//Udvar//
//Lyz, Isq, Seles, Shen//
*Xotara őszinte aggódással hallgatja venártársai beszámolóit az eltűnt másik háromról. Főleg, ha abba gondol bele, hogy lehet ők is hasonlóan Annuhoz, esetleg miatt tudták észrevétlenül elhagyni az erődöt, és közben valami nagy bajba kerülhettek.*
~ Lehet megint én mulasztottam, én hibáztam valahol. Bajuk esett, mert én nem vigyáztam elégé a venártársaimra. Pocsék őr vagyok. ~
*Xotara lehorgassza fejét, megint hallja kínzó Bűntudata rosszmájú kacagását, aki vadul kezdi tépni lelkének húrjait, főleg, hogy az előbb az istállóban megint eszébe jutott az az otrombaság, amit Umonnak mondott a kis fánál, amitől az átkozott szerzetes megkattant, és rátámad Aenaere. Kezd teljesen elkámpicsorodni, és már majdhogynem egy ömlengős, érmetélős bűnbánó magyarázatba kezdene a többieknek, olyanba, amit Aenaenek is előadott, amikor hirtelen úgy érzi, hogy leöntötték egy vödör jeges vízzel. A hidegrázás, a karján is látható, libabőrrel végig fut rajta a fejbúbjától egészen a kis-lábujja körméig. Az érzést nyirkos fürtjei csak tovább fokozzák, mire egyik kezével bele is túr a hajába, és gyorsan pislog zavartan egy párat.
Xotara mély levegőt vesz, majd úgy villannak meg méregzöld szemei, mint két fényes aranytallért a napfényben. Végül a sötételf lány ravasz rókaképén egy mindentudó mosoly terül el.
Xotarában, számára, idegen gondolatok ütik fel fejüket, miközben hallgatja Lyzendra eligazítását az előttük álló komoly feladatról.*
~ Áh, igen!? Szóval, az ingoványhoz, ahhoz a rohadt mocsárhoz. Pff! Te kaptad ezt a hülye feladatot nem én! Arról volt szó, hogy vadászni megyünk! Mi hasznom lenne nekem ebből, csak összekoszolnám a kedvenc lila ruhám, sőt lehet még a fogamat is otthagynám. Bár ha jól megfizetnek, talán beadom a derekam. ~
*Tovább hallgatja közbevágás nélkül Lyzendrát.*
~ Hehhe. Valami entitás, meg varázslat, sőt még orkok is. Hát, a többiek harci tudását ismerve a Főnökasszonynak bizony nagy szüksége van rám a feladathoz, és ezért én vagyok a jobb alkupozícióban. ~
*A mélységi lány felszegi állát, lazán egyik lábára helyezi át testsúlyát, oldalra kitolja csípőjét, miközben összefonja maga előtt karjai, és simlis vigyorral méri végig az Alvezért.*
- Igen Lyzendra! Van kérdésem. Mennyit ér meg Neked, hogy veletek menjek? Persze, nem kell csak aranyban gondolkodni. Én igazán alkuképes vagyok. Inkább akkor úgy kérdezem, hogy mi hasznom lenne belőle, ha a rendelkezésedre bocsátanám szerény személyem szolgálatait?
*Xotara mélyen meglepődik magán is. Hirtelen támadt fergeteges intelligenciájának köszönhetően azonnal összeáll neki a kép, hogy valami nagyon nincsen rendben most vele, hiszen ő az ilyen anyagias dolgokat mélyen megveti. Zara torkának is nem egyszer ezért ugrott neki, erre most pont ő kezd el ilyeneket mondani. _Tudja_, hogy valami nagydolog történt az előbb, de érzi, hogy valami olyan magasabb erő hat rá, amire nincsen befolyása, és nem tud ellene semmit se tenni. Ettől a legendás felismeréstől, talán az egész helyzet még gyötrelmesebb Xotara számára, de egyszerűen más se jár a fejében, hogy hajthat magának minél nagyobb hasznot, akár úgyis, hogy mindenkin átgázol.*
- Ami pedig előbb azt a Wendi lány illeti. Én is _tudom_, hogy hívják, még a vezeték nevét is _tudom_: Selandrian Wendanar.
*Xotara a többiekre nem is reagál, hiszen se rövid-, se hosszú távon semmi haszna sincsen belőle. Azonban, amikor Isqeha és Seles megkérdik, hogy melyik lovak az ő hátasaik, a sötételf lány méregzöld szemei ismét simlisen villannak meg.*
- Isq! Tied az a feketetarka. Seles! Tiéd az a sárga. Fejenként 100 arany, hogy az útra felkészítettem őket nektek, ha nevükre és jellemükre is kíváncsiak vagytok az már plusz arany. Ja, és természetesen nem a saját fejemre gondoltam a „fejenként” alatt. Vigyorog ravaszul Isqre és Selesre.
*Xotara egyre jobban szenved magában. A hirtelen támadt, áldott vagy átkozott nagy eszének hála végig teljesen tudatában van, hogy amit mond rohadtul megvetendő, legalábbis az ő értékrendje szerint, és ezért teljesen kész van magától, hiszen most teljesen úgy viselkedik, mint egy olyan sötételf, amilyennek elsőre nézni szokták. Apja pont ilyenné akarta őt nevelni, ami ellen ő foggal, körömmel küzdött, és valahol mindig attól rettegett, hogy egyszer mégis ilyenné válik.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.04.02 00:12:10