// Naz és Lisé a Sellőben //
*Sosem gondolta, hogy szeszélyes lenne, csak sajnos igen sokaktól kapta már ezt meg. Így lehet adna némi hitelt a kijelentésnek. Nazron szavaira egy szót sem szól, csak bólint, hogy talán igaza van. Még mindig úgy gondolja, jobb lenne menni, és vigyék a sütit is, ahogy máshol megenni biztosan kellemesebb lesz. Felsóhajt, figyeli Nazront ahogy bekóstol a sütibe. Az utána jött események persze egyáltalán nem várta volna. Nazron rosszulléte, melyet viccnek gondol, se a rúgásra se az orr befogásra nem reagál. Az ijedelem, ami úrrá lesz rajta, amitől képtelen átgondolni az ez utáni tetteit. Aztán még az elf is közelebb jön és Naz elé guggolva kezd beszélni. Térdénél ellökni sikerül-e az elfet az nem derül ki, mert Nazron hirtelen feléled. És el is árulja magát, hogy viccelt ezzel a tettével. Lisé kicsit rosszabb hangulatba esik erre, a sütit amennyire szerette volna az elf arcába kenni úgy nem tehette meg, ~lehet inkább Naz fejére kéne kenni, ~ mert már Nazron elvonja messzebb az elfet, és suttognak. Az hogy ezt a fiú jelezte felé, nem is érdekli. Lehet, valami baja van azzal a heggel és megmérgezi a gondolatait, de most megint sötétebben lát mindent, ahogy ismét viszketően kezdi zavarni a sebhelye. Nagy levegőt vesz és nyugalmat erőltet magára, próbál lehiggadni, hogy a szeszélye váltson éppen egy mosolygósabb hangulatába. Persze ez könnyebben menne, ha tudná, miket sugdoshat Nazron róla, miféle lágyelméjűnek állítja be, hogy az elf ne haragudjon rá… ~De nem én haragszok rá jogosan. Én sosem nevettem volna ki senkit úgy, ahogy ő engem.~ a gondolatai nem segítik elő a nyugalmát, azonban az elé lépő elf nő már valamelyest enyhít. Bár nem pont abban az értelemben, amire vágyott. Megtudja az elf nevét. Aztán az utána megejtő hosszú szóáradatra meglepetten nézi Amazianát. Sok mindent mond, amire Lisé tulajdonképpen nem kíváncsi, és követni habár tudja, de nem szeretné. Kicsit furcsállja, hogy egy nap alatt mindezeket a borzalmakat képes volt elfeledni, vagy túltenni magát és munkába állni. Meglepetésében azonban nem nagyon tud erre mit mondani. Már azt hinné, hogy a sok beszéd mellett nem is lesz ebből bocsánat kérés, csak az elf életének minden részletét hallhatja, akkor mégis megtörténik. Érdeklődve és meglepetten pillant a másikra. Egyelőre határozottan nem gondolná, hogy valaha is barátságot kötne Amazianával, valahogy annyira távol áll tőle. Sosem adná ki így magát egy idegennek, noha érték igen rossz dolgok Lisét is, és még a felét nem oldotta meg a bajának, ami rá vár. Röviden szusszanva engedi el a bosszúságát. A csípés felajánlására szemöldöke egészen a homlokára húzódik fel. ~Ugyan nem érsz annyit.~ Gondolja magában.*
- Bőven elég lett volna csak bocsánatot kérni, ezt a sok rossz emléket nem kellett volna felszakítanod magadban. *erőlteti meg magát, habár neki teljesen mindegy, hogy az elf ettől most rosszul érzi magát vagy nem. Nyugalmat szeretett volna, egy sütivel, nem ilyen zajos eseményeket. Persze ebben Nazron is hibás a kis színjátékával. Nem mondaná ki, de megfájdult a feje mindettől az egész hercehurcától.*
- Hát akkor, hogy ezt megbeszéltük, ~vagyis te magaddal.~ Úgy most már elfogyasztanám nyugalomban és csendben a sütit. *mondja még halkan. Persze ha az elf erre azt hitte megenyhülve a nyakába ugrik, akkor most téved. Továbbra is ül, és ennyivel tudja le az egészet. Semmiképpen nem akar gondot vagy bajt okozni. Ezzel az utolsóval Nazronra is néz, hogy tőle sem számítana már semmi bolondságra. Ha éppen nem figyelnek rá, akkor belekóstol a sütibe, és nem olyan jó, mint várta. Lehet a süti evéshez jó kedve kell, vagy tényleg a szájíze keseredett meg. Most talán rácáfol arra a szeszélyességre, amivel megbélyegezte Nazron.*
- Nem is olyan rossz. *mondja, ennél jobban nem tud kierőltetni magából, ám a fejében a lüktetés felerősödik, és tudja sütizés után távozni fog. Legszívesebben már most menne ki friss levegőt szívni. Újabb falatot eszik a sütiből közben homlokánál fogva támasztja másik tenyerén a fejét.*