//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elméje zsong, akár egy akácról csüngő kaptár, bár gondolatai nem egységesek, mégsem zavarosak. Apró reccsenés és halk szél búgása, mi kellemes kiegészítő dallamot szolgáltat együttlétükhöz. Hosszasan szívja be a levegőt orrán, hogy aztán felszakadt nyögésként hagyja el ajkát, bőre már verejtékezik, s a lassú, hamar hűvösödő cseppek szántják végig testét fentről lefelé. Szemei néha résnyire nyitva, s élvezettel figyeli a cseppek útját, melyek olykor a közeledő lány bőréhez tapadva válnak ketté, s halmai közé vándorolnak, hogy élvezettel és békében simuljanak el rajta. Ujjai játékosan mozdulnak, a felajzandó pontokon el-eljátszogatva. Egyszerre többet is bevet, s a forróság érzete tenyerén újult erővel csigázza fel, hogy egyébként is már feszülő éke idült táncát járhassa Zam kecses kezében. Olykor nem tudja türtőztetni nyögéseit, olykor pedig egy-egy mozzanatba beleborzong, ilyenkor ujja is megfeszül, mélyebbre furakszik, ahogy szemei pedig kéjesen figyelik a lány minden mozdulatát. A mellkasát érő bökést elébb meglepetten, majd szórakozott mosollyal arcán veszi tudomásul, bizonytalan járásához pont elég a lendület, mit a lökés ad neki, hogy a székbe huppanjon, s meztelen teste süllyedjen bele, az egykoron talán puha bársonyba. Félrebiccentett fejjel figyeli Zam további játékát, miközben ujjhegyei, mely az oly kedvelt sikamlós helyről elszakadtak, immár a halmok udvarán játszanak, hogy fokozzák azok hetykeségét. Kellemesen tenyerébe simul, lágyan masszírozza tovább, s nyelvével is kényeztetné, ha tudná, de a lánynak már más tervei vannak, mit nagyon nem bán. Sós verejtékének felitatása, s a közeledő vérbő és sötétlő ajkak érintése, szinte kiáltássá fokozzák hangját, keze a lány nyakához fut, s lágyan fogja meg hátulról, hogy fejét hátradöntve átadja magát a fülledt erotikának. Nem egyszerű a helyzete, a mozdulat, mely már a letérdelést kíséri, az ágaskodó fenék is vonzza a kezet, szinte felordítana dühében, hogy nem markolhatja meg, persze csak idézőjelben. Mindenért kárpótolják hamarosan. Enyhén emeli meg csípőjét, ahogyan éke a halmok közé fut. Keresi, kutatja a helyeket, már forróságra vár, de, ami ezután következik, talán minden előzményes várakozást felülír. Megelőzi egy elcsattanó csók, Zam érezheti, annak hevességét, s kétségbeesett pillantást láthat, amint eltávolodik tőle. Mikor Zam szája már hastájékon jár, keze a szék oldalába mar, megszorítva azt, s futtatva ki onnan a vért, hogy feszülő izmai hófehérré váljanak, hasonlatosan a lány bőréhez. Még mindig nem akarja megérinteni, nem mer mozdulni. Az első gyomor -és egyéb tájékon robbanásszerű érzésekbe azonnal beleborzong, s lábából kimegy az erő. Fojtott nyögés, majd a lány nevének kósza elsuttogása lehunyt szemmel, immár elveszíti időérzékét. Csak aprót mozdul... csak egész picit, hol felfelé, s hol le... minden egyes apró mozzanatnál megkapaszkodva a székben, hangosan felnyögve.*
- I...gen... igen... *Bután érzi magát a helyeslésre, tudja, hogy ajándékba kapta, s minden szó felesleges, mert a lány játéka szándékosan az őrületbe kergeti. Keze mégis megindul, hogy a lány füle alatt ragadja meg, de csak érezni akarja arcát, mást nem tesz, nem zavarja meg őt. Úgy érzi a hang is elegendő lenne a végkifejlethez, s a ritmus, az ajkak játéka eléri célját, ölbe akarja kapni a lányt, hogy táncoltathassa egy éjszakán át. Fülledtséget akar, azt akarja, hogy verejtékük egymás testén maszatolódhasson el, hogy együtt, összefonódva kiálthassák a másik nevét, mert Ralas már olykor fojtott hangon kiáltja Zamét, akarja, hogy a lány is így tegyen. Az utolsó pillanatban szól, tenyere alulra szorul kétségbeesetten, de szokásához híven nem végezhet, bármennyire is vágyik rá, már most. Zam szerencsére mozdul, s az utolsó ajakérintésbe Ralas ismét megrázkódik, így a szék valóban hangosan reccsen többször is. Elveszve nevet fel, de már vezeti a lányt, tekintetét elébb az övébe fúrja, majd testén szánt végig kezével, nem kímélve semmit sem, persze főleg a kedvelt részeken időzik többet.*
- Ooh... *Szisszenve nyög fel, s Zam helyezkedése csak pillanatokba kerül, érzete szerint akadálytalanul fogadják be, mindkét keze immár a lány mögé vándorol.* Csodálkozol, édes? Ilyen előkészítés után!
*Nyög ki nehézkesen egy halk elismerést, de még mindig nem tért magához és a végéig nem is akar. Zam kijelentésével egy időben ránt egyet a lány fenekébe markolva maga felé. Előbb csak egy erőteljeset, aztán csend. Fogai összeszorulva csikordulnak meg, szemei csukva, mikor másodszor is húz, leheletnyit megemelve, hogy nagyobb utat járhasson be. Teljesen kitölti, akár a kulcs a zárat, s immár nincs akadálya még egy erőteljes, már-már agresszív rántásnak. Együtt kezdenek gyorsítani, kezének, a lány hátsójába vájó mozdulataival segít rá a tempóra, s hamarosan ismét az ütem hangjai, s a lány heves mozdulatai töltik ki a teret. Hangosan nyög már, nem fogja vissza magát, a pillanat hevében, a ajkával is játszik. Körmei is dolgoznak már, s egy mélyebb érintésnél, erejét összeszedve áll fel, hogy állva folytassák, igénybe véve a gravitáció erejét. Derekával minden felfelé ívelő mozdulatnál lök egyet, ha akarnának sem tudnának jobban összeolvadni. Szemei körbejár a padláson, s újabb kihasználandó tárgyat keres, nem végez, nem akar még végezni. Elég egy szalmával töltött ágynemű, vagy puhábban felhalmozott rongyok, melybe az első adandó alkalommal előrehajolva teszi le Zammiriát, s egy pillanatnyi szünetben, homlokáról elsimítva a makacs, odatapadt hajtincseket csókolja meg hosszan és erőteljesen. Ha ajkaik egymásba fonódnak, szelíden harapja meg néha, nyelvük barátsága hosszan tartó játékot szülhet. A szünetet érzelmes és romantikus játékra használja fel, mígnem keze nyakáról, a lány oldalán keresztül, combja alá vándorol, hogy derekára húzza lábát. Ismét beljebb furakszik, lassan és negédesen mozogva, elfelejtve minden bajt, mi korábban lehetett, ajkait csókolja, hogy aztán fokozva a tempót ismét alapos hatásoknak vegye alá. Másik keze is mozdul, melyet eddig Zam arcán tartott, hogy a másik lábat is dereka köré fonhassa, s mozduljon, immár nem visszafogva magát. Csurom víz, talán már mindkettejük teste, izzadságban fürödve, a sejtelmes fényben, a fülledt és fojtott már-már kiáltások kereszttüzében, Ralas immár emberfeletti teljesítményt vár el magától. Persze ehhez elengedhetetlen a néha beiktatott apró szünet, amivel okosan játszik, de Zammiriát akarja, hogy Ralas neve tudatába éghessen, hogy álmaiban ő szerepeljen, hogy egy hűvös éjszakán, az ő nevét suttoghassa mosolyogva a holdak felé. Persze ez örökké nem tarthat, ezt jól tudja, s mikor már a sebesség miatt a rongyok is csúszni kezdenek hátrafelé, erősödő hangja jelzi közeledését, s elnyújtott szisszenés. Aztán tovább fokozott lökések, s elkeseredett arckifejezés, ami azt mutatja, talán hamarosan megérkezik, már csak néhány másodperc kérdése. Kezei hirtelen a halmokba marnak, miképp ajkai a lány nyakába harapnak, s homorító testtel, lüktetve, szűkölve igyekszik menekülni.*