeket a gócpontokat, hogy aztán ujjaival kiegyengesse őket. Ami a homlokra gyűrődött ráncokat illeti, azt egy fejbúbra mért csókkal próbálja meg elsimítani.*
- Szerintem a halálból nem szokás úgy visszajönni, hogy ne hagynál ott valamit, de mit tudhatok én, egy alkalom még nem teszi mesterré az embert. A pihenőnapjainkon majd elgyakorlom, csak el ne felejtsek jegyzeteket készíteni a találásaimról. *A nyaknál kezdi, onnét halad lefelé, a vállak, felkarok, utóbb a lapockák, majd a gerincmente és csípő irányába. Az utolsó stációknál azért valamivel többet elidőzik, nem burkolt szándékkal aziránt, hogy a lány koncentrációját ennyivel is megnehezítse. Ezt valószínűleg azzal sem segíti túlságosan elő, hogy a kezelt felületeket egy-egy csókkal hagyja „magára”, mint amikor egy mesterember felbiggyeszti kézjegyét az általa készített munkára.*
- A lázálmos agonizálás nem teljesen légből kapott fóbia, kedvesem: mindig is úgy gondoltam, ha nem kapnád meg a napi adag rumodat, egy haton belül apátiába süllyedve feküdnél, mint egy köteg petrezselyem és csak az menthetne meg tőle, hogy tényleg zöldséggé változz, ha valaki közvetlenül a testedbe erőltetne egy egész üveggel abból a szeszből. Gyengébb napjaimon még ma is irigységgel tekintek erre a nyamvadt italra és komolyan elgondolkozom azon, melyikünk nélkül bírnád tovább. *Odalentről felhangzanak az első vezényszavak: ahogy ők idefent, úgy leendő venár társaik odalent elkezdték a reggeli átmozgatást. Az, hogy nem jött értük senki az ajtón dörömbölve, sokkal rosszabb előjel, mintha történetesen rájuk rúgják tokostól az egészet. Így biztosak lehetnek benne, hogy holnaptól duplaannyi munkát végeztetnek majd velük, mint bárki mással. Mindezt figyelembe véve is megfizethető árnak tartja csak azért, hogy a Vörössel maguk maradhassanak még néhány órára.*
- Egyelőre elegem van a megdöglésből, fárasztó. Az is, hogy utána visszaszedd magadra az elhagyott kilókat. *Khannak is beletelt jó néhány hatjába, amíg újra egy olyan férfi képe tekintett vissza rá a tükörből, aminek nem kell szégyellve azt mondania magáról, hogy valaha fizetett bérkard volt.* De az ártalmadra törőket életen innen és túl is üldözném, hogy tudd.
*Nem reagál ugyan rá közvetlenül, de az arcára igyekvő vigyor egyértelművé teszi, hogy észrevette Dyn nyelvbotlását, így a lány mérget is vehet rá, hogy alkalomadtán fel fogja ellene használni. Egyelőre viszont mérsékeltté teszik a szóhasználatot, egy sokkal kellemesebb és kevesebb verbális magyarázatot igénylő nyelvezetre térnek, amit senki nem tanul, többé-kevésbé mégis jól megért.
Mostanra már megengedni a lánynak, hogy szembe forduljon vele, de csakis azért, mert ehhez most önös érdekek is fűzik: Dynhez simul és meg sem fordul a fejében, hogy ennél távolabbra engedje a másikat a következő… időszakban.*
- Újra feltámadnék érted. *Üzekedésük jóval tovább tart annál, mint amit a gyakorlótéren társaikkal végeztetnek: mire a nap is határozottabb fénnyel kezd uralkodni Erdőmélyén, Dyn és Khan gyűrött és helyenként használhatatlanná vált takarók között hevernek. Élete javán átlépve, elmondhatja magáról, hogy egy fiatal kalóznőben megtalálta boldogságát, s ezt esze ágában sincs elhagyni.
Soha többé.*
1107. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-20 21:14:37
Üzenet elküldve: 2017-03-20 21:14:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Látja barátján ahogy elragadják az érzelmek. Próbál illendően másfelé nézni. Hogy ne legyen olyan feltűnő, jobb híján többnyire ez a cipője orra lesz. Átérzi a férfi fájdalmát, ha nem is teljesen úgy, mint ő. Hiszen őt is megérintette a dolog. Mit érezhet akkor Soreyl? Épp Soreyl, akinek annyi gondja volt mostanában... el sem tudja képzelni.*
- Rendben. *biccent végül az elf a fejfa megemlítésére.*
- Természetesen... én is hallottam erről a nemes szokásról... ha szeretnéd... *mély levegőt vesz.*- Nézz szét majd a szobájában. Hátha maradt utána valami odabent... Úgy érzem... Te álltál a legközelebb hozzá, hogy megtarthasd. Szerintem ő is így akarná...
*Ismét mély csönd. Szinte vágni lehet a levegőt körülöttük.*
- Bocsáss meg, hogy én a kicsinyes gondjaimmal bajlódtam, és bele se gondoltam abba, hogy... *kezd neki aztán kissé bizonytalanul és tétován. Úgy tűnik ez a különös érzelmek, és a nehezen kimondott szavak estéje.*
- Bele sem gondoltam, mennyivel nagyobb fájdalma lehet másnak...
*Akkor pillant csak magát szégyellve a férfira, amikor Soreyl kijelenti, hogy szüksége van a gyakorlásra. Ha valamit, hát ezt bizonyára valóban átérez. Ha nem is azon okból, mint barátja. Biccent a férfinak. Aztán mintha elindulna a keze Soreyl válla felé... de valahol útközben megáll a mozdulat. Mintha úgy érezné a férfi, ez most nem elég ehhez a pillanathoz.*
- Nem a Te hibád... *mondja csöndesen. Majd ismét biccent.*
- Fent vannak a szablyáim. Lehozom őket. *mondja, és ha Soreyl ad valami helyeslő jelent, akkor el is indul értük. Így legalább lesz némi ideje a férfinak magában. Szüksége is lehet rá. Talán jó is, hogy nem hozta magával fegyvereit.
A legrövidebb utat választja majd, hogy lehetőleg senkivel ne fusson össze. Aztán ha minden a tervei szerint alakul, néhány perc múltán már ismét lent van a férfi mellett, kezeiben a hüvelyükben pihenő szablyákkal.*
- Készen állsz? *kérdezi eztán csak csöndesen.*
*Látja barátján ahogy elragadják az érzelmek. Próbál illendően másfelé nézni. Hogy ne legyen olyan feltűnő, jobb híján többnyire ez a cipője orra lesz. Átérzi a férfi fájdalmát, ha nem is teljesen úgy, mint ő. Hiszen őt is megérintette a dolog. Mit érezhet akkor Soreyl? Épp Soreyl, akinek annyi gondja volt mostanában... el sem tudja képzelni.*
- Rendben. *biccent végül az elf a fejfa megemlítésére.*
- Természetesen... én is hallottam erről a nemes szokásról... ha szeretnéd... *mély levegőt vesz.*- Nézz szét majd a szobájában. Hátha maradt utána valami odabent... Úgy érzem... Te álltál a legközelebb hozzá, hogy megtarthasd. Szerintem ő is így akarná...
*Ismét mély csönd. Szinte vágni lehet a levegőt körülöttük.*
- Bocsáss meg, hogy én a kicsinyes gondjaimmal bajlódtam, és bele se gondoltam abba, hogy... *kezd neki aztán kissé bizonytalanul és tétován. Úgy tűnik ez a különös érzelmek, és a nehezen kimondott szavak estéje.*
- Bele sem gondoltam, mennyivel nagyobb fájdalma lehet másnak...
*Akkor pillant csak magát szégyellve a férfira, amikor Soreyl kijelenti, hogy szüksége van a gyakorlásra. Ha valamit, hát ezt bizonyára valóban átérez. Ha nem is azon okból, mint barátja. Biccent a férfinak. Aztán mintha elindulna a keze Soreyl válla felé... de valahol útközben megáll a mozdulat. Mintha úgy érezné a férfi, ez most nem elég ehhez a pillanathoz.*
- Nem a Te hibád... *mondja csöndesen. Majd ismét biccent.*
- Fent vannak a szablyáim. Lehozom őket. *mondja, és ha Soreyl ad valami helyeslő jelent, akkor el is indul értük. Így legalább lesz némi ideje a férfinak magában. Szüksége is lehet rá. Talán jó is, hogy nem hozta magával fegyvereit.
A legrövidebb utat választja majd, hogy lehetőleg senkivel ne fusson össze. Aztán ha minden a tervei szerint alakul, néhány perc múltán már ismét lent van a férfi mellett, kezeiben a hüvelyükben pihenő szablyákkal.*
- Készen állsz? *kérdezi eztán csak csöndesen.*
1106. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-20 11:59:40
Üzenet elküldve: 2017-03-20 11:59:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Apró problémák merülnek fel a gyakorlással kapcsolatban. Niavira vonatkozó kérdése, már akkor baljósnak hat mikor akkora port kavar, hogy elbújni kell a megbeszéléséhez. Karja megfeszül. És rendületlen hallgatja. Olyankor hümmög. Arcára a gyász egyik legrosszabb fázisa ül ki. Az a ködös, mocsaras egyveleg ami egybemossa a szomorúságot, a dühvel. Még Perchipfell sem szólal meg. Tudja milyen helyzetben van most a lovag. Gondolatai leírhatatlanul gyorsan cikáznak. De leginkább egy pont körül, ami nem más mint az a kedves, furcsa szépség, aki olykor bearanyozta fehér hajával árokásós napjait. A csöndeket nem töri meg. Lélegzetei is csak alig hallatszanak. Ökölbe szorított ujjaival próbálja levezetni a sors mocska keltette gyűlöletét. Próbál megnyugodni.*
~Muszáj. Muszáj.~
*Hajtogatja. A legvégére kicsit sikerül. Mármint ugyan dehogy! Csak elhalasztja. Majd akkor tör ki belőle ha csak kardja hallja. Vagy csak a sírnál. Nyugodtságával nem úszik el meg meg remegő hangja, és nem apad el az a három könnycsepp amit elereszt.*
-Kérem!
*Kezdi.*
-A fejfáját. Hadd készítsem el én! Északon így szokás. Magad készíted szerelmed sírkövét.
*Mondja. Bármilyen választ elfogad. És csak bólint. Kicsit határozottabban válaszol.*
-Nem. Most kell csak igazán gyakorolni.
*A gyakorlótérre lépdel, kihúzza Perchipfellt a tokjából. Finoman fémes felhanggal csusszan ki hüvelyéből. Felvesz egy általános harci állást. Stabilt, kard negyvenöt fokban előre néz.*
-Most kell csak igazán... Nem fordulhat elő még egyszer, hogy lelki vagy fizikai erő hiányában ne tudjam megvédeni szeretteim.
*Hangja hideg és elszánt.*
-A saját kardoddal gyere. Ne fogd vissza magad!
*Apró problémák merülnek fel a gyakorlással kapcsolatban. Niavira vonatkozó kérdése, már akkor baljósnak hat mikor akkora port kavar, hogy elbújni kell a megbeszéléséhez. Karja megfeszül. És rendületlen hallgatja. Olyankor hümmög. Arcára a gyász egyik legrosszabb fázisa ül ki. Az a ködös, mocsaras egyveleg ami egybemossa a szomorúságot, a dühvel. Még Perchipfell sem szólal meg. Tudja milyen helyzetben van most a lovag. Gondolatai leírhatatlanul gyorsan cikáznak. De leginkább egy pont körül, ami nem más mint az a kedves, furcsa szépség, aki olykor bearanyozta fehér hajával árokásós napjait. A csöndeket nem töri meg. Lélegzetei is csak alig hallatszanak. Ökölbe szorított ujjaival próbálja levezetni a sors mocska keltette gyűlöletét. Próbál megnyugodni.*
~Muszáj. Muszáj.~
*Hajtogatja. A legvégére kicsit sikerül. Mármint ugyan dehogy! Csak elhalasztja. Majd akkor tör ki belőle ha csak kardja hallja. Vagy csak a sírnál. Nyugodtságával nem úszik el meg meg remegő hangja, és nem apad el az a három könnycsepp amit elereszt.*
-Kérem!
*Kezdi.*
-A fejfáját. Hadd készítsem el én! Északon így szokás. Magad készíted szerelmed sírkövét.
*Mondja. Bármilyen választ elfogad. És csak bólint. Kicsit határozottabban válaszol.*
-Nem. Most kell csak igazán gyakorolni.
*A gyakorlótérre lépdel, kihúzza Perchipfellt a tokjából. Finoman fémes felhanggal csusszan ki hüvelyéből. Felvesz egy általános harci állást. Stabilt, kard negyvenöt fokban előre néz.*
-Most kell csak igazán... Nem fordulhat elő még egyszer, hogy lelki vagy fizikai erő hiányában ne tudjam megvédeni szeretteim.
*Hangja hideg és elszánt.*
-A saját kardoddal gyere. Ne fogd vissza magad!
1105. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-19 18:23:29
Üzenet elküldve: 2017-03-19 18:23:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás, meg a hallgatózó Aryna//
*Aryna Yji itt van és létezik, de egyelőre csak a szobájában van kuksol, vagy a Virgonccal van elfoglalva.
Egyelőre, nem hívták sehova, hogy kellene bármit segítenie Vadvéd körül, így inkább csak sétálgat és körbe néz, hiába van több hatja, ennek ellenére, még mindig talál valami újat.*
~ Sylweran és Soreyl?~
*A beszédjük végét csípi el.*
~ Ugye nem?!~
*A kezét a szája elé teszi, de hamar kiderül az igazság, hogy bizony valakit elvesztett a csapat.
A halált nem tudja elfogadni, miszerint az élet szerves része, de akár elfogadja akár nem, a zord kaszás mindenki feje felett ott lebeg.*
*Aryna Yji itt van és létezik, de egyelőre csak a szobájában van kuksol, vagy a Virgonccal van elfoglalva.
Egyelőre, nem hívták sehova, hogy kellene bármit segítenie Vadvéd körül, így inkább csak sétálgat és körbe néz, hiába van több hatja, ennek ellenére, még mindig talál valami újat.*
~ Sylweran és Soreyl?~
*A beszédjük végét csípi el.*
~ Ugye nem?!~
*A kezét a szája elé teszi, de hamar kiderül az igazság, hogy bizony valakit elvesztett a csapat.
A halált nem tudja elfogadni, miszerint az élet szerves része, de akár elfogadja akár nem, a zord kaszás mindenki feje felett ott lebeg.*
1104. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-19 16:52:32
Üzenet elküldve: 2017-03-19 16:52:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
- Hah, még szerencse, hogy a májam a helyén hagytad, így le tudom magam inni a fél vesém megsiratása közben. *Nyelvet is ölt, vagyis, megpróbál annyira hátra fordulni a hasravágott helyzetéből, hogy ez sikerüljön.
Hogy a további incselkedés se szűnhessen meg, amíg Khan a halálról és a „talán” szócska párbeszédeikből való kitiltásáról beszél, úgy tehessen, mint a rossz diák. Unalmasan nagyokat pislog és ásítozik. Ez persze valójában nem jelenti azt, hogy elengedi a fülei mellett a kapott szavakat, s bár azt nem kétli, hogy kedvese jobban ismeri már a halál bűzét, érzékét, de azt már igen, hogy valóban olyan lett volna, mint amilyennek most lefesti. Jóval inkább azt sejti, hogy, mint máskor is többször, úgy most is csak a vöröskét akarja húzni ezzel.*
- TALÁN azt szeretnéd sugallni felém, hogy te is elhagytál valamit menet közben? *Szúrós pillantással méri végig a másikat.* Nem, nekem úgy tűnik minden a helyén van. Vagy talán mindez csak egy lázálomban előhívott illúzió? Valójában itt sem vagyok, hanem a barlang egyik ágyában agonizálok. *Ismét hunyorít kissé, de azért rendkívül büszke az utolsó szóra, amit használt, bár abban kevésbé biztos, hogy jókor illesztette-e bele a mondatba, és, hogy biztosan azt jelenti-e, amire ő is gondolt.*
- De cseppet se aggódj, ha mégis így történne, s előbb érkeznék arra a szörnyű helyre, úgy bandát alakítanék, és még az öltözködési szokásaikat is helyrepofoznám, hogy mire megérkezel, ne kelljen semmivel se foglalkoznod.
*Ha nem érkezne rögtön reakció a reptében alkotott törvényeire, talán át is értékelné, hogy kihez ment hozzá. Mókás kedvében ébredt a Sors aznap, mikor kettejüket egymás mellé sodorta. Ahogy Dynti, úgy vélhetőleg Khan sem akképpen képzelte el életét, hogy hajlamos lesz majd kikötni egy valaki oldalán, nem pedig holmi jelentéktelen kalandokban megöregedni. Talán pont ebben való hasonlóságuk az, ami végül feloldotta az ellentmondásokat és úgy intézte, hogy ismeretségük hosszú évei után, feladják a játszadozást, és ne csak ünnepnapokon ébredjenek a másik oldalán. Félmosolyt csal az arcára a gondolat, hogy mennyire szerencsétlenül is járhatott volna, ha valaki olyat választ, aki ne pendülne gondolataival egy síkon, hogy amikor a vörös feldob egy labdát a magasba, azt rögtön le is csaphassa.*
- Pontosan. *Vágja rá sebesen a választ, bár így gondolataiból előpattanva, nem igazán tudja mire helyeselt. A férfi szavainak visszajátszása után viszont le is olvad a képéről a mosoly.* Vagyis nem! Nem! Dehogyis! *Gyakorlatilag egész testével ellenkezik saját kijelentése miatt.* Csak akkor, ha a Barlangba való eltávoztam során meghaltam volna. Persze ez esetben még jogodban állt volna, hogy kegyetlen, váltogatott módszerekkel megbosszulj. *Ezt már inkább csak megsúgja.* De ne merészelj nekem öngyilkos lenni, amíg élek!
*Tulajdonképpen ennek gondolatát még ő sem képes elviselni, még a vicc kedvéért sem, így nem is bánja, hogy kellemesebb témára eveznek.*
- Hahaha, nem! *Nagyjából ennyi reakcióra telik tőle, hogy a rumfogyasztásának beosztására ellenkezzen, mielőtt még Khan úgy döntene, hogy a másodperc töredéke alatt maga alá kényszeríti.*
- Hát akkor ne menjünk le sehogy. *Kuncogja el magát.* Elvégre is, nem csak a futás edzi az izmokat. *Végig futtatja rajta az ujjbegyeit, a bordáktól egészen a vállig, közben egész kivirul az arca. Fogalma sincs arról, hogy valaha befejezték azt az egyetlen szót, ami ilyen sajátossá formálódott, de azok a pillanatok, amikor valamelyikük élt a három betű hatalmával, azok egészen pontosan megmaradtak a fejében, így ez is itt most.*
- Sze. *Nem kérdéses, hogy mindkét szóra csakis ugyanazt tudná mondani, mint az egykori zsoldos is, de a feleletet helyettesíti teste reakciója az érintésre, ő inkább másért formál szavakat. Hogy az ismerős helyzetben, egy ismerős kérdéssel nyújthassa el a perceket.* Mennyire?
- Hah, még szerencse, hogy a májam a helyén hagytad, így le tudom magam inni a fél vesém megsiratása közben. *Nyelvet is ölt, vagyis, megpróbál annyira hátra fordulni a hasravágott helyzetéből, hogy ez sikerüljön.
Hogy a további incselkedés se szűnhessen meg, amíg Khan a halálról és a „talán” szócska párbeszédeikből való kitiltásáról beszél, úgy tehessen, mint a rossz diák. Unalmasan nagyokat pislog és ásítozik. Ez persze valójában nem jelenti azt, hogy elengedi a fülei mellett a kapott szavakat, s bár azt nem kétli, hogy kedvese jobban ismeri már a halál bűzét, érzékét, de azt már igen, hogy valóban olyan lett volna, mint amilyennek most lefesti. Jóval inkább azt sejti, hogy, mint máskor is többször, úgy most is csak a vöröskét akarja húzni ezzel.*
- TALÁN azt szeretnéd sugallni felém, hogy te is elhagytál valamit menet közben? *Szúrós pillantással méri végig a másikat.* Nem, nekem úgy tűnik minden a helyén van. Vagy talán mindez csak egy lázálomban előhívott illúzió? Valójában itt sem vagyok, hanem a barlang egyik ágyában agonizálok. *Ismét hunyorít kissé, de azért rendkívül büszke az utolsó szóra, amit használt, bár abban kevésbé biztos, hogy jókor illesztette-e bele a mondatba, és, hogy biztosan azt jelenti-e, amire ő is gondolt.*
- De cseppet se aggódj, ha mégis így történne, s előbb érkeznék arra a szörnyű helyre, úgy bandát alakítanék, és még az öltözködési szokásaikat is helyrepofoznám, hogy mire megérkezel, ne kelljen semmivel se foglalkoznod.
*Ha nem érkezne rögtön reakció a reptében alkotott törvényeire, talán át is értékelné, hogy kihez ment hozzá. Mókás kedvében ébredt a Sors aznap, mikor kettejüket egymás mellé sodorta. Ahogy Dynti, úgy vélhetőleg Khan sem akképpen képzelte el életét, hogy hajlamos lesz majd kikötni egy valaki oldalán, nem pedig holmi jelentéktelen kalandokban megöregedni. Talán pont ebben való hasonlóságuk az, ami végül feloldotta az ellentmondásokat és úgy intézte, hogy ismeretségük hosszú évei után, feladják a játszadozást, és ne csak ünnepnapokon ébredjenek a másik oldalán. Félmosolyt csal az arcára a gondolat, hogy mennyire szerencsétlenül is járhatott volna, ha valaki olyat választ, aki ne pendülne gondolataival egy síkon, hogy amikor a vörös feldob egy labdát a magasba, azt rögtön le is csaphassa.*
- Pontosan. *Vágja rá sebesen a választ, bár így gondolataiból előpattanva, nem igazán tudja mire helyeselt. A férfi szavainak visszajátszása után viszont le is olvad a képéről a mosoly.* Vagyis nem! Nem! Dehogyis! *Gyakorlatilag egész testével ellenkezik saját kijelentése miatt.* Csak akkor, ha a Barlangba való eltávoztam során meghaltam volna. Persze ez esetben még jogodban állt volna, hogy kegyetlen, váltogatott módszerekkel megbosszulj. *Ezt már inkább csak megsúgja.* De ne merészelj nekem öngyilkos lenni, amíg élek!
*Tulajdonképpen ennek gondolatát még ő sem képes elviselni, még a vicc kedvéért sem, így nem is bánja, hogy kellemesebb témára eveznek.*
- Hahaha, nem! *Nagyjából ennyi reakcióra telik tőle, hogy a rumfogyasztásának beosztására ellenkezzen, mielőtt még Khan úgy döntene, hogy a másodperc töredéke alatt maga alá kényszeríti.*
- Hát akkor ne menjünk le sehogy. *Kuncogja el magát.* Elvégre is, nem csak a futás edzi az izmokat. *Végig futtatja rajta az ujjbegyeit, a bordáktól egészen a vállig, közben egész kivirul az arca. Fogalma sincs arról, hogy valaha befejezték azt az egyetlen szót, ami ilyen sajátossá formálódott, de azok a pillanatok, amikor valamelyikük élt a három betű hatalmával, azok egészen pontosan megmaradtak a fejében, így ez is itt most.*
- Sze. *Nem kérdéses, hogy mindkét szóra csakis ugyanazt tudná mondani, mint az egykori zsoldos is, de a feleletet helyettesíti teste reakciója az érintésre, ő inkább másért formál szavakat. Hogy az ismerős helyzetben, egy ismerős kérdéssel nyújthassa el a perceket.* Mennyire?
1103. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-16 23:27:17
Üzenet elküldve: 2017-03-16 23:27:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 158
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Két hattal és egy nappal később//
- Talán ki is vettem, de mivel közel s távol nem volt senki, hogy áruba bocsássam, jobbnak láttam odaadni nekik. Egy szűkös tél után igazi ínyencségnek számítana egy fél vese. És ahogy láttam, neked azóta sincsenek panaszaid és a sebszáj is szépen begyógyult. *Utóellenőrzésként átfordítja hasára a lányt, hogy a gerinc mentén kitapintsa az egykori döfés helyét, majd ugyanezen a ponton szúrós csókot nyom Dyn testére.* Igen, minden a legnagyobb rendben a vesével és annak környékével.
*Feltartja mutatóujját és el is kezdi ingatni, heves tiltakozás-ellenkezést fejezvén ki asszonya szavaira.*
- Talán vagy nem talánnak nincsen helye közöttünk, tudnod kell, hogy amit férjurad mond, az márpedig úgy van és ha mégsem, hát akkor mindent meg fog azért tenni, hogy később igazolhassa szavait. *Bár egy egész szép lajstromot össze tudna szedni az olyan dolgokból, amik hajmeresztő hülyeségek és lévén nincsen még csak félisteni ereje sem, hagyományos értelemben nem tudná valóra váltani a dolgokat, mint azt, hogy például vörösre fesse a hold felszínét. Itt lépne közbe abbéli képessége, ami eredendően hosszú életet és ezernyi rizikós helyzetből jelentett már számára menekülőutat. Remek érzékkel bír aziránt, hogy kidumálja magát bizonyos helyzetekből és ha ez nem megy, akkor úgy csűri a dolgokat, hogy a végeredmény lehessen értelmezhető akként is, mintha valóban teljesült volna a feltétel. Ezen attitűdjét bárki másnál jobban ismerheti a Vörös.*
- Testhossznyi előnyöm van a halálból, drágaságom. Én már jártam odaát és annyit bizton elmondok már most, hogy nem szeretnéd magad te olyan korán kitenni a holtak vendégszeretetének. Rém unalmasak és az öltözködési normáik is jó néhány kivetnivalót hagynak maguk után. És nem az az egyetlen, amit lépten-nyomon elhagynak, már ha érted, mire gondolok. *Ő sem beszél komolyan, legalábbis nem annyira, mint tehetné tapasztalt "halottként", szavaiban mégis rejlik egy kevés fenyítő él a lánnyal szemben, miszerint nem szívleli még tréfából sem az olyan témát, ami az egymástól való távol kerülés eshetőségét pedzegeti.*
- Halljuk, mire mondtam én vakon az igent! *Tarkón összefűzött kezekkel dől hátra az ágytámlának, amíg a lány meztelenül kényelembe helyezi magát, hogy joviális hangnemben elkezdjen úgy beszélni, mint a gépekként szavaló ítészek. Néha el-elhűlő tekintetet láttat, mintha sokkolnák a most napfényt látó titkok, az el nem olvasott sorok tartalmai, de ez éppúgy csak üzekedésük része, mint szinte minden, amit egymással és egymásért tesznek.*
- Volna néhány dolog itt, ami nem teljesen tiszta. Rámutatnék rögtön az elsőként citált 7-es pontra, miszerint nekem, mint hites férjnek két lehetőségem áll fenn abban az esetben, ha mindennél jobban szeretett nőm ELTÁVOZNA. Ezek szerint, amikor legutóbb a Barlangba mentél, el kellett volna gondolkoznom egy gyors és kíméletes torokmetszésen? *Naná, hogy Dyn ellen fordítja a kétesen értelmezhető szavakat, de ezzel számolnia kellett a lánynak, amikor erre a harcmezőre hívta Khant.* A második bekezdésben nem találok hibát, bár ezek szerint a rumfogyasztás mértékének meghatározása is a jogkörömet képezi, ezt mindenképp szem előtt tartom a közeljövőben, ha gyanútlan sétára indulnánk a Vadvédet övező erdőségbe.
*Az utolsóhoz pedig már tényleg nem szól semmit, az őt hívó tekintet is bőven elég, hogy némán válaszolja meg. Néhány pillanatnyi szívverés elmúlta már Dynen fekve találja, ahogy gyengéd-erőszakkal felhúzza a lány combját, bele-belemarkolva az inas lábba.*
- Kikapunk Sylwerantól, ha a reggeli edzésre úgy megyünk le, hogy talpon maradni is alig bírunk. *Nem mintha ez ténylegesen feszélyezné, sőt, ha valami oknál fogva a Vörös maga akarna felkerekedni, hogy ruhákba bújva lemenjen a gyaktérre, Khan minden eszközt bevet arra, hogy maradásra bírja őt.*
- Sze. *Saját, egymás között használt szavuk ez, ami valami véletlen folytán született évekkel ezelőtt, ők mégsem hagyták el, hanem azóta is bensőséges viszonyuk kifejezésére használják úgy, hogy tartalma több is, kevesebb is lett annál, amiből eredetileg formálták.*
- És kívánlak.
- Talán ki is vettem, de mivel közel s távol nem volt senki, hogy áruba bocsássam, jobbnak láttam odaadni nekik. Egy szűkös tél után igazi ínyencségnek számítana egy fél vese. És ahogy láttam, neked azóta sincsenek panaszaid és a sebszáj is szépen begyógyult. *Utóellenőrzésként átfordítja hasára a lányt, hogy a gerinc mentén kitapintsa az egykori döfés helyét, majd ugyanezen a ponton szúrós csókot nyom Dyn testére.* Igen, minden a legnagyobb rendben a vesével és annak környékével.
*Feltartja mutatóujját és el is kezdi ingatni, heves tiltakozás-ellenkezést fejezvén ki asszonya szavaira.*
- Talán vagy nem talánnak nincsen helye közöttünk, tudnod kell, hogy amit férjurad mond, az márpedig úgy van és ha mégsem, hát akkor mindent meg fog azért tenni, hogy később igazolhassa szavait. *Bár egy egész szép lajstromot össze tudna szedni az olyan dolgokból, amik hajmeresztő hülyeségek és lévén nincsen még csak félisteni ereje sem, hagyományos értelemben nem tudná valóra váltani a dolgokat, mint azt, hogy például vörösre fesse a hold felszínét. Itt lépne közbe abbéli képessége, ami eredendően hosszú életet és ezernyi rizikós helyzetből jelentett már számára menekülőutat. Remek érzékkel bír aziránt, hogy kidumálja magát bizonyos helyzetekből és ha ez nem megy, akkor úgy csűri a dolgokat, hogy a végeredmény lehessen értelmezhető akként is, mintha valóban teljesült volna a feltétel. Ezen attitűdjét bárki másnál jobban ismerheti a Vörös.*
- Testhossznyi előnyöm van a halálból, drágaságom. Én már jártam odaát és annyit bizton elmondok már most, hogy nem szeretnéd magad te olyan korán kitenni a holtak vendégszeretetének. Rém unalmasak és az öltözködési normáik is jó néhány kivetnivalót hagynak maguk után. És nem az az egyetlen, amit lépten-nyomon elhagynak, már ha érted, mire gondolok. *Ő sem beszél komolyan, legalábbis nem annyira, mint tehetné tapasztalt "halottként", szavaiban mégis rejlik egy kevés fenyítő él a lánnyal szemben, miszerint nem szívleli még tréfából sem az olyan témát, ami az egymástól való távol kerülés eshetőségét pedzegeti.*
- Halljuk, mire mondtam én vakon az igent! *Tarkón összefűzött kezekkel dől hátra az ágytámlának, amíg a lány meztelenül kényelembe helyezi magát, hogy joviális hangnemben elkezdjen úgy beszélni, mint a gépekként szavaló ítészek. Néha el-elhűlő tekintetet láttat, mintha sokkolnák a most napfényt látó titkok, az el nem olvasott sorok tartalmai, de ez éppúgy csak üzekedésük része, mint szinte minden, amit egymással és egymásért tesznek.*
- Volna néhány dolog itt, ami nem teljesen tiszta. Rámutatnék rögtön az elsőként citált 7-es pontra, miszerint nekem, mint hites férjnek két lehetőségem áll fenn abban az esetben, ha mindennél jobban szeretett nőm ELTÁVOZNA. Ezek szerint, amikor legutóbb a Barlangba mentél, el kellett volna gondolkoznom egy gyors és kíméletes torokmetszésen? *Naná, hogy Dyn ellen fordítja a kétesen értelmezhető szavakat, de ezzel számolnia kellett a lánynak, amikor erre a harcmezőre hívta Khant.* A második bekezdésben nem találok hibát, bár ezek szerint a rumfogyasztás mértékének meghatározása is a jogkörömet képezi, ezt mindenképp szem előtt tartom a közeljövőben, ha gyanútlan sétára indulnánk a Vadvédet övező erdőségbe.
*Az utolsóhoz pedig már tényleg nem szól semmit, az őt hívó tekintet is bőven elég, hogy némán válaszolja meg. Néhány pillanatnyi szívverés elmúlta már Dynen fekve találja, ahogy gyengéd-erőszakkal felhúzza a lány combját, bele-belemarkolva az inas lábba.*
- Kikapunk Sylwerantól, ha a reggeli edzésre úgy megyünk le, hogy talpon maradni is alig bírunk. *Nem mintha ez ténylegesen feszélyezné, sőt, ha valami oknál fogva a Vörös maga akarna felkerekedni, hogy ruhákba bújva lemenjen a gyaktérre, Khan minden eszközt bevet arra, hogy maradásra bírja őt.*
- Sze. *Saját, egymás között használt szavuk ez, ami valami véletlen folytán született évekkel ezelőtt, ők mégsem hagyták el, hanem azóta is bensőséges viszonyuk kifejezésére használják úgy, hogy tartalma több is, kevesebb is lett annál, amiből eredetileg formálták.*
- És kívánlak.
1102. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-16 22:07:38
Üzenet elküldve: 2017-03-16 22:07:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Eseménydús nap - vagy talán mégsem?//
*Szótlanul hallgatja a saját meséje végét Sharall egyre ügyesebb előadásában, de az egész túl elevenen jelenik meg a gondolataiban és mire a férfi elhallgat, úgy érzi nem bírja tovább. Összeszorul a mellkasa és nem vágyik másra, csak hogy kijusson a levegőre. Nem akarja megbántani az orkot, ezért mosolyt erőltet az arcára és szabadkozva az ajtóhoz megy, majd távozik. Érzi, hogy ez most talán fura volt, vagy illetlen, de ez nem az a pillanat, amikor mélyebben elgondolkodik.*
~Majd később kiengesztelem, most ki kell jutnom, mert megfulladok!~
*Meg sem áll a kapuig, és kilépve azonnal mélyeket sóhajt. Nem szeretne még senkibe belefutni, ezért a nagy udvar csendesebb sarka felé sétál, majd felmászik a falra, körbemegy, és meg sem áll ki tudja meddig. Az egyik helyen leül a fal tetejére, és onnan nézelődik. Őszintén örül, hogy Sharallal sikerült megbeszélnie a dolgokat.*
~Vagy valami olyasmi...~
*Most mégis, a szülei történetét hallgatva, amit még ők maguk meséltek el neki, elemi erővel ütötte szíven a magány. Itt él ezzel a sok kedves, barátságos emberrel, mégsem érzi még, hogy az úgynevezett családjuk része lenne. Most megint jobban érzi a hiányukat. Fájón. Mélyet sóhajt és az égre emeli a tekintetét. Nem is csalódik. Ébenfekete új barátja a magasból vitorlázik felé, majd nem messze tőle, a fal szélére száll.*
~Nocsak, sosem jött még ilyen közel.~
-Csak nem azért jöttél, hogy felvidíts?
*Mosolyog a madárra, majd halkan hozzáteszi.*
-Köszönöm.
*Csendben üldögélnek, nézelődnek, és ettől a belsőséges, nyugodt hangulattól máris jobban érzi magát. Minden eltelt perccel és mély sóhajjal könnyebb a lelke és kevésbé látja sötéten a világot.*
~Nem szabad hagynom, hogy legyengítsen valami, amin már nem tudok változtatni. Ők nem ezt érdemlik...~
-Szeretek itt lenni. Az erdő közepén.
*Nem néz a madárra, de hallja, ahogy az párszor össze koppantja a csőrét.*
-Itt olyan békés, csöndes. Nem vágyom semmi másra.
*Behunyja szemét, és arcát a gyenge napsugarak felé fordítja. Majd kis gondolkodás után még azért mosolyogva hozzáteszi.*
-Talán csak néhány olyan kedves, társra, mint te.
*A madár újra csattogott a csőrével és halk, helyeslő károgást is hallatott. Valamivel később Nara finom bökést érzett a vállán, majd mire felnézett, a madár már felröppent és eltűnt a fák között, a kapu pedig éppen kinyílt az udvar másik oldalán.*
~Azt hiszem elaludtam. Még jó hogy nem estem le.~
*Miután felkászálódik és lemászik a körüljáróra, már látja is, hogy a vezér és Aryna tértek haza, de nincsenek egyedül. Újabb két idegen csatlakozott hozzájuk.*
~Vendégek, vagy maradnak is? Újabb venár jelöltek?~
*Nara elmosolyodik a gondolatra, hogy Sylweran csak úgy vonzza a kalandvágyó, bátor népeket, még ha olyan furán sokfélék is. Elindul a körüljárón, de látja, hogy van már segítségük a pakolásban, és csakhamar el is tűnnek falak mögött.*
~Biztosan szobát kapnak. Majd a vacsorán találkozunk és köszöntöm őket.~
*Az idő azonban nagyon elszaladt, így a szobájába indul, hogy rendbe szedje magát a lakoma előtt. Jót tett a lelkének ez a kis csendes magány idekint, így újra vidám, és kedves mosolyával jár kel a folyosókon. Szívét melengeti a tudat, hogy most már biztosan egy új kis barátra tett szert. Már nem csak messziről nézik, követik egymást. Ettől a gondolattól pedig már cseppet sem érzi magát egyedül.*
*Szótlanul hallgatja a saját meséje végét Sharall egyre ügyesebb előadásában, de az egész túl elevenen jelenik meg a gondolataiban és mire a férfi elhallgat, úgy érzi nem bírja tovább. Összeszorul a mellkasa és nem vágyik másra, csak hogy kijusson a levegőre. Nem akarja megbántani az orkot, ezért mosolyt erőltet az arcára és szabadkozva az ajtóhoz megy, majd távozik. Érzi, hogy ez most talán fura volt, vagy illetlen, de ez nem az a pillanat, amikor mélyebben elgondolkodik.*
~Majd később kiengesztelem, most ki kell jutnom, mert megfulladok!~
*Meg sem áll a kapuig, és kilépve azonnal mélyeket sóhajt. Nem szeretne még senkibe belefutni, ezért a nagy udvar csendesebb sarka felé sétál, majd felmászik a falra, körbemegy, és meg sem áll ki tudja meddig. Az egyik helyen leül a fal tetejére, és onnan nézelődik. Őszintén örül, hogy Sharallal sikerült megbeszélnie a dolgokat.*
~Vagy valami olyasmi...~
*Most mégis, a szülei történetét hallgatva, amit még ők maguk meséltek el neki, elemi erővel ütötte szíven a magány. Itt él ezzel a sok kedves, barátságos emberrel, mégsem érzi még, hogy az úgynevezett családjuk része lenne. Most megint jobban érzi a hiányukat. Fájón. Mélyet sóhajt és az égre emeli a tekintetét. Nem is csalódik. Ébenfekete új barátja a magasból vitorlázik felé, majd nem messze tőle, a fal szélére száll.*
~Nocsak, sosem jött még ilyen közel.~
-Csak nem azért jöttél, hogy felvidíts?
*Mosolyog a madárra, majd halkan hozzáteszi.*
-Köszönöm.
*Csendben üldögélnek, nézelődnek, és ettől a belsőséges, nyugodt hangulattól máris jobban érzi magát. Minden eltelt perccel és mély sóhajjal könnyebb a lelke és kevésbé látja sötéten a világot.*
~Nem szabad hagynom, hogy legyengítsen valami, amin már nem tudok változtatni. Ők nem ezt érdemlik...~
-Szeretek itt lenni. Az erdő közepén.
*Nem néz a madárra, de hallja, ahogy az párszor össze koppantja a csőrét.*
-Itt olyan békés, csöndes. Nem vágyom semmi másra.
*Behunyja szemét, és arcát a gyenge napsugarak felé fordítja. Majd kis gondolkodás után még azért mosolyogva hozzáteszi.*
-Talán csak néhány olyan kedves, társra, mint te.
*A madár újra csattogott a csőrével és halk, helyeslő károgást is hallatott. Valamivel később Nara finom bökést érzett a vállán, majd mire felnézett, a madár már felröppent és eltűnt a fák között, a kapu pedig éppen kinyílt az udvar másik oldalán.*
~Azt hiszem elaludtam. Még jó hogy nem estem le.~
*Miután felkászálódik és lemászik a körüljáróra, már látja is, hogy a vezér és Aryna tértek haza, de nincsenek egyedül. Újabb két idegen csatlakozott hozzájuk.*
~Vendégek, vagy maradnak is? Újabb venár jelöltek?~
*Nara elmosolyodik a gondolatra, hogy Sylweran csak úgy vonzza a kalandvágyó, bátor népeket, még ha olyan furán sokfélék is. Elindul a körüljárón, de látja, hogy van már segítségük a pakolásban, és csakhamar el is tűnnek falak mögött.*
~Biztosan szobát kapnak. Majd a vacsorán találkozunk és köszöntöm őket.~
*Az idő azonban nagyon elszaladt, így a szobájába indul, hogy rendbe szedje magát a lakoma előtt. Jót tett a lelkének ez a kis csendes magány idekint, így újra vidám, és kedves mosolyával jár kel a folyosókon. Szívét melengeti a tudat, hogy most már biztosan egy új kis barátra tett szert. Már nem csak messziről nézik, követik egymást. Ettől a gondolattól pedig már cseppet sem érzi magát egyedül.*
1101. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2017-03-16 15:03:03
Üzenet elküldve: 2017-03-16 15:03:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 38
Játékstílus: Megfontolt
//Soreyl és a hirtelen gyakorlótársulás//
*Syl csak fej rázva sóhajt, arra hogy "de sokan". Nem tud mit mondani... ő is érzi a dolgot. De hát tudja jól, hogy nem mindenkinek való ez az élet. A végén csak az marad, aki elszánt, aki végig csinálja a próbákat is, és aki megkapja a medált, amivel jelezheti, hogy ő bizony egy szörnyvadász.
Elindulnak hát a férfival az udvarra, és közben az elf úgy érzi, hogy valamin gyötrődik a másik. Már majdnem letesz róla, hogy valóban így lenne, amikor Soreyl megszólal. Sylwerannak mosoly villan át az arcán, de olyan gyorsan, hogy a férfi talán fel sem fedezi, és átveszi helyét a szomorúság.*
- Nagyon sajnálom Soreyl... ezt is ma este szerettem volna elmondani,d e talán jobb is, ha Te most tudod meg, hiszen tudom... tudom, hogy közel állt hozzád. Gyere...
*Odavezeti a férfit a fegyverraktár mellé az árnyas sötétbe, és megállítja a falnak háttal, hogyha kell, abba legalább kapaszkodhasson.*
- Niavi... nem régen elment... és... *nagy levegőt vesz, aztán lassan, szomorúan kifújja azt.*
- És az iránytűje már egy ideje északnak mutat...
*Hagy egy kis szünetet, hogy Soreyl felfoghassa a dolgot.*
- Próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, de ez a dolog az istenekkel mindent összezavart... Jezabielnek nem sikerült... nem akartam belőle felhajtást, mert nem tudtuk mi van. És még most se tudjuk... de az iránytű...
*Egy ideig nem mond semmit. Hosszú ideig hallgat. Ad időt a férfinak. Aztán szólal csak meg halkan.*
- Úgy gondoltam... a próbák után, a beavatás estéjét elbúcsúztatjuk... máglyát emelnénk neki... ~Remélem másnak nem...~ Aztán készítenénk neki egy szép fejfát, kint, Vadvéd oldalában, a fák alatt, a napfényben... onnan láthatná a csillagokat is...
*Ismét hosszú hallgatás. Aztán már a szép szavakra is csak bánatosan, némán reagál.*
- Ha ezek után nem akarsz harcolni, nem erőltetem barátom... *mondja eztán.*- Bár néha az a jó, ha valamivel levezetjük a feszültséget.
*A "Perchi" név azért megragad a fejében. Tehát a kard még mindig él? Habár különösebb élő elemet sosem mutatott magán, hiába vizsgálták meg. De amíg Soreyl nem okoz ezzel problémát... mit számít egy kard, aminek neve van és néha beszél? Mindenkinek kell valami hobbi.*
- Sok a gond mostanában... *sóhajt fel.*
*Syl csak fej rázva sóhajt, arra hogy "de sokan". Nem tud mit mondani... ő is érzi a dolgot. De hát tudja jól, hogy nem mindenkinek való ez az élet. A végén csak az marad, aki elszánt, aki végig csinálja a próbákat is, és aki megkapja a medált, amivel jelezheti, hogy ő bizony egy szörnyvadász.
Elindulnak hát a férfival az udvarra, és közben az elf úgy érzi, hogy valamin gyötrődik a másik. Már majdnem letesz róla, hogy valóban így lenne, amikor Soreyl megszólal. Sylwerannak mosoly villan át az arcán, de olyan gyorsan, hogy a férfi talán fel sem fedezi, és átveszi helyét a szomorúság.*
- Nagyon sajnálom Soreyl... ezt is ma este szerettem volna elmondani,d e talán jobb is, ha Te most tudod meg, hiszen tudom... tudom, hogy közel állt hozzád. Gyere...
*Odavezeti a férfit a fegyverraktár mellé az árnyas sötétbe, és megállítja a falnak háttal, hogyha kell, abba legalább kapaszkodhasson.*
- Niavi... nem régen elment... és... *nagy levegőt vesz, aztán lassan, szomorúan kifújja azt.*
- És az iránytűje már egy ideje északnak mutat...
*Hagy egy kis szünetet, hogy Soreyl felfoghassa a dolgot.*
- Próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, de ez a dolog az istenekkel mindent összezavart... Jezabielnek nem sikerült... nem akartam belőle felhajtást, mert nem tudtuk mi van. És még most se tudjuk... de az iránytű...
*Egy ideig nem mond semmit. Hosszú ideig hallgat. Ad időt a férfinak. Aztán szólal csak meg halkan.*
- Úgy gondoltam... a próbák után, a beavatás estéjét elbúcsúztatjuk... máglyát emelnénk neki... ~Remélem másnak nem...~ Aztán készítenénk neki egy szép fejfát, kint, Vadvéd oldalában, a fák alatt, a napfényben... onnan láthatná a csillagokat is...
*Ismét hosszú hallgatás. Aztán már a szép szavakra is csak bánatosan, némán reagál.*
- Ha ezek után nem akarsz harcolni, nem erőltetem barátom... *mondja eztán.*- Bár néha az a jó, ha valamivel levezetjük a feszültséget.
*A "Perchi" név azért megragad a fejében. Tehát a kard még mindig él? Habár különösebb élő elemet sosem mutatott magán, hiába vizsgálták meg. De amíg Soreyl nem okoz ezzel problémát... mit számít egy kard, aminek neve van és néha beszél? Mindenkinek kell valami hobbi.*
- Sok a gond mostanában... *sóhajt fel.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346