//Második szál//
//Fodrok a víz tükrén//
*Amikor Taitos úr belekezd a tündér lábacskáinak simogatásába, masszírozásába, Nala már tudja, hogy sikerült elhessegetni a szégyellős feszengést. A változás a férfi hangjában is érezhető. Csípőssége is alábbhagy, bár a Xavy úrnővel vívott szócsata nyakát még ez sem szegi. Nem mintha bánná. A gnóm kisasszony és a férfi évődése úgy is megmosolyogtatja, ha a felét sem érti annak, amiről szól.
Nem csak Taitos úr oldódik fel, de Nala is. A fürdő melege, az érintés kellemes odaadása, a kettős sajátos bájjal átitatott csipkelődése valahogy boldogságot csempésznek a szívébe. Taitos úr hátához simul és magához öleli. Mélyen belélegzi ez a boldog hangulatot és egy pillanatra úgy érzi, jó volna így maradni örökre. Nalát szolgálatra nevelték. Az öröme mások elégedettségéből fogan. Nem is ismer mást. Soha nem is vágyott másra.
Repes a szíve, hogy vendége elégedett. Mikor a férfi megfordul és a Sellő az illatos vízzel végigcsorgatott mellkasra is hintene a csókjaiból, azért egy kis szeppentség költözik a tündér pillantásába. Taitos úr ugyanis megállítja és az álla alá nyúlva a magáéra invitálja Nala tekintetét. Aggodalma viszont hamar elpárolog, amikor megérti, miről van szó. Taitos úr csókja gyengéd és édes. Ezúttal a kis tündér lesz libabőrös. Nem ilyenhez van szokva. Nem példa nélkül való, de alapvetően másfélék a csókok abban a világban, ami őt körülveszi. Egészen a férfi érintése alá simul, de a meghitt pillanatot kissé megtörik a másik dézsa irányából érkező hangok. A heves bugyborékolást és a zilált levegőkapkodást szerencsére hamarosan felváltja a Xavy kisasszony dudorászása és persze a szócsata következő néhány asszója.*
- Én nem bánom *súgja a férfinak mosolyogva. Vannak Sellők, akik kapva kapnának a kijelentésen, de Nalában egyértelműen fel sem merül a lehetősége annak, hogy a közös fürdőjüket illetően ő töltené be a vérmes ragadozó szerepet. Valószínűleg, ha kifejezetten megkérnék rá, akkor se boldogulna a szereppel.*
- Ne aggódjon, Xavy kisasszony, gondom lesz az úrra.
*Az újabb csókot hálásan fogadja. Szinte ragyog, hogy személye ilyen tetszésre talált a vendégnél. Taitos úr bohém modora is visszatérni látszik, ami derűt lop Nala arcára is. Mosolygása csak akkor törik meg kissé, amikor bal kezével a férfi combján támaszkodik meg a mosdatás folytatásához. A véletlenek összejátszása lehet, hogy a jókora sebhelyet eddig nem vette észre. A tündér elég bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy illő-e a vendégeit az ilyesmikről kérdezni. Taitos úr arcán is látszik valami régi sérülés nyoma, de elég halvány, hogy ne legyen túl szembetűnő. Talán még külön férfiasságot is kölcsönöz az ifjú arcélnek. Észrevette a vállán végigfutó hegeket is, de így, a combon terpeszkedő sebhellyel mindez óhatatlanul felidézi valami szörnyű esemény árnyát a férfi múltjából. Nem mer kérdezni, de Nala arca túl őszinte. Igaz, nem is annyira kérdések, mint együttérzés és csodálat tükröződik rajta. Ilyen komoly sebesülések sokak életkedvét megkomorítanák, de Taitos úr természetén ennek nyoma sincs.
Ezúttal Nala hajol csókra. Puha ajkai, érzéki kis nyelve hálásan adózik az úrnak azért, hogy ilyen, azért, hogy most itt lehet, azért, hogy ő lehet az a szerencsés, akivel megosztja az úr és az úrnő a társaságát. Ahogy ajkuk elválik, tekintete egy pillanatra megakad a férfi homlokán ülő fekete pöttyön. Elsőre anyajegynek vélte, aztán később tetoválásnak gondolta, mert hegyen túl néhány törzs tagjainál látott már ilyesmit, de ez közelről nézve valahogy másnak tűnik. Nem akarja bámulni, így ezüstös tekintete hamar visszatér a vendégére. Tenyerei közé fogva megnedvesíti az arcot. Őszinte mosolya pedig semmi mást nem tükröz, csak azt, mennyire kedves neki. Így, ahogy van.*
- Régóta ismerik egymást az úrral, Xavy kisasszony? *érdeklődik, míg újra vízbe mártja a szivacsot és folytatja a mosdatást.* - Átutazóban vannak a Kikötőben?