Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 212 (4221. - 4231. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4212-4231
4231. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 21:42:06
Üzenet elküldve: 2024-05-19 21:42:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Az elképzelésével ellentétben a nő nem teszi a nyúlra a leveleket, ugyanolyan tisztán veszi el tőle, mint ahogyan nekiadta korábban. Valóban sok mindent elárul valakiről, ahogyan a dolgaival bánik, legyen az akár az étele. Ez esetben viszont ennek lehet az az oka, hogy az elf finnyásabb nála, és ezért vigyázott körültekintően a rábízott húsra. Bár az tény, hogyha az is, ennek a finnyásságnak eddig semmi jelét nem érzékelte a hosszúéletű felől. Lehet, hogy csak az előítéletesség beszél belőle. Mindenesetre elveszi a nyársat, miközben a másik szavait hallgatja; odébb lépve a tűz fölé helyezi a földbe vert támasztékokra. Óvatosan engedi rá a súlyt, de a helyén marad a talapzat.*
- Nem ismerem a gyöngynövényt, amiről beszélsz *feleli közben egyszerűen a nő megjegyzésére, miután az felnevet valamin mellette. Biztosan ismernie kéne, és akkor megértené, hogy mit talál rajta szórakoztatónak. De e téren vannak hiányosságai, ám ezeket nem szégyelli, bevallani sem a másik előtt. Mint egy gyereknek, vagy egyszerű földművesnek, a legtermészetesebb számára, ha valamit nem tud, és az is, hogyha meg akarja tudni.
A rőzsekupachoz lép, miután a helyére tette a nyársat, s leguggolva újra a tüzet kezdi táplálni belőle. A kérdésre felpillant a munkából, de mielőtt válaszolhatna, a nő rájön a válaszra magától is, s félrerakja a felkínált levelet, s ezzel ő is visszafordul a tűz felé. Ezúttal már szélesebb gallyak is kerülnek rá, igaz, még mindig rövidre törve a tűzrakó méretei miatt. A halk, de állandó szélmozgás időről-időre megcsavarja a lángokat, ahogy azok magasabbra kezdenek nyúlni, s lassan elérik a nyársra tett nyulat is. Néhány vaskosabb ágdarabot felállva a térdével tör ketté, ezeket azonban már csak külön, egy másik kupacba gyűjti egyelőre, hogy később ne kelljen újra felállnia emiatt. Nem kerülik el a figyelmét közben az elf mozdulatai, ahogy leveszi a kabátját, és a furcsa harisnya anyag alatt számára egyelőre kivehetetlen formák sem, de nem tulajdonít túl nagy jelentőséget nekik. Lefoglalja a tűz, és az első sercenése a húsnak, ahogy eléri a meleg.*
~Jó?~
*Amikor elhangzik a kérdés már az alkarvédőit porolja le a tüzelő aprítás végeztével, mielőtt aztán maga is a földre telepedne. Felhúzza a térdeit, megtámasztva rajtuk a könyökét. Szótlanul figyeli egy darabig a lángokat.*
- Megkóstolom, ha te is.
*Feleli aztán a tűzbe bambulva; lassan fordítja a fejét a nő felé.*
//Második szál//
*Az elképzelésével ellentétben a nő nem teszi a nyúlra a leveleket, ugyanolyan tisztán veszi el tőle, mint ahogyan nekiadta korábban. Valóban sok mindent elárul valakiről, ahogyan a dolgaival bánik, legyen az akár az étele. Ez esetben viszont ennek lehet az az oka, hogy az elf finnyásabb nála, és ezért vigyázott körültekintően a rábízott húsra. Bár az tény, hogyha az is, ennek a finnyásságnak eddig semmi jelét nem érzékelte a hosszúéletű felől. Lehet, hogy csak az előítéletesség beszél belőle. Mindenesetre elveszi a nyársat, miközben a másik szavait hallgatja; odébb lépve a tűz fölé helyezi a földbe vert támasztékokra. Óvatosan engedi rá a súlyt, de a helyén marad a talapzat.*
- Nem ismerem a gyöngynövényt, amiről beszélsz *feleli közben egyszerűen a nő megjegyzésére, miután az felnevet valamin mellette. Biztosan ismernie kéne, és akkor megértené, hogy mit talál rajta szórakoztatónak. De e téren vannak hiányosságai, ám ezeket nem szégyelli, bevallani sem a másik előtt. Mint egy gyereknek, vagy egyszerű földművesnek, a legtermészetesebb számára, ha valamit nem tud, és az is, hogyha meg akarja tudni.
A rőzsekupachoz lép, miután a helyére tette a nyársat, s leguggolva újra a tüzet kezdi táplálni belőle. A kérdésre felpillant a munkából, de mielőtt válaszolhatna, a nő rájön a válaszra magától is, s félrerakja a felkínált levelet, s ezzel ő is visszafordul a tűz felé. Ezúttal már szélesebb gallyak is kerülnek rá, igaz, még mindig rövidre törve a tűzrakó méretei miatt. A halk, de állandó szélmozgás időről-időre megcsavarja a lángokat, ahogy azok magasabbra kezdenek nyúlni, s lassan elérik a nyársra tett nyulat is. Néhány vaskosabb ágdarabot felállva a térdével tör ketté, ezeket azonban már csak külön, egy másik kupacba gyűjti egyelőre, hogy később ne kelljen újra felállnia emiatt. Nem kerülik el a figyelmét közben az elf mozdulatai, ahogy leveszi a kabátját, és a furcsa harisnya anyag alatt számára egyelőre kivehetetlen formák sem, de nem tulajdonít túl nagy jelentőséget nekik. Lefoglalja a tűz, és az első sercenése a húsnak, ahogy eléri a meleg.*
~Jó?~
*Amikor elhangzik a kérdés már az alkarvédőit porolja le a tüzelő aprítás végeztével, mielőtt aztán maga is a földre telepedne. Felhúzza a térdeit, megtámasztva rajtuk a könyökét. Szótlanul figyeli egy darabig a lángokat.*
- Megkóstolom, ha te is.
*Feleli aztán a tűzbe bambulva; lassan fordítja a fejét a nő felé.*
4230. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:25:35
Üzenet elküldve: 2024-05-19 20:25:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nyúllal a kezében nem is olyan egyszerű a gyűjtögetés, főleg, mert kínosan ügyel annak épségére. Még mókásan is festhetne, ha látná valaki, de szerencséjére Kyr figyelme éppen a fa nyüstölésén pihen, amit ő nem lát, lévén két teljesen más irányban kezdenek el munkálkodni.
A zöld levelek is emlékeket ébresztenek benne, de ezek az emlékek sem a legjobbak. Persze az íz, amit az ebből készült leves hagy maga után szájában, az fenséges, de olyan fogadóban evett utoljára ilyesmit, ahova már biztosan nem térhet vissza. Sok helyre nem dughatja már apró fitos orrát, de ez a munkájával jár. Immáron ez megváltozott, így hozzá kell szoknia ahhoz, hogy némileg helyhez is lehet kötve. Ez a föld nem épp ilyen, de visszatérhetne, ha akarna. Jól esik a gondolat. Túl békés itt. Nem úgy, mint a kikötő.
Mikor visszaér, már látja, hogy Kyr nem állt meg serénykedésében, cseppet sem lustálkodik. Minden mozdulatában van valami, ami arra enged következtetni, hogy az eltervezett célt akkor is véghez viszi, ha száz akadályt gördítenek elé. Kivétel ez alól a vad, amit miatta nem ejthetett el. Így elgondolkodva már nem is biztos, hogy feltevése igaznak bizonyul, de nem számít. Jó nézni az elszántságot és a semmiből kialakult táborhelyet. Ez a két szobor töltötte meg további élettel.*
- Muszáj vagyok.
*Úgy adja vissza a nyársat, ahogy megkapta, a nyúlba, vagy nyúlra sem került semmi a szerzeményből. Valamiért a nyelve is megered.*
- Ha csak épphogy ismerném, most lehet gyöngyvirág levelével dörzsölném be a kész nyulat, annak szar vége lenne.
*Neveti el magát, mert szinte pontosan ugyanúgy néz ki a két növény, csakhogy az egyiknek finom fokhagymás íze van, a másiktól meg némi gyomorgörcs, rosszabb esetben halál várható.
Magyarázatot kap a másik arra is így, hogy mi a terv a levelekkel. *
- Megkóstolod?
*Nem azt szeretné leteszteltetni a félvérrel, hogy valóban medvehagymát gyűjtött-e be, de hirtelen még ő is azt hinné fordított helyzetben. Meg is rázza a fejét, majd legyint egyet és leteszi maguk közé.
Már eléggé felmelegedett a levegő, így úgy dönt megszabadul kabátként szolgáló felsőrészétől, melynek hiánya láthatóvá teszi a felsője harisnya-anyag ujja alatt lévő mintázatokat bőrén, amivel mindkét karja borítva van. Az egyiken kígyóként körülölelő szárú tüskés rózsa, a másikon szimbólumok, apró képek sokasága van. Ehhez is kellett némi növényismeret, hiszen nem csak szénnel dolgozik. A legtöbbjét magának csinálta ugyanis.*
- Miben vagy még jó?
*Helyezkedik vissza törökülésbe, majd kissé hátradőlve megtámaszkodik tenyerén, úgy fürkészi a másikat. Most nem gondolkodik annak helyességén, hogy kell-e beszélgetniük, úgysem vitték eddig túlzásba. *
//Második szál//
*Nyúllal a kezében nem is olyan egyszerű a gyűjtögetés, főleg, mert kínosan ügyel annak épségére. Még mókásan is festhetne, ha látná valaki, de szerencséjére Kyr figyelme éppen a fa nyüstölésén pihen, amit ő nem lát, lévén két teljesen más irányban kezdenek el munkálkodni.
A zöld levelek is emlékeket ébresztenek benne, de ezek az emlékek sem a legjobbak. Persze az íz, amit az ebből készült leves hagy maga után szájában, az fenséges, de olyan fogadóban evett utoljára ilyesmit, ahova már biztosan nem térhet vissza. Sok helyre nem dughatja már apró fitos orrát, de ez a munkájával jár. Immáron ez megváltozott, így hozzá kell szoknia ahhoz, hogy némileg helyhez is lehet kötve. Ez a föld nem épp ilyen, de visszatérhetne, ha akarna. Jól esik a gondolat. Túl békés itt. Nem úgy, mint a kikötő.
Mikor visszaér, már látja, hogy Kyr nem állt meg serénykedésében, cseppet sem lustálkodik. Minden mozdulatában van valami, ami arra enged következtetni, hogy az eltervezett célt akkor is véghez viszi, ha száz akadályt gördítenek elé. Kivétel ez alól a vad, amit miatta nem ejthetett el. Így elgondolkodva már nem is biztos, hogy feltevése igaznak bizonyul, de nem számít. Jó nézni az elszántságot és a semmiből kialakult táborhelyet. Ez a két szobor töltötte meg további élettel.*
- Muszáj vagyok.
*Úgy adja vissza a nyársat, ahogy megkapta, a nyúlba, vagy nyúlra sem került semmi a szerzeményből. Valamiért a nyelve is megered.*
- Ha csak épphogy ismerném, most lehet gyöngyvirág levelével dörzsölném be a kész nyulat, annak szar vége lenne.
*Neveti el magát, mert szinte pontosan ugyanúgy néz ki a két növény, csakhogy az egyiknek finom fokhagymás íze van, a másiktól meg némi gyomorgörcs, rosszabb esetben halál várható.
Magyarázatot kap a másik arra is így, hogy mi a terv a levelekkel. *
- Megkóstolod?
*Nem azt szeretné leteszteltetni a félvérrel, hogy valóban medvehagymát gyűjtött-e be, de hirtelen még ő is azt hinné fordított helyzetben. Meg is rázza a fejét, majd legyint egyet és leteszi maguk közé.
Már eléggé felmelegedett a levegő, így úgy dönt megszabadul kabátként szolgáló felsőrészétől, melynek hiánya láthatóvá teszi a felsője harisnya-anyag ujja alatt lévő mintázatokat bőrén, amivel mindkét karja borítva van. Az egyiken kígyóként körülölelő szárú tüskés rózsa, a másikon szimbólumok, apró képek sokasága van. Ehhez is kellett némi növényismeret, hiszen nem csak szénnel dolgozik. A legtöbbjét magának csinálta ugyanis.*
- Miben vagy még jó?
*Helyezkedik vissza törökülésbe, majd kissé hátradőlve megtámaszkodik tenyerén, úgy fürkészi a másikat. Most nem gondolkodik annak helyességén, hogy kell-e beszélgetniük, úgysem vitték eddig túlzásba. *
4229. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 19:34:46
Üzenet elküldve: 2024-05-19 19:34:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A számításainak megfelelően talál két lehetséges támasztékként használható szakaszt a leszakadt ágon, de időbe telik, amíg a tőrével kiszabadítja őket. Elég szélesek már az aljuknál, ezért kis háromszögekkel kell levágnia őket a főszárról, mint a favágóknak a kifejlett fákat. Nem figyel eközben arra, hogy kint a tűznél mi zajlik, bár szinte hallótávolságon belül van. Többször fogást vált a kés markolatán; az egyik Y-alakú ág végéről végül kézzel csavarja le a maradékot, a kézfejével törölve félre az első izzadtságot a homlokáról. Ha hazaért, meg kell éleznie a vadászkést. Mint eszköz, sosem bánik vele finoman. Egy szekercével mindez gyerekjáték lenne, de eddig mindig túl nagy súlynak tartotta ahhoz, hogy örökké magánál tartson egyet. De talán ideje lenne elgondolkozni rajta. Ahogy végül sikerül megszereznie őket, a nyárshoz hasonlóan futólag kihegyezi a két támasznak szánt bot végét is, mielőtt visszatűzné az övébe a tőrt.
A két ággal az egyik, és egy visszafele talált, nagyobb tenyérnyi kővel a másik kezében sétál vissza a tűzrakóhoz. A nőnek és a nyúlnak is hűlt helyét találja azonban mellette. Megtorpan egy pillanatra, de ahogy észreveszi a másik földön hagyott táskáját úgy gondolja, hogy nem arról van szó, hogy az elf elfutott volna a nyúllal. S miért tette volna. Pont a nyúllal. Lefogadni nem merné, az egyetlen dolog, amiben hisz és tudja, hogy biztos, az a halál – mások tettei és szavak sosem jelentik, hogy bármelyik e kettő közül biztos lenne. A tegeze felé vet azért egy reflexszerű pillantást, de érintetlennek látja a fa árnyékába állított dolgait.
Leguggolva teszi le a kezéből az egyik ágat, a másiknak a kihegyezett végét a földre támasztva ütögeti bele kővel a laza talajba. Óvatosan, nem erőből dolgozik, a legtöbb esetben ez utóbbi csak azt eredményezné, hogy szétveri, amit épített. Inkább lassan, fokozatosan, igazítva az irányon ha kell veri be a tartószerkezet egyik végeként szolgáló, a tetején kettéágazó botot. Rápróbál, hogy elég stabil-e, mielőtt a másik oldalra menne, hogy a másodikat is leverje.
A válla fölött, félszemmel néz csak oldalra, amikor meghallja a közeledő lépteket. Egy pillantással nyugtázza csupán az elf karcsú alakját, a kezében tartott nyárssal és a feltehetőleg újonnan szerzett levelekkel. Visszafordul a cövek felé.*
- Értesz a növényekhez? *kérdezi nyugodtan, miközben az elsőhöz hasonlóan, megfontoltan kezdi a földbe ütögetni azt is a kővel.
Nem figyelte meg pontosan, hogy tudja, mi van a másik kezében. Ő maga csak annyit ismer a növényekből, amennyit a környékbeli parasztoktól, vagy a falubeli vadászoktól, favágóktól ellesett az évek alatt. Ezzel a tudással talán nem halna éhen zsákmány híján néhány napig, de jól biztosan nem lakna, s a gyógyításra használható füvekről pedig még ennyi ismerete sincsen. Ez pedig mindenképpen olyan tudás, amit meg kell még szereznie.
Megmozgatja a levert cöveket. Elégedetten dobja félre a követ, vissza az erdő felé, türelmesen fordulva a nő felé, hogy átvegye tőle a nyársat, feltéve, ha amaz végzett vele, hiszen valószínű, hogy arra hozta a zöldséget.*
//Második szál//
*A számításainak megfelelően talál két lehetséges támasztékként használható szakaszt a leszakadt ágon, de időbe telik, amíg a tőrével kiszabadítja őket. Elég szélesek már az aljuknál, ezért kis háromszögekkel kell levágnia őket a főszárról, mint a favágóknak a kifejlett fákat. Nem figyel eközben arra, hogy kint a tűznél mi zajlik, bár szinte hallótávolságon belül van. Többször fogást vált a kés markolatán; az egyik Y-alakú ág végéről végül kézzel csavarja le a maradékot, a kézfejével törölve félre az első izzadtságot a homlokáról. Ha hazaért, meg kell éleznie a vadászkést. Mint eszköz, sosem bánik vele finoman. Egy szekercével mindez gyerekjáték lenne, de eddig mindig túl nagy súlynak tartotta ahhoz, hogy örökké magánál tartson egyet. De talán ideje lenne elgondolkozni rajta. Ahogy végül sikerül megszereznie őket, a nyárshoz hasonlóan futólag kihegyezi a két támasznak szánt bot végét is, mielőtt visszatűzné az övébe a tőrt.
A két ággal az egyik, és egy visszafele talált, nagyobb tenyérnyi kővel a másik kezében sétál vissza a tűzrakóhoz. A nőnek és a nyúlnak is hűlt helyét találja azonban mellette. Megtorpan egy pillanatra, de ahogy észreveszi a másik földön hagyott táskáját úgy gondolja, hogy nem arról van szó, hogy az elf elfutott volna a nyúllal. S miért tette volna. Pont a nyúllal. Lefogadni nem merné, az egyetlen dolog, amiben hisz és tudja, hogy biztos, az a halál – mások tettei és szavak sosem jelentik, hogy bármelyik e kettő közül biztos lenne. A tegeze felé vet azért egy reflexszerű pillantást, de érintetlennek látja a fa árnyékába állított dolgait.
Leguggolva teszi le a kezéből az egyik ágat, a másiknak a kihegyezett végét a földre támasztva ütögeti bele kővel a laza talajba. Óvatosan, nem erőből dolgozik, a legtöbb esetben ez utóbbi csak azt eredményezné, hogy szétveri, amit épített. Inkább lassan, fokozatosan, igazítva az irányon ha kell veri be a tartószerkezet egyik végeként szolgáló, a tetején kettéágazó botot. Rápróbál, hogy elég stabil-e, mielőtt a másik oldalra menne, hogy a másodikat is leverje.
A válla fölött, félszemmel néz csak oldalra, amikor meghallja a közeledő lépteket. Egy pillantással nyugtázza csupán az elf karcsú alakját, a kezében tartott nyárssal és a feltehetőleg újonnan szerzett levelekkel. Visszafordul a cövek felé.*
- Értesz a növényekhez? *kérdezi nyugodtan, miközben az elsőhöz hasonlóan, megfontoltan kezdi a földbe ütögetni azt is a kővel.
Nem figyelte meg pontosan, hogy tudja, mi van a másik kezében. Ő maga csak annyit ismer a növényekből, amennyit a környékbeli parasztoktól, vagy a falubeli vadászoktól, favágóktól ellesett az évek alatt. Ezzel a tudással talán nem halna éhen zsákmány híján néhány napig, de jól biztosan nem lakna, s a gyógyításra használható füvekről pedig még ennyi ismerete sincsen. Ez pedig mindenképpen olyan tudás, amit meg kell még szereznie.
Megmozgatja a levert cöveket. Elégedetten dobja félre a követ, vissza az erdő felé, türelmesen fordulva a nő felé, hogy átvegye tőle a nyársat, feltéve, ha amaz végzett vele, hiszen valószínű, hogy arra hozta a zöldséget.*
4228. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-19 17:31:08
Üzenet elküldve: 2024-05-19 17:31:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Különös, de mintha nem zavarná annyira az sem, hogy szinte sosem kap azonnal választ. Türelme végtelen tud lenni, belemerülni pedig annyira bele tud az éppen véghezvitt feladatokba, hogy az időérzék, mint olyan eltűnik teljesen. Nem zaklatná fel különösebben talán az sem, ha nem is mondana semmit, bár legbelül tényleg érdekli.
Tekintete a már-már mesterien kivitelezett nyársra szegődik és a mozzanatokra, amiket annak készítéséből még elkap, miután leült a félvér mellé. Nem húzódik közelebb, hogy jobban lássa. Mikor utoljára volt hasonló helyzetben, készült rá igazán. Nem egy légből kapott ötlet volt, hogy útra kel és majd valahogyan megoldja. Táskával, eszközökkel, még néha fűszerrel is és alkalmas, kidolgozott nyársvassal volt akkor felszerelve, most mégsem érzi semminek a hiányát, hiszen úgy építkeztek eddig is, hogy jóformán a semmiből is előteremtették azt, ami szükséges. Ilyen semmiből kelt ki köztük ez az egység.
Végül a kezébe kapja a botot, így még inkább meg tudja vizsgálni, s elismerően bólint annak tökéletességére. Eközben újra hallatja a hangját a férfi, s így megtudja a nevét is, ami végleg kiirtja belőle a mostanra halvány legelső gondolatait, miszerint valakire annyira hajaz. Ez már végleg a múlt, csak hozzásegítette valamihez.
Jobban figyel már ő is. Nem tudja viszont még hová tenni, ami történik, s a másikat sem teljesen. Elárulja a nevet, nem mintha féltett kincs lenne, de mégsem büszke bemutatkozás. Minden csak olyan mellékes, mégis többet kéne eláruljon, de valamiért nem tud mélységekbe menni és igazán gondolkodni. Talán, mert nem kell. A túl távoli néha egészen közel van és ez éppen elég.
Figyeli a távolodó alakot, ki nem kér tőle segítséget, ezért ismét a tájat kezdi el figyelni.
Mosolya kiszélesedik, s felpattan, óvatosan, mintha tartana tőle, hogy az ág egyszer csak kettétörik és ismét tönkreteszi a másik munkáját, de sokkal stabilabb, mint azt várta. Persze, hogy az. Elindul vele a másik ellentétes irányába, talán az észre sem veszi, míg vissza nem tér. Nem hihető gondolat, hogy meglóg egy nyúllal, így nem töpreng azon, mit is gondolhat a férfi, ha észreveszi a hűlt helyét. Kisméretű, övtartóra csatolható táskája ledobva a szíja mellé jelzi, hogy vissza fog térni. Csak a nyulat nem kívánta letenni a földre. Megvárhatta volna Kyrt, de nem bírt magával.
Kis időbe telik, de már jön is vissza saját nyomvonalán egy jókora marék zöld levéllel büszkén. Nem akkora zsákmány, mint a nyúl, de azt hitte már elért az összes, most mégis van nála egy csokor medvehagyma. Szereti. Reméli, hogy a másik is, ha egyáltalán tudja mi az, az ő környezetében kevesen hasznosították, itt talán máshogy van ez.
Visszaül hát a ropogó tűzhöz, s várja, hogy végre afölé helyezhessék a reményei szerint hamar elkészülő húst.*
//Második szál//
*Különös, de mintha nem zavarná annyira az sem, hogy szinte sosem kap azonnal választ. Türelme végtelen tud lenni, belemerülni pedig annyira bele tud az éppen véghezvitt feladatokba, hogy az időérzék, mint olyan eltűnik teljesen. Nem zaklatná fel különösebben talán az sem, ha nem is mondana semmit, bár legbelül tényleg érdekli.
Tekintete a már-már mesterien kivitelezett nyársra szegődik és a mozzanatokra, amiket annak készítéséből még elkap, miután leült a félvér mellé. Nem húzódik közelebb, hogy jobban lássa. Mikor utoljára volt hasonló helyzetben, készült rá igazán. Nem egy légből kapott ötlet volt, hogy útra kel és majd valahogyan megoldja. Táskával, eszközökkel, még néha fűszerrel is és alkalmas, kidolgozott nyársvassal volt akkor felszerelve, most mégsem érzi semminek a hiányát, hiszen úgy építkeztek eddig is, hogy jóformán a semmiből is előteremtették azt, ami szükséges. Ilyen semmiből kelt ki köztük ez az egység.
Végül a kezébe kapja a botot, így még inkább meg tudja vizsgálni, s elismerően bólint annak tökéletességére. Eközben újra hallatja a hangját a férfi, s így megtudja a nevét is, ami végleg kiirtja belőle a mostanra halvány legelső gondolatait, miszerint valakire annyira hajaz. Ez már végleg a múlt, csak hozzásegítette valamihez.
Jobban figyel már ő is. Nem tudja viszont még hová tenni, ami történik, s a másikat sem teljesen. Elárulja a nevet, nem mintha féltett kincs lenne, de mégsem büszke bemutatkozás. Minden csak olyan mellékes, mégis többet kéne eláruljon, de valamiért nem tud mélységekbe menni és igazán gondolkodni. Talán, mert nem kell. A túl távoli néha egészen közel van és ez éppen elég.
Figyeli a távolodó alakot, ki nem kér tőle segítséget, ezért ismét a tájat kezdi el figyelni.
Mosolya kiszélesedik, s felpattan, óvatosan, mintha tartana tőle, hogy az ág egyszer csak kettétörik és ismét tönkreteszi a másik munkáját, de sokkal stabilabb, mint azt várta. Persze, hogy az. Elindul vele a másik ellentétes irányába, talán az észre sem veszi, míg vissza nem tér. Nem hihető gondolat, hogy meglóg egy nyúllal, így nem töpreng azon, mit is gondolhat a férfi, ha észreveszi a hűlt helyét. Kisméretű, övtartóra csatolható táskája ledobva a szíja mellé jelzi, hogy vissza fog térni. Csak a nyulat nem kívánta letenni a földre. Megvárhatta volna Kyrt, de nem bírt magával.
Kis időbe telik, de már jön is vissza saját nyomvonalán egy jókora marék zöld levéllel büszkén. Nem akkora zsákmány, mint a nyúl, de azt hitte már elért az összes, most mégis van nála egy csokor medvehagyma. Szereti. Reméli, hogy a másik is, ha egyáltalán tudja mi az, az ő környezetében kevesen hasznosították, itt talán máshogy van ez.
Visszaül hát a ropogó tűzhöz, s várja, hogy végre afölé helyezhessék a reményei szerint hamar elkészülő húst.*
4227. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-18 12:29:28
Üzenet elküldve: 2024-05-18 12:29:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*A válaszként feltett kérdésen még a nő is elgondolkodni látszik. S valóban, miért lenne fontos a neve most, ha eddig nem volt az? Hogy ő tudja az elfét sem változtat, sem változtatott semmin. Mivel azonban a hosszúéletű nekiáll kizsigerelni a nyulat, és nem érkezik a részéről a megjegyzésen kívül más, így ő maga is szótlanul merül bele a nyársbot faragásába. Nem hegyezi tűélesre a végét, épp csak annyira, hogy könnyebb legyen ráhúzni az állatot. Gyorsan legallyazza a zavaróbb részeket, a leveles elágazásokat teljesen, rövidebbre is vágva az egész hosszát. Két-két bemetszést ejt aztán az ág közepe felé, egymással szemközt, egyenesre alakítva így egy-egy rövid részt. Összevonja a szemöldökét, miközben dolgozik. Az ölébe fektetve fúr beléjük két oldalról a kés hegyével, amíg át nem lyukasztja a megvékonyított fát. Eközben a munka közben hallja, hogy a nő végül befejezve a nyúl előkészítését leül a közelében.
A rőzsekupachoz fordulva válogat ki egy-két vékony vesszőt, a szabad kezét nyújtja közben az elf által hozott húsért.*
- Szabad..? *mormolja halkan, visszafordulva a tüzelő kupac felől.
Ha megkapja az állatot, akkor felhúzza a nyársra, a két hátsó, és két mellső lábát a két-két egyenes bemetszésre helyezve. A kiválogatott rövid, pálcaszerű botokkal tűzi át a végtagokat az ágon átfúrt lyukakon keresztül, így rögzítve rá a tetemet. A mellső végtagoknál az első kis botocska eltörik a kezében, és végül két vesszőt kell kiékelnie, hogy megtartsa a nyúl súlyát. Elkomorul a tekintete a nő magyarázatát hallgatva, miközben dolgozik. Utoljára még a bordák közt is átszúr egy kisebb gallyat, középen is összefogva vele a húst a nyársbot alatt.
Odanyújtja aztán az ágat a rárögzített állattal Rilnek, hogy fogja meg, miközben ő maga körbenéz valami után, amivel a tűz fölé tudnák tenni. Nem vallaná be, de a másik által megfogalmazott szavak zavarják. Pontosan azért, mert az ő fejében is megfordult már ugyanez a gondolat. Egyelőre azonban nem tudja kategorizálni, hogy ez mit jelent. És nem is akarja. Ez, és mindaz a nyugalom, ami vele jár, és ami olyan ismeretlenül ismerős.
Megemelkedik a földről, leporolva a nadrágját néz körbe alkalmas támaszték után.*
- Kyr *feleli közben, szinte oda sem figyelve.* A nevem Kyr.
*Elindul vissza az erdősávba, de nem megy messze, csupán a korábban talált, és a fák szélére húzott nagy, leszakadt ághoz. Talán azon talál olyan elágazást, amivel aládúcolhatja a nyársat.*
//Második szál//
*A válaszként feltett kérdésen még a nő is elgondolkodni látszik. S valóban, miért lenne fontos a neve most, ha eddig nem volt az? Hogy ő tudja az elfét sem változtat, sem változtatott semmin. Mivel azonban a hosszúéletű nekiáll kizsigerelni a nyulat, és nem érkezik a részéről a megjegyzésen kívül más, így ő maga is szótlanul merül bele a nyársbot faragásába. Nem hegyezi tűélesre a végét, épp csak annyira, hogy könnyebb legyen ráhúzni az állatot. Gyorsan legallyazza a zavaróbb részeket, a leveles elágazásokat teljesen, rövidebbre is vágva az egész hosszát. Két-két bemetszést ejt aztán az ág közepe felé, egymással szemközt, egyenesre alakítva így egy-egy rövid részt. Összevonja a szemöldökét, miközben dolgozik. Az ölébe fektetve fúr beléjük két oldalról a kés hegyével, amíg át nem lyukasztja a megvékonyított fát. Eközben a munka közben hallja, hogy a nő végül befejezve a nyúl előkészítését leül a közelében.
A rőzsekupachoz fordulva válogat ki egy-két vékony vesszőt, a szabad kezét nyújtja közben az elf által hozott húsért.*
- Szabad..? *mormolja halkan, visszafordulva a tüzelő kupac felől.
Ha megkapja az állatot, akkor felhúzza a nyársra, a két hátsó, és két mellső lábát a két-két egyenes bemetszésre helyezve. A kiválogatott rövid, pálcaszerű botokkal tűzi át a végtagokat az ágon átfúrt lyukakon keresztül, így rögzítve rá a tetemet. A mellső végtagoknál az első kis botocska eltörik a kezében, és végül két vesszőt kell kiékelnie, hogy megtartsa a nyúl súlyát. Elkomorul a tekintete a nő magyarázatát hallgatva, miközben dolgozik. Utoljára még a bordák közt is átszúr egy kisebb gallyat, középen is összefogva vele a húst a nyársbot alatt.
Odanyújtja aztán az ágat a rárögzített állattal Rilnek, hogy fogja meg, miközben ő maga körbenéz valami után, amivel a tűz fölé tudnák tenni. Nem vallaná be, de a másik által megfogalmazott szavak zavarják. Pontosan azért, mert az ő fejében is megfordult már ugyanez a gondolat. Egyelőre azonban nem tudja kategorizálni, hogy ez mit jelent. És nem is akarja. Ez, és mindaz a nyugalom, ami vele jár, és ami olyan ismeretlenül ismerős.
Megemelkedik a földről, leporolva a nadrágját néz körbe alkalmas támaszték után.*
- Kyr *feleli közben, szinte oda sem figyelve.* A nevem Kyr.
*Elindul vissza az erdősávba, de nem megy messze, csupán a korábban talált, és a fák szélére húzott nagy, leszakadt ághoz. Talán azon talál olyan elágazást, amivel aládúcolhatja a nyársat.*
4226. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-18 04:16:06
Üzenet elküldve: 2024-05-18 04:16:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 854
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 854
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
*Az időjárás változatos megbánásokat ébreszt benne, de már nem tud előbb elindulni, csak később és a hőséggel még rosszabbul is járna. Ezen túl a záporoktól se mentené meg bizonyosan. Átgondolja egy pillanatra, hogy benézzen a mágustoronyba, de érzi, hogy ha odaér és esetleg vendégül is látják, akkor az utazásra való kedv gyorsan ki is égne belőle, nem neki találták ki a kalandozás világát. Amint meghúzódhat egy sarokban, ahol nem zavartatják, úgy oda is merevednek öregedő csontjai.*
~Annyira talán még nem öreg.~
*Gondolkodik el, hiszen számára még rengeteg van hátra az életéből, persze azt már el is tervezte tanulmányozásaival. Inkább a sétálás hiánya teszi fáradatosabbá, könnyedebb volt az élete, amikor a kertet gondozták az ispotályban.*
~Annyira talán még nem öreg.~
*Gondolkodik el, hiszen számára még rengeteg van hátra az életéből, persze azt már el is tervezte tanulmányozásaival. Inkább a sétálás hiánya teszi fáradatosabbá, könnyedebb volt az élete, amikor a kertet gondozták az ispotályban.*
4225. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-17 20:49:02
Üzenet elküldve: 2024-05-17 20:49:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ezt a nyugalmat megélni mással nem is olyan ördögtől való. Nem gondolta volna, hogy így folytatódik majd ez a nap, feltételezése szerint már félúton le kellett volna ráznia őt a félvérnek, mégsem így történt. Talán már halványodik benne a harag, amit az okozott, hogy egy határozott mozdulattal tönkre tette terveit.
Nem tudja mennyit időzik el a nyúllal, hiszen mozdulatai precízek, nem rontaná el a megszerzésének örömét azzal, hogy szőrcsomók éktelenkedjenek a húson figyelmetlensége és túlzott gyorsasága miatt. Bár a tűz bizton lemarná róla azonnal, mégis szebb látványt mutat, ha tisztán viszi majd oda a másik elé. Sokat mutat minden lényről, ahogyan szerzeményeivel bánik.
Mikor fejével a férfi irányába fordul, az elé táruló képen mosolyogni támad kedve. Mindig jó nézni, ha valaki ilyen átéléssel és gondossággal hajtja végre feladatát. Kicsit elidőzik a látványon, még ez is nyugtatja. Kérdésére viszont nem kap azonnali választ, ő pedig belemerül újfent a mozdulatsoraiba. Kisvártatva kell csak újra irányába fordítani a tekintetét. A kérdésen még ő maga is elgondolkodik. Eddig sem volt szükség a nevére, így is jól telt a közreműködésük.*
- Jó kérdés.
*Biggyeszti ajkát, mint aki elgondolkodik, majd a nyúl zsigerelésébe kezd bele, ami a leckét feladja, hiszen nem tudja hová is tegye a nem kívánatos belsőségeket úgy, hogy ne támadják be őket azonnal a dögkedvelő rovarok, vagy netán arra repkedő éhező szárnyasok. A szagokat sem szívleli annyira, bár a kikötő mocska kezdi megszoktatni vele, hogy nem mindenhol terjeng a jázminillat. Végül csak hagyja elveszni azokat a földre loccsanva, legrosszabb esetben eltemeti, bár belegondolva miért is venné el másoktól a lehetőséget. Az utolsó falatig jó szolgálatot tehet az elhullott kisállat.
A bunda kiterítve kerül az ágra, miután megszabadította béklyójától, a hússal a kezében pedig visszatér az éppen nyársat farigcsálóhoz. Az övet a földre dobja, majd nem túl közel, de már nem is kifejezetten távol a másik mellé ereszkedik, s törökülésben várja, hogy dűlőre jusson gondolatban, hogyan is húzzák rá a nyulat. Végül visszakanyarodik elméje a nemrégiben feltett kérdéshez.*
- Mintha ismernélek, pedig cseppet sem. Kezdhetnénk a neveddel.
*Talán nem jól fogalmazott, de még mindig nem tolakodóan beszél. Nem érződik rajta, hogy azonnal a családfája mélyére kíván ásni, csak amolyan mellékesen jegyzi meg, ami már egy ideje fogalmazódik tudata peremén. Ritkaság számba megy, hogy valaki jelenléte sem nem idegesíti, sem nem terhes. Aztán a másik még mindig dönthet úgy, hogy neki ő viszont az. Azt a nyulat már így is, úgyis elfogyasztják.*
//Második szál//
*Ezt a nyugalmat megélni mással nem is olyan ördögtől való. Nem gondolta volna, hogy így folytatódik majd ez a nap, feltételezése szerint már félúton le kellett volna ráznia őt a félvérnek, mégsem így történt. Talán már halványodik benne a harag, amit az okozott, hogy egy határozott mozdulattal tönkre tette terveit.
Nem tudja mennyit időzik el a nyúllal, hiszen mozdulatai precízek, nem rontaná el a megszerzésének örömét azzal, hogy szőrcsomók éktelenkedjenek a húson figyelmetlensége és túlzott gyorsasága miatt. Bár a tűz bizton lemarná róla azonnal, mégis szebb látványt mutat, ha tisztán viszi majd oda a másik elé. Sokat mutat minden lényről, ahogyan szerzeményeivel bánik.
Mikor fejével a férfi irányába fordul, az elé táruló képen mosolyogni támad kedve. Mindig jó nézni, ha valaki ilyen átéléssel és gondossággal hajtja végre feladatát. Kicsit elidőzik a látványon, még ez is nyugtatja. Kérdésére viszont nem kap azonnali választ, ő pedig belemerül újfent a mozdulatsoraiba. Kisvártatva kell csak újra irányába fordítani a tekintetét. A kérdésen még ő maga is elgondolkodik. Eddig sem volt szükség a nevére, így is jól telt a közreműködésük.*
- Jó kérdés.
*Biggyeszti ajkát, mint aki elgondolkodik, majd a nyúl zsigerelésébe kezd bele, ami a leckét feladja, hiszen nem tudja hová is tegye a nem kívánatos belsőségeket úgy, hogy ne támadják be őket azonnal a dögkedvelő rovarok, vagy netán arra repkedő éhező szárnyasok. A szagokat sem szívleli annyira, bár a kikötő mocska kezdi megszoktatni vele, hogy nem mindenhol terjeng a jázminillat. Végül csak hagyja elveszni azokat a földre loccsanva, legrosszabb esetben eltemeti, bár belegondolva miért is venné el másoktól a lehetőséget. Az utolsó falatig jó szolgálatot tehet az elhullott kisállat.
A bunda kiterítve kerül az ágra, miután megszabadította béklyójától, a hússal a kezében pedig visszatér az éppen nyársat farigcsálóhoz. Az övet a földre dobja, majd nem túl közel, de már nem is kifejezetten távol a másik mellé ereszkedik, s törökülésben várja, hogy dűlőre jusson gondolatban, hogyan is húzzák rá a nyulat. Végül visszakanyarodik elméje a nemrégiben feltett kérdéshez.*
- Mintha ismernélek, pedig cseppet sem. Kezdhetnénk a neveddel.
*Talán nem jól fogalmazott, de még mindig nem tolakodóan beszél. Nem érződik rajta, hogy azonnal a családfája mélyére kíván ásni, csak amolyan mellékesen jegyzi meg, ami már egy ideje fogalmazódik tudata peremén. Ritkaság számba megy, hogy valaki jelenléte sem nem idegesíti, sem nem terhes. Aztán a másik még mindig dönthet úgy, hogy neki ő viszont az. Azt a nyulat már így is, úgyis elfogyasztják.*
4224. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-17 19:46:44
Üzenet elküldve: 2024-05-17 19:46:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Az elf fahordásra vonatkozó válaszára csak békésen kunkorodik feljebb a szája sarka egy pillanatra, miközben lehajolva az ingét kezdi igazgatni, választalanul hagyva a megjegyzést. Az alkarvédő alatt felgyűrődött anyag zavarja már egy ideje, de eddig nem volt rá ideje, hogy ezzel foglalkozzon. Ha már a sütésnél fognak tartani, talán le is veszi majd őket.
S bár a nő felajánlja a nyúl bundáját, egyelőre nem él vele. Fontosabb számára a tűz dolga, és végül is csak segít neki fát hordani a másik. Azt nem is várja el tőle, hogy ugyanannyit cipekedjen, de mégiscsak úgy igazságos, ha megosztják a feladatot..- alig ismeri néhány órája a nőt, mégis olyan, mintha számtalanszor dolgoztak, vertek volna már tábort együtt. Ez a gondolat azonban nem fogalmazódik meg benne ennyire tisztán. Egy futó érzés csupán, ahogy egy kisebb adag fával visszatérve a ligetes erdősávból elkezdi kikaparni a tűzrakó helyét, és látja, hogy a hosszúéletű nekiáll közben a nyúl előkészítésének. Elidőzik egy másodpercre a tekintete a hajnalban még teljesen idegennek tekintett alakon. Mintha százszor, ezerszer csinálták volna ugyanezt.
Nem is szól bele abba, hogy a másik mit csinál, hogyan nyúzza meg, zsigereli ki az állatot. Csak futólag pillant felé, félszemmel a váratlan mozdulatra, amivel megszabadul az övétől, és egy közeli ágra lógatja vele az állatot. Semmi esetre sem tűnik úgy, mintha nem tudná mit csinál, vagy hogy segítségre volna szüksége, így nem is töri meg a körülöttük újra kialakuló csendet – visszafordul a tűzrakó építése felé.
Csakhamar el is készül vele, és a kabátja zsebébe túrva elővesz egy apróbb követ, amit más legfeljebb félrerúgna maga elől, ha a földön látná. Körbejár a táborhelynek kijelölt terület körül, száraz, kiégett füvet keresve a környékén. Óvatosan gyűri laza gombócba a talált gazokat, visszaguggolva vele a tűzrakó mellé. Hátranyúl a derekához, az övébe tűzött tőre után. A kis kupac mellé kuporodik. A földre támasztva a kés hegyét csapja hozzá jó párszor a kis követ a pengeháthoz, amíg szikra nem pattan róla a gyújtósra. Félredobja a tőrt és a követ emeli a két tenyere közé a fészekszerű gombócot; hosszan fúj rá néhányszor, a nyílt téren szabadon járó szél is segítségére van, s az először vékonyan kanyargó füstcsíkot hamar lángnyelvek követik. Lerakja a meggyulladt gazt a gallyakból emelt háromszög alá, a késével tolva beljebb. Ahogy meglátja a botokat nyaldosó lángokat már tudja, hogy nyert. A rőzsekupac után nyúlva tör újabb, még mindig elég kicsiny vesszőket, türelmesen táplálva a lassan életre kapó tüzet.
A csöndet végül megtörő kérdés, és a feltétele közben hátrapillantó nő is eközben találja: a tűzrakó előtt kuporogva, az egyik behajtott lábán ülve, a másik térdét a mellkasa elé húzva, mint egy kisgyerek gondozva a tüzet. A neki címzett szavakat úgy tűnhet, mintha meg sem hallotta volna: nem reagál azonnal, nyugodtan tördeli tovább egy utolsó gally maradványait.
Még korábban, a fahordás közben a kezébe akadt egy egyenesebb, frissebb ág, ezt külön félreállította az összehordott tüzelő mellé; ez után nyúl most, ahogy elégnek ítéli egyelőre a tűzre rakott fa mennyiségét. Hátradőlve szabadítja ki maga alól a lábát, kényelmesebb ülőhelyzetbe helyezkedve a földön.*
- Miért érdekel hirtelen?
*Kérdezi közben válaszként, nem nézve azonban a másikra. Rámarkol a nyársnak szánt ágra, a tőrével kezdve farigcsálni a végét.*
//Második szál//
*Az elf fahordásra vonatkozó válaszára csak békésen kunkorodik feljebb a szája sarka egy pillanatra, miközben lehajolva az ingét kezdi igazgatni, választalanul hagyva a megjegyzést. Az alkarvédő alatt felgyűrődött anyag zavarja már egy ideje, de eddig nem volt rá ideje, hogy ezzel foglalkozzon. Ha már a sütésnél fognak tartani, talán le is veszi majd őket.
S bár a nő felajánlja a nyúl bundáját, egyelőre nem él vele. Fontosabb számára a tűz dolga, és végül is csak segít neki fát hordani a másik. Azt nem is várja el tőle, hogy ugyanannyit cipekedjen, de mégiscsak úgy igazságos, ha megosztják a feladatot..- alig ismeri néhány órája a nőt, mégis olyan, mintha számtalanszor dolgoztak, vertek volna már tábort együtt. Ez a gondolat azonban nem fogalmazódik meg benne ennyire tisztán. Egy futó érzés csupán, ahogy egy kisebb adag fával visszatérve a ligetes erdősávból elkezdi kikaparni a tűzrakó helyét, és látja, hogy a hosszúéletű nekiáll közben a nyúl előkészítésének. Elidőzik egy másodpercre a tekintete a hajnalban még teljesen idegennek tekintett alakon. Mintha százszor, ezerszer csinálták volna ugyanezt.
Nem is szól bele abba, hogy a másik mit csinál, hogyan nyúzza meg, zsigereli ki az állatot. Csak futólag pillant felé, félszemmel a váratlan mozdulatra, amivel megszabadul az övétől, és egy közeli ágra lógatja vele az állatot. Semmi esetre sem tűnik úgy, mintha nem tudná mit csinál, vagy hogy segítségre volna szüksége, így nem is töri meg a körülöttük újra kialakuló csendet – visszafordul a tűzrakó építése felé.
Csakhamar el is készül vele, és a kabátja zsebébe túrva elővesz egy apróbb követ, amit más legfeljebb félrerúgna maga elől, ha a földön látná. Körbejár a táborhelynek kijelölt terület körül, száraz, kiégett füvet keresve a környékén. Óvatosan gyűri laza gombócba a talált gazokat, visszaguggolva vele a tűzrakó mellé. Hátranyúl a derekához, az övébe tűzött tőre után. A kis kupac mellé kuporodik. A földre támasztva a kés hegyét csapja hozzá jó párszor a kis követ a pengeháthoz, amíg szikra nem pattan róla a gyújtósra. Félredobja a tőrt és a követ emeli a két tenyere közé a fészekszerű gombócot; hosszan fúj rá néhányszor, a nyílt téren szabadon járó szél is segítségére van, s az először vékonyan kanyargó füstcsíkot hamar lángnyelvek követik. Lerakja a meggyulladt gazt a gallyakból emelt háromszög alá, a késével tolva beljebb. Ahogy meglátja a botokat nyaldosó lángokat már tudja, hogy nyert. A rőzsekupac után nyúlva tör újabb, még mindig elég kicsiny vesszőket, türelmesen táplálva a lassan életre kapó tüzet.
A csöndet végül megtörő kérdés, és a feltétele közben hátrapillantó nő is eközben találja: a tűzrakó előtt kuporogva, az egyik behajtott lábán ülve, a másik térdét a mellkasa elé húzva, mint egy kisgyerek gondozva a tüzet. A neki címzett szavakat úgy tűnhet, mintha meg sem hallotta volna: nem reagál azonnal, nyugodtan tördeli tovább egy utolsó gally maradványait.
Még korábban, a fahordás közben a kezébe akadt egy egyenesebb, frissebb ág, ezt külön félreállította az összehordott tüzelő mellé; ez után nyúl most, ahogy elégnek ítéli egyelőre a tűzre rakott fa mennyiségét. Hátradőlve szabadítja ki maga alól a lábát, kényelmesebb ülőhelyzetbe helyezkedve a földön.*
- Miért érdekel hirtelen?
*Kérdezi közben válaszként, nem nézve azonban a másikra. Rámarkol a nyársnak szánt ágra, a tőrével kezdve farigcsálni a végét.*
4223. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:54:47
Üzenet elküldve: 2024-05-16 21:54:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Valahogy nem ismeri azt az érzést sem, ha zavarban van valamitől, mint például, bevallani azt, hogy valamihez nem ért olyan jól. Most is csak néhány másodpercre fut át rajta ez a különös érzés, de aztán eszébe jut, hogy a virágkötésben sem jeleskedik, mikor az óaranyak némi vadvirágot fedeznek fel egy bokor rejtekében. Aztán a másik enyhülésére lesz figyelmes, amit így, hogy már megbirkóztak a magukra kiszabott feladattal, jobban meg tud figyelni. Nem látta ezidáig azt a félmosolyt, se a csipkelődős élt nem hallotta ki szavai mögül. Egészen új képet varázsol elő.*
- Nem hagynám, hogy megszakadj. *Eltünteti arcáról a mosolyt, hogy beszálljon inkább ő is a kis játékba, majd a szemek a másik mozdulataira tévednek akaratlanul is. Már kezd elhomályosulni Zävyr előle. Nem lesz soha terhes, ahogyan figyeli a félvért, de most jobban beissza az eredeti látványt, azt, ami minden tévképzetét nélkülöz. *
- A húsát jobban szeretem. *Szökik vissza a vigyor, de mára elég a tréfálkozásból, sokkal több jutott belőle az elmúlt fél percben, mint az elmúlt évében. Rendezi is arcát, majd ugyan azon az érzelemmentes, de mégis lágy baritonon szól. * - Tied, ha kell.
*Nyújtaná felé, hadd nézze meg magának, de elhal a mozdulat, mert amaz a ruházatát rendezgeti, s el is fordul tőle, így csak keres egy viszonylag pormentes kis fűcsomót, ahová lefektetheti végre a fülest, hogy nekiállhasson ő is gyűjtögetni.
Ismét szótlanul merül bele a műveletbe, bár nála nem fér el annyi gally, mint a férfikézben, de valami haszna mégis van a közös munkának, hiszen jókora halmot tudtak összeszedni a korhadék környezetéből.
Mikor elégnek érzik, s a másik a tűzrakóhely kialakításával folytatja az előkészületeket, ő dobókésért kutat. Hasonlóan veszedelmes kis acéldarab, mint a csillagai, éles is, s talán erre pont használható, de meggyűlne a baja, ha most egy szarvasból kéne kinyesnie vele darabokat. Egy pillanatra elmereng, valamivel fel kellene lógatni a jószágot, hogy könnyebben szabadítsa meg a bundától. Talán ha lenne nála alkalmasabb eszköz, mondjuk egy kötél, akkor azt venné elő, de ennek hiányában az övcsatjához nyúl, s mintha csak vetkőzésbe kezdene, kicsatolja azt, s egy jól irányzott rántással szabadítja meg magát szoros ölelésétől. Ezt köti a nyúl hátsó lába köré, hogy aztán a fa egy kósza ágára tudja függeszteni. Eztán kezd csak bele a műveletbe, mintha már csinálta volna párszor. Egyenes vágás a hason, majd módszeresen szabadítja meg a valaha volt védelmétől. A művelet vége felé a másikra pillant.*
- Mi a neved?
*Teszi fel a tolakodónak nem mondható kérdést, hiszen egy ideje közös levegőt szívnak már, de azt sem bánja, ha hazudik, mindössze jó lenne valahogy szólítani.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.16 22:05:10
//Második szál//
*Valahogy nem ismeri azt az érzést sem, ha zavarban van valamitől, mint például, bevallani azt, hogy valamihez nem ért olyan jól. Most is csak néhány másodpercre fut át rajta ez a különös érzés, de aztán eszébe jut, hogy a virágkötésben sem jeleskedik, mikor az óaranyak némi vadvirágot fedeznek fel egy bokor rejtekében. Aztán a másik enyhülésére lesz figyelmes, amit így, hogy már megbirkóztak a magukra kiszabott feladattal, jobban meg tud figyelni. Nem látta ezidáig azt a félmosolyt, se a csipkelődős élt nem hallotta ki szavai mögül. Egészen új képet varázsol elő.*
- Nem hagynám, hogy megszakadj. *Eltünteti arcáról a mosolyt, hogy beszálljon inkább ő is a kis játékba, majd a szemek a másik mozdulataira tévednek akaratlanul is. Már kezd elhomályosulni Zävyr előle. Nem lesz soha terhes, ahogyan figyeli a félvért, de most jobban beissza az eredeti látványt, azt, ami minden tévképzetét nélkülöz. *
- A húsát jobban szeretem. *Szökik vissza a vigyor, de mára elég a tréfálkozásból, sokkal több jutott belőle az elmúlt fél percben, mint az elmúlt évében. Rendezi is arcát, majd ugyan azon az érzelemmentes, de mégis lágy baritonon szól. * - Tied, ha kell.
*Nyújtaná felé, hadd nézze meg magának, de elhal a mozdulat, mert amaz a ruházatát rendezgeti, s el is fordul tőle, így csak keres egy viszonylag pormentes kis fűcsomót, ahová lefektetheti végre a fülest, hogy nekiállhasson ő is gyűjtögetni.
Ismét szótlanul merül bele a műveletbe, bár nála nem fér el annyi gally, mint a férfikézben, de valami haszna mégis van a közös munkának, hiszen jókora halmot tudtak összeszedni a korhadék környezetéből.
Mikor elégnek érzik, s a másik a tűzrakóhely kialakításával folytatja az előkészületeket, ő dobókésért kutat. Hasonlóan veszedelmes kis acéldarab, mint a csillagai, éles is, s talán erre pont használható, de meggyűlne a baja, ha most egy szarvasból kéne kinyesnie vele darabokat. Egy pillanatra elmereng, valamivel fel kellene lógatni a jószágot, hogy könnyebben szabadítsa meg a bundától. Talán ha lenne nála alkalmasabb eszköz, mondjuk egy kötél, akkor azt venné elő, de ennek hiányában az övcsatjához nyúl, s mintha csak vetkőzésbe kezdene, kicsatolja azt, s egy jól irányzott rántással szabadítja meg magát szoros ölelésétől. Ezt köti a nyúl hátsó lába köré, hogy aztán a fa egy kósza ágára tudja függeszteni. Eztán kezd csak bele a műveletbe, mintha már csinálta volna párszor. Egyenes vágás a hason, majd módszeresen szabadítja meg a valaha volt védelmétől. A művelet vége felé a másikra pillant.*
- Mi a neved?
*Teszi fel a tolakodónak nem mondható kérdést, hiszen egy ideje közös levegőt szívnak már, de azt sem bánja, ha hazudik, mindössze jó lenne valahogy szólítani.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.16 22:05:10
4222. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-16 20:41:57
Üzenet elküldve: 2024-05-16 20:41:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Kicsatolja a stabilizáló szíjat a mellkasa előtt, a zsákmányállattal közeledő nőt figyelve közben. A tűzgyújtásra adott tétova válaszra lassú félmosolyra húzódik a szája; elfordulva kibújik a tegezéből, az útszéli fa törzsének támasztva azt is az íja mellé.*
- Fát is tudsz hordani? *egyenesedik fel, megigazítva az ingujjára vett alkarvédőjét.* - Vagy azt is nekem kell elvállalnom?
*Pillant közben a nőre, az előző mosoly cinkos másával az arcán. Semmi vádló nincs a hangjában, inkább csipkelődés ez, bár egy idő után egyedül csak a szeme az, ami tükrözi a megenyhülő szigort a szobor arc mögött. Visszanéz a kezére, elrendezve a bőr alatt a felgyűrődött ruha anyagát.
A másik sóhaját követő felajánlására sem emeli fel a fejét ebből az elfoglaltságból.*
- Kell a bundája?
*Bár nem az övé a nyúl, hiszen nem ő fogta, és nem is került még olyan közel hozzá, hogy igazán megnézze, értékes-e vagy sem, egy bundát szinte mindig fel lehet használni. Ha más nem, eladni. Feltéve persze, hogy a nő tudja hogyan nyúzza meg hozzáértő módon, és ne úgy, mint egy egyszerű hentes.
Eligazítja a maradék anyagot a karján, majd hátat fordítva az elfnek elindul a mező közepén álló egyetlen, terebélyes fa felé.
Közelről szinte korhadó félben van már az öreg tölgy. Találni alatta bőven elhullott, száraz gallyakat. Egy kötegbe gyűjt egy adagot, a karjaival ölelve magához a rőzsekupacot, ahogy visszaviszi a rögtönzött táborhelyig. Attól, hogy a nő bármi mást csinálna, minthogy megnyúzza a nyulat és esetleg segít fát gyűjteni – hogy lopni próbálna, vagy egyszerűen elfutna, – nem tart. Nem sokra menne egyikkel sem.
Két kört tesz a tölgyhöz, egy helyre gyűjtve egy jó rakás jól éghető botot, mielőtt a fiatalabb fákkal benőtt erdősávba is tenne egy kört. Itt jóval kevesebb száraz gallyat talál, egy leszakadt, nagyobb ág kivételével, amit kijjebb is vonszol az út felé. Ha már ég a tűz, erről tud még rá hozni fát. Nem tervez igazából nagy máglyát rakni, de ahhoz, hogy rendesen megsüssék a húst, parázs kell. És idő.
Kotor egy szélesebb, lapos kört az út földjébe; türelmesen állítja egy kisebb háromszögbe a rőzsekupacból vett apró gallyakat a közepén. Az ujjai közt töri a kívánt méretre a hosszabb botokat, szinte építészként merülve bele a folyamatba, amíg meg nem elégszik a végeredménnyel.
Felállva sétál vissza az árnyékba állított tegezéhez, leguggolva nyúlva a rákötött kabátja zsebébe.*
//Második szál//
*Kicsatolja a stabilizáló szíjat a mellkasa előtt, a zsákmányállattal közeledő nőt figyelve közben. A tűzgyújtásra adott tétova válaszra lassú félmosolyra húzódik a szája; elfordulva kibújik a tegezéből, az útszéli fa törzsének támasztva azt is az íja mellé.*
- Fát is tudsz hordani? *egyenesedik fel, megigazítva az ingujjára vett alkarvédőjét.* - Vagy azt is nekem kell elvállalnom?
*Pillant közben a nőre, az előző mosoly cinkos másával az arcán. Semmi vádló nincs a hangjában, inkább csipkelődés ez, bár egy idő után egyedül csak a szeme az, ami tükrözi a megenyhülő szigort a szobor arc mögött. Visszanéz a kezére, elrendezve a bőr alatt a felgyűrődött ruha anyagát.
A másik sóhaját követő felajánlására sem emeli fel a fejét ebből az elfoglaltságból.*
- Kell a bundája?
*Bár nem az övé a nyúl, hiszen nem ő fogta, és nem is került még olyan közel hozzá, hogy igazán megnézze, értékes-e vagy sem, egy bundát szinte mindig fel lehet használni. Ha más nem, eladni. Feltéve persze, hogy a nő tudja hogyan nyúzza meg hozzáértő módon, és ne úgy, mint egy egyszerű hentes.
Eligazítja a maradék anyagot a karján, majd hátat fordítva az elfnek elindul a mező közepén álló egyetlen, terebélyes fa felé.
Közelről szinte korhadó félben van már az öreg tölgy. Találni alatta bőven elhullott, száraz gallyakat. Egy kötegbe gyűjt egy adagot, a karjaival ölelve magához a rőzsekupacot, ahogy visszaviszi a rögtönzött táborhelyig. Attól, hogy a nő bármi mást csinálna, minthogy megnyúzza a nyulat és esetleg segít fát gyűjteni – hogy lopni próbálna, vagy egyszerűen elfutna, – nem tart. Nem sokra menne egyikkel sem.
Két kört tesz a tölgyhöz, egy helyre gyűjtve egy jó rakás jól éghető botot, mielőtt a fiatalabb fákkal benőtt erdősávba is tenne egy kört. Itt jóval kevesebb száraz gallyat talál, egy leszakadt, nagyobb ág kivételével, amit kijjebb is vonszol az út felé. Ha már ég a tűz, erről tud még rá hozni fát. Nem tervez igazából nagy máglyát rakni, de ahhoz, hogy rendesen megsüssék a húst, parázs kell. És idő.
Kotor egy szélesebb, lapos kört az út földjébe; türelmesen állítja egy kisebb háromszögbe a rőzsekupacból vett apró gallyakat a közepén. Az ujjai közt töri a kívánt méretre a hosszabb botokat, szinte építészként merülve bele a folyamatba, amíg meg nem elégszik a végeredménnyel.
Felállva sétál vissza az árnyékba állított tegezéhez, leguggolva nyúlva a rákötött kabátja zsebébe.*
4221. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 21:03:30
Üzenet elküldve: 2024-05-15 21:03:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Sokkal több ez a nap annál, mint amire számított. A magány érzése folyton vele van, nem is tudná elengedni, hisz legjobb barátjául szegődött mellé ebben az átkos életben. De mindig lefoglalta magát annyira, hogy kínozni sem tudta, társként vonaglott vele végig az úton. Megszerette. Most sem kimondott társasági életet él, s rettentően hálás lenne, ha belegondolna, hogy a másik nem terheli fölösleges szavakkal, csak hagyja akaratlanul is, hogy feloldódjon ebben a szerepben. Közös célt találni anélkül, hogy egyáltalán tudná a nevét, nagy dolog lehet. De a gondolataival csak hátráltató érzelmeket szítana magában, így sokkalta jobban tud fókuszálni a létezés szépségére a jó levegőben.
Az élet sem jelent neki sokat, pedig a célja az, hogy ez változzon. Valahol azt várta, hogy a kimúlt szőrmók miatt legalább egy ritmust félrever a szíve, de olyan kegyes halált adott neki, hogy a sajnálat, mint olyan nem tud megfogadni a kőből metszett szívében.
Egyet érez csak, mégpedig, hogy még mindig jó. Még mindig sikerül a kitűzött célt elérni, s éppen kezei között érzi annak kihűlő félben lévő jelképét. Egy rántással szabadítja meg a zsákmányt saját csillagától, ami már nem pumpál semmit, hogy testéből túl sok vér tudjon távozni.
A biccentés viszont elismerés. Sokkal nagyobb, mintha szóban mondta volna. Mondjuk szüksége az nincs rá.
Egyik kezében a fegyver, másikban a nyúl lóg, s úgy követi a fáig a férfit, aki épp megszabadulni látszik tegezértől. A kérdés után pislog párat. Óarany szemei most árulkodóak, mert hagyja.*
- Tudok.
*Nem hazudott, de teljesen bizonyos a vonásairól, hogy azért nem ebben lesz a legügyesebb a mai nap folyamán.*
- De, ha nem akarod, hogy sokáig tartson elvállalod ezt a nemes feladatot.
*Körbenéz, hogy megfelelő-e a hely. Naptól védett, s talán erdőt nem tudnának felégetni ha gondosan járnak el, ezért úgy dönt, hogy itt szeretne maradni. Mintha a másik sem sietne tovább. A kezében nézi a tetemet, majd felsóhajt.* - Addig megnyúzhatom.
//Második szál//
*Sokkal több ez a nap annál, mint amire számított. A magány érzése folyton vele van, nem is tudná elengedni, hisz legjobb barátjául szegődött mellé ebben az átkos életben. De mindig lefoglalta magát annyira, hogy kínozni sem tudta, társként vonaglott vele végig az úton. Megszerette. Most sem kimondott társasági életet él, s rettentően hálás lenne, ha belegondolna, hogy a másik nem terheli fölösleges szavakkal, csak hagyja akaratlanul is, hogy feloldódjon ebben a szerepben. Közös célt találni anélkül, hogy egyáltalán tudná a nevét, nagy dolog lehet. De a gondolataival csak hátráltató érzelmeket szítana magában, így sokkalta jobban tud fókuszálni a létezés szépségére a jó levegőben.
Az élet sem jelent neki sokat, pedig a célja az, hogy ez változzon. Valahol azt várta, hogy a kimúlt szőrmók miatt legalább egy ritmust félrever a szíve, de olyan kegyes halált adott neki, hogy a sajnálat, mint olyan nem tud megfogadni a kőből metszett szívében.
Egyet érez csak, mégpedig, hogy még mindig jó. Még mindig sikerül a kitűzött célt elérni, s éppen kezei között érzi annak kihűlő félben lévő jelképét. Egy rántással szabadítja meg a zsákmányt saját csillagától, ami már nem pumpál semmit, hogy testéből túl sok vér tudjon távozni.
A biccentés viszont elismerés. Sokkal nagyobb, mintha szóban mondta volna. Mondjuk szüksége az nincs rá.
Egyik kezében a fegyver, másikban a nyúl lóg, s úgy követi a fáig a férfit, aki épp megszabadulni látszik tegezértől. A kérdés után pislog párat. Óarany szemei most árulkodóak, mert hagyja.*
- Tudok.
*Nem hazudott, de teljesen bizonyos a vonásairól, hogy azért nem ebben lesz a legügyesebb a mai nap folyamán.*
- De, ha nem akarod, hogy sokáig tartson elvállalod ezt a nemes feladatot.
*Körbenéz, hogy megfelelő-e a hely. Naptól védett, s talán erdőt nem tudnának felégetni ha gondosan járnak el, ezért úgy dönt, hogy itt szeretne maradni. Mintha a másik sem sietne tovább. A kezében nézi a tetemet, majd felsóhajt.* - Addig megnyúzhatom.
4220. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 20:16:11
Üzenet elküldve: 2024-05-15 20:16:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Nem figyeli, s ezért nem látja a nő meglágyuló vonásait. Ezúttal is, mint az erdőben, mintha csak az árnyéka lenne az elf; néma, mozdulatlan amíg ő maga is az, és észrevétlen, hacsak nem keresi őt kifejezetten. Valószínűleg ez az oka, hogy nem tolakodó a jelenléte, még ha közvetlenül mellette áll is a másik, képes elfeledkezni róla, és a maga világában létezni. Nem gondolkozik rajta, de valójában ritka, hogy bárki mellett képes legyen ennyire fesztelenül önmaga lenni, s főleg ilyen hosszan. Egyelőre azonban másfelé terelődik a figyelme, a tájat bámulva, ám a préda, ahogy lenni szokott, nem onnan érkezik, ahonnan várnák.
A nő valószínűleg előbb hallotta vagy látta a közeledő állatot, mert mire ő maga felnéz, az ujjai már a dobókéseit kutatják az övén. Türelmesen, a megszokott mozdulatlansággal nézi az útra sétáló nyulat. Nincsen benne nyugtalan feszültség, csak a vadászattal együtt járó, bőrön vibráló izgalom, melyet azonban képes tanult, hűvös távolságtartással kezelni. Az elfre vetett pillantására, és a szótlan kérdésére egy bólintás a válasz. Még egy darabig a nőt figyeli, ahogy az elfordul a nyúl felé, de mivel nem látja rajta sem idegesség jelét, ezért az ő tekintete is nyugodtan fordul tovább a hosszúfülű felé.
Bár átadta a lehetőséget, ugyanolyan figyelemmel kíséri a dobást, mintha maga engedett volna el egy nyilat. A nyulak könnyebben vadászhatók, mint a nagyobb vadak, abból a szempontból, hogy megdermednek a veszély érzetére, és általában már csak akkor mozdulnak, amikor túl késő. Nem egyszer ugrott el egy-egy már csak azután, hogy egy nyílvessző célt tévesztve, közvetlen mellette csapódott a földbe. De a hosszúéletűnek nincs szüksége a nyulaknak erre a beépített reflexére – nem vár sokat, mielőtt elhajítaná a csillagot és pontosan céloz.
Azonnal emelkedik a helyén, ahogy látja eldőlni a kis testet, hogy a magasabb szögből megbizonyosodjon róla, hogy nem rúgkapál-e tovább. A nő szavaira csupán a tekintetét fordítja felé, egy biccentéssel ismerve el a fogását. A büszkeség neki magának nem kenyere, de ennyi talán belefér, ha valaki jól ejt zsákmányt – gyorsan, pontosan, fölösleges szenvedés nélkül. Körbenéz a csendes szántón, miközben az elf a nyúlért indul. Elrakja a nyilat a tegezébe, mielőtt aztán maga is kilépne a napsütésre.
Lejjebb sétál az úton a másik után. A vigyorra, és a hozzá kapcsolt kérdésre nem reagál azonnal; egy magányos fa törzsének dönti az íját. Felegyenesedve nyúl a tegeze szíja után.*
- Tüzet tudsz gyújtani? *kérdezi a nő felé fordulva, kicsatolva a szíjat a mellkasa előtt.*
//Második szál//
*Nem figyeli, s ezért nem látja a nő meglágyuló vonásait. Ezúttal is, mint az erdőben, mintha csak az árnyéka lenne az elf; néma, mozdulatlan amíg ő maga is az, és észrevétlen, hacsak nem keresi őt kifejezetten. Valószínűleg ez az oka, hogy nem tolakodó a jelenléte, még ha közvetlenül mellette áll is a másik, képes elfeledkezni róla, és a maga világában létezni. Nem gondolkozik rajta, de valójában ritka, hogy bárki mellett képes legyen ennyire fesztelenül önmaga lenni, s főleg ilyen hosszan. Egyelőre azonban másfelé terelődik a figyelme, a tájat bámulva, ám a préda, ahogy lenni szokott, nem onnan érkezik, ahonnan várnák.
A nő valószínűleg előbb hallotta vagy látta a közeledő állatot, mert mire ő maga felnéz, az ujjai már a dobókéseit kutatják az övén. Türelmesen, a megszokott mozdulatlansággal nézi az útra sétáló nyulat. Nincsen benne nyugtalan feszültség, csak a vadászattal együtt járó, bőrön vibráló izgalom, melyet azonban képes tanult, hűvös távolságtartással kezelni. Az elfre vetett pillantására, és a szótlan kérdésére egy bólintás a válasz. Még egy darabig a nőt figyeli, ahogy az elfordul a nyúl felé, de mivel nem látja rajta sem idegesség jelét, ezért az ő tekintete is nyugodtan fordul tovább a hosszúfülű felé.
Bár átadta a lehetőséget, ugyanolyan figyelemmel kíséri a dobást, mintha maga engedett volna el egy nyilat. A nyulak könnyebben vadászhatók, mint a nagyobb vadak, abból a szempontból, hogy megdermednek a veszély érzetére, és általában már csak akkor mozdulnak, amikor túl késő. Nem egyszer ugrott el egy-egy már csak azután, hogy egy nyílvessző célt tévesztve, közvetlen mellette csapódott a földbe. De a hosszúéletűnek nincs szüksége a nyulaknak erre a beépített reflexére – nem vár sokat, mielőtt elhajítaná a csillagot és pontosan céloz.
Azonnal emelkedik a helyén, ahogy látja eldőlni a kis testet, hogy a magasabb szögből megbizonyosodjon róla, hogy nem rúgkapál-e tovább. A nő szavaira csupán a tekintetét fordítja felé, egy biccentéssel ismerve el a fogását. A büszkeség neki magának nem kenyere, de ennyi talán belefér, ha valaki jól ejt zsákmányt – gyorsan, pontosan, fölösleges szenvedés nélkül. Körbenéz a csendes szántón, miközben az elf a nyúlért indul. Elrakja a nyilat a tegezébe, mielőtt aztán maga is kilépne a napsütésre.
Lejjebb sétál az úton a másik után. A vigyorra, és a hozzá kapcsolt kérdésre nem reagál azonnal; egy magányos fa törzsének dönti az íját. Felegyenesedve nyúl a tegeze szíja után.*
- Tüzet tudsz gyújtani? *kérdezi a nő felé fordulva, kicsatolva a szíjat a mellkasa előtt.*
4219. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 12:29:42
Üzenet elküldve: 2024-05-15 12:29:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Már réges-rég nem próbálkozott azzal, hogy kitalálja mások gondolatait. Ha szinte eggyé válik mással, akkor sokkal könnyebb, hisz nem találgatni kell, hanem jóformán érzi. Ehhez sok idő kell, s bár érdekes művelet ez, most még csak igazi szüksége sincs rá. Most mindössze a megszokás és a kíváncsiság hajtja, na meg az a már nem titkolt tény, hogy a félvér hasonlít valakire, aki neki kedves volt. Vele ugyan több szót váltott, de így a jó, nem veszi el az idilli érzést tőle. Pontosan ezért, csak a mozdulatai érdeklik, nem az, ami belül zajlik. Az még várathat magára. Pedig mindketten épp itt találják meg a lelküket elcsendesítő békességet. Ril-ben egészen újkeletű, hogy átadja magát, s még némi örömöt is érez, ha tudná hogyan kell, meg is osztaná ezt útitársával. A maga kedvéért még sosem beszélt hasonlóról sem.
Lassan rájön, hogy nem olyan neszt figyel a Kyr, ami már ott motoszkál, mindössze várja, hogy megjelenen. Így hát van ideje egy kicsit eggyé válni az egész környezettel, megérezni arcának bőrén az első igazán meleg sugarat, odafigyelni a légzésére és minden ingerre, ami ebből a csodából származik. Szinte kiül rá a nyugalom. Eddigi szoborszerű vonásai épp annyira enyhülnek meg, hogy tisztán látható legyen, hogy most jól érzi magát a természet adományaitól. De ezek a vonások hamar változnak, amint újra motoszkálás halk zaja kúszik bele fülkagylójába, s a lágy surrogás készteti arra, hogy karjait szétfonja melle elől, s egyik csillagához nyúljon ujjaival. Kisvártatva kirajzolódik a kis test.
A szürke tekintet engedélyt ad neki, így egy bólintás után, teljes egészében a szőrös kis fülesre koncentrál. Sok ideje nem lehet rá, nem is vesztegeti, de nem rest áldozni egy hálás gondolattal a még élőnek. Beissza a szőrének irányvonalát, a színeket, a hallgatódzó füleket, amik mit sem sejtenek a jövőről. Nem súg neki senki. A két kis gombszemet figyeli, ami még éhesen csillan az előtte hajlongó fűféle látványától. Csak ők ketten tudják, hogy ki fog belőle hunyni az a fény.
Lassú mozdulattal, nem feltűnést keltve emeli kezét dobásra, majd hirtelen és gyorsan, mégis mértani pontossággal hajítja el kicsiny, de erős fegyverét, melynek egyik éle a kis koponyába fúródik, éppen addig hatolva annak mélyére, míg meg nem állítja őt örökre a szaglászásban. Mereven áll, s figyeli az élettelenül elhulló jószágot. Ha nagyobb csönd lenne körülöttük, tán még azt is hallaná, hogy elhagyja a lélek.*
- A bogarak nem segítenek mindenkin.
* Haját hátra libbenti büszkén, mintha csak nagyvadat ejtett volna, pedig attól sokkal rosszabbat is képes volt már tenni. Indul is lágy lépteivel a zsákmányért, hátra tekintve a férfire, eleresztve felé egy vigyort.*
- Ha a kis életét nekünk lehelte ki, illő módon kéne elfogyasztani.
*Méri végig a férfit, hogy milyen ötlete támadhat erre. Kedve egészen jó lett az apró sikertől.*
//Második szál//
*Már réges-rég nem próbálkozott azzal, hogy kitalálja mások gondolatait. Ha szinte eggyé válik mással, akkor sokkal könnyebb, hisz nem találgatni kell, hanem jóformán érzi. Ehhez sok idő kell, s bár érdekes művelet ez, most még csak igazi szüksége sincs rá. Most mindössze a megszokás és a kíváncsiság hajtja, na meg az a már nem titkolt tény, hogy a félvér hasonlít valakire, aki neki kedves volt. Vele ugyan több szót váltott, de így a jó, nem veszi el az idilli érzést tőle. Pontosan ezért, csak a mozdulatai érdeklik, nem az, ami belül zajlik. Az még várathat magára. Pedig mindketten épp itt találják meg a lelküket elcsendesítő békességet. Ril-ben egészen újkeletű, hogy átadja magát, s még némi örömöt is érez, ha tudná hogyan kell, meg is osztaná ezt útitársával. A maga kedvéért még sosem beszélt hasonlóról sem.
Lassan rájön, hogy nem olyan neszt figyel a Kyr, ami már ott motoszkál, mindössze várja, hogy megjelenen. Így hát van ideje egy kicsit eggyé válni az egész környezettel, megérezni arcának bőrén az első igazán meleg sugarat, odafigyelni a légzésére és minden ingerre, ami ebből a csodából származik. Szinte kiül rá a nyugalom. Eddigi szoborszerű vonásai épp annyira enyhülnek meg, hogy tisztán látható legyen, hogy most jól érzi magát a természet adományaitól. De ezek a vonások hamar változnak, amint újra motoszkálás halk zaja kúszik bele fülkagylójába, s a lágy surrogás készteti arra, hogy karjait szétfonja melle elől, s egyik csillagához nyúljon ujjaival. Kisvártatva kirajzolódik a kis test.
A szürke tekintet engedélyt ad neki, így egy bólintás után, teljes egészében a szőrös kis fülesre koncentrál. Sok ideje nem lehet rá, nem is vesztegeti, de nem rest áldozni egy hálás gondolattal a még élőnek. Beissza a szőrének irányvonalát, a színeket, a hallgatódzó füleket, amik mit sem sejtenek a jövőről. Nem súg neki senki. A két kis gombszemet figyeli, ami még éhesen csillan az előtte hajlongó fűféle látványától. Csak ők ketten tudják, hogy ki fog belőle hunyni az a fény.
Lassú mozdulattal, nem feltűnést keltve emeli kezét dobásra, majd hirtelen és gyorsan, mégis mértani pontossággal hajítja el kicsiny, de erős fegyverét, melynek egyik éle a kis koponyába fúródik, éppen addig hatolva annak mélyére, míg meg nem állítja őt örökre a szaglászásban. Mereven áll, s figyeli az élettelenül elhulló jószágot. Ha nagyobb csönd lenne körülöttük, tán még azt is hallaná, hogy elhagyja a lélek.*
- A bogarak nem segítenek mindenkin.
* Haját hátra libbenti büszkén, mintha csak nagyvadat ejtett volna, pedig attól sokkal rosszabbat is képes volt már tenni. Indul is lágy lépteivel a zsákmányért, hátra tekintve a férfire, eleresztve felé egy vigyort.*
- Ha a kis életét nekünk lehelte ki, illő módon kéne elfogyasztani.
*Méri végig a férfit, hogy milyen ötlete támadhat erre. Kedve egészen jó lett az apró sikertől.*
4218. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-15 08:54:35
Üzenet elküldve: 2024-05-15 08:54:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Lepillant a bakancsra, ami mintegy magának követeli a földön fekvő csillagot. Egy pillanatig időzik a tekintete az elfen, ahogy az felveszi a fémet levelek közül, mielőtt aztán elfordulna tőle. Kivételesen segített volna lehajolni érte, azért is indult a bozótba dobott csillag után, hogy segítsen, de némán veszi csak tudomásul a másik mozdulatát.
Nem vár beleegyezést a kijelentése után. A látszattal ellentétben a többesszám nem jelent valójában semmit – ő a földek felé megy, mert tudja, hogy ott tud a legkönnyebben nyulat fogni, hogy a nő követi-e, vagy sem, az ezúttal is, ahogy eddig, teljes mértékben rá van hagyva. A magány nem feltétlenül jelenti, hogy nincs jobb dolga mint valakivel feltétlenül kitölteni azt, de ezt ha tudná sem akarná elmagyarázni. Nagyon kevesen értenék, s még azoknak a fele is megpróbálná meggyőzni az ellenkezőjéről. Mindig megpróbálják. Mivel azonban nem látja a másik mosolyát, és nem is hallja annak gondolatait, így a magáéiba veszve, szótlanul teszi meg a maradék utat.
Végigpillant a mezőn, ahogy a gazos földút szélére sétál, a térdére ereszkedve a fák alatt. Reggeli nyugalom ül a tájon, madárcsicsergés és illatos szél, még közel sem a déli, a nyár közeledtével egyre tikkasztóbb, nyomott csöndesség. Ha Ril megkérdezné, hogy mit lát, az igazat mondaná: semmit.
Talán a tagjaira telepvő fáradtság teszi, de egy pillanatra ismét beleveszik az őket körülvevő természetbe. A fák között járó szelet hallgatja, ami a mostanra megszáradt tincseivel játszik, s mindennél boldogabbá teszi, hogy a tekintete szabadon futhat a tájon, anélkül, hogy emberekbe, vagy épített környezetbe ütközne. Minden mozgás érdekli, a leveleké, a magasabb gaz hullámzása, a felhők vonulása az égen, a meg-megrebbenő napfoltok a földön; a színek, az illatok. Sosem tudná megunni a világ bámulását. A nyúlvadászatnál unalmasabb elfoglaltságot keveset ismer, de nyugalmasabbat sem sokat. S talán, ha hallaná a nő gondolatait a megtalált nyugalomról, megejtene egy futó mosolyt.
Mozdulatlanul figyeli a tájat, olykor a fejét fordítva egy-egy kisebb nesz felé. Tudja, hogy hajnalban lett volna a legnagyobb esélyük egy nyúlra, amikor a szarvasokra is, vagy szürkületkor, de el lehet őket csípni néha nappal is, főleg a hideg hónapok utáni első napsütéses időkben. Mindennek tudatában, időérzékét vesztve, türelmesen hagyja dolgozni az érzékeit, de amikor az apródvad végül felbukkan, olyan csendben, észrevétlenül teszi, ahogyan csak egy zsákmányállat tud mozogni. A szeme sarkából veszi észre a mozgást, de az elf fülé ha élesebb, előbb is kiszúrhatja a fűben, fák közül közeledő kistestűt, mint ahogy az végül teljes valójában kilép a napsütésre az erdősáv takarásából, valamivel lejjebb az úton. Mindig meglepi, milyen meseszerű és valótlan érzés, amikor egy hosszú várakozás után felbukkan egy vad.
Mivel azonban nő van közelebb hozzá, és magának fel is kellene állnia a lövéshez, ezért nem mozdul, csupán a tekintetével figyeli az út közepére lassan kiugráló nyulat. A hosszúéletűre néz maga mellett. Ha ő is észrevette az állatot, akkor az állával bök csak felé, néma kérdéssel a mozdulatában: akarod te?*
//Második szál//
*Lepillant a bakancsra, ami mintegy magának követeli a földön fekvő csillagot. Egy pillanatig időzik a tekintete az elfen, ahogy az felveszi a fémet levelek közül, mielőtt aztán elfordulna tőle. Kivételesen segített volna lehajolni érte, azért is indult a bozótba dobott csillag után, hogy segítsen, de némán veszi csak tudomásul a másik mozdulatát.
Nem vár beleegyezést a kijelentése után. A látszattal ellentétben a többesszám nem jelent valójában semmit – ő a földek felé megy, mert tudja, hogy ott tud a legkönnyebben nyulat fogni, hogy a nő követi-e, vagy sem, az ezúttal is, ahogy eddig, teljes mértékben rá van hagyva. A magány nem feltétlenül jelenti, hogy nincs jobb dolga mint valakivel feltétlenül kitölteni azt, de ezt ha tudná sem akarná elmagyarázni. Nagyon kevesen értenék, s még azoknak a fele is megpróbálná meggyőzni az ellenkezőjéről. Mindig megpróbálják. Mivel azonban nem látja a másik mosolyát, és nem is hallja annak gondolatait, így a magáéiba veszve, szótlanul teszi meg a maradék utat.
Végigpillant a mezőn, ahogy a gazos földút szélére sétál, a térdére ereszkedve a fák alatt. Reggeli nyugalom ül a tájon, madárcsicsergés és illatos szél, még közel sem a déli, a nyár közeledtével egyre tikkasztóbb, nyomott csöndesség. Ha Ril megkérdezné, hogy mit lát, az igazat mondaná: semmit.
Talán a tagjaira telepvő fáradtság teszi, de egy pillanatra ismét beleveszik az őket körülvevő természetbe. A fák között járó szelet hallgatja, ami a mostanra megszáradt tincseivel játszik, s mindennél boldogabbá teszi, hogy a tekintete szabadon futhat a tájon, anélkül, hogy emberekbe, vagy épített környezetbe ütközne. Minden mozgás érdekli, a leveleké, a magasabb gaz hullámzása, a felhők vonulása az égen, a meg-megrebbenő napfoltok a földön; a színek, az illatok. Sosem tudná megunni a világ bámulását. A nyúlvadászatnál unalmasabb elfoglaltságot keveset ismer, de nyugalmasabbat sem sokat. S talán, ha hallaná a nő gondolatait a megtalált nyugalomról, megejtene egy futó mosolyt.
Mozdulatlanul figyeli a tájat, olykor a fejét fordítva egy-egy kisebb nesz felé. Tudja, hogy hajnalban lett volna a legnagyobb esélyük egy nyúlra, amikor a szarvasokra is, vagy szürkületkor, de el lehet őket csípni néha nappal is, főleg a hideg hónapok utáni első napsütéses időkben. Mindennek tudatában, időérzékét vesztve, türelmesen hagyja dolgozni az érzékeit, de amikor az apródvad végül felbukkan, olyan csendben, észrevétlenül teszi, ahogyan csak egy zsákmányállat tud mozogni. A szeme sarkából veszi észre a mozgást, de az elf fülé ha élesebb, előbb is kiszúrhatja a fűben, fák közül közeledő kistestűt, mint ahogy az végül teljes valójában kilép a napsütésre az erdősáv takarásából, valamivel lejjebb az úton. Mindig meglepi, milyen meseszerű és valótlan érzés, amikor egy hosszú várakozás után felbukkan egy vad.
Mivel azonban nő van közelebb hozzá, és magának fel is kellene állnia a lövéshez, ezért nem mozdul, csupán a tekintetével figyeli az út közepére lassan kiugráló nyulat. A hosszúéletűre néz maga mellett. Ha ő is észrevette az állatot, akkor az állával bök csak felé, néma kérdéssel a mozdulatában: akarod te?*
4217. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-14 17:17:30
Üzenet elküldve: 2024-05-14 17:17:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Úgy fest bármily idegennek is tűnik a helyzet, az összehangoltságuk úgy öleli körbe őket, mintha hatok óta egy légtérben mozognának. Persze ez valószínű, csak az elf nő fejében zajlik így. Nem kell minden rezzenést látnia, most ugyan az az érzés keríti hatalmába, mint mikor árnyékaként követte a léptek nyomát, hogy felvehesse a férfi ritmusát. Minden a másodperc töredéke alatt zajlik le, neki mégis lassított felvétel az a röpke kis idő, ahogy a csillag eléri a kívánt célját, a másik pedig mozdulna, de felismerve a helyzetet, nem lő. Pontosan érzi, hogyha az a kisállat nyúl formájában ugrott volna elő, akkor most meglenne az áhított reggeli. Vagy korai ebéd. Az ösztönei és gyorsasága lehengerli, mégis szemeit forgatva veszi tudomásul, hogy a nesz, ami reménnyel kecsegetett, nem rejtett mást, mint egy mókust. ~Rohadt lompos farkú patkány.~ Suhan át a gondolat, majd megenyhül, hisz nem örült volna, ha a nyílhegy felnyársalja az igazából egészen aranyos jószágot, aki most megmenekülve a rászabott ítélettől újra élvezheti a fák lombjainak óvó takarását.
Rajta látszik némi csalódottság, mikor Kyr-re tekint, de hamar visszakeményedik a megszokott kőszoborrá. A másik hideg hangja is hozzásegíti mindehhez. *
- Jó.
*Nézi a már szinte jól ismert mozdulatot, ahogy a tegez elnyeli a másik fegyverét. A csillag után indulnak, de amint megcsillan a halovány sugártól ő bakancsával rálép, mintha csak nem akarná, hogy a félvér vegye azt fel. Persze nem hinné, hogy lehajolna neki segítségül. Ő teszi hát meg és süllyeszti vissza annak helyére.
Újra vissza kell helyezkedni a néhány perccel ezelőtti állapotba. Nem türelmetlen, mintha bármennyi időt rááldozna erre, de felötlik benne, hogy az ismeretlen társa nem biztos, hogy így van ezzel. A halvány mosolya, amit nem is figyel meg a földet bámuló, sejteti, hogy ez cseppet sem érdekli. Túl magányosnak tűnik, hogy jobb dolga legyen, mint Rillel töltse a szótlan órákat.
Újabb helyszín, szívében pedig újabb ismeretlen nyugalom, ahogy végigtekint a táblán játszadozó meleg fényeken. Nem hitte volna, hogy a természetben találja meg a nyugalom éppen akkor, amikor valami kis jószág életét tervezik elvenni.
Kyr féltérdre ereszkedik, mire ő csak kérdően tekint le rá, nem mintha amaz láthatná szemeiben az érdeklődést, mert újra valamire figyel. Ril nem hall neszt, de résen van, s újra kezébe kerül a csillag, hogy azonnal cselekedhessen, ha végül ráeszmél, mit is szagolt ki a társa. *
//Második szál//
*Úgy fest bármily idegennek is tűnik a helyzet, az összehangoltságuk úgy öleli körbe őket, mintha hatok óta egy légtérben mozognának. Persze ez valószínű, csak az elf nő fejében zajlik így. Nem kell minden rezzenést látnia, most ugyan az az érzés keríti hatalmába, mint mikor árnyékaként követte a léptek nyomát, hogy felvehesse a férfi ritmusát. Minden a másodperc töredéke alatt zajlik le, neki mégis lassított felvétel az a röpke kis idő, ahogy a csillag eléri a kívánt célját, a másik pedig mozdulna, de felismerve a helyzetet, nem lő. Pontosan érzi, hogyha az a kisállat nyúl formájában ugrott volna elő, akkor most meglenne az áhított reggeli. Vagy korai ebéd. Az ösztönei és gyorsasága lehengerli, mégis szemeit forgatva veszi tudomásul, hogy a nesz, ami reménnyel kecsegetett, nem rejtett mást, mint egy mókust. ~Rohadt lompos farkú patkány.~ Suhan át a gondolat, majd megenyhül, hisz nem örült volna, ha a nyílhegy felnyársalja az igazából egészen aranyos jószágot, aki most megmenekülve a rászabott ítélettől újra élvezheti a fák lombjainak óvó takarását.
Rajta látszik némi csalódottság, mikor Kyr-re tekint, de hamar visszakeményedik a megszokott kőszoborrá. A másik hideg hangja is hozzásegíti mindehhez. *
- Jó.
*Nézi a már szinte jól ismert mozdulatot, ahogy a tegez elnyeli a másik fegyverét. A csillag után indulnak, de amint megcsillan a halovány sugártól ő bakancsával rálép, mintha csak nem akarná, hogy a félvér vegye azt fel. Persze nem hinné, hogy lehajolna neki segítségül. Ő teszi hát meg és süllyeszti vissza annak helyére.
Újra vissza kell helyezkedni a néhány perccel ezelőtti állapotba. Nem türelmetlen, mintha bármennyi időt rááldozna erre, de felötlik benne, hogy az ismeretlen társa nem biztos, hogy így van ezzel. A halvány mosolya, amit nem is figyel meg a földet bámuló, sejteti, hogy ez cseppet sem érdekli. Túl magányosnak tűnik, hogy jobb dolga legyen, mint Rillel töltse a szótlan órákat.
Újabb helyszín, szívében pedig újabb ismeretlen nyugalom, ahogy végigtekint a táblán játszadozó meleg fényeken. Nem hitte volna, hogy a természetben találja meg a nyugalom éppen akkor, amikor valami kis jószág életét tervezik elvenni.
Kyr féltérdre ereszkedik, mire ő csak kérdően tekint le rá, nem mintha amaz láthatná szemeiben az érdeklődést, mert újra valamire figyel. Ril nem hall neszt, de résen van, s újra kezébe kerül a csillag, hogy azonnal cselekedhessen, ha végül ráeszmél, mit is szagolt ki a társa. *
4216. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:33:18
Üzenet elküldve: 2024-05-13 20:33:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha őt kérdeznék, a nő nem tudja elég gyorsan elvenni a kezét. A váratlan érintés nyomán felcsapó haragját azonban az összefeszült állkapcsa alá szorítja, ahogy megérti az elf jelzését. A kialakuló helyzet ismerőssége pedig azonnal feléleszti benne a vadászösztönt, ami elnyomja a gondolatai maradékát, és a bozótosra szűkíti a látóterét. Várakozik egy darabig, hátha magától kimozdul a rejtekéből a zaj forrása, mielőtt az állával intene a nőnek, hogy ugrassza ki onnan az ott motozó, feltehetőleg valamilyen kisebb testű állatot. A szótlan intése pedig magyarázat nélkül is értő fülekre talál. Egyetlen mozdulattal húzza ki az íjat, az állkapocscsontjához simítva a hüvelykujját. Kővé kötnek az izmok a gerince mentén. Beszívja a levegőt.
Tűpontosan látja a bozótba repülő csillag nyomán előugró állatot.
Mókus. A legtisztább formában futnak át az agyán a gondolatok, ahogy meglátja a szürkés kis rágcsálót kirohanni a bozót alól. A nyílhegyek, amik most nála vannak, használhatatlanná roncsolnák az apró testet, ebből a távolságból végképp. Szilánkosra törné a csontokat, még a bundáját sem tudná megőrizni. Jól pedig biztosan nem laknának belőle, egyedül sem, nemhogy ketten. S bár van néhány töredéknyi másodperc, amikor tökéletes rálátása van az állatra, miközben derékból utána fordulva követi annak ugrándozó mozgását az avaron – mégsem lő. Kifújva a levegőt engedi vissza az ideget. A vadász legnehezebb leckéje megtanulni, hogy mikor nem kell, nem szabad elvenni egy életet. Maga elé engedve a fegyvert követi a tekintetével a mókust, ahogy felugrik egy közeli fára, csigavonalban kapaszkodva fel a törzsén, pillanatok alatt elveszve a levelek takarásában.
Másodszor is használatlanul süllyeszti vissza a nyilat a tegezébe.*
- A földekre megyünk.
*Közli szűkszavúan, a bozótos felé indulva a nő eldobott dobócsillaga után. Ha eddig lett volna valami nyoma bármiféle melegségnek a hangjában, az ezúttal csírájában sem fedezhető fel benne.
Kizárólag a lába előtti ösvényre figyelve, magába fordulva teszi meg a maradék utat a földekig.
Nem telik bele sok idő, amíg kiérnek aztán a sűrűből egy keskeny, földek között futó erdősávra. Itt már nappaliak a fények, az égen egyre magasabbra kúszó nap egyre élesebben vágja ki az árnyékokat a világból, ám a néhány fányi széles pagonyban még sincs olyan sötét, mint az erdő mélyén. Az erdősáv egyik oldalán egy használaton kívüli földút fut, közvetlen a fák vonala mellett, azon túl pedig egy apró, éppen csak a földből kilátszó palántákkal teli szántó terül el; a másik oldalán a már szárbaszökött búzán vet puha hullámokat a szél.
Féltérdre ereszkedik a napfényben fürdő, gazzal benőtt földút szélén, ugyanúgy a lombok árnyékában maradva, ahogy korábban a tisztáson. Néhány magányos fa áll csak az út túloldalán, valamivel lejjebb, meg egy öreg tölgy a mező közepén. Hunyorognia kell a hirtelen fényben, amíg megszokja a szeme. Körbenéz, de egyelőre nem mozdul semmi. Szótlanul nyúl át a válla fölött egy vessző után.*
//Második szál//
*Ha őt kérdeznék, a nő nem tudja elég gyorsan elvenni a kezét. A váratlan érintés nyomán felcsapó haragját azonban az összefeszült állkapcsa alá szorítja, ahogy megérti az elf jelzését. A kialakuló helyzet ismerőssége pedig azonnal feléleszti benne a vadászösztönt, ami elnyomja a gondolatai maradékát, és a bozótosra szűkíti a látóterét. Várakozik egy darabig, hátha magától kimozdul a rejtekéből a zaj forrása, mielőtt az állával intene a nőnek, hogy ugrassza ki onnan az ott motozó, feltehetőleg valamilyen kisebb testű állatot. A szótlan intése pedig magyarázat nélkül is értő fülekre talál. Egyetlen mozdulattal húzza ki az íjat, az állkapocscsontjához simítva a hüvelykujját. Kővé kötnek az izmok a gerince mentén. Beszívja a levegőt.
Tűpontosan látja a bozótba repülő csillag nyomán előugró állatot.
Mókus. A legtisztább formában futnak át az agyán a gondolatok, ahogy meglátja a szürkés kis rágcsálót kirohanni a bozót alól. A nyílhegyek, amik most nála vannak, használhatatlanná roncsolnák az apró testet, ebből a távolságból végképp. Szilánkosra törné a csontokat, még a bundáját sem tudná megőrizni. Jól pedig biztosan nem laknának belőle, egyedül sem, nemhogy ketten. S bár van néhány töredéknyi másodperc, amikor tökéletes rálátása van az állatra, miközben derékból utána fordulva követi annak ugrándozó mozgását az avaron – mégsem lő. Kifújva a levegőt engedi vissza az ideget. A vadász legnehezebb leckéje megtanulni, hogy mikor nem kell, nem szabad elvenni egy életet. Maga elé engedve a fegyvert követi a tekintetével a mókust, ahogy felugrik egy közeli fára, csigavonalban kapaszkodva fel a törzsén, pillanatok alatt elveszve a levelek takarásában.
Másodszor is használatlanul süllyeszti vissza a nyilat a tegezébe.*
- A földekre megyünk.
*Közli szűkszavúan, a bozótos felé indulva a nő eldobott dobócsillaga után. Ha eddig lett volna valami nyoma bármiféle melegségnek a hangjában, az ezúttal csírájában sem fedezhető fel benne.
Kizárólag a lába előtti ösvényre figyelve, magába fordulva teszi meg a maradék utat a földekig.
Nem telik bele sok idő, amíg kiérnek aztán a sűrűből egy keskeny, földek között futó erdősávra. Itt már nappaliak a fények, az égen egyre magasabbra kúszó nap egyre élesebben vágja ki az árnyékokat a világból, ám a néhány fányi széles pagonyban még sincs olyan sötét, mint az erdő mélyén. Az erdősáv egyik oldalán egy használaton kívüli földút fut, közvetlen a fák vonala mellett, azon túl pedig egy apró, éppen csak a földből kilátszó palántákkal teli szántó terül el; a másik oldalán a már szárbaszökött búzán vet puha hullámokat a szél.
Féltérdre ereszkedik a napfényben fürdő, gazzal benőtt földút szélén, ugyanúgy a lombok árnyékában maradva, ahogy korábban a tisztáson. Néhány magányos fa áll csak az út túloldalán, valamivel lejjebb, meg egy öreg tölgy a mező közepén. Hunyorognia kell a hirtelen fényben, amíg megszokja a szeme. Körbenéz, de egyelőre nem mozdul semmi. Szótlanul nyúl át a válla fölött egy vessző után.*
4215. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 23:04:25
Üzenet elküldve: 2024-05-12 23:04:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Kénytelen-kelletlen, de a szántóföldeken éjszakázik. Néhány lomért cserébe egy pajtában töltheti az éjt, a legkevésbé komfortos körülmények között. Meg kell hagyni, ezt is csak a lovai érdekében vállalta, ám a legkevésbé szentimentális okokból kifolyólag. Ha oda és vissza is kihajtaná azokat a szerencsétlen párákat, bizonyosan megdöglenének neki. Azt pedig mindenféleképp elakarja kerülni, hogy ebben a melegben neki egy lépést is meg kelljen tenni. Nem olyan fából faragták, de nem ám! Előbb törné el mindkét lábát saját kezűleg - már ha képes lenne ilyen műveletekre.*
4214. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 22:56:49
Üzenet elküldve: 2024-05-12 22:56:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Nagyon rég nem talpalt ennyit, és bizony kénytelen is megállapítani, ez egyáltalán nem neki való. Gyakran lesi az utakat, hátha valami kósza szekér épp a neki megfelelő irányba tart, de szinte minden kihalt, az errefelé tévedő kordék is csak a város felé tartanak.
Kis időre megáll pipázni, melynek meggyújtása most ezekben a fel-felkapdosó széllökésekben nem is olyan egyszerű. Mérgében egy ponton megfordul a fejében, hogy feléget pár gondosan összegöngyölt szalmabálát, de hát ugye ahhoz is ki kellene csikarnia egy nyamvadt szikrát. Az idegösszeroppanás határán azért sikerül meggyújtania a dohányt, ezzel pedig a falvak lakói, jószágai és földjei is épségben megmenekülnek haragos ámokfutásától. Hálátlan parasztok ezek, meg sem köszönik egy kósza konflissal.
Nem ez élete legélvezetesebb pipázása. Fürtjeit rendre a képébe űzi a szél, ahogy a füstöt is, a terjengős jószágszagról meg ne is beszéljünk. A habókos időjárástól nagyon úgy tűnik, a földművesek kevéssé riadnak vissza. Néhányuk így is kapál, vagy valami olyasmi, a wegtorenin pedig úrrá lesz a szánakozás. Nehezen fér a fejébe, hogy emberek szabad akaratukból ezt az életet választják, eljátszik a gondolattal, hogy valójában a falvakat és a földeket valami áthatolhatatlan varázsfal veszi körül, netán szerencsétleneket megbűvölték, azért vágynak ennyire a trágyaszedésre. Persze fogalma sincs, hogy létezik-e ilyen varázslat, a mágiához éppoly kevéssé ért, mint a földműveléshez.
Még a dohány elszívása előtt feladja, iszik egy korty vizet kulacsából, egy nőies köpetet még rittyent a fűbe, majd folytatja útját az erdőség felé.*
Kis időre megáll pipázni, melynek meggyújtása most ezekben a fel-felkapdosó széllökésekben nem is olyan egyszerű. Mérgében egy ponton megfordul a fejében, hogy feléget pár gondosan összegöngyölt szalmabálát, de hát ugye ahhoz is ki kellene csikarnia egy nyamvadt szikrát. Az idegösszeroppanás határán azért sikerül meggyújtania a dohányt, ezzel pedig a falvak lakói, jószágai és földjei is épségben megmenekülnek haragos ámokfutásától. Hálátlan parasztok ezek, meg sem köszönik egy kósza konflissal.
Nem ez élete legélvezetesebb pipázása. Fürtjeit rendre a képébe űzi a szél, ahogy a füstöt is, a terjengős jószágszagról meg ne is beszéljünk. A habókos időjárástól nagyon úgy tűnik, a földművesek kevéssé riadnak vissza. Néhányuk így is kapál, vagy valami olyasmi, a wegtorenin pedig úrrá lesz a szánakozás. Nehezen fér a fejébe, hogy emberek szabad akaratukból ezt az életet választják, eljátszik a gondolattal, hogy valójában a falvakat és a földeket valami áthatolhatatlan varázsfal veszi körül, netán szerencsétleneket megbűvölték, azért vágynak ennyire a trágyaszedésre. Persze fogalma sincs, hogy létezik-e ilyen varázslat, a mágiához éppoly kevéssé ért, mint a földműveléshez.
Még a dohány elszívása előtt feladja, iszik egy korty vizet kulacsából, egy nőies köpetet még rittyent a fűbe, majd folytatja útját az erdőség felé.*
4213. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:06:25
Üzenet elküldve: 2024-05-12 21:06:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Ha tudhatná, hogy milyen gondolatai vannak a másiknak, hogy mit és hogyan figyel meg, majd kapcsol össze az agyában, valószínűleg még büszke is lenne rá. Nem szokott hasonlót érezni, mert nem találkozott még hasonlóval, de így lenne. Az efféle gondolkodásmód messzebbre tud vezetni, még akkor is, ha lassabb a séta. Bár eléggé magányos út az ilyen. Ha valaha valakivel össze kívánna dolgozni, ilyet választana maga mellé, mert ezt ismeri. De ahhoz ki tudja mi kellene, hogy ezek ketten egymásra találhassanak annyira, hogy egyáltalán bármi is kiderülhessen?
Az út sokkal másabb, mint ami idefelé vezetett, de cseppet sem bánja. Most másak a rezgések, s ki tudja élvezni azt is, ami körülötte van. Nem fecsérel el már több gondolatot arra sem, hogy milyen Kyr, hiszen olyan csendben elvannak egymás közelében, hogy az már idilli. Legalábbis számára. Néha pontosan elég ennyi a beszédből.
Tenyere alatt megérzi a másik feltámadó haragját, de ez nem érinti meg különösebben. Nem kapja el a kezét, hanem olyan békésen veszi le róla, hogy ne hagyhasson terhes nyomot annak bőrén. Talán elraktározza, hogy ne tegyen még ilyen lágy mozdulatokat sem, mert összerezzenti, mint az őzet, még ha vissza is fogja magát. Majd gondolkodik ezen, amint nem kell odafigyelni a zsákmányra.
Mindenét átjárja most annak a varázsa, hogy a fűszálak közötti mozdulatot figyeli és annak dallamos zengését hallgatja. A lehetőség hangja ez, hogy amiért jött, valóra válhat. Nem nagy álom ugyan, de visszarepíti a múlt egyetlen kedves emlékéhez.
A szavak nélküli megértés most kiderül, hogy kettejük közé költözött-e. Végignézi a mozdulatot, szemei sarkából, ahogy az íj után nyúl a férfi, majd a hang irányába fordítja. Az állának sejtető mozdulatát már szinte látnia sem kell, Ril az alkalmas pillanatban cselekszik. Dobócsillaga előkerül öve rejtekéből, majd rárezonálva Kyr-re eldobja a kisállat irányába, hogy amaz beleugorhasson a biztos halálba, ha kettejük szinkronja úgy alakítja, hogy itt térjen véget a kicsiny élet.*
//Második szál//
*Ha tudhatná, hogy milyen gondolatai vannak a másiknak, hogy mit és hogyan figyel meg, majd kapcsol össze az agyában, valószínűleg még büszke is lenne rá. Nem szokott hasonlót érezni, mert nem találkozott még hasonlóval, de így lenne. Az efféle gondolkodásmód messzebbre tud vezetni, még akkor is, ha lassabb a séta. Bár eléggé magányos út az ilyen. Ha valaha valakivel össze kívánna dolgozni, ilyet választana maga mellé, mert ezt ismeri. De ahhoz ki tudja mi kellene, hogy ezek ketten egymásra találhassanak annyira, hogy egyáltalán bármi is kiderülhessen?
Az út sokkal másabb, mint ami idefelé vezetett, de cseppet sem bánja. Most másak a rezgések, s ki tudja élvezni azt is, ami körülötte van. Nem fecsérel el már több gondolatot arra sem, hogy milyen Kyr, hiszen olyan csendben elvannak egymás közelében, hogy az már idilli. Legalábbis számára. Néha pontosan elég ennyi a beszédből.
Tenyere alatt megérzi a másik feltámadó haragját, de ez nem érinti meg különösebben. Nem kapja el a kezét, hanem olyan békésen veszi le róla, hogy ne hagyhasson terhes nyomot annak bőrén. Talán elraktározza, hogy ne tegyen még ilyen lágy mozdulatokat sem, mert összerezzenti, mint az őzet, még ha vissza is fogja magát. Majd gondolkodik ezen, amint nem kell odafigyelni a zsákmányra.
Mindenét átjárja most annak a varázsa, hogy a fűszálak közötti mozdulatot figyeli és annak dallamos zengését hallgatja. A lehetőség hangja ez, hogy amiért jött, valóra válhat. Nem nagy álom ugyan, de visszarepíti a múlt egyetlen kedves emlékéhez.
A szavak nélküli megértés most kiderül, hogy kettejük közé költözött-e. Végignézi a mozdulatot, szemei sarkából, ahogy az íj után nyúl a férfi, majd a hang irányába fordítja. Az állának sejtető mozdulatát már szinte látnia sem kell, Ril az alkalmas pillanatban cselekszik. Dobócsillaga előkerül öve rejtekéből, majd rárezonálva Kyr-re eldobja a kisállat irányába, hogy amaz beleugorhasson a biztos halálba, ha kettejük szinkronja úgy alakítja, hogy itt térjen véget a kicsiny élet.*
4212. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:19:46
Üzenet elküldve: 2024-05-12 20:19:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Vad helyett mire találsz?//
//Második szál//
*Elnézi a nő halvány mosolyát a kérdésére. Nem kerüli el a figyelmét, hogy bár a név említésekor jelen időt használ, a következő mondatával ugyanezt éppenhogy tagadja. Futólag jegyzi csak fel magában azonban a furcsa ellentmondást, a többi apró kirakós darabka mellé mentve ezt a részletet is. Képtelen elengedni a kételyeit, lehet bármennyire is érthető, meggyőző, elfogadható, amit hall; mint egy rossz beidegződés, második bőrként tapad rá a bizalmatlanság. Ösztönből gyűjti bizonyítékként az elejtett információkat.
Ám ha a másik vár is tőle valamit, megerősítést vagy tagadást, nem mozdulnak az ajkai, hogy választ adjanak. Se megnyugtatót, se elkeserítőt, még egy hümmentéssel sem nyugtázza a hallottakat. Ismeretlen számára az említett férfi, ahogyan Ril is az, hiába vannak együtt egy ideje. A nevén kívül semmit nem tud róla, s az is éppoly könnyen lehet hazugság. De valójában azért mégsem zavarja ez a fajta bizonytalanság. Talán azért, mert az elfnek sincsenek az ő kilétére vonatkozó kérdései.
Jólesik a nap melege a bőrén. A sziklán rögtönzött ülőhely nem a legkényelmesebb, de órák óta az első stabil pont, ahol megpihen. Elbambulva figyeli a világot. A reggeli levegő frissessége és az arcmosáskor átnedvesedett inge egyelőre segítenek távol tartani az álmot a szeméből, de egy ásítást már el kell nyomnia, ahogy végül újra mozgásra bírja magára.
Az elégedetlen megjegyzés látszólag elszáll a füle mellett. Szótlanul sétál be a fák közé. Hasonló útvonalon halad vissza a földek felé, mint amin jöttek, de közel sem olyan lassan vagy körültekintően. Magába fordulva lépked az elf előtt.
Villámcsapásként billenti ki ebből a félálomszerű állapotból a váratlan érintés. Lekapja a tekintetét a nő keze felé, a hirtelen haragtól kevés híján a fogát villantva a felkarjára kúszó ujjakra. Mint egy kihúzott íj feszül a gerince mellé a visszafogott indulat, ahogy az aranyszemű arcra pillant; összehúzott szemöldökkel fordul tovább a tekintete a mutatott irányba. Eltelik néhány mozdulatlan másodperc, amíg meghallja a motozást, amire a hosszúéletű jelzése irányult. Kérdés nélkül nyúl hátra a tegezéhez, az idegre helyezve egy nyilat. A neszezést takaró bozótost kutatja, de nem lát rá a forrására. Egy helyben állva hallgatózik egy darabig, majd az állával int a nőnek, hogy rákerülve a bokrokra próbálja meg kiugrasztani, bármi legyen is ott. Maga elé emeli az íját, készen arra, hogy lőjön, ha kell.*
//Második szál//
*Elnézi a nő halvány mosolyát a kérdésére. Nem kerüli el a figyelmét, hogy bár a név említésekor jelen időt használ, a következő mondatával ugyanezt éppenhogy tagadja. Futólag jegyzi csak fel magában azonban a furcsa ellentmondást, a többi apró kirakós darabka mellé mentve ezt a részletet is. Képtelen elengedni a kételyeit, lehet bármennyire is érthető, meggyőző, elfogadható, amit hall; mint egy rossz beidegződés, második bőrként tapad rá a bizalmatlanság. Ösztönből gyűjti bizonyítékként az elejtett információkat.
Ám ha a másik vár is tőle valamit, megerősítést vagy tagadást, nem mozdulnak az ajkai, hogy választ adjanak. Se megnyugtatót, se elkeserítőt, még egy hümmentéssel sem nyugtázza a hallottakat. Ismeretlen számára az említett férfi, ahogyan Ril is az, hiába vannak együtt egy ideje. A nevén kívül semmit nem tud róla, s az is éppoly könnyen lehet hazugság. De valójában azért mégsem zavarja ez a fajta bizonytalanság. Talán azért, mert az elfnek sincsenek az ő kilétére vonatkozó kérdései.
Jólesik a nap melege a bőrén. A sziklán rögtönzött ülőhely nem a legkényelmesebb, de órák óta az első stabil pont, ahol megpihen. Elbambulva figyeli a világot. A reggeli levegő frissessége és az arcmosáskor átnedvesedett inge egyelőre segítenek távol tartani az álmot a szeméből, de egy ásítást már el kell nyomnia, ahogy végül újra mozgásra bírja magára.
Az elégedetlen megjegyzés látszólag elszáll a füle mellett. Szótlanul sétál be a fák közé. Hasonló útvonalon halad vissza a földek felé, mint amin jöttek, de közel sem olyan lassan vagy körültekintően. Magába fordulva lépked az elf előtt.
Villámcsapásként billenti ki ebből a félálomszerű állapotból a váratlan érintés. Lekapja a tekintetét a nő keze felé, a hirtelen haragtól kevés híján a fogát villantva a felkarjára kúszó ujjakra. Mint egy kihúzott íj feszül a gerince mellé a visszafogott indulat, ahogy az aranyszemű arcra pillant; összehúzott szemöldökkel fordul tovább a tekintete a mutatott irányba. Eltelik néhány mozdulatlan másodperc, amíg meghallja a motozást, amire a hosszúéletű jelzése irányult. Kérdés nélkül nyúl hátra a tegezéhez, az idegre helyezve egy nyilat. A neszezést takaró bozótost kutatja, de nem lát rá a forrására. Egy helyben állva hallgatózik egy darabig, majd az állával int a nőnek, hogy rákerülve a bokrokra próbálja meg kiugrasztani, bármi legyen is ott. Maga elé emeli az íját, készen arra, hogy lőjön, ha kell.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4212-4231