//Thiraya - Duarrte//
//Összetörve//
*A wegtoreni egy közeli asztalt céloz, ő pedig annak rendje és módja szerint helyet foglal. Barnáival kíváncsian kutatja a a fogadóteret, míg az őt firtató, fürkésző tekintet megelégszik. A sokat emlegetett Rumos Rókalyukban bárki fia karcos megjegyzésben részesülne, ám ez a világ, ez a társaság kellő önmérsékletre ösztönzi. Egészen máshogy kell itt boldogulni, mint "odakinn".*
-Hogy állnak a dolgok a környéken. *Visszhangozza, és úgy dől előre, mintha inná a férfi szavait. Természetesen a mozdulat sem csak figyelmét hivatott bizonyítani. Véletlen, vagy sem, kellő betekintést enged a köntös amúgy is széles bőrfelületet prezentáló zugaiba.
A következőkre nem is kell megjátszania a tudásvágytól égő tanoncot. Úgy csillan tekintete a költőpénz dolgára, mintha Ambroggio a Bolyongó Szuka kormányrúdját kínálná tálcán.* ~Mégis mennyit?~ *Sikerül még az utolsó pillanatban csomót kötni nyelvére, így nem bukik ki belőle a kérdés. Az ajánlatot még a tartozásai oly lelkes követelőinek dolgával is megfejeli, amire tényleg nem tud hirtelenjében mit mondani. A Kikötőben ugyanis semmi sincs ingyen. Ezt a tényt most jótékonyan elméje egy hátsó zugába űzi, és elképzeli, ahogy egy-egy kellemetlenebb helyzetben csak szimplán bedobja újdonsült munkaadója cikornyás nevét.*
-Thiraya. Csak... Thiraya. *Néhány másodpercnyi hezitálás után kezét nyújtja az asztal felett. Ha tudná is, kinek a fattya, akkor sem valószínű, hogy sokat mondana a név Ambroggionak.* ~Amroggio Duarrte~. *Ki lehet ez az ember? Hogy tett szert ennyi aranyra? Ki fogja szedni húgából, ha módja van rá.*
-Talán egy olyan habos izét. *Pillant a mellettük elhaladó, mosolygós sellőlány kezében tartott ezüsttálcára, melyen kristálypohárban mérve ékszerként csillog a desszert.*
-És talán egy ördögvigyort megtekerve. *Teszi hozzá, de jobbnak látja nem keresni az Intéző tekintetét. Helyette az asztal szélét fixírozza, miközben egy száradó, vörös tincset csavargat mutatóujja köré.*
-Szóval információk. Nem probléma. *Valóban nem tűnik a legegetrengetőbb feladatnak. Persze ily ígéretek fényében bármire rábólintott volna.
Időközben Daesys is megkerül, hozzá hasonlóan köntöst viselve. Szenvtelenül végigméri, mintha nem húgáról, hanem vetélytársról lenne szó, de aztán csakhamar rá kell jöjjön, hogy egy csónakban eveznek. Úgy kísérgetik a pöffeszkedő wegtorenit itt pongyoláikban, mintha nem csupán egy fürdőzésen lennének túl. A mézesmázos, atyai szavakba beleborsódzik a háta, de kezdi megszokni.*
-Az Intéző úr kíváncsi, merre jártál. *Duruzsolja, miközben mosolyt költöztetve ábrázatára kihúz egy széket maga mellett. Ő maga a háta közepére nem kívánja húgának csacsogását, de Daesys most még önmagához mérten is kiváltképp viharvert képet mutat. Ha tippelnie kéne, azt mondaná, valami csínytevésen kapták.*