Külső területek - Szántóföldek
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Erdőszéli tisztás (új) Arthenior közelében (új) | Szántóföldek | Tharg birtokok (új) Füves puszta (új) Kikötői erdőség (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 100 (1981. - 2000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Atehaner Nemarek [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11134_1521236723_fel_elf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4164-4183
2000. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-28 13:54:00
Üzenet elküldve: 2018-08-28 13:54:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Dél felé//
*Hónapok óta van úton. Már nem is emlékszik pontosan, hogy három, vagy négy hónapja. Még javában tavasz volt, annak is talán a közepe. Akkor úgy tűnt, éppen csak elmúlt a tél, amit északon kissé nehezebb észrevenni, hiszen a hó lassabban olvad. Egy a lényeg, tavasszal indult útnak, s lassan a nyár is mögé kerül már. Néha már érezni az ősz illatait, látni egy-egy megsárgult levelet, melyet elragad magával egy hűvösebb széllöket. A változást az éj is jelzi. Szabad ég alatt éjszakázni már nem olyan kellemes. Jobb, ha az ember lánya készít valami kezdetleges tetőt a feje fölé. Aztán az sem árt, ha az utazózsákból előkerül egy pokróc is, és a prémes gallérú köpeny. Kora délelőttre még visszahevül az idő, lekívánkozik minden felesleges ruhadarab, vágy támad a hűsítő fürdőre, de csak azért, hogy a fel-feltámadó szél hamarabb megborzongassa a bőrt.
Keresztbe vágott át a Füvespusztán, észak-keletről tartva délnek, elkerülve a sűrűn lakott területeket. Nem mintha tartana, vagy éppen tartania kéne bárkitől is. Igaz, nem egy kiemelkedő harcos, reményei szerint, majd azzá válik, de ehhez még sokat kell tennie, hosszú az útja odáig. Ám, meg tudja védeni magát, ha arra kerül a sor.
Néhány napja változott a táj, és a vad füves szavanna helyét szépen gondozott föld vette át. Ültetvények, szántók sora, melyeket kisebb nagyobb fás ligetek, erdős részek választottak el egymástól.
Határozottan közeledik a folyó felé már, ezt lova viselkedéséből is érzi. A galambszürke kanca türelmetlenül horkantgat, lábait magasabbra kapkodja, mintha szeretne megiramodni. Zhicca erős kézzel tartja a kantárt, nem engedi. A körültekintés, a türelem életet menthet.
Kisebb facsoport mögül bukkanva ki, szőlővel beültetett apróbb dombok közé vezet útja. Az érő, illatos gyümölcsök sárgán kínálgatják magukat. A dombhátak felett a távolban, halványan dereng fel egy hegy, mely a táj fölé magasodik, tetején irdatlan erőd tornya tör az ég felé.
Megálljt parancsol lovának visszahúzva a kantárt. Körülnéz, figyel. Csend üli meg a tájat, légy sem zümment. Puha, nesztelen ugrással ér földet, alig verve fel port a száraz talajról.*
- Várj itt Büszke.
*Dobja a kantárt a ló nyakára, majd néhány elnyújtott lépéssel az egyik dombocska tetejére siet. Onnan sokkal jobban látni a távolt, s mintha a folyó ezen oldalán is lenne néhány ház. Település, ahol emberek élnek. Nincs dolga ugyan velük, még sem árt talán arra felé menni, s megtudakolni, mi is várhatja a gázló túloldalán.
Lovához visszafelé tartva csak néhány pillanatra torpan meg, hogy az egyik bokorról édesen ringó fürtöt szakítson le. Szemeket csipegetve tér vissza Büszkéhez, aki türelmesen bólint néhányat. Ő menne már tovább, közelebb a vízhez.
Zhicca karjára akasztja a kantárt, és így indul meg előre, irányba véve a távoli házakat.*
*Hónapok óta van úton. Már nem is emlékszik pontosan, hogy három, vagy négy hónapja. Még javában tavasz volt, annak is talán a közepe. Akkor úgy tűnt, éppen csak elmúlt a tél, amit északon kissé nehezebb észrevenni, hiszen a hó lassabban olvad. Egy a lényeg, tavasszal indult útnak, s lassan a nyár is mögé kerül már. Néha már érezni az ősz illatait, látni egy-egy megsárgult levelet, melyet elragad magával egy hűvösebb széllöket. A változást az éj is jelzi. Szabad ég alatt éjszakázni már nem olyan kellemes. Jobb, ha az ember lánya készít valami kezdetleges tetőt a feje fölé. Aztán az sem árt, ha az utazózsákból előkerül egy pokróc is, és a prémes gallérú köpeny. Kora délelőttre még visszahevül az idő, lekívánkozik minden felesleges ruhadarab, vágy támad a hűsítő fürdőre, de csak azért, hogy a fel-feltámadó szél hamarabb megborzongassa a bőrt.
Keresztbe vágott át a Füvespusztán, észak-keletről tartva délnek, elkerülve a sűrűn lakott területeket. Nem mintha tartana, vagy éppen tartania kéne bárkitől is. Igaz, nem egy kiemelkedő harcos, reményei szerint, majd azzá válik, de ehhez még sokat kell tennie, hosszú az útja odáig. Ám, meg tudja védeni magát, ha arra kerül a sor.
Néhány napja változott a táj, és a vad füves szavanna helyét szépen gondozott föld vette át. Ültetvények, szántók sora, melyeket kisebb nagyobb fás ligetek, erdős részek választottak el egymástól.
Határozottan közeledik a folyó felé már, ezt lova viselkedéséből is érzi. A galambszürke kanca türelmetlenül horkantgat, lábait magasabbra kapkodja, mintha szeretne megiramodni. Zhicca erős kézzel tartja a kantárt, nem engedi. A körültekintés, a türelem életet menthet.
Kisebb facsoport mögül bukkanva ki, szőlővel beültetett apróbb dombok közé vezet útja. Az érő, illatos gyümölcsök sárgán kínálgatják magukat. A dombhátak felett a távolban, halványan dereng fel egy hegy, mely a táj fölé magasodik, tetején irdatlan erőd tornya tör az ég felé.
Megálljt parancsol lovának visszahúzva a kantárt. Körülnéz, figyel. Csend üli meg a tájat, légy sem zümment. Puha, nesztelen ugrással ér földet, alig verve fel port a száraz talajról.*
- Várj itt Büszke.
*Dobja a kantárt a ló nyakára, majd néhány elnyújtott lépéssel az egyik dombocska tetejére siet. Onnan sokkal jobban látni a távolt, s mintha a folyó ezen oldalán is lenne néhány ház. Település, ahol emberek élnek. Nincs dolga ugyan velük, még sem árt talán arra felé menni, s megtudakolni, mi is várhatja a gázló túloldalán.
Lovához visszafelé tartva csak néhány pillanatra torpan meg, hogy az egyik bokorról édesen ringó fürtöt szakítson le. Szemeket csipegetve tér vissza Büszkéhez, aki türelmesen bólint néhányat. Ő menne már tovább, közelebb a vízhez.
Zhicca karjára akasztja a kantárt, és így indul meg előre, irányba véve a távoli házakat.*
1999. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-28 13:33:10
Üzenet elküldve: 2018-08-28 13:33:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Vissza a városba//
//Lau//
*Megkönnyebbül amikor Lau beleegyezik, hogy pihenjenek kicsit, és ugyan leginkább azért vetette fel az ötletet, mert sejtette, hogy a lánynak szüksége lesz erre egy átvirrasztott éjszaka után, azért természetesen magára is gondolt, és nem bánja, hogy alhat még legalább néhány órát. Az sem igazán zavarja, hogy mindezt csak a földön teheti meg, mivel sejti, hogy amúgy is hozzá kell majd szokni a mostohább körülményekhez, mint amilyenek között eddig élt, akár még otthon, akár Aleimord házában. Nem nagyon hiszi legalábbis, hogy azok, akik szétszedték a borospincét, meg valószínűleg az egész kúriát, majd pont az ő ágyát hagyták volna érintetlenül odafent az emeleten.*
- Szerintem tökéletes lesz. *mondja a kiválasztott fára, és arcán is látszik, ahogyan hangjából is kihallatszik a mérhetetlen megkönnyebbülés, ha ugyanis Lau nemet mondott volna, ő nem erőltette volna a témát, és menniük kellett volna tovább.
Így viszont gyorsan neki is áll megágyazni maguknak, ami most mindössze annyit jelent, hogy poros, viseltes köpenyét leteríti a fa alá.
Mindezek után immár azért is kedveli Laut, mert tudja hol vannak a határai, és képes hallgatni másra. Ahonnan ő jött, ott az elfek szinte kivétel nélkül büszkék, és "erősek." Nem kételkedik benne, hogy hasonló helyzetben a legtöbben közülük előbb harapnák le a fél nyelvüket inkább, minthogy beismerjék, hogy fáradtak, és szenvednek. Aztán addig vonszolnák magukat tovább a napon, amíg végül a fáradtságtól össze nem esnének, sokkal több gondot okozva ezzel társaiknak és saját maguknak, mintha egyszerűen csak lepihennek, akkor, amikor kell.
Mikor aztán immár az árnyék oltalmában arra terelődik a szó, hogy mi lesz, és Lau felveti, hogy vissza kéne menniük, most rajta a kissé hosszasabb hallgatás sora, mivel elég sok mindent kell átgondolnia magában, mielőtt választ tudna adni.
Igazság szerint Aleimordnál sokkal jobban aggódik Aleniáért, és az ő sorsa sokkal jobban is érdekli, de persze Lau szavaiból azért rájön, hogy ő sem feltétlenül az aggodalom által vezérelve akar visszamenni és a férfit megkeresni, hanem mert egészen egyszerűen neki sincsen más ötlete, hogy mit tehetnének mást, és hová is mehetnének máshová most.
Ő is hasonlóképpen van ezzel, de ennek ellenére, ha őszinte magához, akkor be kell látnia, hogy igazából nem akar visszamenni.
Csak egy röpke pillanatra nyugtatja meg a tudat, hogy igaz, hogy borzalmas és lelket próbáló napok állnak mögötte, de legalább jó néhány nagyon értékes és egész életre szóló tapasztalattal gazdagodott.
Többek között nem ringatja többé már magát abba az illúzióba, hogy bárhol is a világon biztonságban lenne, ahogyan abba sem, hogy Arthenior valaha is az igazi otthona lehet. Minden látszat ellenére, az a város, amelynek népe ekkora pusztítást végez saját magán miután rövid időre lefoszlik róla a civilizáció máza, nem csak nyomasztó, hanem egyben őrült és kiszámíthatatlan pontja is a világnak. Azok után, ami történt, sohasem fog tudni úgy élni ott, hogy ne várja azt, hogy a következő órában, vagy a következő napon valakik valamiért ne akarnák rágyújtani az otthonát.
De legalább azt is megtanulta egy életre, hogyha legközelebb futni támad kedve, akkor a leges legelső percben megteszi, nem vár felsőbb tekintély utasítására, engedélyére, legfőképpen pedig azokra nem fog hallgatni, akik érzése szerint alábecsülik a veszélyt.
A legokosabb, ha innentől kezdve mindig, kivétel nélkül mindig csak a legrosszabbra számít, még akkor is, ha esetleg kedvező jósjeleket kap, vagy szép közeljövőt ígérnek neki a csillagok.
Nyilvánvaló, hogy mindaz, ami Lauéknál történt sokkal kevésbé fájna most, ha eleve erre számít, és nem reménykedik egészen Lau fájdalmas kiáltásáig abban, hogy Mori nem csak életben maradhat, hanem akár még meg is gyógyulhat.
~ Ez nem jó. Azért úgy sem lehet leélni egy életet, hogy többé már nem reménykedsz semmiben, és nem is vársz semmi jót soha. Ebbe bele lehet őrülni. ~ figyelmezteti egy aprócska hang, valami gyenge kétség szilárd elhatározásának a legmélyén, de azon kívül, hogy egy rövid pillanatig átérzi mindennek az igazságát, nem képes többet foglalkozni vele.*
- Bárhová máshová szívesebben mennék, mint pont oda vissza. *vallja be végül, és a hangjából hallatszik, kelletlen fintorba húzódó száján látszik, hogy a legkevésbé sem túloz.*
- Örülök, hogy egyáltalán kijutottunk onnan élve. *teszi hozzá kedvetlenül.*
- De azt hiszem, hogy sajnos tényleg vissza kell mennünk. *ismeri el mindezek ellenére mégis, és magában még azt is belátja, hogy elsőnek a legértelmesebb valóban az lenne, ha Aleimordot próbálnák megkeresni. Végtére is Launak ő adott munkát, és őt is ő fogadta be az otthonába.
Annak pedig, hogy ők ketten együtt tudjanak lenni eléggé elengedhetetlen feltétele az, hogy egy házban éljenek, vagy legalábbis egymáshoz közel.
Biztosan önző dolog a részéről, de azok után, amin együtt és egymás mellett keresztülmentek, valamint azok után, hogy még mindig úgy gondolja, hogy ő mentette meg az életét, vagy legalábbis nagyon nagy része volt abban, hogy még mindig él, nem szívesen válna el Lautól. Úgy pedig főleg nem, hogy életében először érzi azt, hogy végre van valaki az életében, akit a barátnőjének nevezhet.*
- Biztosan áll még az ajánlata. *próbálja megnyugtatni, kétségeit magába fojtva. Mert amennyire Aleimordot ismeri, az elf vagy a szokásos ijesztő vigyorával fogja fogadni őket, akkor is, ha alig maradt annyi pénze, amivel bárki munkájáért fizethet, vagy teljesen leverten és rezignáltan, rajtuk pedig egyik sem segít majd különösebben. Meg aztán, a szétvert házat nyilván nem lesz könnyű rendbe tenni, így elkelnek majd a segítő kezek, csakhogy Lau nyilván nem egy építkezésen szeretett volna dolgozni, amikor a család szolgálatába szegődött.*
- Ha pedig mégsem, hát keresünk valami mást. Nekem is munka kell. Szükségem van pénzre. Menekülés közben eldöntöttem, hogy jós leszek. A városban sokkal többen laknak, mint errefelé, így jósolni is több mindenkinek lehet. Csak majd legyünk óvatosak, mielőtt visszatérünk! Nem megyek vissza úgy, hogy előtte nem tudom meg valakitől, hogy pontosan mi a helyzet most.
*Ez az egyetlen dolog, amiből még Lau kedvéért sem lenne képes és hajlandó engedni. Valakit ki kell kérdezniük, valakivel beszélniük kell, aki éppen Artheniorból jön. Ostobaság és meggondolatlanság lenne visszasétálniuk csak úgy, mintha egy teljesen normális városba sétálnának be, egy teljesen normális napon.
Lau ha még válaszol is neki valamit erre, ő bár figyel, közben el van foglalva azzal, hogy megigazítsa "ágyukat."
Mire ráeszmél arra, hogy csend van, egyszerre szomorúan mégis megkönnyebbülten sóhajt fel, látva, hogy az elf lány még hátát a fának vetve is képes volt egy pillanat alatt elaludni.
~ Szegény, biztosan tényleg nagyon fáradt lehetett. ~
Ellenáll a kísértésnek, hogy megsimogassa az arcát, mivel hasonló sem testének, sem lelkének a kínjain nem lenne képes enyhíteni. Önző kis mozdulat lenne, és az egyetlen, amit elérhetne vele, hogy felébreszti. Hagyja is, meg sem mozdítja, és mivel ezen a napon nincs kimondottan rossz idő, be sem takarja, ahogyan önmagát sem. Éppen csak játéknyulait veszi elő táskájából, majd őket átölelve, táskája legpuhább részét párnaként feje alá ügyeskedve próbál meg elaludni.
Valamiért van egy olyan érzése, hogy bár Lau sokkal fáradtabb és kimerültebb, mint ő, majd ő ébred előbb, és kelti fel őt, nem pedig fordítva lesz. Persze a legkevésbé sem bánja.
Most, hogy nincs kivel beszélgetni háborgó gondolatai is elnyugszanak végre egy kicsit, és egyszerűen csak örül annak, hogy mindketten alhatnak még egy kicsit.
Nem sokkal később olyan mélyen és nyugodtan alszik, mintha a világ legkényelmesebb ágyainak egyikében tenné.*
//Lau//
*Megkönnyebbül amikor Lau beleegyezik, hogy pihenjenek kicsit, és ugyan leginkább azért vetette fel az ötletet, mert sejtette, hogy a lánynak szüksége lesz erre egy átvirrasztott éjszaka után, azért természetesen magára is gondolt, és nem bánja, hogy alhat még legalább néhány órát. Az sem igazán zavarja, hogy mindezt csak a földön teheti meg, mivel sejti, hogy amúgy is hozzá kell majd szokni a mostohább körülményekhez, mint amilyenek között eddig élt, akár még otthon, akár Aleimord házában. Nem nagyon hiszi legalábbis, hogy azok, akik szétszedték a borospincét, meg valószínűleg az egész kúriát, majd pont az ő ágyát hagyták volna érintetlenül odafent az emeleten.*
- Szerintem tökéletes lesz. *mondja a kiválasztott fára, és arcán is látszik, ahogyan hangjából is kihallatszik a mérhetetlen megkönnyebbülés, ha ugyanis Lau nemet mondott volna, ő nem erőltette volna a témát, és menniük kellett volna tovább.
Így viszont gyorsan neki is áll megágyazni maguknak, ami most mindössze annyit jelent, hogy poros, viseltes köpenyét leteríti a fa alá.
Mindezek után immár azért is kedveli Laut, mert tudja hol vannak a határai, és képes hallgatni másra. Ahonnan ő jött, ott az elfek szinte kivétel nélkül büszkék, és "erősek." Nem kételkedik benne, hogy hasonló helyzetben a legtöbben közülük előbb harapnák le a fél nyelvüket inkább, minthogy beismerjék, hogy fáradtak, és szenvednek. Aztán addig vonszolnák magukat tovább a napon, amíg végül a fáradtságtól össze nem esnének, sokkal több gondot okozva ezzel társaiknak és saját maguknak, mintha egyszerűen csak lepihennek, akkor, amikor kell.
Mikor aztán immár az árnyék oltalmában arra terelődik a szó, hogy mi lesz, és Lau felveti, hogy vissza kéne menniük, most rajta a kissé hosszasabb hallgatás sora, mivel elég sok mindent kell átgondolnia magában, mielőtt választ tudna adni.
Igazság szerint Aleimordnál sokkal jobban aggódik Aleniáért, és az ő sorsa sokkal jobban is érdekli, de persze Lau szavaiból azért rájön, hogy ő sem feltétlenül az aggodalom által vezérelve akar visszamenni és a férfit megkeresni, hanem mert egészen egyszerűen neki sincsen más ötlete, hogy mit tehetnének mást, és hová is mehetnének máshová most.
Ő is hasonlóképpen van ezzel, de ennek ellenére, ha őszinte magához, akkor be kell látnia, hogy igazából nem akar visszamenni.
Csak egy röpke pillanatra nyugtatja meg a tudat, hogy igaz, hogy borzalmas és lelket próbáló napok állnak mögötte, de legalább jó néhány nagyon értékes és egész életre szóló tapasztalattal gazdagodott.
Többek között nem ringatja többé már magát abba az illúzióba, hogy bárhol is a világon biztonságban lenne, ahogyan abba sem, hogy Arthenior valaha is az igazi otthona lehet. Minden látszat ellenére, az a város, amelynek népe ekkora pusztítást végez saját magán miután rövid időre lefoszlik róla a civilizáció máza, nem csak nyomasztó, hanem egyben őrült és kiszámíthatatlan pontja is a világnak. Azok után, ami történt, sohasem fog tudni úgy élni ott, hogy ne várja azt, hogy a következő órában, vagy a következő napon valakik valamiért ne akarnák rágyújtani az otthonát.
De legalább azt is megtanulta egy életre, hogyha legközelebb futni támad kedve, akkor a leges legelső percben megteszi, nem vár felsőbb tekintély utasítására, engedélyére, legfőképpen pedig azokra nem fog hallgatni, akik érzése szerint alábecsülik a veszélyt.
A legokosabb, ha innentől kezdve mindig, kivétel nélkül mindig csak a legrosszabbra számít, még akkor is, ha esetleg kedvező jósjeleket kap, vagy szép közeljövőt ígérnek neki a csillagok.
Nyilvánvaló, hogy mindaz, ami Lauéknál történt sokkal kevésbé fájna most, ha eleve erre számít, és nem reménykedik egészen Lau fájdalmas kiáltásáig abban, hogy Mori nem csak életben maradhat, hanem akár még meg is gyógyulhat.
~ Ez nem jó. Azért úgy sem lehet leélni egy életet, hogy többé már nem reménykedsz semmiben, és nem is vársz semmi jót soha. Ebbe bele lehet őrülni. ~ figyelmezteti egy aprócska hang, valami gyenge kétség szilárd elhatározásának a legmélyén, de azon kívül, hogy egy rövid pillanatig átérzi mindennek az igazságát, nem képes többet foglalkozni vele.*
- Bárhová máshová szívesebben mennék, mint pont oda vissza. *vallja be végül, és a hangjából hallatszik, kelletlen fintorba húzódó száján látszik, hogy a legkevésbé sem túloz.*
- Örülök, hogy egyáltalán kijutottunk onnan élve. *teszi hozzá kedvetlenül.*
- De azt hiszem, hogy sajnos tényleg vissza kell mennünk. *ismeri el mindezek ellenére mégis, és magában még azt is belátja, hogy elsőnek a legértelmesebb valóban az lenne, ha Aleimordot próbálnák megkeresni. Végtére is Launak ő adott munkát, és őt is ő fogadta be az otthonába.
Annak pedig, hogy ők ketten együtt tudjanak lenni eléggé elengedhetetlen feltétele az, hogy egy házban éljenek, vagy legalábbis egymáshoz közel.
Biztosan önző dolog a részéről, de azok után, amin együtt és egymás mellett keresztülmentek, valamint azok után, hogy még mindig úgy gondolja, hogy ő mentette meg az életét, vagy legalábbis nagyon nagy része volt abban, hogy még mindig él, nem szívesen válna el Lautól. Úgy pedig főleg nem, hogy életében először érzi azt, hogy végre van valaki az életében, akit a barátnőjének nevezhet.*
- Biztosan áll még az ajánlata. *próbálja megnyugtatni, kétségeit magába fojtva. Mert amennyire Aleimordot ismeri, az elf vagy a szokásos ijesztő vigyorával fogja fogadni őket, akkor is, ha alig maradt annyi pénze, amivel bárki munkájáért fizethet, vagy teljesen leverten és rezignáltan, rajtuk pedig egyik sem segít majd különösebben. Meg aztán, a szétvert házat nyilván nem lesz könnyű rendbe tenni, így elkelnek majd a segítő kezek, csakhogy Lau nyilván nem egy építkezésen szeretett volna dolgozni, amikor a család szolgálatába szegődött.*
- Ha pedig mégsem, hát keresünk valami mást. Nekem is munka kell. Szükségem van pénzre. Menekülés közben eldöntöttem, hogy jós leszek. A városban sokkal többen laknak, mint errefelé, így jósolni is több mindenkinek lehet. Csak majd legyünk óvatosak, mielőtt visszatérünk! Nem megyek vissza úgy, hogy előtte nem tudom meg valakitől, hogy pontosan mi a helyzet most.
*Ez az egyetlen dolog, amiből még Lau kedvéért sem lenne képes és hajlandó engedni. Valakit ki kell kérdezniük, valakivel beszélniük kell, aki éppen Artheniorból jön. Ostobaság és meggondolatlanság lenne visszasétálniuk csak úgy, mintha egy teljesen normális városba sétálnának be, egy teljesen normális napon.
Lau ha még válaszol is neki valamit erre, ő bár figyel, közben el van foglalva azzal, hogy megigazítsa "ágyukat."
Mire ráeszmél arra, hogy csend van, egyszerre szomorúan mégis megkönnyebbülten sóhajt fel, látva, hogy az elf lány még hátát a fának vetve is képes volt egy pillanat alatt elaludni.
~ Szegény, biztosan tényleg nagyon fáradt lehetett. ~
Ellenáll a kísértésnek, hogy megsimogassa az arcát, mivel hasonló sem testének, sem lelkének a kínjain nem lenne képes enyhíteni. Önző kis mozdulat lenne, és az egyetlen, amit elérhetne vele, hogy felébreszti. Hagyja is, meg sem mozdítja, és mivel ezen a napon nincs kimondottan rossz idő, be sem takarja, ahogyan önmagát sem. Éppen csak játéknyulait veszi elő táskájából, majd őket átölelve, táskája legpuhább részét párnaként feje alá ügyeskedve próbál meg elaludni.
Valamiért van egy olyan érzése, hogy bár Lau sokkal fáradtabb és kimerültebb, mint ő, majd ő ébred előbb, és kelti fel őt, nem pedig fordítva lesz. Persze a legkevésbé sem bánja.
Most, hogy nincs kivel beszélgetni háborgó gondolatai is elnyugszanak végre egy kicsit, és egyszerűen csak örül annak, hogy mindketten alhatnak még egy kicsit.
Nem sokkal később olyan mélyen és nyugodtan alszik, mintha a világ legkényelmesebb ágyainak egyikében tenné.*
1998. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-27 13:10:46
Üzenet elküldve: 2018-08-27 13:10:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Hazatérés//
//Luni//
*A reggeli viszonylag szótlanul telik, csakúgy, mint a búcsúzás utána, de a tettek gyakran több mindent elárulnak, mint a szavak.*
- Én is remélem! *hangzik azért el az udvarias, ám tényleg szívből jövő válasz Luninak. Bár az ismeretség rövid és igen zaklatott volt, azért bízik benne, hogy látja még valamikor a lányt, remélhetőleg saját lányával együtt. ~Csak ne essen semmi bajuk!~ gondolja magában, ahogy a távozók után néz, majd gyorsan elfordul, hogy felkészüljön férje visszatérésére.*
- Menjünk! *motyogja halkan lánya is, hiszen minden elszántsága ellenére azért nehezére esik neki itt hagyni a szülői házat. ~Sokkal nehezebb, mint első alkalommal...~ gondolja magában szomorúan, ám az egyre hangosabb zajok, amik a vadászok érkezését jelzik mégis rábírják, hogy kissé megszaporázza lépteit. Menet közben, bár sajnálja Lunit, amiért némán kell bandukolnia, mégsem érez magában elég erőt ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezzen. A lány hozzá intézett szavait is alaposan megfontolja, és csak utána válaszol rájuk, kis szünettel később.*
- Igazad van, azt hiszem, tényleg jobb lenne picit lepihenni... *egyezik bele a felvetésbe, miután rájön, annyira kezd elhatalmasodni rajta a fáradtság, hogy még az olyan egyszerű feladat, mint helyzetük reális értékelése is nehezen megy neki.*
- Ahhoz a fához mit szólsz? *mutat rá egy nem messze lévő terebélyes fára, ami elég nagynak tűnik ahhoz, hogy még jó pár órára árnyékot és védelmet biztosítson számukra. Ha Luninak nincs ellenvetése, meg is indul a mutatott irányba, majd kimerülten huppan le a fa tövébe. Ahogy leül, rögtön le is hunyja a szemét, hisz bármennyire is igyekszik tagadni, az egész estés virrasztás azért megviselte a szervezetét. Luni kérdésére azonban mégis újra kinyitja, majd kis ideig csak maga elé mered, hiszen eddig még nem igazán volt alkalma gondolkodni rajta, hogyan tovább.*
- Szerintem az lenne a legjobb, ha visszamennénk, igen. *mondja végül határozottan. Tisztában van vele, hogy Luni nem szívesen menne most a városnak még a közelébe se, mégis, neki munkára van szüksége, a lánynak meg a rokonaira, akik taníttatják és nevelik. ~Nem hiszem, hogy sok esélyünk lenne, ha bárhova máshova mennénk...~ ismeri be magában a szomorú igazságot, hogy ketten együtt nem képesek sokáig életben maradni, hisz ételre és szállásra van szükségük.*
- Visszamegyünk, és megkeressük Aleimordot. Biztos vagyok benne, örülni fog, hogy újra láthat téged, és remélem, a városban történtek ellenére még mindig áll az ajánlata és hajlandó lesz alkalmazni engem. *próbálkozik meg egy biztató mosollyal Luni irányába, hogy kissé megnyugtassa a lányt. ~Ha visszakerül a rokonaihoz, minden rendben lesz... ha valaki aggódhat, az én vagyok~ mereng magában, remélve, hogy a súlyos veszteségek után is úgy fogja megítélni a nemes, igényt tart még a szolgálataira. ~Ha esetleg mégsem, akkor kénytelen leszek más munkaadót keresni. De legalább Luni biztonságban lesz~ pillant a lányra gondolkodás közben. Szeretné, ha az eddig átéltek után boldog élete lenne, és igazán sajnálja, hogy a városban történtek után újabb traumának tette ki. Bár Luni alig volt érintett húga betegsége és halála kapcsán, így is látja a lányon, hogy érzékeny lelkét ez a kevés is igencsak megviselte.*
- Vagy esetleg máshova szeretnél menni? *teszi fel végül mégis a kérdést a lánynak, hisz ha más elképzelése lenne, ő készségesen elkíséri akárhova, ám úgy véli, sehol se lenne jobb esélye a boldog és teljes életre, mint Artheniorban, rokonai közt.*
- Én is ebben reménykedem! *bólint rá Luni utolsó mondatára, majd mielőtt bármi mást mondhatna még, győz a kimerültség és eluralkodik rajta a fáradtság. Szemei lecsukódnak, nem bírja és nem is akarja nyitva tartani őket, így hátával a fa törzsének dőlve szinte azonnal mély álomba merül.*
//Luni//
*A reggeli viszonylag szótlanul telik, csakúgy, mint a búcsúzás utána, de a tettek gyakran több mindent elárulnak, mint a szavak.*
- Én is remélem! *hangzik azért el az udvarias, ám tényleg szívből jövő válasz Luninak. Bár az ismeretség rövid és igen zaklatott volt, azért bízik benne, hogy látja még valamikor a lányt, remélhetőleg saját lányával együtt. ~Csak ne essen semmi bajuk!~ gondolja magában, ahogy a távozók után néz, majd gyorsan elfordul, hogy felkészüljön férje visszatérésére.*
- Menjünk! *motyogja halkan lánya is, hiszen minden elszántsága ellenére azért nehezére esik neki itt hagyni a szülői házat. ~Sokkal nehezebb, mint első alkalommal...~ gondolja magában szomorúan, ám az egyre hangosabb zajok, amik a vadászok érkezését jelzik mégis rábírják, hogy kissé megszaporázza lépteit. Menet közben, bár sajnálja Lunit, amiért némán kell bandukolnia, mégsem érez magában elég erőt ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezzen. A lány hozzá intézett szavait is alaposan megfontolja, és csak utána válaszol rájuk, kis szünettel később.*
- Igazad van, azt hiszem, tényleg jobb lenne picit lepihenni... *egyezik bele a felvetésbe, miután rájön, annyira kezd elhatalmasodni rajta a fáradtság, hogy még az olyan egyszerű feladat, mint helyzetük reális értékelése is nehezen megy neki.*
- Ahhoz a fához mit szólsz? *mutat rá egy nem messze lévő terebélyes fára, ami elég nagynak tűnik ahhoz, hogy még jó pár órára árnyékot és védelmet biztosítson számukra. Ha Luninak nincs ellenvetése, meg is indul a mutatott irányba, majd kimerülten huppan le a fa tövébe. Ahogy leül, rögtön le is hunyja a szemét, hisz bármennyire is igyekszik tagadni, az egész estés virrasztás azért megviselte a szervezetét. Luni kérdésére azonban mégis újra kinyitja, majd kis ideig csak maga elé mered, hiszen eddig még nem igazán volt alkalma gondolkodni rajta, hogyan tovább.*
- Szerintem az lenne a legjobb, ha visszamennénk, igen. *mondja végül határozottan. Tisztában van vele, hogy Luni nem szívesen menne most a városnak még a közelébe se, mégis, neki munkára van szüksége, a lánynak meg a rokonaira, akik taníttatják és nevelik. ~Nem hiszem, hogy sok esélyünk lenne, ha bárhova máshova mennénk...~ ismeri be magában a szomorú igazságot, hogy ketten együtt nem képesek sokáig életben maradni, hisz ételre és szállásra van szükségük.*
- Visszamegyünk, és megkeressük Aleimordot. Biztos vagyok benne, örülni fog, hogy újra láthat téged, és remélem, a városban történtek ellenére még mindig áll az ajánlata és hajlandó lesz alkalmazni engem. *próbálkozik meg egy biztató mosollyal Luni irányába, hogy kissé megnyugtassa a lányt. ~Ha visszakerül a rokonaihoz, minden rendben lesz... ha valaki aggódhat, az én vagyok~ mereng magában, remélve, hogy a súlyos veszteségek után is úgy fogja megítélni a nemes, igényt tart még a szolgálataira. ~Ha esetleg mégsem, akkor kénytelen leszek más munkaadót keresni. De legalább Luni biztonságban lesz~ pillant a lányra gondolkodás közben. Szeretné, ha az eddig átéltek után boldog élete lenne, és igazán sajnálja, hogy a városban történtek után újabb traumának tette ki. Bár Luni alig volt érintett húga betegsége és halála kapcsán, így is látja a lányon, hogy érzékeny lelkét ez a kevés is igencsak megviselte.*
- Vagy esetleg máshova szeretnél menni? *teszi fel végül mégis a kérdést a lánynak, hisz ha más elképzelése lenne, ő készségesen elkíséri akárhova, ám úgy véli, sehol se lenne jobb esélye a boldog és teljes életre, mint Artheniorban, rokonai közt.*
- Én is ebben reménykedem! *bólint rá Luni utolsó mondatára, majd mielőtt bármi mást mondhatna még, győz a kimerültség és eluralkodik rajta a fáradtság. Szemei lecsukódnak, nem bírja és nem is akarja nyitva tartani őket, így hátával a fa törzsének dőlve szinte azonnal mély álomba merül.*
1997. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-27 12:43:46
Üzenet elküldve: 2018-08-27 12:43:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*Megy. Pont úgy, ahogy menni szokott. Lóháton nézelődve, igaz, így a nap végére a sok eseménytől és mozgástól már kissé fáradtan. De még bírja, mert kemény fából faragták. Az viszont, hogy bírja még egyáltalán nem jelenti azt, hogy élvezi. Kifejezetten nem élvezi, ez látszik is az ábrázatán. Kimerült és érdektelen, de azért megy a saját csapatával, vagy legalábbis annak a közelében. Ezt még meg kell csinálni, aztán mehet mindenki a dolgára felőle. Azaz ő megy majd a saját dolgára, a többiek pedig aztán mehetnek akár valaki más dolgára, sőt az agyára is. A gázlón átkelve a földekről Amon Ruadhra érnek lassan.*
*Megy. Pont úgy, ahogy menni szokott. Lóháton nézelődve, igaz, így a nap végére a sok eseménytől és mozgástól már kissé fáradtan. De még bírja, mert kemény fából faragták. Az viszont, hogy bírja még egyáltalán nem jelenti azt, hogy élvezi. Kifejezetten nem élvezi, ez látszik is az ábrázatán. Kimerült és érdektelen, de azért megy a saját csapatával, vagy legalábbis annak a közelében. Ezt még meg kell csinálni, aztán mehet mindenki a dolgára felőle. Azaz ő megy majd a saját dolgára, a többiek pedig aztán mehetnek akár valaki más dolgára, sőt az agyára is. A gázlón átkelve a földekről Amon Ruadhra érnek lassan.*
1996. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-27 02:43:48
Üzenet elküldve: 2018-08-27 02:43:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Vajon Abogr merre járhat? Bár lenne akkora hatalma már, hogy vele tarthasson az útjai során! Az a csekély varázserő, mellyel rendelkezik még nem teszi lehetővé ezt, de majd egy napon megmutatja. Addig pedig majd leveleket visz, tanácsosok után kajtat, miegymás, egyáltalán nem bánja.*
~Hopp.~
*Tapogatja meg talárja belső zsebét. A gyógynövényeket nem tette el odahaza. No mindegy. Teát fog főzni belőle az öregnek, ha visszatért a Toronyba. Fáj a szíve az embernek, hogy egy ekkora bölcs ily nyughatatlan, ily aggódó a világ dolgaiért. A pallérozott elme fogaskerekei folyton járnak, egy percre sem állnak. Ezt még gyermekkorában mondogatta neki egy tanítója. Jót fog tenni a nyugtató főzet a mesternek, annyi szent.
Átkel a kalácsfalvi kompon, meghökkenésére az amúgy nyugodt, mindennapjait élő nép most roppant izgatottnak tűnik.*
~Hopp.~
*Tapogatja meg talárja belső zsebét. A gyógynövényeket nem tette el odahaza. No mindegy. Teát fog főzni belőle az öregnek, ha visszatért a Toronyba. Fáj a szíve az embernek, hogy egy ekkora bölcs ily nyughatatlan, ily aggódó a világ dolgaiért. A pallérozott elme fogaskerekei folyton járnak, egy percre sem állnak. Ezt még gyermekkorában mondogatta neki egy tanítója. Jót fog tenni a nyugtató főzet a mesternek, annyi szent.
Átkel a kalácsfalvi kompon, meghökkenésére az amúgy nyugodt, mindennapjait élő nép most roppant izgatottnak tűnik.*
1995. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-26 09:32:08
Üzenet elküldve: 2018-08-26 09:32:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 175
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 175
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*Ő maga nem siethet előre, mint a hadvezér. Bár szíve legmélyén azt kívánja, bár megtehetné. Előrelovagolna, ahogy csak a lova bírja és mire a többiek befutnak, ő már pikularészegen heverne a kovácslakban. Ehelyett itt kell haladnia, szinte poroszkálnia, ahogy a Szellemjáró élettelen testét szállítja. Hálátlan feladat... főleg Hrothgaar számára. Minden megtett lépéssel egyre csak nehezedni érzi a súlyt lova mögött. Nem Leandanára haragszik, nem is haragszik ő senkire. Egyszerűen a gyász nyomja a lelkét... de előbb-utóbb ennek a pokoljárásnak is vége lesz.*
*Ő maga nem siethet előre, mint a hadvezér. Bár szíve legmélyén azt kívánja, bár megtehetné. Előrelovagolna, ahogy csak a lova bírja és mire a többiek befutnak, ő már pikularészegen heverne a kovácslakban. Ehelyett itt kell haladnia, szinte poroszkálnia, ahogy a Szellemjáró élettelen testét szállítja. Hálátlan feladat... főleg Hrothgaar számára. Minden megtett lépéssel egyre csak nehezedni érzi a súlyt lova mögött. Nem Leandanára haragszik, nem is haragszik ő senkire. Egyszerűen a gyász nyomja a lelkét... de előbb-utóbb ennek a pokoljárásnak is vége lesz.*
1994. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-25 12:15:52
Üzenet elküldve: 2018-08-25 12:15:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Hazatérés//
//Lau//
*Vágyai megint nem teljesülnek. Ezúttal inkább csak elméje és a lelke fáradt, igaz mindkettő nagyon, de a teste nem, így, sem túl mélyen, sem túl nyugodtan nem képes aludni. Álmában Aleniával sétál a tisztáson újra, megint körbeveszik őket fegyvereket fogva rájuk, amikor azonban megteszi azt, amit a valóságban nem tett meg, vagyis elmenekül, nagy futása közben már nem a szőke lány, hanem Lau van mellette. Nia nyomtalanul eltűnt, őket pedig valami nagyon sötét és nagyon gonosz üldözi.
~ Hiszen ez már megtörtént, majdnem pontosan így! Ez nem lehet valóság! ~ eszmél rá hirtelen, így ez az éjszaka azon kevesek egyikévé válik, amikor rájön arra, hogy álma csak álom, így képes kényszeríteni arra is, hogy érjen véget.
Ezzel együtt azonban fel is ébred, hogy aztán a sötét szobában azonnal teljes súlyával ránehezedjen minden, ami tegnap történt, a tudattal együtt, hogy Lau és édesanyja ott virrasztanak a fal túloldalán Mori mellett. Azt kívánja, hogy bár tehetne valamit értük, de a gondolatra, hogy semmit sem tehet, csak még jobban elkomorodik, és még játéknyulai segítsége ellenére is alig képes visszaaludni.
Mikor aztán kelnie kell, Lau halk kopogására csak félig ébred fel, a gyengéd érintés a vállán azonban azonnal magához téríti.*
- Rendben, jövök rögtön. *mondja, most örülve csak igazán annak, hogy számítva arra, hogy Lau minél hamarabb el szeretne indulni majd, tegnap este mindent összekészített. Így már csak az ágyból kell kimásznia, beágyazni maga után, megpróbálni az álmot kidörzsölni a szeméből, ami persze nem sikerül, majd belebújni a csizmába, amiben érkezett, játéknyulait elpakolni, végül pedig lemenni enni. Siet is amennyire tud, és mire Lau leér a konyhába ő már ott van.
Azok után, ami történt képtelen jó reggelt kívánni Trivnek, de az ételt azért megköszöni neki. A kora reggeli reggeli persze elég komor hangulatban telik el, és egyáltalán nem lepődik meg rajta, hogy Lau kicsit úgy eszik, mintha kínszenvedés lenne számára minden egyes falat, és nem is fogyaszt sokat. Ami őt illeti, éhséget sem igazán érez, és neki sincs túl sok kedve enni, de arra gondol, hogy bármerre is menjenek, hosszú út áll előttük, ezért egy szelet kenyérrel többet tüntet el magában, mint amennyit valójában kíván.
Megkönnyebbül mindenesetre, hogy Triv csomagol nekik ételt, így bármerre is menjenek, egy darabig biztosan nem kell majd az út szélén talált gyümölcsökön élniük, amikből kissé elege lett már idefelé úton, ha pedig visszafelé követik a folyót, egy darabig majd szomjasak se lesznek.
A búcsúzásnál persze félreáll, hogy ne zavarjon, aztán meglepődik, de nagyon is kellemesen, hogy a búcsúölelésből neki is kijut.*
- Köszönök mindent! Remélem találkozunk még. *ölel vissza kissé szorosabban talán mint az illendő lenne, bízva abban, hogy Triv megérti, hogy szavait nem csak az udvariasság mondatja ki vele.
Ha az időpont alkalmas lenne, ha Mori nem halt volna meg, ha nem kellene szinte menekülve távozniuk, talán elmesélné neki, hogy számára nagyon is sokat jelent az, hogy még úgy is, hogy lélekben és gondolatban nyilván teljesen máshol járt, képes volt olyan kedvesen és szívélyesen fogadni őt, amennyire tette. Hiába tanulta meg, amióta otthonról eljött, hogy nem minden tiszta vérű elf kezeli a hozzá hasonló félvéreket a természet és az istenek gonosz tréfájaként, meg valamiféle undort keltő, alsóbbrendű lényként, azért ez még távolról sem természetes számára, ahogyan az sem, hogy egy idegennel kedvesen bánnak.
Beszéd helyett azonban csak felveszi a hátára tömött táskáját, és megindulnak. Köszönhetően annak, hogy sietniük kell, a falut elég hamar maguk mögött is hagyják. Már csak akkor lassítják meg lépteiket, amikorra már tisztes távolságba értek tőle.
Természetes, hogy komor hallgatásba burkolózva lépkednek egymás mellett, még komorabb gondolatokkal, és nem is szívesen töri meg ezt a csendet. Megérti, hogy Launak nincs kedve beszélni, hiszen neki sincsen hozzá szinte semmi, mégis van, amit mindenképpen meg kell beszélniük, történetesen azt, hogy egyáltalán hová mennek, és mihez kezdenek magukkal most? Meg hát azt is, hogy kínozzák-e még magukat egyáltalán tovább? Lau biztosan nagyon fáradt, mert egyáltalán nem aludt, ami pedig őt illeti, ő is el tudott volna képzelni hosszabb és pihentetőbb alvást. Ugyan nem kételkedik benne, hogy Lau képes lenne egy átvirrasztott éjszaka után egészen estig menni, de abban sem, hogy mindennek nem lenne túl sok értelme most, és nem lenne sok értelme a lélek kínjait most még a test szenvedésével is rosszabbá tenni.*
- Biztos fáradt vagy. *mondja hát Launak hosszas hallgatás után, leplezve azt, hogy legszívesebben ő maga is akkorát ásítana, amivel valószínűleg felriaszthatná a közelben bujkáló valamennyi aprócska állatot.*
- Ha gondolod lepihenhetünk egy árnyékos fa alatt a közelben. Itt teljesen mindegy, hogy napközben megyünk, vagy délután, meg éjjel.
*Egy pillanatra elhallgat. Nem kezdi el fejtegetni ismét, hogy minden valószínűség szerint az itteni földek, falvak és tanyák lehetnek a legbékésebb helyek az egész világon, hiszen egyrészt ezt már megbeszélték egyszer idefelé jövet, másrészt teljesen biztos is a dolgában. Ha nem így lenne, édesanyja nem ide hozza el őt még kislányként többször, hogy mást is lásson a világból faházakon és az erdő fáin kívül.*
- Szerinted merre menjünk? Vissza merjünk menni a városba? *teszi fel fontosabb kérdést másodszorra.*
- Csak véget ért már az egész őrület. *teszi hozzá halk sóhajjal és reménykedve, bár egyáltalán nem lepné meg, ha a város lakói még mindig egymást gyilkolnák. Azok után, ami velük és Morival történt már nem igazán számít semmi jóra, a szép jövőben pedig annyira sem képes reménykedni, mint amennyire eddig még ment neki.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.25 12:21:53
//Lau//
*Vágyai megint nem teljesülnek. Ezúttal inkább csak elméje és a lelke fáradt, igaz mindkettő nagyon, de a teste nem, így, sem túl mélyen, sem túl nyugodtan nem képes aludni. Álmában Aleniával sétál a tisztáson újra, megint körbeveszik őket fegyvereket fogva rájuk, amikor azonban megteszi azt, amit a valóságban nem tett meg, vagyis elmenekül, nagy futása közben már nem a szőke lány, hanem Lau van mellette. Nia nyomtalanul eltűnt, őket pedig valami nagyon sötét és nagyon gonosz üldözi.
~ Hiszen ez már megtörtént, majdnem pontosan így! Ez nem lehet valóság! ~ eszmél rá hirtelen, így ez az éjszaka azon kevesek egyikévé válik, amikor rájön arra, hogy álma csak álom, így képes kényszeríteni arra is, hogy érjen véget.
Ezzel együtt azonban fel is ébred, hogy aztán a sötét szobában azonnal teljes súlyával ránehezedjen minden, ami tegnap történt, a tudattal együtt, hogy Lau és édesanyja ott virrasztanak a fal túloldalán Mori mellett. Azt kívánja, hogy bár tehetne valamit értük, de a gondolatra, hogy semmit sem tehet, csak még jobban elkomorodik, és még játéknyulai segítsége ellenére is alig képes visszaaludni.
Mikor aztán kelnie kell, Lau halk kopogására csak félig ébred fel, a gyengéd érintés a vállán azonban azonnal magához téríti.*
- Rendben, jövök rögtön. *mondja, most örülve csak igazán annak, hogy számítva arra, hogy Lau minél hamarabb el szeretne indulni majd, tegnap este mindent összekészített. Így már csak az ágyból kell kimásznia, beágyazni maga után, megpróbálni az álmot kidörzsölni a szeméből, ami persze nem sikerül, majd belebújni a csizmába, amiben érkezett, játéknyulait elpakolni, végül pedig lemenni enni. Siet is amennyire tud, és mire Lau leér a konyhába ő már ott van.
Azok után, ami történt képtelen jó reggelt kívánni Trivnek, de az ételt azért megköszöni neki. A kora reggeli reggeli persze elég komor hangulatban telik el, és egyáltalán nem lepődik meg rajta, hogy Lau kicsit úgy eszik, mintha kínszenvedés lenne számára minden egyes falat, és nem is fogyaszt sokat. Ami őt illeti, éhséget sem igazán érez, és neki sincs túl sok kedve enni, de arra gondol, hogy bármerre is menjenek, hosszú út áll előttük, ezért egy szelet kenyérrel többet tüntet el magában, mint amennyit valójában kíván.
Megkönnyebbül mindenesetre, hogy Triv csomagol nekik ételt, így bármerre is menjenek, egy darabig biztosan nem kell majd az út szélén talált gyümölcsökön élniük, amikből kissé elege lett már idefelé úton, ha pedig visszafelé követik a folyót, egy darabig majd szomjasak se lesznek.
A búcsúzásnál persze félreáll, hogy ne zavarjon, aztán meglepődik, de nagyon is kellemesen, hogy a búcsúölelésből neki is kijut.*
- Köszönök mindent! Remélem találkozunk még. *ölel vissza kissé szorosabban talán mint az illendő lenne, bízva abban, hogy Triv megérti, hogy szavait nem csak az udvariasság mondatja ki vele.
Ha az időpont alkalmas lenne, ha Mori nem halt volna meg, ha nem kellene szinte menekülve távozniuk, talán elmesélné neki, hogy számára nagyon is sokat jelent az, hogy még úgy is, hogy lélekben és gondolatban nyilván teljesen máshol járt, képes volt olyan kedvesen és szívélyesen fogadni őt, amennyire tette. Hiába tanulta meg, amióta otthonról eljött, hogy nem minden tiszta vérű elf kezeli a hozzá hasonló félvéreket a természet és az istenek gonosz tréfájaként, meg valamiféle undort keltő, alsóbbrendű lényként, azért ez még távolról sem természetes számára, ahogyan az sem, hogy egy idegennel kedvesen bánnak.
Beszéd helyett azonban csak felveszi a hátára tömött táskáját, és megindulnak. Köszönhetően annak, hogy sietniük kell, a falut elég hamar maguk mögött is hagyják. Már csak akkor lassítják meg lépteiket, amikorra már tisztes távolságba értek tőle.
Természetes, hogy komor hallgatásba burkolózva lépkednek egymás mellett, még komorabb gondolatokkal, és nem is szívesen töri meg ezt a csendet. Megérti, hogy Launak nincs kedve beszélni, hiszen neki sincsen hozzá szinte semmi, mégis van, amit mindenképpen meg kell beszélniük, történetesen azt, hogy egyáltalán hová mennek, és mihez kezdenek magukkal most? Meg hát azt is, hogy kínozzák-e még magukat egyáltalán tovább? Lau biztosan nagyon fáradt, mert egyáltalán nem aludt, ami pedig őt illeti, ő is el tudott volna képzelni hosszabb és pihentetőbb alvást. Ugyan nem kételkedik benne, hogy Lau képes lenne egy átvirrasztott éjszaka után egészen estig menni, de abban sem, hogy mindennek nem lenne túl sok értelme most, és nem lenne sok értelme a lélek kínjait most még a test szenvedésével is rosszabbá tenni.*
- Biztos fáradt vagy. *mondja hát Launak hosszas hallgatás után, leplezve azt, hogy legszívesebben ő maga is akkorát ásítana, amivel valószínűleg felriaszthatná a közelben bujkáló valamennyi aprócska állatot.*
- Ha gondolod lepihenhetünk egy árnyékos fa alatt a közelben. Itt teljesen mindegy, hogy napközben megyünk, vagy délután, meg éjjel.
*Egy pillanatra elhallgat. Nem kezdi el fejtegetni ismét, hogy minden valószínűség szerint az itteni földek, falvak és tanyák lehetnek a legbékésebb helyek az egész világon, hiszen egyrészt ezt már megbeszélték egyszer idefelé jövet, másrészt teljesen biztos is a dolgában. Ha nem így lenne, édesanyja nem ide hozza el őt még kislányként többször, hogy mást is lásson a világból faházakon és az erdő fáin kívül.*
- Szerinted merre menjünk? Vissza merjünk menni a városba? *teszi fel fontosabb kérdést másodszorra.*
- Csak véget ért már az egész őrület. *teszi hozzá halk sóhajjal és reménykedve, bár egyáltalán nem lepné meg, ha a város lakói még mindig egymást gyilkolnák. Azok után, ami velük és Morival történt már nem igazán számít semmi jóra, a szép jövőben pedig annyira sem képes reménykedni, mint amennyire eddig még ment neki.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.25 12:21:53
1993. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-24 19:53:31
Üzenet elküldve: 2018-08-24 19:53:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Hazafelé//
* Egész úton hazafelé. Gondolkodott. Elvileg azért kellett volna vagy hat szekeret megpakolniuk élelemmel, hogy kisegítsék a várost meg hasonlók. Három szekérrel indultak el, mert az a keménykedős banda eltűnt és nem volt más. El sem jutottak a városig, fordulnak is vissza. De majd csak kiderül, hogy mi történt a városban. Azt azért látja, hogy nem volt könnyű menet. Mindenki le van harcolva, mintha a világ túlsó feléről gyalogoltak volna vissza. *
* Egész úton hazafelé. Gondolkodott. Elvileg azért kellett volna vagy hat szekeret megpakolniuk élelemmel, hogy kisegítsék a várost meg hasonlók. Három szekérrel indultak el, mert az a keménykedős banda eltűnt és nem volt más. El sem jutottak a városig, fordulnak is vissza. De majd csak kiderül, hogy mi történt a városban. Azt azért látja, hogy nem volt könnyű menet. Mindenki le van harcolva, mintha a világ túlsó feléről gyalogoltak volna vissza. *
1992. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-24 10:56:16
Üzenet elküldve: 2018-08-24 10:56:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 351
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*Csak nem lett jobb a kedve, ahogy elindultak hazafelé. Csak tetézte az egészet, hogy Kagan egész egyszerűen leüttette Krestvirt, mert annak más elképzelései voltak a további teendőkkel kapcsolatban. Most már nem szól egy szót sem, csak barátságtalan pillantásokkal méregeti a tharg vezért, és igyekszik Krestvir közelében maradni. Nem biztos, hogy sokat segíthetne neki, és talán több atrocitás már nem is fogja érni, de mégis így találja helyesnek.
Atehaner lelkes szavaira is csak biccent egyet. Miatta neheztel rá Kagan, ami nem jó. De egyszerűen nem hagyhatta ott pusztulni, mint egy kutyát.*
*Csak nem lett jobb a kedve, ahogy elindultak hazafelé. Csak tetézte az egészet, hogy Kagan egész egyszerűen leüttette Krestvirt, mert annak más elképzelései voltak a további teendőkkel kapcsolatban. Most már nem szól egy szót sem, csak barátságtalan pillantásokkal méregeti a tharg vezért, és igyekszik Krestvir közelében maradni. Nem biztos, hogy sokat segíthetne neki, és talán több atrocitás már nem is fogja érni, de mégis így találja helyesnek.
Atehaner lelkes szavaira is csak biccent egyet. Miatta neheztel rá Kagan, ami nem jó. De egyszerűen nem hagyhatta ott pusztulni, mint egy kutyát.*
1991. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-24 09:21:07
Üzenet elküldve: 2018-08-24 09:21:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
*A szántóföldek már jól ismert tája terül most elé. Kicsit ingerszegényebb mint a Tharg birtokok, mert ott azért nem csak szántóföldek vannak, hanem erdők, szőlősök, dombok. De nem panaszkodik. Cukorfalat a pónija hűségesen cipeli a kis gnómot és szerencsére igen jó tempóban is tudnak haladni. Sajnos a tanulmányaival kicsit elmaradt, pedig megígérte Worenth mesternek, hogy erre nagyon fog ügyelni. De mióta szerencsétlen körülmények között elhurcolták azóta szinte semmit nem haladt az elementáris tudományokkal. Azóta, ha úton van egy kis félsz is van benne, így az övéhez erősített tőrt most is szorongatja, biztos, ami biztos. Csak annyi időre engedi el a tőrt amíg az előkészített útravalóból nem falatozik kicsit, amit a tarisznyájából halászik elő.*
1990. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-24 03:49:50
Üzenet elküldve: 2018-08-24 03:49:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
*Valahogy a városon kívül sokkal jobban esik a napsütés. Talán a szél miatt, hisz a város már túl nagy és nem is tud feltétlen úgy szellőzni, mint ahol a szél akadályozatlanul járhat. Most újra eszébe jut, hogy neki még a mágia területén belül van egy kísérlete és, hogy ezt még nem sikerült elég nagy mennyiségben elsütnie, hogy biztosan megállapíthassa, képes mindig és teljes sikerrel elmondani a varázslatot. Hogy őszinte legyen, nem a mágikus tartalékai fogytak ki, hanem két varázslás között fáradt meg ahhoz, hogy összeszedje a koncentrációját egy újabb ige megformálásához. De, mivel ezen a környéken elég biztos, hogy nem fog miben kárt tenni tudni, így nyugodtan elmondhatja újra a varázslatot és beleküldheti rituálisan a földben azokat az ezüstös pászmákat, remélvén, hogy kicsit megmozgatja maga alatt a tektonikát.*
Nestar Erefiz megpróbált varázsolni egy Rengető hold nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
Nestar Erefiz megpróbált varázsolni egy Rengető hold nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
1989. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-23 22:38:14
Üzenet elküldve: 2018-08-23 22:38:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Hazatérés//
//Luni//
*A Lunival váltott pár szón kívül nagyjából egész nap hallgatásba burkolózik, anyjával se beszél sokat. Miközben fent a holttesttel foglalkozik, hallja, ahogy anyja távozik, valószínű a helyi paphoz, majd nemsokára vissza is tér, mire ő végez húga felöltöztetésével. Már a székén ül, húga mellett, mikor anyja is benyit a szobába, és óvatosan behoz egy másik ülőalkalmatosságot*
- Elintéztem mindent, holnap reggel idejön a pap. Egy kisgyerek elszaladt a vadászok után, úgyhogy reggelre valószínűleg apád is ideér. *suttog önkéntelenül is anyja, mintha a hangos szavak felverhetnék a holtakat. ~Bár így lenne...~ gondolja szomorúan, ennek ellenére őt sem viszi rá a lélek, hogy másképp válaszoljon*
- Sejtettem *bólint a megjegyzésre* Nem akarok találkozni vele. Holnap hajnalban indulunk Lunival. *foglalja össze röviden a tervét. Sajnálja, hogy nem lehet itt a temetési szertartáson, ugyanakkor valahol meg is könnyebbül tőle, hogy van oka elmenni, hiszen nem biztos benne, hogy kibírná, ha végig kellene néznie. Úgy tűnik, anyja valahol sejtette, hogy ez lesz a vége, hisz nem látszik rajta, hogy különösebben megrázta volna a hír. Látszólag kisebbik lánya halála megkeményítette annyira a szívét és a lelkét, hogy az előzőnél könnyebben viselje nagyobbik lánya távozását, ugyanakkor belül továbbra is aggódik érte. ~Csak boldog legyen ott, ahová megy!~ sóhajt fel magában, sajnálva, hogy ő nem képes megadni neki, amire szüksége van. Annak azonban mindenesetre örül, hogy lánya most nem egyedül kel útnak, hanem van valaki, aki vele tart. ~Remélem, segít majd neki túljutni rajta!~ gondolja magában ~Milyen csendes lesz a ház nélkülük...~ tekint újra kisebbik lányára, majd a továbbiakban csendben ülnek egymás mellett. Nincs mit mondani, hisz a szavak nem fejezhetik ki, amit éreznek, amit akartak, azt pedig már elmondták egymásnak. Mindkettejük számára világos, hogy ez a virrasztás nem csak Moriért szól. Ez a Sminderhen-család nőtagjainak virrasztása, akik talán most utoljára vannak így együtt, egy szobában. Egyikük lélekben már örökre eltávozott innen, míg a másikuk örökre ehhez a házhoz kötve éli életét. A harmadik pedig azzal az érzéssel távozik a szívében, hogy nincs már, ami idekösse, mégis félelemmel vegyes örömmel reménykedik egy olyan napban, amikor visszatérhet ide, még ha az a pillanat csak sok év múlva fog is eljönni. A csendes összetartozás pillanatát csak a hajnal első sugarai tudják megzavarni. Mielőtt a falu lakói is felébrednének, a két fáradtságtól elgyötört nő egyszerre tér vissza a földszintre, hogy mindent előkészítsen az utazáshoz. ~Ezúttal sokkal összeszedettebb lesz a távozás~ gondolja magában, ahogy anyját nézi, miközben elemózsiát pakol nekik az útra. Ő is igyekszik összeszedni mindent, amire még szükségük lehet, majd nemsokára a saját szobája felé veszi az irányt, ahol reményei szerint Luni alszik. Bár a lány többször is felajánlotta, hogy segít, amiben kell, a virrasztáshoz nem volt szíve felébreszteni őt, sokkal többet ér, ha kipiheni magát, most viszont kénytelen lesz megzavarni az álmát. Óvatosan kopog az ajtón, majd benyit, és ha Luni még alszik, finoman a vállát is megérinti*
- Luni, mennünk kell! *szólal meg halk, ám határozott hangon* Ha kész vagy, a konyhában van egy kis reggeli, aztán indulunk! *mondja röviden, majd magára hagyja a lányt, hogy felöltözhessen és rendbe szedje magát. Ő maga még megáll egy kicsit a szomszéd szobában, egy utolsó pillantást vetve húgára*
- Vigyázz magadra! *suttogja, ám szeméből már nem záporoznak a könnyek. Az éjszaka folyamán elsírta minden bánatát, most már csak a szomorúság és a magány mardossák belülről. Azonban érzi, Mori emlékének azzal adózhat a legjobban, ha teljes, élményekben gazdag életet él, ami húgának sajnos meg adatott meg. ~Egy élet mindkettőnk helyett...~ gondolja szomorúan, még egyszer utoljára odahajolva a holttesthez, hogy magához ölelje, ami Moriból maradt, majd ő is lemegy a konyhába, hogy magába erőltessen pár falatot, hisz szüksége lesz az energiájára, bárhova megy is. Pihenni egy szemernyit se pihent ezen az éjszakán sem, és ételt sem igazán vett magához, így tartalékai végén jár, valami mégis űzi, hajtja, hogy innen is csak elmenjen, ahová egyszerre kötik élete legboldogabb és legszomorúbb emlékei. Az egyik pillanatban önmagát sajnálja, amiért nem vesztette életét ott és akkor abban az átkozott pincében, majd a másikban örül, hogy kapott még egy lehetőséget az újrakezdésre, ezúttal már mindenféle kötöttségek nélkül. ~De milyen áron?~ teszi fel magának a kérdést, miközben az utolsó falatot gyűri magába a reggeliből. Megvárja, míg Luni is végez, majd anyjához lép. A búcsú rövid, ám annál hevesebb, öleléssel és könnyekkel tarkított*
- Visszatérek. Megígérem! *suttogja anyja fülébe, miközben szorosan magához öleli az asszonyt, aki a sírással küszködik*
- Vigyázz magadra, Lauren! *szorítja magához anyja, ugyanazokat a szavakat használva, melyeket nem sokkal korábban lánya is kiejtett a ház egy másik szobájában. Az ölelést azonban megszakítja a távoli lódobogás zaja, ami csak egy dolgot jelenthet. ~A vadászok visszatértek!~ rebben szét ijedten a két nő, hisz mindkettejüknek világos, miért is kéne elkerülni a találkozást, ami csak újabb katasztrófát jelentene*
- Menjetek! Gyorsan! *intézi anyja mindkettejükhöz a szavakat, miközben gyorsan lánya kezébe nyomja az összekészített elemózsiás zsákot. Egy rövid ölelés még Luninak is jut, majd szinte kitessékeli a két lányt a hátsó ajtón, hogy még legyen idejük észrevétlen távozni, mielőtt bárki is a ház közelébe érne.*
//Luni//
*A Lunival váltott pár szón kívül nagyjából egész nap hallgatásba burkolózik, anyjával se beszél sokat. Miközben fent a holttesttel foglalkozik, hallja, ahogy anyja távozik, valószínű a helyi paphoz, majd nemsokára vissza is tér, mire ő végez húga felöltöztetésével. Már a székén ül, húga mellett, mikor anyja is benyit a szobába, és óvatosan behoz egy másik ülőalkalmatosságot*
- Elintéztem mindent, holnap reggel idejön a pap. Egy kisgyerek elszaladt a vadászok után, úgyhogy reggelre valószínűleg apád is ideér. *suttog önkéntelenül is anyja, mintha a hangos szavak felverhetnék a holtakat. ~Bár így lenne...~ gondolja szomorúan, ennek ellenére őt sem viszi rá a lélek, hogy másképp válaszoljon*
- Sejtettem *bólint a megjegyzésre* Nem akarok találkozni vele. Holnap hajnalban indulunk Lunival. *foglalja össze röviden a tervét. Sajnálja, hogy nem lehet itt a temetési szertartáson, ugyanakkor valahol meg is könnyebbül tőle, hogy van oka elmenni, hiszen nem biztos benne, hogy kibírná, ha végig kellene néznie. Úgy tűnik, anyja valahol sejtette, hogy ez lesz a vége, hisz nem látszik rajta, hogy különösebben megrázta volna a hír. Látszólag kisebbik lánya halála megkeményítette annyira a szívét és a lelkét, hogy az előzőnél könnyebben viselje nagyobbik lánya távozását, ugyanakkor belül továbbra is aggódik érte. ~Csak boldog legyen ott, ahová megy!~ sóhajt fel magában, sajnálva, hogy ő nem képes megadni neki, amire szüksége van. Annak azonban mindenesetre örül, hogy lánya most nem egyedül kel útnak, hanem van valaki, aki vele tart. ~Remélem, segít majd neki túljutni rajta!~ gondolja magában ~Milyen csendes lesz a ház nélkülük...~ tekint újra kisebbik lányára, majd a továbbiakban csendben ülnek egymás mellett. Nincs mit mondani, hisz a szavak nem fejezhetik ki, amit éreznek, amit akartak, azt pedig már elmondták egymásnak. Mindkettejük számára világos, hogy ez a virrasztás nem csak Moriért szól. Ez a Sminderhen-család nőtagjainak virrasztása, akik talán most utoljára vannak így együtt, egy szobában. Egyikük lélekben már örökre eltávozott innen, míg a másikuk örökre ehhez a házhoz kötve éli életét. A harmadik pedig azzal az érzéssel távozik a szívében, hogy nincs már, ami idekösse, mégis félelemmel vegyes örömmel reménykedik egy olyan napban, amikor visszatérhet ide, még ha az a pillanat csak sok év múlva fog is eljönni. A csendes összetartozás pillanatát csak a hajnal első sugarai tudják megzavarni. Mielőtt a falu lakói is felébrednének, a két fáradtságtól elgyötört nő egyszerre tér vissza a földszintre, hogy mindent előkészítsen az utazáshoz. ~Ezúttal sokkal összeszedettebb lesz a távozás~ gondolja magában, ahogy anyját nézi, miközben elemózsiát pakol nekik az útra. Ő is igyekszik összeszedni mindent, amire még szükségük lehet, majd nemsokára a saját szobája felé veszi az irányt, ahol reményei szerint Luni alszik. Bár a lány többször is felajánlotta, hogy segít, amiben kell, a virrasztáshoz nem volt szíve felébreszteni őt, sokkal többet ér, ha kipiheni magát, most viszont kénytelen lesz megzavarni az álmát. Óvatosan kopog az ajtón, majd benyit, és ha Luni még alszik, finoman a vállát is megérinti*
- Luni, mennünk kell! *szólal meg halk, ám határozott hangon* Ha kész vagy, a konyhában van egy kis reggeli, aztán indulunk! *mondja röviden, majd magára hagyja a lányt, hogy felöltözhessen és rendbe szedje magát. Ő maga még megáll egy kicsit a szomszéd szobában, egy utolsó pillantást vetve húgára*
- Vigyázz magadra! *suttogja, ám szeméből már nem záporoznak a könnyek. Az éjszaka folyamán elsírta minden bánatát, most már csak a szomorúság és a magány mardossák belülről. Azonban érzi, Mori emlékének azzal adózhat a legjobban, ha teljes, élményekben gazdag életet él, ami húgának sajnos meg adatott meg. ~Egy élet mindkettőnk helyett...~ gondolja szomorúan, még egyszer utoljára odahajolva a holttesthez, hogy magához ölelje, ami Moriból maradt, majd ő is lemegy a konyhába, hogy magába erőltessen pár falatot, hisz szüksége lesz az energiájára, bárhova megy is. Pihenni egy szemernyit se pihent ezen az éjszakán sem, és ételt sem igazán vett magához, így tartalékai végén jár, valami mégis űzi, hajtja, hogy innen is csak elmenjen, ahová egyszerre kötik élete legboldogabb és legszomorúbb emlékei. Az egyik pillanatban önmagát sajnálja, amiért nem vesztette életét ott és akkor abban az átkozott pincében, majd a másikban örül, hogy kapott még egy lehetőséget az újrakezdésre, ezúttal már mindenféle kötöttségek nélkül. ~De milyen áron?~ teszi fel magának a kérdést, miközben az utolsó falatot gyűri magába a reggeliből. Megvárja, míg Luni is végez, majd anyjához lép. A búcsú rövid, ám annál hevesebb, öleléssel és könnyekkel tarkított*
- Visszatérek. Megígérem! *suttogja anyja fülébe, miközben szorosan magához öleli az asszonyt, aki a sírással küszködik*
- Vigyázz magadra, Lauren! *szorítja magához anyja, ugyanazokat a szavakat használva, melyeket nem sokkal korábban lánya is kiejtett a ház egy másik szobájában. Az ölelést azonban megszakítja a távoli lódobogás zaja, ami csak egy dolgot jelenthet. ~A vadászok visszatértek!~ rebben szét ijedten a két nő, hisz mindkettejüknek világos, miért is kéne elkerülni a találkozást, ami csak újabb katasztrófát jelentene*
- Menjetek! Gyorsan! *intézi anyja mindkettejükhöz a szavakat, miközben gyorsan lánya kezébe nyomja az összekészített elemózsiás zsákot. Egy rövid ölelés még Luninak is jut, majd szinte kitessékeli a két lányt a hátsó ajtón, hogy még legyen idejük észrevétlen távozni, mielőtt bárki is a ház közelébe érne.*
1988. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-23 16:05:16
Üzenet elküldve: 2018-08-23 16:05:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Úton a birtokokhoz//
- Helyes, én meg segítek neked - * szavait komolyan is gondolja, bár nem tudja, hogy miképpen lehetne egy hatalmas mágusnak hasznára, ha rossz embereket kell elfogni, de biztos akad valami, amit azért ő is el tud végezni. Mondjuk tartja a kötelet, amíg Learon elintézi a gazfickókat, aztán amikor már nem tudnak mozogni megkötözi őket. Vagy valami hasonló. Nincs konkrét elképzelése, de azért felötlik benne, hogy vajon a gyerekverés bűnnek számít-e vagy az apa a ház uraként azt tehet, amit akar? Talán majd egyszer megkérdi Learont, de jelenleg nem akarja ilyen csacskaságokkal zavarni őt. A lángok elhamvadása után feltápászkodik ő is a szekérre és bár az állatokon tartja a szemét, főleg egyszarvún, nehogy elkódorogjon, azért nem minden pillanatban figyel rájuk. *
- Igen, valami ilyesmire gondoltam én is - * persze nem tudta volna ilyen szépen körülírni, hogy miért tűnik hosszabbnak. Fura, hogy Learon pásztorkodik, amikor bizonyára sok minden más munkát is választhatna magának. Lehetne valaki házi mágusa, esetleg a városi őrség munkáját is segíthetné. Mondjuk a pásztorkodás nyugisabb, és nem kell attól tartani, hogy valaki hátba szúrja csak úgy unalomból. A fiú nem foglalkozik nagyon a kővel, amit Learon felvett, egészen addig, amíg el nem kezdi puszta kézzel formázni. Prexi szája tátva marad és meg sem bír szólalni. Pedig mondta korábban a pásztormágus, hogy képes kőből formázni dolgokat, mégis látva, ahogy szinte masszaként alakul a kődarab olyan formává, amit Learon szeretne, döbbenettel tölti el a gyereket. A lángra kapás egy dolog, de a kőformázás az egészen más. *
- Hűhha - * nézi áhítattal az elkészült pipát. * - Meg... megfoghatom? - * kérdi, amikor Learon felé tartja, hogy megcsodálja. Kicsit attól tart, hogy beavatatlan érintésétől a kő egyszerűen szétfolyik, vagy visszanyeri eredeti alakját. Igazán nem szeretné tönkre tenni a pásztor munkáját. * - Szerintem amúgy tényleg eladhatnád az ilyesmiket. Jó pénz jönne belőle - * vagyis nem tudja, de reméli, hogy az ilyesmi sokat érhet. Elvégre kőből van, és ha nem említik a mágiát, akkor igen egyedinek hathat. Persze Learon már kifejtette korábban, hogy mennyire nem díjazza a gazdagok kacatvásárlását, viszont ez a kőpipa egyáltalán nem tekinthető vacaknak, hiszen még működik is. Vagy nem? * - Amúgy ez használható? - * néz élénk tekintettel Learonra, miközben kezében forgatja a pipát, ha megfoghatta, ha nem, akkor csak szemeivel csodálja. *
- Helyes, én meg segítek neked - * szavait komolyan is gondolja, bár nem tudja, hogy miképpen lehetne egy hatalmas mágusnak hasznára, ha rossz embereket kell elfogni, de biztos akad valami, amit azért ő is el tud végezni. Mondjuk tartja a kötelet, amíg Learon elintézi a gazfickókat, aztán amikor már nem tudnak mozogni megkötözi őket. Vagy valami hasonló. Nincs konkrét elképzelése, de azért felötlik benne, hogy vajon a gyerekverés bűnnek számít-e vagy az apa a ház uraként azt tehet, amit akar? Talán majd egyszer megkérdi Learont, de jelenleg nem akarja ilyen csacskaságokkal zavarni őt. A lángok elhamvadása után feltápászkodik ő is a szekérre és bár az állatokon tartja a szemét, főleg egyszarvún, nehogy elkódorogjon, azért nem minden pillanatban figyel rájuk. *
- Igen, valami ilyesmire gondoltam én is - * persze nem tudta volna ilyen szépen körülírni, hogy miért tűnik hosszabbnak. Fura, hogy Learon pásztorkodik, amikor bizonyára sok minden más munkát is választhatna magának. Lehetne valaki házi mágusa, esetleg a városi őrség munkáját is segíthetné. Mondjuk a pásztorkodás nyugisabb, és nem kell attól tartani, hogy valaki hátba szúrja csak úgy unalomból. A fiú nem foglalkozik nagyon a kővel, amit Learon felvett, egészen addig, amíg el nem kezdi puszta kézzel formázni. Prexi szája tátva marad és meg sem bír szólalni. Pedig mondta korábban a pásztormágus, hogy képes kőből formázni dolgokat, mégis látva, ahogy szinte masszaként alakul a kődarab olyan formává, amit Learon szeretne, döbbenettel tölti el a gyereket. A lángra kapás egy dolog, de a kőformázás az egészen más. *
- Hűhha - * nézi áhítattal az elkészült pipát. * - Meg... megfoghatom? - * kérdi, amikor Learon felé tartja, hogy megcsodálja. Kicsit attól tart, hogy beavatatlan érintésétől a kő egyszerűen szétfolyik, vagy visszanyeri eredeti alakját. Igazán nem szeretné tönkre tenni a pásztor munkáját. * - Szerintem amúgy tényleg eladhatnád az ilyesmiket. Jó pénz jönne belőle - * vagyis nem tudja, de reméli, hogy az ilyesmi sokat érhet. Elvégre kőből van, és ha nem említik a mágiát, akkor igen egyedinek hathat. Persze Learon már kifejtette korábban, hogy mennyire nem díjazza a gazdagok kacatvásárlását, viszont ez a kőpipa egyáltalán nem tekinthető vacaknak, hiszen még működik is. Vagy nem? * - Amúgy ez használható? - * néz élénk tekintettel Learonra, miközben kezében forgatja a pipát, ha megfoghatta, ha nem, akkor csak szemeivel csodálja. *
1987. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-23 04:05:48
Üzenet elküldve: 2018-08-23 04:05:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 849
OOC üzenetek: 102
Játékstílus: Megfontolt
*Már bizonyos abban, hogy a város közelében jár, sajnos ez még mindig nem menti a fáradtságos út további részétől. Még pont elég messze van a várostól ahhoz, hogy a varázslatait gyakorolhassa és a környék nagyjából olyan, hogy ne okozzon benne nagyobb károkat. A város állapotáról elég sok rosszat hallott, de talán annyira nem uralkodott el még a káosz a környéken, hogy komolyan aggódjon. Valamint, ha ezen aggodalmak igazán aggasztották volna, biztosan nem lát neki az útnak sem, nemhogy majd félúton aztán megfutamodjon.*
*És mostanában aránytalanul nagy a csend. Bár az isteneket fejben elintézte annyival, hogy azoknak örül, ami a városi hatalmasságokat illeti, ők milyen okból nem csinálnak semmi érdemre méltót? Gondolkodik, hogy talán egy néplázadást tekintve nem épp a legjobb reklámozni magukat, de akkor is, közel jó ideje alig hallani valamit a város alapvető dolgairól, nem beszélve arról, hogy bár ő maga bizonyosan nem fog részt venni a tanácskodásban, amíg meg nem reformálják a rendszert, úgy látszik, hogy Worenth hiányát senki sem érzi úgy, hogy pótolni kellene, pedig a várost vezető főtanács eléggé egyértelművé tette, hogy ők akarnak tenni valamit, de nem tudnak. Vagy... csak ezt mondták és ők kifejezetten jól megvannak azzal, hogy a városi tanács lehet a fekete bárány. De túl sokat politizál fejben és ami a főtanácsot illeti, nem sokra számít tőlük sem. Bár érdekes lenne megtudni, hogy a lázongásokban ki az, aki végül úgy döntött, hogy máshol próbál szerencsét. Persze most a városigazgatás romokban van, a városi őrség helyzete érdekessé válik az alkimista szemében.*
*És mostanában aránytalanul nagy a csend. Bár az isteneket fejben elintézte annyival, hogy azoknak örül, ami a városi hatalmasságokat illeti, ők milyen okból nem csinálnak semmi érdemre méltót? Gondolkodik, hogy talán egy néplázadást tekintve nem épp a legjobb reklámozni magukat, de akkor is, közel jó ideje alig hallani valamit a város alapvető dolgairól, nem beszélve arról, hogy bár ő maga bizonyosan nem fog részt venni a tanácskodásban, amíg meg nem reformálják a rendszert, úgy látszik, hogy Worenth hiányát senki sem érzi úgy, hogy pótolni kellene, pedig a várost vezető főtanács eléggé egyértelművé tette, hogy ők akarnak tenni valamit, de nem tudnak. Vagy... csak ezt mondták és ők kifejezetten jól megvannak azzal, hogy a városi tanács lehet a fekete bárány. De túl sokat politizál fejben és ami a főtanácsot illeti, nem sokra számít tőlük sem. Bár érdekes lenne megtudni, hogy a lázongásokban ki az, aki végül úgy döntött, hogy máshol próbál szerencsét. Persze most a városigazgatás romokban van, a városi őrség helyzete érdekessé válik az alkimista szemében.*
1986. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-22 23:25:35
Üzenet elküldve: 2018-08-22 23:25:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 513
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Hazatérés//
//Lau//
*Miközben azt kívánja magában, hogy bár soha senkit sem kellene többet az életben ilyen körülmények között megölelnie, és letörli saját könnyeit, nem mintha ez vigasz lenne számára, vagy akár csak kicsit is megnyugtatná a lelkét, legalább megvan benne az a tudat, hogy ami tőle telt azt megtette, legyen az bármilyen kevés is. Mégis biztos benne, hogy jelenleg az a legértelmesebb, ha Lau visszamegy szépen édesanyjához, ő pedig az első adandó alkalommal csendben eltűnik a szobájába.
Természetesen követi a lányt vissza a házba, ahol aztán az ajtóban megállva lopva és némiképp értetlenül követi pillantását a fára, amiről tegnap még almát szedett reményt erőltetve magára. Érzi, hogy van valami jelentősége annak, hogy Lau pont oda néz, ahogyan azt is, hogy a legjobb, ha nem kérdezi meg tőle, hogy micsoda. Arra tippel, hogy Mori és ő ott játszhattak együtt sokat, amikor még kislányok voltak, ez a gondolat pedig annyira összeszorítja a szívét, és a tüdejébe szúr, hogy szemei ismét megtelnek könnyekkel.
Mivel Lau úgy megy előtte, mint akinek minden egyes lépés megtétele kínszenvedés, amit meg tud érteni, nem siet ő sem, és bár erre kérni sem kéne, természetesen kapva kap az alkalmon, hogy egy időre most eltűnhet, és sem egy fiatal lány élettelen testét nem kell tovább néznie, sem pedig Laut, és Trivet, ahogyan összetöri őket a gyász.*
- Persze, megyek máris. *mondja halkan, és a lehető legrövidebben, egyrészt, mert a látványnak köszönhetően neki is nehezére esik beszélnie megint, másrészt pedig tényleg a lehető legkevesebbet szeretné zavarni éppen most. Még szobája ajtaját is annyira halkan csukja be, amennyire az csak emberileg lehetséges, odabent aztán játéknyulait megsimogatva, majd leültetve a földre, ő maga is leül velük szemben, úgy, hogy bal kezével a fiú jobb mancsát, jobbjával pedig a lány balját szoríthassa meg.
Nem hiszi, hogy jelenleg létezik bármi is a világon, ami képes lenne jobb kedvre deríteni, de mindezek után igazából nem is szeretné, hogy jobb kedve legyen. Lau megcsalásának érezne akár még egy apró mosolyt is, a komor arccal önmaga elé bámulásban pedig már amúgy is nagy gyakorlata van. Megtehette otthon elégszer, amikor édesanyja nem volt épp vele, vagy nem tudott nyulaival, vagy nekik semmilyen játékot kitalálni. Most is mindössze annyi a játék, hogy csúcsára fordított háromszögként ülnek, amelynek ő az alja, az ágynak és az ablaknak háttal.
Beszélni nincsen kedve, de mindent egybevetve semmi kifogása nincs az ellen, hogy itt és most folytatnia kell a komor maga elé bámulás régi hagyományát, és vagy teljesen csapongó, vagy körbe-körbe járó gondolatokkal, vagy éppen pont hogy minden gondolat nélkül, csak néznie kell önmaga elé a semmibe, lelkében pont azzal a komor, szúró ürességgel, amit már annyira jól ismer.
De amúgy is, mi mást tehetne? Még, ha akarná sem tudná jobb kedvre deríteni magát Mori halála után és a család fájdalmának és gyászának kellős közepén. Gondolat nem lenne alkalmas erre, azt pedig már tapasztalta, amióta szülőfaluját elhagyta, hogy hasonló pillanatokban az alkohol sem segítség, éppen ellenkezőleg. Kedve még borzalmasabb lesz, az ital éppen csak elaludni segít, csakhogy egyrészt jelenleg ahhoz sem sok kedve van, másrészt ennél nemesebb szerepet szán az Aleimord pincéjéből kimenekített nemes boroknak; fizetőeszközzé fognak válni a hazafelé úton, ha esetleg minden pénzükből kifogynak. Nem hinné, hogy létezik olyan földműves, vagy vadász a környéken, aki ne látná el őket étellel cserébe azért, ha igazi nemes elf pincéjéből származó, igazi nemes bort kaphat cserébe. Feltéve persze, ha egyáltalán elhiszik nekik, hogy van ilyenjük, de ezen ráér aggódni majd akkor, amikor odaérnek. Különben is, talán Lau összeszed majd kis ételt, mielőtt elindulnának. Ezek körülbelül a legértelmesebb, legösszeszedettebb gondolatai, amúgy minden más csak a fájdalomról szól. Lau és Triv járnak a fejében, a tegnapi és a mai napnak az eseményei, valamint az, hogy tényleg nagyon sajnálja, hogy sohasem ismerhette meg Morit. Gondolatai ezúttal is, mint a múltban már sokszor, körbe-körbe járnak, ugyanakkor néha meg is szakítja őket a hosszabb-rövidebb üresség, amikor is nem gondol semmire.
Mikor Lau bejön hozzá, körülbelül annyit láthat belőle, hogy a földön kuporog játéknyulai mancsát fogva, bámulva a padlót.
Lassan kel fel és nyújtja kezét a varázsitalért, bár, amit a lány mond arra csak bólintani képes. Ami azt illeti, nem hiszi, hogy a vörös ital használt volna, mivel úgy tűnik Mori betegsége sokkal súlyosabb volt annál, hogy egy egyszerű varázsfőzettől képes lett volna magához térni és új erőre kapni, viszont így, hogy most visszakapja, csak arra képes gondolni, hogy mennyire feleslegesen hozta el, és hogy ha már Morin nem segített, ő sem szívesen használná a világon semmire soha.*
- Persze, útra kész leszek mindenképpen. *ígéri aztán meg.*
- Csak szólj, amikor menni akarsz, és mehetünk is. Ha esetleg alszom, ébressz fel teljesen nyugodtan! *mondja, egy pillanatra eltűnődve azon, hogy vajon hová fognak menni. Pár újabb pillanattal később aztán rájön, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy.*
- Ha esetleg szükséged lenne valamire, szólj nyugodtan. *teszi hozzá, bár nem igazán hiszi, hogy erre sor fog kerülni.
Utána megint sokáig hármasban marad játéknyulaival, mire eszébe jut, hogyha tényleg útra kész akar lenni addigra, amikor is majd Lau indulni akar, akkor össze kell szedni a ruháit. El is indul lefelé, és épp végez mindezzel, amikor Lau rátalál.*
- Úgy lesz, és köszönöm, majd valamit eszek! *bólint aztán arra, hogy pihenjen, és egyen, és vissza is megy a szobájába gyorsan, megint csak azért, hogy ne legyen útban és láb alatt.
Mosással, és teregetéssel nem akar zavarni, és zajt csapni, ezért mosatlan ruháit elpakolja, majd csendben üldögél megint addig, ameddig arra csak ép ésszel képes.
Csak akkor megy le a konyhába vissza, amikor már tényleg nagyon éhes, és akkor is próbál úgy osonni, mint valami tolvaj, aki éppen azért nem szeretné, hogyha észrevennék, mert ártó szándékkal érkezett a házhoz. Az itteni vaj nagyon finom, ezért néhány szelet kenyeret vág és ken magának, de azt is odafent a szobájában eszi meg, újabb halk osonás után. Hiába éhes, ezúttal nem megy a jó étvággyal való falatozás, mint tegnap, és bár nem lakik teljesen jól, természetesen már csak a tányért viszi vissza a konyhába elmosni, amiről evett, majd keres egy kis vizet, amit ihat, illetve megkeresi a helyet, ahol mindattól megszabadulhat, amivé testében az elfogyasztott étel, és a megivott víz változott.
Ezek után keres még kis vizet, amivel kicsit megmosakodhat, és mindössze ennyi az esemény, ami történik vele. Nem is nagyon csodálkozik rajta, hogy ez a komor csenddel telő szörnyű nap olyan lassan vánszorog, mint valami haldokló sebesült a távoli tábor felé, amit már nem érhet el soha.
Valahogy, nagy nehezen mégis elérkezik az este, és, ha más nem, ez segít neki egy kicsit abban, hogy éppen csak valamivel mint eddig, jobban érezze magát.
Csillagokat néz az ablakból és a holdat, miközben fél füllel az apró állatok és bogarak által keltett neszeket hallgatja. Amikor aztán felfedez egy kert végében csendben osonó macskát, ami alig látszik az esti sötétben, valamiért megörül neki, még majdnem el is mosolyodik, azonban nem képes megtenni, különösen, amikor rájön, hogy az állat nyilván azért oson, mert épp vadászik, és ölni készül.
Lau nem mondta, hogy neki is részt kell vennie a virrasztásban, erre utal az is, hogy kérte, hogy pihenje ki magát. Nem is számít rá, hogy áthívják, hiszen, - bár az itteni szokásokat nem ismeri, - úgy gondolja, hogy mindez leginkább a szűk családra tartozik, ezért elkezd lefekvéshez és induláshoz készülődni.
Fényt mindössze annyit gyújt magának, amennyi mellett el tudja pakolni táskájába a ruhákat, meg a varázsitalt a borok mellé, éppen csak játéknyulait hagyja kint, hogy legyen kikkel aludnia az éjjel.
Mindezek után próbál aludni, miután elfújja a lángot, de ez is kínkeservesen megy, főleg, hogy nem nem biztos benne, hogy nem kellene-e virrasztania neki is mégis. Végül úgy van vele, hogy Lau biztos szól, hogyha igen, és korábbi szavait teljesen nyugodtan értelmezheti úgy, hogy éppen úgy felébresztheti mindehhez, mint reggel az induláshoz, ha esetleg még aludna.*
- Csak ne álmodjak semmit! *motyogja a szoba tetejének, és játéknyulait magához ölelve másodszor is megpróbál elaludni, miután szemeit lehunyja.
Abba már bele sem már gondolni, hogy az elmúlt napok és mai után mit hozhat még számukra a holnap.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.22 23:30:32
//Lau//
*Miközben azt kívánja magában, hogy bár soha senkit sem kellene többet az életben ilyen körülmények között megölelnie, és letörli saját könnyeit, nem mintha ez vigasz lenne számára, vagy akár csak kicsit is megnyugtatná a lelkét, legalább megvan benne az a tudat, hogy ami tőle telt azt megtette, legyen az bármilyen kevés is. Mégis biztos benne, hogy jelenleg az a legértelmesebb, ha Lau visszamegy szépen édesanyjához, ő pedig az első adandó alkalommal csendben eltűnik a szobájába.
Természetesen követi a lányt vissza a házba, ahol aztán az ajtóban megállva lopva és némiképp értetlenül követi pillantását a fára, amiről tegnap még almát szedett reményt erőltetve magára. Érzi, hogy van valami jelentősége annak, hogy Lau pont oda néz, ahogyan azt is, hogy a legjobb, ha nem kérdezi meg tőle, hogy micsoda. Arra tippel, hogy Mori és ő ott játszhattak együtt sokat, amikor még kislányok voltak, ez a gondolat pedig annyira összeszorítja a szívét, és a tüdejébe szúr, hogy szemei ismét megtelnek könnyekkel.
Mivel Lau úgy megy előtte, mint akinek minden egyes lépés megtétele kínszenvedés, amit meg tud érteni, nem siet ő sem, és bár erre kérni sem kéne, természetesen kapva kap az alkalmon, hogy egy időre most eltűnhet, és sem egy fiatal lány élettelen testét nem kell tovább néznie, sem pedig Laut, és Trivet, ahogyan összetöri őket a gyász.*
- Persze, megyek máris. *mondja halkan, és a lehető legrövidebben, egyrészt, mert a látványnak köszönhetően neki is nehezére esik beszélnie megint, másrészt pedig tényleg a lehető legkevesebbet szeretné zavarni éppen most. Még szobája ajtaját is annyira halkan csukja be, amennyire az csak emberileg lehetséges, odabent aztán játéknyulait megsimogatva, majd leültetve a földre, ő maga is leül velük szemben, úgy, hogy bal kezével a fiú jobb mancsát, jobbjával pedig a lány balját szoríthassa meg.
Nem hiszi, hogy jelenleg létezik bármi is a világon, ami képes lenne jobb kedvre deríteni, de mindezek után igazából nem is szeretné, hogy jobb kedve legyen. Lau megcsalásának érezne akár még egy apró mosolyt is, a komor arccal önmaga elé bámulásban pedig már amúgy is nagy gyakorlata van. Megtehette otthon elégszer, amikor édesanyja nem volt épp vele, vagy nem tudott nyulaival, vagy nekik semmilyen játékot kitalálni. Most is mindössze annyi a játék, hogy csúcsára fordított háromszögként ülnek, amelynek ő az alja, az ágynak és az ablaknak háttal.
Beszélni nincsen kedve, de mindent egybevetve semmi kifogása nincs az ellen, hogy itt és most folytatnia kell a komor maga elé bámulás régi hagyományát, és vagy teljesen csapongó, vagy körbe-körbe járó gondolatokkal, vagy éppen pont hogy minden gondolat nélkül, csak néznie kell önmaga elé a semmibe, lelkében pont azzal a komor, szúró ürességgel, amit már annyira jól ismer.
De amúgy is, mi mást tehetne? Még, ha akarná sem tudná jobb kedvre deríteni magát Mori halála után és a család fájdalmának és gyászának kellős közepén. Gondolat nem lenne alkalmas erre, azt pedig már tapasztalta, amióta szülőfaluját elhagyta, hogy hasonló pillanatokban az alkohol sem segítség, éppen ellenkezőleg. Kedve még borzalmasabb lesz, az ital éppen csak elaludni segít, csakhogy egyrészt jelenleg ahhoz sem sok kedve van, másrészt ennél nemesebb szerepet szán az Aleimord pincéjéből kimenekített nemes boroknak; fizetőeszközzé fognak válni a hazafelé úton, ha esetleg minden pénzükből kifogynak. Nem hinné, hogy létezik olyan földműves, vagy vadász a környéken, aki ne látná el őket étellel cserébe azért, ha igazi nemes elf pincéjéből származó, igazi nemes bort kaphat cserébe. Feltéve persze, ha egyáltalán elhiszik nekik, hogy van ilyenjük, de ezen ráér aggódni majd akkor, amikor odaérnek. Különben is, talán Lau összeszed majd kis ételt, mielőtt elindulnának. Ezek körülbelül a legértelmesebb, legösszeszedettebb gondolatai, amúgy minden más csak a fájdalomról szól. Lau és Triv járnak a fejében, a tegnapi és a mai napnak az eseményei, valamint az, hogy tényleg nagyon sajnálja, hogy sohasem ismerhette meg Morit. Gondolatai ezúttal is, mint a múltban már sokszor, körbe-körbe járnak, ugyanakkor néha meg is szakítja őket a hosszabb-rövidebb üresség, amikor is nem gondol semmire.
Mikor Lau bejön hozzá, körülbelül annyit láthat belőle, hogy a földön kuporog játéknyulai mancsát fogva, bámulva a padlót.
Lassan kel fel és nyújtja kezét a varázsitalért, bár, amit a lány mond arra csak bólintani képes. Ami azt illeti, nem hiszi, hogy a vörös ital használt volna, mivel úgy tűnik Mori betegsége sokkal súlyosabb volt annál, hogy egy egyszerű varázsfőzettől képes lett volna magához térni és új erőre kapni, viszont így, hogy most visszakapja, csak arra képes gondolni, hogy mennyire feleslegesen hozta el, és hogy ha már Morin nem segített, ő sem szívesen használná a világon semmire soha.*
- Persze, útra kész leszek mindenképpen. *ígéri aztán meg.*
- Csak szólj, amikor menni akarsz, és mehetünk is. Ha esetleg alszom, ébressz fel teljesen nyugodtan! *mondja, egy pillanatra eltűnődve azon, hogy vajon hová fognak menni. Pár újabb pillanattal később aztán rájön, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy.*
- Ha esetleg szükséged lenne valamire, szólj nyugodtan. *teszi hozzá, bár nem igazán hiszi, hogy erre sor fog kerülni.
Utána megint sokáig hármasban marad játéknyulaival, mire eszébe jut, hogyha tényleg útra kész akar lenni addigra, amikor is majd Lau indulni akar, akkor össze kell szedni a ruháit. El is indul lefelé, és épp végez mindezzel, amikor Lau rátalál.*
- Úgy lesz, és köszönöm, majd valamit eszek! *bólint aztán arra, hogy pihenjen, és egyen, és vissza is megy a szobájába gyorsan, megint csak azért, hogy ne legyen útban és láb alatt.
Mosással, és teregetéssel nem akar zavarni, és zajt csapni, ezért mosatlan ruháit elpakolja, majd csendben üldögél megint addig, ameddig arra csak ép ésszel képes.
Csak akkor megy le a konyhába vissza, amikor már tényleg nagyon éhes, és akkor is próbál úgy osonni, mint valami tolvaj, aki éppen azért nem szeretné, hogyha észrevennék, mert ártó szándékkal érkezett a házhoz. Az itteni vaj nagyon finom, ezért néhány szelet kenyeret vág és ken magának, de azt is odafent a szobájában eszi meg, újabb halk osonás után. Hiába éhes, ezúttal nem megy a jó étvággyal való falatozás, mint tegnap, és bár nem lakik teljesen jól, természetesen már csak a tányért viszi vissza a konyhába elmosni, amiről evett, majd keres egy kis vizet, amit ihat, illetve megkeresi a helyet, ahol mindattól megszabadulhat, amivé testében az elfogyasztott étel, és a megivott víz változott.
Ezek után keres még kis vizet, amivel kicsit megmosakodhat, és mindössze ennyi az esemény, ami történik vele. Nem is nagyon csodálkozik rajta, hogy ez a komor csenddel telő szörnyű nap olyan lassan vánszorog, mint valami haldokló sebesült a távoli tábor felé, amit már nem érhet el soha.
Valahogy, nagy nehezen mégis elérkezik az este, és, ha más nem, ez segít neki egy kicsit abban, hogy éppen csak valamivel mint eddig, jobban érezze magát.
Csillagokat néz az ablakból és a holdat, miközben fél füllel az apró állatok és bogarak által keltett neszeket hallgatja. Amikor aztán felfedez egy kert végében csendben osonó macskát, ami alig látszik az esti sötétben, valamiért megörül neki, még majdnem el is mosolyodik, azonban nem képes megtenni, különösen, amikor rájön, hogy az állat nyilván azért oson, mert épp vadászik, és ölni készül.
Lau nem mondta, hogy neki is részt kell vennie a virrasztásban, erre utal az is, hogy kérte, hogy pihenje ki magát. Nem is számít rá, hogy áthívják, hiszen, - bár az itteni szokásokat nem ismeri, - úgy gondolja, hogy mindez leginkább a szűk családra tartozik, ezért elkezd lefekvéshez és induláshoz készülődni.
Fényt mindössze annyit gyújt magának, amennyi mellett el tudja pakolni táskájába a ruhákat, meg a varázsitalt a borok mellé, éppen csak játéknyulait hagyja kint, hogy legyen kikkel aludnia az éjjel.
Mindezek után próbál aludni, miután elfújja a lángot, de ez is kínkeservesen megy, főleg, hogy nem nem biztos benne, hogy nem kellene-e virrasztania neki is mégis. Végül úgy van vele, hogy Lau biztos szól, hogyha igen, és korábbi szavait teljesen nyugodtan értelmezheti úgy, hogy éppen úgy felébresztheti mindehhez, mint reggel az induláshoz, ha esetleg még aludna.*
- Csak ne álmodjak semmit! *motyogja a szoba tetejének, és játéknyulait magához ölelve másodszor is megpróbál elaludni, miután szemeit lehunyja.
Abba már bele sem már gondolni, hogy az elmúlt napok és mai után mit hozhat még számukra a holnap.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.22 23:30:32
1985. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-22 20:09:16
Üzenet elküldve: 2018-08-22 20:09:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Úton a birtokokhoz//
*Nem akart Learon csalódást okozni a fiúnak, de meg kell tanulnia, hogy nem lehet csak úgy megviccelni valakit, főleg nem mágiával. Ha már annyira viccelni akar, akkor legyen elég kreativitása anélkül is! Nem kell sok azonban, hogy az előbbieket elfeledje a fiú, hiszen amint meglátja a pásztort körül ölelő lángnyelveket, rögtön mosolyra húzódik a szája és érdeklődni kezd.* ~Ilyenek ezek a gyermekek! Sosem tart ki sokáig a figyelmük! Még haragudni sem tudnak rendesen.~ *Gondolkodik magában a fiatalokról, és közben elkönyveli magában, hogy mennyire megöregedett az évek során. Pedig mikor még utazott, ő is ilyen nyílt tekintetű ember volt, sokkal kevésbé tömött szakállal.* ~Most meg már a hajam gyérül lassan!~ *Túr is bele, és rögtön megállapítja, hogy azzal ugyan semmi baj nincs, ugyanolyan sok van, mint mindig!*
-Hát, hidd el, ha elém sodor az élet valami bűnözést, fel fogok ellene lépni! *Eközben nagyon reméli, hogy tényleg így tenne, ahogyan mondja. Persze már kivonult a démonok ellen is, szóval nem félti a bátorságát és a bőrét. Aztán felvesz egy közepes méretű követ a földről és úgy foglal helyet a szekéren. Ezután a fiú is odakeveredik mellé, és így zötykölődnek egyre közelebb a birtokokhoz.*
-Igen, ez mindig így van. Ami új és izgalmas, az mindig hosszabbnak tűnik! Tudod, több a látnivaló és ilyenek! Az embernek sok mindenre kell figyelnie. Aztán ha visszafelé megy, akkor már ugye nincs ennyi, és gyorsabban megy a dolog! *Hátra dől a bakon, miután meggyőződik róla, hogy a jószágokkal minden rendben van, aztán újra a kődarabra koncentrál. Megnézi magénak jól, majd pedig megpróbál varázsolni. Ugyan előbb mondta Prexinek, hogy egy idő után elfáradna, de ennyi még belefér igazán! Úgyis egész jó dolog jutott eszébe. Ha sikerül a varázslat, akkor a kis kődarabot először egy csővé formázza, majd pedig miután pipa formájúra hajtotta, a fejet is kialakítja, méghozzá úgy, hogy a külsejére egy szép kecskét formáz díszítésül. Persze nem olyan tökéletes, hiszen ő egy pásztor, nem pedig szobrász, de legalább felismerhető rajta az állat. Aztán a pipa szárába beleírja a Derin nevet, hogy ha elvesztené, akkor jusson majd vissza hozzá. Miután ezekkel készen van, gyönyörködik egy kicsit a művében, majd Prexi felé is mutatja, hogy amaz is láthassa, hogy milyen jól sikerült a kis pipája. Tényleg nem egy nagy darab, füstölő ez, de a célnak, hogy majd dohányt és különböző növényeket pöfékeljen vele, arra tökéletes.*
A varázsló megérint egy maximum vele egyméretű masszív kőtömböt, melynek hatására az a varázsló számára egyszerűen formázhatóvá, átalakíthatóvá válik a következő három körre.
*Nem akart Learon csalódást okozni a fiúnak, de meg kell tanulnia, hogy nem lehet csak úgy megviccelni valakit, főleg nem mágiával. Ha már annyira viccelni akar, akkor legyen elég kreativitása anélkül is! Nem kell sok azonban, hogy az előbbieket elfeledje a fiú, hiszen amint meglátja a pásztort körül ölelő lángnyelveket, rögtön mosolyra húzódik a szája és érdeklődni kezd.* ~Ilyenek ezek a gyermekek! Sosem tart ki sokáig a figyelmük! Még haragudni sem tudnak rendesen.~ *Gondolkodik magában a fiatalokról, és közben elkönyveli magában, hogy mennyire megöregedett az évek során. Pedig mikor még utazott, ő is ilyen nyílt tekintetű ember volt, sokkal kevésbé tömött szakállal.* ~Most meg már a hajam gyérül lassan!~ *Túr is bele, és rögtön megállapítja, hogy azzal ugyan semmi baj nincs, ugyanolyan sok van, mint mindig!*
-Hát, hidd el, ha elém sodor az élet valami bűnözést, fel fogok ellene lépni! *Eközben nagyon reméli, hogy tényleg így tenne, ahogyan mondja. Persze már kivonult a démonok ellen is, szóval nem félti a bátorságát és a bőrét. Aztán felvesz egy közepes méretű követ a földről és úgy foglal helyet a szekéren. Ezután a fiú is odakeveredik mellé, és így zötykölődnek egyre közelebb a birtokokhoz.*
-Igen, ez mindig így van. Ami új és izgalmas, az mindig hosszabbnak tűnik! Tudod, több a látnivaló és ilyenek! Az embernek sok mindenre kell figyelnie. Aztán ha visszafelé megy, akkor már ugye nincs ennyi, és gyorsabban megy a dolog! *Hátra dől a bakon, miután meggyőződik róla, hogy a jószágokkal minden rendben van, aztán újra a kődarabra koncentrál. Megnézi magénak jól, majd pedig megpróbál varázsolni. Ugyan előbb mondta Prexinek, hogy egy idő után elfáradna, de ennyi még belefér igazán! Úgyis egész jó dolog jutott eszébe. Ha sikerül a varázslat, akkor a kis kődarabot először egy csővé formázza, majd pedig miután pipa formájúra hajtotta, a fejet is kialakítja, méghozzá úgy, hogy a külsejére egy szép kecskét formáz díszítésül. Persze nem olyan tökéletes, hiszen ő egy pásztor, nem pedig szobrász, de legalább felismerhető rajta az állat. Aztán a pipa szárába beleírja a Derin nevet, hogy ha elvesztené, akkor jusson majd vissza hozzá. Miután ezekkel készen van, gyönyörködik egy kicsit a művében, majd Prexi felé is mutatja, hogy amaz is láthassa, hogy milyen jól sikerült a kis pipája. Tényleg nem egy nagy darab, füstölő ez, de a célnak, hogy majd dohányt és különböző növényeket pöfékeljen vele, arra tökéletes.*
A varázsló megérint egy maximum vele egyméretű masszív kőtömböt, melynek hatására az a varázsló számára egyszerűen formázhatóvá, átalakíthatóvá válik a következő három körre.
1984. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-22 19:17:30
Üzenet elküldve: 2018-08-22 19:17:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*Épp csak eljut a tudatáig, hogy a Szilánk mágust nemes egyszerűséggel leütik, ráadásul a Hadúr parancsára. Az óriást is épp csak látásból ismeri aki már cipeli a mágust. Ez persze a legkevesebb, ha már kiütötte. Bár az is igaz, hogy épp ez érdekli legkevésbé. Hátul lovagolva csak a hordágyat nézné, és erőltetnie kell magát, hogy hasznavehető is maradjon a csapat számára. Tulajdonképpen egyáltalán nem bánná, ha valami meggondolatlan haramiacsapat könnyű prédának nézné őket. Talán segítene valamit, ha kitombolhatná magát.*
*Épp csak eljut a tudatáig, hogy a Szilánk mágust nemes egyszerűséggel leütik, ráadásul a Hadúr parancsára. Az óriást is épp csak látásból ismeri aki már cipeli a mágust. Ez persze a legkevesebb, ha már kiütötte. Bár az is igaz, hogy épp ez érdekli legkevésbé. Hátul lovagolva csak a hordágyat nézné, és erőltetnie kell magát, hogy hasznavehető is maradjon a csapat számára. Tulajdonképpen egyáltalán nem bánná, ha valami meggondolatlan haramiacsapat könnyű prédának nézné őket. Talán segítene valamit, ha kitombolhatná magát.*
1983. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-22 18:57:22
Üzenet elküldve: 2018-08-22 18:57:22
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 303
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
* A visszavonuló csapat felállásában lett némi változás. Nagyon konkrétan az, hogy Kres ki van terítve és Zax az, aki cipeli. Ez most tutira nem rá tartozik, így csendesen léptet tovább lovával és a sor végét próbálja meg kicsit szaporább léptekre ösztökélni. Nem akarja, hogy nagyon lemaradjanak páran, ha már egy a cél mindenkinek, a Vashegy. Most még nem mélázik el azon, hogy mi is történt valójában és miért? Jobban leköti annál figyelmét a környezetük figyelése. Odahaza majd átgondol mindent, akárcsak a többiek, s főleg Kagan. *
* A visszavonuló csapat felállásában lett némi változás. Nagyon konkrétan az, hogy Kres ki van terítve és Zax az, aki cipeli. Ez most tutira nem rá tartozik, így csendesen léptet tovább lovával és a sor végét próbálja meg kicsit szaporább léptekre ösztökélni. Nem akarja, hogy nagyon lemaradjanak páran, ha már egy a cél mindenkinek, a Vashegy. Most még nem mélázik el azon, hogy mi is történt valójában és miért? Jobban leköti annál figyelmét a környezetük figyelése. Odahaza majd átgondol mindent, akárcsak a többiek, s főleg Kagan. *
1982. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-22 10:36:09
Üzenet elküldve: 2018-08-22 10:36:09
ÚJ
![>Atehaner Nemarek [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11134_1521236723_fel_elf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 487
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
- Most mi bajod van? Csak segíteni akartam.
*Mordul fel, de nem ellenkezik volt már ennél rosszabb is. Mosolyogva feltartja a kezét, mintha éppen fegyvert fognának rá, majd elindul arra, amerre az óriás akarja. Ha rossz felé megy, majd belerúg egyet a félvérbe, vagy ilyesmi.
Ahogy menet közben figyeli az óriást megbizonyosodik róla, hogy ennek a fajnak a tagjai tényleg idióták. Egy kis ész sem szorult beléjük, csak csapkodni tudnak, enni, meg aludni.*
~Még jó, hogy nem mondta el, hogy azóta sikerült megtanulnom néhány varázslatot, most ez a nagyra nőtt, agyatlan tuskó engem is kiütne. Nem, ezt megtartom magamnak.~
*Furcsa mód a hangok a fejében most alszanak, a kevert énje pedig nyugodtan sétálgat az óriás előtt. Pedig arra számítana, hogy gonosz, sötételf énje ilyenek után átveszi az irányítást, de nem. Most különös mód ő is alszik. Talán elfáradt?*
- Most mi bajod van? Csak segíteni akartam.
*Mordul fel, de nem ellenkezik volt már ennél rosszabb is. Mosolyogva feltartja a kezét, mintha éppen fegyvert fognának rá, majd elindul arra, amerre az óriás akarja. Ha rossz felé megy, majd belerúg egyet a félvérbe, vagy ilyesmi.
Ahogy menet közben figyeli az óriást megbizonyosodik róla, hogy ennek a fajnak a tagjai tényleg idióták. Egy kis ész sem szorult beléjük, csak csapkodni tudnak, enni, meg aludni.*
~Még jó, hogy nem mondta el, hogy azóta sikerült megtanulnom néhány varázslatot, most ez a nagyra nőtt, agyatlan tuskó engem is kiütne. Nem, ezt megtartom magamnak.~
*Furcsa mód a hangok a fejében most alszanak, a kevert énje pedig nyugodtan sétálgat az óriás előtt. Pedig arra számítana, hogy gonosz, sötételf énje ilyenek után átveszi az irányítást, de nem. Most különös mód ő is alszik. Talán elfáradt?*
1981. hozzászólás ezen a helyszínen: Szántóföldek
Üzenet elküldve: 2018-08-22 10:18:02
Üzenet elküldve: 2018-08-22 10:18:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 966
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Hazafelé//
*Amilyen mozdulatlanul hever az óriás vállán, bárki azt hihetné, hogy ő is hulla. Még akkor sem moccan, mikor a férfi átveszi a karjaiba. Láthatóan tényleg rendesen elintézték, mert teljesen aléltan, tartás nélkül, lógó végtagokkal fekszik. Épp csak a levegőt veszi, és időnként megrezzen a szemhéja, arca, úgyhogy azért meg lehet állapítani, hogy még él.
Sőt, Zaxdor akár még azt is hihetné, hogy hallja, amit beszél, mert a lány arcán sunyi, ellenszenves mosoly van még álmában is. Persze, ha a férfi ezt már korábban is megfigyelte, akkor megállapíthatja, hogy a "sózsáknak" egyszerűen csak ilyenek a vonásai és a szája ívelése.
Válaszolni mindenesetre nem fog, s egyelőre varázsigét sem szór, ezüstös csillagokkal, úgyhogy nem okoz sok gondot, nyugodtan haladhatnak tovább.*
*Amilyen mozdulatlanul hever az óriás vállán, bárki azt hihetné, hogy ő is hulla. Még akkor sem moccan, mikor a férfi átveszi a karjaiba. Láthatóan tényleg rendesen elintézték, mert teljesen aléltan, tartás nélkül, lógó végtagokkal fekszik. Épp csak a levegőt veszi, és időnként megrezzen a szemhéja, arca, úgyhogy azért meg lehet állapítani, hogy még él.
Sőt, Zaxdor akár még azt is hihetné, hogy hallja, amit beszél, mert a lány arcán sunyi, ellenszenves mosoly van még álmában is. Persze, ha a férfi ezt már korábban is megfigyelte, akkor megállapíthatja, hogy a "sózsáknak" egyszerűen csak ilyenek a vonásai és a szája ívelése.
Válaszolni mindenesetre nem fog, s egyelőre varázsigét sem szór, ezüstös csillagokkal, úgyhogy nem okoz sok gondot, nyugodtan haladhatnak tovább.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4164-4183