Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 108 (2141. - 2160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
2160. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-31 11:29:26
Üzenet elküldve: 2018-01-31 11:29:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Még mindig kissé fújtatva az ijedtségtől, hallgatja, mit Xotara mond neki.*
- Jól van, mit sejteném én, hogy érdekel-e valakit? Csak gondoltam még félreértenék a dolgot. *Igazából ő sem érti a lopakodást, mert az valóban úgy történt, de hát ennyi kis izgalom neki is kell.*
- Nem szoktam sikítani. *Csóválja meg fejét durcásan.* - Kifejezetten férfias az ordításom. *Úgy mondja, mintha bármit is bizonygatnia kellene a sötételfnek.*
~ Tényleg, miért is magyarázkodom? ~ *gondolja, majd a tárlatvezetésre történő felkérésre határozottan bólint.*
- Még nem néztem meg magamnak én sem, csak kívülről láttam, de szívesen bevezetlek oda. Csak mindig nézz a hátad mögé, nehogy rád zárjam az ajtót és lenyeljem a kulcsot. *Kuncog fel magában, stigmái pajkos táncot járnak, jóllehet a sötétben ez csak az elf szemeknek látványos. Ahogy Xotara odavezeti a torony létrájához, hagyja magát, s ahogy karjához ér jóleső bizsergés árasztja el, úgy érzi minden szőrszál égnek mered a megérintett karján. Inkább megy a nővel, nem akar még egyszer pofára esni semmiben és semmi miatt. Macskákat megszégyenítő fürgeséggel kapaszkodik felfelé ez a lány, köpeny nélkül teret engedve kerekded idomainak, melyek a mászástól még jobban megfeszülnek és kirajzolódnak testhezálló nadrágjában.*
~ Szemeket másfelé, szemeket másfelé! ~ *utasítja magát gondolatban, nehogy a sötételf visszafordulva a bámészkodó szerzetes zavart szemeivel találkozzon. Xotara olajmécsest gyújt, így immár kirajzolódik sötét bőre színe, rövidre nyírt haja, hosszú hegyes füle.*
~ Miért nem növeszti meg a haját? Mindig ez a praktikusság. ~ *morfondírozik magában, de természetesen nem mondja ki hangosan, nem akarja a nőt megbántani. Összeszedve magát, csuhájának alját térdéig húzza, nehogy megint elakadjon.*
~ Meglepődnél te még milyen béna vagyok mostanában! ~ *De aztán csak sikerül felmásznia, minden gond nélkül, bár ő inkább drahunnak tűnik egy befagyott tó jegén, mint macskának. Immár ketten vannak fenn a toronyban. Kissé szűkös a hely, bár két emberre, vagy egyéb szerzetre tervezték, Umon nem bánja, hogy láthatóan kilélegzett leheletük gőzfehérje néha egymást éri, szelíden összegabalyodva. Megvárja míg Xotara felöltözik, majd leül nem messze tőle és figyeli. Érdekes karakternek tartja, nem érti, miért nevezi magát irritáló kormosnak, mert szabad szájú ugyan és határozott, de alapvetően őszinte és kedves lánynak tartja.*
~ A kedvesre lehet sokan felkapnák a fejüket! ~ *Kuncog magában, de nem szól. Arra gondol, hogy Xotara rengeteget fejlődött amióta itt vannak, valahogy érzékenyebb lett másokra. Jóllehet a fogalmazásmódja olykor kissé parlagi, de ez fokozatosan enyhül, ahogy Umon sem mindig rébuszokban és bölcseletekben beszél. Meglepve gondol arra, hogy nem is emlékszik mikor mondott utoljára bölcseletet. Közben Xot is leül a sarokba, majd szokásához híven a közepébe vág. Umon pedig szokásához híven átengedi az elsőbbséget. Ahogy a lány beszél, ajkát figyeli, s közben komollyá vált durcás kis arcát, melyre a torony és a föléjük magasodó fák szelíd árnyékokat vetnek.*
~ Milyen érdekesen mondja az "l" és "f" betűt. ~ *Gondolja magában, közben tovább fürkészi a lányt.*
~ Vajon volt már neki valakije? Egyáltalán nekem volt már? ~ *Koncentrál erőteljesen a kérdésre, mit saját magának tesz fel, de nem emlékszik semmire és senkire. Xottal való első találkozása is eszébe jut, első hosszabb beszélgetésük, amitől keresve sem lehetne, hát, hogy is mondjuk, különlegesebbet találni.*
~ Ahogy a vízcsepp legördült a lábán... Ember, hozzád komolyan beszélnek, te meg itt anekdotázol. És ha közben kérdezett valamit? ~ *Riadtan rázza meg fejét és kezd el szúrós szemmel, nagyon komolyan figyelni, de aztán látja, hogy a lány még mindig mondja.*
~ Édes beszélőkéje van. ~ *mosolyog halványan* ~ Ha egyszer beindul nehéz megállítani. ~ *Elmerülve gondolataiban és Xot figyelésében, aprókat ábrándozva, persze közben komoly arcot vágva, szinte el is felejti, hogy miért jött ide.*
~ Ugyan, mi baj lehet, hisz olyan jókat tudunk beszélgetni. Lám most is mondja, minden gond nélkül. ~ *Mosolyog immár szélesebben a lányra, majd ez a mosoly bizony hamar változik át idióta, rémült vicsorrá, mert látja, ahogy Xotara várakozóan rá tekint.*
~ Szent Fekete Fa! Befejezte, s most azokat a gyönyörű szemeket szegezi rám. Választ vár. De mit mondjak? Egyáltalán miről beszélt? Gondolkozz, gondolkozz! ~ *Kényszeredetten vicsorog a lányra, mint egy elmebeteg, mikor megkapja kedvenc vacsoráját és elkezd játszani vele. Majd nincs mit tenni, meg kell szólalnia, így egy nagy levegővétel után, láthatóan rendkívül komoly mondandóra készülve, gyakorlatilag az elhangzott utolsó pár szóból részleteket kiragadva megszólal:*
- Nem jártam még én sem a hegyekben. Ezért nem kell elkámpicsorodnod. *Majd rettegve várja a reakciót, hisz talán sejti, nem biztos, hogy témába vágó volt, amit ily hirtelen kijelentett. De talán mégis jobb, mint az a kérdés, hogy: Bocsáss meg, miről is beszéltél?*
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Még mindig kissé fújtatva az ijedtségtől, hallgatja, mit Xotara mond neki.*
- Jól van, mit sejteném én, hogy érdekel-e valakit? Csak gondoltam még félreértenék a dolgot. *Igazából ő sem érti a lopakodást, mert az valóban úgy történt, de hát ennyi kis izgalom neki is kell.*
- Nem szoktam sikítani. *Csóválja meg fejét durcásan.* - Kifejezetten férfias az ordításom. *Úgy mondja, mintha bármit is bizonygatnia kellene a sötételfnek.*
~ Tényleg, miért is magyarázkodom? ~ *gondolja, majd a tárlatvezetésre történő felkérésre határozottan bólint.*
- Még nem néztem meg magamnak én sem, csak kívülről láttam, de szívesen bevezetlek oda. Csak mindig nézz a hátad mögé, nehogy rád zárjam az ajtót és lenyeljem a kulcsot. *Kuncog fel magában, stigmái pajkos táncot járnak, jóllehet a sötétben ez csak az elf szemeknek látványos. Ahogy Xotara odavezeti a torony létrájához, hagyja magát, s ahogy karjához ér jóleső bizsergés árasztja el, úgy érzi minden szőrszál égnek mered a megérintett karján. Inkább megy a nővel, nem akar még egyszer pofára esni semmiben és semmi miatt. Macskákat megszégyenítő fürgeséggel kapaszkodik felfelé ez a lány, köpeny nélkül teret engedve kerekded idomainak, melyek a mászástól még jobban megfeszülnek és kirajzolódnak testhezálló nadrágjában.*
~ Szemeket másfelé, szemeket másfelé! ~ *utasítja magát gondolatban, nehogy a sötételf visszafordulva a bámészkodó szerzetes zavart szemeivel találkozzon. Xotara olajmécsest gyújt, így immár kirajzolódik sötét bőre színe, rövidre nyírt haja, hosszú hegyes füle.*
~ Miért nem növeszti meg a haját? Mindig ez a praktikusság. ~ *morfondírozik magában, de természetesen nem mondja ki hangosan, nem akarja a nőt megbántani. Összeszedve magát, csuhájának alját térdéig húzza, nehogy megint elakadjon.*
~ Meglepődnél te még milyen béna vagyok mostanában! ~ *De aztán csak sikerül felmásznia, minden gond nélkül, bár ő inkább drahunnak tűnik egy befagyott tó jegén, mint macskának. Immár ketten vannak fenn a toronyban. Kissé szűkös a hely, bár két emberre, vagy egyéb szerzetre tervezték, Umon nem bánja, hogy láthatóan kilélegzett leheletük gőzfehérje néha egymást éri, szelíden összegabalyodva. Megvárja míg Xotara felöltözik, majd leül nem messze tőle és figyeli. Érdekes karakternek tartja, nem érti, miért nevezi magát irritáló kormosnak, mert szabad szájú ugyan és határozott, de alapvetően őszinte és kedves lánynak tartja.*
~ A kedvesre lehet sokan felkapnák a fejüket! ~ *Kuncog magában, de nem szól. Arra gondol, hogy Xotara rengeteget fejlődött amióta itt vannak, valahogy érzékenyebb lett másokra. Jóllehet a fogalmazásmódja olykor kissé parlagi, de ez fokozatosan enyhül, ahogy Umon sem mindig rébuszokban és bölcseletekben beszél. Meglepve gondol arra, hogy nem is emlékszik mikor mondott utoljára bölcseletet. Közben Xot is leül a sarokba, majd szokásához híven a közepébe vág. Umon pedig szokásához híven átengedi az elsőbbséget. Ahogy a lány beszél, ajkát figyeli, s közben komollyá vált durcás kis arcát, melyre a torony és a föléjük magasodó fák szelíd árnyékokat vetnek.*
~ Milyen érdekesen mondja az "l" és "f" betűt. ~ *Gondolja magában, közben tovább fürkészi a lányt.*
~ Vajon volt már neki valakije? Egyáltalán nekem volt már? ~ *Koncentrál erőteljesen a kérdésre, mit saját magának tesz fel, de nem emlékszik semmire és senkire. Xottal való első találkozása is eszébe jut, első hosszabb beszélgetésük, amitől keresve sem lehetne, hát, hogy is mondjuk, különlegesebbet találni.*
~ Ahogy a vízcsepp legördült a lábán... Ember, hozzád komolyan beszélnek, te meg itt anekdotázol. És ha közben kérdezett valamit? ~ *Riadtan rázza meg fejét és kezd el szúrós szemmel, nagyon komolyan figyelni, de aztán látja, hogy a lány még mindig mondja.*
~ Édes beszélőkéje van. ~ *mosolyog halványan* ~ Ha egyszer beindul nehéz megállítani. ~ *Elmerülve gondolataiban és Xot figyelésében, aprókat ábrándozva, persze közben komoly arcot vágva, szinte el is felejti, hogy miért jött ide.*
~ Ugyan, mi baj lehet, hisz olyan jókat tudunk beszélgetni. Lám most is mondja, minden gond nélkül. ~ *Mosolyog immár szélesebben a lányra, majd ez a mosoly bizony hamar változik át idióta, rémült vicsorrá, mert látja, ahogy Xotara várakozóan rá tekint.*
~ Szent Fekete Fa! Befejezte, s most azokat a gyönyörű szemeket szegezi rám. Választ vár. De mit mondjak? Egyáltalán miről beszélt? Gondolkozz, gondolkozz! ~ *Kényszeredetten vicsorog a lányra, mint egy elmebeteg, mikor megkapja kedvenc vacsoráját és elkezd játszani vele. Majd nincs mit tenni, meg kell szólalnia, így egy nagy levegővétel után, láthatóan rendkívül komoly mondandóra készülve, gyakorlatilag az elhangzott utolsó pár szóból részleteket kiragadva megszólal:*
- Nem jártam még én sem a hegyekben. Ezért nem kell elkámpicsorodnod. *Majd rettegve várja a reakciót, hisz talán sejti, nem biztos, hogy témába vágó volt, amit ily hirtelen kijelentett. De talán mégis jobb, mint az a kérdés, hogy: Bocsáss meg, miről is beszéltél?*
2159. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-31 10:05:20
Üzenet elküldve: 2018-01-31 10:05:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 929
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Megfontolt
//Őrségben//
//Seles//
*Leonnak valahogy nehéz összeegyeztetnie először, hogyan is tudta megvédeni a lányt az a nagyapa, ha nem volt harcos, de aztán rájön, hogy csak neki volt az egész gyermekkora egy merő menekülés és öldöklés és szenvedések sorozata. Másnak, talán labdázás a réten, huncutkodás a pajtásokkal. A legyeskedő férfiaktól pedig az a bizonyos ács papa is meg tudja óvni egyetlen szem kis gidáját.*
-Ne aggódj ezen! Nincs itt a környéken se olyan, aki hasonló lenne hozzád! *Mondja komolyan, és látszik rajta, hogy még egy kicsit meg is sértette a feltételezés, hogy amíg itt van neki Seles, másokkal is rosszalkodna.* ~Mondjuk, ott van a szőke, akinek hirtelen a nevét sem tudom! Na, őt azért nem rugdosnám el magam mellől!~ *Gondolkodik el egy pillanatra, de aztán ki is rázza fejéből a gondolatot.* ~Még Selessel se jutottam dűlőre, ne már Leon, hogy rögtön mást akarsz! Hülye fajankó!~
-Higgy nekem, amíg a csókod forró, addig máséra nem tartok igényt Persze utána sem, amíg együtt vagyunk, de azért igyekezzünk a legjobbat kihozni a helyzetből, nem igaz? *Vigyorog pajkosan. Az erejükre vonatkozóan nem akar válaszolni, mert kezdi érezni, hogy lassan eléri azt a határt, ami után Seles nem fog örülni, és bizonyítani akarja, hogy ő igenis teljes értékű ember.* ~Pedig nem! Nem akarok úgy járni mint a múltkori harcos szellemű asszonyomnál, nem ám! Inkább befogom a számat.~ *Ezután próbálja feldolgozni azt a sok metaforát, meg mindenféle költői képet amit a lány neki mond, de sajnos ez már úgy egészében túlmutat rajta. Könyven olvasva, a saját tempójában egészen más, de, hogy így a fejéhez vág mindenféle tüzeket, ez már sok neki, így inkább értően mosolyog, és próbál mindent feljegyezni emlékezetébe, hogy hasonlóan szépeket tudjon majd mondani, és ne maradjon alul asszonykájával szemben. Azért a végére igyekszik válaszolni, nehogy kiderüljön tudatlansága már az első percekben.*
-Én már csak abban reménykedem, hogy nem fog elemészteni ez a tűz egyikünket sem! *Nagyon sok esetben volt már rá példa, hogy a kalóz túlontúl szerette éppen aktuális szerelmét, ezzel túlterhelve a másikat. Legtöbb kapcsolatának ez okozta a vesztét.
//Xot//
Ahogy a lány ad egy csókot neki, majd elballag, Leon még egy pár pillanatig nézi annak ringó csípőjét, majd teljes egészében a lány barátnőjére figyel. Az árboc kérdésére hirtelen lenéz magának derekára, majd elvigyorodva közli.*
-Áll, az biztos, de várok a kedvező szélre, nem akarok elhamarkodni semmit, még összetörik a hajótest egy nagy vihartól! *Reméli, ezzel megnyugtató választ adott a mélységinek, de az ezután lévő fenyegetészáporra először nem reagál. Próbálja felfogni, hogyan is merészel vele egy nő ilyen hangon beszélni.*
-Höhö! Már miért bántanék valakit, akit szeretek? *Húzza ki magát, mosolyogva, és megint a távolodó Seles irányába néz.*
-Eszembe sem jutott, bántani egy nőt sem! *Itt tart egy kis szünetet, majd komolyan Xotra néz, egészen mélyreható pillantással, ami már, már ijesztő is lehet. ha úgy veszi az ember.*
-Viszont vigyázz a szádra! Nem tűröm, hogy így beszéljen velem egy nő, még akkor sem, ha történetesen Seles barátnője! Tudd a helyed asszony! *Majd pedig, mikor látja, hogy az a bizonyos ló, olyan nagyon vérmesen néz rá, egyszerűen eltávolodik tőle. Sosem szerette a lovakat, mindig is a szamarak vonzották.* ~Jaj szegény Szamár, hát mi van veled? Hol lehetsz?~ *Jut eszébe kedves kis állata, és körülbelül ekkor mehet el a lány is a dolgára. Leon még utána kiált, egészen jókedvű, boldog hangon, vigyorogva.*
-Nem kell félned Xot! A világ Legboldogabb nőjévé teszem Selest, ha rajtam múlik!
//Seles//
*Leonnak valahogy nehéz összeegyeztetnie először, hogyan is tudta megvédeni a lányt az a nagyapa, ha nem volt harcos, de aztán rájön, hogy csak neki volt az egész gyermekkora egy merő menekülés és öldöklés és szenvedések sorozata. Másnak, talán labdázás a réten, huncutkodás a pajtásokkal. A legyeskedő férfiaktól pedig az a bizonyos ács papa is meg tudja óvni egyetlen szem kis gidáját.*
-Ne aggódj ezen! Nincs itt a környéken se olyan, aki hasonló lenne hozzád! *Mondja komolyan, és látszik rajta, hogy még egy kicsit meg is sértette a feltételezés, hogy amíg itt van neki Seles, másokkal is rosszalkodna.* ~Mondjuk, ott van a szőke, akinek hirtelen a nevét sem tudom! Na, őt azért nem rugdosnám el magam mellől!~ *Gondolkodik el egy pillanatra, de aztán ki is rázza fejéből a gondolatot.* ~Még Selessel se jutottam dűlőre, ne már Leon, hogy rögtön mást akarsz! Hülye fajankó!~
-Higgy nekem, amíg a csókod forró, addig máséra nem tartok igényt Persze utána sem, amíg együtt vagyunk, de azért igyekezzünk a legjobbat kihozni a helyzetből, nem igaz? *Vigyorog pajkosan. Az erejükre vonatkozóan nem akar válaszolni, mert kezdi érezni, hogy lassan eléri azt a határt, ami után Seles nem fog örülni, és bizonyítani akarja, hogy ő igenis teljes értékű ember.* ~Pedig nem! Nem akarok úgy járni mint a múltkori harcos szellemű asszonyomnál, nem ám! Inkább befogom a számat.~ *Ezután próbálja feldolgozni azt a sok metaforát, meg mindenféle költői képet amit a lány neki mond, de sajnos ez már úgy egészében túlmutat rajta. Könyven olvasva, a saját tempójában egészen más, de, hogy így a fejéhez vág mindenféle tüzeket, ez már sok neki, így inkább értően mosolyog, és próbál mindent feljegyezni emlékezetébe, hogy hasonlóan szépeket tudjon majd mondani, és ne maradjon alul asszonykájával szemben. Azért a végére igyekszik válaszolni, nehogy kiderüljön tudatlansága már az első percekben.*
-Én már csak abban reménykedem, hogy nem fog elemészteni ez a tűz egyikünket sem! *Nagyon sok esetben volt már rá példa, hogy a kalóz túlontúl szerette éppen aktuális szerelmét, ezzel túlterhelve a másikat. Legtöbb kapcsolatának ez okozta a vesztét.
//Xot//
Ahogy a lány ad egy csókot neki, majd elballag, Leon még egy pár pillanatig nézi annak ringó csípőjét, majd teljes egészében a lány barátnőjére figyel. Az árboc kérdésére hirtelen lenéz magának derekára, majd elvigyorodva közli.*
-Áll, az biztos, de várok a kedvező szélre, nem akarok elhamarkodni semmit, még összetörik a hajótest egy nagy vihartól! *Reméli, ezzel megnyugtató választ adott a mélységinek, de az ezután lévő fenyegetészáporra először nem reagál. Próbálja felfogni, hogyan is merészel vele egy nő ilyen hangon beszélni.*
-Höhö! Már miért bántanék valakit, akit szeretek? *Húzza ki magát, mosolyogva, és megint a távolodó Seles irányába néz.*
-Eszembe sem jutott, bántani egy nőt sem! *Itt tart egy kis szünetet, majd komolyan Xotra néz, egészen mélyreható pillantással, ami már, már ijesztő is lehet. ha úgy veszi az ember.*
-Viszont vigyázz a szádra! Nem tűröm, hogy így beszéljen velem egy nő, még akkor sem, ha történetesen Seles barátnője! Tudd a helyed asszony! *Majd pedig, mikor látja, hogy az a bizonyos ló, olyan nagyon vérmesen néz rá, egyszerűen eltávolodik tőle. Sosem szerette a lovakat, mindig is a szamarak vonzották.* ~Jaj szegény Szamár, hát mi van veled? Hol lehetsz?~ *Jut eszébe kedves kis állata, és körülbelül ekkor mehet el a lány is a dolgára. Leon még utána kiált, egészen jókedvű, boldog hangon, vigyorogva.*
-Nem kell félned Xot! A világ Legboldogabb nőjévé teszem Selest, ha rajtam múlik!
2158. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-31 01:29:40
Üzenet elküldve: 2018-01-31 01:29:40
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Az ordító barát káromkodását hallva, majd látva hopmesteri szívbaját és visszakézből pofonra lendülő karját. Xotarának ajkába harapva, a szája elé kell kapnia a kezét, hogy képes legyen elfojtani a belőle kikívánkozó elégedett, harsány, kárörvendő röhögést.
Hiszen, olyan reakciókat sikerült kiváltani a barátból, amik közül egyik se jellemző rá. A kenyérre kenhető Umon nem szokott ordítani, káromkodni, nőket ütlegelni, meg főleg nem. Xotara tudja, hogy most ehhez a férfiban lakozó Démonnak semmi köze sincs, ezért is olyan baromi vicces.
A lány még egy lépést hátrál is, hogy képes legyen visszanyerni jégvirágos modorát, mert közben már eszébe jutott, hogy fejben, neki történetesen a jéghegyén kéne ülnie, nem pedig itt rá jellemzően otrombán tréfálkoznia.
~A fenébe… kiestem a szerepemből. Vagy inkább lecsúsztam a jéghegyemről? Nem baj, akkor is teljességgel megérte. Egy jó tréfáért mindent.~
Hiába minden, mikor Xotara megszólal csak somolyogva képes rá.*
- Nem inkább, „a hóhér vágjon hátba”?
*Kérdi Xotara, mert neki meg ez volt az első káromkodása, amit Umonnak mondott, amikor a fürdőben kitört belőle a Démon, és ő értetlen riadalmában azt se tudta hirtelen, mit csináljon. Egészen addig a pontig, amíg ki nem pattant a dézsából, hogy kiosszon két nagy fülest a transzban lévő barátnak.
A barát korholására meg, így felel: *
- Nem! A havasi rém! Amúgy, ha úgy sikítasz, mint egy lány, akkor azt szívesen meghallgatnám.
*Xotara elsétál Umon mellett, hogy mutassa neki itt a járást, amikor hallja a magyarázatát az arcába húzott kámzsára.*
- Nem akartál feltűnést kelteni?
*A lány itt elképzeli, ahogy Umon végig oson a folyosókon, rejtélyesen, nagy titokban, mintha valami csínyre készülne ide jövet. Xotara nem is tudja hova tenni, hogy Umont mi motiválhatta erre.*
- Ugyan már! Ki a fenét érdekelnénk mi, hogy azt lesse Te vagy én éppen hova megyünk az éjszaka közepén? Te a randa csuhás vagy, én meg egy irritáló kormos.
*Umon udvariasan, bosszús kérdésnek feltüntetett utasítására, csak elvigyorodik. Xotara élvezi helyzeti előnyét, hogy arcvonásait elfátyolozza az éjszaka, a férfi elől.*
- Már hogy a viharba ne!? Éppen, az előbbi naiv kiszólásod előtt akartam megmutatni erre a járást. Persze, cserébe Te meg egyszer tarthatnál nekem egy tárlatvezetést a boros pincébe.
*Fűzi oda a végére pajkosan élcelődve. Xotara megfogja a csuhás karját és az őrtorony létrájához vezeti.*
- Várj itt!
*Utasítja Umont, kertelés nélkül. Xotara felkaptat a létrán, meggyújtja a gondosan odakészített olajlámpást, amivel kihajolva a toronyból, így szól: *
- Nah, gyere! Most már nem fogsz egy létrafoknak se mellé lépni. Annyira béna még Te sem lehetsz.
*Ha Umon felmászott, akkor Xotara szögre akasztja a lámpást és kiszalad a védfalon hagyott köpenyéért, mert hát kár is lenne tagadni, befagy a segge. Xotara fekete köpenyébe burkolózva leül, a lassan már törzshelyévé váló, szokásos kis sarkába, és komoly arccal Umonra néz.*
- Na! Akkor beszéljük meg!
*Xotara mély levegőt vesz és belevág a közepébe.*
- Nem kertelek. Úgy gondolom, hogy neheztelsz rám, amiatt, hogy a kapuban megvédtelek, és ezzel megtiportam a férfi egodat. Milyen ciki már, hogy egy csaj védett meg, igaz?
*Itt elhallgat, Umon arcát fürkészve egy pillanatra, hogy aztán könyörtelenül folytassa a szóáradatot.*
- Most megmondom, hogy nem fogok, ezért Tőled bocsánatot kérni, mert most is ugyanezt tenném, csak finomabb formában. Úgy gondolom, igazam volt, csak az eljárásom mikéntje volt drasztikus és helytelen, mert elvesztettem a fejem. Elismerem, fegyelmi vétség volt, de akkor is igazam volt. Viszont, a lefegyverezés remek ötlet volt… nekem nem jutott eszembe… bár, amikor bocsánatot kértem, befoghattad volna. Igazad volt, de hát láthattad is rajtam, hogy el voltam kámpicsorodva. Erre jöttél nekem, ott mindenki előtt, azzal a hegyi beszéddel. Kösz!
*Végre elhallgat, és engedi Umonnak is, hogy szóhoz jusson. Xotara méregzöld szemeit Umon szürkéskék szemeibe fúrja, és várja a férfi válaszát.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.31 01:44:35
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Az ordító barát káromkodását hallva, majd látva hopmesteri szívbaját és visszakézből pofonra lendülő karját. Xotarának ajkába harapva, a szája elé kell kapnia a kezét, hogy képes legyen elfojtani a belőle kikívánkozó elégedett, harsány, kárörvendő röhögést.
Hiszen, olyan reakciókat sikerült kiváltani a barátból, amik közül egyik se jellemző rá. A kenyérre kenhető Umon nem szokott ordítani, káromkodni, nőket ütlegelni, meg főleg nem. Xotara tudja, hogy most ehhez a férfiban lakozó Démonnak semmi köze sincs, ezért is olyan baromi vicces.
A lány még egy lépést hátrál is, hogy képes legyen visszanyerni jégvirágos modorát, mert közben már eszébe jutott, hogy fejben, neki történetesen a jéghegyén kéne ülnie, nem pedig itt rá jellemzően otrombán tréfálkoznia.
~A fenébe… kiestem a szerepemből. Vagy inkább lecsúsztam a jéghegyemről? Nem baj, akkor is teljességgel megérte. Egy jó tréfáért mindent.~
Hiába minden, mikor Xotara megszólal csak somolyogva képes rá.*
- Nem inkább, „a hóhér vágjon hátba”?
*Kérdi Xotara, mert neki meg ez volt az első káromkodása, amit Umonnak mondott, amikor a fürdőben kitört belőle a Démon, és ő értetlen riadalmában azt se tudta hirtelen, mit csináljon. Egészen addig a pontig, amíg ki nem pattant a dézsából, hogy kiosszon két nagy fülest a transzban lévő barátnak.
A barát korholására meg, így felel: *
- Nem! A havasi rém! Amúgy, ha úgy sikítasz, mint egy lány, akkor azt szívesen meghallgatnám.
*Xotara elsétál Umon mellett, hogy mutassa neki itt a járást, amikor hallja a magyarázatát az arcába húzott kámzsára.*
- Nem akartál feltűnést kelteni?
*A lány itt elképzeli, ahogy Umon végig oson a folyosókon, rejtélyesen, nagy titokban, mintha valami csínyre készülne ide jövet. Xotara nem is tudja hova tenni, hogy Umont mi motiválhatta erre.*
- Ugyan már! Ki a fenét érdekelnénk mi, hogy azt lesse Te vagy én éppen hova megyünk az éjszaka közepén? Te a randa csuhás vagy, én meg egy irritáló kormos.
*Umon udvariasan, bosszús kérdésnek feltüntetett utasítására, csak elvigyorodik. Xotara élvezi helyzeti előnyét, hogy arcvonásait elfátyolozza az éjszaka, a férfi elől.*
- Már hogy a viharba ne!? Éppen, az előbbi naiv kiszólásod előtt akartam megmutatni erre a járást. Persze, cserébe Te meg egyszer tarthatnál nekem egy tárlatvezetést a boros pincébe.
*Fűzi oda a végére pajkosan élcelődve. Xotara megfogja a csuhás karját és az őrtorony létrájához vezeti.*
- Várj itt!
*Utasítja Umont, kertelés nélkül. Xotara felkaptat a létrán, meggyújtja a gondosan odakészített olajlámpást, amivel kihajolva a toronyból, így szól: *
- Nah, gyere! Most már nem fogsz egy létrafoknak se mellé lépni. Annyira béna még Te sem lehetsz.
*Ha Umon felmászott, akkor Xotara szögre akasztja a lámpást és kiszalad a védfalon hagyott köpenyéért, mert hát kár is lenne tagadni, befagy a segge. Xotara fekete köpenyébe burkolózva leül, a lassan már törzshelyévé váló, szokásos kis sarkába, és komoly arccal Umonra néz.*
- Na! Akkor beszéljük meg!
*Xotara mély levegőt vesz és belevág a közepébe.*
- Nem kertelek. Úgy gondolom, hogy neheztelsz rám, amiatt, hogy a kapuban megvédtelek, és ezzel megtiportam a férfi egodat. Milyen ciki már, hogy egy csaj védett meg, igaz?
*Itt elhallgat, Umon arcát fürkészve egy pillanatra, hogy aztán könyörtelenül folytassa a szóáradatot.*
- Most megmondom, hogy nem fogok, ezért Tőled bocsánatot kérni, mert most is ugyanezt tenném, csak finomabb formában. Úgy gondolom, igazam volt, csak az eljárásom mikéntje volt drasztikus és helytelen, mert elvesztettem a fejem. Elismerem, fegyelmi vétség volt, de akkor is igazam volt. Viszont, a lefegyverezés remek ötlet volt… nekem nem jutott eszembe… bár, amikor bocsánatot kértem, befoghattad volna. Igazad volt, de hát láthattad is rajtam, hogy el voltam kámpicsorodva. Erre jöttél nekem, ott mindenki előtt, azzal a hegyi beszéddel. Kösz!
*Végre elhallgat, és engedi Umonnak is, hogy szóhoz jusson. Xotara méregzöld szemeit Umon szürkéskék szemeibe fúrja, és várja a férfi válaszát.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.31 01:44:35
2157. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 22:23:12
Üzenet elküldve: 2018-01-30 22:23:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Ahogy felkászálódik a földről, néhány fűszálat még kiszedeget a szájából. Reménykedve tekintget felfelé, de kérdésére nem érkezik válasz. Tétován toporog kínjában, egyelőre nem is mer elindulni egyik irányba sem, még a végén Aenaet fel kellene ébresztenie, hogy összefoltozza őt.*
~ Hát ez nem igaz! Itt bócorgok, mint egy szerencsétlen, remélem nem lát sehonnan. ~ *Umon naiv elképzeléseibe még az sem zavar be, hogy köztudott, a sötételf látás az egyik legjobb még éjszaka is. Így csak áll, egyik lábáról a másikra, kissé tétován és nagyon szerencsétlenül, közben fülel, mint a kis nullum Ert vállán. Hogy a kámzsa miatt, vagy amiatt, mert Umon saját magával és azzal van elfoglalva, hogy nehogy orra essen, természetesen sem Xotara lopakodásából, sem mögé settenkedéséből nem észlel semmit.*
- Hogy a Fekete ménkű vágna beléd...
*Ordas nagyot ordít, ehhez nem férhet kétség, sőt, ha teljesen az igazságot akarnánk megjegyezni majdhogynem álló helyből ugrik a falra. Fejéről eltűnik a kámzsa, s csak ugrásának köszönhető, hogy visszakézből nem vág oda akkorát, mint bébi óriás a szalmabábujának.*
- Mi a... Xot, te vagy az? Megvesztél elfek sötétje és ha itt kapok sikítófrászt? Mit ijesztgetsz, így is összetörtem már magam eléggé?! *Korholja, miközben ruháját porolja le és biztonságos távolságból immár meggyőződik arról, hogy valóban Xotara áll előtte, teljes életnagyságban, szokásos köpenye nélkül. Persze valójában nem mérges, sőt örül Xotara ebbéli reakciójának, hisz ez azt jelenti, a sötételf még humoránál van, talán szóba is áll Umonnal.*
- Köszönöm a jó tanácsot, már magam is rájöttem. *gondol itt Xotara megjegyzésére kámzsája kapcsán.*
- Csak nem akartam feltűnést kelteni. *Mikor már kimondta érezte hibázott, de a mondatok már elhagyják száját. Hát ettől nagyobb feltűnést, még madár hátán érkezve sem tudott volna okozni. Ezen már kár gondolkodni, történt, ami történt, végre ideért. Tulajdonképpen egész nap erre a pillanatra várt, hogy végre ismét láthassa őt és beszélgethessenek. A sötétben nem látja jól. Pedig szeretné.*
~ A magas fára, mi van velem? ~ *kérdezi csak úgy, magától. Azonban ebből nyíltan nem akar semmit kimondani.*
- Megmutatnád végre, hogy az öreg, odvas fába lehet itt feljutni? Gondnok vagyok, nem őrszem! *Hangja nem méltatlankodó és nem ellenséges. Sőt, némi mosoly is idefér. Persze csak egy pici, mégis csak Xot volt a meggondolatlan korábban a kapunál, az más kérdés, hogy Umon javára, ami viszont hízelgő a szerzetesnek.*
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Ahogy felkászálódik a földről, néhány fűszálat még kiszedeget a szájából. Reménykedve tekintget felfelé, de kérdésére nem érkezik válasz. Tétován toporog kínjában, egyelőre nem is mer elindulni egyik irányba sem, még a végén Aenaet fel kellene ébresztenie, hogy összefoltozza őt.*
~ Hát ez nem igaz! Itt bócorgok, mint egy szerencsétlen, remélem nem lát sehonnan. ~ *Umon naiv elképzeléseibe még az sem zavar be, hogy köztudott, a sötételf látás az egyik legjobb még éjszaka is. Így csak áll, egyik lábáról a másikra, kissé tétován és nagyon szerencsétlenül, közben fülel, mint a kis nullum Ert vállán. Hogy a kámzsa miatt, vagy amiatt, mert Umon saját magával és azzal van elfoglalva, hogy nehogy orra essen, természetesen sem Xotara lopakodásából, sem mögé settenkedéséből nem észlel semmit.*
- Hogy a Fekete ménkű vágna beléd...
*Ordas nagyot ordít, ehhez nem férhet kétség, sőt, ha teljesen az igazságot akarnánk megjegyezni majdhogynem álló helyből ugrik a falra. Fejéről eltűnik a kámzsa, s csak ugrásának köszönhető, hogy visszakézből nem vág oda akkorát, mint bébi óriás a szalmabábujának.*
- Mi a... Xot, te vagy az? Megvesztél elfek sötétje és ha itt kapok sikítófrászt? Mit ijesztgetsz, így is összetörtem már magam eléggé?! *Korholja, miközben ruháját porolja le és biztonságos távolságból immár meggyőződik arról, hogy valóban Xotara áll előtte, teljes életnagyságban, szokásos köpenye nélkül. Persze valójában nem mérges, sőt örül Xotara ebbéli reakciójának, hisz ez azt jelenti, a sötételf még humoránál van, talán szóba is áll Umonnal.*
- Köszönöm a jó tanácsot, már magam is rájöttem. *gondol itt Xotara megjegyzésére kámzsája kapcsán.*
- Csak nem akartam feltűnést kelteni. *Mikor már kimondta érezte hibázott, de a mondatok már elhagyják száját. Hát ettől nagyobb feltűnést, még madár hátán érkezve sem tudott volna okozni. Ezen már kár gondolkodni, történt, ami történt, végre ideért. Tulajdonképpen egész nap erre a pillanatra várt, hogy végre ismét láthassa őt és beszélgethessenek. A sötétben nem látja jól. Pedig szeretné.*
~ A magas fára, mi van velem? ~ *kérdezi csak úgy, magától. Azonban ebből nyíltan nem akar semmit kimondani.*
- Megmutatnád végre, hogy az öreg, odvas fába lehet itt feljutni? Gondnok vagyok, nem őrszem! *Hangja nem méltatlankodó és nem ellenséges. Sőt, némi mosoly is idefér. Persze csak egy pici, mégis csak Xot volt a meggondolatlan korábban a kapunál, az más kérdés, hogy Umon javára, ami viszont hízelgő a szerzetesnek.*
2156. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 21:49:13
Üzenet elküldve: 2018-01-30 21:49:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Xotara megunva a falon való ideges fel s alá járkálást, leül a pallóra és úgy várakozik. Ekkor, szúrja ki az erkély alól feltűnő barna csuhás szerzetest.
~Már, megint arcába húzta a kámzsáját? A fenébe! Vajon miért? Hát, így is szinte vakon halad keresztül az udvaron.~
A sötételf lány hallja, ahogy a barát valamit morog az orra alatt, és látja, amint a gyakorlótéren átesik egy hordón.
~Anyám… borogass!~
Persze, azért átsuhan egy halvány mosoly Xotara arcán.
~Szólnom kéne neki, és meggyújtanom a lámpást, mielőtt még jobban összetöri magát, de…~
A sötételf lány a gondolat végén, úgy mosolyodik el, mint amikor egy remek ötlete támad, hogyan vegyen valakin revansot, egy gonosz tréfáért. Vagy inkább kettőért?
Xotara, a hideg ellenére, lassan, hogy ne keltsen zajt, leveszi fekete csuklyás köpenyét, mert arra most nincsen szüksége, csak zavarná a lopakodásban, a csendes Éj leple alatt. A sötételf lány, mint egy fekete párduc nesztelenül végig oson a falon, le egy távolabbi létrán, hogy Umon mögé kerülhessen. A barát elvileg nem láthatja meg, de meghallhatja, ezért a lány gondosan ügyel, hogy minden lépése, amennyire lehet, hangtalan legyen. Talán, még az apja is küldene felé, egy marcona, de csak félig gyűlölködő grimaszt, ha most látná lánya osonós magánszámát.
Xotara már a barna csuhás háta mögött van, alig pár lépésnyire, de még mindig nincs elég közel, ahhoz, amit tenni akar. Ekkor kezdi el szólongatni a nevén Umon, majd a barát megint fejével illeti meg a földet.
~Uh, bocsi… mindjárt… csak, kászálódj már fel!~
Xotara megvárja, míg a barát felkel a földről, majd megteszi a hiányzó két lépést… és hirtelen lerántja Umon fejéről a csuklyát. Xotara mély hangján, általános társalgási hangerővel szólítja meg a barna csuhást.*
- Ha, nem ezzel a fejeden botorkálnál végig a sötét udvaron, talán nem törnéd össze a pofád.
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Xotara megunva a falon való ideges fel s alá járkálást, leül a pallóra és úgy várakozik. Ekkor, szúrja ki az erkély alól feltűnő barna csuhás szerzetest.
~Már, megint arcába húzta a kámzsáját? A fenébe! Vajon miért? Hát, így is szinte vakon halad keresztül az udvaron.~
A sötételf lány hallja, ahogy a barát valamit morog az orra alatt, és látja, amint a gyakorlótéren átesik egy hordón.
~Anyám… borogass!~
Persze, azért átsuhan egy halvány mosoly Xotara arcán.
~Szólnom kéne neki, és meggyújtanom a lámpást, mielőtt még jobban összetöri magát, de…~
A sötételf lány a gondolat végén, úgy mosolyodik el, mint amikor egy remek ötlete támad, hogyan vegyen valakin revansot, egy gonosz tréfáért. Vagy inkább kettőért?
Xotara, a hideg ellenére, lassan, hogy ne keltsen zajt, leveszi fekete csuklyás köpenyét, mert arra most nincsen szüksége, csak zavarná a lopakodásban, a csendes Éj leple alatt. A sötételf lány, mint egy fekete párduc nesztelenül végig oson a falon, le egy távolabbi létrán, hogy Umon mögé kerülhessen. A barát elvileg nem láthatja meg, de meghallhatja, ezért a lány gondosan ügyel, hogy minden lépése, amennyire lehet, hangtalan legyen. Talán, még az apja is küldene felé, egy marcona, de csak félig gyűlölködő grimaszt, ha most látná lánya osonós magánszámát.
Xotara már a barna csuhás háta mögött van, alig pár lépésnyire, de még mindig nincs elég közel, ahhoz, amit tenni akar. Ekkor kezdi el szólongatni a nevén Umon, majd a barát megint fejével illeti meg a földet.
~Uh, bocsi… mindjárt… csak, kászálódj már fel!~
Xotara megvárja, míg a barát felkel a földről, majd megteszi a hiányzó két lépést… és hirtelen lerántja Umon fejéről a csuklyát. Xotara mély hangján, általános társalgási hangerővel szólítja meg a barna csuhást.*
- Ha, nem ezzel a fejeden botorkálnál végig a sötét udvaron, talán nem törnéd össze a pofád.
2155. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:41:44
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:41:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A feleslegesen hosszú alcím//
*Békésen forgatja a kupát a kezében, s kortyol egy-egy aprót. Nagyon jól esik neki a finom meleg ital. Pár korty után jobb kedvre is derül, miközben a többieket hallgatja. Hamarosan ki is enged kicsit, s a törökülésből oldódva lelógatja lábát a hordóról. Umon mondatára elneveti magát, bár nem viszi túlzásba. Valahogy nem is tudja elképzelni a férfit íjjal a kezében. Nem vesz észre semmit abból, ami Umonban zajlik. Bár ha észrevenne, akkor sem kezdené firtatni.*
- Igen Pycta, igazad van. Köszönöm.* Hálás Pycta bölcsességéért, néha jobb, ha nem duruzsolnak sajnálkozó biztató szavakat, hanem engedik, hogy maga oldja meg legbelül. Attól sokkal erősebb lesz a következő alkalommal. Ráadásul Aenae továbbra is azt állítja, hogy jó tanár, ami persze nagyon jól esik neki. *
- Kedves vagy Aenae. *Mondja, majd a lovas dologra csak mosolyog. El tudja képzelni nagyon is, hogy olyan komisz jószágot fogott ki Aenae, ami tényleg megnehezíti a lány dolgát. Annak azért nagyon örül, hogy már kiskorában megtanították lovagolni és nem most kell vele vesződnie. Nem irigyli, viszont tiszteli is a lányt a kitartásáért. Kíváncsi pillantással illeti, hogy most ennyit beszél, de jól esik neki hallani, mert többnyire elég visszahúzódó. Eddig a legtöbbet talán a fürdőben beszélgettek, és az sem most volt, bár kétségtelen, hogy az a beszélgetés különleges kapcsot alkotott a három lány közé. Gondolataiból Sunuko ropogó tagjai zökkentik vissza.*
-Hú... biztos nem tört semmitek? Sun úgy ropogsz, hogy rossz hallani. *Jegyzi meg, mert véleménye szerint ezt azért nem csak az elf fülek hallották.*
- Ilyen butaságot ne is mondj Aenae. Még hogy eleszed az ételt bárki elől is. *Pillant jelentőségteljesen a lányra, mert nem csak a megjegyzésre érti, hanem, mert észrevette ám, amikor a többieket fürkészte legutóbbi vacsoránál is, hogy a lány alig eszik valamit.*
- Nem tudtam, hogy tudsz bánni az íjjal. *Szólal meg Sunuko szavaira újra.* De én nem mondanám magam erősnek vagy robusztusnak, cseppet sem. *Mosolyodik el, s vidámabban teszi hozzá. *Szerintem bárki egy mozdulattal összecsomagolna, ha akarna.
*Nem túloz olyan nagyon, tisztában van a gyengeségeivel. ~Talán erősödnöm kellene.~ Mióta Vadvéd benépesült, szinte válogatni lehet a harcosokból, de legalább négy embert azonnal tudna mondani, akiktől szívesen tanulna egy-két fogást. Sunuko szavai nyomán például Umon is jó harcos lehet, csak Lyz nem ért hozzá, hogy megállapítsa.*
- Egyébként, én is szívesen tanulnék tőletek valamit, amiben jók vagytok. Ha volna türelmetek hozzám… *Veti föl, de nem akar tolakodni, mert a tanítással felsült, lehet, hogy egy másik harcmodorral is fel fog. Erre nem szívesen gondol, mert még nem próbálta soha, tehát nem tudhatja, és nem is szeretné leírni előre magát. Neki mindig is az íjászat volt a mindene, de egyre inkább azt érzi, hogy valami még hiányzik az életéből. Talán ha értene máshoz is…
Aenae kicsit megbámulja Umont, de ez Lyznek nagyon fel sem tűnik, ő maga már megszokta, hogy a lány néha megbámulja őt is. Eleinte ugyan furcsa volt, de neki is érdekesek más fajok, így nem csinál problémát belőle. Az viszont különösen kedves Umontól, hogy ő sem sérelmezi a bámulást, mert bizony Lyz is lopva fürkészi a férfi, futkosó stigmáit, amikor az nem figyel. Nem tudott még rájönni, hogy mitől változnak, de rákérdezni nem mer. Talán az átkozott szerzetes sem tudja.*
- Szia Umon, majd találkozunk. *Köszön el, s nézi még egy darabig a távolodó szerzetest.*
//A feleslegesen hosszú alcím//
*Békésen forgatja a kupát a kezében, s kortyol egy-egy aprót. Nagyon jól esik neki a finom meleg ital. Pár korty után jobb kedvre is derül, miközben a többieket hallgatja. Hamarosan ki is enged kicsit, s a törökülésből oldódva lelógatja lábát a hordóról. Umon mondatára elneveti magát, bár nem viszi túlzásba. Valahogy nem is tudja elképzelni a férfit íjjal a kezében. Nem vesz észre semmit abból, ami Umonban zajlik. Bár ha észrevenne, akkor sem kezdené firtatni.*
- Igen Pycta, igazad van. Köszönöm.* Hálás Pycta bölcsességéért, néha jobb, ha nem duruzsolnak sajnálkozó biztató szavakat, hanem engedik, hogy maga oldja meg legbelül. Attól sokkal erősebb lesz a következő alkalommal. Ráadásul Aenae továbbra is azt állítja, hogy jó tanár, ami persze nagyon jól esik neki. *
- Kedves vagy Aenae. *Mondja, majd a lovas dologra csak mosolyog. El tudja képzelni nagyon is, hogy olyan komisz jószágot fogott ki Aenae, ami tényleg megnehezíti a lány dolgát. Annak azért nagyon örül, hogy már kiskorában megtanították lovagolni és nem most kell vele vesződnie. Nem irigyli, viszont tiszteli is a lányt a kitartásáért. Kíváncsi pillantással illeti, hogy most ennyit beszél, de jól esik neki hallani, mert többnyire elég visszahúzódó. Eddig a legtöbbet talán a fürdőben beszélgettek, és az sem most volt, bár kétségtelen, hogy az a beszélgetés különleges kapcsot alkotott a három lány közé. Gondolataiból Sunuko ropogó tagjai zökkentik vissza.*
-Hú... biztos nem tört semmitek? Sun úgy ropogsz, hogy rossz hallani. *Jegyzi meg, mert véleménye szerint ezt azért nem csak az elf fülek hallották.*
- Ilyen butaságot ne is mondj Aenae. Még hogy eleszed az ételt bárki elől is. *Pillant jelentőségteljesen a lányra, mert nem csak a megjegyzésre érti, hanem, mert észrevette ám, amikor a többieket fürkészte legutóbbi vacsoránál is, hogy a lány alig eszik valamit.*
- Nem tudtam, hogy tudsz bánni az íjjal. *Szólal meg Sunuko szavaira újra.* De én nem mondanám magam erősnek vagy robusztusnak, cseppet sem. *Mosolyodik el, s vidámabban teszi hozzá. *Szerintem bárki egy mozdulattal összecsomagolna, ha akarna.
*Nem túloz olyan nagyon, tisztában van a gyengeségeivel. ~Talán erősödnöm kellene.~ Mióta Vadvéd benépesült, szinte válogatni lehet a harcosokból, de legalább négy embert azonnal tudna mondani, akiktől szívesen tanulna egy-két fogást. Sunuko szavai nyomán például Umon is jó harcos lehet, csak Lyz nem ért hozzá, hogy megállapítsa.*
- Egyébként, én is szívesen tanulnék tőletek valamit, amiben jók vagytok. Ha volna türelmetek hozzám… *Veti föl, de nem akar tolakodni, mert a tanítással felsült, lehet, hogy egy másik harcmodorral is fel fog. Erre nem szívesen gondol, mert még nem próbálta soha, tehát nem tudhatja, és nem is szeretné leírni előre magát. Neki mindig is az íjászat volt a mindene, de egyre inkább azt érzi, hogy valami még hiányzik az életéből. Talán ha értene máshoz is…
Aenae kicsit megbámulja Umont, de ez Lyznek nagyon fel sem tűnik, ő maga már megszokta, hogy a lány néha megbámulja őt is. Eleinte ugyan furcsa volt, de neki is érdekesek más fajok, így nem csinál problémát belőle. Az viszont különösen kedves Umontól, hogy ő sem sérelmezi a bámulást, mert bizony Lyz is lopva fürkészi a férfi, futkosó stigmáit, amikor az nem figyel. Nem tudott még rájönni, hogy mitől változnak, de rákérdezni nem mer. Talán az átkozott szerzetes sem tudja.*
- Szia Umon, majd találkozunk. *Köszön el, s nézi még egy darabig a távolodó szerzetest.*
2154. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:32:13
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:32:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Hamar lefekszik aludni, a vacsora zaja már a múlté, jóllehet csak néhány falatot kapott be, nem volt étvágya. Az ágyában forgolódik hosszú ideig, majd mikor végre elalszik, már kelhet is fel. Nem sokáig üldögél ágya szélén, kézfejével megdörgöli szemeit, arcbőrét, majd felveszi a szokásos öltözékét, azonban most nem a fekete nadrágot, hanem csuháját. Kámzsáját fejére húzza, nem akar feltűnést kelteni. Az ébredéskor meggyújtott gyertyáját elfújja, majd egy pillanatig azon gondolkodik, hogy vigye-e magával. Gyorsan elveti az ötletet, arra gondol, hogy éjnek évadján egy lassan előre haladó fénypászma sokaknak feltűnő lehetne. Ágya melletti ki asztalkára teszi le a tartót, majd a kilincsért nyúl. Itt megáll egy pillanatra és hezitál:*
~ Vajon hogyan fogad? A jövőbeli beszélgetéseinket előlegezzük meg, vagy az utolsót folytatjuk le? ~ *Aztán megrázza magát és elindul, nem akarja megvárakoztatni akihez indul. A folyosó csendes és kihalt, azt gondolja mindenki alszik, vagy legalábbis csendben pihen. Végiglopakodik, majd a csarnokon keresztül a kijárathoz lép és az erkély alatt távozik. Itt mosolyogva tekint fel, régi emlékek rohanják meg, második napjára és a Lyzzel folytatott kis színjátékukra emlékezik. Az udvaron is nagy a csend, még Xauzur sem horpaszt óljában, csak csendben piheg. Umonnak meglátszik a lehelete. Ahogy a falhoz közeledik, már torkában dobog szíve, annyira várja és annyira nem, ezt a találkozást. Az éj kormos feketeségében gondolatai kereszttüzében keresi a feljárót.*
- Hol az odvas fában van a... *zsörtölődik magában. Majd hirtelen megörül és bátran lép az általa felvezető lépcsőnek tekintett útra, hogy aztán szokásához híven essen át, egy, valószínűleg ülőalkalmatosságnak kirakott hordón.*
- Hát ez nem igaz! *Most már tényleg ingerült, főleg, hogy ekkor jön rá, a gyakorlótérre kihelyezett hordókon esett át. Immár hiányolja azt a gyertyát, még a hold is elbújik nagy röhögések közepette. Kínjában nagyot dobbant a földre, majd immár talán a megfelelő irányba tovább indul. Amikor ismét úgy érzi, hogy a jó helyen járhat, reszelősen suttogó hangja járja át a légteret:*
- Xot! Xotara! Itt vagy? Hol a viharban tudok felmenni? *Miközben nyakát nyújtogatja a sötétben, mint a leskelődő prérikutya, Xotarát keresve, csuhájának alsó széle rakoncátlanul, némileg vidoran épp bal lába alá kíván keveredni, így gyakorlatilag saját testsúlyával rántja le magát előre, amikor rálép. A csuha nevet, a csuhás viszont nem. Annak örül, hogy fogai nem törnek talán, annak viszont nem, hogy ismét gazzal, földdel és sáros képpel kell Xotara elé járulnia, mely így szemébe húzott kámzsával madárijesztőként hathat. Feltéve persze, ha nem csak a szomszédban lévő ingoványos vidéken élő óriások ébredtek fel az általa okozott zajra, s most fejüket vakarják értetlenségükben.*
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Hamar lefekszik aludni, a vacsora zaja már a múlté, jóllehet csak néhány falatot kapott be, nem volt étvágya. Az ágyában forgolódik hosszú ideig, majd mikor végre elalszik, már kelhet is fel. Nem sokáig üldögél ágya szélén, kézfejével megdörgöli szemeit, arcbőrét, majd felveszi a szokásos öltözékét, azonban most nem a fekete nadrágot, hanem csuháját. Kámzsáját fejére húzza, nem akar feltűnést kelteni. Az ébredéskor meggyújtott gyertyáját elfújja, majd egy pillanatig azon gondolkodik, hogy vigye-e magával. Gyorsan elveti az ötletet, arra gondol, hogy éjnek évadján egy lassan előre haladó fénypászma sokaknak feltűnő lehetne. Ágya melletti ki asztalkára teszi le a tartót, majd a kilincsért nyúl. Itt megáll egy pillanatra és hezitál:*
~ Vajon hogyan fogad? A jövőbeli beszélgetéseinket előlegezzük meg, vagy az utolsót folytatjuk le? ~ *Aztán megrázza magát és elindul, nem akarja megvárakoztatni akihez indul. A folyosó csendes és kihalt, azt gondolja mindenki alszik, vagy legalábbis csendben pihen. Végiglopakodik, majd a csarnokon keresztül a kijárathoz lép és az erkély alatt távozik. Itt mosolyogva tekint fel, régi emlékek rohanják meg, második napjára és a Lyzzel folytatott kis színjátékukra emlékezik. Az udvaron is nagy a csend, még Xauzur sem horpaszt óljában, csak csendben piheg. Umonnak meglátszik a lehelete. Ahogy a falhoz közeledik, már torkában dobog szíve, annyira várja és annyira nem, ezt a találkozást. Az éj kormos feketeségében gondolatai kereszttüzében keresi a feljárót.*
- Hol az odvas fában van a... *zsörtölődik magában. Majd hirtelen megörül és bátran lép az általa felvezető lépcsőnek tekintett útra, hogy aztán szokásához híven essen át, egy, valószínűleg ülőalkalmatosságnak kirakott hordón.*
- Hát ez nem igaz! *Most már tényleg ingerült, főleg, hogy ekkor jön rá, a gyakorlótérre kihelyezett hordókon esett át. Immár hiányolja azt a gyertyát, még a hold is elbújik nagy röhögések közepette. Kínjában nagyot dobbant a földre, majd immár talán a megfelelő irányba tovább indul. Amikor ismét úgy érzi, hogy a jó helyen járhat, reszelősen suttogó hangja járja át a légteret:*
- Xot! Xotara! Itt vagy? Hol a viharban tudok felmenni? *Miközben nyakát nyújtogatja a sötétben, mint a leskelődő prérikutya, Xotarát keresve, csuhájának alsó széle rakoncátlanul, némileg vidoran épp bal lába alá kíván keveredni, így gyakorlatilag saját testsúlyával rántja le magát előre, amikor rálép. A csuha nevet, a csuhás viszont nem. Annak örül, hogy fogai nem törnek talán, annak viszont nem, hogy ismét gazzal, földdel és sáros képpel kell Xotara elé járulnia, mely így szemébe húzott kámzsával madárijesztőként hathat. Feltéve persze, ha nem csak a szomszédban lévő ingoványos vidéken élő óriások ébredtek fel az általa okozott zajra, s most fejüket vakarják értetlenségükben.*
2153. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:08:21
Üzenet elküldve: 2018-01-30 20:08:21
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Az erdő mélyén a sötét Csend az úr. A Vadvédet pedig úgy veszik körbe, a megfoghatatlan Sötétség által átölelt fekete fák, mint valami mételyesen latorkodó haramiák. Az erőd lakói minden bizonnyal az igazak álmát alusszák, már aki.
Xotarának élete tizenhét évéből fakadóan nem tiszta a lelkiismerete, így nem igazán szokta éjjel, amúgy sem az igazak álmát aludni. A lány idegesen sétálgat a védfalon. Rövid időn belül, már harmadszor az éj leple alatt, de most nem a múltja, vagy az őrség nyugtalanítja. A sötételf lány Umont várja a „légyottra”. Reméli, az átkozott szerzetes eljön, mivel hát ő készült. Elintézte, hogy egyedül legyen az éjjeli őrségben. Hozott fel az őrtoronyba kötelet és olajlámpást is, amit persze még nem gyújtott meg, mivel a barátnak még se híre, se hamva. Őt meg még zavarja is az ilyen díszkivilágítás. Szóval, Xotara vár. Várja, Umon felbukkanását az éjszakai sötétségben pihenő téli udvaron. Közben, így tépelődik magában:
~Remélem, nem ültet fel, mert ha igen leverem a veséjét… már csak, azért mert Ő vetette fel, hogy tisztázzuk a közöttünk lévő helyzetet. Hát, én itt vagyok állok elébe.~*
//A Kulcsok Őre és a Kapu Őrzője//
*Az erdő mélyén a sötét Csend az úr. A Vadvédet pedig úgy veszik körbe, a megfoghatatlan Sötétség által átölelt fekete fák, mint valami mételyesen latorkodó haramiák. Az erőd lakói minden bizonnyal az igazak álmát alusszák, már aki.
Xotarának élete tizenhét évéből fakadóan nem tiszta a lelkiismerete, így nem igazán szokta éjjel, amúgy sem az igazak álmát aludni. A lány idegesen sétálgat a védfalon. Rövid időn belül, már harmadszor az éj leple alatt, de most nem a múltja, vagy az őrség nyugtalanítja. A sötételf lány Umont várja a „légyottra”. Reméli, az átkozott szerzetes eljön, mivel hát ő készült. Elintézte, hogy egyedül legyen az éjjeli őrségben. Hozott fel az őrtoronyba kötelet és olajlámpást is, amit persze még nem gyújtott meg, mivel a barátnak még se híre, se hamva. Őt meg még zavarja is az ilyen díszkivilágítás. Szóval, Xotara vár. Várja, Umon felbukkanását az éjszakai sötétségben pihenő téli udvaron. Közben, így tépelődik magában:
~Remélem, nem ültet fel, mert ha igen leverem a veséjét… már csak, azért mert Ő vetette fel, hogy tisztázzuk a közöttünk lévő helyzetet. Hát, én itt vagyok állok elébe.~*
2152. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 13:29:13
Üzenet elküldve: 2018-01-30 13:29:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Umon el//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*A társaság jó, a beszélgetés és végre a pihenés is az, főleg forró teát kortyolgatva, ezen a hűvös lassan ebéd felé járó reggelen. Lyz szomorú és kissé elkeseredett arcát látva megsajnálja a nőt, a szerzetes biztos benne, hogy mindent beleadott, Aenae kis türelmetlensége nem az ő hibája:*
- No, nekem adhatnátok íjat, szerintem magamat lőném le vele! *Kacag fel hirtelen, ezzel próbálva Aenaet is nyugtatni.*
- Egyben Lyz, egyben! *mosolyog, majd egy hirtelen bevillanó gondolat mosolyát azonnal megszakítja.*
~ BÁR VELED LENNÉK... EGYBEN INKÁBB! ~ *Igyekszik érzelmeit palástolni, tekintve, hogy nem tőle származik a gondolat, mely mélységesen felkavarja.*
~ Hallgass! ~ *Erre a hang nem felel. Sunuko szavait már csak fél füllel hallja és megpróbál hozzá jó képet vágni, hisz tulajdonképpen dicséretet kapott. Előbbi gondolatmenetéből senki sem vehet észre semmit, arcának változása, talán csak a fény játékának tudhatóak be, stigmái egy pillanat műve alatt gyorsan rendeződnek vissza helyükre. A beszélgetés jó irányba halad, de Umon immár saját maga gondolatainak elfojtására koncentrál.*
- Te is kiváló harcos vagy Sun! Örömmel venném, ha majd egyszer tanulhatnék tőled! *Próbál mosolyogni, vagy legalább vidámságot erőltetni magára:*
~ Az a gyönyörű és kedves elf lány, hogy gondolhatok ilyesmire?! De ne öld magad, ezek nem a te gondolataid! ~ *Pyctára pillant, aki kedvesen néz rájuk, majd Umon gyorsan poharába temeti arcát, s érzi, ahogy a forró gőz arcának vonulatain keresztül az ég felé távozik. Hallja Aenae hangját, bár mintha kissé távolabbról szólna, az előbb úgy emlékszik nem messze ült tőle egy hordón. Furcsa érzés keríti hatalmába, s ahogy forró teája gőzén át felpillant, Aenae tekintetével találkozik tekintete.*
~ NYAMI! ~ *Aenae, minden bizonnyal semmire nem emlékszik a most látottakból, hisz oly gyorsan történik, persze az is lehet, hogy kissé összezavarodva, talán még megrettenve, bizonytalanságában fordítja majd el tekintetét. Abban a pillanatban ugyanis, ahogy topázsárga gyönyörű tekintete a szerzetesével találkozik, a szerzetes szemfehérjéje fekete szembogarával folyik össze, összefüggő ébenfekete masszává változtatva azt. A hideg tekintetet, csak gonosz vigyorra húzódó szája koronázza meg, melyből talán még nyelve hegye is kivillan. Azonban az egész csak egy hangyányi pillanat, mikor Pycta már Umonra mosolyog, csak a vidáman mosolygó szerzetest láthatja:*
- Nem tesz semmit, Aenae, megszoktam már, hogy látványosság vagyok! *Neveti el magát őszintén, hogy aztán kezét feltéve kérjen bocsánatot őszinteségéért, véletlenül sem akarja a lányt megbántani. Közben arra gondol, hogy meddig bírja még féken tartani a benne rejlő gonoszt. Nem akarja, hogy bárkinek baja essen, túl közel áll már mindenki hozzá, s nem utolsó sorban már barátokat is szerzett. Tovább ül a földön, arcát poharába rejti, s megpróbálja saját gondolatait maga elől elrejteni, nem feltétlenül tervezte ugyanis, hogy a venár nőket ott és abban a pózban látja, melyek körül groteszk gondolatai jelenleg forognak. Stigmái arcán vívott tánca hol erősödik, hol lecsökken, egyedül talán Pycta és Sunuko veheti észre, hogy a tarkójáig felkúszó fekete vonalak, immár ismét teljes testét szeretnék lassan birtokba venni. Nem kívánja megint átélni, amit az előbb, így lassan feltápászkodik és poharát visszaadja:*
- Nem akarlak megsérteni benneteket, de még sok a dolgom ma reggel! *mosolyog* - Ebédnél, majd találkozunk!
~ VAGY MAJD ÉJSZAKA! ~ *Nem hallva, a disznó és ordenáré röhögést, meghajolva a többiek felé, saját magával is megvívva harcát, lassan elsétál a gyakorlótérről.*
//Umon el//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*A társaság jó, a beszélgetés és végre a pihenés is az, főleg forró teát kortyolgatva, ezen a hűvös lassan ebéd felé járó reggelen. Lyz szomorú és kissé elkeseredett arcát látva megsajnálja a nőt, a szerzetes biztos benne, hogy mindent beleadott, Aenae kis türelmetlensége nem az ő hibája:*
- No, nekem adhatnátok íjat, szerintem magamat lőném le vele! *Kacag fel hirtelen, ezzel próbálva Aenaet is nyugtatni.*
- Egyben Lyz, egyben! *mosolyog, majd egy hirtelen bevillanó gondolat mosolyát azonnal megszakítja.*
~ BÁR VELED LENNÉK... EGYBEN INKÁBB! ~ *Igyekszik érzelmeit palástolni, tekintve, hogy nem tőle származik a gondolat, mely mélységesen felkavarja.*
~ Hallgass! ~ *Erre a hang nem felel. Sunuko szavait már csak fél füllel hallja és megpróbál hozzá jó képet vágni, hisz tulajdonképpen dicséretet kapott. Előbbi gondolatmenetéből senki sem vehet észre semmit, arcának változása, talán csak a fény játékának tudhatóak be, stigmái egy pillanat műve alatt gyorsan rendeződnek vissza helyükre. A beszélgetés jó irányba halad, de Umon immár saját maga gondolatainak elfojtására koncentrál.*
- Te is kiváló harcos vagy Sun! Örömmel venném, ha majd egyszer tanulhatnék tőled! *Próbál mosolyogni, vagy legalább vidámságot erőltetni magára:*
~ Az a gyönyörű és kedves elf lány, hogy gondolhatok ilyesmire?! De ne öld magad, ezek nem a te gondolataid! ~ *Pyctára pillant, aki kedvesen néz rájuk, majd Umon gyorsan poharába temeti arcát, s érzi, ahogy a forró gőz arcának vonulatain keresztül az ég felé távozik. Hallja Aenae hangját, bár mintha kissé távolabbról szólna, az előbb úgy emlékszik nem messze ült tőle egy hordón. Furcsa érzés keríti hatalmába, s ahogy forró teája gőzén át felpillant, Aenae tekintetével találkozik tekintete.*
~ NYAMI! ~ *Aenae, minden bizonnyal semmire nem emlékszik a most látottakból, hisz oly gyorsan történik, persze az is lehet, hogy kissé összezavarodva, talán még megrettenve, bizonytalanságában fordítja majd el tekintetét. Abban a pillanatban ugyanis, ahogy topázsárga gyönyörű tekintete a szerzetesével találkozik, a szerzetes szemfehérjéje fekete szembogarával folyik össze, összefüggő ébenfekete masszává változtatva azt. A hideg tekintetet, csak gonosz vigyorra húzódó szája koronázza meg, melyből talán még nyelve hegye is kivillan. Azonban az egész csak egy hangyányi pillanat, mikor Pycta már Umonra mosolyog, csak a vidáman mosolygó szerzetest láthatja:*
- Nem tesz semmit, Aenae, megszoktam már, hogy látványosság vagyok! *Neveti el magát őszintén, hogy aztán kezét feltéve kérjen bocsánatot őszinteségéért, véletlenül sem akarja a lányt megbántani. Közben arra gondol, hogy meddig bírja még féken tartani a benne rejlő gonoszt. Nem akarja, hogy bárkinek baja essen, túl közel áll már mindenki hozzá, s nem utolsó sorban már barátokat is szerzett. Tovább ül a földön, arcát poharába rejti, s megpróbálja saját gondolatait maga elől elrejteni, nem feltétlenül tervezte ugyanis, hogy a venár nőket ott és abban a pózban látja, melyek körül groteszk gondolatai jelenleg forognak. Stigmái arcán vívott tánca hol erősödik, hol lecsökken, egyedül talán Pycta és Sunuko veheti észre, hogy a tarkójáig felkúszó fekete vonalak, immár ismét teljes testét szeretnék lassan birtokba venni. Nem kívánja megint átélni, amit az előbb, így lassan feltápászkodik és poharát visszaadja:*
- Nem akarlak megsérteni benneteket, de még sok a dolgom ma reggel! *mosolyog* - Ebédnél, majd találkozunk!
~ VAGY MAJD ÉJSZAKA! ~ *Nem hallva, a disznó és ordenáré röhögést, meghajolva a többiek felé, saját magával is megvívva harcát, lassan elsétál a gyakorlótérről.*
2151. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 12:41:30
Üzenet elküldve: 2018-01-30 12:41:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Umon szavaira csak aprót bólint, tudja, miről beszél az átkozott szerzetes. A mai reggelbe olvadó hajnalon sok mindenre fény derült számára is, amitől bizonyosabb lett egy-két kérdésben. A férfi jó harcos, a szíve és az esze is a helyén van. Egyetlen pillanatra sem bánta meg, hogy akkor beengedte a kapun a furcsa, zavart és kissé bizalmatlan külsejű barátot.
Tölt Ssyleana-nak a kupájába a gőzölgő italból, miközben a válaszát hallgatja. Nem nehéz kitalálni, hogy mi okozza a rossz kedvét. Aenae eldobott íja elég beszédesen jelzi a gyakorlás sikertelenségét. A feléjük tartó séta közben pedig hallotta Aviolannak és Umonnak mondott válaszát.*
- A kudarcokból talán még többet lehet tanulni, mint a sikerekből. *Mondja mosolyogva. Nem szeretne többet mondani erről, Lyz majd lerendezi magában és reméli, hogy nem fogja magát hibáztatni.
Aztán Aviolan is kap egy kupa csipkebogyó teát. A férfiben nem csalódott, amikor beengedte az erődbe, ha egykori venár volt, ha nem, akkor is sikerült beilleszkednie az új közösségbe. Jó fickó, csak neki is meg van a saját története, mint itt csaknem mindenkinek.
Persze Aenae megint saját értéktelenségét firtatja, a csuhás pedig mosolyogva lép a lány kinyújtott keze felé, hogy baljával megfogva a kezét, majd odalépve mellé megöleli. Sohasem kellett titkolózniuk, most sincs rá oka.*
- Én azt remélem, hogy egyszer bízni fogsz magadban és a tudásodban. Biztosan tudom, hogy eljön az az idő, az Erdő Szíve látja lelkem. *Mosolyog a lányra. Bárhogy próbálta eddig bebizonyítani Aenae-nek, hogy éppen annyit ér, mint mindenki más, nem sikerült még. De tudja, hogy türelmesnek kell lennie és minden a helyére kerül. Persze a topázszemű is kap a teából, hátha az jobb kedvre deríti. Aenae Umonhoz intézett szavai után csak a barátra mosolyog, ő már megszokta a lány furcsa bámulási szokásait és az abból fakadó bocsánatkéréseket.*
*Umon szavaira csak aprót bólint, tudja, miről beszél az átkozott szerzetes. A mai reggelbe olvadó hajnalon sok mindenre fény derült számára is, amitől bizonyosabb lett egy-két kérdésben. A férfi jó harcos, a szíve és az esze is a helyén van. Egyetlen pillanatra sem bánta meg, hogy akkor beengedte a kapun a furcsa, zavart és kissé bizalmatlan külsejű barátot.
Tölt Ssyleana-nak a kupájába a gőzölgő italból, miközben a válaszát hallgatja. Nem nehéz kitalálni, hogy mi okozza a rossz kedvét. Aenae eldobott íja elég beszédesen jelzi a gyakorlás sikertelenségét. A feléjük tartó séta közben pedig hallotta Aviolannak és Umonnak mondott válaszát.*
- A kudarcokból talán még többet lehet tanulni, mint a sikerekből. *Mondja mosolyogva. Nem szeretne többet mondani erről, Lyz majd lerendezi magában és reméli, hogy nem fogja magát hibáztatni.
Aztán Aviolan is kap egy kupa csipkebogyó teát. A férfiben nem csalódott, amikor beengedte az erődbe, ha egykori venár volt, ha nem, akkor is sikerült beilleszkednie az új közösségbe. Jó fickó, csak neki is meg van a saját története, mint itt csaknem mindenkinek.
Persze Aenae megint saját értéktelenségét firtatja, a csuhás pedig mosolyogva lép a lány kinyújtott keze felé, hogy baljával megfogva a kezét, majd odalépve mellé megöleli. Sohasem kellett titkolózniuk, most sincs rá oka.*
- Én azt remélem, hogy egyszer bízni fogsz magadban és a tudásodban. Biztosan tudom, hogy eljön az az idő, az Erdő Szíve látja lelkem. *Mosolyog a lányra. Bárhogy próbálta eddig bebizonyítani Aenae-nek, hogy éppen annyit ér, mint mindenki más, nem sikerült még. De tudja, hogy türelmesnek kell lennie és minden a helyére kerül. Persze a topázszemű is kap a teából, hátha az jobb kedvre deríti. Aenae Umonhoz intézett szavai után csak a barátra mosolyog, ő már megszokta a lány furcsa bámulási szokásait és az abból fakadó bocsánatkéréseket.*
2150. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-30 01:21:50
Üzenet elküldve: 2018-01-30 01:21:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Istállóban//
//Ertatsnoy//
*Xotara mielőtt még szerszámostól eltűnne a nyergesben, bocsánatot kér Erttól, hogy a frászt hozta Csillagra. A sötételf lány nincsen meglepve, hogy ha kis jószág fél az idegenektől, akkor milyen trauma lehetett neki egy otromba sötételf lány közeledése.*
- Upsz, bocsi! Szegényke.
*Xotara látja, hogy a csókaszemű tündér zavartan matat ruházata alatt kis pajtása után. Ekkor tűnik el a nyergesben a mélységi lány, bár még hallja a tündér fiú kérdéseit, de csak „ühümök-kel” válaszol neki. A lány biztos benne, hogy Ert feltalálja magát. Nem hiszi, hogy olyan málé lenne a tündér, mint amilyennek mutatja magát, csak nem bízik saját képességeiben.
Kajtár, ahogy kiszúrja, hogy gazdája eltűnt a színről, pajkosan megcsillannak szemei, és érdeklődő szaglászásba lendül. A ló egészen kinyújtja nyakát, hogy elérje a tündért. Orrnyílásai kíváncsian szaglásszák a levegőt, mozgékony ajkaival játékosan kapdos a levegőbe, hogy legalább a tündér csuklyáját elérje.
Amikor, Ert végre odalép hozzá, Kajtár már pimaszan csócsálná is meg a druida fiú hosszú, fekete haját. Ám, amikor a druida tündér kezével végig simítja a ló ferde hókás orrhátát, Kajtár szeméből a szemtelen csillogás eltűnik. A termetes ló haj- kajtatás, szaglászás helyett, csak békésen, nyugodtan szaglássza az orrát simogató kezet, amit kedvesen meg is lök orrával, mintha azt mondaná, hogy 'Még, kérek simit! '.
Xotara ekkor tér vissza és lép Erthoz.*
- Tudtam, hogy neked is tetszeni fog.
*Amiben, mondjuk nem sok csoda van, hiszen egy druidától valahogy alapelvárás, hogy szeressen minden állatot.*
- Na, nem skalpolt meg? Azok után, amit Umonnal és előbb Leonnal művelt, azt hittem legalább megtépi a hajad, de most olyan békésen áll itt, ahogy még sose láttam. Látod! Megy ez! Gyakorlat teszi a mestert is.
*Majd figyelmesen hallgatja csókaszemű druida kis elbeszélését magáról.*
- Kikötő? Ott még nem jártam, de azt hallottam, hogy elég kemény környék. Ott nőttél fel? Akkor, vagy jól verekszel, vagy jól lopakodsz.
*~Ahogy elnézem az alkatát inkább az utóbbi, bár sose lehet tudni.~
Xotara elmosolyodik, majd mosolya mellé kis zavart döbbenet is párosul, amikor a tündér arra kéri magáról meséljen. Jól esik neki a kérés, csak eddig nem sokan kértek tőle ilyet. Sőt, most hogy jobban belegondol, eddig két ilyen személy volt csak a Vadvédben.
~Pycta… Zara, és most Ert.~*
- Pirtianes környéki erdőségekből jöttem, Artheniorba. Aztán a nyüzsgő város zajos forgataga sok volt nekem. Ide jöttem az Erdőmélyére, és valahogy rátaláltam erre helyre. Kajtáért még vissza kellett mennem a városba, mert akkor még nem volt az enyém. Belovaglóként dolgoztam egy pár napig a városi istállóban. De utána visszatértem ide, és befogadtak. Azóta itt rontom a levegőt.
*Utolsó mondatát kaján vigyorral nyugtázza, de azért töprengve elhallgat, majd kissé elkerekedett szemekkel, így szól: *
- Te, Ert! Ha Xauzur nincs Bajdiékkal és Te sem láttad egy ideje… akkor hol van?
*Igen. Xotara aggódik, és ez az aggodalom nyilván az arcán is látható.
Már le is pereg a szemei előtt, egy véres jelenet, ahol ő boldogságosan lovagol Kajtáron a gyakorlótéren, amikor a dúvad nagymacska a falról ráugorva a ló farára, karmaival feltépi lova combját. Kajtár riadt védekezésében vad bakolásba kezd, amivel nem csak a ragadozótól, de gazdájától is erőteljesebben megválik. Xauzur talpra esik és a lovasától megszabadult Kajtárt, tovább támadja. Xotara nem tud segíteni lovának, a kavicságyat végigszántó durva földet érése után. A fejében játszódó rémtörténet végét már nem várja meg.*
- Ert! Kérlek, keressük meg Xauzurt! Nézzük, meg hátha a kenneljében van!
~Meg kell ismernem azt a nagymacskát, hogy tudjam mennyire jelent veszélyt. Főleg, ha ilyen gyakran csatangol felügyelet nélkül az erődben.~
- Mit szólsz?
~Most jó lószagom van, ha szét akar tépni, hát inkább most tegye, mint amikor Kajtár is velem van, de Ert biztos megvédene a nagymacskától, ha az rám támadna.~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.30 01:30:14
//Ertatsnoy//
*Xotara mielőtt még szerszámostól eltűnne a nyergesben, bocsánatot kér Erttól, hogy a frászt hozta Csillagra. A sötételf lány nincsen meglepve, hogy ha kis jószág fél az idegenektől, akkor milyen trauma lehetett neki egy otromba sötételf lány közeledése.*
- Upsz, bocsi! Szegényke.
*Xotara látja, hogy a csókaszemű tündér zavartan matat ruházata alatt kis pajtása után. Ekkor tűnik el a nyergesben a mélységi lány, bár még hallja a tündér fiú kérdéseit, de csak „ühümök-kel” válaszol neki. A lány biztos benne, hogy Ert feltalálja magát. Nem hiszi, hogy olyan málé lenne a tündér, mint amilyennek mutatja magát, csak nem bízik saját képességeiben.
Kajtár, ahogy kiszúrja, hogy gazdája eltűnt a színről, pajkosan megcsillannak szemei, és érdeklődő szaglászásba lendül. A ló egészen kinyújtja nyakát, hogy elérje a tündért. Orrnyílásai kíváncsian szaglásszák a levegőt, mozgékony ajkaival játékosan kapdos a levegőbe, hogy legalább a tündér csuklyáját elérje.
Amikor, Ert végre odalép hozzá, Kajtár már pimaszan csócsálná is meg a druida fiú hosszú, fekete haját. Ám, amikor a druida tündér kezével végig simítja a ló ferde hókás orrhátát, Kajtár szeméből a szemtelen csillogás eltűnik. A termetes ló haj- kajtatás, szaglászás helyett, csak békésen, nyugodtan szaglássza az orrát simogató kezet, amit kedvesen meg is lök orrával, mintha azt mondaná, hogy 'Még, kérek simit! '.
Xotara ekkor tér vissza és lép Erthoz.*
- Tudtam, hogy neked is tetszeni fog.
*Amiben, mondjuk nem sok csoda van, hiszen egy druidától valahogy alapelvárás, hogy szeressen minden állatot.*
- Na, nem skalpolt meg? Azok után, amit Umonnal és előbb Leonnal művelt, azt hittem legalább megtépi a hajad, de most olyan békésen áll itt, ahogy még sose láttam. Látod! Megy ez! Gyakorlat teszi a mestert is.
*Majd figyelmesen hallgatja csókaszemű druida kis elbeszélését magáról.*
- Kikötő? Ott még nem jártam, de azt hallottam, hogy elég kemény környék. Ott nőttél fel? Akkor, vagy jól verekszel, vagy jól lopakodsz.
*~Ahogy elnézem az alkatát inkább az utóbbi, bár sose lehet tudni.~
Xotara elmosolyodik, majd mosolya mellé kis zavart döbbenet is párosul, amikor a tündér arra kéri magáról meséljen. Jól esik neki a kérés, csak eddig nem sokan kértek tőle ilyet. Sőt, most hogy jobban belegondol, eddig két ilyen személy volt csak a Vadvédben.
~Pycta… Zara, és most Ert.~*
- Pirtianes környéki erdőségekből jöttem, Artheniorba. Aztán a nyüzsgő város zajos forgataga sok volt nekem. Ide jöttem az Erdőmélyére, és valahogy rátaláltam erre helyre. Kajtáért még vissza kellett mennem a városba, mert akkor még nem volt az enyém. Belovaglóként dolgoztam egy pár napig a városi istállóban. De utána visszatértem ide, és befogadtak. Azóta itt rontom a levegőt.
*Utolsó mondatát kaján vigyorral nyugtázza, de azért töprengve elhallgat, majd kissé elkerekedett szemekkel, így szól: *
- Te, Ert! Ha Xauzur nincs Bajdiékkal és Te sem láttad egy ideje… akkor hol van?
*Igen. Xotara aggódik, és ez az aggodalom nyilván az arcán is látható.
Már le is pereg a szemei előtt, egy véres jelenet, ahol ő boldogságosan lovagol Kajtáron a gyakorlótéren, amikor a dúvad nagymacska a falról ráugorva a ló farára, karmaival feltépi lova combját. Kajtár riadt védekezésében vad bakolásba kezd, amivel nem csak a ragadozótól, de gazdájától is erőteljesebben megválik. Xauzur talpra esik és a lovasától megszabadult Kajtárt, tovább támadja. Xotara nem tud segíteni lovának, a kavicságyat végigszántó durva földet érése után. A fejében játszódó rémtörténet végét már nem várja meg.*
- Ert! Kérlek, keressük meg Xauzurt! Nézzük, meg hátha a kenneljében van!
~Meg kell ismernem azt a nagymacskát, hogy tudjam mennyire jelent veszélyt. Főleg, ha ilyen gyakran csatangol felügyelet nélkül az erődben.~
- Mit szólsz?
~Most jó lószagom van, ha szét akar tépni, hát inkább most tegye, mint amikor Kajtár is velem van, de Ert biztos megvédene a nagymacskától, ha az rám támadna.~
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.30 01:30:14
2149. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 22:43:56
Üzenet elküldve: 2018-01-29 22:43:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Istálló//
//Xotora//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
- Meg tudnál barátkozni egy medvével?
*Kérdezi Csillagot, majd játékosan rákoppint a nullum fejének selymes tetejére. Az állat picit megrázza magát, megmozdítja az orrát, és ezzel vékony bajuszkái is tornázni kezdenek. Apró köröket írnak le, mint edzés közben. Mikor ezzel végzett, újra a gazdájára pillant, sűrűn pislog nagy, csillogó kölyökszemeivel.*
~Inkább apát láthat bennem, mint gazdát. Miért kellett a szüleinek meghalnia?~
*Tűnődik, hiszen alig volt Csillag pár napos, mikor Ertatsnoy rátalált. A kis állat egy hatalmas, véres levélkupac alján feküdt, körülötte nagy valószínűséggel a családja hevert szétszórtan. Kibelezve. Ilyen körülményke között majdnem meghalt egyedül, a fiú nem érti, a kis állatka hogyan élhette túl ezeket a borzalmakat. Annyira fájt neki a látvány, hogy azonnal magához vette új barátját, gondozta, és szépen lassan felnevelte. Azaz nem teljesen, Csillag még bőven tinédzserkorát éli. Nem csoda hát, hogy a rágcsáló így hallgat Ertatsnoyra, és megtesz neki mindent. Nem szalad el, ami a nullumok félénk természetét nézve ritka.
Ekkor hall meg néhány idegen hangot. Kíváncsian lép párat előre, hogy megkeresse a beszéd forrását, de nem kell nagyon tepernie érte, mert a sötételf önkéntesen felfedi magát. A tündér halványan rámosolyog anélkül, hogy alaposabban végignézne a majdnem idegenen.*
- Csak így, egyedül.
*Ismétli a másikat.*
- A Mesterem?
*Kis ideig elgondolkozik, és hosszasan pislog, mielőtt eszébe jutna a válasz.*
- Ja, úgy tudom, hogy elmentek vadászni.
*Mikor a nagymacskáról kérdez a nő, a tündér látványosan körbenéz, de a lovakon kívül bizony nem lát mást.*
- Nem tudom merre van az irbisz, valahol itt kell lennie. Ha minden igaz, akkor nem vitték magukkal a vadászatra. Biztos azért mert megenné a vadakat, vagy valami ilyesmi.
*Mosolyog szélesen.
Ertatsnoy nem is olyan rég hozta vissza az erődből a nagymacskát, ahol az állat valószínűleg megtöltötte a hasát minden elképzelhető jóval. Ha nem is lenne lusta újra elfogni egy-két vadat, tele pocakkal lehet, hogy nem arra menne, amerre a vadászok akarják. Persze a Mester biztosan megtudná neki parancsolni neki, hogy merre fusson, de ha meglátna egy bokor mögött egy vaddisznót, amit a csapat nem akar levadászni valószínű, hogy az irbisz nem bírna ősi ösztöneinek parancsolni. Teljesen megérti a többieket, hogy miért nem vitték magukkal. Persze csak akkor, ha a tündér jól emlékszik, mert ha nem, az mellett érvelne, hogy miért kell elvinni.*
- Ugye, milyen aranyos? Jaj, ne érj hozzá...
*Éppen figyelmeztetné a sötételfet, hogy ne érjen hozzá Csillaghoz, hiszen az állat nagyon félénk, de már késő. Amint Xotora kinyújtja a szőrös állatka felé a kezét, az egy hatalmasat visít, összerezzen, és aprót ugrik is helyben, majd bebújik a tündér ruhája alá.*
- Bocsánat, nem szereti az idegeneket.
*Sóhajtja, majd megpróbálja úgy kihalászni az állatot a pólója alól, hogy a nő ne lássa az egész testét. Nem mintha úgy hinné Ertatsnoy, hogy pont Xotorát érdekli a mezítelen felsőteste. Érdekes világot élnének.*
- Csillag a neve, ő egy nullum.
*Próbál mosolyogni, mikor alulról elővadássza a reszkető állatkát, és a tenyere közé zárja szegénykét.*
- Ertatsnoy vagyok. Semmi baj, hogy nem tudod megjegyezni; ha gondolod, becézhetsz is. Mondjuk az Ert tökéletes lenne.
*Tényleg nem sértődik meg, a név legtöbbször nem jelent semmit. Jobban szereti, ha a tettei alapján emlékeznek rá. Nem mintha eddig nagyon sok olyan dolgot csinált volna, amiért érdemes lenne párhuzamot vonni a tündér, és cselekedeti között... Majd idővel. Talán olyan jó druida válik majd belőle, hogy mindenki ismerni fogja őt. Akkor már talán értelme lenne ennek az egésznek. Vagy mégsem?*
~Szép álom.~
*Közben követi a nőt a lovához.*
- Tényleg szép ló!
*Bólogat lelkesen.*
- Suttogjam meg?
*Értetlenül pislog a sötételfre, nem érti, hogy mit gondol az suttogás gyanánt.*
- Mit suttogjak? Úgy sem érti!
*Néz még furcsábban, hiszen tényleg nem érti, hogy a másik mit gondol. Talán ha mágus lenne, ki tudná találni.*
- Hát, az irbisz még nem hallgat rám teljesen.
*Vakarja a fejét, hiszen reggel is alig bírta rávenni Xauzurt, hogy jöjjön vissza. Sőt, a tündérnek úgy tűnt, a nagymacska inkább megunta a hajszolást és elmenekült. Azaz pontosabba vissza az erődbe, hiszen ekkor éppen a fák között voltak. Mester pedig látta, hogy Ertatsnoy úgy fut az macska után, mintha össze lennének kötve, vicces látvány lehetett.*
~Lényegtelen.~
- Menj csak.
*Bólogat, hiszen egy lóval már csak elbír.*
- A gyengéje a haj?
*Pillant hátra, mikor a nő elmegy, a tündér nem tudja, hogy hirtelen megijedjen, vagy örüljön. ennek.*
//Aktív képességhasználat: szelidítés//
*Azért mégis odalép a lóhoz, hogy megsimogassa, bár suttogni nem suttog neki semmit, nem tudja, hogy mit mondhatna. Hogy milyen szép, vagy ügyes, esetleg gyors? Inkább csendben marad, még ha ezzel nem is teljesíti a kérést.
Közben a sötételf elég gyorsan visszaér.*
- Igen, az.
*Bólogat újra, a fiú számára minden állat gyönyörű, és egyben csodálatos is.*
- A Kikötőből jöttem, ott nőtem fel. Féltem ott... egyedül. Ezért jöttem errefelé.
~Eredetileg védelmező állatot keresni, mert egy nullum nem segít, ha banditák támadják meg a dokkoknál. De itt jobb, mint amott, ez tény.~
*Erről nem is akar többet gondolni, hiszen a nő biztos érteni fogja a tündért.*
- Igen, jól bánik velem.
*Megint bólogat.*
- De most mesélj te magadról!
//Xotora//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
- Meg tudnál barátkozni egy medvével?
*Kérdezi Csillagot, majd játékosan rákoppint a nullum fejének selymes tetejére. Az állat picit megrázza magát, megmozdítja az orrát, és ezzel vékony bajuszkái is tornázni kezdenek. Apró köröket írnak le, mint edzés közben. Mikor ezzel végzett, újra a gazdájára pillant, sűrűn pislog nagy, csillogó kölyökszemeivel.*
~Inkább apát láthat bennem, mint gazdát. Miért kellett a szüleinek meghalnia?~
*Tűnődik, hiszen alig volt Csillag pár napos, mikor Ertatsnoy rátalált. A kis állat egy hatalmas, véres levélkupac alján feküdt, körülötte nagy valószínűséggel a családja hevert szétszórtan. Kibelezve. Ilyen körülményke között majdnem meghalt egyedül, a fiú nem érti, a kis állatka hogyan élhette túl ezeket a borzalmakat. Annyira fájt neki a látvány, hogy azonnal magához vette új barátját, gondozta, és szépen lassan felnevelte. Azaz nem teljesen, Csillag még bőven tinédzserkorát éli. Nem csoda hát, hogy a rágcsáló így hallgat Ertatsnoyra, és megtesz neki mindent. Nem szalad el, ami a nullumok félénk természetét nézve ritka.
Ekkor hall meg néhány idegen hangot. Kíváncsian lép párat előre, hogy megkeresse a beszéd forrását, de nem kell nagyon tepernie érte, mert a sötételf önkéntesen felfedi magát. A tündér halványan rámosolyog anélkül, hogy alaposabban végignézne a majdnem idegenen.*
- Csak így, egyedül.
*Ismétli a másikat.*
- A Mesterem?
*Kis ideig elgondolkozik, és hosszasan pislog, mielőtt eszébe jutna a válasz.*
- Ja, úgy tudom, hogy elmentek vadászni.
*Mikor a nagymacskáról kérdez a nő, a tündér látványosan körbenéz, de a lovakon kívül bizony nem lát mást.*
- Nem tudom merre van az irbisz, valahol itt kell lennie. Ha minden igaz, akkor nem vitték magukkal a vadászatra. Biztos azért mert megenné a vadakat, vagy valami ilyesmi.
*Mosolyog szélesen.
Ertatsnoy nem is olyan rég hozta vissza az erődből a nagymacskát, ahol az állat valószínűleg megtöltötte a hasát minden elképzelhető jóval. Ha nem is lenne lusta újra elfogni egy-két vadat, tele pocakkal lehet, hogy nem arra menne, amerre a vadászok akarják. Persze a Mester biztosan megtudná neki parancsolni neki, hogy merre fusson, de ha meglátna egy bokor mögött egy vaddisznót, amit a csapat nem akar levadászni valószínű, hogy az irbisz nem bírna ősi ösztöneinek parancsolni. Teljesen megérti a többieket, hogy miért nem vitték magukkal. Persze csak akkor, ha a tündér jól emlékszik, mert ha nem, az mellett érvelne, hogy miért kell elvinni.*
- Ugye, milyen aranyos? Jaj, ne érj hozzá...
*Éppen figyelmeztetné a sötételfet, hogy ne érjen hozzá Csillaghoz, hiszen az állat nagyon félénk, de már késő. Amint Xotora kinyújtja a szőrös állatka felé a kezét, az egy hatalmasat visít, összerezzen, és aprót ugrik is helyben, majd bebújik a tündér ruhája alá.*
- Bocsánat, nem szereti az idegeneket.
*Sóhajtja, majd megpróbálja úgy kihalászni az állatot a pólója alól, hogy a nő ne lássa az egész testét. Nem mintha úgy hinné Ertatsnoy, hogy pont Xotorát érdekli a mezítelen felsőteste. Érdekes világot élnének.*
- Csillag a neve, ő egy nullum.
*Próbál mosolyogni, mikor alulról elővadássza a reszkető állatkát, és a tenyere közé zárja szegénykét.*
- Ertatsnoy vagyok. Semmi baj, hogy nem tudod megjegyezni; ha gondolod, becézhetsz is. Mondjuk az Ert tökéletes lenne.
*Tényleg nem sértődik meg, a név legtöbbször nem jelent semmit. Jobban szereti, ha a tettei alapján emlékeznek rá. Nem mintha eddig nagyon sok olyan dolgot csinált volna, amiért érdemes lenne párhuzamot vonni a tündér, és cselekedeti között... Majd idővel. Talán olyan jó druida válik majd belőle, hogy mindenki ismerni fogja őt. Akkor már talán értelme lenne ennek az egésznek. Vagy mégsem?*
~Szép álom.~
*Közben követi a nőt a lovához.*
- Tényleg szép ló!
*Bólogat lelkesen.*
- Suttogjam meg?
*Értetlenül pislog a sötételfre, nem érti, hogy mit gondol az suttogás gyanánt.*
- Mit suttogjak? Úgy sem érti!
*Néz még furcsábban, hiszen tényleg nem érti, hogy a másik mit gondol. Talán ha mágus lenne, ki tudná találni.*
- Hát, az irbisz még nem hallgat rám teljesen.
*Vakarja a fejét, hiszen reggel is alig bírta rávenni Xauzurt, hogy jöjjön vissza. Sőt, a tündérnek úgy tűnt, a nagymacska inkább megunta a hajszolást és elmenekült. Azaz pontosabba vissza az erődbe, hiszen ekkor éppen a fák között voltak. Mester pedig látta, hogy Ertatsnoy úgy fut az macska után, mintha össze lennének kötve, vicces látvány lehetett.*
~Lényegtelen.~
- Menj csak.
*Bólogat, hiszen egy lóval már csak elbír.*
- A gyengéje a haj?
*Pillant hátra, mikor a nő elmegy, a tündér nem tudja, hogy hirtelen megijedjen, vagy örüljön. ennek.*
//Aktív képességhasználat: szelidítés//
*Azért mégis odalép a lóhoz, hogy megsimogassa, bár suttogni nem suttog neki semmit, nem tudja, hogy mit mondhatna. Hogy milyen szép, vagy ügyes, esetleg gyors? Inkább csendben marad, még ha ezzel nem is teljesíti a kérést.
Közben a sötételf elég gyorsan visszaér.*
- Igen, az.
*Bólogat újra, a fiú számára minden állat gyönyörű, és egyben csodálatos is.*
- A Kikötőből jöttem, ott nőtem fel. Féltem ott... egyedül. Ezért jöttem errefelé.
~Eredetileg védelmező állatot keresni, mert egy nullum nem segít, ha banditák támadják meg a dokkoknál. De itt jobb, mint amott, ez tény.~
*Erről nem is akar többet gondolni, hiszen a nő biztos érteni fogja a tündért.*
- Igen, jól bánik velem.
*Megint bólogat.*
- De most mesélj te magadról!
2148. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 21:22:48
Üzenet elküldve: 2018-01-29 21:22:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Istálló//
//Ertatsnoy//
*Xotara az istálló ajtóhoz érve lepattan Kajtár hátáról. Nincs kedve lefejelni, az ajtófélfát, a mestergerendát vagy valami más egyebet. Kantárszáron vezeti be lovát az istállóba. A sötételf lány elkacagja magát, úgy borzolja meg Kajtár hosszú sörényét.*
- Imádlak! Ez a prüszkölés pont jókor jött. Hiába, az én lovam vagy.
*A lány a bokszban leszerszámozza Kajtárt. A pej ló csatakos nyereghelyen. A hidegben látszik, hogyan gőzölög a ló hátáról a verejték. A lány lehajol és az alomból vett szalmacsomóval neki áll lecsutakolni lovát. Ekkor pillantja meg az istállóban kicsit elveszetten tébláboló druida fiút, a csókaszemű tündért. Xotara csípi a tündéreket, olyan kis misztikus szépségek. Bár, a legutóbbi, akivel találkozott a szívbajt hozta rá, egy bizonyos jóslattal.*
- Szia! Hát, Te? Csak így egyedül? Hol van a bájgú'... akarom mondani a Mestered és Xauzur?
*Xotarában is van annyit tapintat, hogy nem a tanítvány előtt fogja gúnyos jelzőkkel illetni Bajdit. Ekkor veszi észre a tündér vállán ülő kis csíkos szőrmókot.*
- Jaj, deee cuki! Mi is a neve? Bár, a Te nevedet sem bírtam még megjegyezni. Ezer bocs, Tündi. Sajna nevekkel mindig gondban vagyok.
*A bokszajtót behajtva odalép a pároshoz, és mutató ujjával megvakargatja a kis mókusszerzet kobakját.*
- Nagyon cuki, és puha!
*Erősíti meg előbbi kijelentését, majd a lány a bokszba visszalépve, nagy büszkén megveregeti böszme lova nyakát, és így bemutatja be legkedvesebb pajtását.*
- Ő meg itt az én kincsem, Kajtár. Gyere, nyugodtan suttogd meg!
*Kacsint a tündér fiúra.*
- Aki, egy olyan fenséges fenevaddal elbír, mint az a irbisz, annak ez a jámbor óriás már aligha jelent kihívás. Addig én elpakolok a nyergesbe. Jó? De szólok, azt hiszem a hosszú haj a gyengéje. Ki tudja, talán azért, mert nekem olyanom nincs.
*Jegyzi meg vigyorogva, majd vállára kapja a kantár, csípőjére dobja a nyerget és el is tűnik pár percre a nyergesben.
Kajtár kíváncsian dugja ki fejét a bokszból, hogy megszaglássza a druida tündért. Hegyezett fülekkel és nyílt tekintettel várja, hogy az előtte álló alak, mint fog tenni.
Xotara, egy száraz lópokróccal és egy rövidebb kötéllel tér vissza. Az izzadtságtól nedves pokrócot egy szalmabálára teríti száradni. A mélységi lány érdeklődve lép Ertatsnoy mellé.*
- Na, ugye milyen drága, nagy mamlasz? Amúgy mesélj már valamit! Mi még nem is váltottunk érdemben szót. Honnan jöttél? Bajdi jól bánik Veled?
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 21:26:56
//Ertatsnoy//
*Xotara az istálló ajtóhoz érve lepattan Kajtár hátáról. Nincs kedve lefejelni, az ajtófélfát, a mestergerendát vagy valami más egyebet. Kantárszáron vezeti be lovát az istállóba. A sötételf lány elkacagja magát, úgy borzolja meg Kajtár hosszú sörényét.*
- Imádlak! Ez a prüszkölés pont jókor jött. Hiába, az én lovam vagy.
*A lány a bokszban leszerszámozza Kajtárt. A pej ló csatakos nyereghelyen. A hidegben látszik, hogyan gőzölög a ló hátáról a verejték. A lány lehajol és az alomból vett szalmacsomóval neki áll lecsutakolni lovát. Ekkor pillantja meg az istállóban kicsit elveszetten tébláboló druida fiút, a csókaszemű tündért. Xotara csípi a tündéreket, olyan kis misztikus szépségek. Bár, a legutóbbi, akivel találkozott a szívbajt hozta rá, egy bizonyos jóslattal.*
- Szia! Hát, Te? Csak így egyedül? Hol van a bájgú'... akarom mondani a Mestered és Xauzur?
*Xotarában is van annyit tapintat, hogy nem a tanítvány előtt fogja gúnyos jelzőkkel illetni Bajdit. Ekkor veszi észre a tündér vállán ülő kis csíkos szőrmókot.*
- Jaj, deee cuki! Mi is a neve? Bár, a Te nevedet sem bírtam még megjegyezni. Ezer bocs, Tündi. Sajna nevekkel mindig gondban vagyok.
*A bokszajtót behajtva odalép a pároshoz, és mutató ujjával megvakargatja a kis mókusszerzet kobakját.*
- Nagyon cuki, és puha!
*Erősíti meg előbbi kijelentését, majd a lány a bokszba visszalépve, nagy büszkén megveregeti böszme lova nyakát, és így bemutatja be legkedvesebb pajtását.*
- Ő meg itt az én kincsem, Kajtár. Gyere, nyugodtan suttogd meg!
*Kacsint a tündér fiúra.*
- Aki, egy olyan fenséges fenevaddal elbír, mint az a irbisz, annak ez a jámbor óriás már aligha jelent kihívás. Addig én elpakolok a nyergesbe. Jó? De szólok, azt hiszem a hosszú haj a gyengéje. Ki tudja, talán azért, mert nekem olyanom nincs.
*Jegyzi meg vigyorogva, majd vállára kapja a kantár, csípőjére dobja a nyerget és el is tűnik pár percre a nyergesben.
Kajtár kíváncsian dugja ki fejét a bokszból, hogy megszaglássza a druida tündért. Hegyezett fülekkel és nyílt tekintettel várja, hogy az előtte álló alak, mint fog tenni.
Xotara, egy száraz lópokróccal és egy rövidebb kötéllel tér vissza. Az izzadtságtól nedves pokrócot egy szalmabálára teríti száradni. A mélységi lány érdeklődve lép Ertatsnoy mellé.*
- Na, ugye milyen drága, nagy mamlasz? Amúgy mesélj már valamit! Mi még nem is váltottunk érdemben szót. Honnan jöttél? Bajdi jól bánik Veled?
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 21:26:56
2147. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 19:32:35
Üzenet elküldve: 2018-01-29 19:32:35
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Vízkerék és egyebek//
//Seles, Isqeha, Elostor//
*A szerzetes dolgozik, miközben Isq beszél, persze közben alaposan figyel minden szavára és gondosan elraktározza azt. Lassan halad a patakmeder mentén, s az itt-ott alámosott és beomlott partvonalat hol szélesíti, hol pedig csak kiigazítja. A kitermelt iszapot nem kívánja elhordani, egyelőre csak felhalmozza a meder széleinél egyes részeken, távolabb a pataktól, hogy nehogy ismét belemosódjon. A rothadó hínárral vegyített tőzeges, nedves talaj, kiváló termőközeg, illetve tápanyag a konyhakertben. Adott esetben fel is kívánja majd használni, de csak szépen sorjában halad az ötletekkel. Máris úgy érzi, nem tudja követni, amiket eddig az elmúlt bő egy hat alatt kigondolt.*
~ Ha a vízkerékkel végeztünk, az öntözéssel sem lehet többé gond. Ha melegebb évszak érkezik, a konyhakertnek is neki lehet állni. Egy-két gyümölcsfa sem hátrány, kedvem lenne a szeszfőzéshez is.~ *Céltudatosan tervezi a további munkákat, valóban otthonának érzi a helyet. Ahogy felnéz, látja a buzgón szorgoskodó társait, büszkeséggel tölti el a látvány. Nem csak az elvégzett munka eredménye miatt, de látja másnak is legalább olyan fontos, hogy a hely szépüljön, s fejlődjön, pedig mások talán nem is tettek ígéretet Pyctának. Az erdő mindenkiből kihozza a maximumot, itt Vadvédben, mindenkinek fontossá válik a természet, talán még annak is, akinek eddig nem volt oly lényeges.*
~ Ha a téli kert is elkészülne, gyógynövényeket is megpróbálhatnánk termeszteni, Isq biztos tudna benne segíteni. ~ *Gondolatait, terveit hangosan egyelőre nem mondja ki, várhat még a dolog, csak apró lépésekben szabad haladni. Elostor, hogy rábízott feladatával végez, visszasiet őrposztjára.*
~ A Fekete Fára. Onnan mi csaltuk el, Xottól alapos fejmosást fog kapni! ~ *Röstelkedik magában és valóban bánja már meggondolatlan odakiáltását. Hisz Elostor nem olyan rég érkezett, reméli nem lesz problémája belőle.*
~ Legfeljebb majd megvédem. Bár Xotara még biztos haragszik rám. ~ *Fancsalodik el. Gondolataiba merülve, talán kissé későn hallja meg Isqeha kérését, miszerint próbálják meg a vízkereket megforgatni. Mosolyogva néz fel és bólint a felvetésre, nagyon kíváncsi már ő is az eredményre, bár abban is biztos, hogy néhány korhadt lapátot cserélni kell, valamint a fogaskerekek állapotáról is meg kell győződni. Nem lehet amellett sem elmenni, hogy a vízkerékhez tartozó vízelvezető csatorna és csőrendszer is takarításra szorulhat, hogy a kitermelt vizet a megfelelő helyszínekre vezessék. Szinte végszóra Seles érkezik meg, nyilván ebédszünetet tart.*
- Szia Seles! Épp most szeretnénk majd megforgatni! *Üdvözli a nőt vidáman, s közben azon morfondírozik, vajon a lány, Leont merre hagyta. Egy pillanatra Isqehára néz, kinél úgy látja, vagy az iménti beszélgetés hatására alakul így, vagy a félelf rendbe tette magában a dolgokat, mert arca immár nem bosszús, vagy szomorú, vidáman üdvözli a sötétbarna hajú lányt. Isq felvetésére beljebb gázol a vízbe és a vízkerék egyik lapátjára ráfogva jelez Isqnek, hogy jöhet ő is, ha gondolja, nem akarja a dicsőséget elorozni senki elől. Úgy gondolja, ha együtt kezdték, hát együtt próbálják is meg. A kerék áttételei valószínűleg kecses és könnyed forgást kell, hogy eredményezzenek, azonban a kereket megakasztó pecek eltávolítását követően bizton rá kell segíteni eleinte kézzel is, hogy beinduljon.*
- Mi lesz, Isq? Jössz? Indítsuk el együtt, persze csak, ha nem félsz a víztől! *rikkantását, a maga szórakozott módján másképp is megerősíti, mert szabad bal kezével megpróbálja egy kisebb marék vízzel lefröcskölni munkatársát, s, ha már Seles is ott van, hát hadd kapjon ő is, persze csak, ha sikerül eltalálni.*
//Seles, Isqeha, Elostor//
*A szerzetes dolgozik, miközben Isq beszél, persze közben alaposan figyel minden szavára és gondosan elraktározza azt. Lassan halad a patakmeder mentén, s az itt-ott alámosott és beomlott partvonalat hol szélesíti, hol pedig csak kiigazítja. A kitermelt iszapot nem kívánja elhordani, egyelőre csak felhalmozza a meder széleinél egyes részeken, távolabb a pataktól, hogy nehogy ismét belemosódjon. A rothadó hínárral vegyített tőzeges, nedves talaj, kiváló termőközeg, illetve tápanyag a konyhakertben. Adott esetben fel is kívánja majd használni, de csak szépen sorjában halad az ötletekkel. Máris úgy érzi, nem tudja követni, amiket eddig az elmúlt bő egy hat alatt kigondolt.*
~ Ha a vízkerékkel végeztünk, az öntözéssel sem lehet többé gond. Ha melegebb évszak érkezik, a konyhakertnek is neki lehet állni. Egy-két gyümölcsfa sem hátrány, kedvem lenne a szeszfőzéshez is.~ *Céltudatosan tervezi a további munkákat, valóban otthonának érzi a helyet. Ahogy felnéz, látja a buzgón szorgoskodó társait, büszkeséggel tölti el a látvány. Nem csak az elvégzett munka eredménye miatt, de látja másnak is legalább olyan fontos, hogy a hely szépüljön, s fejlődjön, pedig mások talán nem is tettek ígéretet Pyctának. Az erdő mindenkiből kihozza a maximumot, itt Vadvédben, mindenkinek fontossá válik a természet, talán még annak is, akinek eddig nem volt oly lényeges.*
~ Ha a téli kert is elkészülne, gyógynövényeket is megpróbálhatnánk termeszteni, Isq biztos tudna benne segíteni. ~ *Gondolatait, terveit hangosan egyelőre nem mondja ki, várhat még a dolog, csak apró lépésekben szabad haladni. Elostor, hogy rábízott feladatával végez, visszasiet őrposztjára.*
~ A Fekete Fára. Onnan mi csaltuk el, Xottól alapos fejmosást fog kapni! ~ *Röstelkedik magában és valóban bánja már meggondolatlan odakiáltását. Hisz Elostor nem olyan rég érkezett, reméli nem lesz problémája belőle.*
~ Legfeljebb majd megvédem. Bár Xotara még biztos haragszik rám. ~ *Fancsalodik el. Gondolataiba merülve, talán kissé későn hallja meg Isqeha kérését, miszerint próbálják meg a vízkereket megforgatni. Mosolyogva néz fel és bólint a felvetésre, nagyon kíváncsi már ő is az eredményre, bár abban is biztos, hogy néhány korhadt lapátot cserélni kell, valamint a fogaskerekek állapotáról is meg kell győződni. Nem lehet amellett sem elmenni, hogy a vízkerékhez tartozó vízelvezető csatorna és csőrendszer is takarításra szorulhat, hogy a kitermelt vizet a megfelelő helyszínekre vezessék. Szinte végszóra Seles érkezik meg, nyilván ebédszünetet tart.*
- Szia Seles! Épp most szeretnénk majd megforgatni! *Üdvözli a nőt vidáman, s közben azon morfondírozik, vajon a lány, Leont merre hagyta. Egy pillanatra Isqehára néz, kinél úgy látja, vagy az iménti beszélgetés hatására alakul így, vagy a félelf rendbe tette magában a dolgokat, mert arca immár nem bosszús, vagy szomorú, vidáman üdvözli a sötétbarna hajú lányt. Isq felvetésére beljebb gázol a vízbe és a vízkerék egyik lapátjára ráfogva jelez Isqnek, hogy jöhet ő is, ha gondolja, nem akarja a dicsőséget elorozni senki elől. Úgy gondolja, ha együtt kezdték, hát együtt próbálják is meg. A kerék áttételei valószínűleg kecses és könnyed forgást kell, hogy eredményezzenek, azonban a kereket megakasztó pecek eltávolítását követően bizton rá kell segíteni eleinte kézzel is, hogy beinduljon.*
- Mi lesz, Isq? Jössz? Indítsuk el együtt, persze csak, ha nem félsz a víztől! *rikkantását, a maga szórakozott módján másképp is megerősíti, mert szabad bal kezével megpróbálja egy kisebb marék vízzel lefröcskölni munkatársát, s, ha már Seles is ott van, hát hadd kapjon ő is, persze csak, ha sikerül eltalálni.*
2146. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 18:04:29
Üzenet elküldve: 2018-01-29 18:04:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A feleslegesen hosszú alcím//
*Lyz szavaira halkan felnevet.*
- Valóban nem izgalmas, bár akkor annak tűnt. Szép ruhák ékszerek, másra sem vágysz, minthogy megmutasd a többi lánynak, hogy a te diadémod mennyivel szebb. Az is verseny, hogy hány fiúval táncolsz. Táncolni szeretek egyébként. Képzeld el, hogy Pyctát is megtanítottam rá. Egész ügyes.
*Nosztalgikus mosollyal gondol a csillagfényes éjjelre, mikor a teraszon táncoltak. Mennyire tökéletes éjjel volt és mennyire szívesen gondol rá.*
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy Lyz elsőrangú tanár, csak én tanulok nehezen. Ezt Pycta is megmondhatja, hatok óta magyarázza, hogy hogyan is kéne a lovon ülnöm, de úgy tűnik, hogy teljesen reménytelen vagyok, mindig talál valami hibát. A lovam is nagyon komisz, csupa seb mindkét térdem, ahogy rendszeresen nekivisz a karámnak. Kicsit olyan érzésem van néha, hogy meg akar ölni.
*Közben befut Pycta is, és hoz teát is. Aenae meg maga is meglepődik magán, hogy mennyit beszél, ami hagyján, hogy eddig mennyit beszélt, de most levegővétel után folytatja.*
- Azért örülök, hogy nem nyomorgattátok meg egymást annyira, hogy komoly sérülést szerezzetek, mert még a végén kiderülne, hogy nem csak az íjászatban, a lovaglásban meg a krumplipucolásban vagyok tehetségtelen, hanem a gyógyításban is és akkor végképp ki kell tegyétek a szűrömet, mert csak eleszem a társaság egy hasznos tagja elől az ételt.
*Mosolyogva kászálódik fel arra a hordóra, aminek eddig nekidőlt, üres kezét Pycta felé nyújtja abban a reményben, hogy az odalép és akkor átölelheti. Végtére is mostanra csak az nem tud a gyengéd érzelmeikről, aki csukott szemmel jár, így a titkolózásnak sincsen értelme. Elnézve az elfet tudja, hogy szöges ellentétei egymásnak, főleg a világnézetüket tekintve, de szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Mindahányan nagyon különböznek egymástól, mégis sikerül megtalálniuk a közös hangnemet, talán Xotarával is újra próbát kéne tegyen. Persze nem most, majd máskor, mikor a sötételf és az ő kedélyei is lenyugodtak ez ügyben. Most inkább koncentrál a jelenlévőkre, konkrétan pedig Umonra, akire szinte rátapad a topázsárga tekintet. Az egészben a legdurvább, hogy nem tudja elszakítani róla a pillantását, valószínűleg azért, mert nem volt még alkalma arra, hogy ilyen közelről nézhesse meg.*
- Ne haragudj. Nem akarlak bámulni.
*Süti végül szégyellősen le a szemét. Pyctától és Lyztől már előre bocsánatot kért a bámulásért, hiszen ők elfek és az elfek gyönyörűek, de Umon nem gyönyörű. Viszont érdekes. Nagyon érdekes. Szívesen megérintené, de inkább csak a bögréjét markolja, meg Pyctát öleli, ha az az imént már odajött hozzá, mikor invitálta.*
//A feleslegesen hosszú alcím//
*Lyz szavaira halkan felnevet.*
- Valóban nem izgalmas, bár akkor annak tűnt. Szép ruhák ékszerek, másra sem vágysz, minthogy megmutasd a többi lánynak, hogy a te diadémod mennyivel szebb. Az is verseny, hogy hány fiúval táncolsz. Táncolni szeretek egyébként. Képzeld el, hogy Pyctát is megtanítottam rá. Egész ügyes.
*Nosztalgikus mosollyal gondol a csillagfényes éjjelre, mikor a teraszon táncoltak. Mennyire tökéletes éjjel volt és mennyire szívesen gondol rá.*
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy Lyz elsőrangú tanár, csak én tanulok nehezen. Ezt Pycta is megmondhatja, hatok óta magyarázza, hogy hogyan is kéne a lovon ülnöm, de úgy tűnik, hogy teljesen reménytelen vagyok, mindig talál valami hibát. A lovam is nagyon komisz, csupa seb mindkét térdem, ahogy rendszeresen nekivisz a karámnak. Kicsit olyan érzésem van néha, hogy meg akar ölni.
*Közben befut Pycta is, és hoz teát is. Aenae meg maga is meglepődik magán, hogy mennyit beszél, ami hagyján, hogy eddig mennyit beszélt, de most levegővétel után folytatja.*
- Azért örülök, hogy nem nyomorgattátok meg egymást annyira, hogy komoly sérülést szerezzetek, mert még a végén kiderülne, hogy nem csak az íjászatban, a lovaglásban meg a krumplipucolásban vagyok tehetségtelen, hanem a gyógyításban is és akkor végképp ki kell tegyétek a szűrömet, mert csak eleszem a társaság egy hasznos tagja elől az ételt.
*Mosolyogva kászálódik fel arra a hordóra, aminek eddig nekidőlt, üres kezét Pycta felé nyújtja abban a reményben, hogy az odalép és akkor átölelheti. Végtére is mostanra csak az nem tud a gyengéd érzelmeikről, aki csukott szemmel jár, így a titkolózásnak sincsen értelme. Elnézve az elfet tudja, hogy szöges ellentétei egymásnak, főleg a világnézetüket tekintve, de szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Mindahányan nagyon különböznek egymástól, mégis sikerül megtalálniuk a közös hangnemet, talán Xotarával is újra próbát kéne tegyen. Persze nem most, majd máskor, mikor a sötételf és az ő kedélyei is lenyugodtak ez ügyben. Most inkább koncentrál a jelenlévőkre, konkrétan pedig Umonra, akire szinte rátapad a topázsárga tekintet. Az egészben a legdurvább, hogy nem tudja elszakítani róla a pillantását, valószínűleg azért, mert nem volt még alkalma arra, hogy ilyen közelről nézhesse meg.*
- Ne haragudj. Nem akarlak bámulni.
*Süti végül szégyellősen le a szemét. Pyctától és Lyztől már előre bocsánatot kért a bámulásért, hiszen ők elfek és az elfek gyönyörűek, de Umon nem gyönyörű. Viszont érdekes. Nagyon érdekes. Szívesen megérintené, de inkább csak a bögréjét markolja, meg Pyctát öleli, ha az az imént már odajött hozzá, mikor invitálta.*
2145. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 16:21:59
Üzenet elküldve: 2018-01-29 16:21:59
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A feleslegesen hosszú alcím//
*Bizarr tud lenni néha a sors játéka. Az egyik pillanatban azon kapja magát hogy monoton rutinjait félbeszakítva barátságos párbajt vív egy agyonstigmázott félmeztelen szerzetessel, a másik pillanatban pedig életrajzát kitálalva neki kölcsönösen elnyerik egymás bizalmát. Sőt, féléves remetekorszakára rátéve a pontot már egy négyfős társaság részese lett. Bár ki tudja, ez talán csak egy átlagos nap a Vadvéd erődjének folyton vigyázott falai közt. Mindenesetre ez a pozitív változatosság kimondhatatlan hálával tölti el őt az összes közelében lévő társ iránt, ugyanis ők tettek róla hogy ne vesszen el a maga által alkotott örvényben. Hatalmas hálával.*
- Bizonyosan bosszantónak fogok hangzani, de ezzel kapcsolatban csak türelmet tudok ajánlani mint segítség. - *Együttérzően mosolyog mindkét lányra, tettetés nélkül átérezvén mindkettő fájdalmát.* - Nekem majd' három évig kellett erőlködnöm míg végre valamirevaló fegyverként tudtam volna használni a saját íjamat. Nem véletlenül. Tudtátok hogy a legerősebb izomzattal rendelkező katona az íjász? Kíméletlenül robusztus végtagok kellenek hozzá, na meg kitartás. Csak belejössz! - *Nem bölcselkedésnek szánja ezeket a szavakat; igazából csak úgy kijön belőle. Talán megint csak múltjából hozott agya valamit vissza.*
- Adom Umon szavait, életben maradunk. - *Teszi hozzá a szerzetesére, s kezét összekulcsolva az ég felé emeli s kinyújtja magát, jó nagyot nyögve a mozdulat során, miközben csontjai elégedetten roppanva helyükre kerülnek.* - Bár meg kell mondjam, veszélyesen gyors voltál. Nem kerülnék összetűzésbe veled még, barátom! - *Nevet bele ismét a hidegbe, szemeivel igyekezve megfelelő helyet keresni a hordóhoz közel hogy ismét törökülésbe helyezze magát. Személyes teret ugyebár illik betartani.* - Szinte már félek kardforgatásra tanítani téged! Legyőzhetetlen lennél! - *Szavaiban kevesebb dicséret van, mint valós megállapítás. Hallott gyerekkorában meséket azon kalandorokról, kik legalább olyan jól meg tudták magukat védeni a kocsmákban holmi elégedetlen vendégek tucatjai ellen, mint a véráztatta csatamezőn nem kevesebb ork bajnokkal szemben. Nagyon veszélyes kombináció.
Közben Pycta is hozzájuk közeledik, éltető nedűt szállítva, nagy örömére.*
- Örök hálám. És igen, úgy tapasztalom jól elpunnyadtunk. - *Nyújtja is kezét az egyik kupak után is kiszolgálja magát. Valóban nagyszerű érzés. További szót már nem is ejt, távolba meredő tekintettel szürcsöli teáját. Habár Umon szavaitól jobban meghatódik, mint szerette volna, nem fordítja hozzá fejét, mindössze magában mosolyodik el. Igen, tanulással teli reggelben volt részük.*
//A feleslegesen hosszú alcím//
*Bizarr tud lenni néha a sors játéka. Az egyik pillanatban azon kapja magát hogy monoton rutinjait félbeszakítva barátságos párbajt vív egy agyonstigmázott félmeztelen szerzetessel, a másik pillanatban pedig életrajzát kitálalva neki kölcsönösen elnyerik egymás bizalmát. Sőt, féléves remetekorszakára rátéve a pontot már egy négyfős társaság részese lett. Bár ki tudja, ez talán csak egy átlagos nap a Vadvéd erődjének folyton vigyázott falai közt. Mindenesetre ez a pozitív változatosság kimondhatatlan hálával tölti el őt az összes közelében lévő társ iránt, ugyanis ők tettek róla hogy ne vesszen el a maga által alkotott örvényben. Hatalmas hálával.*
- Bizonyosan bosszantónak fogok hangzani, de ezzel kapcsolatban csak türelmet tudok ajánlani mint segítség. - *Együttérzően mosolyog mindkét lányra, tettetés nélkül átérezvén mindkettő fájdalmát.* - Nekem majd' három évig kellett erőlködnöm míg végre valamirevaló fegyverként tudtam volna használni a saját íjamat. Nem véletlenül. Tudtátok hogy a legerősebb izomzattal rendelkező katona az íjász? Kíméletlenül robusztus végtagok kellenek hozzá, na meg kitartás. Csak belejössz! - *Nem bölcselkedésnek szánja ezeket a szavakat; igazából csak úgy kijön belőle. Talán megint csak múltjából hozott agya valamit vissza.*
- Adom Umon szavait, életben maradunk. - *Teszi hozzá a szerzetesére, s kezét összekulcsolva az ég felé emeli s kinyújtja magát, jó nagyot nyögve a mozdulat során, miközben csontjai elégedetten roppanva helyükre kerülnek.* - Bár meg kell mondjam, veszélyesen gyors voltál. Nem kerülnék összetűzésbe veled még, barátom! - *Nevet bele ismét a hidegbe, szemeivel igyekezve megfelelő helyet keresni a hordóhoz közel hogy ismét törökülésbe helyezze magát. Személyes teret ugyebár illik betartani.* - Szinte már félek kardforgatásra tanítani téged! Legyőzhetetlen lennél! - *Szavaiban kevesebb dicséret van, mint valós megállapítás. Hallott gyerekkorában meséket azon kalandorokról, kik legalább olyan jól meg tudták magukat védeni a kocsmákban holmi elégedetlen vendégek tucatjai ellen, mint a véráztatta csatamezőn nem kevesebb ork bajnokkal szemben. Nagyon veszélyes kombináció.
Közben Pycta is hozzájuk közeledik, éltető nedűt szállítva, nagy örömére.*
- Örök hálám. És igen, úgy tapasztalom jól elpunnyadtunk. - *Nyújtja is kezét az egyik kupak után is kiszolgálja magát. Valóban nagyszerű érzés. További szót már nem is ejt, távolba meredő tekintettel szürcsöli teáját. Habár Umon szavaitól jobban meghatódik, mint szerette volna, nem fordítja hozzá fejét, mindössze magában mosolyodik el. Igen, tanulással teli reggelben volt részük.*
2144. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 13:27:21
Üzenet elküldve: 2018-01-29 13:27:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Perzselő homok, topáz, a kalandor és kígyó és a láthatatlan szél//
*Aenae mesél a gazdagnegyedi életéről egy keveset. Talán tényleg csak ennyiből áll a gazdagnegyedi élet, amit Lyz nem tudhat, de nem is igazán vágyna oda.*
- Nem tűnik valami izgalmasnak. Bár egy bálba elmennék kíváncsiságból. De nem hiszem, hogy nagyon szeretnék egy ilyen életet hosszútávon. *Szeme sarkából a lányra pillant, nem szeretné megbántani, de tőle ez a nagy felhajtás egészen távol áll.* Jobban jártál, hogy eljöttél szerintem. *Bólogatva bizonygatja mondandóját.*Itt nem számít, honnan jöttél. Most nézd meg őket. *Billenti fejét az érkezők felé, beleértve kicsit távolabb Pyctát is.* Ez a hely és itt mindenki egy kincs.
*Mikor Lyz megérkezett, még csak kevesen voltak, és mire fel tudott volna oldódni a közösségben, vagy jobban megismerni, addigra betoppantak még néhányan, és minden kezdődött elölről. Nem, mint ha baj volna, sőt, inkább érdekes, viszont újra nem ismeri igazán a csapat nagy részét. Mint például Sunt sem ismeri olyan nagyon, de Umonnal is csak nagyon keveset beszélt eddig. Azért is nagyon örül, hogy a fiúk is csatlakoznak hozzájuk.*
- Nem túl jól… lehet, hogy Aenae kezébe nem való íj, de az is lehet, hogy én nem vagyok jó íjászoktató… vagy pedig mindkettő egyszerre. *Megvonja vállát, s megpróbálkozik egy mosollyal is, hogy ne higgyék, hogy olyan nagydolog volna, csak egy kicsit fancsalira sikeredik, mert Lyz nagyon szerette volna, ha jól megy a dolog. ~Holnapra elmúlik.~ Nem akarja rátelepíteni a kudarcának érzését, másokra, ezért még gyorsan hozzá teszi.*
- Ez van, mindegy is. A lényeg, hogy ti egyben vagytok.
*Pycta két kupával és egy kancsó teával érkezik ekkor, s Lyz elő is halássza a saját kupáját, ami a hordón pihent mögötte.*
- Köszönöm. Hát, a magam részéről, nem nagyon. *Éppen csak azért válaszol, mert elhangzott a kérdés, de érzése szerint ez a fiúknak inkább szól.* A fiúk jobban kitettek magukért.
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 13:28:17
//Perzselő homok, topáz, a kalandor és kígyó és a láthatatlan szél//
*Aenae mesél a gazdagnegyedi életéről egy keveset. Talán tényleg csak ennyiből áll a gazdagnegyedi élet, amit Lyz nem tudhat, de nem is igazán vágyna oda.*
- Nem tűnik valami izgalmasnak. Bár egy bálba elmennék kíváncsiságból. De nem hiszem, hogy nagyon szeretnék egy ilyen életet hosszútávon. *Szeme sarkából a lányra pillant, nem szeretné megbántani, de tőle ez a nagy felhajtás egészen távol áll.* Jobban jártál, hogy eljöttél szerintem. *Bólogatva bizonygatja mondandóját.*Itt nem számít, honnan jöttél. Most nézd meg őket. *Billenti fejét az érkezők felé, beleértve kicsit távolabb Pyctát is.* Ez a hely és itt mindenki egy kincs.
*Mikor Lyz megérkezett, még csak kevesen voltak, és mire fel tudott volna oldódni a közösségben, vagy jobban megismerni, addigra betoppantak még néhányan, és minden kezdődött elölről. Nem, mint ha baj volna, sőt, inkább érdekes, viszont újra nem ismeri igazán a csapat nagy részét. Mint például Sunt sem ismeri olyan nagyon, de Umonnal is csak nagyon keveset beszélt eddig. Azért is nagyon örül, hogy a fiúk is csatlakoznak hozzájuk.*
- Nem túl jól… lehet, hogy Aenae kezébe nem való íj, de az is lehet, hogy én nem vagyok jó íjászoktató… vagy pedig mindkettő egyszerre. *Megvonja vállát, s megpróbálkozik egy mosollyal is, hogy ne higgyék, hogy olyan nagydolog volna, csak egy kicsit fancsalira sikeredik, mert Lyz nagyon szerette volna, ha jól megy a dolog. ~Holnapra elmúlik.~ Nem akarja rátelepíteni a kudarcának érzését, másokra, ezért még gyorsan hozzá teszi.*
- Ez van, mindegy is. A lényeg, hogy ti egyben vagytok.
*Pycta két kupával és egy kancsó teával érkezik ekkor, s Lyz elő is halássza a saját kupáját, ami a hordón pihent mögötte.*
- Köszönöm. Hát, a magam részéről, nem nagyon. *Éppen csak azért válaszol, mert elhangzott a kérdés, de érzése szerint ez a fiúknak inkább szól.* A fiúk jobban kitettek magukért.
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.29 13:28:17
2143. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 13:26:29
Üzenet elküldve: 2018-01-29 13:26:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Dumcsi//
//Leon//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Xotara termetes pej lován ülve várja Leon érkezését. Látja, amint Seles faképnél hagyja, és kiillan a kapun.
~Hát, ez meg hova megy?~
A sötételf lány nem tud semmit a vízkeréknél folyó munkálatokról, hiszen nem beszélgettek Umonnal a dologról, ahogy nagyon másról se az elmúlt hatban.
Xotarának nyilvánvaló, hogy az előbbi kurjantásával olyan volt, mint egy elefánt a porcelánboltban, de most egy kicsit se zavartatja magát emiatt, mert beszélnie kell a ficsúr kalózzal. A sötételf lány, hogy ezzel tisztában van nem is rejti véka alá.*
- Üdv. Kapitány! Látom az árbóc már áll és várja, hogy felhúzzák rá a vitorlát.
*Xotara nem az a fajta, aki egy pipacsvirágos réten tollasozik legjobb barátnőjével. Ő nem mond olyanokat, a másikat ölelgetve, hogy „de szeretlek” és hogy „öribarik leszünk, és egy tornácon hintaszékekben ülve végezzük, macskás öregasszonyokként, akik együtt bámulják a naplementét. ” Nem. Xotara nem mond ilyeneket. Ő a maga mélységi módján fejezi ki Seles iránti szeretetét, ami igen sajátos és egy csöppet sem nevezhető kedvesnek. Pedig, a következő szavak mögött mély, őszinte, baráti szeretet rejtőzik… valahol… mélyen, bensőségesen.
Xotara nyugodt tárgyilagos hangon magyarázva szól Leonhoz.*
- Leon! Ha bármilyen formában bántod, kihasználod, megalázod Őt… csak egyet mondok, de kettő lesz belőle:
”Kihúzom a beledet a kicsi szádon, és kurva szar, ha az üresen tátongó szemgödrödön át elvérzel. ”
*Fejezi be mindezt teljesen nyugodt, szinte érdektelen hangon. De ha Leon a mélységi lány szemeibe pillantana, akkor úgy érezheti magát, mintha egy felborzol, tüskés tarajú, füstöt fújtató sárkányfajzat méregzöld szemeibe nézne.
Kajtár megérezvén gazdája indulatát hátra álló fülekkel (a lányra fülelve) idegesen toporogni kezd. Xotara lova nyugtalanságára visszavesz a magából árasztott fekete aurából. Mély levegőt vesz, majd ellazulva kifúja. Arcvonásai hirtelen éles kontraszttal átrendeződnek. Szája, szinte tarkójáig húzódó mosolyba rándul. Szemei hunyorgásig szűkülnek a mélységi lányra egyáltalán nem jellemző mosolytól.*
- Köszcsi a dumcsit, csak ennyit szerettem volna mondani. Hálásan köszönöm, hogy meghallgattál. Most megyek is. Biztos, nem bánod.
*A lány, ahogy fordítaná el lovát, az istálló irányába, Kajtár hirtelen elégedetten nagyot prüszköl, aminek köszönhetően, egy kisebb takony- és nyálpermet kellemes elegyével teríti be a bajvívó sármőr fejét. Xotara látva, hogy mi történt.*
- Uh! Bocsi! Szörnyen neveletlen állat.
*Xotara lovához: *
- Kajtár! De egy otromba állat vagy. Szégyelld magad!
*Fedi meg lovát nevelő anyai hanghordozással, amire az állat füle botját sem mozdítja, mert érzi, hogy a gazdája egyáltalán nem haragszik rá. Leonra pillantva: *
- Nah, szia!
*Azzal, ló és lovasa az istálló felé veszik az irányt.*
//Leon//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Xotara termetes pej lován ülve várja Leon érkezését. Látja, amint Seles faképnél hagyja, és kiillan a kapun.
~Hát, ez meg hova megy?~
A sötételf lány nem tud semmit a vízkeréknél folyó munkálatokról, hiszen nem beszélgettek Umonnal a dologról, ahogy nagyon másról se az elmúlt hatban.
Xotarának nyilvánvaló, hogy az előbbi kurjantásával olyan volt, mint egy elefánt a porcelánboltban, de most egy kicsit se zavartatja magát emiatt, mert beszélnie kell a ficsúr kalózzal. A sötételf lány, hogy ezzel tisztában van nem is rejti véka alá.*
- Üdv. Kapitány! Látom az árbóc már áll és várja, hogy felhúzzák rá a vitorlát.
*Xotara nem az a fajta, aki egy pipacsvirágos réten tollasozik legjobb barátnőjével. Ő nem mond olyanokat, a másikat ölelgetve, hogy „de szeretlek” és hogy „öribarik leszünk, és egy tornácon hintaszékekben ülve végezzük, macskás öregasszonyokként, akik együtt bámulják a naplementét. ” Nem. Xotara nem mond ilyeneket. Ő a maga mélységi módján fejezi ki Seles iránti szeretetét, ami igen sajátos és egy csöppet sem nevezhető kedvesnek. Pedig, a következő szavak mögött mély, őszinte, baráti szeretet rejtőzik… valahol… mélyen, bensőségesen.
Xotara nyugodt tárgyilagos hangon magyarázva szól Leonhoz.*
- Leon! Ha bármilyen formában bántod, kihasználod, megalázod Őt… csak egyet mondok, de kettő lesz belőle:
”Kihúzom a beledet a kicsi szádon, és kurva szar, ha az üresen tátongó szemgödrödön át elvérzel. ”
*Fejezi be mindezt teljesen nyugodt, szinte érdektelen hangon. De ha Leon a mélységi lány szemeibe pillantana, akkor úgy érezheti magát, mintha egy felborzol, tüskés tarajú, füstöt fújtató sárkányfajzat méregzöld szemeibe nézne.
Kajtár megérezvén gazdája indulatát hátra álló fülekkel (a lányra fülelve) idegesen toporogni kezd. Xotara lova nyugtalanságára visszavesz a magából árasztott fekete aurából. Mély levegőt vesz, majd ellazulva kifúja. Arcvonásai hirtelen éles kontraszttal átrendeződnek. Szája, szinte tarkójáig húzódó mosolyba rándul. Szemei hunyorgásig szűkülnek a mélységi lányra egyáltalán nem jellemző mosolytól.*
- Köszcsi a dumcsit, csak ennyit szerettem volna mondani. Hálásan köszönöm, hogy meghallgattál. Most megyek is. Biztos, nem bánod.
*A lány, ahogy fordítaná el lovát, az istálló irányába, Kajtár hirtelen elégedetten nagyot prüszköl, aminek köszönhetően, egy kisebb takony- és nyálpermet kellemes elegyével teríti be a bajvívó sármőr fejét. Xotara látva, hogy mi történt.*
- Uh! Bocsi! Szörnyen neveletlen állat.
*Xotara lovához: *
- Kajtár! De egy otromba állat vagy. Szégyelld magad!
*Fedi meg lovát nevelő anyai hanghordozással, amire az állat füle botját sem mozdítja, mert érzi, hogy a gazdája egyáltalán nem haragszik rá. Leonra pillantva: *
- Nah, szia!
*Azzal, ló és lovasa az istálló felé veszik az irányt.*
2142. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-29 10:36:43
Üzenet elküldve: 2018-01-29 10:36:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vízkerék és más egyebek//
//Őrségben//
*Szép csendben végzi a dolgát. Ha kell ás, pakol. Közben hallgatja a két férfi beszélgetését. Csak akkor jön rá, elvileg Őneki őrségben kellene lennie. A dicsérő szavakra mosolyogva reagál.*
-No, akkor próbáljuk ki! Utána visszatérek őrködni. Gondolom azért jöttél, másodsorban.
*Arcán hamiskás mosoly jelenik meg.*
-Természetesen bocsánat, a késői érkezésemért. Remélem, megbocsájtanak.
//Őrségben//
*Szép csendben végzi a dolgát. Ha kell ás, pakol. Közben hallgatja a két férfi beszélgetését. Csak akkor jön rá, elvileg Őneki őrségben kellene lennie. A dicsérő szavakra mosolyogva reagál.*
-No, akkor próbáljuk ki! Utána visszatérek őrködni. Gondolom azért jöttél, másodsorban.
*Arcán hamiskás mosoly jelenik meg.*
-Természetesen bocsánat, a késői érkezésemért. Remélem, megbocsájtanak.
2141. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-28 21:22:22
Üzenet elküldve: 2018-01-28 21:22:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Istállóban//
*A tündér a kezébe veszi az apró Nullumot, majd leül valahova a földre. Előkapar a zsebééből egy kis élelmet az állatkájának, majd egyenként kezdi a szájába adagolni.*
- Szerinted milyen vadat keressünk?
*Kérdezi a szőröstől, de az inkább a rágcsálással van elfoglalva. Hosszú bajsza finoman csiklandozza a tündér csuklóját.*
- Mit szólnál egy medvéhez?
*Csillag betúrja a falatokat, majd hatalmas, kerek szemekkel néz a gazdájára.*
- Mondjuk egy medvebocs. Az erdőben biztos van. Ha felnő, még a hátára is ráférnénk.
*Még egy irbisz nem igazán hiányozna ide.*
- Gyere, keressük meg a többieket!
*Mondja, azzal felpattan. Ráteszi a pici állatot a vállára, majd picit körbenéz, hátha talál magának társaságot.*
*A tündér a kezébe veszi az apró Nullumot, majd leül valahova a földre. Előkapar a zsebééből egy kis élelmet az állatkájának, majd egyenként kezdi a szájába adagolni.*
- Szerinted milyen vadat keressünk?
*Kérdezi a szőröstől, de az inkább a rágcsálással van elfoglalva. Hosszú bajsza finoman csiklandozza a tündér csuklóját.*
- Mit szólnál egy medvéhez?
*Csillag betúrja a falatokat, majd hatalmas, kerek szemekkel néz a gazdájára.*
- Mondjuk egy medvebocs. Az erdőben biztos van. Ha felnő, még a hátára is ráférnénk.
*Még egy irbisz nem igazán hiányozna ide.*
- Gyere, keressük meg a többieket!
*Mondja, azzal felpattan. Ráteszi a pici állatot a vállára, majd picit körbenéz, hátha talál magának társaságot.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346