//Egy új világ teremtése//
//Félúton//
*Szereti a hajnali sötétségben az éjsötét égbolt magasában fényesen csillámló csillagokat nézegetni, miközben a kövér pázsitnak puha dunnáján heverészve, a féktelen képzelet szárnyán bárhová elrepülhetett, ahová csak akart. Neve is nagyon találó volt, még édesapjától kapta a beavatási szertartáson, a névadó rituálé alkalmával. Immáron odafenn van ő is édesanyjával és nagyapjával egyetemben. Már onnan mosolyognak reá és óvják lépteit. Néhol a szikrázó sokaság kuszaságában kirajzolódni véli arcukat, melyek ritkán de beszélnek hozzá révületében és erőt adnak a mindennapok túléléséhez. Azt képzeli, hogy a hold egy távoli menedék, egy égi szentély, ahova a jók és nemes szívűek kerülhetnek, amennyiben nem élednek újjá valamely élőlény alakjában. A mennyei fényesség és gondviselés katonái lesznek, ahol nap mint nap vívják végtelen időkig tartó harcukat, a setét gonoszság ocsmány seregei ellen. A holdsugár lesz hátasa, nyergében ülve utazik bárhová, gondolatainak meghitt merengésében és lassan kebelére öleli a természet és elnyomja az álom. A pirkadat elegyébe szagol, a vadvirágok édes illata keveredik a pislákoló tábortűz fanyar füstjével. A friss széna ölelkezik a nedves trágyával, hátukon cipelve kis műhelyük forgácsát, furcsa elegyet alkotva, kellemesen facsarják az elf orrát. Reggel majd elkészíti a függőágyat a két villás végű cölöpből, vászonból és kötelekből, melyeket hálószerű zsinórokkal erősít meg. Még egy kereskedő hajón látta a kikötőben, hogy efféle alkalmatosságban heverésznek a legénységet alkotó matrózok. Többször aludt már maga is ilyen ágyban, nagyon kényelmes és mégsem alszik az ember a csupasz földön. Szeretne egy saját kis műhelyet is, de a múltkori Jeza féle kirohanás után, már nem meri felhozni a témát. Sosem felejti el az aprónép vérben forgó szemeit és azt a hangnemet mit vele szemben ütött meg. Nem veszi a lelkére, tudja hogy nem neki szólt, de az aprónépnek pihennie kellene, mert nem lesz jó vége a dolognak. Vele ellentétben a gnóm asszonyság minél hamarabb szeretné a terveit Vadvéd berkein belül látni. Megérti mindezt, de legközelebb megmondja majd ő is a magáét neki, bármennyire is tiszteli ezt a kis nőstény ördögöt. Sajnos a fém megmunkáláshoz személy szerint egy cseppet sem konyít, de bízik benne, hogy az aprónép ennek is, mint sok másnak is a mestere. A fáknak vesszeit már most egy kupacba gyűjti, jók lesznek az íjak mellé nyíltestnek. Persze ami nagyon göcsörtös, hibás és görbe, azt mehet rőzsének, amit a tábortűz mellé kupacol, biztos távolságra, nehogy lángra kaphasson, már csinált is egy kalodát erre a célra. Nem minden jó nyílnak, ezért osztályozza a faanyagot. A kivételes minőségű faágak egy másik kupacba kerülnek. Ki tudja mikor lehet szüksége az íjaira, majd ha kész lesznek. Sajnos bármikor érheti őket egy váratlan támadás ezért minden eshetőségre számolni kell, elszigetelve itt az erdő mélyén távol mindentől. Jobb félni, mint megijedni. Sokat tűnődik rajta, hogy lőfegyvereinek idegét vajon miből is készítse. Arra az elhatározásra jut, hogy az elejtett állatok inaiból és szalagjaiból fogja sodorni eme fegyverek húrját. Csontjaikból pedig, mivel a fémnek híján vannak, a nyílhegyeket fogja elkészíteni, csiszoló köveinek segítségével pedig az éleket feni rájuk. Vajon kihez is forduljon segítségért a vadászaik közül? Nem szeretné, ha Tray félreértené a dolgokat, ezért Meruhoz biztos nem fog közeledni, ha egyedül lesz pláne nem. Nem mintha tartana tőle vagy társától, de a helyzethez mérten kerüli a bonyodalmat. Egy szerelmes férfi meg, akár a felajzott íj, mely gondolkodni képtelen. A legjobb választás Baldrol lesz, igen az északival szót fog érteni.*
~Mégis úgy volna jó ha mindannyian ott lennének.~
*Pakol még egy keveset a tűzre. Előveszi a bádogkorsót, kulacsából vizet töltött abba. Bőr szütyőjéből, melyben a kiszárított és összetört csalánleveleket tartja, egy keveset kinyitott tenyerébe szór. Kihalássza a tűzből a fortyogó kupát és belehinti a növényi adalékot. Mikor kissé meghűlt és ihatóvá vált az elegy, szépen kortyolgatni kezdi. Mellé egy falat kenyeret és szárított húst falatozik. Jól esik neki az ital és az étek, testét-lelkét felfrissíti. Csinál még egy adag teát, azt Jezának szánja, hátha kicsit megtisztul ő is, kedélye lenyugszik, majd türelme újra beléje száll. Miután reggelijét elfogyasztja a tűz is kialuszik, a nap első sugarai nem beborítják be most a tisztást, ébredve negédes álmukból. Szürke a reggel, a csillagok is bújócskáznak a komor felhők között, csak néha bukkanva elő, mintha csak kacsintanának a hosszú életűre. Elindul a műhelybe, a gnóm asztalára helyezi a kupát, majd nekilát dolgozni. Az asztal teljesen üres, nincs rajta semmi, amit eláztathatna a frissítő nedű.*
~Nem szeretném ha előtörne belőle megint az a gonosz szerzet, villámokat szórva és tüzet okádva.~
*Megmosolyogtatja a gondolat, kaján vigyorával fog neki a következő bútordarab elkészítésének, mely egy szék formájában fog kikerülni hamarosan a kezei közül. Örül neki, hogy most bútorokat készíthet, annak még inkább, hogy szabad kezet kapott Jezától és új szerszámokat, amik nagyon megkönnyítették a munkáját. Egyszerű díszítéseket is tesz eme alkalmatosságokra, a félreértések elkerülése végett mindenki becenevét véste rájuk, ráadásként mindegyikre egy kilenc fejű hydrát. Otthonuk már majdnem kész, félelmetes tempóban haladnak, mindenki kiveszi a részét a munkából, amennyire csak lehet. Persze ehhez kell egy erős vezető is, aki jelenleg a gnóm asszonyság személyében testesül meg, ellent mondást nem tűrő vas akarattal és precíz tervezőkészséggel megáldva. Szigorú, de igazságos jelleme mindenkit magával ragad, az elfet biztosan.*