//A hölgyek örömére//
*Lau orcáját kellemesen simogatják a nap délutáni sugarai, ahogy a borostyánnal futtatott fehér épület elé ér. Bal kezével szórakozottan babrálja nyaklánca függőjét, s mielőtt beljebb kerül, tétován végig futtatja tekintetét az előtte tornyosuló cirádás faajtón. Szokásához híven – az általa annak vélt - legjobb formáját hozza: aki közvetlenül mellette halad el, a friss levegőn is érezheti az őt körül lengő illatfelhőt. Frissen mosott, piszkosszőke tincsei lágyan omlanak alá, bőre a maga haloványságában is látványosan egyenletes. Sötétkék bársony nadrágja hívogatóan feszül női kacsóba való hátsó felén, fekete csizmái – díszes tőrével együtt - egyelőre makulátlanul állják az utca porát, hiszen éppen indulás előtt fényesítette ki őket. Nyilvánvaló ápoltsága mellett, a járókelők elől rejtve, az előkelő anyagú, mellkasa közepéig kigombolt, világos ing alatt felsőtestén fájdalmas kék foltok éktelenkednek. Tegnap estéje nem sikerült valami fényesen, ezért is döntött úgy, hogy hivatalosabb mederbe tereli kenyérkeresésének módját. Fogalma sem volt róla, hogy a finom úrihölgynek nem éppen nevezhető társaságának férje van. Csupán a szerencsén múlt, hogy általa nagyra becsült, csinos arcát célzó ütések elől épphogy el tudott hajolni. A felé hajított vaslábossal szemben nem volt ilyen szerencséje, és éppen jobb oldali bordakosarát érte az erőteljesen becsapódó konyhai eszköz. Mindezt tetézve, a területét védő, borvirágos orrú uraság még a menekülőben lévő Lau után csapott a keze ügyébe akadó seprűnyéllel is, mely további csapást mért a fiatal fél-elf hátára, s így gerince mentén is keletkezett egy, jelenleg a zöld árnyalataiban pompázó zúzódás. Csizmájába is alig volt ideje beleugrani, ráadásul ingét is a lépcsőházban rángatta magára, s zilált frizuráját hazáig igazgathatta. Szerencsére támadója nem követte az utcára. Lau úgy sejtette, hogy az asszonnyal is volt némi elszámolni valója, de ez őt egy cseppet sem hatotta meg. Az már annál inkább, hogy még pénzét sem kapta meg. Ha az őt ért atrocitások nem lettek volna egyébként is kellően súlyosak. Igaz, ami igaz, nem volt alkalmuk a dolog végére jutni, de ő igenis letett az asztalra legalább annyi boldogságot, hogy az őt illető aranyak fele igazán üthette volna markát. Na, de mindegy is, jelen pillanatban hősünk épp mély sóhajjal, mely egyszerre szomorkás és reményteli, átlépi a híres-neves, patinás Sellőház küszöbét. Ezen mozdulat közben visszafogott mosollyal arcán odabiccent az ajtóban álló őrnek.
Nem lepi meg az odabent mindent átjáró sejtelmes atmoszféra. Járt már itt, de más minőségben. Most előre körvonalazott cél vezéreli, nem csupán társaságra vágyik egy unalmas, alkoholmámoros éjszakán. A bejárathoz képest balra helyet kapó hosszú pulthoz lép, s amint valaki a személyzetből felveszi vele a szemkontaktust, megnyerő baritonján bemutatkozik, majd közli, hogy miért is van itt. *
- Szép napot! Launridan Dorralei vagyok, és tisztelettel munkára jelentkezem! Kivel beszélhetnék ez ügyben?
*Azt ugyan nem közli, milyen munkakörbe óhajt bekerülni, feltételezi, hogy erre a későbbiekben valaki bizony rá fog kérdezni, és így lesz alkalma szerteágazó képességeit részletesen ecsetelni.*