//A kapuban - Aenae ki, se be//
//Aenae, Umon, Lyz, Sadmyr, Isqeha, Aryna, Medve//
*Hát éppen válaszolna a toronybamenetelre, de a kapu körül fel-felhorgadó akaratfeszülésekbe egyszer csak komótosan belecsörtet egy torzonborz, szakállas fickó, aki egészen máshogyan biztatja Umont a kapuőrzői tisztének elhagyására, mint amivel eddig Aenae elzárkózó, látható indulata, Lyz tudomásulvevőn elengedő bólintása vagy éppen Isqeha igazoló szava próbálkozott.
Így a válasz bennszakad, s ehelyett mind azt lesik, Umon feláll-e vajon a noszogató biztatásra, de Umon kimozdíthatatlan kőszikla igazsággal marad a kapuban, nagyon messzire tekintőn és nagyon befelé nézőn.
Iseha szívét az üti meg a legjobban, ahogy ezt hallja: "EZ is vagyok, és AZ is vagyok. Én is vagyok és Ő is vagyok." ~Milyen önmegfegyelmezésen és micsoda küzdelmeken kell átmenjen a nap és az éj minden percében és órájában!~ gondolja Isq, és még az is végigfut rajta, hogy nem cserélne a stigmással az élete árán sem.
Azám, de így a patthelyzet folytatódik, Isqeha meg menne vissza szíve szerint már a laborba, nem jó ez itt, nem jó ez az egész.
Bánja már azt is, hogy olyan keményen nekivágta a Miért mész el? keserű kétségbeesését Aenae-nek.
Hiszen oka kell legyen mindennek!
A lány magába zárkózottsága és szótlansága körül mindig is ott lengett egy titokzatosság, ezt Isq sem tagadhatja, ha belegondol. Valami titok borul ki most itt visszatarthatatlanul, mindezzel, érzi, lassan kötölődnek benne tudat alatt össze a szószálak, de ha valaki megkérdezné, talán már tudná hangosan is a választ, még ha ő maga is meglepődne rajta, így kimondva: Aenae a thargok nagyurának, Kagan Thargodarnak a lánya. Nem csupán egy elkényeztett gazdagnegyedi fruska, aki Erdőmélyére menekült az anyja apja elől.
~Ezért megy Amon Ruadhra.~
Az is látnivaló, hogy Aenae-t is a keserű bántottság indulata fűti, olyan, amilyen kisebb hatalmi pozícióból ugyan, de Isqehát is kerülgeti kóstolgatja, meg ami valószínű még Pyctán is erőszakot tett! Az a fajta, ami ki tudja, mikor fordul át világvége keserves sírásba. Hát ezt nem Isqeha akarja kiváltani!
Meg aztán, ha már Aenae elmegy, hát így menjen el?
Így aztán nagyon megkönnyebbül, amikor Aryna inkább visszamegy az Udvarházba, legalább érte nem kell aggódnia, amikor Lyz már nem csak kér, hanem szigorú rendvágással szabja meg a dolgok elkövetkező menetét a Vadvédben Pycta távollétében.
Isq nem akarta Aenae egyszerre nagyon is racionális, és egyszerre irracionális, szinte tapintható félelmét fokozni azzal, hogy világossá tegye Umon előtt, hangosan kimondva: Pycta elhagyta az erődöt. De mégis jó, hogy világossá lesz, így Lyz szabad kézzel lehet a rendtévő erő.
Umon pedig fejet hajt, de aki fejet hajt, az sem nem Én Umon, Vadvéd közkedvelt rendmestere, sem nem Ő Umon, a bensejében meghúzódó démon, hanem egy fájón üres, a végsőkig visszahúzódott lélekhüvely.
Isq erősen gondolkodik, hogyan érintse meg a mélybe húzódott Umont, hogyan érje el a rendmestert, akivel közösen fedezték fel az erődöt ideérkezésük után, de Umon most nagyon távolinak tűnik, ahogy elhalad mellette.
Mindenesetre megérinti a karját, csak egyetlen pillanatra, mert ha többre tenné, akkor Umon még vigasztalásnak fogná fel, pedig Isq mozdulata nem azt hordozza, inkább az Umon lélekkel való együttérzés baráti kifejezése.
Aenae is fellélegzik, a harag már csak sírós párákban veszi körül, indulna, Sadmyr pedig olyan gyorsan járja meg az istállót Lyz szavára és érkezik a felnyergelt lóval kíséretnek, ahogy még soha.
Isq felfelé pillant, a lovát fogó, induló Aenae-re, és csak annyit mond, szinte hangtalanul, fájó, belenyugvó szomorúsággal:*
- Eeyr áldjon! Eeyr áldjon! És vezéreljen vissza! *nem akarja visszaidézni szóval Pycta elmenetelét. Így inkább az élet és teremtés istenét kéri az Aenae áldásra. Pycta szerint az Erdő Nagy Vigyázó Szelleme úgyis Eeyr maga, vagyis az ő egyik megnyilvánulása.
Megvárja Lyz ölelését, szív egyet férfiasan az orrán, ha az viszonzásra talál, aztán, ha tényleg elmennek, Isqeha is otthagyja szomorú szívvel a kaput, és elbaktat a laborba.*