Kikötő - Csatornarendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
120. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-29 02:29:56
Üzenet elküldve: 2019-07-29 02:29:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Hallja a sikolyt. Hogy fejében-e, vagy valóban a csatorna végtelen, kihalt alagútjai között visszhangozva-e, azt nem tudná megmondani. Végső soron, miért lenne fontos tudnia?
Óvatosan átbújik a rácsok között, majd a legközelebbi létrán felmászik, hogy kisebb nehézségek árán félrelökje a csatornafedőt és kimásszon a sötétségből. Azonnal megcsapja a tengeri szellő, a Kikötő jellegzetes hangja, s az élet maga.
Rengeteg a tennivalója és most nem csak a banya által adott feladokra gondol. Azokra is sort kell kerítenie, de előbb teljesítenie kell ígéretét. Próbára kell tennie erejét, mielőtt a világra szabadítja. Ha erre képes, mindenre képes lesz. Elsomolyodik, ahogy visszatolja maga mögött a csatornafedőt. Szórakozottan leporolja szakadt, s immáron igen csak koszos ruháját, majd felegyenesedve elindul a Vérkert felé. Hosszú éjszaka lesz.*
*Hallja a sikolyt. Hogy fejében-e, vagy valóban a csatorna végtelen, kihalt alagútjai között visszhangozva-e, azt nem tudná megmondani. Végső soron, miért lenne fontos tudnia?
Óvatosan átbújik a rácsok között, majd a legközelebbi létrán felmászik, hogy kisebb nehézségek árán félrelökje a csatornafedőt és kimásszon a sötétségből. Azonnal megcsapja a tengeri szellő, a Kikötő jellegzetes hangja, s az élet maga.
Rengeteg a tennivalója és most nem csak a banya által adott feladokra gondol. Azokra is sort kell kerítenie, de előbb teljesítenie kell ígéretét. Próbára kell tennie erejét, mielőtt a világra szabadítja. Ha erre képes, mindenre képes lesz. Elsomolyodik, ahogy visszatolja maga mögött a csatornafedőt. Szórakozottan leporolja szakadt, s immáron igen csak koszos ruháját, majd felegyenesedve elindul a Vérkert felé. Hosszú éjszaka lesz.*
119. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-28 22:30:58
Üzenet elküldve: 2019-07-28 22:30:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Megannyi porlepte, elveszett emlék, mit elfeledett az idő, vagy inkább az időt felejtették el? Úgy buzognak elő rejtekükből, akár egy gejzír, mi hegyek ormán lapult meg eddig, hó alá temetve, s most forró áradatként olvasztja meg a körötte felgyűlt jégfalakat. Nem szükséges alaposan megfigyelni mindent, hisz már járt erre, így elfeledett emlékeire is jut idő... persze az élet olykor kifakítja a rég megírt lapokat, s a foszló pergamenen, tintás lúdtollal rovátkolt betűk olykor elmaszatolódnak. Mulatságos, hogy egyes szavak és azok megváltozott jelentése mennyi minden mást is befolyásolhat. A fény dicsőítése... ugye nem mindegy hogyan... s így már a sötétség sem olyan idegen és hideg, mint korábban. Hanloren jól dönt, az út egyenesen vezet tovább, nem is volt kérdés, s nem is volt újabb talány, hamarosan aztán még ismerősebb részhez ér, a kifeszített rács ott áll előtte, melyen idefelé jövet átpréselte magát. A középütt sodródó kanálisban már jóval több a félig elrothadt állattetem és a hordalék, mely a rács körül alaposan felgyűlt. Kijutott, s nincs más hátra, mint a létrán felmászni, a fedelet kilökni, hogy újra fényre kerüljön a szemzavaros, fakó félhomályból. Persze Hanloren számára a fény már mást jelent, s a kikötő zavaros és megátalkodott világában, miként a csatorna vizében, már talán élvezet lesz megmártózni. Már csak egy kis vér kell... meg egy kis groklikh. Mielőtt azonban a rácson átléphetne, imént emlékképeiben felidézett sikoly magát is meglepi, mert elemi erővel hasít át a járatok közt visszhangozva, fülében csengve. A nő az, ki nem olyan sokkal ezelőtt könyörgött segítségért, mikor Hanloren a pallón állt egész mélyen, bent a csatornában. Érdekes. A sikoly pontosan olyan, mint ahogyan emlékeiben felidézték... saját maga volt ott talán? Vagy egy sebesült? Vagy egy megtámadott nő, ki elveszítette férjét? Ez már sohasem derül ki, de talán így a legjobb. A talány az, mi előre viszi az életet, s a megszűnhetetlen kíváncsiság. Persze ez is az... ami megrövidítheti azt.*
*Megannyi porlepte, elveszett emlék, mit elfeledett az idő, vagy inkább az időt felejtették el? Úgy buzognak elő rejtekükből, akár egy gejzír, mi hegyek ormán lapult meg eddig, hó alá temetve, s most forró áradatként olvasztja meg a körötte felgyűlt jégfalakat. Nem szükséges alaposan megfigyelni mindent, hisz már járt erre, így elfeledett emlékeire is jut idő... persze az élet olykor kifakítja a rég megírt lapokat, s a foszló pergamenen, tintás lúdtollal rovátkolt betűk olykor elmaszatolódnak. Mulatságos, hogy egyes szavak és azok megváltozott jelentése mennyi minden mást is befolyásolhat. A fény dicsőítése... ugye nem mindegy hogyan... s így már a sötétség sem olyan idegen és hideg, mint korábban. Hanloren jól dönt, az út egyenesen vezet tovább, nem is volt kérdés, s nem is volt újabb talány, hamarosan aztán még ismerősebb részhez ér, a kifeszített rács ott áll előtte, melyen idefelé jövet átpréselte magát. A középütt sodródó kanálisban már jóval több a félig elrothadt állattetem és a hordalék, mely a rács körül alaposan felgyűlt. Kijutott, s nincs más hátra, mint a létrán felmászni, a fedelet kilökni, hogy újra fényre kerüljön a szemzavaros, fakó félhomályból. Persze Hanloren számára a fény már mást jelent, s a kikötő zavaros és megátalkodott világában, miként a csatorna vizében, már talán élvezet lesz megmártózni. Már csak egy kis vér kell... meg egy kis groklikh. Mielőtt azonban a rácson átléphetne, imént emlékképeiben felidézett sikoly magát is meglepi, mert elemi erővel hasít át a járatok közt visszhangozva, fülében csengve. A nő az, ki nem olyan sokkal ezelőtt könyörgött segítségért, mikor Hanloren a pallón állt egész mélyen, bent a csatornában. Érdekes. A sikoly pontosan olyan, mint ahogyan emlékeiben felidézték... saját maga volt ott talán? Vagy egy sebesült? Vagy egy megtámadott nő, ki elveszítette férjét? Ez már sohasem derül ki, de talán így a legjobb. A talány az, mi előre viszi az életet, s a megszűnhetetlen kíváncsiság. Persze ez is az... ami megrövidítheti azt.*
118. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-28 03:15:41
Üzenet elküldve: 2019-07-28 03:15:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Az elágazáshoz érve nem torpan meg. Halad tovább előre, nem hagyatkozva másra, csak az emlékeire. Az egyenest választja, ahogy tette ezt idefelé jövet is. A Csatorna. Végtelen útvesztő megannyi titokkal. Tán egy élet is kevés lenne, hogy valaki feltérképezhesse. A magány azonban utat enged a gondolatoknak és az emlékeknek is.*
"-Megölték, meghalt! A férjem!
*Rimánkodva rohan utánuk a fiatal nő, majd megtorpan. Szíve szakad meg a könnyáztatta arc láttán, melyen oly mély fájdalom ül, mit ő még sosem tapasztalt. Nem harag s nem bosszúvágy, de még csak nem is szomorúság. Fájdalom.
Elf földön járnak még, de már messze Keleten. Órák óta zötykölődnek a ponyvázott szekéren, de már közel járhatnak. Leégett, fekete füstöt eregető törmelék, mi az útjukat szegélyezi. Ennyi maradt a a sötételfek ittjárta után a faluból. Bár ő maga még sosem látott sötételfet, gyorsabbak és erősebbek, mint az ő harcosaik, legalábbis ez a hír járja. Hogy miért történt, ami történt? Velük nem osztanak meg miérteket, ők pedig nem is kíváncsiak rá. Hiába a megannyi katona körülöttük, ők csak ketten vannak itt gyógyítók. Csak egy pillantást vált a szemben ülő nővérrel, Lorinellel, de pontosan tudja, a leány is ugyanazt érzi, amit ő. Halál szaga üli meg a levegőt, füstté és húsé.
A menetoszlop hirtelen megtorpan. Némi kiabálás hallatszik elölről, majd valaki gyógyítóért kiált. Mindketten leugranak a szekérről, hogy futva tegyék meg a távot a menetoszlop elejéig. Végigrohannak a megannyi bámész katona mellett és megpillantják a sebesültet, kit jó néhány társa áll már körbe. Egy feketetollú nyílvessző áll ki a fiatal katona vállából. Egy pillanat múlva Lorinen már a katona mellett térdel, tenyeréből fény tör elő, miközben a sebesült harcos mellkasára helyezi. Az ő tekintete azonban egészen másra szegeződik. A nyílvessző eredeti tulajdonosa a göröngyös út túloldalán fekszik, hasából pedig vér ömlik, vörösre festve a poros földet. Rohanna, azonban egy kesztyűs kéz erősen markol vállába.*
-Hagyd. Hát nem látod, mit tettek?!
*Suttogja a katona fojtott hangon, de ő kitépi magát a szorításból.*
-Eressz!
*Sziszegi, s már a sebesült sötételf felett térdepel.*
-Segíts...
*Nyögi a férfi esdekelve, karját nyújtva erőtlen. Nem válaszol, csak tenyerét helyezi a férfi mellkasára, de mire a varázslatot megkezdhetné, a kar erőtlen hanyatlik a földre, a sötételf pedig üveges tekintettel mered az égre.*
-Jobb így.
*Feleli valaki hátul, de ő csak a férfi arcát bámulja. Szinte gyermek volt még.
Lehajtja fejét, hogy leküzdhesse a feltörő könnyeket, de egy kar kap az övébe. A szorítás erős, egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt egy haldoklótól várná az ember.*
-A fény szolgái támadtak miránk. A mi istenünk segítene rajtam. Rajtam s mindenkin!"
*Szeme rebben csak, tudja, hogy az előzőhöz hasonlóan ez az emlék sem igaz. Legalábbis a vége. A katona nem tért magához, meghalt, mert nem tudta megmenteni. S ott... A templomnál Sa'Tereth már próbára tette e emlékkel. Már akkor tudnia kellett volna, hogy a feketeség ura igazat szól. Most pedig van miért vezekelnie.
Csendben lépdel tovább, hallgatva a csatorna sajátos hangjait. Apró neszezések hangja, csobogó víz... Valahol végső soron megnyugtató.*
*Az elágazáshoz érve nem torpan meg. Halad tovább előre, nem hagyatkozva másra, csak az emlékeire. Az egyenest választja, ahogy tette ezt idefelé jövet is. A Csatorna. Végtelen útvesztő megannyi titokkal. Tán egy élet is kevés lenne, hogy valaki feltérképezhesse. A magány azonban utat enged a gondolatoknak és az emlékeknek is.*
"-Megölték, meghalt! A férjem!
*Rimánkodva rohan utánuk a fiatal nő, majd megtorpan. Szíve szakad meg a könnyáztatta arc láttán, melyen oly mély fájdalom ül, mit ő még sosem tapasztalt. Nem harag s nem bosszúvágy, de még csak nem is szomorúság. Fájdalom.
Elf földön járnak még, de már messze Keleten. Órák óta zötykölődnek a ponyvázott szekéren, de már közel járhatnak. Leégett, fekete füstöt eregető törmelék, mi az útjukat szegélyezi. Ennyi maradt a a sötételfek ittjárta után a faluból. Bár ő maga még sosem látott sötételfet, gyorsabbak és erősebbek, mint az ő harcosaik, legalábbis ez a hír járja. Hogy miért történt, ami történt? Velük nem osztanak meg miérteket, ők pedig nem is kíváncsiak rá. Hiába a megannyi katona körülöttük, ők csak ketten vannak itt gyógyítók. Csak egy pillantást vált a szemben ülő nővérrel, Lorinellel, de pontosan tudja, a leány is ugyanazt érzi, amit ő. Halál szaga üli meg a levegőt, füstté és húsé.
A menetoszlop hirtelen megtorpan. Némi kiabálás hallatszik elölről, majd valaki gyógyítóért kiált. Mindketten leugranak a szekérről, hogy futva tegyék meg a távot a menetoszlop elejéig. Végigrohannak a megannyi bámész katona mellett és megpillantják a sebesültet, kit jó néhány társa áll már körbe. Egy feketetollú nyílvessző áll ki a fiatal katona vállából. Egy pillanat múlva Lorinen már a katona mellett térdel, tenyeréből fény tör elő, miközben a sebesült harcos mellkasára helyezi. Az ő tekintete azonban egészen másra szegeződik. A nyílvessző eredeti tulajdonosa a göröngyös út túloldalán fekszik, hasából pedig vér ömlik, vörösre festve a poros földet. Rohanna, azonban egy kesztyűs kéz erősen markol vállába.*
-Hagyd. Hát nem látod, mit tettek?!
*Suttogja a katona fojtott hangon, de ő kitépi magát a szorításból.*
-Eressz!
*Sziszegi, s már a sebesült sötételf felett térdepel.*
-Segíts...
*Nyögi a férfi esdekelve, karját nyújtva erőtlen. Nem válaszol, csak tenyerét helyezi a férfi mellkasára, de mire a varázslatot megkezdhetné, a kar erőtlen hanyatlik a földre, a sötételf pedig üveges tekintettel mered az égre.*
-Jobb így.
*Feleli valaki hátul, de ő csak a férfi arcát bámulja. Szinte gyermek volt még.
Lehajtja fejét, hogy leküzdhesse a feltörő könnyeket, de egy kar kap az övébe. A szorítás erős, egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt egy haldoklótól várná az ember.*
-A fény szolgái támadtak miránk. A mi istenünk segítene rajtam. Rajtam s mindenkin!"
*Szeme rebben csak, tudja, hogy az előzőhöz hasonlóan ez az emlék sem igaz. Legalábbis a vége. A katona nem tért magához, meghalt, mert nem tudta megmenteni. S ott... A templomnál Sa'Tereth már próbára tette e emlékkel. Már akkor tudnia kellett volna, hogy a feketeség ura igazat szól. Most pedig van miért vezekelnie.
Csendben lépdel tovább, hallgatva a csatorna sajátos hangjait. Apró neszezések hangja, csobogó víz... Valahol végső soron megnyugtató.*
117. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-27 19:36:24
Üzenet elküldve: 2019-07-27 19:36:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Nem sokáig töpreng, s meghozza a helyes döntést. A pallón átkelve elindul az általa helyesnek ítélt jobb oldali irányba. Nem lehet tudni, hogy jól döntött-e, ismerős falazat van mindenütt, a barlangrendszerben legalább egy-egy kiugró, vagy szikladarab különbözött, de itt még az sem. Minden bizonnyal ez csak akkor derül ki, hogyha kiér, vagy sem. Feltörő emlékei útját kísérik, s viaskodása nem véletlen, több dolog is keveredik elméjében, melyet fel kell dolgoznia, bár eddig meglehetősen nagy sikerrel jár. Fény és sötétség, árnyék és világosság, két szimbiózisban élő fogalom, s mégis mennyi ellentétet szülhet. Fehér és fekete, lágyan egészítik ki egymást olykor, s máskor pedig diszharmóniái egymásnak, ahogyan ellentétként nekifeszülnek a másiknak. Az út most egyenesen halad tovább, de csak addig, mígnem ismét elágazáshoz érkezik a lány. Előre tovább, avagy balra? Az egymásra merőleges utak hasonlatosak, ha nem ugyanazok. Emlékei talán megint csak segíthetnek, hacsak korábbi döntése nem volt rossz, már az elején. Ha nem, hát nemsokára immár a dédelgetett patkány környékén jár, aki azt az emléket adta, bár szerencsére a posványt taposó csapattal egyelőre nem találkozott. Egyelőre.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.27 19:38:53
*Nem sokáig töpreng, s meghozza a helyes döntést. A pallón átkelve elindul az általa helyesnek ítélt jobb oldali irányba. Nem lehet tudni, hogy jól döntött-e, ismerős falazat van mindenütt, a barlangrendszerben legalább egy-egy kiugró, vagy szikladarab különbözött, de itt még az sem. Minden bizonnyal ez csak akkor derül ki, hogyha kiér, vagy sem. Feltörő emlékei útját kísérik, s viaskodása nem véletlen, több dolog is keveredik elméjében, melyet fel kell dolgoznia, bár eddig meglehetősen nagy sikerrel jár. Fény és sötétség, árnyék és világosság, két szimbiózisban élő fogalom, s mégis mennyi ellentétet szülhet. Fehér és fekete, lágyan egészítik ki egymást olykor, s máskor pedig diszharmóniái egymásnak, ahogyan ellentétként nekifeszülnek a másiknak. Az út most egyenesen halad tovább, de csak addig, mígnem ismét elágazáshoz érkezik a lány. Előre tovább, avagy balra? Az egymásra merőleges utak hasonlatosak, ha nem ugyanazok. Emlékei talán megint csak segíthetnek, hacsak korábbi döntése nem volt rossz, már az elején. Ha nem, hát nemsokára immár a dédelgetett patkány környékén jár, aki azt az emléket adta, bár szerencsére a posványt taposó csapattal egyelőre nem találkozott. Egyelőre.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.27 19:38:53
116. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-27 17:37:36
Üzenet elküldve: 2019-07-27 17:37:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Csak egy pillanatra torpan meg az elágazódásnál. Hiszen emlékszik, hogy idefelé balra fordult, következésképp a visszaút jobbra visz. A lusta vízcsobogás hangját csak a saját lépéseinek visszhangja törik meg.*
"-És féld a sötétséget, mert még a legerősebb szíveket is megtöri. S kit egyszer bemocskolt, többé már nem lehet tiszta.
*S ott ül ő lehajtott fejjel, számtalan, hófehérbe öltözött nővér között a hatalmas, világos csarnokban. Az emlék most oly tiszta, mintha csak tegnap történt volna az egész. Pedig rég volt, nagyon is rég.*
-Mert hiába küzd, a lelkében búvó feketeség csak arra vár, hogy kitörjön.
*A főpap meglendíti kezében a jókora aranycsengőt, mi hatalmasat kong, szinte belerezdül a lelkük. Sűrű füst indul útjának a csengettyűből, fahéj és méz illatának édes keveredését hordozva magával. Betölti az egész termet, átjár minden zegzugot és meg is ül a csarnokban. Ő pedig haloványan elmosolyodik. Az apró kis gödröcskék nem is múlnak arcán, míg az idős pap mellé nem ér. Lesüti szemét, miközben a csengő ismét hatalmasat kong. Összerezzen az erős hangra, füle szinte belesajdul.*
-Mert Sa'Tereth a mi urunk s szeretetből és könyörületből még soha sem épült birodalom!
*Felkapja a fejét, de az atya már nem az az atya, a hófehér palást helyett pedig fekete, szakadt talárt visel. Háttal áll neki, így arcát nem láthatja, a görnyedt, fekete alak pedig tovább halad a padsorok között. Ijedten tekint körbe válla felett, de a csarnok immáron üres. Az elfek eltűntek, csak néhány lélek ül a padsorok között, mind imára kulcsolt kézzel hallgatva a férfit. Szeme megakad egy törpön, majd egy termetes orkon, végül egy szakállas férfin állapodik meg a hátsó sorban. A férfi észreveszi pillantását és vigyorogva int neki."
Egy pillanatra megtorpan, elmerengve az emlékképen. Nyilvánvaló, hogy a sötétség elméjében elferdítette az emléket, de vajon miért? Hogy ne temetkezhessen bele a régmúlt emlékekbe? Tán mondani kívánt volna valamit?
Tovább halad az ismerős útvonalon, némán, gondosan maga előtt tartott fáklyával. Tudja és emlékszik, merről jött, ez pedig némileg jobb kedvre deríti. Egy biztos, nem féli már a sötétséget.*
*Csak egy pillanatra torpan meg az elágazódásnál. Hiszen emlékszik, hogy idefelé balra fordult, következésképp a visszaút jobbra visz. A lusta vízcsobogás hangját csak a saját lépéseinek visszhangja törik meg.*
"-És féld a sötétséget, mert még a legerősebb szíveket is megtöri. S kit egyszer bemocskolt, többé már nem lehet tiszta.
*S ott ül ő lehajtott fejjel, számtalan, hófehérbe öltözött nővér között a hatalmas, világos csarnokban. Az emlék most oly tiszta, mintha csak tegnap történt volna az egész. Pedig rég volt, nagyon is rég.*
-Mert hiába küzd, a lelkében búvó feketeség csak arra vár, hogy kitörjön.
*A főpap meglendíti kezében a jókora aranycsengőt, mi hatalmasat kong, szinte belerezdül a lelkük. Sűrű füst indul útjának a csengettyűből, fahéj és méz illatának édes keveredését hordozva magával. Betölti az egész termet, átjár minden zegzugot és meg is ül a csarnokban. Ő pedig haloványan elmosolyodik. Az apró kis gödröcskék nem is múlnak arcán, míg az idős pap mellé nem ér. Lesüti szemét, miközben a csengő ismét hatalmasat kong. Összerezzen az erős hangra, füle szinte belesajdul.*
-Mert Sa'Tereth a mi urunk s szeretetből és könyörületből még soha sem épült birodalom!
*Felkapja a fejét, de az atya már nem az az atya, a hófehér palást helyett pedig fekete, szakadt talárt visel. Háttal áll neki, így arcát nem láthatja, a görnyedt, fekete alak pedig tovább halad a padsorok között. Ijedten tekint körbe válla felett, de a csarnok immáron üres. Az elfek eltűntek, csak néhány lélek ül a padsorok között, mind imára kulcsolt kézzel hallgatva a férfit. Szeme megakad egy törpön, majd egy termetes orkon, végül egy szakállas férfin állapodik meg a hátsó sorban. A férfi észreveszi pillantását és vigyorogva int neki."
Egy pillanatra megtorpan, elmerengve az emlékképen. Nyilvánvaló, hogy a sötétség elméjében elferdítette az emléket, de vajon miért? Hogy ne temetkezhessen bele a régmúlt emlékekbe? Tán mondani kívánt volna valamit?
Tovább halad az ismerős útvonalon, némán, gondosan maga előtt tartott fáklyával. Tudja és emlékszik, merről jött, ez pedig némileg jobb kedvre deríti. Egy biztos, nem féli már a sötétséget.*
115. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-27 16:08:00
Üzenet elküldve: 2019-07-27 16:08:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Valószínűleg mindenki másképp éli meg a varázst, illetve ezt az állapotot. Talán, akinek túl sok fény lakozik szívében, az hamar megőrül, vagy óriási fájdalmat okoz saját magának. Hanloren nem, s az árnyék bőszen vezeti elnyúlva teste előtt. Nem mutat semmit, az érzés sokkal inkább olyan, mintha húznák, mintha vonnák, a zegzugos barlangban folyton a megfelelő irányba fordul, így a lány bár kissé zsibogó fejjel, de bátran követheti. Persze sem a sártól, sem a kiálló szikladaraboktól nem védi meg, ehhez kell a lány szeme, ügyessége no meg a fáklyája, ami szerencsére bőszen lobog kezében. Hamarosan ismét ott találja magát, ahol az öregasszonnyal találkozott. A barlangnyílás kiterebélyesedik, s bár világosabb sokkal nem lesz, immár rendezett sorokban rakott téglaboltív fogadja egy átbújó után, középütt a kanálissal, melynek két szélét szintén keskeny, téglaösvény szegélyez. A félbevágott patkány, még egyelőre messze van, előbb a pallós kereszteződésen kell továbbjutni. Ahogy kibukkan, s a hídon megáll, szemben csatornafal, balra és jobbra is vezet egy járat. Kérdés, hogy vajon melyik irányból érkezett? Eddig annyi bizonyos, hogy jó irányokba fordult, s a megfelelő helyen van. Ha elég erősen megforgatja elméjének fogaskerekeit, magától is rájöhet.*
*Valószínűleg mindenki másképp éli meg a varázst, illetve ezt az állapotot. Talán, akinek túl sok fény lakozik szívében, az hamar megőrül, vagy óriási fájdalmat okoz saját magának. Hanloren nem, s az árnyék bőszen vezeti elnyúlva teste előtt. Nem mutat semmit, az érzés sokkal inkább olyan, mintha húznák, mintha vonnák, a zegzugos barlangban folyton a megfelelő irányba fordul, így a lány bár kissé zsibogó fejjel, de bátran követheti. Persze sem a sártól, sem a kiálló szikladaraboktól nem védi meg, ehhez kell a lány szeme, ügyessége no meg a fáklyája, ami szerencsére bőszen lobog kezében. Hamarosan ismét ott találja magát, ahol az öregasszonnyal találkozott. A barlangnyílás kiterebélyesedik, s bár világosabb sokkal nem lesz, immár rendezett sorokban rakott téglaboltív fogadja egy átbújó után, középütt a kanálissal, melynek két szélét szintén keskeny, téglaösvény szegélyez. A félbevágott patkány, még egyelőre messze van, előbb a pallós kereszteződésen kell továbbjutni. Ahogy kibukkan, s a hídon megáll, szemben csatornafal, balra és jobbra is vezet egy járat. Kérdés, hogy vajon melyik irányból érkezett? Eddig annyi bizonyos, hogy jó irányokba fordult, s a megfelelő helyen van. Ha elég erősen megforgatja elméjének fogaskerekeit, magától is rájöhet.*
114. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-27 00:32:44
Üzenet elküldve: 2019-07-27 00:32:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Valahogy felszabadító érzés. Mintha könnyebb lenne minden, s mintha elméje is tisztább lenne. Hamiskás mosollyal üdvözli a sötét ént, mi utat mutat majd neki. Végül nagyon úgy fest, a banya nem elátkozta, sokkal inkább megajándékozta őt.
Az árny ahhoz hasonlatos, ami segített neki idetalálni. Tán nem véletlenül botlott a banyába, talán az öregasszony tervelte ki az egészet, mikor a csatornába ereszkedett. Bárhogy is, követi az árnyat, sietve, nehogy az egyik sarkon esetleg eltűnjön. De az árnyék kitart, rövidesen pedig ismét ott találhatja magát, ahol az öregasszonnyal először találkozott. Ki tudja, talán az útvonalat is megjegyzi már.
A sártól csatakos szoknya ólomként húzza vissza, ahogy a szűk alagútban halad előre. Magasra emeli a fáklyát, de a segítsége eddig tartott, az árnyat újra elő kell hívnia, ha szüksége van rá. Egy pillanatra még éket is ver a gondolat fejében. Ugyan miért ne használhatná folyton? Igazán sokat segíthetne... Elhessegeti a gondolatot, megoldja maga is. Emlékszik a pallóra, emlékszik a szűk folyosóra és az elágazásra is, hol egyenesen jött át. Egyenesen, egészen a... Rácsos alagútig. Kellemetlen bizsergés fut végig a hátán az emlékképre, ahogy belépett ott a patkány kihunyt tudatába. Furcsa mód élesebben él benne a kép, mint korábbi élete. Az valahogy homályos, mintha más valakié lenne, nem pedig az övé.
Végig halad az ismert útvonalon, minden sarkot alaposan megszemlélve a táncoló fáklyafényben. Csak egyszer kell rossz irányba fordulnia és ki tudja, hol köt ki.*
*Valahogy felszabadító érzés. Mintha könnyebb lenne minden, s mintha elméje is tisztább lenne. Hamiskás mosollyal üdvözli a sötét ént, mi utat mutat majd neki. Végül nagyon úgy fest, a banya nem elátkozta, sokkal inkább megajándékozta őt.
Az árny ahhoz hasonlatos, ami segített neki idetalálni. Tán nem véletlenül botlott a banyába, talán az öregasszony tervelte ki az egészet, mikor a csatornába ereszkedett. Bárhogy is, követi az árnyat, sietve, nehogy az egyik sarkon esetleg eltűnjön. De az árnyék kitart, rövidesen pedig ismét ott találhatja magát, ahol az öregasszonnyal először találkozott. Ki tudja, talán az útvonalat is megjegyzi már.
A sártól csatakos szoknya ólomként húzza vissza, ahogy a szűk alagútban halad előre. Magasra emeli a fáklyát, de a segítsége eddig tartott, az árnyat újra elő kell hívnia, ha szüksége van rá. Egy pillanatra még éket is ver a gondolat fejében. Ugyan miért ne használhatná folyton? Igazán sokat segíthetne... Elhessegeti a gondolatot, megoldja maga is. Emlékszik a pallóra, emlékszik a szűk folyosóra és az elágazásra is, hol egyenesen jött át. Egyenesen, egészen a... Rácsos alagútig. Kellemetlen bizsergés fut végig a hátán az emlékképre, ahogy belépett ott a patkány kihunyt tudatába. Furcsa mód élesebben él benne a kép, mint korábbi élete. Az valahogy homályos, mintha más valakié lenne, nem pedig az övé.
Végig halad az ismert útvonalon, minden sarkot alaposan megszemlélve a táncoló fáklyafényben. Csak egyszer kell rossz irányba fordulnia és ki tudja, hol köt ki.*
113. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-26 07:23:54
Üzenet elküldve: 2019-07-26 07:23:54
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Egy darabig még ül az asztalnál, elégedett mosollyal figyeli a lány tajtékzó kirohanását. Talán veszített egy kicsit önbecsüléséből, de nem baj, hosszú még az út, mit kijelölt magának. Hanloren távoli nevetést is hallhat, mikor kirobban a házból, lélekszakadva, feszülő homlokával, azonban ez korántsem biztos, hogy a banya, vagy a rácsokkal elzárt világban tengődő csapat, lehet, a fejében cseng, s ismét saját magát hallja, mint mikor közeledett. A csipkézett sziklafal, hamarosan kellemesen lehűti hátát, tarkóját, a zsibongó érzés csökken, látása tisztul, szívdobogása normális ütemre csökken. Nem követik, legalábbis látszólag egyedül van, a távolban a mindenféle anyagból összehordott kalyiba ajtaja már csukva, kezdetleges kéményéből lassan szivárog a füst, egy kicsit olyan érzése lehet, hogy több idő eltelt, mint, amennyinek indokolt lett volna, de ellenőrizni nem tudja. Ismét egyedül van, gondolataival, terveivel és apró ajándékával fejében. A csatornában egyedül boldogult, azt követően azonban már nem. A leágazástól szövevényes barlangjáratok vezették ide őket, mit a banya persze játszi könnyedséggel követett, azonban a lány még nem töltött itt el elég időt. Ahogy szemét lehunyja, először nem történik semmi. Rövidesen, ahogy koncentrálni kezd, furcsa érzés lehet rajta úrrá, mintha valami elhagyná testét egy pillanatra, ürességet érez, egy kis hideget, rövid, halk kuncogás üti meg fülét, mely a falak között hamarosan elhal. Ismét feszítő érzést tapasztal, azonban ez nem olyan fájdalmas már, mint korábban, felszakadó lelkének egy darabja, énének és elméjének öntudatlan része úgy kúszik ki belőle, akár egy hosszú évek óta alvó szörnyeteg, lassan és bizonytalanul. A barlangnak azon a részén áll, honnan a labirintus kezdődik, s a csatornába szeretne visszajutni, de nem tudja, az öreg ajándékának mekkora a hatása és milyen távon működik. Hát most kiderül. Hamarosan késztetést érez arra, hogy kinyissa tekintetét, eleinte azonban semmi különlegeset nem lát, csupán a nyálkás barlang falán lobogó fáklyafény által vetett saját árnyékát. Egy pillanattal később valami megmoccan a falon és ismerős dolgot vehet észre. A saját árnyéka... mozog... de nem úgy, ahogy természetes volna... Elnyúlik, átalakul, s a felvett forma immár egy borzas hajú, reszketeg, göcsörtös ujjú vénséget mutat. Nem olyan, mint a lány, nem olyan gyönyörű, ez egy rémség, Han mégis tudhatja, hogy valójában saját magát látja. Az árnyék mereven előremutat egy irányba, majd hirtelen nem foglalkozva a fáklyafénnyel lepattan a falról és Hanloren lábától messze elnyúlva indul meg egy irányba, amit, ha a lány követ, egészen pontosan visszajut ahhoz a részhez, hol a banyával találkozott. Közben elgondolkodhat azon is, hogy mit látott pontosan. Persze utána a csatornából is ki kell jutni, úgy, ahogyan bejutott, csak visszafelé. Ha visszaemlékszik pontosan tudja hány elágazás mellett kellett döntenie.*
*Egy darabig még ül az asztalnál, elégedett mosollyal figyeli a lány tajtékzó kirohanását. Talán veszített egy kicsit önbecsüléséből, de nem baj, hosszú még az út, mit kijelölt magának. Hanloren távoli nevetést is hallhat, mikor kirobban a házból, lélekszakadva, feszülő homlokával, azonban ez korántsem biztos, hogy a banya, vagy a rácsokkal elzárt világban tengődő csapat, lehet, a fejében cseng, s ismét saját magát hallja, mint mikor közeledett. A csipkézett sziklafal, hamarosan kellemesen lehűti hátát, tarkóját, a zsibongó érzés csökken, látása tisztul, szívdobogása normális ütemre csökken. Nem követik, legalábbis látszólag egyedül van, a távolban a mindenféle anyagból összehordott kalyiba ajtaja már csukva, kezdetleges kéményéből lassan szivárog a füst, egy kicsit olyan érzése lehet, hogy több idő eltelt, mint, amennyinek indokolt lett volna, de ellenőrizni nem tudja. Ismét egyedül van, gondolataival, terveivel és apró ajándékával fejében. A csatornában egyedül boldogult, azt követően azonban már nem. A leágazástól szövevényes barlangjáratok vezették ide őket, mit a banya persze játszi könnyedséggel követett, azonban a lány még nem töltött itt el elég időt. Ahogy szemét lehunyja, először nem történik semmi. Rövidesen, ahogy koncentrálni kezd, furcsa érzés lehet rajta úrrá, mintha valami elhagyná testét egy pillanatra, ürességet érez, egy kis hideget, rövid, halk kuncogás üti meg fülét, mely a falak között hamarosan elhal. Ismét feszítő érzést tapasztal, azonban ez nem olyan fájdalmas már, mint korábban, felszakadó lelkének egy darabja, énének és elméjének öntudatlan része úgy kúszik ki belőle, akár egy hosszú évek óta alvó szörnyeteg, lassan és bizonytalanul. A barlangnak azon a részén áll, honnan a labirintus kezdődik, s a csatornába szeretne visszajutni, de nem tudja, az öreg ajándékának mekkora a hatása és milyen távon működik. Hát most kiderül. Hamarosan késztetést érez arra, hogy kinyissa tekintetét, eleinte azonban semmi különlegeset nem lát, csupán a nyálkás barlang falán lobogó fáklyafény által vetett saját árnyékát. Egy pillanattal később valami megmoccan a falon és ismerős dolgot vehet észre. A saját árnyéka... mozog... de nem úgy, ahogy természetes volna... Elnyúlik, átalakul, s a felvett forma immár egy borzas hajú, reszketeg, göcsörtös ujjú vénséget mutat. Nem olyan, mint a lány, nem olyan gyönyörű, ez egy rémség, Han mégis tudhatja, hogy valójában saját magát látja. Az árnyék mereven előremutat egy irányba, majd hirtelen nem foglalkozva a fáklyafénnyel lepattan a falról és Hanloren lábától messze elnyúlva indul meg egy irányba, amit, ha a lány követ, egészen pontosan visszajut ahhoz a részhez, hol a banyával találkozott. Közben elgondolkodhat azon is, hogy mit látott pontosan. Persze utána a csatornából is ki kell jutni, úgy, ahogyan bejutott, csak visszafelé. Ha visszaemlékszik pontosan tudja hány elágazás mellett kellett döntenie.*
112. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-25 21:01:11
Üzenet elküldve: 2019-07-25 21:01:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Összehúzott szemmel követi a rozoga öregasszonyt, ahogy botjáért nyúl. Még egy gunyoros kis mosoly is játszik ajkai szegletében a banya szavaira, miközben az körbesétálja őt. Nem reagál, hadd legyen meg kísérőjének öröme. A zöldeket az asszonyon tartja, míg el nem tűnik a holtterében. Az eszeveszett kacajt és a suhogást hallva azonban már moccanna, de nincs rá ideje. Egy pillanatra úgy tűnik számára, hogy a banya tényleg fejbe vágta... Majd szétrobban a feje hirtelenjében. Egy hangot, annyit sem bírna kinyögni, pedig legszívesebben üvöltene a fájdalomtól, ami épp térdre kényszeríti. Megpróbálna szavakat formálni de csak fogai koccannak össze, miközben kerekre tágult szemekkel mered az ősöreg asszonyra.
Nem kell sokat unszolni, a banya szavaira úgy rohan ki görnyedezve a viskóból, mint akit kergetnek. Rohan, míg nem öleli körbe a sötét teljesen, míg már nem látja sem a viskót, sem a banyát. Egyetlen fényforrása a fáklya, mit a kezében markol. Hullámzó mellkassal veti hátát a hideg falnak, várva, hogy visszatérjen belé a lélekjelenlét. Egy pillanatra azt gondolta, itt a vég. Mert hiába a hatalom, hiába a varázserő, a halál eljöhet érte is.
Még mindig dübörgő szívvel néz körbe, de egyáltalán nem rémlik neki, merre is kellene fordulnia. A csend azonban segít, hogy eljussanak végre tudatáig az elhangzottak.*
-Segítséget kérni... A sötétségtől.
*Addig lélegzik ki és be, míg a szívverése nem áll vissza a normálisra.*
-Koncentrálj.
*Behunyja szemét, hogy érezhesse... Bármit rejt is most tudata, előhívja.*
~Sötétség ura, mutasd meg nekem az utat. Segíts megtalálnom a felszínt, hadd hagyjam magam mögött e bűzös csatornát.~
*Összehúzott szemmel követi a rozoga öregasszonyt, ahogy botjáért nyúl. Még egy gunyoros kis mosoly is játszik ajkai szegletében a banya szavaira, miközben az körbesétálja őt. Nem reagál, hadd legyen meg kísérőjének öröme. A zöldeket az asszonyon tartja, míg el nem tűnik a holtterében. Az eszeveszett kacajt és a suhogást hallva azonban már moccanna, de nincs rá ideje. Egy pillanatra úgy tűnik számára, hogy a banya tényleg fejbe vágta... Majd szétrobban a feje hirtelenjében. Egy hangot, annyit sem bírna kinyögni, pedig legszívesebben üvöltene a fájdalomtól, ami épp térdre kényszeríti. Megpróbálna szavakat formálni de csak fogai koccannak össze, miközben kerekre tágult szemekkel mered az ősöreg asszonyra.
Nem kell sokat unszolni, a banya szavaira úgy rohan ki görnyedezve a viskóból, mint akit kergetnek. Rohan, míg nem öleli körbe a sötét teljesen, míg már nem látja sem a viskót, sem a banyát. Egyetlen fényforrása a fáklya, mit a kezében markol. Hullámzó mellkassal veti hátát a hideg falnak, várva, hogy visszatérjen belé a lélekjelenlét. Egy pillanatra azt gondolta, itt a vég. Mert hiába a hatalom, hiába a varázserő, a halál eljöhet érte is.
Még mindig dübörgő szívvel néz körbe, de egyáltalán nem rémlik neki, merre is kellene fordulnia. A csend azonban segít, hogy eljussanak végre tudatáig az elhangzottak.*
-Segítséget kérni... A sötétségtől.
*Addig lélegzik ki és be, míg a szívverése nem áll vissza a normálisra.*
-Koncentrálj.
*Behunyja szemét, hogy érezhesse... Bármit rejt is most tudata, előhívja.*
~Sötétség ura, mutasd meg nekem az utat. Segíts megtalálnom a felszínt, hadd hagyjam magam mögött e bűzös csatornát.~
111. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-25 07:53:00
Üzenet elküldve: 2019-07-25 07:53:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Kedvtelve figyeli a másik kifakadását, lám-lám, az a tartás, az az önbizalom, oly könnyen és gyorsan lerombolható, persze nem kételkedett abban, hogy így lesz. A csatornarendszer szövevényes alagúthálózata, a rejtett csatlakozások, sokakat a halálba vezettek már, de nem ez az öreg szándéka.*
- Végre értelmes kérdéseket teszel fel. *Csattan fel az asszony, s a gúnyos mosoly lehervad arcáról, hogy immár komolyan nézzen a lány szemébe. Megvárja, míg Hanloren befejezi és levezeti feszültségét, az asztalon csattan ó kulcs csomóval nem törődik.*
- Pontosan így van. Épp ezért egy járni alig tudó *Ha igaz ez egyáltalán.* méregkeverő nem biztos, hogy megfelelő társad lenne, csak feltartanálak. *Folytatja kimérten.* Hogy lesz e társad az úton, vagy sem, teljesen mindegy, magad is megcsinálhatod, ez már csak rajtad áll, persze... a Krenkataur sem egyszerű, de neked kell döntened. Most viszont... *Kissé felnyögve feláll, majd botjához lép, mi eddig letámasztva pihent az ajtónál. Belekapaszkodik, majd a lányt sétálja körbe, aki, ha követi tekintetével láthatja, amint ismét végigméri.*
- Mikor először meghallottalak a csatornában, nem gondoltam volna, hogy bármire használható vagy. *Csendül mélyen és tisztán a hangja, s a bottal a lányra mutat.* Jóllehet a feladataid eleddig nevetségesen könnyűek voltak. *Legyint egyet bosszúsan, mintha mindez a lány hibája lett volna.* Azonban... *Nyelvét kidugja szája sarkán és ismét gonoszul elvigyorodik.*
- Talán megérdemelsz egy kis... segítséget... *Oly hirtelen lendül meg a bot, hogy szinte nem is látható, az ősöreg banya mozdulata szinte lehetetlen gyorsasággal történik, főleg egy ilyen vénségtől.* HÁT KÖVESD AZ ÁRNYÉKOD! *Nevet fel őrülten, s a sebesen meginduló göcsörtös botja egy fél ujjnyira áll meg a lány halántékától, ami ha betalálna, látszólag agyát loccsantaná ki. Hanloren, fejében feszültséget érezhet, mintha ki akarna valami törni belülről, nyüzsgést, mocorgást, akárha kukacok falnák fel elméjét. Fájdalom is elborítja, mi lassan térdre kényszeríti, ha még mindig a nőt nézi, szemében az egyre hatalmasabb és óriásként tornyosul fölé.*
- Tudod évekig áztattam ezt a bükkfabotot a megfelelő folyadékba, s a kellő varázslattal megtoldva érdekes hatást sikerült kikísérletezni. *Kuncog magában, majd az elfeketedve megfakult botot, kelletlenül hajítja a sarokba.*
- Tudni fogod az utat, ha segítséget kérsz a sötétségtől, de vigyázz... minden egyes elhibázott koncentráció egyre közelebb taszít majd a mélységhez. Ha túl sokszor veszed igénybe erejét, tizedik alkalommal vélhetően, ott is maradsz... akkor... küldetnem kell mást majd érted, hogy te is a kis csapatomban végezd. *Csücsörít össze szája, s ismét megnyalja ajkát.*
- MOST HORD EL MAGAD! *Rivall rá erőszakosan.* És... csináld a dolgod. Az ajándékom csak időleges, ne aggódj. *Komótosan visszasétál az asztalhoz, hol ismét gyanús löttyét kezdi el kortyolgatni.*
110. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-24 15:47:05
Üzenet elküldve: 2019-07-24 15:47:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
-Én nem alamizsnáért érkeztem. Hogy várhatod el, hogy kitaláljak magam?! Miféle társat?
*Keze ökölbe szorul, arcába pedig vér tódul. Ha nem csak ketten lennének idelenn a mélyben és nem várna oly sokat az asszonytól, tán még meggondolatlanságot is tenne. Egy ideig dühödten bámulja a töpörödött banyát, de végül mélyet sóhajt és a nyakában lógó kulcsért nyúl.*
-Hogyan találok ki? Van tán térképed, vagy bármi?
*Folytatja immáron nyugodtabb, beletörődött hangnemben. Az asztalra dobja a zsinóron lógó kulcsot, a fáklyát pedig a kezébe veszi. Hosszú és gyötrelmes út volt idefelé és nem számít könnyebbre visszafelé sem. S ez még hagyján, hisz hiába talál ki szerencsésen, ha még vissza is kell jönnie majd, ha beszerezte a szükséges hozzávalókat.*
-Nem bolyonghatok a sötétben örökké. Odafenn már falja a fény az árnyat.
*Suttogja halkan, miközben leoldja hátáról a farigcsált botot. Talán jó hasznát veheti majd, hisz ha vízbe kell lépnie, jobb tudnia, milyen mély is az.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.24 15:47:56
-Én nem alamizsnáért érkeztem. Hogy várhatod el, hogy kitaláljak magam?! Miféle társat?
*Keze ökölbe szorul, arcába pedig vér tódul. Ha nem csak ketten lennének idelenn a mélyben és nem várna oly sokat az asszonytól, tán még meggondolatlanságot is tenne. Egy ideig dühödten bámulja a töpörödött banyát, de végül mélyet sóhajt és a nyakában lógó kulcsért nyúl.*
-Hogyan találok ki? Van tán térképed, vagy bármi?
*Folytatja immáron nyugodtabb, beletörődött hangnemben. Az asztalra dobja a zsinóron lógó kulcsot, a fáklyát pedig a kezébe veszi. Hosszú és gyötrelmes út volt idefelé és nem számít könnyebbre visszafelé sem. S ez még hagyján, hisz hiába talál ki szerencsésen, ha még vissza is kell jönnie majd, ha beszerezte a szükséges hozzávalókat.*
-Nem bolyonghatok a sötétben örökké. Odafenn már falja a fény az árnyat.
*Suttogja halkan, miközben leoldja hátáról a farigcsált botot. Talán jó hasznát veheti majd, hisz ha vízbe kell lépnie, jobb tudnia, milyen mély is az.*
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.24 15:47:56
109. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-24 07:31:13
Üzenet elküldve: 2019-07-24 07:31:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Tovább kacag a kemény szavakra.*
- Még, hogy szörnyetegek? Ők pusztán élik, amijük van, alkalmazkodnak, beletörődnek, nem kevésbé szörnyetegebbek, mint te vagy én. *Legyint, aztán ismét megkavarja azt a löttyöt, egy darabig még el van, hosszú orra alatt somolyog, aztán persze ismét a kemény szavak veszik át a szerepet, s a lány megint csak nem tudja, hogy ki, s miért van itt. Mereven pillant fel, s gyorsan, vizenyős szemében ismét bosszúság látszik, talán Hanloren olyan nyelvet enged meg, mit már nem tud eltűrni.*
- Hogyne kéne... s neked nem kéne akkor már a tudás, ezek szerint... *Nyalja meg lassan ajkait, s hunyorogva tekint a gyertyafény felett.* De nem azért vezettelek ide, hogy aztán magam is útra kéljek, elmondtam... *Tart néhány lélegzetvételnyi szünetet.* öreg vagyok már a hosszú utakhoz, ezt egyedül kell megtenned. Ha nem, hát nem. *Vonja meg szintén epésen vállát.* Majd kitalálsz magadtól... ha tudsz. Ide mindig jönnek betévedtek, kik egy kis alamizsnáért bármire hajlandók. *Elfordul, s hosszan szürcsölve kortyol italába, elmerülve a kellemesen gőzölgő, bár kétségkívül gusztustalan folyadék felett gondolataiban.*
- Én maradok. Ha ügyes vagy, találsz magadnak társat az útra, de egyedül is megjárhatod, bár kissé... unalmas. *Kuncog fel.* Ha így nem tetszik, máris indulhatsz kifelé, amíg még szépen mondom és nem zárlak be, hogy ott rohadj meg a többiekkel. *A banya lezártnak tekinti. Hanloren talál magának fáklyát a falon, melyet meggyújthat a gyertya lángjában, ez elvileg a kifelé vezető szakaszra elég lesz. A banya nem fog vele menni, ez már biztos. Két választása van, vagy kényszeríti, ami nem biztos, hogy ajánlatos, vagy pedig elindul, ez esetben viszont szüksége lesz a kifelé vezető útra. Van egy harmadik is. Útvonal nélkül vág neki, de félő, akkor örökre a barlang foglya marad.*
*Tovább kacag a kemény szavakra.*
- Még, hogy szörnyetegek? Ők pusztán élik, amijük van, alkalmazkodnak, beletörődnek, nem kevésbé szörnyetegebbek, mint te vagy én. *Legyint, aztán ismét megkavarja azt a löttyöt, egy darabig még el van, hosszú orra alatt somolyog, aztán persze ismét a kemény szavak veszik át a szerepet, s a lány megint csak nem tudja, hogy ki, s miért van itt. Mereven pillant fel, s gyorsan, vizenyős szemében ismét bosszúság látszik, talán Hanloren olyan nyelvet enged meg, mit már nem tud eltűrni.*
- Hogyne kéne... s neked nem kéne akkor már a tudás, ezek szerint... *Nyalja meg lassan ajkait, s hunyorogva tekint a gyertyafény felett.* De nem azért vezettelek ide, hogy aztán magam is útra kéljek, elmondtam... *Tart néhány lélegzetvételnyi szünetet.* öreg vagyok már a hosszú utakhoz, ezt egyedül kell megtenned. Ha nem, hát nem. *Vonja meg szintén epésen vállát.* Majd kitalálsz magadtól... ha tudsz. Ide mindig jönnek betévedtek, kik egy kis alamizsnáért bármire hajlandók. *Elfordul, s hosszan szürcsölve kortyol italába, elmerülve a kellemesen gőzölgő, bár kétségkívül gusztustalan folyadék felett gondolataiban.*
- Én maradok. Ha ügyes vagy, találsz magadnak társat az útra, de egyedül is megjárhatod, bár kissé... unalmas. *Kuncog fel.* Ha így nem tetszik, máris indulhatsz kifelé, amíg még szépen mondom és nem zárlak be, hogy ott rohadj meg a többiekkel. *A banya lezártnak tekinti. Hanloren talál magának fáklyát a falon, melyet meggyújthat a gyertya lángjában, ez elvileg a kifelé vezető szakaszra elég lesz. A banya nem fog vele menni, ez már biztos. Két választása van, vagy kényszeríti, ami nem biztos, hogy ajánlatos, vagy pedig elindul, ez esetben viszont szüksége lesz a kifelé vezető útra. Van egy harmadik is. Útvonal nélkül vág neki, de félő, akkor örökre a barlang foglya marad.*
108. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-24 02:21:49
Üzenet elküldve: 2019-07-24 02:21:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Még szeme sarka elkapja a torz alakká változó fiú látványa. Olybá tűnik, afféle groteszk próba volt ez, ő pedig kiállta. A szavakra nem felel, hisz tudja, végső soron igazat beszélnek. Némán indul el, nem nézve vissza, hisz megvan, amiért jött és csak ez számít.
A viskóba érve az öregasszony kérdésére nem válaszol rögtön. Alighanem úgy is tudja a választ.*
-A szörnyetegeid igen csak segítőkészek.
*Feleli epésen, miközben fejébe húzza a csuklyát. Az asztal mellé sétál, amjd karba font kezekkel viszonozza az ősöreg tekintetet.*
-Nem kell idelenn kuksolnod többé, mikor a fenti világ megtörik.
*A banya nevetgélésére azonban bosszúsan húzza össze szemeit.*
-Tán nem kell már a főzet, vénasszony?
*Nyúl gyertyáért vagy fáklyáért, amelyik épp akad a viskóban. Az ajtóhoz lép, de csak hogy fordultában hátával támassza ki azt, kérdő tekintettel meredve az asszonyra. Lehet, hogy a banya még több próbát kíván elé görgetni, de az is lehet, hogy csupán megfáradt és nem kívánja tovább kalauzolni. Elvégre öreg. Nem kedveli az öreglányt, de azzal kell dolgoznia, amilye van. Ha egy kicsit nagyobb ereje lenne...*
-Nem kívánom a nyakamat szegni ily helyen. Induljunk hát.
*Még szeme sarka elkapja a torz alakká változó fiú látványa. Olybá tűnik, afféle groteszk próba volt ez, ő pedig kiállta. A szavakra nem felel, hisz tudja, végső soron igazat beszélnek. Némán indul el, nem nézve vissza, hisz megvan, amiért jött és csak ez számít.
A viskóba érve az öregasszony kérdésére nem válaszol rögtön. Alighanem úgy is tudja a választ.*
-A szörnyetegeid igen csak segítőkészek.
*Feleli epésen, miközben fejébe húzza a csuklyát. Az asztal mellé sétál, amjd karba font kezekkel viszonozza az ősöreg tekintetet.*
-Nem kell idelenn kuksolnod többé, mikor a fenti világ megtörik.
*A banya nevetgélésére azonban bosszúsan húzza össze szemeit.*
-Tán nem kell már a főzet, vénasszony?
*Nyúl gyertyáért vagy fáklyáért, amelyik épp akad a viskóban. Az ajtóhoz lép, de csak hogy fordultában hátával támassza ki azt, kérdő tekintettel meredve az asszonyra. Lehet, hogy a banya még több próbát kíván elé görgetni, de az is lehet, hogy csupán megfáradt és nem kívánja tovább kalauzolni. Elvégre öreg. Nem kedveli az öreglányt, de azzal kell dolgoznia, amilye van. Ha egy kicsit nagyobb ereje lenne...*
-Nem kívánom a nyakamat szegni ily helyen. Induljunk hát.
107. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-23 20:22:53
Üzenet elküldve: 2019-07-23 20:22:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A torzó egy darabig nem mozdul, csak árnyékkén követi Hanloren minden mozdulatát, nyakatekert módon, érdeklődés és kíváncsiság nélkül tekintetében. A csapat csendes körülötte, mintha tisztelnék minden egyes szavát, de sokan, sokkal inkább a lányt, s levegőben lógó ígéretére áhítoznak... látszik a szemükön.*
- A halál?! *Hörög fel, s fullad rekedt röhögésbe a hirtelen megkezdett mondat.* Tán te nem voltál már halott, gyermekem? Ha visszaforgatnád, vágynád-e a halált? *Húzódik aztán csak gúnyos mosolyra a száj, mintha sejtené, ami következik. A kisfiú nem enged, s ártatlan szemei továbbra is a lányt fürkészik*
- A remény, te lány? *Nevet fel ismét a deszka fogságában az ősöreg.* Láttál te már reménykedő halottat?! Vááááá! *Kiált fel aztán, s körötte a csapat is szelíd vihogásba kezd hirtelen, akár az őrültek serege, süvöltő viharában. A fiú keze enged, azonban miután a rácsok közé visszatessékeli, hová engedelmesen vonul, Hanloren mást is láthat, a fiú arca változik. Az eddig ártatlan, kék tekintet lassan válik feketére, cseppenként, kátránnyal megöntözve a szemfehérjét, orra megnyúlik, ahogyan szájának két oldala zártan indul el fülei felé. Szüntelen húzódik, mígnem szinte már túlér a füleken, ocsmány és groteszk vigyorba húzva a kisfiú száját, a gonoszságot festve meg egy pillanat alatt. Válla megereszkedik és csak néz, nem mozdul, mikor Hanloren elfordul akkor is érezheti, ahogy a vihogást is hallja, mígnem csukódik mögötte a viskó ajtaja.*
- Na... megtudtad-e mit akartál, leány? *Hangzik egyből a kérdés. Az öregasszony az asztalnál ül, s egy fapálcikával teát kavargatva mélázik csendesen, csak szeme rebben a lányra, s eddig türelmetlenül kopogó lába megáll.* Akkor indulhatsz... feltéve ha kitalálsz... Nyeheheheee! *Vihog fel, majd ismét rideggé válik, s fürkészik csendesen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A torzó egy darabig nem mozdul, csak árnyékkén követi Hanloren minden mozdulatát, nyakatekert módon, érdeklődés és kíváncsiság nélkül tekintetében. A csapat csendes körülötte, mintha tisztelnék minden egyes szavát, de sokan, sokkal inkább a lányt, s levegőben lógó ígéretére áhítoznak... látszik a szemükön.*
- A halál?! *Hörög fel, s fullad rekedt röhögésbe a hirtelen megkezdett mondat.* Tán te nem voltál már halott, gyermekem? Ha visszaforgatnád, vágynád-e a halált? *Húzódik aztán csak gúnyos mosolyra a száj, mintha sejtené, ami következik. A kisfiú nem enged, s ártatlan szemei továbbra is a lányt fürkészik*
- A remény, te lány? *Nevet fel ismét a deszka fogságában az ősöreg.* Láttál te már reménykedő halottat?! Vááááá! *Kiált fel aztán, s körötte a csapat is szelíd vihogásba kezd hirtelen, akár az őrültek serege, süvöltő viharában. A fiú keze enged, azonban miután a rácsok közé visszatessékeli, hová engedelmesen vonul, Hanloren mást is láthat, a fiú arca változik. Az eddig ártatlan, kék tekintet lassan válik feketére, cseppenként, kátránnyal megöntözve a szemfehérjét, orra megnyúlik, ahogyan szájának két oldala zártan indul el fülei felé. Szüntelen húzódik, mígnem szinte már túlér a füleken, ocsmány és groteszk vigyorba húzva a kisfiú száját, a gonoszságot festve meg egy pillanat alatt. Válla megereszkedik és csak néz, nem mozdul, mikor Hanloren elfordul akkor is érezheti, ahogy a vihogást is hallja, mígnem csukódik mögötte a viskó ajtaja.*
- Na... megtudtad-e mit akartál, leány? *Hangzik egyből a kérdés. Az öregasszony az asztalnál ül, s egy fapálcikával teát kavargatva mélázik csendesen, csak szeme rebben a lányra, s eddig türelmetlenül kopogó lába megáll.* Akkor indulhatsz... feltéve ha kitalálsz... Nyeheheheee! *Vihog fel, majd ismét rideggé válik, s fürkészik csendesen.*
106. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-22 23:30:13
Üzenet elküldve: 2019-07-22 23:30:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Hunyorogva szemléli a deszkákon húzott torzót, majd állja a csontig hatoló, vizslató tekintetet. Arcán nem látszik ugyan, de legbelül kissé elhűl. Nem a sajnálattól vagy az undortól, sokkal inkább a csodálkozástól. Hogyan tud bárki így élni?*
-Elbánt veled az élet, öreg. Ahogy a halál is. Megváltás lenne, igaz?
*Feleli ridegen, tekintetét a csonkolt férfiébe fúrva.*
-Az én sorsom uram akarata is egyben. De köszönöm neked. Hálás vagyok.
*Fordul el a celláktól, de gondolatai még az öregember szavai körül cikáznak.* ~Testvériség?~
*Hiába kutat emlékei között, képtelen megtalálni e nevet. Vagy sosem hallott róla, vagy kihunyt a fénnyel együtt.
Összerezzen keze szorítására, tán kissé meglepetten is fordul a fiúcska felé. Egy ideig kifejezéstelenül fürkészi annak arcát, de gondolatai máshol járnak.*
-Mondják, a remény hal meg utoljára.
*Tépi ki a kezét a fiúéból, majd a cellák felé mutat.*
-Kulcsot ígértem és szabadulást. A Te kulcsod maga a sötétség, szabadulásod pedig a hideg logika. Engedd őket szívedbe és vezérelni fognak. Ez az egyetlen kiút.
*A kulcsért nyúl, de csak hogy visszatessékelje a fiút és gondosan bezárja mögötte a vasajtót. Vet még egy szenvtelen pillantást a bent tartózkodókra, majd sarkon fordul és a viskó felé indul a banyához. Krenkataur. Oda fog menni, méghozzá nem egyedül.*
*Hunyorogva szemléli a deszkákon húzott torzót, majd állja a csontig hatoló, vizslató tekintetet. Arcán nem látszik ugyan, de legbelül kissé elhűl. Nem a sajnálattól vagy az undortól, sokkal inkább a csodálkozástól. Hogyan tud bárki így élni?*
-Elbánt veled az élet, öreg. Ahogy a halál is. Megváltás lenne, igaz?
*Feleli ridegen, tekintetét a csonkolt férfiébe fúrva.*
-Az én sorsom uram akarata is egyben. De köszönöm neked. Hálás vagyok.
*Fordul el a celláktól, de gondolatai még az öregember szavai körül cikáznak.* ~Testvériség?~
*Hiába kutat emlékei között, képtelen megtalálni e nevet. Vagy sosem hallott róla, vagy kihunyt a fénnyel együtt.
Összerezzen keze szorítására, tán kissé meglepetten is fordul a fiúcska felé. Egy ideig kifejezéstelenül fürkészi annak arcát, de gondolatai máshol járnak.*
-Mondják, a remény hal meg utoljára.
*Tépi ki a kezét a fiúéból, majd a cellák felé mutat.*
-Kulcsot ígértem és szabadulást. A Te kulcsod maga a sötétség, szabadulásod pedig a hideg logika. Engedd őket szívedbe és vezérelni fognak. Ez az egyetlen kiút.
*A kulcsért nyúl, de csak hogy visszatessékelje a fiút és gondosan bezárja mögötte a vasajtót. Vet még egy szenvtelen pillantást a bent tartózkodókra, majd sarkon fordul és a viskó felé indul a banyához. Krenkataur. Oda fog menni, méghozzá nem egyedül.*
105. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-22 20:56:58
Üzenet elküldve: 2019-07-22 20:56:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valami lehet abban a tekintetben, mikor megszólal. Hogy kedvező hangot ütött-e meg, vagy talán éppen fordítva? Hogy utolsóként halt ki a remény szikrája az össze bent lévőben, s már minden mindegy alapon döntenének? Vagy, hogy kedvezően fogadja az ártatlan kisfiúi kezet, az segít végül? Oly sok a bizonytalanság, mint sötét kútba esve várni a talaj érkezését. Mindegyik mélysége más és más, előre kiszámítani nem lehet, az alján megcsillanó víztükör, melyből egy tekintet néz vissza olykor közel van, s olykor távol is egyszerre.*
- Rendben van. *Bólint a kislány, s férfinak csupán egyet intve hallgattatja el. A tömegbe lép, hátra a sötétségbe, a posványba, a bűzbe, s rövid idő múlva, összeeszkábált deszkán húz többedmagával egy torzót, mi ár majdnem tetemnek nevezhető inkább. A torzó viszont fejjel rendelkezik, s a nyakon groteszk módon előrebillenő fejjel néző ősöreg férfi tekintete a lányba néz, egyenesen a lelkéig. Legalábbis úgy tűnik, főleg mikor kissé körbefonja a barlangban lévő fényforrások fénye. Akár egy szörny, ahogy a fiúcska mondta, ki most izgatottan kezdi rángatni Hanloren kezét.*
- Papa, látod, ott jön Papa! *Ujjon csendesen, kiabálni látszólag nem mer. S Papa csak néz, előrebukott fejjel, szinte derékszögben meghajtva gerinccsigolyáját.*
- Groklikhot keresel, te lány? Aztán miért van arra szükséged... *Visszahanyatlik a fej, nagyot koppanva az aláfektetett deszkán. Most, hogy előrébb húzták, a rács elé, látszik, hogy szíjakkal van hozzáerősítve. Végtagja helyei durván bevarrva, hol vadhússal forrtak össze a sebek, akárha sosem lettek volna, mintha így látta volna meg a napvilágot, ha látta egyáltalán valaha.*
- Emeljétek meg a fejem... *Nyögi suttogva a körülötte állóknak.* ez úgysem enged ki minket, körbefonja a sötétség. *Suttogja, mire zúgolódás támad, de aztán az elhal.*
- Mindegy. Nem érdekes. *Folytatja aztán.* A groklikhot lakatlan területen kell keresni, hol ember nem jár, tárnákban, sűrű erdőkben, kietlen pusztaságban, hegyvidéken, rajokban. *Elcsuklik a hangja, köhög, majd fejét megrázva zavarja el az azt tartó kezeket.*
- De egy helyen biztosan megtalálod. Krenkataur. Hallottad már a nevét? Ha nem, hát jegyezd meg mindörökre, te lány. Öntelt vagy és túlbuzgó, egoizmustól buzog a véred, tehát alkalmas lehetsz, kérdés, hogy a cél, mire vársz, vajon saját sorsod teljesíti, vagy csupán egy csalfa félisten akaratát? Gondold végig, miközben utazol. De jaj, veszély les a sötétség szolgáira... a Testvériség hívei, minden lépésednél ott lesznek majd, miképp ott voltak mögöttem is, s lásd... NÉZD MIVÉ LETTEM! *Ismét köhög, majd fejének egyetlen mozdulatával húzzák vissza a sötétbe, csak egyetlen mondat hangzik még el.*
- Tedd meg, mit megígértél, s talán még van számodra remény, leány. *Aztán csak csend, s a kisfiú Hanloren arcára néző ártatlan pislogása és reménykedő szorítása kezében, mint, aki hosszú vándorút után, végre haza akar már menni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Valami lehet abban a tekintetben, mikor megszólal. Hogy kedvező hangot ütött-e meg, vagy talán éppen fordítva? Hogy utolsóként halt ki a remény szikrája az össze bent lévőben, s már minden mindegy alapon döntenének? Vagy, hogy kedvezően fogadja az ártatlan kisfiúi kezet, az segít végül? Oly sok a bizonytalanság, mint sötét kútba esve várni a talaj érkezését. Mindegyik mélysége más és más, előre kiszámítani nem lehet, az alján megcsillanó víztükör, melyből egy tekintet néz vissza olykor közel van, s olykor távol is egyszerre.*
- Rendben van. *Bólint a kislány, s férfinak csupán egyet intve hallgattatja el. A tömegbe lép, hátra a sötétségbe, a posványba, a bűzbe, s rövid idő múlva, összeeszkábált deszkán húz többedmagával egy torzót, mi ár majdnem tetemnek nevezhető inkább. A torzó viszont fejjel rendelkezik, s a nyakon groteszk módon előrebillenő fejjel néző ősöreg férfi tekintete a lányba néz, egyenesen a lelkéig. Legalábbis úgy tűnik, főleg mikor kissé körbefonja a barlangban lévő fényforrások fénye. Akár egy szörny, ahogy a fiúcska mondta, ki most izgatottan kezdi rángatni Hanloren kezét.*
- Papa, látod, ott jön Papa! *Ujjon csendesen, kiabálni látszólag nem mer. S Papa csak néz, előrebukott fejjel, szinte derékszögben meghajtva gerinccsigolyáját.*
- Groklikhot keresel, te lány? Aztán miért van arra szükséged... *Visszahanyatlik a fej, nagyot koppanva az aláfektetett deszkán. Most, hogy előrébb húzták, a rács elé, látszik, hogy szíjakkal van hozzáerősítve. Végtagja helyei durván bevarrva, hol vadhússal forrtak össze a sebek, akárha sosem lettek volna, mintha így látta volna meg a napvilágot, ha látta egyáltalán valaha.*
- Emeljétek meg a fejem... *Nyögi suttogva a körülötte állóknak.* ez úgysem enged ki minket, körbefonja a sötétség. *Suttogja, mire zúgolódás támad, de aztán az elhal.*
- Mindegy. Nem érdekes. *Folytatja aztán.* A groklikhot lakatlan területen kell keresni, hol ember nem jár, tárnákban, sűrű erdőkben, kietlen pusztaságban, hegyvidéken, rajokban. *Elcsuklik a hangja, köhög, majd fejét megrázva zavarja el az azt tartó kezeket.*
- De egy helyen biztosan megtalálod. Krenkataur. Hallottad már a nevét? Ha nem, hát jegyezd meg mindörökre, te lány. Öntelt vagy és túlbuzgó, egoizmustól buzog a véred, tehát alkalmas lehetsz, kérdés, hogy a cél, mire vársz, vajon saját sorsod teljesíti, vagy csupán egy csalfa félisten akaratát? Gondold végig, miközben utazol. De jaj, veszély les a sötétség szolgáira... a Testvériség hívei, minden lépésednél ott lesznek majd, miképp ott voltak mögöttem is, s lásd... NÉZD MIVÉ LETTEM! *Ismét köhög, majd fejének egyetlen mozdulatával húzzák vissza a sötétbe, csak egyetlen mondat hangzik még el.*
- Tedd meg, mit megígértél, s talán még van számodra remény, leány. *Aztán csak csend, s a kisfiú Hanloren arcára néző ártatlan pislogása és reménykedő szorítása kezében, mint, aki hosszú vándorút után, végre haza akar már menni.*
104. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-22 00:58:36
Üzenet elküldve: 2019-07-22 00:58:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
*Fojtott dühében nyalja végig ajkát, valahogy csak megőrizve a mosolyt az arcán. Az idejét vesztegette a kölyökkel. Szíves örömest markolná meg a puha hajat, min most még finoman simít végig a kéz és ráncigálná meg, míg marad a fejbőrben hajszál egyáltalán.*
-Köszönöm.
*Duruzsolja a gyermeknek, majd felegyenesedve pillant a cellákhoz.*
-Megtennétek, hogy idehozzátok?
*Csak ekkor veszi észre az aprócska kezet az övébe csúszni.*
-Hozzátok ide a... Papát. Ő is szabad lehet. Ha megtudom, hol találom meg ezeket a lényeket, mindnyájan szabadok lehetünk.
*Emeli fel kissé a hangját, zöldjeit fúrva a cella sötétjébe.*
-Aprócska ár ez a szabadságért. De tudnom kell, hol vannak e lények... Élet s halál kérdése. Ez nagyon fontos.
*Fordul utolsó mondatával a leányhoz és ha az vissza óhajt menni, hát kinyitja a cellát neki. Ha nem, megvárja, míg a bentiek kihozzák az öreget, már ha kihozzák egyáltalán. Nem mászna be közéjük a kulcsal, ezt biztosan nem tenné meg. Hátrapillant válla felett, vajon a banya nem les-e valahol a viskóból. Talán végig figyeli.*
-Sietnünk kell.
*Fojtott dühében nyalja végig ajkát, valahogy csak megőrizve a mosolyt az arcán. Az idejét vesztegette a kölyökkel. Szíves örömest markolná meg a puha hajat, min most még finoman simít végig a kéz és ráncigálná meg, míg marad a fejbőrben hajszál egyáltalán.*
-Köszönöm.
*Duruzsolja a gyermeknek, majd felegyenesedve pillant a cellákhoz.*
-Megtennétek, hogy idehozzátok?
*Csak ekkor veszi észre az aprócska kezet az övébe csúszni.*
-Hozzátok ide a... Papát. Ő is szabad lehet. Ha megtudom, hol találom meg ezeket a lényeket, mindnyájan szabadok lehetünk.
*Emeli fel kissé a hangját, zöldjeit fúrva a cella sötétjébe.*
-Aprócska ár ez a szabadságért. De tudnom kell, hol vannak e lények... Élet s halál kérdése. Ez nagyon fontos.
*Fordul utolsó mondatával a leányhoz és ha az vissza óhajt menni, hát kinyitja a cellát neki. Ha nem, megvárja, míg a bentiek kihozzák az öreget, már ha kihozzák egyáltalán. Nem mászna be közéjük a kulcsal, ezt biztosan nem tenné meg. Hátrapillant válla felett, vajon a banya nem les-e valahol a viskóból. Talán végig figyeli.*
-Sietnünk kell.
103. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-21 19:45:31
Üzenet elküldve: 2019-07-21 19:45:31
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Hanloren jól választ, s kiváló ismerettel szűri le az erőviszonyokat, bár erre jeleket is kap, azokat viszont jól értékeli. Szerencséje van. Talán a csuklya, talán a titokzatos tekintet, de valamiért meggyőzőképessége ezúttal sem hagyja cserben, s bár a felnőtt férfi húzódozik, valamiért mégsem akart ellentmondani. Tekintete persze nem lesz barátságosabb, ellenben ellenségesebb sem, marad pusztán a rácsnál, semmi fenyegetőt nem tesz.*
- Menj ki a nénihez! *Súgja a kislány a fiú fülébe, ki ijedt szemével előbb hátra, majd előre futtatja. Némi mozgolódás támad hátul, de ezen kívül semmi sem történik.*
- Kimegy hozzád... de aztán engedd el, jó? *Kérik a hatalmas barna szemek a tépett és kacifántos loknik alatt, míg a felnőtt csupán sóhajtva teszi karba kezét, s várja a fejleményeket. A kislánnyal összenézve együttesen lépnek hátrébb, s a felbolydult tömeget nyugtatgatják.*
- Nem lesz baj, kiszabadulunk! Ne mozgolódjatok, felhívjátok az öreg figyelmét. *Pusmorogják, mire a csőcselék lassan elcsitul. Hanloren biztonságosan kinyithatja a rácsot, immár csak a fiú áll az ajtó előtt, kissé remegő térdekkel, majd lassan kilép.*
- Egy állat. Olyan mint a... mint a... hangosan zümmög és vért szív... szúnyog! *Emeli fel tudálékosan kicsi kezét bólogatva, majd ismét hátranéz.* Ilyen nagy! *Teszi szét két kezét maga előtt kissé bizonytalanul.* Vagy ilyen. *Rakja kicsit összébb.*
- Papa tudja... bent van! *Mutat be a csőcselék közepére, honnan csak a halvány fényben megvillanó tekintetek jelzik, hogy Hanlorent számos szempár tartja szemmel.* Nem tud kijönni... elveszítette a lábát, meg a kezét, azt mondja nem tudja hol... elfelejtette... *Tárja szét kezét, kíváncsian Hanlorenre tekintve.*
- Biztosan elmondja... mindig kedves. Az öreg néni sokszor küldte, hogy hozzon, míg így nem rakták ide vissza. *Hátratett kézzel nézi a lábujjait, látszólag befejezte mondandóját.*
- Gyere be! Beszél veled, tudja, hogy itt vagy, hallott mindent. *Biztatja a lányt, s keze felé nyúl, hogy bevezesse a ketrecbe.* Utána elengedsz minket? *Kérdezi vékony hangon, kíváncsian.*
*Hanloren jól választ, s kiváló ismerettel szűri le az erőviszonyokat, bár erre jeleket is kap, azokat viszont jól értékeli. Szerencséje van. Talán a csuklya, talán a titokzatos tekintet, de valamiért meggyőzőképessége ezúttal sem hagyja cserben, s bár a felnőtt férfi húzódozik, valamiért mégsem akart ellentmondani. Tekintete persze nem lesz barátságosabb, ellenben ellenségesebb sem, marad pusztán a rácsnál, semmi fenyegetőt nem tesz.*
- Menj ki a nénihez! *Súgja a kislány a fiú fülébe, ki ijedt szemével előbb hátra, majd előre futtatja. Némi mozgolódás támad hátul, de ezen kívül semmi sem történik.*
- Kimegy hozzád... de aztán engedd el, jó? *Kérik a hatalmas barna szemek a tépett és kacifántos loknik alatt, míg a felnőtt csupán sóhajtva teszi karba kezét, s várja a fejleményeket. A kislánnyal összenézve együttesen lépnek hátrébb, s a felbolydult tömeget nyugtatgatják.*
- Nem lesz baj, kiszabadulunk! Ne mozgolódjatok, felhívjátok az öreg figyelmét. *Pusmorogják, mire a csőcselék lassan elcsitul. Hanloren biztonságosan kinyithatja a rácsot, immár csak a fiú áll az ajtó előtt, kissé remegő térdekkel, majd lassan kilép.*
- Egy állat. Olyan mint a... mint a... hangosan zümmög és vért szív... szúnyog! *Emeli fel tudálékosan kicsi kezét bólogatva, majd ismét hátranéz.* Ilyen nagy! *Teszi szét két kezét maga előtt kissé bizonytalanul.* Vagy ilyen. *Rakja kicsit összébb.*
- Papa tudja... bent van! *Mutat be a csőcselék közepére, honnan csak a halvány fényben megvillanó tekintetek jelzik, hogy Hanlorent számos szempár tartja szemmel.* Nem tud kijönni... elveszítette a lábát, meg a kezét, azt mondja nem tudja hol... elfelejtette... *Tárja szét kezét, kíváncsian Hanlorenre tekintve.*
- Biztosan elmondja... mindig kedves. Az öreg néni sokszor küldte, hogy hozzon, míg így nem rakták ide vissza. *Hátratett kézzel nézi a lábujjait, látszólag befejezte mondandóját.*
- Gyere be! Beszél veled, tudja, hogy itt vagy, hallott mindent. *Biztatja a lányt, s keze felé nyúl, hogy bevezesse a ketrecbe.* Utána elengedsz minket? *Kérdezi vékony hangon, kíváncsian.*
102. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-21 01:11:37
Üzenet elküldve: 2019-07-21 01:11:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A mély gyomrában//
~Ostoba vagy, ha azt hiszed, feltételeket szabhatsz.~
*Viszonozza a férfi tekintetét, de nem válaszol rögtön. Szeme azonban hamar visszakúszik a leányra, s némi tépelődés után bólint. A kedvesség palástját még mindig nem dobta le és nem is szándékozik, míg működik a dolog.*
-Kiengedem... A fiút. Majd Titeket is, miután megtudtam, mi is az a groklikh és hol találom.
*Leguggol a rácshoz, meleg mosollyal üdvözölve az újonnan előcitáltat.*
-Szervusz. Mondd, mi a neved? Az enyém Hanloren.
*Még mindig mosollyal arcán felegyenesedik és a férfi felé fordul.*
-Addig lépjetek hátra. Segítek, de nem bízom bennetek.
*Ha azok engedelmeskednek, úgy a zárba dugja a kulcsot, elfordítja és résnyire nyitva az ajtót kiengedi a fiút, ha az valóban ki óhajt jönni. Azon nyomban visszaszárja az ajtót és a gyermekhez fordul. Végigsimít annak haján, majd lehajol hozzá.*
-Most már nem lesz semmi baj. Te tudod, mi az a groklikh és hol találom, igaz? Mondd el nekem... És véget ér ez a borzalom.
~Ostoba vagy, ha azt hiszed, feltételeket szabhatsz.~
*Viszonozza a férfi tekintetét, de nem válaszol rögtön. Szeme azonban hamar visszakúszik a leányra, s némi tépelődés után bólint. A kedvesség palástját még mindig nem dobta le és nem is szándékozik, míg működik a dolog.*
-Kiengedem... A fiút. Majd Titeket is, miután megtudtam, mi is az a groklikh és hol találom.
*Leguggol a rácshoz, meleg mosollyal üdvözölve az újonnan előcitáltat.*
-Szervusz. Mondd, mi a neved? Az enyém Hanloren.
*Még mindig mosollyal arcán felegyenesedik és a férfi felé fordul.*
-Addig lépjetek hátra. Segítek, de nem bízom bennetek.
*Ha azok engedelmeskednek, úgy a zárba dugja a kulcsot, elfordítja és résnyire nyitva az ajtót kiengedi a fiút, ha az valóban ki óhajt jönni. Azon nyomban visszaszárja az ajtót és a gyermekhez fordul. Végigsimít annak haján, majd lehajol hozzá.*
-Most már nem lesz semmi baj. Te tudod, mi az a groklikh és hol találom, igaz? Mondd el nekem... És véget ér ez a borzalom.
101. hozzászólás ezen a helyszínen: Csatornarendszer
Üzenet elküldve: 2019-07-19 23:11:41
Üzenet elküldve: 2019-07-19 23:11:41
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 681
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
//A mély gyomrában//
*Az öreg sehol, s Hanlorennek bőséggel adatik idő a beszélgetésre, s bizony a faggatózásra is. A néma homályban hátul, többen is kezdenek mozgolódni, csúsznak, másznak a rácshoz, van, ki társait kéri, megszámlálhatatlan lelket rejthet a ketrec, eltévelyedett, elgyengült és halálra ítélt lelkeket. A barlangban oly nagy a sötétség, hogy az rátelepszik az itt lévőkre. Persze nem a fizikai sötétségre kell gondolni, ez valami már, ez valami szörnyebb. Aki itt él, minden bizonnyal nem állítja éjszaka felsíró gyermekének, hogy nem él szörny az ágya alatt. A hátsó mozgás aztán elhal, elcsendesül, Hanloren pisszentésére pedig mindhárom elhallgat, csak a középső szopja mereven és idegesen hüvelykujját.*
- Valóban? *Szólal meg hirtelen a felnőtt férfi, nem leplezett gyanakvással szemében, jóllehet ettől többet nem reagál. A középső továbbra is csendes, valószínűleg nem is érti a hallottakat, túl fiatal még, túlságosan kicsi és értetlen. Ő csak azt látja, itt egy néni, aki talán kedvességet adhat, vagy ha mást nem, hát egy kis alamizsnát. Azonban kis idő múlva hirtelen felsikít:*
- A mamát akajom! *Szalad el szemét dörgölve hátrafelé, majd elnyeli a homály. Az első már inkább érdeklődő, Hanloren szempontjából megfelelő is lehet, tekintetében értelem gyúl, s válla felett hátrapillantva, láthatóan töprengve fordul vissza, a lány kezében lengedező kulcsra.*
- Talán... segíthetek... *Kezd bele, s ismét hátrapillant.* Gyere csak ide... gyere no, ne félj... *Húz előre egy nálánál ugyan idősebb fiút, de még mindig gyermeket, azonban a mellett álló felnőtt közbelép.*
- Mit csinálsz? *Sziszegi csendesen.* Vajon valóban kiszabadítanál bennünket? Vagy csupán csalfa ábránd, egy mézes madzag, mellyel gyerekeket etethetsz, de engem nem! *Nem dörren fel, s nem is ellenkezik, egyszerűen tényeket közöl.*
- Előbb... engedd ki. *Biccent a lány felé, kivel Hanloren egyezkedik.* Utána talán beszélhetünk. *Fordul gonosz mosolyba arca, szemei összeszűkülnek, s eddig fáradt tekintete furcsán élénkké változik.*
- Csupán az ajtót kell kinyitnod... aztán megmondom ki tudja, s ki mondhatja el... *Vonja meg a vállát, s hirtelen slendriánul támaszkodik meg a ketrec rácsának, a kislányt, ki előrecitált egy idősebb fiúformát, lepisszegi, ahogy imént Hanloren tette.*
- A groklikh érdekes teremtmény... vajon miért van a banyának rá szüksége? *Emeli ismét fel tekintetét gúnyosan a lányra.*
*Az öreg sehol, s Hanlorennek bőséggel adatik idő a beszélgetésre, s bizony a faggatózásra is. A néma homályban hátul, többen is kezdenek mozgolódni, csúsznak, másznak a rácshoz, van, ki társait kéri, megszámlálhatatlan lelket rejthet a ketrec, eltévelyedett, elgyengült és halálra ítélt lelkeket. A barlangban oly nagy a sötétség, hogy az rátelepszik az itt lévőkre. Persze nem a fizikai sötétségre kell gondolni, ez valami már, ez valami szörnyebb. Aki itt él, minden bizonnyal nem állítja éjszaka felsíró gyermekének, hogy nem él szörny az ágya alatt. A hátsó mozgás aztán elhal, elcsendesül, Hanloren pisszentésére pedig mindhárom elhallgat, csak a középső szopja mereven és idegesen hüvelykujját.*
- Valóban? *Szólal meg hirtelen a felnőtt férfi, nem leplezett gyanakvással szemében, jóllehet ettől többet nem reagál. A középső továbbra is csendes, valószínűleg nem is érti a hallottakat, túl fiatal még, túlságosan kicsi és értetlen. Ő csak azt látja, itt egy néni, aki talán kedvességet adhat, vagy ha mást nem, hát egy kis alamizsnát. Azonban kis idő múlva hirtelen felsikít:*
- A mamát akajom! *Szalad el szemét dörgölve hátrafelé, majd elnyeli a homály. Az első már inkább érdeklődő, Hanloren szempontjából megfelelő is lehet, tekintetében értelem gyúl, s válla felett hátrapillantva, láthatóan töprengve fordul vissza, a lány kezében lengedező kulcsra.*
- Talán... segíthetek... *Kezd bele, s ismét hátrapillant.* Gyere csak ide... gyere no, ne félj... *Húz előre egy nálánál ugyan idősebb fiút, de még mindig gyermeket, azonban a mellett álló felnőtt közbelép.*
- Mit csinálsz? *Sziszegi csendesen.* Vajon valóban kiszabadítanál bennünket? Vagy csupán csalfa ábránd, egy mézes madzag, mellyel gyerekeket etethetsz, de engem nem! *Nem dörren fel, s nem is ellenkezik, egyszerűen tényeket közöl.*
- Előbb... engedd ki. *Biccent a lány felé, kivel Hanloren egyezkedik.* Utána talán beszélhetünk. *Fordul gonosz mosolyba arca, szemei összeszűkülnek, s eddig fáradt tekintete furcsán élénkké változik.*
- Csupán az ajtót kell kinyitnod... aztán megmondom ki tudja, s ki mondhatja el... *Vonja meg a vállát, s hirtelen slendriánul támaszkodik meg a ketrec rácsának, a kislányt, ki előrecitált egy idősebb fiúformát, lepisszegi, ahogy imént Hanloren tette.*
- A groklikh érdekes teremtmény... vajon miért van a banyának rá szüksége? *Emeli ismét fel tekintetét gúnyosan a lányra.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120