Kikötő - Sellőház
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 161 (3201. - 3220. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3220. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-05-05 11:05:52
Üzenet elküldve: 2026-05-05 11:05:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
*A figyelem terén vágyott preferenciákra nem érkezik egyértelmű válasz. Ám ezt az Intéző mégsem ügyeskedő elodázásnak tudja be, s így talán méltatlanul kerül pont Thiraya számlájára. Elvégre, hogy kik számítanak, az mindig a helyzettől függ. Ha nem muszáj garast tenni egyik vagy másik oldalára, miért is címkézné fel magát az ember?
Ambroggio elégedetten nyugtázza, hogy egy réteg komfortérzetet lehámozott a vörösről azzal, hogy a fürdőházba tette át e diskurzus folytatását. Miután a fürdőszolga a helyére igazította a paravánt, immár e párabodros diszkrécióba foglalva léphetnek a tárgyalás kevésbé szokványos medrébe.
Az Intéző úgy figyeli a jelenetet, mint egy kezdő színi társulat patrónusa a főpróbát. Elvárásokkal, de atyai elnézés halvány mosolya mögül. A tekintete nem falja a látványt, ahogy lekerülnek a ruhák. Megszokta már a pőre idomok esztétikáját. Inkább olyan, mint a műértő, aki az újdonságban, az apró nüanszokban leli igazán a kedvét, mely az itt megszokott, kívánatos ínyencségek fűszere lehet. Bár, meg kell hagyni, kikötői mércével a kis vörös egész mutatós darabnak számít. Persze, a Sellőházban messze nem ehhez a mércéhez húzzák a szolgáltatások színvonalát. Ambroggiót viszont határozottan szórakoztatja a dolog: ahogy Thira igyekszik lavírozni az idegen terepen. Kacér csitri, de ebben a mély vízben egyértelműen megbicsaklik a magabiztossága. Főleg úgy, hogy közben arra is figyelnie kell, amit kérdeznek tőle, s a mit mond.
A hajók említésére az Intéző minden alkalommal jelentőségteljesen bólint, ami igen tájékozott ember benyomását keltheti.*
- Én is így hallottam *mondja közbefűzve a Szuka korábbi kapitánya kapcsán.
A fekete lobogó alatti hajózást is csak egy hümmentéssel összefűzött biccentés kommentálja. Nem olyan nagy dolog. Bár nem verik nagy dobra, de a kikötői matrózok jó része megfordult már azokon a görbe utakon. A szavak további folyását halvány mosolygással bátorítja, s Tira nem is okoz csalódást. A sellő pedig közben mindent előkészít. A levetett ruhákat összehajtja, sz Ambroggio széke melletti, erre szolgáló, polcos állványra teszi. Füstölőt gyújt, az oldalt sorakozó üvegcsék közül odamutat az Intézőnek egy karcsú, bíbor üvegcsét, de Ambroggio finnyásan nemet int a fejével, végül a harmadik, barackot formázó üvegcsére bólint. Néhány csepp kerül a vízbe belőle, s míg a félvér elrendezi a kellékeket, az Intéző csak figyelmesen hallgatja a vöröst, akinek az utolsó mondata őszinte kacagást húz ki a mellkasából.*
- Egyelőre egész mást óhajtok *mondja, ahogy az arcán mosolygássá szelídül a nevetés.* - És a selymek nem is mindenkinek valók, kedvesem. Főleg itt a Kikötőben. Egy ilyen egyedi, vadvirágot pedig kár is lenne cicomába rejteni. *Mázaskodó szavaiból nehéz kihámozni, hogy bókol vagy sem.
Könnyed intéssel utasítja a sellőt, hogy invitálja vendégét az illatos párát gőzölgő dézsába. Amint ez megtörtént, a férfi átnyúl a polcos állványhoz és az ölébe húzza Tira ruháit, majd teljes természetességgel kezdi el átforgatni a zsebeit, legyenek azok szembetűnők vagy rejtettek.*
- És mondd csak, kedvesem, azok a "rossz nyelvek" igazat szólnak? *kérdi. Nincs él a hangjában, s kicsit se zavartatja magát amiatt, hogy jelen tevékenysége, mondhatni, jócskán túlmegy a modortalanságon.*
*A figyelem terén vágyott preferenciákra nem érkezik egyértelmű válasz. Ám ezt az Intéző mégsem ügyeskedő elodázásnak tudja be, s így talán méltatlanul kerül pont Thiraya számlájára. Elvégre, hogy kik számítanak, az mindig a helyzettől függ. Ha nem muszáj garast tenni egyik vagy másik oldalára, miért is címkézné fel magát az ember?
Ambroggio elégedetten nyugtázza, hogy egy réteg komfortérzetet lehámozott a vörösről azzal, hogy a fürdőházba tette át e diskurzus folytatását. Miután a fürdőszolga a helyére igazította a paravánt, immár e párabodros diszkrécióba foglalva léphetnek a tárgyalás kevésbé szokványos medrébe.
Az Intéző úgy figyeli a jelenetet, mint egy kezdő színi társulat patrónusa a főpróbát. Elvárásokkal, de atyai elnézés halvány mosolya mögül. A tekintete nem falja a látványt, ahogy lekerülnek a ruhák. Megszokta már a pőre idomok esztétikáját. Inkább olyan, mint a műértő, aki az újdonságban, az apró nüanszokban leli igazán a kedvét, mely az itt megszokott, kívánatos ínyencségek fűszere lehet. Bár, meg kell hagyni, kikötői mércével a kis vörös egész mutatós darabnak számít. Persze, a Sellőházban messze nem ehhez a mércéhez húzzák a szolgáltatások színvonalát. Ambroggiót viszont határozottan szórakoztatja a dolog: ahogy Thira igyekszik lavírozni az idegen terepen. Kacér csitri, de ebben a mély vízben egyértelműen megbicsaklik a magabiztossága. Főleg úgy, hogy közben arra is figyelnie kell, amit kérdeznek tőle, s a mit mond.
A hajók említésére az Intéző minden alkalommal jelentőségteljesen bólint, ami igen tájékozott ember benyomását keltheti.*
- Én is így hallottam *mondja közbefűzve a Szuka korábbi kapitánya kapcsán.
A fekete lobogó alatti hajózást is csak egy hümmentéssel összefűzött biccentés kommentálja. Nem olyan nagy dolog. Bár nem verik nagy dobra, de a kikötői matrózok jó része megfordult már azokon a görbe utakon. A szavak további folyását halvány mosolygással bátorítja, s Tira nem is okoz csalódást. A sellő pedig közben mindent előkészít. A levetett ruhákat összehajtja, sz Ambroggio széke melletti, erre szolgáló, polcos állványra teszi. Füstölőt gyújt, az oldalt sorakozó üvegcsék közül odamutat az Intézőnek egy karcsú, bíbor üvegcsét, de Ambroggio finnyásan nemet int a fejével, végül a harmadik, barackot formázó üvegcsére bólint. Néhány csepp kerül a vízbe belőle, s míg a félvér elrendezi a kellékeket, az Intéző csak figyelmesen hallgatja a vöröst, akinek az utolsó mondata őszinte kacagást húz ki a mellkasából.*
- Egyelőre egész mást óhajtok *mondja, ahogy az arcán mosolygássá szelídül a nevetés.* - És a selymek nem is mindenkinek valók, kedvesem. Főleg itt a Kikötőben. Egy ilyen egyedi, vadvirágot pedig kár is lenne cicomába rejteni. *Mázaskodó szavaiból nehéz kihámozni, hogy bókol vagy sem.
Könnyed intéssel utasítja a sellőt, hogy invitálja vendégét az illatos párát gőzölgő dézsába. Amint ez megtörtént, a férfi átnyúl a polcos állványhoz és az ölébe húzza Tira ruháit, majd teljes természetességgel kezdi el átforgatni a zsebeit, legyenek azok szembetűnők vagy rejtettek.*
- És mondd csak, kedvesem, azok a "rossz nyelvek" igazat szólnak? *kérdi. Nincs él a hangjában, s kicsit se zavartatja magát amiatt, hogy jelen tevékenysége, mondhatni, jócskán túlmegy a modortalanságon.*
3219. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-05-01 00:52:31
Üzenet elküldve: 2026-05-01 00:52:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
-Azoknak a figyelmét, akik számítanak. *Feleli meg sejtelmesen a kérdést. Elódázza a választ, de tisztában van vele, hogy nem fogja megúszni. A Kikötőben a motiváció a legfontosabb, ha "közös munkáról" van szó. Ennek ismerete nélkül a bizalom törékenyebb, mint a Sellőház cirádás tükrei.
Ambroggio nem vár választ, a fürdő dolgát illetően pedig nincs ellenvetése, így kurtán bólint. Noha valahol furcsállja a váratlan óhajt, betudja annak, hogy a piperkőc férfiember szereti kényelembe merülve megvitatni az ügyes-bajos részleteket. Lelke rajta.
Ahogy belépnek a fürdőházba, konstatálnia kell, hogy az messze nem hasonlít az általa elképzelthez. Nem hajaz az Aranyzátony számtalan, egymás mellé állított, széles fadézsájához, sem máshoz, amihez szerencséje volt. Járt már a Sellőházban épp elégszer, de e hely eddig mindig elkerülte. Csak lopva pillant hátra a válla felett Ambroggiora, ahogy a sűrű, fülledt aromájú gőzből előtűnik szépséges fogadóbizottságuk.
A wegtoreni helyet foglal. Kérdő tekintettel pillant az irányába, ám a halovány értetlenség hamar eltűnik arcáról, ahogy a sellőlány odalép hozzá, hogy komótosan elkezdje lesegíteni róla a ruhaneműket. Csak lopva pillant időről-időre a férfi irányába.* ~Vagy úgy.~
*Nem ágál, holott furcsán védtelennek érzi magát, miközben a lány gyengéden kigombolja ruháiból. Nem fegyverei hiánya, még csak nem is a pőreség gondolata az oka. Sokkal inkább az, hogy idegen terepen mozog.*
-Hajók? *A kérdés úgy húzza vissza a valóságba, mintha kötelet kötöttek volna a derekára.*
-Legutoljára a Clementine fedélzetén szolgáltam, de csak rövid ideig. *Kezd neki, miközben megállja, hogy a keblei között végigsimító kézre csapjon.*
-Droyn kapitány alatt. Azelőtt a Bolyongó Szukán... Akkor még Halszem Mara viselte a kapitányi sipkát. Úgy hallottam... *Kilép a nadrágból.*
-Már nem él. *Kezei ugyan megindulnak, hogy dacosan összefonódjanak mellkasa előtt, de megállja a mozdulatot. Tisztában van vele, hogy a férfi látni kívánja. Ő pedig hagyja. Még meg is fordul, hogy kimérten a közeli asztalkához lépjen és ismét keze ügyébe kerülhessen az ital, amitől a leány nem oly rég megfosztotta. Bal combját átvetve a jobbon, csípőjét a bútor szélének támasztva pördül vissza, és szegezi tekintetét Ambroggionak a halovány gőztengeren keresztül.
Noha meglehetősen karcsú teremtés, a választott életút nyomait nem tudná eltagadni, erről pedig nem a csak karjait tarkító tetoválások tanúskodnak. Jóval tónusosabb és feszesebb testalkattal bír, mint a puha, formás sellőleány, ki serényen segédkezik lehetséges munkaadójának.*
-Azelőtt pedig... Volt alkalmam sötétebb vitorlákat szolgálni. *Lopva a lányra pillant, miközben füle mögé seper egy kósza, rőt tincset. Kalózokat szolgálni nem büszkeség itt a Kikötőben és nem is gyakran hozakodik vele elő. Ambroggio előtt azonban rátermettnek és rettenthetetlennek óhajt látszani. Kissé árnyalja e képet dinamikájuk jelenlegi képe, de ezen már nem segíthet.*
-Nem igazán maradtak használható kapcsolataim. A legtöbbjük kerülöm. Tudod, jó uram... *Oly idegen e megszólítás számára, hogy le kell nyelnie a keserű ízt.*
-Félreértett kölcsönök és rossz nyelvek össztűzébe kerültem... *Megrázza fejét.* -Thiraya meglopta a kapitányt... Becsapta ezt, meg azt... A "Skarlát". *Halkan felsóhajt.*
-De Te, Uram, biztos segíthetsz néhány jó szóval. *Duruzsolja.*
-És a munkától sem ódzkodom. *Lassan cseréli meg combjait, elég időt hagyva a wegtoreninek, hogy közéjük lásson. Arcizma rándul. Noha gátlásból nem sok maradt zsákjában, önérzete a helyén van, még ha úgy is érzi, Ambroggio minden pillanatban újabb héjt fejt le róla. Ráadásul érzései erőteljesen felemásak az őt mustráló férfival kapcsolatban. Vagyonos, ehhez nem férhet kétség. Talán befolyásos is. A számító mézesmázosságtól, mi nem különbül ül meg bőrén, mint a fürdőház gőzfelhője, határozottan a hideg futkos hátán. Szüksége van azonban rá. Roppant kíváncsi, vajon mit óhajt e játékkal. Ő immáron nyílt lapokkal játszik, a tökéletesre nyírt szakállal büszkélkedő férfi azonban megteheti, hogy tovább rejti őket.*
-Fürdő és szolgák... *Megenged egy Ambroggioéhoz hasonlatos rókamosolyt, miközben ujjbegyével szórakozottan játszik az asztallapon maga mellett.*
-Talán selymekbe óhajt öltöztetni uraságod. *Igyekszik kiugrasztani a nyulat. Most először ötlik eszébe, hogy a nevét sem tudja a férfinak. A faggatózást azonban nem érzi helyénvalónak.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.01 01:10:11
-Azoknak a figyelmét, akik számítanak. *Feleli meg sejtelmesen a kérdést. Elódázza a választ, de tisztában van vele, hogy nem fogja megúszni. A Kikötőben a motiváció a legfontosabb, ha "közös munkáról" van szó. Ennek ismerete nélkül a bizalom törékenyebb, mint a Sellőház cirádás tükrei.
Ambroggio nem vár választ, a fürdő dolgát illetően pedig nincs ellenvetése, így kurtán bólint. Noha valahol furcsállja a váratlan óhajt, betudja annak, hogy a piperkőc férfiember szereti kényelembe merülve megvitatni az ügyes-bajos részleteket. Lelke rajta.
Ahogy belépnek a fürdőházba, konstatálnia kell, hogy az messze nem hasonlít az általa elképzelthez. Nem hajaz az Aranyzátony számtalan, egymás mellé állított, széles fadézsájához, sem máshoz, amihez szerencséje volt. Járt már a Sellőházban épp elégszer, de e hely eddig mindig elkerülte. Csak lopva pillant hátra a válla felett Ambroggiora, ahogy a sűrű, fülledt aromájú gőzből előtűnik szépséges fogadóbizottságuk.
A wegtoreni helyet foglal. Kérdő tekintettel pillant az irányába, ám a halovány értetlenség hamar eltűnik arcáról, ahogy a sellőlány odalép hozzá, hogy komótosan elkezdje lesegíteni róla a ruhaneműket. Csak lopva pillant időről-időre a férfi irányába.* ~Vagy úgy.~
*Nem ágál, holott furcsán védtelennek érzi magát, miközben a lány gyengéden kigombolja ruháiból. Nem fegyverei hiánya, még csak nem is a pőreség gondolata az oka. Sokkal inkább az, hogy idegen terepen mozog.*
-Hajók? *A kérdés úgy húzza vissza a valóságba, mintha kötelet kötöttek volna a derekára.*
-Legutoljára a Clementine fedélzetén szolgáltam, de csak rövid ideig. *Kezd neki, miközben megállja, hogy a keblei között végigsimító kézre csapjon.*
-Droyn kapitány alatt. Azelőtt a Bolyongó Szukán... Akkor még Halszem Mara viselte a kapitányi sipkát. Úgy hallottam... *Kilép a nadrágból.*
-Már nem él. *Kezei ugyan megindulnak, hogy dacosan összefonódjanak mellkasa előtt, de megállja a mozdulatot. Tisztában van vele, hogy a férfi látni kívánja. Ő pedig hagyja. Még meg is fordul, hogy kimérten a közeli asztalkához lépjen és ismét keze ügyébe kerülhessen az ital, amitől a leány nem oly rég megfosztotta. Bal combját átvetve a jobbon, csípőjét a bútor szélének támasztva pördül vissza, és szegezi tekintetét Ambroggionak a halovány gőztengeren keresztül.
Noha meglehetősen karcsú teremtés, a választott életút nyomait nem tudná eltagadni, erről pedig nem a csak karjait tarkító tetoválások tanúskodnak. Jóval tónusosabb és feszesebb testalkattal bír, mint a puha, formás sellőleány, ki serényen segédkezik lehetséges munkaadójának.*
-Azelőtt pedig... Volt alkalmam sötétebb vitorlákat szolgálni. *Lopva a lányra pillant, miközben füle mögé seper egy kósza, rőt tincset. Kalózokat szolgálni nem büszkeség itt a Kikötőben és nem is gyakran hozakodik vele elő. Ambroggio előtt azonban rátermettnek és rettenthetetlennek óhajt látszani. Kissé árnyalja e képet dinamikájuk jelenlegi képe, de ezen már nem segíthet.*
-Nem igazán maradtak használható kapcsolataim. A legtöbbjük kerülöm. Tudod, jó uram... *Oly idegen e megszólítás számára, hogy le kell nyelnie a keserű ízt.*
-Félreértett kölcsönök és rossz nyelvek össztűzébe kerültem... *Megrázza fejét.* -Thiraya meglopta a kapitányt... Becsapta ezt, meg azt... A "Skarlát". *Halkan felsóhajt.*
-De Te, Uram, biztos segíthetsz néhány jó szóval. *Duruzsolja.*
-És a munkától sem ódzkodom. *Lassan cseréli meg combjait, elég időt hagyva a wegtoreninek, hogy közéjük lásson. Arcizma rándul. Noha gátlásból nem sok maradt zsákjában, önérzete a helyén van, még ha úgy is érzi, Ambroggio minden pillanatban újabb héjt fejt le róla. Ráadásul érzései erőteljesen felemásak az őt mustráló férfival kapcsolatban. Vagyonos, ehhez nem férhet kétség. Talán befolyásos is. A számító mézesmázosságtól, mi nem különbül ül meg bőrén, mint a fürdőház gőzfelhője, határozottan a hideg futkos hátán. Szüksége van azonban rá. Roppant kíváncsi, vajon mit óhajt e játékkal. Ő immáron nyílt lapokkal játszik, a tökéletesre nyírt szakállal büszkélkedő férfi azonban megteheti, hogy tovább rejti őket.*
-Fürdő és szolgák... *Megenged egy Ambroggioéhoz hasonlatos rókamosolyt, miközben ujjbegyével szórakozottan játszik az asztallapon maga mellett.*
-Talán selymekbe óhajt öltöztetni uraságod. *Igyekszik kiugrasztani a nyulat. Most először ötlik eszébe, hogy a nevét sem tudja a férfinak. A faggatózást azonban nem érzi helyénvalónak.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.01 01:10:11
3218. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-30 05:55:59
Üzenet elküldve: 2026-04-30 05:55:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
*A tetoválásokból valahogy sejthető volt, de azért egy apró biccentés jár a tengeren töltött gyakorlat okán. A Viharfiakra még a szemöldöke is megrándul kicsinyt, elvégre azoknál a gazfickóknál tapasztaltabb tengeri zsiványokat aligha találni a környéken.
Sejtető a megfogalmazás a kis vörös meggyőző erejéről, amin nem lehet csodálkozni a Sellőház közepén, de egek! Ez mégis csak a Kikötő. Ez a finomkodás a szavakkal egészen megmosolyogtató, mindemellett, sajnos meglehetősen éhesen hagyja Ambroggio kíváncsiságát.*
- Thira érdekében? *kérdez vissza. Finom, féloldalas derű billenti meg a bajuszka ívét.* - És Thira mely körök figyelmébe is vágyna pontosan? *Az Intéző hangsúlya olyan könnyed, hogy szinte azt sugallja, ha lány most kibökné, hogy az istenekébe, akkor arra is csak annyit felelne: megoldható.
Szó mi szó, az ajánlkozás tényleg egész összeszedett, és ambiciózus. Az ujjacskák matatása és a simulékony jelzések pedig azt mutatják, hogy bizony, a lány mélységeiben elszánt az ügyben. Azért az Intéző egy gyors pillantással számba veszi a gombjait a ruháján esett bizalmas simítások után. Elvégre... ez mégis csak a Kikötő.*
- Nos, kedvesem, talán folytassuk ezt a csevejt egy kellemes fürdő miliőjében *mosolyodik. A pulthoz lép, s magához inti a Sellőt. Diszkréten a fülébe súg, majd ezt követően a főkönyvbe egy 300 aranyas tétel kerül felvezetésre
az Intéző neve mellé a pult mögött álló leány gyöngybetűivel. Érmék azonban nem cserélnek gazdát. Az ilyesmit nem szívesen intézi mások előtt. Az itteni számlája jól bejáratott ciklusokban tartja balanszát.
Ha Thiraya rááll a dologra, úgy a férfi kikér mindkettőjüknek egy-egy italt, majd előzékenyen invitálja a vöröst a fürdőház felé. Amint a gőzbe lépnek, máris egy formás, barna hajú, zöld szemű félvér fogadja őket. Öltözéke a fürdőszolgák hagyományos, sejtelmesen áttetsző, aranyos fémdíszekkel összefogott ruhácskája.
Az elég hamar kiderül, hogy a fürdőben Ambroggio nem kíván osztozni, már ami a tevékenységet illeti, ám az oldalt álló széken magától értetődő természetességgel foglal helyet, míg a Sellő a vöröst vetkőzteti. Hozzáértő, pikáns segédkezés ez, félreérthetetlenül a szemlélő fél kedvére.*
- Mesélj *szól csevegő hangnemben.* - Milyen kapitányok alatt szolgáltál? Milyen hajókon? Hogy jöttél ki a többiekkel? A legénységgel. A tisztekkel. Tartod még valakivel a kapcsolatot? *kérdi, s kortyol egy aprót az italából.* - És csak hogy tudd, preferálom az őszinteséget.
*A félvér elveszi Tiraya kezéből az italt, s félreteszi, míg előkészíti a fürdőhöz. Nem sieti el. Olyan az egész, mintha egy sikamlós termékbemutatót prezentálna, melynek része Tiraya és ő maga is.*
*A tetoválásokból valahogy sejthető volt, de azért egy apró biccentés jár a tengeren töltött gyakorlat okán. A Viharfiakra még a szemöldöke is megrándul kicsinyt, elvégre azoknál a gazfickóknál tapasztaltabb tengeri zsiványokat aligha találni a környéken.
Sejtető a megfogalmazás a kis vörös meggyőző erejéről, amin nem lehet csodálkozni a Sellőház közepén, de egek! Ez mégis csak a Kikötő. Ez a finomkodás a szavakkal egészen megmosolyogtató, mindemellett, sajnos meglehetősen éhesen hagyja Ambroggio kíváncsiságát.*
- Thira érdekében? *kérdez vissza. Finom, féloldalas derű billenti meg a bajuszka ívét.* - És Thira mely körök figyelmébe is vágyna pontosan? *Az Intéző hangsúlya olyan könnyed, hogy szinte azt sugallja, ha lány most kibökné, hogy az istenekébe, akkor arra is csak annyit felelne: megoldható.
Szó mi szó, az ajánlkozás tényleg egész összeszedett, és ambiciózus. Az ujjacskák matatása és a simulékony jelzések pedig azt mutatják, hogy bizony, a lány mélységeiben elszánt az ügyben. Azért az Intéző egy gyors pillantással számba veszi a gombjait a ruháján esett bizalmas simítások után. Elvégre... ez mégis csak a Kikötő.*
- Nos, kedvesem, talán folytassuk ezt a csevejt egy kellemes fürdő miliőjében *mosolyodik. A pulthoz lép, s magához inti a Sellőt. Diszkréten a fülébe súg, majd ezt követően a főkönyvbe egy 300 aranyas tétel kerül felvezetésre
az Intéző neve mellé a pult mögött álló leány gyöngybetűivel. Érmék azonban nem cserélnek gazdát. Az ilyesmit nem szívesen intézi mások előtt. Az itteni számlája jól bejáratott ciklusokban tartja balanszát.Ha Thiraya rááll a dologra, úgy a férfi kikér mindkettőjüknek egy-egy italt, majd előzékenyen invitálja a vöröst a fürdőház felé. Amint a gőzbe lépnek, máris egy formás, barna hajú, zöld szemű félvér fogadja őket. Öltözéke a fürdőszolgák hagyományos, sejtelmesen áttetsző, aranyos fémdíszekkel összefogott ruhácskája.
Az elég hamar kiderül, hogy a fürdőben Ambroggio nem kíván osztozni, már ami a tevékenységet illeti, ám az oldalt álló széken magától értetődő természetességgel foglal helyet, míg a Sellő a vöröst vetkőzteti. Hozzáértő, pikáns segédkezés ez, félreérthetetlenül a szemlélő fél kedvére.*
- Mesélj *szól csevegő hangnemben.* - Milyen kapitányok alatt szolgáltál? Milyen hajókon? Hogy jöttél ki a többiekkel? A legénységgel. A tisztekkel. Tartod még valakivel a kapcsolatot? *kérdi, s kortyol egy aprót az italából.* - És csak hogy tudd, preferálom az őszinteséget.
*A félvér elveszi Tiraya kezéből az italt, s félreteszi, míg előkészíti a fürdőhöz. Nem sieti el. Olyan az egész, mintha egy sikamlós termékbemutatót prezentálna, melynek része Tiraya és ő maga is.*
3217. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-27 14:23:52
Üzenet elküldve: 2026-04-27 14:23:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
*A csipkés ruhakölteményben parolázó férfiember olybá tűnik, nem most mászott le a Sellőház makulátlan falvédőjéről. Hamar rövidre zárja a halovány mellékösvényeket, a szolgálatkészség medrébe terelve őt. Szeme rebben ugyan, de túlontúl nincs meglepve a beszédmodor eme gyors fordulatától.*
-Munkáltatót. *Válla moccan csak a kelletlen beismeréstől, de az udvarias mosoly töretlen.*
-Itt születtem a Kikötőben, de a száraznál eleddig többet töltöttem a tengeren. A viharfiakkal, s azon kívül is... De a szolgálatom egészen máshogy képzelném, mint vitorlák meghúzását... *Hagy némi hatásszünetet szavainak.*
-Tegyük fel, hogy a kis wegtoreni bongyor nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Vagy bárki más. Határozottan meggyőző tudok lenni, ha az uraság... Érvényesítené akaratát. *Barnáival elhivatottan pillant fel a ravaszdi ábrázatra. Tudja, hogy vakmerőek szavai, de megakarja ragadni a férfi érdeklődését.*
-Vagy csupán emlékeztetőül szolgálna... *Ambroggio követi tekintetét. Számára csupán beidegződés, hogy felméri a körülötte elhaladókat, a férfi azonban meglepő váddal rukkol elő.*
-Ó, szó sincs ilyesmiről. *Búgja, miközben bizalmaskodva nyúl a férfi ruhakölteményéhez, hogy ujjaival elbíbelődhessen annak gombjaival.*
-Az én helyzetem nagyon is tiszta. Egy olyan uraság, mint ön, biztos befolyással bír... Néhány, elsuttogott jó szó Thira érdekében a megfelelő körökben, némi arany...*Nem keresi ezúttal a zöld tekintetet, helyette keze munkáját fixírozza.*
-Unom a kemény hajópadlót. Cserébe megdolgozom a bizalomért. *Ujjai feljebb vándorolnak a wegtoreni gallérjára, hogy igazítást mímeljen rajta, ha hagyja a férfi. Noha ritkán él hasonló praktikákkal, esze ágában sincs kihagyni a lehetőséget, hogy egyébirányú érdeklődést is kiváltson a piperkőcből, ha képes rá.*
-És még a számon is lakat lesz. *Fejezi be a kenegetést, majd széles mosollyal kulcsolja össze maga mögött kezeit.*
*A csipkés ruhakölteményben parolázó férfiember olybá tűnik, nem most mászott le a Sellőház makulátlan falvédőjéről. Hamar rövidre zárja a halovány mellékösvényeket, a szolgálatkészség medrébe terelve őt. Szeme rebben ugyan, de túlontúl nincs meglepve a beszédmodor eme gyors fordulatától.*
-Munkáltatót. *Válla moccan csak a kelletlen beismeréstől, de az udvarias mosoly töretlen.*
-Itt születtem a Kikötőben, de a száraznál eleddig többet töltöttem a tengeren. A viharfiakkal, s azon kívül is... De a szolgálatom egészen máshogy képzelném, mint vitorlák meghúzását... *Hagy némi hatásszünetet szavainak.*
-Tegyük fel, hogy a kis wegtoreni bongyor nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Vagy bárki más. Határozottan meggyőző tudok lenni, ha az uraság... Érvényesítené akaratát. *Barnáival elhivatottan pillant fel a ravaszdi ábrázatra. Tudja, hogy vakmerőek szavai, de megakarja ragadni a férfi érdeklődését.*
-Vagy csupán emlékeztetőül szolgálna... *Ambroggio követi tekintetét. Számára csupán beidegződés, hogy felméri a körülötte elhaladókat, a férfi azonban meglepő váddal rukkol elő.*
-Ó, szó sincs ilyesmiről. *Búgja, miközben bizalmaskodva nyúl a férfi ruhakölteményéhez, hogy ujjaival elbíbelődhessen annak gombjaival.*
-Az én helyzetem nagyon is tiszta. Egy olyan uraság, mint ön, biztos befolyással bír... Néhány, elsuttogott jó szó Thira érdekében a megfelelő körökben, némi arany...*Nem keresi ezúttal a zöld tekintetet, helyette keze munkáját fixírozza.*
-Unom a kemény hajópadlót. Cserébe megdolgozom a bizalomért. *Ujjai feljebb vándorolnak a wegtoreni gallérjára, hogy igazítást mímeljen rajta, ha hagyja a férfi. Noha ritkán él hasonló praktikákkal, esze ágában sincs kihagyni a lehetőséget, hogy egyébirányú érdeklődést is kiváltson a piperkőcből, ha képes rá.*
-És még a számon is lakat lesz. *Fejezi be a kenegetést, majd széles mosollyal kulcsolja össze maga mögött kezeit.*
3216. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-27 05:02:58
Üzenet elküldve: 2026-04-27 05:02:58
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
*Gunyoros önreflektálás fut végig rajta, ahogy észreveszi a zsoldos gyanakvó megtorpanását. Pedig a kérdezősködés mögött csak a helyi források felkutatása húzódott. Egy ismerőssel mindig könnyebb. Főleg egy ilyen... terhelt közegben. De nem rója fel a másiknak, hogy vonakodna Merrint a családja közelébe invitálni. Vagy igaz, amit mond, vagy nem. A félvér inkább elengedi a dolgot. Talán az egykori ivócimborák meg zsugások is jók lesznek valamire, ha sikerülne összefutni velük.
Shan nem tévedett a feltételezésével, amikor úgy vélte, útitársa alapvetően csendes alkat. Merrinnek nincs is igazán ínyére ez a feladat. Jobb szeret a háttérben meghúzódva figyelni. De most aligha elkerülhetők a kérdések.
A Vihar Fiait illetően csak hümment. ~Visszahúzódtak a hajóikra.~ Ezt ő kicsit másképp érti, mint az itteniek többsége. Bár a szinte üres dokkokat látva valószínűleg már itt is érzik, hogy mit is jelent ez a visszahúzódás. Ha meg kellene tippelnie, a Kikötő gyakorlatilag blokád alatt van. A pénz viszont mindig utat keres magának. És általában talál is. Kérdés, hogy ki helyezkedik jobban.
A reményei afelől, hogy hamar sikerül szétszálazni az itteni viszonyokat, úgy párolognak el, mint egy habos köpet a sivatagi köveken. Ráadásul elég feszült épp a helyzet a bandák között, úgyhogy a sietség még a végén visszaütne. Ez a kellemetlen tényállás.
A szófordulat a zsoldostól mocskosul magas labda, de Merrin nem ad neki hangot. Ennek ellenére a fakó tekintet Shanra fordul, a baltával faragott fizimiskán pedig feldereng az a hangulat, ami egy bizonytalan hangocskát arra késztet a tudat mélyén, hogy felvesse: mosolyog. Így a "bekapnék valamit"-re odasercintett "azt hittem, a lányokat szereted" párbeszéd valószínűleg teljesen némán fut végig köztük.
Merrint odapördíti a pult hozzá közelebb eső oldaláról az étlapot a zsoldos elé.*
- Rendelj nekem is *mondja.* - Én megkeresem a budit. *Azzal meg is indul, de a léptei megtorpannak még egy momentumra.*
- Szeszt ne. Se nekem, se neked. ...És egyéb bódító szert se *teszi még hozzá a reszelős hangú intelmet kiegészítve.*
*Gunyoros önreflektálás fut végig rajta, ahogy észreveszi a zsoldos gyanakvó megtorpanását. Pedig a kérdezősködés mögött csak a helyi források felkutatása húzódott. Egy ismerőssel mindig könnyebb. Főleg egy ilyen... terhelt közegben. De nem rója fel a másiknak, hogy vonakodna Merrint a családja közelébe invitálni. Vagy igaz, amit mond, vagy nem. A félvér inkább elengedi a dolgot. Talán az egykori ivócimborák meg zsugások is jók lesznek valamire, ha sikerülne összefutni velük.
Shan nem tévedett a feltételezésével, amikor úgy vélte, útitársa alapvetően csendes alkat. Merrinnek nincs is igazán ínyére ez a feladat. Jobb szeret a háttérben meghúzódva figyelni. De most aligha elkerülhetők a kérdések.
A Vihar Fiait illetően csak hümment. ~Visszahúzódtak a hajóikra.~ Ezt ő kicsit másképp érti, mint az itteniek többsége. Bár a szinte üres dokkokat látva valószínűleg már itt is érzik, hogy mit is jelent ez a visszahúzódás. Ha meg kellene tippelnie, a Kikötő gyakorlatilag blokád alatt van. A pénz viszont mindig utat keres magának. És általában talál is. Kérdés, hogy ki helyezkedik jobban.
A reményei afelől, hogy hamar sikerül szétszálazni az itteni viszonyokat, úgy párolognak el, mint egy habos köpet a sivatagi köveken. Ráadásul elég feszült épp a helyzet a bandák között, úgyhogy a sietség még a végén visszaütne. Ez a kellemetlen tényállás.
A szófordulat a zsoldostól mocskosul magas labda, de Merrin nem ad neki hangot. Ennek ellenére a fakó tekintet Shanra fordul, a baltával faragott fizimiskán pedig feldereng az a hangulat, ami egy bizonytalan hangocskát arra késztet a tudat mélyén, hogy felvesse: mosolyog. Így a "bekapnék valamit"-re odasercintett "azt hittem, a lányokat szereted" párbeszéd valószínűleg teljesen némán fut végig köztük.
Merrint odapördíti a pult hozzá közelebb eső oldaláról az étlapot a zsoldos elé.*
- Rendelj nekem is *mondja.* - Én megkeresem a budit. *Azzal meg is indul, de a léptei megtorpannak még egy momentumra.*
- Szeszt ne. Se nekem, se neked. ...És egyéb bódító szert se *teszi még hozzá a reszelős hangú intelmet kiegészítve.*
3215. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-26 08:11:48
Üzenet elküldve: 2026-04-26 08:11:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
*A "munkatárs" szóra némileg megemelkedik a szemöldöke. A szóhasználat egy lehetséges társulásra mutat az ő olvasatában, melyhez az alapot nyilvánvalóan az ajánlkozó fél szolgáltatná. Kíváncsisága épp csak kászálódik, hogy miféle üzletet hordhat a tarsolyában egy ilyen teremtés, amihez társat, de sejtése szerint inkább befektetőt keres. Viszont hamar kiderül, hogy inkább csak retorikai húzás volt a kifejezés a másik részéről.*
- Munkáltatót *javítja ki, apró biccentéssel a szóhasználatot. Az arcán az az atyai felsőbbségből prezentált, megengedő nyájasság ül, ami az egyszerűbb lelkeknek kifejezetten megnyerő lehet, másoknak viszont inkább gyomorforgató.* - Munkáltatót keresel tehát, kedvesem *bazsalyog.* - Úgy, halljuk a bemutatkozásod, hogy felmérjem a lehetőségeinket. *E többes szám a rá jellemző mézes stílusjegy, amibe felsőbbségét émelygősségig mártogatja.* - Ha ily ajánlkozva tisztelsz meg ambícióddal, drága, talán volnál olyan elragadó, és egy finom kis prezentáció keretében felvázolnád számomra érdemi kvalitásaid és tapasztalataid, hogy kölcsönösen megbizonyosodhassunk róla: e lehetséges együttműködés valóban mindkettőnk számára gyümölcsöző befektetésnek ígérkezik.
*A szeme némi sértettséggel szűkül, mikor konstatálja, a nagylelkűsége dacára a vörös tekintete a válla fölött eltérülve másra veti fókuszát. Utána fordul, s maga is végigmustrálja ama széles karimájú kalapot, s tulajdonosát.*
- Ismered talán? Vagy esetleg az ő helyére keresnél "munkatársat"? *kérdi némi pikirt éllel.* - Az ilyen... friss szakítások utáni viharokba inkább *ciccent a fejét ingatva* - nem keverednék bele, kedvesem. Talán keress meg néhány hat múlva, amikor már, nos, leülepedtek a dolgok, s tisztázódott a helyzeted.
*A "munkatárs" szóra némileg megemelkedik a szemöldöke. A szóhasználat egy lehetséges társulásra mutat az ő olvasatában, melyhez az alapot nyilvánvalóan az ajánlkozó fél szolgáltatná. Kíváncsisága épp csak kászálódik, hogy miféle üzletet hordhat a tarsolyában egy ilyen teremtés, amihez társat, de sejtése szerint inkább befektetőt keres. Viszont hamar kiderül, hogy inkább csak retorikai húzás volt a kifejezés a másik részéről.*
- Munkáltatót *javítja ki, apró biccentéssel a szóhasználatot. Az arcán az az atyai felsőbbségből prezentált, megengedő nyájasság ül, ami az egyszerűbb lelkeknek kifejezetten megnyerő lehet, másoknak viszont inkább gyomorforgató.* - Munkáltatót keresel tehát, kedvesem *bazsalyog.* - Úgy, halljuk a bemutatkozásod, hogy felmérjem a lehetőségeinket. *E többes szám a rá jellemző mézes stílusjegy, amibe felsőbbségét émelygősségig mártogatja.* - Ha ily ajánlkozva tisztelsz meg ambícióddal, drága, talán volnál olyan elragadó, és egy finom kis prezentáció keretében felvázolnád számomra érdemi kvalitásaid és tapasztalataid, hogy kölcsönösen megbizonyosodhassunk róla: e lehetséges együttműködés valóban mindkettőnk számára gyümölcsöző befektetésnek ígérkezik.
*A szeme némi sértettséggel szűkül, mikor konstatálja, a nagylelkűsége dacára a vörös tekintete a válla fölött eltérülve másra veti fókuszát. Utána fordul, s maga is végigmustrálja ama széles karimájú kalapot, s tulajdonosát.*
- Ismered talán? Vagy esetleg az ő helyére keresnél "munkatársat"? *kérdi némi pikirt éllel.* - Az ilyen... friss szakítások utáni viharokba inkább *ciccent a fejét ingatva* - nem keverednék bele, kedvesem. Talán keress meg néhány hat múlva, amikor már, nos, leülepedtek a dolgok, s tisztázódott a helyzeted.
3214. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-23 21:54:52
Üzenet elküldve: 2026-04-23 21:54:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
*Csak az arcára ül ki erőteljes döbbenet, ellen nem áll a sajátos üdvözlésnek. Mármint állna ő, ha nem a Sellőházban lenne, és nem egy olyan alak pörgetné épp a kacsójánál fogva, aki - látszólag - vitte is valamire.
Hasonlóért a Rumos Rókalyukban az a legkevesebb, hogy a karjáért nyúló pondró arcába vágná a korsót, rosszabb esetben öklét. Itt és most, csak egy elégedett vigyor kúszik arcára, hogy társasága olybá tűnik, nincs az uraság ellenére. Épp ellenkezőleg!*
-Kegyem ajánlata... *A vigyor rókamosollyá finomul, jobbját csípőjére költöztetve tettet merengést. Amennyiben olvasna a wegtoreni gondolataiban, akkor sem lenne felháborodva a ténytől, hogy első pillantásra összekeverték valamelyik féltestvérével. Anyjuk jóvoltából akad épp elég vörös kobak a Kikötőben, és nem is egyszer élt vissza az adódó lehetőséggel, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő néven mutatkozzék be.*
-Ó, nem versenyzem én a Sellőház kínálatával. *Finoman szűkülnek össze szemei, ahogy közelebb libben. Amennyiben a jól öltözött férfi hagyja, gyengéden végigsimít annak mellényén, mintha csak egy ráncot simítana ki rajta.*
-Munkatársat keresek. *Kezd neki lassan, miközben megkeresi a zöld tekintetet magának. A legkevésbé sincs ellenére, hogy a kedvét keresi a bizonyára vaskos erszénnyel megáldott férfinak. A morális gátakat már rég átszakította a közeg, melyben boldogulnia kell. Nem is esik túlságosan nehezére e szerep, tekintettel rá, hogy a rang mellett a vagyont és a befolyást tiszteli csak igazán. Ez az alak pedig látszólag mindhárommal bír.*
-Egy magafajta uraságnak biztos számtalan teendője akad. Egy magamfajta... Hölgynek pedig sok ideje. *Beharapja ajkát, úgy cserkészi tovább barna íriszeivel a férfi ábrázatát. Rövid időre megállapodik a gondosan nyírt szakállon. Talán csak egyszer látott életében hasonló kifinomultságot, azt is egy bizonyos kapitány részéről.*
-Úgyhogy amit uraságod óhajt. *Vállat von, majd elpillantva Ambroggio válla felett tekintetével kísér egy széles karimájú kalapot viselő, távozó vendéget. Igyekszik könnyed hangnemet megütni, holott bizsergeti a gondolat, hogy kis szerencsével tovább élvezheti a Sellőház vendégszeretét.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.23 22:02:43
*Csak az arcára ül ki erőteljes döbbenet, ellen nem áll a sajátos üdvözlésnek. Mármint állna ő, ha nem a Sellőházban lenne, és nem egy olyan alak pörgetné épp a kacsójánál fogva, aki - látszólag - vitte is valamire.
Hasonlóért a Rumos Rókalyukban az a legkevesebb, hogy a karjáért nyúló pondró arcába vágná a korsót, rosszabb esetben öklét. Itt és most, csak egy elégedett vigyor kúszik arcára, hogy társasága olybá tűnik, nincs az uraság ellenére. Épp ellenkezőleg!*
-Kegyem ajánlata... *A vigyor rókamosollyá finomul, jobbját csípőjére költöztetve tettet merengést. Amennyiben olvasna a wegtoreni gondolataiban, akkor sem lenne felháborodva a ténytől, hogy első pillantásra összekeverték valamelyik féltestvérével. Anyjuk jóvoltából akad épp elég vörös kobak a Kikötőben, és nem is egyszer élt vissza az adódó lehetőséggel, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő néven mutatkozzék be.*
-Ó, nem versenyzem én a Sellőház kínálatával. *Finoman szűkülnek össze szemei, ahogy közelebb libben. Amennyiben a jól öltözött férfi hagyja, gyengéden végigsimít annak mellényén, mintha csak egy ráncot simítana ki rajta.*
-Munkatársat keresek. *Kezd neki lassan, miközben megkeresi a zöld tekintetet magának. A legkevésbé sincs ellenére, hogy a kedvét keresi a bizonyára vaskos erszénnyel megáldott férfinak. A morális gátakat már rég átszakította a közeg, melyben boldogulnia kell. Nem is esik túlságosan nehezére e szerep, tekintettel rá, hogy a rang mellett a vagyont és a befolyást tiszteli csak igazán. Ez az alak pedig látszólag mindhárommal bír.*
-Egy magafajta uraságnak biztos számtalan teendője akad. Egy magamfajta... Hölgynek pedig sok ideje. *Beharapja ajkát, úgy cserkészi tovább barna íriszeivel a férfi ábrázatát. Rövid időre megállapodik a gondosan nyírt szakállon. Talán csak egyszer látott életében hasonló kifinomultságot, azt is egy bizonyos kapitány részéről.*
-Úgyhogy amit uraságod óhajt. *Vállat von, majd elpillantva Ambroggio válla felett tekintetével kísér egy széles karimájú kalapot viselő, távozó vendéget. Igyekszik könnyed hangnemet megütni, holott bizsergeti a gondolat, hogy kis szerencsével tovább élvezheti a Sellőház vendégszeretét.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.23 22:02:43
3213. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-23 20:11:01
Üzenet elküldve: 2026-04-23 20:11:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 136
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
- Meglepődnél milyen jól mennek errefelé az ivók *valójában nem is akkora meglepetés, elvégre a tengerészet és a szipákolás kéz a kézben járnak az idők kezdete óta, a helyi kricsmik pedig igencsak méltányos áron kínálják a szemérmetlen lealjasodást, grátiszban pedig jár hozzá egy mocsok nagy másnaposság is.
Illetődötten húzza fel a szemöldökét a meglehetősen személyesen csendülő kérdésre, s hamar gyanakodva mustrálja a mogorva vonásokat. Talán csak a fattyú különösen sötét természete miatt, de valahogy dereng valami fenyegető ebben a kérdésben... igyekszik elhessegetni ezt a váratlan bizalmatlankodást, valószínűleg csak próbálja fenntartani ezt a csevelyt, nem munkál hátsószándék az érdeklődés mögött. Legalább is nagyon reméli.*
- Atyám és a fivéreim még a Holtak Háborúja idején elhagyták a Kikötőt *hosszú ideje nem látta már őket, utolsó leveleik szerint valamelyik közeli szigeten rendezkedtek be. Nem sokat gondol mostanában rájuk, tudja, hogy jó helyen vannak, nem aggodalmaskodik, megelégszik azzal, hogy néha-néha életjelet küldenek magukról*
- Ismerőseim... hát *megvakarássza kicsit az állát* - Néhány ivócimbora meg zsugás bizonyára akad még itt a régi időkből.
*Amíg Merrin a lovat intézi, egy halovány mosollyal az arcán nézegeti a Sellőház ismerős épületét, a nagy nosztalgiarohamban még egy mély, jóleső sóhaj is elhagyja ajkait. Piszok régen nem volt már itt, mégis most olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy maga mögött hagyta a szívének oly kedves bordélyt.
A félvér további kérdezősködése zökkenti ki az ábrándozásból. Meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy elsőre egy igencsak csendesnek tűnő zsémbes fickónak tűnt, rohadt sokat kíváncsiskodik. Mielőtt válaszolna már meg is indul az ajtó felé.*
- Nem hinném, hogy meg mernének fordulni errefelé *felel végül, miközben a küszöböt átlépve biccent az őrnek, aztán beljebb haladva magába szívja egykori munkahelye jellegzetes illatát. Olyan érzés van, mintha hazatért volna. Nagy kár, hogy hiába cikázik pillantása a személyzeten, ismerős vonásokat már nem vél felfedezni közöttük.* - Azt hallottam, hogy a kis műsor után *utal itt egyértelműen a korábban látott felaggatott hullákra* - Visszahúzódtak a hajóikra többnyire.
*Jobb ötlet híján most a pulthoz lépve megtámaszkodik, aranyló tekintetét pedig a félvérre veti*
- Nem tudom te hogy vagy vele, de én éhen halok. Lehet bekapnék valamit, mielőtt tovább nyaggatnál *elenged egy fáradtnak tetsző műsóhajt. Mintha nem épp ő lenne az, akinek az út nagy részében feleslegesen járt a szája*
- Meglepődnél milyen jól mennek errefelé az ivók *valójában nem is akkora meglepetés, elvégre a tengerészet és a szipákolás kéz a kézben járnak az idők kezdete óta, a helyi kricsmik pedig igencsak méltányos áron kínálják a szemérmetlen lealjasodást, grátiszban pedig jár hozzá egy mocsok nagy másnaposság is.
Illetődötten húzza fel a szemöldökét a meglehetősen személyesen csendülő kérdésre, s hamar gyanakodva mustrálja a mogorva vonásokat. Talán csak a fattyú különösen sötét természete miatt, de valahogy dereng valami fenyegető ebben a kérdésben... igyekszik elhessegetni ezt a váratlan bizalmatlankodást, valószínűleg csak próbálja fenntartani ezt a csevelyt, nem munkál hátsószándék az érdeklődés mögött. Legalább is nagyon reméli.*
- Atyám és a fivéreim még a Holtak Háborúja idején elhagyták a Kikötőt *hosszú ideje nem látta már őket, utolsó leveleik szerint valamelyik közeli szigeten rendezkedtek be. Nem sokat gondol mostanában rájuk, tudja, hogy jó helyen vannak, nem aggodalmaskodik, megelégszik azzal, hogy néha-néha életjelet küldenek magukról*
- Ismerőseim... hát *megvakarássza kicsit az állát* - Néhány ivócimbora meg zsugás bizonyára akad még itt a régi időkből.
*Amíg Merrin a lovat intézi, egy halovány mosollyal az arcán nézegeti a Sellőház ismerős épületét, a nagy nosztalgiarohamban még egy mély, jóleső sóhaj is elhagyja ajkait. Piszok régen nem volt már itt, mégis most olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy maga mögött hagyta a szívének oly kedves bordélyt.
A félvér további kérdezősködése zökkenti ki az ábrándozásból. Meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy elsőre egy igencsak csendesnek tűnő zsémbes fickónak tűnt, rohadt sokat kíváncsiskodik. Mielőtt válaszolna már meg is indul az ajtó felé.*
- Nem hinném, hogy meg mernének fordulni errefelé *felel végül, miközben a küszöböt átlépve biccent az őrnek, aztán beljebb haladva magába szívja egykori munkahelye jellegzetes illatát. Olyan érzés van, mintha hazatért volna. Nagy kár, hogy hiába cikázik pillantása a személyzeten, ismerős vonásokat már nem vél felfedezni közöttük.* - Azt hallottam, hogy a kis műsor után *utal itt egyértelműen a korábban látott felaggatott hullákra* - Visszahúzódtak a hajóikra többnyire.
*Jobb ötlet híján most a pulthoz lépve megtámaszkodik, aranyló tekintetét pedig a félvérre veti*
- Nem tudom te hogy vagy vele, de én éhen halok. Lehet bekapnék valamit, mielőtt tovább nyaggatnál *elenged egy fáradtnak tetsző műsóhajt. Mintha nem épp ő lenne az, akinek az út nagy részében feleslegesen járt a szája*
3212. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-23 05:25:17
Üzenet elküldve: 2026-04-23 05:25:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Thiraya - Duarrte//
*Bár az üzlet végkimenetele hagyott némi kívánnivalót mindkét részről, mégsem zárult rossz szájízzel. Furcsamód mégis egy kicsit kellemetlenül érzi magát amiatt, hogy a wegtoreni olvasatában tulajdonképpen nem sokat teljesített. Félreértés ne essék, az Intézőnek sosem volt lelkifurdalása, ha aránytalan feltételekkel húzhatott hasznot valamiből, de a kreol kufárkisasszony habitusa, s búcsú édes felhangjai mégis mocorogtatnak benne valami teljesítménybeli deficit érzést. Ez pedig olyasmi, ami méltán csal mosolyt a képére. Nem csoda, hogy az a szerencsétlen tengerész így belegabalyodott a kicsike hálójába.
Dayaneer után ő is maga mögött hagyja a szobát, s derűs tűnődésbe merülve baktat le a lépcsőn. A pult közelebb eső végénél átveszi a fegyverövét, amit ittléte alatt mindig a személyzet gondjaira bíz. Mióta az új vezetés van, nem egészen tisztázott, hogy le kell-e adni az ilyesmit vagy nem, de ő hajlik rá, hogy mindenkinek jobb úgy, ha idebent csak az őröknél van fegyver. Elvégre ez az élvezetek otthona, semmi keresnivalója e közegben az efféle holmiknak. Még akkor se, ha oly tetszetős külcsínnel bírnak, mint Ambroggio kardja.*
- Hó, hó! *fog rá a vörös kacsóira, ahogy egy nagybácsi üdvözli rég látott unokahúgát, midőn egy "Hadd nézzelek!" pillantással ámul az idő munkáján, mely gyermekből nőt faragott. Eztán, ha a másik ellen nem áll a mozdulatnak, meg is pörgeti tengelye körül, ahogy táncparketten vagy vásári vigadalmakban szokás.* - A kisasszonynak van szeme a jóra *húzódik szélesre az a negédes mosoly a képén, amint egy lépést ellép, s alaposan végigméri az őt megszólító teremtést.
Piperkőcnek piperkőc, de vagy messze otthonosabban mozog a zsebtolvajok világában, mint az átlag, vagy csak messze habókosabb, mint az átlag. Ezt sajnos nehéz eldönteni, de mindenesetre a rutinos felvigyázók valószínűleg értik a fennforgást. Nem lépnek közbe, de méricskélő pillantásuk a kettősnek kiemelt figyelemmel adózik.
Be kell vallania, az első pillanatban azt hitte, tékozló testőrét, Daesyst ette vissza a fene a Kikötőbe, de a nyájas hangvétel már az első zöngéknél elhessenti a felbukó gondolatot. Megdöbbentő, mily széles a paletta errefelé a formás kis vörösek tekintetében. Hogy anyai vagy apai ágon szaladt-e meg így a reprodukciós tényező, az megérne egy kötetnyi ponyvairodalmat, de aligha ő lesz az, aki utánamegy ennek a szálnak. De ki tudja?*
- Oly sok odaadó segítséget kínál e csodás intézmény *mosolyog, míg rókatekintete végigmustrálja a vöröst.* - Miben kínálna rá kegyed ajánlata?
*Bár az üzlet végkimenetele hagyott némi kívánnivalót mindkét részről, mégsem zárult rossz szájízzel. Furcsamód mégis egy kicsit kellemetlenül érzi magát amiatt, hogy a wegtoreni olvasatában tulajdonképpen nem sokat teljesített. Félreértés ne essék, az Intézőnek sosem volt lelkifurdalása, ha aránytalan feltételekkel húzhatott hasznot valamiből, de a kreol kufárkisasszony habitusa, s búcsú édes felhangjai mégis mocorogtatnak benne valami teljesítménybeli deficit érzést. Ez pedig olyasmi, ami méltán csal mosolyt a képére. Nem csoda, hogy az a szerencsétlen tengerész így belegabalyodott a kicsike hálójába.
Dayaneer után ő is maga mögött hagyja a szobát, s derűs tűnődésbe merülve baktat le a lépcsőn. A pult közelebb eső végénél átveszi a fegyverövét, amit ittléte alatt mindig a személyzet gondjaira bíz. Mióta az új vezetés van, nem egészen tisztázott, hogy le kell-e adni az ilyesmit vagy nem, de ő hajlik rá, hogy mindenkinek jobb úgy, ha idebent csak az őröknél van fegyver. Elvégre ez az élvezetek otthona, semmi keresnivalója e közegben az efféle holmiknak. Még akkor se, ha oly tetszetős külcsínnel bírnak, mint Ambroggio kardja.*
- Hó, hó! *fog rá a vörös kacsóira, ahogy egy nagybácsi üdvözli rég látott unokahúgát, midőn egy "Hadd nézzelek!" pillantással ámul az idő munkáján, mely gyermekből nőt faragott. Eztán, ha a másik ellen nem áll a mozdulatnak, meg is pörgeti tengelye körül, ahogy táncparketten vagy vásári vigadalmakban szokás.* - A kisasszonynak van szeme a jóra *húzódik szélesre az a negédes mosoly a képén, amint egy lépést ellép, s alaposan végigméri az őt megszólító teremtést.
Piperkőcnek piperkőc, de vagy messze otthonosabban mozog a zsebtolvajok világában, mint az átlag, vagy csak messze habókosabb, mint az átlag. Ezt sajnos nehéz eldönteni, de mindenesetre a rutinos felvigyázók valószínűleg értik a fennforgást. Nem lépnek közbe, de méricskélő pillantásuk a kettősnek kiemelt figyelemmel adózik.
Be kell vallania, az első pillanatban azt hitte, tékozló testőrét, Daesyst ette vissza a fene a Kikötőbe, de a nyájas hangvétel már az első zöngéknél elhessenti a felbukó gondolatot. Megdöbbentő, mily széles a paletta errefelé a formás kis vörösek tekintetében. Hogy anyai vagy apai ágon szaladt-e meg így a reprodukciós tényező, az megérne egy kötetnyi ponyvairodalmat, de aligha ő lesz az, aki utánamegy ennek a szálnak. De ki tudja?*
- Oly sok odaadó segítséget kínál e csodás intézmény *mosolyog, míg rókatekintete végigmustrálja a vöröst.* - Miben kínálna rá kegyed ajánlata?
3211. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-19 21:20:38
Üzenet elküldve: 2026-04-19 21:20:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ambroggio Duarrte//
*A levegő fülledt, a feje jólesően zsong a szervezetébe juttatott szerektől. Hirtelen jött nyereménye úgy folyik ki ujjai közül, akár a víz. Nem kell hozzá két óra, zsebei üresek, és úgy szorongatja ujjai között a félig üres korsót, mintha az élete múlna rajta. Természetesen elég aranyat elszórt, hogy ne dobják ki azon nyomban, de ami késik, nem múlik. Szórakozottan fordul ki székén, hogy egy kósza, rőt tincset csavargatva ujjai közül szemlélje meg a vendégseregletet. Bár akadna itt olyan ismerős ábrázat, akitől némi üres ígéret útján kicsalhatna néhány aranyat... Most még az a közelmúltban oly gyakorta kilátásba helyezett, tízaranyas lyukas hordó sem állna messze tőle, ha elódázhatja vele a távozást a bódultság és a könnyű élvezetetek házából. Sajnos e hely nem hemzseg a jól ismert arcoktól. Az ő ismertsége ennél jóval erszénykímélőbb hóbortokkal múlatja idejét. Ő azonban nem kívánkozik el innét, a legkevésbé sem. Aki egyszer megízlelte a habos csókot, az nem szívesen adja lejjebb... E luxus pedig határozottan kedvére van.
Megtámaszkodik könyökeivel, hátát pedig a pultnak veti. Barnái lustán kísérnek egy termetes kereskedőt, oldalán egy-egy, selymek takarásában ringó, kacarászó sellővel. Ad még egy esélyt, hogy a szerencséje megtalálja, mielőtt valóban távozóra fogná. Tekintete végül csak megakad valakin. Látta már az épp távozó wegtorenit. Felélénkülve dől előrébb ültében, íriszei pedig kíváncsian kutatják a kreolbőrű nyomait. Hamar meg is találja a kiindulópontot a piperkőc alakban.
Pont úgy fest, ahogy egy vagyonos szárazföldit elképzel. Olyat, akinek az ingujjában is aranyat lelni. Ez ráadásul úgy viseltetik, mintha övé lenne a hely...
Elnyomja, ami megmaradt a megtekert ördögvigyorból, megigazítja fűzőjét majd támadásba lendül. Teszi ezt tőle telhető eleganciával, már amennyit rövid ittléte alatt ellesett a sellőktől.*
-Egy olyan úr, mint maga, társaság nélkül... *Szólítja meg búgó hangon, majd megcsóválja fejét. Távol áll tőle e színpadias habitus, de tisztában van vele, hogy nem a Rumosban van, újdonsült társasága figyelmét pedig fel kell valahogy keltenie. Mert abban is biztos, hogy nem akárkivel van dolga. Lopva elidőzik a díszes markolattőrön. Megérhet vagy egy napi fogyasztást itt.*
-Talán segíthetek. *Finoman emelkedik csak szemöldöke. Legrosszabb esetben a piperkőc férfi, akinek loboncát szintúgy megcsípte a tűz, melegebb vizekre hajtja. Egy próbát számára mindenképp megér a dolog.*
*A levegő fülledt, a feje jólesően zsong a szervezetébe juttatott szerektől. Hirtelen jött nyereménye úgy folyik ki ujjai közül, akár a víz. Nem kell hozzá két óra, zsebei üresek, és úgy szorongatja ujjai között a félig üres korsót, mintha az élete múlna rajta. Természetesen elég aranyat elszórt, hogy ne dobják ki azon nyomban, de ami késik, nem múlik. Szórakozottan fordul ki székén, hogy egy kósza, rőt tincset csavargatva ujjai közül szemlélje meg a vendégseregletet. Bár akadna itt olyan ismerős ábrázat, akitől némi üres ígéret útján kicsalhatna néhány aranyat... Most még az a közelmúltban oly gyakorta kilátásba helyezett, tízaranyas lyukas hordó sem állna messze tőle, ha elódázhatja vele a távozást a bódultság és a könnyű élvezetetek házából. Sajnos e hely nem hemzseg a jól ismert arcoktól. Az ő ismertsége ennél jóval erszénykímélőbb hóbortokkal múlatja idejét. Ő azonban nem kívánkozik el innét, a legkevésbé sem. Aki egyszer megízlelte a habos csókot, az nem szívesen adja lejjebb... E luxus pedig határozottan kedvére van.
Megtámaszkodik könyökeivel, hátát pedig a pultnak veti. Barnái lustán kísérnek egy termetes kereskedőt, oldalán egy-egy, selymek takarásában ringó, kacarászó sellővel. Ad még egy esélyt, hogy a szerencséje megtalálja, mielőtt valóban távozóra fogná. Tekintete végül csak megakad valakin. Látta már az épp távozó wegtorenit. Felélénkülve dől előrébb ültében, íriszei pedig kíváncsian kutatják a kreolbőrű nyomait. Hamar meg is találja a kiindulópontot a piperkőc alakban.
Pont úgy fest, ahogy egy vagyonos szárazföldit elképzel. Olyat, akinek az ingujjában is aranyat lelni. Ez ráadásul úgy viseltetik, mintha övé lenne a hely...
Elnyomja, ami megmaradt a megtekert ördögvigyorból, megigazítja fűzőjét majd támadásba lendül. Teszi ezt tőle telhető eleganciával, már amennyit rövid ittléte alatt ellesett a sellőktől.*
-Egy olyan úr, mint maga, társaság nélkül... *Szólítja meg búgó hangon, majd megcsóválja fejét. Távol áll tőle e színpadias habitus, de tisztában van vele, hogy nem a Rumosban van, újdonsült társasága figyelmét pedig fel kell valahogy keltenie. Mert abban is biztos, hogy nem akárkivel van dolga. Lopva elidőzik a díszes markolattőrön. Megérhet vagy egy napi fogyasztást itt.*
-Talán segíthetek. *Finoman emelkedik csak szemöldöke. Legrosszabb esetben a piperkőc férfi, akinek loboncát szintúgy megcsípte a tűz, melegebb vizekre hajtja. Egy próbát számára mindenképp megér a dolog.*
3210. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-09 15:30:23
Üzenet elküldve: 2026-04-09 15:30:23
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Szokatlan ez a komolyság az Intéző részéről, a mindig ravaszan villanó zöld tekintetbe révedve úgy érzi, hogy valóban jobb volna észben tartani ezt a tanácsot. Most annyi minden kavarog azonban a fejében, hogy nehezére esik utat engedni a józanabb gondolatoknak, nem érez hát hálát a baráti felhangú figyelmeztetés hallatán. A perzselő irbiszpillantások fojtott indulattal néznek vissza a vörösre, de csak gyengéden a kézre szorít.*
- Így fogok tenni *bőven akadna lendülete hevesen vitatkozni azon, mennyire is hagyta üres kézzel őt valójában Ambroggio, de inkább a könnyebbik utat választja. Higgadtan felel, úgy tesz, mint aki hasznosnak találja a tanácsot, felesleges is további köröket futni. Egyértelmű, hogy rossz ajtón kopogtatott a kérésével, s igaz, hogy valamicskével többet tud, mint érkezésekor, de túl nagy árat fizetett ezért a semmiségért. Elvégre az Intéző meglehetősen kényes információk birtokába jutott a wegtoreniről, okosan fenn kell hát tartania ezt az elsőre igencsak törékenynek tűnő szövetséget, hogy ne álljon érdekében a másiknak felhasználni ezeket ellene a jövőben. Úgy sejti puszta szórakozásból nem is tenne ilyet, inkább csak ha érdekében áll.
A kacsójára simuló kéz, s a visszatérő negédes modor mosolyt csal a kreol ajkára.*
- Még látjuk egymást, Duarrte *ígéri halkan duruzsolva aztán ellépve már fordul is az ajtó felé*
- Nem olyan könnyű szabadulni a barátságomtól *nyúlik el egy vigyor az arcán, melyben minden kacérsága ellenére továbbra is alattomosan dolgozik némi baljóslat. Egy huncut kis kacsintással még megtoldja a búcsút, majd maga mögött hagyja a vörös szobáját, s hamarosan az egész Sellőházat.*
*Szokatlan ez a komolyság az Intéző részéről, a mindig ravaszan villanó zöld tekintetbe révedve úgy érzi, hogy valóban jobb volna észben tartani ezt a tanácsot. Most annyi minden kavarog azonban a fejében, hogy nehezére esik utat engedni a józanabb gondolatoknak, nem érez hát hálát a baráti felhangú figyelmeztetés hallatán. A perzselő irbiszpillantások fojtott indulattal néznek vissza a vörösre, de csak gyengéden a kézre szorít.*
- Így fogok tenni *bőven akadna lendülete hevesen vitatkozni azon, mennyire is hagyta üres kézzel őt valójában Ambroggio, de inkább a könnyebbik utat választja. Higgadtan felel, úgy tesz, mint aki hasznosnak találja a tanácsot, felesleges is további köröket futni. Egyértelmű, hogy rossz ajtón kopogtatott a kérésével, s igaz, hogy valamicskével többet tud, mint érkezésekor, de túl nagy árat fizetett ezért a semmiségért. Elvégre az Intéző meglehetősen kényes információk birtokába jutott a wegtoreniről, okosan fenn kell hát tartania ezt az elsőre igencsak törékenynek tűnő szövetséget, hogy ne álljon érdekében a másiknak felhasználni ezeket ellene a jövőben. Úgy sejti puszta szórakozásból nem is tenne ilyet, inkább csak ha érdekében áll.
A kacsójára simuló kéz, s a visszatérő negédes modor mosolyt csal a kreol ajkára.*
- Még látjuk egymást, Duarrte *ígéri halkan duruzsolva aztán ellépve már fordul is az ajtó felé*
- Nem olyan könnyű szabadulni a barátságomtól *nyúlik el egy vigyor az arcán, melyben minden kacérsága ellenére továbbra is alattomosan dolgozik némi baljóslat. Egy huncut kis kacsintással még megtoldja a búcsút, majd maga mögött hagyja a vörös szobáját, s hamarosan az egész Sellőházat.*
3209. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-04-05 08:03:06
Üzenet elküldve: 2026-04-05 08:03:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Látja a bosszankodást a kufár arcán, de ez csupán annyit mutat meg neki, hogy a szavai nem értek célt. Nem kétséges, hogy a wegtoreni nem azt kapta, amit szeretett volna, de Ambroggio egyáltalán nem hagyta üres kézzel. Ezt talán majd csak jóval később látja be. Bonyolult történet ez, s ő már most úgy érzi, nem igazán akarna ennél jobban belefolyni. Túl sok bonyodalom, túl sok kétes szereplő, túl szövevényes szálak.
A wegtoreni távozni készül, Ambroggio pedig a poharát hátrahagyva felkel a fotelből a fanyar hangulatú kézfogáshoz. Határozottan, de partneréhez igazított erővel szorít rá a kufár jobbjára.*
- Úgy hallottam, okos lány vagy, Bíborkéz Dayaneer. Hát használd az eszed, s tartsd elmédben a szavaimat. *Talán most először fordul elő, hogy nem fátyolozza az az irritáló, nyájas negédesség sem az Intéző hangsúlyát, s tekintetét.* - Ha mélységit látsz a közeledben *szól nyomatékosan* - a levegőbe szimatolni, mint kopót, amelyhez sebzett préda szagát tekeri a szél, oldj kereket, nagyon gyorsan.
*A komolyság, ami az arcán ül, már-már ijesztő. De nem enged soká a színfala mögé lesni. A piperkőc mosoly függönye hamar visszaereszkedik a gonddal beretvált arcra.*
- Bízom benne, hogy megtisztelsz még kivételes társaságodda* biccent. Bára a kajánság, mint személye jellegzetes és elmaradhatatlan cicomája, ezúttal is ott nyújtózik a képén, de a kétes kézcsók ezúttal elmarad. Csupán rásimítja balját is az üzletet záró kézfogásra, mint egy hivatalos etikettből kilépő, baráti gesztus.* - Bearanyozod a napom. *Mondja búcsúzóul egy szélesre nyúló mosollyal.*
*Látja a bosszankodást a kufár arcán, de ez csupán annyit mutat meg neki, hogy a szavai nem értek célt. Nem kétséges, hogy a wegtoreni nem azt kapta, amit szeretett volna, de Ambroggio egyáltalán nem hagyta üres kézzel. Ezt talán majd csak jóval később látja be. Bonyolult történet ez, s ő már most úgy érzi, nem igazán akarna ennél jobban belefolyni. Túl sok bonyodalom, túl sok kétes szereplő, túl szövevényes szálak.
A wegtoreni távozni készül, Ambroggio pedig a poharát hátrahagyva felkel a fotelből a fanyar hangulatú kézfogáshoz. Határozottan, de partneréhez igazított erővel szorít rá a kufár jobbjára.*
- Úgy hallottam, okos lány vagy, Bíborkéz Dayaneer. Hát használd az eszed, s tartsd elmédben a szavaimat. *Talán most először fordul elő, hogy nem fátyolozza az az irritáló, nyájas negédesség sem az Intéző hangsúlyát, s tekintetét.* - Ha mélységit látsz a közeledben *szól nyomatékosan* - a levegőbe szimatolni, mint kopót, amelyhez sebzett préda szagát tekeri a szél, oldj kereket, nagyon gyorsan.
*A komolyság, ami az arcán ül, már-már ijesztő. De nem enged soká a színfala mögé lesni. A piperkőc mosoly függönye hamar visszaereszkedik a gonddal beretvált arcra.*
- Bízom benne, hogy megtisztelsz még kivételes társaságodda* biccent. Bára a kajánság, mint személye jellegzetes és elmaradhatatlan cicomája, ezúttal is ott nyújtózik a képén, de a kétes kézcsók ezúttal elmarad. Csupán rásimítja balját is az üzletet záró kézfogásra, mint egy hivatalos etikettből kilépő, baráti gesztus.* - Bearanyozod a napom. *Mondja búcsúzóul egy szélesre nyúló mosollyal.*
3208. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-30 23:28:12
Üzenet elküldve: 2026-03-30 23:28:12
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Nem tetszik neki a felelet. Tekintete elmerengve siklik a falakra, marka megfeszül a karfán, másik kezével könyökölve dörzsöli meg az állát. Fel tudna robbanni mérgében, ezért hagyja ülni a csendet egy időre, s kerüli azt a folyvást jelek után kutató rókatekintetet. Eleinte olyannyira zúg a füle az ingerültségtől, szinte nem is hallja Ambroggio fejtegetését a rabszolgák jelöléséről, szíve szerint még rá is morranna, hogy tudassa vele, mennyire mérhetetlenül magasról tesz arra, mit csinálnak a tetves mélységiek az emberáruval. Vesz azonban egy mély, józanító lélegzetet, ujjaival finoman átmasszírozza orrnyergét és immáron igyekszik meg is hallani azt, amit az Intéző mondani kíván neki. Ha akad is a testén valami bizonyíték, melyet ez eddig nem sikerült felfedeznie, őszintén kötve hiszi, hogy egészen a Kikötőig merészkedne valami pirtianesi húskupec csupán azért, hogy begyűjtse. Rabszolga annyi akad, mint égen a csillag, legfeljebb valami szerencsétlen találkozás után tudja elképzelni, hogy valaki jogot formálna rá - de hát ugye pusztán a kinézetből ki is tudhatná, hogy mily szerencsétlenül járt? Az az alaposan elrejtett billog pedig minden bizonnyal oly helyen feszít, melyet egy puszta kocsmai csevej alkalmával nehezen vesz észre az ember. Más a helyzet azonban, ha valaki papírost kap a kezébe, s netán ezen felbuzdulva a felkeresésére siet, vagy pusztán a bosszantására megvásárolja valakitől. A birtokjegy tehát mindezek fényében is sokkalta veszélyesebb a számára, s ahhoz hogy megszűnjön ez a néha-néha alattomosan felbukkanó paranoia, a két kezével kell megsemmisítenie. Hogy nem csupán az átkozott levél felkutatása volt érdekes számára az Ambroggio számára kirótt feladatban, azt nehezen lehetne tagadni. Hosszú ideje lezárásra vágyik, úgy érzi, ha nem kapja meg, Nolenar emléke talán haláláig kísérteni fogja - talán ez mindenhogy elkerülhetetlen, de a felejtés reményének aprócska szikrája még kínozza.
Hosszú ideig csak szemléli Duarrte vonásait, zöldjeiben derengő érzések most kibogozhatatlanok.*
- A Velasco'rrát és az iratot kértem *emlékezteti a pár nappal ezelőtti beszélgetésükre, ekkor épp a vörös kérdezett vissza rá a pontosítás végett* - Igazság szerint bőven beértem volna az egyikkel is *közelebb hajol az asztalkához és egy pillantással engedélyt kérve nyúl az egyik érintetlen pohárhoz, hogy vizet töltsön magának* - Ehelyett mit kapok? *néhány lélegzetvételnyi csönd követi, míg végez a műveleteivel és visszasimul a karosszékbe*
- Kéretlen tanácsokat.
*Belekortyol a pohárka tartalmába majd vissza is helyezi az asztallapra*
- Ritka az ilyen kevéssé kielégítő találka egy bordélyban *mosolyodik el halványan, valahogy egyszerre játékos és baljós az ibrisztekintet, ami az Intézőre szegeződik. Végigsimít a karfán aztán felkászálódik a székből, finoman megigazgatja ruháját, gesztenyeszín tincseit pedig a válla mögé söpri.*
- Szeretném Duarrte, ha átadnál a Velasco'rráknak egy üzenetet, talán erre még megkérhetlek *fel sem merül benne, hogy Ambroggio nem volna erre képes, jól tudja, hogy Antorac emberei azért megfordulnak errefelé, s a vörösnek bizonyára hatalmában áll akár néhány lelkes sellővel megüzenni ezt-azt a vendégeknek.*
- Maa mada qaad mada *csendül a dallamos wegtoreni nyelv, s a régi mondást rögvest fordítja is* - "Ami elmúlt, elmúlt". Juttassák el hozzám a birtokjegyet és nem fog számukra gondot okozni a kikötői jelenlétem. *könnyed baráti gesztus felhangjával csendül az ajánlat, de nem nehéz belehallani valamiféle fenyegetést. Úgy véli nincs okuk már arra, hogy keresztbe tegyenek neki, s ha nem rendelkeznek már a birtokjeggyel, azt bizonoysan az értésére fogják adni. A sunyi hazudozás nem éppen az ő műfajuk.*
- Egy élmény volt, Ambroggio *nyújtja a kezét a rókaképű felé, elvégre így már nem igazán van dolguk egymással*
*Nem tetszik neki a felelet. Tekintete elmerengve siklik a falakra, marka megfeszül a karfán, másik kezével könyökölve dörzsöli meg az állát. Fel tudna robbanni mérgében, ezért hagyja ülni a csendet egy időre, s kerüli azt a folyvást jelek után kutató rókatekintetet. Eleinte olyannyira zúg a füle az ingerültségtől, szinte nem is hallja Ambroggio fejtegetését a rabszolgák jelöléséről, szíve szerint még rá is morranna, hogy tudassa vele, mennyire mérhetetlenül magasról tesz arra, mit csinálnak a tetves mélységiek az emberáruval. Vesz azonban egy mély, józanító lélegzetet, ujjaival finoman átmasszírozza orrnyergét és immáron igyekszik meg is hallani azt, amit az Intéző mondani kíván neki. Ha akad is a testén valami bizonyíték, melyet ez eddig nem sikerült felfedeznie, őszintén kötve hiszi, hogy egészen a Kikötőig merészkedne valami pirtianesi húskupec csupán azért, hogy begyűjtse. Rabszolga annyi akad, mint égen a csillag, legfeljebb valami szerencsétlen találkozás után tudja elképzelni, hogy valaki jogot formálna rá - de hát ugye pusztán a kinézetből ki is tudhatná, hogy mily szerencsétlenül járt? Az az alaposan elrejtett billog pedig minden bizonnyal oly helyen feszít, melyet egy puszta kocsmai csevej alkalmával nehezen vesz észre az ember. Más a helyzet azonban, ha valaki papírost kap a kezébe, s netán ezen felbuzdulva a felkeresésére siet, vagy pusztán a bosszantására megvásárolja valakitől. A birtokjegy tehát mindezek fényében is sokkalta veszélyesebb a számára, s ahhoz hogy megszűnjön ez a néha-néha alattomosan felbukkanó paranoia, a két kezével kell megsemmisítenie. Hogy nem csupán az átkozott levél felkutatása volt érdekes számára az Ambroggio számára kirótt feladatban, azt nehezen lehetne tagadni. Hosszú ideje lezárásra vágyik, úgy érzi, ha nem kapja meg, Nolenar emléke talán haláláig kísérteni fogja - talán ez mindenhogy elkerülhetetlen, de a felejtés reményének aprócska szikrája még kínozza.
Hosszú ideig csak szemléli Duarrte vonásait, zöldjeiben derengő érzések most kibogozhatatlanok.*
- A Velasco'rrát és az iratot kértem *emlékezteti a pár nappal ezelőtti beszélgetésükre, ekkor épp a vörös kérdezett vissza rá a pontosítás végett* - Igazság szerint bőven beértem volna az egyikkel is *közelebb hajol az asztalkához és egy pillantással engedélyt kérve nyúl az egyik érintetlen pohárhoz, hogy vizet töltsön magának* - Ehelyett mit kapok? *néhány lélegzetvételnyi csönd követi, míg végez a műveleteivel és visszasimul a karosszékbe*
- Kéretlen tanácsokat.
*Belekortyol a pohárka tartalmába majd vissza is helyezi az asztallapra*
- Ritka az ilyen kevéssé kielégítő találka egy bordélyban *mosolyodik el halványan, valahogy egyszerre játékos és baljós az ibrisztekintet, ami az Intézőre szegeződik. Végigsimít a karfán aztán felkászálódik a székből, finoman megigazgatja ruháját, gesztenyeszín tincseit pedig a válla mögé söpri.*
- Szeretném Duarrte, ha átadnál a Velasco'rráknak egy üzenetet, talán erre még megkérhetlek *fel sem merül benne, hogy Ambroggio nem volna erre képes, jól tudja, hogy Antorac emberei azért megfordulnak errefelé, s a vörösnek bizonyára hatalmában áll akár néhány lelkes sellővel megüzenni ezt-azt a vendégeknek.*
- Maa mada qaad mada *csendül a dallamos wegtoreni nyelv, s a régi mondást rögvest fordítja is* - "Ami elmúlt, elmúlt". Juttassák el hozzám a birtokjegyet és nem fog számukra gondot okozni a kikötői jelenlétem. *könnyed baráti gesztus felhangjával csendül az ajánlat, de nem nehéz belehallani valamiféle fenyegetést. Úgy véli nincs okuk már arra, hogy keresztbe tegyenek neki, s ha nem rendelkeznek már a birtokjeggyel, azt bizonoysan az értésére fogják adni. A sunyi hazudozás nem éppen az ő műfajuk.*
- Egy élmény volt, Ambroggio *nyújtja a kezét a rókaképű felé, elvégre így már nem igazán van dolguk egymással*
3207. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-29 08:35:39
Üzenet elküldve: 2026-03-29 08:35:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Az egész játszma aljassága talán nem is az egymást követő történetekben rejlik, hanem a kiélezett figyelmen, mellyel a rókatekintet a lányon függ. Megteszi a téteket. Mindig kicsit másra kihegyezve. A wegtoreni kifejezetten jó benne, hogy megtartsa magának a reakcióit, ám ugyanakkor ez szintén árulkodó. S hogy az Intéző játékában nincs maradéktalanul jó lépés az ellenfele részéről, amiből ne tudná kihúzni a maga hasznát, az kimondatlanul is nyilvánvaló. Legalábbis ennek az érzete erősebben üli meg az auráját, mint a szinte fojtogató rózsavíz felhője.
Az igazán gonosz méreg a kufár elé tálalt második verzión van, ez kiderül. Azok a szikrák a zöld íriszekben igen beszédesek. A viszonyok természetét tekintve itt valamelyest tisztázódik a helyzet. Bár, mivel a kicsike a Tűz Városából való, lehet, hogy csak elviszi a fókuszt a virtus.
Apró kis színezetbeli pontosítások a még mindig foghíjasan összeálló nagy egészben. Távolról se mondhatná, hogy kibogozta a szálakat. Még azt se állítaná, hogy ahhoz látványosan közelebb került volna, hogy vajon mennyi igaz az eredeti állításból. Leszámítva persze a bonyodalom alanyának beállított ismerőst, de ez már szinte az elejétől sejthető valósághajlítás volt.*
- Nem tudom *tárja szét a kezét az Intéző.* - De, ha jól értelmeztem az egész üzenetét, tulajdonképpen mindegy is. Válassz egyet, amelyikkel a legkényelmesebben lezárhatod magadban.
*Hagy egy kis csendet, ami kényelmetlen, sűrű matériájával tölti meg ezt az amúgy is terhelt közeget.*
- De amit tudok, hogy a pirtianesi kereskedők _mindig_ jelölik az árujukat. *A mondat nem mondhatni, hogy túlzottan nyomatékolt, de a kimért ritmusában van valami baljós. Ezúttal nem szorongatja a másikat kutakvó tekintetével. Oldalra pillant, fordít egyet az asztalkán álló metszett poháron, mint ahogy az előadást dirigáló művész igazít a tragika pózán a próba alatt. Nem azért, mert nem volt tökéletes, hanem csupán annak kifejezésére, hogy a tökély fogalmában ő az, aki leteheti a garast.*
- Wegtorenben sütik vagy tetoválják az árut, de van, hogy az igazán finom portékát jelöletlenül hagyják, s csak ékszerre fűzik. *Bennfentes szóhasználat ez a tulajdonos jelével ellátott bronzplakettre.* - A pirtianesi házak viszont mindig jelölnek. Nem verik nagy dobra. Nem is forog közszájon. Magam sem tudom, pontosan, hogy működik.
*Ciccent egyet, s kissé félredönti a fejét. Nem nehéz kitalálni, hogy ez utóbbi tény őt magát is kiváltképp zavarja. A tekintetét viszont továbbra is a poháron tartja.*
- Alig több az egész, mint pár apró anyajegy diszkrét konstellációja. Akin eddig láttam, nem is tudtak róla. És nem is számítana *pillant fel végül a wegtorenire* -, ha a tulajdonjog bizonyos esetekben nem szállna vissza az árut eredetben jegyző házra. Sokszor ezt a tényt, hogy úgy mondjam *kuncog fel szinte némán, de mély elismeréssel* - nem feltétlenül közlik a birtokba vevővel.
*Egy torokköszörülés és egy igazítás a remekbe szabott zekén, mely művelet árnyékában el is tünteti a kétes mosolyt a képéről.*
- Lehet, hogy ezt a sebet nem kellene piszkálni, kedvesem. Idővel talán rendesen beheged, de másképp csúnyán elfertőződhet, ha érted, mire gondolok.
*Az egész játszma aljassága talán nem is az egymást követő történetekben rejlik, hanem a kiélezett figyelmen, mellyel a rókatekintet a lányon függ. Megteszi a téteket. Mindig kicsit másra kihegyezve. A wegtoreni kifejezetten jó benne, hogy megtartsa magának a reakcióit, ám ugyanakkor ez szintén árulkodó. S hogy az Intéző játékában nincs maradéktalanul jó lépés az ellenfele részéről, amiből ne tudná kihúzni a maga hasznát, az kimondatlanul is nyilvánvaló. Legalábbis ennek az érzete erősebben üli meg az auráját, mint a szinte fojtogató rózsavíz felhője.
Az igazán gonosz méreg a kufár elé tálalt második verzión van, ez kiderül. Azok a szikrák a zöld íriszekben igen beszédesek. A viszonyok természetét tekintve itt valamelyest tisztázódik a helyzet. Bár, mivel a kicsike a Tűz Városából való, lehet, hogy csak elviszi a fókuszt a virtus.
Apró kis színezetbeli pontosítások a még mindig foghíjasan összeálló nagy egészben. Távolról se mondhatná, hogy kibogozta a szálakat. Még azt se állítaná, hogy ahhoz látványosan közelebb került volna, hogy vajon mennyi igaz az eredeti állításból. Leszámítva persze a bonyodalom alanyának beállított ismerőst, de ez már szinte az elejétől sejthető valósághajlítás volt.*
- Nem tudom *tárja szét a kezét az Intéző.* - De, ha jól értelmeztem az egész üzenetét, tulajdonképpen mindegy is. Válassz egyet, amelyikkel a legkényelmesebben lezárhatod magadban.
*Hagy egy kis csendet, ami kényelmetlen, sűrű matériájával tölti meg ezt az amúgy is terhelt közeget.*
- De amit tudok, hogy a pirtianesi kereskedők _mindig_ jelölik az árujukat. *A mondat nem mondhatni, hogy túlzottan nyomatékolt, de a kimért ritmusában van valami baljós. Ezúttal nem szorongatja a másikat kutakvó tekintetével. Oldalra pillant, fordít egyet az asztalkán álló metszett poháron, mint ahogy az előadást dirigáló művész igazít a tragika pózán a próba alatt. Nem azért, mert nem volt tökéletes, hanem csupán annak kifejezésére, hogy a tökély fogalmában ő az, aki leteheti a garast.*
- Wegtorenben sütik vagy tetoválják az árut, de van, hogy az igazán finom portékát jelöletlenül hagyják, s csak ékszerre fűzik. *Bennfentes szóhasználat ez a tulajdonos jelével ellátott bronzplakettre.* - A pirtianesi házak viszont mindig jelölnek. Nem verik nagy dobra. Nem is forog közszájon. Magam sem tudom, pontosan, hogy működik.
*Ciccent egyet, s kissé félredönti a fejét. Nem nehéz kitalálni, hogy ez utóbbi tény őt magát is kiváltképp zavarja. A tekintetét viszont továbbra is a poháron tartja.*
- Alig több az egész, mint pár apró anyajegy diszkrét konstellációja. Akin eddig láttam, nem is tudtak róla. És nem is számítana *pillant fel végül a wegtorenire* -, ha a tulajdonjog bizonyos esetekben nem szállna vissza az árut eredetben jegyző házra. Sokszor ezt a tényt, hogy úgy mondjam *kuncog fel szinte némán, de mély elismeréssel* - nem feltétlenül közlik a birtokba vevővel.
*Egy torokköszörülés és egy igazítás a remekbe szabott zekén, mely művelet árnyékában el is tünteti a kétes mosolyt a képéről.*
- Lehet, hogy ezt a sebet nem kellene piszkálni, kedvesem. Idővel talán rendesen beheged, de másképp csúnyán elfertőződhet, ha érted, mire gondolok.
3206. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-24 23:02:23
Üzenet elküldve: 2026-03-24 23:02:23
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Valójában fogalma sincsen, mire is számítson. Eleinte egy idegesítő kis hang cukkolva sutyorogja a fülébe, hogy az Intéző valójában nem szándékszik és soha nem is szándékozott teljesíteni az egyezségük ráeső részét. Dayaneer ugyan hasznos szövetséges lehet, s a vörös kifejezetten olyan fajtának tűnik, aki előszeretettel gyűjti maga köré az előnyös kapcsolatokat, de mégis érez valami megmagyarázhatatlan sötétséget a szándékai mögött. Mintha bármikor lenne arra, hogy kitoljon az emberrel pusztán a saját mulatságára.
Talán épp ez az oka annak, hogy kétségek között vívódik az első, meglehetősen övön alulinak hangzó szóbeszéd során. Arca ugyan nem rezdül, valahogy túlságosan valószínűtlennek tűnik ez az egész, de felegyenesedve a karosszékben, s hátát a támlának vetve egyértelműen látszik, hogy a hallottak valamelyest azért felcsigázták.
Cressys ugyan eleinte kedvelte Nolent, sőt, talán a legjobban Antorac gyermekei közül, de ez egyik pillanatról a másikra megváltozott, miután Dayaneert bemutatta nekik. Mintha már akkor kiszimatolt volna közöttük valami szikrát, amikor még elviselni sem bírták egymást, s talán részben az alávaló féltékenység szülte a tervet, amellyel végül átkelhetetlennek tűnő szakadékot húzott a wegtoreni és a kikötői közé - erre azonban valószínűleg már sohasem derül fény.
Arról nem is beszélve mily megvetéssel beszélt Nolen mindig is a hírhedt Tretiltől, nehezen tudja elképzelni, hogy önként valaha is a szolgálatába állna.
Nem szól hát semmit, türelmesen várja, hogy kiegészítse a mondandóját az Intéző, noha a legkevésbé sem egy újabb elméletre számít. Bármennyire is igyekszik teljes fegyelmet gyakorolni, azért a nősülés, s a gyermekáldás hírére megemelkedik a szemöldöke egy leheletnyit. Minden erejére szüksége van, hogy leküzdje az aljas érzést, mely alattomosan maga alá kívánja gyűrni. Harag, féltékenység, irigység, mindezek egy pillanatra felvillannak a zöldekben, de csak elgondolkodva hümment minderre.
Az utolsó pletyka az, ami egyedül előcsal belőle egy megjegyzést. Valamelyest a torkára szorít a gondolat, hogy akár egy csekély esély is akad erre a változatra, ennek ellenére magabiztosan hajol előre.*
- Életben van, efelől nincs kétség *határozottan jelenti ki, azonban nem szándékszik kifejteni, mire is alapozza. Az egész csupán zsigeri sejtés, egészen biztos benne, hogyha Nolen már halott lenne, azt tudná. Megmagyarázhatatlan módon, egyszerűen csak érezné.
Egy darabig némán kutatja a rókavonásokat, a sunyi, zöld tekintetbe kapaszkodva lopva megnedvesíti ajkát, mielőtt szóra nyitná*
- És mi az igazság? *biztos benne, hogy Ambroggio alaposabb volt annál, minthogy holmi pletykákkal tömje a fejét, a kérdés már csak az, hogy meddig kívánja húzni a kreol agyát, mielőtt elárulja. Őszintén reménykedik benne, hogy a valóság jóval messzebb áll az elhangzottaktól, mert a maga módján mindegyik borzasztóan elviselhetetlen.*
*Valójában fogalma sincsen, mire is számítson. Eleinte egy idegesítő kis hang cukkolva sutyorogja a fülébe, hogy az Intéző valójában nem szándékszik és soha nem is szándékozott teljesíteni az egyezségük ráeső részét. Dayaneer ugyan hasznos szövetséges lehet, s a vörös kifejezetten olyan fajtának tűnik, aki előszeretettel gyűjti maga köré az előnyös kapcsolatokat, de mégis érez valami megmagyarázhatatlan sötétséget a szándékai mögött. Mintha bármikor lenne arra, hogy kitoljon az emberrel pusztán a saját mulatságára.
Talán épp ez az oka annak, hogy kétségek között vívódik az első, meglehetősen övön alulinak hangzó szóbeszéd során. Arca ugyan nem rezdül, valahogy túlságosan valószínűtlennek tűnik ez az egész, de felegyenesedve a karosszékben, s hátát a támlának vetve egyértelműen látszik, hogy a hallottak valamelyest azért felcsigázták.
Cressys ugyan eleinte kedvelte Nolent, sőt, talán a legjobban Antorac gyermekei közül, de ez egyik pillanatról a másikra megváltozott, miután Dayaneert bemutatta nekik. Mintha már akkor kiszimatolt volna közöttük valami szikrát, amikor még elviselni sem bírták egymást, s talán részben az alávaló féltékenység szülte a tervet, amellyel végül átkelhetetlennek tűnő szakadékot húzott a wegtoreni és a kikötői közé - erre azonban valószínűleg már sohasem derül fény.
Arról nem is beszélve mily megvetéssel beszélt Nolen mindig is a hírhedt Tretiltől, nehezen tudja elképzelni, hogy önként valaha is a szolgálatába állna.
Nem szól hát semmit, türelmesen várja, hogy kiegészítse a mondandóját az Intéző, noha a legkevésbé sem egy újabb elméletre számít. Bármennyire is igyekszik teljes fegyelmet gyakorolni, azért a nősülés, s a gyermekáldás hírére megemelkedik a szemöldöke egy leheletnyit. Minden erejére szüksége van, hogy leküzdje az aljas érzést, mely alattomosan maga alá kívánja gyűrni. Harag, féltékenység, irigység, mindezek egy pillanatra felvillannak a zöldekben, de csak elgondolkodva hümment minderre.
Az utolsó pletyka az, ami egyedül előcsal belőle egy megjegyzést. Valamelyest a torkára szorít a gondolat, hogy akár egy csekély esély is akad erre a változatra, ennek ellenére magabiztosan hajol előre.*
- Életben van, efelől nincs kétség *határozottan jelenti ki, azonban nem szándékszik kifejteni, mire is alapozza. Az egész csupán zsigeri sejtés, egészen biztos benne, hogyha Nolen már halott lenne, azt tudná. Megmagyarázhatatlan módon, egyszerűen csak érezné.
Egy darabig némán kutatja a rókavonásokat, a sunyi, zöld tekintetbe kapaszkodva lopva megnedvesíti ajkát, mielőtt szóra nyitná*
- És mi az igazság? *biztos benne, hogy Ambroggio alaposabb volt annál, minthogy holmi pletykákkal tömje a fejét, a kérdés már csak az, hogy meddig kívánja húzni a kreol agyát, mielőtt elárulja. Őszintén reménykedik benne, hogy a valóság jóval messzebb áll az elhangzottaktól, mert a maga módján mindegyik borzasztóan elviselhetetlen.*
3205. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-24 13:01:07
Üzenet elküldve: 2026-03-24 13:01:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 116
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zárás//
*Ahogy a sörhab is puhává és lapossá válik a melegben ha sokat ül a korsó alján, úgy válik ez a kockázás-beszélgetés is egyre inkább felejthetővé. Hogy ennek az oka az, hogy túl keveset fogyasztottak a Sellőház pultja mögül, vagy hogy egyszerűen a matróz és a törpe nem ugyanazt és nem ugyanúgy keresik az életben..? Ki tudja.*
- Miért? Olyan fura a dolog? *-vonja meg a vállát kissé. Hajón sem rosszabb aludni, mint egy taverna pinceszintjén. Előbbi frissebb levegővel bír, utóbbi nem ing jobbra-balra. Na nem mintha baja lenne az ingással. Vagy a kissé állottabb levegővel. Elvigyorodik a törpe szavain.-* Ugyan! Néha az olyan éjszakák is kellenek. Utána sokkal jobban értékeli az ember a nyugalmat, nem igaz?
*Eltolja maga elől a kockákat. Nem feltétlenül a törpe kérésére, hanem mert most igazán nincs szerencséje, és így kedve sem a kockákhoz.*
- Tégy úgy. *-biccent lustán. Továbbra is székén kényelmesen ülve követi fejével a köpcös figurát, kézfejének apró mozdulatával viszonozza az intést, talán a törpe már nem is látja azt.
Minthogy egyedül marad, szórakozottan felveszi még egyszer, utoljára a kockákat, és az asztalra szórja őket. Csak úgy, a szerencse végett. Három egyes, egy kettes és egy hatos. Csúfondárosan a kockákra fintorog, majd feláll; a kockák és korsók-poharak az asztalon maradnak. Melléjük tesz 10 aranyat, hogy a Sellőház szorgos kezeinek kedvezzen kissé , majd ráérős-nyugodt léptekkel az ajtó felé veszi az irányt. Némi friss levegő neki sem ártana. A törpe meg már úgy is kapott annyi előnyt, hogy ne hihesse azt, hogy a nyomába szegődött.*
//Zárás//
*Ahogy a sörhab is puhává és lapossá válik a melegben ha sokat ül a korsó alján, úgy válik ez a kockázás-beszélgetés is egyre inkább felejthetővé. Hogy ennek az oka az, hogy túl keveset fogyasztottak a Sellőház pultja mögül, vagy hogy egyszerűen a matróz és a törpe nem ugyanazt és nem ugyanúgy keresik az életben..? Ki tudja.*
- Miért? Olyan fura a dolog? *-vonja meg a vállát kissé. Hajón sem rosszabb aludni, mint egy taverna pinceszintjén. Előbbi frissebb levegővel bír, utóbbi nem ing jobbra-balra. Na nem mintha baja lenne az ingással. Vagy a kissé állottabb levegővel. Elvigyorodik a törpe szavain.-* Ugyan! Néha az olyan éjszakák is kellenek. Utána sokkal jobban értékeli az ember a nyugalmat, nem igaz?
*Eltolja maga elől a kockákat. Nem feltétlenül a törpe kérésére, hanem mert most igazán nincs szerencséje, és így kedve sem a kockákhoz.*
- Tégy úgy. *-biccent lustán. Továbbra is székén kényelmesen ülve követi fejével a köpcös figurát, kézfejének apró mozdulatával viszonozza az intést, talán a törpe már nem is látja azt.
Minthogy egyedül marad, szórakozottan felveszi még egyszer, utoljára a kockákat, és az asztalra szórja őket. Csak úgy, a szerencse végett. Három egyes, egy kettes és egy hatos. Csúfondárosan a kockákra fintorog, majd feláll; a kockák és korsók-poharak az asztalon maradnak. Melléjük tesz 10 aranyat, hogy a Sellőház szorgos kezeinek kedvezzen kissé
, majd ráérős-nyugodt léptekkel az ajtó felé veszi az irányt. Némi friss levegő neki sem ártana. A törpe meg már úgy is kapott annyi előnyt, hogy ne hihesse azt, hogy a nyomába szegődött.*
3204. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-22 11:09:53
Üzenet elküldve: 2026-03-22 11:09:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 332
OOC üzenetek: 35
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Önérzet. Annak bizony nincs híján a wegtoreni. Ha nem saját ügyében járna el, talán megszorongatná az Intézőt is, de így Ambroggio tarthatja kezében a gyeplőt. E beszélgetés minden pillanatában érződik, hogy a férfi igen nagyon ácsingózna rá, hogy üzletük tovább fonódjon. Szó se róla, kívánatos nőszemély a kreol, de Ambroggio inkább más erények kapcsán tartana rá igényt.
A "jel nincs" és az ügylet mögött sejtett házak említésére nem szól, de az arca megrándul, ami nem sejtet jót.*
- A hírek olykor komiszak *mondja, miközben egyik gyűrűjét igazgatja.* - Van, hogy a kérdés többet árul el, mint a válaszok.
*Tudja jól, hogy Dayaneer kénytelen kivárni az üres szólamokat, s ezzel vissza is él. De nem húzza túl a húrt.*
- Azt hallottam, pár éve Cressyssel hajózik a Déltengeren. De hogy azért, mert Antorac kitagadta, vagy valami egyezségből kifolyólag, az nem világos. Wegtoren felől manapság kevés hír vetődik itt partra.
*Részvétlen követik egymást a szavak azon a kellemes hangszínen előadva. Aztán elhallgat, s figyel. Elnyújtja a csendet, míg a megszólalás ingere nem tölt levegőt a kufár tüdejébe. Ekkor viszont megelőzi.*
- Azt is hallottam, hogy a középső Velasco'rra fivér északra ment. Lihanechi földekre. Vett egy kis egyárbócost, és árut szállít a tavon. *Az Intézőnek van hozzá tehetsége, hogy úgy beszéljen, hogy a mondatok közt hagyja kibontakozni a gondolatot, ami a szavakból képet fest a hallgatója elméjében.* - Csak az anyjával tartja a kapcsolatot. A fivéreivel meg az apjával már évek óta nem. Megnősült. Az ikrei tavasszal lesznek egy esztendősek.
- A harmadik verzió, amit Quillyn megüzent neked, hogy Nolenar Velaso'rra meghalt. Két évvel ezelőtt. Ne háborgasd az emlékét. A birtokleveled nála van. Még a Nolen küldte el neki a kis kurtizánnal, akit korábban említettél.
*Önérzet. Annak bizony nincs híján a wegtoreni. Ha nem saját ügyében járna el, talán megszorongatná az Intézőt is, de így Ambroggio tarthatja kezében a gyeplőt. E beszélgetés minden pillanatában érződik, hogy a férfi igen nagyon ácsingózna rá, hogy üzletük tovább fonódjon. Szó se róla, kívánatos nőszemély a kreol, de Ambroggio inkább más erények kapcsán tartana rá igényt.
A "jel nincs" és az ügylet mögött sejtett házak említésére nem szól, de az arca megrándul, ami nem sejtet jót.*
- A hírek olykor komiszak *mondja, miközben egyik gyűrűjét igazgatja.* - Van, hogy a kérdés többet árul el, mint a válaszok.
*Tudja jól, hogy Dayaneer kénytelen kivárni az üres szólamokat, s ezzel vissza is él. De nem húzza túl a húrt.*
- Azt hallottam, pár éve Cressyssel hajózik a Déltengeren. De hogy azért, mert Antorac kitagadta, vagy valami egyezségből kifolyólag, az nem világos. Wegtoren felől manapság kevés hír vetődik itt partra.
*Részvétlen követik egymást a szavak azon a kellemes hangszínen előadva. Aztán elhallgat, s figyel. Elnyújtja a csendet, míg a megszólalás ingere nem tölt levegőt a kufár tüdejébe. Ekkor viszont megelőzi.*
- Azt is hallottam, hogy a középső Velasco'rra fivér északra ment. Lihanechi földekre. Vett egy kis egyárbócost, és árut szállít a tavon. *Az Intézőnek van hozzá tehetsége, hogy úgy beszéljen, hogy a mondatok közt hagyja kibontakozni a gondolatot, ami a szavakból képet fest a hallgatója elméjében.* - Csak az anyjával tartja a kapcsolatot. A fivéreivel meg az apjával már évek óta nem. Megnősült. Az ikrei tavasszal lesznek egy esztendősek.
- A harmadik verzió, amit Quillyn megüzent neked, hogy Nolenar Velaso'rra meghalt. Két évvel ezelőtt. Ne háborgasd az emlékét. A birtokleveled nála van. Még a Nolen küldte el neki a kis kurtizánnal, akit korábban említettél.
3203. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-20 01:08:07
Üzenet elküldve: 2026-03-20 01:08:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Selyemfonál - Az üzlet az üzlet//
*Bármennyire is szeretné visszaszerezni azt az átkozott birtokjegyet, nem akar olyannak tűnni, mint aki bármire hajlandó azért, hogy a kezei közé kaparintsa. A kétségbeesettség látszata sebezhetővé tenné az Intéző számára, márpedig épp olyan alaknak tűnik a korábbiak fényében, aki élvezettel mar rá az ember gyengeségére a későbbi haszon reményében. Így is épp eleget tud, nem volna bölcs tovább hangsúlyozni a birtokában lévő információk kényes természetét. Márpedig azzal, hogy utasításának eleget téve szófogadóan gombolni kezdte volna a selyemingét, beárazta volna a papírost, méghozzá undorítóan drágára.
Arra készül, hogy a vörös talán ragaszkodni fog az alattomos kis büntetéséhez, kénytelenül is már az forog a fejében, hogyan is hárítsa el ismét, s egyáltalán meddig lesz képes elkerülni mielőtt Ambroggio megelégelné. Némileg meglepetésként éri hát, amikor a férfi elengedni látszik a dolgot és csak ellép mellette, magában megkönnyebbülten sóhajt fel, miközben a feltekert térképet visszateszi az asztalra.*
- Elhiheted, kevéssé foglalkoztat az emberek véleménye *jegyzi meg nyersen, miközben fordul is a másik után. Vannak azért elképzelései, miket beszélhetnek róla az emberek, néha-néha a fülébe jut, bármennyire is kerüli, de ezekkel foglalkozni egy olyan luxus, amit sohasem volt ideje megengedni magának.
Immáron az Intéző úr van oly lovagias, hogy hellyel kínálja, Dayaneer pedig nem rest kényelmesen elhelyezkedni a karosszékben. Egyik lábát átveti a másikon, miközben hallgatja a férfi magyarázatát, mely egyelőre sok újjal nem kecsegtet. Nem ismeretlen műfaj számára az emberkereskedés, Cressys sok évvel ezelőtt nyakig benne volt, mondhatni ezen építette fel a kis birodalmát, a kreol azonban igyekezett ezektől távol tartani magát. Sajnos ez nem sikerült mindig maradéktalanul, de ez nem olyan dolog, amivel bármikor vígan felvágna.*
- Jel nincs *szól némi hallgatás után, közben elgondolkodva dörzsöli meg a karikát az orrában. Próbálja felidézni azt a pár napot sok évvel ez előttről. A rabszolgákat csak a begyűjtések után már a szárazföldön billogozzák, de addig a pontig el sem jutott igazán - épphogy kikötöttek már érkezett is az a titokzatos vevő, aki, ha jól hámozta ki a hallottakat hiányos pirtianesi nyelvtudásával, mintha kifejezetten kérte volna a jelölés kihagyását. Nem szokatlan dolog, akad néhány nemes, aki valamiért kényes az ilyesmire, ezért a mélységiek sem akadtak fenn ezen különösen.* - Úgy sejtem T'sarranok vagy Wrynnek *legalább is ezeket emlegették bőszen, amikor a karakk rakodóterében kiláncolva ücsörgött.
A rókaképű úgy tűnik továbbra is a múltban kíván vájkálni, s valamiért úgy érzi a részletekre sokkalta inkább saját szórakoztatására kíváncsi, mintsem szüksége lenne azokra a kutatásban. Dayaneer előrébb hajol, alkarjaival megtámaszkodik combján, s összefűzi ujjait.*
- Egy helyszín, és egy név, egyelőre mindössze ennyire van szükségem Duarrte úr, a többit elintézem *mindössze ennyire kérte meg az Intézőt, persze már egy használható nyommal is beérné, valamivel, amin el tudna indulni. Nem kizárt, hogy már régesrégen nem Nolennél van a birtokjegy, felforr a vére, ha arra gondol, hogy túladott rajta, de ez a villanásnyi düh nem ül ki az arcára. Csak zöld ibriszpillantásait a vörösre függeszti, reménykedve abban, hogy nem húzza sokáig az agyát. *
*Bármennyire is szeretné visszaszerezni azt az átkozott birtokjegyet, nem akar olyannak tűnni, mint aki bármire hajlandó azért, hogy a kezei közé kaparintsa. A kétségbeesettség látszata sebezhetővé tenné az Intéző számára, márpedig épp olyan alaknak tűnik a korábbiak fényében, aki élvezettel mar rá az ember gyengeségére a későbbi haszon reményében. Így is épp eleget tud, nem volna bölcs tovább hangsúlyozni a birtokában lévő információk kényes természetét. Márpedig azzal, hogy utasításának eleget téve szófogadóan gombolni kezdte volna a selyemingét, beárazta volna a papírost, méghozzá undorítóan drágára.
Arra készül, hogy a vörös talán ragaszkodni fog az alattomos kis büntetéséhez, kénytelenül is már az forog a fejében, hogyan is hárítsa el ismét, s egyáltalán meddig lesz képes elkerülni mielőtt Ambroggio megelégelné. Némileg meglepetésként éri hát, amikor a férfi elengedni látszik a dolgot és csak ellép mellette, magában megkönnyebbülten sóhajt fel, miközben a feltekert térképet visszateszi az asztalra.*
- Elhiheted, kevéssé foglalkoztat az emberek véleménye *jegyzi meg nyersen, miközben fordul is a másik után. Vannak azért elképzelései, miket beszélhetnek róla az emberek, néha-néha a fülébe jut, bármennyire is kerüli, de ezekkel foglalkozni egy olyan luxus, amit sohasem volt ideje megengedni magának.
Immáron az Intéző úr van oly lovagias, hogy hellyel kínálja, Dayaneer pedig nem rest kényelmesen elhelyezkedni a karosszékben. Egyik lábát átveti a másikon, miközben hallgatja a férfi magyarázatát, mely egyelőre sok újjal nem kecsegtet. Nem ismeretlen műfaj számára az emberkereskedés, Cressys sok évvel ezelőtt nyakig benne volt, mondhatni ezen építette fel a kis birodalmát, a kreol azonban igyekezett ezektől távol tartani magát. Sajnos ez nem sikerült mindig maradéktalanul, de ez nem olyan dolog, amivel bármikor vígan felvágna.*
- Jel nincs *szól némi hallgatás után, közben elgondolkodva dörzsöli meg a karikát az orrában. Próbálja felidézni azt a pár napot sok évvel ez előttről. A rabszolgákat csak a begyűjtések után már a szárazföldön billogozzák, de addig a pontig el sem jutott igazán - épphogy kikötöttek már érkezett is az a titokzatos vevő, aki, ha jól hámozta ki a hallottakat hiányos pirtianesi nyelvtudásával, mintha kifejezetten kérte volna a jelölés kihagyását. Nem szokatlan dolog, akad néhány nemes, aki valamiért kényes az ilyesmire, ezért a mélységiek sem akadtak fenn ezen különösen.* - Úgy sejtem T'sarranok vagy Wrynnek *legalább is ezeket emlegették bőszen, amikor a karakk rakodóterében kiláncolva ücsörgött.
A rókaképű úgy tűnik továbbra is a múltban kíván vájkálni, s valamiért úgy érzi a részletekre sokkalta inkább saját szórakoztatására kíváncsi, mintsem szüksége lenne azokra a kutatásban. Dayaneer előrébb hajol, alkarjaival megtámaszkodik combján, s összefűzi ujjait.*
- Egy helyszín, és egy név, egyelőre mindössze ennyire van szükségem Duarrte úr, a többit elintézem *mindössze ennyire kérte meg az Intézőt, persze már egy használható nyommal is beérné, valamivel, amin el tudna indulni. Nem kizárt, hogy már régesrégen nem Nolennél van a birtokjegy, felforr a vére, ha arra gondol, hogy túladott rajta, de ez a villanásnyi düh nem ül ki az arcára. Csak zöld ibriszpillantásait a vörösre függeszti, reménykedve abban, hogy nem húzza sokáig az agyát. *
3202. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-19 15:27:31
Üzenet elküldve: 2026-03-19 15:27:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
* Kellően tropára vágja a hangulatát az iménti kijelentése. Még szép, hogy tudja, hogy nincs jobb hely a sellőnél a kikötőben. Ezt mindenki tudja, de ember legyen a talpán aki bírja arannyal ezeket az árakat. Jobb is volt, mikor mellette volt az elf, mert akkor rá bízta a fizetést, de így? Sajátját már sajnálja ugyanarra a sörre, ami a dokkoknál csak az ember után vágnak.
Nincs kisegítve a másikkal, így el is engedi a füle mellett a hallottakat. Legrosszabb esetben félrészegen keres valakit, aki visszaviszi városba, hogy ott tudjon szunyókálni. De erre biztos nem fog sor kerülni. Valahogy érzi. A következő mondatára viszont elképed. *
- Egy hajón alszol?
* Teszi fel a kérdést. Először meglepő tekintettel, majd később undorodva fordítja el a tekintetét. *
- Ááá ne is beszélj erről. Nem tudom te, hogy bírod, de az éjszakák a legrosszabbak, különösen akkor, amikor azok az átkozott hullámoknak hála kiesel az ágyból, vagy épp elgurulsz egyik faltól a másikra.
* Aprón kirázza a hideg, majd a kockákat stíröli. *
- Hagyd is a fenébe. Elment a kedvem.
* Mondja, majd belekapaszkodik az asztalba és feláll. *
- Megyek, járok egyet. Majd később, vagy nem.
* Feleli az embergyereknek, majd miután elindul, hátraint a másiknak. Ha nem követi, akkor kisétál és egy rövid séta után keres magának egy helyet, ahol kényelmesen és olcsón tud aludni. *
* Kellően tropára vágja a hangulatát az iménti kijelentése. Még szép, hogy tudja, hogy nincs jobb hely a sellőnél a kikötőben. Ezt mindenki tudja, de ember legyen a talpán aki bírja arannyal ezeket az árakat. Jobb is volt, mikor mellette volt az elf, mert akkor rá bízta a fizetést, de így? Sajátját már sajnálja ugyanarra a sörre, ami a dokkoknál csak az ember után vágnak.
Nincs kisegítve a másikkal, így el is engedi a füle mellett a hallottakat. Legrosszabb esetben félrészegen keres valakit, aki visszaviszi városba, hogy ott tudjon szunyókálni. De erre biztos nem fog sor kerülni. Valahogy érzi. A következő mondatára viszont elképed. *
- Egy hajón alszol?
* Teszi fel a kérdést. Először meglepő tekintettel, majd később undorodva fordítja el a tekintetét. *
- Ááá ne is beszélj erről. Nem tudom te, hogy bírod, de az éjszakák a legrosszabbak, különösen akkor, amikor azok az átkozott hullámoknak hála kiesel az ágyból, vagy épp elgurulsz egyik faltól a másikra.
* Aprón kirázza a hideg, majd a kockákat stíröli. *
- Hagyd is a fenébe. Elment a kedvem.
* Mondja, majd belekapaszkodik az asztalba és feláll. *
- Megyek, járok egyet. Majd később, vagy nem.
* Feleli az embergyereknek, majd miután elindul, hátraint a másiknak. Ha nem követi, akkor kisétál és egy rövid séta után keres magának egy helyet, ahol kényelmesen és olcsón tud aludni. *
3201. hozzászólás ezen a helyszínen: Sellőház
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:37:22
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:37:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*Most, hogy legalább egy maréknyi arany súlyát érzi a fűző alatt, ritkán látogatott hely felé veszi az irányt. Barna tekintete elégedetten jár körbe a hívogató fogadótéren, miközben leadja fegyvereit az őrségnek. A sajátos illat, ami betölti a teret, valóban bódítóan hat... Úgy tompít, akár a méreg. Valahol odakinn a távolban megdördül az ég alja. Ez is csak arra sarkallja, hogy annyi időt töltsön az intézmény teteje alatt, amennyit csak tud. Vagy ameddig erszénye tartalma bírja a terhelést.
Tudja, itt nyugodt szívvel bámulhatja meg a portékát, anélkül, hogy bárki kikérné magának, netalán belekötne. Meg is teszi. Nem kedvtelésből, csupán azért, mert ezúttal megengedheti magának büntetlen. Barna tekintete kíváncsian vándorol egyik sellőről a másikra, miközben a pult felé lép. Csak úgy önnön szórakoztatása végett, még le is utánozza az egyik elhaladó sellőleány csípőjének ringását. Persze az ő mozdulatsora sokkal kevésbé látványos, mint a művészé, de nem is ez a cél.
A pultra könyököl, félig kifordulva veszi szemügyre az egybegyűlteket. Akad itt mindenféle szerzet, de olyan egy sem, akit az ő szeme megszokott. Egészen más kultúra ez, csupa vagyonos kereskedővel és valamirevaló kapitánnyal. Egészen felcsigázza a tudat.*
--Egy Ördögvigyor dohányként rendel, aranyom. 38 arany, azt mondod? Drágán méritek...
*Fordul a mosolygó leány felé a pult túloldalán.*
-Adj egy olyan Habos csókot is. *Akad meg szeme az édességen.* -17 arany? Nem bánom.
*Nem nyúl a desszerthez, helyette igyekszik felmérni a díszes társaságot maga körül. Itt biztos, hogy akad munka, vagy valami olyan lehetőség, amin kapva kaphat. Ha innen nézi, valójában az itt elköltött pénz befektetés is.
A megtekert dohányt kedvtelve húzza végig alsó ajkán, majd meggyújtja. Epekedve várja, hogy a tompító energiák az agyába áramoljanak, eltöltve őt a jóleső könnyedség érzésével. Hagy még némi időt a munkának... Kiélvezi a jól megérdemelt jutalmat.*
*Most, hogy legalább egy maréknyi arany súlyát érzi a fűző alatt, ritkán látogatott hely felé veszi az irányt. Barna tekintete elégedetten jár körbe a hívogató fogadótéren, miközben leadja fegyvereit az őrségnek. A sajátos illat, ami betölti a teret, valóban bódítóan hat... Úgy tompít, akár a méreg. Valahol odakinn a távolban megdördül az ég alja. Ez is csak arra sarkallja, hogy annyi időt töltsön az intézmény teteje alatt, amennyit csak tud. Vagy ameddig erszénye tartalma bírja a terhelést.
Tudja, itt nyugodt szívvel bámulhatja meg a portékát, anélkül, hogy bárki kikérné magának, netalán belekötne. Meg is teszi. Nem kedvtelésből, csupán azért, mert ezúttal megengedheti magának büntetlen. Barna tekintete kíváncsian vándorol egyik sellőről a másikra, miközben a pult felé lép. Csak úgy önnön szórakoztatása végett, még le is utánozza az egyik elhaladó sellőleány csípőjének ringását. Persze az ő mozdulatsora sokkal kevésbé látványos, mint a művészé, de nem is ez a cél.
A pultra könyököl, félig kifordulva veszi szemügyre az egybegyűlteket. Akad itt mindenféle szerzet, de olyan egy sem, akit az ő szeme megszokott. Egészen más kultúra ez, csupa vagyonos kereskedővel és valamirevaló kapitánnyal. Egészen felcsigázza a tudat.*
--Egy Ördögvigyor dohányként rendel, aranyom. 38 arany, azt mondod? Drágán méritek...
*Fordul a mosolygó leány felé a pult túloldalán.*
-Adj egy olyan Habos csókot is. *Akad meg szeme az édességen.* -17 arany? Nem bánom.
*Nem nyúl a desszerthez, helyette igyekszik felmérni a díszes társaságot maga körül. Itt biztos, hogy akad munka, vagy valami olyan lehetőség, amin kapva kaphat. Ha innen nézi, valójában az itt elköltött pénz befektetés is.
A megtekert dohányt kedvtelve húzza végig alsó ajkán, majd meggyújtja. Epekedve várja, hogy a tompító energiák az agyába áramoljanak, eltöltve őt a jóleső könnyedség érzésével. Hagy még némi időt a munkának... Kiélvezi a jól megérdemelt jutalmat.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3223-3242