Kikötő - Sellőház
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 148 (2941. - 2960. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-22 00:13:24
Üzenet elküldve: 2024-11-22 00:13:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*A Relael és Caladir közötti csevejre csak félig figyel; a legkevésbé sem érdekli, honnét szalajtották játékszerüket. Ismeri már annyira az elfet, hogy tudja, szeret társalogni és alaposan körbepuhatolódzni mindenkit.*
-Vetkőzz le. Hadd lássunk. *Elereszti Caladir arcát, majd felegyenesedik. A vetkőzés egy tündér számára minden bizonnyal sokkal bonyolultabb művelet a szárnyak miatt, de az ilyesfajta játékok nem úszhatóak meg enélkül. Nem valószínűsíti, hogy a pillangó ellentmond, így amíg az bajlódik, ő Relaelhez lép. Érzékeit korbácsolva simítja végig az elf feszes hasfalát, majd elidőzik a kebleken, ha szeretője hagyja. Újratölti borospoharát, s a tündért szemléli, míg felhajtja annak tartalmát.*
-Rajzolni, hmm? *Elmosolyodik szakálla alatt, miközben lopva beletúr a hosszúéletű sötét hajzuhatagába. Kedveli annak simogató, hűs puhaságát.*
-Ennél illőbb és magasztosabb dolgokat is vászonra vihetnél. *Férfierejét kellően felélénkíti az elf közelsége. Ha már itt van, nem tudja megállni, hogy ne vegyen magához egy kellően vad csókot is, miközben csípőjénél ragadja meg a hosszúéletűt. Ajkai s nyelve követelőek. Ha nem lenne itt újdonsült játékszerük, az asztalra döntené az elfet, ugyanakkor hosszú még az éj, s a változatosság gyönyörködtet.
Amennyiben a tündér végzett, közelebb lépve mustrálja végig. Szembetűnő a fizikumuk között húzódó különbség; akár egy ragadozó és a prédája. Talán érteni véli, mi ihlette meg Relaelt.*
-Tapasztalt tündérke vagy, igaz? *Simít bele a kék hajkoronába.*
-Feküdj hasra szépen. Vagy négykézláb, ahogy tetszik. *Szól szenvtelenül. Méretei nem sok jót ígérnek, de a kurtizánok legtöbbjének volt már dolga rosszabbal is, mint ő. Nem csak e tekintetben.
Figyelme ezúttal a formás tündéré. Amennyiben úgy tesz, ahogy kéri, rövidesen mögé térdel, sajnos Relaelnek háttal. Mivel nem lel hirtelen a közelben segítséget, zsoldosmódi szerint tenyerébe köpve készíti elő a terepet.*
-A magadfajtákból akad Wegtorenben néhány. A legtöbbnek lánc lóg a nyakában. Ha nyugaton jársz, légy óvatos. Kapkodják a tündéreket. *Cseverészik még könnyeden, de nem teketóriázik sokat, s a Caladir hamar érezheti is magában türelmetlenségét. Erősen markolja a szárnnyal büszkélkedő tündér vékony derekát, s nem is túl kíméletes.*
*A Relael és Caladir közötti csevejre csak félig figyel; a legkevésbé sem érdekli, honnét szalajtották játékszerüket. Ismeri már annyira az elfet, hogy tudja, szeret társalogni és alaposan körbepuhatolódzni mindenkit.*
-Vetkőzz le. Hadd lássunk. *Elereszti Caladir arcát, majd felegyenesedik. A vetkőzés egy tündér számára minden bizonnyal sokkal bonyolultabb művelet a szárnyak miatt, de az ilyesfajta játékok nem úszhatóak meg enélkül. Nem valószínűsíti, hogy a pillangó ellentmond, így amíg az bajlódik, ő Relaelhez lép. Érzékeit korbácsolva simítja végig az elf feszes hasfalát, majd elidőzik a kebleken, ha szeretője hagyja. Újratölti borospoharát, s a tündért szemléli, míg felhajtja annak tartalmát.*
-Rajzolni, hmm? *Elmosolyodik szakálla alatt, miközben lopva beletúr a hosszúéletű sötét hajzuhatagába. Kedveli annak simogató, hűs puhaságát.*
-Ennél illőbb és magasztosabb dolgokat is vászonra vihetnél. *Férfierejét kellően felélénkíti az elf közelsége. Ha már itt van, nem tudja megállni, hogy ne vegyen magához egy kellően vad csókot is, miközben csípőjénél ragadja meg a hosszúéletűt. Ajkai s nyelve követelőek. Ha nem lenne itt újdonsült játékszerük, az asztalra döntené az elfet, ugyanakkor hosszú még az éj, s a változatosság gyönyörködtet.
Amennyiben a tündér végzett, közelebb lépve mustrálja végig. Szembetűnő a fizikumuk között húzódó különbség; akár egy ragadozó és a prédája. Talán érteni véli, mi ihlette meg Relaelt.*
-Tapasztalt tündérke vagy, igaz? *Simít bele a kék hajkoronába.*
-Feküdj hasra szépen. Vagy négykézláb, ahogy tetszik. *Szól szenvtelenül. Méretei nem sok jót ígérnek, de a kurtizánok legtöbbjének volt már dolga rosszabbal is, mint ő. Nem csak e tekintetben.
Figyelme ezúttal a formás tündéré. Amennyiben úgy tesz, ahogy kéri, rövidesen mögé térdel, sajnos Relaelnek háttal. Mivel nem lel hirtelen a közelben segítséget, zsoldosmódi szerint tenyerébe köpve készíti elő a terepet.*
-A magadfajtákból akad Wegtorenben néhány. A legtöbbnek lánc lóg a nyakában. Ha nyugaton jársz, légy óvatos. Kapkodják a tündéreket. *Cseverészik még könnyeden, de nem teketóriázik sokat, s a Caladir hamar érezheti is magában türelmetlenségét. Erősen markolja a szárnnyal büszkélkedő tündér vékony derekát, s nem is túl kíméletes.*
2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 22:35:15
Üzenet elküldve: 2024-11-21 22:35:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Bólint, mintha értené, pedig aligha tudná behatárolni melyik rész is a szárnyszegély. A fájdalom emlegetése megint csak megmozgatja fantáziáját, de kíváncsisága hamar elapad.*
- Nehéz mesterség a tiéd, Caladir.
*Nem vitatja el a művész megnevezést sem, hiszen másik szolgálata rengeteg tapasztalatot és intuíciót igényel.*
- Rugalmasságot, műveltséget, gyors helyzetfelismerést és remek színészi képességeket igényel.
*Nincs különösebb oka annak, hogy hangosan megosztja gondolatát a jelenlévőkkel, csupán elmélkedni van kedve.*
- Olyan ez, mint a nők élete.
*Teszi hozzá kurta nevetéssel, majd elengedi a gondolatmenetet, hogy valamivel felszínesebb mulatságban vehessen részt. Denjaar úgy tűnik már túl jól ismeri, ha anélkül sejti arckifejezését, hogy szép vonásaira kelljen pillantania. Ez baj. Relael legnagyobb és talán egyetlen bája a kiszámíthatatlansága.
Denjaar nem tiltakozik, mely meglepi az elfet, hiszen a harcostól dacosságra számított, vagy büszke visszavágásra.*
- Lám-lám igaz amit a wegtoreni vér tüzességéről mondanak.
*Biztos benne, hogy bármely másik város harcosa sértésként élte volna meg Relael ötletét, míg az egykori gladiátor ezt is játékként éli meg. Kellemes meglepetés, oly annyira, hogy az egyébként féltékeny természetű lányt nem zavarja az ahogy az érdes kezek más bőrén siklanak. Persze jobban örülne, ha az ő testét fedezné fel, ám ez a fajta változatosság sem kevésbé izgató.
A tetszés kérdésére nem felel rögtön, hiszen éppen borát kortyolja. Nem sieti el.*
- Tetszik amit látok.
*Hagyja ennyiben, s nem részletezi, hogy bár Caladir nem az a fajta férfi, akikben általában örömét leli, de szép a szemeinek.*
- Igazán *Ízlelgeti, kutatja az illő kifejezést.* inspiráló. Kár, hogy jó ideje nem rajzoltam már.
*Egy pillanatra elszakítja tekintetét, hogy az ágyról feltápászkodva újra töltse poharát. Nem óhajt ötleteket adni, sem beleszólni a jelenetbe, inkább csendes megfigyelőként élvezné, már amennyiben másra nem szólítják fel.*
*Bólint, mintha értené, pedig aligha tudná behatárolni melyik rész is a szárnyszegély. A fájdalom emlegetése megint csak megmozgatja fantáziáját, de kíváncsisága hamar elapad.*
- Nehéz mesterség a tiéd, Caladir.
*Nem vitatja el a művész megnevezést sem, hiszen másik szolgálata rengeteg tapasztalatot és intuíciót igényel.*
- Rugalmasságot, műveltséget, gyors helyzetfelismerést és remek színészi képességeket igényel.
*Nincs különösebb oka annak, hogy hangosan megosztja gondolatát a jelenlévőkkel, csupán elmélkedni van kedve.*
- Olyan ez, mint a nők élete.
*Teszi hozzá kurta nevetéssel, majd elengedi a gondolatmenetet, hogy valamivel felszínesebb mulatságban vehessen részt. Denjaar úgy tűnik már túl jól ismeri, ha anélkül sejti arckifejezését, hogy szép vonásaira kelljen pillantania. Ez baj. Relael legnagyobb és talán egyetlen bája a kiszámíthatatlansága.
Denjaar nem tiltakozik, mely meglepi az elfet, hiszen a harcostól dacosságra számított, vagy büszke visszavágásra.*
- Lám-lám igaz amit a wegtoreni vér tüzességéről mondanak.
*Biztos benne, hogy bármely másik város harcosa sértésként élte volna meg Relael ötletét, míg az egykori gladiátor ezt is játékként éli meg. Kellemes meglepetés, oly annyira, hogy az egyébként féltékeny természetű lányt nem zavarja az ahogy az érdes kezek más bőrén siklanak. Persze jobban örülne, ha az ő testét fedezné fel, ám ez a fajta változatosság sem kevésbé izgató.
A tetszés kérdésére nem felel rögtön, hiszen éppen borát kortyolja. Nem sieti el.*
- Tetszik amit látok.
*Hagyja ennyiben, s nem részletezi, hogy bár Caladir nem az a fajta férfi, akikben általában örömét leli, de szép a szemeinek.*
- Igazán *Ízlelgeti, kutatja az illő kifejezést.* inspiráló. Kár, hogy jó ideje nem rajzoltam már.
*Egy pillanatra elszakítja tekintetét, hogy az ágyról feltápászkodva újra töltse poharát. Nem óhajt ötleteket adni, sem beleszólni a jelenetbe, inkább csendes megfigyelőként élvezné, már amennyiben másra nem szólítják fel.*
2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 16:42:13
Üzenet elküldve: 2024-11-21 16:42:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az idő együtt tűnik el a térrel, csak az létezik igazán, amit éppen készít, a fájdalmat okozó apró szúrások és karcok. Tud figyelni a külvilágra, de sokadlagossá válik minden. Ha szólítják válaszol, ha kérik elenged. Az összpontosítás ráolvasott bűbájként veszi át a hatalmat felette és nem is akarná másképpen. A forró víz, amiben áztatta magát, az ördögvigyor, amivel pedig nyugtatta elméjét kellemes, de össze sem hasonlítható az alkotás közben átélt békével. Nem érdekli más lelke, ilyenkor mégis, mintha rezgéseket venne át, gondolatokban olvas, kimondott és ki nem mondott akaratot is teljesít. A világosodó ablak együtt üzen a fekete árnnyal, hogy kész van.
Roppan a gerinc, ahogy felegyenesedik, s végzi el az utolsó munkálatokat, hogy megkapja a lány is a látképét annak, amit örökké hordoz majd.
Lassú takarításba kezd maga után, nem hagyna egy festékpöttyöt sem az asztallapon, a tiszta munkát szereti. Az aranyakat épp ilyen vontatottan emeli a másikra, ahogy amaz megszólal.
Sokféle fájdalmat látott már, s ismer is, még ha letaszítja is, hogy a tizedét se érezze. Tört már csontja, égette tűz, érte már hosszú füleit szitok, vagy kellemetlen színtelenség, de amit őszinte dicséretként mond a lány, az másként éri el. Felfoghatná csak egy bolond szavaiként is, az együtt töltött idő alatt megszokta a furcsaságait, a sötéthez való viszonyát, de mégis mélyebben érintette, mint szokás. Talán a fáradtság az oka, vagy a felismerés. Fénytelen a lélektükör ahogy visszafordul a kezében lévő bronztűhöz, amit csomagolna éppen. *
- Szívesen.
*Mondja csak egy sóhaj képében, még ha a "köszönöm" szó maga el sem hangzott, majd folytatja tovább a rendrakást, aztán a táskájába teszi a dolgait. Hallgatja tovább a szavakat, mégis az előzőek visszhangoznak. Aludnia kell.*
- Ne tedd tönkre.
*Mond csak ennyit, s most nem a zöld italra gondol, ami azonnal elmulasztja a sebet, hogy elvegye a rituálé ezen részét is. Sokkal inkább arra, hogy hegekkel kár volna tarkítani azt, amit alkotott. Bár szíve joga.*
- Leina.
*Biccent egyet, majd nem várva tovább semmire elindul, hogy visszakapva fegyvereit újra a szürke szobájában érhesse az álom. A művén kívül egyetlen lila virágot hagyott csak hátra magából a szobának, vagy épp a feketeségnek, ami a széken pihenve várja új gazdáját, hogy használja fel bölcsen, vagy épp tűzze a hajába...*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.21 16:48:27
*Az idő együtt tűnik el a térrel, csak az létezik igazán, amit éppen készít, a fájdalmat okozó apró szúrások és karcok. Tud figyelni a külvilágra, de sokadlagossá válik minden. Ha szólítják válaszol, ha kérik elenged. Az összpontosítás ráolvasott bűbájként veszi át a hatalmat felette és nem is akarná másképpen. A forró víz, amiben áztatta magát, az ördögvigyor, amivel pedig nyugtatta elméjét kellemes, de össze sem hasonlítható az alkotás közben átélt békével. Nem érdekli más lelke, ilyenkor mégis, mintha rezgéseket venne át, gondolatokban olvas, kimondott és ki nem mondott akaratot is teljesít. A világosodó ablak együtt üzen a fekete árnnyal, hogy kész van.
Roppan a gerinc, ahogy felegyenesedik, s végzi el az utolsó munkálatokat, hogy megkapja a lány is a látképét annak, amit örökké hordoz majd.
Lassú takarításba kezd maga után, nem hagyna egy festékpöttyöt sem az asztallapon, a tiszta munkát szereti. Az aranyakat épp ilyen vontatottan emeli a másikra, ahogy amaz megszólal.
Sokféle fájdalmat látott már, s ismer is, még ha letaszítja is, hogy a tizedét se érezze. Tört már csontja, égette tűz, érte már hosszú füleit szitok, vagy kellemetlen színtelenség, de amit őszinte dicséretként mond a lány, az másként éri el. Felfoghatná csak egy bolond szavaiként is, az együtt töltött idő alatt megszokta a furcsaságait, a sötéthez való viszonyát, de mégis mélyebben érintette, mint szokás. Talán a fáradtság az oka, vagy a felismerés. Fénytelen a lélektükör ahogy visszafordul a kezében lévő bronztűhöz, amit csomagolna éppen. *
- Szívesen.
*Mondja csak egy sóhaj képében, még ha a "köszönöm" szó maga el sem hangzott, majd folytatja tovább a rendrakást, aztán a táskájába teszi a dolgait. Hallgatja tovább a szavakat, mégis az előzőek visszhangoznak. Aludnia kell.*
- Ne tedd tönkre.
*Mond csak ennyit, s most nem a zöld italra gondol, ami azonnal elmulasztja a sebet, hogy elvegye a rituálé ezen részét is. Sokkal inkább arra, hogy hegekkel kár volna tarkítani azt, amit alkotott. Bár szíve joga.*
- Leina.
*Biccent egyet, majd nem várva tovább semmire elindul, hogy visszakapva fegyvereit újra a szürke szobájában érhesse az álom. A művén kívül egyetlen lila virágot hagyott csak hátra magából a szobának, vagy épp a feketeségnek, ami a széken pihenve várja új gazdáját, hogy használja fel bölcsen, vagy épp tűzze a hajába...*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.21 16:48:27
2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:50:54
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:50:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Ril-nek kétségkívül nem kell bebizonyítania, hogy képes úgy fájdalmat okozni, hogy közben ő maga élvezi a tevékenységet, amit folytat, és még az áldozata is önként nyújtja a karját érte abban bízva, hogy a végeredmény megéri majd a szenvedést.
Az első szúrások valóban olyannak érződnek, mintha egy apró villám csapna bele a karjának azon az apró pici pontjába, ahol a tű hegyes vége átszúrja a bőrét. Hiába a bájital, így is rettentő rossz érzés, nem is bírja ki máshogy, csak úgy, ha beszél, és mi más is juthatna eszébe, mint az előző, ehhez hasonló élménye, így arról kezd összeszedetlenül magyarázni.*
- Nem, nem bírom. *Nem rázza meg a fejét, pedig szeretné, de azt az utasítást kapta, hogy ne mocorogjon, ami lehet, hogy csak a karjára vonatkozott, de jobbnak látja, ha semmilyen felesleges mozdulatot nem tesz.
Ami magát a fájdalmat illeti, ha jól bírná, ahogy a test ilyen formában jelzi a bajt, talán nem is okozna direkt sérüléseket saját magának, hiszen akkor az érzés nem lenne elég erőteljes ahhoz, hogy el tudja nyomni a zajt és a világ minden problémáját. Így jó ez, ahogy van. Mindenhez hozzá lehet szokni, még a rosszhoz is, ha az folyamatosan jelen van. Az emberi elme furcsán működik, főleg, ha az annyira sérült, mint a feketeségé. Ha valami folyamatosan jelen van, akkor egy idő után a test és a lélek alkalmazkodik hozzá, és inkább már a hiányát érzi meg, mintsem a jelenlétét. Éppen ez lehet a magyarázat arra is, hogy bár a fájdalom nem szűnik, viszont a lány hangja elcsendesedik. Az egymást követő, folyamatos ingereket, melyek végigfutnak az egész karján, olyannak érzi, mintha egyek lennének a szívverésével, és egy óramű ingájának pontos, kattogó hangját imitálva jeleznék, hogy az idő nem állt meg, bármi történjék is, az megy tovább. Az idő nem áll meg, s így a sötétség is egyre inkább magával ragadja. Látszik is, ahogy egyre feljebb kúszik a karján, de úgy érzi, mintha nem is Ril csinálná, hanem valami nála sokkal hatalmasabb erő tenné ezt vele.
Az elképzelt párhuzamot csak még jobban erősíti, hogy akárhányszor szünetet kér azért, hogy nyújtózkodjon, igyon egyet vagy mosdóba menjen, megszűnik a fájdalom, és addig a sötétség sem terjed tovább, mert az idő is megáll.
Az utolsó pár órában azonban már nem kér több pihenőt, belefeledkezik az érzésbe, és még félig elaludni is képes a székben. Ril hangjára és a szűnni kezdő fájdalomra kapja fel végül a fejét valamikor a hajnali órákban. Álmos tekintettel néz végig a lányon, majd a művén, forgatja a kezét egy rövid ideig, majd mikor felfogja, hogy amit a jobb karján lát végighúzódni, az valóban a képzeleteiben élő kép életre kelt mása. Minden álom elillan a szeméből, csak a meglepettség, ijedtség és az elégedettség furcsa egyvelege látszik az arcán.*
- Azt hiszem Ril… hogy te a démonok küldöttje vagy. Senki sem tudná ezt ilyen tökéletesre megcsinálni, csak olyasvalaki, aki maga is jól ismeri az árnyakat. Hálás vagyok neked. *Most nem viccel, nem hülyeséget beszél, halál komolyan gondolja a véleményét. Ő valódinak látja azokat az árnyakat.
Összeszedi magát és feláll a székről, a hátizsákjához lépked, hogy egy újabb zöld löttyöt keressen belőle elő, amivel egycsapásra meg tudja oldani, hogy ne legyen gondja a sebek kezelésével.*
- Jó érzés volt, ahogy csináltad. Fájt, de jó volt, tényleg. *Teszi hozzá az elmondottakhoz, miután lehúzta az üvegcse tartalmát, s közben az ablakon bámul kifelé azon tűnődve, hogy egyáltalán van-e még értelme aludniuk.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Ril-nek kétségkívül nem kell bebizonyítania, hogy képes úgy fájdalmat okozni, hogy közben ő maga élvezi a tevékenységet, amit folytat, és még az áldozata is önként nyújtja a karját érte abban bízva, hogy a végeredmény megéri majd a szenvedést.
Az első szúrások valóban olyannak érződnek, mintha egy apró villám csapna bele a karjának azon az apró pici pontjába, ahol a tű hegyes vége átszúrja a bőrét. Hiába a bájital, így is rettentő rossz érzés, nem is bírja ki máshogy, csak úgy, ha beszél, és mi más is juthatna eszébe, mint az előző, ehhez hasonló élménye, így arról kezd összeszedetlenül magyarázni.*
- Nem, nem bírom. *Nem rázza meg a fejét, pedig szeretné, de azt az utasítást kapta, hogy ne mocorogjon, ami lehet, hogy csak a karjára vonatkozott, de jobbnak látja, ha semmilyen felesleges mozdulatot nem tesz.
Ami magát a fájdalmat illeti, ha jól bírná, ahogy a test ilyen formában jelzi a bajt, talán nem is okozna direkt sérüléseket saját magának, hiszen akkor az érzés nem lenne elég erőteljes ahhoz, hogy el tudja nyomni a zajt és a világ minden problémáját. Így jó ez, ahogy van. Mindenhez hozzá lehet szokni, még a rosszhoz is, ha az folyamatosan jelen van. Az emberi elme furcsán működik, főleg, ha az annyira sérült, mint a feketeségé. Ha valami folyamatosan jelen van, akkor egy idő után a test és a lélek alkalmazkodik hozzá, és inkább már a hiányát érzi meg, mintsem a jelenlétét. Éppen ez lehet a magyarázat arra is, hogy bár a fájdalom nem szűnik, viszont a lány hangja elcsendesedik. Az egymást követő, folyamatos ingereket, melyek végigfutnak az egész karján, olyannak érzi, mintha egyek lennének a szívverésével, és egy óramű ingájának pontos, kattogó hangját imitálva jeleznék, hogy az idő nem állt meg, bármi történjék is, az megy tovább. Az idő nem áll meg, s így a sötétség is egyre inkább magával ragadja. Látszik is, ahogy egyre feljebb kúszik a karján, de úgy érzi, mintha nem is Ril csinálná, hanem valami nála sokkal hatalmasabb erő tenné ezt vele.
Az elképzelt párhuzamot csak még jobban erősíti, hogy akárhányszor szünetet kér azért, hogy nyújtózkodjon, igyon egyet vagy mosdóba menjen, megszűnik a fájdalom, és addig a sötétség sem terjed tovább, mert az idő is megáll.
Az utolsó pár órában azonban már nem kér több pihenőt, belefeledkezik az érzésbe, és még félig elaludni is képes a székben. Ril hangjára és a szűnni kezdő fájdalomra kapja fel végül a fejét valamikor a hajnali órákban. Álmos tekintettel néz végig a lányon, majd a művén, forgatja a kezét egy rövid ideig, majd mikor felfogja, hogy amit a jobb karján lát végighúzódni, az valóban a képzeleteiben élő kép életre kelt mása. Minden álom elillan a szeméből, csak a meglepettség, ijedtség és az elégedettség furcsa egyvelege látszik az arcán.*
- Azt hiszem Ril… hogy te a démonok küldöttje vagy. Senki sem tudná ezt ilyen tökéletesre megcsinálni, csak olyasvalaki, aki maga is jól ismeri az árnyakat. Hálás vagyok neked. *Most nem viccel, nem hülyeséget beszél, halál komolyan gondolja a véleményét. Ő valódinak látja azokat az árnyakat.
Összeszedi magát és feláll a székről, a hátizsákjához lépked, hogy egy újabb zöld löttyöt keressen belőle elő, amivel egycsapásra meg tudja oldani, hogy ne legyen gondja a sebek kezelésével.*
- Jó érzés volt, ahogy csináltad. Fájt, de jó volt, tényleg. *Teszi hozzá az elmondottakhoz, miután lehúzta az üvegcse tartalmát, s közben az ablakon bámul kifelé azon tűnődve, hogy egyáltalán van-e még értelme aludniuk.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:22:25
Üzenet elküldve: 2024-11-21 09:22:25
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Az Úrnő kegyes hozzá, és gyengéden nyúl a szárnyához. Ezért hálát érez, hiszen nem csontokkal merevített és húsos bőrrel bevont szárnya van mint egy csirkének vagy varjúnak; hanem vékony, hártya-szerű, helyenként szinte áttetsző.*
- Igen, Úrnő. *-válaszol bólintva-* De ott csak halványan. A szárnyszegély érzékenyebb.
*Tekintete a zöld szemeket keresi, mosolya szinte bocsánatkérő lesz.*
- Ahogy az Úrnő érintett, ott legjobban csak a fájdalmat érzem, ha a hártya átszakad. *-apró vallomás, nem is árul el vele túl sokat talán. Ritkán, de tényleg előfordult már ilyen. Szerencsére szépen, és túlzottan látható hegesedés nélkül gyógyult meg a hártyavékony bőr.
Amíg az Úrnő is bort tölt, addig ő az ágy fölé hajolva masszírozza az Úr hátát. Hüvelykujjainak hegyei tévedhetetlenül találják meg az erős izmok keményebb pontjait, és -mivel jól tudja mit csinál- nem is kell nagy erő az ügyesség mellé, hogy az apró görcsöket feloldja. Érzi tenyerei alatt a test lazaságát, és elégedettséggel vegyes boldogságot érez emiatt. Ezek szerint, gondolja, az Úr elégedett azzal, ahogy kedveskedik neki. Az Úrnő ajánlatát hallva mosolya egy pillanatra szélesebbé válik, kék szemei az Úrnő felé villannak egy szusszanásnyi időre, majd folytatja a serkentő-ajzó hatású olajak bőrbe masszírozását.*
- Mindenhonnan és sehonnan, Úrnő. *-válaszol lágy hangon a neki feltett kérdésre, arcát a gyönyörű nő felé fordítva-* A szüleim városról városról vándorolnak, művészek. Büszke vagyok rá, hogy én is, mondhatni, művész vagyok. Még ha más téren is.
*A szavak nélküli utasításnak engedelmeskedve felegyenesedik az Úr hátáról, és megáll az ágy mellett. Nem ellenkezik amikor az álla alá nyúlnak, kíváncsian néz fel a férfi arcába. Kíváncsi hogy mit kívánnak tőle, kíváncsi, hogy mivel szolgálhatja az Úr és Úrnő örömét a legjobban.*
- Szeretnék. *-válaszolja egyszerűen, és a durvasághoz szokott kéz érintésétől magát nem zavartatva halványan elmosolyodik. Ahogy az Úr a nyakában lógó láncot vizsgálja, keze egy pillanatra hozzáér mellkasához, és ettől a szárnyvégei aprót rezzennek.
A szorítás aztán erősebb lesz, ahogy az Úr irányítja. Most sem ellenkezik, csupán halk, szusszanásra emlékeztető hanggal fújja ki a levegőt. Tudja, hogy vannak akik ehhez vannak szokva: ahhoz, hogy uralkodjanak más felett, hogy erősek és keményen nyúlnak a dolgokhoz.*
- N'm, Ur'm. *-válaszolja a kérdésre nehezen mozgó állkapoccsal, még mindig az Úr erőteljes keze által irányítva. Szárnyai újra megrezzennek. Nem a fájdalomtól, hanem sokkal inkább az izgalomtól. Izgul amiatt, hogy az Úrnő kedvére tegyen, és izgul amiatt, hogy az Úr kedvére tegyen. Csupán a szemeit tudja most mozgatni, így azokat az Úr arca felé fordítja, úgy próbálja meg feltenni következő kérdését.-* Mit kív'n, Ur'm?
*Az Úrnő kegyes hozzá, és gyengéden nyúl a szárnyához. Ezért hálát érez, hiszen nem csontokkal merevített és húsos bőrrel bevont szárnya van mint egy csirkének vagy varjúnak; hanem vékony, hártya-szerű, helyenként szinte áttetsző.*
- Igen, Úrnő. *-válaszol bólintva-* De ott csak halványan. A szárnyszegély érzékenyebb.
*Tekintete a zöld szemeket keresi, mosolya szinte bocsánatkérő lesz.*
- Ahogy az Úrnő érintett, ott legjobban csak a fájdalmat érzem, ha a hártya átszakad. *-apró vallomás, nem is árul el vele túl sokat talán. Ritkán, de tényleg előfordult már ilyen. Szerencsére szépen, és túlzottan látható hegesedés nélkül gyógyult meg a hártyavékony bőr.
Amíg az Úrnő is bort tölt, addig ő az ágy fölé hajolva masszírozza az Úr hátát. Hüvelykujjainak hegyei tévedhetetlenül találják meg az erős izmok keményebb pontjait, és -mivel jól tudja mit csinál- nem is kell nagy erő az ügyesség mellé, hogy az apró görcsöket feloldja. Érzi tenyerei alatt a test lazaságát, és elégedettséggel vegyes boldogságot érez emiatt. Ezek szerint, gondolja, az Úr elégedett azzal, ahogy kedveskedik neki. Az Úrnő ajánlatát hallva mosolya egy pillanatra szélesebbé válik, kék szemei az Úrnő felé villannak egy szusszanásnyi időre, majd folytatja a serkentő-ajzó hatású olajak bőrbe masszírozását.*
- Mindenhonnan és sehonnan, Úrnő. *-válaszol lágy hangon a neki feltett kérdésre, arcát a gyönyörű nő felé fordítva-* A szüleim városról városról vándorolnak, művészek. Büszke vagyok rá, hogy én is, mondhatni, művész vagyok. Még ha más téren is.
*A szavak nélküli utasításnak engedelmeskedve felegyenesedik az Úr hátáról, és megáll az ágy mellett. Nem ellenkezik amikor az álla alá nyúlnak, kíváncsian néz fel a férfi arcába. Kíváncsi hogy mit kívánnak tőle, kíváncsi, hogy mivel szolgálhatja az Úr és Úrnő örömét a legjobban.*
- Szeretnék. *-válaszolja egyszerűen, és a durvasághoz szokott kéz érintésétől magát nem zavartatva halványan elmosolyodik. Ahogy az Úr a nyakában lógó láncot vizsgálja, keze egy pillanatra hozzáér mellkasához, és ettől a szárnyvégei aprót rezzennek.
A szorítás aztán erősebb lesz, ahogy az Úr irányítja. Most sem ellenkezik, csupán halk, szusszanásra emlékeztető hanggal fújja ki a levegőt. Tudja, hogy vannak akik ehhez vannak szokva: ahhoz, hogy uralkodjanak más felett, hogy erősek és keményen nyúlnak a dolgokhoz.*
- N'm, Ur'm. *-válaszolja a kérdésre nehezen mozgó állkapoccsal, még mindig az Úr erőteljes keze által irányítva. Szárnyai újra megrezzennek. Nem a fájdalomtól, hanem sokkal inkább az izgalomtól. Izgul amiatt, hogy az Úrnő kedvére tegyen, és izgul amiatt, hogy az Úr kedvére tegyen. Csupán a szemeit tudja most mozgatni, így azokat az Úr arca felé fordítja, úgy próbálja meg feltenni következő kérdését.-* Mit kív'n, Ur'm?
2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-20 20:09:55
Üzenet elküldve: 2024-11-20 20:09:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Hallja Relael lépteit, a folyó bor hangját, s szívesen a megkapó látvány felé is fordulna, ha nem akadályozna benne a puha selyempárna, amibe épp az arcát fúrja. A tündér valóban nem viccelt; az erejét ügyességre cserélte, az apró ujjak pedig tökéletesen illeszkednek a porcikái alá. Nem az a hátfájós típus, de az erdőmélyi túrán történt cipekedés következtében sajgó izmai hálásak a hozzáértő érintésnek.
A kellemes nyugalomból Relael szavaira ocsúdik. Halkan felgöcög a hallottakra. Szinte látja maga előtt az elf kéjes mosolyát.*
-Azt meghiszem. *Feleli meg a felajánlást, miközben egy csettintéssel leparancsolja hátáról a tündérfiút.
Feltápászkodik az ágyról, hogy végre valahára összeakassza tekintetét az elfével. Pontosan az a mosoly játszik az amúgy bájos arcon, mint ahogy azt elképzelte. Elkalandozik tekintete az finom combokon és a bőséges kebleken, de végül csak a tündér felé fordul. Ha Caladir hagyja, megragadja állát, hogy felfelé szegezhesse a kéklő tekintetet. Hüvelykujjával kedvtelve simít végig a szőrtelen arcon. Érintése érdes, ahogy az egy hozzá hasonló férfitól elvárható.*
-Mit gondolsz, tündérke? Szeretnél a kedvünkre tenni? *Szavai kíméletlen cseppennek a a tündér fülébe, miközben szabad kezével szórakozottan vizsgálja meg a tündér nyakában lógó, aranyláncos medált. Nem csupán külleme kellemesen feminim az ifjoncnak, de kellően alázatos is. Határozottabban markolja Caladir állkapcsát, hogy ezúttal Relael felé küldje a csillogó, kék szempárt.*
-Tetszik neked? Nem akarunk csalódást okozni neki, igaz? *Duruzsolja. Wegtorenben, a mámoros ünnepségek alatt a harcosok nem igazán válogattak; pedig volt miből. A Tűz Városában hatalmas keletje van a bordélyoknak, azonban sokkal szebb szavuk volt ezekre az intézményekre, mint a Nagy Választóhegység ezen oldalán: szeráj. Akadt ott mindenféle és fajta szerzet, s nem csupán a népes rabszolgaság tette ezeket az ünnepségeket felejthetetlenné. Noha ő mindig is a gyengébbik nemhez vonzódott, nem csinált belőle problémát, ha egy-egy finomabb küllemű hím jutott ki éppen osztályrészül. Az effajta mulatságok alatt gyakorta körbejártak a kurtizánok, a változatosság pedig megrészegíti az embert.*
*Hallja Relael lépteit, a folyó bor hangját, s szívesen a megkapó látvány felé is fordulna, ha nem akadályozna benne a puha selyempárna, amibe épp az arcát fúrja. A tündér valóban nem viccelt; az erejét ügyességre cserélte, az apró ujjak pedig tökéletesen illeszkednek a porcikái alá. Nem az a hátfájós típus, de az erdőmélyi túrán történt cipekedés következtében sajgó izmai hálásak a hozzáértő érintésnek.
A kellemes nyugalomból Relael szavaira ocsúdik. Halkan felgöcög a hallottakra. Szinte látja maga előtt az elf kéjes mosolyát.*
-Azt meghiszem. *Feleli meg a felajánlást, miközben egy csettintéssel leparancsolja hátáról a tündérfiút.
Feltápászkodik az ágyról, hogy végre valahára összeakassza tekintetét az elfével. Pontosan az a mosoly játszik az amúgy bájos arcon, mint ahogy azt elképzelte. Elkalandozik tekintete az finom combokon és a bőséges kebleken, de végül csak a tündér felé fordul. Ha Caladir hagyja, megragadja állát, hogy felfelé szegezhesse a kéklő tekintetet. Hüvelykujjával kedvtelve simít végig a szőrtelen arcon. Érintése érdes, ahogy az egy hozzá hasonló férfitól elvárható.*
-Mit gondolsz, tündérke? Szeretnél a kedvünkre tenni? *Szavai kíméletlen cseppennek a a tündér fülébe, miközben szabad kezével szórakozottan vizsgálja meg a tündér nyakában lógó, aranyláncos medált. Nem csupán külleme kellemesen feminim az ifjoncnak, de kellően alázatos is. Határozottabban markolja Caladir állkapcsát, hogy ezúttal Relael felé küldje a csillogó, kék szempárt.*
-Tetszik neked? Nem akarunk csalódást okozni neki, igaz? *Duruzsolja. Wegtorenben, a mámoros ünnepségek alatt a harcosok nem igazán válogattak; pedig volt miből. A Tűz Városában hatalmas keletje van a bordélyoknak, azonban sokkal szebb szavuk volt ezekre az intézményekre, mint a Nagy Választóhegység ezen oldalán: szeráj. Akadt ott mindenféle és fajta szerzet, s nem csupán a népes rabszolgaság tette ezeket az ünnepségeket felejthetetlenné. Noha ő mindig is a gyengébbik nemhez vonzódott, nem csinált belőle problémát, ha egy-egy finomabb küllemű hím jutott ki éppen osztályrészül. Az effajta mulatságok alatt gyakorta körbejártak a kurtizánok, a változatosság pedig megrészegíti az embert.*
2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-20 19:00:31
Üzenet elküldve: 2024-11-20 19:00:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*A tündér természetesen engedelmeskedik óhajának, s ez kellemes változatosság. No persze nem gyakran ütközik ellenvetés, ám azt jellemzően ki kell érdemelnie, míg itt csupán megadatik számára, mivel vendégként lépett be az ajtón. Ez a fajta alázatosság nemesi múltjára emlékezteti, amikor is nem volt ritka, hogy saját szórakoztatásukra drága kurtizánokat invitáltak meg pompás épületeikbe.
Természetesen gyöngéd, ahogy az elvárható tőle. Ártó, gonosz viselkedését a Sellőház falain kívül hagyta, s általában erőszakos eszközeit a cél érdekében veti be. Meg néhány alkalommal saját szórakoztatásának örömére.*
- Az érintésemet érzed?
*Bátran kíváncsiskodik, nem tartva attól, hogy esetleg valaki számára evidens kérdését feltegye, s miközben a feleletet várja, bátortalanul simít a szárnyak külső oldalán. Caladir minden porcikája oly törékenynek tűnik, ezért nem is merészkedik tovább.
Az ujjbegyére tapadt finom portól nem retten meg, inkább csak lenyűgözi. Felismeri a hasonlóságot a pillangók és a tündér szárnya között.
Bár Denjaar öntött a borból, de neki elfelejtett adni. A férfira vall ez, mert míg Relael minden erejével törekszik megfelelni neki, addig a harcos nem ad sokat ilyen apróságokra.
Érzi magán Denjaar tekintetét, ezért megkeresi a rideg szempárt. Hiába igyekezhet a harcos bármit kiolvasni Relael rejtélyes zöldjeiből, a jáde színű szemek nem árulnak el semmit az elf céljairól. Talán azért sem, mert nincsenek előrelátható tervei, csupán improvizál.
Kiszolgálja magát borból, s addig is helyet ad az ágyon a két férfi számára.
Örömmel nézi el kettejüket, bár tekintete akaratlanul is szeretőjére vándorol. Túlzottan szemet gyönyörködtető a számára, hogy túl sok ideig ne figyelje meg magának. Több sem kell hozzá, hogy elkalandozzanak gondolatai. Néhány szem gyümölcsöt helyez tenyerébe, s ráérősen visszasétál az ágyhoz, majd óvatosan elhelyezkedik rajta.*
- Szívesen befizetlek Caladirra, ha esetleg megtetszene.
*Szavait egyértelműen Denjaarhoz intézi, aki ha kinyitja szemeit és rápillant erről meg is bizonyosodhat.*
- De csak azzal a feltétellel, ha nézhetlek titeket közben.
*Széles mosollyal arcán dob egy szőlőszemet szájába, s a rágását követően egy kis borral öblíti le.*
- Mondd csak tündérkém, honnan származol?
*Folytatja tovább kedélyesen a cseverészést, közben reménykedik, hogy a wegtoreni nem veszi rossz néven kósza ötletét.*
*A tündér természetesen engedelmeskedik óhajának, s ez kellemes változatosság. No persze nem gyakran ütközik ellenvetés, ám azt jellemzően ki kell érdemelnie, míg itt csupán megadatik számára, mivel vendégként lépett be az ajtón. Ez a fajta alázatosság nemesi múltjára emlékezteti, amikor is nem volt ritka, hogy saját szórakoztatásukra drága kurtizánokat invitáltak meg pompás épületeikbe.
Természetesen gyöngéd, ahogy az elvárható tőle. Ártó, gonosz viselkedését a Sellőház falain kívül hagyta, s általában erőszakos eszközeit a cél érdekében veti be. Meg néhány alkalommal saját szórakoztatásának örömére.*
- Az érintésemet érzed?
*Bátran kíváncsiskodik, nem tartva attól, hogy esetleg valaki számára evidens kérdését feltegye, s miközben a feleletet várja, bátortalanul simít a szárnyak külső oldalán. Caladir minden porcikája oly törékenynek tűnik, ezért nem is merészkedik tovább.
Az ujjbegyére tapadt finom portól nem retten meg, inkább csak lenyűgözi. Felismeri a hasonlóságot a pillangók és a tündér szárnya között.
Bár Denjaar öntött a borból, de neki elfelejtett adni. A férfira vall ez, mert míg Relael minden erejével törekszik megfelelni neki, addig a harcos nem ad sokat ilyen apróságokra.
Érzi magán Denjaar tekintetét, ezért megkeresi a rideg szempárt. Hiába igyekezhet a harcos bármit kiolvasni Relael rejtélyes zöldjeiből, a jáde színű szemek nem árulnak el semmit az elf céljairól. Talán azért sem, mert nincsenek előrelátható tervei, csupán improvizál.
Kiszolgálja magát borból, s addig is helyet ad az ágyon a két férfi számára.
Örömmel nézi el kettejüket, bár tekintete akaratlanul is szeretőjére vándorol. Túlzottan szemet gyönyörködtető a számára, hogy túl sok ideig ne figyelje meg magának. Több sem kell hozzá, hogy elkalandozzanak gondolatai. Néhány szem gyümölcsöt helyez tenyerébe, s ráérősen visszasétál az ágyhoz, majd óvatosan elhelyezkedik rajta.*
- Szívesen befizetlek Caladirra, ha esetleg megtetszene.
*Szavait egyértelműen Denjaarhoz intézi, aki ha kinyitja szemeit és rápillant erről meg is bizonyosodhat.*
- De csak azzal a feltétellel, ha nézhetlek titeket közben.
*Széles mosollyal arcán dob egy szőlőszemet szájába, s a rágását követően egy kis borral öblíti le.*
- Mondd csak tündérkém, honnan származol?
*Folytatja tovább kedélyesen a cseverészést, közben reménykedik, hogy a wegtoreni nem veszi rossz néven kósza ötletét.*
2953. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-19 19:20:28
Üzenet elküldve: 2024-11-19 19:20:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
- Tényleg sokat.
*Bólint inkább. Nem szeretné megmagyarázni, amit mondott, így hát nem is teszi. Mindenkinek megvan a saját belső világa, értsen úgy dolgokat, ahogy akar. Nem visszakozik az ében hajú, nem sértődik meg, de ha úgy lenne sem lenne dolga okokat fejteni. Mindenkinek mást jelent az elkészült forma, kinek többet, kinek kevesebbet. Annyit biztosan tud, hogy valódi jelentése van annak, amit rá fog festeni, még ha amaz ki sem tudja fejezni magát vele kapcsolatban. Majd kifejezi az, ami a bőrön tetszeleg. Beletörődik abba, hogy nem a rituálé része az, hogy a fájdalmat viselje, majd gondoskodva a színezett sebről váljon valóban sajáttá. Kurtán biccent csak, s foglalkozik inkább az ő részével.
Bölcsen tette a lány, hogy nem nyúlt hozzá semmihez. Nem tudna most haragra gerjedni, viszont reflexszerű lenne, ahogy annak tarkóját érné az ütés, majd a falapot a homloka a szerencsére nem látottak hevében.
Nem törődik már vonásokkal, csak a bőrfelülettel és azzal, hogyha kérdése van a másiknak. Az aranyak még keresik a beleegyezést, de csak fecsegést kap. Tudta, hogy ez vár rá.*
- Hidd el, akkor is menne.
*Bár színtelenül mondja, talán bujkál benne egy leheletnyi vicc is, viszont most ez nem megfejthető. Nemrégiben még a húsáig mart volna a tűvel, ám elpárolgott a valójában nem is Leiná-ra irányuló harag. Így csak a Ril-hez méltó precizitással kezd bele a szúrásokba, apró karcokba. Férfiak is nyüszítenek olykor, ahogy ezen fájdalom éri őket, ez sem meglepő számára, ahogy az sem, hogy megindul a szóáradat. Ilyenkor zavarja a legkevésbé. Velejáró, hogy valamivel el akarják ütni az időt és a gyengeséggel vegyült izgatottságot.*
- Ennyire nem bírod a fájdalmat?
*Nem néz fel és nem is jegyzi meg, hogy mennyire tartja értelmetlennek az összes szavát. Viszont sok a kép, ami összeférhetetlen a fejében. Fájdalmat okoz magának, de az egyetlen, ami tényleg valamirevaló kín, az el van nyomva szerekkel. Nem az ő dolga. De hagyja, beszéljen annyit, amennyit akar, még válaszolni is hajlandó alkalomadtán, vagy további kérdéseket feltenni.
De a lány csendesedik... könnyebb így. Nem keresi az okot, talán elmerül abban, ami készül, s így is teszi jól; vegyen részt benne, legyen tényleg az övé, lássa a semmiből kialakult árnyakat, ahogy végigkanyarog a hegek tarkította alabástrom bőrön.
Időközönként nem csak szúr, nem csak karcol, hanem a bőrbe dörzsöli az anyagot, hogy bejusson egészen az apró sebek mélyéig. Fájdalmat okoz, mégis úgy gondoskodik a mintáról, mintha saját gyermeke volna. Az arca nem árulkodó ugyan, csak a feszült figyelme, a koncentrálás, ahogy nem vét sosem a kezében a bronz, s egyre inkább alakulni kezd az az elképzelés, amit egyszer már tintával rápingált.
Az mutatóujjról vékonyan felfutó árny egyre terjeng és szorítja körül a csuklót. Felfelé halad, néhol a haloványabbra kevert, hígított masszát juttatva be, dörzsölve szét. Órákig képes lenne emiatt egy helyben ülni, de engedékeny, ha a másiknak szüksége van valamire, akkor nem fog érte szólni, csak hagyja. De megállíthatatlan a kívánt rajzolat, idegen bőrként hat a karon, mégis pontosan úgy illik rá, mint ahogyan azt mindketten képzelték. A sebhelyeket körbeölelve, a szinte átlátszó bőr alól kitűnő erecskéket követve alakul késszé.
Távolodik. Próbálja egyben, egészként látni, megfigyelni, hogy van-e vele még dolga. Akkor veszi el csupán a kezét és megy el egy újabb tiszta törölközőért, amikor teljesen biztos abban, hogy végzett. Talán már a hajnali fények játszadoznak az ablakban. Enyhén nedvesíti be az anyagot, s törli meg a szénporos masszától néhol kivehetetlen formákat, hogy végre Leina is teljességében láthassa a kívánalmát; mintha abba a vödör fájdalmasan édes feketeségbe nyúlt volna bele, amit képzelt, s folyékony füstként kúszott volna mutatóujja hegyétől majd a könyökéig, helyenként szétterjedve, hogy onnan rántsa magába erőnek erejével. Csakhogy sehová nem tudja vonni, mindössze végérvényesen lenyomatát hagyta rajta a sötétség, ami oly nagy hatással van a lányra. Megérti.*
- Kész vagy.
*Szólal meg végül.*
- Tényleg sokat.
*Bólint inkább. Nem szeretné megmagyarázni, amit mondott, így hát nem is teszi. Mindenkinek megvan a saját belső világa, értsen úgy dolgokat, ahogy akar. Nem visszakozik az ében hajú, nem sértődik meg, de ha úgy lenne sem lenne dolga okokat fejteni. Mindenkinek mást jelent az elkészült forma, kinek többet, kinek kevesebbet. Annyit biztosan tud, hogy valódi jelentése van annak, amit rá fog festeni, még ha amaz ki sem tudja fejezni magát vele kapcsolatban. Majd kifejezi az, ami a bőrön tetszeleg. Beletörődik abba, hogy nem a rituálé része az, hogy a fájdalmat viselje, majd gondoskodva a színezett sebről váljon valóban sajáttá. Kurtán biccent csak, s foglalkozik inkább az ő részével.
Bölcsen tette a lány, hogy nem nyúlt hozzá semmihez. Nem tudna most haragra gerjedni, viszont reflexszerű lenne, ahogy annak tarkóját érné az ütés, majd a falapot a homloka a szerencsére nem látottak hevében.
Nem törődik már vonásokkal, csak a bőrfelülettel és azzal, hogyha kérdése van a másiknak. Az aranyak még keresik a beleegyezést, de csak fecsegést kap. Tudta, hogy ez vár rá.*
- Hidd el, akkor is menne.
*Bár színtelenül mondja, talán bujkál benne egy leheletnyi vicc is, viszont most ez nem megfejthető. Nemrégiben még a húsáig mart volna a tűvel, ám elpárolgott a valójában nem is Leiná-ra irányuló harag. Így csak a Ril-hez méltó precizitással kezd bele a szúrásokba, apró karcokba. Férfiak is nyüszítenek olykor, ahogy ezen fájdalom éri őket, ez sem meglepő számára, ahogy az sem, hogy megindul a szóáradat. Ilyenkor zavarja a legkevésbé. Velejáró, hogy valamivel el akarják ütni az időt és a gyengeséggel vegyült izgatottságot.*
- Ennyire nem bírod a fájdalmat?
*Nem néz fel és nem is jegyzi meg, hogy mennyire tartja értelmetlennek az összes szavát. Viszont sok a kép, ami összeférhetetlen a fejében. Fájdalmat okoz magának, de az egyetlen, ami tényleg valamirevaló kín, az el van nyomva szerekkel. Nem az ő dolga. De hagyja, beszéljen annyit, amennyit akar, még válaszolni is hajlandó alkalomadtán, vagy további kérdéseket feltenni.
De a lány csendesedik... könnyebb így. Nem keresi az okot, talán elmerül abban, ami készül, s így is teszi jól; vegyen részt benne, legyen tényleg az övé, lássa a semmiből kialakult árnyakat, ahogy végigkanyarog a hegek tarkította alabástrom bőrön.
Időközönként nem csak szúr, nem csak karcol, hanem a bőrbe dörzsöli az anyagot, hogy bejusson egészen az apró sebek mélyéig. Fájdalmat okoz, mégis úgy gondoskodik a mintáról, mintha saját gyermeke volna. Az arca nem árulkodó ugyan, csak a feszült figyelme, a koncentrálás, ahogy nem vét sosem a kezében a bronz, s egyre inkább alakulni kezd az az elképzelés, amit egyszer már tintával rápingált.
Az mutatóujjról vékonyan felfutó árny egyre terjeng és szorítja körül a csuklót. Felfelé halad, néhol a haloványabbra kevert, hígított masszát juttatva be, dörzsölve szét. Órákig képes lenne emiatt egy helyben ülni, de engedékeny, ha a másiknak szüksége van valamire, akkor nem fog érte szólni, csak hagyja. De megállíthatatlan a kívánt rajzolat, idegen bőrként hat a karon, mégis pontosan úgy illik rá, mint ahogyan azt mindketten képzelték. A sebhelyeket körbeölelve, a szinte átlátszó bőr alól kitűnő erecskéket követve alakul késszé.
Távolodik. Próbálja egyben, egészként látni, megfigyelni, hogy van-e vele még dolga. Akkor veszi el csupán a kezét és megy el egy újabb tiszta törölközőért, amikor teljesen biztos abban, hogy végzett. Talán már a hajnali fények játszadoznak az ablakban. Enyhén nedvesíti be az anyagot, s törli meg a szénporos masszától néhol kivehetetlen formákat, hogy végre Leina is teljességében láthassa a kívánalmát; mintha abba a vödör fájdalmasan édes feketeségbe nyúlt volna bele, amit képzelt, s folyékony füstként kúszott volna mutatóujja hegyétől majd a könyökéig, helyenként szétterjedve, hogy onnan rántsa magába erőnek erejével. Csakhogy sehová nem tudja vonni, mindössze végérvényesen lenyomatát hagyta rajta a sötétség, ami oly nagy hatással van a lányra. Megérti.*
- Kész vagy.
*Szólal meg végül.*
2952. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-19 17:47:42
Üzenet elküldve: 2024-11-19 17:47:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
- Miért nem? Sokat segítettem neked. *Néz értetlenül a másikra, mert először egyáltalán nem arra gondol, ami miatt Ril ezeket mondja neki. Még meg is akarna sértődni, amiért haszontalannak nevezik, de ahhoz most túl jó a kedve, és a szer nála is megtette a hatását olyannyira, hogy csak kinevesse a megjegyzést. Ő tudja, hogy megérdemli.*
- Ó… *A kiürült üvegcsére pillant a kérdést hallva, de még most sem esik le neki a tantusz, ahhoz túl ködös már az elméje. Csak bambán bámul előre, mígnem másodperces késésekkel végül lassan bólint párat.*
- Ezzel hát. Azér' van, nem? *Nem szar, de most nem zavarja, hogy annak hívják a főzeteit. Igazából bármit lehet szarnak nevezni, akkor is, ha valójában nem is az, mert a szar bizony egy igazán kifejező szó mindenre. A legbonyolultabb kifejezéseket is lehet helyettesíteni annyival, hogy „szar”. Ilyesfajta eszmefuttatásokig jut már csak el, miközben oldalra billentett fejjel figyeli Rilt, és vár arra, hogy mi fog történni. Késztetést érez arra, hogy jól megfogdosson és megnézegessen mindent, ami előkerül, de annyi esze még maradt, hogy nem teszi meg, de az is lehet, hogy csak szimplán lusta hozzá. Az biztos, hogy jobban jár, ha nem nyúlkál a művész eszközeihez.
Hanyagul a kezét nyújtja, mikor kérik. Nem szól, csak nyöszörög, mikor úgy tekergetik, mintha az a kéz bármilyen irányba, bármennyit tudna fordulni. Tekintete alapján inkább néz ki egy morcos pocoknak, mint egy veszélyes harcosnak, de hát, ha egyszer mérges, akkor mi más legyen, mint morcos pocok?*
- Majd emm… kővé változom, bár nem jó, mert akkor nem tudsz szadizni. *Még a levegőt is benn tartja, mikor látja közeledni az első szúrást. Felnyüszít, de nem mozdul, a varázsital megteszi a hatását. Fáj, ezt képtelen is letagadni, de hála a főzetnek képes mozdulat nélkül kibírni, legalábbis egy ideig. Úgy dönt, hogy ő is inkább beszédbe fojtja a szenvedését, az majd eltereli róla a figyelmét.*
- Mikor a hollómat csinálták, az jobban fájt. Akkor visítottam. Ark azt mondta, azért, mert a lapockám érzékeny. Inkább betömte a számat, aztán rám ült, lefogva a kezeimet, hogy ne ficánkoljak. Tudod milyen nehéz egy tündér, ha a hátadon ül? Nem annyira. Le tudtam volna dobni, de nem akartam.
*Összefüggés nem sok van abban, amit mond, de így legalább tényleg nem a fájdalomra koncentrál, így amennyire Ril tartja a karját, az bőven elég ahhoz, hogy akkor se rántsa el, ha az ösztönei hatására mozdulni akarna. Egy idő után mondjuk nem is akar, mert a folyamatosan érkező szúrások azt az érzést kezdik kiváltani belőle, mint amit akkor szokott érezni, mikor magának csinálja a vágásokat. A fájdalmat lassan megszokja, sőt, egy idő után már igényli is. Mikor nem érkezik a következő szúrás akkor, amikor számít rá, olyan, mintha csak a szívverése maradna ki. Látványos, hogy mikor fordul át ebbe a különös, groteszk módon megnyugtató lelkiállapotba, ugyanis akkor teljesen elhallgat, nem mozdul, csak hagyja, hogy a barnákból áradó üres nyugalom teret nyerjen magának.*
- Miért nem? Sokat segítettem neked. *Néz értetlenül a másikra, mert először egyáltalán nem arra gondol, ami miatt Ril ezeket mondja neki. Még meg is akarna sértődni, amiért haszontalannak nevezik, de ahhoz most túl jó a kedve, és a szer nála is megtette a hatását olyannyira, hogy csak kinevesse a megjegyzést. Ő tudja, hogy megérdemli.*
- Ó… *A kiürült üvegcsére pillant a kérdést hallva, de még most sem esik le neki a tantusz, ahhoz túl ködös már az elméje. Csak bambán bámul előre, mígnem másodperces késésekkel végül lassan bólint párat.*
- Ezzel hát. Azér' van, nem? *Nem szar, de most nem zavarja, hogy annak hívják a főzeteit. Igazából bármit lehet szarnak nevezni, akkor is, ha valójában nem is az, mert a szar bizony egy igazán kifejező szó mindenre. A legbonyolultabb kifejezéseket is lehet helyettesíteni annyival, hogy „szar”. Ilyesfajta eszmefuttatásokig jut már csak el, miközben oldalra billentett fejjel figyeli Rilt, és vár arra, hogy mi fog történni. Késztetést érez arra, hogy jól megfogdosson és megnézegessen mindent, ami előkerül, de annyi esze még maradt, hogy nem teszi meg, de az is lehet, hogy csak szimplán lusta hozzá. Az biztos, hogy jobban jár, ha nem nyúlkál a művész eszközeihez.
Hanyagul a kezét nyújtja, mikor kérik. Nem szól, csak nyöszörög, mikor úgy tekergetik, mintha az a kéz bármilyen irányba, bármennyit tudna fordulni. Tekintete alapján inkább néz ki egy morcos pocoknak, mint egy veszélyes harcosnak, de hát, ha egyszer mérges, akkor mi más legyen, mint morcos pocok?*
- Majd emm… kővé változom, bár nem jó, mert akkor nem tudsz szadizni. *Még a levegőt is benn tartja, mikor látja közeledni az első szúrást. Felnyüszít, de nem mozdul, a varázsital megteszi a hatását. Fáj, ezt képtelen is letagadni, de hála a főzetnek képes mozdulat nélkül kibírni, legalábbis egy ideig. Úgy dönt, hogy ő is inkább beszédbe fojtja a szenvedését, az majd eltereli róla a figyelmét.*
- Mikor a hollómat csinálták, az jobban fájt. Akkor visítottam. Ark azt mondta, azért, mert a lapockám érzékeny. Inkább betömte a számat, aztán rám ült, lefogva a kezeimet, hogy ne ficánkoljak. Tudod milyen nehéz egy tündér, ha a hátadon ül? Nem annyira. Le tudtam volna dobni, de nem akartam.
*Összefüggés nem sok van abban, amit mond, de így legalább tényleg nem a fájdalomra koncentrál, így amennyire Ril tartja a karját, az bőven elég ahhoz, hogy akkor se rántsa el, ha az ösztönei hatására mozdulni akarna. Egy idő után mondjuk nem is akar, mert a folyamatosan érkező szúrások azt az érzést kezdik kiváltani belőle, mint amit akkor szokott érezni, mikor magának csinálja a vágásokat. A fájdalmat lassan megszokja, sőt, egy idő után már igényli is. Mikor nem érkezik a következő szúrás akkor, amikor számít rá, olyan, mintha csak a szívverése maradna ki. Látványos, hogy mikor fordul át ebbe a különös, groteszk módon megnyugtató lelkiállapotba, ugyanis akkor teljesen elhallgat, nem mozdul, csak hagyja, hogy a barnákból áradó üres nyugalom teret nyerjen magának.*
2951. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-19 14:46:25
Üzenet elküldve: 2024-11-19 14:46:25
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Mélyre szívja a párás és bódító illószerrel fűszerezett levegőt, ahogy felnéz a fölé magasodó férfira. Szinte csodálja széles vállát, és erőteljes karjait. Kissé bánja hogy az Úr nem kérte meg arra hogy töltsön nekik a mélybordó borból, szívesen tette volna meg pedig. De helyette az Úrnő szólítja meg. Ránéz az ágyban feltérdeplő alakra, mosolya elárulja, hogy a kerek váll és keblek a tetszésére vannak. Látja a bőr még nedves csillogását, a pírt a nyakon, és a szikrákat a zöld szemekben. Félénkség és szégyenlősség nélkül engedelmeskedik a kar hívásának, nem vár az Úr engedélyére: mindkettejük szolgálata örömet okoz neki. A kérdés nem lepi meg, sokan kíváncsiak a szárnyaira, s ő pedig büszke rájuk. Aprót bólint.*
- Érints meg bármit, Úrnő, ami a tetszésedre van. *-mondja még mindig mosolyogva. Szárnyai megremegnek s teljesen szétteríti őket – egyszerre emlékeztetnek a szitakötő és a pillangó szárnyaira, s mégsem egészen olyanok. Úgy fordul, hogy az Úrnő könnyedén elérhesse őt térdeltében, és ismét a zöld tekintetet keresi.-* De kérlek, a szárnyammal légy gyengéd.
*Ha az Úrnő megérinti, ujján és tenyerén kékes csillogású hímpor marad emlékül. Továbbra is halványan mosolyogva, kíváncsian méri fel azt a gyönyörű testet, szeme megakad a jobb karon végigtekergőző tetováláson. Milyen gyönyörű! Akár az Úrnő maga. Milyen szerencsés lehet az a férfi, aki kiérdemi a kegyeit!
Tekintetét az Úr felé fordítja ahogy az megáll mellette, zavartalanul hagyja, hogy végigmustrálják. Sőt, az Úr méregető tekintetétől csak szélesebb lesz a mosolya. Az ő pillantása is szégyentelenül végigcikázik az Úr fölé magasodó alakján, és magában még hozzáfűzi az iménti gondolataihoz, hogy az is szerencsés lehet, aki az Úr kegyeit kapja.*
- Caladir, Uram. *-válaszolja engedelmesen a kérdésre. Még egyszer a zöld szemek felé pillant, majd ellép az Úrnő mellől. Az ágy melletti kis szekrényhez lép, lehajol hozzá. Kinyitja, és ujjai egy pillanatig lebegnek az ott sorakozó üvegcsék felett.-* Valóban, Uramnak igaza van. Én fel sem érhetek Uram erejéhez.
*Gondosan kiválaszt három üveget, felteszi őket a szekrényke tetejére. Mindből cseppent a tenyerére – van amiből picit többet, van amiből picit kevesebbet, odafigyelve az arányokra.*
- Én tündér vagyok, és a tündérek nem túl erősek. *-összedörgöli tenyereit, bőrének melege felszabadítja az illóolajokat: fahéj, cédrus és egy kis rozmaring keveredik az ördögvigyor bódító illatába.-* Cserébe a tündérek keze képes nagy ügyességgel kezelni mindent, Uram.
*Az ágyhoz, és az ott hasaló férfi felé fordul. Fölé hajol, és tenyereit az alsó-hát erőteljes izmaira simítja. Szinte felsóhajt az érzéstől. És bár valóban nem erős, kezei és ujjai gyakorlottan mozdulnak meg, hogy végig gyúrják a derék izmait.*
- Kegyeskedjen szólni, Uram, ha máshogy kívánná. *-pislant fel, miközben meleg tenyere azon ügyködik, hogy megszabadítsa a férfit attól a feszültségtől, amely még benne lakozik. Ezután tekintete az Úrnő felé fordul, és csupán mosolya jelzi, hogy ezekkel a serkentő olajokkal az ő testét is örömmel végigdörzsölné, ha ő azt úgy kívánná.*
A hozzászólás írója (Caladir Thelrian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.19 14:52:08
*Mélyre szívja a párás és bódító illószerrel fűszerezett levegőt, ahogy felnéz a fölé magasodó férfira. Szinte csodálja széles vállát, és erőteljes karjait. Kissé bánja hogy az Úr nem kérte meg arra hogy töltsön nekik a mélybordó borból, szívesen tette volna meg pedig. De helyette az Úrnő szólítja meg. Ránéz az ágyban feltérdeplő alakra, mosolya elárulja, hogy a kerek váll és keblek a tetszésére vannak. Látja a bőr még nedves csillogását, a pírt a nyakon, és a szikrákat a zöld szemekben. Félénkség és szégyenlősség nélkül engedelmeskedik a kar hívásának, nem vár az Úr engedélyére: mindkettejük szolgálata örömet okoz neki. A kérdés nem lepi meg, sokan kíváncsiak a szárnyaira, s ő pedig büszke rájuk. Aprót bólint.*
- Érints meg bármit, Úrnő, ami a tetszésedre van. *-mondja még mindig mosolyogva. Szárnyai megremegnek s teljesen szétteríti őket – egyszerre emlékeztetnek a szitakötő és a pillangó szárnyaira, s mégsem egészen olyanok. Úgy fordul, hogy az Úrnő könnyedén elérhesse őt térdeltében, és ismét a zöld tekintetet keresi.-* De kérlek, a szárnyammal légy gyengéd.
*Ha az Úrnő megérinti, ujján és tenyerén kékes csillogású hímpor marad emlékül. Továbbra is halványan mosolyogva, kíváncsian méri fel azt a gyönyörű testet, szeme megakad a jobb karon végigtekergőző tetováláson. Milyen gyönyörű! Akár az Úrnő maga. Milyen szerencsés lehet az a férfi, aki kiérdemi a kegyeit!
Tekintetét az Úr felé fordítja ahogy az megáll mellette, zavartalanul hagyja, hogy végigmustrálják. Sőt, az Úr méregető tekintetétől csak szélesebb lesz a mosolya. Az ő pillantása is szégyentelenül végigcikázik az Úr fölé magasodó alakján, és magában még hozzáfűzi az iménti gondolataihoz, hogy az is szerencsés lehet, aki az Úr kegyeit kapja.*
- Caladir, Uram. *-válaszolja engedelmesen a kérdésre. Még egyszer a zöld szemek felé pillant, majd ellép az Úrnő mellől. Az ágy melletti kis szekrényhez lép, lehajol hozzá. Kinyitja, és ujjai egy pillanatig lebegnek az ott sorakozó üvegcsék felett.-* Valóban, Uramnak igaza van. Én fel sem érhetek Uram erejéhez.
*Gondosan kiválaszt három üveget, felteszi őket a szekrényke tetejére. Mindből cseppent a tenyerére – van amiből picit többet, van amiből picit kevesebbet, odafigyelve az arányokra.*
- Én tündér vagyok, és a tündérek nem túl erősek. *-összedörgöli tenyereit, bőrének melege felszabadítja az illóolajokat: fahéj, cédrus és egy kis rozmaring keveredik az ördögvigyor bódító illatába.-* Cserébe a tündérek keze képes nagy ügyességgel kezelni mindent, Uram.
*Az ágyhoz, és az ott hasaló férfi felé fordul. Fölé hajol, és tenyereit az alsó-hát erőteljes izmaira simítja. Szinte felsóhajt az érzéstől. És bár valóban nem erős, kezei és ujjai gyakorlottan mozdulnak meg, hogy végig gyúrják a derék izmait.*
- Kegyeskedjen szólni, Uram, ha máshogy kívánná. *-pislant fel, miközben meleg tenyere azon ügyködik, hogy megszabadítsa a férfit attól a feszültségtől, amely még benne lakozik. Ezután tekintete az Úrnő felé fordul, és csupán mosolya jelzi, hogy ezekkel a serkentő olajokkal az ő testét is örömmel végigdörzsölné, ha ő azt úgy kívánná.*
A hozzászólás írója (Caladir Thelrian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.19 14:52:08
2950. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-19 13:28:38
Üzenet elküldve: 2024-11-19 13:28:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Valóban kedélyes állapotnak örvend, aminek ugyan a Sellőház szellemisége és a levegőben terjengő ördögvigyor jótékony hatása is oka lehet, de leginkább kompániájára gyanakszik. Lehunyt szemekkel viszonozza a csókot, s közben már nyúlna is, hogy ismét kezelésbe vegye az elfet, mikor nyílik az ajtó. Félig elfeledkezett már a kiadós rendelésről, amit a pultnál hagyott, de tekintettel rá, hogy határozottan szomjas, a legkevésbé sem bánja a dolgot. Hamar fel is tápászkodik, hogy kitöltsön a bordóvörös nedűből két pohárral. A legkevésbé sincs ellenére a közönség, s pőresége sem zavarja. Az, aki ezrek szeme láttára ont vért mások szórakoztatásának oltárán, az efféle gátlásokat rég maga mögött hagyta. A sellőkre csak egy kurta pillantást vet, mielőtt ajkához emelné a poharat.
A továbbra is mezítelen, mutatós bájait véka alá nem rejtő Relael habitusa nem lepi meg; amennyire szeszélyes, olyannyira játékos is. Van egy olyan sejtése, hogy eme játékosság gyakorta öncélú szórakoztatásba csap át, de ehhez még nem volt szerencséje. Ha így is van, a legkevésbé sem veti meg érte. Ebben is hasonlítanak.
Akad még bőven az erszényében, a legkevésbé bánja, ha Relaelnek megtetszik valaki. Elnézi, miképp inti közelebb magához a tündért a lány, a következőkre viszont a szürkék megkeresik maguknak a zöldeket. Az a tapasztalata, hogy az elf nem igazán tervez előre, csupán kibukik csinos ajkain, ami épp eszébe ötlik. Hümmentve lép közelebb, látszólag felméri a sellőt. Elidőzik a kék szárnyakon, a finom vonásokon. Alighanem korai felnőttkorát taposhatja.*
-Nem úgy fest, mint akiben rejlik hozzá elég erő. *Jegyzi meg, ezúttal Relaelt fixírozva. Végül csak felkecmereg az ágyra és fekszik rajta hasra.*
-De nem mondanék le egy masszázsról. Mi a neved? *Az utolsót már természetesen a tündérfiúhoz intézi.*
*Valóban kedélyes állapotnak örvend, aminek ugyan a Sellőház szellemisége és a levegőben terjengő ördögvigyor jótékony hatása is oka lehet, de leginkább kompániájára gyanakszik. Lehunyt szemekkel viszonozza a csókot, s közben már nyúlna is, hogy ismét kezelésbe vegye az elfet, mikor nyílik az ajtó. Félig elfeledkezett már a kiadós rendelésről, amit a pultnál hagyott, de tekintettel rá, hogy határozottan szomjas, a legkevésbé sem bánja a dolgot. Hamar fel is tápászkodik, hogy kitöltsön a bordóvörös nedűből két pohárral. A legkevésbé sincs ellenére a közönség, s pőresége sem zavarja. Az, aki ezrek szeme láttára ont vért mások szórakoztatásának oltárán, az efféle gátlásokat rég maga mögött hagyta. A sellőkre csak egy kurta pillantást vet, mielőtt ajkához emelné a poharat.
A továbbra is mezítelen, mutatós bájait véka alá nem rejtő Relael habitusa nem lepi meg; amennyire szeszélyes, olyannyira játékos is. Van egy olyan sejtése, hogy eme játékosság gyakorta öncélú szórakoztatásba csap át, de ehhez még nem volt szerencséje. Ha így is van, a legkevésbé sem veti meg érte. Ebben is hasonlítanak.
Akad még bőven az erszényében, a legkevésbé bánja, ha Relaelnek megtetszik valaki. Elnézi, miképp inti közelebb magához a tündért a lány, a következőkre viszont a szürkék megkeresik maguknak a zöldeket. Az a tapasztalata, hogy az elf nem igazán tervez előre, csupán kibukik csinos ajkain, ami épp eszébe ötlik. Hümmentve lép közelebb, látszólag felméri a sellőt. Elidőzik a kék szárnyakon, a finom vonásokon. Alighanem korai felnőttkorát taposhatja.*
-Nem úgy fest, mint akiben rejlik hozzá elég erő. *Jegyzi meg, ezúttal Relaelt fixírozva. Végül csak felkecmereg az ágyra és fekszik rajta hasra.*
-De nem mondanék le egy masszázsról. Mi a neved? *Az utolsót már természetesen a tündérfiúhoz intézi.*
2949. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-19 12:42:22
Üzenet elküldve: 2024-11-19 12:42:22
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Denjaar úgy veti őt az ágyra, mint egy használt rongyot, melyben jelen állapotában semmi haszna nem származik. Relael csupán tehetetlenül hullik a puha matracra, s elégedetten terül el rajta, mint macska mely büntetlenül lakmározhatott a tejes bödönből. Éppen csak dorombolni nem kezd a wegtoreninek, az őt simító kézbe viszont engedelmesen bújik bele.*
- Ühümmm.
*Feleli hosszan elnyújtva az utolsó magánhangzót, melytől hangja bágyadtnak és álmosnak érződik. Kicsit valóban az, még forog vele a szoba, végtagjai is könnyeden, mintha lebegne, de már a gyönyör hatása kezd apadni.
A sajátos dicséret megteszi hatását, elégedett, részegségre emlékeztető állapotával együtt érzelmesebbé változtatja az elfet, aki a mellette könyökölő férfi forró testéhez simul. Minden mozdulatukban akad némi testiség, de elsősorban a harcos társaságát élvezi, valamint a jelenléte okozta megnyugvást.*
- Nem jártam még, de szívesen megnézném veled.
*Búgja a férfi nyakába, s addig is igyekszik nem túl sok jelentőséget tulajdonítani Denjaar kába szavainak. Azt mindenesetre megállapítja, hogy feltehetően jókedvében találta a férfit, hiszen ajándékot is hozott számára, s minduntalan bókol, mely rövid ismeretségük során eddig nem volt ily mértékben jellemző rá.*
- Tudom.
*Röviden felnevet a megállapításra. Válasza arrogáns és magabiztosnak tűnő, ennek ellenére jól esik az elismerés, különösen mert nem akárkitől érkezik.*
- Igazából túl jó vagyok bármelyik helyhez. Ahogy te is. Meg sem érdemel a világ minket.
*Duruzsolja, miközben közelebb araszol az őt mustráló férfihez, és ajkaival gyengéden érinti verejtéktől sikamlós napbarnított bőrét. Egy kurta, de szenvedélyes csókot is lop a folyamat végén, mely inkább érzelmektől csepeg semmint kéjtől.
Már-már meghitt pillanatukat "megzavarja" a szorgos személyzet. Széles mosollyal arcán fordul meg az ágyon, hogy tekintetével lekövethesse a Sellők útját. A leány távozik is, csak egy mutatós legény torpan meg, hogy kérdést intézzen hozzájuk.*
- Kérlek maradj még.
*Bár nem őt kérdezték, de ez cseppet sem zavarja. Feltérdel az ágyon és karjával bátorítóan közelebb inti magához Caladirt. Magát nem takargatja, láthatóan nem szégyenlős jellem.*
- Megérinthetem? Szabad?
*Ujjával a szárnyak felé bök.*
- Talán a Parancsnokra ráférne egy masszázs.
*Gonosz mosollyal arcán pillant vissza a férfira, s igyekszik eldönteni, hogy miként viszonyul hirtelen támadt ötletére.*
- Nagyon görcsösek azok az izmok, az én kezem pedig gyenge hozzá.
*Denjaar úgy veti őt az ágyra, mint egy használt rongyot, melyben jelen állapotában semmi haszna nem származik. Relael csupán tehetetlenül hullik a puha matracra, s elégedetten terül el rajta, mint macska mely büntetlenül lakmározhatott a tejes bödönből. Éppen csak dorombolni nem kezd a wegtoreninek, az őt simító kézbe viszont engedelmesen bújik bele.*
- Ühümmm.
*Feleli hosszan elnyújtva az utolsó magánhangzót, melytől hangja bágyadtnak és álmosnak érződik. Kicsit valóban az, még forog vele a szoba, végtagjai is könnyeden, mintha lebegne, de már a gyönyör hatása kezd apadni.
A sajátos dicséret megteszi hatását, elégedett, részegségre emlékeztető állapotával együtt érzelmesebbé változtatja az elfet, aki a mellette könyökölő férfi forró testéhez simul. Minden mozdulatukban akad némi testiség, de elsősorban a harcos társaságát élvezi, valamint a jelenléte okozta megnyugvást.*
- Nem jártam még, de szívesen megnézném veled.
*Búgja a férfi nyakába, s addig is igyekszik nem túl sok jelentőséget tulajdonítani Denjaar kába szavainak. Azt mindenesetre megállapítja, hogy feltehetően jókedvében találta a férfit, hiszen ajándékot is hozott számára, s minduntalan bókol, mely rövid ismeretségük során eddig nem volt ily mértékben jellemző rá.*
- Tudom.
*Röviden felnevet a megállapításra. Válasza arrogáns és magabiztosnak tűnő, ennek ellenére jól esik az elismerés, különösen mert nem akárkitől érkezik.*
- Igazából túl jó vagyok bármelyik helyhez. Ahogy te is. Meg sem érdemel a világ minket.
*Duruzsolja, miközben közelebb araszol az őt mustráló férfihez, és ajkaival gyengéden érinti verejtéktől sikamlós napbarnított bőrét. Egy kurta, de szenvedélyes csókot is lop a folyamat végén, mely inkább érzelmektől csepeg semmint kéjtől.
Már-már meghitt pillanatukat "megzavarja" a szorgos személyzet. Széles mosollyal arcán fordul meg az ágyon, hogy tekintetével lekövethesse a Sellők útját. A leány távozik is, csak egy mutatós legény torpan meg, hogy kérdést intézzen hozzájuk.*
- Kérlek maradj még.
*Bár nem őt kérdezték, de ez cseppet sem zavarja. Feltérdel az ágyon és karjával bátorítóan közelebb inti magához Caladirt. Magát nem takargatja, láthatóan nem szégyenlős jellem.*
- Megérinthetem? Szabad?
*Ujjával a szárnyak felé bök.*
- Talán a Parancsnokra ráférne egy masszázs.
*Gonosz mosollyal arcán pillant vissza a férfira, s igyekszik eldönteni, hogy miként viszonyul hirtelen támadt ötletére.*
- Nagyon görcsösek azok az izmok, az én kezem pedig gyenge hozzá.
2948. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-19 05:17:05
Üzenet elküldve: 2024-11-19 05:17:05
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jáde és acél//
*Két Sellő jön fölfelé a lépcsőn: egy leány és egy férfiú. Elől a leány halad; átsejlő anyagból készített, rafinált szabású szoknyája alatt lágyan ring jobbra s balra a csípője lépteinek ritmusára, mint egy inga, amelynek az a célja, hogy hipnotizálja és elkábítsa azt, aki csak nézi. Két keze között jókora korsót tart, baljával annak fülét fogja, jobbjával alátart, mint anya a gyermekének. A korsó áttetsző anyagának szépen metszett fazettái megszórják a fényt ami csak rávetül – a benne lévő bor, aminek felszíne szinte meg se löttyen a leány vigyázó kezei között, szinte belülről izzó rubintnak hat.
Mögötte jön a férfiú, ifjú tündérlegény. Ingje nyakánál pár gombnyit megoldva, büszkeségéül szolgáló szárnyai azúrosan irizálnak. Arcán lágy mosollyal figyeli társának csípőjét, ám nem csábul-kábul el a látványtól. A tenyerén tartott, aranyozott tálcán nem csendülnek össze a korsóhoz hasonlóan ragyogó borospoharak. A tálcán egy tál is van, abban mesteri gondossággal elhelyezett, válogatott gyümölcsök, melyek duzzadónak és zamatosnak tűnnek – és nem csak tűnnek, valóban azok is, a Sellőházban nincs helye mísz árunak. Ezüstszelence bújik meg a tál mellett, szemet gyönyörködtető ötvösmunka, ebben szálra vágott ördögvigyor van, pipába való.
Mikor felérnek, szó nélkül haladnak tovább. Az egyik ajtó előtt megállva a leány odaengedi a legényt hogy az bekopogtasson, míg a tálcát egy kezében egyensúlyozza. Ha az ajtót feltárják előttük, vagy bentről invitáló szót hallanak, úgy előbb a leány s nyomában a legény lép be a szobába. A leány tapintatosan szét se nézve egyenesen az asztalhoz lép, elhelyezi rajta a korsót, majd lágyan ringó csípővel el is hagyja a szobát. A férfiú körbenéz – de csupán a gazda szemével, ellenőrzi hogy minden rendben van-e. Bármi máson, amit láthatna, csak keresztülsiklik a szeme egyelőre. A kezében tartott tálcát ő is az asztalra teszi a korsó mellé, kicsit igazít rajta hogy tökéletes legyen a kettő kompozíciója, s csak ekkor fordul a szobában lévő páros férfi-tagja felé. Szemében nincs különbség férfi és nő között, ha arról van szó hogy kit szolgál; figyelmét csupán azért szenteli elsősorban a tekintélyt parancsoló küllemű Úrnak, mert -mint azt odalent a tudtára adták- ő az, aki aranyaival busásan fizetett az este örömeiért.
Arcán továbbra is ott ül lágy mosolya, finoman meghajtja magát, mozdulata szinte elegánsnak hat. Szárnyai szinte alig láthatóan megrezdülnek, csupán a hímporon játszó gyertyafény vibrálása árulja el.*
- Íme a kért ínyencségek, kívánsága szerint, Uram. *-mondja udvarias hangon. Kék szemeiben derű bujkál, és valami más is. Talán kíváncsiság, amivel az Úr rezdüléseit figyeli, hogy még azelőtt kitalálhassa a gondolatait, hogy az megszólalna.-* Kívánna még valamit, amivel szolgálatukra lehetek?
*Két Sellő jön fölfelé a lépcsőn: egy leány és egy férfiú. Elől a leány halad; átsejlő anyagból készített, rafinált szabású szoknyája alatt lágyan ring jobbra s balra a csípője lépteinek ritmusára, mint egy inga, amelynek az a célja, hogy hipnotizálja és elkábítsa azt, aki csak nézi. Két keze között jókora korsót tart, baljával annak fülét fogja, jobbjával alátart, mint anya a gyermekének. A korsó áttetsző anyagának szépen metszett fazettái megszórják a fényt ami csak rávetül – a benne lévő bor, aminek felszíne szinte meg se löttyen a leány vigyázó kezei között, szinte belülről izzó rubintnak hat.
Mögötte jön a férfiú, ifjú tündérlegény. Ingje nyakánál pár gombnyit megoldva, büszkeségéül szolgáló szárnyai azúrosan irizálnak. Arcán lágy mosollyal figyeli társának csípőjét, ám nem csábul-kábul el a látványtól. A tenyerén tartott, aranyozott tálcán nem csendülnek össze a korsóhoz hasonlóan ragyogó borospoharak. A tálcán egy tál is van, abban mesteri gondossággal elhelyezett, válogatott gyümölcsök, melyek duzzadónak és zamatosnak tűnnek – és nem csak tűnnek, valóban azok is, a Sellőházban nincs helye mísz árunak. Ezüstszelence bújik meg a tál mellett, szemet gyönyörködtető ötvösmunka, ebben szálra vágott ördögvigyor van, pipába való.
Mikor felérnek, szó nélkül haladnak tovább. Az egyik ajtó előtt megállva a leány odaengedi a legényt hogy az bekopogtasson, míg a tálcát egy kezében egyensúlyozza. Ha az ajtót feltárják előttük, vagy bentről invitáló szót hallanak, úgy előbb a leány s nyomában a legény lép be a szobába. A leány tapintatosan szét se nézve egyenesen az asztalhoz lép, elhelyezi rajta a korsót, majd lágyan ringó csípővel el is hagyja a szobát. A férfiú körbenéz – de csupán a gazda szemével, ellenőrzi hogy minden rendben van-e. Bármi máson, amit láthatna, csak keresztülsiklik a szeme egyelőre. A kezében tartott tálcát ő is az asztalra teszi a korsó mellé, kicsit igazít rajta hogy tökéletes legyen a kettő kompozíciója, s csak ekkor fordul a szobában lévő páros férfi-tagja felé. Szemében nincs különbség férfi és nő között, ha arról van szó hogy kit szolgál; figyelmét csupán azért szenteli elsősorban a tekintélyt parancsoló küllemű Úrnak, mert -mint azt odalent a tudtára adták- ő az, aki aranyaival busásan fizetett az este örömeiért.
Arcán továbbra is ott ül lágy mosolya, finoman meghajtja magát, mozdulata szinte elegánsnak hat. Szárnyai szinte alig láthatóan megrezdülnek, csupán a hímporon játszó gyertyafény vibrálása árulja el.*
- Íme a kért ínyencségek, kívánsága szerint, Uram. *-mondja udvarias hangon. Kék szemeiben derű bujkál, és valami más is. Talán kíváncsiság, amivel az Úr rezdüléseit figyeli, hogy még azelőtt kitalálhassa a gondolatait, hogy az megszólalna.-* Kívánna még valamit, amivel szolgálatukra lehetek?
2947. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 23:08:45
Üzenet elküldve: 2024-11-18 23:08:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Valóban türelmetlen, ám az elf reakciója még saját kedvének hajszolása közepette is beszédes. Hagyja, hogy Relael kezei között végezze. Nagyon úgy fest, hogy szeretője is határozottan ki volt éhezve a közös együttlétre, ami elégedettséggel tölti el. Izmai megfeszülnek, ahogy megtartja a lány teljes súlyát, ki hangtalan veszik el a kéjben. A határozott mozdulatok nem apadnak közben sem, ő pedig kedvtelve vizslatja a gyönyörtől remegő testet. Csak eztán engedi el és dobja az ágyra a pihegő elfet. Férfiassága - immáron az kéjtől csepegő együttléttől csillogóan fáradhatatlan ágaskodik. Úgy lesi Relaelt, mint farkas a prédát, de nem felejti egy percre sem, hogy eme zsákmány önként ajánlkozik neki, hogy felfalja.
Kifújja magát. A halovány verejtéket homlokán kézfejébe törli, miközben ismét a lány fölé magasodik, ezúttal az ágyon. Végigpillant a tökéletes testen, s nem mulasztja el kezével is végigsimítani azt. Érzi és hallja, hogy az elf szaporán veszi a levegőt, s mellkasa is ennek megfelelően emelkedik fel és alá. Valahol meg tudja érteni, mit kedvelnek annyira a szobrászok és a festők a női test ábrázolásában.*
-Tudod, érted fizetnék is. *Ez olyasvalami dicséret, ami egy Denjaartól hasonló embertől kitelik. Merthogy valóban bóknak szánja.
Ugyan férfivágya vele marad, de nem sieti el a folytatást, helyette elnyújtózik az ágyon. Most először egyikük sem siet sehova.*
-Jártál már Wegtorenben? Egyszer elviszlek oda. Megmutatom, ott milyenek a bordélyok. *Furcsa szólam ez, hisz azóta nem járt odahaza, mióta élete első valamirevaló kudarca érte. Ugyanakkor a férfiagy sajátos megnyilvánulásokra képes, ha csak félig figyel; ő pedig még mindig elveszve Relael bűvkörében lesi a lányt szürke, szigorú tekintetével. Még fel is könyököl, hogy megkeresse a jáde szempárt.*
-Túl jó vagy ehhez a helyhez. Nem ehhez... *Tekintete körbejár a Sellőházra utalva.*
-A Kikötőhöz.
*Valóban türelmetlen, ám az elf reakciója még saját kedvének hajszolása közepette is beszédes. Hagyja, hogy Relael kezei között végezze. Nagyon úgy fest, hogy szeretője is határozottan ki volt éhezve a közös együttlétre, ami elégedettséggel tölti el. Izmai megfeszülnek, ahogy megtartja a lány teljes súlyát, ki hangtalan veszik el a kéjben. A határozott mozdulatok nem apadnak közben sem, ő pedig kedvtelve vizslatja a gyönyörtől remegő testet. Csak eztán engedi el és dobja az ágyra a pihegő elfet. Férfiassága - immáron az kéjtől csepegő együttléttől csillogóan fáradhatatlan ágaskodik. Úgy lesi Relaelt, mint farkas a prédát, de nem felejti egy percre sem, hogy eme zsákmány önként ajánlkozik neki, hogy felfalja.
Kifújja magát. A halovány verejtéket homlokán kézfejébe törli, miközben ismét a lány fölé magasodik, ezúttal az ágyon. Végigpillant a tökéletes testen, s nem mulasztja el kezével is végigsimítani azt. Érzi és hallja, hogy az elf szaporán veszi a levegőt, s mellkasa is ennek megfelelően emelkedik fel és alá. Valahol meg tudja érteni, mit kedvelnek annyira a szobrászok és a festők a női test ábrázolásában.*
-Tudod, érted fizetnék is. *Ez olyasvalami dicséret, ami egy Denjaartól hasonló embertől kitelik. Merthogy valóban bóknak szánja.
Ugyan férfivágya vele marad, de nem sieti el a folytatást, helyette elnyújtózik az ágyon. Most először egyikük sem siet sehova.*
-Jártál már Wegtorenben? Egyszer elviszlek oda. Megmutatom, ott milyenek a bordélyok. *Furcsa szólam ez, hisz azóta nem járt odahaza, mióta élete első valamirevaló kudarca érte. Ugyanakkor a férfiagy sajátos megnyilvánulásokra képes, ha csak félig figyel; ő pedig még mindig elveszve Relael bűvkörében lesi a lányt szürke, szigorú tekintetével. Még fel is könyököl, hogy megkeresse a jáde szempárt.*
-Túl jó vagy ehhez a helyhez. Nem ehhez... *Tekintete körbejár a Sellőházra utalva.*
-A Kikötőhöz.
2946. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 22:11:44
Üzenet elküldve: 2024-11-18 22:11:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Nem vitatja, hogy milyen véget érne, ha elképzelése lenne "alkalmazottainak" furcsa vágyairól. Úgy véli valamelyest sejtik is, hogy pikánsabb dolgokért epekedik az ágyban. De egyébként sem számít, mert igyekszik megítélésre vigyázni, legalábbis egyelőre.
Denjaar enged neki, s rövidesen a férfi érdes ujjai testének egy másik pontján munkálnak. A mohó harcos érezhetően nem erre figyel leginkább, ezért mozdulatai sokszor durvák, ritmustalanok, de ezek megbocsátható mulasztások, hiszen az elf valóban hiányolta a wegtorenit, így kevesebb is elegendő ahhoz, hogy légzése szaporábbá váljon.
Nem csupán levegővételei árulkodnak elégedettségéről. Amint Denjaar ajkaival hosszú fülei közelébe ér az elf hangja érezhetően emelkedni kezd, s testén is végig fut többször a libabőr. Szapora pihegése közepette bár szeretne szavakat megformálni, de kurta szótagokon kívül többre nem futja.
Egyik keze hirtelen siklik a férfi karjára, és csuklójába kapaszkodva tartja azon a ponton, ahol különösen kellemes számára a ténykedés. Ezzel egyidejűleg hirtelen fosztja meg partnere az eddig is korlátozott oxigén beviteltől, de tiltakozás helyett mást kap válaszul.
Relael teste megremeg, izmai tehetetlenül összehúzódnak. Lábai olyannyira elgyengülnek, hogy a wegtoreni harcos érezheti miként nehezedik egyre több súly karjaira, amivel tartja partnerét. Hogy a gyönyör gyöngítette el Relaelt, vagy a halál határán jár, nehéz lenne megállapítani. Feltehetően mindkettő közrejátszik.*
*Nem vitatja, hogy milyen véget érne, ha elképzelése lenne "alkalmazottainak" furcsa vágyairól. Úgy véli valamelyest sejtik is, hogy pikánsabb dolgokért epekedik az ágyban. De egyébként sem számít, mert igyekszik megítélésre vigyázni, legalábbis egyelőre.
Denjaar enged neki, s rövidesen a férfi érdes ujjai testének egy másik pontján munkálnak. A mohó harcos érezhetően nem erre figyel leginkább, ezért mozdulatai sokszor durvák, ritmustalanok, de ezek megbocsátható mulasztások, hiszen az elf valóban hiányolta a wegtorenit, így kevesebb is elegendő ahhoz, hogy légzése szaporábbá váljon.
Nem csupán levegővételei árulkodnak elégedettségéről. Amint Denjaar ajkaival hosszú fülei közelébe ér az elf hangja érezhetően emelkedni kezd, s testén is végig fut többször a libabőr. Szapora pihegése közepette bár szeretne szavakat megformálni, de kurta szótagokon kívül többre nem futja.
Egyik keze hirtelen siklik a férfi karjára, és csuklójába kapaszkodva tartja azon a ponton, ahol különösen kellemes számára a ténykedés. Ezzel egyidejűleg hirtelen fosztja meg partnere az eddig is korlátozott oxigén beviteltől, de tiltakozás helyett mást kap válaszul.
Relael teste megremeg, izmai tehetetlenül összehúzódnak. Lábai olyannyira elgyengülnek, hogy a wegtoreni harcos érezheti miként nehezedik egyre több súly karjaira, amivel tartja partnerét. Hogy a gyönyör gyöngítette el Relaelt, vagy a halál határán jár, nehéz lenne megállapítani. Feltehetően mindkettő közrejátszik.*
2945. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 20:24:00
Üzenet elküldve: 2024-11-18 20:24:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Nem lepődik meg rajta, hogy Relael sötét kuncogással válaszol a felé intézett sértésre. Ugyanakkor nem állja meg, hogy maga is halkan felgöcögjön erre.*
-Ha csak sejtenék... Lehet, hogy méltatlan véget érnél. *Hagyja, hogy a kellemesen bőséges keblekről a lány lejjebb görgesse ujjait. Végigsimít a feszes testen, mielőtt kikötne az elf combjai között. Természetesen egy pillanatra sem hagy alább az ostromból közben, hogy még ez a sokat látott, baldachinos ágy is bele-belenyikordul.*
-Nagyon finom vagy. *Ezt minduntalan megállapítja. Relael közelsége felemelő, az pedig, hogy kénye-kedve szerint használhatja a Hét Varjúban oly nagy becsben tartott "nemesasszonyt", hab a tortán. A lány füléhez érinti ajkait, miközben szabad keze felvándorol a karcsú nyakra. Jobbja eközben hevesen munkálkodik a hosszúéletű szirmain. A heves tempótól függetlenül jár keze, hogy kiismerhesse magát és megtapasztalhassa, vajon mire hogyan reagál az elf. Csak mikor megtalálta, amit keres, eztán igazítja tempóját egybefonódásukéhoz. Szerencséjére nagyon jó állóképességnek örvend és erőnek sincs híján.*
-Hónapokat kellett várjak erre... *Nyögi, miközben erősen megszorulnak ujjai a lány torkán. Olyannyira saját érzékeivel van elfoglalva, hogy észre sem veszi, ahogy izmai és keze megfeszülnek. Ujjai továbbra is sebesen járnak Relael combjai között, egészen a kívánt csúcsig, ám ő még messze nem jár ereje végén.*
*Nem lepődik meg rajta, hogy Relael sötét kuncogással válaszol a felé intézett sértésre. Ugyanakkor nem állja meg, hogy maga is halkan felgöcögjön erre.*
-Ha csak sejtenék... Lehet, hogy méltatlan véget érnél. *Hagyja, hogy a kellemesen bőséges keblekről a lány lejjebb görgesse ujjait. Végigsimít a feszes testen, mielőtt kikötne az elf combjai között. Természetesen egy pillanatra sem hagy alább az ostromból közben, hogy még ez a sokat látott, baldachinos ágy is bele-belenyikordul.*
-Nagyon finom vagy. *Ezt minduntalan megállapítja. Relael közelsége felemelő, az pedig, hogy kénye-kedve szerint használhatja a Hét Varjúban oly nagy becsben tartott "nemesasszonyt", hab a tortán. A lány füléhez érinti ajkait, miközben szabad keze felvándorol a karcsú nyakra. Jobbja eközben hevesen munkálkodik a hosszúéletű szirmain. A heves tempótól függetlenül jár keze, hogy kiismerhesse magát és megtapasztalhassa, vajon mire hogyan reagál az elf. Csak mikor megtalálta, amit keres, eztán igazítja tempóját egybefonódásukéhoz. Szerencséjére nagyon jó állóképességnek örvend és erőnek sincs híján.*
-Hónapokat kellett várjak erre... *Nyögi, miközben erősen megszorulnak ujjai a lány torkán. Olyannyira saját érzékeivel van elfoglalva, hogy észre sem veszi, ahogy izmai és keze megfeszülnek. Ujjai továbbra is sebesen járnak Relael combjai között, egészen a kívánt csúcsig, ám ő még messze nem jár ereje végén.*
2944. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 18:03:10
Üzenet elküldve: 2024-11-18 18:03:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Jóleső, ahogy a víz lemossa róla az elmúlt napok gyötrelmeivel vegyült jóérzéseket is. Idillinek hat a bódultság érzete, a tiszta bőre, hogy nem érez a világon semmit azontúl, amit a beszívott füsttel adott magának. Nincs tolakodás a lelkében, nem zúglódik oda nem illő érzelem a felszín alatt, s nem is kíván utat törni magának az évek alatt felépített, most igen gyenge határain áthágva. Tudja, hogy dolga van, de nem sürgeti semmi, eltüntette magából azt, ami nemkívánatos, s még ki is fog tartani egy jódarabon. Aztán, ha elmúlik a szer hatása, majd az alkotásba mélyed bele. Nincs min aggódni. A ruhák újra rajta, s elindul, nyomában a lassan készülődővel, majd az aranyakat fordítja a hang irányába. Szinte elfelejtette, hogy van neki. Kell néhány súlyos másodperc, míg elér hozzá az információ. Kiszökik ajkain a nevetés, de amint ráeszmél, hogy ez több, mint amit adnia kellene, hirtelen nyeli vissza s, mintha sosem töltötte volna ki a kacaj a teret, lépked tovább a szobájuk irányába. A kulcs nála, hamar talál utat a zárba, amint a másik ráébred, hogy nem ő fogja kinyitni.
Rég volt része efféle fogadtatásban. Túl kellemes a szoba látványa, az étel az asztalon, a puha szőnyeg, a kényelmesnek ható ágyon elterülő drága ágynemű. Nem tetszik neki. Nem kenyere a fényűzés, nem ebbe való.
Sosem mohó, de kiélvez minden falatot vacsorájából és nem sietteti most sem a másikat. Saját csendjébe burkolózva éli meg a pillanatokat, majd mikor végzett, nekilát az előkészületeknek. Leiná-ra tekint, mikor megissza a varázsitalát. Most nem rázza ki a hideg a látványra. Kellett az a füst.*
- Meg sem érdemled.
*Rázza meg a fejét, de még mindig kissé kába mosoly terül szét rajta. *
- A gyógyulást is ezzel a szarral fogod segíteni?
*Mert akkor nem fog vesződni azzal, hogy magyarázzon arról, hogy mit is ildomos az elkészült motívummal kezdeni.
Hallgatja a választ, de már a táskájában kutat. Kimértebbé válik a mozgás, feszültebbé a tekintet, mégsem elutasító. Mindössze olyasvalamibe kezd, amit nem lehet elrontani, rosszul csinálni és meg kell adnia a teljes figyelmét. Hamar kerül elő az apró üvegbe zárt szénporos anyag, amit mindig magánál hord. Maga keverte, sötét, mint az éjjeli égbolt, csillagfény nélkül. Igen büszke is rá, de a szemei akkor csillannak fel igazán, amikor a gondosan becsomagolt bronztűt veszi elő és sétál vele az asztalhoz. Mértani pontossággal, saját rendszer szerint tesz a lapra mindent. Az aranyak kutatnak, mindent nem hordhat magával, így abból kell válogatni, amit a szoba ad nekik. Üvegpoharakat, vizet hoz, hogy legyen mivel és miben hígítani a sötét anyagot, hiszen néhol haloványabb színt kíván majd elérni. Hosszú lesz.
A másik bőre tiszta, így nem küldi el, hogy mosakodjon. Még egy törölközőt pakol a bútorra, aztán leül az egyik székre és nyújtja tenyerét, hogy fektesse bele a lány a hószín végtagot. A tegnapi vázlat jó ötlet volt, igen haloványan ugyan, de még láthatóak a vonalak, amiket követni tud. Közelről nézi, forgatja a másikat, néha kényelmetlenséget okozva. Nem fogják zavarni az apró pihék, szerencsés mód, nem egy szőrös barbárral van dolga. Mikor elérkezettnek érzi a pillanatot, belenéz a másik barnáiba.*
- Bármikor mozdulni akarsz, szólj. Ne rántsd el a kezed, ne mozgasd, ne hajolj bele. Ne nyúlj hozzá.
*Megvárja, míg el is hiszi neki, hogy megértette ezt az igen kevés, de fontos szabályt. Azt, hogy meg se szólaljon nem kéri. Pontosan tudja, hogy mennyit fecsegnek azok, akik a keze alatt vannak ilyenkor.
A puha anyagra teszi le a másik karját, majd bőrre ken a masszából, s biztosan tartva Leina alkarját , megkezdi a precíz, de fájdalmas szúrásokat.*
*Jóleső, ahogy a víz lemossa róla az elmúlt napok gyötrelmeivel vegyült jóérzéseket is. Idillinek hat a bódultság érzete, a tiszta bőre, hogy nem érez a világon semmit azontúl, amit a beszívott füsttel adott magának. Nincs tolakodás a lelkében, nem zúglódik oda nem illő érzelem a felszín alatt, s nem is kíván utat törni magának az évek alatt felépített, most igen gyenge határain áthágva. Tudja, hogy dolga van, de nem sürgeti semmi, eltüntette magából azt, ami nemkívánatos, s még ki is fog tartani egy jódarabon. Aztán, ha elmúlik a szer hatása, majd az alkotásba mélyed bele. Nincs min aggódni. A ruhák újra rajta, s elindul, nyomában a lassan készülődővel, majd az aranyakat fordítja a hang irányába. Szinte elfelejtette, hogy van neki. Kell néhány súlyos másodperc, míg elér hozzá az információ. Kiszökik ajkain a nevetés, de amint ráeszmél, hogy ez több, mint amit adnia kellene, hirtelen nyeli vissza s, mintha sosem töltötte volna ki a kacaj a teret, lépked tovább a szobájuk irányába. A kulcs nála, hamar talál utat a zárba, amint a másik ráébred, hogy nem ő fogja kinyitni.
Rég volt része efféle fogadtatásban. Túl kellemes a szoba látványa, az étel az asztalon, a puha szőnyeg, a kényelmesnek ható ágyon elterülő drága ágynemű. Nem tetszik neki. Nem kenyere a fényűzés, nem ebbe való.
Sosem mohó, de kiélvez minden falatot vacsorájából és nem sietteti most sem a másikat. Saját csendjébe burkolózva éli meg a pillanatokat, majd mikor végzett, nekilát az előkészületeknek. Leiná-ra tekint, mikor megissza a varázsitalát. Most nem rázza ki a hideg a látványra. Kellett az a füst.*
- Meg sem érdemled.
*Rázza meg a fejét, de még mindig kissé kába mosoly terül szét rajta. *
- A gyógyulást is ezzel a szarral fogod segíteni?
*Mert akkor nem fog vesződni azzal, hogy magyarázzon arról, hogy mit is ildomos az elkészült motívummal kezdeni.
Hallgatja a választ, de már a táskájában kutat. Kimértebbé válik a mozgás, feszültebbé a tekintet, mégsem elutasító. Mindössze olyasvalamibe kezd, amit nem lehet elrontani, rosszul csinálni és meg kell adnia a teljes figyelmét. Hamar kerül elő az apró üvegbe zárt szénporos anyag, amit mindig magánál hord. Maga keverte, sötét, mint az éjjeli égbolt, csillagfény nélkül. Igen büszke is rá, de a szemei akkor csillannak fel igazán, amikor a gondosan becsomagolt bronztűt veszi elő és sétál vele az asztalhoz. Mértani pontossággal, saját rendszer szerint tesz a lapra mindent. Az aranyak kutatnak, mindent nem hordhat magával, így abból kell válogatni, amit a szoba ad nekik. Üvegpoharakat, vizet hoz, hogy legyen mivel és miben hígítani a sötét anyagot, hiszen néhol haloványabb színt kíván majd elérni. Hosszú lesz.
A másik bőre tiszta, így nem küldi el, hogy mosakodjon. Még egy törölközőt pakol a bútorra, aztán leül az egyik székre és nyújtja tenyerét, hogy fektesse bele a lány a hószín végtagot. A tegnapi vázlat jó ötlet volt, igen haloványan ugyan, de még láthatóak a vonalak, amiket követni tud. Közelről nézi, forgatja a másikat, néha kényelmetlenséget okozva. Nem fogják zavarni az apró pihék, szerencsés mód, nem egy szőrös barbárral van dolga. Mikor elérkezettnek érzi a pillanatot, belenéz a másik barnáiba.*
- Bármikor mozdulni akarsz, szólj. Ne rántsd el a kezed, ne mozgasd, ne hajolj bele. Ne nyúlj hozzá.
*Megvárja, míg el is hiszi neki, hogy megértette ezt az igen kevés, de fontos szabályt. Azt, hogy meg se szólaljon nem kéri. Pontosan tudja, hogy mennyit fecsegnek azok, akik a keze alatt vannak ilyenkor.
A puha anyagra teszi le a másik karját, majd bőrre ken a masszából, s biztosan tartva Leina alkarját , megkezdi a precíz, de fájdalmas szúrásokat.*
2943. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 15:46:49
Üzenet elküldve: 2024-11-18 15:46:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Nem felel a feltételezésre, elvégre nem tartozik Denjaarra, s tiszteletlennek is vélné, ha mással töltött pásztoróráinak részletére térne ki. Nem is hiszi, hogy valóban érdekli a wegtorenit, ezen feltételezésére rá is erősít a harcos, aki meg sem torpan, hogy esetlegesen időt adjon Relaelnek válaszolni.
A férfi vadsága kíméletlen, sürgető vágyával enyhe fájdalmat is okoz neki, de ez nem tántorítja, csupán tovább hergeli az elfet. Tehetetlenül markolja az alatta elterülő szőnyeget, miközben Denjaar erejét és súlyát bevetve engedelmességre kényszeríti őt. Hangja betölti a teret, ahogy szépen lassan megfeledkezik magáról és levetkőzi a felelősség terhét, hogy csak a jelenben létezve érzékeit érő rohamokra koncentrálhasson.
Egészen belefeledkezik az érzésekbe, az idő múlását sem tudná behatárolni, ám ebből a már-már kényelmes helyzetből újra erőnek erejével szakítják ki. Meglepettségében botladozva követi Denjaart az ágyig, igyekszik talpon maradni. Ellenkezni természetesen nem óhajt, minden az ő kedve szerint is történik.
Alig van ideje levegőhöz jutni, s talán kicsit megpihenni, a férfi hullámai ismételten partjait ostromolják. Az ágy keretébe kapaszkodva igyekszik tartania magát, közben valamelyest felegyenesedni, hogy testük lehető legnagyobb felületen érintkezzen egymással. A bóknak szánt durva szavakra egy rövid, gonosz nevetés érkezik válaszul. Kedve lenne valamivel visszavágni, de nincs olyan pillanat, amikor lehetősége volna rá.
Nem csak Denjaar gyönyöre, de sajátja is foglalkoztatja, ezért kísérletet tesz arra, hogy a férfi egyik mohón markoló kezét lejjebb irányítsa magán kebleiről.*
*Nem felel a feltételezésre, elvégre nem tartozik Denjaarra, s tiszteletlennek is vélné, ha mással töltött pásztoróráinak részletére térne ki. Nem is hiszi, hogy valóban érdekli a wegtorenit, ezen feltételezésére rá is erősít a harcos, aki meg sem torpan, hogy esetlegesen időt adjon Relaelnek válaszolni.
A férfi vadsága kíméletlen, sürgető vágyával enyhe fájdalmat is okoz neki, de ez nem tántorítja, csupán tovább hergeli az elfet. Tehetetlenül markolja az alatta elterülő szőnyeget, miközben Denjaar erejét és súlyát bevetve engedelmességre kényszeríti őt. Hangja betölti a teret, ahogy szépen lassan megfeledkezik magáról és levetkőzi a felelősség terhét, hogy csak a jelenben létezve érzékeit érő rohamokra koncentrálhasson.
Egészen belefeledkezik az érzésekbe, az idő múlását sem tudná behatárolni, ám ebből a már-már kényelmes helyzetből újra erőnek erejével szakítják ki. Meglepettségében botladozva követi Denjaart az ágyig, igyekszik talpon maradni. Ellenkezni természetesen nem óhajt, minden az ő kedve szerint is történik.
Alig van ideje levegőhöz jutni, s talán kicsit megpihenni, a férfi hullámai ismételten partjait ostromolják. Az ágy keretébe kapaszkodva igyekszik tartania magát, közben valamelyest felegyenesedni, hogy testük lehető legnagyobb felületen érintkezzen egymással. A bóknak szánt durva szavakra egy rövid, gonosz nevetés érkezik válaszul. Kedve lenne valamivel visszavágni, de nincs olyan pillanat, amikor lehetősége volna rá.
Nem csak Denjaar gyönyöre, de sajátja is foglalkoztatja, ezért kísérletet tesz arra, hogy a férfi egyik mohón markoló kezét lejjebb irányítsa magán kebleiről.*
2942. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 10:17:14
Üzenet elküldve: 2024-11-18 10:17:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*A felemás válaszra csak elmosolyodik. Elvégre a kettő valóban nem zárja ki egymást, ezzel ő maga sem tudna vitatkozni. Valójában a legkevésbé sem orrol a dolog miatt; elvégre oly körökből érkezik, ahol nemigen dívik a monogámia. Valószínűsíti, hogy Relael is hasonlóképp vélekedik.*
-Remélem, jól bántak veled. *Feleli a lány fülébe sziszegve, miközben hajánál fogva hátrafeszíti fejét. Jelzésértékű e tett; ő nem fog. Persze mindez játéka része, s tudja, hogy Relael sem fog ellenkezni. Többet nem fűz hozzá; meghagyja szeretőjét abban a kétségben, hogy ami épp történik vele, az büntetésének része, vagy csupán ő hivatott kiélni magát rajta kedve szerint.
Egészen maga alá gyűri Relaelt, bőrük egymáshoz préselődik. Törékeny nyakát erőteljesen átkarolva teszi magáévá az elfet, s cselekszi mindezt kíméletlen mohósággal. Megtermett férfiember, így ez elsőre még a hosszúéletű izgatottsága ellenére sem könnyű feladat. Őt azonban már jobban hajtja a kéj, minthogy ily apróságokkal törődjön s partnerét sem félti. Halkan felnyögve erőlteti magát egész terjedelmében. Megvadítja az érzéki, tökéletes test maga alatt és a forró kéj, mi körbeveszi épp. Alaposan és hosszan megfürdik benne, mielőtt felpattanna a földről, magával húzva a lányt is, ha kell, a sötét fürtök segítségével. Ha csak nem ellenkezik, végül elérik az ágyat, de nem óhajt a puha párnák között ténykedni. A baldachinos ágy fakeretére támasztja az elfet, hogy kebleit karolva folytassa felemelő tevékenységüket.*
-Az embereid biztos nem sejtik, hogy az úrnőjük egy szégyentelen szajha. *Relael füléhez hajol. Érzi a lány illatát, a látvány pedig tovább ösztökéli a tempóban. Szeretője pikáns habitusa, mit valószínűleg leginkább neki tart fenn, legalább annyira tüzeli őt is.*
*A felemás válaszra csak elmosolyodik. Elvégre a kettő valóban nem zárja ki egymást, ezzel ő maga sem tudna vitatkozni. Valójában a legkevésbé sem orrol a dolog miatt; elvégre oly körökből érkezik, ahol nemigen dívik a monogámia. Valószínűsíti, hogy Relael is hasonlóképp vélekedik.*
-Remélem, jól bántak veled. *Feleli a lány fülébe sziszegve, miközben hajánál fogva hátrafeszíti fejét. Jelzésértékű e tett; ő nem fog. Persze mindez játéka része, s tudja, hogy Relael sem fog ellenkezni. Többet nem fűz hozzá; meghagyja szeretőjét abban a kétségben, hogy ami épp történik vele, az büntetésének része, vagy csupán ő hivatott kiélni magát rajta kedve szerint.
Egészen maga alá gyűri Relaelt, bőrük egymáshoz préselődik. Törékeny nyakát erőteljesen átkarolva teszi magáévá az elfet, s cselekszi mindezt kíméletlen mohósággal. Megtermett férfiember, így ez elsőre még a hosszúéletű izgatottsága ellenére sem könnyű feladat. Őt azonban már jobban hajtja a kéj, minthogy ily apróságokkal törődjön s partnerét sem félti. Halkan felnyögve erőlteti magát egész terjedelmében. Megvadítja az érzéki, tökéletes test maga alatt és a forró kéj, mi körbeveszi épp. Alaposan és hosszan megfürdik benne, mielőtt felpattanna a földről, magával húzva a lányt is, ha kell, a sötét fürtök segítségével. Ha csak nem ellenkezik, végül elérik az ágyat, de nem óhajt a puha párnák között ténykedni. A baldachinos ágy fakeretére támasztja az elfet, hogy kebleit karolva folytassa felemelő tevékenységüket.*
-Az embereid biztos nem sejtik, hogy az úrnőjük egy szégyentelen szajha. *Relael füléhez hajol. Érzi a lány illatát, a látvány pedig tovább ösztökéli a tempóban. Szeretője pikáns habitusa, mit valószínűleg leginkább neki tart fenn, legalább annyira tüzeli őt is.*
2941. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2024-11-18 00:11:25
Üzenet elküldve: 2024-11-18 00:11:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Jáde és acél//
*Relael utóbbi időben feledékennyé vált, ennek jeleit kezdi észrevenni magán. Talán életvitele az oka, talán csak felületesebbé válik idővel, ahogy komótosan öregszik, mindenesetre Erdőmélye említésére homályosan feldereng benne korábbi beszélgetésük.*
- Ó, valóban! Mintha futólag említetted volna.
*Legszebb bocsánatkérő mosolyát villantja meg Denjaar felé. Véletlenül sem arról van szó, hogy ne érdekelné amit a wegtoreni mesél számára, csupán annyi mindennel kell foglalatoskodnia, hogy nem tud úgy észben tartani már dolgokat.*
- Nem láttam, hogy lett volna új sebhelyed.
*Elismerő megállapítása egyben arra is enged következtetni, hogy megcsodálta magának Denjaart meztelenül.*
- Miféle lény is az a tretil?
*Abban biztos, hogy fenséges fenevad lehetett, ha a férfi kérkedik vele.
A harcos nem sokat teketóriázik, korábbihoz hasonló hirtelenséggel emelkedik ki a vízből. Egyből első légyottjukat idézi ezzel a Hét Varjú Taverna fürdőjében. Relael mozdulatlanul helyén marad, még tekintetével sem követi a férfit, csak a víztükörből kíváncsiskodik.
Nem sokáig kerülheti a szürke szempárt, hiszen a wegtoreni nem rest szokásos dominancia játékukat megkezdeni, és fölé magasodva beárnyékolni homályos tükörképét. A sötét sziluettről az elf pajkos mosollyal pislog fel a férfira.*
- Nem jártam, valóban. Nem kedvelem a szúnyogokat, feltételezem ott akad belőle néhány.
*Ujjbegyével a víztükrön játszik, ici-pici hullámokat hoz létre, ahogy láthatatlan kanyargós mintát rajzol unalmában.*
- Helyes.
*Hagyja ennyiben az elkerült ágyasok dolgát. Nincsenek illúziói, nem tudná hűségre kényszeríteni Denjaart, de nem is feltétlenül óhajtja. Az sem zavarná különösebben, hogy elvárjon valamit, amit ő maga sem képes teljesíteni, csupán felesleges erőfeszítés volna egy vérmes vadállatot szelíddé nevelni, s talán szépségét is elvesztené. Megelégszik azzal, hogy látszólag különleges az egykori Parancsnoknak, és el is várja a "kedvenc" szerepét.
A felé nyújtott kezet elfogadja, majd Denjaar segítségével óvatosan kilép a dézsából. Még éppen végig szalad a libabőr pőre testén, amikor magához rántja őt a férfi. Egy elégedett sóhajjal adja szeretője tudtára, hogy kedvére való közelsége, de teste egyéb módokon is elárulja őt.
A kérdés ugyanakkor meglepi, több jelentőséget tulajdonít neki, mint egy egyszerű érdeklődésnek. Nem igen tudja eldönteni az egykori Parancsnokról, hogy mennyire birtokló típusú, de úgy sejti, hogy nem kifejezetten lehet az. A rossz válaszból fakadó veszély lehetősége viszont felvillanyozza Relaelt, és tovább is hergeli izgatottságát.*
- A kettő ugyan nem zárja ki egymást.
*Alig ér mondata végére már a földön leli magát. Ellenkezhetne is, de nem akar, hiszen ínyére van ami történik. Fájdalommal és gyönyörrel vegyes nyögéssel honorálja a haját markoló kéz tényét.*
- Én is vártalak.
*Szuszogja, és egy széles vigyorral arcán pillant hátra szeme sarkából.*
- Nagyon *Csípőjét feljebb tolva domborítja ki fenekét Denjaar irányába.* de nagyon *Combjai megremegnek.* hiányoztál már.
*Relael utóbbi időben feledékennyé vált, ennek jeleit kezdi észrevenni magán. Talán életvitele az oka, talán csak felületesebbé válik idővel, ahogy komótosan öregszik, mindenesetre Erdőmélye említésére homályosan feldereng benne korábbi beszélgetésük.*
- Ó, valóban! Mintha futólag említetted volna.
*Legszebb bocsánatkérő mosolyát villantja meg Denjaar felé. Véletlenül sem arról van szó, hogy ne érdekelné amit a wegtoreni mesél számára, csupán annyi mindennel kell foglalatoskodnia, hogy nem tud úgy észben tartani már dolgokat.*
- Nem láttam, hogy lett volna új sebhelyed.
*Elismerő megállapítása egyben arra is enged következtetni, hogy megcsodálta magának Denjaart meztelenül.*
- Miféle lény is az a tretil?
*Abban biztos, hogy fenséges fenevad lehetett, ha a férfi kérkedik vele.
A harcos nem sokat teketóriázik, korábbihoz hasonló hirtelenséggel emelkedik ki a vízből. Egyből első légyottjukat idézi ezzel a Hét Varjú Taverna fürdőjében. Relael mozdulatlanul helyén marad, még tekintetével sem követi a férfit, csak a víztükörből kíváncsiskodik.
Nem sokáig kerülheti a szürke szempárt, hiszen a wegtoreni nem rest szokásos dominancia játékukat megkezdeni, és fölé magasodva beárnyékolni homályos tükörképét. A sötét sziluettről az elf pajkos mosollyal pislog fel a férfira.*
- Nem jártam, valóban. Nem kedvelem a szúnyogokat, feltételezem ott akad belőle néhány.
*Ujjbegyével a víztükrön játszik, ici-pici hullámokat hoz létre, ahogy láthatatlan kanyargós mintát rajzol unalmában.*
- Helyes.
*Hagyja ennyiben az elkerült ágyasok dolgát. Nincsenek illúziói, nem tudná hűségre kényszeríteni Denjaart, de nem is feltétlenül óhajtja. Az sem zavarná különösebben, hogy elvárjon valamit, amit ő maga sem képes teljesíteni, csupán felesleges erőfeszítés volna egy vérmes vadállatot szelíddé nevelni, s talán szépségét is elvesztené. Megelégszik azzal, hogy látszólag különleges az egykori Parancsnoknak, és el is várja a "kedvenc" szerepét.
A felé nyújtott kezet elfogadja, majd Denjaar segítségével óvatosan kilép a dézsából. Még éppen végig szalad a libabőr pőre testén, amikor magához rántja őt a férfi. Egy elégedett sóhajjal adja szeretője tudtára, hogy kedvére való közelsége, de teste egyéb módokon is elárulja őt.
A kérdés ugyanakkor meglepi, több jelentőséget tulajdonít neki, mint egy egyszerű érdeklődésnek. Nem igen tudja eldönteni az egykori Parancsnokról, hogy mennyire birtokló típusú, de úgy sejti, hogy nem kifejezetten lehet az. A rossz válaszból fakadó veszély lehetősége viszont felvillanyozza Relaelt, és tovább is hergeli izgatottságát.*
- A kettő ugyan nem zárja ki egymást.
*Alig ér mondata végére már a földön leli magát. Ellenkezhetne is, de nem akar, hiszen ínyére van ami történik. Fájdalommal és gyönyörrel vegyes nyögéssel honorálja a haját markoló kéz tényét.*
- Én is vártalak.
*Szuszogja, és egy széles vigyorral arcán pillant hátra szeme sarkából.*
- Nagyon *Csípőjét feljebb tolva domborítja ki fenekét Denjaar irányába.* de nagyon *Combjai megremegnek.* hiányoztál már.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3223-3242