//Egy új világ teremtése//
//Két hattal később//
*Nem sok esemény történt az elmúlt hatban.
Ám végső soron már az ideérkezésükkor volt elég izgalom, hiszen nyomban kaptak egy új társat, egy másikért pedig küzdöttek. Szomorú volt Scyma búcsúztatása, ám a többiek számára legalább intő példa. Így már teljesen biztos lett abban az elf, hogy senkinek nem fog eszébe jutni egyedül mászkálni a fák között, főképp nem messzire.
Scyma felszállt a csillagokhoz, Sylweran pedig mondott egy kisebb beszédet. Nem tudott semmit az idegenről, így csak azt ecsetelte, mennyire erős volt, hogy így küzdött, és milyen bátor, hogy szembe szállt a veszélyekkel. Ám ezt követően óva intette társait is, hiszen saját szemükkel láthatták, mire képes az erdő. Minden bokor alján, minden fa tetején gubbasztva, minden sötétebb árnyékban arra vár valami, hogy megtámadja őket. És vannak szörnyűbb dolgok egy irbisznél is - hiszen a jelek szerint egy ragadozó macska támadta meg a férfit, és leginkább egy irbiszre hasonlítottak a nyomai.
Ezt követően Sylweran elbeszélgetett Soreyllel, és végül abban állapodtak meg, hogy a férfi velük marad. Hogy így vagy úgy? Majd elválik. De ők, a klánnal, egy ideig biztosan nem mozdulnak most innen, a lovagnak - mert, hogy látszólag az - pedig nem lenne tanácsos egyedül útra kelnie, bármerre is akarhatna menni.
Így ő is kapott egy sátrat, Sylweranét kitisztították, de mivel Shiriqával jól elfértek az övében, megegyeztek a lánnyal, hogy ott marad vele, és a saját sátrát is felajánlotta így a köz javára. Senki nem maradt így fedél nélkül a feje felett.
Aztán csak múltak a napok.
Eltelt egy hat, majd még egy... a kerítés pedig szépen áll már a tábor körül. Még mindig ott a már jól ismert tábortűz a helyén, amely körül annyi vidám, beszélgetős vacsorát költöttek el. Még mindig ott tornyosulnak a sátrak is, mint megannyi, lengő háztető. Ám már egy kisebb őrhely is a kerítés felé magasodik, amely mindjobban erősebbé és nagyobbá nő, és a műhely is készen áll Jezabiel csoda gépezeteivel, amikkel sokkal könnyebben és gyorsabban megy a munka.
Ami pedig a legfontosabb: az egyik épületszárny már majdnem készen van! Persze berendezés és szépítés nélkül, de a falak állnak, a padlók letéve, az ajtókeretek az éppen készülő ajtókra várnak, míg néhány ablak szárny már a helyére is került. A tető pedig napokon belül szintén készen lehet.
Csodát teremtenek itt, az teljesen bizonyos. Még mindig hosszú munka és még hosszabb napok állnak előttük, de már látszik, hogy meglesz mindennek az eredménye. Mindenki erejét megfeszítve, töretlenül dolgozik. Senki nem panaszkodik, még ha fáradtak is. Talán már a többiek is érzik amit ő, hogy a mellkasa büszkeséggel telik el. Ez az ő házuk lesz, az ő erődjük, az ő otthonuk, amit eddig az erdő sem utasított vissza. Persze remélte a férfi, hogy nem fogja, hiszen minden reggel fohásszal indította a napot Erdőmélyének. A fák pedig zizegtek, susogtak, és nem történt semmi. Sylweran pedig boldogan simított végig a törzseken.
A mai napon sem volt ez másként. Felkelt, és már ment is, hogy intézze kisebb imáját, még ha nem is volt hívő semmi iránt. Majd megreggelizett és a többiekkel munkába állt.
Megjelölt néhány fát, amely már amúgy sem élhetne túl sokáig, a kivágottak helyébe elültetett pár magot a régi fákról, melyek már részét képezik otthonuknak, majd neki is látott a munkának.
Most pedig ő maga sem csinál mást, mint Jezabiel irányítása alatt gerendát csiszol, majd a többiekkel felcipeli a tetőhöz, a helyére illesztik, és még szögelik is, enyvezik amit enyvezni kell, és erősen, szilajan hagyják ott, ahol a végleges helye lesz.
A napok egyre melegebbek, és eső régen nem volt már. Fülledt is kissé a levegő, így lassan várható lesz egy kis eső is. Addigra csak fel rakják a tetőt, és nem okoz majd gondot az sem. Talán ezáltal lesz majd egy pihenőnapjuk is, ha nem sokáig lesz rossz idő. Ha meg sokáig lesz... hát az biztos, hogy nem lesz olyan szórakoztató esőben dolgozni, mint így, a kellemesen meleg, jó időben.*