//Vérfürdő a konyhában//
*Gius kelletlenül lép be a konyhába. Körülpillant és a legközelebbi szorgoskodót kérdezi meg, miben tud segíteni. Igyekszik jó képet vágni, de valószínűleg látszik rajta, hogy semmi kedve az ilyesmihez. Mindenesetre azonnal a kezébe nyomnak egy furcsa, duplapengéjű kést és egy kis zsák répára mutatnak, hogy azt kell megpucolni és feldarabolni. Kap egy kis széket meg egy vedret, hogy abba szórja a héjjat meg egy tálat, hogy abba meg a pucolt, szeletelt répát, aztán magára hagyják, hogy kibontakozzon.*
*Nagy sóhajjal telepszik le a székre. Forgatja a kezében a furcsa kis eszközt. ~Hogy kell ezt használni?!~ Biztos mindenki számára egyértelmű az ilyesmi, ezért nem akarja megkérdezni és tapasztalatlannak tűnni. Fog egy répát és próbaképpen végighúzza az eszköz fém fejét a felszínén. A penge egy fél pillanatra megakad, majd hosszú csíkban húzza le a zöldség felszínét. Gius felvidul, hiszen ez egyszerű!*
-Véged van, répa! Megnyúzlak, mint egy nyulat! *Szinte hallja, ahogy a répa rimánkodik az életéért.*
-Kérem, ne! Ne! Családom van, rengeteg kis répapalánta és egy szerető répafeleségem. *De Gius engesztelhetetlen, gonosz mosollyal és hideg tekintettel néz a halálravált répa képzelt szemeibe.*
-Mit képzelsz magadról, hogy még kegyelemért esedezel?! Rothadt lelkedből fakadó gonoszságodat rimánkodással próbálod leplezni? Számos bűnöd közül talán ez a legsúlyosabb, ez a képmutatás. Vagy tagadod tán, hogy Te és társaid összeesküvést szőttetek Vadvéd és az összes venér vagy mi, venár elpusztítására? Tagadod, hogy éjszaka akartatok támadni, hogy legvadabb fiaitokat válogattátok ki, hogy az alvók orrát betömve megfojtsátok őket? Tagadod, hogy az épületeket fel akartátok gyújtani, a falakat le akartátok rontani, az ágyásokba ültetett zöldségeket pedig fel akartátok szabadítani és sötét ügyetek mellé állítani? Tagadod?! *A répa csak szipog, de nem tud vagy nem akar válaszolni. Gius elégedetten nézi.*
-Jobb is, ha hallgatsz. Semmit nem segít már rajtad sem a könyörgés, sem az átkozódás. Viseld méltósággal a sorsod! *Ahogy testhelyzetet vált, hogy kényelmesebben üljön, belerúg a zsák répába, amitől összezörrennek a zöldségek.*
-Hallgassatok, rátok is mindjárt sor kerül! *Azzal nekilát a kezében tartott zöldség meghámozásának. Lelki füleivel hallja, ahogy amaz szívszaggatóan sikítozik. Amint végez vele, a tálba dobja, majd a következőért nyúl és annak lát neki. Az újabb darab vastagabb, hosszabb is, mint az előző. Képzeletében az új répa egy igazi keménykötésű, rettenthetetlen gonosztevő.*
-Sosem törtök meg minket, végül elsöprünk titeket, gonosz kétlábúak! *A répa fenyegetése nem hatja meg a férfit.*
-Lásd, kié a hatalom az életetek és halálotok fölött. *Majd a répához illeszti a pengét.*
-Egy hangot sem fogsz hallani tőlem! Nem örvendeztetlek meg a sikolyaimmal! *Gius gonoszul elvigyorodik.*
-Azt majd meglátjuk! *Azzal lassan kezdi meghámozni a bátor répát. A harmadik húzásig bírja, aztán velőtrázóan sikítani kezd. Gius azonnal abbahagyja.*
-Hogy mondod? Fáj? Mintha azt ígérted volna, csendben leszel…
-Kérem… *A répa hangja megtört, elgyötört.* -Kérem, ne! Elég volt! Megteszek bármit, csak kérem, ne!
-Késő! *Gius hangja ellentmondást nem tűrő és érzéketlen, majd a megújuló sikításokkal, üvöltésekkel mit sem törődve folytatja, amit elkezdett, most már gyors, fürge mozdulatokkal szabadítva meg a szerencsétlen zöldséget a külső rétegeitől. Mikor végez, a félájultan nyöszörgő, haldokló testet a másik mellé dobja a tálba.*
*Így halad, szenvedéseikkel mit sem törődve nyúzva meg a zsák répát, közben gondolatban narrálja a történteket. ~Van, aki tudja és átérzi, mi vár rá és retteg. Jól teszi, hisz van oka rá. A kín, amit ki kell állnia, minden répaképzeletet felülmúl, réparémálmaikban sem tudnak rosszabbat elképzelni. Akad, aki erősnek akar látszani, példát akar mutatni. Talán azt reméli, majd krónikások dalolnak bátor helytállásáról, amivel szemébe nevetett a gyötrelmeknek és halálnak, hogy majd fiatal répák lelkében is tüzet gyújt a története. Az ostobák! Amint megérzik a pengét bőrük alatt, rádöbbennek a szörnyű és végérvényes igazságra. Végül pedig ugyanúgy üvöltenek, mint a többiek.~ Amikor az összes répa megpucolásával végzett, a tálat víz alá tartja és kissé megdörgöli őket, hogy ha kosz, föld maradt rajtuk, az leázzon. Hallja az elgyötört zöldségek hörgését, gurgulázó fuldoklását. A vizet leönti róluk, majd a répákat az asztalra borítja. Fog egy nagyobb pengéjű, vastagabb kést és mielőtt nekilát a szeletelésnek, vigyorogva pillant végig „áldozatain”. ~Ez a konyhai munka szórakoztatóbb, mint gondoltam.~ Aztán körülnéz, de úgy tűnik, senkinek nem tűnt föl a motyogása. ~Azt hiszem, nem vagyok normális.~ Önironikus mosollyal folytatja a munkát.*
A hozzászólás írója (Ranae Gius) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.07.31 18:30:05