//Próféták//
// Nalaeä, D'or Gaiffar //
//Szobában//
*Az öltözködés kapcsán a tündér végül nem kap instrukciót. Rá bízzák a döntést, amitől ő rendszerint zavarba jön vagy kétségbe esik. Nézegeti a csipkés és a szinte áttetsző selyem ruhácskákat, olykor a férfira pillant, de Gaiffar úr a tekintetét ezúttal a tenger fenséges látképével büszkélkedő kikötői kilátás köti le. Végül Nala csak visszateszi a holmikat és becsukja a szekrény ajtaját. Pőrén simul a férfihoz. A szobában nincs hideg, mégis jóleső hozzábújni. A fürdő illatos vizének édeskés utánérzése sem tudja teljesen elfedni Gaiffar úr ében bőrének jellegzetes aromáját. Nalát egy kicsit az otthonára emlékezteti. A korábbira. A száraz, meleg levegő, a napégette homok illata ilyen. Itt, a kikötőben ritkán érezni hasonlót.
Az elbeszélést csendben hallgatja végig. Nemcsak, hogy figyel, de együtt is érez. Nala ilyen szempontból rendkívül fogékony. Az empátia kiemelkedően hangsúlyos része a személyiségének. Amikor Gaiffar úr a szüleiről beszél, finoman ölelő karjai szorosabbra fonódnak. Az elválás pillanatát ecsetelő szavakra az ezüstös tekintetet elérzékenyült fátyolosság fodrozza.*
- Biztosan örömmel látnának viszont, uram *mondja. Fel sem merül benne, hogy vendége ezt esetleg kevésbé tartja fontosnak. Azt nem is próbálja firtatni, hogy helyes vagy nem helyes, hogy valakit így kiragadjanak a családjából. A vallás dolga egyértelműen olyan, amihez ő nem érhet fel, ezt tudja jól. Így aztán véleményt formálnia is buta, ráadásul illetlen és nem helyénvaló dolog lenne tőle.*
- Amennyire én tudom, főleg Sa'Tereth és Teysus kultusza dívik erre. De inkább csak a szófordulatokból és a káromkodásokból sejtem *vallja be őszintén.* - A Sellőház a gyönyör és az élvezetek temploma. A számunkra ez az egy oltár van. A felajánlás rajta a nagybecsű vendégek számára egyformán odaadó, bármily hitet is követnek.
*Szavai közben gyengéden cirógatja a férfit. Most először nem rántja magával a zavart szégyenkezés amiatt, hogy nem tudott pontosabb választ adni. Ebből is látszik, hogy egyre jobban elbágyasztja a jóleső fáradtság. Gaiffar úr mély, dallamos hangja békével tölti el. Amikor a vendég a szerájbéli lányokról kérdi, az mégis meglepi egy kicsit a tündért.*
- Még testvérek között is akad olykor ellentét *mondja. Már most kihallatszik a hangjából, hogy nála megbocsátóbb, jóhiszeműbb lényt aligha hordhat a hátán Lanawin.* - Volt, hogy felcsattantak, mert Faraonn úr kivételezettje voltam, de mind a nagytiszteletűt szolgáltuk. Ez összekötött minket. Aki pedig elfeledte ezt a fontos dolgot, azt időben figyelmeztették a nővérek, akiknek gondjaira az úr a szerájt bízta. *Szinte úgy beszél erről, mintha könyvből olvasná a rend tételeit, ami magától értetődő és megkérdőjelezhetetlen.* - Nem szenvedtem hiányt semmiben *mondja.* - A lányok közül nem mindenki maradt soká, de azért voltak néhányan, akikkel szinte együtt nőttünk fel. Ők hiányoznak a legjobban. *Elhallgat. A téma túl szomorkás, az pedig nemkívánatos dolog ebben a szolgálatban.*
- Az illatod az eszembe idézi a Karavánpihenőt, uram *pillant fel a férfira, s máris egy derűs mosoly bontakozik ki a tündér bájos vonásain.* - Bízom benne, hogy te például kegyesen a segítségemre leszel, uram, hogy minél jobban szolgálhassalak. Repes a szívem, ha a kedvedre tehetek valamivel.