Kikötő - Sellőház
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 157 (3121. - 3140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3140. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-16 12:39:01
Üzenet elküldve: 2026-01-16 12:39:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Nem kell győzködnie Dayaneer-t, és az sem fűz semmit ahhoz, amit mondott neki. Valamiért van egy olyan érzése, hogy ez igen ritka alkalom lehet az életben, így -mondhatni- ki is élvezi azt. Ujjai közt hűlőfélben lévő pipáját forgatja, míg a wegtoreni tollászkodik; leplezetlenül figyeli a nőt, és nem is zavarja, hogy az látja ezt. Fejét a hozzá hajoló Dayaneer felé fordítja ahogy az megáll mellette, és azokból a szép zöld szemekből mintha még kiolvasna ezt-azt az elhangzó köszönet mellé. Aprót biccent csak válaszul, akár ha azt mondaná: "nem tesz semmit", vagy azt, hogy "szívesen", vagy épp hogy "bármikor máskor is". Vagy mindezeket együtt. Sokszor egyszerűbb csak biccenteni. Az apró csók meglepő, de határozottan kellemes gesztus; halkan mormog valamit, de azért szájzugaiba odaül egy vigyor-csíra, ami szárba is szökken a búcsúszavakat hallva.*
- Igenis, anyuka! *-válaszolja derűs hangon. Bár szívesen követné tekintetével a kabát libegését ahogy a wegtoreni távozóra fogja, nem fordul utána.
Halkan sóhajt, visszakönyököl az asztalra, legyűri a késztetést, hogy fogai közé harapja elparázslott gyomrú pipája szárát. Most, hogy egyedül maradt, ideje lesz átgondolnia azt, hogy mi is fog rá ténylegesen várni a közeli jövőben. Az elmúlt fertályóra jó bemutató volt azt illetőn, hogy milyen is lesz az, ha végül tényleg úgy alakul, hogy a wegtoreni kísérőjévé válik.
Talán kissé jobban is elmerül gondolataiban, mint az illő lenne; sehol sem szeretik az olyan vendéget, amelyik csak ül a széken, de nem fogyaszt. Merengéséből akkor néz fel, amikor valaki megáll az asztalánál, és meg is szólítja.*
- Hm? *-tekintete a leányra fordul, és csupán jobb szemöldökének apró rándulása árulja el meglepettségét. ~Egy gyermeklány?! Hát a Sellőházban már ennyire ifjakat is tartanak?~ Első gondolatait rögtön a felismerés követi, miszerint bár az őt megszólító valóban fiatal, de koránt sem gyermek. Csupán kistermetű, annyira kicsi, hogy.. hogy nem is ember! Szemei egy pillanatra elkerekednek, és önkéntelen végig méri azt, ami lát a leányból.-* Ó! Hát.. Köszönöm.
*A leány kézmozdulata egyértelmű jelzés arra, hogy kövesse őt; s mivel se étele se itala nincs már mit elfogyaszthatna, követi a ki nem mondott kérést. Pipájával kezében feláll -annak tartalmát ezúttal nem verte ki a padlóra, ez azért mégsem a Rumos, ahogy azt egyszer valakitől hallotta-, és úgy pislant le a pillangóra.*
- Csak utánad! *-mondja, és bátorítóan elmosolyodik. Nem bírja legyűrni az érzést, hogy egy gyermeket lát maga előtt; még akkor sem, ha amúgy pontosan tudja, hogy a leány valószínűleg többet látott már itt, mint amit maga el tudna képzelni.*
*Nem kell győzködnie Dayaneer-t, és az sem fűz semmit ahhoz, amit mondott neki. Valamiért van egy olyan érzése, hogy ez igen ritka alkalom lehet az életben, így -mondhatni- ki is élvezi azt. Ujjai közt hűlőfélben lévő pipáját forgatja, míg a wegtoreni tollászkodik; leplezetlenül figyeli a nőt, és nem is zavarja, hogy az látja ezt. Fejét a hozzá hajoló Dayaneer felé fordítja ahogy az megáll mellette, és azokból a szép zöld szemekből mintha még kiolvasna ezt-azt az elhangzó köszönet mellé. Aprót biccent csak válaszul, akár ha azt mondaná: "nem tesz semmit", vagy azt, hogy "szívesen", vagy épp hogy "bármikor máskor is". Vagy mindezeket együtt. Sokszor egyszerűbb csak biccenteni. Az apró csók meglepő, de határozottan kellemes gesztus; halkan mormog valamit, de azért szájzugaiba odaül egy vigyor-csíra, ami szárba is szökken a búcsúszavakat hallva.*
- Igenis, anyuka! *-válaszolja derűs hangon. Bár szívesen követné tekintetével a kabát libegését ahogy a wegtoreni távozóra fogja, nem fordul utána.
Halkan sóhajt, visszakönyököl az asztalra, legyűri a késztetést, hogy fogai közé harapja elparázslott gyomrú pipája szárát. Most, hogy egyedül maradt, ideje lesz átgondolnia azt, hogy mi is fog rá ténylegesen várni a közeli jövőben. Az elmúlt fertályóra jó bemutató volt azt illetőn, hogy milyen is lesz az, ha végül tényleg úgy alakul, hogy a wegtoreni kísérőjévé válik.
Talán kissé jobban is elmerül gondolataiban, mint az illő lenne; sehol sem szeretik az olyan vendéget, amelyik csak ül a széken, de nem fogyaszt. Merengéséből akkor néz fel, amikor valaki megáll az asztalánál, és meg is szólítja.*
- Hm? *-tekintete a leányra fordul, és csupán jobb szemöldökének apró rándulása árulja el meglepettségét. ~Egy gyermeklány?! Hát a Sellőházban már ennyire ifjakat is tartanak?~ Első gondolatait rögtön a felismerés követi, miszerint bár az őt megszólító valóban fiatal, de koránt sem gyermek. Csupán kistermetű, annyira kicsi, hogy.. hogy nem is ember! Szemei egy pillanatra elkerekednek, és önkéntelen végig méri azt, ami lát a leányból.-* Ó! Hát.. Köszönöm.
*A leány kézmozdulata egyértelmű jelzés arra, hogy kövesse őt; s mivel se étele se itala nincs már mit elfogyaszthatna, követi a ki nem mondott kérést. Pipájával kezében feláll -annak tartalmát ezúttal nem verte ki a padlóra, ez azért mégsem a Rumos, ahogy azt egyszer valakitől hallotta-, és úgy pislant le a pillangóra.*
- Csak utánad! *-mondja, és bátorítóan elmosolyodik. Nem bírja legyűrni az érzést, hogy egy gyermeket lát maga előtt; még akkor sem, ha amúgy pontosan tudja, hogy a leány valószínűleg többet látott már itt, mint amit maga el tudna képzelni.*
3139. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-16 03:28:57
Üzenet elküldve: 2026-01-16 03:28:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Selyemfonál//
*Nala igyekszik észrevétlenül lesietni a lépcsőn. Nem "úgy" van öltözve, bár ez a legtöbb vendégnek valószínűleg egyáltalán nem tűnne fel, de a tündér már most szégyelli magát, hogy a Sellőházhoz méltatlanul mutatkozik. De szabadnapja van épp, s csupán egy apróságért lépne a pult mögé. Igen, illő lett volna a személyzeti lépcsőt használnia, de Ulessa frissen mosott fel az új, viaszos csodaszerével, és ha összejárja, mielőtt rendesen megszárad, az biztos otthagyja apró talpacskái nyomát.
Csak egy kis combközépig érő köntöst visel, mely lótuszmintáival finoman áttetsző, ahogy a legtöbb ruhája. Igyekszik észrevétlen maradni, ahogy lesiet a vendégtérbe vezető lépcső. Szerény, szelíd természete sosem kacérkodott hivalkodással, de önkéntelenül hajlamos megérinteni a szíveket. Észrevétlen, mint a tavasz a borongós, zord tél palástja alatt.
A mellette elhaladó páros előtt leszegi a tekintetét, mosolyogva hajtja meg magát, de azért csak felpillant Duarrte Úrra. A szeme ezüstje, orcája finom vonásai pedig úgy derülnek fel arra a pillanatra, mintha fényes páncélú hőse biccentene oda neki lováról a diadalmenet sorfalába. Sietne is tovább, mert véletlenül sem akarna zavarni, de Ēlísąndre elkapja a kezét és sietve odasúg neki valamit. Nala arcára egy pillanat alatt ijedtség szalad, s ajkán már ott a ~ de... ~, melyet a soha ki nem mondott dolgok közé simít Ēlísąndre kérlelő pillantása. A tündér csak bólint, és egy szusszanással felvértezi magát az átvállalt kötelességre. Előtte azért gyorsan besurran a pult mögé, kihúzza a dobozkát és a cirádás kis bronzveretet felhajtva kinyitja. Üres. Nala kapkodó sietséggel fordul ki a söntés mögül, de már csak Ēlísąndre bocsánatkérő vállrándítását tudja elcsípni a lépcső tetején, mikor a kettős eltűnik a szobák irányába.
Meztelen kis lábujjait tiporja, ahogy néhány kétségbeesett pillantással felméri a terepet, de mindenki elfoglalt. A vendéget viszont nem várathatja meg, mert, ahogy nézi, csak egyedül ücsörög, már se nem étkezik, s az italával meg a pipájával is végzett már. Így Nala ahelyett, hogy eredeti tervei szerint egy zöld üvegcsével távozott volna észrevétlenül, most csak felhajtja köntöse gallérját egy kicsit, hogy elfedje a bőrét csúfító kékes-zöldes ujjnyomokat. Úgy-ahogy eligazgatja zilált tincseit, melyeket a tegnapi fonás még tart ugyan, de tagadhatatlanul látszik, hogy nem kerített még sort tisztességes fésülködésre.
Ahogy Niall asztalához lép, finoman meghajtja magát és lesüti hosszú pilláit.*
- Elkészült az úr fürdője *mondja, s jobbja már előzékenyen mutatja is az irányt.* - Odakísérem.
*Nala igyekszik észrevétlenül lesietni a lépcsőn. Nem "úgy" van öltözve, bár ez a legtöbb vendégnek valószínűleg egyáltalán nem tűnne fel, de a tündér már most szégyelli magát, hogy a Sellőházhoz méltatlanul mutatkozik. De szabadnapja van épp, s csupán egy apróságért lépne a pult mögé. Igen, illő lett volna a személyzeti lépcsőt használnia, de Ulessa frissen mosott fel az új, viaszos csodaszerével, és ha összejárja, mielőtt rendesen megszárad, az biztos otthagyja apró talpacskái nyomát.
Csak egy kis combközépig érő köntöst visel, mely lótuszmintáival finoman áttetsző, ahogy a legtöbb ruhája. Igyekszik észrevétlen maradni, ahogy lesiet a vendégtérbe vezető lépcső. Szerény, szelíd természete sosem kacérkodott hivalkodással, de önkéntelenül hajlamos megérinteni a szíveket. Észrevétlen, mint a tavasz a borongós, zord tél palástja alatt.
A mellette elhaladó páros előtt leszegi a tekintetét, mosolyogva hajtja meg magát, de azért csak felpillant Duarrte Úrra. A szeme ezüstje, orcája finom vonásai pedig úgy derülnek fel arra a pillanatra, mintha fényes páncélú hőse biccentene oda neki lováról a diadalmenet sorfalába. Sietne is tovább, mert véletlenül sem akarna zavarni, de Ēlísąndre elkapja a kezét és sietve odasúg neki valamit. Nala arcára egy pillanat alatt ijedtség szalad, s ajkán már ott a ~ de... ~, melyet a soha ki nem mondott dolgok közé simít Ēlísąndre kérlelő pillantása. A tündér csak bólint, és egy szusszanással felvértezi magát az átvállalt kötelességre. Előtte azért gyorsan besurran a pult mögé, kihúzza a dobozkát és a cirádás kis bronzveretet felhajtva kinyitja. Üres. Nala kapkodó sietséggel fordul ki a söntés mögül, de már csak Ēlísąndre bocsánatkérő vállrándítását tudja elcsípni a lépcső tetején, mikor a kettős eltűnik a szobák irányába.
Meztelen kis lábujjait tiporja, ahogy néhány kétségbeesett pillantással felméri a terepet, de mindenki elfoglalt. A vendéget viszont nem várathatja meg, mert, ahogy nézi, csak egyedül ücsörög, már se nem étkezik, s az italával meg a pipájával is végzett már. Így Nala ahelyett, hogy eredeti tervei szerint egy zöld üvegcsével távozott volna észrevétlenül, most csak felhajtja köntöse gallérját egy kicsit, hogy elfedje a bőrét csúfító kékes-zöldes ujjnyomokat. Úgy-ahogy eligazgatja zilált tincseit, melyeket a tegnapi fonás még tart ugyan, de tagadhatatlanul látszik, hogy nem kerített még sort tisztességes fésülködésre.
Ahogy Niall asztalához lép, finoman meghajtja magát és lesüti hosszú pilláit.*
- Elkészült az úr fürdője *mondja, s jobbja már előzékenyen mutatja is az irányt.* - Odakísérem.
3138. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-15 20:28:08
Üzenet elküldve: 2026-01-15 20:28:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Nem az Intéző az első gusztustalanul tenyérbe mászó alak, akivel a sors valaha összehozta. A kereskedői berkekben azért bőven akad hozzá hasonló sunyi haszonleső, aki ragadós hízelgéssel settenkedik az ember bőre alá, s váratlanul mar a húsba, ha kedve úgy tartja. Nem ok nélkül persze, minden udvariasságba csomagolt gesztus precízen komponált, határozottan elképzelt célt szolgál. A mosolyok, az apró érintések, a túlzott szívélyesség mind-mind csupán eszköz: részben a próbája annak, meddig hajlandó engedi a másik, mekkora az önuralma. Ezekben a körökben ilyen alávaló gesztusokkal méri ki a fajtája a helyet az asztalnál, csendben puhatolja, ki felett könnyű átlépni. A wegtoreni sem rest ilyen alantas módszerekhez nyúlni, talán épp ezért lát át egészen jól a gyomorforgató színjátékon. Nem rázza meg igazán Ambroggio Duarrte viselkedése, kellemetlenül ismerős mutatvány, amit még képes látszólag higgadtan eltűrni. A gyűrűs kéz szorítása a sajátján, a kimért, mégis visszataszítóan elnyújtott kézcsók, az ajkak és nyelv melege a bőrén... sokkalta inkább üzenet, mint a hölgyeknek kijáró gavallér tisztelet. Tudja, hogy rá akar ijeszteni. Nem durván, nem látványosan, hanem ezzel az apró, nyugtalanító dominanciával, amivel most arra emlékezteti, milyen mocskos kis titkot tudott meg róla. Dayaneer azonban nem rántja vissza a kezét, nem rebben meg a pillantása. Arcán változatlanul ott ül az udvarias mosoly, még ha a zöld tekintet egy árnyalattal hűvösebbé is válik. A Sellőház zsongása, a koccintások csengése, a tengerészek hangos nevetése mind távolinak tűnik egy pillanatra, ahogy a férfi közelebb hajol hozzá, majd épp olyan kimérten el is engedi, mintha semmi különös nem történt volna.
Amikor a rókaképű elköszön, mintha csak véletlen volna, kacsóját hanyagul végighúzza az asztalterítőn, s diszkréten, mégis határozottan letörli róla a fenyegető kézcsók nyomát.
Hiába figyeli Niallt azért látszik rajta, hogy tele van a feje, egészen máshol jár. Épp ezért nem győz elég hálás lenni, hogy nem kérdezik, noha biztos benne, hogy bőven akadnak az elhangzottak kapcsán kérdőjelek a férfiban. Felpattan a bársonyszékről hát, felölti a bordó tengerészkabátját, ráérősen megigazgatja magát. Mielőtt viszont elindulna, lehajol az ücsörgő asztaltársához, zöld pillantásait pedig a kékekbe fúrja.*
- Köszönöm, Tengerész *suttogja egy szelíd mosollyal, s köszönetképp lágy csókot lehel a borostást arcra.*
- Lubickold ki magad, de aztán ne maradj soká! *toldja meg egy játékos kacsintással még mondandóját, aztán ha meg nem állítja senki, maga mögött hagyja ezt az átkozott bordélyt. Minél hamarabb kerítenie kell egy térképet.*
*Nem az Intéző az első gusztustalanul tenyérbe mászó alak, akivel a sors valaha összehozta. A kereskedői berkekben azért bőven akad hozzá hasonló sunyi haszonleső, aki ragadós hízelgéssel settenkedik az ember bőre alá, s váratlanul mar a húsba, ha kedve úgy tartja. Nem ok nélkül persze, minden udvariasságba csomagolt gesztus precízen komponált, határozottan elképzelt célt szolgál. A mosolyok, az apró érintések, a túlzott szívélyesség mind-mind csupán eszköz: részben a próbája annak, meddig hajlandó engedi a másik, mekkora az önuralma. Ezekben a körökben ilyen alávaló gesztusokkal méri ki a fajtája a helyet az asztalnál, csendben puhatolja, ki felett könnyű átlépni. A wegtoreni sem rest ilyen alantas módszerekhez nyúlni, talán épp ezért lát át egészen jól a gyomorforgató színjátékon. Nem rázza meg igazán Ambroggio Duarrte viselkedése, kellemetlenül ismerős mutatvány, amit még képes látszólag higgadtan eltűrni. A gyűrűs kéz szorítása a sajátján, a kimért, mégis visszataszítóan elnyújtott kézcsók, az ajkak és nyelv melege a bőrén... sokkalta inkább üzenet, mint a hölgyeknek kijáró gavallér tisztelet. Tudja, hogy rá akar ijeszteni. Nem durván, nem látványosan, hanem ezzel az apró, nyugtalanító dominanciával, amivel most arra emlékezteti, milyen mocskos kis titkot tudott meg róla. Dayaneer azonban nem rántja vissza a kezét, nem rebben meg a pillantása. Arcán változatlanul ott ül az udvarias mosoly, még ha a zöld tekintet egy árnyalattal hűvösebbé is válik. A Sellőház zsongása, a koccintások csengése, a tengerészek hangos nevetése mind távolinak tűnik egy pillanatra, ahogy a férfi közelebb hajol hozzá, majd épp olyan kimérten el is engedi, mintha semmi különös nem történt volna.
Amikor a rókaképű elköszön, mintha csak véletlen volna, kacsóját hanyagul végighúzza az asztalterítőn, s diszkréten, mégis határozottan letörli róla a fenyegető kézcsók nyomát.
Hiába figyeli Niallt azért látszik rajta, hogy tele van a feje, egészen máshol jár. Épp ezért nem győz elég hálás lenni, hogy nem kérdezik, noha biztos benne, hogy bőven akadnak az elhangzottak kapcsán kérdőjelek a férfiban. Felpattan a bársonyszékről hát, felölti a bordó tengerészkabátját, ráérősen megigazgatja magát. Mielőtt viszont elindulna, lehajol az ücsörgő asztaltársához, zöld pillantásait pedig a kékekbe fúrja.*
- Köszönöm, Tengerész *suttogja egy szelíd mosollyal, s köszönetképp lágy csókot lehel a borostást arcra.*
- Lubickold ki magad, de aztán ne maradj soká! *toldja meg egy játékos kacsintással még mondandóját, aztán ha meg nem állítja senki, maga mögött hagyja ezt az átkozott bordélyt. Minél hamarabb kerítenie kell egy térképet.*
3137. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-15 09:59:52
Üzenet elküldve: 2026-01-15 09:59:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Nem, nem maradnak kettesben. Dayaneer az Intéző után nyúl-szól, így a férfi még a társaságuk részét képezi, legalábbis rövid időre. Azt a rövidke időt viszont szemlátomást igyekszik kihasználni, amennyire csak tudja. Nem tehet róla - arcán egy pillanatra szinte viszolygó kifejezés fut át látva, ahogy a vöröshajú ajkai a wegtoreni kezére nyomódnak, mintha azt a kézcsókot nem Dayaneer, hanem ő maga kapná. Ezt a látványnak is kellemetlen bájolgást viszont valóban hasznos szavak keretezik. A wegtoreni teljesen jogos és gyakorlatias kérdést tett fel, amire a kapott válasz éppolyan gyakorlatias és egyszerű. A hozzátoldott gondolat viszont egy pillanatra meglepi. Nofene, gondolja, Ambroggio a parti csempészek folyton változó táborához szeretne csatlakozni? Mi másért kéne neki térkép és hajó? Aligha egyszerű kompot szeretne futtatni valahol.*
- Nyitva tartom a fülem. *-válaszolja egyszerű, semmire sem kötelező ígéretként, majd belefúj pipája torkába, hogy kevéske, még parázsló dohánya utolsó morzsáit is ki tudja használni. Tekintetével követi az ezúttal tényleg távozni látszó alakot, és aprót, éleset szippant a pipából.
Mikor Duarrte már a következő napi teendőjét intézi, tekintete visszafordul a wegtoreni felé; szeme azonnal össze is akad egy pillanatra a már rá szegeződő zöldekkel. Nem kell hozzá túl jól ismernie Dayaneert, hogy megállapíthassa: ő sem élvezte feltétlenül jobban azt, ami lezajlott az imént. Tekintete még pár pillanatig tűnődőn ottmarad a nő arcán míg az iszik, nyelvén forgatja gondolatait, melyeket ki is mondana és nem is. Végül -talán szerencsére- úgy hozza az élet, hogy a gondolatai a sajátjai maradnak.*
- Menj csak, *-mondja, és kezével apró, szinte hessentő mozdulatot tesz-* én maradok arra a fürdőre.
*Az már meg lett rendelve, így mindenképpen felszámolnák. Annyi pénze pedig nincs, hogy csak úgy eltapsolja azt, mint hülyegyerek az első gwuffversenyén.*
- Az aranyaid pedig vidd csak nyugodtan magaddal. Ezt most én álltam. *-pipája szárával az asztal felé int. Ez nem is kérdés, ezzel a szándékkal is ültek le enni. Egek! Mintha egy hat is eltelt volna azóta.
Hátradől a széken, a pipa fejét kissé nekikocogtatja az asztal lapjának, hogy fellazítsa a leégett pipadohány szutykát. Közben mintegy mellékesen, a szemöldökei alól néz fel a nőre. Újra kérdések tolulnak a nyelvére, de nem szólal meg. Úgy dönt, hogy a legértékesebbel ajándékozza meg a wegtorenit, amivel jelen körülmények között csak tudja: teljes mértékű tapintatával és diszkréciójával.*
*Nem, nem maradnak kettesben. Dayaneer az Intéző után nyúl-szól, így a férfi még a társaságuk részét képezi, legalábbis rövid időre. Azt a rövidke időt viszont szemlátomást igyekszik kihasználni, amennyire csak tudja. Nem tehet róla - arcán egy pillanatra szinte viszolygó kifejezés fut át látva, ahogy a vöröshajú ajkai a wegtoreni kezére nyomódnak, mintha azt a kézcsókot nem Dayaneer, hanem ő maga kapná. Ezt a látványnak is kellemetlen bájolgást viszont valóban hasznos szavak keretezik. A wegtoreni teljesen jogos és gyakorlatias kérdést tett fel, amire a kapott válasz éppolyan gyakorlatias és egyszerű. A hozzátoldott gondolat viszont egy pillanatra meglepi. Nofene, gondolja, Ambroggio a parti csempészek folyton változó táborához szeretne csatlakozni? Mi másért kéne neki térkép és hajó? Aligha egyszerű kompot szeretne futtatni valahol.*
- Nyitva tartom a fülem. *-válaszolja egyszerű, semmire sem kötelező ígéretként, majd belefúj pipája torkába, hogy kevéske, még parázsló dohánya utolsó morzsáit is ki tudja használni. Tekintetével követi az ezúttal tényleg távozni látszó alakot, és aprót, éleset szippant a pipából.
Mikor Duarrte már a következő napi teendőjét intézi, tekintete visszafordul a wegtoreni felé; szeme azonnal össze is akad egy pillanatra a már rá szegeződő zöldekkel. Nem kell hozzá túl jól ismernie Dayaneert, hogy megállapíthassa: ő sem élvezte feltétlenül jobban azt, ami lezajlott az imént. Tekintete még pár pillanatig tűnődőn ottmarad a nő arcán míg az iszik, nyelvén forgatja gondolatait, melyeket ki is mondana és nem is. Végül -talán szerencsére- úgy hozza az élet, hogy a gondolatai a sajátjai maradnak.*
- Menj csak, *-mondja, és kezével apró, szinte hessentő mozdulatot tesz-* én maradok arra a fürdőre.
*Az már meg lett rendelve, így mindenképpen felszámolnák. Annyi pénze pedig nincs, hogy csak úgy eltapsolja azt, mint hülyegyerek az első gwuffversenyén.*
- Az aranyaid pedig vidd csak nyugodtan magaddal. Ezt most én álltam. *-pipája szárával az asztal felé int. Ez nem is kérdés, ezzel a szándékkal is ültek le enni. Egek! Mintha egy hat is eltelt volna azóta.
Hátradől a széken, a pipa fejét kissé nekikocogtatja az asztal lapjának, hogy fellazítsa a leégett pipadohány szutykát. Közben mintegy mellékesen, a szemöldökei alól néz fel a nőre. Újra kérdések tolulnak a nyelvére, de nem szólal meg. Úgy dönt, hogy a legértékesebbel ajándékozza meg a wegtorenit, amivel jelen körülmények között csak tudja: teljes mértékű tapintatával és diszkréciójával.*
3136. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-15 07:16:16
Üzenet elküldve: 2026-01-15 07:16:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Ó, az Intéző abszolút nyeregben érzi magát. De azt nem szereti, ha menet közben rántanak az asztalra illetékességeket. Azzal üzletel, akivel alkuszik. Mindenféle toldalékos kapcsolódásnak kint van a helye. Ha másképp akarná, akkor, (és ezt bizonyára a duó mindkét tagja sejti) megtalálná a módját, hogy tágabb vizeken halásszon.
A rátarti megjegyzésre villant egyet a jellegzetes mosolyából, amiből sok dolgot lehetne kiolvasni. "Majd kiderül." vagy "Máris bánom." vagy "Rád ez ugyanígy nem biztos, hogy igaz lesz." vagy "Én _azt_ nem bánnám, ha szépen letérdelnél előttem, ahogy az igazán jó kislányok." Tulajdonképpen csak a mosoly másik felén állótól függ, melyik megfejtést húzza ki a kalapból. De tulajdonképpen, ha egy kicsit tovább nézi az ember, akkor az egész kalapot nekihajítja az a tenyérbemászó ábrázat a tartalmi válogatás igénye nélkül.
Koccintás, ivás előtt kurtán odatűzött szófordulatok, melyekre valami oknál fogva ilyenkor ellenállhatatlan inger mutatkozik a legtöbbekben. Kinyilatkozni valamit, ami egy kicsit meghatározza őt, amit mindenki egy olyan közegből hozott, melyet magáénak érez, vagy udvariasságból igyekszik megtisztelni. Ambroggio csak biccent, mint egy olyan alak a kártyaasztalnál, aki pörgeti a lapjárást, de tétet mintha nem mindig tenne, ha nem figyelnek oda rá.
Az üzlet megköttetett, s ő a távozás kéjekkel kecsegtető mezejére lép, amikor a wegtoreni utána nyúl. Szemtelen kis mozdulat, de Ambroggio nem horkan fel. Visszafordul Dayaneer felé, gyűrűs jobbjába vonja a kacsót, s pillantását a lányén tartva, kioszt rá egy kézcsókot. Ez... hát, nem az a fajta, amivel az úriemberek hajolnak finoman a hölgyek csipkekesztyűi fölé, leheletnyi távolságot tartva az erények pátoszában. Úgy szorítja meg a kezecskét, hogy az a birtokosán kívül másnak nemigen tűnhet fel. Nem fájdalmasan, de kifejezett határozottsággal.
Kimért ütemben intézi az egészet, mintha a nemesi bálok precízen lefektetett koreográfiájának egy torz kottájából olvasná. Ahogy közelebb lép, ahogy megemeli kissé a kacsót, ahogy fölé hajol, ahogy a taktust disszonánsan elnyújtva a mutató- és középső ujj tövébe csókol. Az ajka, a nyelve hegye meleg, nedves kis nyomot hagy. Visszatetszőt. A jobbja szorítása nem egy piperkőcé, aki desszertvillánál veszélyesebb vagy izzasztóbb eszközt még nem fogott a kezében, de a bájolgó, kenetteljes kifejezés az arcán, az teljesen.*
- Sehogy *mondja dallamos lejtéssel a hangjában, s csak eztán engedi el a wegtorenit, mintha csak egész könnyeden tartotta volna a kezecskét eddig is.* - Ha megvannak a térképek, keressetek fel *kacsint, s már fordul is, de egy pillanatra még meggondolja magát.*
- Ó, és ha esetleg tudnátok a környéken eladó hajót, szívesen vennék egy közvetítőt. Tisztes jutalékért persze. Kíváncsi lennék a felhozatalra. Még nem döntöttem el, milyet szeretnék, vagy hogy mibe lenne érdemes beruházni. Ha érdemes. *Teszi hozzá a fejét ingatva.* - Egy derék tengerész és egy ügyes kalmár biztos tudna ebben segíteni. És nem lennék hálátlan *teszi hozzá, aztán egy-egy biccentéssel elköszön, s a kiszemelt Sellő (NJK) társaságában egy másabb típusú, csupán 54 arany értékű ügylet lebonyolítása felé irányozza napja további részét.
*
*Ó, az Intéző abszolút nyeregben érzi magát. De azt nem szereti, ha menet közben rántanak az asztalra illetékességeket. Azzal üzletel, akivel alkuszik. Mindenféle toldalékos kapcsolódásnak kint van a helye. Ha másképp akarná, akkor, (és ezt bizonyára a duó mindkét tagja sejti) megtalálná a módját, hogy tágabb vizeken halásszon.
A rátarti megjegyzésre villant egyet a jellegzetes mosolyából, amiből sok dolgot lehetne kiolvasni. "Majd kiderül." vagy "Máris bánom." vagy "Rád ez ugyanígy nem biztos, hogy igaz lesz." vagy "Én _azt_ nem bánnám, ha szépen letérdelnél előttem, ahogy az igazán jó kislányok." Tulajdonképpen csak a mosoly másik felén állótól függ, melyik megfejtést húzza ki a kalapból. De tulajdonképpen, ha egy kicsit tovább nézi az ember, akkor az egész kalapot nekihajítja az a tenyérbemászó ábrázat a tartalmi válogatás igénye nélkül.
Koccintás, ivás előtt kurtán odatűzött szófordulatok, melyekre valami oknál fogva ilyenkor ellenállhatatlan inger mutatkozik a legtöbbekben. Kinyilatkozni valamit, ami egy kicsit meghatározza őt, amit mindenki egy olyan közegből hozott, melyet magáénak érez, vagy udvariasságból igyekszik megtisztelni. Ambroggio csak biccent, mint egy olyan alak a kártyaasztalnál, aki pörgeti a lapjárást, de tétet mintha nem mindig tenne, ha nem figyelnek oda rá.
Az üzlet megköttetett, s ő a távozás kéjekkel kecsegtető mezejére lép, amikor a wegtoreni utána nyúl. Szemtelen kis mozdulat, de Ambroggio nem horkan fel. Visszafordul Dayaneer felé, gyűrűs jobbjába vonja a kacsót, s pillantását a lányén tartva, kioszt rá egy kézcsókot. Ez... hát, nem az a fajta, amivel az úriemberek hajolnak finoman a hölgyek csipkekesztyűi fölé, leheletnyi távolságot tartva az erények pátoszában. Úgy szorítja meg a kezecskét, hogy az a birtokosán kívül másnak nemigen tűnhet fel. Nem fájdalmasan, de kifejezett határozottsággal.
Kimért ütemben intézi az egészet, mintha a nemesi bálok precízen lefektetett koreográfiájának egy torz kottájából olvasná. Ahogy közelebb lép, ahogy megemeli kissé a kacsót, ahogy fölé hajol, ahogy a taktust disszonánsan elnyújtva a mutató- és középső ujj tövébe csókol. Az ajka, a nyelve hegye meleg, nedves kis nyomot hagy. Visszatetszőt. A jobbja szorítása nem egy piperkőcé, aki desszertvillánál veszélyesebb vagy izzasztóbb eszközt még nem fogott a kezében, de a bájolgó, kenetteljes kifejezés az arcán, az teljesen.*
- Sehogy *mondja dallamos lejtéssel a hangjában, s csak eztán engedi el a wegtorenit, mintha csak egész könnyeden tartotta volna a kezecskét eddig is.* - Ha megvannak a térképek, keressetek fel *kacsint, s már fordul is, de egy pillanatra még meggondolja magát.*
- Ó, és ha esetleg tudnátok a környéken eladó hajót, szívesen vennék egy közvetítőt. Tisztes jutalékért persze. Kíváncsi lennék a felhozatalra. Még nem döntöttem el, milyet szeretnék, vagy hogy mibe lenne érdemes beruházni. Ha érdemes. *Teszi hozzá a fejét ingatva.* - Egy derék tengerész és egy ügyes kalmár biztos tudna ebben segíteni. És nem lennék hálátlan *teszi hozzá, aztán egy-egy biccentéssel elköszön, s a kiszemelt Sellő (NJK) társaságában egy másabb típusú, csupán 54 arany értékű ügylet lebonyolítása felé irányozza napja további részét.
*
3135. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-14 20:20:23
Üzenet elküldve: 2026-01-14 20:20:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Akármennyire is igyekszik azzal a kellemetlen csenddel feszültséget szítani az Intéző, nagyon úgy tűnik, hogy Dayaneer ez alkalommal egyáltalán nem veszi fel magára. Sőt, édes mosollyal tűri, mely talán más körülmények között akár kacérkodónak is tűnhetne, ilyen szavakkal körítve azonban legfeljebb csak bicskanyitogatónak. A száraz feleletből pedig pontosan tudja, hogy meleg, baráti emlékeztetője elérte a kívánt hatást, s arra a megállapításra jut, a vörös bizony nem tűri valami jól, ha nem érzi magát nyeregben. Nos, ezen a tulajdonságon nyilvánvalóan osztoznak a wegtorenivel, okozhat még a későbbiekben némi fennakadást.*
- És ezt nem is fogja megbánni *fűzi hozzá a közös ügyletelés dolgához rátartian, a végén épp csak egy lopott pillantás erejéig sandít ki a szépszemű tengerészre. A kószának előadott torokköszörülésből egyértelműen kibogarássza a kis feszélyt a férfiszájból hangzó bók kapcsán. Bizonyára nem szokott ilyenekhez - ebből pedig az látszik, hogy talán mégsem töltött elég időt a Tűz Városában.
A wegtoreni köszöntés vidoran játszik ajkain a koccintásra, ha már kezet nem fogtak, legalább ennyivel megpecsételik frissen kötött üzletüket. Hogy mennyire érte meg a régóta elhallgatott titkát éppen Velasco'rrára váltani, nos, az majd még kiderül. Ezek után még inkább igyekszik bízni abban, hogy életben van és nem játszotta el azt az átkozott papírt kártyán egy épp bosszúszomjas, átrumozott éjszakáján. Élnie kell, mert ha mégis így tett, meg kell tudnia, ki a francnak merészelte tovább adni, élnie kell, mert... mert csak és kész! Halott embert is fel lehet képelni persze, de abban hol marad az élvezet?
Nem áll szándékában marasztalni a rókaképűt. Még ha kicsit rázza is tőle a hideg - Niallt pedig úgy látszik még inkább -, minden kendőzött kis hatalmi játszmájuk ellenére úgy képzeli, egészen jól el tudnának cseverészni. Talán majd egyszer, más körülmények között. Mielőtt azonban a férfi magukra hagyhatná őket, még óvatos merészséggel nyúl a keze után, hogy közelebb vonja.*
- Hogy fog értesíteni? *szeretné azért elkerülni, hogy potyára járjon a bordélyba efelől kérdezősködni, nincsen ennyi felesleges ideje. Ha választ kap, akkor már ereszti is a piperkőc Ambroggio Duarrtét útjára, hadd játssza az önkéntes kerítőt a lenge öltözetű pillangócskák között. Émelyítő jelenség ugyan, de meg kell hagyni, valahogy jól áll neki. Távozó alakját addig figyeli, amíg tisztes távolságba nem ér, csak azután emeli zöld pillantásait tengerészére. Homlokára nyúló szemöldöke elárulja, ügyes színészkedése ellenére azért megcsócsálta ez a menet, fel is hajtja rögvest azt a fehérrumot. Még csak el sem fintorodik igazán.*
- Ha még mindig fürdőzni akarsz Szépfiú, szívesen állom *forgatja meg az üres poharat a kezében* - Én biztosan visszatérek a tavernába. *bök az ajtó felé. A forró fürdő lehetősége ugyan még most is kecsegteti, jó volna levakarni a felkavart múlt és az Intéző modorának mocskát, de úgy érzi, nem tud most tovább itt maradni.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.14 20:22:54
*Akármennyire is igyekszik azzal a kellemetlen csenddel feszültséget szítani az Intéző, nagyon úgy tűnik, hogy Dayaneer ez alkalommal egyáltalán nem veszi fel magára. Sőt, édes mosollyal tűri, mely talán más körülmények között akár kacérkodónak is tűnhetne, ilyen szavakkal körítve azonban legfeljebb csak bicskanyitogatónak. A száraz feleletből pedig pontosan tudja, hogy meleg, baráti emlékeztetője elérte a kívánt hatást, s arra a megállapításra jut, a vörös bizony nem tűri valami jól, ha nem érzi magát nyeregben. Nos, ezen a tulajdonságon nyilvánvalóan osztoznak a wegtorenivel, okozhat még a későbbiekben némi fennakadást.*
- És ezt nem is fogja megbánni *fűzi hozzá a közös ügyletelés dolgához rátartian, a végén épp csak egy lopott pillantás erejéig sandít ki a szépszemű tengerészre. A kószának előadott torokköszörülésből egyértelműen kibogarássza a kis feszélyt a férfiszájból hangzó bók kapcsán. Bizonyára nem szokott ilyenekhez - ebből pedig az látszik, hogy talán mégsem töltött elég időt a Tűz Városában.
A wegtoreni köszöntés vidoran játszik ajkain a koccintásra, ha már kezet nem fogtak, legalább ennyivel megpecsételik frissen kötött üzletüket. Hogy mennyire érte meg a régóta elhallgatott titkát éppen Velasco'rrára váltani, nos, az majd még kiderül. Ezek után még inkább igyekszik bízni abban, hogy életben van és nem játszotta el azt az átkozott papírt kártyán egy épp bosszúszomjas, átrumozott éjszakáján. Élnie kell, mert ha mégis így tett, meg kell tudnia, ki a francnak merészelte tovább adni, élnie kell, mert... mert csak és kész! Halott embert is fel lehet képelni persze, de abban hol marad az élvezet?
Nem áll szándékában marasztalni a rókaképűt. Még ha kicsit rázza is tőle a hideg - Niallt pedig úgy látszik még inkább -, minden kendőzött kis hatalmi játszmájuk ellenére úgy képzeli, egészen jól el tudnának cseverészni. Talán majd egyszer, más körülmények között. Mielőtt azonban a férfi magukra hagyhatná őket, még óvatos merészséggel nyúl a keze után, hogy közelebb vonja.*
- Hogy fog értesíteni? *szeretné azért elkerülni, hogy potyára járjon a bordélyba efelől kérdezősködni, nincsen ennyi felesleges ideje. Ha választ kap, akkor már ereszti is a piperkőc Ambroggio Duarrtét útjára, hadd játssza az önkéntes kerítőt a lenge öltözetű pillangócskák között. Émelyítő jelenség ugyan, de meg kell hagyni, valahogy jól áll neki. Távozó alakját addig figyeli, amíg tisztes távolságba nem ér, csak azután emeli zöld pillantásait tengerészére. Homlokára nyúló szemöldöke elárulja, ügyes színészkedése ellenére azért megcsócsálta ez a menet, fel is hajtja rögvest azt a fehérrumot. Még csak el sem fintorodik igazán.*
- Ha még mindig fürdőzni akarsz Szépfiú, szívesen állom *forgatja meg az üres poharat a kezében* - Én biztosan visszatérek a tavernába. *bök az ajtó felé. A forró fürdő lehetősége ugyan még most is kecsegteti, jó volna levakarni a felkavart múlt és az Intéző modorának mocskát, de úgy érzi, nem tud most tovább itt maradni.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.14 20:22:54
3134. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-14 11:28:18
Üzenet elküldve: 2026-01-14 11:28:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Annak idején, mikor a szája fölött puha szőrszálakként próbált nőni a bajsza, látszólag oda se figyelve végezte a legvacakabb munkákat is, amik egy hajón előfordulnak. Kóccal tömte a deszkaközöket, forró szurokkal kente a hajó oldalát, kemény kefével sikálta a halbél maradványait a fedélzetről, és bármi mást is megcsinált, amire csak utasították. Közben a füle mindig nyitva állt, és csak úgy szívta magába társai szedett-vedett bölcsességeit, de legfőképpen: a tisztesek és a kapitány között zajló beszélgetéseket. Máshogy nem lehet egy hajón tanulni. A Sellőházban ücsörögni egy asztalnál, tele gyomorral és pöfékelve sokkal-sokkal kellemesebb, de egy dolog nem változott - ugyanúgy figyel és tanul. Az Intéző és a kupec közötti beszélgetés számára néhol túl csavaros és ködös részleteit próbálja minél gyorsabban megemészteni s az elhangzottak mélyére látni, mert persze nem szó szerint mondja ki egyikük sem amire gondol, de a másik éppoly jól megérti, mintha úgy tenne. Ha választania kéne, hogy maga is ezen a fondorlatos ki-is-mondom-és-nem-is-mondom módon szólaljon meg, vagy elszopogasson egy pasztillányi ecetes-sós cukorkát, hát, nem lenne nehéz a választása.
Halk, torokhangú hümmentést hallat, és nem könnyű eldönteni, hogy csak a pipafüst kesernyésségét akarná ledörzsölni torkáról, vagy azt véleményezi így, hogy Ambroggio szépszeműnek nevezi. Szólni nem szól semmit, itt és most ismét az Intézőnek van igaza érzése szerint; az épp Dayaneerel köt szóban egyezséget, nem kifejezetten vele, így hát azon túl hogy amolyan tanúként végigüli a dolgot, nincs is más dolga. Ahogy kártyaasztalnál mondanák: kibicnek kuss.
Amikor mégis megszólal, a vöröshajú fickó felfelé forduló szemein ezúttal nem atyáskodónak szánt melegséget lát, hanem bosszúságot. Ez persze kissé szórakoztatja. A benyomás futó, az Intéző hamar túllép az apró kizökkenését, és folytatja ott, ahol abbahagyta. Gondolatban kissé felnevet - ha a férfi hülyének akarja tartani őt, annak dacára amit már eddig is tud róla, hát szíve joga. Ez valahol csak előnyére válik. (Máshol meg hátrányára. Ne menjünk bele.) Pohárkáját maga is koccintásra emeli, és ezúttal ennyit mond csak: *
- A szél a vitorládba!
*Ez persze egy régi és különben sokkal kellemesebb Kikötői köszöntés rövidítése. Az eredeti -van pár verziója, az egyik legalábbis- valahogy így hangozhat: "a vihar kerüljön a tengeren, a hullámok simuljanak a hajód alá, és a jó szél kapjon bele a vitorládba!", ám ezt a köszöntést a hossza miatt csupán ritkán használják. A rumos kupicát igazi ínyenc és tapasztalt szakértő módjára emeli maga elé, hogy aztán egy határozott mozdulattal, teketóriázás nélkül gördítse le az italt. A túlontúl kifinomult piához sincs szokva, így az évek és a rutin megszokása vezeti a kezét, továbbá a vágy, hogy minél hamarabb túllegyen az iváson. Bár tény ami tény: az elfogyasztott rántott hal jótékonyan tölti ki gyomrát, és a tegnapi ivászatnak már csupán halványan érzi nyomát.
Mikor az Intéző távozóra fogja, a maga részéről nem szól utána, hogy feltartsa. Köszönni egy kissé mélyebb biccentésen túl nem is köszön; a "viszont látásodra!" most nem jönne annyira őszintén a nyelvére. Mikor ismét csupán ketten ülnek az asztalnál, lassan kifújja a levegőt, és vállai is mintha lejjebb ereszkednének. Rákönyököl az asztalra, s szeme sarkából még mindig a távozó rókaképűt figyelve -mintha csak meg akarna bizonyosodni arról, hogy már nem tér vissza- aprót szippant a pipából.*
*Annak idején, mikor a szája fölött puha szőrszálakként próbált nőni a bajsza, látszólag oda se figyelve végezte a legvacakabb munkákat is, amik egy hajón előfordulnak. Kóccal tömte a deszkaközöket, forró szurokkal kente a hajó oldalát, kemény kefével sikálta a halbél maradványait a fedélzetről, és bármi mást is megcsinált, amire csak utasították. Közben a füle mindig nyitva állt, és csak úgy szívta magába társai szedett-vedett bölcsességeit, de legfőképpen: a tisztesek és a kapitány között zajló beszélgetéseket. Máshogy nem lehet egy hajón tanulni. A Sellőházban ücsörögni egy asztalnál, tele gyomorral és pöfékelve sokkal-sokkal kellemesebb, de egy dolog nem változott - ugyanúgy figyel és tanul. Az Intéző és a kupec közötti beszélgetés számára néhol túl csavaros és ködös részleteit próbálja minél gyorsabban megemészteni s az elhangzottak mélyére látni, mert persze nem szó szerint mondja ki egyikük sem amire gondol, de a másik éppoly jól megérti, mintha úgy tenne. Ha választania kéne, hogy maga is ezen a fondorlatos ki-is-mondom-és-nem-is-mondom módon szólaljon meg, vagy elszopogasson egy pasztillányi ecetes-sós cukorkát, hát, nem lenne nehéz a választása.
Halk, torokhangú hümmentést hallat, és nem könnyű eldönteni, hogy csak a pipafüst kesernyésségét akarná ledörzsölni torkáról, vagy azt véleményezi így, hogy Ambroggio szépszeműnek nevezi. Szólni nem szól semmit, itt és most ismét az Intézőnek van igaza érzése szerint; az épp Dayaneerel köt szóban egyezséget, nem kifejezetten vele, így hát azon túl hogy amolyan tanúként végigüli a dolgot, nincs is más dolga. Ahogy kártyaasztalnál mondanák: kibicnek kuss.
Amikor mégis megszólal, a vöröshajú fickó felfelé forduló szemein ezúttal nem atyáskodónak szánt melegséget lát, hanem bosszúságot. Ez persze kissé szórakoztatja. A benyomás futó, az Intéző hamar túllép az apró kizökkenését, és folytatja ott, ahol abbahagyta. Gondolatban kissé felnevet - ha a férfi hülyének akarja tartani őt, annak dacára amit már eddig is tud róla, hát szíve joga. Ez valahol csak előnyére válik. (Máshol meg hátrányára. Ne menjünk bele.) Pohárkáját maga is koccintásra emeli, és ezúttal ennyit mond csak: *
- A szél a vitorládba!
*Ez persze egy régi és különben sokkal kellemesebb Kikötői köszöntés rövidítése. Az eredeti -van pár verziója, az egyik legalábbis- valahogy így hangozhat: "a vihar kerüljön a tengeren, a hullámok simuljanak a hajód alá, és a jó szél kapjon bele a vitorládba!", ám ezt a köszöntést a hossza miatt csupán ritkán használják. A rumos kupicát igazi ínyenc és tapasztalt szakértő módjára emeli maga elé, hogy aztán egy határozott mozdulattal, teketóriázás nélkül gördítse le az italt. A túlontúl kifinomult piához sincs szokva, így az évek és a rutin megszokása vezeti a kezét, továbbá a vágy, hogy minél hamarabb túllegyen az iváson. Bár tény ami tény: az elfogyasztott rántott hal jótékonyan tölti ki gyomrát, és a tegnapi ivászatnak már csupán halványan érzi nyomát.
Mikor az Intéző távozóra fogja, a maga részéről nem szól utána, hogy feltartsa. Köszönni egy kissé mélyebb biccentésen túl nem is köszön; a "viszont látásodra!" most nem jönne annyira őszintén a nyelvére. Mikor ismét csupán ketten ülnek az asztalnál, lassan kifújja a levegőt, és vállai is mintha lejjebb ereszkednének. Rákönyököl az asztalra, s szeme sarkából még mindig a távozó rókaképűt figyelve -mintha csak meg akarna bizonyosodni arról, hogy már nem tér vissza- aprót szippant a pipából.*
3133. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-14 05:07:25
Üzenet elküldve: 2026-01-14 05:07:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*A bizalmas közelebb hajlás gesztusát az Intéző is viszonozza, hogy a csendesebbre fogott szavak diszkrécióját így foghassák megfelelő keretbe. Dayaneer egy wegtoreni kufár eszköztárának bűvészeként csúsztatja oda azt a mondatot. A mondatot, ami hang nélkül koppanva, visszhangot se verve hullik el a diszkréció védkörébe hajló két alak között. A kecsegtető mosolyba csomagolt meghívás, és a szemöldökrebbentős célzás ugyanígy jár. Egy kósza tücsök ciripelése feldobná a pillanatot, de így csak a kommentár és reakció nélküli csend kínos talánya marad kitöltésnek, míg Ambroggio el nem sercint egy ciccentést az átlagosnál kissé hegyesebb szemfogán, ahogy visszadől a széktámlának.*
- Veled üzletelek, Dayaneer, nem mással *szögezi le. A kijelentés szárazabb a gyepűvidéki kősivatagnál, de a dallama nem esik ki a társalgás fesztelen kelleméből.* - És legfeljebb még a szépszemű tengerészeddel *biccent Niall felé. A papír és penna nélkül íródó szerződésben, ami jelen ügylet körében épp részleteiben csiszolódik, ez a kitétel határozottan aláhúzásra kerül, de ennyi. Az Intéző, immár nagyon is érzékelhető gyakorlatiassággal lép tovább ama bizonyos részletek tisztázására.
Az előre kifizetett birtoklevél átadásának elmaradására igen sok lehetőséget tudna felsorolni, akinek van az ilyesmihez fantáziája, de Ambroggio, bízva Niall képzelőerejének Kikötői nyersességében, a férfira hagyja a mondata befejezését.
Nem ez volt élete legjobb döntése.
Lassan engedi ki tüdejéből a sóhajt, és a mennyezetnek fordítja a tekintetét. Pedig oly nagy reményeket fűzött ehhez a fickóhoz. Nem kell hozzá nagy vesébe látás, hogy az ember kitalálja, ő nem egészen erre a befejezésre gondolt. De hát, aki tengerészt szerződtet a lihanechi vizirevűbe, tartja a mondás, az számítson arra, amire számítani érdemes. A nagy, drámai végszó tekintetében Ambroggio a későbbiekben valószínűleg jobban átgondolja a szereposztást, de most már ez van. Inkább továbblép rajta, mielőtt megakadna a dolgon a figyelem. Vendégségben, a sütemény tetejéről földre pottyant diófélét löki be az ember így a szekrény alá, mielőtt visszacsatlakozik a szirupos csacsogásba.*
- Akkor legyen így! *emeli kupicáját, s ha koccintásra invitálják, hát koccint is, aztán pedig iszik, ahogy illik az alku megpecsételésére. Igaz, ami igaz, errefelé azt mondanák, egy tejfelesszájú tündér iszik így, nem egy igazi férfi, de Ambroggio a legkevésbé se zavartatja magát az ilyesmi miatt. Alig negyedét hörpinti le a szesznek, ami egy határozottan kellemes ital egy rendes wegtoreni főzethez vagy egy artheniori pálinkához mérten. Az arcán komikus fintor nyúlik el, ami mindjárt igyekszik is visszarendeződni az egyezség megünnepléséhez dukáló mosolygásba egy kiszusszant kis "Hühh!" és némi önkéntelen legyezgetés kíséretében.*
- Nos, fiatalok *sóhajt elégedetten.* - Akkor, ha nincs más, hagylak is benneteket beszélgetni. *Ő maga pedig már, ahogy felkel a maradék italával, már a hamvas kis Ēlísąndre felé vigyorog azzal a bizonyos kifejezéssel a képén, amire a Sellőház megálmodója annak idején felhúzta e remek üzleti vállalkozást.*
*A bizalmas közelebb hajlás gesztusát az Intéző is viszonozza, hogy a csendesebbre fogott szavak diszkrécióját így foghassák megfelelő keretbe. Dayaneer egy wegtoreni kufár eszköztárának bűvészeként csúsztatja oda azt a mondatot. A mondatot, ami hang nélkül koppanva, visszhangot se verve hullik el a diszkréció védkörébe hajló két alak között. A kecsegtető mosolyba csomagolt meghívás, és a szemöldökrebbentős célzás ugyanígy jár. Egy kósza tücsök ciripelése feldobná a pillanatot, de így csak a kommentár és reakció nélküli csend kínos talánya marad kitöltésnek, míg Ambroggio el nem sercint egy ciccentést az átlagosnál kissé hegyesebb szemfogán, ahogy visszadől a széktámlának.*
- Veled üzletelek, Dayaneer, nem mással *szögezi le. A kijelentés szárazabb a gyepűvidéki kősivatagnál, de a dallama nem esik ki a társalgás fesztelen kelleméből.* - És legfeljebb még a szépszemű tengerészeddel *biccent Niall felé. A papír és penna nélkül íródó szerződésben, ami jelen ügylet körében épp részleteiben csiszolódik, ez a kitétel határozottan aláhúzásra kerül, de ennyi. Az Intéző, immár nagyon is érzékelhető gyakorlatiassággal lép tovább ama bizonyos részletek tisztázására.
Az előre kifizetett birtoklevél átadásának elmaradására igen sok lehetőséget tudna felsorolni, akinek van az ilyesmihez fantáziája, de Ambroggio, bízva Niall képzelőerejének Kikötői nyersességében, a férfira hagyja a mondata befejezését.
Nem ez volt élete legjobb döntése.
Lassan engedi ki tüdejéből a sóhajt, és a mennyezetnek fordítja a tekintetét. Pedig oly nagy reményeket fűzött ehhez a fickóhoz. Nem kell hozzá nagy vesébe látás, hogy az ember kitalálja, ő nem egészen erre a befejezésre gondolt. De hát, aki tengerészt szerződtet a lihanechi vizirevűbe, tartja a mondás, az számítson arra, amire számítani érdemes. A nagy, drámai végszó tekintetében Ambroggio a későbbiekben valószínűleg jobban átgondolja a szereposztást, de most már ez van. Inkább továbblép rajta, mielőtt megakadna a dolgon a figyelem. Vendégségben, a sütemény tetejéről földre pottyant diófélét löki be az ember így a szekrény alá, mielőtt visszacsatlakozik a szirupos csacsogásba.*
- Akkor legyen így! *emeli kupicáját, s ha koccintásra invitálják, hát koccint is, aztán pedig iszik, ahogy illik az alku megpecsételésére. Igaz, ami igaz, errefelé azt mondanák, egy tejfelesszájú tündér iszik így, nem egy igazi férfi, de Ambroggio a legkevésbé se zavartatja magát az ilyesmi miatt. Alig negyedét hörpinti le a szesznek, ami egy határozottan kellemes ital egy rendes wegtoreni főzethez vagy egy artheniori pálinkához mérten. Az arcán komikus fintor nyúlik el, ami mindjárt igyekszik is visszarendeződni az egyezség megünnepléséhez dukáló mosolygásba egy kiszusszant kis "Hühh!" és némi önkéntelen legyezgetés kíséretében.*
- Nos, fiatalok *sóhajt elégedetten.* - Akkor, ha nincs más, hagylak is benneteket beszélgetni. *Ő maga pedig már, ahogy felkel a maradék italával, már a hamvas kis Ēlísąndre felé vigyorog azzal a bizonyos kifejezéssel a képén, amire a Sellőház megálmodója annak idején felhúzta e remek üzleti vállalkozást.*
3132. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-13 13:10:29
Üzenet elküldve: 2026-01-13 13:10:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Hogy a rókaképű szagot fogott, afelől egy fikarcnyi kétsége sincs. Ott dereng azokban az alávaló zöld keselyűpillantásokban, amely látszólag élvezettel mar rá szerzett információ zsíros koncára. Azzal a hosszúra nyúló csenddel is bezsákmányolt fölényét szándékszik szemléltetni, legalább is az effajta játékokban azért ismerős kupec olvasatában csakis erről lehet szó. A fürkésző tekintet mintha csak azt méricskélné, hol tudna még a húsba csípni, s meg kell hagyni egy szívdobbanás erejéig mellkasára szorít a félelem. Annak a félelme, hogy valójában fogalma sincs Duarrte mire képes, noha korábbi puncsolása ellenére nem tekintette őt valódi tényezőnek a Kikötő kopott játéktábláján. Annak a gondolatától, hogy esetleg alábecsülte a vöröst, felforr az ereiben a vér - ritkán szokása ilyen hibába esni. A pillanatnyi riadalom minden jelét módszeresen fojtja el, a negédes bókot széles mosollyal fogadja, ahogy az ígéretet is, hamarosan pedig a bizalmasság gesztusával hajol leheletnyit közelebb, miközben hangja halkabbra vált. Füle mögé tűr egy gesztenyebarna tincset, mielőtt zöldjei merészen kapaszkodnának meg a rókatekintetben*
- A Varjak hálásak lesznek a segítségéért *ábrázata valóban nyájas lekötelezettségről árulkodik, mégis, a megválasztott szavak, s mondat dallama mintha valami mást is sejtetne. Nem fenyegetés, nem figyelmeztetés, csupán finom, baráti emlékeztető. Emlékeztető arról, hogy a későbbiekben mennyi lehetőséggel kecsegtethet az Intéző számára, ha a Kikötő feltörekvő tényezőivel fraternizál. Aprócska emlékeztető arról, hogy jelenleg a Kikötő urainak szövetségesei és arról is, mennyire nem érdemes ujjat húzni a fajtájukkal. A Patkányok ugyan szeretik learatni a babérokat a dokkoknál sorakozó hullák után, de aki fülel - márpedig biztos benne, hogy Ambroggio mindig így tesz -, az pontosan tudhatja, honnan hurcolták ki az egykori városőrök holttesteit.*
- Egyszer meg kellene látogatnia a tavernánkat *mosolyodik el szívélyesen* - A Kisasszonyunkat bizonyosan szimpatikusnak találná. *egy kósza játékos szemöldökemelés sejteti, hogy bizony Relael szemrevaló, nemcsak roppant körmönfont teremtés.
Bizonytalanságban pislákoló erejét valamennyire sikerül újra magához ragadnia, s ez épp elég ahhoz, hogy ne húzza fel magát elővigyázatlansága felhánytorgatására. Megnedvesíti persze ajkát kissé bosszankodva egy mosoly előtt, de nem szökik ki a száján semmi meggondolatlan a pillanat hevében.*
- Néha a tapasztalt sivatagi nomádot is megtéveszti a délibáb *száraz tényszerűséggel közli, nem akar újabb fogódzkodóval szolgálni az Intézőnek, s igazság szerint Niall esetleges elméleteit igyekszik félresöpörni. Többnyire csendben van, de tudja, hogy nagyon is figyeli a beszélgetést. Biztos benne, hogy akadnak majd kérdései, ha kettesben maradnak.
Az ízléstelenül előadott kegyes meghívást mindössze egy mosollyal nyugtázza, még ha fintorogni is volna kedve. Inkább csak magához veszi a pohárkát, finoman megforgatva figyeli a világos ital hullámait. A fehér rum nem a kedvence - de ajándék tevének ugye ne nézd a fogát.*
- Ya'ness, Sahdeer! *dalol ajkáról a nyugati köszönet, sokkalta kellemesebb kiejtéssel, mint amit korábban a tengerész előadott. Dicséretre méltó persze mennyi kifejezést magára szedett az évek alatt, de kétségtelenül fájó a beszéde a wegtoreni fülnek.
Ha koccintásra kerülne a sor nem ágáll ellene, de ha kis gesztus elmaradna, emeli is a poharat a szájához, hogy a szeszt megízlelhesse. Kedve volna az egészet gallér mögé küldeni, főleg, amikor ismét Nolenről lesz szó, de azért még sikerül megállnia.
Mielőtt felelne, merengve figyeli a rumot a kezei között, egyértelműen mérlegel. *
- A Velasco'rrát is akarom *emelkednek a zöld ibriszpillantások Ambroggiora váratlan határozottsággal, miközben a pohárra markol. Nem mordul, de lágy hangjában, s zöld tekintetében ott dereng a bosszúszomj. Látható, hogy több ez puszta üzleti dolognál - régóta magával hurcolt, folyvást fortyogó személyes ügy.* - Nem kívánom persze ezüsttálcán *Ó pedig micsoda elégtétel lehetne, ha láncra verve a lábai elé vetnék. Ha bocsánatért esedezne, s könyörögve csókolná a csizmája talpát... Bármennyire is élvezi az elképzelt jelenetet, higgadtan folytatja* - Elég, ha kideríti hol van, én pedig megkeresem.
*Kíváncsi lenne, hogy tengerésze mit rakott össze a hallottakból, kedve volna kipuhatolni, de ez a pillanat most nem alkalmas rá. Különben is, a legvalószínűbb, hogy ha fel is merül benne néhány kétség, Dayaneer a végletekig ki fog térni a válaszadás elől. Kedveli ugyan, de elhamarkodott dolog lenne bízni benne, így is többet tud, mint kellene.*
*Hogy a rókaképű szagot fogott, afelől egy fikarcnyi kétsége sincs. Ott dereng azokban az alávaló zöld keselyűpillantásokban, amely látszólag élvezettel mar rá szerzett információ zsíros koncára. Azzal a hosszúra nyúló csenddel is bezsákmányolt fölényét szándékszik szemléltetni, legalább is az effajta játékokban azért ismerős kupec olvasatában csakis erről lehet szó. A fürkésző tekintet mintha csak azt méricskélné, hol tudna még a húsba csípni, s meg kell hagyni egy szívdobbanás erejéig mellkasára szorít a félelem. Annak a félelme, hogy valójában fogalma sincs Duarrte mire képes, noha korábbi puncsolása ellenére nem tekintette őt valódi tényezőnek a Kikötő kopott játéktábláján. Annak a gondolatától, hogy esetleg alábecsülte a vöröst, felforr az ereiben a vér - ritkán szokása ilyen hibába esni. A pillanatnyi riadalom minden jelét módszeresen fojtja el, a negédes bókot széles mosollyal fogadja, ahogy az ígéretet is, hamarosan pedig a bizalmasság gesztusával hajol leheletnyit közelebb, miközben hangja halkabbra vált. Füle mögé tűr egy gesztenyebarna tincset, mielőtt zöldjei merészen kapaszkodnának meg a rókatekintetben*
- A Varjak hálásak lesznek a segítségéért *ábrázata valóban nyájas lekötelezettségről árulkodik, mégis, a megválasztott szavak, s mondat dallama mintha valami mást is sejtetne. Nem fenyegetés, nem figyelmeztetés, csupán finom, baráti emlékeztető. Emlékeztető arról, hogy a későbbiekben mennyi lehetőséggel kecsegtethet az Intéző számára, ha a Kikötő feltörekvő tényezőivel fraternizál. Aprócska emlékeztető arról, hogy jelenleg a Kikötő urainak szövetségesei és arról is, mennyire nem érdemes ujjat húzni a fajtájukkal. A Patkányok ugyan szeretik learatni a babérokat a dokkoknál sorakozó hullák után, de aki fülel - márpedig biztos benne, hogy Ambroggio mindig így tesz -, az pontosan tudhatja, honnan hurcolták ki az egykori városőrök holttesteit.*
- Egyszer meg kellene látogatnia a tavernánkat *mosolyodik el szívélyesen* - A Kisasszonyunkat bizonyosan szimpatikusnak találná. *egy kósza játékos szemöldökemelés sejteti, hogy bizony Relael szemrevaló, nemcsak roppant körmönfont teremtés.
Bizonytalanságban pislákoló erejét valamennyire sikerül újra magához ragadnia, s ez épp elég ahhoz, hogy ne húzza fel magát elővigyázatlansága felhánytorgatására. Megnedvesíti persze ajkát kissé bosszankodva egy mosoly előtt, de nem szökik ki a száján semmi meggondolatlan a pillanat hevében.*
- Néha a tapasztalt sivatagi nomádot is megtéveszti a délibáb *száraz tényszerűséggel közli, nem akar újabb fogódzkodóval szolgálni az Intézőnek, s igazság szerint Niall esetleges elméleteit igyekszik félresöpörni. Többnyire csendben van, de tudja, hogy nagyon is figyeli a beszélgetést. Biztos benne, hogy akadnak majd kérdései, ha kettesben maradnak.
Az ízléstelenül előadott kegyes meghívást mindössze egy mosollyal nyugtázza, még ha fintorogni is volna kedve. Inkább csak magához veszi a pohárkát, finoman megforgatva figyeli a világos ital hullámait. A fehér rum nem a kedvence - de ajándék tevének ugye ne nézd a fogát.*
- Ya'ness, Sahdeer! *dalol ajkáról a nyugati köszönet, sokkalta kellemesebb kiejtéssel, mint amit korábban a tengerész előadott. Dicséretre méltó persze mennyi kifejezést magára szedett az évek alatt, de kétségtelenül fájó a beszéde a wegtoreni fülnek.
Ha koccintásra kerülne a sor nem ágáll ellene, de ha kis gesztus elmaradna, emeli is a poharat a szájához, hogy a szeszt megízlelhesse. Kedve volna az egészet gallér mögé küldeni, főleg, amikor ismét Nolenről lesz szó, de azért még sikerül megállnia.
Mielőtt felelne, merengve figyeli a rumot a kezei között, egyértelműen mérlegel. *
- A Velasco'rrát is akarom *emelkednek a zöld ibriszpillantások Ambroggiora váratlan határozottsággal, miközben a pohárra markol. Nem mordul, de lágy hangjában, s zöld tekintetében ott dereng a bosszúszomj. Látható, hogy több ez puszta üzleti dolognál - régóta magával hurcolt, folyvást fortyogó személyes ügy.* - Nem kívánom persze ezüsttálcán *Ó pedig micsoda elégtétel lehetne, ha láncra verve a lábai elé vetnék. Ha bocsánatért esedezne, s könyörögve csókolná a csizmája talpát... Bármennyire is élvezi az elképzelt jelenetet, higgadtan folytatja* - Elég, ha kideríti hol van, én pedig megkeresem.
*Kíváncsi lenne, hogy tengerésze mit rakott össze a hallottakból, kedve volna kipuhatolni, de ez a pillanat most nem alkalmas rá. Különben is, a legvalószínűbb, hogy ha fel is merül benne néhány kétség, Dayaneer a végletekig ki fog térni a válaszadás elől. Kedveli ugyan, de elhamarkodott dolog lenne bízni benne, így is többet tud, mint kellene.*
3131. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-13 10:15:39
Üzenet elküldve: 2026-01-13 10:15:39
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Magában némi futó, galád elégtétellel veszi tudomásul, hogy sikerült kicsit bosszantania a wegtorenit. Apróság csupán, de a nő annyit köszörülte már rajta a nyelvét amióta ismeri -márpedig ez igen rövid idő alatt elhangzott fricskákat jelent-, hogy ennyi szórakozás neki is igazán kijár. Persze nem szándéka túlfeszíteni a húrt, legalábbis nem most, nem itt, és nem az Intéző társaságában. Dayaneer így is épp eléggé meg van izzasztva a nekiszegezett kérdésekkel, s olyan odafigyeléssel próbál lavírozni a kimondott és ki nem mondott szavak között, mint az egyszeri kacsa a jégen.
Ezért is rendeli az italokat - hátha az a pohárka segít bátrabbnak lenni, vagy tisztábban gondolkozni társának. És persze kimondatlanul is egy apró jele annak, hogy bár az Intéző behálózásában sokat nem tudott segíteni s most is javarészt csöndben van, de azért ott van: a wegtoreni nincs egyedül.
Márpedig erre a futó támogatásra talán tényleg szüksége is van. Ambroggio továbbra is azzal a kenetteljes stílusával csavargatja a szavait, amitől egyre jobban úgy érzi, hogy gyökérkefére is szüksége lesz a forró víz mellett, hogy lemossa azokat a bőréről. Bár, el kell ismernie - annak ellenére, hogy nem ismeri a nő történetének minden részletét és pontos hátterét, egy ponton egyet kell értenie a férfival. Tényleg dőreség előre fizetni valakinek, pláne, ha ennyire komoly dologról van szó. Hacsak nem bízott meg a Velasco'rrában a nő teljesen, mert mondjuk annyira szoros üzleti szálak kötötték hozzá. Vagy egy hajó. Esetleg valami teljesen más? Lenne még pár ötlete, amit fel tudna sorolni. Arra is lenne pár ötlete, hogy Duarrte félbehagyott mondatát hogyan tudná befejezni, s egyik "érdekesebb" lenne, mint a másik. Talán azért hagyták a sóban pácolódni a wegtorenit, mert keveset fizetett. Rossz alkut kötött. Talán az a Velasco'rra kötött rossz üzletet, mással. Ha ilyen régen nyoma veszett, az talán azt is jelentheti, hogy a Föld városának olyan.. kupeceivel akadt össze, akik tettek róla, hogy a halakkal vacsorázzon, testközelből. Sok, sok, nagyon sok minden történhetett.*
- …szart se tudott csinálni. *-fejezi be végül az Intéző mondatát a pipája mögül szűrt válaszával.
Zsebébe nyúl aranyait rejtő kis szütyőjéért, ahogy a korábban megállított pillangó visszatér, apró tálcán hozott poharacskákkal. A mozdulat azonban megáll ott, hogy ujjai elmerülnek a zsebében; megakasztja az Intéző. Felvont szemöldökkel fordul a férfi felé. Nem számított meghívásra és nem is igényelte azt. Kiváltképp nem szeretné, ha egy olyan alak hívná meg, mint Duarrte. Egy pillanatra megrándul a szája, mintha csak szólni akarna: hogy erre igazán semmi szükség, neki is ott vannak az aranyai, ki tudja fizetni maguknak az italokat, köszöni szépen. De nem szólal meg. Nem, mert átvillan a fején, hogy az talán udvariatlanság lenne ilyen helyzetben, s akárhogy tetszik ez vagy sem, most muszáj magának is úgy játszania, hogy azzal végeredményben Dayaneer nyerhessen. Már ha egyáltalán nyerhet itt most bármit is.*
- Ez esetben köszönjük, Duarrte úr. *-válaszolja a férfinak, és még egy apró mosolyt is magára erőltet, ami épp annyira rövid életű és épp olyan gyorsan foszlik szét, mint a füst, ami pipája fejéből bodorodik elő halványan.
Szerencsére nem is kell sokáig bájolognia -legalábbis próbálkoznia ezzel-, hiszen a férfi ismét a wegtoreni felé fordítja figyelmét. Ráadásul a körülményeskedő, színpadias stílusában egy felettébb érdekes kérdést tesz fel Dayaneernek; olyan kérdést, amin a szeme se rebbenne, ha egy szűk, sötét sikátorban tenné fel valaki. Persze eddig sem voltak tévképzetei arról, hogy a Sellőház olykor épp annyira mocskos hely, mint ama sikátorok bármelyike.*
*Magában némi futó, galád elégtétellel veszi tudomásul, hogy sikerült kicsit bosszantania a wegtorenit. Apróság csupán, de a nő annyit köszörülte már rajta a nyelvét amióta ismeri -márpedig ez igen rövid idő alatt elhangzott fricskákat jelent-, hogy ennyi szórakozás neki is igazán kijár. Persze nem szándéka túlfeszíteni a húrt, legalábbis nem most, nem itt, és nem az Intéző társaságában. Dayaneer így is épp eléggé meg van izzasztva a nekiszegezett kérdésekkel, s olyan odafigyeléssel próbál lavírozni a kimondott és ki nem mondott szavak között, mint az egyszeri kacsa a jégen.
Ezért is rendeli az italokat - hátha az a pohárka segít bátrabbnak lenni, vagy tisztábban gondolkozni társának. És persze kimondatlanul is egy apró jele annak, hogy bár az Intéző behálózásában sokat nem tudott segíteni s most is javarészt csöndben van, de azért ott van: a wegtoreni nincs egyedül.
Márpedig erre a futó támogatásra talán tényleg szüksége is van. Ambroggio továbbra is azzal a kenetteljes stílusával csavargatja a szavait, amitől egyre jobban úgy érzi, hogy gyökérkefére is szüksége lesz a forró víz mellett, hogy lemossa azokat a bőréről. Bár, el kell ismernie - annak ellenére, hogy nem ismeri a nő történetének minden részletét és pontos hátterét, egy ponton egyet kell értenie a férfival. Tényleg dőreség előre fizetni valakinek, pláne, ha ennyire komoly dologról van szó. Hacsak nem bízott meg a Velasco'rrában a nő teljesen, mert mondjuk annyira szoros üzleti szálak kötötték hozzá. Vagy egy hajó. Esetleg valami teljesen más? Lenne még pár ötlete, amit fel tudna sorolni. Arra is lenne pár ötlete, hogy Duarrte félbehagyott mondatát hogyan tudná befejezni, s egyik "érdekesebb" lenne, mint a másik. Talán azért hagyták a sóban pácolódni a wegtorenit, mert keveset fizetett. Rossz alkut kötött. Talán az a Velasco'rra kötött rossz üzletet, mással. Ha ilyen régen nyoma veszett, az talán azt is jelentheti, hogy a Föld városának olyan.. kupeceivel akadt össze, akik tettek róla, hogy a halakkal vacsorázzon, testközelből. Sok, sok, nagyon sok minden történhetett.*
- …szart se tudott csinálni. *-fejezi be végül az Intéző mondatát a pipája mögül szűrt válaszával.
Zsebébe nyúl aranyait rejtő kis szütyőjéért, ahogy a korábban megállított pillangó visszatér, apró tálcán hozott poharacskákkal. A mozdulat azonban megáll ott, hogy ujjai elmerülnek a zsebében; megakasztja az Intéző. Felvont szemöldökkel fordul a férfi felé. Nem számított meghívásra és nem is igényelte azt. Kiváltképp nem szeretné, ha egy olyan alak hívná meg, mint Duarrte. Egy pillanatra megrándul a szája, mintha csak szólni akarna: hogy erre igazán semmi szükség, neki is ott vannak az aranyai, ki tudja fizetni maguknak az italokat, köszöni szépen. De nem szólal meg. Nem, mert átvillan a fején, hogy az talán udvariatlanság lenne ilyen helyzetben, s akárhogy tetszik ez vagy sem, most muszáj magának is úgy játszania, hogy azzal végeredményben Dayaneer nyerhessen. Már ha egyáltalán nyerhet itt most bármit is.*
- Ez esetben köszönjük, Duarrte úr. *-válaszolja a férfinak, és még egy apró mosolyt is magára erőltet, ami épp annyira rövid életű és épp olyan gyorsan foszlik szét, mint a füst, ami pipája fejéből bodorodik elő halványan.
Szerencsére nem is kell sokáig bájolognia -legalábbis próbálkoznia ezzel-, hiszen a férfi ismét a wegtoreni felé fordítja figyelmét. Ráadásul a körülményeskedő, színpadias stílusában egy felettébb érdekes kérdést tesz fel Dayaneernek; olyan kérdést, amin a szeme se rebbenne, ha egy szűk, sötét sikátorban tenné fel valaki. Persze eddig sem voltak tévképzetei arról, hogy a Sellőház olykor épp annyira mocskos hely, mint ama sikátorok bármelyike.*
3130. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-12 19:38:28
Üzenet elküldve: 2026-01-12 19:38:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*A csipkemandzsettás Intézőben van valami vajszívű derűsség, ahogy a finoman csipkelődő kettőst nézi. Ilyenkor úgy gyűlik meg körülötte a szerethető különc aurája, mint az a jellegzetes pacsulifelhő, ami szinte állandó kísérője. Egyszer valaki azt mondta, hogy ha kutyásokkal kéne kerestetni, a kopók előbb fordulnának ki az okádástól, mint hogy rendesen szimatot tudnának venni ennek a bájgúnárnak a holmijáról.
Dayaneer maszatol, s ahogy a történet egyre inkább kibomlik, előkerül az a pillantás is, ami kölcsönösen szögezi le: tudom, hogy tudod, hogy tudom. Akár a visszhang, a szirteket kedélyesen nyaldosó hangnem kakofóniájában. Legyen hát. Legyen egy... ismerős. Legyen egy készíttetett birtokjegy. A kerülőutaknak megvan az oka, ezt az ő szakmájában illik tudni. A kufár pedig az ő szakmájához híven azt rakja csak ki a pultra, amit áruba is óhajt bocsátani.
A "Kettőt abból" rendelést Ambroggio egy igazi gavallér diszkréciójával kíséri el. Csak egy alig észrevehető biccentés, és az édes kis Ēlísąndre tudja, hogy a kettős az úr vendége. A 28 aranyat Ambroggio számlájához írják, amellyel kapcsolatban sosem garasoskodik. Azt azért sejti, hogy az Ezüstszakáll lehelete inkább udvariassági döntés volt a tengerész részéről. Vagy csak nem akart bíbelődni az itallappal. Esetleg nem tud olvasni. Mondjuk, ha valóban elsőtiszt volt, ez utóbbi nehezen feltételezhető, de Ambroggio ismert egy fickót, aki két fordulót is megjárt Wegtorenig meg vissza, mire kiderült, hogy csak találomra másolgatja a sorokat rakományjegyzék korábbi bejegyzéseiből. Niallnak viszont túl becsületes képe van az ilyen kópésághoz.
Pár szívdobbanásnyi csend ereszkedik közéjük. Az Intéző méricskélő, lélekig túró tekintete a wegtoreni fehérnépén függ.*
- Hát akadt valaha olyan, aki ellen tudott állni az óhajodnak, kedvesem? *Úgy bomlik ki az a negédes rókavigyor a piperkőc képén, mint aki most forgatott ki valakit a családi vagyonból.* - Mindent meg fogok tenni, hogy előkerítsem. *És ahogy kimondja, Dayaneer gyomrában talán elkezd fészkelődni egy kellemetlen érzés, hogy ezt az egészet nem biztos, hogy jó ötlet volt épp ennek az embernek kitálalni. Ha csűrve-csavarva is, a lényeget pontosan kiemelte a kavics közül a vörös. Niall megérzése pedig sötét hullámként löki oldalba ezt a hajót. Ambroggio tudja miről beszél, amikor láncos gályák rakományáról írt birtokjegyeket említi. Nem hallomásból. Nem szóbeszédből. Mint egy kimondott szó, amit már nem lehet visszavonni. A szellem már kint van a palackból.*
- Persze, meg kell mondjam, nem válik becsületedre, előre fizetni egy ilyen... bosszantó *a jelzőt úgy maszatolja a mondat közepébe, mint egy agyonnyomott bogarat, egy furcsa kis megjegyzés hamiskásan zümmögő stigmáját* -, bosszantó alaknak, mint az a Velasco'rra *pillant fel a mandulái piszkálgatásából.* - Persze az is könnyen lehet, hogy azért szívódott fel, nyom nélkül, mert... *Niallra pillant, mint a pedellus, aki feleletre szólítja fel a stréber diákot, aki ebből a tárgyból bizonyosan tudja a válaszokat, ahogy a legtöbb hajós.
Ha a tengerész fizetni akarna, mikor az italok kiérkeznek, a lenge ruhás sellő válaszát megelőzve Ambroggio már inti is útjára a lányt.*
- Köszönjük, drága Ēlísąndre. Hess, hess, szépséges nimfa. Ellopod a fejemből a gondolatot, ha ily közel tudlak magamhoz *hunyorít a sellőre kéjelegve, aztán ahogy a leány tovaillan, visszafordul a tengerészhez.*
- A Ház ajándéka *mondja negédesen, miközben balját arisztokratikus keccsel támasztja meg a mellkasán. Az Intéző magától értetődő természetességgel öltözteti fel személyét a Sellőház díszletébe. A levegőbe aggatja az érzetet, hogy ő itt valaki, és körbelebegteti azzal a finoman nyomasztó légkörrel, hogy eme viszonyrendszer pontosabb meghatározására durva tapintatlanság lenne rákérdezni. Nyájas mosolygása mögött viszont ott az az irritáló rókatermészet. Mintha csak provokáció lenne az egész a "nem szeretek tartozni" mondatra. A gavallérság árnyékot vet az ilyen alakok körül. Nyúlós, ragacsos árnyékot, amiről az első pillanatban tudod, hogy összekened magad vele, ha akarod, ha nem.*
- De valamit még tisztáznunk kell *fordul ismét a wegtoreni felé. Végigsimít a szakállkáján és kissé félrebiccenti a fejét.* - A Velasco'rrát is akarod, vagy csak az iratot? Tudod *sóhajt, mint aki előre is elnézést kér* - az ilyen *szisszenve csettinti el a nyelvét* - ügyeknél *a mondandója lassú, nyúlós tagolása már maga a métely fekete mocsara* - olykor lehet némi... *ingatja a fejét, mint akinek derogál említeni is az ilyen alja részleteket* - járulékos veszteség. De, ha úgy van *és itt félreérthetetlenül extra díjazásra gondol* - minden megoldható.
*A csipkemandzsettás Intézőben van valami vajszívű derűsség, ahogy a finoman csipkelődő kettőst nézi. Ilyenkor úgy gyűlik meg körülötte a szerethető különc aurája, mint az a jellegzetes pacsulifelhő, ami szinte állandó kísérője. Egyszer valaki azt mondta, hogy ha kutyásokkal kéne kerestetni, a kopók előbb fordulnának ki az okádástól, mint hogy rendesen szimatot tudnának venni ennek a bájgúnárnak a holmijáról.
Dayaneer maszatol, s ahogy a történet egyre inkább kibomlik, előkerül az a pillantás is, ami kölcsönösen szögezi le: tudom, hogy tudod, hogy tudom. Akár a visszhang, a szirteket kedélyesen nyaldosó hangnem kakofóniájában. Legyen hát. Legyen egy... ismerős. Legyen egy készíttetett birtokjegy. A kerülőutaknak megvan az oka, ezt az ő szakmájában illik tudni. A kufár pedig az ő szakmájához híven azt rakja csak ki a pultra, amit áruba is óhajt bocsátani.
A "Kettőt abból" rendelést Ambroggio egy igazi gavallér diszkréciójával kíséri el. Csak egy alig észrevehető biccentés, és az édes kis Ēlísąndre tudja, hogy a kettős az úr vendége. A 28 aranyat Ambroggio számlájához írják, amellyel kapcsolatban sosem garasoskodik. Azt azért sejti, hogy az Ezüstszakáll lehelete inkább udvariassági döntés volt a tengerész részéről.
Vagy csak nem akart bíbelődni az itallappal. Esetleg nem tud olvasni. Mondjuk, ha valóban elsőtiszt volt, ez utóbbi nehezen feltételezhető, de Ambroggio ismert egy fickót, aki két fordulót is megjárt Wegtorenig meg vissza, mire kiderült, hogy csak találomra másolgatja a sorokat rakományjegyzék korábbi bejegyzéseiből. Niallnak viszont túl becsületes képe van az ilyen kópésághoz.Pár szívdobbanásnyi csend ereszkedik közéjük. Az Intéző méricskélő, lélekig túró tekintete a wegtoreni fehérnépén függ.*
- Hát akadt valaha olyan, aki ellen tudott állni az óhajodnak, kedvesem? *Úgy bomlik ki az a negédes rókavigyor a piperkőc képén, mint aki most forgatott ki valakit a családi vagyonból.* - Mindent meg fogok tenni, hogy előkerítsem. *És ahogy kimondja, Dayaneer gyomrában talán elkezd fészkelődni egy kellemetlen érzés, hogy ezt az egészet nem biztos, hogy jó ötlet volt épp ennek az embernek kitálalni. Ha csűrve-csavarva is, a lényeget pontosan kiemelte a kavics közül a vörös. Niall megérzése pedig sötét hullámként löki oldalba ezt a hajót. Ambroggio tudja miről beszél, amikor láncos gályák rakományáról írt birtokjegyeket említi. Nem hallomásból. Nem szóbeszédből. Mint egy kimondott szó, amit már nem lehet visszavonni. A szellem már kint van a palackból.*
- Persze, meg kell mondjam, nem válik becsületedre, előre fizetni egy ilyen... bosszantó *a jelzőt úgy maszatolja a mondat közepébe, mint egy agyonnyomott bogarat, egy furcsa kis megjegyzés hamiskásan zümmögő stigmáját* -, bosszantó alaknak, mint az a Velasco'rra *pillant fel a mandulái piszkálgatásából.* - Persze az is könnyen lehet, hogy azért szívódott fel, nyom nélkül, mert... *Niallra pillant, mint a pedellus, aki feleletre szólítja fel a stréber diákot, aki ebből a tárgyból bizonyosan tudja a válaszokat, ahogy a legtöbb hajós.
Ha a tengerész fizetni akarna, mikor az italok kiérkeznek, a lenge ruhás sellő válaszát megelőzve Ambroggio már inti is útjára a lányt.*
- Köszönjük, drága Ēlísąndre. Hess, hess, szépséges nimfa. Ellopod a fejemből a gondolatot, ha ily közel tudlak magamhoz *hunyorít a sellőre kéjelegve, aztán ahogy a leány tovaillan, visszafordul a tengerészhez.*
- A Ház ajándéka *mondja negédesen, miközben balját arisztokratikus keccsel támasztja meg a mellkasán. Az Intéző magától értetődő természetességgel öltözteti fel személyét a Sellőház díszletébe. A levegőbe aggatja az érzetet, hogy ő itt valaki, és körbelebegteti azzal a finoman nyomasztó légkörrel, hogy eme viszonyrendszer pontosabb meghatározására durva tapintatlanság lenne rákérdezni. Nyájas mosolygása mögött viszont ott az az irritáló rókatermészet. Mintha csak provokáció lenne az egész a "nem szeretek tartozni" mondatra. A gavallérság árnyékot vet az ilyen alakok körül. Nyúlós, ragacsos árnyékot, amiről az első pillanatban tudod, hogy összekened magad vele, ha akarod, ha nem.*
- De valamit még tisztáznunk kell *fordul ismét a wegtoreni felé. Végigsimít a szakállkáján és kissé félrebiccenti a fejét.* - A Velasco'rrát is akarod, vagy csak az iratot? Tudod *sóhajt, mint aki előre is elnézést kér* - az ilyen *szisszenve csettinti el a nyelvét* - ügyeknél *a mondandója lassú, nyúlós tagolása már maga a métely fekete mocsara* - olykor lehet némi... *ingatja a fejét, mint akinek derogál említeni is az ilyen alja részleteket* - járulékos veszteség. De, ha úgy van *és itt félreérthetetlenül extra díjazásra gondol* - minden megoldható.
3129. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-12 13:24:37
Üzenet elküldve: 2026-01-12 13:24:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Ha tudná, hogy Niall mennyit latolgatja, hogy csupán ügyes színészi játék áldozata-e, a wegtoreni bizonyosan remekül szórakozna. Nem ő az első férfi, akiben ilyesfajta kételyek merülnek fel Dayaneer kapcsán, s vélhetőleg nem is az utolsó. Annyi bizonyos, hogy sohasem áll szándékában tisztázni ezt a kérdéskört, elvégre jóval előnyösebb számára, ha mindenki hideg számítást feltételez a tettei mögött. Inkább ez, minthogy világos legyen bárkinek, mennyire meggondolatlan tud lenni alkalmanként, a pillanat hevében - hiába, a nyugati tűzet nem oly egyszerű féken tartani.
A tengerész szavaira oly látványosan forgatja meg a szemét, mint egy szemtelen bakfis az atyai intelemre, s magában morog arról valamit, hogy miért épp egy tisztességes matrózt kellett kifognia. Egyértelmű azért a bosszankodás, ahogy elhessegeti a kellemetlen füstbodrokat.
Volt egy megérzése, hogy rögtönzött kis füllentése nem áll majd oly sziklaszilárd lábakon, de jobbal most nem biztos, hogy elő tudott volna rukkolni. Felkészületlenül érte az élénk érdeklődés az ügylete iránt, azt remélte, hogy némi csillogó arany fejében gond nélkül magáénak tudhatja az információt a kikötői fattyú helyzetéről. Vagy legalább valami aprócska nyomra szert tesz, amin el tud indulni.
Az Intéző pedig a feleletét hallva nem is rejti véka alá fenntartásait, sőt, egyenesen mézes-mázas gúnnyal tálalja a kupec elé, amitől újfent vet egy bukfencet a gyomra. Hogy mennyire, de mennyire nem akar erről beszélni! Folyvást szembesül a gyengeségével, mikor egyáltalán felsejlik az emlékei között, nem sokszor érezte még magát olyan kiszolgáltatott helyzetben, hosszú ideje először nem volt hatalma a saját sorsa felett. Esze ágában sincs még hangosan be is vallani, mintha azzal végérvényesen és visszavonhatatlanul elismerné az egészet, anélkül pedig még van ereje magában a mélybe tiporni. Éppen ezért nem igazán adja jelét annak, hogy Ambroggio ferdítésen érte, arcán ott játszik az az aprócska, magabiztos mosoly, talán csak a cáfolat hiánya az, ami árulkodó.
Hogy az a bizonyos közeli barát nem Niall, felelnie sem kell, megteszi azt kollégája egy halovány fejrázással.*
- Egyelőre nem akadt gondja *az első szót finoman nyomatékosítja* - De megértheti kedves Duarrte úr, hogy ez számomra is roppant kellemetlen, elvégre zsarolási alapként szolgálhat. Meglepné, hogy egy kereskedőnek milyen gyorsan gyűlnek az ellenségei.
*Mintha csak valami szakmai titokba avatná be, pedig vélhetőleg mindenki számára ismeretes, hogy milyen könnyen szerez magának rosszakarókat, akár egy tisztesebbként titulált kupec is.*
- Tud hát nekem segíteni, Intéző uram? *megbújik itt már szavai mögött némi férfihiúságot simogató kacér duruzsolás, de csak úgy finoman, módjával.
Tengerésze az itókával nem ijeszti meg, a macskajaj mintha a nagy izgalmak közepette elhagyta volna. Zöldjei így hát hálásan pislognak a szándékos hergelés ellenére, igazán ráfér mindezek után egy kis alkohol.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.12 13:41:48
*Ha tudná, hogy Niall mennyit latolgatja, hogy csupán ügyes színészi játék áldozata-e, a wegtoreni bizonyosan remekül szórakozna. Nem ő az első férfi, akiben ilyesfajta kételyek merülnek fel Dayaneer kapcsán, s vélhetőleg nem is az utolsó. Annyi bizonyos, hogy sohasem áll szándékában tisztázni ezt a kérdéskört, elvégre jóval előnyösebb számára, ha mindenki hideg számítást feltételez a tettei mögött. Inkább ez, minthogy világos legyen bárkinek, mennyire meggondolatlan tud lenni alkalmanként, a pillanat hevében - hiába, a nyugati tűzet nem oly egyszerű féken tartani.
A tengerész szavaira oly látványosan forgatja meg a szemét, mint egy szemtelen bakfis az atyai intelemre, s magában morog arról valamit, hogy miért épp egy tisztességes matrózt kellett kifognia. Egyértelmű azért a bosszankodás, ahogy elhessegeti a kellemetlen füstbodrokat.
Volt egy megérzése, hogy rögtönzött kis füllentése nem áll majd oly sziklaszilárd lábakon, de jobbal most nem biztos, hogy elő tudott volna rukkolni. Felkészületlenül érte az élénk érdeklődés az ügylete iránt, azt remélte, hogy némi csillogó arany fejében gond nélkül magáénak tudhatja az információt a kikötői fattyú helyzetéről. Vagy legalább valami aprócska nyomra szert tesz, amin el tud indulni.
Az Intéző pedig a feleletét hallva nem is rejti véka alá fenntartásait, sőt, egyenesen mézes-mázas gúnnyal tálalja a kupec elé, amitől újfent vet egy bukfencet a gyomra. Hogy mennyire, de mennyire nem akar erről beszélni! Folyvást szembesül a gyengeségével, mikor egyáltalán felsejlik az emlékei között, nem sokszor érezte még magát olyan kiszolgáltatott helyzetben, hosszú ideje először nem volt hatalma a saját sorsa felett. Esze ágában sincs még hangosan be is vallani, mintha azzal végérvényesen és visszavonhatatlanul elismerné az egészet, anélkül pedig még van ereje magában a mélybe tiporni. Éppen ezért nem igazán adja jelét annak, hogy Ambroggio ferdítésen érte, arcán ott játszik az az aprócska, magabiztos mosoly, talán csak a cáfolat hiánya az, ami árulkodó.
Hogy az a bizonyos közeli barát nem Niall, felelnie sem kell, megteszi azt kollégája egy halovány fejrázással.*
- Egyelőre nem akadt gondja *az első szót finoman nyomatékosítja* - De megértheti kedves Duarrte úr, hogy ez számomra is roppant kellemetlen, elvégre zsarolási alapként szolgálhat. Meglepné, hogy egy kereskedőnek milyen gyorsan gyűlnek az ellenségei.
*Mintha csak valami szakmai titokba avatná be, pedig vélhetőleg mindenki számára ismeretes, hogy milyen könnyen szerez magának rosszakarókat, akár egy tisztesebbként titulált kupec is.*
- Tud hát nekem segíteni, Intéző uram? *megbújik itt már szavai mögött némi férfihiúságot simogató kacér duruzsolás, de csak úgy finoman, módjával.
Tengerésze az itókával nem ijeszti meg, a macskajaj mintha a nagy izgalmak közepette elhagyta volna. Zöldjei így hát hálásan pislognak a szándékos hergelés ellenére, igazán ráfér mindezek után egy kis alkohol.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.12 13:41:48
3128. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-12 11:42:16
Üzenet elküldve: 2026-01-12 11:42:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Elcsípi Dayaneer pillantását. Még mindig nem tudja, hogy mennyire játszotta meg magát neki a nő korábban, vagy épp mennyire volt őszinte; de azt el kell ismernie, hogy a mosolya még mindig tetszetős.*
- Csak azok mondják ezt, akik még sosem jártak a Parázsló Oázis mögött. *-mondja szándékolt egykedvűséggel hangjában, ezzel mintegy arrébb pöccintve a szurkálódást, s eközben finoman jelezve, hogy pontosan emlékszik korábbi beszélgetésükre.
Visszaengedi a székét annak mind a négy lábára, nem kockáztatja meg, hogy egy újabb reccsenés árulkodjon arról, ha meglepődik valamin. Így egy fokkal kényelmesebben is tud hátra dőlni, és kényelme csak akkor fokozódik tovább, mikor már a füstöt eregeti pipájából. Ez különben újabb ürügyet ad számára, hogy csöndben maradjon. És ahogy korábban, ezúttal sem kihúzza magát a társaságból, hanem hallgat és figyel. Minden apró -vagy nem is annyira apró-, elejtett morzsát érdekesnek talál és gondosan megjegyzi azt; noha nem áll szándékában ezekkel visszaélni. Sőt, a nőt úgy-ahogy ismervén még talán magától újra megemlíteni sem áll szándékában.*
- Nem szeretek tartozni. *-ingatja meg halványan a fejét Dayaneer szavaira, melyekkel az nem is annyira burkoltan a dohánya minőségét kommentálja. Ezután -mintegy szeretetteljes bosszantásként- egy közel tökéletes karikát pöffent a füstből a nő feje fölé, ami aztán köddé oszlik a levegőben, s kissé tovább rontja a Sellőház levegőjének egyedi aromáját.
Figyelmét persze nagyon hamar újra a tovább gombolyított történetfonal ragadja magával. Nem tudja, hogy mennyi lehet igaz mindabból ami elhangzik, vagy mennyi a finoman font valótlanság, de ezzel a dilemmával legalább nincs egyedül. Duarrte szavai egyértelműen elárulják számára, hogy az Intéző hiszi-is-meg-nem-is a történetet, ahogy azt is, hogy az emberkereskedelem témája nem idegen tőle. Különben az is sokat elárul számára a férfiról, hogy az szemrebbenés nélkül hallgatta végig Dayaneer szavait, és szinte azonnal tud rá válaszolni is. Arra gondol, hogy a jövőben érdemes lesz fél szemét mindig a rókaképűn tartania, ha úgy alakul, hogy közük lesz még egymáshoz. A férfi kérdő pillantására csupán egy alig látható fejrázással válaszol - nem, nem ő az, akiről a nő történetében szó volt. Szerencsére. Sosem szeretné, ha a neve egy ilyen jellegű papirosra kerülne, és azt sem, hogy bárki is úgy érezze, hogy jogot formálhat rá, mint valami tárgyra.
Mikor egy pillangó halad el mellettük, finoman megérinti a karját,*
- Kérlek! Kettőt abból. *-mondja neki, és előbb állával az Intéző itala felé int, majd pipáját tartó kezének intésével egyértelműsíti, hogy Dayaneer és a maga számára kéri az italokat. Még mindig nincs túl sok kedve inni, de amolyan íratlan kocsmai szabály az, hogy bizonyos komoly témákat csak ital felett lehet megbeszélni, ahogy az is, hogy bizonyos egyezségek is csak pohárral a kézben születhetnek. ~Készülj, kedvesem~, üzeni a wegtorenire villanó szeme, ~inni fogsz!~.
Miután rendelt, visszafordul asztaltársaságához. Nem kotnyeleskedik-szól a témába, hiszen most nem ő van porondon, de tartásából egyértelműen látszik, hogy ott van és figyel, még ha csak csöndben, kesernyés pipafüstbe burkolózva is.*
*Elcsípi Dayaneer pillantását. Még mindig nem tudja, hogy mennyire játszotta meg magát neki a nő korábban, vagy épp mennyire volt őszinte; de azt el kell ismernie, hogy a mosolya még mindig tetszetős.*
- Csak azok mondják ezt, akik még sosem jártak a Parázsló Oázis mögött. *-mondja szándékolt egykedvűséggel hangjában, ezzel mintegy arrébb pöccintve a szurkálódást, s eközben finoman jelezve, hogy pontosan emlékszik korábbi beszélgetésükre.
Visszaengedi a székét annak mind a négy lábára, nem kockáztatja meg, hogy egy újabb reccsenés árulkodjon arról, ha meglepődik valamin. Így egy fokkal kényelmesebben is tud hátra dőlni, és kényelme csak akkor fokozódik tovább, mikor már a füstöt eregeti pipájából. Ez különben újabb ürügyet ad számára, hogy csöndben maradjon. És ahogy korábban, ezúttal sem kihúzza magát a társaságból, hanem hallgat és figyel. Minden apró -vagy nem is annyira apró-, elejtett morzsát érdekesnek talál és gondosan megjegyzi azt; noha nem áll szándékában ezekkel visszaélni. Sőt, a nőt úgy-ahogy ismervén még talán magától újra megemlíteni sem áll szándékában.*
- Nem szeretek tartozni. *-ingatja meg halványan a fejét Dayaneer szavaira, melyekkel az nem is annyira burkoltan a dohánya minőségét kommentálja. Ezután -mintegy szeretetteljes bosszantásként- egy közel tökéletes karikát pöffent a füstből a nő feje fölé, ami aztán köddé oszlik a levegőben, s kissé tovább rontja a Sellőház levegőjének egyedi aromáját.
Figyelmét persze nagyon hamar újra a tovább gombolyított történetfonal ragadja magával. Nem tudja, hogy mennyi lehet igaz mindabból ami elhangzik, vagy mennyi a finoman font valótlanság, de ezzel a dilemmával legalább nincs egyedül. Duarrte szavai egyértelműen elárulják számára, hogy az Intéző hiszi-is-meg-nem-is a történetet, ahogy azt is, hogy az emberkereskedelem témája nem idegen tőle. Különben az is sokat elárul számára a férfiról, hogy az szemrebbenés nélkül hallgatta végig Dayaneer szavait, és szinte azonnal tud rá válaszolni is. Arra gondol, hogy a jövőben érdemes lesz fél szemét mindig a rókaképűn tartania, ha úgy alakul, hogy közük lesz még egymáshoz. A férfi kérdő pillantására csupán egy alig látható fejrázással válaszol - nem, nem ő az, akiről a nő történetében szó volt. Szerencsére. Sosem szeretné, ha a neve egy ilyen jellegű papirosra kerülne, és azt sem, hogy bárki is úgy érezze, hogy jogot formálhat rá, mint valami tárgyra.
Mikor egy pillangó halad el mellettük, finoman megérinti a karját,*
- Kérlek! Kettőt abból. *-mondja neki, és előbb állával az Intéző itala felé int, majd pipáját tartó kezének intésével egyértelműsíti, hogy Dayaneer és a maga számára kéri az italokat. Még mindig nincs túl sok kedve inni, de amolyan íratlan kocsmai szabály az, hogy bizonyos komoly témákat csak ital felett lehet megbeszélni, ahogy az is, hogy bizonyos egyezségek is csak pohárral a kézben születhetnek. ~Készülj, kedvesem~, üzeni a wegtorenire villanó szeme, ~inni fogsz!~.
Miután rendelt, visszafordul asztaltársaságához. Nem kotnyeleskedik-szól a témába, hiszen most nem ő van porondon, de tartásából egyértelműen látszik, hogy ott van és figyel, még ha csak csöndben, kesernyés pipafüstbe burkolózva is.*
3127. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-09 17:33:07
Üzenet elküldve: 2026-01-09 17:33:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Niallnak fogalma sincs, mennyire tévedésben van. Az Intéző többedszerre próbálkozik ráfordulni, hogy egy kicsit alaposabban belelásson a szakmai tapasztalatokkal bővelkedő tengerész ismereteibe. A wegtoreni fruska temperamentuma viszont olyan gravitációval húzza a fókuszt maga felé, hogy az már-már bosszantó. Niall nem kimondottan szűkszavú, s ha kettesben ülnének itt, talán már kiteregette volna egykori hajója legénységének minden aprócseprő viselt dolgát, de így... Azt elkerülendő, hogy túlságosan nyilvánvaló legyen olthatatlan érdeklődése a kifejezetten szakmai mélységekig kotró témában, minduntalan enged a prímet vivő lány szólamának. A folyón való felhajózás kérdésében kibontakozó piszkálódás úgy csiklandozza Ambroggio érzékeit, hogy majd megeszi a fene. Tudja, hogy a wegtoreniek hihetetlenül alaposan ismerik azt a folyó, meg az ottani széljárást. A Sebes Jarse legalább annyira nehéz természetű, mint a legtöbb wegtoreni. Talán ezért találják meg a hangot... ellentétben a az itteni hajósokkal, akik inkább csak küszködnek azzal az átkozott folyóval. Nem véletlenül nem adják ki a titkaikat a Tűzszülöttek. Sokkal jobban megéri nekik, ha ők hajózhatják be az árut, természetesen tisztes díjazásért.*
- Ó. ...Hát szívesen! *Mosolyodik el pár pislogás után, mint akit zavarba hoz az idegen kifejezés, és megkönnyebbüléssel fogadja, hogy végül közérthető formában is elhangzik a szófordulat. Amikor erre Dayaneer is rákontráz, Ambroggio csak kortyol egyet az italából, amivel egész eddig inkább csak díszletként babrált. Mondjuk most se fogyatkozott meg jelentősen az olajosan a pohárka széléhez simuló aromás szesz mennyisége. Inkább csak az ajkát nedvesítette meg vele.
Sajnos az Intézőnek nincs alkalma a Sebes Jarse témáját vezérfonálnak megsodorni, mivel a beszélgetés hamar ráfordul a Velasco'rra fiúra, aztán meg valami még annál is nagyobb hajtűkanyarral egy olyan dologra, amire egyáltalán nem számított.
A meglepetés egyértelműen kiül az arcára. Méghozzá a gyanakvással egy brancsban.*
- Azt mondják, ha egy artheniori kereskedő pancsol a szesszel, nem vesz alapanyagot a szigetekről, mert azonnal kiszúrják. Ugyanígy nem vesznek wegtoreni tenyészbakot a Tóvárosi kufárok, mert azok az északi hidegben csak tömik magukat az üzekedés helyett *elmosolyodik a bölcsességek felett. Olyasforma kifejezés húzódik a képén, mint akinek jókora szerepe volt benne, hogy eme aranyszabályok bevésődtek a rutinos kereskedői gyakorlatba.*
- Tudod mit nem vesz többet a pirtianesi kereskedő, aki ügyeskedik a birtokjegyekkel?
*Hátradől a keserű füstben. Nem fintorog, nem igyekszik elhessegetni. Nosztalgikusan tolul az érzékeibe Niall egyszerű aromája. Rusztikus, határozott, semennyire sem szépelgő pipafüst. Becsempészi a valóságot a Sellőház mesevilágába. Azt, ami épp csak egy ajtónyira morgolódik odakint a Kikötő félhomályában.*
- Lélegzetet! *válaszolja meg saját kérdését karcos gunyorral.* - Ez arrafelé nem így megy, bogaram. Ha pirtianesi húskufártól van, akkor az a papír hiteles, és aki a szakmában utazik, az tudni fogja, hogy az. Esetleg ennek a közeli barátnak *sandít Niall felé a kimondatlan kérdéssel, hogy őrá célozgat-e a wegtoreni* - esetleg már akadt valami gondja amiatt az irat miatt?
*Az érdeklődése diszkréten puhatolózó, de egyre inkább körvonalazódik, hogy ha az Intéző segítségét szeretné a lány, akkor nem ártana pontosabban kirészletezni a dolgot.*
*Niallnak fogalma sincs, mennyire tévedésben van. Az Intéző többedszerre próbálkozik ráfordulni, hogy egy kicsit alaposabban belelásson a szakmai tapasztalatokkal bővelkedő tengerész ismereteibe. A wegtoreni fruska temperamentuma viszont olyan gravitációval húzza a fókuszt maga felé, hogy az már-már bosszantó. Niall nem kimondottan szűkszavú, s ha kettesben ülnének itt, talán már kiteregette volna egykori hajója legénységének minden aprócseprő viselt dolgát, de így... Azt elkerülendő, hogy túlságosan nyilvánvaló legyen olthatatlan érdeklődése a kifejezetten szakmai mélységekig kotró témában, minduntalan enged a prímet vivő lány szólamának. A folyón való felhajózás kérdésében kibontakozó piszkálódás úgy csiklandozza Ambroggio érzékeit, hogy majd megeszi a fene. Tudja, hogy a wegtoreniek hihetetlenül alaposan ismerik azt a folyó, meg az ottani széljárást. A Sebes Jarse legalább annyira nehéz természetű, mint a legtöbb wegtoreni. Talán ezért találják meg a hangot... ellentétben a az itteni hajósokkal, akik inkább csak küszködnek azzal az átkozott folyóval. Nem véletlenül nem adják ki a titkaikat a Tűzszülöttek. Sokkal jobban megéri nekik, ha ők hajózhatják be az árut, természetesen tisztes díjazásért.*
- Ó. ...Hát szívesen! *Mosolyodik el pár pislogás után, mint akit zavarba hoz az idegen kifejezés, és megkönnyebbüléssel fogadja, hogy végül közérthető formában is elhangzik a szófordulat. Amikor erre Dayaneer is rákontráz, Ambroggio csak kortyol egyet az italából, amivel egész eddig inkább csak díszletként babrált. Mondjuk most se fogyatkozott meg jelentősen az olajosan a pohárka széléhez simuló aromás szesz mennyisége. Inkább csak az ajkát nedvesítette meg vele.
Sajnos az Intézőnek nincs alkalma a Sebes Jarse témáját vezérfonálnak megsodorni, mivel a beszélgetés hamar ráfordul a Velasco'rra fiúra, aztán meg valami még annál is nagyobb hajtűkanyarral egy olyan dologra, amire egyáltalán nem számított.
A meglepetés egyértelműen kiül az arcára. Méghozzá a gyanakvással egy brancsban.*
- Azt mondják, ha egy artheniori kereskedő pancsol a szesszel, nem vesz alapanyagot a szigetekről, mert azonnal kiszúrják. Ugyanígy nem vesznek wegtoreni tenyészbakot a Tóvárosi kufárok, mert azok az északi hidegben csak tömik magukat az üzekedés helyett *elmosolyodik a bölcsességek felett. Olyasforma kifejezés húzódik a képén, mint akinek jókora szerepe volt benne, hogy eme aranyszabályok bevésődtek a rutinos kereskedői gyakorlatba.*
- Tudod mit nem vesz többet a pirtianesi kereskedő, aki ügyeskedik a birtokjegyekkel?
*Hátradől a keserű füstben. Nem fintorog, nem igyekszik elhessegetni. Nosztalgikusan tolul az érzékeibe Niall egyszerű aromája. Rusztikus, határozott, semennyire sem szépelgő pipafüst. Becsempészi a valóságot a Sellőház mesevilágába. Azt, ami épp csak egy ajtónyira morgolódik odakint a Kikötő félhomályában.*
- Lélegzetet! *válaszolja meg saját kérdését karcos gunyorral.* - Ez arrafelé nem így megy, bogaram. Ha pirtianesi húskufártól van, akkor az a papír hiteles, és aki a szakmában utazik, az tudni fogja, hogy az. Esetleg ennek a közeli barátnak *sandít Niall felé a kimondatlan kérdéssel, hogy őrá célozgat-e a wegtoreni* - esetleg már akadt valami gondja amiatt az irat miatt?
*Az érdeklődése diszkréten puhatolózó, de egyre inkább körvonalazódik, hogy ha az Intéző segítségét szeretné a lány, akkor nem ártana pontosabban kirészletezni a dolgot.*
3126. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-08 18:47:42
Üzenet elküldve: 2026-01-08 18:47:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
- A Sebes Jarsen felhajózni nem kis mutatvány *veti zöldjeit most Niallra, egy mosollyal épp azokat a szavakat idézve, melyek tegnap pontosan ennek a témának a kapcsán elhangzottak a szájából.* - Egyesek lehet, hogy egyenesen azt mondanák, időpocsékolás. *mintha valóban csupán a közvéleményt továbbítaná, oly tényszerűséggel beszél, de ismerheti őt már annyira a tengerész, hogy tudja, finom kis szurkálódásról van szó.
Ambroggio nagyon úgy tűnik, hogy megtartja magának az elméleteit, legalább is egyelőre. A wegtoreni van azért annyira önhitt, hogy azt képzelje, idővel képes magát beédesgetni valamivel a vörös kegyeibe, legalább annyira, hogy valóban szolgáljon számára néha csurranó-cseppenő információkkal a jövőben. El tudja képzelni, hogy valóban tart valamennyire a Madám, netán a Patkányok haragjától, de jól ismeri a fajtáját. A hozzá hasonlóakat az állandó számítás tartja mozgásban. Az apró előnyök, a fél füllel elcsípett mondatok, az elejtett tekintetek mögött rejlő szándékok. Így, hogy ismét ízelítőt kap ezekből az alantas játékokból, ki tudja, talán újra kedvet kap, hogy a kártyaasztalhoz üljön.
A Niall alatt nyikorduló székre odakapja tekintetét, de most hajlandó úgy tenni, mintha nem az elhangzó név akasztotta volna meg őt egy pillanatra. Így is épp elég kényelmetlen felemlegetni, mert bár ezeréves történet, azért a Kikötőben elég sokan ismerik a Fekete Szhylla fondorlatos - egyesek szerint inkább gerinctelen - elorzásának történtét. Igaz, a hírhedt Tretil neve azért sokkalta inkább közszájon forog a kis urbánus legendában, a kreol szerepéről leginkább csak a Velasco'rrák hűséges talpnyalói és cimborái tudnak. Kissé tart tőle, hogy tengerésze az elhangzottak alapján valahogy megpróbálja majd beleilleszteni a szóbeszédbe, amitől már jó ideje igyekszik szabadulni. Lássuk be, senki sem szívesen hallgatja, ahogy folyton folyvást felemlegetik ballépéseit csitri korából.
Quillyn említésére - legyen az csak épp egy elharapott szótag - egy pillanatra ijedt bukfencet vet a gyomra egy megelevenedő emlékképre, vonásait azonban meg sem rendíti. Még Nolen idillinek ható gyerekkori jelenete sem. Ez a kíméletlenül magára erőltetett halvérűség nem tart azonban sokáig. Zöldjei izgatottan villannak fel a felajánlott lehetőségre, keresztbe vetett jobb lába lekerül a másikról, finoman közeledésre simuló mozdulata nagyon úgy tűnik, hogy újabb egyezséget készítene elő a maga óvatosan kacérkodó módján. Alkalma sem adódik puhatolni a levegőben lógó lehetőség értékét, a rókaképű magától felbecsüli, s bizony meglehetősen borsos áron adja. A bosszankodás jelei óvatlanul felsejlenek erre a szeplős arcon, az ibriszpillantások az álnok zöldeket kutatják, s mintha némán azzal vádolnák a férfit, hogy van valami sejtése a helyzetről. Mégsem fortyan fel gyanúsítgatva, a kis feszültségét inkább forgatja át egy morcos sóhajba, amint az orrába kúszik az olcsó dohány illata.*
- Yahm jahdeer, Tengerész! *morran kicsit felé, de nem túl élesen, inkább anyaian korholva* - Nyugodtan kérhettél volna tőlem.
*Ezzel a kis kitérővel nyer magának egy pillanatnyi időt, hogy rendezze a gondolatait. Hogy nem szívesen válaszol, hogy a vörös nagyon is kényes pontra tapintott, az most meglátszik a mozdulatból, ahogy nyelve végigsimít felső fogain.
Mit is felelhetne erre? A Velasco'rra igen sok dologgal tartozik neki: bocsánatkéréssel, megbocsátással, egy tönkretett, drága anyagú inggel, egy gyógyító bájitallal... sokáig lehetne még sorolni az adósságait. Mindezek azonban nem lényegesek most - nem lehetnek azok -, egyetlen dolog van, amit jelen pillanatban be kell tőle hajtania. S ha még viszont akarja azt látni, most nem vethet oda egy hevesen parázsló 'semmi közödöt' a rókaképűnek, bármennyire is ahhoz volna kedve.*
- A kikötői fattyú mindig sajátos dolgokat talált ki a bosszantásomra *a húzódó mosoly egyáltalán nem kellemes nosztalgiáról árulkodik* - Készíttetett egy pirtianesi kereskedővel egy birtokjegyet *itt azért az urakra pillant, s úgy érezve, hogy pontosítani szükséges, folytatja* - Azt a fajtát, amit a megvett rabszolga tulajdonlásáról szokás kiállítani.
*Hátát ismét a szék támlájának veti, feszülten simul a bársonyhoz. Persze büszke mélységiek igencsak ritkán adnak ki a kezükből ilyen lényeges okiratot csak úgy, cimboraságból, valódi rabszolga nélkül, de azért akad az a pénz.*
- Ezen a jegyen egy nagyon közeli barátom adatai szerepelnek *a zöldekbe merészen kapaszkodó tekintet nem árulkodik hazugságról* - Bizonyára érti, hogy rossz kezekben ez igencsak kellemetlen lehet a számára.
*Keleten nyilván valamivel kevésbé, nyugaton az első önjelölt igazságosztó hazacipelné az eltévelyedett rabszolgát gazdájához. Nem kevés jutalom szokott járni a hazajuttatásáért a hálás tulajdonostól.*
- Természetesen nem hagyhattam annyiban a dolgot, így megvásároltam tőle. Másnap azonban ahelyett, hogy a megbeszéltek szerint átadta volna nekem, eltűnt a birtokjeggyel együtt.
*Karba fonja kezeit, s finoman ívelő szemöldöke felkérdezi a vöröst, hogy kielégítőnek találta-e a feleletet. Jobban örült volna, ha már most azonnal válaszokra lel, de mit számít néhány nap vagy néhány hat, azok után, amennyit már kibírt.*
- A Sebes Jarsen felhajózni nem kis mutatvány *veti zöldjeit most Niallra, egy mosollyal épp azokat a szavakat idézve, melyek tegnap pontosan ennek a témának a kapcsán elhangzottak a szájából.* - Egyesek lehet, hogy egyenesen azt mondanák, időpocsékolás. *mintha valóban csupán a közvéleményt továbbítaná, oly tényszerűséggel beszél, de ismerheti őt már annyira a tengerész, hogy tudja, finom kis szurkálódásról van szó.
Ambroggio nagyon úgy tűnik, hogy megtartja magának az elméleteit, legalább is egyelőre. A wegtoreni van azért annyira önhitt, hogy azt képzelje, idővel képes magát beédesgetni valamivel a vörös kegyeibe, legalább annyira, hogy valóban szolgáljon számára néha csurranó-cseppenő információkkal a jövőben. El tudja képzelni, hogy valóban tart valamennyire a Madám, netán a Patkányok haragjától, de jól ismeri a fajtáját. A hozzá hasonlóakat az állandó számítás tartja mozgásban. Az apró előnyök, a fél füllel elcsípett mondatok, az elejtett tekintetek mögött rejlő szándékok. Így, hogy ismét ízelítőt kap ezekből az alantas játékokból, ki tudja, talán újra kedvet kap, hogy a kártyaasztalhoz üljön.
A Niall alatt nyikorduló székre odakapja tekintetét, de most hajlandó úgy tenni, mintha nem az elhangzó név akasztotta volna meg őt egy pillanatra. Így is épp elég kényelmetlen felemlegetni, mert bár ezeréves történet, azért a Kikötőben elég sokan ismerik a Fekete Szhylla fondorlatos - egyesek szerint inkább gerinctelen - elorzásának történtét. Igaz, a hírhedt Tretil neve azért sokkalta inkább közszájon forog a kis urbánus legendában, a kreol szerepéről leginkább csak a Velasco'rrák hűséges talpnyalói és cimborái tudnak. Kissé tart tőle, hogy tengerésze az elhangzottak alapján valahogy megpróbálja majd beleilleszteni a szóbeszédbe, amitől már jó ideje igyekszik szabadulni. Lássuk be, senki sem szívesen hallgatja, ahogy folyton folyvást felemlegetik ballépéseit csitri korából.
Quillyn említésére - legyen az csak épp egy elharapott szótag - egy pillanatra ijedt bukfencet vet a gyomra egy megelevenedő emlékképre, vonásait azonban meg sem rendíti. Még Nolen idillinek ható gyerekkori jelenete sem. Ez a kíméletlenül magára erőltetett halvérűség nem tart azonban sokáig. Zöldjei izgatottan villannak fel a felajánlott lehetőségre, keresztbe vetett jobb lába lekerül a másikról, finoman közeledésre simuló mozdulata nagyon úgy tűnik, hogy újabb egyezséget készítene elő a maga óvatosan kacérkodó módján. Alkalma sem adódik puhatolni a levegőben lógó lehetőség értékét, a rókaképű magától felbecsüli, s bizony meglehetősen borsos áron adja. A bosszankodás jelei óvatlanul felsejlenek erre a szeplős arcon, az ibriszpillantások az álnok zöldeket kutatják, s mintha némán azzal vádolnák a férfit, hogy van valami sejtése a helyzetről. Mégsem fortyan fel gyanúsítgatva, a kis feszültségét inkább forgatja át egy morcos sóhajba, amint az orrába kúszik az olcsó dohány illata.*
- Yahm jahdeer, Tengerész! *morran kicsit felé, de nem túl élesen, inkább anyaian korholva* - Nyugodtan kérhettél volna tőlem.
*Ezzel a kis kitérővel nyer magának egy pillanatnyi időt, hogy rendezze a gondolatait. Hogy nem szívesen válaszol, hogy a vörös nagyon is kényes pontra tapintott, az most meglátszik a mozdulatból, ahogy nyelve végigsimít felső fogain.
Mit is felelhetne erre? A Velasco'rra igen sok dologgal tartozik neki: bocsánatkéréssel, megbocsátással, egy tönkretett, drága anyagú inggel, egy gyógyító bájitallal... sokáig lehetne még sorolni az adósságait. Mindezek azonban nem lényegesek most - nem lehetnek azok -, egyetlen dolog van, amit jelen pillanatban be kell tőle hajtania. S ha még viszont akarja azt látni, most nem vethet oda egy hevesen parázsló 'semmi közödöt' a rókaképűnek, bármennyire is ahhoz volna kedve.*
- A kikötői fattyú mindig sajátos dolgokat talált ki a bosszantásomra *a húzódó mosoly egyáltalán nem kellemes nosztalgiáról árulkodik* - Készíttetett egy pirtianesi kereskedővel egy birtokjegyet *itt azért az urakra pillant, s úgy érezve, hogy pontosítani szükséges, folytatja* - Azt a fajtát, amit a megvett rabszolga tulajdonlásáról szokás kiállítani.
*Hátát ismét a szék támlájának veti, feszülten simul a bársonyhoz. Persze büszke mélységiek igencsak ritkán adnak ki a kezükből ilyen lényeges okiratot csak úgy, cimboraságból, valódi rabszolga nélkül, de azért akad az a pénz.*
- Ezen a jegyen egy nagyon közeli barátom adatai szerepelnek *a zöldekbe merészen kapaszkodó tekintet nem árulkodik hazugságról* - Bizonyára érti, hogy rossz kezekben ez igencsak kellemetlen lehet a számára.
*Keleten nyilván valamivel kevésbé, nyugaton az első önjelölt igazságosztó hazacipelné az eltévelyedett rabszolgát gazdájához. Nem kevés jutalom szokott járni a hazajuttatásáért a hálás tulajdonostól.*
- Természetesen nem hagyhattam annyiban a dolgot, így megvásároltam tőle. Másnap azonban ahelyett, hogy a megbeszéltek szerint átadta volna nekem, eltűnt a birtokjeggyel együtt.
*Karba fonja kezeit, s finoman ívelő szemöldöke felkérdezi a vöröst, hogy kielégítőnek találta-e a feleletet. Jobban örült volna, ha már most azonnal válaszokra lel, de mit számít néhány nap vagy néhány hat, azok után, amennyit már kibírt.*
3125. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-08 16:06:51
Üzenet elküldve: 2026-01-08 16:06:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Finoman ingatja magát a hátsó lábaira billentett székében, mintha csak egy csónakban ringatózna. Tekintete el-elkalandozik; hol egy vendégre siklik, hol egy pillangóra, hol Dayaneer egyik fürtjére, hol Duarrte apró kézmozdulataira. Kívülről akár úgy is festhet, hogy elunta magát és a társalgást, holott ez igen messze van a valóságtól. Nagyon is figyel, és a fontosnak érzett részleteket eszébe is vési. Például a wegtoreni apró felsorolását a térképekkel kapcsolatban, vagy azt a benyomást, hogy bár az Intéző cápának hiszi magát, azért hajlamos meg-megriadni valami nála is nagyobb hal felsejlő árnyékától.
Mikor a férfi a következő kérdését neki szánja, pillantása az arcára, tekintetére kúszik. Kicsit olyan érzése van, mintha csak azért érdeklődne felőle az alak, hogy ne csak úgy, csöndben üljön; miközben valójában Dayaneer érdekli. Elég egyértelmű a számára, hogy ők ketten ugyanannál az asztalnál keverik a kártyákat, míg maga csupán kibic. Persze azt nem állítaná, hogy rosszul érzi magát attól, hogy nem ilyen csavaros szóvirágokkal fejezi ki magát.*
- Igen és nem. *-jobbról balra, balról jobbra biccenti a fejét-* Wegtorenig is felmentünk a vízen, de nem a Csukával. Azt a hajót nem arra találták ki, hogy a folyón lavírozzon. Nem tudna mit kezdeni a folyton változó sodrással, és felhasalna a legelső homokpadra is. Csónakkal eveztünk fel többször is. Fárasztó, rohadt dolog az, az árut inkább a folyómenti karavánokra bíztuk. A legénység ment csak így.
*Azt nem részletezi, hogy miért, nem nehéz kitalálni. Egy maroknyi férfi, aki előtt ott a Tűz Városa..? Ugyan, ki ne vállalna be némi kényelmetlenséget, csak hogy mihamarabb odaérjen?
Mikor Dayaneer végül előáll a farbával, pókerarca továbbra sem hullik le, viszont a billegő szék megreccsen alatta. Ha bárki ránézne, hát teljesen ártatlanul pislogna vissza válaszul, mintha véletlen lenne a dolog. ~Velasco'rra?! ~ Bár sosem felejtette el igazán, de most újra eszébe jut, hogy Dayaneer minden, csak nem ártatlan fruska. Hirtelen veszettül kíváncsi lenne a részletekre, de tudja, hogy nem itt és nem most van lehetősége arra, hogy bármit is kérdezzen a nőtől. Sőt, tulajdonképpen lehet, hogy ténylegesen soha nem is kéne kérdeznie erről. Pedig..?! Mi lehet az a bizonyos tartozás..? Ezúttal elcsípi Ambroggio pillantását, és meg is érti, hogy miért csillan abban cinikus derű. Na igen, a tengerészek néha össze tudnak zárni, ha arról van szó, hogy ne pofázzanak el dolgokat. Kissé felkapja a fejét ahogy Duarrte maga kérdez rá a tartozás mibenlétére, de a mozdulatot álcázni próbálja azzal, hogy fejével követ egy mellettük elhaladó vendéget. Mire visszafordul, addigra már elé tartják azt a bizonyos pipagyújtó pálcát. Jobb szemöldöke megrezdül, előbb Ambroggio-ra néz, majd Dayaneer-re, végül vissza a férfira.*
- Va tī varēth. *-mondja pocsék wegtoreni kiejtésével. “Ahogy gondolod.”-* Köszönöm!
*Átveszi a pálcát, s finom mozdulattal nyúl vele pipája fejébe, hogy ne fojtsa le a lángot. Hamarosan felizzik a pipa torkában a dohány, és pár apró szippantás után már meg is jelenik az első füstbodor. Nem kell hozzá sok idő, hogy előbb asztaltársai, majd a körülöttük ülők is illatmintát kaphassanak belőle – keserűt, a nyelv hátsó részére tapadót, cseppet sem olyan kellemeset, mint amilyet -példának okáért- a nő pöfékelt maga köré.*
3124. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-08 15:14:43
Üzenet elküldve: 2026-01-08 15:14:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
-Jó nyomon *bólogat a wegtoreni szavaira.* - Azon a párhuzamosan futó két egyenes fajtán, amit az ember csizmája húz *bólint egy utolsót egy mosollyal, ami karcos derűvel szögezi le, hogy van róla sejtése, hogy mennek itt a dolgok. Talán jóval több is, mint sejtés. Szinte biztos, hogy több.
A hosszas fejtegetés és a diszkrét, levegőben hagyott konklúzió már más téma. Ambroggio végigsimít a bajuszkáján. Először az egyik, majd a másik oldalon. Pillantása elidőzik az egyik elhaladó sellő kacéran kikandikáló, gömbölyű hátsójának látványán. Mindig lenyűgözte a mérnöki pontosság, ahogy e ruhácskák hosszát szabják. Gusztusos kis részleteket engednek a kósza tekintetnek, ami jobban felpiszkálja a gerjedelmet, mint a pőreség. Az Intéző nagy rajongója e praktikáknak, de ezt nem is titkolja.*
- Gyönyörűm, a magamfajtának az elméletek megállíthatatlanul csiklandozzák az elméjét. Minduntalan keresik az utat, ha valami talány morcoskodik előttük. *A rókavigyor ott trónol a férfi képén, és azt súgja, a beszélgetés ezen vonala itt és most bizony ezen a határon nem fog átlépni.
Egyre inkább az az érzése Niallal kapcsolatban, hogy az a bizonyos szerelmi bánat inkább tengernek szól, mint másnak. Olyan halvérű közönnyel viseltetik a lenge sellők látványa iránt, mintha uszadékfát nézne a vízen ringatózni. Igaz, mostanság inkább hölgyek sürgölődnek a ház szolgálatában.*
- És mi a helyzet a folyókkal? Folyamon is hajóztatok? Vagy csak tengeri úton? *érdeklődik.
Amikor ráfordulnak arra a bizonyos kérdésre, hirtelen kiderül, hogy egészen konkrét dolog érdekelné a körmönfont kis kufárt. A név hallatán bólint. Antorac Velasco'rra, Lerach Partalle... Azok a vén tengeri keselyűk... meg az a kompánia, akik szintén akkoriban tanyáztak a szirtek környékén... hogy is hívták őket? A Kárhozottak... Ó, igen! Azok voltak az igazi idők! Hümment is magában, ahogy az ifjúság pihéit hátrahagyottak szokása a nosztalgikus merengés mocsarában.*
- Quil... Ó! *torpan meg az elhamarkodottan befejezett mondatban. A kis jelző őt másfelé vitte, de furcsa is lett volna, ha Quillyn valakinek adósa maradt volna.
Arra, hogy a matróz cimboráik állítják, nem láttak és nem hallottak semmit, csak csendben rázza a nevetés, s ki is pillant Niall felé. Elvégre ez a tengerészek között olyasmi, mint a betyárbecsület.*
- Nos, a kis Nolenre siheder korából emlékszem még *hunyorog a fejét ingatva.* - Mikor még nyestet szelídített a raktáraknál a fivéreivel. Az idejét se tudom, mikor hallottam róla utoljára.
*Ambroggio nívósabb gazfickó, mint a matrózok. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy igazat mond-e, ha alakoskodik valamiben.*
- Körbekérdezhetek *vonja meg a vállát. Most egyáltalán semmi jelét nem mutatja, hogy aggódna a Madám vagy a helyi érdekütközések miatt.* - Ha elárulod *előhúz a felöltője zsebéből egy kis szelencét, melyben a dohány mellett sudár kis pipagyújtó pálcák sorakoznak.* - Mivel tartozik neked az a Velasco'rra, hogy így keresed? *Kivesz egyet a pálcák közül, az asztalukon álló illatos mécsesből átemel rá egy lángocskát, és a Tengerésznek nyújtja, hogy végre rágyújthasson, miután olyan gondosan megtöltötte a pipáját. Bizonyára csak a pipagyújtó pálcából futott ki, s amilyen illedelmes pára, biztos csak nem akarta volna megakasztani ilyesmivel a társalgást.*
-Jó nyomon *bólogat a wegtoreni szavaira.* - Azon a párhuzamosan futó két egyenes fajtán, amit az ember csizmája húz *bólint egy utolsót egy mosollyal, ami karcos derűvel szögezi le, hogy van róla sejtése, hogy mennek itt a dolgok. Talán jóval több is, mint sejtés. Szinte biztos, hogy több.
A hosszas fejtegetés és a diszkrét, levegőben hagyott konklúzió már más téma. Ambroggio végigsimít a bajuszkáján. Először az egyik, majd a másik oldalon. Pillantása elidőzik az egyik elhaladó sellő kacéran kikandikáló, gömbölyű hátsójának látványán. Mindig lenyűgözte a mérnöki pontosság, ahogy e ruhácskák hosszát szabják. Gusztusos kis részleteket engednek a kósza tekintetnek, ami jobban felpiszkálja a gerjedelmet, mint a pőreség. Az Intéző nagy rajongója e praktikáknak, de ezt nem is titkolja.*
- Gyönyörűm, a magamfajtának az elméletek megállíthatatlanul csiklandozzák az elméjét. Minduntalan keresik az utat, ha valami talány morcoskodik előttük. *A rókavigyor ott trónol a férfi képén, és azt súgja, a beszélgetés ezen vonala itt és most bizony ezen a határon nem fog átlépni.
Egyre inkább az az érzése Niallal kapcsolatban, hogy az a bizonyos szerelmi bánat inkább tengernek szól, mint másnak. Olyan halvérű közönnyel viseltetik a lenge sellők látványa iránt, mintha uszadékfát nézne a vízen ringatózni. Igaz, mostanság inkább hölgyek sürgölődnek a ház szolgálatában.*
- És mi a helyzet a folyókkal? Folyamon is hajóztatok? Vagy csak tengeri úton? *érdeklődik.
Amikor ráfordulnak arra a bizonyos kérdésre, hirtelen kiderül, hogy egészen konkrét dolog érdekelné a körmönfont kis kufárt. A név hallatán bólint. Antorac Velasco'rra, Lerach Partalle... Azok a vén tengeri keselyűk... meg az a kompánia, akik szintén akkoriban tanyáztak a szirtek környékén... hogy is hívták őket? A Kárhozottak... Ó, igen! Azok voltak az igazi idők! Hümment is magában, ahogy az ifjúság pihéit hátrahagyottak szokása a nosztalgikus merengés mocsarában.*
- Quil... Ó! *torpan meg az elhamarkodottan befejezett mondatban. A kis jelző őt másfelé vitte, de furcsa is lett volna, ha Quillyn valakinek adósa maradt volna.
Arra, hogy a matróz cimboráik állítják, nem láttak és nem hallottak semmit, csak csendben rázza a nevetés, s ki is pillant Niall felé. Elvégre ez a tengerészek között olyasmi, mint a betyárbecsület.*
- Nos, a kis Nolenre siheder korából emlékszem még *hunyorog a fejét ingatva.* - Mikor még nyestet szelídített a raktáraknál a fivéreivel. Az idejét se tudom, mikor hallottam róla utoljára.
*Ambroggio nívósabb gazfickó, mint a matrózok. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy igazat mond-e, ha alakoskodik valamiben.*
- Körbekérdezhetek *vonja meg a vállát. Most egyáltalán semmi jelét nem mutatja, hogy aggódna a Madám vagy a helyi érdekütközések miatt.* - Ha elárulod *előhúz a felöltője zsebéből egy kis szelencét, melyben a dohány mellett sudár kis pipagyújtó pálcák sorakoznak.* - Mivel tartozik neked az a Velasco'rra, hogy így keresed? *Kivesz egyet a pálcák közül, az asztalukon álló illatos mécsesből átemel rá egy lángocskát, és a Tengerésznek nyújtja, hogy végre rágyújthasson, miután olyan gondosan megtöltötte a pipáját. Bizonyára csak a pipagyújtó pálcából futott ki, s amilyen illedelmes pára, biztos csak nem akarta volna megakasztani ilyesmivel a társalgást.*
3123. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-07 19:41:01
Üzenet elküldve: 2026-01-07 19:41:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 289
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*A szajházás miértjeivel azért a leány valamelyest tisztában van. Valóban van benne valami közönséges kérkedés sokszor, de valahol azért a gyarló emberi hatalomvágyat is ki tudja elégíteni egy fertályórára erejéig - elvégre a bordélyon kívül nem igazán lehetne olyan elfogadott, intézményesült helyet említeni, ahol a pénz ilyen nyíltan, minden szemérmes mellébeszélés nélkül váltható át engedelmességre és figyelemre. Sőt, akár a szeretet hitelesnek tetsző utánzatára. Itt nem kell érdemeket felmutatni, nem számít rang, műveltség vagy jellem, egy erszénnyi arany elegendő ahhoz, hogy bárki úrnak képzelhesse magát. Hazugság volna azt állítani, hogy Dayaneer épp ezen alantas okból ne kereste volna még fel az ősi intézmény baldachinos félhomályát, de azért sohase lopta be magát a legkedvesebb elfoglaltságai közé. A nívós kuplerájok inkább mindig csak amolyan praktikus, kellemes miliőjű térként szolgáltak a férfiakkal való üzletelésekhez. Épp ahogy a jelen példa is kiválóan szemlélteti.*
- Biztosíthatom róla, ha ismernék ilyet nem itt üldögélve sajnálkoznék a szegény wegtoreni kufárok sorsa felett *csak a merészen villanó zöldek folytatják, hogy mit tenne az információ birtokában. Hogy nem az a tétlenkedő fajta, most egyértelműen látszik a kimértté váló mosolyban* - De az a sejtésem, ha szeretett Madámjánál érdeklődne a bordély beszállítói felől, elég jó nyomon járna.
*Ugyan Niall eleinte nem tetszelgett túl ügyesen a kupeci kísérő szerepében, Dayaneer kezdeti bosszúságát minden értelmes hozzászólásával csillapítja. Tudja persze róla a leány, hogy nem ostoba, az olyanokkal nem szokása cimborálni, de azért az ehhez rokonuló nem épp szép jelzők közül mérgében felsejlett néhány korábban. Pedig tengerésze nem észnek van híján, csak épp annak ravaszdi beszédnek, ami miatt, nos, szállítja azt a bizonyos árut a tengeren és nem rásózza azt valakire, akinek talán szüksége sincs rá. Ettől függetlenül lassacskán kiérdemli, hogy a kupec maga hívja meg arra a hőn áhított fürdőzésre.
A bizalmaskodva közeledő mozdulatot maga is leköveti leheletnyit, inkább csak gesztus, mint valódi megóvása az elhangzó találgatásnak. Akadnak azért feltételezései, hogy a vörös szinte összeesküvésre célozgatása mit takarhat, de az ilyesmi a félreértések elkerülése végett mindig okosabb tisztázni.*
- Van netán valami elmélete Duarrte úr? *ártatlanul kérdez ugyan vissza, de ott bujkál a szája sarkában egy szélhámos mosoly.
A térkép dolgára már lelkesen bólogat.*
- Térkép. Száraz. Víz. Kereskedelem *sorolja vissza a lényeges szavakat, s tengerészére is ránéz, mintha arra buzdítaná, hogy ő is jegyezze meg - leírni persze jobb volna, de arra most nem akad eszköz*
- Tekintse elintézettnek! *szórakozottnak hathat, de magabiztosságán azért érződik, hogy komolyan veszi ám az ilyesmit.
Amint elérkeznek a kérdéséhez, némán megforgatja ujjai között kifogyott pipáját, látni rajta, hogy épp azon morfondírozik, hogyan is fogjon bele. Megnedvesíti ajkát mielőtt belekezdene.*
- Egy ideje keresek valakit *mintha csak az ügyesen előadott karakánsága egy szívdobbanásnyi időre magára hagyná, de egy természetesnek ható torokköszörülés hamar irányba állítja ismét* - Helyi fickó, évek óta tartozik nekem.
*Felpillant a rókaképűre, s zöldjeit kutatva puhatolja, hogy vajon ilyesmiben tud vagy egyáltalán hajlandó-e segíteni neki. Szeme sarkából a tengerészre is sandít lopva, csak úgy, kíváncsiságból. Szeretné látni, mennyire hegyezi a kis fülét.*
- Az egykor nagy Antorac Velasco'rra egyik fiacskájáról lenne szó, a kis Nolenről. *a kis leereszkedő megfogalmazás némi indulatról árulkodik, de arca meg sem rezdül, nem csikorgatja a fogát, sőt, a hangja is csak amolyan cseverészve érdeklődő.*
- Évek óta nem látták erre őket és nem is hallottak felőlük, legalább is, a matróz cimboráik ezt állítják *Elnyúló mosolya egyértelműen jelzi, mennyire kételkedik ezen források hitelességében, tudja, hogy puszta betyárbecsületből már azért sem árulnának el semmit neki. Kénytelen volt hát felkeresni valakit, aki ezektől a csavaros helyi viszonyoktól némileg független, viszont feltételezhetően egészen sok mindent tud a környékbeliekről - legalább is ennek az ígéretével csendült az ajánlás, ami miatt felkereste Ambroggiot. Noha nem ez az egyetlen dolog, amiről szíve szerint kifaggatná az Intézőt, ez az, aminek mihamarabb a végére akar járni. Más körülmények között nem számítana az a bizonyos papíros, bárhol máshol értéktelen lenne. Azonban így, hogy tervei vannak még a Kikötőben, bizony a váratlan felbukkanása nem kevés kellemetlenséget okozna neki. Jobb esetben csupán magyarázkodást, rossz kezekbe kerülve azonban nos... bele se mer gondolni.*
- Dolgozott itt korábban egy pillangócska, aki jó barátságot ápolt a fickóval, így úgy sejtem, ha valahol, hát itt valamivel több használható információra lelhetek.
*Egészen ügyesen adja elő, hogy puszta üzleti ügyről van szó, s valóban, magában is igyekszik úgy kezelni, a személyes részét most kíméletlenül mélyre kell taposnia. Csupán az számít, hogy megkaparintsa az írást, s mihamarabb megsemmisítse.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.07 19:45:42
*A szajházás miértjeivel azért a leány valamelyest tisztában van. Valóban van benne valami közönséges kérkedés sokszor, de valahol azért a gyarló emberi hatalomvágyat is ki tudja elégíteni egy fertályórára erejéig - elvégre a bordélyon kívül nem igazán lehetne olyan elfogadott, intézményesült helyet említeni, ahol a pénz ilyen nyíltan, minden szemérmes mellébeszélés nélkül váltható át engedelmességre és figyelemre. Sőt, akár a szeretet hitelesnek tetsző utánzatára. Itt nem kell érdemeket felmutatni, nem számít rang, műveltség vagy jellem, egy erszénnyi arany elegendő ahhoz, hogy bárki úrnak képzelhesse magát. Hazugság volna azt állítani, hogy Dayaneer épp ezen alantas okból ne kereste volna még fel az ősi intézmény baldachinos félhomályát, de azért sohase lopta be magát a legkedvesebb elfoglaltságai közé. A nívós kuplerájok inkább mindig csak amolyan praktikus, kellemes miliőjű térként szolgáltak a férfiakkal való üzletelésekhez. Épp ahogy a jelen példa is kiválóan szemlélteti.*
- Biztosíthatom róla, ha ismernék ilyet nem itt üldögélve sajnálkoznék a szegény wegtoreni kufárok sorsa felett *csak a merészen villanó zöldek folytatják, hogy mit tenne az információ birtokában. Hogy nem az a tétlenkedő fajta, most egyértelműen látszik a kimértté váló mosolyban* - De az a sejtésem, ha szeretett Madámjánál érdeklődne a bordély beszállítói felől, elég jó nyomon járna.
*Ugyan Niall eleinte nem tetszelgett túl ügyesen a kupeci kísérő szerepében, Dayaneer kezdeti bosszúságát minden értelmes hozzászólásával csillapítja. Tudja persze róla a leány, hogy nem ostoba, az olyanokkal nem szokása cimborálni, de azért az ehhez rokonuló nem épp szép jelzők közül mérgében felsejlett néhány korábban. Pedig tengerésze nem észnek van híján, csak épp annak ravaszdi beszédnek, ami miatt, nos, szállítja azt a bizonyos árut a tengeren és nem rásózza azt valakire, akinek talán szüksége sincs rá. Ettől függetlenül lassacskán kiérdemli, hogy a kupec maga hívja meg arra a hőn áhított fürdőzésre.
A bizalmaskodva közeledő mozdulatot maga is leköveti leheletnyit, inkább csak gesztus, mint valódi megóvása az elhangzó találgatásnak. Akadnak azért feltételezései, hogy a vörös szinte összeesküvésre célozgatása mit takarhat, de az ilyesmi a félreértések elkerülése végett mindig okosabb tisztázni.*
- Van netán valami elmélete Duarrte úr? *ártatlanul kérdez ugyan vissza, de ott bujkál a szája sarkában egy szélhámos mosoly.
A térkép dolgára már lelkesen bólogat.*
- Térkép. Száraz. Víz. Kereskedelem *sorolja vissza a lényeges szavakat, s tengerészére is ránéz, mintha arra buzdítaná, hogy ő is jegyezze meg - leírni persze jobb volna, de arra most nem akad eszköz*
- Tekintse elintézettnek! *szórakozottnak hathat, de magabiztosságán azért érződik, hogy komolyan veszi ám az ilyesmit.
Amint elérkeznek a kérdéséhez, némán megforgatja ujjai között kifogyott pipáját, látni rajta, hogy épp azon morfondírozik, hogyan is fogjon bele. Megnedvesíti ajkát mielőtt belekezdene.*
- Egy ideje keresek valakit *mintha csak az ügyesen előadott karakánsága egy szívdobbanásnyi időre magára hagyná, de egy természetesnek ható torokköszörülés hamar irányba állítja ismét* - Helyi fickó, évek óta tartozik nekem.
*Felpillant a rókaképűre, s zöldjeit kutatva puhatolja, hogy vajon ilyesmiben tud vagy egyáltalán hajlandó-e segíteni neki. Szeme sarkából a tengerészre is sandít lopva, csak úgy, kíváncsiságból. Szeretné látni, mennyire hegyezi a kis fülét.*
- Az egykor nagy Antorac Velasco'rra egyik fiacskájáról lenne szó, a kis Nolenről. *a kis leereszkedő megfogalmazás némi indulatról árulkodik, de arca meg sem rezdül, nem csikorgatja a fogát, sőt, a hangja is csak amolyan cseverészve érdeklődő.*
- Évek óta nem látták erre őket és nem is hallottak felőlük, legalább is, a matróz cimboráik ezt állítják *Elnyúló mosolya egyértelműen jelzi, mennyire kételkedik ezen források hitelességében, tudja, hogy puszta betyárbecsületből már azért sem árulnának el semmit neki. Kénytelen volt hát felkeresni valakit, aki ezektől a csavaros helyi viszonyoktól némileg független, viszont feltételezhetően egészen sok mindent tud a környékbeliekről - legalább is ennek az ígéretével csendült az ajánlás, ami miatt felkereste Ambroggiot. Noha nem ez az egyetlen dolog, amiről szíve szerint kifaggatná az Intézőt, ez az, aminek mihamarabb a végére akar járni. Más körülmények között nem számítana az a bizonyos papíros, bárhol máshol értéktelen lenne. Azonban így, hogy tervei vannak még a Kikötőben, bizony a váratlan felbukkanása nem kevés kellemetlenséget okozna neki. Jobb esetben csupán magyarázkodást, rossz kezekbe kerülve azonban nos... bele se mer gondolni.*
- Dolgozott itt korábban egy pillangócska, aki jó barátságot ápolt a fickóval, így úgy sejtem, ha valahol, hát itt valamivel több használható információra lelhetek.
*Egészen ügyesen adja elő, hogy puszta üzleti ügyről van szó, s valóban, magában is igyekszik úgy kezelni, a személyes részét most kíméletlenül mélyre kell taposnia. Csupán az számít, hogy megkaparintsa az írást, s mihamarabb megsemmisítse.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.07 19:45:42
3122. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-07 12:09:08
Üzenet elküldve: 2026-01-07 12:09:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
*Nem igyekszik viszonozni Ambroggio cinkoskodó mosolyát. Személy szerint nincs baja a kurvázással, valóban hasznos tud lenni, ha az ember a tengeren töltött idő alatt felgyülemlett feszültséget akarja levezetni, vagy meg akar ünnepelni egy különösen sikeres fogadást, vagy a rosszkedvét akarja elűzni, vagy.. szóval, megvan a helye a világban. De valahogy sosem jutott eszébe költői szintre emelni a dolgot, márpedig úgy fest, hogy a vöröshajú számára az, hogy valaki megcsapolja feles nedveit, szinte már művészet. Jó, persze, biztos van olyan aki ennyire jó a szakmában, de..*
- Igaz. *-hagyja rá kissé szárazon a másikra a dolgot pipája fölött. Figyelmét inkább Dayaneer magyarázata felé fordítja, s magában összeveti azt azzal, amit maga mondott el. Meglátása szerint a kettő tulajdonképpen kiegészíti egymást. Nem csoda – ha nem is ugyanazzal és ugyanúgy foglalkoznak, de mindenesetre kapcsolódó „szakterületen” mozognak.*
- M-hm, arra. *-bólint, és lejjebb engedi a pipát. Ha Duarrte nem lenne itt, már rég meggyújtotta volna. Csupán azért nem teszi meg, mert biztosra veszi, hogy a wegtoreni az asztal alatt sípcsonton is rúgná, ha eregetni kezdené a vacak dohánya torokra ülően keserű füstjét.-* Az ottani átjárókat nem védi senki, pláne nem azok, akik a Kikötőben érzik magukat úrnak. Ha egy hajó nem képes arra, hogy minimálisan megvédje magát kint, akkor könnyű prédának számít nekik. Se a Viharfiak, se a Patkányok nem képesek arra, hogy kifüstöljék arról a környékről a hanzákat. Sok hajó és sok ember kéne hozzá. Amíg a Kikötő forgalmát zavartalanul tudják fölözni, szarni is fognak rá.
*Más kérdés, hogy az amúgy is bicegő tengeri kereskedelemnek mennyire lenne jó, ha bárki is nekiállna kitisztogatni a tengeri utakat. Biztonságosabb lenne egy út, persze; de ne legyen illúziója arról senkinek, hogy a szinte szokásosnak nevezhető sarcoláson felül nem jelennének meg újfajta követelésekkel is ezért cserébe.
Újra fogai közé veszi a gyújtatlan pipát, és kényelmes mozdulattal billenti székét annak két hátsó lábára. Duarrte kérdését követően tekintetét maga is Dayaneer felé fordítja; kíváncsi, hogy mire is ment ki ez az egész játék, hogy mi az, amire a nőnek szüksége van az Intézőtől.*
*Nem igyekszik viszonozni Ambroggio cinkoskodó mosolyát. Személy szerint nincs baja a kurvázással, valóban hasznos tud lenni, ha az ember a tengeren töltött idő alatt felgyülemlett feszültséget akarja levezetni, vagy meg akar ünnepelni egy különösen sikeres fogadást, vagy a rosszkedvét akarja elűzni, vagy.. szóval, megvan a helye a világban. De valahogy sosem jutott eszébe költői szintre emelni a dolgot, márpedig úgy fest, hogy a vöröshajú számára az, hogy valaki megcsapolja feles nedveit, szinte már művészet. Jó, persze, biztos van olyan aki ennyire jó a szakmában, de..*
- Igaz. *-hagyja rá kissé szárazon a másikra a dolgot pipája fölött. Figyelmét inkább Dayaneer magyarázata felé fordítja, s magában összeveti azt azzal, amit maga mondott el. Meglátása szerint a kettő tulajdonképpen kiegészíti egymást. Nem csoda – ha nem is ugyanazzal és ugyanúgy foglalkoznak, de mindenesetre kapcsolódó „szakterületen” mozognak.*
- M-hm, arra. *-bólint, és lejjebb engedi a pipát. Ha Duarrte nem lenne itt, már rég meggyújtotta volna. Csupán azért nem teszi meg, mert biztosra veszi, hogy a wegtoreni az asztal alatt sípcsonton is rúgná, ha eregetni kezdené a vacak dohánya torokra ülően keserű füstjét.-* Az ottani átjárókat nem védi senki, pláne nem azok, akik a Kikötőben érzik magukat úrnak. Ha egy hajó nem képes arra, hogy minimálisan megvédje magát kint, akkor könnyű prédának számít nekik. Se a Viharfiak, se a Patkányok nem képesek arra, hogy kifüstöljék arról a környékről a hanzákat. Sok hajó és sok ember kéne hozzá. Amíg a Kikötő forgalmát zavartalanul tudják fölözni, szarni is fognak rá.
*Más kérdés, hogy az amúgy is bicegő tengeri kereskedelemnek mennyire lenne jó, ha bárki is nekiállna kitisztogatni a tengeri utakat. Biztonságosabb lenne egy út, persze; de ne legyen illúziója arról senkinek, hogy a szinte szokásosnak nevezhető sarcoláson felül nem jelennének meg újfajta követelésekkel is ezért cserébe.
Újra fogai közé veszi a gyújtatlan pipát, és kényelmes mozdulattal billenti székét annak két hátsó lábára. Duarrte kérdését követően tekintetét maga is Dayaneer felé fordítja; kíváncsi, hogy mire is ment ki ez az egész játék, hogy mi az, amire a nőnek szüksége van az Intézőtől.*
3121. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-01-07 07:17:32
Üzenet elküldve: 2026-01-07 07:17:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál//
- Ó, bogárkám, a magadfajtának nem kell versengenie a Sellőkkel, de ezt te is tudod. A férfiaknak ez olyan *néz körbe, elégedett sóhajjal, mintha valahol magáénak érezné az érdemet a hely kivételes nimbusza felett* -, mint egy pohárka minőségi ital. Élvezet, amit megengedhetnek maguknak. Igaz, Tengerész? *mosolyog a férfira élvetegen, ami szinte felér egy személyeskedő oldalba bökéssel.* - Persze, nem mintha a hölgyek megvetnék az érméken vett gyönyört.
*Figyelmesen hallgat, amikor a kufár beszél. Úgy, mint aki minden szófordulatot, helyén használt kifejezést kigyűjt, és csinos gombostűkre szúrva rendszerez akkurátusan felcímkézett rendszerben.*
- Akad? *kérdez vissza ama szerencsés helyzetben lévő kereskedőkre harapva.* - Ismersz is talán ilyeneket?
*A "Tud követni, kedvesem?" leereszkedő szurkájára csupán negédes mosolygással reagál.* - Próbálkozom, bogárkám, próbálkozom.
*A Tengerész ellenben nem hajigál felé semmiféle fricskát. Türelmes. Illedelmes. Korrekt és egyenes. Itt pedig az Intéző alaposan elgondolkodik, hogy neki miért nem jut sosem ilyen, amikor munkaerőt keres.*
- A Déltengerre gondolsz, a szigetek és Wegtoren közötti utakra? *simogatja apró szakállkáját eltöprengve Niall okfejtésén.* - Mert ugye a Kikötőbe befutó, vagy az innen kifutó hajókat teljesen fölösleges már a vízen zargatni, elvégre az egész dokksor a Fiaké. A Patkányok kikergették az egész artheniori városőrséget, de a Viharfiak kezéből képtelenek kicsavarni a dokkok és a partmenti raktárak felügyeletének jogát. *Göcög magában egy sort a faramuci helyzet felett.*
- A kis italmérésekről és tavernákról nem igazán tudok, s talán épp itt van a kutya elásva, de a régi, nagyobb nevű fogadók mind működnek, még egy új is nyitott *emeli tenyerét a kettős felé, aki a beszélgetésük elején emlegették is az ominózus intézményt.*
- De akár aranyban, akár áruban mérik a díjaikat... Szóval *pillantása ide-oda jár egyik asztaltársától a másikra* -, mindenki azt emlegeti, hogy amióta a Patkányok átvették a Kikötőt, gyakorlatilag megszűnt a vízen a kereskedelem Arthenior irányába. Tényleg nagyon kevés a hajó manapság. *Állapítja meg tényszerűen.* - Itt is jóval nagyobb élet volt régen *int körbe szolidan, aztán közelebb hajol kicsit, be az asztal fölé, mint aki csak a csemegés tálkájáért dől előre... ami mellesleg valami különös okból kifolyólag jócskán vesztett tartalmából* - De kétlem, hogy ez a Patkányoknak annyira jó lenne. *Lehalkítja a hangját, ahogy valaki kényes nyavalyáiról szokás diszkréten susmorogni.* - Kérdés, hogy honnan van a Patkányoknak bevétele, ha az itteni kereskedelem bedugult? *A hamiskás rókamosoly kicsit elmélyül a szája szegletében, mint akinek meg is van erre a megfelelő válasza.
A Kikötő kereskedelem nélkül nem egy kimondott főnyeremény. A dolgok valahogy mégis működnek, méghozzá különösebb fennakadások nélkül.*
- Nos... A térképek fejében, amik nem falra való dísznek készültek, hanem kereskedelmi utakat jelölnek szárazon és vízen *pontosít, mert egy wegtoreni kufárral szemben sosem lehet elég szőrszálhasogató az ember* - mire is lennél kíváncsi, Dayaneer?
- Ó, bogárkám, a magadfajtának nem kell versengenie a Sellőkkel, de ezt te is tudod. A férfiaknak ez olyan *néz körbe, elégedett sóhajjal, mintha valahol magáénak érezné az érdemet a hely kivételes nimbusza felett* -, mint egy pohárka minőségi ital. Élvezet, amit megengedhetnek maguknak. Igaz, Tengerész? *mosolyog a férfira élvetegen, ami szinte felér egy személyeskedő oldalba bökéssel.* - Persze, nem mintha a hölgyek megvetnék az érméken vett gyönyört.
*Figyelmesen hallgat, amikor a kufár beszél. Úgy, mint aki minden szófordulatot, helyén használt kifejezést kigyűjt, és csinos gombostűkre szúrva rendszerez akkurátusan felcímkézett rendszerben.*
- Akad? *kérdez vissza ama szerencsés helyzetben lévő kereskedőkre harapva.* - Ismersz is talán ilyeneket?
*A "Tud követni, kedvesem?" leereszkedő szurkájára csupán negédes mosolygással reagál.* - Próbálkozom, bogárkám, próbálkozom.
*A Tengerész ellenben nem hajigál felé semmiféle fricskát. Türelmes. Illedelmes. Korrekt és egyenes. Itt pedig az Intéző alaposan elgondolkodik, hogy neki miért nem jut sosem ilyen, amikor munkaerőt keres.*
- A Déltengerre gondolsz, a szigetek és Wegtoren közötti utakra? *simogatja apró szakállkáját eltöprengve Niall okfejtésén.* - Mert ugye a Kikötőbe befutó, vagy az innen kifutó hajókat teljesen fölösleges már a vízen zargatni, elvégre az egész dokksor a Fiaké. A Patkányok kikergették az egész artheniori városőrséget, de a Viharfiak kezéből képtelenek kicsavarni a dokkok és a partmenti raktárak felügyeletének jogát. *Göcög magában egy sort a faramuci helyzet felett.*
- A kis italmérésekről és tavernákról nem igazán tudok, s talán épp itt van a kutya elásva, de a régi, nagyobb nevű fogadók mind működnek, még egy új is nyitott *emeli tenyerét a kettős felé, aki a beszélgetésük elején emlegették is az ominózus intézményt.*
- De akár aranyban, akár áruban mérik a díjaikat... Szóval *pillantása ide-oda jár egyik asztaltársától a másikra* -, mindenki azt emlegeti, hogy amióta a Patkányok átvették a Kikötőt, gyakorlatilag megszűnt a vízen a kereskedelem Arthenior irányába. Tényleg nagyon kevés a hajó manapság. *Állapítja meg tényszerűen.* - Itt is jóval nagyobb élet volt régen *int körbe szolidan, aztán közelebb hajol kicsit, be az asztal fölé, mint aki csak a csemegés tálkájáért dől előre... ami mellesleg valami különös okból kifolyólag jócskán vesztett tartalmából* - De kétlem, hogy ez a Patkányoknak annyira jó lenne. *Lehalkítja a hangját, ahogy valaki kényes nyavalyáiról szokás diszkréten susmorogni.* - Kérdés, hogy honnan van a Patkányoknak bevétele, ha az itteni kereskedelem bedugult? *A hamiskás rókamosoly kicsit elmélyül a szája szegletében, mint akinek meg is van erre a megfelelő válasza.
A Kikötő kereskedelem nélkül nem egy kimondott főnyeremény. A dolgok valahogy mégis működnek, méghozzá különösebb fennakadások nélkül.*
- Nos... A térképek fejében, amik nem falra való dísznek készültek, hanem kereskedelmi utakat jelölnek szárazon és vízen *pontosít, mert egy wegtoreni kufárral szemben sosem lehet elég szőrszálhasogató az ember* - mire is lennél kíváncsi, Dayaneer?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3191-3210