//Második szál//
//Pszicho-horror//
//Már csak Niavi//
*A pofonra számított, és nem is érte felkészületlenül. A lánynak nehéz dolga lesz elmagyarázni mit érezhet most. Azon kívül nem egy jó magyarázkodó, és mióta magához tért mást sem kell csinálnia. Az erre való képessége fogyóban van, így nem tud mást tenni, csak mint ami a szívéből fakad. Lassan hajol a lányig, és finoman magához öleli. Nem engedi el, miközben megnyugtató mély hangján halkan szinte dörmög a lány fülébe.*
-Nem bízik bennem, és fél tőlem. Talán te is félsz. Nem maradhatok a közeletekben, mert még egy ilyen, és olyanokat bántok akiket szeretek. Megőrültem volna, ha bajod esik.
*Mondja, és egyre szorosabban öleli a lányt. Majd lassan elengedi, de nem engedi mozdulni. Két tenyerébe fogja az arcát, s mélyen a szemébe néz. Megértést váró, szerencsétlen villanás úszik a szemében, és keresi a lányban azt az életet, amit nemrég a fejében, látott kihunyni. Megremeg a hangja ahogy hozzáteszi.*
-Elég volt egyszer látni a halálod.
*Nem sírja el magát újra, ha érzéseit nem tudja kontrollálni, de tetteit ennyire még igen.*
-Értsd meg.
*Elengedi a lány arcát, és közben a fejében sokszor megforduló első, és utolsó csók gondolatát, is elereszti ezzel. Megtalálja azt a zsákot melybe minden ingóságát szuszakolta mikor idejött. Pontosan tudja mi van benne. Zsinegcsapda, fáklya, fáklyaolaj, kovakő, és fenőkő. Ennyi az úti kelléke. Még hiányzik belőle a ruhái, és pokróca. A páncéljának hátramaradó darabjai, melyek a polcon voltak, most egy agyonhasznált, felrobbant lábas darabjaira hasonlíthatnak. Azokat hagyja, s eddig összeszedett két váltás ruházatot, a pokróc pedig ott van mögötte. Csak egy mozdulat, és indulhat. Reméli megelőzi Giust, hogy maga adjon hírt az esetről. Nem akar eleve megszégyenülten Sylweran szeme elé állni.*
~Mert előtte megszégyenülni sokkal jobb?~
*Kérdezi Perchipfell. Soreyl elgondolkodik rajta, de nem méltatja válaszra. És nem is mozdul, míg a lány nem reagál valamit. Szerelemittas, fájdalmas búcsúzás tükre most az arca. És a lányét nézi.*