//A kalóz, a kanári, a huncut, meg egy kalap//
*Kedve lenne csak úgy kipróbálni, hogy vajon Milhen meddig tud ébren maradni, ha belekezd egy igazi nagy kortesbeszédbe, mint régen. Akkor aztán nem pihentette a száját, világmegváltásról és nagy tervekről beszélt, amik nem arattak osztatlan sikert, sokkal inkább unott képeket és ki nem érdemelt hűséget. Kedve lenne felröhögni. Csak Zam érne már haza, s mesélné el, hogy mire jutott, az még nagyon fúrja az oldalát, lassan itt minden elrendeződni látszik, s jöhetnek a további tervek. Persze Milhen arca más, még most így figyelmet tükröz, legalábbis erőlteti, ez már önmagában elegendő, de ideje elengedni a lányokat, az interjú véget ért. Alfonz időközben megérkezik.*
- A kulcsok... *Csúsztatja előre kezét az asztalon.* Egymás melletti szobák. *Arca vidám, s szórakozottan iszok egy kortyot.*
- Yathlanae... kedvesem, túlzol. *Hajtja meg fejét egy picit, s szerénykedik. Jólesik neki a dicséret, de nem az ő érdeme... nem csak az övé.* A Sellők teszik azzá, amilyen... mi a társammal, csak a kereteket adjuk, a valódi tartalmat a személyzet szolgáltatja. *Viszonozza a kedvességet, de komolyan is gondolja, a zene kifejezetten tetszett neki, ahogyan Vyl bemutatója is, aki máris együttest tervez, ami ellen semmi kivetnivalója nincs... sőt. Felkapja tekintetét a halk beszédre. Ez többet ér számára, mint az a kijelentés, hogy mindent megtesz mindenki...*
- Hogy... hogy mondtad? Társulás?? Ez az! *Mutat rá a lányra.* Pontosan ezt várom el! Az önállóságot, a kezdeményezést, az ötletelést! Ha akad is pillanat, mikor nem foglal el benneteket a vendég, fel tudjátok találni magatokat és az időtöket hasznosan töltitek el. Ha van javaslat, csupán említsétek nekem, vagy Zammiriának, s ha nem elrugaszkodott, bólintani fogunk, mint, ahogy erre is. Nagyszerű! *Üti össze a kezét egy rövid taps erejéig. Valahogy mindig is azt érezte, ha nem irányítanák minden egyes percét a személyzetnek, az egyszerűen nem tudna magával mit kezdeni. Mikor nincs vendég, egyenesen, mintha programot kellene kitalálni. Nevetve csóválja meg a fejét.*
- És lányok... *Áll fel, mindhármójukra nézve.* ... érezzétek jól magatokat. *Mosolyogva hajtja meg magát, ezennel a beszélgetés véget ért, lezárta azt.* Alfonz! *A középkorú férfi melléjük áll, bajszos, szakállas, szemei sarkán ráncok húzódnak. Kimért, kulturált, udvarias, már-már mereven.*
- Igen, uram. *Válaszol tömören.*
- Kísérd fel a lányokat a szobájukba, kérlek, nyolc, kilenc, tíz. A kulcsok náluk vannak. A mielőbbi viszontlátásra. *Mosolyog még egyet utoljára, aztán már csak halvány derengés marad és egy merengő tekintet, amivel a pult felé indul.*