Kikötő - Sellőház
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 156 (3101. - 3120. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3120. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-06 23:16:58
Üzenet elküldve: 2026-01-06 23:16:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Ambroggio kisfiús rajongása az ébenbőrű Madám iránt, nos, finoman szólva is keresztbe húzza számításait. Sejthette volna persze, hogy jó kapcsolatot ápol vele amennyit itt sürög-forog a bordélyban, de reménykedett benne, hogy nem több ez puszta érdeknél. Hogy csupán túloz-e a férfi, nem tudja megállapítani, mindenesetre annyi bizonyos, rókaképű Intézőjét szóra bírni nem lesz egyszerű, sőt, talán annyira félti állásait, hogy egyenesen lehetetlen. Egy próbát azért természetesen még megér neki.
Pillantásai egy gyanútlan sandítás erejéig követik a zöldeket a kreol keblekre, s hamar igazít is az ingén. Nem rejti el a kellemes dekoltázst a kíváncsi férfiszemek elől teljes egészében, s ebben azért akad némi szándékosság. Szemérmeskedő színjáték csupán a mozdulat.*
- Kár, pedig azt hittem elég lesz *mosolyodik el, s művi felcsóválással korholja magát* - De hát mit ér a gyertyafény a napsütésben, nem igaz? *mutat körbe pipája szárával a sok lenge öltözetű pillangócskán, akik néha ellibbennek mellettük* - Kupec vagyok kedvesem, nem gondolatolvasó. *célozgat rá, hogy korábban is utalt arra, ha ára van a dolognak, azt bizony a férfinak kell megneveznie. Találgathatna persze, puhatolózhatna ahogy szokott, de a térkép is azt bizonyítja, rossz irányba kezdte volna el az egészet.
Ma már sokadjára visszaszorítva azt a bizonyos irányítási vágyat hagyja, hogy tengerésze átvegye a szót, s előálljon elméletével Duarrte sajátos feladványára. Szerencsére nem kell bosszankodnia ezúttal sem, látszik, hogy Niallnak azért megvan a magához való esze - nem hiába tette az a szerencsétlen Joren elsőtisztjévé. Figyelmes hallgatása közben az asztalhoz hajol, s eloroz egy-két szem mandulát a tányérkáról, tekintete csak pimaszul villan, ha netán számon kérik. Ropogtatása közben a vörös vonásait fürkészi kíváncsian, mit szól ehhez a felelethez majd hamarosan letisztogatva tenyerét átveszi a szót.*
- Azt hiszem korábban nem fogalmaztam pontosan *ismeri el kenetteljesen, s még ereget egy füstbodrot az asztal fölé, mielőtt folytatná* - Akad azért néhány kupec, akik igencsak szerencsés helyzetben vannak és szinte zavartalanul hordhatják az árut. Valahogyan épp időben szimatolták ki a hatalomátvételt *nem kevés gúnyt vélhetnek felfedezni hangjában, vannak azért elméletei arról, hogy ezek a kufárok talán közre is játszottak az egészben* - És a szárazföldi kereskedés sem halott azért teljesen.
*Igaz, ami igaz, amióta holtak járták a környéket egyre kevesebben veselkednek neki a karavánútnak*
- Akiknek ilyen kegyben részesült beszállítói vannak, nem kell feltétlenül emelniük. *A piac dolgára külön ki sem tér, elvégre azt a rókaképű is tudhatja, hogy ott azért meglehetősen ingadoznak az árak.*
- Rosszul azok jártak, akik korábban a Kikötői Őrséggel kokettáltak *egy sóhaj árulkodik arról, hogy maga is ezek közé tartozik, s bizony egész sok kollégájával osztozik ezen a sorson* - Tudja Intéző uram, nehéz már ilyen megkésve a tűz közelébe férkőzni. Tud követni, kedvesem?
*Az utolsó karikák lebbennek még hármasuk közé, mielőtt a dohány teljesen elfogyna. A csibukkal a szájában egy szomorkás pillantással veszi tudomásul, hogy ilyen hamar elpöfékelte.*
- Ha kérdése van, kérem, ne tartsa magában!
*Ambroggio kisfiús rajongása az ébenbőrű Madám iránt, nos, finoman szólva is keresztbe húzza számításait. Sejthette volna persze, hogy jó kapcsolatot ápol vele amennyit itt sürög-forog a bordélyban, de reménykedett benne, hogy nem több ez puszta érdeknél. Hogy csupán túloz-e a férfi, nem tudja megállapítani, mindenesetre annyi bizonyos, rókaképű Intézőjét szóra bírni nem lesz egyszerű, sőt, talán annyira félti állásait, hogy egyenesen lehetetlen. Egy próbát azért természetesen még megér neki.
Pillantásai egy gyanútlan sandítás erejéig követik a zöldeket a kreol keblekre, s hamar igazít is az ingén. Nem rejti el a kellemes dekoltázst a kíváncsi férfiszemek elől teljes egészében, s ebben azért akad némi szándékosság. Szemérmeskedő színjáték csupán a mozdulat.*
- Kár, pedig azt hittem elég lesz *mosolyodik el, s művi felcsóválással korholja magát* - De hát mit ér a gyertyafény a napsütésben, nem igaz? *mutat körbe pipája szárával a sok lenge öltözetű pillangócskán, akik néha ellibbennek mellettük* - Kupec vagyok kedvesem, nem gondolatolvasó. *célozgat rá, hogy korábban is utalt arra, ha ára van a dolognak, azt bizony a férfinak kell megneveznie. Találgathatna persze, puhatolózhatna ahogy szokott, de a térkép is azt bizonyítja, rossz irányba kezdte volna el az egészet.
Ma már sokadjára visszaszorítva azt a bizonyos irányítási vágyat hagyja, hogy tengerésze átvegye a szót, s előálljon elméletével Duarrte sajátos feladványára. Szerencsére nem kell bosszankodnia ezúttal sem, látszik, hogy Niallnak azért megvan a magához való esze - nem hiába tette az a szerencsétlen Joren elsőtisztjévé. Figyelmes hallgatása közben az asztalhoz hajol, s eloroz egy-két szem mandulát a tányérkáról, tekintete csak pimaszul villan, ha netán számon kérik. Ropogtatása közben a vörös vonásait fürkészi kíváncsian, mit szól ehhez a felelethez majd hamarosan letisztogatva tenyerét átveszi a szót.*
- Azt hiszem korábban nem fogalmaztam pontosan *ismeri el kenetteljesen, s még ereget egy füstbodrot az asztal fölé, mielőtt folytatná* - Akad azért néhány kupec, akik igencsak szerencsés helyzetben vannak és szinte zavartalanul hordhatják az árut. Valahogyan épp időben szimatolták ki a hatalomátvételt *nem kevés gúnyt vélhetnek felfedezni hangjában, vannak azért elméletei arról, hogy ezek a kufárok talán közre is játszottak az egészben* - És a szárazföldi kereskedés sem halott azért teljesen.
*Igaz, ami igaz, amióta holtak járták a környéket egyre kevesebben veselkednek neki a karavánútnak*
- Akiknek ilyen kegyben részesült beszállítói vannak, nem kell feltétlenül emelniük. *A piac dolgára külön ki sem tér, elvégre azt a rókaképű is tudhatja, hogy ott azért meglehetősen ingadoznak az árak.*
- Rosszul azok jártak, akik korábban a Kikötői Őrséggel kokettáltak *egy sóhaj árulkodik arról, hogy maga is ezek közé tartozik, s bizony egész sok kollégájával osztozik ezen a sorson* - Tudja Intéző uram, nehéz már ilyen megkésve a tűz közelébe férkőzni. Tud követni, kedvesem?
*Az utolsó karikák lebbennek még hármasuk közé, mielőtt a dohány teljesen elfogyna. A csibukkal a szájában egy szomorkás pillantással veszi tudomásul, hogy ilyen hamar elpöfékelte.*
- Ha kérdése van, kérem, ne tartsa magában!
3119. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-06 20:21:51
Üzenet elküldve: 2026-01-06 20:21:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Nem is annyira a szeme sarkából, de figyeli a wegtorenit. A nő azzal a bizalmaskodással teszi-veszi magát Ambroggio-nak, amit már maga is ismer tőle. A kérdés önkéntelenül bukkan fel gondolatai között: vajon az is csak afféle műsor volt, ami neki jutott? Az lehetett Dayaneer célja, hogy -úgymond- az ujja köré csavarja őt, hogy aztán a saját céljára használhassa? Kupechez illő húzás lenne. Kicsit oldalra biccenti a fejét, és akaratlanul is más szemmel méri végig azt, amit most a wegtoreniből láthat.
Duarrte reakciója a válaszára meglepi, és egy pillanatig egyet kell hogy értsen vele: maga sem érti. Bár neki inkább az nem tiszta, hogy a vöröshajúnak mi nem az. Nem kell sokat várnia azért, amíg erre fény derül. Magában el kell ismernie, hogy amit a férfi most felvetett, arra eddig nem is igen gondolt. Tényleg - hogy lehet, hogy ugyanannyiért lakott jól most, mint hatokkal ezelőtt, legutóbbi szárazföldi tartózkodásakor..?*
- Hát, én nem vagyok kereskedő, *-veszi magára a teljesen ki-nem-mondott kérdését rókaképű asztaltársuknak-* én csak egy tengerész vagyok.
*Hangjában finoman pendül a gúny utolsó szavai közben.*
- Úgyhogy csak azt tudom, hogy odakint hogy megy ez. Tegyük fel, hogy van egy útvonal, mondjuk egy szoros vagy átjáró, amit egy.. hanza kisajátít. *-a szeme állásában van valami, ami arra utal, hogy sokkal inkább kalózokról beszél, mint kereskedőkről.-* Ekkor két lehetőségük van. Felsrófolják a fuvarok és az utazások költségét, mert azt kérnek amit csak akarnak, nem igaz? Hiszen csak az ő hajóik járnak. Ebben az esetben tényleg lényegében kirabolhatják az embereket, és azok hagyni fogják. Viszont, mivel ezzel keresletet csinálnak az olcsóbb hajózásra, arra megszületik a kínálat. Megjelennek az önjelölt komposok és teherhajózók, mindenféle szir-szar lélekvesztőkkel, amik közül jó ha hat célba ér, mikor tíz kifut. De hiába a kockázat, lesz munkájuk, mert olcsók. Ez esetben a hanza saját magának csinál versenytársakat. A másik út éppen ezért az, hogy nem emelnek árakat, vagy csak alig. Minek tennék? Hiszen minden az ő kezük alatt fut át, az is, ami eddig nem. Így hosszabb távon stabilabb bevételük lehet.
*Míg beszél, szórakozottan a pipáját nyúzza ujjaival. Szavaiból kiviláglik, hogy nem a szerencse által jutott elsőtiszti pozícióba.*
- Na most, ha sorra zárnak be a fogadók és a söntések, mindenki oda fog járni, ami talpon marad. Nem igaz? *-vállat von-* Egyébként pedig, Duarrte uram, vámot nem csak aranyként tesznek zsebre a Kikötőben. Tudta ezt? Elfogadnak azok árut is. Ami aztán.. ki tudja hová kerül.
*Szinte lusta pillantással néz a mandulákra és fügékre a tálkában. Aprót szippant az orrán, és fogai közé veszi gyújtatlan-tömött pipája csutorát.*
- De ehhez már tényleg nem értek.
*Nem is annyira a szeme sarkából, de figyeli a wegtorenit. A nő azzal a bizalmaskodással teszi-veszi magát Ambroggio-nak, amit már maga is ismer tőle. A kérdés önkéntelenül bukkan fel gondolatai között: vajon az is csak afféle műsor volt, ami neki jutott? Az lehetett Dayaneer célja, hogy -úgymond- az ujja köré csavarja őt, hogy aztán a saját céljára használhassa? Kupechez illő húzás lenne. Kicsit oldalra biccenti a fejét, és akaratlanul is más szemmel méri végig azt, amit most a wegtoreniből láthat.
Duarrte reakciója a válaszára meglepi, és egy pillanatig egyet kell hogy értsen vele: maga sem érti. Bár neki inkább az nem tiszta, hogy a vöröshajúnak mi nem az. Nem kell sokat várnia azért, amíg erre fény derül. Magában el kell ismernie, hogy amit a férfi most felvetett, arra eddig nem is igen gondolt. Tényleg - hogy lehet, hogy ugyanannyiért lakott jól most, mint hatokkal ezelőtt, legutóbbi szárazföldi tartózkodásakor..?*
- Hát, én nem vagyok kereskedő, *-veszi magára a teljesen ki-nem-mondott kérdését rókaképű asztaltársuknak-* én csak egy tengerész vagyok.
*Hangjában finoman pendül a gúny utolsó szavai közben.*
- Úgyhogy csak azt tudom, hogy odakint hogy megy ez. Tegyük fel, hogy van egy útvonal, mondjuk egy szoros vagy átjáró, amit egy.. hanza kisajátít. *-a szeme állásában van valami, ami arra utal, hogy sokkal inkább kalózokról beszél, mint kereskedőkről.-* Ekkor két lehetőségük van. Felsrófolják a fuvarok és az utazások költségét, mert azt kérnek amit csak akarnak, nem igaz? Hiszen csak az ő hajóik járnak. Ebben az esetben tényleg lényegében kirabolhatják az embereket, és azok hagyni fogják. Viszont, mivel ezzel keresletet csinálnak az olcsóbb hajózásra, arra megszületik a kínálat. Megjelennek az önjelölt komposok és teherhajózók, mindenféle szir-szar lélekvesztőkkel, amik közül jó ha hat célba ér, mikor tíz kifut. De hiába a kockázat, lesz munkájuk, mert olcsók. Ez esetben a hanza saját magának csinál versenytársakat. A másik út éppen ezért az, hogy nem emelnek árakat, vagy csak alig. Minek tennék? Hiszen minden az ő kezük alatt fut át, az is, ami eddig nem. Így hosszabb távon stabilabb bevételük lehet.
*Míg beszél, szórakozottan a pipáját nyúzza ujjaival. Szavaiból kiviláglik, hogy nem a szerencse által jutott elsőtiszti pozícióba.*
- Na most, ha sorra zárnak be a fogadók és a söntések, mindenki oda fog járni, ami talpon marad. Nem igaz? *-vállat von-* Egyébként pedig, Duarrte uram, vámot nem csak aranyként tesznek zsebre a Kikötőben. Tudta ezt? Elfogadnak azok árut is. Ami aztán.. ki tudja hová kerül.
*Szinte lusta pillantással néz a mandulákra és fügékre a tálkában. Aprót szippant az orrán, és fogai közé veszi gyújtatlan-tömött pipája csutorát.*
- De ehhez már tényleg nem értek.
3118. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-06 18:35:19
Üzenet elküldve: 2026-01-06 18:35:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
- Hogy tartok? Én? *kerekedik el a szeme, aztán a következő pillanatban szusszan egyet a mennyezet felé, mint aki az istenektől kér kurta fohászban türelmet a botor, esendő lelkeknek.* - Én _rettegek_ a haragjától. Inkább néznék farkasszemet a viharral az árbockosárba kapaszkodva! ...Egyszer az enyém lesz, tudom *mormogja a bajuszkája alatt az utolsó mondatot, mint aki megfeledkezett róla, hogy még mindig beszél. Pillantása végigkúszik a Madám kivételes alakján, aztán visszafordul Dayaneer felé. Partner a kacér kis játékban, amit a lány játszik, de nem könnyíti meg a dolgát. Az ajkán éledő félmosoly ennek ékes bizonyítéka.*
- És mondd csak, tűz szülötte, ugyan mi okom lenne bizonygatni, hogy tudok-e egyet s mást? Elvégre eddig nem kínáltál semmit. Leszámítva persze a kellemes kis dekoltázst *legyint finomkodó, körkörös mozdulattal, s arisztokratikus vidorsággal hümmög is hozzá egy keveset. Ez a legkevesebb, hogy elismerését kifejezze a prezentált rálátásra a formás keblek inghabos diorámája iránt.
A tengerész nyíltan és őszintén beszél. Van ennek valami megejtő romantikája egy olyan világban, ahol a legtöbben már rossz beidegződésből forgatják a köpönyeget.
Ambroggio csettintve bök mutatóujjával Niall felé, az utolsó mondata végén, mint aki letaglózó igazsággal tapintott a lényegre.*
- Hát ez az! *tárja szét karjait.* - Nem is értem! *Néhány pillanatig nem lehetne megjósolni, hogy óhajtja-e kifejteni a mondatot, vagy csak hagyja, mert valami magától értetődőre való horkanás csupán. Olykor Ambroggio csak habókos piperkőcnek tűnik, aki hajlamos elveszni a kimondott gondolatok, és a csupán fejében végigvitt összefüggések szövevényében. Dayaneer szavai végül kitöltik a meggyűlő csendet, aztán ahogy újabb szünet adódik, mintha az Intéző csak simán rákötne iménti gondolatmenetére.*
- Hogy van még bármi a kofáknál? Hogy nem rágja a küszöböt az összes kereskedő? Ércek, kelmék, a finom wegtoreni üvegholmik *forgatja meg ujjai közt a kupicáját* - A rum! *Ahogy a szándékozottnál kicsit nagyobb hevülettel emeli meg a pohárkát, majdnem ki is lötykölődik az itala.* - Mert ugye főzdék itt is vannak ~bocsássa meg az ég~ *biccenti fejét a wegtoreni felé egy sokatmondó pillantással* -, de melasz csak tengeren jön hozzá, jól mondom, barátom? *néz ezúttal a férfira.* - Szóval... *Leteszi a kupicát, s lecuppantja az ujjáról az iménti nagyívű mozdulat hagyatékát, aztán maga elé perdíti az ét- és itallapot.* - Tea, rum, datolya, citrom, vanília, csokoládé... Azt nézve, hogy az árak, nos gyakorlatilag változatlanok, míg a vámok... *Összeráncolja a homlokát és fintorogva hátradől.* - Nos, ezért nem lettem kereskedő. Nem értem én ezt. Még ha ez itt saját üzlet is a helyieknek, nem lenne értelme ennyivel olcsóbban adni... De... nem rémlik, hogy a Pegazusban az egekbe emelték volna a tea és a kakaó árát. De úgy hallom, a Wegtoreni fogadó bezárt, és a Caldorcor kereskedőháza se működik már. De a kovács még dolgozik. Kérdés, hogy miből ugyebár. A szárazföldi karavánút egy ideje hallatlanul veszélyes. *Balját a mellkasán aprómintás mellényéjére simítja, mint akit még a gondolattól is kicifráz a libabőr.* - Itt meg ugye... vámok, vámok, vámok, meg szabadrablás... Szóval. *Sóhajt nagyot.* - Én laikus vagyok ebben *pillant fel.* - De egy sokat látott kufár és egy tapasztalt tengerész talán tud válaszolni erre a dilemmámra. Aztán talán én is válaszolok kis kegyednek arra a kérésére, amit nekem tartogat *kacsint a wegtorenire.*
- Hogy tartok? Én? *kerekedik el a szeme, aztán a következő pillanatban szusszan egyet a mennyezet felé, mint aki az istenektől kér kurta fohászban türelmet a botor, esendő lelkeknek.* - Én _rettegek_ a haragjától. Inkább néznék farkasszemet a viharral az árbockosárba kapaszkodva! ...Egyszer az enyém lesz, tudom *mormogja a bajuszkája alatt az utolsó mondatot, mint aki megfeledkezett róla, hogy még mindig beszél. Pillantása végigkúszik a Madám kivételes alakján, aztán visszafordul Dayaneer felé. Partner a kacér kis játékban, amit a lány játszik, de nem könnyíti meg a dolgát. Az ajkán éledő félmosoly ennek ékes bizonyítéka.*
- És mondd csak, tűz szülötte, ugyan mi okom lenne bizonygatni, hogy tudok-e egyet s mást? Elvégre eddig nem kínáltál semmit. Leszámítva persze a kellemes kis dekoltázst *legyint finomkodó, körkörös mozdulattal, s arisztokratikus vidorsággal hümmög is hozzá egy keveset. Ez a legkevesebb, hogy elismerését kifejezze a prezentált rálátásra a formás keblek inghabos diorámája iránt.
A tengerész nyíltan és őszintén beszél. Van ennek valami megejtő romantikája egy olyan világban, ahol a legtöbben már rossz beidegződésből forgatják a köpönyeget.
Ambroggio csettintve bök mutatóujjával Niall felé, az utolsó mondata végén, mint aki letaglózó igazsággal tapintott a lényegre.*
- Hát ez az! *tárja szét karjait.* - Nem is értem! *Néhány pillanatig nem lehetne megjósolni, hogy óhajtja-e kifejteni a mondatot, vagy csak hagyja, mert valami magától értetődőre való horkanás csupán. Olykor Ambroggio csak habókos piperkőcnek tűnik, aki hajlamos elveszni a kimondott gondolatok, és a csupán fejében végigvitt összefüggések szövevényében. Dayaneer szavai végül kitöltik a meggyűlő csendet, aztán ahogy újabb szünet adódik, mintha az Intéző csak simán rákötne iménti gondolatmenetére.*
- Hogy van még bármi a kofáknál? Hogy nem rágja a küszöböt az összes kereskedő? Ércek, kelmék, a finom wegtoreni üvegholmik *forgatja meg ujjai közt a kupicáját* - A rum! *Ahogy a szándékozottnál kicsit nagyobb hevülettel emeli meg a pohárkát, majdnem ki is lötykölődik az itala.* - Mert ugye főzdék itt is vannak ~bocsássa meg az ég~ *biccenti fejét a wegtoreni felé egy sokatmondó pillantással* -, de melasz csak tengeren jön hozzá, jól mondom, barátom? *néz ezúttal a férfira.* - Szóval... *Leteszi a kupicát, s lecuppantja az ujjáról az iménti nagyívű mozdulat hagyatékát, aztán maga elé perdíti az ét- és itallapot.* - Tea, rum, datolya, citrom, vanília, csokoládé... Azt nézve, hogy az árak, nos gyakorlatilag változatlanok, míg a vámok... *Összeráncolja a homlokát és fintorogva hátradől.* - Nos, ezért nem lettem kereskedő. Nem értem én ezt. Még ha ez itt saját üzlet is a helyieknek, nem lenne értelme ennyivel olcsóbban adni... De... nem rémlik, hogy a Pegazusban az egekbe emelték volna a tea és a kakaó árát. De úgy hallom, a Wegtoreni fogadó bezárt, és a Caldorcor kereskedőháza se működik már. De a kovács még dolgozik. Kérdés, hogy miből ugyebár. A szárazföldi karavánút egy ideje hallatlanul veszélyes. *Balját a mellkasán aprómintás mellényéjére simítja, mint akit még a gondolattól is kicifráz a libabőr.* - Itt meg ugye... vámok, vámok, vámok, meg szabadrablás... Szóval. *Sóhajt nagyot.* - Én laikus vagyok ebben *pillant fel.* - De egy sokat látott kufár és egy tapasztalt tengerész talán tud válaszolni erre a dilemmámra. Aztán talán én is válaszolok kis kegyednek arra a kérésére, amit nekem tartogat *kacsint a wegtorenire.*
3117. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-05 20:14:58
Üzenet elküldve: 2026-01-05 20:14:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Hogy az őszintébben csendülő felhangnak, netán a wegtoreni tehetségesen duruzsoló ajánlatának köszönhető - a maga részéről szeretné hiún az utóbbit képzelni -, de a rókaképű mindeddig oly felfuvalkodottan tálalt feszült türelme lágyulni látszik két szem mandulácska között. A kupec ezt bizony nagy megnyugvással konstatálja, nem szereti, ha a kis tárgyalásai a pirtianesi vallatókamrák hangulatát idézik. El tud persze így is lavírozni, ha a helyzet úgy kívánja, de kétségtelenül sokkal több erőt emészt fel az ő részéről. Márpedig ő a könnyed, kedélyes, s néhol finoman kacérkodó csevely híve, ebben a közegben tudja igazán jól előadni magát.
Ambroggio ugyan nem is tudja, de valójában megválaszol egy kérdést, melyet fel kívánt tenni neki a kreol. Sejtette persze, hogy a Sellőház nem maradt független intézmény - nem is biztos, hogy errefelé létezik ilyesmi -, de arról, hogy a Madám maga is a Patkányok embere, ez eddig legfeljebb elképzelései voltak.*
- Nem véletlen, hogy nem a kisasszonyhoz fordultam *halkan csendülnek a szavai, ennyire mindenki szeme előtt ostobaság volna ennél konkrétabb utalást tenni, de rókatekintetet kereső zöldek mintha csendben hozzáfűznék, hogy épp a Patkányokat szeretné kikerülni. Nem szándékozik rögvest az egyik háziállatuknál kuncsorogni pletykákért.*
- Elfogadom persze, ha tart esetleg a haragjától *a tekintet itt már némi hergeléssel villan, hogy aztán egy nyilvánvaló kérést előkészítve lágyul kacérrá, miközben bizalmaskodva előrébb is dől* - Ez esetben akkor csupán egy kérdésemre válaszoljon, Duarrte úr. Csak hogy lássam, tényleg tud-e egyet s mást, ahogy beszélik. *nem rest egy kacsintással is megtoldani mindezt, aztán máris mélyet szív a dohányból, hogy a kérést hallgatva megigazgassa a kis arany karikát az orrában. Valami nagy aljasságot szimatol mögötte, így kénytelen elmosolyodni.*
- Valóban ritka holmi, de feltétlenül utánajárok. *húzza szíve fölé némi színpadiassággal az ígéretet jelölő keresztet, kupecekre jellemző negédes előadásban.
Szeretett tengerészét, így, hogy már nem kell attól tartania, hogy valami ostobaságot beszél, hagyja kibontakozni. Csendesen figyeli Niall vonásait, néha lopva azért a vörösre sandítva ugyanezt teszi, közben kedélyesen elpipázgat. Csak akkor veszi magához a szót, mikor őt kérdezik, de mielőtt felelne, fájdalmasan sóhajt fel.*
- Nos, ahány kupec, annyi út *már nem dühíti olyannyira a helyzet, mint annak idején, de azért a bosszankodás vet egy halvány ráncot szemöldöke közé* - A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember egyszerre csak az egyikkel tud kiegyezni. A Viharfiakat még néhanapján el lehet kerülni a tengeren, de aki nem olyan szerencsés, azt bizony mindkét banda megsarcolja. *Olyat még nem nagyon hallott, hogy bármelyikük teljesen elengedte volna némi cimborálás után a vámot, de lehet, hogy csak a földijeit nem szívlelik* - Csempészkedni pedig egyre kockázatosabb... de igazság szerint én már igencsak régen hajóztam a két város között.
*Zöldjeit most Niallra függeszti egy kisebb mosoly kíséretében*
- Szólj, Tengerész, ha esetleg badarságokat beszélek.
*Hogy az őszintébben csendülő felhangnak, netán a wegtoreni tehetségesen duruzsoló ajánlatának köszönhető - a maga részéről szeretné hiún az utóbbit képzelni -, de a rókaképű mindeddig oly felfuvalkodottan tálalt feszült türelme lágyulni látszik két szem mandulácska között. A kupec ezt bizony nagy megnyugvással konstatálja, nem szereti, ha a kis tárgyalásai a pirtianesi vallatókamrák hangulatát idézik. El tud persze így is lavírozni, ha a helyzet úgy kívánja, de kétségtelenül sokkal több erőt emészt fel az ő részéről. Márpedig ő a könnyed, kedélyes, s néhol finoman kacérkodó csevely híve, ebben a közegben tudja igazán jól előadni magát.
Ambroggio ugyan nem is tudja, de valójában megválaszol egy kérdést, melyet fel kívánt tenni neki a kreol. Sejtette persze, hogy a Sellőház nem maradt független intézmény - nem is biztos, hogy errefelé létezik ilyesmi -, de arról, hogy a Madám maga is a Patkányok embere, ez eddig legfeljebb elképzelései voltak.*
- Nem véletlen, hogy nem a kisasszonyhoz fordultam *halkan csendülnek a szavai, ennyire mindenki szeme előtt ostobaság volna ennél konkrétabb utalást tenni, de rókatekintetet kereső zöldek mintha csendben hozzáfűznék, hogy épp a Patkányokat szeretné kikerülni. Nem szándékozik rögvest az egyik háziállatuknál kuncsorogni pletykákért.*
- Elfogadom persze, ha tart esetleg a haragjától *a tekintet itt már némi hergeléssel villan, hogy aztán egy nyilvánvaló kérést előkészítve lágyul kacérrá, miközben bizalmaskodva előrébb is dől* - Ez esetben akkor csupán egy kérdésemre válaszoljon, Duarrte úr. Csak hogy lássam, tényleg tud-e egyet s mást, ahogy beszélik. *nem rest egy kacsintással is megtoldani mindezt, aztán máris mélyet szív a dohányból, hogy a kérést hallgatva megigazgassa a kis arany karikát az orrában. Valami nagy aljasságot szimatol mögötte, így kénytelen elmosolyodni.*
- Valóban ritka holmi, de feltétlenül utánajárok. *húzza szíve fölé némi színpadiassággal az ígéretet jelölő keresztet, kupecekre jellemző negédes előadásban.
Szeretett tengerészét, így, hogy már nem kell attól tartania, hogy valami ostobaságot beszél, hagyja kibontakozni. Csendesen figyeli Niall vonásait, néha lopva azért a vörösre sandítva ugyanezt teszi, közben kedélyesen elpipázgat. Csak akkor veszi magához a szót, mikor őt kérdezik, de mielőtt felelne, fájdalmasan sóhajt fel.*
- Nos, ahány kupec, annyi út *már nem dühíti olyannyira a helyzet, mint annak idején, de azért a bosszankodás vet egy halvány ráncot szemöldöke közé* - A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember egyszerre csak az egyikkel tud kiegyezni. A Viharfiakat még néhanapján el lehet kerülni a tengeren, de aki nem olyan szerencsés, azt bizony mindkét banda megsarcolja. *Olyat még nem nagyon hallott, hogy bármelyikük teljesen elengedte volna némi cimborálás után a vámot, de lehet, hogy csak a földijeit nem szívlelik* - Csempészkedni pedig egyre kockázatosabb... de igazság szerint én már igencsak régen hajóztam a két város között.
*Zöldjeit most Niallra függeszti egy kisebb mosoly kíséretében*
- Szólj, Tengerész, ha esetleg badarságokat beszélek.
3116. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-05 09:09:14
Üzenet elküldve: 2026-01-05 09:09:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Kívülről egészen úgy tűnhet, hogy a füle botját sem mozdítva foglalkozik kizárólag a saját dolgával. A durván vágott, ránézésre sem prémium kategóriájú dohánnyal nyugodt mozdulatokkal tömi meg pipáját, mintha a világ összes ideje az övé lenne. Ha valaki nem figyel oda rá különösebben, hát az olykor-olykor hol a férfira, hol a nőre villanó tekintete is észrevétlen maradhat. Pedig valójában figyel. Hallgatja amit Dayaneer mond, melléteszi a szavait azoknak, amiket korábban hallott tőle. Figyeli Duarrte mozdulatait, ahogy az az ételével molyol, s magában úgy véli, hogy a tálka tartalmának rendezgetése valójában pont ugyanarra szolgál, mint az, hogy ő maga a pipát tömi. Borostás arcán futó grimaszként siklik át egy azonnal el is nyomott félmosoly ezt a hasonlóságot látván.
Hüvelykujjával a pipa fejébe nyoma tartja a dohányt, míg szabad ujjaival rutinos mozdulatokkal zárja vissza az erszényt, hogy aztán eltűntesse azt zsebében. Nem gyújt rá; helyette inkább kényelmesen dől hátra a széken, továbbra is lenyomva tartva a dohányt, s úgy érinti meg alsó ajkát a pipa csutorával, ezúttal már nyíltan felnézve arról.
Az nem lepi meg, hogy a férfi térképeket akar – az ilyesmi bizony tényleg értékes tud lenni. Ami meglepi, az az, hogy a régi kereskedelmi utak érdeklik. Hiszen nem véletlenül vannak az újak. Mi lehetne neki érdekes a régiekben? Talán valami elszórt-elásott-elfeledett kincs után szeretne indulni? Lapos oldalpillantással méri fel a vöröshajú arcélét. Nem tűnik ennyire romantikus alkatnak.*
- A Csuka egy sekélymerülésű áruszállító. *-válaszolja egyszerűen a feltett kérdésre-* A Kikötő és a Wegtoreni folyódelta között ingázik. Dohányt, fűszereket és pár egzotikus ezt-azt hoz onnan ide. Vászon és kikészített bőr göngyölegeit, és gabonás zsákokat visz innen oda.
*Korábban úgy fogalmazott Dayaneer-nek: semmi kaland. A hivatalos regiszterek szerint valóban semmi kalandos nem is történt a hajó útjain. A nem hivatalosak szerint..? Nos, az más történet.*
- Vámot? Azt manapság már szinte mindenki szedni akar. *-hangjában egy pillanatra keserűség csendül. Pont ez volt az oka annak, hogy Jorennel összekaptak. A kapitány inkább mindenkinek mindent kifizetett, még akkor is, ha a saját embereinek emiatt egy peták se jutott szinte.*
*Kívülről egészen úgy tűnhet, hogy a füle botját sem mozdítva foglalkozik kizárólag a saját dolgával. A durván vágott, ránézésre sem prémium kategóriájú dohánnyal nyugodt mozdulatokkal tömi meg pipáját, mintha a világ összes ideje az övé lenne. Ha valaki nem figyel oda rá különösebben, hát az olykor-olykor hol a férfira, hol a nőre villanó tekintete is észrevétlen maradhat. Pedig valójában figyel. Hallgatja amit Dayaneer mond, melléteszi a szavait azoknak, amiket korábban hallott tőle. Figyeli Duarrte mozdulatait, ahogy az az ételével molyol, s magában úgy véli, hogy a tálka tartalmának rendezgetése valójában pont ugyanarra szolgál, mint az, hogy ő maga a pipát tömi. Borostás arcán futó grimaszként siklik át egy azonnal el is nyomott félmosoly ezt a hasonlóságot látván.
Hüvelykujjával a pipa fejébe nyoma tartja a dohányt, míg szabad ujjaival rutinos mozdulatokkal zárja vissza az erszényt, hogy aztán eltűntesse azt zsebében. Nem gyújt rá; helyette inkább kényelmesen dől hátra a széken, továbbra is lenyomva tartva a dohányt, s úgy érinti meg alsó ajkát a pipa csutorával, ezúttal már nyíltan felnézve arról.
Az nem lepi meg, hogy a férfi térképeket akar – az ilyesmi bizony tényleg értékes tud lenni. Ami meglepi, az az, hogy a régi kereskedelmi utak érdeklik. Hiszen nem véletlenül vannak az újak. Mi lehetne neki érdekes a régiekben? Talán valami elszórt-elásott-elfeledett kincs után szeretne indulni? Lapos oldalpillantással méri fel a vöröshajú arcélét. Nem tűnik ennyire romantikus alkatnak.*
- A Csuka egy sekélymerülésű áruszállító. *-válaszolja egyszerűen a feltett kérdésre-* A Kikötő és a Wegtoreni folyódelta között ingázik. Dohányt, fűszereket és pár egzotikus ezt-azt hoz onnan ide. Vászon és kikészített bőr göngyölegeit, és gabonás zsákokat visz innen oda.
*Korábban úgy fogalmazott Dayaneer-nek: semmi kaland. A hivatalos regiszterek szerint valóban semmi kalandos nem is történt a hajó útjain. A nem hivatalosak szerint..? Nos, az más történet.*
- Vámot? Azt manapság már szinte mindenki szedni akar. *-hangjában egy pillanatra keserűség csendül. Pont ez volt az oka annak, hogy Jorennel összekaptak. A kapitány inkább mindenkinek mindent kifizetett, még akkor is, ha a saját embereinek emiatt egy peták se jutott szinte.*
3115. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-03 10:41:10
Üzenet elküldve: 2026-01-03 10:41:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Hagyja a wegtorenit kibontakozni. Tegye csak meg a maga ajánlatát, körítse csak az elgondolásait a maga szájíze szerint. Nem akasztja meg. Figyel és hallgat. Lazítani látszik a szorításon, ahogy a lány elkezd beszélni, nem tartja a nyomást gyakorló szemkontaktust. Míg Dayaneer beszél, ő egy-egy bólintással biztosítva a másikat a figyelméről, elmélyülten rendezgeti a tálkájában a fügeszeleteket és mandulákat. A szeme sarkából látja, ahogy a tengerész egészen visszavonul a társalgástól. Bíbelődik a dohányos zacskóval, pipát tömköd. Pedig az elején még érdeklődő, kíváncsiság ült a szemében. Lehet, hogy a wegtoreni korholó pillantása lohasztotta le?*
- Nos, kedvesem, azt bizonyára azért tudod, hogy egy ideje már a Patkányoké a Kikötő. *Visszateszi a tálkát az asztalra, és kényelmesen visszadől. Kezeit keresztbe vetett térdén nyugtatja, s minden feszélyezettség nélkül beszél.* - Ahogy ez a hely is.
*Bizony, bizony. Jó ideje már, hogy az egykori tulajdonosok és sellőik helyét átvette az ébenbőrű Madám a lányaival.*
- Én itt csupán egyszerű vendég vagyok *mondja álságos szerénységgel a képén.* - Ha az itt partra mosódott információkra ácsingózol, okosabb volna ama szépséges fúriánál érdeklődnöd *villant egy mosolyt a személyzetet dirigáló főnökasszony felé.* - Tartok tőle, rossz néven venné, ha őt megkerülve fecsegne itt bárki.
*Bár tény, hogy Ambroggio a sikamlós modorával meglehetősen ügyesen húz ki ezt-azt a helyiekből, de erre üzletet építeni, nos, az már valószínűleg átlépne egy határt. Neki pedig egyelőre kényelmes így.*
- De ha kereskedő vagy, mint mondod, lenne olyasmi, amiért nem sajnálnám az aranyat. *Kiszélesedik a ravaszdi mosoly az Intéző képén.* - Szeretnék néhány térképet. Az ismert világról, a régi kereskedelmi utakkal... , a Kikötő környékéről, a szigetekkel... De oly kevesen foglalkoznak kartográfiával manapság.
*Csalódottan húzza el a száját, majd hirtelen Niall felé fordul.*
- És te, fiam? Miféle hajó az a Sárga Csuka? Miben utaztatok? Halászat? Áruszállítás? A partok mentén, vagy a nyílt vizeken? Milyen manapság a tengerészélet? Mióta ez a.. az új helyzet van, valóban *biccent Dayaneer felé, minthogy korábbi szavaira reflektál* - nehéz kiigazodni.
*Nagyot sóhajt, s int egy flegma cirádát gyűrűktől ékes jobbjával.* - Egy időben felmerült bennem a gondolat, hogy veszek egy raktárt itt, de ha bűnbandák ülnek a bársonyszékekben, úgy az egész ingoványos tereppé válik.
*Niallra sandít.*
- Egyáltalán kik szednek vámot manapság? A Viharfiak? A Patkányok? Mindkettő? Mi a helyzet a wegtoreni kufárokkal? *fordul vissza Dayaneer felé.* - Kiegyeztek már valakivel? Vagy csak lavíroznak a helyi gazfickók között, mint a nyugat szeszélyes vizein?
*Hagyja a wegtorenit kibontakozni. Tegye csak meg a maga ajánlatát, körítse csak az elgondolásait a maga szájíze szerint. Nem akasztja meg. Figyel és hallgat. Lazítani látszik a szorításon, ahogy a lány elkezd beszélni, nem tartja a nyomást gyakorló szemkontaktust. Míg Dayaneer beszél, ő egy-egy bólintással biztosítva a másikat a figyelméről, elmélyülten rendezgeti a tálkájában a fügeszeleteket és mandulákat. A szeme sarkából látja, ahogy a tengerész egészen visszavonul a társalgástól. Bíbelődik a dohányos zacskóval, pipát tömköd. Pedig az elején még érdeklődő, kíváncsiság ült a szemében. Lehet, hogy a wegtoreni korholó pillantása lohasztotta le?*
- Nos, kedvesem, azt bizonyára azért tudod, hogy egy ideje már a Patkányoké a Kikötő. *Visszateszi a tálkát az asztalra, és kényelmesen visszadől. Kezeit keresztbe vetett térdén nyugtatja, s minden feszélyezettség nélkül beszél.* - Ahogy ez a hely is.
*Bizony, bizony. Jó ideje már, hogy az egykori tulajdonosok és sellőik helyét átvette az ébenbőrű Madám a lányaival.*
- Én itt csupán egyszerű vendég vagyok *mondja álságos szerénységgel a képén.* - Ha az itt partra mosódott információkra ácsingózol, okosabb volna ama szépséges fúriánál érdeklődnöd *villant egy mosolyt a személyzetet dirigáló főnökasszony felé.* - Tartok tőle, rossz néven venné, ha őt megkerülve fecsegne itt bárki.
*Bár tény, hogy Ambroggio a sikamlós modorával meglehetősen ügyesen húz ki ezt-azt a helyiekből, de erre üzletet építeni, nos, az már valószínűleg átlépne egy határt. Neki pedig egyelőre kényelmes így.*
- De ha kereskedő vagy, mint mondod, lenne olyasmi, amiért nem sajnálnám az aranyat. *Kiszélesedik a ravaszdi mosoly az Intéző képén.* - Szeretnék néhány térképet. Az ismert világról, a régi kereskedelmi utakkal... , a Kikötő környékéről, a szigetekkel... De oly kevesen foglalkoznak kartográfiával manapság.
*Csalódottan húzza el a száját, majd hirtelen Niall felé fordul.*
- És te, fiam? Miféle hajó az a Sárga Csuka? Miben utaztatok? Halászat? Áruszállítás? A partok mentén, vagy a nyílt vizeken? Milyen manapság a tengerészélet? Mióta ez a.. az új helyzet van, valóban *biccent Dayaneer felé, minthogy korábbi szavaira reflektál* - nehéz kiigazodni.
*Nagyot sóhajt, s int egy flegma cirádát gyűrűktől ékes jobbjával.* - Egy időben felmerült bennem a gondolat, hogy veszek egy raktárt itt, de ha bűnbandák ülnek a bársonyszékekben, úgy az egész ingoványos tereppé válik.
*Niallra sandít.*
- Egyáltalán kik szednek vámot manapság? A Viharfiak? A Patkányok? Mindkettő? Mi a helyzet a wegtoreni kufárokkal? *fordul vissza Dayaneer felé.* - Kiegyeztek már valakivel? Vagy csak lavíroznak a helyi gazfickók között, mint a nyugat szeszélyes vizein?
3114. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-01 21:16:43
Üzenet elküldve: 2026-01-01 21:16:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Bár a wegtoreninek sohasem esett nehezére a rögtönzés, sőt, ahogy az alábbi jelenet is mutatja, gyakorta vág neki terv nélkül valaminek, mégis hihetetlenül felhúzza, ha valami nem az elképzelései szerint alakul. Most sincs ez másképp. Jól kellene ismerni hozzá, hogy valaki a kifogástalanul előadott higgadtsága mögött felfedezze valódi mérge mértékét. A vörösre szegeződő kígyópillantások, s a pár szívdobbanásnyi csend azonban árulkodik némi bosszankodásról, ugyan nem sokáig. A kérdésre bordóra mázolt ajka mosolyra húzódik, ráharapva igyekszik finomítani rajta, még ha maradéktalanul nem is tudja eltűntetni arcáról. Nialltól megihletődve veszi elő ő is pipáját.*
- Látja, épp ezt akartam elkerülni *mutat körbe asztaltársain csibukja szárával a kis kellemetlen miliőre utalva. Tengerészén korábbi előadására célozgatva időznek tovább kicsit a pillantások. Nagyon úgy tűnik, hogy a rókaképűt egyébként nem feszélyezi olyannyira ez az egész, de legalább is kiválóan leplezi.
Az asztalra kerül a kis dohányos szelence, nem szándékozik most ördögvigyorra gyújtani, az már korábban sem sokat javított a helyzeten.*
- Nem olyan rég tértem vissza a Kikötőbe *lát neki ráérősen a pipája megtömködésének, gyakorlott mozdulatokkal* - Sajnos nem ismerem ki már olyan jól magam a helyi viszonyokban, mint egykor.
*Pedig néhány évvel ezelőtt valójában pontosan emiatt érkezett vissza a szürke és nyirkos keletre - legalább is ő így tudta, hogy aztán ebből mennyi volt az igazság, talán sohasem fogja megtudni. Annyi bizonyos, hogy a meglóduló események eltérítették ezen céljától, de végre van oka, hogy újra felvegye a fonalat.*
- Itt a Sellőházban sokféle alak fordul meg *pillant fel műveletei közül, hogy körbehordozza tekintetét sokadjára a vendégeken.* - És szalonspiccesen, felajzottan bizonyára fecsegnek mindenfélét.
*Pipáját az asztali gyertyaláng segítségével gyújtja meg, mélyet szívva igyekszik felizzítani a parazsat majd hamarosan csinos kis füstkarika lebben a levegőbe*
- Úgy sejtem maga sok mindent hall, Duarrte úr *helyezkedik kényelembe, hátát a bársonyos széktámlának veti* - Nekem pedig igencsak jól jönne egy ilyen ember barátsága.
*Az utolsó szót persze játékosan megnyomja, zöldjei huncut fénnyel villannak meg most a rókaképűre. Nem érzi ugyan még magát magabiztosan a helyzet magaslatán, de némi megnyugvással tölti el, hogy sikerült valamennyire fordítani a sziklafal felé sodródó ladik irányán.*
- Nem feltétlenül csak pár kósza kérdés erejéig. *ugyan van egy-két dolog, amire kíváncsi volna most, úgy volna a legideálisabb, ha bármikor fordulhatna az Intézőhöz. Örülne neki, ha nem kellene minden apró információmorzsát részeg matrózokból kicsalnia pár kupica rummal, főleg, hogy rengetegszer hordanak össze sületlenségeket. Nem áll messze tőlük a nagyotmondás.*
- Nyilván úgy szeretném, ha Ön is profitálna ebből a barátságból. *édesgetve csengenek a szavak, s egy pillanatra sem ereszti a zöldeket, hogy puhatolja, mennyire a férfi kedvére való az ötlet*
- Tudja kereskedő vagyok *van egy halovány sejtése, hogy ezt valóban tudja róla a vörös valahonnan* - Sokféle dolgot tudok szerezni, ha van rá igény *egy pillanatra megfordul a fejében, hogy bizonyításképpen elővegyen néhányat a korábbi szerzeményei közül mutatóba, de nem biztos benne, hogy a vöröst érdekli az ilyesmi*
*Bár a wegtoreninek sohasem esett nehezére a rögtönzés, sőt, ahogy az alábbi jelenet is mutatja, gyakorta vág neki terv nélkül valaminek, mégis hihetetlenül felhúzza, ha valami nem az elképzelései szerint alakul. Most sincs ez másképp. Jól kellene ismerni hozzá, hogy valaki a kifogástalanul előadott higgadtsága mögött felfedezze valódi mérge mértékét. A vörösre szegeződő kígyópillantások, s a pár szívdobbanásnyi csend azonban árulkodik némi bosszankodásról, ugyan nem sokáig. A kérdésre bordóra mázolt ajka mosolyra húzódik, ráharapva igyekszik finomítani rajta, még ha maradéktalanul nem is tudja eltűntetni arcáról. Nialltól megihletődve veszi elő ő is pipáját.*
- Látja, épp ezt akartam elkerülni *mutat körbe asztaltársain csibukja szárával a kis kellemetlen miliőre utalva. Tengerészén korábbi előadására célozgatva időznek tovább kicsit a pillantások. Nagyon úgy tűnik, hogy a rókaképűt egyébként nem feszélyezi olyannyira ez az egész, de legalább is kiválóan leplezi.
Az asztalra kerül a kis dohányos szelence, nem szándékozik most ördögvigyorra gyújtani, az már korábban sem sokat javított a helyzeten.*
- Nem olyan rég tértem vissza a Kikötőbe *lát neki ráérősen a pipája megtömködésének, gyakorlott mozdulatokkal* - Sajnos nem ismerem ki már olyan jól magam a helyi viszonyokban, mint egykor.
*Pedig néhány évvel ezelőtt valójában pontosan emiatt érkezett vissza a szürke és nyirkos keletre - legalább is ő így tudta, hogy aztán ebből mennyi volt az igazság, talán sohasem fogja megtudni. Annyi bizonyos, hogy a meglóduló események eltérítették ezen céljától, de végre van oka, hogy újra felvegye a fonalat.*
- Itt a Sellőházban sokféle alak fordul meg *pillant fel műveletei közül, hogy körbehordozza tekintetét sokadjára a vendégeken.* - És szalonspiccesen, felajzottan bizonyára fecsegnek mindenfélét.
*Pipáját az asztali gyertyaláng segítségével gyújtja meg, mélyet szívva igyekszik felizzítani a parazsat majd hamarosan csinos kis füstkarika lebben a levegőbe*
- Úgy sejtem maga sok mindent hall, Duarrte úr *helyezkedik kényelembe, hátát a bársonyos széktámlának veti* - Nekem pedig igencsak jól jönne egy ilyen ember barátsága.
*Az utolsó szót persze játékosan megnyomja, zöldjei huncut fénnyel villannak meg most a rókaképűre. Nem érzi ugyan még magát magabiztosan a helyzet magaslatán, de némi megnyugvással tölti el, hogy sikerült valamennyire fordítani a sziklafal felé sodródó ladik irányán.*
- Nem feltétlenül csak pár kósza kérdés erejéig. *ugyan van egy-két dolog, amire kíváncsi volna most, úgy volna a legideálisabb, ha bármikor fordulhatna az Intézőhöz. Örülne neki, ha nem kellene minden apró információmorzsát részeg matrózokból kicsalnia pár kupica rummal, főleg, hogy rengetegszer hordanak össze sületlenségeket. Nem áll messze tőlük a nagyotmondás.*
- Nyilván úgy szeretném, ha Ön is profitálna ebből a barátságból. *édesgetve csengenek a szavak, s egy pillanatra sem ereszti a zöldeket, hogy puhatolja, mennyire a férfi kedvére való az ötlet*
- Tudja kereskedő vagyok *van egy halovány sejtése, hogy ezt valóban tudja róla a vörös valahonnan* - Sokféle dolgot tudok szerezni, ha van rá igény *egy pillanatra megfordul a fejében, hogy bizonyításképpen elővegyen néhányat a korábbi szerzeményei közül mutatóba, de nem biztos benne, hogy a vöröst érdekli az ilyesmi*
3113. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-31 10:35:45
Üzenet elküldve: 2025-12-31 10:35:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
- Várok *dől hátra a tenyérnyi tálkával, melyben a gusztusos cikkekre szelt füge és a hámozott mandula elé kerül. Egy úr talán modortalanságnak érezné, nem fogadni a felé nyújtott kezet, de őszintén, mi a bánatos nyavalyát jelent ez a szó manapság? Egy úr attól úr, hogy ő szabja a szabályokat, és akkor tesz gesztusokat, amikor neki tetszik.
Rezignált türelemmel dönti hátát a kényelmes széktámlának. Vár. Vár a kézfogással, míg lapot nem terít végre a bájos svindler, ha már így kezdett az ismerkedésbe. A csorbát azért láthatóan igyekszik kiköszörülni a wegtoreni, mert a hízelgés az megy neki. Azt el is lehet csípni az Intéző képén, hogy tetszésére van, de legalábbis kellőképp szórakoztatja, ahogy hájjal kenegetik a hírnevét. A hírnevét, ami oly széles spektrumon ágazik szét, hogy az már-már zavarba ejtő. Mindazonáltal kikerülhetetlennek nevezni, az több, mint mézbe mártogatott túlzás.
De ha már így körbenyalták jelentőségét, hát ki ő, hogy meghazudtolja? Ehhez mérten viseli magát. A hallgatás olyan művészet, amivel sokkal hathatósabban lehet nyomást gyakorolni, mint bármivel. Egyelőre nem von le elsietett következtetéseket a kettős kapcsán. Nem hagyja előre szaladni a gondolatait, hogy saját találgatása vigye lépre. A szája sarkában fészkelő rókamosoly maszkja rezzenéstelen az arcán. Egyik elhangzott névre se reagál. A tengerész fején átfuthat az intelem, hogy ne üljön le a vörössel kártyázni. Társnője fejében is átfuthatna, de a wegtoreniek nem igazán fogékonyak az ilyesfajta intelmekre. Épp ellenkezőleg. Legalábbis Ambroggio tapasztalatai ezt mutatják.
A füge édes, és a mandulára se lehet panasza. Nagyjából ez minden, amit le lehet olvasni a gondosan beretvált arcról. Meg talán azt, hogy nem szereti, ha pocsékolják az idejét, de türelmével megelőlegezi a kölcsönös... ha nem is bizalmat, de tiszteletet, ami még itt, a Kikötői elit uszadékfás, szarhabos felszínén is jár egyik svindlertől a másiknak.*
- Várok *dől hátra a tenyérnyi tálkával, melyben a gusztusos cikkekre szelt füge és a hámozott mandula elé kerül. Egy úr talán modortalanságnak érezné, nem fogadni a felé nyújtott kezet, de őszintén, mi a bánatos nyavalyát jelent ez a szó manapság? Egy úr attól úr, hogy ő szabja a szabályokat, és akkor tesz gesztusokat, amikor neki tetszik.
Rezignált türelemmel dönti hátát a kényelmes széktámlának. Vár. Vár a kézfogással, míg lapot nem terít végre a bájos svindler, ha már így kezdett az ismerkedésbe. A csorbát azért láthatóan igyekszik kiköszörülni a wegtoreni, mert a hízelgés az megy neki. Azt el is lehet csípni az Intéző képén, hogy tetszésére van, de legalábbis kellőképp szórakoztatja, ahogy hájjal kenegetik a hírnevét. A hírnevét, ami oly széles spektrumon ágazik szét, hogy az már-már zavarba ejtő. Mindazonáltal kikerülhetetlennek nevezni, az több, mint mézbe mártogatott túlzás.
De ha már így körbenyalták jelentőségét, hát ki ő, hogy meghazudtolja? Ehhez mérten viseli magát. A hallgatás olyan művészet, amivel sokkal hathatósabban lehet nyomást gyakorolni, mint bármivel. Egyelőre nem von le elsietett következtetéseket a kettős kapcsán. Nem hagyja előre szaladni a gondolatait, hogy saját találgatása vigye lépre. A szája sarkában fészkelő rókamosoly maszkja rezzenéstelen az arcán. Egyik elhangzott névre se reagál. A tengerész fején átfuthat az intelem, hogy ne üljön le a vörössel kártyázni. Társnője fejében is átfuthatna, de a wegtoreniek nem igazán fogékonyak az ilyesfajta intelmekre. Épp ellenkezőleg. Legalábbis Ambroggio tapasztalatai ezt mutatják.
A füge édes, és a mandulára se lehet panasza. Nagyjából ez minden, amit le lehet olvasni a gondosan beretvált arcról. Meg talán azt, hogy nem szereti, ha pocsékolják az idejét, de türelmével megelőlegezi a kölcsönös... ha nem is bizalmat, de tiszteletet, ami még itt, a Kikötői elit uszadékfás, szarhabos felszínén is jár egyik svindlertől a másiknak.*
3112. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-30 17:50:46
Üzenet elküldve: 2025-12-30 17:50:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Dayaneer cápavadászatra indult, úgy, ahogy azt kell: szigonnyal és erős kötéllel, fordulékony hajóval. Csak azt felejtette el, hogy a legénysége egyelőre nem képes alásimulni, s szavak nélkül kitalálni a gondolatait. És mi történt? A szigony célt tévesztett, és a cápa most éhesen köröz, azt figyelve: mi áldozata gyenge pontja, és hova tudja mélyeszteni fogait.
Ahhoz viszont nem kell túl jól ismernie a nőt, hogy lássa rajta azt, hogy az nem elégedett a dolgok ilyen jellegű alakulásával; és nem kell különleges képességekkel sem rendelkeznie ahhoz, hogy érezze az irányába áradó enyhe feszültséget. Nyugodt pillantással viszonozza a wegtoreni rávillanó tekintetét, s reméli hogy a nő megérti majd azt, amit üzenni akar vele. Ha le akar majd verni rajta valamit, megteheti - később. Most viszont jobban teszi, ha a cápájára fókuszál.
Nem húzódik sem távolabb sem közelebb ahogy a vöröshajú mellé telepedik. Testtartásából valamiféle közöny és a figyelmes kíváncsiság önellentmondó elegye olvasható le. Bár maga is szeretné tudni a választ az elhangzó kérdésre, megállja hogy ne nézzen a nőre, s inkább pipájának sötéten ásító torkát vizsgálgatja. Akkor néz csak fel, mikor invitációt kap; ám jelenleg mást sem kíván kevésbé, mint bármilyen szeszt. Ezért csupán némán ingatja meg kissé fejét a pillangó felé, majd a vörös felé fordítva fejét aprót és egyértelműn biccent.
Közben Dayaneer is megszólal, végre gazdagodik is általa - megtudja a vörös hajú fickó nevét. Duarrte. Aprót fúj a pipa fejébe. Aha, nos, ezt a nevet hallotta már. Nem is mindig méltatva. Mikor a wegtoreni bemutatja, felnéz pipájáról; és ha Duarrte úgy óhajtja, hát egy kézfogással teszi hivatalosabbá a dolgot. Hozzá nem fűz semmit, Dayaneer tökéletesen elmondta róla azt, amit jelenleg tudni érdemes.
Lassú, unott mozdulattal nyúl zsebébe, hogy abból előhúzza kissé viharvert dohányos bőrzacskóját. Fél kézzel, ügyes ujjakkal bontja ki rajta a csomót, és akkurátus mozdulatokkal kezdi megtömni a wegtoreni által már ismert dohányával a pipát. Csöndben hallgat - ha nincs rá épp szükség, remekül elvan a háttérben. Persze a fülét hegyezi közben.*
A hozzászólás írója (Niall Harven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.30 17:51:54
*Dayaneer cápavadászatra indult, úgy, ahogy azt kell: szigonnyal és erős kötéllel, fordulékony hajóval. Csak azt felejtette el, hogy a legénysége egyelőre nem képes alásimulni, s szavak nélkül kitalálni a gondolatait. És mi történt? A szigony célt tévesztett, és a cápa most éhesen köröz, azt figyelve: mi áldozata gyenge pontja, és hova tudja mélyeszteni fogait.
Ahhoz viszont nem kell túl jól ismernie a nőt, hogy lássa rajta azt, hogy az nem elégedett a dolgok ilyen jellegű alakulásával; és nem kell különleges képességekkel sem rendelkeznie ahhoz, hogy érezze az irányába áradó enyhe feszültséget. Nyugodt pillantással viszonozza a wegtoreni rávillanó tekintetét, s reméli hogy a nő megérti majd azt, amit üzenni akar vele. Ha le akar majd verni rajta valamit, megteheti - később. Most viszont jobban teszi, ha a cápájára fókuszál.
Nem húzódik sem távolabb sem közelebb ahogy a vöröshajú mellé telepedik. Testtartásából valamiféle közöny és a figyelmes kíváncsiság önellentmondó elegye olvasható le. Bár maga is szeretné tudni a választ az elhangzó kérdésre, megállja hogy ne nézzen a nőre, s inkább pipájának sötéten ásító torkát vizsgálgatja. Akkor néz csak fel, mikor invitációt kap; ám jelenleg mást sem kíván kevésbé, mint bármilyen szeszt. Ezért csupán némán ingatja meg kissé fejét a pillangó felé, majd a vörös felé fordítva fejét aprót és egyértelműn biccent.
Közben Dayaneer is megszólal, végre gazdagodik is általa - megtudja a vörös hajú fickó nevét. Duarrte. Aprót fúj a pipa fejébe. Aha, nos, ezt a nevet hallotta már. Nem is mindig méltatva. Mikor a wegtoreni bemutatja, felnéz pipájáról; és ha Duarrte úgy óhajtja, hát egy kézfogással teszi hivatalosabbá a dolgot. Hozzá nem fűz semmit, Dayaneer tökéletesen elmondta róla azt, amit jelenleg tudni érdemes.
Lassú, unott mozdulattal nyúl zsebébe, hogy abból előhúzza kissé viharvert dohányos bőrzacskóját. Fél kézzel, ügyes ujjakkal bontja ki rajta a csomót, és akkurátus mozdulatokkal kezdi megtömni a wegtoreni által már ismert dohányával a pipát. Csöndben hallgat - ha nincs rá épp szükség, remekül elvan a háttérben. Persze a fülét hegyezi közben.*
A hozzászólás írója (Niall Harven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.30 17:51:54
3111. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-30 16:39:57
Üzenet elküldve: 2025-12-30 16:39:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Kis rögtönzött terve a bemutatkozáshoz hamar csődöt mond, kénytelenül állapítja meg, hogy nem az ötlettel volt a probléma. Lehetett volna kedélyes, puhító felvezetés anélkül, hogy ott feszengene a lényegre várás a csevelyben. A kivitelezés, nos, nem csupán bukdácsolt, de bukfencet vetve esett orra az első ferdén álló padlólécben. Ezért többnyire magát teszi felelőssé, de a Niall morgolódása utáni szavak oly pofátlanul árulkodó értetlenkedéssel csendülnek, amiről azért tudhatta volna a tengerész is, hogy csak ront a helyzeten. Az ibriszpillantások megvillannak felé, mintegy csendre intik, s bár higgadtnak tűnik, megfeszíti egy pillanatra állkapcsát. Pedig korábban úgy tűnt, hogy jobban vág azért ennél a kikötői esze.
A vörös kérdése mindezek után teljesen jogos, annak minden bosszantó, modoros gúnyával ellentétben éppen ezért nem is húzza fel magát. Errefelé örülhet, hogy egy ilyen után nem szorítanak tőrt a combjához az asztal takarásában. Fordult már elő ilyen a történelemben.
Némi zsörtölődéssel dörzsöli meg orrnyergét, mielőtt egy nagy sóhajjal eltűntetné a korábbi játékosságot hangjából. Ültében megigazítja finom anyagú ingét majd pillantásait egyenesen a zöldeknek szegezi.*
- Elnézését kérem a kis közjáték miatt, Duarrte úr! *szavai meglepő őszinteséggel csendülnek, művi nyájaskodástól mentesen, mint aki tényleg restelli a dolgot. Ezen a ponton feleslegesnek találja leplezni, hogy tudja kivel ül ám szemben, odáig azonban nem merészkedik, hogy elhagyja a formális megszólítást.
Mielőtt folytathatná, a rendelés megakasztja egy rövidke időre a lendületet, viszont az, hogy mindez az ő kontójára történik, nem izgatja különösebben. Sőt, biccent tengerésze felé, hogy válasszon valamit bátran, bár különösebben nem találja érdemesnek most nagyvonalúságára. Kicsit azért orrol rá, még ha az erőltetett higgadtság miatt ez most nem is látszik.*
- Tudja, sokat hallottam magáról *ezt már jóval hízelgőbben ejti, egy mosolyt is megenged magának* - Szerettem volna egy arcot kötni a kikerülhetetlen névhez.
*Kedélyesen kutatja a rókaképű tekintetét, s a közben alaposan kihűlt teájából magához vesz egy kortyot. Leküzdi a feltörni kívánó grimaszt az elbaltázott fűszerezést ízlelve.*
- Ő itt az újdonsült kollégám Niall Harven *veti állát a tengerész felé, maga pedig udvariasan emelkedik fel a székről, hogy kezet nyújthasson a piperkőc fickónak*
- Az én nevem pedig Dayaneer *csendül a név a szokásos pőreségében, s határozottan fog kezet, ha elfogadják, akár egy úr* - Innen érkeztünk nem messze a Hét Varjú Tavernából *maga mögé bök, a lakónegyed irányába, közben visszahuppan helyére, s újra kezei közé veszi a csészét. Valamivel mindig muszáj babrálnia.* - Hallott már róla esetleg?
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.30 16:43:03
*Kis rögtönzött terve a bemutatkozáshoz hamar csődöt mond, kénytelenül állapítja meg, hogy nem az ötlettel volt a probléma. Lehetett volna kedélyes, puhító felvezetés anélkül, hogy ott feszengene a lényegre várás a csevelyben. A kivitelezés, nos, nem csupán bukdácsolt, de bukfencet vetve esett orra az első ferdén álló padlólécben. Ezért többnyire magát teszi felelőssé, de a Niall morgolódása utáni szavak oly pofátlanul árulkodó értetlenkedéssel csendülnek, amiről azért tudhatta volna a tengerész is, hogy csak ront a helyzeten. Az ibriszpillantások megvillannak felé, mintegy csendre intik, s bár higgadtnak tűnik, megfeszíti egy pillanatra állkapcsát. Pedig korábban úgy tűnt, hogy jobban vág azért ennél a kikötői esze.
A vörös kérdése mindezek után teljesen jogos, annak minden bosszantó, modoros gúnyával ellentétben éppen ezért nem is húzza fel magát. Errefelé örülhet, hogy egy ilyen után nem szorítanak tőrt a combjához az asztal takarásában. Fordult már elő ilyen a történelemben.
Némi zsörtölődéssel dörzsöli meg orrnyergét, mielőtt egy nagy sóhajjal eltűntetné a korábbi játékosságot hangjából. Ültében megigazítja finom anyagú ingét majd pillantásait egyenesen a zöldeknek szegezi.*
- Elnézését kérem a kis közjáték miatt, Duarrte úr! *szavai meglepő őszinteséggel csendülnek, művi nyájaskodástól mentesen, mint aki tényleg restelli a dolgot. Ezen a ponton feleslegesnek találja leplezni, hogy tudja kivel ül ám szemben, odáig azonban nem merészkedik, hogy elhagyja a formális megszólítást.
Mielőtt folytathatná, a rendelés megakasztja egy rövidke időre a lendületet, viszont az, hogy mindez az ő kontójára történik, nem izgatja különösebben. Sőt, biccent tengerésze felé, hogy válasszon valamit bátran, bár különösebben nem találja érdemesnek most nagyvonalúságára. Kicsit azért orrol rá, még ha az erőltetett higgadtság miatt ez most nem is látszik.*
- Tudja, sokat hallottam magáról *ezt már jóval hízelgőbben ejti, egy mosolyt is megenged magának* - Szerettem volna egy arcot kötni a kikerülhetetlen névhez.
*Kedélyesen kutatja a rókaképű tekintetét, s a közben alaposan kihűlt teájából magához vesz egy kortyot. Leküzdi a feltörni kívánó grimaszt az elbaltázott fűszerezést ízlelve.*
- Ő itt az újdonsült kollégám Niall Harven *veti állát a tengerész felé, maga pedig udvariasan emelkedik fel a székről, hogy kezet nyújthasson a piperkőc fickónak*
- Az én nevem pedig Dayaneer *csendül a név a szokásos pőreségében, s határozottan fog kezet, ha elfogadják, akár egy úr* - Innen érkeztünk nem messze a Hét Varjú Tavernából *maga mögé bök, a lakónegyed irányába, közben visszahuppan helyére, s újra kezei közé veszi a csészét. Valamivel mindig muszáj babrálnia.* - Hallott már róla esetleg?
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.30 16:43:03
3110. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-30 11:29:06
Üzenet elküldve: 2025-12-30 11:29:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*A wegtoreni kényelmetlen moccanása sekélyes elégedettséggel tölti el az Intézőt. A lányból áradó feszélyezettség érzése kedvére való afrodiziákum. Nem egészen világos még a számára, hová akarja pontosan kifuttatni ezt a dolgot a másik, de az már az elejétől érezhető volt, hogy nem egyenes úton közlekedik. Ezt persze méltatlan lenne számonkérni egy wegtorenin. Ám a szálak egy ponton összekuszálódnak és egy sehonnan sehová vezető bogban elgáncsolják a logikát, mely mentén a számára értelmezhető lett volna a történet. Ahogy a szemben ülő tengerészt elnézi, ezzel az érzéssel nincs egyedül.
Joren és a Sárga Csuka említésére csak hümment, amit ki-ki értelmezhet ahogy akar. Aztán hümment egy újabbat, majd felegyenesedik. Ujjával végigsimít a kreol nyakacskán, ahogy visszavonul a kellemetlenül intim közelségből. Dayaneerben hagyhat egy kósza késztetést a mozdulat, hogy talán nem ártana ellenőriznie fülbevalói meglétét. Mindenesetre Ambroggio ráérősen lép el mögüle, s tűnődő merengéssel teszi a székét a tengerészé mellé, hogy ott foglaljon helyet ismét. A lábát úrias kellemmel veti át a másikon, s végigsimít rőt bajuszkáján.*
- Felvilágosítanál, hogy miért is ülünk itt? *kérdi sima modorú epésséggel, azt az érzetet keltve, hogy férfitársa nevében, s felhatalmazásával is szól. Rókatekintete csak addig fordul el a wegtoreniről, míg elkapja egy arra járó sellőlány kacsóját.*
- Fügét és mandulát, szépségem, ha lennél oly drága. *Az elmaradhatatlan kézcsók után a jobbján ülő tengerész felé biccenti a fejét.* - És az úrnak... amit szeretne *rántja meg a vállát olyan hányaveti természetességgel, hogy a gesztus a nagyvonalúság császáraként hamvassza el az wegtoreni korábban odapöccintett, "némi arany nem sajnálását". A bármit gőgje terpeszkedik a mellékesen odafűzött félmondatban. A józan ész ilyenkor kínosan mosolyog, és a lábával igyekszik reális kereteket rugdosni a kijelentés határaira, de ezt ugyebár hallgatója válogatja. Viszont Ambroggio vitathatatlanul ért hozzá, hogy viselje ezt a kétes koronát.*
- Nos?
*Az asztaluknál nyilvánvalóan a wegtoreni keveri a lapokat, az Itéző pedig szereti tudni milyen játékhoz kéne leülnie, mielőtt húzna vagy tétet tenne.
Mindenesetre eme kis átrendeződés után olybá tűnhet, mintha egy meghallgatáson várnák a jelentkező ajánlatát.
Közben a személyzet elviszi az asztalról a kettős vacsorájának terítékét, Ambroggio pedig maga elé húzza a kupicáját.*
*A wegtoreni kényelmetlen moccanása sekélyes elégedettséggel tölti el az Intézőt. A lányból áradó feszélyezettség érzése kedvére való afrodiziákum. Nem egészen világos még a számára, hová akarja pontosan kifuttatni ezt a dolgot a másik, de az már az elejétől érezhető volt, hogy nem egyenes úton közlekedik. Ezt persze méltatlan lenne számonkérni egy wegtorenin. Ám a szálak egy ponton összekuszálódnak és egy sehonnan sehová vezető bogban elgáncsolják a logikát, mely mentén a számára értelmezhető lett volna a történet. Ahogy a szemben ülő tengerészt elnézi, ezzel az érzéssel nincs egyedül.
Joren és a Sárga Csuka említésére csak hümment, amit ki-ki értelmezhet ahogy akar. Aztán hümment egy újabbat, majd felegyenesedik. Ujjával végigsimít a kreol nyakacskán, ahogy visszavonul a kellemetlenül intim közelségből. Dayaneerben hagyhat egy kósza késztetést a mozdulat, hogy talán nem ártana ellenőriznie fülbevalói meglétét. Mindenesetre Ambroggio ráérősen lép el mögüle, s tűnődő merengéssel teszi a székét a tengerészé mellé, hogy ott foglaljon helyet ismét. A lábát úrias kellemmel veti át a másikon, s végigsimít rőt bajuszkáján.*
- Felvilágosítanál, hogy miért is ülünk itt? *kérdi sima modorú epésséggel, azt az érzetet keltve, hogy férfitársa nevében, s felhatalmazásával is szól. Rókatekintete csak addig fordul el a wegtoreniről, míg elkapja egy arra járó sellőlány kacsóját.*
- Fügét és mandulát, szépségem, ha lennél oly drága. *Az elmaradhatatlan kézcsók után a jobbján ülő tengerész felé biccenti a fejét.* - És az úrnak... amit szeretne *rántja meg a vállát olyan hányaveti természetességgel, hogy a gesztus a nagyvonalúság császáraként hamvassza el az wegtoreni korábban odapöccintett, "némi arany nem sajnálását". A bármit gőgje terpeszkedik a mellékesen odafűzött félmondatban. A józan ész ilyenkor kínosan mosolyog, és a lábával igyekszik reális kereteket rugdosni a kijelentés határaira, de ezt ugyebár hallgatója válogatja. Viszont Ambroggio vitathatatlanul ért hozzá, hogy viselje ezt a kétes koronát.*
- Nos?
*Az asztaluknál nyilvánvalóan a wegtoreni keveri a lapokat, az Itéző pedig szereti tudni milyen játékhoz kéne leülnie, mielőtt húzna vagy tétet tenne.
Mindenesetre eme kis átrendeződés után olybá tűnhet, mintha egy meghallgatáson várnák a jelentkező ajánlatát.
Közben a személyzet elviszi az asztalról a kettős vacsorájának terítékét, Ambroggio pedig maga elé húzza a kupicáját.*
3109. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-29 20:38:56
Üzenet elküldve: 2025-12-29 20:38:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Megint az a méregető tekintet, amitől nem érzi magát többnek, mint egy darab hús. És a tény, hogy ezúttal nem Dayaneer, hanem ez a vadidegen fickó méricskéli így, egymásnak veri mellkasában a feszültség kováját és acélját. A kósza szikrák még messze nem elegek ahhoz, hogy türelmének taplóját lángra lobbantsák, de ez előbb vagy utóbb megtörténik majd. Most viszont csupán jobb szemöldöke húzódik feljebb, s így viszonozza a vizslatást. Egyelőre nehezen tudná hova tenni az alakot, talán nagyjából tudja csak meghatározni, hogy miféle lehet. És nem csak ezt nem tudja, de azt sem, hogy mit várnak tőle. Dayaneer szemében is csak azt látja mikor odapislant, hogy a nő leginkább csupán derül rajta.
Sejtése szerint válasza átlátszóra sikeredett, de ezért nem érzi magát rosszul. Bár most mindketten őt nézik, mint valami cirkuszi kutyát amitől azt várják, hogy átugorja a karikát, valójában a wegtoreni az, akinek érzése szerint fel kéne mutatnia valamit. Végtére is: ő a kupec, nem igaz? Bárhogy is; a vörös hajú fickó figyelme -és kezei- végül tényleg Dayaneer felé terelődnek, s szinte süt a nőről, hogy mennyire nem is örül ennek. Egy pillanatra szinte elégtételt érez emiatt, ám ez a pillanat múló - ahogy a férfi megszólal, szinte meghökkenve néz rá. “Szép tengerész”? Mi a fene?*
- Így mondják. *-mormogja halkan és jóváhagyón az ajtókat illető bölcsességre. Nem tartja magát úgy általában ostobának, most mégis szinte elveszve érzi magát a másik kettő miatt. Mintha mindenkinek ugyanolyan kártya lenne a kezében, mégis mást játszanának. Mi ez a célozgatás a szívre-búra? Végül Dayaneer nem is neki szánt szavai oldják meg számára ezt a rejtélyt. Tehát nem kenyértörést mutatott! A felismerést nem hagyja kiülni arcára, tapasztalt zsugáskét könnyedén marad ura arcizmainak.*
- Az. Joren. *-morogja, s a hangjában megbúvó futó keserűség őszinte. Jobb válla fölött jelképesen hátraköp.-* Hogy a Nyolclábú húzza le a hajóját..!
*Szájához emeli pipáját, de ezúttal nem harap a csutorára. Inkább csak mögüle beszél.*
- De azt nem tudom, hogy ez milyen ajtót nyit ki. *-a vöröshajúra néz.-* Vagy az, hogy.. hmh. Egyedül maradtam, mint a kisujjam.
*Vállat von.*
- De azt sem tudom, hogy mindez miért lényeges.
*Megint az a méregető tekintet, amitől nem érzi magát többnek, mint egy darab hús. És a tény, hogy ezúttal nem Dayaneer, hanem ez a vadidegen fickó méricskéli így, egymásnak veri mellkasában a feszültség kováját és acélját. A kósza szikrák még messze nem elegek ahhoz, hogy türelmének taplóját lángra lobbantsák, de ez előbb vagy utóbb megtörténik majd. Most viszont csupán jobb szemöldöke húzódik feljebb, s így viszonozza a vizslatást. Egyelőre nehezen tudná hova tenni az alakot, talán nagyjából tudja csak meghatározni, hogy miféle lehet. És nem csak ezt nem tudja, de azt sem, hogy mit várnak tőle. Dayaneer szemében is csak azt látja mikor odapislant, hogy a nő leginkább csupán derül rajta.
Sejtése szerint válasza átlátszóra sikeredett, de ezért nem érzi magát rosszul. Bár most mindketten őt nézik, mint valami cirkuszi kutyát amitől azt várják, hogy átugorja a karikát, valójában a wegtoreni az, akinek érzése szerint fel kéne mutatnia valamit. Végtére is: ő a kupec, nem igaz? Bárhogy is; a vörös hajú fickó figyelme -és kezei- végül tényleg Dayaneer felé terelődnek, s szinte süt a nőről, hogy mennyire nem is örül ennek. Egy pillanatra szinte elégtételt érez emiatt, ám ez a pillanat múló - ahogy a férfi megszólal, szinte meghökkenve néz rá. “Szép tengerész”? Mi a fene?*
- Így mondják. *-mormogja halkan és jóváhagyón az ajtókat illető bölcsességre. Nem tartja magát úgy általában ostobának, most mégis szinte elveszve érzi magát a másik kettő miatt. Mintha mindenkinek ugyanolyan kártya lenne a kezében, mégis mást játszanának. Mi ez a célozgatás a szívre-búra? Végül Dayaneer nem is neki szánt szavai oldják meg számára ezt a rejtélyt. Tehát nem kenyértörést mutatott! A felismerést nem hagyja kiülni arcára, tapasztalt zsugáskét könnyedén marad ura arcizmainak.*
- Az. Joren. *-morogja, s a hangjában megbúvó futó keserűség őszinte. Jobb válla fölött jelképesen hátraköp.-* Hogy a Nyolclábú húzza le a hajóját..!
*Szájához emeli pipáját, de ezúttal nem harap a csutorára. Inkább csak mögüle beszél.*
- De azt nem tudom, hogy ez milyen ajtót nyit ki. *-a vöröshajúra néz.-* Vagy az, hogy.. hmh. Egyedül maradtam, mint a kisujjam.
*Vállat von.*
- De azt sem tudom, hogy mindez miért lényeges.
3108. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-29 18:50:55
Üzenet elküldve: 2025-12-29 18:50:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Ó, bizony észreveszi a kékekben villanó bosszúságot, mikor a vörös bicskanyitogató érdeklődéssel környékezi meg a tengerészt. Egyeztethetett volna kedves asztaltársával, mielőtt ilyen gyorsan mélyvízbe löki? Minden bizonnyal nem ártott volna. De ugyanilyen, kétségkívül szórakoztató helyzet kerekedett volna úgy az egészből? Aligha. A figyelmes zöld tekintetre pillantva a megbánás apró szikráját sem lelheti a másik, sőt, egészen komoly képe ellenére még alávaló módon dereng a wegtoreni szemeiben némi elégedettség. Magában kicsit vizsgáztatja is mezei szélhámosságból, igencsak fontos képesség, ha kufárt kísér az ember, még fontosabb, ha Bíborkéz Dayaneert - de ez olyan dolog, melyet idővel kénytelen lesz megtanulni. Egy biztos, jelenleg a megtévesztés mesterének legfeljebb maró gúnnyal lehetne címkézni Niallt, a kreolt pedig ez egyszerre készteti arra, hogy a tenyerébe temesse arcát és hogy jóízűen felkacagjon. Szerencsére azért mindkettőt sikerül megállnia, noha az utóbbi kedély árnya egy halvány mosoly kíséretében fut át ajkain. Gyorsan, alig feltűnően el is harapja.
Nem könnyű hagynia, hogy a tengerész beszéljen, kegyetlenül küzd vele, s jól tudja, sokáig nem fogja tudni tartani a száját. Meg nem is akarja. Mielőtt azonban megnedvesíthetné ajkát, hogy szóra nyissa, pacsuliszag rebben az orrába, s gyűrűs ujjak simulnak vállaira. Nem állhatja, ha csak úgy megfogják, erről árulkodik is talán egy kényelmetlenül fészkelődő, aprócska mozdulat. Nem szól azonban, még akkor sem, amikor nyájasan duruzsolnak a füleinél, pedig alig észlelhetően vennie kell egy mély levegőt, hogy ne fortyanjon. Maga is hajlamos, hogy ily módon piszkálva feszegesse a határokat, de olybá tűnik jóval kevésbé van ínyére, ha rajta használják galád eszközét.
A vörös kérdésére mosoly nyúlik el arcán, s zöldjei előbb kedves kollégáját mérik, csak eztán sandít a rókaképűre a válaszhoz.*
- Némi aranyat nem sajnálok rá. *van valami álságos szerénykedés abban, ahogy ezt mondja. Valahogy úgy csendül, mint akinek bőszen dagad az erszénye, s ebben bizony nem kevés a szándékoltság.* - De sellő társaságát nem kívánja, azt már egyértelműen leszögezte *biggyeszti le műsajnálattal ajkát majd halkabbra véve hangját, bizalmasan folytatja. Arról azért gondoskodik, hogy Niall még így is érthesse, amit mond, már ha nem rest rendesen figyelni* - Biztos az a fránya kikosarazás az oka. *utal vissza a törött szív elhintett történetére, aztán csak nem állja meg, hogy ne vegye még egyszer magához a szót.*
- Joren eresztette szélnek, a Sárga Csukáról. *hagyja azért, hogy a férfi ezután hozzáfűzze, amit kíván, s a kétesen címzett kérdés magára sem veszi. Itt az ideje, hogy tengerésze összeszedje magát a további színielőadásra.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.29 18:53:09
*Ó, bizony észreveszi a kékekben villanó bosszúságot, mikor a vörös bicskanyitogató érdeklődéssel környékezi meg a tengerészt. Egyeztethetett volna kedves asztaltársával, mielőtt ilyen gyorsan mélyvízbe löki? Minden bizonnyal nem ártott volna. De ugyanilyen, kétségkívül szórakoztató helyzet kerekedett volna úgy az egészből? Aligha. A figyelmes zöld tekintetre pillantva a megbánás apró szikráját sem lelheti a másik, sőt, egészen komoly képe ellenére még alávaló módon dereng a wegtoreni szemeiben némi elégedettség. Magában kicsit vizsgáztatja is mezei szélhámosságból, igencsak fontos képesség, ha kufárt kísér az ember, még fontosabb, ha Bíborkéz Dayaneert - de ez olyan dolog, melyet idővel kénytelen lesz megtanulni. Egy biztos, jelenleg a megtévesztés mesterének legfeljebb maró gúnnyal lehetne címkézni Niallt, a kreolt pedig ez egyszerre készteti arra, hogy a tenyerébe temesse arcát és hogy jóízűen felkacagjon. Szerencsére azért mindkettőt sikerül megállnia, noha az utóbbi kedély árnya egy halvány mosoly kíséretében fut át ajkain. Gyorsan, alig feltűnően el is harapja.
Nem könnyű hagynia, hogy a tengerész beszéljen, kegyetlenül küzd vele, s jól tudja, sokáig nem fogja tudni tartani a száját. Meg nem is akarja. Mielőtt azonban megnedvesíthetné ajkát, hogy szóra nyissa, pacsuliszag rebben az orrába, s gyűrűs ujjak simulnak vállaira. Nem állhatja, ha csak úgy megfogják, erről árulkodik is talán egy kényelmetlenül fészkelődő, aprócska mozdulat. Nem szól azonban, még akkor sem, amikor nyájasan duruzsolnak a füleinél, pedig alig észlelhetően vennie kell egy mély levegőt, hogy ne fortyanjon. Maga is hajlamos, hogy ily módon piszkálva feszegesse a határokat, de olybá tűnik jóval kevésbé van ínyére, ha rajta használják galád eszközét.
A vörös kérdésére mosoly nyúlik el arcán, s zöldjei előbb kedves kollégáját mérik, csak eztán sandít a rókaképűre a válaszhoz.*
- Némi aranyat nem sajnálok rá. *van valami álságos szerénykedés abban, ahogy ezt mondja. Valahogy úgy csendül, mint akinek bőszen dagad az erszénye, s ebben bizony nem kevés a szándékoltság.* - De sellő társaságát nem kívánja, azt már egyértelműen leszögezte *biggyeszti le műsajnálattal ajkát majd halkabbra véve hangját, bizalmasan folytatja. Arról azért gondoskodik, hogy Niall még így is érthesse, amit mond, már ha nem rest rendesen figyelni* - Biztos az a fránya kikosarazás az oka. *utal vissza a törött szív elhintett történetére, aztán csak nem állja meg, hogy ne vegye még egyszer magához a szót.*
- Joren eresztette szélnek, a Sárga Csukáról. *hagyja azért, hogy a férfi ezután hozzáfűzze, amit kíván, s a kétesen címzett kérdés magára sem veszi. Itt az ideje, hogy tengerésze összeszedje magát a további színielőadásra.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.29 18:53:09
3107. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-29 08:44:01
Üzenet elküldve: 2025-12-29 08:44:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Ambroggio sokat látott ember, s tapasztalataira bízva magát szereti is átadni a gyeplőt az első benyomás sodrának. Hagyja, hogy kibontakozzon a kép, s ebben igen ráérős, mondhatni ínyenc. Kiélvezi.
Szinte érzi az apró tűszúrásokat a tarkóján, melyek Dayaneer leintett közbeszólása nyomán indultak el a lány tekintetéből. Wegtoreniek. Nem tudnak kivetkőzni a tűzről sercent bőrükből. E tulajdonság persze némely dologban igen nagy kedvére van, de jobb az ilyen tűzzel okosan bánni. Ha nem a Sellőházban lennének, valószínűleg nem is szívesen fordítana neki hátat.
Ez a másik viszont egészen másféle. A rókatekintet úgy kutatja végig, oly akkurátus alapossággal, hogy azt a legprofibb zsebesek is megirigyelhetnék. A tapasztalt wegtoreni kufárok mérik fel így az árut a rabszolgapiacon. Tetszésére van, amit lát, de igazán még maga se tudná megfogalmazni mi is e tetszés eredője. Nagyon is kiérezni az érmét viselő fickó szavaiból azokat a tüskéket az önérzet elevenjébe fúródva, de a tengerészek ennél általában jóval érdesebb természetűek. Főleg, ha ilyesfajta sérelmekről van szó. Ez itt nem a tizenkettedik a tucat átlagos matrózból, bár a napcserzette, viharos szelek karcolta bőr, s az öltözet is határozottan megtámasztja az állítást. Egészen jókötésű fickó, s a középszerűség valamiféle különös bájjal öltözteti. A kifakadása pedig... Nos, aki sokat forgolódik a Kikötőben, az nem épp erre számít egy tengerésztől. Sehol egy ordas káromkodás, de még egy elcsikorgott szitokszó se. Kölyökkutya morgása... Megejtő kis fortyogás a markáns arcél borostája alól. S az Intéző képén is ehhez mért reakciót vált ki. Együttérző sóhaj szökik a tüdejébe, ahogy felkel. A wegtoreni mögé lép, s hajol a rakoncátlan gesztenyebarna tincsek közé. A lány vállaira simítja kezeit, s bal füle mellett duruzsolva, továbbra is a férfin tartja rókatekintetét.*
- Hol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik, szép tengerész *mosolyodik negédesen a pipaszárat harapó fickóra. Ambroggio émelygősen piperkőc alak. Ha bizalmaskodását együtt rákászáshoz mázsálják, az egyszerű, vagy inkább naiv lélekre vall, ki az élvezetek delíriumát átlagos felszínességgel ismeri. Igaz, ami igaz a ház sellői a legtöbb tengerészben valószínűleg nem találnak nagy kihívásra... kivéve persze, ha a kéjekre térés előtti megfürdés kérdésköréről van szó. De a tapasztalatlanság, s a feszengő, nagy vonalakban ködösítő válasz is kellően összecseng.*
- Nos *fordítja fejét kissé Dayaneer orcája felé. Apró mozdulat, mint aki egy különleges aroma jegyeit gyűjti finoman a tüdejébe; vagy talán a kreol bőr szeplői közt keresi beszédes csillagképek lenyomatát.* - Mennyit ér neked, hogy a szépszemű cimborád elfeledje szíve búját?
- Ki volt az? *pillant ki a tengerész felé, de kérdését egyértelműen mindkettőjükhöz címzi.* - A kapitánya? Ó, a marcona szakállak mögül morduló karizma... De mindig a büszkeséget választják, ha szív dolgáról van szó. *Doromboló hümmentés.* - Igaz, gyönyörűm? *Széles vigyor húzódik Ambroggio szájára. S a tengerészt fixírozó szeme, meg a wegtorenihez hajló bizalmas közelsége eldönthetetlenné teszi, hogy utóbbi kérdése vajon melyikükhöz szól.*
*Ambroggio sokat látott ember, s tapasztalataira bízva magát szereti is átadni a gyeplőt az első benyomás sodrának. Hagyja, hogy kibontakozzon a kép, s ebben igen ráérős, mondhatni ínyenc. Kiélvezi.
Szinte érzi az apró tűszúrásokat a tarkóján, melyek Dayaneer leintett közbeszólása nyomán indultak el a lány tekintetéből. Wegtoreniek. Nem tudnak kivetkőzni a tűzről sercent bőrükből. E tulajdonság persze némely dologban igen nagy kedvére van, de jobb az ilyen tűzzel okosan bánni. Ha nem a Sellőházban lennének, valószínűleg nem is szívesen fordítana neki hátat.
Ez a másik viszont egészen másféle. A rókatekintet úgy kutatja végig, oly akkurátus alapossággal, hogy azt a legprofibb zsebesek is megirigyelhetnék. A tapasztalt wegtoreni kufárok mérik fel így az árut a rabszolgapiacon. Tetszésére van, amit lát, de igazán még maga se tudná megfogalmazni mi is e tetszés eredője. Nagyon is kiérezni az érmét viselő fickó szavaiból azokat a tüskéket az önérzet elevenjébe fúródva, de a tengerészek ennél általában jóval érdesebb természetűek. Főleg, ha ilyesfajta sérelmekről van szó. Ez itt nem a tizenkettedik a tucat átlagos matrózból, bár a napcserzette, viharos szelek karcolta bőr, s az öltözet is határozottan megtámasztja az állítást. Egészen jókötésű fickó, s a középszerűség valamiféle különös bájjal öltözteti. A kifakadása pedig... Nos, aki sokat forgolódik a Kikötőben, az nem épp erre számít egy tengerésztől. Sehol egy ordas káromkodás, de még egy elcsikorgott szitokszó se. Kölyökkutya morgása... Megejtő kis fortyogás a markáns arcél borostája alól. S az Intéző képén is ehhez mért reakciót vált ki. Együttérző sóhaj szökik a tüdejébe, ahogy felkel. A wegtoreni mögé lép, s hajol a rakoncátlan gesztenyebarna tincsek közé. A lány vállaira simítja kezeit, s bal füle mellett duruzsolva, továbbra is a férfin tartja rókatekintetét.*
- Hol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik, szép tengerész *mosolyodik negédesen a pipaszárat harapó fickóra. Ambroggio émelygősen piperkőc alak. Ha bizalmaskodását együtt rákászáshoz mázsálják, az egyszerű, vagy inkább naiv lélekre vall, ki az élvezetek delíriumát átlagos felszínességgel ismeri. Igaz, ami igaz a ház sellői a legtöbb tengerészben valószínűleg nem találnak nagy kihívásra... kivéve persze, ha a kéjekre térés előtti megfürdés kérdésköréről van szó. De a tapasztalatlanság, s a feszengő, nagy vonalakban ködösítő válasz is kellően összecseng.*
- Nos *fordítja fejét kissé Dayaneer orcája felé. Apró mozdulat, mint aki egy különleges aroma jegyeit gyűjti finoman a tüdejébe; vagy talán a kreol bőr szeplői közt keresi beszédes csillagképek lenyomatát.* - Mennyit ér neked, hogy a szépszemű cimborád elfeledje szíve búját?
- Ki volt az? *pillant ki a tengerész felé, de kérdését egyértelműen mindkettőjükhöz címzi.* - A kapitánya? Ó, a marcona szakállak mögül morduló karizma... De mindig a büszkeséget választják, ha szív dolgáról van szó. *Doromboló hümmentés.* - Igaz, gyönyörűm? *Széles vigyor húzódik Ambroggio szájára. S a tengerészt fixírozó szeme, meg a wegtorenihez hajló bizalmas közelsége eldönthetetlenné teszi, hogy utóbbi kérdése vajon melyikükhöz szól.*
3106. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-28 17:17:08
Üzenet elküldve: 2025-12-28 17:17:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Ha egy férfi egyedül ül az asztalnál, sok dolog juthat eszébe, s jó pár dolgot kezdhet magával. Neki most épp az jut az eszébe, hogy Dayaneer talán épp most hagyta őt magára a nap további részére. Végtére is, a nő valamit megbeszélni vagy üzletelni.. röviden szólva: kupeckodni jött, vagy mi a fene. Ujjhegyével mélán megkocogtatja fogai között tartott pipájának fejét, míg újabb lapos oldalpillantást vet a pult felé. Nos, ha egyedül marad se gond, a dézsa is meg lett rendelve, így hát bizonnyal meg is tud már mártózni a forró vízben.
Szeme sarkából kapja el a mozgást a pultnál, és nehezen, de megállja hogy ne forduljon oda. Ez, mint hamar kiderül, nem is szükséges. Nem telik bele egy mélyebb légvételnyi idő, és a vörös fickó már meg is szólítja, mi több, olyan szívélyesen lapogatja meg, mintha együtt rákásztak volna a nyáron. Előbb a fickót nézi meg magának, aztán Dayaneer fele fordul a tekintete.*
- Kikotyogta..? *-hangjában egyszerre van meglepettség és valamiféle bosszúság is. Mit mondhatott Dayaneer a fickónak? Újra a férfira néz, megrezzenő szemöldökei a nő számára talán már árulkodón húzódnak egymáshoz közelebb. Elcsípi a pillanatnyi időre a fickó holtterébe húzódó wegtoreni mozdulatát. “Kenyértörés”? Mi a jó fenét jelent az, hogy “kenyértörés”?-* Mondjam el..?
*Legszívesebben az asztal alatt bokán rúgná szép társnőjét. Igazán nem ártott volna egyeztetni az előtt, hogy Dayaneer bedobta volna őt a forró vízbe. Mit akarhatott azzal üzenni, hogy “kenyértörés”? Mit mondhatott a fickónak?
Visszafordul a válaszát váró felé. Sokat, nagyon sokat ült már olyan asztalnál, ahol hasonlóan néztek rá. Igaz, olyankor kocka volt a pohár alatt, vagy az asztalra lefordított kártyalapok voltak ujjai között. Ez is csak egy szerencsejáték? Képzeletben mintha csontkockák kopogását hallaná, ahogy valaki pohárban rázza őket. Hát, jó. Ideje megdobni a dupla hatost. De mégis, mi az a “kenyértörés”? Mint mondhatott Dayaneer..? Lejjebb ereszti kezében hideg, gyújtatlan pipáját.*
- Hát mi bajom lenne? *-kezdi tétován, és kissé elhúzza száját-* Mégis, mi okozhatna nekem bánatot, hm? Egy.. tengerésznek?
*A nőre pislant. Mintha megértene valamit ebben a pillanatban. A képzeletbeli kockákat az asztalra dobja.*
- A tenger! És az, hogy elvették tőlem. Évekig.. érted, barátom? *-úgy néz a vörösre, mintha annak tényleg értenie kéne-* Évekig gürcöltem mindenféle bárkán! Csak azért, hogy most..
*Csettint egyet üres kezének ujjaival.*
- ..csak így elvegyék tőlem! Hát ez, öregem. Ez az én bajom.
*Szinte dühös mozdulattal vágja magát hátra a székben, és fogai köze szorítja pipája csutorát. Még nem tudja, hogy hol állnak meg a kockák. Jól válaszolt? Túljátszotta? Mi a franc az, hogy “kenyértörés”?!*
*Ha egy férfi egyedül ül az asztalnál, sok dolog juthat eszébe, s jó pár dolgot kezdhet magával. Neki most épp az jut az eszébe, hogy Dayaneer talán épp most hagyta őt magára a nap további részére. Végtére is, a nő valamit megbeszélni vagy üzletelni.. röviden szólva: kupeckodni jött, vagy mi a fene. Ujjhegyével mélán megkocogtatja fogai között tartott pipájának fejét, míg újabb lapos oldalpillantást vet a pult felé. Nos, ha egyedül marad se gond, a dézsa is meg lett rendelve, így hát bizonnyal meg is tud már mártózni a forró vízben.
Szeme sarkából kapja el a mozgást a pultnál, és nehezen, de megállja hogy ne forduljon oda. Ez, mint hamar kiderül, nem is szükséges. Nem telik bele egy mélyebb légvételnyi idő, és a vörös fickó már meg is szólítja, mi több, olyan szívélyesen lapogatja meg, mintha együtt rákásztak volna a nyáron. Előbb a fickót nézi meg magának, aztán Dayaneer fele fordul a tekintete.*
- Kikotyogta..? *-hangjában egyszerre van meglepettség és valamiféle bosszúság is. Mit mondhatott Dayaneer a fickónak? Újra a férfira néz, megrezzenő szemöldökei a nő számára talán már árulkodón húzódnak egymáshoz közelebb. Elcsípi a pillanatnyi időre a fickó holtterébe húzódó wegtoreni mozdulatát. “Kenyértörés”? Mi a jó fenét jelent az, hogy “kenyértörés”?-* Mondjam el..?
*Legszívesebben az asztal alatt bokán rúgná szép társnőjét. Igazán nem ártott volna egyeztetni az előtt, hogy Dayaneer bedobta volna őt a forró vízbe. Mit akarhatott azzal üzenni, hogy “kenyértörés”? Mit mondhatott a fickónak?
Visszafordul a válaszát váró felé. Sokat, nagyon sokat ült már olyan asztalnál, ahol hasonlóan néztek rá. Igaz, olyankor kocka volt a pohár alatt, vagy az asztalra lefordított kártyalapok voltak ujjai között. Ez is csak egy szerencsejáték? Képzeletben mintha csontkockák kopogását hallaná, ahogy valaki pohárban rázza őket. Hát, jó. Ideje megdobni a dupla hatost. De mégis, mi az a “kenyértörés”? Mint mondhatott Dayaneer..? Lejjebb ereszti kezében hideg, gyújtatlan pipáját.*
- Hát mi bajom lenne? *-kezdi tétován, és kissé elhúzza száját-* Mégis, mi okozhatna nekem bánatot, hm? Egy.. tengerésznek?
*A nőre pislant. Mintha megértene valamit ebben a pillanatban. A képzeletbeli kockákat az asztalra dobja.*
- A tenger! És az, hogy elvették tőlem. Évekig.. érted, barátom? *-úgy néz a vörösre, mintha annak tényleg értenie kéne-* Évekig gürcöltem mindenféle bárkán! Csak azért, hogy most..
*Csettint egyet üres kezének ujjaival.*
- ..csak így elvegyék tőlem! Hát ez, öregem. Ez az én bajom.
*Szinte dühös mozdulattal vágja magát hátra a székben, és fogai köze szorítja pipája csutorát. Még nem tudja, hogy hol állnak meg a kockák. Jól válaszolt? Túljátszotta? Mi a franc az, hogy “kenyértörés”?!*
3105. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-28 16:12:31
Üzenet elküldve: 2025-12-28 16:12:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Hogy kifogástalan ízléssel rendelkezik, azzal a wegtoreni bizony nagyon is tisztában van - olyannyira, hogy rendszerint hangoztatja kéretlenül és gőgösen bírálja másét, ha a helyzet úgy kívánja. Vagy akkor is ha nem. Bármennyire is szeretne hevesen egyetérteni a rókaképű tehetséges tisztánlátásával - még úgy is, hogy csak a franc tudja pontosan mire célzott-, alkalma már nem adódik rá. Vörös kiszemeltje, bár elsőre nyilvánvalóan meglepi a megszólítás, nem ugrik meg a hirtelenjében kiötlött segítségkéréstől. Mi több, ahelyett, hogy valami kurta válasszal elrendezné, váratlan lelkesedéssel veti bele magát a kreált bú elűzésébe, egyből fel is keresi a szóban forgó pácienst. A hirtelen kerekedő ügybuzgóság persze finoman sejteti, hogy keresett rókája vélhetőleg kiszagolta a csalafintaságot, de ezen különösebben nem aggasztja magát. No nem azért, mert olyannyira bízik kedves tengerésze vélt színészi képességeiben, hanem csupán abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az esetleges lebukás nem kecsegtet túl nagy retorzióval. Sőt, meg merné kockáztatni, hogy a lelepleződésük csak jobban felpiszkálná az Intéző kíváncsiságát.
Ráérősen veszi az irányt a férfit követve az asztaluk felé, s kénytelenül elmosolyodik a jelenet láttán, amit a vörös előad. Vetne egy együttérző, sajnálkozó pillantást szeretett kollégájára, de sajnos túlságosan is mulattatja a helyzet, nem hagyja azonban teljesen magára. Egy pillanatra megáll még a rókaképű mögött, épp csak egy mozdulat erejéig, ahogy sietve elbáboz egy törött szívet társának, gondosan elbújva a gyanakvó zöld tekintet elől. Aztán már helyet is foglal a korábbi székén, egyik lábát átveti a másikon, s karba font kézzel várja a műsor további részét.*
- Meséld csak el neki nyugodtan, Tengerész *szól, de már le is pisszentik, melyre rögvest bosszúsan villanó zöldek felelnek, hogy aztán lenyelve a dirigálást simítson végig nyelvével fogain.*
*Hogy kifogástalan ízléssel rendelkezik, azzal a wegtoreni bizony nagyon is tisztában van - olyannyira, hogy rendszerint hangoztatja kéretlenül és gőgösen bírálja másét, ha a helyzet úgy kívánja. Vagy akkor is ha nem. Bármennyire is szeretne hevesen egyetérteni a rókaképű tehetséges tisztánlátásával - még úgy is, hogy csak a franc tudja pontosan mire célzott-, alkalma már nem adódik rá. Vörös kiszemeltje, bár elsőre nyilvánvalóan meglepi a megszólítás, nem ugrik meg a hirtelenjében kiötlött segítségkéréstől. Mi több, ahelyett, hogy valami kurta válasszal elrendezné, váratlan lelkesedéssel veti bele magát a kreált bú elűzésébe, egyből fel is keresi a szóban forgó pácienst. A hirtelen kerekedő ügybuzgóság persze finoman sejteti, hogy keresett rókája vélhetőleg kiszagolta a csalafintaságot, de ezen különösebben nem aggasztja magát. No nem azért, mert olyannyira bízik kedves tengerésze vélt színészi képességeiben, hanem csupán abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az esetleges lebukás nem kecsegtet túl nagy retorzióval. Sőt, meg merné kockáztatni, hogy a lelepleződésük csak jobban felpiszkálná az Intéző kíváncsiságát.
Ráérősen veszi az irányt a férfit követve az asztaluk felé, s kénytelenül elmosolyodik a jelenet láttán, amit a vörös előad. Vetne egy együttérző, sajnálkozó pillantást szeretett kollégájára, de sajnos túlságosan is mulattatja a helyzet, nem hagyja azonban teljesen magára. Egy pillanatra megáll még a rókaképű mögött, épp csak egy mozdulat erejéig, ahogy sietve elbáboz egy törött szívet társának, gondosan elbújva a gyanakvó zöld tekintet elől. Aztán már helyet is foglal a korábbi székén, egyik lábát átveti a másikon, s karba font kézzel várja a műsor további részét.*
- Meséld csak el neki nyugodtan, Tengerész *szól, de már le is pisszentik, melyre rögvest bosszúsan villanó zöldek felelnek, hogy aztán lenyelve a dirigálást simítson végig nyelvével fogain.*
3104. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-27 20:02:31
Üzenet elküldve: 2025-12-27 20:02:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Épp diszkréten igyekezne odasúgni egy személyes jellegű rendelést ama szatócsbolt irányába, amikor is egy pár impozáns kebel érkezik meg nagy hirtelen, a látótere pereméről rúgva rá a fókusz megválasztásának kiváltságát.
A sellő is elrebben gyorsan, elvégre a házban nem volna ildomos más kufárnak üzletelni, főleg nem okvetetlenkedő fülek előtt. Míg a hölgy válogat a kínálatból, addig mindig akad pár eltörölgetésre váró pohár.*
- Qui e dësite'? *pillant fel az Intéző a sikamlósan lihanechi dallamú visszakérdezés mellé, mintha nem lenne benne biztos, hogy hozzá intézték az iménti szavakat. Aztán ahogy az előadás eléri a végkifejletet, s beháromszögeli triójukat a főbb szerepekre, Ambroggio elneveti magát.*
- Szó se róla, szépségem, dicséretes kis kegyed ízlése. *Ambroggio végigsimít a kifogástalanra nyírt bajuszkán, majd igazít párat ingje csipkemandzsettáinak fodrain. Végül aztán csak sóhajt és elmosolyodik.*
- Legyen *rántja meg a vállát, s a következő pillanatban már löki is el magát a pulttól, s lendületes léptekkel célozza meg az asztalnál egyedül ücsörgő, összetört lelket.*
- Úgy hallom, mert bájos kísérőd kikotyogta, nincs jó kedved, tengerész. *Az Intéző gyűrűktől ékes jobbja bizalmaskodón fog a férfi vállára, majd egy pillanattal később már helyet is foglal mellette a finoman ujjai közé csippentett kupicájával.* - E házban viszont borúnak nincs helye, tudhatnád *duruzsolja már-már atyai feddéssel.* - Mi felhőzi napod, szólj! Őszintén *biccenti félre a fejét, s bár a ravaszdi tekintet nyájas, de van benne valami, ami mintha az asztal alatt pengét csusszantana a combartériának.
Ha a wegtoreni lány esetleg megpróbálná visszavenni a gyeplőt, s a másik helyett válaszolni, Ambroggio egy felemelt ujjú kis sissentéssel jelzi, hogy a választ a tengerésztől várja, akin figyelme várakozón, s kellemetlenül túláradó érdeklődéssel függ.*
*Épp diszkréten igyekezne odasúgni egy személyes jellegű rendelést ama szatócsbolt irányába, amikor is egy pár impozáns kebel érkezik meg nagy hirtelen, a látótere pereméről rúgva rá a fókusz megválasztásának kiváltságát.
A sellő is elrebben gyorsan, elvégre a házban nem volna ildomos más kufárnak üzletelni, főleg nem okvetetlenkedő fülek előtt. Míg a hölgy válogat a kínálatból, addig mindig akad pár eltörölgetésre váró pohár.*
- Qui e dësite'? *pillant fel az Intéző a sikamlósan lihanechi dallamú visszakérdezés mellé, mintha nem lenne benne biztos, hogy hozzá intézték az iménti szavakat. Aztán ahogy az előadás eléri a végkifejletet, s beháromszögeli triójukat a főbb szerepekre, Ambroggio elneveti magát.*
- Szó se róla, szépségem, dicséretes kis kegyed ízlése. *Ambroggio végigsimít a kifogástalanra nyírt bajuszkán, majd igazít párat ingje csipkemandzsettáinak fodrain. Végül aztán csak sóhajt és elmosolyodik.*
- Legyen *rántja meg a vállát, s a következő pillanatban már löki is el magát a pulttól, s lendületes léptekkel célozza meg az asztalnál egyedül ücsörgő, összetört lelket.*
- Úgy hallom, mert bájos kísérőd kikotyogta, nincs jó kedved, tengerész. *Az Intéző gyűrűktől ékes jobbja bizalmaskodón fog a férfi vállára, majd egy pillanattal később már helyet is foglal mellette a finoman ujjai közé csippentett kupicájával.* - E házban viszont borúnak nincs helye, tudhatnád *duruzsolja már-már atyai feddéssel.* - Mi felhőzi napod, szólj! Őszintén *biccenti félre a fejét, s bár a ravaszdi tekintet nyájas, de van benne valami, ami mintha az asztal alatt pengét csusszantana a combartériának.
Ha a wegtoreni lány esetleg megpróbálná visszavenni a gyeplőt, s a másik helyett válaszolni, Ambroggio egy felemelt ujjú kis sissentéssel jelzi, hogy a választ a tengerésztől várja, akin figyelme várakozón, s kellemetlenül túláradó érdeklődéssel függ.*
3103. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-27 15:20:19
Üzenet elküldve: 2025-12-27 15:20:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Már megint az a bizonyos méregetés, amitől szinte piaci portékának, vagy valami hasonlónak érzi magát. Bár talán már kezdi szokni. Ellenben a mustra végén kapott vélemeny a torkára fut, és szinte felhorkant tőle, amolyan játékos-bosszankodó módon.*
- Na még hogy..! *-morogja pipája mögött, kevés híján vigyorogva. Ez is az a helyzet, amikor is egy fiatalabb kori önmaga valószínűleg hevesen bizonygatni kezdene valamit arról, hogy mennyire nem kicsi az ami becsülendő; míg mostani önmaga csupán derül az ügyesen bevitt találat felett. Persze nem fogja teljesen riposzt nélkül hagyni a dolgot, de egyelőre nem lát olyan nyílást, ahova maga bökni tudna.*
- Jó. *-egyszerűen hagyja rá Dayaneer-re a dolgot, miszerint az majd csak később teríti ki előtte a lapjait. Magában amúgy is biztos abban, hogy nem lesz itt semmilyen túlfűtött fürdőzés, vagy a tegnap estéről fennmaradt események folytatása. Egyszerű, hogy mire alapozza ezt a gondolatát: elég csak a wegtoreni szép, zöld szemeire néznie. Azok az ördögvigyor jóvoltából mintha kissé tompán csillognának, s szinte unott-fáradt módon villannak hol jobbra, hol balra. Nincs itt semmilyen bújtatott ígéret bennük, amit felé küldene a nő. Hogy bánja-e ezt? Erre a kérdésre a választ borítsa udvarias, jótét homály.
Hátradől székében ahogy megérkezik a rendelt étel. Szeme sarkából látja, hogy Dayaneer miképp jutalmazza a pillagót, s bár erre nincs szükség -hiszen most maga fizeti az ételt, s adna borravalót is- hagyja, hogy a nő úgy bánjon saját pénzével, ahogy az neki tetszik.
A hal még forró, ahogy a burgonya is; bátran sózza meg mindkettőt. Jóleső az étel, nem is igen szólal meg míg eszik, csupán apró biccentésekkel veszi tudomásul társnője megjegyzéseit. Maga különben nem eszik annyira kifinomultan, mint a wegtoreni: csupán jobbjában tartja kését, s baljával az ételt fogja míg estleg kiváj belőle egy szálkát, vagy míg szájába helyez egy-egy falatot. Őszintén, egyszerűen, matróz módjára eszik. Épp csak arra figyel, hogy ne teremtsen maga körül disznóólat.
Dayaneerrel nagyjából egy időben végeznek az evéssel. Beletörli ujjait a nem épp ilyen bánásmódra szánt asztalkendőbe, s arról pislant fel, csak úgy, szemöldöke alatt, ahogy a nő megszólal. Ha valaki elég időt tölt krimókban, hát megtanulja azt a fajta tapintatot, ami ahhoz kell, hogy ne bámuljon nyíltan és feltűnően. Így hát csupán a szeme sarkából körbenézve próbálja kitalálni, hogy kit szemelhetett ki magának a wegtoreni. Hamar észre is veszi a madámot -őt még azért saját maga is felismeri-, de a mellette lévő fickó ismeretlen a számára.*
- Huh? *-fordítja tekintetét meglepetten társa felé, ahogy az figyelmeztető szavakat szán neki, de nincs ideje értelmes mondatba foglalni kérdését, hiszen futó tollászkodás után a nő már fel is pattan és ott is hagyja. Nem érti pontosan, hogy mi jár a wegtoreni fejében, de annyira nem ostoba, hogy megnehezítse a dolgát. Inkább csak lazán hátradől a puha székben, és fejét kissé oldalra fordítva követi a csípő ringó mozgását. Újra fogai közé veszi hideg és tömetlen pipáját, mintegy mellékesen oda-odapislantva a pult irányába. Nem hallja-érti az elhangzó szavakat, csupán a nő egy pillanatra fele forduló tekintetét látja, és ettől az a kissé kényelmetlen érzete támad, hogy valami módon róla van szó. Kíváncsi, kár is lenne tagadni. De továbbra is ülve marad, mert érzése szerint ezt kívánja tőle most a helyzet.*
*Már megint az a bizonyos méregetés, amitől szinte piaci portékának, vagy valami hasonlónak érzi magát. Bár talán már kezdi szokni. Ellenben a mustra végén kapott vélemeny a torkára fut, és szinte felhorkant tőle, amolyan játékos-bosszankodó módon.*
- Na még hogy..! *-morogja pipája mögött, kevés híján vigyorogva. Ez is az a helyzet, amikor is egy fiatalabb kori önmaga valószínűleg hevesen bizonygatni kezdene valamit arról, hogy mennyire nem kicsi az ami becsülendő; míg mostani önmaga csupán derül az ügyesen bevitt találat felett. Persze nem fogja teljesen riposzt nélkül hagyni a dolgot, de egyelőre nem lát olyan nyílást, ahova maga bökni tudna.*
- Jó. *-egyszerűen hagyja rá Dayaneer-re a dolgot, miszerint az majd csak később teríti ki előtte a lapjait. Magában amúgy is biztos abban, hogy nem lesz itt semmilyen túlfűtött fürdőzés, vagy a tegnap estéről fennmaradt események folytatása. Egyszerű, hogy mire alapozza ezt a gondolatát: elég csak a wegtoreni szép, zöld szemeire néznie. Azok az ördögvigyor jóvoltából mintha kissé tompán csillognának, s szinte unott-fáradt módon villannak hol jobbra, hol balra. Nincs itt semmilyen bújtatott ígéret bennük, amit felé küldene a nő. Hogy bánja-e ezt? Erre a kérdésre a választ borítsa udvarias, jótét homály.
Hátradől székében ahogy megérkezik a rendelt étel. Szeme sarkából látja, hogy Dayaneer miképp jutalmazza a pillagót, s bár erre nincs szükség -hiszen most maga fizeti az ételt, s adna borravalót is- hagyja, hogy a nő úgy bánjon saját pénzével, ahogy az neki tetszik.
A hal még forró, ahogy a burgonya is; bátran sózza meg mindkettőt. Jóleső az étel, nem is igen szólal meg míg eszik, csupán apró biccentésekkel veszi tudomásul társnője megjegyzéseit. Maga különben nem eszik annyira kifinomultan, mint a wegtoreni: csupán jobbjában tartja kését, s baljával az ételt fogja míg estleg kiváj belőle egy szálkát, vagy míg szájába helyez egy-egy falatot. Őszintén, egyszerűen, matróz módjára eszik. Épp csak arra figyel, hogy ne teremtsen maga körül disznóólat.
Dayaneerrel nagyjából egy időben végeznek az evéssel. Beletörli ujjait a nem épp ilyen bánásmódra szánt asztalkendőbe, s arról pislant fel, csak úgy, szemöldöke alatt, ahogy a nő megszólal. Ha valaki elég időt tölt krimókban, hát megtanulja azt a fajta tapintatot, ami ahhoz kell, hogy ne bámuljon nyíltan és feltűnően. Így hát csupán a szeme sarkából körbenézve próbálja kitalálni, hogy kit szemelhetett ki magának a wegtoreni. Hamar észre is veszi a madámot -őt még azért saját maga is felismeri-, de a mellette lévő fickó ismeretlen a számára.*
- Huh? *-fordítja tekintetét meglepetten társa felé, ahogy az figyelmeztető szavakat szán neki, de nincs ideje értelmes mondatba foglalni kérdését, hiszen futó tollászkodás után a nő már fel is pattan és ott is hagyja. Nem érti pontosan, hogy mi jár a wegtoreni fejében, de annyira nem ostoba, hogy megnehezítse a dolgát. Inkább csak lazán hátradől a puha székben, és fejét kissé oldalra fordítva követi a csípő ringó mozgását. Újra fogai közé veszi hideg és tömetlen pipáját, mintegy mellékesen oda-odapislantva a pult irányába. Nem hallja-érti az elhangzó szavakat, csupán a nő egy pillanatra fele forduló tekintetét látja, és ettől az a kissé kényelmetlen érzete támad, hogy valami módon róla van szó. Kíváncsi, kár is lenne tagadni. De továbbra is ülve marad, mert érzése szerint ezt kívánja tőle most a helyzet.*
3102. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-27 13:44:26
Üzenet elküldve: 2025-12-27 13:44:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Niall szavaira a zöldek sokadjára mustrálják a férfit, amolyan lássuk miből élünk alapon, s némi színlelt mérlegelés után mintegy beletörődve sorsába sóhajt fel teátrálisan*
- Ha ez van, akkor ez van. Aki a kicsit nem becsüli ugye... *hogy tengerésze ezt hogyan értelmezi, azt teljes mértékig nagylelkűen a fantáziájára bízza. Átlátszó persze a szándékos cukkolás, némi csalódottság azonban valóban környékezi. Bármennyire is kedveli a Sárga Csuka frissen kiebrudalt első tisztjét, nem azért érkezett a Sellőházba, hogy az akár kellemesnek is titulálható társaságát élvezhesse. Hosszú ideje már, hogy kikerült a vérkeringésből, az egykor jövedelmező helyi kapcsolatai jelentéktelenné vagy semmissé váltak, miután a város levette kezét a Kikötőről, néhányról pedig kényszerűen le kell mondania a viharos közelmúlt miatt. Mindezek, s kisasszonya szinte állandósult hiánya miatt, egyedül kénytelen ismét helyet marni magának, ehhez pedig nem elég részeges tengerészekkel kártyázni a Rumosban - igaz, az sem annyira haszontalan, mint aminek első hallomásra tűnhet. A több hatnyi tengeren hánykolódástól ajzott matrózok mellett itt azért, ha az ember igazán figyelmes, lelhet olyan alakokat, akiknek a barátsága igencsak jövedelmező lehet.
Emiatt üldögélnek hát itt egymással szemben az ördögvigyor füstjében Niallal, emiatt lesi a vendégeket néha-néha a wegtoreni. Ismer néhány fickót, hallomásból vagy látásból, akikkel érdemes volna jóban lenni, őket kutatja elsősorban, s egyelőre sikertelenül.*
- Először is enni *felel végül a kérdésre, s már látja is, hogy az egyik lenge öltözetű pillangócska már fordul asztaluk felé a rendeléssel.* - A többit majd utána megbeszéljük.
*Beavathatná részletesebben a tengerészt a terveibe? Megtehetné, de egyelőre feleslegesnek találja, elvégre mindössze két okból hozta magával: mert egyedül nem volna neki itt biztonságos, na meg, hogyha szükség van rá, lelkesen szórakoztassa őt.
Hamarosan halk csörrenéssel kerül eléjük a tányér, Dayaneer pedig diszkréten simít néhány aranyat a sellő kezébe az asztal mellett, s nyájas mosoly kíséretében rebeg köszönömöt. Amíg esznek nem is igazán szól asztaltársához. Néha méltatja a bélszín ízeit, tesz egy szúrósabb megjegyzést a tea kellemetlen fűszerezésére - túl sok lett benne a szegfűszeg -, de leginkább csak kimérten, ráérősen rágcsál, mint valami nemeskisasszonyka. Látszik rajta, hogy sokat forgott társasági eseményeken, az asztali etikettje majdhogynem kifogástalan.*
- Ez az igazi gyógyír a másnapos gyomorra *sóhajtja jólesőn, hátát a széktámlának vetve, s egy pillanatra egészen az az érzése támad, hogy akár most le is tudna dőlni egy időre. Az jóllakott bágyadtság nem tart sokáig. Az eddig pillantásaival oly keresett madám sziluettje feltűnik a buja félhomályban, az álmot pedig rögvest ki is veri a kreol szeméből. Mi több, nem is egyedül érkezik! Oldalán egy vörös, magas férfi lépdel, öltözete éppoly jellegzetes, mint amilyennek pletykálják.
Ugyan nem bámészkodik oly látványosan, Niallnak azonban egyértelművé válhat, hogy Dayaneer épp olyat talált, amit keresett.*
- Nocsak-nocsak hát itt van *halkan suttogja, inkább csak úgy, magának, miközben pillantásai követik az alakot a pult felé majd hirtelen asztaltársához fordul*
- Készítsd a gyomrod, mert hamarosan innod kell. *szinte fenyegetően bök felé ujjával, aztán pár gyors mozdulattal rendezve barna fürtjeit és ingét fel is pattan a bársonyszékről. Ráérősen ringó csípővel veszi az irányt maga is a pulthoz, s nem messze a vörös mellett támaszkodik meg, ahelyett, hogy a megannyi, látványosan üres hely közül választana. Összevont szemöldökkel méricskéli az itallapot, mint akinek igazán nehezére esik a választás, s amíg a pillangócska épp a pult másik felében szorgoskodik, teljesen elveszve a lehetőségek között sóhajt fel*
- Nem tudja véletlenül, melyik itt a legerősebb ital? *szólítja meg végül tanácstalanul az ismeretlen ismerőst, s kicsit bizalmaskodva szolgál némi magyarázattal* - Tudja a cimborám elég maga alatt van *pillant válla fölött hátra Niallra sajnálkozva, még csak meg se kell játszania. Előre szánja szerencsétlen, amiért töményet kell innia majd a kedvéért* - Szerencsétlent tegnap felmentették első tiszti szolgálatai alól *fájlaló sóhaj szakad fel belőle, de még aljasul tetézi* - Meg szerelmi bánata is van.
*Meg kell hagyni, egészen nívós a színészi játéka, noha igazság szerint különösebben nem törekszik rá. Zöldjei segítséget várva fürkészik a hírhedt Intéző vonásait, de valahol érződik bennük a bájos körítéssel tálalt számítás*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.27 13:48:05
*Niall szavaira a zöldek sokadjára mustrálják a férfit, amolyan lássuk miből élünk alapon, s némi színlelt mérlegelés után mintegy beletörődve sorsába sóhajt fel teátrálisan*
- Ha ez van, akkor ez van. Aki a kicsit nem becsüli ugye... *hogy tengerésze ezt hogyan értelmezi, azt teljes mértékig nagylelkűen a fantáziájára bízza. Átlátszó persze a szándékos cukkolás, némi csalódottság azonban valóban környékezi. Bármennyire is kedveli a Sárga Csuka frissen kiebrudalt első tisztjét, nem azért érkezett a Sellőházba, hogy az akár kellemesnek is titulálható társaságát élvezhesse. Hosszú ideje már, hogy kikerült a vérkeringésből, az egykor jövedelmező helyi kapcsolatai jelentéktelenné vagy semmissé váltak, miután a város levette kezét a Kikötőről, néhányról pedig kényszerűen le kell mondania a viharos közelmúlt miatt. Mindezek, s kisasszonya szinte állandósult hiánya miatt, egyedül kénytelen ismét helyet marni magának, ehhez pedig nem elég részeges tengerészekkel kártyázni a Rumosban - igaz, az sem annyira haszontalan, mint aminek első hallomásra tűnhet. A több hatnyi tengeren hánykolódástól ajzott matrózok mellett itt azért, ha az ember igazán figyelmes, lelhet olyan alakokat, akiknek a barátsága igencsak jövedelmező lehet.
Emiatt üldögélnek hát itt egymással szemben az ördögvigyor füstjében Niallal, emiatt lesi a vendégeket néha-néha a wegtoreni. Ismer néhány fickót, hallomásból vagy látásból, akikkel érdemes volna jóban lenni, őket kutatja elsősorban, s egyelőre sikertelenül.*
- Először is enni *felel végül a kérdésre, s már látja is, hogy az egyik lenge öltözetű pillangócska már fordul asztaluk felé a rendeléssel.* - A többit majd utána megbeszéljük.
*Beavathatná részletesebben a tengerészt a terveibe? Megtehetné, de egyelőre feleslegesnek találja, elvégre mindössze két okból hozta magával: mert egyedül nem volna neki itt biztonságos, na meg, hogyha szükség van rá, lelkesen szórakoztassa őt.
Hamarosan halk csörrenéssel kerül eléjük a tányér, Dayaneer pedig diszkréten simít néhány aranyat a sellő kezébe az asztal mellett, s nyájas mosoly kíséretében rebeg köszönömöt. Amíg esznek nem is igazán szól asztaltársához. Néha méltatja a bélszín ízeit, tesz egy szúrósabb megjegyzést a tea kellemetlen fűszerezésére - túl sok lett benne a szegfűszeg -, de leginkább csak kimérten, ráérősen rágcsál, mint valami nemeskisasszonyka. Látszik rajta, hogy sokat forgott társasági eseményeken, az asztali etikettje majdhogynem kifogástalan.*
- Ez az igazi gyógyír a másnapos gyomorra *sóhajtja jólesőn, hátát a széktámlának vetve, s egy pillanatra egészen az az érzése támad, hogy akár most le is tudna dőlni egy időre. Az jóllakott bágyadtság nem tart sokáig. Az eddig pillantásaival oly keresett madám sziluettje feltűnik a buja félhomályban, az álmot pedig rögvest ki is veri a kreol szeméből. Mi több, nem is egyedül érkezik! Oldalán egy vörös, magas férfi lépdel, öltözete éppoly jellegzetes, mint amilyennek pletykálják.
Ugyan nem bámészkodik oly látványosan, Niallnak azonban egyértelművé válhat, hogy Dayaneer épp olyat talált, amit keresett.*
- Nocsak-nocsak hát itt van *halkan suttogja, inkább csak úgy, magának, miközben pillantásai követik az alakot a pult felé majd hirtelen asztaltársához fordul*
- Készítsd a gyomrod, mert hamarosan innod kell. *szinte fenyegetően bök felé ujjával, aztán pár gyors mozdulattal rendezve barna fürtjeit és ingét fel is pattan a bársonyszékről. Ráérősen ringó csípővel veszi az irányt maga is a pulthoz, s nem messze a vörös mellett támaszkodik meg, ahelyett, hogy a megannyi, látványosan üres hely közül választana. Összevont szemöldökkel méricskéli az itallapot, mint akinek igazán nehezére esik a választás, s amíg a pillangócska épp a pult másik felében szorgoskodik, teljesen elveszve a lehetőségek között sóhajt fel*
- Nem tudja véletlenül, melyik itt a legerősebb ital? *szólítja meg végül tanácstalanul az ismeretlen ismerőst, s kicsit bizalmaskodva szolgál némi magyarázattal* - Tudja a cimborám elég maga alatt van *pillant válla fölött hátra Niallra sajnálkozva, még csak meg se kell játszania. Előre szánja szerencsétlen, amiért töményet kell innia majd a kedvéért* - Szerencsétlent tegnap felmentették első tiszti szolgálatai alól *fájlaló sóhaj szakad fel belőle, de még aljasul tetézi* - Meg szerelmi bánata is van.
*Meg kell hagyni, egészen nívós a színészi játéka, noha igazság szerint különösebben nem törekszik rá. Zöldjei segítséget várva fürkészik a hírhedt Intéző vonásait, de valahol érződik bennük a bájos körítéssel tálalt számítás*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.27 13:48:05
3101. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2025-12-26 11:32:31
Üzenet elküldve: 2025-12-26 11:32:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
*Ím a zord tenger sötétje után a kikötői hajnal, és napja, e tündöklő álom, kéjekből és dőreségből téglázva. Ledér délibáb a ködös vizeket átható szürkeségben. Nem véletlenül nőtte magát legendává a bordély híre. Egy átlagos kikötői suhancnak, a rakodómunkásoknak, a skorbuttól megrágott matrózoknak csak a szóbeszéd marad, s esetleg az ezekből építkező hencegés arról, amikor egy kártyán elnyert jelentősebb summát ott vertek el. Van aki egy ismerőssel meséli, van, aki mélyebbre merül a valóság határainak elmaszatolásában, és sajátjaként adja elő az élményt. Az illatos, kéjektől pirult orcájú sellők megilletődött pihegését, amikor a sok gazdag ficsúr után egyszer egy igazi férfi teszi őket próbára.
Lehetne szánakozni e hetvenkedésen, de úgy a világon szánakoznánk. Ez az álom, így vagy úgy, de egész Lanawin álma. No, nem a bordély. Az ÉN óhaja, ami természetünkből fakadó késztetés a valakiségre.
A nyomor úgy pang a civilizáció talapzatán, hogy már fel sem tűnik. Sem mértéke, sem kiterjedtsége. A koldusok, a rongyosok, a szeszbe és mocsokba burkolózó aljanép, akár az utcakövek, megszokott tartozékai a településeknek. Lihanechnek is van sötét arca, bár illetlenség felemlegetni. A fattyútelepek, a tó fodrainak csillámfényei mögött megbújó, úszó kalyibák... A Kikötő ellenben egészen őszinte. Itt különös varázsa van a hely legalján és legtetején sorolt hierarchia természetének. Gyakorlatilag farkába harapó kígyó... vagy patkány, ha úgy tetszik. És pont itt, ennek az ördögien nyers körnek a viharszemében tündöklik e kivételes intézmény. Nem véletlen, hogy Ambroggio szívesen lebzsel itt, habár most igen soká szólították máshová az ügyei.
A jellegzetes pacsuliszag még a Sellőház aromáktól dús levegőjén is úgy fúrja át magát, mint a habos tortába vágott rózsakert kapu. Az Intéző az ébenbőrű Madám oldalán kerül elő, sikamlós, émelygős, pátoszos bókokkal ostromolva, valószínűleg egy hoszabb diskurzus utózöngéjeként. A főkönyv hangosan puffan, s csukódik a pulton, a lagúnákat idéző szempár pedig szúrósan fúródik a rókatekintetbe. Hosszúra nyúlik a pillanat, de a késztetés végül elnyesi, hogy az egész hajcihő végre rövidre legyen zárva. Kulcs csörren, amit az Intéző leplezetlen elégedettséggel zár a tenyerébe, s süllyeszt a zsebébe.*
- Istennő vagy a szirének között...
- Még egy szó, és kidobatlak, Duarrte *szúr a szépelgés bordái alá a Madám füstösen búgó hangja, ahogy Ambroggio mellényének apró mintái közé bök az ujjával. Az Intéző csak nagyvonalúan elcsettinti a bók jeges zátonyra futó részeit a nyelvén, s egy elismerő biccentéssel meghajol a szépséges fúria hatalma előtt. Amaz pedig sietve visszavonja kacsóját, mielőtt a piperkőc, szokásához híven, kézcsókra kárhoztatná.*
- A szokásost, gyönyörűm *kacsint Ambroggio a pultban maradt sellőre, aki azért vet egy futó pillantást a szisszenő sóhajjal távozó Madám után.
"Ezüstszakáll lehelete." 14 aranyért.
Egy messziről jött idegennek bizonyára mást sugall ez a fantázianév, mint egy helyinek. De eddig nem sikerült érveinek elég nyomatékot szerezni az üggyel kapcsolatban. Szóval, jobb híján, próbál bőszen elvonatkoztatni az amúgy felettébb kellemes ital fantázianevének egetverő malőrjétől, és ezen literális ajtón át odatolakodó képzetének kellemetlenkedésétől.*
- Boldog fenyőünnepet! *Ejti a pultra tollas kalapját, s villant egy mosolyt a metszett pohárkát elé toló, formás sellőcskére.* - Ha lehet, még tüneményesebb vagy, mint mikor legutóbb láttalak. A nénéd még mindig szállít a kövesvégi szatócsnak?
Lehetne szánakozni e hetvenkedésen, de úgy a világon szánakoznánk. Ez az álom, így vagy úgy, de egész Lanawin álma. No, nem a bordély. Az ÉN óhaja, ami természetünkből fakadó késztetés a valakiségre.
A nyomor úgy pang a civilizáció talapzatán, hogy már fel sem tűnik. Sem mértéke, sem kiterjedtsége. A koldusok, a rongyosok, a szeszbe és mocsokba burkolózó aljanép, akár az utcakövek, megszokott tartozékai a településeknek. Lihanechnek is van sötét arca, bár illetlenség felemlegetni. A fattyútelepek, a tó fodrainak csillámfényei mögött megbújó, úszó kalyibák... A Kikötő ellenben egészen őszinte. Itt különös varázsa van a hely legalján és legtetején sorolt hierarchia természetének. Gyakorlatilag farkába harapó kígyó... vagy patkány, ha úgy tetszik. És pont itt, ennek az ördögien nyers körnek a viharszemében tündöklik e kivételes intézmény. Nem véletlen, hogy Ambroggio szívesen lebzsel itt, habár most igen soká szólították máshová az ügyei.
A jellegzetes pacsuliszag még a Sellőház aromáktól dús levegőjén is úgy fúrja át magát, mint a habos tortába vágott rózsakert kapu. Az Intéző az ébenbőrű Madám oldalán kerül elő, sikamlós, émelygős, pátoszos bókokkal ostromolva, valószínűleg egy hoszabb diskurzus utózöngéjeként. A főkönyv hangosan puffan, s csukódik a pulton, a lagúnákat idéző szempár pedig szúrósan fúródik a rókatekintetbe. Hosszúra nyúlik a pillanat, de a késztetés végül elnyesi, hogy az egész hajcihő végre rövidre legyen zárva. Kulcs csörren, amit az Intéző leplezetlen elégedettséggel zár a tenyerébe, s süllyeszt a zsebébe.*
- Istennő vagy a szirének között...
- Még egy szó, és kidobatlak, Duarrte *szúr a szépelgés bordái alá a Madám füstösen búgó hangja, ahogy Ambroggio mellényének apró mintái közé bök az ujjával. Az Intéző csak nagyvonalúan elcsettinti a bók jeges zátonyra futó részeit a nyelvén, s egy elismerő biccentéssel meghajol a szépséges fúria hatalma előtt. Amaz pedig sietve visszavonja kacsóját, mielőtt a piperkőc, szokásához híven, kézcsókra kárhoztatná.*
- A szokásost, gyönyörűm *kacsint Ambroggio a pultban maradt sellőre, aki azért vet egy futó pillantást a szisszenő sóhajjal távozó Madám után.
"Ezüstszakáll lehelete." 14 aranyért.
Egy messziről jött idegennek bizonyára mást sugall ez a fantázianév, mint egy helyinek. De eddig nem sikerült érveinek elég nyomatékot szerezni az üggyel kapcsolatban. Szóval, jobb híján, próbál bőszen elvonatkoztatni az amúgy felettébb kellemes ital fantázianevének egetverő malőrjétől, és ezen literális ajtón át odatolakodó képzetének kellemetlenkedésétől.*
- Boldog fenyőünnepet! *Ejti a pultra tollas kalapját, s villant egy mosolyt a metszett pohárkát elé toló, formás sellőcskére.* - Ha lehet, még tüneményesebb vagy, mint mikor legutóbb láttalak. A nénéd még mindig szállít a kövesvégi szatócsnak?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3191-3210