//A karaván érkezése//
*Ideges várakozása közben meredten nézi a vizet, várja a csónakot, de mielőtt egyáltalán a közelébe kerülhetne, Sharall odalép hozzá, és olyan természetességgel kapja a vállára, mintha csak egy lenne a csomagok közül.*
- Ááá! Héé!
*Keményen és váratlanul érkezik az izmos vállra, így nem is tud időben védekezni. A tüdejéből hirtelen kiszalad a levegő, ezért nem szól semmit, csak nyikkan egyet.*
~ Mégis mit képzel? Legalább szólhatott volna! Aú. ~
*Narába azért szorult annyi büszkeség, hogy ne úgy „utazzon”, mint egy zsák krumpli, ezért amint levegőhöz jut, felnyomja magát és megfordul, hogy úgy üljön, mint a női nyeregben illik. Közben nem rest finoman meghúzni az ork fülét is, hogy revansot vegyen a váratlan és fájdalmas érkezésért.*
- Remélem nem bánod? Azt hittem, több vagyok egy zsák takarmánynál.
*Mondja csipkelődve, de széles mosollyal az arcán. Miután pár pillanat alatt sikerül úgy ahogy kényelembe helyeznie magát, rájön, hogy a férfi bizony figyelt rá és valahogy rájöhetett, hogy nem fűlik a foga a vízbe gázoláshoz. Megvárhatta volna a következő csónakfordulót, de ő mégis inkább maga segít. Nara szívét ettől megint melegség járja át, és kedvesen megsimogatja Sharall fejét, és végigsimít az érzékeny fülcimpán is, majd halkan, hogy csak a férfi hallja, ennyit mond.*
- Sajnálom a korábbi viselkedésemet. Kedvellek, de nem merek közeledni, mert úgy érzem, nem veszed jó néven. Megértem, ha így van, de hálás vagyok, hogy segítesz.
*Nem vár választ, csak őszinte akart lenni a férfivel. Amikor végre átérnek, Nara megkönnyebbülten sóhajt, de szomorú, amikor le kell másznia Sharall nyakából. Jólesett neki a közelsége, főleg, hogy talán utoljára fordult elő.*
*Még órákig gyalogolnak, de senki nem nagyon szólal meg. Mindenki meg van illetődve a sok új arc láttán, és aggódik a sebesültekért. Nara is tudta, mikor elindult, hogy veszélyes helyre jön, de más tudni valamit, és más látni a sérüléseket. Olyan gyorsan halad, ahogy csak tud, és egy örökkévalóságnak tűnő erőltetett menet után végre megpillantják a magas falakat a fák között.*
~ Szóval tényleg van itt valami az erdő közepén. ~
*Ámulva nézi a magas falat, és a fal tetején strázsáló őrt, aki árgus szemekkel figyeli az érkezőket, még azután is, hogy a falon belülre kerülnek, és bezáródik mögöttük a nagy kapu. Nara első látásra megszeppen a hely méreteitől, majd gyorsan átfordul csodálattá ez az érzés, és már nem érzi a korábban mázsás súlyként ránehezedő fáradtságot.*
- Ez hihetetlen.
*Suttogja maga elé. Hatalmas szemeket meresztve fordul körbe a belső udvaron, és próbálja szemügyre venni az udvar túlvégében magasodó épületet is, de az eső nem segít, ezért a társaira tekint, hogy miben lehet a segítségükre. Látja, hogy az eléjük érkező hármasból a kis vörös azonnal eltűnik egy ajtón át.*
~ Biztosan a gyógyítóhoz siet. Helyes. ~
*A mélységi férfi is eltámogatja az elf lányt, Meruwielt egy másik ajtó felé, ahonnan ketten lépnek elő és rögtön szót váltanak. Nara kissé megszeppen, hogy a házigazdák így szétszéledtek, ezért inkább segít a társainak lemálházni az állatokat, hogy minél gyorsabban fedett helyre mehessenek mind. Néha bizonytalan pillantást vet Sharall felé, hátha megtudja, hogy mit gondol a férfi a helyről, mennyire tűnik óvatosnak, vagy szerinte van-e okuk félni. Szana is kap egy-egy oldalpillantást, bár rajta Nara nem lát félelmet, sőt, igazából semmilyen érzést nem fedez fel az arcán. Higgadtan pakol, majd figyelmesen várja az utasításokat.*
~ Talán nekem is ezt kéne tennem. Remélem kedvesek lesznek velünk. Ha most kitennének, talán nem jutnék haza élve. ~
*Gondolataiba mélyedve figyel mindenre és mindenkire, amire és akire csak tud.*
A hozzászólás írója (Mylnara Regnae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.22 21:46:44