*A kikötő feletti napfényes világ és annak pezsgése lassan elhalványult Wym és a fiú mögött, ahogy a mélybe ereszkedtek. A fiú lépései magabiztosak voltak, mintha számtalanszor járt volna már itt alant. Wym azonban óvatosan haladt a keskeny, csúszós lépcsőkön, ahol minden lépésnél halk cseppek csöppentek a feje fölött a kövekre. A csatornarendszer levegője nedves és súlyos volt, a tengeri sóillattól eltérően ez itt inkább dohos, penészes szag volt, melyet néha a rothadás bűze színezett.
Mindenféle, félig megvilágított alagutak húzódtak el kétoldalt, ahová csak a csatornalámpák kékes fénye világított be. Patkányok suhantak el mellettük, a csendes csobogást és a saját lépéseik hangját kívül semmi más nem törte meg. A fiú egyre mélyebbre vezette Wymet, és ahogy mentek, úgy tűnt, mintha az idő is lassabban telne.
A falakon itt-ott karcokat és jeleket lehetett látni, melyek valószínűleg a csempészek és az alvilági alakok nyomai voltak. Wym egyre inkább érezte, hogy egy titokzatos és rejtélyes világba csöppent, mely szorosan összefonódott a kikötő feletti világgal, mégis olyan különböző volt tőle.
Miközben tovább haladtak, egy széles csatornához érkeztek, melynek közepén egy apró sziget emelkedett ki, rajta egy oltárral. Ez az oltár egyszerűnek tűnt első ránézésre, de közelebbről megfigyelve az apró részleteket, mint például a finoman megmunkált kőbe vésett mintázatokat, Wym rájött, hogy ez egy igen ősi és jelentős oltár lehet. A közeli sziklára egy szám volt vésve"217".
A fiú megállt az oltár előtt és gyengéden megsimogatta a kövét. *
- Ez az egyik legősibb oltár itt lent. *kezdte.* - Sokan úgy hiszik, hogy ez a csatornarendszer maga az élet és a halál kapuja közötti átjáró. A hiedelem szerint azok, akik itt hagynak valamit az oltáron, és hittel kérnek valamit, azoknak az égi erők meghallgatják kérésüket.
*Wym kíváncsian nézte az oltárt, és gondolatai a kikötőn túli otthonára, és azokra a veszélyekre terelődtek, amelyeket el kellett hagynia. Miután a rövid kitérőnek vége lett, a fiú tovább vezette Wymet a csatorna sötétjében. A szűk alagutakon keresztül egyre bonyolultabb és nehezen járható területekre értek. Néhány helyen alig volt levegő, máshol a víz majdnem a derekukig ért. De a fiú vezetésével, aki minden kanyart és rejtett zugot ismert, végül egy hatalmas, barlangszerű teremhez érkeztek.
Ebben a teremben számos kisebb és nagyobb portéka sorakozott. A fiú elmesélte, hogy ez a hely a csatornarendszer szíve, ahol találkoznak a csempészek, az alvilági alakok és azok, akik a kikötő feletti világtól el akarnak rejtőzni.
A terem közepén egy kisebb tócsa tükrözte vissza a mennyezetről alácsüngő lámpák fényét, melyekben olajos kanócok égtek. A falakon különböző méretű és formájú rekeszek húzódtak, tele zsákokkal, ládákkal és különböző kacatokkal. Wym láthatóan lenyűgözve figyelte a kincseket, amelyek valószínűleg a világ minden tájáról származnak: keleti fűszerek, egzotikus állati bőrök, drágakövek és titokzatos írásokkal borított tekercsek.
Míg ő körbejárt, a fiú leült egy kőpadra és figyelte.*
- Ez a hely az, ahol a város legnagyobb üzletei születnek. Nincs itt pénzátadás, csak cserék. Mindenki hoz valamit, és cserébe kap valamit. Minden itt zajló üzlet teljesen titkos, és nem beszélnek róla a felszínen. *súgta oda a félvérnek. Miután körbenéztek, a fiú egy sötét alagút felé intett.*
- Ideje visszamenni. A Vámház itt van felettünk. *Wym csak bólintott és követte a fiút. Ahogy tovább haladtak, egyre gyorsabban léptek, mintha valami követte volna őket. Néhány patkány csoszogott el a lábaik előtt, de semmi más nem zavarta őket. Ahogy a sötét alagút egyre világosabbá vált, egy lépcsősor vezetett feljebb. A fiú vezette Wymet a lépcsőkön, és a fény egyre erősödött a fejük felett. Ahogy kiértek, a csatorna fedelét egy gótikus épület árnyéka vetítette rájuk, ami a Vámház oldalán állt.
A fiú mélyen Wym szemébe nézett, egy mosollyal az arcán.*
- Vigyázz magadra, félvér! *mondta halkan, majd hozzátette.* - Ez a város tele van titkokkal. Ne feledd, mit láttál és hallottál ma. *Wym meghajolt a fiú felé hálásan.* - Köszönöm, hogy vezettél. Talán még egyszer találkozunk. *felelte. A fiú csak bólintott és eltűnt egy közeli sikátorban, míg Wym a Vámház melletti utcán találta magát, immár újra a napfényben. A város zajába olvadva indult tovább, emlékezve az alattuk rejtőző titkos világra.*