Nincs játékban - Vadvéd
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Vadvéd | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 91 (1801. - 1820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
//Napváltás//
*Úgy tűnik, Vadvéd különösen jó hatással van rá, mert bármennyire fáradt is volt előző este, kipihentebben ébred, mint valaha. Fektében nyújtózik egyet, majd mosolyogva ül fel az ágyon. Minden ruhája megszáradt az éjjel, amit a kandalló mellé pakolt, s kiterítve várják, hogy felvegye vagy elpakolja őket. Pillanatok alatt felöltözik, majd rendet is tesz maga körül, mert a kiterített göncök miatt inkább valamilyen háborús övezetre hasonlít a szobája. Mikor végzett a rendrakással, egy elégedett szusszanással teszi csípőre a kezét. egy pillanat sem telik el, mikor megkordul a gyomra, emlékeztetve Lyzendrát, hogy ideje volna a konyha környékén is megfordulnia. Kiveszi a szekrényből rövid bundás belsejű mellényét, majd kilépve a szobájából, a folyosón sétálva bújik bele.
A konyhán aztán csak Banyával találkozik, akinek jókedvűen köszön, majd önt magának egy bögre forró teát. A konyhából kifelé menet, még elmar magának egy két pogácsát, vagy amennyit éppen összefogott az ujjaival, és már sétál is tovább.
Mindenütt csend honol, így magában sétálgatva fedezheti fel a nagytermet, körbe sétál, alaposabban megnézi a trófeákat a falon, elmereng az iránytűknél. Felsétál a galériára, hogy az emeleten is kicsit körülnézzen, mivel eddig ott, csak a fürdőt vette igénybe, mint utóbb kiderült, nem is bánja, hogy nem a földszintibe merészkedett be akkor. Kuncog magában egy kicsit, majd tovább sétálgat céltalanul, hol a pogácsába harapva, hol a teába kortyolva. Végül a félköríves erkélyhez ér. Kilép, majd onnan veszi szemügyre az udvart, amin éppen Bayde halad keresztül, egészen a kapuhoz. Pycta pedig a falról halad lefelé. Az istállóknál lévő Aenaet ugyan nem látja, de már így is kíváncsi, hogy vajon mi folyik a kapunál.
A kőkorlátnak dőlve figyeli az eseményeket, miközben tovább falatozza pogácsáját, s tovább kortyolgatja teáját. Azt azért nem hiszi, hogy nagy probléma volna. Senki nem szalad, senki nem kiabál. A legvalószínűbb, hogy megint erre tévedt valaki. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-04 14:33:14
Üzenet elküldve: 2018-01-04 14:33:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Irbisz-vétel reggele//
*Kiegyenesedik (amenyira tud a fáradságtól) s két lábbal a magát Aenae-nak nevező lány mellet próbál lépést tartani vele. Lelkiismeretesen próbál, de nála így is lassabban halad, úgyhogy hálás tekintettel követi őt amikor az a tempójához igazítja magát. Közben a lány kijelentésén gondolkodik. Hogy csalódott e? Igen. De nem testvéreiben, hanem saját magában. Ugyan a kötelesség ami szinte kiűzte őt erről az otthonos helyről erősebb volt bármi hatalomnál, de mégsem volt ott amikor a drasztikus változások bekövetkezhettek. Nem, ő elvolt a saját világában Lanawin isten háta mögötti helyei közt míg a sok iszonyat amiről hallot itt kezdetét vette. Egy örökké nyugodt elf varázsszavai és egy pár bizonyos vörös hajtincs hiánya volt az ok, amitől útra kélt már, s már ő sem emlékszik honnan. És mégis, hiába vetette föl már korábban a régen még oly valószerűtlennek tűnő lehetőséget, s fogadta el mint reális eseményt ebben az örökké kiszámíthatatlan árnyékvilágban, sokkal fájdalmasabb volt valóságként hallani őket az elf szájából, mint holmi homályos fenyegetésként álmodni róla. És ő elhagyta őket amikor szükségük volt rá.
Már nem csak a fáradtság miatt néz ki olyan nyúzottan, ahogy.
Közben felfigyel a létszámnövekedésre is az épületeken kívül. Valószínűleg pont abban az időpontban sikerült idebotlania, amikor az erőd tagjai épp ébredeznek. Elég korán lehet akkor, még az ő véleménye szerint is.*
- Pihennék, köszönöm. A gyomrom most tovább bírja, mint a lábam. Vendégszoba? - *kérdi további magyarázkodás nélkül. Tudja hogy még nem teljesen bíznak benne, úgyhogy nem kérelteti föl magát a barakokkhoz.
Közben látókörébe kerül a köszönő tagok is: láthatólag több mint köszönőfélben vannak Kagaeane-val, mint valószínűleg mindenki más az erődben. a rokonszenves hangulatot nem dobták ki, áldja az ég.*
- Üdvözlet! - *Emeli föl a kezét intésre, fáradt mosollyal. Kagaeane előbbi reakcióját érezvén (ismerkedett ugyan már elég szerzettel e föld hátán ahhoz, hogy fölismerje az erőltetett udvariasságot) most nem próbálkozik kézrázással.*
- Sunukonak hívnak, nincs tőlem félnivaló. - *Nem tudja, mennyit kelljen mondania minden járó-kelő tagnak mielőtt teljesen kidőlne, úgyhogy még rövidre fogja. Most inkább a még mellette lévő lányra hagyja a zsírosabb beszámolókat, s majd később mesélget hosszúakat. A puha meleg ágyikó mint látomás képe merül fel megviselt agyában...*
A hozzászólás írója (Aviolan Sunuko) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.04 14:41:47
*Kiegyenesedik (amenyira tud a fáradságtól) s két lábbal a magát Aenae-nak nevező lány mellet próbál lépést tartani vele. Lelkiismeretesen próbál, de nála így is lassabban halad, úgyhogy hálás tekintettel követi őt amikor az a tempójához igazítja magát. Közben a lány kijelentésén gondolkodik. Hogy csalódott e? Igen. De nem testvéreiben, hanem saját magában. Ugyan a kötelesség ami szinte kiűzte őt erről az otthonos helyről erősebb volt bármi hatalomnál, de mégsem volt ott amikor a drasztikus változások bekövetkezhettek. Nem, ő elvolt a saját világában Lanawin isten háta mögötti helyei közt míg a sok iszonyat amiről hallot itt kezdetét vette. Egy örökké nyugodt elf varázsszavai és egy pár bizonyos vörös hajtincs hiánya volt az ok, amitől útra kélt már, s már ő sem emlékszik honnan. És mégis, hiába vetette föl már korábban a régen még oly valószerűtlennek tűnő lehetőséget, s fogadta el mint reális eseményt ebben az örökké kiszámíthatatlan árnyékvilágban, sokkal fájdalmasabb volt valóságként hallani őket az elf szájából, mint holmi homályos fenyegetésként álmodni róla. És ő elhagyta őket amikor szükségük volt rá.
Már nem csak a fáradtság miatt néz ki olyan nyúzottan, ahogy.
Közben felfigyel a létszámnövekedésre is az épületeken kívül. Valószínűleg pont abban az időpontban sikerült idebotlania, amikor az erőd tagjai épp ébredeznek. Elég korán lehet akkor, még az ő véleménye szerint is.*
- Pihennék, köszönöm. A gyomrom most tovább bírja, mint a lábam. Vendégszoba? - *kérdi további magyarázkodás nélkül. Tudja hogy még nem teljesen bíznak benne, úgyhogy nem kérelteti föl magát a barakokkhoz.
Közben látókörébe kerül a köszönő tagok is: láthatólag több mint köszönőfélben vannak Kagaeane-val, mint valószínűleg mindenki más az erődben. a rokonszenves hangulatot nem dobták ki, áldja az ég.*
- Üdvözlet! - *Emeli föl a kezét intésre, fáradt mosollyal. Kagaeane előbbi reakcióját érezvén (ismerkedett ugyan már elég szerzettel e föld hátán ahhoz, hogy fölismerje az erőltetett udvariasságot) most nem próbálkozik kézrázással.*
- Sunukonak hívnak, nincs tőlem félnivaló. - *Nem tudja, mennyit kelljen mondania minden járó-kelő tagnak mielőtt teljesen kidőlne, úgyhogy még rövidre fogja. Most inkább a még mellette lévő lányra hagyja a zsírosabb beszámolókat, s majd később mesélget hosszúakat. A puha meleg ágyikó mint látomás képe merül fel megviselt agyában...*
A hozzászólás írója (Aviolan Sunuko) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.04 14:41:47
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-04 13:34:50
Üzenet elküldve: 2018-01-04 13:34:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezés//
- Ti sem tudjátok? Na mindegy, majd csak visszajönnek, akkor majd megkérdezzük őket...
*Ekkor az egyik fiúcska, aki a falon szokott figyelni, kiabálva szalad hozzájuk. Mint ma mindenki, ő is Pyctát keresi.*
- Nincs itt, miért?
*Az pedig elmeséli, hogy a kapuban egy ork vár rá, beszélni szeretne vele. A többiek felé pillant, hogy most mi legyen. Lyz még alig pár napja van itt, Umon meg még annyi ideje sem.*
- Majd én elintézem. *Mondja végül, mégis csak hármójuk közül ő van itt legrégebb óta.
Elindul a kapu felé, a fiút pedig visszaküldi az őrtoronyba, hogy figyelje, nem-e jön más.*
- Üdvözlöm! ~Vagy olyan Pyctásan kéne? Az Erdő szellem hozott, vagy mit szokott mondani... Áh, hagyjuk...~ Zaratinate Roentra vagyok. Hallottam, a vezért keresi. Nos, ő most elég elfoglalt, majd később tud csak vele beszélni. Én miben segíthetek?
*Kérdi arcán kedves mosollyal, de azért éber marad. Persze, Pycta szerint aki idáig eljutott, az már a legnagyobb próbán túl van, és rossz szándéka nem lehet. Zara ebben azért erősen kételkedik. Persze nem feltételez előre semmi ilyet az idegen férfiról, ahogy az látszik is rajta, de nem árt az óvatosság.*
- Ti sem tudjátok? Na mindegy, majd csak visszajönnek, akkor majd megkérdezzük őket...
*Ekkor az egyik fiúcska, aki a falon szokott figyelni, kiabálva szalad hozzájuk. Mint ma mindenki, ő is Pyctát keresi.*
- Nincs itt, miért?
*Az pedig elmeséli, hogy a kapuban egy ork vár rá, beszélni szeretne vele. A többiek felé pillant, hogy most mi legyen. Lyz még alig pár napja van itt, Umon meg még annyi ideje sem.*
- Majd én elintézem. *Mondja végül, mégis csak hármójuk közül ő van itt legrégebb óta.
Elindul a kapu felé, a fiút pedig visszaküldi az őrtoronyba, hogy figyelje, nem-e jön más.*
- Üdvözlöm! ~Vagy olyan Pyctásan kéne? Az Erdő szellem hozott, vagy mit szokott mondani... Áh, hagyjuk...~ Zaratinate Roentra vagyok. Hallottam, a vezért keresi. Nos, ő most elég elfoglalt, majd később tud csak vele beszélni. Én miben segíthetek?
*Kérdi arcán kedves mosollyal, de azért éber marad. Persze, Pycta szerint aki idáig eljutott, az már a legnagyobb próbán túl van, és rossz szándéka nem lehet. Zara ebben azért erősen kételkedik. Persze nem feltételez előre semmi ilyet az idegen férfiról, ahogy az látszik is rajta, de nem árt az óvatosság.*
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-04 11:40:43
Üzenet elküldve: 2018-01-04 11:40:43
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Érkezés//
*Az egybefüggő fehérség kezd vakítóan hatni rá. Bár a hideg nem különösebben zavarja, de azzal, hogy bárhova néz a nyugalom fehér tömegét látja, nem tud mit kezdeni. Mégis tovább megy, mert messziről, már látja azt a kerítést, ami a hosszú útja végét jelenti. A mai nap, még is csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, az talán épp a mai naptól függ. Mikor már többet is ki tud venni, néhány körvonalon kívül, megáll. Hosszú időbe telik, mire elegendő száraz fát gyűjt ebben a közegben a tűzrakáshoz. Végül még is sikerül egy kisebb tüzet gyújtania, de neki ez elég is, úgy sem akar huzamosabb ideig itt ücsörögni. Lehajol felveszi az egyik bárdját és az alkarján lévő egyik, már majdnem teljesen begyógyult heget, keresztben átvágja. Karját a tűz fölé tartja és nézi, ahogyan a lecsepegő vér sercenve tűnik el a forró katlanban. A vérrel együtt, mintha más is távozna belőle, de előtte még felszínre hoz magával olyan emlékeket, amikről azt hitte rendesen el tudta zárni szíve egy olyan eldugott sötét kis zugába, amit soha többé nem fog zargatni sem ő, sem más. Mégis feltörtek és most a füsttel együtt a téli rideg nap felé szállnak. *
-Aneya. -
*Suttogja, miközben az egyik beszélgetésük jut eszébe. *
- Mondd, mi lesz azokkal, akik szeretik egymást? -
- Azt hiszem, az övék, amijük van, akármi legyen az, és szerencsésebbek, mint bárki más. Aztán egyikük egyszer s mindenkorra megkapja osztályrészéül az ürességet. -
*Igen ezek az ő szavai, de soha nem hitte volna, hogy ő lesz az, aki később távozik az élők sorából, ahogyan azt sem, hogy maga az élet válik, önnön üres börtönévé. Emlékszik régen, mennyire nem akaródzott megnyitnia a szívét, de az a nő végül erre is rávette. *
- Hát nem jobb érzés, hogy szeret valaki?
- De. Úgy érzem magam, mintha kitettek volna egy csupasz hegyre, a talaj sziklás ahhoz, hogy beáshatnám magam, összefüggő szikla, sehol egy kiszögellés vagy huppanó, aztán már nem is vagyok meztelen, hanem páncél véd. -
*És most mi maradt neki? egy beteljesített ígéret, és talán egy olyan élet, amit a nő megálmodott maguknak. Feláll és némi hóval eloltja a tüzet. Nem is időzik tovább, nem akar megkockáztatni, még egy emlékrohamot. A hatalmas oszlopok alá érve veszi észre, hogy a kapu nincs nyitva. *
~Biztos van valaki, aki figyeli, hogy mi történik a kapuknál. ~
*Szétnézve, meg is pillant egy ember a magas falon. *
- Hé ember. Hívd ide a vezetőtök. Beszédem van vele. -
*Ennél többet nem szükséges elárulnia egy egyszerű őrnek és igazán szándékában sincs. *
A hozzászólás írója (Bara'agh Achysh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.04 13:29:41
*Az egybefüggő fehérség kezd vakítóan hatni rá. Bár a hideg nem különösebben zavarja, de azzal, hogy bárhova néz a nyugalom fehér tömegét látja, nem tud mit kezdeni. Mégis tovább megy, mert messziről, már látja azt a kerítést, ami a hosszú útja végét jelenti. A mai nap, még is csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, az talán épp a mai naptól függ. Mikor már többet is ki tud venni, néhány körvonalon kívül, megáll. Hosszú időbe telik, mire elegendő száraz fát gyűjt ebben a közegben a tűzrakáshoz. Végül még is sikerül egy kisebb tüzet gyújtania, de neki ez elég is, úgy sem akar huzamosabb ideig itt ücsörögni. Lehajol felveszi az egyik bárdját és az alkarján lévő egyik, már majdnem teljesen begyógyult heget, keresztben átvágja. Karját a tűz fölé tartja és nézi, ahogyan a lecsepegő vér sercenve tűnik el a forró katlanban. A vérrel együtt, mintha más is távozna belőle, de előtte még felszínre hoz magával olyan emlékeket, amikről azt hitte rendesen el tudta zárni szíve egy olyan eldugott sötét kis zugába, amit soha többé nem fog zargatni sem ő, sem más. Mégis feltörtek és most a füsttel együtt a téli rideg nap felé szállnak. *
-Aneya. -
*Suttogja, miközben az egyik beszélgetésük jut eszébe. *
- Mondd, mi lesz azokkal, akik szeretik egymást? -
- Azt hiszem, az övék, amijük van, akármi legyen az, és szerencsésebbek, mint bárki más. Aztán egyikük egyszer s mindenkorra megkapja osztályrészéül az ürességet. -
*Igen ezek az ő szavai, de soha nem hitte volna, hogy ő lesz az, aki később távozik az élők sorából, ahogyan azt sem, hogy maga az élet válik, önnön üres börtönévé. Emlékszik régen, mennyire nem akaródzott megnyitnia a szívét, de az a nő végül erre is rávette. *
- Hát nem jobb érzés, hogy szeret valaki?
- De. Úgy érzem magam, mintha kitettek volna egy csupasz hegyre, a talaj sziklás ahhoz, hogy beáshatnám magam, összefüggő szikla, sehol egy kiszögellés vagy huppanó, aztán már nem is vagyok meztelen, hanem páncél véd. -
*És most mi maradt neki? egy beteljesített ígéret, és talán egy olyan élet, amit a nő megálmodott maguknak. Feláll és némi hóval eloltja a tüzet. Nem is időzik tovább, nem akar megkockáztatni, még egy emlékrohamot. A hatalmas oszlopok alá érve veszi észre, hogy a kapu nincs nyitva. *
~Biztos van valaki, aki figyeli, hogy mi történik a kapuknál. ~
*Szétnézve, meg is pillant egy ember a magas falon. *
- Hé ember. Hívd ide a vezetőtök. Beszédem van vele. -
*Ennél többet nem szükséges elárulnia egy egyszerű őrnek és igazán szándékában sincs. *
A hozzászólás írója (Bara'agh Achysh) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.04 13:29:41
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-04 06:24:36
Üzenet elküldve: 2018-01-04 06:24:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz vétel reggele//
*Umon rendkívül jól szórakozik, kezében lévő seprűvel szinte vezényli a szavakat, örömmel tölti el, hogy láthatóan partnere sem kevésbé. Az improvizált jelenet, lassan előadássá forrja ki magát, Umon nekigyürkőzik, egy hirtelen váltással az újabb szövevényes immár replikának beillő általa ismert mű részleteinek:*
- "Vágyaimnak vég határa, itt vagy, s reszketek belépni. Szunnyadj szerelmem, még nincs hajnalod."* Szinte látja saját arcát, ahogy huncutul felhúzódik szemöldöke, majd hallva az elf kérését, seprűjét a csarnok ajtaja mellé támasztva tisztelettel meghajol:*
- Fogadjon az erdő, Ssyleana Lyzendra! Kérlek bocsáss meg, hogy ily színpadiasan indítottam, az én nevem Umon, Umon Palasan. Sok mindenre nem emlékszem, azonban Erdőmély és az erőd varázslatos hatása nyilván rajtam már érződik, a nevem minap eszembe jutott.* Szívesen folytatná még a párbeszédet, kedvére való Lyz hangja és beszédstílusa, az elf műveltsége sem kerüli el figyelmét, ahogy szépségéhez sem tud oly egyszerűen hozzászokni. Ritka, amikor a küllemhez ily intelligencia is párosul, ez nem kerüli el figyelmét. Mindeközben már nem tudja figyelmen kívül hagyni Aenae és új barátjának furcsa közeledtét. A férfi, láthatóan nagyon fáradt, szinte vonszolja magát az erőd terén keresztül. A szerzeteshez képest magas, szinte lovagiasnak mondható, ahogy erről árulkodik vértezete is. Umonnál fiatalabb, de nem annyival, hogy ez konkrétan látszódna is. Furcsa módon úgy hat, mintha ismerős lenne e közegben, mozgása elárulja, hogy céllal halad előre, s nem igényli Aenae tárlatvezetését. Kérdőn ismételten Lyzre tekint, azonban ezúttal már komolyabban kérdezi őt:*
- Nézd kik jönnek! Tudsz új barátunkról valamit? Bár, ha Pycta, Aenae gondjaira bízta, minden bizonnyal nem mozoghat egyedül, az erőd falai között.* Megvárva Lyz válaszát, az érkező páros felé fordul, immár teljes testtel, kezét csuhájába összefonja, arcán játszó stigmái bizonytalan mozgásba lendülnek. Alkalmi partnere és közte lejátszódó utolsó kérdésváltásra a tegnapi csodás előadás előadója is megérkezik. Mosolyra, mosollyal válaszol, azonban a feltett kérdésre ezúttal már nem tud:*
- Jó reggelt Zara! * Fogadja kedvesen.*
- Igazából most, hogy így kérded, fogalmam sincs, hogy hová indulnak.* Mindeközben kérdőn Lyzre tekint, s hagy időt az elfnek is a köszöntésre és esetleges válaszára.*
- Bayde és Aenae is vele tartott, jelenleg azonban csak azt látom, hogy Aenae egy idegent kísér vissza, a többiek sehol.* Vonja meg csuhás vállát, jelezvén, hogy annyit tud, amit eddig látnak, s miközben beszélgetnek a szintén csevegő páros lassan a közelükbe ér. Umon felkészültebb testtartásra vált, majd csuha alatt összefűzött kezével az érkezőknek címzi meghajlását:*
- Fogadjon az erdő vándor! Umon vagyok, Umon Palasan! Jó reggelt Aenae!* hangja az ismeretlen láttán reszelősen suttogóra vált, hol van már az előbbi retorikus hangvétel? Aenaere, mindeközben kérdőn tekint.*
*Umon rendkívül jól szórakozik, kezében lévő seprűvel szinte vezényli a szavakat, örömmel tölti el, hogy láthatóan partnere sem kevésbé. Az improvizált jelenet, lassan előadássá forrja ki magát, Umon nekigyürkőzik, egy hirtelen váltással az újabb szövevényes immár replikának beillő általa ismert mű részleteinek:*
- "Vágyaimnak vég határa, itt vagy, s reszketek belépni. Szunnyadj szerelmem, még nincs hajnalod."* Szinte látja saját arcát, ahogy huncutul felhúzódik szemöldöke, majd hallva az elf kérését, seprűjét a csarnok ajtaja mellé támasztva tisztelettel meghajol:*
- Fogadjon az erdő, Ssyleana Lyzendra! Kérlek bocsáss meg, hogy ily színpadiasan indítottam, az én nevem Umon, Umon Palasan. Sok mindenre nem emlékszem, azonban Erdőmély és az erőd varázslatos hatása nyilván rajtam már érződik, a nevem minap eszembe jutott.* Szívesen folytatná még a párbeszédet, kedvére való Lyz hangja és beszédstílusa, az elf műveltsége sem kerüli el figyelmét, ahogy szépségéhez sem tud oly egyszerűen hozzászokni. Ritka, amikor a küllemhez ily intelligencia is párosul, ez nem kerüli el figyelmét. Mindeközben már nem tudja figyelmen kívül hagyni Aenae és új barátjának furcsa közeledtét. A férfi, láthatóan nagyon fáradt, szinte vonszolja magát az erőd terén keresztül. A szerzeteshez képest magas, szinte lovagiasnak mondható, ahogy erről árulkodik vértezete is. Umonnál fiatalabb, de nem annyival, hogy ez konkrétan látszódna is. Furcsa módon úgy hat, mintha ismerős lenne e közegben, mozgása elárulja, hogy céllal halad előre, s nem igényli Aenae tárlatvezetését. Kérdőn ismételten Lyzre tekint, azonban ezúttal már komolyabban kérdezi őt:*
- Nézd kik jönnek! Tudsz új barátunkról valamit? Bár, ha Pycta, Aenae gondjaira bízta, minden bizonnyal nem mozoghat egyedül, az erőd falai között.* Megvárva Lyz válaszát, az érkező páros felé fordul, immár teljes testtel, kezét csuhájába összefonja, arcán játszó stigmái bizonytalan mozgásba lendülnek. Alkalmi partnere és közte lejátszódó utolsó kérdésváltásra a tegnapi csodás előadás előadója is megérkezik. Mosolyra, mosollyal válaszol, azonban a feltett kérdésre ezúttal már nem tud:*
- Jó reggelt Zara! * Fogadja kedvesen.*
- Igazából most, hogy így kérded, fogalmam sincs, hogy hová indulnak.* Mindeközben kérdőn Lyzre tekint, s hagy időt az elfnek is a köszöntésre és esetleges válaszára.*
- Bayde és Aenae is vele tartott, jelenleg azonban csak azt látom, hogy Aenae egy idegent kísér vissza, a többiek sehol.* Vonja meg csuhás vállát, jelezvén, hogy annyit tud, amit eddig látnak, s miközben beszélgetnek a szintén csevegő páros lassan a közelükbe ér. Umon felkészültebb testtartásra vált, majd csuha alatt összefűzött kezével az érkezőknek címzi meghajlását:*
- Fogadjon az erdő vándor! Umon vagyok, Umon Palasan! Jó reggelt Aenae!* hangja az ismeretlen láttán reszelősen suttogóra vált, hol van már az előbbi retorikus hangvétel? Aenaere, mindeközben kérdőn tekint.*
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 23:04:31
Üzenet elküldve: 2018-01-03 23:04:31
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
//Frissen üdén…//
*Xotara gyűrötten ébred.
A pihentető, szépítő alvásból túlalvás lett. Igaz, hogy az elmúlt napokban nem aludt összesen pár óránál többet, miközben két lóval is foglalatoskodott a belovaglás terén. Az erőd és a város közötti ingázás is kivett belőle eleget, főleg amikor szemöldökét is sikerült szétvernie egy túl közelről megszemlélt fával. A fürdőben történtekről, ahol egy természetes lila nyakékkel gazdagodott, meg már nem is beszélve. Utoljára pont itt a Vadvédben aludta ki magát rendesen, de hát jóból is megárt a sok, és a sötételf lány, most pontosan így járt. A szoba se fest fényesebben. Tegnapi ruháit csak lehányta a földre, és úgy ahogy volt anyaszült meztelen eldőlt az ágyban.
Xotara benőtt sötételf szemeit most fájdalmasan vakítja el az ablakon besütő, lassan delelő napfény. Sajnos, valamit valamiért. Ha egy érzékszervünk kiemelkedő valamiben, akkor annak a hátul ütője is meg van, amit a mélységi lány csipás szemeivel most jócskán átél. Amennyire a hosszúéletűeknek hasznára van hallásuk bizonyos helyzetekben, egy zajos helyen olyannyira hátrányukká válik az.
A mélységi lány arcába húzza a pokrócot és, mintha egy csuklya lenne, magára ölti.*
~Ó, Te büdös, lusta, disznó! Jóóóó reggeeelt Vadvééd!~
*Felvergődik az ágyon való tespedésből, és a szekrény sarkán logó lila ruhájáért indul. Úgy botorkál végig a szobán, mint valami javakorabeli druida, amikor jobb lába kisujjával erősen megilleti az ágy lábát. A lány a földre kuporodva markolja kisujját. Szentségelne is hangosan, ha a fájdalomtól nem akadt volna el a szitokáradat a torkán. Ami lényegében azt tartalmazta volna, hogy az Istenek nyilván, azért teremtették a kis-lábujjat, hogy a lanawiniak sötétben is megtalálják a bútorokat, de a sötételfek erre csak vakító fényárban képesek.
Amikor a fájdalom alábbhagy, Xotara mérgesen leveti magáról a pokrócot. A szeme és kisujja fájdalma több volt, mint elég, hogy teljesen felébredjen.
~Jól indul ez a nap, de legalább megspóroltam a reggelit. Nem mondhatja senki, hogy nem vagyok pozitív.~
A lánynak ekkor eszébe jut legkedvesebb, legújabb, hű pajtása. A lova, Kajtár. Egész eddigi életében az egyik legnagyobb vágya volt, hogy lova legyen, és most lett is, amiért kőkeményen megdolgozott, sőt sötét tolvaj múltja után ez volt az, amiért életében először tisztességesen megdolgozott. Erre Ő meg itt döglik a szobájában, mintha semmi dolga nem lenne, miközben lova gondozatlanul, éhezve várja az istállóban.
Erre rádöbbenve gyors kapkodással megmossa arcát az asztalon lévő tál vízben, összeszedi megszokott ruhadarabjait és minden úgy ölt magára, ahogy azt szokta. Pikk-pakk el is készül. A szobában gyorsan végig méri a csatateret. Praktikusan, gyorsan összehajt mindent. A fehér ingre azért gondosabb munkát fordít, és tegnapi ruháit összehajtva dobja be a szekrénybe. Elrendezi az ágyát. Belebújik bőrvértjébe, felveszi alkarvédőit, és felhúzza csizmáit is. Végül a fogason pihenő fegyvereit is magára aggatja, csatolja. Az utolsó csatot is becsatolva körbe se pillantva, a tükörrel sem foglalkozva kiviharzik a szobából. A galériához érve sietősen lecsúszik a lépcső korlátján, és konyha elé dobbantva érkezik meg. Gondol egyet, és a konyha felé veszi az irány, de most nem a fürdő a célja. A konyhában a Banya serényen tesz-vesz. Xotara rohanó jöttére ábrázata zsémbesről még zsémbesebbre vált, ha ez lehetséges. A mélységi lány megérzi a felé árasztott fekete aurát, amitől rögtön lelassít, és ájtatos bűnbánó pofával szól az ork konyhatündérhez.*
- Tésasszony! Jó reggelt! Elnézést csak sietek, és erre szerintem rövidebb.
- Röggelt?! Há' mán, akinek reggöl van még. Nah, szépön vagyunk!
- Kérem alássan, már itt sem vagyok, mint a kámfor!
*A konyhából kilépve ismét szökellő lépésekkel szalad tovább. A Szentély ajtófélfájába belecsimpaszkodva derékszögbe veszi be a kanyart, aminek következtében, majdnem el is sodorja az egyik Istenség szobrát, de csak majdnem. Xotara megáll, és azért szemügyre veszi, hogy tényleg nem okozott e kárt egy kegytárgyban sem, de nem, valóban nem, és nem látta senki az esetet, szóval nincs semmi baj. Újra futásra váltva lép ki a Szentélyből az udvarra.
~Ez az! Jól sejtettem. Ezt az ajtót láttam tegnap, amikor visszaérkeztem a Vadvédbe.~
Így tudtán kívül, az erkélyen, és az alatt diskuráló Lyzzel, Umonnal és Zarával elkerüli a találkozást. A lány ma „reggeli” lendületét az előtte elkerített nagy gyakorlótér sem töri meg. Leakasztja hátáról íját, hogy a tervezett művelet közben véletlenül se akadjon el az, semmiben. A gyakorlótér derékig érő fakorlátján, szabad kezével arra támaszkodva, lendületesen átszökken, és szalad tovább az istállóban. Szeme jobb sarkából mozgást érzékkel és látja, amint Aenae valami elég nyúzottnak tűnő férfival az oldalán a főépület felé igyekszik.
Üdvözlően odaint a két alaknak, de futás közben valahogy nincs kedve oda kajabáli nekik, így folytatja az útját, és az istállóba vezető útra kiérve hamar el is tűnik az istállóban.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 23:47:56
//Frissen üdén…//
*Xotara gyűrötten ébred.
A pihentető, szépítő alvásból túlalvás lett. Igaz, hogy az elmúlt napokban nem aludt összesen pár óránál többet, miközben két lóval is foglalatoskodott a belovaglás terén. Az erőd és a város közötti ingázás is kivett belőle eleget, főleg amikor szemöldökét is sikerült szétvernie egy túl közelről megszemlélt fával. A fürdőben történtekről, ahol egy természetes lila nyakékkel gazdagodott, meg már nem is beszélve. Utoljára pont itt a Vadvédben aludta ki magát rendesen, de hát jóból is megárt a sok, és a sötételf lány, most pontosan így járt. A szoba se fest fényesebben. Tegnapi ruháit csak lehányta a földre, és úgy ahogy volt anyaszült meztelen eldőlt az ágyban.
Xotara benőtt sötételf szemeit most fájdalmasan vakítja el az ablakon besütő, lassan delelő napfény. Sajnos, valamit valamiért. Ha egy érzékszervünk kiemelkedő valamiben, akkor annak a hátul ütője is meg van, amit a mélységi lány csipás szemeivel most jócskán átél. Amennyire a hosszúéletűeknek hasznára van hallásuk bizonyos helyzetekben, egy zajos helyen olyannyira hátrányukká válik az.
A mélységi lány arcába húzza a pokrócot és, mintha egy csuklya lenne, magára ölti.*
~Ó, Te büdös, lusta, disznó! Jóóóó reggeeelt Vadvééd!~
*Felvergődik az ágyon való tespedésből, és a szekrény sarkán logó lila ruhájáért indul. Úgy botorkál végig a szobán, mint valami javakorabeli druida, amikor jobb lába kisujjával erősen megilleti az ágy lábát. A lány a földre kuporodva markolja kisujját. Szentségelne is hangosan, ha a fájdalomtól nem akadt volna el a szitokáradat a torkán. Ami lényegében azt tartalmazta volna, hogy az Istenek nyilván, azért teremtették a kis-lábujjat, hogy a lanawiniak sötétben is megtalálják a bútorokat, de a sötételfek erre csak vakító fényárban képesek.
Amikor a fájdalom alábbhagy, Xotara mérgesen leveti magáról a pokrócot. A szeme és kisujja fájdalma több volt, mint elég, hogy teljesen felébredjen.
~Jól indul ez a nap, de legalább megspóroltam a reggelit. Nem mondhatja senki, hogy nem vagyok pozitív.~
A lánynak ekkor eszébe jut legkedvesebb, legújabb, hű pajtása. A lova, Kajtár. Egész eddigi életében az egyik legnagyobb vágya volt, hogy lova legyen, és most lett is, amiért kőkeményen megdolgozott, sőt sötét tolvaj múltja után ez volt az, amiért életében először tisztességesen megdolgozott. Erre Ő meg itt döglik a szobájában, mintha semmi dolga nem lenne, miközben lova gondozatlanul, éhezve várja az istállóban.
Erre rádöbbenve gyors kapkodással megmossa arcát az asztalon lévő tál vízben, összeszedi megszokott ruhadarabjait és minden úgy ölt magára, ahogy azt szokta. Pikk-pakk el is készül. A szobában gyorsan végig méri a csatateret. Praktikusan, gyorsan összehajt mindent. A fehér ingre azért gondosabb munkát fordít, és tegnapi ruháit összehajtva dobja be a szekrénybe. Elrendezi az ágyát. Belebújik bőrvértjébe, felveszi alkarvédőit, és felhúzza csizmáit is. Végül a fogason pihenő fegyvereit is magára aggatja, csatolja. Az utolsó csatot is becsatolva körbe se pillantva, a tükörrel sem foglalkozva kiviharzik a szobából. A galériához érve sietősen lecsúszik a lépcső korlátján, és konyha elé dobbantva érkezik meg. Gondol egyet, és a konyha felé veszi az irány, de most nem a fürdő a célja. A konyhában a Banya serényen tesz-vesz. Xotara rohanó jöttére ábrázata zsémbesről még zsémbesebbre vált, ha ez lehetséges. A mélységi lány megérzi a felé árasztott fekete aurát, amitől rögtön lelassít, és ájtatos bűnbánó pofával szól az ork konyhatündérhez.*
- Tésasszony! Jó reggelt! Elnézést csak sietek, és erre szerintem rövidebb.
- Röggelt?! Há' mán, akinek reggöl van még. Nah, szépön vagyunk!
- Kérem alássan, már itt sem vagyok, mint a kámfor!
*A konyhából kilépve ismét szökellő lépésekkel szalad tovább. A Szentély ajtófélfájába belecsimpaszkodva derékszögbe veszi be a kanyart, aminek következtében, majdnem el is sodorja az egyik Istenség szobrát, de csak majdnem. Xotara megáll, és azért szemügyre veszi, hogy tényleg nem okozott e kárt egy kegytárgyban sem, de nem, valóban nem, és nem látta senki az esetet, szóval nincs semmi baj. Újra futásra váltva lép ki a Szentélyből az udvarra.
~Ez az! Jól sejtettem. Ezt az ajtót láttam tegnap, amikor visszaérkeztem a Vadvédbe.~
Így tudtán kívül, az erkélyen, és az alatt diskuráló Lyzzel, Umonnal és Zarával elkerüli a találkozást. A lány ma „reggeli” lendületét az előtte elkerített nagy gyakorlótér sem töri meg. Leakasztja hátáról íját, hogy a tervezett művelet közben véletlenül se akadjon el az, semmiben. A gyakorlótér derékig érő fakorlátján, szabad kezével arra támaszkodva, lendületesen átszökken, és szalad tovább az istállóban. Szeme jobb sarkából mozgást érzékkel és látja, amint Aenae valami elég nyúzottnak tűnő férfival az oldalán a főépület felé igyekszik.
Üdvözlően odaint a két alaknak, de futás közben valahogy nincs kedve oda kajabáli nekik, így folytatja az útját, és az istállóba vezető útra kiérve hamar el is tűnik az istállóban.*
A hozzászólás írója (Árnytörő Xotara) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 23:47:56
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 21:02:52
Üzenet elküldve: 2018-01-03 21:02:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás - Lyz, Umon//
*Reggel a többiek zsongására ébred, bár nagyon sok nem kell neki, hogy hamar kiugorjon az ágyból, magára kapja a ruháját, és már le is menjen az ebédlőbe magához venni egy kis kenyeret reggeli gyanánt. Mikor kimegy az udvarra, Pycta éppen akkor távozik Baydeval. Kicsit meg is lepődik, mivel ő, még ha említették is, semmit sem tud az új "kiskedvencük" vásárlásáról.
Ha már úgyis a az istállónál van, megeteti az ott lévő lovakat, sajátjának pedig leápolja a fájós lábát. De ahogy elnézi, már csak egy kicsit van neki bedagadva, szóval pár nap, és újra a régi lesz reményei szerint.
Ezután indulna vissza a szobájába, mikor is menet közben összeakad az eresznél beszélgető Umonnal és Lyzzel.*
- Jó reggelt! *Köszönti őket széles mosollyal.* Pyctáék hova mentek, nem tudjátok?
*Reggel a többiek zsongására ébred, bár nagyon sok nem kell neki, hogy hamar kiugorjon az ágyból, magára kapja a ruháját, és már le is menjen az ebédlőbe magához venni egy kis kenyeret reggeli gyanánt. Mikor kimegy az udvarra, Pycta éppen akkor távozik Baydeval. Kicsit meg is lepődik, mivel ő, még ha említették is, semmit sem tud az új "kiskedvencük" vásárlásáról.
Ha már úgyis a az istállónál van, megeteti az ott lévő lovakat, sajátjának pedig leápolja a fájós lábát. De ahogy elnézi, már csak egy kicsit van neki bedagadva, szóval pár nap, és újra a régi lesz reményei szerint.
Ezután indulna vissza a szobájába, mikor is menet közben összeakad az eresznél beszélgető Umonnal és Lyzzel.*
- Jó reggelt! *Köszönti őket széles mosollyal.* Pyctáék hova mentek, nem tudjátok?
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:58:37
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:58:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
*Aenae nem ejt könnyeket amiatt, hogy a férfi elhárítja a felajánlását, végtére is csak jobban ismeri önmagát és a tűrőképessége határait. Aenae meg ugye továbbra sem szereti ha megérintik, a kézfogás miatt is meg kell komolyan csatározik önmagával. De úgy tűnik, hogy mindenki szereti fogdosni a másik - őt kivéve - kezét, mikor elmondja a nevét. Viszont nem érheti szó a ház elejét, mert odanyújtja a jobbját és még be is mutatkozik:*
- Aenae vagyok. És ha itt alszol el, akkor pont ugyanúgy kihűlsz, bár talán beviszünk, vagy legalább betakarunk.
*Rámosolyog a férfira, és részéről akár indulhatnának is, ha Pycta nem tartóztatná. Merthogy a homlokának megcsókolásával tartóztatja, az elfre mosolyog. Bayde pikírtnek tűnő megjegyzésére nem reagál. Inkább foglalkozik az újonnan érkezettel, meg azzal, hogy az arcába futó vérét valahogyan visszaparancsolja egyéb véredényeibe. Nehéz megmondani, hogy a pirulását a druida rosszmájú szavai, vagy Pyctának a mások előtti gyengédsége okozza-e, végül is mindegy is, mivel ők távoznak, hogy találkozzanak a mágussal, Aenae pedig marad a férfival.*
- Akkor menjünk.
*Ha a fickó továbbra sem akar támaszkodni, akkor nem a lány továbbra sem fogja ezt erőltetni. Ha már hátat fordítottak a kapunak, akkor el is indulhatnak az erőd mélye felé. Aenae nem sietteti a másikat, ha az lassabb nála, akkor felveszi a másik tempóját.*
- Biztosan csalódott vagy, hogy nem azokat találtad itt, akiket itt hagytál. Én legalábbis nagyon csalódott lennék.
*Mondjuk ő nem is nagyon tervez elmenni sehová, mert csak itt érzi magát tökéletes biztonságban. Az anyjától, meg egy kényszer házasságtól. Meg talán a saját apjától is, bár az utóbbi kevésbé fenyegeti, mert nem ismerik egymást és a valódi apja talán nem is tud a létezéséről, vagy ha tud sem érdekli különösebben. Következésképpen akitől tartania kell az a saját anyja és a fekete fogú férfi, akihez hozzá akarja adni.
Ahogy közelebb érnek, úgy már talán hallhatják is a teraszon álló Lyz és az alatta beszélő Umont.*
- Ennél előbb, vagy pihennél?
*Aenae nem ejt könnyeket amiatt, hogy a férfi elhárítja a felajánlását, végtére is csak jobban ismeri önmagát és a tűrőképessége határait. Aenae meg ugye továbbra sem szereti ha megérintik, a kézfogás miatt is meg kell komolyan csatározik önmagával. De úgy tűnik, hogy mindenki szereti fogdosni a másik - őt kivéve - kezét, mikor elmondja a nevét. Viszont nem érheti szó a ház elejét, mert odanyújtja a jobbját és még be is mutatkozik:*
- Aenae vagyok. És ha itt alszol el, akkor pont ugyanúgy kihűlsz, bár talán beviszünk, vagy legalább betakarunk.
*Rámosolyog a férfira, és részéről akár indulhatnának is, ha Pycta nem tartóztatná. Merthogy a homlokának megcsókolásával tartóztatja, az elfre mosolyog. Bayde pikírtnek tűnő megjegyzésére nem reagál. Inkább foglalkozik az újonnan érkezettel, meg azzal, hogy az arcába futó vérét valahogyan visszaparancsolja egyéb véredényeibe. Nehéz megmondani, hogy a pirulását a druida rosszmájú szavai, vagy Pyctának a mások előtti gyengédsége okozza-e, végül is mindegy is, mivel ők távoznak, hogy találkozzanak a mágussal, Aenae pedig marad a férfival.*
- Akkor menjünk.
*Ha a fickó továbbra sem akar támaszkodni, akkor nem a lány továbbra sem fogja ezt erőltetni. Ha már hátat fordítottak a kapunak, akkor el is indulhatnak az erőd mélye felé. Aenae nem sietteti a másikat, ha az lassabb nála, akkor felveszi a másik tempóját.*
- Biztosan csalódott vagy, hogy nem azokat találtad itt, akiket itt hagytál. Én legalábbis nagyon csalódott lennék.
*Mondjuk ő nem is nagyon tervez elmenni sehová, mert csak itt érzi magát tökéletes biztonságban. Az anyjától, meg egy kényszer házasságtól. Meg talán a saját apjától is, bár az utóbbi kevésbé fenyegeti, mert nem ismerik egymást és a valódi apja talán nem is tud a létezéséről, vagy ha tud sem érdekli különösebben. Következésképpen akitől tartania kell az a saját anyja és a fekete fogú férfi, akihez hozzá akarja adni.
Ahogy közelebb érnek, úgy már talán hallhatják is a teraszon álló Lyz és az alatta beszélő Umont.*
- Ennél előbb, vagy pihennél?
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:29:22
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:29:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás – Umon Palasan//
* Ahogy a kapunál lévőket figyeli, aprókat kortyol teájából, s olykor jólesőn lehunyva szemeit élvezi az arcába libbenő meleg gőzt és finom aromát. Időközben sikerült kivennie, hogy Pycta beszél valakivel, s Aenae is feltűnik az istállók felől. Egy pillanattal később, viszont valaki más tűnik föl neki, aki éppen alatta, vagyis a reggeliző birodalmává változtatott erkély alatt kalimpál egy seprűvel. Elemeli arcától a bögrét, melyet a kőkorlátra tesz, s a bögre mellé tenyerelve, mosolyogva pillant az alatta szavalóra. Hálát ad, hogy apja annyira szerette a könyveket, mint amennyire, s eme szenvedélyét őrá is átragasztotta. A felhangzó sorok olyannyira nem ismeretlenek, hogy a fejében is sorjáznak a szavak, melyeket a férfi színpadiasan ad elő. Egyértelmű számára, hogy hóbortoskodik a férfi, lévén kezében seprű, arcán vidám mosoly, amely egyszerre nagyon furcsa is, azon a stigmákkal borított arcon. Lyz huncut csillanással szemében hajol előrébb az erkélyen, s folytatja ott, ahol a férfi abbahagyta.*
-„Tagadd meg apád, változtass nevet, Vagy hogyha nem, csak tudjam, hogy szeretsz...”
*Végül felnevet, hiszen hogyne örülne, hogy más is szereti annyira a könyveket, hogy akár idézni is tudjon belőlük. Természetesen nem hiszi, hogy valódi vallomásról van szó, játékos köszöntésről már annál inkább. Bár könnyen lehet, hogy ha őszintén is szólna, akkor sem hinné el. Különben, ha jobban belegondol, ilyen szép reggeli köszöntőt, még sosem idéztek hozzá, tehát ez a nap már szebben indul, mint az eddigiek.*
- Jó reggelt Idegen! *Köszönti vidáman könyökeire támaszkodva, de ők még név szerint nem ismerik egymást. Vet egy futó pillantást a kapu felé, ahol valóban egy idegen érkezett, majd újra Umonra figyel.* Mi még nem tudtunk szót váltani, mióta megjöttél. Ssyleana Lyzendrának hívnak… *majd kevésbé vidáman folytatja. * Hallottam tegnap, hogy nem emlékszel a nevedre. *Mivel a vacsoránál késve érkezett, lemaradt arról, hogy már az új jövevénynek, Ymranak is bemutatkozott, s lehetséges, hogy ő az egyetlen aki a váratlan fejleménnyel nincs tisztában. *
* Ahogy a kapunál lévőket figyeli, aprókat kortyol teájából, s olykor jólesőn lehunyva szemeit élvezi az arcába libbenő meleg gőzt és finom aromát. Időközben sikerült kivennie, hogy Pycta beszél valakivel, s Aenae is feltűnik az istállók felől. Egy pillanattal később, viszont valaki más tűnik föl neki, aki éppen alatta, vagyis a reggeliző birodalmává változtatott erkély alatt kalimpál egy seprűvel. Elemeli arcától a bögrét, melyet a kőkorlátra tesz, s a bögre mellé tenyerelve, mosolyogva pillant az alatta szavalóra. Hálát ad, hogy apja annyira szerette a könyveket, mint amennyire, s eme szenvedélyét őrá is átragasztotta. A felhangzó sorok olyannyira nem ismeretlenek, hogy a fejében is sorjáznak a szavak, melyeket a férfi színpadiasan ad elő. Egyértelmű számára, hogy hóbortoskodik a férfi, lévén kezében seprű, arcán vidám mosoly, amely egyszerre nagyon furcsa is, azon a stigmákkal borított arcon. Lyz huncut csillanással szemében hajol előrébb az erkélyen, s folytatja ott, ahol a férfi abbahagyta.*
-„Tagadd meg apád, változtass nevet, Vagy hogyha nem, csak tudjam, hogy szeretsz...”
*Végül felnevet, hiszen hogyne örülne, hogy más is szereti annyira a könyveket, hogy akár idézni is tudjon belőlük. Természetesen nem hiszi, hogy valódi vallomásról van szó, játékos köszöntésről már annál inkább. Bár könnyen lehet, hogy ha őszintén is szólna, akkor sem hinné el. Különben, ha jobban belegondol, ilyen szép reggeli köszöntőt, még sosem idéztek hozzá, tehát ez a nap már szebben indul, mint az eddigiek.*
- Jó reggelt Idegen! *Köszönti vidáman könyökeire támaszkodva, de ők még név szerint nem ismerik egymást. Vet egy futó pillantást a kapu felé, ahol valóban egy idegen érkezett, majd újra Umonra figyel.* Mi még nem tudtunk szót váltani, mióta megjöttél. Ssyleana Lyzendrának hívnak… *majd kevésbé vidáman folytatja. * Hallottam tegnap, hogy nem emlékszel a nevedre. *Mivel a vacsoránál késve érkezett, lemaradt arról, hogy már az új jövevénynek, Ymranak is bemutatkozott, s lehetséges, hogy ő az egyetlen aki a váratlan fejleménnyel nincs tisztában. *
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:01:38
Üzenet elküldve: 2018-01-03 20:01:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Irbisz-vétel reggele//
~ Hát rendben. Akkor az ágy. ~ *Fut át az agyán amikor Pycta körül még két lélek tűnik fel; egy meglehetősen elragadó szépségű nő és a "kinyissam" hang rokonszenvesnek tűnő, nála alig egy fél tucat évvel idősebb gazdája. Na már ez is számít valamit az embereknél. Először neki, majd a lánynak int jobbjával, s mosolyt facsar ki fáradt arcára.*
- Üdvözlégy! nem tévedsz, de ezek a lábak még kibírják egy darabig! Legalábbis a legközelebbi fekvőhelyig. - *Kuncog járás közben; hála istennek a tény, hogy most már ismételten az erődben lépked, visszaadott némi erőt s vért a lábaiba. Végül is ha fél Erdőmélyén át tudott kelni az éjszaka árnyai alatt, akkor már egy hajnali kocogás az agyonsétált udvar földjén már sétafika. De beszélvén sétáról...*
- Nagyon köszönöm. De úgy hiszem még bírják a lábaim. - *Próbálja a lehető legudvariasabban elhárítani a szó nélkül szóvá tett ajánlatot* - De ha még járás közben alszok el is, amiatt sem aggódok. A föld itt már amúgy is kényelmesebb mint kint. És melegebb. - *Bebizonyítani ezt ugyan most nem tudja, de ettől eltekintve kezé rázásra nyújtja mindkét félnek* - Az én nevem Sunuko. Aviolan. Ha nem hallottátok az előbb, persze. Régi tag, lojális lovag, satöbbi. És ha jól emlékszem... - *Hát persze hogy nem emlékszik rá.* - ...Akkor a barakokig még eltalálok. - *Itt a lányra néz segítséget kérő tekintettel, utalva arra, hogy vezesse őt. Ugyan támaszkodni (még) nem fog, de rövidtávú memóriájában nem bízik.*
- Köszönök mindent. Most is és előre is. Majd mindent elmesélek. - *Ígérte Pyctanak hálás, de már fáradt tekintettel, majd komótosan, kissé kótyagosan elindul, feltéve ha Kagaeane is vele tart. Ő ugyanis udvarisságból nem fog egyedül császkálni.*
~ Hát rendben. Akkor az ágy. ~ *Fut át az agyán amikor Pycta körül még két lélek tűnik fel; egy meglehetősen elragadó szépségű nő és a "kinyissam" hang rokonszenvesnek tűnő, nála alig egy fél tucat évvel idősebb gazdája. Na már ez is számít valamit az embereknél. Először neki, majd a lánynak int jobbjával, s mosolyt facsar ki fáradt arcára.*
- Üdvözlégy! nem tévedsz, de ezek a lábak még kibírják egy darabig! Legalábbis a legközelebbi fekvőhelyig. - *Kuncog járás közben; hála istennek a tény, hogy most már ismételten az erődben lépked, visszaadott némi erőt s vért a lábaiba. Végül is ha fél Erdőmélyén át tudott kelni az éjszaka árnyai alatt, akkor már egy hajnali kocogás az agyonsétált udvar földjén már sétafika. De beszélvén sétáról...*
- Nagyon köszönöm. De úgy hiszem még bírják a lábaim. - *Próbálja a lehető legudvariasabban elhárítani a szó nélkül szóvá tett ajánlatot* - De ha még járás közben alszok el is, amiatt sem aggódok. A föld itt már amúgy is kényelmesebb mint kint. És melegebb. - *Bebizonyítani ezt ugyan most nem tudja, de ettől eltekintve kezé rázásra nyújtja mindkét félnek* - Az én nevem Sunuko. Aviolan. Ha nem hallottátok az előbb, persze. Régi tag, lojális lovag, satöbbi. És ha jól emlékszem... - *Hát persze hogy nem emlékszik rá.* - ...Akkor a barakokig még eltalálok. - *Itt a lányra néz segítséget kérő tekintettel, utalva arra, hogy vezesse őt. Ugyan támaszkodni (még) nem fog, de rövidtávú memóriájában nem bízik.*
- Köszönök mindent. Most is és előre is. Majd mindent elmesélek. - *Ígérte Pyctanak hálás, de már fáradt tekintettel, majd komótosan, kissé kótyagosan elindul, feltéve ha Kagaeane is vele tart. Ő ugyanis udvarisságból nem fog egyedül császkálni.*
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:24:53
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:24:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
*Óvakodik attól, hogy saját képességeit túlbecsülje, mostanra elég idősnek érzi magát hozzá, hogy fel tudja mérni: mire képes és mire nem? Néha persze magával ragadja az önhittség és olyasmibe is beleüti az orrát amihez nem ért, vagy olyasmit vállal ami végül nehézséget okoz számára, de az ilyesmi szerencsére egyre ritkábban fordul elé. Mindettől függetlenül már kora ifjúságában is úgy vélte, hogy - és bízik benne, hogy nem gondolt túl sokat magáról - egy kaput egyedül, segítség nélkül is ki tud nyitni. Pycta azonban másként gondolhatja, mert kérdésére nem mond sem igen, sem nemet, hanem maga tárja ki Vavéd kapuját. Bayde rövid ideig azon gondolkodik, hogy ezen megsértődjön-e, de végül arra jut, hogy ilyen apróságon igazán nem érdemes fennakadni.*
- Üdv! *néz egy nagyot, ahogy az érkező szinte szó szerint esik be az udvarra, szemlátomást alig áll a lábán* Eseménydús utad lehetett.
*Gyenge poén ez, inkább közelebb lép, hogy segíteni tudjon a megviselt vándornak, ha lábai esetleg fel akarnák mondani a szolgálatot.*
- Nem túl bölcs dolog éjjel átvágni ezen az erdőn, különös dolgokat beszélnek róla. Bár mióta hidegek az éjszakák, bárhol veszélyes lehet a szabad ég alatt éjszakázni.
*Közben Aenae is megérkezik, Bayde pedig barátságosan mosolyog rá. Aztán Pyctára pillant. Aztán a lányra. Végül a jövevényre. Aztán tovább szélesedik a mosoly.*
- Az éjszakát szerencsésebb és kellemesebb ágyban tölteni.
*Ha lehet egy kis aljasságot csempészni a beszédhangba, akkor a druida most megteszi, mert míg Aviolan arca szenvedő, addig Aenae és Pycta vonásai mintha feltűnően kisimultak lennének Erre pedig csak egy magyarázatot tud elképzelni. Pycta gyorsan dönt és az aranyhajú gondjaira bízza a vándort, majd megsürgeti az indulást.*
-Mehetünk. *bólint és elindul az istálló felé, mert egy pillanatig sem gondolná, hogy Pycta gyalog akarná megtenni az utat Arthenior határáig. Megint. Ott aztán szinte szertartásosan üdvözli lovát, ami nagyjából abból áll, hogy megpaskolja az állat nyakát, aztán kikötve a boxból homlokát Birris homlokához szorítja és dünnyög neki valami halkan. Utána már csak az van hátra, hogy fel is szerszámozza.*
- Én nem aggódnék az idegen miatt. *néz el arra, hogy Aenae-én eltűntek és fellendül a nyeregbe* Úgy fest, hogy jártányi ereje sincs. És ha mégis rosszban sántikálna, Lyz tűpárnát csinál belőle. Vagy Banya tépi szét. *vigyorogva megvonja a vállát* Nem is tudom, melyik lenne a rosszabb.
*Óvakodik attól, hogy saját képességeit túlbecsülje, mostanra elég idősnek érzi magát hozzá, hogy fel tudja mérni: mire képes és mire nem? Néha persze magával ragadja az önhittség és olyasmibe is beleüti az orrát amihez nem ért, vagy olyasmit vállal ami végül nehézséget okoz számára, de az ilyesmi szerencsére egyre ritkábban fordul elé. Mindettől függetlenül már kora ifjúságában is úgy vélte, hogy - és bízik benne, hogy nem gondolt túl sokat magáról - egy kaput egyedül, segítség nélkül is ki tud nyitni. Pycta azonban másként gondolhatja, mert kérdésére nem mond sem igen, sem nemet, hanem maga tárja ki Vavéd kapuját. Bayde rövid ideig azon gondolkodik, hogy ezen megsértődjön-e, de végül arra jut, hogy ilyen apróságon igazán nem érdemes fennakadni.*
- Üdv! *néz egy nagyot, ahogy az érkező szinte szó szerint esik be az udvarra, szemlátomást alig áll a lábán* Eseménydús utad lehetett.
*Gyenge poén ez, inkább közelebb lép, hogy segíteni tudjon a megviselt vándornak, ha lábai esetleg fel akarnák mondani a szolgálatot.*
- Nem túl bölcs dolog éjjel átvágni ezen az erdőn, különös dolgokat beszélnek róla. Bár mióta hidegek az éjszakák, bárhol veszélyes lehet a szabad ég alatt éjszakázni.
*Közben Aenae is megérkezik, Bayde pedig barátságosan mosolyog rá. Aztán Pyctára pillant. Aztán a lányra. Végül a jövevényre. Aztán tovább szélesedik a mosoly.*
- Az éjszakát szerencsésebb és kellemesebb ágyban tölteni.
*Ha lehet egy kis aljasságot csempészni a beszédhangba, akkor a druida most megteszi, mert míg Aviolan arca szenvedő, addig Aenae és Pycta vonásai mintha feltűnően kisimultak lennének Erre pedig csak egy magyarázatot tud elképzelni. Pycta gyorsan dönt és az aranyhajú gondjaira bízza a vándort, majd megsürgeti az indulást.*
-Mehetünk. *bólint és elindul az istálló felé, mert egy pillanatig sem gondolná, hogy Pycta gyalog akarná megtenni az utat Arthenior határáig. Megint. Ott aztán szinte szertartásosan üdvözli lovát, ami nagyjából abból áll, hogy megpaskolja az állat nyakát, aztán kikötve a boxból homlokát Birris homlokához szorítja és dünnyög neki valami halkan. Utána már csak az van hátra, hogy fel is szerszámozza.*
- Én nem aggódnék az idegen miatt. *néz el arra, hogy Aenae-én eltűntek és fellendül a nyeregbe* Úgy fest, hogy jártányi ereje sincs. És ha mégis rosszban sántikálna, Lyz tűpárnát csinál belőle. Vagy Banya tépi szét. *vigyorogva megvonja a vállát* Nem is tudom, melyik lenne a rosszabb.
1810. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:02:18
Üzenet elküldve: 2018-01-03 19:02:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Irbisz-vétel reggele//
*Vadvéd erődje lassan ébredezik és mintha csak a felszálló ködöt várták volna, több venár is megjelenik az udvaron, ami nem feltétlen furcsa, az erődlakók nem az a későn kelő fajta. És az erődben mindig van mit csinálni, hisz itt, Erdőmélye közepén csak magukra számíthatnak és még az olyan gyümölcsök, mint a citrom is, ritka vendég a kamrák polcán.
A kapuban lezajlik egy rövidke beszélgetés az ismeretlen, állítása szerint egykori venárral. Az utolsó mondatot, a venárok jelmondatát viszont direkt mondta rosszul. A hydrának a lelke egy, legalábbis a régi venárok így hagyták hátra ezt. A csuhás viszont nem csapja a kaput a másik orrára, az idegen eléggé nyúzott és láthatóan alig áll a lábán.
A meghajlás nála szinte mindennapos tevékenység, nem egy megalázkodó cselekvés, de nem teszi szóvá mindezt, amikor a férfi megemlíti, csak haloványan mosolyog.*
- A kérdésekre előbb-utóbb mindig válasz kapunk. Nekem pedig tökéletesen elég, hogy a Fákban Lakó épségben engedte, hogy ide jusson. Természetesen meleg szobát, ételt és italt is adunk, ha pedig kipihented magad, akkor mindent megbeszélünk.
*Mögötte ekkor már bizonyosan ott állnak Bayde és Kagaenae. A topázsárga szemű lányra mosolyog, hisz most már azért elég sok mindent megtudott, valahogy nem érzi úgy, hogy az ismeretlen hazudna, meglehet, csak a fáradtság és a meglepetés, hogy nem egykori társai nyitnak neki ajtót, feledtette vele a venárok mondását.
Aenae közben akcióba lép és átvenné tőle az érkezőt, de mielőtt megcselekedhetné, elé lép és gyengéden megszorítja a jobbját, lombzöld tekintete topáz párját keresik.*
- Köszönjük, kérlek szólj Umonnak, hogy nyisson egy szobát az érkezőnek és Lyz-nek, hogy szóljon a konyhán, hogy készítsenek eggyel több főre reggelit. A Banya mérges lesz, ha nem szólunk előre. *Mosolyog kedvesen és Aenae még egy csókot is kap a homlokára, mielőtt gondjaiba veheti az ismeretlent.
A csuhás ezzel mindent megtett, amit az ügyért megtehet, annak ellenére, hogy úgy hiszi, bízhat a férfi szavában. Umon és az elf íjászlány már elegek lesznek, hogy felügyeljék az idegent, a Banya említésére pedig bizonyosan lesz valami reakciója a nyúzott férfinek, hisz ő már a csuhás előtt is az erődben élt.
Ha Kagaenae és a jövevény eltávolodnak tőlük, gondterhelten Bayde-ra néz. Menniük kell, ha időben oda akarnak érni, már így is késnek majd kicsit. Reméli, hogy Worenth megvárja őket.*
- Menjünk, ha visszatértünk, majd kikérdezem. Ne késsünk el. *Sóhajtja halkan, majd megsimítja a csuha alatt megbújó súlyos erszényt, az irbisz vételárát.
Ha a druida is elindul, akkor becsukja maga mögött a kaput és hosszú léptekkel megindul az Arthenior-közeli erdőkbe, a megbeszélt helyre, ahol Worenth majd várja őket.*
*Vadvéd erődje lassan ébredezik és mintha csak a felszálló ködöt várták volna, több venár is megjelenik az udvaron, ami nem feltétlen furcsa, az erődlakók nem az a későn kelő fajta. És az erődben mindig van mit csinálni, hisz itt, Erdőmélye közepén csak magukra számíthatnak és még az olyan gyümölcsök, mint a citrom is, ritka vendég a kamrák polcán.
A kapuban lezajlik egy rövidke beszélgetés az ismeretlen, állítása szerint egykori venárral. Az utolsó mondatot, a venárok jelmondatát viszont direkt mondta rosszul. A hydrának a lelke egy, legalábbis a régi venárok így hagyták hátra ezt. A csuhás viszont nem csapja a kaput a másik orrára, az idegen eléggé nyúzott és láthatóan alig áll a lábán.
A meghajlás nála szinte mindennapos tevékenység, nem egy megalázkodó cselekvés, de nem teszi szóvá mindezt, amikor a férfi megemlíti, csak haloványan mosolyog.*
- A kérdésekre előbb-utóbb mindig válasz kapunk. Nekem pedig tökéletesen elég, hogy a Fákban Lakó épségben engedte, hogy ide jusson. Természetesen meleg szobát, ételt és italt is adunk, ha pedig kipihented magad, akkor mindent megbeszélünk.
*Mögötte ekkor már bizonyosan ott állnak Bayde és Kagaenae. A topázsárga szemű lányra mosolyog, hisz most már azért elég sok mindent megtudott, valahogy nem érzi úgy, hogy az ismeretlen hazudna, meglehet, csak a fáradtság és a meglepetés, hogy nem egykori társai nyitnak neki ajtót, feledtette vele a venárok mondását.
Aenae közben akcióba lép és átvenné tőle az érkezőt, de mielőtt megcselekedhetné, elé lép és gyengéden megszorítja a jobbját, lombzöld tekintete topáz párját keresik.*
- Köszönjük, kérlek szólj Umonnak, hogy nyisson egy szobát az érkezőnek és Lyz-nek, hogy szóljon a konyhán, hogy készítsenek eggyel több főre reggelit. A Banya mérges lesz, ha nem szólunk előre. *Mosolyog kedvesen és Aenae még egy csókot is kap a homlokára, mielőtt gondjaiba veheti az ismeretlent.
A csuhás ezzel mindent megtett, amit az ügyért megtehet, annak ellenére, hogy úgy hiszi, bízhat a férfi szavában. Umon és az elf íjászlány már elegek lesznek, hogy felügyeljék az idegent, a Banya említésére pedig bizonyosan lesz valami reakciója a nyúzott férfinek, hisz ő már a csuhás előtt is az erődben élt.
Ha Kagaenae és a jövevény eltávolodnak tőlük, gondterhelten Bayde-ra néz. Menniük kell, ha időben oda akarnak érni, már így is késnek majd kicsit. Reméli, hogy Worenth megvárja őket.*
- Menjünk, ha visszatértünk, majd kikérdezem. Ne késsünk el. *Sóhajtja halkan, majd megsimítja a csuha alatt megbújó súlyos erszényt, az irbisz vételárát.
Ha a druida is elindul, akkor becsukja maga mögött a kaput és hosszú léptekkel megindul az Arthenior-közeli erdőkbe, a megbeszélt helyre, ahol Worenth majd várja őket.*
1809. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:20:22
Üzenet elküldve: 2018-01-03 18:20:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
//Irbisz-vétel reggele//
//Aviolan Sunuko//
*Azt már egyből levette, hogy Pycta valakivel beszél, aki a falon kívül áll. Persze Pyctát ismerve az odakint álló hamarosan idebent találhatja magát. Érkezik a reggel rendkívül nyúzottnak tűnő Bayde, úgy látszik, hogy a druida rendkívül nehezen ébred. Ezen kicsit elmosolyodik, főleg kárörömből, hogy a férfi rosszabbul néz ki így reggel, mint ő. A káröröm persze nem egy szép dolog, de Baydet ismerve igazán belefér egy kevéske.
Tekintete Bayderól átsiklik a falról időközben lejövő Pyctára, pillantásuk találkozik is, és Aenae egyből kiszúrja, hogy a férfi nem mosolyog. És vajon mire gondol egy lány egy szerelmes éjszaka után és egy mosolytalan arc láttán? Nyilvánvalóan arra, hogy valami baj van, és természetesen ezt a bajt nem a kapun kívül álló ismeretlen csinálta, hanem nyilvánvalóan Aenae maga. Lehet, hogy nem tetszik Pyctának az, hogy dologtalanul áll? Vagy máris elvárta volna a süteményt? Netán nem tetszik neki a fülbevaló? Vagy már Aenae nem tetszik neki? Biztos a szőke hajat szereti! Bár szőke haja lenne!
Annyira pörög az agya a hülyeségen, hogy alig veszi észre azt, hogy Pycta int a fejével. Kész szerencse, hogy észreveszi, így ellöki magát az istálló falától, hogy közelebb mehessen a kapuhoz. Valamivel Bayde után érkezik meg. Először leszúrásra számíthat, hogy miért lazsált, miért fülbevalója lett, amiért nem szőke a haja. Vagy bármi más szörnyűségért, ami teljesen összetörné a lány szívét. Egészen biztosan össze fogja törni a szívét, azt a szívét, ami amúgy teljesen ellágyul, valahányszor Pyctára néz. Most sincs ez másként, tekintetén látszik, hogy teljesen odavan az elfért, talán bámulná is még szerelmesen egy darabig, ha az elf nem nyitná ki a kaput. Immáron összehúzott szemmel nézi a jövevényt, akiről kiderül az, hogy régen Vadvéd lakója volt. Már legalábbis a jövevény ezt állítja, ők meg itt, a kapuban állva egészen biztosan nem tudják ezt ellenőrizni, így jobb híján kénytelenek hinni neki. Aenae nem szól, de topázsárga tekintete a jövevényen függ. Különben nem egy fenyegető jelenség, nem is túl magas, nem is túl erős és fegyvere sincsen, ezért aztán igyekszik a háttérben maradni még annak ellenére is, hogy Pycta ideintette. A lánynak egyébként már leesett a fatantusz, hogy az elf mosolytalan arcának nem ő, hanem az érkező az oka. Ez kicsit megnyugtatja, hogy agya megszaladt és menten ostobaságokra gondolt. A fatantusza abban viszont teljesen biztos, hogy a hydrás "mondást" nem pont így ismeri.
A két férfi takarásában áll félig meddig-de azért kikukucskál mögülük, többször végigméri az idegen férfit. Úgy állapítja meg, hogy az csakugyan igazat szól, már a saját állapotát illetően, mert kellően vacakul néz ki. Kicsit kilép immáron Bayde és Pycta takarásából, és topázsárga tekintetét az elfre emeli, tudja hogy a másik kettőnek mennie kell, hiszen ügyük van a mágussal.*
- Intézem. Menjetek.
*Mosolyog rá előbb Pyctára, majd Baydera is, aztán már az újonnan érkezett elé lép, ráadásul úgy, hogy nem várja meg Pycta beleegyezését.*
- Támaszkodhatsz rám, ha úgy könnyebb neked.
*Ezt már Sunukonak mondja, főleg abból a megfontolásból, hogy az anélkül juthasson be az épületbe, hogy összeesik, egy ájultat cipelni sokkal nehezebb, szóval inkább támaszkodjon a lányra, még akkor is, ha amúgy utálja ha idegenek hozzáérnek.*
//Irbisz-vétel reggele//
//Aviolan Sunuko//
*Azt már egyből levette, hogy Pycta valakivel beszél, aki a falon kívül áll. Persze Pyctát ismerve az odakint álló hamarosan idebent találhatja magát. Érkezik a reggel rendkívül nyúzottnak tűnő Bayde, úgy látszik, hogy a druida rendkívül nehezen ébred. Ezen kicsit elmosolyodik, főleg kárörömből, hogy a férfi rosszabbul néz ki így reggel, mint ő. A káröröm persze nem egy szép dolog, de Baydet ismerve igazán belefér egy kevéske.
Tekintete Bayderól átsiklik a falról időközben lejövő Pyctára, pillantásuk találkozik is, és Aenae egyből kiszúrja, hogy a férfi nem mosolyog. És vajon mire gondol egy lány egy szerelmes éjszaka után és egy mosolytalan arc láttán? Nyilvánvalóan arra, hogy valami baj van, és természetesen ezt a bajt nem a kapun kívül álló ismeretlen csinálta, hanem nyilvánvalóan Aenae maga. Lehet, hogy nem tetszik Pyctának az, hogy dologtalanul áll? Vagy máris elvárta volna a süteményt? Netán nem tetszik neki a fülbevaló? Vagy már Aenae nem tetszik neki? Biztos a szőke hajat szereti! Bár szőke haja lenne!
Annyira pörög az agya a hülyeségen, hogy alig veszi észre azt, hogy Pycta int a fejével. Kész szerencse, hogy észreveszi, így ellöki magát az istálló falától, hogy közelebb mehessen a kapuhoz. Valamivel Bayde után érkezik meg. Először leszúrásra számíthat, hogy miért lazsált, miért fülbevalója lett, amiért nem szőke a haja. Vagy bármi más szörnyűségért, ami teljesen összetörné a lány szívét. Egészen biztosan össze fogja törni a szívét, azt a szívét, ami amúgy teljesen ellágyul, valahányszor Pyctára néz. Most sincs ez másként, tekintetén látszik, hogy teljesen odavan az elfért, talán bámulná is még szerelmesen egy darabig, ha az elf nem nyitná ki a kaput. Immáron összehúzott szemmel nézi a jövevényt, akiről kiderül az, hogy régen Vadvéd lakója volt. Már legalábbis a jövevény ezt állítja, ők meg itt, a kapuban állva egészen biztosan nem tudják ezt ellenőrizni, így jobb híján kénytelenek hinni neki. Aenae nem szól, de topázsárga tekintete a jövevényen függ. Különben nem egy fenyegető jelenség, nem is túl magas, nem is túl erős és fegyvere sincsen, ezért aztán igyekszik a háttérben maradni még annak ellenére is, hogy Pycta ideintette. A lánynak egyébként már leesett a fatantusz, hogy az elf mosolytalan arcának nem ő, hanem az érkező az oka. Ez kicsit megnyugtatja, hogy agya megszaladt és menten ostobaságokra gondolt. A fatantusza abban viszont teljesen biztos, hogy a hydrás "mondást" nem pont így ismeri.
A két férfi takarásában áll félig meddig-de azért kikukucskál mögülük, többször végigméri az idegen férfit. Úgy állapítja meg, hogy az csakugyan igazat szól, már a saját állapotát illetően, mert kellően vacakul néz ki. Kicsit kilép immáron Bayde és Pycta takarásából, és topázsárga tekintetét az elfre emeli, tudja hogy a másik kettőnek mennie kell, hiszen ügyük van a mágussal.*
- Intézem. Menjetek.
*Mosolyog rá előbb Pyctára, majd Baydera is, aztán már az újonnan érkezett elé lép, ráadásul úgy, hogy nem várja meg Pycta beleegyezését.*
- Támaszkodhatsz rám, ha úgy könnyebb neked.
*Ezt már Sunukonak mondja, főleg abból a megfontolásból, hogy az anélkül juthasson be az épületbe, hogy összeesik, egy ájultat cipelni sokkal nehezebb, szóval inkább támaszkodjon a lányra, még akkor is, ha amúgy utálja ha idegenek hozzáérnek.*
1808. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 17:45:09
Üzenet elküldve: 2018-01-03 17:45:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Napváltás//
//Irbisz-vétel reggele//
*Végtelen türelemmel, de egyre inkább nagyobb aggodalommal várja az erdőbarát elfet (most már volt ideje fölismerni a vonásokat - na meg a füleket - annyira, hogy bizonyos legyen fajában), és az ismeretlen hang forrását, míg a kapunál toporog.
Elhagyták az erődöt? Mind? Mennyi minden történhetett? A küldetés? Újonctársai? Ilyen változásra ugyan nem készült fel. Vonásai megkeményednek, amíg magában emészti a hallottakat. Újak laknak itt. Hisz az elfnek; ha ugyanis brigándok foglalták volna el az erődöt vagy más, különb céllal rendelkező szövetség lett volna itt úr már, akkor rég teletűzdelték volna őt nyílvesszőkkel. Tapasztalatból tudja, hogy az erdő és a távolság miatti elzárkózottság békésebbé tette a Vadvéd tagjait az "idegenek" iránt. A legagresszívabb cselekedet csak egy kiadós verés lenne, az is csak azoknak a rablóknak, akik elég ostobák ahhoz, hogy itt portyázni merjenek. Míg más gyülekezetnél örülhet a kliens, ha élve elengedik.
Tehát elmentek... és újak jöttek.*
- A halandók megváltoznak. De egy hydra szíve örökös - *motyogja magában, miután meghallotta a szívének most oly fájdalmasan hangzó mondást. Borús sóhaj hagyja el az ajkát. Sok kérdése maradt még fönn az uraság számára, de most nem erőlteti magát ezzel. Pihennie kell, de rögvest.*
- Fölösleges hajlongani. *Emeli föl a kezét bocsánatkérően a magát Pyctának nevezett férfi cselekedete láttán* - Ugyanis ha viszonozni próbálnám, félek, hogy a földön maradnék *Nevetett föl halkan. Mindig is szívén viselte az egyszerű etikát, akkor is, ha sokszor az ízlések nélküli megközelítés a leghatékonyabb. De most nem kísérti az erejét.*
- Örülök a szerencsének. *Pillanatnyi gondolkodási idő után egyenesen az elf szemébe néz, s úgy folytatja:*
- Tudom, rengeteg kérdése lenne engem illetően, és ezt teljesen meg is tudom érteni. Nem sok személy tűnik el hirtelen hat hónapra a szinte már családjának számítható barátai köréből, és jön úgy vissza, mintha semmi sem történt volna. De most, őszinte sajnálatomra meg kell kérjem, hogy most bízzon meg bennem; alig állok a lábamon, és még egy hydra sem tud ébren maradni napkeltétől ismételt napkeltéig, ráadásul nagyobb elemózsia nélkül. Mélyen lekötelezne, ha kölcsön tudná adni az egyik vendégszobát. Vagy ha annyira kívánja, a nagycsarnok asztalai közt kölcsönösen informálhatjuk egymást a Hydra tekintete alatt. *próbálja magát igazítani, hogy ne egy álszent vándornak hallatszódjon* - Bármi legyen, csak haladjunk. Megfagyok, ha tovább állok. *Ha valóban átengedi, akkor önállósítja magát és áthalad a kapun, természetesen az elfet követve, valószínűleg a két fent említett lehetőség közül az egyik helyszínéhez haladva.*
//Irbisz-vétel reggele//
*Végtelen türelemmel, de egyre inkább nagyobb aggodalommal várja az erdőbarát elfet (most már volt ideje fölismerni a vonásokat - na meg a füleket - annyira, hogy bizonyos legyen fajában), és az ismeretlen hang forrását, míg a kapunál toporog.
Elhagyták az erődöt? Mind? Mennyi minden történhetett? A küldetés? Újonctársai? Ilyen változásra ugyan nem készült fel. Vonásai megkeményednek, amíg magában emészti a hallottakat. Újak laknak itt. Hisz az elfnek; ha ugyanis brigándok foglalták volna el az erődöt vagy más, különb céllal rendelkező szövetség lett volna itt úr már, akkor rég teletűzdelték volna őt nyílvesszőkkel. Tapasztalatból tudja, hogy az erdő és a távolság miatti elzárkózottság békésebbé tette a Vadvéd tagjait az "idegenek" iránt. A legagresszívabb cselekedet csak egy kiadós verés lenne, az is csak azoknak a rablóknak, akik elég ostobák ahhoz, hogy itt portyázni merjenek. Míg más gyülekezetnél örülhet a kliens, ha élve elengedik.
Tehát elmentek... és újak jöttek.*
- A halandók megváltoznak. De egy hydra szíve örökös - *motyogja magában, miután meghallotta a szívének most oly fájdalmasan hangzó mondást. Borús sóhaj hagyja el az ajkát. Sok kérdése maradt még fönn az uraság számára, de most nem erőlteti magát ezzel. Pihennie kell, de rögvest.*
- Fölösleges hajlongani. *Emeli föl a kezét bocsánatkérően a magát Pyctának nevezett férfi cselekedete láttán* - Ugyanis ha viszonozni próbálnám, félek, hogy a földön maradnék *Nevetett föl halkan. Mindig is szívén viselte az egyszerű etikát, akkor is, ha sokszor az ízlések nélküli megközelítés a leghatékonyabb. De most nem kísérti az erejét.*
- Örülök a szerencsének. *Pillanatnyi gondolkodási idő után egyenesen az elf szemébe néz, s úgy folytatja:*
- Tudom, rengeteg kérdése lenne engem illetően, és ezt teljesen meg is tudom érteni. Nem sok személy tűnik el hirtelen hat hónapra a szinte már családjának számítható barátai köréből, és jön úgy vissza, mintha semmi sem történt volna. De most, őszinte sajnálatomra meg kell kérjem, hogy most bízzon meg bennem; alig állok a lábamon, és még egy hydra sem tud ébren maradni napkeltétől ismételt napkeltéig, ráadásul nagyobb elemózsia nélkül. Mélyen lekötelezne, ha kölcsön tudná adni az egyik vendégszobát. Vagy ha annyira kívánja, a nagycsarnok asztalai közt kölcsönösen informálhatjuk egymást a Hydra tekintete alatt. *próbálja magát igazítani, hogy ne egy álszent vándornak hallatszódjon* - Bármi legyen, csak haladjunk. Megfagyok, ha tovább állok. *Ha valóban átengedi, akkor önállósítja magát és áthalad a kapun, természetesen az elfet követve, valószínűleg a két fent említett lehetőség közül az egyik helyszínéhez haladva.*
1807. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 06:18:34
Üzenet elküldve: 2018-01-03 06:18:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás - Ssyleana Lyzendra//
*A vendégszobáknál hamar végez, így sokáig nem tart a tervezés. Egyébként is szeretné megvárni, míg Pycta valamilyen utasítást ad arra vonatkozóan, hogy hol és miként ötleteljen a téli kert kapcsán. Még az is lehet, hogy jelenlegi feladataik mellett nem tudja megengedni magának a csapat, hogy építkezésbe bocsátkozzon, hiszen az, jelentős anyagi és idő ráfordításával jár, így egyelőre a tervezésen való elmélkedést feladja és az udvar felé veszi az irányt. Feltett szándéka, hogy vagy megnézi, mi ez a látható sürgés-forgás a kapunál, vagy körülnéz az istállók környékén, hiszen korábban csak futólag érintette az erdőd épületén kívüli területeket Pyctával. Az udvarra a csarnokon keresztül vezet az út, ahol korábban már járt, s miközben kifelé halad, azért betér még a konyhára némi harapnivalóért, hisz régen volt már az este. Békésen falatozva lép ki a csarnok ajtaján, majd közel az erkély alatt áll meg, ahonnan szemügyre veszi az erőd udvarát. Látja, amint Bayde és Pycta a kapunál valakivel beszélget, de az erdőd belseje nagy, s nincsenek elf szemei, hogy pontosabban körülhatárolja. Seprűjére támaszkodva lép egy pár lépést előre, majd a szeme sarkából észrevesz valamit a feje felett nem messze. Az erkélyen Ssyleana Lyzander álldogál, teáját kortyolgatva, láthatóan érdeklődve figyeli a kapunál történteket, minden bizonnyal sokkal jobban ellát odáig, mint Umon. A lánnyal ezidáig nem volt lehetősége beszélgetni, egyszerűen az események láncolata sodorta magával, s a rövid idő nem volt elegendő arra, hogy egyáltalán, ha csak rövid időre is, de találkozzanak. Umon soha nem volt az a spontán fajta, nehezére esik beszélgetést kezdeményezni, ha el is kezdi, sokszor zavarában csak bölcseletek jutnak az eszébe és bizony jelen helyzetben korábban már méltán dicsért elf lány szépsége, ilyen helyzetet generál. A szerzetesnek nem voltak félreérthető érzései, pusztán az ismeretlen is elég, hogy zavarba hozza, azonban Pycta szavai ismét eszébe jutnak:*
~ A lelkemben és fejemben kell rendet tenni, hogy az lehessek, ki voltam. ~* Ahogy gondolatai forognak fejében, régi idők népszerű írása jut eszébe, melyet a helyzet és a felállás produkál. Lassan elmosolyodik magában, majd azzal a lendülettel az erkély alá sétál, hogy pont az elf leány előtt helyezkedjen el, majd teátrális mozdulattal kezében lévő seprűjével int, s így szól:*
- "Ha szeme csillag volna fönt az égen, Hát azt gondolnák szegény madarak, Hogy felvirradt a hajnal hamarabb. Hú, arcát most kezére fekteti. Bárcsak lehetnék kesztyű a kezén, Arcához érni... Ó, beszélj még, te fénylő, szárnyas angyal." * Umon meglehetősen groteszkül hathat, így vidáman fodrozódó stigmáival arcán és színpadiasan vezénylő seprűnyéllel, nem is tudja mit gondol, de veszi a bátorságot a humorhoz, úgy érzi az elf lány visszahúzódó bár, de nem sértődik meg, ha hasonló módon köszönti. Reméli azt is, hogy a lány ismeri ezt a régi történetet a nőről és férfiról, melyben a férfi észreveszi a hőn áhított leányt az erkélyen. Ha nem, minden bizonnyal érdeklődve húzza fel szemöldökét, talán meg is kérdezi, hogy ez mi volt. Ha igen, akkor talán felnevet Umon szerencsétlen beszélgetés kezdeményezésén, a szerzetes vidám arca azt azért mutatja, hogy nem valódi vallomásról, csupán játékról van szó. Bárhogy is, de Umon miután szavait kimondja, úgy marad, mint színész, ki a tapsra vár, szélesedő mosollyal arcán.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 06:21:25
*A vendégszobáknál hamar végez, így sokáig nem tart a tervezés. Egyébként is szeretné megvárni, míg Pycta valamilyen utasítást ad arra vonatkozóan, hogy hol és miként ötleteljen a téli kert kapcsán. Még az is lehet, hogy jelenlegi feladataik mellett nem tudja megengedni magának a csapat, hogy építkezésbe bocsátkozzon, hiszen az, jelentős anyagi és idő ráfordításával jár, így egyelőre a tervezésen való elmélkedést feladja és az udvar felé veszi az irányt. Feltett szándéka, hogy vagy megnézi, mi ez a látható sürgés-forgás a kapunál, vagy körülnéz az istállók környékén, hiszen korábban csak futólag érintette az erdőd épületén kívüli területeket Pyctával. Az udvarra a csarnokon keresztül vezet az út, ahol korábban már járt, s miközben kifelé halad, azért betér még a konyhára némi harapnivalóért, hisz régen volt már az este. Békésen falatozva lép ki a csarnok ajtaján, majd közel az erkély alatt áll meg, ahonnan szemügyre veszi az erőd udvarát. Látja, amint Bayde és Pycta a kapunál valakivel beszélget, de az erdőd belseje nagy, s nincsenek elf szemei, hogy pontosabban körülhatárolja. Seprűjére támaszkodva lép egy pár lépést előre, majd a szeme sarkából észrevesz valamit a feje felett nem messze. Az erkélyen Ssyleana Lyzander álldogál, teáját kortyolgatva, láthatóan érdeklődve figyeli a kapunál történteket, minden bizonnyal sokkal jobban ellát odáig, mint Umon. A lánnyal ezidáig nem volt lehetősége beszélgetni, egyszerűen az események láncolata sodorta magával, s a rövid idő nem volt elegendő arra, hogy egyáltalán, ha csak rövid időre is, de találkozzanak. Umon soha nem volt az a spontán fajta, nehezére esik beszélgetést kezdeményezni, ha el is kezdi, sokszor zavarában csak bölcseletek jutnak az eszébe és bizony jelen helyzetben korábban már méltán dicsért elf lány szépsége, ilyen helyzetet generál. A szerzetesnek nem voltak félreérthető érzései, pusztán az ismeretlen is elég, hogy zavarba hozza, azonban Pycta szavai ismét eszébe jutnak:*
~ A lelkemben és fejemben kell rendet tenni, hogy az lehessek, ki voltam. ~* Ahogy gondolatai forognak fejében, régi idők népszerű írása jut eszébe, melyet a helyzet és a felállás produkál. Lassan elmosolyodik magában, majd azzal a lendülettel az erkély alá sétál, hogy pont az elf leány előtt helyezkedjen el, majd teátrális mozdulattal kezében lévő seprűjével int, s így szól:*
- "Ha szeme csillag volna fönt az égen, Hát azt gondolnák szegény madarak, Hogy felvirradt a hajnal hamarabb. Hú, arcát most kezére fekteti. Bárcsak lehetnék kesztyű a kezén, Arcához érni... Ó, beszélj még, te fénylő, szárnyas angyal." * Umon meglehetősen groteszkül hathat, így vidáman fodrozódó stigmáival arcán és színpadiasan vezénylő seprűnyéllel, nem is tudja mit gondol, de veszi a bátorságot a humorhoz, úgy érzi az elf lány visszahúzódó bár, de nem sértődik meg, ha hasonló módon köszönti. Reméli azt is, hogy a lány ismeri ezt a régi történetet a nőről és férfiról, melyben a férfi észreveszi a hőn áhított leányt az erkélyen. Ha nem, minden bizonnyal érdeklődve húzza fel szemöldökét, talán meg is kérdezi, hogy ez mi volt. Ha igen, akkor talán felnevet Umon szerencsétlen beszélgetés kezdeményezésén, a szerzetes vidám arca azt azért mutatja, hogy nem valódi vallomásról, csupán játékról van szó. Bárhogy is, de Umon miután szavait kimondja, úgy marad, mint színész, ki a tapsra vár, szélesedő mosollyal arcán.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.03 06:21:25
1806. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-03 00:15:47
Üzenet elküldve: 2018-01-03 00:15:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
*Úgy tűnik, Vadvéd különösen jó hatással van rá, mert bármennyire fáradt is volt előző este, kipihentebben ébred, mint valaha. Fektében nyújtózik egyet, majd mosolyogva ül fel az ágyon. Minden ruhája megszáradt az éjjel, amit a kandalló mellé pakolt, s kiterítve várják, hogy felvegye vagy elpakolja őket. Pillanatok alatt felöltözik, majd rendet is tesz maga körül, mert a kiterített göncök miatt inkább valamilyen háborús övezetre hasonlít a szobája. Mikor végzett a rendrakással, egy elégedett szusszanással teszi csípőre a kezét. egy pillanat sem telik el, mikor megkordul a gyomra, emlékeztetve Lyzendrát, hogy ideje volna a konyha környékén is megfordulnia. Kiveszi a szekrényből rövid bundás belsejű mellényét, majd kilépve a szobájából, a folyosón sétálva bújik bele.
A konyhán aztán csak Banyával találkozik, akinek jókedvűen köszön, majd önt magának egy bögre forró teát. A konyhából kifelé menet, még elmar magának egy két pogácsát, vagy amennyit éppen összefogott az ujjaival, és már sétál is tovább.
Mindenütt csend honol, így magában sétálgatva fedezheti fel a nagytermet, körbe sétál, alaposabban megnézi a trófeákat a falon, elmereng az iránytűknél. Felsétál a galériára, hogy az emeleten is kicsit körülnézzen, mivel eddig ott, csak a fürdőt vette igénybe, mint utóbb kiderült, nem is bánja, hogy nem a földszintibe merészkedett be akkor. Kuncog magában egy kicsit, majd tovább sétálgat céltalanul, hol a pogácsába harapva, hol a teába kortyolva. Végül a félköríves erkélyhez ér. Kilép, majd onnan veszi szemügyre az udvart, amin éppen Bayde halad keresztül, egészen a kapuhoz. Pycta pedig a falról halad lefelé. Az istállóknál lévő Aenaet ugyan nem látja, de már így is kíváncsi, hogy vajon mi folyik a kapunál.
A kőkorlátnak dőlve figyeli az eseményeket, miközben tovább falatozza pogácsáját, s tovább kortyolgatja teáját. Azt azért nem hiszi, hogy nagy probléma volna. Senki nem szalad, senki nem kiabál. A legvalószínűbb, hogy megint erre tévedt valaki. *
1805. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-02 19:57:47
Üzenet elküldve: 2018-01-02 19:57:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
//Irbisz-vétel reggele//
//Aviolan Sunuko//
*A hosszúéletűeknek sohasem okozott gondot a hangtalan közlekedés, ennél fogva talán nem is annyira különleges, hogy a kapuk előtt várakozó, fáradt vándor nem vette észre a falak magasában a csuhást. Az elfek nem csak jól hallanak, de a látásuk sem átlagos, ezért talán észreveszi a férfi fáradtságának látható jeleit, a megereszkedett vállakat, a sötét karikákat a szemek alatt, az elkínzott arcot.
Türelemmel kivárja, míg eltelik a félpercnyi csend, nem sietteti a jövevényt, hisz bizonyosan tudja, ha nem felel a kérdésekre, nem nyer bebocsátást Vadvéd erődjébe.*
- Erdőmélye csak azokra veszélyes, akik nem tisztelik az erdőt. *Válaszol az elhangzottakra, ahogy elnéz a fal magasából a lombtalan fák sűrűjében ébredező erdő felett. Szavait nem fenyegetésnek szánja, ez is csak tényközlés, de aki idáig eljutott, az tapasztalt erdőjáró lehet, esetleg maga a Fákban Lakó vezette idáig. Egyelőre még nem derült ki, hogy a férfi melyik csoportba tartozik.
A következő mondat már sokkal inkább felkelti a csuhás érdeklődését, hisz az ismeretlen szerint Vadvéd falai közt a helye. Ha igaz, amit mond, akkor egy régi venár tért vissza az erdőbe. A megszokott bizalommal mosolyodik el. Eddig bárki kért bebocsátást az erődbe, kérdés nélkül beengedte, de eddig még senki sem érkezett azzal, hogy neki otthona Vadvéd. Darenn eltűnésével az utolsó régi venár is elhagyta az erődöt, a könyvekben pedig nem talált semmi arra utalót, hogy valaki még visszatérhet.
Szótlan némaságba burkolózik pár szívdobbanásnyi időre, arcát egy pillanatra ködbe burkolja a teáskupából felszálló gőz, majd a csuhás elindul lefelé a falról. Ahogy lépdel le a lépcsőkön, megpillantja az istállónál Aenae-t, de ezúttal nem mosolyodik el, amiből a topázszemű lány akár ki is olvashat valamit. Ekkor érkezik meg a kifogástalan öltözetű, bár kissé fáradt arcú druida is és hangzik el a kérdés. Ami biztos, hogy fejével aprót int feléjük, hogy jöjjenek hozzá, majd a kapuhoz lép és kinyitja a kisebb ajtót rajta, hogy a jövevény szemébe nézhessen.*
- Sajnos az utolsó régi venár is elhagyta az erődöt, Vadvédet és az új venárokat immár én vezetem, de a kapuk mindig nyitva állnak azok előtt, akik egykor az erődöt lakták. Hisz, ahogy a venárok jelmondata is mondja: "A hydrának kilenc feje van, de a szíve egy". *Mosolyog játékosan a fáradtnak tűnő férfire.*
- Az én nevem Pycta del Ventus. *Hajol meg kissé a bemutatkozás után.*
//Irbisz-vétel reggele//
//Aviolan Sunuko//
*A hosszúéletűeknek sohasem okozott gondot a hangtalan közlekedés, ennél fogva talán nem is annyira különleges, hogy a kapuk előtt várakozó, fáradt vándor nem vette észre a falak magasában a csuhást. Az elfek nem csak jól hallanak, de a látásuk sem átlagos, ezért talán észreveszi a férfi fáradtságának látható jeleit, a megereszkedett vállakat, a sötét karikákat a szemek alatt, az elkínzott arcot.
Türelemmel kivárja, míg eltelik a félpercnyi csend, nem sietteti a jövevényt, hisz bizonyosan tudja, ha nem felel a kérdésekre, nem nyer bebocsátást Vadvéd erődjébe.*
- Erdőmélye csak azokra veszélyes, akik nem tisztelik az erdőt. *Válaszol az elhangzottakra, ahogy elnéz a fal magasából a lombtalan fák sűrűjében ébredező erdő felett. Szavait nem fenyegetésnek szánja, ez is csak tényközlés, de aki idáig eljutott, az tapasztalt erdőjáró lehet, esetleg maga a Fákban Lakó vezette idáig. Egyelőre még nem derült ki, hogy a férfi melyik csoportba tartozik.
A következő mondat már sokkal inkább felkelti a csuhás érdeklődését, hisz az ismeretlen szerint Vadvéd falai közt a helye. Ha igaz, amit mond, akkor egy régi venár tért vissza az erdőbe. A megszokott bizalommal mosolyodik el. Eddig bárki kért bebocsátást az erődbe, kérdés nélkül beengedte, de eddig még senki sem érkezett azzal, hogy neki otthona Vadvéd. Darenn eltűnésével az utolsó régi venár is elhagyta az erődöt, a könyvekben pedig nem talált semmi arra utalót, hogy valaki még visszatérhet.
Szótlan némaságba burkolózik pár szívdobbanásnyi időre, arcát egy pillanatra ködbe burkolja a teáskupából felszálló gőz, majd a csuhás elindul lefelé a falról. Ahogy lépdel le a lépcsőkön, megpillantja az istállónál Aenae-t, de ezúttal nem mosolyodik el, amiből a topázszemű lány akár ki is olvashat valamit. Ekkor érkezik meg a kifogástalan öltözetű, bár kissé fáradt arcú druida is és hangzik el a kérdés. Ami biztos, hogy fejével aprót int feléjük, hogy jöjjenek hozzá, majd a kapuhoz lép és kinyitja a kisebb ajtót rajta, hogy a jövevény szemébe nézhessen.*
- Sajnos az utolsó régi venár is elhagyta az erődöt, Vadvédet és az új venárokat immár én vezetem, de a kapuk mindig nyitva állnak azok előtt, akik egykor az erődöt lakták. Hisz, ahogy a venárok jelmondata is mondja: "A hydrának kilenc feje van, de a szíve egy". *Mosolyog játékosan a fáradtnak tűnő férfire.*
- Az én nevem Pycta del Ventus. *Hajol meg kissé a bemutatkozás után.*
1804. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-02 19:07:46
Üzenet elküldve: 2018-01-02 19:07:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Fürdés vége - lefekvés//
*Hosszú ideig időz az emeleti fürdőben, alaposan lecsutakolja magát, szerencsére nem akad olyan, aki rányitna, így békésen tud saját magára időt szánni. A dézsa melletti fa tartóról szappant vesz magához, haját is alaposan kiöblíti. Aki a fürdést követő Umonnal találkozik, minden bizonnyal egy jóllakott, jól szituált fickóval találkozik, legalábbis jelenleg ezt gondolja magáról. Miután a mosdást követően kicsit sziesztázott, kénytelen kelletlen, kiázott tagjait kiemeli a dézsából, ahol immár majdnem elalszik, majd magához véve csuháját, az alsó ruházatának szánt gyolcsba göngyölve, a kötelező részeket eltakarva, megy már jól ismert szobájába. Ott a mosdótálca és a volt tükör előtt lévő csuháját rendben teszi le, ne gyűrődjön feleslegesen, majd a szalmaágyába zuhan. Magára húzza takarót és az este emlékeivel gazdagon, álomba szenderül.*
//Az álom//
*A mély hamar lehúzza, s Umon Palasan álmot lát, mely múltjából kínál egy szeletet:*
- Fiam! Drága fiam!* a megszólítás inkább korholó, mintsem kedvesen hívogató, anyja szavai váratlanul érik, majd az udvaron lévő fadarabot eldobva rohan lélekszakadva az ebédlőbe. A vacsorának már régen vége, lefekvéshez kellene készülődnie, persze ő nem kívánja az álmot.*
- Itt vagyok anyám! Nem szeretnék még aludni.* Hangja meglepő módon nem követelőző, inkább könyörgő, mely furcsán hathat ebben a szövegkörnyezetben. Az anya azonban nem tágít, ily fiatalon még az élet dolgait álmában dolgozza fel az ember.*
- Nincs választás. Mars az ágyba kisfiam, késő van már.* Az utasítás ellentmondást nem tűrő, így a kisfiú, csak szomorú szemeivel reagál, majd végre a szobájába indul. Bent a szobában frissen vetett ágy és édesanyja jó éjt csókja várja, mely nagyot csattan a fiú homlokán, jelezvén a nap lezárását. Az anya nem veszi észre, mert a kisfiú a fal felé fordul, de lassan sötétedő szemeiből meginduló könnycseppek, apró párnáját átnedvesítik, a nedves szalma illatával elárasztva a szobát. Az álom, a fekete szemekkel egy időben menetrend szerint érkezik, hogy ismét borzasztó élményekkel kedveskedjen a gyermeknek. Sikolyai a csukott ajtón keresztül nem hallatszanak, ahogy a vérfagyasztó, öblös, horkantgatós röhögés sem.*
//Napváltás - gondnoki feladatok//
*A hajnal utolsó óráiban meglepik a hirtelen és váratlanul érkező emlékek, de igyekszik elhessegetni azokat. Ébredését követően azonban, miközben a felkelő nap első sugarai az ablakon keresztül megtalálják arcát, sokáig nyitott szemmel, fekve gondolkodik. Hosszú ideje először kapott emléket, kissé nyugodtabban a régmúltról. Nem tudja kit látott, de valahogy úgy érzi saját emlékeit éli újból, melynek furcsa módon örül. A párnája nedves, az utolsó könnycseppeket az arcán táncoló napsugár szárítja fel, de egyáltalán nem szomorú és tombolásra sem érez késztetést.*
- Pyctának igaza volt. Ez csak egyre jobban fog menni! * gondolatait hangosan is kimondja, hangja furcsán hat az üres szobában.*
~ Fel, dologra! ~* Hamar rászánja magát és nem csak gondolataiból, de az ágyból is felkel. Gyorsan felölti a szerzetesi csuhát, derékszíjként szolgáló sodort kötelet erősen meghúzza derekán. Pycta korábban rábízta a gondnoki teendőket, ezért szeretne ennek megfelelni. A szobája előtti térrel, folyosókkal kezdi, nem hall mozgást, ezért igyekszik a lehető leghalkabban dolgozni, hogy senkit se zavarjon. Seprűt, lapátot kerít, valamint egy rongyot, ami portörlőként funkcionál. Jóllehet számos venár dolgozik az erődben, de úgy érzi jót tesz számára, ha munkával tölti el a neki jutott szabadidőt. Miután a hálószobák előtti területet felseperi, a falon függő díszítésről letörölgeti a port, tovább indul, rövid gondolkodás után a csarnokba tér át, ahol az esti vacsora nyomai még nyomokban felfedezhetők. A csarnok ajtaján át épp megpillantja Aenaet, ahogy az udvaron keresztül talán az istálló felé tart. Sajnálja, hogy nem tudtak még igazán beszélgetni, valahogy azt érzi, hogy a világaik nagyon különböznek egymástól, talán ezért van, hogy a sors a lánnyal, kinek legelőször segíteni tudott az erdőben, még soha nem rendelte úgy, hogy beszélgetni tudtak volna. Jóllehet sokakkal így van, hisz eddig Xotarával, Pyctával és röviden Bayde-el tudott beszélni, a többiek valahogy mindig másfelé jártak, más útra terelődtek, mint Umon.*
~ Jól nézek ki. Alig vagyok itt egy napja, máris mindenkitől azt akarom, hogy kedveljen. ~ *Elmosolyodik saját maga korholására és a csarnokban folytatja a takarítást, néha-néha kikerülve egy két venár szolgálót, aki szintén segédkeznek. Nem rettenti el őket Umon ábrázata, előző este láthatták eleget. Rövid gondolkodás után a vendégszárnyba tér át, szeretné átgondolni, hogy milyen munkálatok szükségesek a téli kert kialakításához, így miközben teremről, teremre, folyosóról, folyosóra halad, gondolataiba merülve tervez és tervez.*
*Hosszú ideig időz az emeleti fürdőben, alaposan lecsutakolja magát, szerencsére nem akad olyan, aki rányitna, így békésen tud saját magára időt szánni. A dézsa melletti fa tartóról szappant vesz magához, haját is alaposan kiöblíti. Aki a fürdést követő Umonnal találkozik, minden bizonnyal egy jóllakott, jól szituált fickóval találkozik, legalábbis jelenleg ezt gondolja magáról. Miután a mosdást követően kicsit sziesztázott, kénytelen kelletlen, kiázott tagjait kiemeli a dézsából, ahol immár majdnem elalszik, majd magához véve csuháját, az alsó ruházatának szánt gyolcsba göngyölve, a kötelező részeket eltakarva, megy már jól ismert szobájába. Ott a mosdótálca és a volt tükör előtt lévő csuháját rendben teszi le, ne gyűrődjön feleslegesen, majd a szalmaágyába zuhan. Magára húzza takarót és az este emlékeivel gazdagon, álomba szenderül.*
//Az álom//
*A mély hamar lehúzza, s Umon Palasan álmot lát, mely múltjából kínál egy szeletet:*
- Fiam! Drága fiam!* a megszólítás inkább korholó, mintsem kedvesen hívogató, anyja szavai váratlanul érik, majd az udvaron lévő fadarabot eldobva rohan lélekszakadva az ebédlőbe. A vacsorának már régen vége, lefekvéshez kellene készülődnie, persze ő nem kívánja az álmot.*
- Itt vagyok anyám! Nem szeretnék még aludni.* Hangja meglepő módon nem követelőző, inkább könyörgő, mely furcsán hathat ebben a szövegkörnyezetben. Az anya azonban nem tágít, ily fiatalon még az élet dolgait álmában dolgozza fel az ember.*
- Nincs választás. Mars az ágyba kisfiam, késő van már.* Az utasítás ellentmondást nem tűrő, így a kisfiú, csak szomorú szemeivel reagál, majd végre a szobájába indul. Bent a szobában frissen vetett ágy és édesanyja jó éjt csókja várja, mely nagyot csattan a fiú homlokán, jelezvén a nap lezárását. Az anya nem veszi észre, mert a kisfiú a fal felé fordul, de lassan sötétedő szemeiből meginduló könnycseppek, apró párnáját átnedvesítik, a nedves szalma illatával elárasztva a szobát. Az álom, a fekete szemekkel egy időben menetrend szerint érkezik, hogy ismét borzasztó élményekkel kedveskedjen a gyermeknek. Sikolyai a csukott ajtón keresztül nem hallatszanak, ahogy a vérfagyasztó, öblös, horkantgatós röhögés sem.*
//Napváltás - gondnoki feladatok//
*A hajnal utolsó óráiban meglepik a hirtelen és váratlanul érkező emlékek, de igyekszik elhessegetni azokat. Ébredését követően azonban, miközben a felkelő nap első sugarai az ablakon keresztül megtalálják arcát, sokáig nyitott szemmel, fekve gondolkodik. Hosszú ideje először kapott emléket, kissé nyugodtabban a régmúltról. Nem tudja kit látott, de valahogy úgy érzi saját emlékeit éli újból, melynek furcsa módon örül. A párnája nedves, az utolsó könnycseppeket az arcán táncoló napsugár szárítja fel, de egyáltalán nem szomorú és tombolásra sem érez késztetést.*
- Pyctának igaza volt. Ez csak egyre jobban fog menni! * gondolatait hangosan is kimondja, hangja furcsán hat az üres szobában.*
~ Fel, dologra! ~* Hamar rászánja magát és nem csak gondolataiból, de az ágyból is felkel. Gyorsan felölti a szerzetesi csuhát, derékszíjként szolgáló sodort kötelet erősen meghúzza derekán. Pycta korábban rábízta a gondnoki teendőket, ezért szeretne ennek megfelelni. A szobája előtti térrel, folyosókkal kezdi, nem hall mozgást, ezért igyekszik a lehető leghalkabban dolgozni, hogy senkit se zavarjon. Seprűt, lapátot kerít, valamint egy rongyot, ami portörlőként funkcionál. Jóllehet számos venár dolgozik az erődben, de úgy érzi jót tesz számára, ha munkával tölti el a neki jutott szabadidőt. Miután a hálószobák előtti területet felseperi, a falon függő díszítésről letörölgeti a port, tovább indul, rövid gondolkodás után a csarnokba tér át, ahol az esti vacsora nyomai még nyomokban felfedezhetők. A csarnok ajtaján át épp megpillantja Aenaet, ahogy az udvaron keresztül talán az istálló felé tart. Sajnálja, hogy nem tudtak még igazán beszélgetni, valahogy azt érzi, hogy a világaik nagyon különböznek egymástól, talán ezért van, hogy a sors a lánnyal, kinek legelőször segíteni tudott az erdőben, még soha nem rendelte úgy, hogy beszélgetni tudtak volna. Jóllehet sokakkal így van, hisz eddig Xotarával, Pyctával és röviden Bayde-el tudott beszélni, a többiek valahogy mindig másfelé jártak, más útra terelődtek, mint Umon.*
~ Jól nézek ki. Alig vagyok itt egy napja, máris mindenkitől azt akarom, hogy kedveljen. ~ *Elmosolyodik saját maga korholására és a csarnokban folytatja a takarítást, néha-néha kikerülve egy két venár szolgálót, aki szintén segédkeznek. Nem rettenti el őket Umon ábrázata, előző este láthatták eleget. Rövid gondolkodás után a vendégszárnyba tér át, szeretné átgondolni, hogy milyen munkálatok szükségesek a téli kert kialakításához, így miközben teremről, teremre, folyosóról, folyosóra halad, gondolataiba merülve tervez és tervez.*
1803. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-02 17:30:44
Üzenet elküldve: 2018-01-02 17:30:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 155
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//vacsora - vége//
*Bayde természetesen sohasem szemtelenkedik, legfeljebb néhányan félreértik közvetlenségét. Ymra talán nem jár így. Annál is inkább, mert ahogy falatozás közben Zara zenélni és énekelni kezd, szinte megbabonázva figyeli a vörös hajú lány játékát és így viszonylag kevesebb ideje marad, hogy Ymrának tegye a szépet vagy szemtelenkedjen, ahogy tetszik. Biztosan a művészi élmény is hozzájárul azon meggyőződése erősítéséhez, hogy a vörös hajszín a legszebb és tulajdonképpen Zaránál kéne tovább próbálkoznia ahelyett, hogy minden szembejövő nőneműnél igyekszik bevágódni. Persze lehet, hogy ez csak pillanatnyi állapot és másnapra kialussza az egészet. Miután véget ér a vacsora, ami a már megszokott módon ízletes volt, mégis kis csalódottsággal veszi, hogy mindenki igen gyorsan igyekszik nyugovóra térni és jobb híján ő sem nagyon tehet mást. Tehát vissza is vonul és nagyjából akkor alszik el, amikor Zara abbahagyja a gyakorlást. Soha rosszabb altatót.*
//Napváltás//
//Irbisz-vétel reggele//
*Alig két perccel azután hogy elaludt, fel is pattan a szeme, mert valaki zörget az ajtaján. Legalábbis úgy érzi, hogy perceket aludt, bár sokkal inkább valószínű, hogy lassan már virrad. Kikászálódik az ágyból és a takarót maga köré csavarva botorkál az ajtóhoz.*
- Mi? *pislog kis az ajtórésen begyógyult szemekkel és pár pillanatba beletelik míg felfogja, hogy Pycta miről beszél* Ja, igen. *vakarja meg az üstökét* Jó, azonnal megyek. És jó reggelt!
*Miután összeszedte magát, kicsit gyűrött arccal, de egyébként kifogástalan eleganciával felöltözve támolyog le a lépcsőn. Kis irigykedéssel gondol a többiekre, akik még alhatnak ezen a korai órán, de be kell látnia, hogy Pyctának igaza van. Lefelé menet tökéletesen el is felejti a teát és a reggelit, amúgy is meglehetősen rendszertelenül étkezett, mielőtt ide nem érkezett. Az udvarra kiérve aztán felfedezi az elfet, amit az a falról beszélget valakivel, aki a kapu előtt állhat. A kapu felé indul meg és úgy kiált fel Pyctának.*
- Kinyissam?
*Bayde természetesen sohasem szemtelenkedik, legfeljebb néhányan félreértik közvetlenségét. Ymra talán nem jár így. Annál is inkább, mert ahogy falatozás közben Zara zenélni és énekelni kezd, szinte megbabonázva figyeli a vörös hajú lány játékát és így viszonylag kevesebb ideje marad, hogy Ymrának tegye a szépet vagy szemtelenkedjen, ahogy tetszik. Biztosan a művészi élmény is hozzájárul azon meggyőződése erősítéséhez, hogy a vörös hajszín a legszebb és tulajdonképpen Zaránál kéne tovább próbálkoznia ahelyett, hogy minden szembejövő nőneműnél igyekszik bevágódni. Persze lehet, hogy ez csak pillanatnyi állapot és másnapra kialussza az egészet. Miután véget ér a vacsora, ami a már megszokott módon ízletes volt, mégis kis csalódottsággal veszi, hogy mindenki igen gyorsan igyekszik nyugovóra térni és jobb híján ő sem nagyon tehet mást. Tehát vissza is vonul és nagyjából akkor alszik el, amikor Zara abbahagyja a gyakorlást. Soha rosszabb altatót.*
//Napváltás//
//Irbisz-vétel reggele//
*Alig két perccel azután hogy elaludt, fel is pattan a szeme, mert valaki zörget az ajtaján. Legalábbis úgy érzi, hogy perceket aludt, bár sokkal inkább valószínű, hogy lassan már virrad. Kikászálódik az ágyból és a takarót maga köré csavarva botorkál az ajtóhoz.*
- Mi? *pislog kis az ajtórésen begyógyult szemekkel és pár pillanatba beletelik míg felfogja, hogy Pycta miről beszél* Ja, igen. *vakarja meg az üstökét* Jó, azonnal megyek. És jó reggelt!
*Miután összeszedte magát, kicsit gyűrött arccal, de egyébként kifogástalan eleganciával felöltözve támolyog le a lépcsőn. Kis irigykedéssel gondol a többiekre, akik még alhatnak ezen a korai órán, de be kell látnia, hogy Pyctának igaza van. Lefelé menet tökéletesen el is felejti a teát és a reggelit, amúgy is meglehetősen rendszertelenül étkezett, mielőtt ide nem érkezett. Az udvarra kiérve aztán felfedezi az elfet, amit az a falról beszélget valakivel, aki a kapu előtt állhat. A kapu felé indul meg és úgy kiált fel Pyctának.*
- Kinyissam?
1802. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-02 12:34:43
Üzenet elküldve: 2018-01-02 12:34:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
*Egyszerre meghitt és izgalmas az, hogy közösen fedezik fel a saját testüket, meg a másikét. Mi esik jól maguknak és a másiknak, mi az ami csiklandós, vagy esetleg kellemetlen. Kellemetlenséget Aenae még nem talált, viszont ahogy egyre jobban megismeri saját magát, úgy egyre jobban élvezi a másikkal kettesben eltöltött időt.
Ilyenkor sokkal nyugodtabban és sokkal mélyebben alszik, ezért is fordulhat elő az, hogy Pycta úgy tud kikászálódni mellőle, hogy nem ébred fel rá. Csak motyog valamit álmában és automatikusan át is fordul a másik oldalára, meg mivel már nem melengeti a másik teste, így a takarót is jobban magára húzza. Jóval később kel, mint általában szokott, és emiatt kicsit el is szégyelli magát, de ez az érzés hamar elmúlik, mikor meglátja a citromokat. Érti ő a célzást, tényleg sütit ígért a férfinek. Mondjuk még soha nem sütött, de csak nem lehet akkora ördöngösség - majd rájön, hogy bizony az.
Sebtiben kapja magára a tegnap este viselt ruháját, mivel ugye csak azért kell felvegye, hogy elmehessen benne a saját szobájáig, ami pár ajtóval odébb van. A citromokat magához ölelve hagyja el Pycta szobáját - miután beágyazott és rendbe rakott mindent, amit éjjel széttúrtak -, egy pillanatig elgondolkodik azon, hogy jó lenne, ha nem találkozna senkivel, de aztán arra jut, hogy végül is semmi tiltott dolgot nem csinált, vagy csináltak, így titkolnivaló sincsen. Leszámítva persze azt, hogy nem szereti azt, mikor ilyen borzalmasan rendezetlen hajjal látja valaki, merthogy az este nedves hajjal feküdt le, aminek egyenes eredménye az, hogy reggelre egy nagyon durva kóccá száradt, amit nem lesz kifejezetten jó élmény kifésülni.
Szobájával érve eszközöl egy gyors mosdást, mielőtt felöltözne - a szokásos ingbe-mellénybe-nadrágba-csizmába -, majd az éjjeli szekrényhez lép és annak fiókjából kivesz egy bőrrel borított butykost, meg egy kupicát. Utóbbit színültig tölti az előző tartalmával, majd felhajtja. Arról a főzetről van szó, amiről előző nap Zarával és Lyzzel beszélt. Ezek után leül az ágy szélére, hogy megfésülködjön, tényleg nem egy nagy élmény és sokkal tovább is tart, mint más napokon, a hajkefében is sokkal több szál marad, mint máskor.
A konyhában valószínűleg pont elkerüli Pyctát, mikor letelepedik, hogy megreggelizzen. Evés közben kifaggatja a szakácsnőt a süteményekről, aki megígéri neki, hogy segít amiben tud. Valószínűleg főleg azért ígéri ezt meg, mert szeretné szemmel tartani a lányt, de főleg a konyhája állapotát. Megegyeznek egy kora délutáni időpontban, így Aenae a reggelije végeztével távozik, hogy megnézze a lovát, meg találjon magának valami dolgot.
Odakinn látja Pyctát, és hamar kikövetkezteti, hogy beszélget valakivel, aki a kapu előtt áll, ezek fényében a lány egyelőre várakozó állásponton van, hogy vajon ki is áll odakinn. Az istálló falának dőlve, mellkasa előtt összefont karokkal vár.*
A hozzászólás írója (Kagaenae Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.02 13:55:28
*Egyszerre meghitt és izgalmas az, hogy közösen fedezik fel a saját testüket, meg a másikét. Mi esik jól maguknak és a másiknak, mi az ami csiklandós, vagy esetleg kellemetlen. Kellemetlenséget Aenae még nem talált, viszont ahogy egyre jobban megismeri saját magát, úgy egyre jobban élvezi a másikkal kettesben eltöltött időt.
Ilyenkor sokkal nyugodtabban és sokkal mélyebben alszik, ezért is fordulhat elő az, hogy Pycta úgy tud kikászálódni mellőle, hogy nem ébred fel rá. Csak motyog valamit álmában és automatikusan át is fordul a másik oldalára, meg mivel már nem melengeti a másik teste, így a takarót is jobban magára húzza. Jóval később kel, mint általában szokott, és emiatt kicsit el is szégyelli magát, de ez az érzés hamar elmúlik, mikor meglátja a citromokat. Érti ő a célzást, tényleg sütit ígért a férfinek. Mondjuk még soha nem sütött, de csak nem lehet akkora ördöngösség - majd rájön, hogy bizony az.
Sebtiben kapja magára a tegnap este viselt ruháját, mivel ugye csak azért kell felvegye, hogy elmehessen benne a saját szobájáig, ami pár ajtóval odébb van. A citromokat magához ölelve hagyja el Pycta szobáját - miután beágyazott és rendbe rakott mindent, amit éjjel széttúrtak -, egy pillanatig elgondolkodik azon, hogy jó lenne, ha nem találkozna senkivel, de aztán arra jut, hogy végül is semmi tiltott dolgot nem csinált, vagy csináltak, így titkolnivaló sincsen. Leszámítva persze azt, hogy nem szereti azt, mikor ilyen borzalmasan rendezetlen hajjal látja valaki, merthogy az este nedves hajjal feküdt le, aminek egyenes eredménye az, hogy reggelre egy nagyon durva kóccá száradt, amit nem lesz kifejezetten jó élmény kifésülni.
Szobájával érve eszközöl egy gyors mosdást, mielőtt felöltözne - a szokásos ingbe-mellénybe-nadrágba-csizmába -, majd az éjjeli szekrényhez lép és annak fiókjából kivesz egy bőrrel borított butykost, meg egy kupicát. Utóbbit színültig tölti az előző tartalmával, majd felhajtja. Arról a főzetről van szó, amiről előző nap Zarával és Lyzzel beszélt. Ezek után leül az ágy szélére, hogy megfésülködjön, tényleg nem egy nagy élmény és sokkal tovább is tart, mint más napokon, a hajkefében is sokkal több szál marad, mint máskor.
A konyhában valószínűleg pont elkerüli Pyctát, mikor letelepedik, hogy megreggelizzen. Evés közben kifaggatja a szakácsnőt a süteményekről, aki megígéri neki, hogy segít amiben tud. Valószínűleg főleg azért ígéri ezt meg, mert szeretné szemmel tartani a lányt, de főleg a konyhája állapotát. Megegyeznek egy kora délutáni időpontban, így Aenae a reggelije végeztével távozik, hogy megnézze a lovát, meg találjon magának valami dolgot.
Odakinn látja Pyctát, és hamar kikövetkezteti, hogy beszélget valakivel, aki a kapu előtt áll, ezek fényében a lány egyelőre várakozó állásponton van, hogy vajon ki is áll odakinn. Az istálló falának dőlve, mellkasa előtt összefont karokkal vár.*
A hozzászólás írója (Kagaenae Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.02 13:55:28
1801. hozzászólás ezen a helyszínen: Vadvéd
Üzenet elküldve: 2018-01-02 10:20:01
Üzenet elküldve: 2018-01-02 10:20:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Megfontolt
//Pycta del Ventus//
*Óh. Valószínűleg térérzéke az ujjaival együtt fagyhatott meg, mivel nem észlelte az ismeretlen személy közeledtét, csak amikor már megszólalt az. Hangjából gyanítja, hogy férfi lehet. Tekintetét azonnal a forrás irányába emeli, inkább meglepődötten mint agresszívan, bár kissé kótyagosan: Erőforrása tartalékait emészti már, és az altató friss levegő nem segít ezen. Kis tanulmányozási idő után rájön, hogy ezt a szerzetet egyáltalán nem ismeri. Nem tartja meglepőnek: Több mint fél éves távolléte alatt -az akkori időszak kaotikusságát hozzá is téve- akár fel is égethették volna ezt a helyet. A könyvtár egész jó tűzifának bizonyult volna. Egy féltucatnyi vérfrissítés tényleg logikusnak mondható ennyi idő alatt. De valóban csak létszámváltozás következett be? Ki tudja?*
~ A Hármak áldották meg ennek a helynek a védettségét és békességét. Egy kis idő ugyan nem fog ezen változtatni, öregem. Ne pánikolj.~
*Fél percnyi csend telik el a meglehetősen barátságosnak hangzó kapuőr (ugye kapuőr?)kérdése után; ez a fél perc is csak úgy ment le, hogy Sunuko őt tanulmányozta. Majd miután megbizonyosodott a kérdés tényleges semlegességéről, megköszörülte a torkát, majd kissé berekedt, de attól még tisztán érthető, mély hangon válaszolt:*
- Ha nem hoztak volna, mentem volna magamtól is: Elég sok lény van a fák között mik ösztönöznek gyorsabb léptekre. Üdvözlet! - *Jobb kezét békésen felemeli, kényelmesebb álló pozícióra váltva, fejéről-arcáról teljesen letéve a köpenyet és tisztán láthatóvá téve.* - E falak közt a helyem, és hosszadalmas ösvényről jöttem. De sajnos úgy látom hogy egymást még nem is ismerjük. Fél éve nem koptattam a bástyákat, amiken ön áll, tehát ezt nem tartom meglepőnek. A nevem Sunuko. Ha beenged, és teát is ad, többet mesélhetek. - *E utolsó mondat inkább megvesztegetésként mint ígéretnek hangzik a levegőben vibrálva, de nem tehet róla. Ha büszkesége engedné, már fél térdre omolva várná vagy a csillapító álmot, vagy a kegyelmes véget.*
A hozzászólás írója (Aviolan Sunuko) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.02 10:24:32
*Óh. Valószínűleg térérzéke az ujjaival együtt fagyhatott meg, mivel nem észlelte az ismeretlen személy közeledtét, csak amikor már megszólalt az. Hangjából gyanítja, hogy férfi lehet. Tekintetét azonnal a forrás irányába emeli, inkább meglepődötten mint agresszívan, bár kissé kótyagosan: Erőforrása tartalékait emészti már, és az altató friss levegő nem segít ezen. Kis tanulmányozási idő után rájön, hogy ezt a szerzetet egyáltalán nem ismeri. Nem tartja meglepőnek: Több mint fél éves távolléte alatt -az akkori időszak kaotikusságát hozzá is téve- akár fel is égethették volna ezt a helyet. A könyvtár egész jó tűzifának bizonyult volna. Egy féltucatnyi vérfrissítés tényleg logikusnak mondható ennyi idő alatt. De valóban csak létszámváltozás következett be? Ki tudja?*
~ A Hármak áldották meg ennek a helynek a védettségét és békességét. Egy kis idő ugyan nem fog ezen változtatni, öregem. Ne pánikolj.~
*Fél percnyi csend telik el a meglehetősen barátságosnak hangzó kapuőr (ugye kapuőr?)kérdése után; ez a fél perc is csak úgy ment le, hogy Sunuko őt tanulmányozta. Majd miután megbizonyosodott a kérdés tényleges semlegességéről, megköszörülte a torkát, majd kissé berekedt, de attól még tisztán érthető, mély hangon válaszolt:*
- Ha nem hoztak volna, mentem volna magamtól is: Elég sok lény van a fák között mik ösztönöznek gyorsabb léptekre. Üdvözlet! - *Jobb kezét békésen felemeli, kényelmesebb álló pozícióra váltva, fejéről-arcáról teljesen letéve a köpenyet és tisztán láthatóvá téve.* - E falak közt a helyem, és hosszadalmas ösvényről jöttem. De sajnos úgy látom hogy egymást még nem is ismerjük. Fél éve nem koptattam a bástyákat, amiken ön áll, tehát ezt nem tartom meglepőnek. A nevem Sunuko. Ha beenged, és teát is ad, többet mesélhetek. - *E utolsó mondat inkább megvesztegetésként mint ígéretnek hangzik a levegőben vibrálva, de nem tehet róla. Ha büszkesége engedné, már fél térdre omolva várná vagy a csillapító álmot, vagy a kegyelmes véget.*
A hozzászólás írója (Aviolan Sunuko) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.02 10:24:32
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4327-4346